Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

A PPP problémáinak magyarázata

A PPP problémáinak magyarázata

Mi magyarázza az előző szakaszban leírt negatív empirikus eredményeket? Számos közvetlen probléma van a PPP árfolyamelmélet általunk adott indoklásával, amely az egységes ár elvén alapult:

  1. Az egységes ár elvében szereplő feltételezés ellenére szállítási költségek és kereskedelmi korlátozások biztosan léteznek. Ezek a kereskedelmi akadályok elég magasak lehetnek ahhoz, hogy megakadályozzák néhány jószág és szolgáltatás országok közötti kereskedelmét.

  2. Az árupiacokon a monopolista, vagy oligopolista gyakorlat kölcsönhatásra léphet a szállítási költségekkel és az egyéb kereskedelmi akadályokkal, tovább gyengítve a különböző országokban értékesített hasonló javak árai közötti kapcsolatot.

  3. Mivel a különböző országokban közölt inflációs adatok különböző árukosarakon alapulnak, ezért nincs ok arra, hogy az árfolyam változások kiegyenlítsék az inflációs különbségek hivatalos mutatóit, még akkor sem, ha nincsenek kereskedelmi akadályok és minden termék külkereskedelmi forgalomba kerülhet.

Kereskedelmi akadályok és külkereskedelmi forgalomba nem kerülő termékek

A szállítási költségek és a kormányzati kereskedelmi korlátozások megdrágítják a javak áramlását különböző országokban elhelyezkedő piacok között és ezért gyengítik az egységes ár elvének mechanizmusát, amelyen a PPP nyugszik. Tételezzük fel ismét, hogy ugyanaz a szvetter 45 dollárért kapható New Yorkban és 30 dollárért kapható Londonban, de a szvetter szállítása a két város között 2 dollárba kerül. 1,45 dollár per font árfolyamnál egy londoni szvetter dollár ára (1,45 dollár per font) × (30 font) = 43,50 dollár, de egy amerikai importőrnek 43,50 dollár + 2 dollár = 45,50 dollár-t kell fizetnie, ha Londonban akarja megvenni a szvettert, és át akarja vinni New Yorkba. Ezért 1,45 dollár per font árfolyam mellett nem éri meg szvettert szállítani Londonból New Yorkba, habár azok dollár ára magasabb lenne az utóbbi helyen. Hasonlóan, 1,55 dollár per font árfolyamnál egy amerikai exportőr veszteséget szenvedne szvetterek New Yorkból Londonba szállításával, habár a 45 dolláros New York-i ár alatta volna a szvetter 46,50 dolláros londoni dollárárának.

E példa tanulsága az, hogy a szállítási költségek elvágják az egységes ár elvéből következő közeli kapcsolatot az árfolyamok és a javak ára között. Minél nagyobbak a szállítási költségek, annál nagyobb az a sáv, amelyen belül az árfolyam mozoghat, adottnak véve a javak árát a különböző országokban. A hivatalos kereskedelmi korlátozásoknak, mint például a vámoknak szintén hasonló hatásuk van, mivel a vámtisztviselőnek fizetett díj ugyanúgy érinti az importőr profitját, mint a vele ekvivalens szállítási díj. A kereskedelmi akadályok bármelyik típusa gyengíti a PPP bázisát megengedve, hogy egy adott valuta vásárlóereje nagyobb mértékben különbözzön országról országra. Például kereskedelmi akadályok jelenlétében egy dollárnak nem kell annyit érnie Tokióban, mint Chicagóban – és nem is ér annyit, ahogy ezt bárki tapasztalhatta, aki járt Tokióban.

Amint emlékezhet a 2. fejezetből, a szállítási költségek lehetnek olyan nagyok bizonyos javak és szolgáltatások termelési költségéhez képest, hogy azok soha nem forgalmazhatók nemzetközileg rentábilisan. Az ilyen javakat és szolgáltatásokat külkereskedelmi forgalomba nem kerülőknek (nontradables) nevezzük. A hagyományos tantermi példa a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő szolgáltatásra a hajvágás. Egy amerikai hajvágásra vágyó franciának, vagy magának kell az Egyesült Államokba utaznia, vagy az amerikai fodrászt kell Franciaországba hozatnia; bármelyik esetben az utazási költség olyan nagy a megvásárolt szolgáltatás árához képest, hogy a francia hajvágásokat csak Franciaország lakosai, míg az amerikai hajvágásokat csak az Egyesült Államok lakosai veszik igénybe (kivéve a turistákat).

Az, hogy külkereskedelmi forgalomba nem kerülő javak és szolgáltatások, amelyek árai nem kapcsolódnak egymáshoz nemzetközileg, mindegyik országban léteznek, szisztematikus eltéréseket enged meg még a relatív PPP-től is. Mivel egy külkereskedelmi forgalomba nem kerülő szolgáltatás árát teljes mértékben hazai kínálati és keresleti görbéi határozzák meg, ezért ezen görbék elmozdulása egy széles árukosár hazai árának megváltozását okozhatja, ugyanazon kosár külföldi árához képest. Egyebek változatlansága mellett, egy ország külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruinak áremelkedése emelni fogja az ország árszínvonalát a külföldi árszínvonalakhoz képest (az összes ország árszínvonalát egyetlen valutában mérve). Másképpen tekintve, bármely adott valuta vásárlóereje esni fog azokban az országokban, ahol a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő javak árai emelkednek.

Minden ország árszínvonala a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruk széles skáláját tartalmazza, ideértve (a hajvágás mellett) egyebek között a rutin orvosi kezelést, az aerobikoktatást, és a lakhatást. Durván fogalmazva, a külkereskedelmi forgalomba kerülő árukat az ipari termékekkel, a nyersanyagokkal és az agrártermékekkel azonosíthatjuk. A külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruk elsődlegesen szolgáltatások és az építőipar outputja. Természetesen vannak kivételek e szabály alól. Például a bankok és brókerházak pénzügyi szolgáltatásai gyakran kerülhetnek nemzetközi forgalomba. Ráadásul a kereskedelmi korlátozások, ha elég súlyosak, előidézhetik, hogy olyan javak, amelyek normálisan külforgalomba kerülnek, külkereskedelmi forgalomba nem kerülők lesznek. Így a legtöbb országban néhány ipari termék nem kerül külforgalomba.

Nagyon durván láthatjuk a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruk fontosságát az amerikai gazdaságban, ha megnézzük a szolgáltatások és az építőipar hozzájárulását az USA GNP-jéhez. 1997-ben ezen ágazatok kibocsátása az USA GNP-jének 55 százalékát tette ki.

Az ilyen számok valószínűleg aláértékelik a külforgalomba nem kerülő áruk jelentőségét a nemzeti árszínvonal meghatározásában. Általában még a külkereskedelmi forgalomba kerülő termékek árai is tartalmazzák a javakat a termelőtől fogyasztóig juttató, külforgalomba nem kerülő elosztás és a marketing szolgáltatások költségeit. (Lásd „Szaftos adatok az egységes ár elvéről”, 408-409. oldal.) A külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruk segítenek megmagyarázni a relatív PPP-től való komoly eltéréseket, amelyeket a 15.3. ábra illusztrál.

Eltérések a szabadversenytől

Ha kereskedelmi akadályok és tökéletlenül versenyző piaci szerkezetek együtt fordulnak elő, akkor a nemzeti árszínvonalak közötti kapcsolatok tovább gyengülnek. Szélsőséges esetben egyetlen cég egy árut különböző piacokon különböző áron ad el. (Emlékezzünk a dömping elemzésére a 6. fejezetből.) Például az 1990-es évek elején egy, a japán cég Sunderland-i, északkelet angliai gyárában készült Nissan gépkocsit a gyárhoz közeli kereskedőtől 16 215£-ért lehetett megvenni. Ugyanaz a modell Japánban csak 13 375 fontba került – dacára az autó 10 600 mérföldes, Sunderland–Tokió közötti szállítási költségnek, amelyet a Nissan viselt.[111]

Az ilyen árdiszkriminációt nehéz volna érvényesíteni, ha nem volna költséges a sofőröknek autót vásárolni Japánban és Angliába szállítani azt. Hasonlóan, ha a fogyasztók a Volkswagent és Fiatot a Nissan jó helyettesítőjének tekintenék, akkor a termelők közötti verseny megakadályozná, hogy a japán autók brit ára erősen eltérjen a termelési költségektől. A termékdifferenciálás és a szegmentált piacok kombinációja viszont az egységes ár elve és az abszolút PPP súlyos megsértésére vezet. A piaci szerkezet és a kereslet időbeli elmozdulásai érvényteleníthetik a relatív PPP-t.

Hong Kong meglepően magas inflációja

Ha a vásárlóerő paritás valóban érvényesülne, azoknak az országoknak, amelyeknek valutáját változatlan árfolyam köti össze, egyenlő árinflációs rátát kellene tapasztalniuk. Hong Kong tapasztalata az 1980-as évek elejétől kezdve kirívó ellenpéldával szolgál: Annak ellenére, hogy 1983 októbere óta az árfolyam 7,73 HK dollár per USA dollár szinten rögzített, Hong Kong inflációs rátája átlagosan háromszorosa az Egyesült Államokénak. A következő oldal ábrája mutatja hogyan mozgott a két ország árszínvonala 1983-tól.

Ez a magas infláció meglepő, mert Hong Kong lényegében nem emelt akadályokat a nemzetközi kereskedelem elé és így a világ egyik legnyitottabb gazdasága. Ha a nemzetközi arbitrázs erői valahol működnek, hogy egy szinten tartsák a nemzetközi árszínvonalakat, akkor Hong Kongban biztosan.

Az 1970-es évek elejéig Hong Kong valutáját a font sterlinghez kötötték és arra az időszakra nézve a PPP igazolódott. Például az 1965–1972-es időszakban Hong Kong átlagos inflációja 5,7 százalék per év, míg Brittaniáé 5,9 százalék volt.*[a]

Mi történt az 1980-as évek eleje óta? Az egyszavas válasz: Kína. 1978-ban Kína elkezdte megszabadítani gazdaságát a központi tervezés legrosszabb torzításaitól, míg fenntartotta a kommunista párt politikai monopóliumát. Gazdasági szempontból a reformok sikeresek voltak, gyors output növekedést idéztek elő és Kínát a világ exportpiacainak főszereplőjévé alakították.*[b]*

Ezek a fejlemények alapvető hatást gyakoroltak Hong Kong gazdaságára. Gazdasági stratégiája részeként Kína speciális szabadvállalkozási zónákat alakított ki a dél-kínai partvidéken, Hong Kongtól nem messze. Ezek az övezetek mágnesként vonzották a beruházásokat, főleg Hong Kongból, és a beruházások sikere sok Hong Kong-i lakost gazdaggá tett. A Hong Kong-i szolgáltatásokra és egyéb külforgalomba nem kerülő árukra irányuló növekvő költekezésük felnyomta ezen javak árát, hozzájárulva az általános árindex magas inflációjához, a külkereskedelmi forgalomba kerülő javak sokkal mérsékeltebb árinflációja ellenére.

A Hong Kong-i infláció második, kapcsolódó oka a bérleti díjak és a földárak meredek emelkedése. A föld mindig szűkös volt Hong Kongban, amelynek 6 milliós népessége kevesebb, mint 400 négyzetmérföldre (1036 négyzetkilométerre) tömörült össze, amelynek sok része nem alkalmas építkezésre. De a város bővülő gazdagsága, párosulva a kínai piachoz közeli irodai helyiségek iránt világszerte növekvő üzleti kereslettel felröpítette az ingatlanárakat. A korrupt és gazdag kínai hivatalnokok vásárlásai további lendületet adtak az ingatlanáraknak (ugyanúgy, mint az általános infláció). A Hong Kong-i bérleti díjak a legmagasabbak közé emelkedtek – ez olyan fejlemény, amely emelte a fogyasztói árindex bérleti díj komponensét éppúgy, mint azon külforgalomba nem kerülő áruk árát, amelyek az irodai helyiségeket termelési tényezőként használják.

Az egyesült államok és Hongkong árindexei, 1983–1996

Hongkong árszínvonala sokkal gyorsabban emelkedett, mint az Egyesült Államok árszínvonala a rögztett árfolyam és a kereskedelmi korlátok hiánya ellenére.

Forrás: U.S. Department of Commerce és Government Secretariat, Hong Kong, Economic Prospects, különböző számok. Hongkong indexe összetett CPI.

[a] *Lásd Gavin Peebles, Hong Kong's Economy (Hong Kong: Oxford University Press. 1988)

[b] ** Áttekintés végett lásd Alan Gelb, Gary Jefferson és Inderjit Singh, Can Communist Economies Transform Incrementally? The Experience if China, NBER Macroeconomics Annual 1993, pp. 87-133

Az árszínvonalmérés nemzetközi különbségei

Az árszínvonal kormányzati mértékei országról országra változnak. E különbségek egyik oka, hogy a különböző országokban élő emberek különféleképpen költik el jövedelmüket. Az átlagos norvég több rénszarvashúst fogyaszt, mint amerikai társa, az átlagos japán több szusit, és az átlagos indiai több lencsét. Ezért a vásárlóerő mérésére szolgáló referencia árukosár összeállítása során valószínű, hogy a norvég kormányzat viszonylag nagy súlyt fog helyezni a rénszarvashúsra, a japán kormányzat a szusira és az indiai kormányzat a lencsére.

Mivel a relatív PPP az árváltozásokról tesz előrejelzéseket és nem az árszínvonalakról, ezért ésszerű fogalom, tekintet nélkül az összehasonlított országokban az árszínvonal meghatározására szolgáló kosarakra. Ha minden USA ár 10 százalékkal megnövekszik, és a dollár 10 százalékkal leértékelődik a külföldi valutákkal szemben, akkor a relatív PPP teljesülni fog (feltéve, hogy külföldön nincs változás) bárhogyan is állítják össze a hazai és külföldi árszínvonal indexeket.

Ám, ha a kosár összetevőinek relatív árai megváltoznak, akkor ez a relatív PPP hivatalos árindexeken alapuló tesztjének kudarcát okozhatja. Például a hal relatív árának emelkedése növelné a japán kormányzat referencia árukosarának dollár árát az USA kormányzat kosarához képest, egyszerűen azért, mert a hal a japán kosár nagyobb részét teszi ki. A relatív ár változások a PPP olyan megsértéséhez vezethetnek, mint amit a 15.3. ábra mutat, még akkor is, ha a kereskedelem szabad és költségmentes lenne.

PPP rövid és hosszú távon

A PPP elmélet szegényes empirikus teljesítményének magyarázatában eddig vizsgált tényezők a nemzeti árszínvonalak divergálását okozhatják még hosszú távon is, miután minden árnak elég ideje van, hogy elérje piactisztító szintjét. Ám ahogy a 14. fejezetben tárgyaltuk a gazdaságban sok ár ragadós és teljes alkalmazkodása időt igényel. Ezért a PPP-túl való eltérések rövid távon még nagyobbak lehetnek, mint hosszú távon.

Például a dollár hirtelen leértékelődése a külföldi valutákhoz képest a mezőgazdasági gépeket az Egyesült Államokban olcsóbbá teszi a külföldön termelt hasonló gépekhez képest. Amint a gazdálkodók világszerte traktorok és aratógépek iránti keresletüket az USA termelői felé fordítják, az amerikai mezőgazdasági gépek ára emelkedésre hajlik, hogy csökkentse a leértékelődés okozta eltérést az egységes ár elvétől. Az árnövekedés folyamatának befejeződése viszont időt igényel, s az USA és a külföldi mezőgazdasági gépek árai jelentősen különbözhetnek, míg a piacok alkalmazkodnak az árfolyamváltozáshoz.

Azt gyaníthatja, hogy rövid távú árrugalmatlanság és az árfolyamok volatilitása (változékonysága) segítenek megmagyarázni azt a 15-3 ábra tárgyalása során említett jelenséget, hogy a relatív PPP megsértése sokkal kirívóbb volt a lebegő árfolyamok időszakában. Az empirikus kutatások támogatják az adatok ilyen interpretációját. Egy sok országot és történeti epizódot átfogó gondos tanulmányban Michael Mussa a Nemzetközi Valuta Alaptól összehasonlította a PPP-től való eltérések mértékét rögzített és lebegő árfolyamok mellett. Azt találta, hogy a lebegő árfolyamok szisztematikusan a relatív PPP-től való sokkal nagyobb és gyakoribb rövid távú eltérésekre vezetnek.[112]

Az újabb kutatások az sugallják, hogy a PPP-től való rövid távú eltérések, mint amilyenek a volatilis árfolyamokból adódnak, idővel elhalnak, négy év után csak a fele marad meg a PPP-től való átmeneti eltérésnek.[113] Ám még ha ezeket az átmeneti PPP eltéréseket el is távolítjuk az adatokból, még mindig úgy tűnik, hogy bizonyos hosszú távú trendek kumulatív hatása a PPP-től való előre jelezhető eltéréseket okoz sok országban. A “Miért alacsonyabbak az árszínvonalak a szegényebb országokban?” című esettanulmány tárgyalja az ilyen trendek mögött levő egyik legfőbb mechanizmust.

ESETTANULMÁNY: Miért alacsonyabbak az árszínvonalak a szegényebb országokban?

A nemzetközi árszínvonalkülönbségek kutatása megdöbbentő empirikus szabályszerűséget fedett föl: Ha egyetlen valutában fejezzük ki, az országok árszínvonalai pozitív kapcsolatban állnak az egy főre jutó reáljövedelem szintjével. Más szóval a dollár, ha helyi valutára váltjuk át a piaci árfolyamon, általában sokkal többet ér egy szegény országban, mint egy gazdagban. A 15.4. ábra illusztrálja az árszínvonal és a reáljövedelem közötti összefüggést, ahol minden pont különböző országot reprezentál.

A külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruknak a nemzeti árszínvonal meghatározásában játszott szerepének előző szakaszbeli tárgyalása azt sugallja, hogy a külforgalomba nem kerülő áruk árának nemzetközi eltérései hozzájárulhatnak a gazdag és szegény nemzetek közötti árszínvonal különbségekhez. Az elérhető adatok valóban azt mutatják, hogy külforgalomba nem kerülő áruk drágábbnak tűnnek (a külforgalomba kerülő árukhoz képest) a gazdagabb országokban.

A külforgalomba nem kerülő áruknak a szegény országokban alacsonyabb relatív árának egyik magyarázatát Balassa Béla és Paul Samuelson javasolta.[114] A Balassa-Samuelson elmélet felteszi, hogy a munkaerő a szegény országokban kevésbé termelékeny, mint a gazdag országokban a külkereskedelmi forgalomba kerülő áruk szektorában, de a nemzetközi termelékenységi különbségek a külforgalomba nem kerülő szektorban elhanyagolhatóak. Ha a külforgalomba kerülő javak árai durván megegyeznek minden országban, akkor viszont a szegény országok külforgalomba kerülő ágazataiban az alacsonyabb termelékenység a külföldieknél alacsonyabb béreket jelent, alacsonyabb termelési költségeket a külforgalomba nem kerülő áruknál és ennélfogva a külforgalomba nem kerülő áruk alacsonyabb árait. A gazdag országok a külkereskedelmi forgalomba kerülő szektor magasabb termelékenységével a külforgalomba nem kerülő áruk magasabb árára és magasabb árszínvonalra lesznek hajlamosak. A termelékenységi statisztika ad némi támogatást a Balassa-Samuelson termelékenység különbségi posztulátumnak. És hihető, hogy a nemzetközi termelékenységi különbségek élesebbek a külforgalomba kerülő áruknál, mint a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő javaknál. Lehet egy ország gazdag, vagy szegény, egy fodrász csak ugyanannyi hajvágást tud teljesíteni egy héten, de jelentős területe lehet az országok közötti termelékenységi különbségeknek a külkereskedelmi forgalomba kerülő javak, például a személyi számítógépek termelésében.

Jagdish Bhagwati és Irving Kravish a University of Pennsylvaniáról, valamint Robert E. Lipsey a City University of New Yorkról egy alternatív elméletet terjesztett elő, amely szintén megkísérli magyarázni a szegény országok alacsonyabb árszínvonalát.[115] A Bhagwati-Kravis-Lipsey nézet a termelékenység különbségek helyett a tőke és munka ellátottság különbözőségén alapul, de szintén azt jelzi előre, hogy a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruk relatív ára növekszik, ahogy az egy főre jutó reáljövedelem nő. A gazdag országoknak magas a tőke-munka arányuk, míg a szegény országok több munkával rendelkeznek a tőkéhez képest. Mivel a gazdag országokban magasabb a tőke-munka arány, ezért a munka határtermelékenysége nagyobb a gazdag országokban, mint a szegény országokban, és ezért az előbbiekben magasabb lesz a bérszínvonal, mint az utóbbiakban.[116] A külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruk, amelyek nagyrészt szolgáltatásokból állnak, természetesen munkaigényesebbek a külforgalomba kerülő áruknál. Mivel a munka olcsóbb a szegény országokban és intenzíven használják a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruk termelésében, ezek szintén olcsóbbak lesznek, mint a gazdag, magas bérű országokban. Még egyszer, a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő áruk relatív árának nemzetközi különbségei azt sugallják, hogy az általános árszínvonal egyetlen valutában mérve magasabb kell, hogy legyen a gazdag országokban, mint a szegényekben.

15.4. ábra - Árszínvonal és reáljövedelem, 1992

kepek/15.4.png


Az országok árszínvonalai felfelé tartanak, amint a reáljövedelem emelkedik. Minden pont egy országot jelent meg. Az egyenes vonal egy ország Egyesült Államokhoz képest mért árszínvonalának legjobb statisztikai előrejelzését mutatja, az ország egy főre jutó reáljövedelmének ismeretében.



[111] Why Buyers in Tokyo Spend $5000 Less for UK-Built Nissan, Financial Times, 1992. október 5. 16. old.

[112] Lásd Mussa, “Nominal Exchange Rate Regimes and the Behavior of Real Exchange Rates: Evidence and Implications” in Karl Brunner és Allan H. Meltzer, szerk., Real Business Cycles, Real Exchange Rates and Actual Policies, Carnegie-Rochester Conference Series on Public Policy 25 (Amsterdam: North-Holland, 1986), pp. 117-214. Charles Engel a University of Washingtontól azt találta, hogy lebegő árfolyam mellett ugyanazon jószág nemzetközi árkülönbségei változékonyabbak lehetnek, mint különböző javak relatív ára egyetlen országon belül. Lásd Engel, “Real Exchange Rates and Relative Prices: An Empirical Investigation,” Journal of Monetary Economics 32 (1993 augusztus), pp. 35-50.

[113] Lásd például Jeffrey A. Frankel és Andrew K. Rose, “A Panel Project on Purchasing Power Parity: Mean Reversion Within and Between Countries” Journal of International Economics 40 (1996. február), pp. 209-224. Ezeknek az eredményeknek a statisztikai érvényességét megkérdőjelezte Paul G. J. O'Connel “The Overvaluation of Purchasing Power Parity,”Journal of International Economics 44 (1998 február), pp. 1-19.

[114] Lásd Balassa, “The Purchasing Power Parity Doctrine: A Reappraisal” Journal of Political Economy 72 (1964 december), pp. 584-596, és Samuelson, “Theoretical Notes on Trade Problems” Review of Economics and Statistics 46 (1964 május), pp. 145-154. A Balassa-Samuelson elmélet előrevetette árnyékát Ricardo néhány megfigyelésében. Lásd Jacob Viner, Studies in the Theory of International Trade (New York: Harper & Brothers, 1937), p. 315.

[115] Lásd Kravis and Lipsey, Toward an Explanation of National Price Levels, Princeton Studies in International Finance 52 (International Finance Section, Department of Economics, Princeton University, 1983 november); és Bhagwati, “Why are Services Cheaper in the Poor Countries?” Economic Journal 94 (1984 június), pp. 279-280.

[116] Ez az érvelés fölteszi, hogy a tényező ellátottsági különbségek a gazdag és szegény országok között eléggé nagyok ahhoz, hogy a tényezőár kiegyenlítődés nem érvényesüljön.