Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

A PPP-n alapuló hosszú távú árfolyam modell

A PPP-n alapuló hosszú távú árfolyam modell

Ha a pénzkereslet és -kínálat 14. fejezetben kifejtett keretét kombináljuk a PPP elméletével, akkor az árfolyamok és a monetáris tényezők hosszú távú egymásra hatásának hasznos elméletéhez jutunk. Mivel azok a tényezők, amelyek nem befolyásolják a pénzkínálatot, vagy a pénzkeresletet nem játszanak explicit szerepet ebben az elméletben, ezért az elmélet a valutaárfolyam monetáris megközelítéseként ismert. A monetáris megközelítés jelen fejezet első lépése az árfolyamok hosszú távú általános elméletének kifejtésében.

A monetáris megközelítésre hosszú távú és nem rövid távú elméletként gondolunk, mert nem engedi meg az ármerevséget, amely fontosnak tűnik a rövid távú makroökonómiai fejlemények, főleg a teljes foglalkoztatástól való eltérések magyarázatában. Ehelyett a monetáris megközelítés úgy halad előre, mintha az árak azonnal alkalmazkodnának fenntartva a teljes foglalkoztatást éppúgy, mint a PPP-t. Itt, akárcsak az előző fejezetben, ha egy változó “hosszú távú” értékére utalunk, akkor azon a változó egyensúlyi értékét értjük a tökéletesen rugalmas output- és tényezőárak hipotetikus világában.

Valóban jelentős vita van a makroökonómusok között a nyilvánvaló árszínvonal ragadósság forrásairól, miközben néhányan fenntartják, hogy az árak és bérek csak merevnek tűnnek, és valójában azonnal alkalmazkodnak, hogy megtisztítsák a piacokat. Az említett iskola közgazdásza számára a jelen fejezet modelljei egy olyan gazdaság rövid távú viselkedését írnák le, amelyben az árszínvonal alkalmazkodása olyan gyors, hogy szignifikáns munkanélküliség nem fordulhat elő.

A monetáris megközelítés alapegyenlete

A monetáris megközelítés dollár/euró árfolyamra vonatkozó előrejelzéseinek kifejtése végett tegyük fel, hogy hosszú távon a devizapiac olyan árfolyamot alakít ki, hogy a PPP érvényesül (lásd a 15.1. egyenletet):

P E = M E S / L ( R , Y E ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aqatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaiaadcfadaWgaa WcbaGaaeyraaqabaGccqGH9aqpcaWGnbWaa0baaSqaaiaabweaaeaa caWGtbaaaOGaai4laiaadYeadaqadaqaaiaadkfadaWgaaWcbaGaae iRGaqabaGccaGGSaGaamywamaaBaaaleaacaqGfbaabeaaaOGaayjk aiaawMcaaiaac6caaaa@4415@

Más szavakkal, feltesszük, hogy a fenti egyenlet érvényesülne egy olyan világban, ahol nincs piaci merevség, ami meggátolja az árfolyamot és az egyéb árakat abban, hogy azonnal alkalmazkodjanak a teljes foglalkoztatással konzisztens szintjükhöz.

Az előző fejezetben a (14.5.) egyenlet megmutatta, hogyan magyarázhatjuk a hazai árszínvonalat a hazai pénzkereslet és -kínálat segítségével. Az Egyesült Államokban,

R  $ = R + ( E $ / e E  $ / ) / E  $ / MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamOua8aadaWgaaWcpeqaaiaabccacaqGKaaapaqabaGcpeGaeyyp a0JaamOua8aadaWgaaWcbaWdbiaacYkia8aabeaak8qacqGHRaWkpa WaaeWaaeaapeGaamyramaaDaaaleaacaqGKaGaai4laiaacYkiaeaa caWGLbaaaOGaeyOeI0Iaamyra8aadaWgaaWcbaWdbiaabccacaqGKa Gaai4laiaacYkia8aabeaaaOGaayjkaiaawMcaa8qacaGGVaGaamyr a8aadaWgaaWcbaWdbiaabccacaqGKaGaai4laiaacYkia8aabeaaaa a@4DFC@ (15.3. egyenlet)

míg Európában

π e = ( P e P ) / P . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaeqiWda3damaaCaaaleqabaWdbiaadwgaaaGccqGH9aqppaWaaeWa aeaapeGaamiua8aadaahaaWcbeqaa8qacaWGLbaaaOGaeyOeI0Iaam iuaaWdaiaawIcacaGLPaaapeGaai4laiaadcfacaGGUaaaaa@41E6@ (15.4. egyenlet)

Ahogy azelőtt, az Ms jelölés egy ország pénzkínálatát, az L(R, Y) jelölés pedig aggregált reálpénzkeresletét mutatja, amely csökken, ha a kamatláb emelkedik és növekszik, ha a reáloutput emelkedik.[103]

A (15.3.) és a (15.4.) egyenlet megmutatja, hogyan nyerte el nevét az árfolyamok monetáris megközelítése. A (15.1.) egyenlet PPP tétele szerint az euró dollár ára egyszerűen az USA kibocsátásának dollár ára osztva az európai kibocsátás euró árával. Ezt a két árszínvonalat viszont teljesen meghatározza a két valutaövezet pénzének kínálata és kereslete: az Egyesült Államok árszínvonala az USA pénzkínálata osztva az USA reálpénzkeresletével, ahogy azt a (15.3.) egyenlet mutatja, és ehhez hasonlóan Európa árszínvonala Európa pénzkínálata osztva Európa reálpénzkeresletével, amint azt a (15.4.) egyenlet mutatja. A monetáris megközelítés ezért azt az általános előrejelzést teszi, hogy, hogy a valutaárfolyamot, amely az amerikai és az európai pénz relatív ára, hosszú távon teljesen meghatározza ezen pénzek relatív kínálata és relatív reálkereslete. A kamatlábak és az outputszintek elmozdulásai csak a pénzkeresletre gyakorolt hatásukon keresztül érintik az árfolyamot.

Továbbá a monetáris megközelítés számos speciális előrejelzést is tesz a pénzkínálat, a kamatláb és az outputszint változásainak az árfolyamra gyakorolt hosszú távú hatásairól:

  1. Pénzkínálat. Egyéb tényezők változatlansága mellett az USA MsUS pénzkínálatának permanens megemelkedése az USA hosszú távú PUS árszínvonalának arányos megnövekedését idézi elő, ahogy azt a (15.3.) egyenlet mutatja. Viszont, mivel a PPP szerint E$/€ = PUS/PE, ezért E$/€ hosszú távon szintén az USA pénzkínálatának növekedésével arányosan emelkedik. (Például, ha MsUS 10 százalékkal emelkedik, PUS és E$/€ végül is egyaránt szintén 10 százalékkal fog emelkedni.) Így az USA pénzkínálatának megnövekedése a dollár euróval szembeni arányos hosszú távú leértékelődését idézi elő. Megfordítva, a (15.4.) egyenlet azt mutatja, hogy az európai pénzkínálat permanens megnövekedése a hosszú távú európai árszínvonal arányos növekedését okozza. A PPP szerint ebből az árszínvonal emelkedésből a dollár euróval szembeni arányos hosszú távú felértékelődése következik (amely ugyanaz, mint az euró dollárral szembeni arányos leértékelődése).

  2. Kamatláb. A dollárban denominált aktívák R$ kamatlábának emelkedése csökkenti az L(R$, YUS) USA reálpénzkeresletet. A (15-3) szerint a hosszú távú USA árszínvonal emelkedik és a PPP szerint a dollárnak le kell értékelődnie az euróval szemben az USA árszínvonal növekedésével arányosan. Az euróban denominált aktívák Re kamatlábának emelkedése fordított hosszú távú árfolyamhatással bír. Mivel az L(Re, YE) európai reálpénzkereslet csökken, a (15.4.) szerint Európa árszínvonala emelkedik. A PPP szerint a dollárnak fel kell értékelődnie az euróval szemben az európai árszínvonal növekedésével arányosan.

  3. Output szint. Az USA kibocsátás megemelkedése növeli az USA L(R$, YUS) reálpénzkeresletét, ami (15.3.) szerint a hosszú távú USA árszínvonal esésére vezet. A PPP szerint a dollár euróval szembeni felértékelődése következik be. Szimmetrikusan, az európai kibocsátás megemelkedése emeli L(Re, YE)-t és (15.4.) szerint Európa hosszú távú árszínvonalának süllyedését idézi elő. A PPP azt jelzi előre, hogy ez a fejlemény a dollárt leértékeli az euróval szemben.

Ezen előrejelzések megértése végett emlékezzünk arra, hogy a monetáris megközelítés, mint bármely hosszú távú elmélet, lényegileg feltételezi, hogy az árszínvonal olyan gyorsan alkalmazkodik, mint az árfolyam – vagyis azonnal. Például az USA reálkibocsátásának megemelkedése emeli az USA reálpénzmennyisége iránti tranzakciós keresletet. A monetáris megközelítés szerint az USA árszínvonala azonnal esik, hogy előidézze a reálpénzkínálat piactisztító megnövekedését. A PPP azt vonja maga után, hogy az azonnali amerikai árdefláció azonnali dollár felértékelődéssel fog társulni a devizapiacon.

A monetáris megközelítés ahhoz a 14. fejezetből már ismerős eredményhez vezet, hogy egy ország valutájának hosszú távú külföldi csereértéke arányosan mozog pénzkínálatával (a fenti 1. előrejelzés). Az elmélet paradoxnak tűnő dolgot is felvet (2. előrejelzés). Előző példáinkban mindig azt találtuk, hogy egy valuta felértékelődik, amikor az általa ajánlott kamatláb emelkedik a külföldi kamatlábhoz képest. Hogyan lehetséges az, hogy most pontosan az ellenkező következtetésre jutottunk – hogy a kamatláb emelkedése egy országban leértékeli annak valutáját, csökkentve a pénze iránti reálkeresletet?

A 13. fejezet végén figyelmeztettünk, hogy a kamatlábváltozás árfolyamra gyakorolt hatásának értékelése nem teljes, amíg nem határozzuk meg pontosan miért változott meg a kamatláb. Ez a pont megmagyarázza a kamatlábbal és az árfolyammal kapcsolatos eredményeink látszólagos ellentmondását. A rejtvény megoldása végett viszont először közelebbről meg kell vizsgálnunk, hogyan kapcsolódik össze a monetáris politika és a kamatláb hosszú távon.

Folyamatos infláció, kamatparitás és PPP

A legutóbbi fejezetben láttuk, hogy egy ország pénzkínálatának szintjében bekövetkező permanens növekedés végül is arányos emelkedést eredményez az ország árszínvonalában, de nincsen hatása a kamatláb, vagy a reálkibocsátás hosszú távú értékére. Az egyszeri, egylépcsős pénzkínálat változás gondolatkísérlete ugyan hasznos volt a pénz hosszú távú hatásairól való gondolkodásban, de nem túl realisztikus a tényleges monetáris politika leírásaként. A monetáris hatóságok gyakrabban választják meg a pénzkínálat növekedési ütemét, mondjuk 5, vagy 10, vagy 50 százalékot évente és aztán megengedik a pénzmennyiség fokozatos növekedését, kicsi ám gyakori növekményekben. Mik a hosszú távú hatásai egy olyan politikának, amely engedi a pénzkínálatot örökké egyenletesen pozitív ütemben növekedni?

A 14. fejezet gondolatmenete azt sugallja, hogy a folyamatos pénzkínálat-növekedés az árszínvonal folyamatos emelkedését követeli meg – a folyamatos infláció állapotát. Amint a cégek és a munkások felfogják azt a tényt, hogy a pénzkínálat egyenletesen nő, mondjuk évi 10 százalékos ütemben, az árak és bérek ugyanakkora 10 százalékos évenkénti emelésével fognak alkalmazkodni és így a reáljövedelmüket állandó szinten tartják. A teljes foglalkoztatás melletti kibocsátás a termelési tényezők kínálatától függ, de biztosan feltételezhetjük, hogy a tényezők kínálatát és így az outputot nem befolyásolja hosszú távon a pénzkínálat különböző konstans növekedési ütemei közötti választás. Egyebek változatlansága mellett a konstans ütemben növekvő pénzkínálat végül ugyanakkora ütemű árinflációt eredményez, de ennek a hosszú távú inflációs rátának változásai nem érintik a teljes foglalkoztatás melletti output szintet, vagy a javak és szolgáltatások relatív árát.

Ám a kamatláb határozottan nem független hosszú távon a pénzkínálat növekedési ütemétől. Míg a hosszú távú kamatláb nem függ a pénzkínálat abszolút szintjétől, a pénzkínálat folytonos növekedése végül is érinteni fogja a kamatlábat. A legkönnyebben úgy látható, hogy az infláció permanens megnövekedése miképpen érinti a hosszú távú kamatlábat, hogy kombináljuk a PPP-t a kamatparitási feltétellel, amelyre az árfolyam meghatározásának megelőző elemzése épült.

Ahogy a megelőző két fejezetben, a dollár- és az euróaktívák közötti kamatparitási feltétel

( E $ / e E  $ / ) / E  $ / =   π U S e π E e . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaamaabmaabaaeaa aaaaaaa8qacaWGfbWaa0baaSqaaiaabscacaGGVaGaaiiRGaqaaiaa dwgaaaGccqGHsislcaWGfbWdamaaBaaaleaapeGaaeiiaiaabscaca GGVaGaaiiRGaWdaeqaaaGccaGLOaGaayzkaaWdbiaac+cacaWGfbWd amaaBaaaleaapeGaaeiiaiaabscacaGGVaGaaiiRGaWdaeqaaOWdbi abg2da9iaacckacqaHapaCdaqhaaWcbaGaamyvaiaadofaaeaacaWG LbaaaOGaeyOeI0IaeqiWda3aa0baaSqaaiaadweaaeaacaWGLbaaaO GaaiOlaaaa@52E0@

(emlékezzünk a (13.2.) egyenletre, 347. oldal). Most kérdezzük meg, hogy ez a paritási feltétel, amelynek teljesülnie kell hosszú távon éppen úgy, mint rövid távon, miképpen illik össze a másik, hosszú távú modellünkben feltételezett paritási feltétellel, a vásárlóerő paritással. A relatív PPP szerint a dollár/euró árfolyam százalékos változása mondjuk a jövő év során meg fog egyezni az Egyesült Államok és Európa jövő évi inflációs rátájának különbségével (lásd a (15.2.) egyenletet). Mivel viszont az emberek ismerik ezt a viszonyt, ezért annak is igaznak kell lennie, hogy azt várják, hogy az árfolyam százalékos változása egyenlő lesz az USA-Európa inflációs különbséggel. A fent leírt kamatparitási feltétel most a következőt mondja nekünk: Ha az emberek a relatív PPP érvényesülését várják, akkor a dollár és az euró betétek által nyújtott kamatlábak közötti különbség egyenlő lesz a releváns horizonton belül az Egyesült Államokban és Európában várható inflációs ráták közötti különbséggel.

Néhány újabb jelölés hasznos lesz a fenti eredmény formálisabb levezetésében. Ha Pe az egy országban mához egy évre várt árszínvonal, akkor ebben az országban a pe várható inflációs ráta, vagyis az árszínvonal várható százalékos növekedése a következő év alatt,

R  $ = R + ( E $ / e E  $ / ) / E  $ / MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamOua8aadaWgaaWcpeqaaiaabccacaqGKaaapaqabaGcpeGaeyyp a0JaamOua8aadaWgaaWcpeqaaiaacYkia8aabeaak8qacqGHRaWkpa WaaeWaaeaapeGaamyramaaDaaaleaacaqGKaGaai4laiaacYkiaeaa caWGLbaaaOGaeyOeI0Iaamyra8aadaWgaaWcbaWdbiaabccacaqGKa Gaai4laiaacYkia8aabeaaaOGaayjkaiaawMcaa8qacaGGVaGaamyr a8aadaWgaaWcbaWdbiaabccacaqGKaGaai4laiaacYkia8aabeaaaa a@4DFC@

Ám ha érvényesül a relatív PPP, akkor a piaci szereplők is ennek érvényesülését várják, ami azt jelenti, hogy a (15.2.) egyenletben a tényleges leértékelődési és inflációs rátákat helyettesíthetjük azokkal az értékekkel, amelyek realizálódását a piac várja:

R  $ R = π US e π E s . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aqatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaiaadkfadaWgaa WcbaGaaeiiaiaabscaaeqaaOGaeyOeI0IaamOuamaaBaaaleaacaGG Sccabeaakiabg2da9iabec8aWnaaDaaaleaacaqGvbGaae4uaaqaai aadwgaaaGccqGHsislcqaHapaCdaqhaaWcbaGaamyraaqaaiaadoha aaGccaGGUaaaaa@4674@

Kombinálva a relatív PPP ezen “várható” változatát a kamatparitási feltétellel

q  $ / = ( E $ / × E E ) / P US . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aqatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaiaadghadaWgaa WcbaGaaeiiaiaabscacaGGVaGaaiiRGaqabaGccqGH9aqpdaqadaqa aiaadweadaWgaaWcbaGaaeijaiaac+cacaGGSccabeaakiabgEna0k aadweadaWgaaWcbaGaamyraaqabaaakiaawIcacaGLPaaacaGGVaGa amiuamaaBaaaleaacaqGvbGaae4uaaqabaGccaGGUaaaaa@489D@

és átrendezve, egy olyan képlethez jutunk, amely a nemzetközi kamatláb különbségeket a várható nemzeti inflációs ráták különbségeként fejezi ki:

q $ / = (1 ,20$ per euró) × (100 euró per európai kosár) (120$ per USA kosár) = ( 120   d o l l á r   p e r   e u r ó p a i   k o s á r ) / ( 120   d o l l á r   p e r   U S A   k o s á r )   = 1   U S A   k o s á r   p e r   e u r ó p a i   k o s á r MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOabaqqabaGaamyCam aaBaaaleaacaGGKaGaai4laGqaaiaa=XkiaeqaaOGaeyypa0ZaaSaa aeaacaqGOaGaaeymaiaabYcacaqGYaGaaeimaiaabscacaqGGaGaae iCaiaabwgacaqGYbGaaeiiaiaabwgacaqG1bGaaeOCaiaabopacaqG PaGaey41aqRaaeikaiaabgdacaqGWaGaaeimaiaabccacaqGLbGaae yDaiaabkhacaqGZdGaaeiiaiaabchacaqGLbGaaeOCaiaabccacaqG LbGaaeyDaiaabkhacaqGZdGaaeiCaiaabggacaqGPbGaaeiiaiaabU gacaqGVbGaae4CaiaabgoacaqGYbGaaeykaaqaaiaabIcacaqGXaGa aeOmaiaabcdacaqGKaGaaeiiaiaabchacaqGLbGaaeOCaiaabccaca qGvbGaae4uaiaabgeacaqGGaGaae4Aaiaab+gacaqGZbGaaey4aiaa bkhacaqGPaaaaaqaaiabg2da9maabmaabaaeaaaaaaaaa8qacaaIXa GaaGOmaiaaicdacaqGGaGaamizaiaad+gacaWGSbGaamiBaiaadgoa caWGYbGaaeiiaiaadchacaWGLbGaamOCaiaabccacaWGLbGaamyDai aadkhacaWGZdGaamiCaiaadggacaWGPbGaaeiiaiaadUgacaWGVbGa am4CaiaadgoacaWGYbaapaGaayjkaiaawMcaa8qacaGGVaWdamaabm aabaWdbiaaigdacaaIYaGaaGimaiaabccacaWGKbGaam4BaiaadYga caWGSbGaamy4aiaadkhacaqGGaGaamiCaiaadwgacaWGYbGaaeiiai aadwfacaWGtbGaamyqaiaabccacaWGRbGaam4BaiaadohacaWGHdGa amOCaaWdaiaawIcacaGLPaaapeGaaeiiaaqaaiabg2da9iaaigdaca qGGaGaamyvaiaadofacaWGbbGaaeiiaiaadUgacaWGVbGaam4Caiaa dgoacaWGYbGaaeiiaiaadchacaWGLbGaamOCaiaabccacaWGLbGaam yDaiaadkhacaWGZdGaamiCaiaadggacaWGPbGaaeiiaiaadUgacaWG VbGaam4CaiaadgoacaWGYbaaaaa@C50E@ (15.5. egyenlet)

Ha, amint a PPP előre jelzi, a valuta leértékelődés várhatóan kiegyenlíti a nemzetközi inflációs különbségeket (így a várható dollár leértékelődési ütem ?eUS  πeE), a kamatláb különbségnek egyenlőnek kell lennie a várható inflációs különbséggel.

A Fisher-hatás

A (15.5.) egyenlet megadja azt a hosszú távú viszonyt a folyamatos infláció és a kamatláb között, amelyre szükségünk van annak magyarázatában, hogy miképpen érintik a kamatlábak az árfolyamokat a monetáris megközelítés előrejelzése szerint. Az egyenlet azt mondja nekünk, hogy minden egyéb változatlansága mellett egy ország várható inflációs rátájának megemelkedése végül is a valutájának betétei által nyújtott kamatláb egyenlő nagyságú megemelkedését idézi elő. Hasonlóan a várható inflációs ráta süllyedése végül is a kamatláb esését okozza.

Ezt a hosszú távú viszonyt az infláció és a kamatláb között Fisher-hatásnak nevezzük. A Fisher-hatás azt vonja maga után, hogy például ha az USA inflációja az 5 százalék per éves konstans szintről permanensen emelkedne a 10 százalék per éves konstans szintre, akkor a dollár kamatlábak végül is az eredeti szintjükről 5 százalékpont per év emelkedéssel utolérnék a magasabb inflációt. Ezek a változások érintetlenül hagynák a dollár aktívák USA javakban és szolgáltatásokban mért reálhozamrátáját. Ezért a Fisher-hatás egy másik példája annak az általános gondolatnak, hogy hosszú távon a tisztán monetáris fejleményeknek nem szabad hatással lenniük egy gazdaság relatív áraira.[104]

A Fisher-hatás van a monetáris megközelítés azon látszólag paradox előrejelzése mögött, hogy egy valuta leértékelődik a devizapiacon, amikor a kamatlába emelkedik a külföldi valuta kamatlábához képest. A monetáris megközelítés által feltételezett hosszú távú egyensúlyban a hazai és külföldi kamatláb közötti eltérés emelkedése csak akkor fordul elő, ha a várható hazai infláció emelkedik a várható külföldi inflációhoz képest. Biztosan nem így van ez rövid távon, amikor a hazai árszínvonal ragadós. Rövid távon, ahogy a 14. fejezetben láttuk, a kamatláb emelkedhet, amikor a hazai pénzkínálat esik, mert a ragadós hazai árszínvonal a reálpénzmennyiség túlkeresletére vezet az eredeti kamatláb mellett. A rugalmas áras monetáris megközelítés szerint viszont az árszínvonal rögtön esne és ez szükségtelenné tenné a kamatlábváltozást.

Egy példa átgondolásával jobban megérthetjük, hogy a kamatláb és az árfolyam miként hatnak egymásra a monetáris megközelítés szerint. Példánk azt illusztrálja, hogy miért társítja a monetáris megközelítés a fenntartott kamatláb emelkedéseket a jelenlegi és a jövőbeni valuta leértékelődéssel, a fenntartott kamatlábeséseket pedig a felértékelődéssel.

Képzeljük el, hogy t0 időpontban a Federeal Reserve váratlanul megnöveli az USA pénzkínálat növekedési ütemét p-ről a magasabb π + Δπ szintre. A 15-1 αbra illusztrálja hogyan érinti ez a változás az E$/€ árfolyamot és más USA változókat a monetáris megközelítés feltevései szerint. A grafikonok egyszerűsítése végett feltesszük, hogy Európában az infláció zérus szinten konstans marad.

A 15.1.(a) ábra mutatja az USA pénzkínálat növekedésének hirtelen gyorsulását t0 időpontban. (Úgy skáláztuk az ábrák függőleges tengelyét, hogy a konstans meredekség a változók arányos konstans növekedési ütemét reprezentálja.) A politika változása gyorsabb jövőbeli valuta leértékelődésre vonatkozó várakozásokat generál: a PPP szerint a dollár most π + Δπ ütemben fog leértékelődni a kisebb π ütem helyett. Amint azt a 15-1b ábra mutatja, a kamatparitás ezért a dollár kamatláb emelkedését követeli meg az R1$ eredeti szintről, az R2$ = R1$ + Δπ szintre, amely tükrözi a dollár várt többlet leértékelődését (lásd a (15.5.) egyenletet). Megemlítjük, hogy ez az alkalmazkodás változatlanul hagyja az euró kamatlábat, de mivel Európa pénzkínálata és kibocsátása nem változott, az eredeti euró kamatláb továbbra is fenn fogja tartani az egyensúlyt az európai pénzpiacon.

Miután a pénzknálat növekedési üteme a t0 időpontban emelkedik az ábra (a) részén, a kamatláb (az ábra (b) részén), az árszínvonal (az ábra (c) részén) és az árfolyam (az ábra (d) részén) átugrik az új hosszú távú egyensúlyi pályára. (A pénzknálatot, az árszínvonalat, és az árfolyamot természetes logaritmus skálán mértük fel, amely a konstans növekedési ütemű változókat egyenes vonalakkal jelenti meg, ha az idő függvényében ábrázoljuk őket. A vonalak meredeksége egyenlő a változó konstans növekedési ütemével.)

15.1. ábra - Az USA gazdasági változóinak hosszú távú időbeli pályája az USA pénzknálat növekedési ütemének permanens emelkedése után

kepek/15.1.png


A 15.1.(a) ábráról látható, hogy a pénzkínálat szintje ténylegesen nem ugrik meg t0-kor – csak a jövőbeli növekedési ütem változik. Mivel a pénzkínálat azonnal nem nő, de a kamatláb megemelkedik, ami csökkenti a pénzkeresletet, ezért a t0 előtt éppen fennálló árszínvonal mellett az USA pénzmennyiségének túlkínálata lenne. E potenciális túlkínálattal szemben az USA árszínvonala hirtelen megugrik a t0 időpontban (lásd a 15.1.(c) ábrát), csökkentve a reálpénzkínálatot, úgyhogy az ismét megegyezik a reálpénzkereslettel (lásd a (15.3.) egyenletet). A PUSt0 időpontbeli felugrásával együtt a 15.1.(d) ábra mutatja az E$/€ szimultán, arányos, a PPP szerint bekövetkező felugrását.

Hogyan képzelhetjük el a devizapiac reakcióját t0 időpontban? A dollár kamatláb példánkban emelkedik, de nem a pénzkínálat, vagy -kereslet jelenlegi szintjének változása miatt, hanem kizárólag azért, mert az emberek gyorsabb jövőbeli pénzkínálat növekedést és dollár leértékelődést várnak. Amint a befektetők válaszként a pillanatnyilag magasabb várható hozamot nyújtó külföldi betétek felé mozdulnak, a dollár ugrásszerűen leértékelődik a devizapiacon, elmozdul egy új trendvonal felé, amelynek mentén a leértékelődés gyorsabb, mint amekkora t0 időpontig volt.[105]

Megjegyezzük, hogy az árszínvonal alkalmazkodásának sebességére vonatkozó különböző feltevések ellentétes előrejelzésekre vezetnek az árfolyam és a kamatláb interakciójáról. A ragadós árak melletti pénzkínálat visszaesés példájában kamatláb emelkedés szükséges a pénzpiaci egyensúly megőrzése végett, mert a feltevés szerint az árszínvonal nem képes ezt megtenni, mivel a pénzkínálat csökkentésre válaszul nem tud azonnal visszaesni. Ebben a ragadós áras esetben a kamatláb emelkedés kisebb várható inflációval és hosszú távú valuta felértékelődéssel társul, így a valuta azonnal felértékelődik. A pénzkínálat növekedési ütem emelkedésének monetáris megközelítésű példájában viszont a kamatláb megnövekedése magasabb várt inflációval és minden későbbi időpontban gyengébb valutával társul. Az eredmény azonnali valutaleértékelődés.[106]

A kamatlábváltozások ezen ellentétes eredményei alapozzák meg korábbi figyelmeztetésünket, hogy a kamatlábakon alapuló árfolyam magyarázatnak gondosan számba kell venni azokat a tényezőket, amelyek a kamatláb mozgását előidézik. Ezek a tényezők szimultán módon érinthetik a várható jövőbeli árfolyamokat, és ezért döntő hatással lehetnek a kamatlábváltozás devizapiaci reakcióira. E fejezet függeléke részletesen bemutatja, hogyan változnak a várakozások az általunk elemzett esetben.

A 15.2. ábra megerősíti fő hosszú távú előrejelzésünket, a Fisher-hatást. Az ábra három, 1970 óta némileg különböző inflációs tapasztalatokkal rendelkező ország, Svájc, az Egyesült Államok és Olaszország inflációs rátáját és kamatlábát mutatja. Mindegyik országban a kamatláb emelkedésre hajlamos az infláció emelkedése után, ahogy az árak alkalmazkodnak, és az emberek megtanulják, hogy magasabb jövőbeli inflációt várjanak; az infláció csökkenése ugyanilyen okokból végül is csökkenti a kamatlábat. Továbbá a kamatlábak átlagos szintje Svájcban a legalacsonyabb, amelynek legkisebb az átlagos inflációs rátája és legmagasabb Olaszországban, amelynek legmagasabb az átlagos inflációs rátája.

15.2. ábra - Infláció és a kamatláb Svájcban, az Egyesült Államokban és Olaszországban, 1970–1997

kepek/15.2.png


Az infláció és a kamatláb hosszú távon együttes mozgásra mutatnak tendenciát, amint azt a Fisher-hatás sugallja.

Forrás: OECD, Main Economic Indicators. Az inflációs ráták a fogyasztói árindex évenkénti százalékos változásai.

A Fisher-hatás nagyjából korrekt lehet, még akkor is, amikor a PPP nem, így a 15.2. ábra adatait nem vehetjük úgy, mint a monetáris megközelítés igazolását. Most magának a PPP-nek az érvényességére közvetlenebbül vonatkozó tényekre vetünk egy pillantást.



[103] A jelölések egyszerűsítése végett az Egyesült Államokban és Európában azonos pénzkeresleti függvényt tételezünk fel.

[104] A hatást Irving Fisherről, a huszadik század elejének egyik nagy amerikai közgazdászáról nevezték el. A hatást Fisher alaposan tárgyalja könyvében, a The Theory of Interest-ben (New York: Macmillan, 1930). Mellékesen megjegyezve, Fisher egy korai beszámolót adott a kamatparitási feltételről, amelyen devizapiaci egyensúly elméletünk alapul.

[105] Az általános esetben, amelyben Európa πE inflációs rátája nem zérus, a dollár nem p ütemben értékelődik le az euróhoz képest t0-ig és nem p + Δπ όtemben azután, hanem t0-ig π – πE ütemben értékelődik le és azután π + Δπ – πE ütemben.

[106] A nemzeti pénzkínálatok tipikusan felfelé tartanak az időben, mint a 15.1.(a) ábrán. Ilyen trendek az árszínvonalak megfelelő felfelé irányuló trendjeihez vezetnek; ha két ország árszínvonal trendje különböző, a PPP trendet jelent az valutaárfolyamban is. Mostantól, ha a pénzkínálat, az árszínvonal, vagy az árfolyam változására utalunk, akkor ezen azt fogjuk érteni, hogy a változó a korábban várt trend növekedési üteméhez képest változik. Amikor ehelyett magának a trendnek változására akarunk gondolni, akkor azt expliciten kimondjuk.