Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

A tökéletlen verseny elmélete

A tökéletlen verseny elmélete

Egy tökéletes versenypiacon – olyan piacon, ahol sok eladó és vevő van, és senkinek sincs nagy piaci részesedése – a cégek árelfogadók. Ez annyit jelent, hogy az eladók azt hiszik, hogy az éppen érvényes áron bármennyit eladhatnak, viszont nem befolyásolhatják a termékükért kapott árat. Egy búzatermelő gazdálkodó például tetszőleges mennyiséget értékesíthet és nem kell tartania attól, hogy az értékesítés növelésével a piaci ár csökkenhetne. Azért nem kell aggódnia, hogy eladásainak változása befolyásolhatja a piaci árat, mert minden egyes búzatermelő gazdálkodó csak a piac apró hányadát képviseli.

Különböző azonban a helyzet, ha egy terméket csak kevés termelő állít elő. A legdrámaibb példa talán a repülőgépgyártásé, ahol az óriási Boeing cég mindössze egyetlen versenytársával, az európai Airbus céggel osztozik a nagy utasszállítók piacán. A Boeing ezért tudatában van annak, hogy repülőgép-termelésének növekedése jelentősen befolyásolná a világ teljes repülőgép-kínálatát, és ezzel komolyan csökkentené a repülőgépek árát. Másként fogalmazva a Boeing tudja, hogy csak akkor adhat el több repülőgépet, ha jelentősen csökkenti annak árát. A tökéletlen verseny körülményei között így a cégek tudják, hogy befolyásolhatják termékeik árát és csak árcsökkentéssel adhatnak el többet. A tökéletlen verseny az olyan iparágakra jellemző, ahol csak kevés jelentős termelő van, és az olyanokra is, ahol az egyes termelők árui között a fogyasztó számottevő különbséget lát. Ilyen körülmények között mindegyik cég a termékének árát megválasztani képes áralakítónak tekinti magát, nem pedig árelfogadónak.

Ha a cégek nem árelfogadók, akkor szükség van arra, hogy újabb eszközöket dolgozzunk ki az árakat és a kibocsátást meghatározó tényezők leírására. A legegyszerűbb tökéletlen versenypiaci struktúrát a tiszta monopólium jelenti. Ez olyan piac, ahol a cégnek nincs versenytársa; az ennek elemzéséhez kidolgozott eszközöket azután bonyolultabb piaci szerkezetek leírására is felhasználhatjuk.

A monopólium: rövid áttekintés

A 6.1. ábra mutatja a piacon egyedül álló, monopolista cég helyzetét. A cég lefelé hajló keresleti görbével áll szemben, amelyet az ábrán D-vel jelölünk. A D lefelé hajlása jelzi, hogy a cég csak akkor adhat el több egységnyi terméket, ha a kibocsátás ára csökken. A mikroökonómia alapjaiból az olvasó emlékezhet rá, hogy a keresleti görbéhez egy határbevétel-görbe tartozik. A határbevétel az a többletjövedelem, amelyhez a cég eggyel több termék eladásával jut. A monopolista számára a határbevétel mindig kisebb az árnál, mert eggyel több termékegység eladásához a cégnek az összes termék (nem pedig csak a határtermék) árát csökkentenie kell. Így a monopolista számára a határbevétel MR görbéje mindig a keresleti görbe alatt lesz.

6.1. ábra - A monopolista árképzés és a termelési döntések

kepek/6.1.png


  1. A monopolista cég olyan kibocsátási szintet választ, amely mellett a határbevétel, tehát az eggyel több termékegység eladásából származó bevételnövekedés, megegyezik a határköltséggel, azaz az egy egységgel több termék előállításának költségével. Ezt a profitmaximalizáló termelési szintet QM jelzi; e kibocsátás iránt pedig PM áron lesz kereslet. A határbevétel MR görbéje a D keresleti görbe alatt fekszik, mert a monopólium számára a határbevétel mindig alacsonyabb az árnál. A monopólium profitja egyenlő az árnyékolt négyszög területével, ami az ár és az átlagköltség közötti különbség szorzata QM-mel.

  2. Költség, C és ár, P

  3. Monopolprofitok

  4. Mennyiség, Q

Határbevétel és ár. A monopolista verseny későbbi elemzéséhez fontos, hogy meghatározzuk a monopolista termékegységenként kapott ár és a határbevétel közötti kapcsolatot. A határbevétel mindig alacsonyabb az árnál – de vajon mennyivel? A határbevétel és az ár közötti különbség két tényezőtől függ. Először attól, hogy mennyi terméket értékesít már a cég: a nem túl sok egységet eladó cég nem veszít sokat, ha ezeknek a termékegységeknek az árát csökkenti. Másodszor pedig az ár és a határbevétel közötti különbség a keresleti görbe meredekségétől függ, amely megmutatja, hogy a monopolistának mennyivel kell csökkentenie az árat ahhoz, hogy eggyel több termékegységet adhasson el. Ha a görbe nagyon lapos, akkor a monopolista kis árengedménnyel is el tudna adni eggyel több termékegységet. Ezért az egyébként eladható termékek árát sem kell számottevően csökkentenie, így a határbevétel közel lesz az egységárhoz. Másrészt nagyon meredek keresleti görbe mellett eggyel több termékegység eladása nagy árcsökkentést tesz szükségessé, és ebben az esetben a határbevétel sokkal alacsonyabb lesz az árnál.

Többet is mondhatunk az ár és a határbevétel közötti kapcsolatról, ha feltételezzük, hogy a cég egyenes alakú keresleti görbével áll szemben. Ebben az esetben a monopolista teljes értékesítési mennyisége a következő egyenlet szerint függ az ártól:

Q = A B × P , MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamyuaiabg2da9iaadgeacaGGtaIaamOqaiabgEna0kaadcfacaGG Saaaaa@3DC7@ (6.1. egyenlet)

ahol Q a cég által eladott termékek száma, P az egységár, A és B pedig konstans. A fejezet függelékében megmutatjuk, hogy ebben az esetben a határbevétel a következőképp alakul:

Határbevétel = M R = P Q / B , MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaaeisaiaabggacaqG0bGaaey4aiaabkhacaqGIbGaaeyzaiaabAha caqGPdGaaeiDaiaabwgacaqGSbGaeyypa0JaamytaiaadkfacqGH9a qpcaWGqbGaai4eGiaadgfacaGGVaGaamOqaiaacYcaaaa@4A4B@ (6.2. egyenlet)

ebből pedig következik, hogy

P M R = Q / B . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamiuaiaacobicaWGnbGaamOuaiabg2da9iaadgfacaGGVaGaamOq aiaac6caaaa@3D48@

A (6.2.) egyenletből kiderül, hogy az ár és a határbevétel közötti különbség a cég kezdeti Q eladásaitól és keresleti görbéjének B meredekségétől függ. Ha a Q értékesítési mennyiség magasabb, akkor a határbevétel alacsonyabb, mert a nagyobb mennyiség eladásához szükséges árcsökkentés többe kerül a cégnek. Minél nagyobb viszont B, adott árnövekedés mellett annál jobban csökken az értékesítés és annál közelebb kerül a határbevétel a termék árához. A (6.2.) egyenlet igen fontos a nemzetközi kereskedelem monopolisztikus versenyen alapuló modelljének elemzéséhez (lásd a 000-000. oldalakat).

Átlag- és határköltség. A 6.1. ábrához visszatérve, AC ábrázolja a cég átlagos termelési költségét, azaz összköltségének és kibocsátásának hányadosát. A negatív meredekség tükrözi azt a feltevésünket, hogy vannak méretgazdaságossági megtakarítások, tehát a cégek méretének növekedésével csökkennek a kibocsátás egységköltségei. MC mutatja a cég határköltségét (azt az összeget, amelybe eggyel több termék előállítása kerül a cégnek). A közgazdaságtan alapjaiból tudjuk, hogy a határköltség mindig kisebb az átlagköltségnél, ha az átlagköltség csökkenő. Így az MC görbe az AC alatt fekszik.

A (6.2.) egyenlet összekapcsolta az árat és a határbevételt. Hasonló képlet létezik az átlag- és a határköltség közötti kapcsolatra. Tegyük fel, hogy a cég C költségei a következő formát öltik:

C = F + c × Q , MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaam4qaiabg2da9iaadAeacqGHRaWkcaWGJbGaey41aqRaamyuaiaa cYcaaaa@3E0B@ (6.3. egyenlet)

ahol F a cég kibocsátásától független fix költség, c a cég határköltsége, Q pedig ismét a cég kibocsátása. (Ezt lineáris költségfüggvénynek nevezik). A fix költség egy lineáris költségfüggvényben méretgazdaságosságot eredményez, mert annál kisebb az egységnyi fix költség, minél nagyobb a cég kibocsátása. Számszerűen, a cég átlagos költsége (az összköltség és a kibocsátás hányadosa) a következő:

Átlagos költség = A C = C / Q = F / Q + c . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaaeyWaiaabshacaqGSbGaaeyyaiaabEgacaqGVbGaae4Caiaabcca caqGRbGaaeO9aiaabYgacaqG0bGaae4CaiaabMoacaqGNbGaeyypa0 JaamyqaiaadoeacqGH9aqpcaWGdbGaai4laiaadgfacqGH9aqpcaWG gbGaai4laiaadgfacqGHRaWkcaWGJbGaaiOlaaaa@50E8@ (6.4. egyenlet)

Ez az átlagköltség csökken, ahogy Q növekszik, mert a fix költség nagyobb kibocsátáson belül oszlik el.

Ha például F = 5 és c = 1, akkor 10 egység előállításának átlagköltsége 5/10 + 1 = 1,5, 25 egység előállításának átlagköltsége pedig 5625 + 1 = 1,2. Ezek a számok ismerősnek tűnhetnek, mert a 6.1. táblázat számításaihoz is ezekkel dolgoztunk. A 6.1. táblázatban a kibocsátás, az átlagköltség és a határköltségek között bemutatott kapcsolatot grafikusan a 6.2. ábra jeleníti meg. Az átlagköltség zérus kibocsátás mellett a végtelenhez közelít, igen nagy kibocsátás mellett viszont a határköltséghez.

A monopolista profitmaximalizáló kibocsátási szintje az, amelynél a határbevétel (az eggyel több egység eladásából szerzett bevétel) egyenlő a határköltséggel (az eggyel több egység előállításának költségével), ez pedig az MR és az MC görbe metszéspontja. A 6.1. ábrában láthatjuk, hogy a profitmaximalizáló QM kibocsátási szint PM ár mellett találja meg a megfelelő keresletet, ez pedig magasabb az átlagköltségnél. Akkor, ha P > AC, a monopolista némi monopolprofithoz is jut[28].

6.2. ábra - Átlagköltség és határköltség

kepek/6.2.png


Ez az ábra a teljes C = 5+ x költségfüggvényhez tartozó átlag- és határköltség alakulását mutatja. A határköltség mindig 1; az átlagköltség pedig csökken, ahogy a kibocsátás nő.

Monopolisztikus verseny

A monopolprofitok ritkán maradnak válasz nélkül. A magas profitot elérő cégek szokás szerint kihívják maguk ellen a versenyt. Ezért a tiszta monopolhelyzetek a gyakorlatban ritkák. Ehelyett a belső méretgazdaságosság mellett működő iparágakban általában az oligopólium az uralkodó piaci struktúra: több cég van a piacon, mindegyikük elég nagy ahhoz, hogy befolyásolja az árakat, de egyikük sincs támadhatatlan monopolhelyzetben.

Az oligopólium általános elemzése bonyolult és ellentmondásos téma, mert oligopóliumban a cégek árképzési magatartása függ egymástól. Oligopóliumban minden egyes cég árképzése tekintettel van a fogyasztók válaszai mellett a versenytársak reakcióira is. Ezek a reakciók azonban attól is függnek, hogy a versenytársak az adott cég milyen magatartására számítanak – így pedig egy bonyolult játék tanúi vagyunk, amelyben a résztvevők mindegyike megpróbálja kitalálni a többiek stratégiáját. Az alábbiakban röviden áttekintjük az oligopólium modellezésének általános problémáit. Van azonban az oligopóliumnak egy olyan speciális esete (ezt monopolisztikus versenyként ismerjük), amely viszonylag könnyen elemezhető. A monopolisztikus verseny modelljeit 1980 óta széles körben használják a nemzetközi kereskedelem elemzésére.

A monopolisztikus verseny modelljeiben két kiinduló feltevéssel élnek annak érdekében, hogy megkerüljék a kölcsönös függés problémáját. Az egyik az, hogy minden egyes cégről feltételezik: képes arra, hogy megkülönböztessetermékét versenytársai árujától. S mivel a fogyasztók ennek a cégnek a különleges termékét kívánják megvásárolni, nem fognak csekély árkülönbség miatt a másik cég terméke után rohanni. A termékek megkülönböztetése lehetővé teszi, hogy minden egyes cégnek monopóliuma legyen a saját terméke piacán, és ezzel valamelyest elszigetelődhessék a versenytől. A másik feltevés pedig, hogy mindegyik cég adottnak tekinti versenytársai árait – tehát nem foglalkozik saját árának a többi cég árára gyakorolt hatásával. Ennek következtében a monopolisztikus verseny modellje feltételezi, hogy a cégek akkor is monopolistaként viselkednek, ha valójában vannak versenytársaik – innen ered a modell neve.

Vannak a valóságos világban a monopolisztikus verseny modelljének megfelelő iparágak? Egyes iparágak jó közelítő példának tekinthetők. Például az európai autóipar, ahol számos nagy termelő (a Ford, a General Motors, a Volkswagen, a Renault, a Peugeot, a Fiat, a Volvo – legújabban pedig a Nissan) alapjában eltérő, mégis egymással versengő gépkocsikat kínál. Ezt az iparágat eléggé jól le lehet írni a monopolisztikus verseny feltételezéseivel. A modell fő vonzereje azonban nem a valóság jó tükrözése, hanem az, hogy egyszerű. A fejezet következő részében látni fogjuk, hogy a monopolisztikus verseny modellje igen tisztán mutatja be a méretgazdaságosság szerepét a kölcsönösen kedvező kereskedelem kialakulásában.

A külkereskedelem vizsgálata előtt azonban ki kell dolgoznunk a monopolisztikus verseny egyszerű modelljét. Képzeljünk el tehát egy iparágat, amely számos cégből áll. Ezek a cégek egymástól megkülönböztethető termékeket állítanak elő, ami azt jelenti, hogy a termékek nem pontosan ugyanolyanok, de helyettesítik egymást. Így minden egyes cég monopolista abban az értelemben, hogy egyetlenként gyártja saját különleges termékét, a terméke iránti kereslet azonban a más hasonló termékek számától és az iparág többi cége által megállapított áraktól függ.

A modell előfeltevései. A tipikusnn monopolisztikus versenyben álló cég termékei iránti kereslet leírásával kezdjük. Általában úgy tekintjük, hogy egy cég akkor értékesít többet, minél nagyobb az iparág termékei iránti összesített kereslet, és minél magasabbak a versenytársak árai. Másrészt arra számítunk, hogy a cég annál kevesebbet értékesít, minél nagyobb a cégek száma az iparágban, illetve minél magasabb árat állapít meg saját termékére. Az ilyen tulajdonságokkal jellemezhető cég termékei iránti kereslet egyenlete a következő:[29]

Q = S × [ 1 / n b × ( P P ¯ ) ] , MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamyuaiabg2da9iaadofacqGHxdaTpaGaai4wa8qacaaIXaGaai4l aiaad6gacaGGtaIaamOyaiabgEna0+aacaGGOaWdbiaadcfacaGGta IabmiuayaaraWdaiaacMcacaGGDbWdbiaacYcaaaa@478B@ (6.5. egyenlet)

amelyben Q a cég értékesítését, S az iparág összes eladásait, n az iparág cégeinek számát jelöli, b egy állandó, amely a cég értékesítésének az árra való reagálását jelzi, P a cég által megállapított ár, P pedig a versenytársak átlagára. A (6.5.) egyenlet a következő intuitív indokoláson alapulhat: ha minden egyes cég ugyanazzal az árral dolgozik, mindegyikük piaci részesedése 1/n lesz. A többi cég átlagáránál magasabb árral dolgozó cég kisebb piaci részesedést ér el, az alacsonyabb árral dolgozó cég magasabbat[30].

Célszerű feltételeznünk, hogy az iparág teljes S értékesítését nem befolyásolja az iparág cégei által megállapított P átlagár. Így azt feltételezzük, hogy a cégek csak egymás rovására szerezhetnek új vevőket. Ez a feltevés távol van a valóságtól, de egyszerűbbé teszi az elemzést és segítséget nyújt ahhoz, hogy a cégek közötti versenyre összpontosítsunk. Kivált pedig azt jelenti, hogy S a piac nagyságának mérőszáma, és mindegyik cég S/n egységet ad el egyenlő kínálati árak mellett.

Most a tipikus cég költségeit vesszük szemügyre. Itt egyszerűen azt tételezzük fel, hogy a tipikus cég összköltségét és átlagos költségét a (6.3.) és a (6.4.) egyenlet írja le.

Piaci egyensúly. Ennek a monopolisztikus verseny piacú iparágnak a magatartását úgy modellezhetjük, ha feltételezzük, hogy az iparág összes cége szimmetrikus, azaz a keresleti függvény és a költségfüggvény ugyanaz az összes cég számára (még akkor is, ha némileg eltérő termékeket gyártanak és értékesítenek). Ha az egyes cégek szimmetrikusak, akkor az iparág állapotát anélkül is leírhatjuk, hogy részletesen számba vennénk az összes cég jellemzőit: mindössze azt kell tudnunk az iparág ábrázolásához, hogy mennyi céget tartalmaz és milyen árat állapít meg a tipikus cég. Az iparág elemzéséhez, például a nemzetközi kereskedelem hatásainak felbecsüléséhez meg kell határoznunk a cégek n számát és az általuk megállapított árak P átlagát. Ha pedig megvan a módszerünk n és P meghatározására, akkor feltehetjük a kérdést, hogy a nemzetközi kereskedelemnek mi a hatása rájuk.

n és P meghatározására háromlépéses módszerünk van. (1) Először megállapítjuk a kapcsolatot a cégek száma, illetve a tipikus cég átlagköltsége között. Megmutatjuk, hogy ez a kapcsolat pozitív emelkedő görbével ábrázolható; ez azt jelenti, hogy minél több cég van az iparágban, annál alacsonyabb az egyes cégek kibocsátása, és annál nagyobb az egységnyi kibocsátás költsége. (2) A következő lépésben kimutatjuk a kapcsolatot a cégek száma és az egyes cégek által megállapított árak között, amelyek egyensúly esetén P-vel lesznek egyenlők. Megmutatjuk, hogy ezt a kapcsolatot ereszkedő görbe ábrázolja: minél több cég van az iparágban, annál élesebb a verseny a cégek között, tehát annál alacsonyabb az általuk megállapított ár. (3) Végül pedig úgy érvelünk, hogy újabb cégek lépnek be az iparágba, ha az ár az átlagköltség fölé kerül, ha pedig az ár alacsonyabb az átlagköltségnél, akkor cégek lépnek ki az iparágból. Így hosszú távon a cégek számát annak a két görbének a metszéspontja határozza meg, amely egyrészt az átlagköltséget, másrészt az árat hozza kapcsolatba n-nel.

1. A cégek száma és az átlagköltség. n és P meghatározásának első lépéseként feltesszük a kérdést, hogy egy tipikus cég átlagköltsége mennyiben függ az iparágban működő a cégek számától. A modellben minden cég szimmetrikus, így egyensúly mellett mindegyikük ugyanazt az árat állapítja meg. Ha azonban minden cég ugyanazt az árat állapítja meg, és így P = P , akkor a (6.5.) egyenlet szerint Q = S/n lesz; ezáltal pedig minden cég Q kibocsátása az iparág összes S értékesítésének l/n hányada lesz. A (6.4.) egyenletben azonban láttuk, hogy az átlagköltség fordítottan arányos a cég kibocsátásával. Így arra a következtetésre juthatunk, hogy az átlagköltség a piac méretétől és az iparág cégeinek a számától függ:

P = c + Q / ( S × b ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamiuaiabg2da9iaadogacqGHRaWkcaWGrbGaai4la8aacaGGOaWd biaadofacqGHxdaTcaWGIbWdaiaacMcapeGaaiOlaaaa@4158@ (6.6. egyenlet)

A (6.6.) egyenlet szerint ceteris paribus (ha minden más tényező változatlan), annál magasabb az átlagköltség, minél több cég van az iparágban. Ennek az az oka, hogy minél több a cég, annál kevesebbet termelnek egyenként. Képzeljünk el például egy iparágat, amely 1 millió készüléket gyárt évente. Ha az iparág öt cégből áll, akkor mindegyikük évente 200 000 darabot fog értékesíteni. Ha tíz cég van, akkor mindegyikük csupán 100 000-et tud értékesíteni, és ezért az egyes cégeknek magasabbak lesznek az átlagköltségeik. Az n és az átlagköltség közötti pozitív meredekségű kapcsolat CC-ként jelenik meg a 6.3. ábrán.

6.3. ábra - Egyensúly a monopolista versenypiacon

kepek/6.3.png


A cégek számát és az általuk megállapított árakat a monopolista versenypiacon két összefüggés határozza meg. Egyrészt minél több a cég, annál intenzívebben versenyeznek egymással, és annál alacsonyabb az ár az iparágban. Ezt az összefüggést PP ábrázolja. Másrészt minél több a cég az iparágban, annál kevesebbet adnak el egyenként és ezért annál magasabb átlagköltségekkel dolgoznak. Ezt az összefüggést CC ábrázolja. Ha az ár meghaladja az átlagköltséget (ha a PP görbe a CC görbe felett van), az iparág jövedelmezően működik és újabb cégek belépése várható; ha az ár kisebb az átlagköltségnél, akkor az iparág veszteséges lesz és egyes cégek el fogják hagyni. Az ár és a cégek száma akkor kerül egyensúlyba, ha az ár és az átlagköltség egyenlő lesz, ez pedig a PP és a CC görbék metszéspontja.

2. A cégek száma és az ár. Közben azonban a tipikus cég által megállapított ár függ az iparágban működő cégek számától is. Általában azt gondolnánk, hogy minél több a cég, annál intenzívebb lesz a verseny közöttük, és annál alacsonyabb az ár. Ebben a modellben ez igaznak is bizonyul, de bizonyítása kissé körülményes. A megoldáshoz az a felismerés vezet el, hogy minden egyes cég olyan egyenes keresleti görbével áll szemben, amilyet a (6.1.) egyenletben mutattunk be. Ezután pedig a (6.2.) egyenletet kell felhasználnunk az árak meghatározásához.

Mindenekelőtt idézzük fel, hogy a monopolista verseny modelljében a cégek elfogadják egymás árait; a cégek tehát nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy ha megváltoztatják áraikat, akkor a többi cég is ugyanezt teszi. Ha minden egyes cég adottnak tekinti a P árat, akkor a (6.5.) keresleti görbét a következő alakra írhatjuk át:

P = c   +   1 / ( b × n ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamiuaiabg2da9iaadogacaGGGcGaey4kaSIaaeiiaiaaigdacaGG VaWdaiaacIcapeGaamOyaiabgEna0kaad6gapaGaaiyka8qacaGGUa aaaa@431F@ (6.7. egyenlet)

ahol b a (6.5.) egyenletnek az a paramétere, amely az egyes cégek piaci részesedésének az érzékenységét mutatta a cég által megállapított árra. Ez ugyanolyan alakú, mint a (6.1.), de S/n + S × b × P kerül az A konstans és S × b a B meredekségi együttható helyére. Ha ezeket az értékeket visszahelyettesítjük a határbevételt mutató (6.2.) kifejezésbe, akkor megkapjuk a tipikus cég határbevételét:

A C = F / Q + c = n × F / S + c . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamyqaiaadoeacqGH9aqpcaWGgbGaai4laiaadgfacqGHRaWkcaWG JbGaeyypa0JaamOBaiabgEna0kaadAeacaGGVaGaam4uaiabgUcaRi aadogacaGGUaaaaa@459F@ (6.8. egyenlet)

A profitmaximalizáló cégek határbevételüket c határköltségükhoz fogják igazítani, így tehát

P = c   +   1 / ( b × n ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamiuaiabg2da9iaadogacaGGGcGaey4kaSIaaeiiaiaaigdacaGG VaWdamaabmaabaWdbiaadkgacqGHxdaTcaWGUbaapaGaayjkaiaawM caa8qacaGGUaaaaa@434F@

lesz. Ezt a kifejezést pedig úgy alakíthatjuk át, hogy a tipikus cég által megállapított ár alábbi egyenletét kapjuk:

Q = S × [ 1 / n ( 1 / 30 000 ) × ( P P ¯ ) ] , MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamyuaiabg2da9iaadofacqGHxdaTdaWadaqaaiaaigdacaGGVaGa amOBaiabgkHiTmaabmaabaGaaGymaiaac+cacaqGZaGaaeimaiaabc cacaqGWaGaaeimaiaabcdaaiaawIcacaGLPaaacqGHxdaTdaqadaqa aiaadcfacqGHsislceWGqbGbaebaaiaawIcacaGLPaaaaiaawUfaca GLDbaacaGGSaaaaa@4E31@ (6.9. egyenlet)

Már észrevettük, hogy ha minden egyes cég ugyanazt az árat állapítja meg, akkor mindegyikük Q = S/n mennyiséget fog értékesíteni. Ha ezt visszahelyettesítjük a (6.9.) egyenletbe, akkor megkapjuk az összefüggést a cégek száma és az általuk megállapított ár között:

C = 750   000   000 + ( 5000 × Q ) . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaam4qaiabg2da9iaaiEdacaaI1aGaaGimaiaabccacaaIWaGaaGim aiaaicdacaqGGaGaaGimaiaaicdacaaIWaGaey4kaSYdamaabmaaba WdbiaaiwdacaaIWaGaaGimaiaaicdacqGHxdaTcaWGrbaapaGaayjk aiaawMcaa8qacaGGUaaaaa@48EA@ (6.10. egyenlet)

A (6.10.) egyenlet algebrai formában fejezi ki, hogy az iparág cégei annál alacsonyabb árat állapítanak meg, minél többen vannak. A (6.10.) egyenletet a 6.3. ábra a lefelé hajló PP görbeként ábrázolja.

3. A cégek száma egyensúly mellett. Tegyük fel most a kérdést, hogy mit fejez ki a 6.3. ábra. Az iparágat két görbe segítségével modelleztük. A lefelé hajló PP görbe megmutatja, hogy az iparág cégei annál alacsonyabb árat állapítanak meg, minél többen vannak. Ennek megvan az értelme: minél több cég van a piacon, annál erősebb versennyel kerülnek szembe. A felfelé hajló CC görbe azt fejezi ki, hogy minél több cég van az iparágban, annál magasabb az egyes cégek átlagköltsége. Ennek ugyancsak van értelme: ha a cégek száma nő, akkor mindegyikük kevesebbet ad el, így pedig nem tud megfelelő mértékben lefelé elmozdulni átlagköltséggörbéjén.

A két görbe az E pontban metszi egymást, a cégek n2 számának megfelelően. Az n2 jelentősége abban van, hogy ez adja meg a cégek zérus profit melletti számát az iparágban. Ha az iparágban n2 cég van, akkor profitmaximalizáló árszintjük P2, amely pontosan megegyezik AC2 átlagköltségükkel.

Most amellett érvelünk, hogy a cégek száma az iparágban hosszútávon n2 felé mozog, ezért az E pont az iparág hosszú távú egyensúlyát ábrázolja.

A magyarázathoz tételezzük fel, hogy n alacsonyabb n2-nél, mondjuk n1. Akkor a cégek által megállapított ár P1 lenne, átlagköltségük viszont csak AC1. Így a cégek monopolprofitot érnének el. Most viszont tételezzük fel azt, hogy n nagyobb n2-nél, mondjuk n3. Ebben az esetben a cégek csak P3 árat állapítanának meg AC3 átlagköltség mellett, és veszteségesekké válnának.

Idő múltával a cégek a nyereséges iparágakba lépnek be, a veszteségeseket pedig elhagyják. Így a cégek száma nőni fog, ha kisebb n2-nél, és csökkenni, ha nagyobb. Ez pedig annyit jelent, hogy a cégek egyensúlyi száma az iparágban n2, P2 pedig az egyensúlyi ár[31].

Most bemutattuk egy monopolista versenyben működő iparág olyan modelljét, amelyben meg tudjuk határozni a cégek számát egyensúly mellett és a cégek által megállapított átlagárat. Ezt a modellt arra használhatjuk fel, hogy néhány fontos következtetést fogalmazzunk meg a méretgazdaságosság szerepéről a nemzetközi kereskedelemben. Ezt megelőzően azonban szemügyre kell vennünk a monopolista verseny modelljének néhány korlátozó feltételét.

A monopolista verseny modelljének korlátai

A monopolista verseny modellje megragadja az olyan piacok néhány fontos elemét, ahol méretgazdaságosság s így tökéletlen verseny van. Mégis, a monopolista verseny modellje csak kevés iparág valós helyzetét írja le. A leggyakoribb piaci szerkezet valójában a kis csoportokból álló oligopólium, ahol csak kevés cég a verseny valóban aktív résztvevője. Ebben a helyzetben a monopolista verseny modelljének az alapfeltevése, hogy minden egyes cég mintegy igazi monopolistaként viselkedik, valójában nem állja meg a helyét. Ehelyett a cégek tudatában lesznek annak, hogy piaci magatartásuk befolyásolja más cégek magatartását, és figyelembe is veszi ezt a kölcsönös függőséget.

Az általános oligopolisztikus piacszerkezetben két olyan magatartásforma is létezik, amely nem lehetséges a monopolista verseny modelljének feltevései szerint. Az elsőt kollúziós vagy összejátszási magatartásnak nevezzük. Minden cég magasabban tarthatja árait, mint a profitmaximalizáló árszint, mert úgy véli, hogy más cégek is hasonlóan viselkednek. Minthogy minden cég profitja nagyobb, ha versenytársai magas árakat állapítanak meg, ez a közös vélekedés mindegyik cég profitját megnövelheti (mégpedig a fogyasztók kárára). Az összejátszó ármegállapító magatartás a versenytársak közötti kifejezett megállapodásokkal tartható fenn (bár ez törvénytelen az Egyesült Államokban), vagy pedig olyan hallgatólagos koordinációs stratégiákkal, amelyek lehetővé teszik egy cég számára, hogy árvezetőként (price leader) működjön az iparágban.

A cégek stratégiai magatartást is kialakíthatnak; ezzel látszólag csökkentik profitjukat, de nekik megfelelő módon befolyásolják a versenytársak magatartását. Egy cég például olyan új kapacitást hozhat létre, amellyel nem fog termelni, de elriaszthatja a potenciális versenytársakat az iparágba való belépéstől.

Az összejátszó, illetve a stratégiai magatartás fenti példái igen szövevényessé teszik az oligopólium elemzését. Az oligopolisztikus magatartásnak nincs általánosan elfogadott modellje, és így a monopolisztikus iparágak nemzetközi kereskedelmének elemzése nem egyszerű feladat.

A nemzetközi kereskedelem monopolista versenyen alapuló megközelítése vonzó, mert elkerüli ezeket az útvesztőket. Noha talán nem számol a valódi világ bizonyos vonásaival, a monopolista verseny modelljét mégis széles körben elfogadják legalábbis az első közelítésként annak meghatározásához, hogy a méretgazdaságosság milyen szerepet játszik a nemzetközi kereskedelemben.



[28] A profit közgazdaságtani definíciója nem pontosan ugyanaz, mint a hagyományos számvitelben használt nyereségé vagy eredményé, mert az utóbbi területen minden, a munkaerő- és anyagköltségek fölött elért jövedelem nyereségnek számít. Az a cég viszont nem ér el profitot, amely tőkéjéhez képest kevesebb hozamot realizál, mint amennyit ugyanennyi tőke más iparágban eredményezett volna; közgazdasági szempontból a tőke normális szintű hozama a cég költségeinek részét képezi, és csakis a normál hozamszint fölötti jövedelem tekinthető profitnak.

[29] A (6.5.) egyenlet egy olyan modellből vezethető le, amelyben a fogyasztóknak különféle preferenciáik vannak, a cégek pedig a piac különleges szegmenseire szabott termékeket állítanak elő. E megközelítés kifejtését lásd Salop, Stephen: Monopolistic Competition with Outside GOods. Bell JOurnal of Economics, 10. (1979) 141–156. old.

[30] A (6.5.) egyenlet újraírható a következő formában: AC=F/Q+c=n×F/S+c.MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamyqaiaadoeacqGH9aqpcaWGgbGaai4laiaadgfacqGHRaWkcaWG JbGaeyypa0JaamOBaiabgEna0kaadAeacaGGVaGaam4uaiabgUcaRi aadogacaGGUaaaaa@459F@ . Ha Q=(S/n+S×b×P)S×b×P,MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamyuaiabg2da98aacaGGOaWdbiaadofacaGGVaGaamOBaiabgUca RiaadofacqGHxdaTcaWGIbGaey41aqRaamiua8aacaGGPaWdbiaaco bicaWGtbGaey41aqRaamOyaiabgEna0kaadcfacaGGSaaaaa@4BC9@ , akkor az egyenlet Q = S/n-ként írható fel. Ha viszont MR=PQ/(S×b).MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamytaiaadkfacqGH9aqpcaWGqbGaai4eGiaadgfacaGGVaWdaiaa cIcapeGaam4uaiabgEna0kaadkgapaGaaiyka8qacaGGUaaaaa@41EE@ , akkor Q < S/n, ha pedigMR=PQ/(S×b)=cMathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamytaiaadkfacqGH9aqpcaWGqbGaai4eGiaadgfacaGGVaWdamaa bmaabaWdbiaadofacqGHxdaTcaWGIbaapaGaayjkaiaawMcaa8qacq GH9aqpcaWGJbaaaa@435A@ , akkor Q > S/n.

[31] Ez az elemzés elsiklik egy apróbb probléma mellett: egy iparágban a cégek száma csak egész szám lehet, mint mondjuk 5 vagy 8. Mi történik, ha n2 6,37-nek adódik? A válasz az, hogy az iparágban 6 cég lesz, és mindegyikük csekély monopolprofitot ér el, új piacra lépés azonban nem fenyeget, mert mindenki tudja, hogy a 7 céges iparág már veszteséges lenne. A monopolista verseny legtöbb példájában ez az „egészszámkorlát” nem bizonyul különösebben fontosnak, és itt el is tekintünk tőle.