Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

5. fejezet - Erőforrások és külkereskedelem: a Heckscher–Ohlin-modell

5. fejezet - Erőforrások és külkereskedelem: a Heckscher–Ohlin-modell

Komparatív előny csak a munka termelékenységének nemzetközi különbségei miatt jöhetne létre akkor, ha – a ricardói modell feltevései szerint – a munkaerő volna az egyetlen termelési tényező. A valóságos világban a külkereskedelmet részben valóban magyarázzák a munkatermelékenység különbségei, de hatnak rá az országok erőforrásainak a különbségei is. Kanada nem azért exportál erdészeti termékeket az Egyesült Államokba, mert favágóinak nagyobb volna a termelékenységi előnyük amerikai szaktársaikkal szemben, mint amekkora előnnyel a kanadaiak más szakmákban büszkélkedhetnének, hanem azért, mert a ritkán lakott Kanadában nagyobb az egy főre jutó erdőterület. A külkereskedelem valósághű megközelítésében nem csak a munkaerő, hanem más termelési tényezők, mint a föld, a tőke és az ásványi nyersanyagok jelentőségének is helyet kell kapnia.

Az erőforrás-különbségek külkereskedelemben játszott szerepének megmagyarázásához ez a fejezet egy olyan modellt mutat be, amelyben a külkereskedelem egyedüli forrását az erőforrások különbségei jelentik. Ez a modell megmutatja, hogy a komparatív előny függ az országok erőforrásai (a termelési tényezők relatív bősége) és a termelési technológia (amely a különböző termékek előállításához használt különféle termelési tényezők intenzitását befolyásolja) közötti kölcsönhatástól. Ugyanez az elképzelés jelen volt a 3. fejezet specifikustényező-modelljében is, de a most előttünk álló modell élesebb megvilágításba helyezi a bőség (ellátottság) és a felhasználási intenzitás közötti kölcsönhatást.

A nemzetközi gazdaságtan egyik legnagyobb hatású elmélete azt mondja ki, hogy az országok közötti erőforrás-különbségek a külkereskedelem igen fontos hajtóerejét alkotják. Ezt az elméletet megalkotói, a két svéd közgazdász, Eli Heckscher és Bertil Ohlin után (Ohlin 1977-ben megkapta a közgazdasági Nobel-díjat) Heckscher–Ohlin-elméletnek nevezik. Az elmélet a különféle termelési tényezők különböző országokban tapasztalható ellátottsági arányai és a termékek előállításához szükséges felhasználási arányai közötti kapcsolatot hangsúlyozza, ezért a tényezőarányok elméletének is nevezik.

A tényezőarányok elméletének a kifejtéséhez először külkereskedelem nélküli gazdaságot ábrázolunk, és azt a kérdést tesszük fel, hogy mi történik, ha két ilyen gazdaság kereskedni kezd egymással. A tényezőarányok elmélete fontos, de vitatott elmélet is egyben, ezért a fejezetet az elmélet mellett és ellene szóló tapasztalati anyag bemutatásával zárjuk.

Egy kéttényezős gazdaság modellje

A legegyszerűbb tényezőarányos modell sok szempontból igen hasonló a specifikus termelési tényezők 3. fejezetben bemutatott modelljéhez. Ebben a modellben is feltételezik, hogy minden gazdaság két termék előállítására képes, és minden egyes termék előállítása két termelési tényező felhasználását igényli. Ebben az esetben azonban már nem feltételezzük, hogy az iparágakban felhasznált termelési tényezők egyike egy iparághoz kötődik. Itt már ugyanaz a két tényező szerepel mindkét szektorban. Így a modell valamelyest nehezebbé válik, de új tanulságokkal is szolgál.

A modell feltevései

Az elemzett gazdaság két terméket tud gyártani: ruházati cikkeket és élelmiszert (ezt kalóriában mérjük). E termékek előállítása két olyan erőforrást igényel, amely csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre: a munkaerő, amelyet munkaórában, és a föld, amelyet hektárban mérünk. Mindenekelőtt definiáljuk a következő kifejezéseket:

aTC = az egy egység ruházati cikk előállításához felhasznált föld hektárban;

aLC = az egy egység ruházati cikk előállításához felhasznált munkaerő munkaórában;

aTF = az egy kalória élelmiszer előállításához felhasznált föld hektárban;

aLF = az egy kalória élelmiszer előállításához felhasznált munkaerő munkaórában;

L = a gazdaság munkaerő-kínálata;

T = a gazdaság földkínálata.

Vegyük észre, hogy ezekben a definíciókban a föld vagy a munkaerő adott mennyiségű élelmiszer vagy ruházati cikk megtermeléséhez felhasznált, nem pedig igényelt mennyiségéről beszélünk. A ricardói modellhez képest azért van ez a változás, mert egy kéttényezős gazdaságban lehet bizonyos mozgásszabadság az erőforrások felhasználását illetően. Egy gazdálkodó például hektáronként több élelmiszert termelhet, ha több munkaerőt használ fel a talajelőkészítésre, a gyomlálásra és így tovább. A gazdálkodó tehát dönthet úgy, hogy a kibocsátás egységéhez képest kevesebb földet és több munkaerőt használ fel. Ebben az esetben az egyes szektorok termelői nem rögzített erőforrás-szükségletekkel kerülnek szembe, hanem olyan átváltási összefüggésekkel (trade-offs), mint amilyeneket a 4.1. ábra II görbéje mutat. Ez a görbe azokat az alternatív erőforrás-kombinációkat ábrázolja, amelyeket egy kalória élelmiszer termeléséhez lehet felhasználni.

Egy gazdálkodó előállíthat egy kalória élelmiszert kevesebb termőfölddel, ha több munkaerőt használ fel, illetve megfordítva.

4.1. ábra - Az élelmiszer-termelés erőforrás-lehetőségei

kepek/4.1.png

Valójában hogyan választják meg a termelők az erőforrásaikat? Ez a föld és a munkaerő relatív költségétől függ. Ha a földbérleti díjak magasak, a bérek pedig alacsonyak, akkor a gazdálkodók a viszonylag kevés föld és aránylag sok munkaerő felhasználása mellett döntenek. Ha viszont a földbérleti díjak alacsonyak és a bérek magasak, akkor munkaerőt takarítanak meg, viszont sok földet használnak fel. Ha a munkaerő órabére w, r pedig az egy hektárnyi föld költsége, akkor az erőforrás-választás e két tényezőárarányának, w/r-nek a függvénye lesz[10]. A tényezőáraknak és az élelmiszer-termelésben felhasznált föld és munkaerő arányának a viszonyát a 4.2. ábra mutatja az FF görbén.

Ennek megfelelő összefüggés van a w/r és a föld/munkaerő arány között a ruházati cikkek termelésében. Ezt az összefüggést a 4.2. ábra CC görbéje mutatja. A rajz szerint CCFF-től balra helyezkedik el, és azt mutatja, hogy az élelmiszer-termelés bármilyen adott tényezőár mellett magasabb föld/munka aránnyal fog dolgozni, mint a ruházati cikkek gyártása. Akkor, ha ez igaz, azt mondjuk, hogy az élelmiszer-termelés termőföldintenzív, a ruházati cikkek gyártása pedig munkaerő-intenzív. Vegyük észre, hogy az intenzitás meghatározása a termelésben felhasznált föld és munkaerő arányától, nem pedig a föld vagy a munkaerő kibocsátáshoz viszonyított arányától függ. Így egy termék nem lehet egyszerre föld- és munkaerő-intenzív.

A termelésben felhasznált föld és munkaerő aránya a munkaerő és a föld relatív költségétől függ, azaz w/r-től. Az FF görbe ábrázolja a föld/munkaerő arány lehetőségeit az élelmiszer-termelésben, a CC görbe pedig a hasonló választási lehetőségeket a ruházati cikkek gyártásában. Bármilyen bér/földbérleti díj arány mellett igaz, hogy az élelmiszer-termelés föld/munkaerő felhasználási aránya magasabb. Ekkor az élelmiszer-termelést termőföldintenzívnek, a ruházati cikkek gyártását pedig munkaerő-intenzívnek mondjuk.

4.2. ábra - Tényezőárak és erőforrás-választás

kepek/4.2.png


Tényezőárak és termékárak

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy a gazdaság élelmiszert és ruházati cikkeket is termel. (Ez nem szükséges akkor, ha a gazdaság a nemzetközi kereskedelem résztvevője, mert teljes szakosodásra is vállalkozhat csak az egyik vagy csak a másik termék előállításával; egyelőre azonban ne vegyük figyelembe ezt a lehetőséget). Ekkor a termelők közötti verseny minden iparágban biztosítja azt, hogy az egyes termékek ára egyenlő legyen termelési költségükkel. Egy termék előállítási költsége a tényezőáraktól függ: ha a földbérleti díj magas, akkor – minden más tényezőt változatlannak tekintve – az összes olyan termék ára is magas lesz, amelynek előállításához földre is szükség van.

Adott tényezőár hatása egy termék előállítási költségére azonban attól függ, hogy az adott termék előállításához ebből a termelési tényezőből mennyire van szükség. Ha a ruházati cikkek gyártásához nagyon kevés föld szükséges, akkor a föld költségének a növekedése nemigen befolyásolja a ruházati cikkek árát. Ha viszont az élelmiszer-termelés sok földet használ fel, akkor a földárak növekedése jelentősen befolyásolja az élelmiszerárakat is. Így arra a következtetésre jutunk, hogy azonos (egy-az-egyben való) összefüggés van a bérek és a földbérleti díj aránya (w/r), és a ruházati cikkek és az élelmiszer árának aránya (PC/PF) között. Ezt az összefüggést a 4.3. ábra felfelé hajló SS görbéje szemlélteti[11].

A ruházati cikkek gyártása munkaerő-intenzív, az élelmiszer-termelés pedig termőföldintenzív, így közvetlen összefüggés van a tényezőárak aránya (w/r) és a ruházati cikkek relatív ára (PC/PF) között. Minél magasabb a munkaerő relatív költsége, annál magasabbnak kell lennie a munkaerő-intenzív termék relatív árának. Az összefüggést az SS görbe ábrázolja.

4.3. ábra - Tényezőárak és termékárak

kepek/4.3.png


A 4.2. és a 4.3. ábrát egyesíteni lehet. A 4.4. ábrában a bal oldali rész megegyezik a 4.3. ábrából vett SS görbével, amelyet most az oldalára fordítottunk, a jobb oldali rész pedig a 4.2. ábrának felel meg. A két ábra egyesítésével szemünk elé kerül az első látásra meglepő összefüggés a termékárak és az egyes termékek előállításához használt termőföld és munkaerő aránya között. Tegyük fel, hogy a ruházati cikkek relatív ára (PC/PF)1 (a 4.4. ábra bal fele); ha a gazdaság előállítja mindkét terméket, akkor a bérszint és a földbérleti díj arányának egyenlőnek kell lennie (w/r)1-gyel. Ebből az arányból pedig az következik, hogy a ruházati cikkek és az élelmiszer termelésében felhasznált föld és munkaerő aránya az ábra jobb felével összhangban rendre (TC/LC)1 és (TF/LF)1 kell, hogy legyen. Ha a ruházati cikkek relatív ára a (PC/PF)2-vel jelzett szintre emelkednék, akkor a bérszint és a földbérleti díj aránya (w/r)2-re nőne. Mivel a föld most viszonylag olcsó, a ruházati cikkek termelésében és az élelmiszer-termelésben felhasznált termőföld és munkaerő aránya (TC/LC)2-re és (TF/LF)2-re emelkedik.

4.4. ábra - A termékáraktól az erőforrások megválasztásáig

kepek/4.4.png


A ruházati cikkek adott (PC/PF)1 relatív ára mellett a munkabérszint és a földbérleti díj arányának egyenlőnek kell lennie (w/r)1-gyel. Ez a munkabér/bérleti díj arány maga után vonja azt, hogy a ruházati cikkek, illetve az élelmiszer termelésében felhasznált termőföld és munkaerő arányának (TC/LC)1-nek és (TF/LF)1-nek kell lennie. Ha a ruházati cikkek relatív ára (PC/PF)2-re nő, akkor a munkabér és a földbérleti díj arányának (w/r)2-re kell emelkednie. Ennek nyomán mindkét termék termelésében megnő a termőföld/munkaerő arány.

A 4.4. ábrából még egy fontos következtetésre juthatunk. Az ábra bal fele már elárulja, hogy a ruházati cikkek élelmiszerekhez mért relatív árának emelkedése megnöveli a munkások jövedelmét a földbirtokosok jövedelméhez képest. Ennél még határozottabb megállapítást is megfogalmazhatunk: a relatív árak ilyen megváltozása feltétlenül növeli a munkások és csökkenti a földbirtokosok vásárlóerejét, mert mindkét termékben kifejezve növeli a reálbéreket és csökkenti a földbérleti díjak reálértékét.

Honnan tudjuk ezt? Ha a PC/PF nő, akkor a föld/munkaerő arány a ruházati cikkek és az élelmiszer termelésében is növekszik. Ahogy azonban a 3. fejezetben is láttuk, egy kompetitív gazdaságban a termelési tényezők díjazása határtermékükkel egyezik meg – a munkások ruházati cikkekben kifejezett reálbére egyenlő a munkaerő ruházati cikkek gyártásában mért határtermelékenységével és így tovább. Ha a föld és a munkaerő aránya bármelyik termék előállításában nő, akkor a munkaerőnek abban a termékben kifejezett határterméke emelkedik – így a munkások mindkét termékben kifejezve magasabbnak találják reálbérüket. Ugyanakkor a föld határterméke mindkét iparágban csökken, így a földbirtokosok mindkét termékben kifejezve alacsonyabbnak találják reáljövedelmüket.

Ebben a modellben tehát ugyanúgy, mint a specifikus termelési tényezők modelljében a relatív árak változásai erősen befolyásolják a jövedelemeloszlást. A termékárak megváltozása nemcsak a jövedelemeloszlást változtatja meg; mindig olyan mértékben módosítja azt, hogy az egyik termelési tényező tulajdonosai jobban járnak, míg a másik tulajdonosai vesztesek lesznek.

Erőforrások és kibocsátás

Most teljessé tehetjük a kéttényezős gazdaság leírását azzal, hogy bemutatjuk a termékárak, a tényezőkínálat és a kibocsátás közötti összefüggést.

Tegyük fel, hogy a ruházati cikkek relatív ára adottnak tekinthető. A 4.4. ábrából már tudjuk, hogy ez meghatározza a bérek és a földbérleti díjak w/r arányát, ezen keresztül pedig a ruházati cikkek és az élelmiszer termelésében felhasznált föld és munkaerő arányát. A gazdaságnak azonban teljes mértékben fel kell használnia a rendelkezésére álló munkaerő- és földkínálatot. Ez az utolsó feltétel határozza meg az erőforrások allokációját a két iparág között, így pedig a gazdaság kibocsátását.

A kéttényezős gazdaságban tapasztalható erőforrás-allokációt alkalmas módon elemezhetjük a „boxdiagram” segítségével, ahogy ezt a 4.5. ábra mutatja. A doboz (box) szélessége a gazdaság teljes munkaerő-kínálatát, a doboz magassága pedig a teljes földkínálatot ábrázolja. A két iparág közötti erőforrás-allokációt a doboz egy konkrét pontja mutatja, mint az 1 pont. A ruházati ipar föld- és munkaerő-felhasználását egy ilyen pontnak az OC-tól való vízszintes és függőleges távolságával mérhetjük; így az 1 pontban OCLC a a ruházati iparban felhasznált munkaerőt, OCTC pedig a ruházati iparban felhasznált termőföldet mutatja. Az élelmiszer-termelésben alkalmazott erőforrásokat az ellentétes sarokból elindulva mérjük: az élelmiszer-termelésben felhasznált munkaerőt OFLF, a termőföldet pedig OFTF ábrázolja.

A doboz oldalai a függőleges tengelyen a gazdaság teljes munkaerő-kínálatát, a vízszintes tengelyen pedig a termőföldkínálatát mérik. A ruházati ipar erőforrásait a bal alsó sarokból kiindulva mérjük, az élelmiszer-termelésben felhasznált erőforrásokat pedig a jobb felső sarokból kiindulva. A ruházati ipar termőföld/munkaerő felhasználási arányát, TC/LC-t adottnak véve a ruházati ipar erőforrás-felhasználási kombinációinak az OCC egyenesen kell elhelyezkedniük, amely a kezdőpontból TC/LC meredekséggel meghúzott egyenes. Hasonlóképpen, az élelmiszer-termelés erőforrás-felhasználási kombinációinak az OFF egyenesen kell elhelyezkedniük. Az erőforrás-allokáció így leolvasható az 1 pontból, ahol a két egyenes metszi egymást.

4.5. ábra - Az erőforrások allokációja

kepek/4.5.png


Hogyan határozhatjuk meg ennek az erőforrás-allokációs pontnak az elhelyezkedését? A 4.4. ábrából tudjuk, hogy adott termékárak mellett meg tudjuk határozni a termőföld és a munkaerő arányát a ruházati cikkek termelésében, ez TC/LC. Húzzunk egy olyan egyenes vonalat OC-től, amelynek a meredeksége megegyezik a termőföld/munkaerő aránnyal, legyen ez az OCCvonal; az 1 pontnak ezen a vonalon kell elhelyezkednie. Hasonlóképpen, az élelmiszer-termelés ismert termőföld/munkaerő aránya egy másik vonal, OFF meredekségét határozza meg; az 1 pontnak ezen a vonalon is ott kell lennie (OFF meredekebb, mint OCC, mert korábban is láttuk, hogy a termőföld/munkaerő arány magasabb az élelmiszer, mint a ruházati cikkek termelésében). Így a gazdaság erőforrás-allokációját az a pont mutatja meg, ahol a termőföld/munkaerő arányt mutató két egyenes metszi egymást – itt ez az 1 pont [12].

Adott ruházaticikk- és élelmiszerárak, valamint termőföld- és munkaerő-kínálat mellett már meg tudjuk határozni, hogy a gazdaság az egyes termékek előállításához mennyit használ fel erőforrásaiból, tehát azt is, hogy a gazdaság mennyit termel az egyes termékekből. A következő kérdés az, hogy miként változik a termelés, ha a gazdaság erőforrásai megváltoznak.

Az első látásra meglepő választ a 4.6. ábra mutatja. Ebből látható, hogy mi történik, ha a gazdaság termőföldkínálata bővül, a termékárak és a munkaerő-kínálat viszont változatlan marad. A termőföldkínálat bővülése megnöveli a doboz magasságát. Ez annyit jelent, hogy az élelmiszer-termelés erőforrás-felhasználását már nem mérhetjük OF-ből kiindulva (ezt most OF1-ként jelöljük), hanem az új, nagyobb doboz sarkából kiindulva kell mérnünk. Vegyük észre, hogy a ruházati cikkek termelésében felhasznált munkaerő és termőföld mennyisége valójában csökken, mégpedig LC1-ről TC1-re és LC2-ről TC2-re. Így a gazdaság termőföldkínálatának bővülése változatlan árak mellett a munkaerő-intenzív termék kibocsátásának csökkenését okozza. Mi történik azzal a termőfölddel és munkaerővel, amelyre már nincs szükség a ruházati iparban? Most az élelmiszer-termelésben használják fel, amelynek a kibocsátása nagyobb mértékben nő, mint a termőföldkínálat; ha például a termőföldkínálat 10 százalékkal bővül, akkor az élelmiszer-termelés akár 15 vagy 20 százalékkal is növekedhet.

A termőföldkínálat bővülése magasabbá teszi a dobozt; most az élelmiszer-termelésnek juttatott erőforrásokat OF2-től kell mérni. Ha a termékárak nem változnak, és így a tényezőárak és a termőföld/munaerő arányok változatlanok maradnak, akkor az erőforrás-allokáció az 1-ből a 2-es pontba mozdul el, tehát az élelmiszer-termelésre több termőföldet és több munkaerőt fordítanak. A ruházati cikkek kibocsátása csökken, az élelmiszer-termelés viszont jobban nő, mint ahogy a termőföld kínálata bővül.

4.6. ábra - A termőföldkínálat bővülése

kepek/4.6.png


Az eredmény értékeléséhez a legjobb, ha eltöprengünk a gazdaság termelési lehetőségein. A 4.7. ábrán a TT1 görbe a gazdaság termelési lehetőségeit ábrázolja a termőföldkínálat növekedése előtt. A kibocsátás ugyanakkora, mint az 1 pontban, ahol a termelési lehetőségek határvonalának a meredeksége egyenlő a ruházati cikkek relatív árának –1-szeresével, azaz –PC/PF-fel, a gazdaság pedig QC1 és QF1 mennyiségben állít elő ruházati cikkeket és élelmiszert. A TT2görbe a termelési lehetőségek határvonalát ábrázolja a földkínálat bővülése után. A határvonal ekkor kitolódik TT2-höz, tehát a gazdaság az előző állapothoz képest több ruházati cikk és élelmiszer termelésére képes. A határvonal azonban sokkal nagyobb mértékben tolódik kifelé az élelmiszerek, mint a ruházati cikkek irányában. Ez annyit jelent, hogy a termelési lehetőségek egyenlőtlen bővülését tapasztaljuk, ami akkor következik be, ha a termelési lehetőségek határvonala az egyik irányban sokkal jobban tolódik ki, mint a másikban. Ebben az esetben a bővülés annyira egyenlőtlen mértékben az élelmiszer-termelés javára valósul meg, hogy változatlan relatív árak mellett a termelés az 1-ből a 2 pontba mozdul el. Így a ruházati cikkek kibocsátása QC1-ről QC2-re csökken, az élelmiszer-termelés pedig, nagymértékben, QF1-ről QF2-re emelkedik.

A föld kínálatának növekedése a termelési lehetőségek határvonalát kifelé tolja TT1-ből TT2-be, de nem arányosan, hanem aránytalanul az élelmiszer-termelés javára. Az eredmény az lesz, hogy a ruházati cikk változatlan relatív ára mellett (amelyet a –PC/PF meredekség jelöl) a ruházati cikk termelése valójában csökken QC1-ről QC2-re.

4.7. ábra - Erőforrások és termelési lehetőségek

kepek/4.7.png


Az erőforrás-kínálat termelési lehetőségekre gyakorolt egyenlőtlen hatása adja a kulcsot annak megértéséhez, hogy miért jön létre a külkereskedelem az erőforrás-ellátottsági különbségek alapján [13]. A termőföldkínálat bővülése a termelési lehetőségeket aránytalan mértékben az élelmiszer-termelés javára növeli meg, míg a munkaerő-kínálat növekedése nyomán a ruházati cikkek termelése javára történik ugyanez. Így egy magas termőföld/munkaerő arány mellett működő gazdaságban viszonylag jobbak az élelmiszer-termelés lehetőségei, mint ott, ahol ez az arány alacsony. Általában véve egy gazdaság viszonylag az olyan termékek előállításában hatékony, amelyek termelése az adott országban aránylag jól rendelkezésre álló termelési tényezőket igényli (tényezőintenzitásuk ezekre a tényezőkre vonatkozóan magas).



[10] A föld/munkaerő arány optimális megválasztásáról a fejezet függeléke bővebben szól.

[11] A termékárak és a tényezőárak közötti összefüggést egy klasszikus tanulmányban Wolfgang Stolper és Paul Samuelson tisztázta (Stolper, W.–Samuelson, P.: Protection and Real Wages.Review of Economic Studies, 9. (1941) 58–73. old.) Így ezt az összefüggést Stolper-Samuelson-hatásként ismerik.

[12] Olvasóink észrevehetik, hogy az OFF és OCC egyenesek nem feltétlenül a doboz belsejében metszik egymást. Ekkor mi történik? A válasz az, hogy a gazdaság ebben az esetben csak egy termék előállítására szakosodik, erre viszont felhasználja a rendelkezésére álló összes termőföldet és munkaerőt. Idézzük fel, hogy a 4.3. és 4.4. ábrában bemutatott összefüggés a termékárak és a tényezőárak között csak abban az esetben érvényes, ha a gazdaság mindkét terméket előállítja.

[13] Az erőforrás-ellátottság változásainak termelésre gyakorolt egyenlőtlen hatását T. M. Rybczynski lengyel közgazdász tanulmánya mutatta ki (Factor Endowments and Relative Commodity Prices. Economica, 22. (1955) 336–341. old.). Ezért ezt a hatást Rybczynski-hatásnak nevezik.