Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

15. fejezet - A nemzeti jövedelem elszámolása és a fizetési mérleg

15. fejezet - A nemzeti jövedelem elszámolása és a fizetési mérleg

1997-ben és 1998-ban, amikor számos ázsiai ország a munkanélküliség meredek emelkedése mellett súlyos recesszióba süllyedt, az Egyesült Államokban és Európában folytatódott az egészséges gazdasági növekedés. Vajon a sors megmagyarázhatatlan szeszélye okozta a régiók különböző mértékű gazdasági sikerességét? Vagy a közgazdasági elemzés segítségével megérthetjük, hogy egyes nemzetek miért boldogulnak jól, miközben mások megrekednek? Megfogalmazhatók-e olyan ajánlások, amelyek segítségével a jövőbeli gazdasági visszaesések elkerülhetők?

Az előző fejezetekben elsősorban azzal foglalkoztunk, hogy adott időpontban hogyan hasznosíthatók legjobban a szűkösen rendelkezésre álló termelő erőforrások. A közgazdaságtan mikroökonómiának nevezett ága ezt a kérdést a vállalatok és háztartások szemszögéből vizsgálja. A mikroökonómia „alulról felfelé” építkezve mutatja be, ahogyan az egyes gazdasági szereplők önérdekeiket követve együttesen meghatározzák az erőforrások felhasználását. A nemzetközi mikroökonómia tanulmányozása során megvizsgáltuk, hogy az egyéni szintű termelői és fogyasztói döntések hogyan alakítják ki a nemzetközi kereskedelem és specializáció megfelelő formáit. Láttuk, hogy míg a szabad kereskedelem általában ösztönzi az erőforrások hatékony felhasználását, a kormányzati beavatkozás vagy a piaci kudarc a termelési tényezők teljes kihasználtsága mellett is hatékonysági veszteséget okozhat.

Ebben a fejezetben másfelé fordítjuk a figyelmünket, és a következő kérdésekre keressük a választ. Hogyan tudja a gazdaságpolitika a termelési tényezők teljes kihasználtságát biztosítani? Mi alakítja egy gazdaság áru- és szolgáltatástermelő kapacitásának időbeli változását? Ezeket a kérdéseket a makroökonómia segítségével érthetjük meg, vagyis a közgazdaságtannak azt az ágát kell tanulmányoznunk, amely azt vizsgálja, mi határozza meg a nemzetgazdasági szintű foglalkoztatást, termelést és növekedést. A mikroökonómiához hasonlóan a makroökonómia is a szűkös erőforrások hatékony felhasználásával foglalkozik. Míg azonban az előbbi az egyéni szintű döntésekre helyezi a hangsúlyt, a makroökonómia a gazdaság egészének viselkedését elemzi. A nemzetközi makroökonómia tanulmányozásakor azt fogjuk vizsgálni, hogy a nemzetgazdaságok közötti kölcsönhatások hogyan befolyásolják a makrogazdasági teljesítmény világszintű alakulását.

A makroökonómiai elemzés a gazdasági jelenségek négy olyan szempontját hangsúlyozza, amelyeket eddig háttérbe szorítottunk, hogy egyszerűsítsük a nemzetközi közgazdaságtan tárgyalását:

  1. Munkanélküliség. A való világban az emberek néha munka nélkül maradnak, a vállalatok pedig szüneteltethetik a termelést. A makroökonómia a munkanélküliség okait és a kormány lehetséges megelőző intézkedéseit vizsgálja. A nemzetközi makroökonómia egyik fő problémája, hogy miként érhető el a nemzetközi kereskedelemben résztvevő gazdaságok teljes foglalkoztatottsága.

  2. Megtakarítás. A korábbi fejezetekben általában azt feltételeztük, hogy minden ország éppen a jövedelmének megfelelő összeget költi fogyasztásra, sem többet, sem kevesebbet. A valóságban azonban a háztartások félretehetik a jövedelmük egy részét, hogy gondoskodjanak a jövőjükről, vagy hitelt vehetnek fel, hogy átmenetileg többet fogyaszthassanak, mint amennyit keresnek. Egy ország megtakarítási vagy kölcsönfelvételi magatartása befolyásolja a foglalkoztatást és a nemzeti vagyon jövőbeli alakulását. A nemzetközi gazdaság egésze szempontjából a világszintű megtakarítási ráta határozza meg azt, hogy milyen gyorsan bővülhet a világ produktív tőkeállománya.

  3. Kereskedelmi egyensúlytalanságok. A korábbi fejezetekben beláttuk, hogy ha a nemzetgazdaság szintjén a jövedelem megegyezik a felhasználással, akkor az ország importjának értéke egyenlő exportjának értékével. Az ilyen egyensúlyi külkereskedelem azonban a valóságban igen ritka. A külkereskedelmi egyensúlytalanságok fontos szerepet játszanak a következő fejezetekben, mivel egyrészt általuk valósul meg a vagyon országok közötti újraelosztása, másrészt egy ország makrogazdasági politikája ezen a csatornán keresztül hat kereskedelmi partnereire. Ezért nem meglepő, hogy a külkereskedelmi egyensúlytalanságok, különösen ha nagyok és tartósak, könnyen nemzetközi nézeteltérések forrásává válhatnak.

  4. Pénz és árszínvonal. Az eddig tanult kereskedelemelmélet lényegében a közvetlen csere (barter) elmélete, amelyben a termékeket relatív áruk alapján közvetlenül más termékekre cserélik el. A gyakorlatban sokkal kényelmesebb egy általánosan elfogadott csereeszközt, a pénzt használni a tranzakciók lebonyolítására, és az árakat pénzben kifejezni. Mivel a modern gazdaságban gyakorlatilag minden tranzakcióban pénz cserél gazdát, a pénzkínálat és -kereslet ingadozásai befolyásolhatják a kibocsátást és a foglalkoztatást. A nemzetközi makroökonómia figyelembe veszi, hogy minden ország más valutát használ, és hogy a hazai monetáris feltételek (például a pénzkínálat) változása az ország határain túl is éreztetheti hatását. Az árszínvonal stabilitása a nemzetközi makrogazdasági politika fontos célja.

Ez a fejezet a nemzetközi makroökonómia tanulmányozásának első lépéseként bemutatja azt az elszámolási rendszert, amellyel a közgazdászok leírják egy ország kibocsátását és nemzetközi tranzakcióit. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a nemzetközi kereskedelembe bekapcsolódó országok közötti makrogazdasági kapcsolatokról, két fontos és egymással összefüggő elemzési eszközt kell megismernünk. Az első a nemzeti jövedelem elszámolásirendszere, amely az ország jövedelméhez és kibocsátásához hozzájáruló összes kiadást veszi számba. A második eszköz a fizetési mérlegstatisztika, amelynek segítségével az ország külső eladósodottságának alakulását, továbbá az exportáló és az importtal versenyző iparágainak teljesítményét követhetjük nyomon. A fizetési mérleg egyben rávilágít a külső tranzakciók és a nemzeti szintű pénzkínálat közötti kapcsolatra.

A nemzeti jövedelemi számlák rendszere

A makrogazdasági elemzés központi kategóriája a bruttó nemzeti termék (GNP), amely egy adott időszak alatt az ország termelési tényezői által létrehozott és a piacon értékesített végtermékek és szolgáltatások összességének értéke. A GNP-ben, amely egy ország kibocsátásának makroökonómiai alapmutatója, a végső kibocsátásra fordított valamennyi kiadás piaci értékét összegezzük. Ennek megfelelően a GNP magában foglalja a szupermarketben eladott kenyér és a jegyzetboltban eladott tankönyv értékét csakúgy, mint azét a szolgáltatásét, amelyet a szupermarket pénztárosai és csomagolói vagy az egyetemi professzorok nyújtanak. Mivel kibocsátás nem keletkezhet termelési tényezők ráfordítása nélkül, a GNP-t alkotó kiadások szorosan kapcsolódnak a tőke, a munka és egyéb termelési tényezők felhasználásához.

Az ország GNP-jét alkotó kiadások között a nemzeti számlákat összeállító kormányzati közgazdászok és statisztikusok a nemzeti kibocsátás négy lehetséges felhasználási célját különböztetik meg: a fogyasztást (amely a belföldi magánszemélyek által elfogyasztott összeg), a beruházást (amely magánvállalatok által a jövőbeli termelést szolgáló gépekre és berendezésekre félretett összeg), a kormányzati vásárlásokat (amely a kormányzat által felhasznált összeg) és a folyó fizetési mérleg egyenlegét (a külföldre irányuló nettó áru- és szolgáltatásexport összege). Ezt a négyes felosztást írja le a nemzeti jövedelmi számlák kifejezés, amelyet azért használhatunk a nemzeti kibocsátási számlák helyett, mert egy ország jövedelme valójában megegyezik a kibocsátásával. Így a nemzeti jövedelmi számlákban minden, a nemzeti jövedelem keletkezéséhez hozzájáruló tranzakciót annak megfelelően osztályozunk, hogy milyen típusú kiadással hozott létre jövedelmet. A 12.1. ábra azt mutatja, hogyan oszlott meg az Egyesült Államok GNP-je a négy felhasználási komponens között 1997-ben.[73]

12.1. ábra - Az Amerikai Egyesült Államok GNP-je és felhasználási komponensei 1997-ben

kepek/12.1.png


Az 1997-es, 8100 milliárd dollár összegű amerikai bruttó nemzeti termék négy felhasználási összetevőre bontható.

Forrás: Economic Indicators (Gazdasági jelzőszámok), U. S. Government Printing Office, 1998. március.

Miért hasznos a GNP fogyasztásra, beruházásra, kormányzati kiadásra és folyó fizetési mérlegre történő felosztása? Elsősorban azért, mert reményünk sem lehet egy adott recesszió vagy fellendülés okát megérteni, ha nem tudjuk, hogyan változtak a fő kiadási tételek. Az okok megértése nélkül pedig nem ajánlhatunk megfelelő gazdaságpolitikai választ. Ráadásul a nemzeti jövedelmi számlák fontos információt szolgáltatnak annak tanulmányozásához, hogy bizonyos országok miért gazdagok – miért magas a népességhez viszonyított GNP-jük –, míg mások miért szegények.

Nemzeti termék és nemzeti jövedelem

Ahhoz, hogy megértsük, hogy a közgazdászok miként elemzik a GNP-t, elsőként azt kell részletesebben elmagyaráznunk, hogy miért kell egy ország által valamely időszakban létrehozott bruttó nemzeti terméknek megegyeznie a termelési tényezői által kapott nemzeti jövedelemmel.

Az egyenlőség oka az, hogy minden, áru vagy szolgáltatás vásárlására fordított dollár automatikusan valakinek a zsebében köt ki. Az orvosi vizsgálat egyszerű példája annak, ahogyan a nemzeti kibocsátás növekedése azonos összeggel emeli a nemzeti jövedelmet. Az a 75 dollár, amit az orvosnak fizetünk, az általa nyújtott szolgáltatás piaci értékét jelenti, így a vizsgálat 75 dollárral növeli a GNP-t. Ugyanakkor ez a 75 dollár egyben az orvos jövedelmét is növeli, így a nemzeti jövedelem is magasabb lesz 75 dollárral.

A kibocsátás és a jövedelem egyezőségének elve az árukra is alkalmazható, még azokban az esetekben is, amikor az árut sokféle termelési tényező segítségével állították elő. Tekintsünk például egy közgazdasági tankönyvet. Ha megveszünk egy új könyvet a kiadótól, a vásárlásunk értéke bekerül a GNP-be. De ez az összeg jövedelemként is megjelenik a tankönyv létrehozásában közreműködő termelési tényezőknél, mert a kiadónak az eladásból származó bevételből ki kell fizetnie az ő szolgáltatásaikat. Elsőként ott vannak a szerzők, szerkesztők, grafikusok és tördelők, akik a könyv előállításához szükséges munkaráfordítást biztosították. Másodsorban ott vannak a kiadóvállalat részvényesei, akik osztalékot kapnak azért, mert a termeléshez szükséges tőkeállomány megvásárlását finanszírozták. Végül ott vannak a papír- és tintaszállítók, akik a könyv előállításához felhasznált közbenső termékeket adták.

A kiadó által megvásárolt papír és tinta külön nem számít bele a GNP-be, mert ezeknek a nemzeti kibocsátás értékéhez való hozzájárulását a könyv ára már tartalmazza. A kétszeres számbavétel elkerülése miatt ki kell kötnünk, hogy csak a végtermékek és végső szolgáltatások eladása kerül be a GNP-be. Félkész termékeké, mint amilyen a kiadó számára a papír és tinta, nem. Megjegyzendő továbbá, hogy egy használt tankönyv eladása sem számít bele a GNP-be. A definíciónk szerint ugyanis csak a megtermelt késztermékek számítanak, a használt tankönyv pedig nem tartozik ide, hiszen első eladása alkalmával már bekerült a GNP-be. Ennek megfelelően, a használt tankönyv eladása nem termel jövedelmet egyetlen termelési tényező számára sem.

Értékcsökkenés, nemzetközi transzferek és közvetett adók

Mivel a GNP-t és a nemzeti jövedelmet szükségszerűen egyezőnek definiáltuk, egyenlőségük valójában azonosság. Néhány ponton azonban módosítanunk kell a GNP definícióját, hogy a GNP és a nemzeti jövedelem azonosítása a gyakorlatban teljesen korrekt legyen.

  1. A GNP nem veszi figyelembe azt a veszteséget, amely a gépek és épületek elhasználódásából származik. Ez az értékcsökkenésnek (amortizációnak) nevezett veszteség csökkenti a tőketulajdonosok jövedelmét. Így az adott időszak alatt keletkezett nemzeti jövedelem számításakor a GNP-ből le kell vonnunk a tőkeállomány értékcsökkenését. Az így kapott mutató a nettó nemzeti termék (NNP).

  2. Egy ország jövedelmének részét képezhetik más országokból érkező adományok, az úgynevezett egyoldalú (viszonzatlan) átutalások. Példaként említhető a külföldön élő állampolgároknak folyósított nyugdíj, a háborús jóvátétel és a külföldi segélyek, mint például az aszály sújtotta országoknak nyújtott pénzügyi segítség. Az Egyesült Államokban 1997-ben az ilyen átutalások egyenlege 38,5 milliárd dollárt tett ki, vagyis a külföldieknek fizetett nettó transzferek értéke elérte a GNP 0,5%-át. A nettó egyoldalú átutalások beleszámítanak az ország jövedelmébe, de nem kapcsolódnak a termeléséhez, így a nemzeti jövedelem számításakor ezt a tételt hozzá kell adni az NNP-hez.

  3. A nemzeti jövedelem attól az ártól függ, amelyet a termelő a kínált jószágért kap, a GNP viszont attól az ártól, amelyet a vásárló fizet. A kétféle ár azonban nem szükségszerűen egyenlő. A forgalmi adók miatt például a vásárlók magasabb árat fizetnek, mint amennyi az eladóknak jut, így a GNP felülbecsli a nemzeti jövedelmet. Ezért a nemzeti jövedelem számításakor a közvetett adók összegét le kell vonnunk a GNP-ből.

A nemzeti jövedelem egyenlő a GNP mínusz értékcsökkenés plusz nettó egyoldalú átutalások mínusz közvetett adók. Bár a GNP és a nemzeti jövedelem különbsége kétségkívül nem elhanyagolható tétel, a makroökonómiának azonban viszonylag kevés mondanivalója van róla, és a makroökonómiai elemzés szempontjából az eltérésnek csekély a jelentősége. Ezért a szövegben általában azonos értelemben (egymással felcserélhetően) használjuk a GNP és a nemzeti jövedelem kifejezéseket, és csak akkor hangsúlyozzuk a kettő közti eltérést, ha lényeges.

Bruttó hazai termék

A legtöbb ország, az Egyesült Államok kivételével, régóta a bruttó hazai terméket (GDP) közli a GNP helyett a nemzeti gazdasági teljesítmény legfontosabb mutatójaként. 1991-ben az Egyesült Államok is áttért erre a gyakorlatra. A GDP az ország határain belüli termelés volumenét méri. A GNP egyenlő a GDP és a külföldről származó nettó tényezőjövedelmek összegével. Az utóbbi számítása során a hazai gazdasági szereplők külföldön tartott vagyonán keletkezett jövedelméből le kell vonni a külföldieknek az ország határain belüli vagyonán képződött jövedelmét.

A GNP-vel ellentétben a GDP számításakor nem kell korrigálni az országban keletkezett kibocsátás azon részével, amelyet a külföldi tulajdonú tőkeállomány hoz létre. Vegyünk egy példát. Egy spanyol székhelyű brit tulajdonú vállalat jövedelme beleszámít a spanyol GDP-be, és egyben része a brit GNP-nek. Az angol tulajdonú tőke Spanyolországban nyújtott szolgáltatása a brit szolgáltatásexport része, így hozzá kell adni a brit GDP-hez, hogy megkapjuk a brit GNP-t. Ugyanakkor a spanyol GNP számításakor a GDP-ből ki kell vonni a megfelelő brit szolgáltatásimportot.

A valóságban a GNP és GDP általában együtt mozog. Ebben a könyvben a GNP-re helyezzük a hangsúlyt, mert ez szorosabban követi a nemzeti jövedelem alakulását, és az ország jóléte inkább kötődik a nemzeti jövedelemhez, mint a hazai termeléshez.



[73] Az általunk adott folyó fizetési mérleg definíció szigorú értelemben nem pontos, ha egy ország nettó értelemben külföldről adományokat kap vagy külföldre adományokat juttat. Többek között ez a lehetőség is nehezíti a GNP nemzeti jövedelemmel való azonosítását. A fejezet további részében kitérünk arra, hogyan kell ilyen esetekben módosítani a nemzeti jövedelem és a folyó fizetési mérleg definícióját.