Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

Dömping

Dömping

A monopolista verseny modellje segíti annak megértését, hogy a növekvő hozadékok miért segítik elő a nemzetközi kereskedelem növekedését. Ahogy azonban már korábban is rámutattunk, ez a modell számos körülménytől eltekint, amely akkor mutatkozhat meg, ha a cégek között nincs tökéletes verseny. A modell elismeri ugyan, hogy a tökéletlen verseny a méretgazdaságosság szükségszerű következménye, a monopolista verseny elemzése azonban nem számol a verseny tökéletlen voltának a nemzetközi kereskedelemre gyakorolt lehetséges hatásaival.

A valóságban a tökéletlen versenynek fontos következményei vannak a nemzetközi kereskedelem szempontjából. Ezek közül a legszembeötlőbb, hogy a cégek nem feltétlenül ugyanazt az árat állapítják meg az exportált és a belföldön értékesített termékekre.

A dömping közgazdaságtana

A tökéletlen versenyben működő piacokon a cégek sokszor más árat állapítanak meg ugyanarra a termékre, ha azt exportálják, és mást, ha belföldön adják el. A vásárlónként megállapított eltérő árak gyakorlatát általában árdiszkriminációnak nevezik. A nemzetközi kereskedelemben az árdiszkrimináció leggyakoribb formája a dömping. Az ilyen árképzési gyakorlat szerint az exportált termékre alacsonyabb árat állapítanak meg, mint ha ugyanazt az árut belföldön értékesítik. A dömping ellentmondásos ügy a kereskedelempolitikában, ahol „tisztességtelen” gyakorlatnak tartják és különleges szabályok, valamint büntetési tételek vonatkoznak rá. A dömping körüli gazdaságpolitikai vitákat a 9. fejezetben tárgyaljuk. Egyelőre megelégszünk a dömpingjelenség néhány alapkérdésének gazdasági elemzésével.

Dömping akkor lehetséges, ha két feltétel teljesül. Az első, hogy az iparágban tökéletlen versenynek kell lennie, amelyben a cégek megállapítják, nem pedig adottnak tekintik az árakat. A második, hogy a piacoknak szegmentáltaknak kell lenniük, tehát a belföldiek egykönnyen nem juthatnak exportra szánt termékekhez. Egy monopolista cég ilyen feltételek mellett úgy találhatja, hogy a dömping nyereséges lehet a számára.

Egy példával mutatjuk be, hogy miként lehet a dömping profitmaximalizáló stratégia. Képzeljünk el egy céget, amely 1000 egységet ad el belföldön, 100-at pedig külföldön. Belföldön egy egységet 20 dollárért tud eladni, de külföldön egy egységért csak 15 dollárt kap. Elképzelhetjük, hogy a cég jövedelmezőbbnek véli a belföldi eladások, mint az exportértékesítés növelését.

Tételezzük fel azonban, hogy az egy egységgel való értékesítés-növeléshez mindkét piacon 0,01 dollárral kellene csökkenteni az árat. Ha a belföldi árat egy centtel csökkentjük, akkor ott az értékesítés egy egységgel bővül. Ez közvetlenül 19,99 dollárral növeli a bevételt, de a 20 dolláros áron eladni tervezett 1000 egység bevételét összesen 10 dollárral csökkenti. Így az egységnyi többletértékesítés marginális bevétele csak 9,99 dollár. Ha viszont a külföldi vevők számára megállapított árat csökkentik és így bővítik az exportot egy egységgel, akkor a bevétel közvetlenül csak 14,99 dollárral nő. Az eredeti áron eladni kívánt 100 egység közvetett költsége csak 1 dollár lenne, így az export marginális bevétele 13,99 dollárt érne el. Ebben az esetben tehát jövedelmezőbb volna inkább az export, mint a belföldi értékesítés növelése még akkor is, ha az exportár alacsonyabb.

A példát megfordíthatjuk úgy, hogy az ösztönző az alacsonyabb belföldi ár lesz. A gyakorlatban azonban sokkal gyakoribb az exportnak kedvező árdiszkrimináció. A nemzetközi piacok nem tökéletesen integráltak a szállítási költségek, illetve a protekcionista kereskedelmi korlátozások miatt, ezért pedig a belföldi cégek a hazai piacon általában nagyobb részesedést érnek el, mint a külföldi piacokon. Ez viszont általában azt jelenti, hogy árképzésük jobban befolyásolja a külföldi, mint a belföldi eladásaikat. Egy 20 százalékos piaci részesedésű cégnek koránt sincs szüksége ugyanakkora árcsökkentésre, hogy megduplázza eladásait, mint egy 80 százalékos piaci részesedésű cégnek. Így a cégek jellegzetes módon az exportban piaci erejüket gyengébbnek látják, az áraik alacsonyan tartására késztető ösztönzőket pedig nagyobbnak, mint a belföldi értékesítésben.

A 6.8. ábra szemlélteti a dömping esetét. Olyan iparágat ábrázol, amelyben egyetlen, monopolhelyzetű belföldi cég van. Ez a cég két piacon értékesít: belföldön, ahol a DDOM keresleti görbével kerül szembe, és egy exportpiacon. Az exportpiacon az értékesítés feltételezésünk szerint szélsőséges mértékben reagál a cég által megállapított árra, és a cég a PFOR áron annyit eladhat, amennyit csak akar. A vízszintes PFOR egyenes így a külpiaci eladások keresleti görbéje. A piacokat szegmentáltnak tételezzük fel, így a cég magasabb árat kérhet a belföldön, mint az exportban értékesített termékekért. Az MC a teljes kibocsátás határköltséggörbéje.

A profitmaximalizálás érdekében a cégnek mindkét piacon a határköltség szintjére kell beállítania a határbevételt. A belföldi értékesítés határbevételét az MRDOM görbe mutatja, amely DDOM alatt fekszik. Az export konstans PFOR áron folyik, így egységnyi többletexport határbevétele éppen PFOR. A határköltség és a határbevétel egyenlőségéhez mindkét piacon először is QMONOPOLY mennyiséget kell termelnie, amelyből a QDOM belföldi értékesítés, és QMONOPOLYQDOM értékű az export[34]. Egységnyi többletkibocsátás költsége ebben az esetben PFOR-ral egyenlő. Ez az export határbevétele, amely viszont a belföldi értékesítés határbevételével egyezik meg.

6.8. ábra - Dömping

kepek/6.8.png


Az ábra olyan monopolistát mutat, aki belföldi piacán a DDOM keresleti görbével áll szemben, de aki a PFOR exportáron tetszése szerinti mennyiséget értékesíthet. Mivel egy többlet egységet mindig el lehet adni PFOR áron, a cég addig növeli kibocsátását, amíg a határköltség el nem éri PFOR-t; ezt a profitmaximalizáló kibocsátási szintet QMONOPOLY-ként mutatjuk. Mivel a cég határköltsége QMONOPOLY-nál PFOR, a belföldi piacon addig a pontig értékesít, ahol a határbevétel PFOR-ral egyenlővé válik. A belföldi értékesítésnek ez a profitmaximalizáló szintje QDOM-ként szerepel. A kibocsátás maradéka, QMONOPOLYQDOM, exportra kerül.

A belföldi fogyasztók PDOM áron keresik QDOM-ot. Mivel PDOM > PFOR, a cég a belföldi fogyasztóknak szabott árnál olcsóbban exportál.

A QDOM mennyiséget belföldön PDOM áron keresik, amely meghaladja a PFOR exportárat. Így a cég valóban dömpingáron értékesít, azaz olcsóbban kül-, mint belföldön.

Számszerű példánk és a 6.8. ábra szerint is a cég azért megy bele a dömpingbe, mert az export- és a belföldi piacon az értékesítés eltérő árérzékenységű. A 6.8. ábrán feltételezzük, hogy a cég növelheti exportját árcsökkentés nélkül, tehát az exportpiacon egybeesik a határbevétel és az ár. Belföldön viszont az értékesítés megnövelése csökkenti az árat. Ez az árdiszkrimináció mikroökonómia-előadásokon bemutatott általános feltételének szélsőséges példája: a cégek akkor diszkriminálnak áraikkal, ha az értékesítés árérzékenysége az egyik piacon eltérő, mint a másikon[35]. (Ebben az esetben feltételeztük, hogy az exportkereslet végtelenül árérzékeny).

A dömpinget a nemzetközi kereskedelemben széles körben tisztességtelen gyakorlatnak tekintik. Nincs közgazdasági alapja annak, hogy a dömpinget különösebben károsnak tekintsük, de az amerikai kereskedelmi törvény a külföldi cégeknek megtiltja a dömpinget az Egyesült Államok belföldi piacán és vámok automatikus kivetéséről rendelkezik, ha dömpingre bukkannak.

A 6.8. ábrán bemutatott helyzet egyszerűen egy szélsőséges változata az olyan helyzetek szélesebb csoportjának, amelyekben a cégeket ösztönzi valami arra, hogy olcsóbban exportáljanak a belföldi fogyasztóiknak felszámított áraiknál.

Esettanulmány: Antidömping mint protekcionizmus

Az Egyesült Államokban és számos más országban a dömpinget tisztességtelen versenyeszköznek tartják. Azok a cégek, amelyek arra hivatkoznak, hogy sérelmet szenvedtek az olcsó termékeikkel a belföldi piacot elárasztó külföldi vállalatok dömpingje miatt, egy kvázi-jogi eljárásban a Kereskedelmi Minisztériumhoz folyamodhatnak jogorvoslatért. Ha panaszukat megalapozottnak minősítik – és az 1980–1989 közötti időszakban a dömpinggel megvádolt külföldi cégek 54 százalékát marasztalták el –, akkor „antidömping” vámot vetnek ki rájuk, amely megegyezik az import tényleges és „tisztességes” ára közötti különbséggel.

A közgazdászok sohasem kedvelték különösebben azt a felfogást, hogy a dömpinget tiltott gyakorlatként pellengérezzék ki. A különböző piacok közötti árdiszkrimináció egyrészt teljesen jogos üzleti stratégia lehet – mint a légitársaságok által diákoknak, időskorúaknak vagy a hétvégén is maradni kész utasoknak kínált jegyárkedvezmények. A dömping jogi meghatározása jelentősen eltér a közgazdasági definíciójától. Minthogy általában igen nehéz bizonyítani azt, hogy külföldi cégek hazájukban magasabb árakkal dolgoznak, mint exportjukban, az Egyesült Államok és több más ország ehelyett egy feltételezett tisztességes árat próbál kalkulálni a külföldi termelési költségek becslése alapján. Ez a „tisztességes ár” szabály megzavarhatja a teljesen normális üzleti gyakorlatot: egy cég azért is kívánhatja veszteséggel értékesíteni termékét, mert költségcsökkentéssel kísérletezik, illetve új piacra kíván betörni.

A közgazdászok csaknem egyöntetűen negatív megítélése ellenére 1970 óta egyre több formális dömpingellenes beadványt nyújtottak be. TEkintsük ezt egyszerűen a joggal való cinikus visszaélésnek, vagy ténylegesen megnőtt a dömping jelentősége? VAlószínűleg mindketőőben van némi igazság.

Miért növekedhetett meg a dömping? AZért, mert az országok nem egyenlő sebességgel nyitották meg piacaikat.1970 óta a kereskedelmi liberalizáció és a dereguláció számos, korábban védett iparágat nyitott meg a nemzetközi verseny előtt. Korábban szokás volt például, hogy a telefontársaságok belföldön szerzik be berendezéseiket. Az AT&T feldarabolásával az Egyesült Államokban, a telefontársaságok privatizálásával számos más országban ez a gyakorlat megváltozott. Japánban és több európai országban azonban még a régi szabályok érvényesek. Nem meglepő, hogy ezeknek az országoknak a telefonberendezés-gyártói továbbra is magas árakat számítanak fel belföldön, miközben alacsony árakat kínálnak az amerikai fogyasztóknak – illetve, hogy legalábbis ilyen vádakkal kell szembenézniük.

Viszonos dömping

A dömping elemzése azt sugallja, hogy az árdiszkrimináció nemzetközi kereskedelmet teremthet. Tételezzük fel, hogy van két monopólium, mindkettő ugyanazt a terméket állítja elő, és az egyik Belföldön, a másik Külföldön működik. Az elemzés egyszerűbbé tétele érdekében tételezzük fel, hogy határköltségük azonos. Tételezzük fel azt is, hogy a két piac között vannak bizonyos szállítási költségek, tehát nem lenne kereskedelem, ha mindkét cég ugyanazt az árat állapítaná meg. Kereskedelem hiányában mindkét cég monopóliuma vitathatatlan volna.

Ha azonban bevezetjük a dömping lehetőségét, akkor kereskedelem keletkezhet. Mindegyik cég korlátozni fogja belföldi értékesítését, felismerve, hogy ha többet próbál eladni, akkor lenyomja belföldön már elért árait. Ha azonban egy cég valamivel többet tud eladni a másik piacon, akkor megnöveli nyereségét még akkor is, az ottani ár alacsonyabb a belföldinél, mert a már elért árakra gyakorolt negatív hatás nem őt sújtja, hanem a másik céget. Így mindegyik cégnek van ösztönzője arra, hogy „lerohanja” a másik piacot, eladjon néhány egységet a belföldi piaci árnál (a szállítási költségek leszámításával) olcsóbban, de még a határköltség fölött.

Ha azonban mindkét cég így cselekszik, akkor kereskedelem keletkezik még akkor is, ha feltevésünk szerint eredetileg nem volt különbség a termék árai között a két piacon, s még ha vannak is bizonyos szállítási költségek. Még különösebb módon: ugyanabból a termékből oda-vissza kereskedelem is lesz. Például egy cementüzem A országban B-be exportálhat cementet, egy B országbeli üzem pedig ugyanezt teheti A felé. Azt a helyzetet, amelyben a dömping ugyanabból a termékből kétirányú kereskedelmet hoz létre, viszonosdömpingnek nevezzük[36].

Ez furcsa esetnek tűnhet, és a nemzetközi kereskedelemben az adatok szerint valóban ritka eset, amikor pontosan megegyező termékeket egyszerre szállítanak mindkét irányban. A viszonos dömping hatása azonban valószínűleg megnöveli a kereskedelem volumenét a nem teljesen azonos termékekből.

Vajon társadalmilag szükség van-e az ilyen különös és látszólag értelmetlen kereskedelemre? Nincs egyértelmű válasz. Feltétlenül pazarlást jelent, hogy ugyanazt a terméket vagy egymás közeli helyettesítőit oda-vissza szállítsák, ha a szállítás költséges. Vegyük észre azonban, hogy a viszonos dömping megjelenése megszüntette a kezdeti tiszta monopóliumokat, és némi versenyt teremtett.

A megnövekedett verseny olyan haszonnal jár, amely ellensúlyozhatja az erőforrások pazarlását a szállításban. Az ilyen sajátságos kereskedelem nettó jóléti hatása ezért bizonytalan.



[34] Úgy tűnhet, hogy s monopolistának arra a szintre kell beállítania a belföldi értékesítést, ahol MC és MRDOM metszi egymást. Idézzük fel azonban, hogy a monopolista teljes kibocsátása QMONOPOLY; ez annyit jelent, hogy eggyel több egység termelési költsége PFOR-ral egyenlő, akár a bel-, akár a külföldi piacra szánták azt a terméket. Eggyel több termék előállításának aktuális költségét kell a határbevétel szintjének megfelelően kialakítani. MC és MRDOM metszéspontja azt a kibocsátást mutatja, amely exportlehetőség hiányában készülne a cégnél – de ez irreleváns.

[35] Az árdiszkrimináció formális feltétele, hogy a cégek olyan piacokon állapítanak meg alacsonyabb árakat, ahol magasabb keresleti rugalmassággal találkoznak, rugalmasság alatt az értékesítés százalékos csökkenését értve 1 százalékos árnövekedés esetén. Dömping akkor lesz, ha a cégek magasabb rugalmasságot tapasztalnak az exportban, mint a belföldi értékesítésben.

[36] A viszonos dömping lehetőségét először James Brander ismerte fel: Intraindustry TRade in Identical COmmodities. JOurnal of International Economics, 11. (1981) 1–14. old.