Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

Empirikus tények a PPP-ről és az egységes ár elvéről

Empirikus tények a PPP-ről és az egységes ár elvéről

Milyen jól magyarázza a PPP a tényleges árfolyam és nemzeti árszínvonal adatokat? A rövid válasz az, hogy a PPP elmélet minden verziója rosszul magyarázza a tényeket. Különösen a nemzeti árszínvonalak változásai gyakran keveset, vagy semmit nem mondanak az árfolyammozgásokról.

De ezekből a tényekből ne következtessünk arra, hogy a PPP tanulásába fektetett erőfeszítés kárba veszne. Mint ebben a fejezetben később látni fogjuk, a PPP kulcseleme a monetáris megközelítésnél realisztikusabb árfolyam modelleknek. Valójában a PPP empirikus kudarcai fontos nyomokat hagynak hátra arról, hogy miképpen kellene realisztikusabb modelleket felépíteni.

Az abszolút PPP tesztelése végett a gazdaságkutatók széles referencia árukosarak nemzetközi árait hasonlítják össze gondosan kiigazítva azokat a feltételezetten azonos javak közötti nemzetközi minőségi differenciákkal. Ezek az összehasonlítások tipikusan arra a következtetésre jutnak, hogy az abszolút PPP nem üti meg a mértéket: azonos árukosarak árai egyetlen valutára konvertálva lényegesen különböznek az egyes országok között. Még az egységes ár elve sem bizonyul sikeresnek néhány újabb, árucsoportokra lebontott ártanulmány szerint. Egymáshoz nagyon hasonló ipari termékek teljesen eltérő árakon kelnek el különböző piacokon az 1970-es évek eleje óta. Mivel az abszolút PPP-hez vezető érvelés az egységes ár elvére épül, nem meglepő, hogy a PPP nem jól áll helyt az adatokkal szemben.[107]

A relatív PPP néha ésszerű közelítése az adatoknak, de általában szintén gyengén teljesít. A 15.3. ábra az E $/DM, dollár/német márka (DM) árfolyamot, valamint az USA és Németország árszínvonalának arányát, PUS/PG-t ábrázolja 1997-ig és illusztrálja a relatív PPP gyengeségét. Az árszínvonalakat az USA és Németország kormányzata által közölt indexek mérik.[108] A relatív PPP azt jelzi előre, hogy E $/DM-nek és PUS/PG-nek arányosan kellene mozogniuk és, amint az ábrán láthatja, ez többé-kevésbé így volt 1970-ig. De a PPP teljesen összeomlott 1970 után a dollár 1970 és 1973 közötti erős leértékelődésével, habár az USA árak kissé estek a német árakhoz képest ebben az időszakban. 1973-től 1979-ig a PPP valamivel sikeresebb: amint az USA árak emelkedtek a német árakhoz képest, a dollár (egy kivételével minden évben) leértékelődött a DM-mel szemben. De a dollár leértékelődésének 1973 és 1979 közötti nagysága sokkal nagyobb volt, mint amit a relatív PPP előre jelezne.

15.3. ábra - A dollár/DM árfolyam és az USA–Németország relatív árszintvonal, 1964–1997

kepek/15.3.png


Az ábra azt mutatja, hogy a relatív PPP magyarázta meg a dollár/DM árfolyam alakulását 1970 után.

Forrás: OECD, Main Economic Indicators. Az árfolyamok és az árszinvonalak év végi adatok.

A relatív PPP drámaian sérült az 1979 utáni években. Azokban az években a dollár először masszívan felértékelődött a DM-mel szemben, habár az USA árszínvonala továbbra is emelkedett Németországéhoz képest; a következőkben a dollár a PPP előrejelzésénél sokkal jobban leértékelődött. A relatív PPP közelítőleg az 1964–1985-ös időszak egészében érvényesült: ezen két évtized alatt a $/DM árfolyam százalékos emelkedése közel volt az USA árszínvonalának a német árszínvonalhoz viszonyított százalékos növekedéséhez. Ám tekintettel a relatív PPP-től való nagy eltérésekre az 1964–1985-ös időszakon belüli hosszú alperiódusokban és 1985 után, a PPP csak korlátozottan tűnik használhatónak még az árfolyam mozgások hosszú távú magyarázataként is.

Az egyéb valutákról szóló tanulmányok nagyrészt igazolják a 15.3. ábrán látható eredményeket. A relatív PPP nem tartotta jól magát az 1970-es évek eleje óta, de az 1960-as években megbízhatóbb útmutatója volt az árfolyamok és a nemzeti árszínvonalak közötti kapcsolatoknak.[109] Ahogy ebből a könyvből később meg fogja tanulni, 1945, a II. világháború vége és az 1970-es évek eleje között az árfolyamokat devizapiaci intervenció útján a központi bankok rögzítették nemzetközi egyetértéssel megszabott szűk sávban. Az 1920-as évek első felében, amikor sok árfolyamot a piac határozott meg, ahogyan az 1970-es, 1980-as és 1990-es években is, szintén előfordultak fontos eltérések a relatív PPP-től.[110]

Szaftos adatok az egységes ár elvéről

1986 nyarán az Economist magazin kiterjedt vizsgálatot folytatott a Big Mac hamburger áráról a McDonald's éttermekben szerte a világon. Ez a nyilvánvalóan hóbortos vállalkozás nem a szerkesztői hebehurgyaság kitörésének eredménye volt. A magazin gúnyt akart űzni a közgazdászokból, akik magabiztosan “túlértékeltnek”, vagy “alulértékeltnek” deklarálták az árfolyamokat a PPP összehasonlítások alapján. Mivel a Big Mac-et “41 országban árulják, a receptnek csak a legkisebb változtatásával” – érvelt a magazin –, a hamburger árak összehasonlítása “kiváló útmutatóként szolgálhat arra nézve, hogy a valutákkal vajon a megfelelő árfolyamokon kereskednek-e”. 1986 óta az Economist rendszeresen frissíti számításait.

Az Economist felmérésének egyik értelmezése az, hogy az egységes ár elvének tesztelését jelenti. Így szemlélve, a kezdeti teszt eredményei egészen megdöbbentőek. A Big Mac dollár árai féktelenül különbözőnek bizonyultak különböző országokban. A Big Mac ára New Yorkban 50 százalékkal volt magasabb, mint Ausztráliában és 64 százalékkal volt magasabb, mint Hong Kongban. Ellenkezőleg, egy párizsi Big Mac 54 százalékkal került többe, mint New York-i megfelelője; egy tokiói Big Mac 50 százalékkal került többe. Csak Britanniában és Írországban voltak a burgerek dollár árai a New York-i szinthez közel.

Hogyan magyarázható az egységes ár elvének ilyen drámai sérülése? Mint az Economist megjegyezte, a szállítási költségek és a kormányzati szabályozás egyaránt a magyarázat részei. A termékdifferenciálás is valószínűleg fontos tényező. Mivel a Big Mac-nek viszonylag kevés közeli helyettesítője van néhány országban, a termékdifferenciálás valamennyi erőt adhat a McDonald's-nek, hogy az árat a helyi piacra szabja. Végül, emlékezzünk arra, hogy a Big Mac árának nemcsak a hús és a zsemle költségét kell fedezni, hanem a kiszolgáló személyzet bérét, a bérleti díjat, a villanyáramot is stb. Ezeknek nem élelmiszer jellegű inputoknak az ára határozottan eltér a különböző országokban.

Mi a helyzet hosszú távon? A további Big Mac felmérések nem mutattak általános tendenciát az 1986-os árdifferenciák szűkülésére. Az 1989. áprilisi felmérés azt mutatta, hogy a Big Mac csak 12 százalékkal kerül többe Párizsban, mint Manhattanben, de 153 százalékkal drágább Manhattanben, mint Hong Kongban. Lényeges, hogy a magazin árkülönbségeket közölt négy amerikai város, Atlanta, Chicago, New York és San Francisco között, amelyek sok esetben nagyobbak voltak a nemzetközi eltéréseknél! Ez azt sugallja, hogy a lehetséges tényezők között, amelyek ebben az esetben az egységes ár elvének összeomlását okozzák, a nemzetközi kereskedelem közvetlen kormányzati korlátozása nem a legfontosabb.

Bemutatjuk azt a táblázatot, amely összefoglalja az Economist 1998. áprilisi felmérésének jelentését. Az 1. oszlop a Big Mac árát mutatja helyi valutában. A 2. oszlop a helyi dollár árakat számítja ki, az 1. oszlopot osztva a 4. oszloppal, az USA dollár helyi valutában mért árával. A 3. oszlop a Big Mac helyi ára (az 1. oszlopból) osztva a fent említett négy USA város átlagos dollár árával, 2,56 dollárral. Ez az “implicit PPP” az a valutaárfolyam – indirekt módon, külföldi valutaegység per dollárként jegyezve – amelyik akkor érvényesülne, ha az egységes ár elve irányítaná a hamburger árakat.

Az utolsó oszlop mutatja azt a százalékot, amellyel a hamburger PPP ráta a 3. oszlopban meghaladja az USA dollár tényleges árát a 4. oszlopban. (Egy valutát gyakran “túlértékeltnek” neveznek, ha árfolyama a hazai javakat drágábbnak mutatja a külföldön eladott hasonló javaknál és “alulértékeltnek” az ellenkező esetben.) Így a dán koronának a jelentésben közölt 32 százalékos túlértékeltsége a dollárhoz képest azt jelenti, hogy a koppenhágai Big Mac dollár ára egy egész egyharmada az Egyesült Államokbeli Big Mac árnak. Hasonlóan a svájci ár az USA ár másfélszerese.

Megjegyezzük, hogy 1998 áprilisában a világ legolcsóbb hamburgerei Indonéziában és Malayziában voltak kaphatók. Ez a tény nem pusztán az alacsony munkaköltségek tükröződése, hanem az előző nyolc hónap keményvaluta-leértékelődésének is. A leértékelődés az ázsiai pénzügyi válság eredménye volt, amelyet a 22. fejezetben fogunk tárgyalni.

A hamburger standard

 

Big Mac árak

A dollár implicit PPP-je*

Tényleges dollárárfolyam 1998. 04. 06.

Alul (–)/felül (+) értékeltség a dollárral szemben, %

 

helyi valutában

dollárban

Egyesült Államok**

2,56 $

2,56

Argentína

Pezó 2,50

2,50

0,98

1,00

–2

Ausztrália

A$ 2,65

1,75

1,04

1,51

–32

Ausztria

Sch 34,0

2,62

13,28

12,96

+2

Belgium

BFr 109

2,87

42,58

38,00

+12

Brazília

Reál 3,10

2,72

1,21

1,14

+6

Nagy-Britannia

£ 1,81

3,05

1,39***

1,66***

+19

Kanada

C$ 2,79

1,97

1,09

1,42

–23

Chile

Pezó 1250

2,75

488

455

+7

Kína

Jüan 9,90

1,20

3,87

8,28

–53

Cseh Köztársaság

CKr 54,0

1,57

21,1

34,4

–39

Dánia

DKr 23,8

3,39

9,28

7,02

+32

Franciaország

FFr 17,5

2,84

6,84

6,17

+11

Németország

DM 4,95

2,69

1,93

1,84

+5

Hongkong

HK$ 10,2

1,32

3,98

7,75

–49

Magyarország

Forint 259

1,22

101

213

–52

Indonézia

Rúpia 9900

1,16

3867

8500

–55

Izrael

Sékel 12,50

3,38

4,88

3,70

+32

Olaszország

Líra 4500

2,47

1758

1818

–3

Japán

¥ 280

2,08

109

135

–19

Malajzia

M$ 4,30

1,16

1,68

3,72

–55

Mexikó

Pezó 17,9

2,10

6,99

8,54

–18

Hollandia

Fl 5,45

2,63

2,13

2,07

+3

Új-Zéland

NZ$ 3,45

1,90

2,07

1,82

–26

Lengyelország

Zloty 5,30

1,53

4688

3,46

–40

Orszország

Rubel 12 000

2,00

1,17

5999

–22

Szingapúr

S$ 3,00

1,85

3,13

1,62

–28

Dél-Afrika

Rand 8,00

1,59

1016

5,04

–38

Dél-Korea

Won 2600

1,76

146

1474

–31

Spanyolország

Pta 375

2,40

9,38

156

–6

Svédország

SKr 24,0

3,00

2,30

8,00

+17

Svájc

SFr 5,90

3,87

26,6

1,52

+51

Tajvan

NT$ 68,0

2,06

20,3

33,0

–20

Thaiföld

Baht 52,0

1,30

 

40,0

–49

* Vásárlóerő-paritás; helyi ár osztva az Egyesült Államokbeli árral

** New Yprk, Chicago, San Francisco és Atlanta átlaga

*** Dollár/font.

Forrás: The Hamburger Standard. The Economist, 1998. április 11. 58. old. Copyright 1998 The Economist, Ltd. Distributed by the New York Times Special Features.



[107] A következő esettanulmány néhány negatív bizonyítékot tárgyal az abszolút PPP-ről. Az egységes ár elvére vonatkozólag lásd például, Peter Isard, “How Far Can We Push the Law of One Price” American Economic Review 67 (1977 december), pp. 942–948.; Irving B. Kravis és Robert E. Lipsey, “Price Behavior in the Light of Balance of Payments Theories” Journal of International Economics 8 (1978 május) pp. 193–246; valamint Froot és Rogoff cikke a további olvasmányok között.

[108] A 15-3 ábra árszínvonal mutatói indexszámok, nem dollár összegek. Például az USA fogyasztói árindexe (CPI) 100 volt az 1967-es bázis évben és 298,4 1983-ban, így a tipikus USA fogyasztói vásárlások referencia árukosarának dollár ára majdnem megtriplázódott 1967 és 1983 között. Az USA és a német árindexek bázis évét úgy választottuk ki, hogy 1964-es arányuk egyenlő legyen az 1964-es árfolyammal, de ez az kényszerített egyenlőség nem jelenti azt, hogy az abszolút PPP érvényesült volna 1964-ben. Habár a 15-3 ábra CPI-ket használ, más árindexek hasonló ábrához vezetnek.

[109] Lásd például Hans Genberg, “Purchasing Power Parity Under Fixed and Flexible Exchange Rates.” Journal of International Economics 8 (1978 május), pp. 247-276; Jacob A. Frenkel, “The Collapse of Purchasing Power Parities During the 1970s.” European Economic Review 16 (1981), pp. 145-165; valamint Robert E. Cumby és Maurice Obstfeld, “International Interest Rate and Price Level Linkages Under Flexible Exchange Rates: A Review of Recent Evidence.” in John F. Bilson és Richard C. Marston, szerk., Exchange Rate Theory and Practice (Chicago: University of Chicago Press, 1984), pp. 121-151.

[110] Lásd Paul Krugman, Purchasing Power Parity and Exchange Rates: Another Look at the Evidence.” Journal of International Economics 8 (1978 augusztus), pp.397-407; és Paul De Grauwe, Marc Janssens, és Hilde Leliaert, Real-Exchange-Rate Variability from 1920 to 1926 and 1973 to 1982, Princeton Studies in International Finance 56 (International Finance Section, Department of Economics, Princeton University, 1985 szeptember).