Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

Nemzetközi jövedelemtranszferek: az RD görbe eltolódása

Nemzetközi jövedelemtranszferek: az RD görbe eltolódása

A világgazdaság kínálati oldaláról származó cserearányváltozásokról most a keresleti oldalról kiinduló változásokra fordítjuk figyelmünket.

A termékek iránti relatív nemzetközi kereslet számos ok miatt változhat. Az ízlés változhat: a koleszterin miatti félelmek növekedése miatt a hal iránti kereslet emelkedett a sertés- és marhahús keresletével szemben. A keresletet a technológia is megváltoztathatja: a lámpákban először cethalolajat égettek, ezt a petróleum, később a gáz, végül pedig a villany váltotta fel. A nemzetközi gazdaságtanban azonban talán az a nemzetközi relatív keresleti változás a leginkább ellentmondásos és vitatott ügy, amely a jövedelemtranszferek miatt megy végbe.

A múltban gyakori volt, hogy jövedelemtranszferekre háborúk után kerül sor az országok között. Németország jelentős összeget követelt Franciaországtól az utóbbi veresége után az 1871-es francia-porosz háborúban; az első világháború után a győztes antant igen nagy jóvátételre kötelezte Németországot (bár ennek nagy részét sohasem fizették ki). A második világháború után az Egyesült Államok segítséget nyújtott a vesztes Japán és Németország gazdaságának újjáépítéséhez ugyanúgy, ahogy szövetségeseinek is adott ilyen támogatást. Az 1950-es évek óta a fejlett országok rendszeresen segélyezik az elmaradottabb országokat, noha ezek az összegek csak egyes igen szegény országok jövedelmét növelték jelentősebb mértékben.

A nemzetközi hitelek a szó szoros értelmében nem jövedelemtranszferek, hiszen a jelenlegi költési lehetőség átadása együtt jár a későbbi visszafizetés kötelezettségével. Rövid távon azonban a valamely gazdaságnak odaadott vagy csak kölcsönzött pénzösszeg hatásai hasonlóak. Így a nemzetközi jövedelemtranszferek elemzése hasznos a nemzetközi hitelek hatásainak megértéséhez is.

A transzferprobléma

A jövedelemtranszferek cserearányokra gyakorolt hatása először két nagy közgazdász, Bertil Ohlin (a külkereskedelem tényezőarányos elméletének egyik szerzője) és John Maynard Keynes híres vitájában került terítékre. A vita az első világháború utáni német jóvátételről folyt, a kérdés pedig az volt, hogy valójában mekkora terhet jelentett ez a német gazdaság számára[25].

Keynes erőteljesen képviselte azt a véleményt, hogy az antant bosszúszomjas feltételei (a „karthágói béke”) túl szigorúak voltak, és hangsúlyozta, hogy a pénzben kifejezett jóvátételi összegek a valóságosnál jóval alacsonyabbnak mutatják Németország fizetési kötelezettségeit. Rámutatott, hogy Németország úgy fizethet más országoknak, ha többet exportál és kevesebbet importál. Érvelése szerint ennek érdekében Németországnak csökkentenie kellene exportja árszintjét importjához képest. Az ebből eredő cserearányromlás további pénzügyi terhet róna Németországra a már meglévő fizetési teher mellé.

Ohlin megkérdőjelezte Keynes véleményét, hogy a német cserearányok valóban romlanának. Ellenérve szerint a jóvátételi kifizetésekhez szükséges német adóemelések nyomán az ország importkereslete automatikusan csökkenne. Más országokban viszont a német jóvátételi kifizetéseket adócsökkentések vagy megnövelt kormányzati kiadások formájában osztanák el, az így keletkező külföldi többletkereslet egy része pedig a német importtal szemben jelentkeznék. Így Németország cserearányai romlása nélkül csökkenthetné importját és növelhetné exportját.

Az adott esetben a vitának nem volt valódi értelme, mert Németország végül nagyon kevés jóvátételt fizetett. A jövedelemtranszferek cserearányhatásai azonban a nemzetközi gazdaságtan meglepően sok területén bukkannak elő.

A transzferek hatásai a cserearányokra

Ha Belföld jövedelmének egy részét Külföldre utalja át, akkor Belföld jövedelme csökken, így kiadásait is csökkentenie kell. Külföld ennek megfelelően növeli kiadásait. A világ kiadásainak szerkezetében változás megy végbe, amely befolyásolhatja a nemzetközi relatív kereslet szerkezetét és ezzel a cserearányokat.

Az RD görbe eltolódása (ha ez egyáltalán megtörténik) a jövedelemtranszfer egyedüli hatása. Mindaddig, amíg csak jövedelmet utalnak át, fizikai erőforrások (mint a tőkejavak) azonban nem mozognak, a ruházati cikkek és az élelmiszer termelése semmilyen relatív ár mellett sem változik egyik országban sem. Így a transzferprobléma kizárólag a keresleti oldalon jelenik meg.

Az RD görbe azonban nem feltétlenül tolódik el akkor, ha a világ összjövedelmében újraelosztás megy végbe (ez volt Ohlin érve). Ha Külföld a többletjövedelmét ugyanabban az arányban osztja fel a ruházati cikkek és az élelmiszer között, ahogy Belföld csökkenti a kiadásait, akkor a világ továbbra is ugyanannyit költ ruházati cikkekre és élelmiszerre. Az RD görbe nem tolódik el, és nem lesz cserearányhatás.

Ha a két ország nem ugyanabban az arányban osztja meg kiadásainak változását a két termék között, akkor lép fel cserearányhatás; a hatás iránya pedig attól függ majd, hogy milyen különbség lesz Belföld és Külföld kiadási szerkezete között. Tételezzük fel, hogy Belföld marginális kiadásváltozása nagyobb hányadával változtatja meg ruházaticikk-vásárlásait, mint Külföld. Így Belföld ruházati cikkek iránti kiadási határhajlandósága nagyobb, mint Külföldé. (Ennek megfelelően Belföld élelmiszerek iránti kiadási határhajlandósága viszont alacsonyabb lesz.) Ekkor Belföld Külföldre irányuló jövedelemtranszfere bármilyen relatív ár mellett csökkenti a ruházati cikkek és növeli az élelmiszerek keresletét. Ebben az esetben az RD görbe balra tolódik el RD1-ből RD2-be (5.9. ábra), az egyensúly pedig az 1 pontból a 2 pontba kerül. Ez az eltolódás (PC/PF)1-ről (PC/PF)2-re csökkenti a ruházati cikkek relatív árát, és ezzel rontja Belföld cserearányait (mert az ország ruházaticikk-exportőr), viszont javítja a cserearányokat Külföldön. Keynes ezt az esetet írta le: egy nemzetközi jövedelemtranszfer közvetett cserearányhatása felerősíti ennek a transzfernek az eredeti hatását a két ország jövedelmére.

5.9. ábra - Egy jövedelemtranszfer cserearányhatásai

kepek/5.9.png


Ha Belföldnek magasabb a kiadási határhajlandósága a ruházati cikkek iránt, mint Külföldnek, akkor a Belföldről Külföldre irányuló jövedelemtranszfer az RD görbét RD1-ből RD2-be balra tolja el, és így csökkenti a ruházati cikkek relatív egyensúlyi árát.

Van azonban más lehetőség is. Ha Belföldnek alacsonyabb kiadási határhajlandósága van a ruházati cikkek iránt, akkor a Belföldről Külföldre irányuló transzfer jobbra tolja el az RD görbét, és Külföld költségére javítja Belföld cserearányait. Ez a hatás ellensúlyozza a Belföld jövedelmére gyakorolt negatív és a Külföld jövedelmére gyakorolt pozitív hatást egyaránt.

Általában kimondhatjuk, hogy egy transzfer rontja a küldő ország cserearányait, ha a küldő országnak magasabb a kiadási határhajlandósága saját exporttermékére, mint a fogadó országnak. Ha a küldő ország kiadási határhajlandósága alacsonyabb saját exporttermékére, akkor cserearányai javulni fognak.

Ebből az elemzésből egy paradox lehetőség következik. Egy jövedelemátutalás – mondjuk külföldi segély – annyira megjavíthatja a küldő ország cserearányait, hogy jövedelmi helyzete ettől jobb lehet, a fogadó országé pedig rosszabb. Ebben az esetben valóban jobb adni, mint kapni! Bizonyos elméleti kutatások kimutatták, hogy a nyomorba taszító növekedés esetéhez hasonlóan ez a paradoxon is megvalósulhat egy szigorúan meghatározott modellben. A feltételek azonban itt még szigorúbbak, mint a nyomorba taszító növekedés esetében, azaz ez a lehetőség szinte biztosan csakis elméleti jelentőségű[26].

Ez az elemzés megmutatta, hogy a jóvátételek és a külföldi segélyek hatásai kétfélék lehetnek. Ohlinnak tehát igaza volt az általános elvet illetően. Sokan viszont joggal használhatják azt az érvet, hogy Keynesnek pedig igaza volt abban, hogy lehetséges olyan helyzet, amelyben a transzferek olyan cserearányhatásokkal járhatnak, amelyek felerősítik eredeti hatásaikat a küldő és a fogadó országokra.

Előfeltevések a transzferek cserearányhatásairól

Egy jövedelemtranszfer rontja a küldő ország cserearányait, ha ennek a gazdaságnak nagyobb az exporttermékére irányuló kiadási határhajlandósága, mint a fogadó országnak. Ha a marginális kiadási hajlandóságok különbségei csak az ízlésbeli eltérések következményei volnának, akkor nem lennének előfeltevések sem: az egyes országok elsősorban a technológiai vagy erőforrásbeli különbségek alapján alakítják ki exportkínálatukat, ennek pedig semmi köze az ízléshez. Ha viszont az egyes országok tényleges kiadási szerkezetét tekintjük, látjuk, hogy mindenütt megmutatkozik a hazai termékek iránti relatív preferencia. Az Egyesült Államok például csak a világ piacgazdaságai összesített kibocsátásának mintegy 25 százalékát termeli meg, így az amerikai termékek összértékesítése a világ értékesítésének 25 százalékát teszi ki. Ha a kiadási szerkezet mindenütt ugyanolyan lenne, akkor az Egyesült Államok csupán jövedelmének 25 százalékát költené amerikai termékekre. Az import azonban csak az amerikai nemzeti jövedelem 11 százalékát éri el, így az Egyesült Államok jövedelmének 89 százalékát belföldön költi el. A világ többi része ugyanakkor jövedelmének kevesebb mint 3 százalékát költi amerikai termékekre. A kiadási struktúráknak ezek az eltérései feltétlenül arra utalnak, hogy ha az Egyesült Államok jövedelmének egy részét külföldieknek utalná át, akkor az amerikai termékek iránti relatív kereslet csökkenne és az amerikai cserearányok romlanának, éppen Keynes érvelése szerint.

Az Egyesült Államok a természetes és a mesterséges kereskedelmi akadályok miatt költi el jövedelmének ilyen nagy hányadát belföldön. A szállítási költségek, a vámok (importadók) és az importkvóták (az import mennyiségét korlátozó kormányzati szabályozók) minden ország lakóit arra ösztönzik, hogy számos terméket és szolgáltatást inkább otthon, mint külföldről vásároljanak meg. A 2. fejezetben rámutattunk, hogy az ilyen kereskedelmi korlátok hatására létrejön a külkereskedelemből kimaradó áruk csoportja. Még akkor is, ha az egyes országok ugyanabban az arányban osztják fel jövedelmüket a különböző termékek között, a külkereskedelemből kimaradó áruk helyi vásárlásai miatt biztosra vehető, hogy a kiadások szerkezete elbillen a belföldi termékek felé.

Nézzük a következő példát. Tegyük fel, hogy nem két, hanem három termék szerepel a kínálatban: ruházati cikkek, élelmiszer és a hajvágás. A ruházati cikkeket csak Belföld, az élelmiszert csak Külföld állítja elő. A hajvágás azonban olyan, a külkereskedelemből kimaradó termék, amelyet minden ország a saját maga számára állít elő. Mindkét ország jövedelme egyharmadát költi a három termék mindegyikére. Noha a két ország ízlése ugyanaz, mindkettő jövedelme kétharmadát költi el belföldön, és csak az egyharmadáért vásárol importcikkeket.

A külkereskedelemből kimaradó termékek miatt úgy tűnhet, hogy általános preferencia létezik a belföldön előállított termékek iránt. Egy jövedelemtranszfer cserearányhatásainak elemzéséhez azonban tudnunk kell, hogy mi történik az export kínálatával és keresletével. Itt az a lényeg, hogy egy ország külkereskedelemből kimaradó termékei az exporttal versenyeznek az ország erőforrásaiért. Az Egyesült Államokból a világ másik részébe irányuló jövedelemtranszfer csökkenti a külkereskedelemből kimaradó termékek keresletét az Egyesült Államokban, és így olyan erőforrásokat szabadít fel, amelyek amerikai exporttermékek gyártásához használhatók fel. Ennek eredményeként az amerikai exportkínálat bővül. Ugyanakkor azonban az Egyesült Államokból a világ másik részébe irányuló jövedelemátutalás megnöveli a világ másik részének a keresletét a külkereskedelemből kimaradó áruk iránt, ugyanis a többletjövedelmet részben hajvágásra és más, a külkereskedelemből kimaradó termékekre költik. A külkereskedelemből kimaradó termékek iránti kereslet növekedése a világ többi részében elvonja a külföldi erőforrásokat az exporttól és csökkenti a külföldiek exportját (amely amerikai import lenne). Ennek következtében az Egyesült Államokból más országokba irányuló jövedelemtranszfer csökkentheti az amerikai termékek árát a külföldi termékek árához viszonyítva, ezzel pedig ronthatja az amerikai cserearányokat.

A kereslet eltolódásai előidézik az erőforrások mozgását a külkereskedelemből kimaradó termékeket előállító és az importtal versenyben álló szektorok között. A gyakorlatban azonban a nemzetközi gazdaságtan legtöbb szakértője úgy véli, hogy a külkereskedelmi akadályok tényleges hatása az, hogy igazolja az előfeltevést, amely szerint a nemzetközi jövedelemtranszferek rontják a küldő országok cserearányait. A gyakorlat tehát Keynest igazolta.

Esettanulmány: A transzferprobléma és az ázsiai válság

1997-ben és 1998-ban több ázsiai ország – például Thaiföld, Indonézia, Malaysia és Dél-Korea – a nemzetközi tőkeáramlás hirtelen megfordulását tapasztalta. A megelőző néhány év alatt ezek az országok még a nemzetközi befektetők kedvencei voltak, és nagy összegeket vonzottak, amelyek exportjuknál sokkal nagyobb importot tettek lehetővé az említett országok számára. A bizalom azonban 1997-ben összeomlott az említett országok iránt; az ázsiai cégeknek korábban szinte nyakló nélkül hitelező bankok most a hitelek visszafizetését kérték, a tőzsdei befektetők kezdték eladni értékpapírjaikat, és az ázsiai országok számos lakosa is megkezdte tőkéjének külföldre menekítését.

Ennek a válságnak az okait és a megoldási lehetőségeiről folytatott vitákat a 22. fejezetben tárgyaljuk. Most csak egyszerűen azt jegyezzük meg, hogy bármilyen okok is voltak a befektetők bizalmának megingása mögött, ezek a gazdaságok valójában a jelentős befelé irányuló transzferekből rövid idő alatt számottevő kifelé irányuló transzfereket éltek át. Ha Keynes feltevése indokolt volt a jövedelemtranszferek hatásairól, akkor a jószerencsének ez a fordulata nagyban rontotta az ázsiai országok cserearányait, és ezzel tovább súlyosbította a gazdasági csapás amúgy is drámai hatásait.

Az importadatok még nem álltak teljes körben rendelkezésre, amikor a könyvnek ezt a kiadását sajtó alá rendeztük, de az exportárak alakulása arra utal, hogy a válságban levő országok cserearányai valóban súlyosan romlottak. Előzetes adatok szerint Thaiföld exportjának volumene 16,6 százalékkal nőtt 1997 márciusa és 1998 márciusa között; ennek a kivitelnek a dollárértéke azonban 3,5 százalékkal csökkent a thaiföldi exportárak meredek visszaesése miatt. 1996 és 1998 második negyedéve között Indonézia USA dollárban kifejezett exportárai 23 százalékkal csökkentek, Dél-Koreában a megfelelő csökkenés 29 százalékos volt. Ez a cserearányromlás tovább erősítette a tőkebeáramlás elmaradásának erőforrás-elszívó hatását – ezzel pedig szemléletes példáját adta a Keynes által mintegy 80 éve szóvá tett „többlettehernek”.

Számos megfigyelő felhívta a figyelmet arra, hogy az ázsiai országok transzferproblémája azért volt különösen súlyos, mert a válság olyan sok országot ért ugyanabban az időben. A válság sújtotta országok mind többnyire ugyanazokat a termékeket exportálták. Így pedig az egyes gazdaságok exportnövelési erőfeszítései nemcsak a maguk, hanem a szomszédaik cserearányait is tovább rontották.



[25] Lásd Keynes, John Maynard: The German Transfer Problem és Ohlin, Bertil: The German Transfer problem: Adiscussion.. Mindkettő forrása: Economic Journal, 39. 1–7. és 172–182. old.

[26] A nyomorba taszító jövedelemtranszferek példáira lásd Chichilnisky, Graciela: Basic Goods, the Effects of Commodity Transfers and the International Economic Order. Journal of Development Economics, 7. (1980) 505–519. old.