Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

Az externáliák elmélete

Az externáliák elmélete

A kereskedelem monopolista versenyre épülő modelljében alapfeltevés, hogy a nemzetközi kereskedelem kibontakozását elősegítő méretgazdaságosság az egyes cégek szintjén jön létre. Tehát annál alacsonyabb egy cég átlagos költsége, minél nagyobb a kibocsátása valamely termékből. Az ilyen méretgazdaságosság szükségszerű következménye a cég szintjén a tökéletlen verseny, amely viszont lehetővé teszi a dömpinget és a hasonló praktikákat.

Ebben a fejezetben korábban már kimutattuk, hogy a méretgazdaságosság nem minden fajtája érvényesül a cég szintjén. Számos oka van annak, hogy gyakran csökkenti egy iparág költségeit, ha termelését egy vagy néhány telephelyre összpontosítják, még akkor is, ha az egyes cégek kicsik maradnak. Ha a méretgazdaságosság az iparág egészének a szintjén érvényesül az egyes cégek szintje helyett, akkor ezt externáliáknak nevezzük. Az externáliák elemzése több mint egy évszázados múltra tekinthet vissza, és Alfred Marshall brit közgazdásztól származik. Marsallt meglepte az „ipari kerületek” jelensége – azaz az ipar olyan koncentrációja, amelyet nem lehetett könnyen megmagyarázni a természeti erőforrások alapján. Marshall korában a leghíresebb példák közé tartozott az evőeszköz-gyártás csoportosulása Sheffieldben, vagy a kötöttáruipar kapacitásainak sűrűsödése Northamptonban. Az externáliák modern ipari példái közé tartozik a félvezetőipar Kalifornia híres Szilikonvölgyében, a New Yorkban koncentrálódó beruházási banki szektor, vagy a szórakoztatóipar koncentrációja Hollywoodban.

Marshall érvei szerint három fő oka van annak, hogy az egy telephelyen működő cégek hatékonyabbak lehetnek, mintha elszigeteltek lennének: a csoportosulás képessége arra, hogy szakosodott szállítókat tartson fenn; a földrajzilag koncentrált iparág képessége arra, hogy megvalósítsa a munkaerőpiac összekapcsolt kezelését(labor market pooling); és a földrajzilag koncentrált iparág hozzájárulását a tudás terjedéséhez(knowledge spillovers). Ezek a tényezők ma is érvényesek.

Szakosodott szállítók

A termékek és a szolgáltatások előállítása – és az új termékek kifejlesztése még nagyobb mértékben – számos iparágban szükségessé teszi specializált berendezések vagy támogató szolgáltatások igénybe vételét. Egyetlen cég azonban nem nyújt elegendő piacot az ilyen szolgáltatásoknak. Egy lokalizált ipari telephelyi koncentráció megoldhatja ezt a problémát azzal, hogy összehoz nagyobb számú céget, amely együtt már eléggé nagy piacot jelent a specializált beszállítók széles körének eltartásához. Ezt a jelenséget dokumentálták is a Szilikonvölgy példáján: egy újabb keletű tanulmány elbeszéli, hogy a helyi ipar növekedésével „egyes mérnökök elhagyták a befutott félvezető-cégeket, hogy olyan vállakozásokat létesítsenek, amelyek diffúziós kályhákat, léptető-ismétlő fényképezőgépeket, tesztereket, illetve olyan anyagokat és alkatrészeket, mint fotomaszkokat, kicsapó szereket vagy speciális vegyi anyagokat gyártottak. Ez a független beszállító szektor segítette az újabb és újabb félvezető-cégek létrejöttét azzal, hogy a gyártókat megszabadította a tőkeberendezések belső fejlesztésének terhétől és azzal, hogy szétterítette a fejlesztési költségeket. Felerősítette az ipartelepülés tendenciáját is, mivel ezeknek a specializálódott készülékeknek és anyagoknak a nagy része nem volt elérhető az ország más részein.” [37]

Az idézet utal arra, hogy a szakosodott beszállítók ilyen sűrű hálózata a Szilikonvölgy csúcstechnológiai cégeinek jelentős előnyöket nyújtott a máshol működő cégekkel szemben. A termelés anyagai és alkatrészei ott olcsóbbak és könnyebben beszerezhetők, mert sok cég versenyez azért, hogy szállíthassa őket. A cégek arra összpontosíthatják erőfeszítéseiket, amihez a legjobban értenek, a többit pedig saját beszállítóikra bízhatják. Több, különleges megrendelőket igen fejlett számítógépcsipekkel ellátó cég például „gyárnélküli” lett, ami azt jelenti, hogy nincsenek is üzemei. Ők csak a csipek tervezését végzik, és más céget bíznak meg a gyártással.

Egy olyan cég, amely más telephelyen próbálna belépni az iparágba – például olyan országban, ahol nincs megfelelő telephelyi csoportosulás – azonnal hátrányba kerülne, mert nem léphetne könnyen kapcsolatba a Szilikonvölgy beszállítóival. Így vagy magának kellene előállítania mindazt, amit különben onnan is beszerezhetne, vagy meg kellene próbálnia a nagy távolságú kapcsolatot a Szilikonvölgyben működő beszállítókkal.

Munkaerő-piaci összekapcsolás (Labor market pooling)

Az externáliák másik forrása az, hogy cégek megfelelő csoportja magasan képzett munkások számára összekapcsolt piacot hozhat létre. Egy ilyen összekapcsolt piac a termelőknek és a munkásoknak is előnyös, mert a termelőket kevésbé sújtja a munkaerőhiány, a munkásoknak viszont kevésbé kell tartaniuk attól, hogy elveszíthetik az állásukat.

A dolog lényegét egy leegyszerűsített példával írhatjuk le a legjobban. Képzeljük el, hogy van két cég, amely ugyanazt a szakképzett munkaerőt alkalmazza. Ez lehet például két filmstúdió, amely számítógépes animációval foglalkozó szakemberekkel dolgozik. A két munkaadó azonban nem tudja pontosan, hogy hány munkást is szeretne fölvenni: ha a termék iránti kereslet magas, akkor mindkét cégnek 150 munkásra van szüksége, ha azonban alacsony, akkor csak 50-re. Tételezzük fel továbbá, hogy 200 munkás rendelkezik ezzel a képesítéssel. Most hasonlítsunk össze két helyzetet: az egyikben mindkét cég és az összes 200 munkás ugyanabban a városban működik, a másikban 1–1 cég és 100–100 munkás települt két különböző városba. Könnyen adódik, hogy a munkásoknak és a munkaadóknak is jobb, ha ugyanabban a városban vannak.

Először nézzük meg a helyzetet a cégek szemszögéből. Ha különböző telephelyeken működnek, akkor munkaerőhiánnyal kell szembenéznie bármelyiküknek, amely sikeres; 150 munkást akar alkalmazni, de csak 100 áll rendelkezésre. Ha azonban a cégek közel vannak egymáshoz, akkor lehetséges, hogy csak egyikük sikeres, ebben az esetben pedig mindkét cég annyi munkást vehet fel, amennyit csak akar. Így egymás mellé települve a cégek megnövelik a valószínűségét annak, hogy jól ki tudják majd használni üzleti lehetőségeiket.

A munkások szempontjából az iparág telephelyi koncentrációja szintén előnyös. Ha az iparág két város között oszlik meg, akkor bármelyik cég alacsony munkaerőkereslete máris munkanélküliséget okoz; a cég csak 50-re tart igényt a közelben élő 100 munkás közül. Ha azonban az iparág ugyanabban a városban összpontosul, akkor az egyik cég alacsony munkaerőkeresletét legalábbis esetenként ellensúlyozhatja a magas munkaerőkereslet a másik cégnél. Így a munkásoknak a munkanélküliség alacsonyabb kockázatával kell szembenézniük.

Ezeket az előnyöket be is bizonyították a Szilikonvölgy esetére, mert ott szokásos, hogy a cégek gyorsan bővüljenek, a munkások pedig munkahelyet váltsanak. A korábban már idézett Szilikonvölgy-tanulmány felhívta a figyelmet arra is, hogy a cégek telephelyi koncentrációja megkönnyíti a munkahelyváltást. Idéz egy mérnököt, aki azt mondta, hogy „nem volt nagy katasztrófa, hogy kiléptünk a munkahelyünkről pénteken, hétfőn pedig máshol kezdtünk… Még a feleségünknek sem kellett feltétlenül megmondanunk. Csak más irányban indultunk el a kocsival hétfő reggel”[38]. Ez a rugalmasság vonzó munkahellyé teszi a Szilikonvölgyet a magasan szakképzett munkások, és az őket foglalkoztató cégek számára is.

A tudás terjedése

Ma már közhely, hogy a modern gazdaságban a tudás legalább olyan fontos a termelés számára, mint a munkaerő, a tőke és a nyersanyagok, azaz a hagyományos termelési tényezők. Ez különösen áll a kiemelkedően innovatív iparágakra, ahol a termelési módszerek vagy a terméktervezés terén akár néhány hónapos lemaradás súlyosan visszavetheti a céget.

Honnan jön azonban az innovatív iparágakban oly nagy szerepet játszó specializált tudás? A cégek saját kutatási-fejlesztési erőfeszítéseikkel juthatnak technológiához. Megpróbálhatják azt is, hogy versenytársaiktól termékeik átvizsgálásával tanulnak, illetve, bizonyos esetekben, szétszerelésükkel „fejtsék vissza” (reverse engineering) tervezési és gyártási megoldásaikat. A technikai tudás további fontos forrása az az információcsere, ami az egyének szintjén zajlik. A tudásnak ez az informális elterjesztése gyakran akkor a leghatékonyabb, ha az iparág szűk területen működik, a különböző cégek alkalmazottai tehát összejárhatnak és szabadon beszélgethetnek műszaki témákról.

Marshall emlékezetes módon írja le ezt a folyamatot azzal, hogy – egy ugyanazon iparág számos cégének telephelyet adó ipari körzetben – „A szakma titkai nem titkok többé, hanem mintha a levegőben lennének… A jó munkát nagyra becsülik, a gépészetben, a folyamatokban és az üzlet általános szervezetében elért találmányokat és javításokat érdemeiknek megfelelően vitatják meg: ha valaki új gondolatot indít útjára, mások is felkapják és saját javaslataikkal kapcsolják össze; így aztán új gondolatok forrásává válik”[39] .

Egy újságíró a következő módon írta le, hogy miként terjedt a tudás a Szilikonvölgy felemelkedése idején (miközben jól érzékeltette az iparágban felhasznált szakosodott tudás mennyiségét): „Minden évben volt egy hely, a Wagon Wheel, a Chez Yvonne, a Rickey’s vagy a Roundhouse, ahová ennek az ezoterikus testvériségnek a tagjai, a félvezetőiparban dolgozó fiatal férfiak és nők, beugrottak munka után egy italra, egy kis dumára és sztorik cseréjére fantom áramkörökről, buborékmemóriákról, békaugrás tesztekről, RAM-okról, NAK-okról, MOS-okról, PCM-ekről, OROM-okról és teranagyságrendekről…”[40] Ez az informális ismeretáramlás azt jelenti, hogy a Szilikonvölgy cégei könnyebben tudnak a technológiai lehetőségek határvonala közelében maradni, mint másutt működő vállalatok. Valóban, sok multinacionális cég csak azért létesített kutatóközpontot, sőt gyárat a Szilikonvölgyben, hogy lépést tartson a technológiai fejlődéssel.

Externáliák és növekvő hozadékok

Egy földrajzilag koncentrált iparág el tud tartani szakosodott beszállítókat, össze tudja kapcsolni a munkaerőpiacokat, és segíteni tudja a tudás szétterjedését úgy, ahogy egy földrajzilag szétszórt iparág képtelen volna erre. Egy országban azonban csak akkor képzelhető el adott iparág cégeinek magas koncentrációja, ha maga az iparág eléggé nagy méretű. Így az externáliák elmélete arra utal, hogy jelentős externáliák mellett a nagy iparággal rendelkező ország – egyéb tényezők változatlansága mellett – hatékonyabb lesz abban az iparágban, mint a kisebb iparágú ország. Másként fogalmazva, az externáliákból a nemzeti ipar szintjén alakulhatnak ki növekvő hozadékok a méretgazdaságosság miatt.

Az externáliák részletei a gyakorlatban kifinomult és komplex megközelítést követelnek meg (a Szilikonvölgy példája is ezt mutatja). Most mégis hasznos lehet az elvonatkoztatás a részletektől és az externáliák bemutatása egyszerűen arra a feltevésre építve, hogy minél nagyobb az iparág, annál alacsonyabbak a költségei. Ha nem vesszük figyelembe a verseny lehetséges torzulásait, akkor az iparágnak előrebukó kínálati görbéje lesz: minél nagyobb az iparág kibocsátása, annál alacsonyabb lesz az az ár, amely mellett a cégek hajlandóak eladni termékeiket.



[37] Lásd az ajánlott olvasmányok között felsorolt Saxenian-művet, 40.old.

[38] Saxenian, i.m. 35. old.

[39] Marshall, Alfred: Principles of Economics. MacMillan, LOndon, 1920.

[40] Tom Wolfe, idézi Saxenian, i.m. 33. old.