Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

Inflációs hajlam és a gazdaságpolitika kialakításának egyéb buktatói

Inflációs hajlam és a gazdaságpolitika kialakításának egyéb buktatói

Az a látványos könnyedség, amellyel az előző fejezet során képesek voltunk a teljes foglalkoztatottság szintjének megfelelő kibocsátási szint fenntartására, némileg félrevezető lehet. Mindenkit óvunk attól a téves felismeréstől, hogy bizonyos gazdaságpolitikai beavatkozási formák felhasználásával a nemzetgazdaságot könnyedén és egyszerűen egy kiegyensúlyozott pályán tarthatjuk. Íme néhány olyan tényező, amely ezt megakadályozhatja:

  1. A ragadós árak és bérek rendszere nem csak arra biztosít lehetőséget a gazdasági döntéshozók számára, hogy bizonyos gazdaságpolitikai lépésekkel növelhetik a kibocsátás szintjét, ha azt kiinduló állapotban túlságosan alacsonynak ítélték, hanem kellő mértékű ösztönzést jelent arra is, hogy politikailag igen hasznos gazdasági fellendülést produkáljanak például a választások előtti időszakban. E motiváció akkor okoz igazi gazdasági problémát, ha a vállalatok és a munkavállalók észlelik a motiváció jelenlétét, s a várható kibocsátás-bővítő lépésekre már előre számítva növelik bérköveteléseik, illetve a termékek eladási árainak szintjét. A kormányzat ilyenkor nem tehet mást, mint a korábban expanziós jellegű beavatkozást immár átcímkézve, a recesszió megakadályozása érdekében használja fel, melynek eredménye jó esetben változatlan kibocsátási szint, s a "szükségesnél" magasabb árszínvonal, szakkifejezéssel élve inflációs hajlamlesz. Az inflációs torzítás lehetősége szükségessé teszi olyan intézmények gazdasági jelenlétét, például egy, a hatalmon lévő gazdaságirányítástól független központi bankét, amely képes meggyőzni a gazdasági szereplőket arról, hogy a gazdasági döntéshozók a hosszú távú árstabilitás célját sohasem hagyják figyelmen kívül a rövid távú érdekeiknek megfelelő gazdaságpolitikai beavatkozás-rendszer kiépítése során. A 20. illetve a 22. fejezetben további megoldási lehetőségeket ismertetünk.[128]

  2. A valóságban sajnos igen nehéz meghatározni, hogy a kibocsátás változását eredetileg az árupiacon, vagy a vagyoneszközök piacán bekövetkező változások okozták. Márpedig a devizaárfolyam megfelelő változása iránt elkötelezett kormányzatnak ezt mindenképpen tudnia kellene ahhoz, hogy eldöntse, az adott körülmények között a fiskális, vagy a monetáris politikai lépés-e a célravezetőbb.

  3. A valós életben a gazdaságpolitikai döntéseket sokkal inkább bürokratikus megfontolások vezérlik, mint az a mögöttes elvi megfontolás, hogy a gazdaságot érintő sokkot kiváltó tényező a reál, vagy a monetáris szektorból indult ki. A fiskális politikai beavatkozás mögött igen hosszú törvényhozási folyamat áll, míg a monetáris politika általában a központi bank által alkalmazott gyakorlathoz kapcsolódik Annak érdekében, hogy a procedurális késéseket elkerüljék, a gazdasági döntéshozók szívesebben nyúlnak a monetáris politika eszközrendszeréhez még akkor is, ha az adott gazdasági környezetből arra lehet következtetni, hogy a fiskális politikai beavatkozás jobban megfelelne a kitűzött céloknak.

  4. További problémákat okoz a fiskális politikai beavatkozással kapcsolatban annak a költségvetés egyenlegére gyakorolt hatása. Az adócsökkentés, vagy a kormányzati vásárlások növelése növelik a költségvetési deficit nagyságát, mely előbb, vagy utóbb biztos, hogy egy ellentétes irányú fiskális politikai lépéssorozatot igényel. Sajnos azonban semmiféle garanciánk nincs arra, hogy a gazsági döntéshozóknak megvan a politikai akaratuk ahhoz, hogy ez utóbbi gazdaságpolitikai lépéseket a gazdaság középtávú állapotával hozzák összhangba, lévén, hogy a választási ciklusok általában nagyobb súllyal esnek latba, mint a gazdasági ciklusok.

  5. Azok a gazdaságpolitikai lépések, amelyek a mi kis egyszerűsített modellszerű világunkban azonnali változást képesek okozni egyes célváltozók szintjében, a valós életben csupán igen változó hosszúságú késleltetésekkel hatnak. A gazdasági döntéshozóknak egyszerre kell értékelniük a gazdaságot ért sokk okát, nagyságát és tartósságát, miközben a becsléseket övező bizonytalanság igen megnehezíti az alkalmazni kívánt fiskális vagy monetáris eszköz mértékének meghatározását. Az állam kénytelen előrejelzésekre és szakértői tapasztalatokra hagyatkozni, amely néha igencsak félrevezetőnek bizonyulhat.



[128] Az inflációs torzítás problémájának pontos és részletes levezetését megtalálhatja Andrew B. Abel és Ben S. Bernake Makroökonómia (3. kiadás) könyvének 15. fejezetében (MA: Addison-Wesley, 1998). Ahogy ez utóbbi levezetés is felhívja rá a figyelmet, inflációs torzítás nem csak akkor jöhet létre, ha a gazdaságpolitikai döntéshozók politikailag motiváltak. Akkor ugyanis, ha például a minimumbér előírása a foglalkoztatottság csökkentésén keresztül túlzottan alacsony kibocsátáshoz vezet, a foglalkoztatottság aktuális szintjét növelő monetáris politikai lépés segítségével az állam az erőforrások hatékonyabb kihasználása felé mozdíthatja a nemzetgazdaságot. Az ilyen döntéshozói magatartás mögött csupán az az elképzelés áll, hogy az alkalmazott eszköz a társadalom minden rétegének előnyére válik.