Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

17. fejezet - Pénz, kamatláb és valutaárfolyam

17. fejezet - Pénz, kamatláb és valutaárfolyam

A 13. fejezet megmutatta, hogyan függ a valuták árfolyama két tényezőtől: az egyes valutákban elhelyezett betétek kamatától és a jövőben várható árfolyamtól. Ám, hogy teljesen megértsük az árfolyamok kialakulását, meg kell tanulnunk, mi mozgatja a kamatlábakat és hogyan alakulnak ki a jövőbeli árfolyamokat illető várakozások. A következő három fejezetben egy olyan gazdasági modell felépítésével vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket, amely összeköti az árfolyamokat, a kamatlábakat és az egyéb fontos makroökonómiai változókat, mint például az inflációs ráta és a kibocsátás.

A modell felépítésének első lépése annak magyarázata, hogyan hat egy ország pénzkínálata és pénzkereslete a kamatlábra és az árfolyamra. Mivel az árfolyamok a nemzeti pénzek relatív árai, ezért azok a tényezők, amelyek befolyásolják egy ország pénzkínálatát vagy pénzkeresletét, valutája külföldi valutákkal szembeni árfolyamának legerősebb meghatározói közé tartoznak. Ezért természetes, ha az árfolyamokat meghatározó folyamatok mélyebb tanulmányozását a pénzkínálat és a pénzkereslet vizsgálatával kezdjük.

Monetáris fejlemények befolyásolják az árfolyamot, mert megváltoztatják a kamatlábakat és azért is, mert megváltoztatják az emberek várakozásait a jövőbeli árfolyamokat illetően. A jövőbeli árfolyamokra vonatkozó várakozások közeli kapcsolatban állnak az ország termékeinek jövőbeli pénzárait illető várakozásokkal; ezek az ármozgások pedig függnek a pénzkínálat és pénzkereslet változásaitól. Az árfolyamokra gyakorolt monetáris hatások vizsgálata során ezért áttekintjük, hogyan befolyásolják a monetáris tényezők a kamatlábak mellett az outputárakat is. A jövőbeli árfolyamokra vonatkozó várakozások a pénz mellett több más tényezőtől is függnek és ezekkel a nem monetáris tényezőkkel is foglalkozunk a következő fejezetben.

Miután a pénzkínálat és pénzkereslet elméletét és meghatározó tényezőit áttekintettük, arra használjuk fel azokat, hogy megvizsgáljuk, miképpen határozza meg a pénzkínálat és a pénzkereslet egyenlősége az egyensúlyi kamatlábat. Aztán a kamatlábat meghatározó modellünket kombináljuk a kamatparitási feltétellel, hogy tanulmányozzuk a monetáris változások hatásait az árfolyamra, adottnak véve a javak és szolgáltatások árait, az output szintjét és a jövőt illető piaci várakozásokat. Végül egy futó pillantást vetünk a monetáris változásoknak az outputárakra és a várható árfolyamokra gyakorolt hosszú távú hatásaira.

A pénz definíciója: rövid áttekintés

Annyira hozzászoktunk már a pénz használatához, hogy csak ritkán figyeljük meg azt a szerepet, amelyet majdnem minden hétköznapi ügyletünkben játszik. Ahogy sok modern kényelmi eszközt, úgy a pénzt is természetesnek vesszük egészen addig, amig valami gond nem lesz vele. Valójában a pénz fontosságát legkönnyebb úgy felbecsülni, hogy elképzeljük, milyen volna a gazdasági élet pénz nélkül.

Ebben a szakaszban éppen ezt fogjuk tenni. Ezzel a „gondolatkísérlettel” az a célunk, hogy megkülönböztessük a pénzt más aktíváktól és leírjuk a pénz azon sajátosságait, amelyek arra vezetnek, hogy az emberek pénzt tartanak. Ezek a sajátosságok központi szerepet játszanak a pénzkereslet elemzésében.

A pénz mint csereeszköz

A pénz legfontosabb funkciója, hogy acsere eszközeként szolgáljon, mint általánosan elfogadott fizetési eszköz. Hogy lássuk miért szükséges egy csereeszköz megléte, képzeljük el, milyen időrabló lenne az embereknek javakat és szolgáltatásokat vásárolni egy olyan világban, ahol a kereskedelemnek egyetlen lehetséges típusa a bartercsere volna – a javak és szolgáltatások cseréje más javakért, vagy szolgáltatásokért.

A pénz eltünteti a barterrendszerrel együtt járó hatalmas keresési költségeket, mert a pénz általánosan elfogadható. Azáltal küszöböli ki ezeket az óriási keresési költségeket, mert megengedi az egyénnek, hogy az általa termelt javakat és szolgáltatásokat olyan embereknek adja el, akik nem az általa fogyasztani kívánt javakat és szolgáltatásokat termelik. A komplex modern gazdaság nem működne egy standardizált és kényelmes fizetési eszköz nélkül.

A pénz mint elszámolási egység

A pénz második fontos szerepe, hogy elszámolási egység, azaz széles körben elismert értékmérő. Ilyen szerepben találkoztunk a pénzzel a 13. fejezetben: a javak, szolgáltatások és aktívák árait tipikusan pénzben fejezik ki. Az árfolyamok lehetővé teszik, hogy a különböző országok pénzárait összehasonlíthassuk.

Az a konvenció, hogy az árakat pénzben állapítják meg egyszerűsíti a gazdasági kalkulációt azáltal, hogy könnyűvé teszi a különböző áruk árainak összehasonlítását. Az áraknak a 13. fejezetben leírt nemzetközi összehasonlítása, amelyek az árfolyamokat használták föl a különböző országok outputárainak összevetésére, hasonlóak azokhoz a kalkulációkhoz, amelyeket mindennap sokszor meg kellene tennünk, ha a különböző áruk árai nem lennének egy standardizált elszámolási egységben kifejezve. Ha a 13. fejezet számításai fejfájdítóak voltak, elképzelhető, hogy mi lenne, ha mindegyik általunk fogyasztott jószág és szolgáltatás relatív árát ki kellene számítani, sok más jószágban és szolgáltatásban kifejezve. Ez a gondolatkísérlet még inkább fölértékelné az ön szemében a pénznek mint elszámolási egységnek a használatát.

A pénz mint értékőrző

Mivel a pénz fölhasználható arra, hogy vásárlóerőt vigyen át a jelenből a jövőbe, ezért a pénz is aktíva, vagyis értékőrző. Ez a tulajdonság lényeges bármely csereeszköz számára, hiszen senki nem fogadná el fizetségként, ha az értéke javakban és szolgáltatásokban kifejezve azonnal elillanna.

A pénzt azonban csereeszköz gyanánt való hasznavehetősége automatikusan az összes vagyontárgy közül a leglikvidebbé teszi. Amint az előző fejezetből emlékezhetünk rá, egy aktívát akkor nevezünk likvidnek, ha gyorsan és a brókeri jutalékhoz hasonló nagy tranzakciós költségek nélkül javakká és szolgáltatásokká transzformálható. Mivel a pénzt készségesen elfogadják mint fizetési eszközt, ezért a pénz adja meg azt a mértéket, amellyel szemben más aktívák likviditását megítélik.

Mi a pénz?

A készpénz és azok a bankbetétek, amelyekre csekket lehet kiállítani, biztosan pénznek minősülnek. Ezek széles körben elfogadott fizetési eszközök, amelyek alacsony költséggel áramolhatnak a tulajdonosok között. A háztartások és vállalatok készpénzt és folyószámlákat tartanak, amelyekkel kényelmesen finanszírozhatják mindennap fölmerülő tranzakcióikat. A készpénzzel és a folyószámlákkal szemben az olyan aktívák, mint az ingatlanok, nem minősülnek pénznek, mert hiányzik belőlük a likviditás nélkülözhetetlen tulajdonsága.

Mikor ebben a könyvben pénzkínálatról beszélünk, akkor arra a monetáris aggregátumra utalunk, amelyet a Federal Reserve M1-nek hív, azaz a háztartások és vállalatok által tartott készpénz és folyószámlabetét teljes összegére. Az Egyesült Államokban 1997 végén a teljes pénzkínálat 1,076 billió dollárra rúgott, amely azon év GNP-jének 13,3 százalékát tette ki.[94]

A devizapiac résztvevői által forgalmazott nagy összegű betétek nem tekinthetők a pénzkínálat részének. Ezek a betétek a pénznél kevésbé likvidek és nem használatosak mindennapi tranzakciók finanszírozására.

Mi határozza meg a pénzkínálatot?

Egy gazdaság pénzkínálatát a központi bank ellenőrzi. A központi bank közvetlenül szabályozza a meglévő készpénz összegét és emellett közvetett befolyást gyakorol a magánbankok által kibocsátott folyószámlák összegére. Azok a műveletek, amelyekkel a központi bank szabályozza a pénzkínálatot, összetettek, és most feltételezzük, hogy a központi bank egyszerűen a kívánt szinten szabja meg a pénzkínálat nagyságát A 17. és a 21. fejezetben majd részletesebben betekintünk a pénzkínálat meghatározásának eljárásaiba.



[94] A pénzkínálatnak egy szélesebb, a Federal Reserve által használt mutatója, az M2, magában foglalja a határidős betéteket is, de ezek kevésbé likvidek, mint az M1-be tartozó aktívák, mert a bennük elhelyezett alapokat tipikusan nem lehet kivonni a lejárat előtt büntetés nélkül. A Fed figyelemmel kísér egy még szélesebb mutatót is, amelyet M3-ként ismerünk. Az a döntés, hogy hol húzzuk meg a vonalat a pénz és a majdnem-pénz között, szükségszerűen önkényes és ezért vitatható. A kérdés további tárgyalásához lásd Mishkin, Frederic S.: The Economics of Money, Banking and Financial Markets. 5. kiadás, 3. fejezet. HarperCollins Publishers, New York, 1998.