Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

4. fejezet - Specifikus termelési tényezők és jövedelemeloszlás

4. fejezet - Specifikus termelési tényezők és jövedelemeloszlás

A 2. fejezetben láttuk, hogy a külkereskedelem kölcsönösen előnyös lehet azoknak az országoknak a számára, amelyek vállalkoznak rá. A történelem azonban arról tanúskodik, hogy a kormányok gyakran védelmezték gazdaságuk különböző szektorait az importversenytől. Az Egyesült Államok kormánya például a szabadkereskedelem melletti elvi elkötelezettsége ellenére korlátozza a textiláruk, a cukor és más termékek importját. Miért van ellenállás a külkereskedelem hatásaival szemben, ha ennyire hasznos dolog a gazdaság számára? A külkereskedelem politikai összefüggéseinek megértéséhez nemcsak egy gazdaság egészére, hanem az adott országon belüli jövedelemeloszlásra gyakorolt hatását is szemügyre kell venni.

A nemzetközi kereskedelemnek a 2. fejezetben bemutatott ricardói modellje szemlélteti a külkereskedelemtől várható hasznokat. A külkereskedelem abban a modellben nemzetközi szakosodást alakít ki. Ez azt jelenti, hogy minden ország átcsoportosítja munkaerejét a viszonylag alacsonyabb hatékonyságú iparágakból a munkaerő viszonylag magasabb hatékonyságát mutató iparágakba. A modellben a munkaerő az egyetlen termelési tényező, és alapfeltevés, hogy szabadon mozoghat egyik iparágból a másikba. Így tehát a modellben nem képzelhető el, hogy a külkereskedelem az egyes emberekre káros legyen. A ricardói modell így nemcsak azt sugallja, hogy a külkereskedelem minden ország számára hasznot hoz, hanem azt is, hogy minden egyes ember ugyancsak a külkereskedelem haszonélvezője, hiszen a külkereskedelem nem befolyásolja a jövedelemeloszlást. A valóságban azonban a külkereskedelem minden kereskedő gazdaságban számottevő jövedelemeloszlási hatásokkal jár, tehát a gyakorlatban nem ritka, hogy a külkereskedelem haszna igen egyenlőtlenül oszlik meg a társadalomban.

A külkereskedelem két ok miatt befolyásolja erősen a jövedelemeloszlást. Először azért, mert az erőforrások nem mozoghatnak azonnal, illetve költségmentesen az egyik iparágból a másikba. Másodszor pedig azért, mert az egyes iparágak más-más módon igénylik a termelési tényezőket: ha egy ország megváltoztatja az általa gyártott termékválaszték összetételét, akkor általában egyes termelési tényezők kereslete csökken, másoké pedig nő. A nemzetközi kereskedelem e két ok miatt nem annyira egyértelműen hasznos, mint ahogy ez a 2. fejezetből kitűnt. A külkereskedelem valóban hasznos lehet egy gazdaság egésze számára, ugyanakkor – rövid távon legalábbis – erősen sújthatja a társadalom jelentős csoportjait.

Nézzük például Japán rizspolitikáját. Japán nagyon kevés rizs importját engedi meg még akkor is, ha a földterület szűkössége azzal jár, hogy a rizs termesztése sokkal drágább Japánban, mint más országokban (az Egyesült Államokat is beleértve). Aligha kérdéses, hogy Japán egészében véve magasabb életszínvonalat érhetne el a rizs szabad importja esetén. A japán rizstermelőket azonban mindenképpen sújtaná a szabadkereskedelem. Az import által munkanélkülivé tett japán parasztok ugyan valószínűleg találnának munkahelyet az iparban vagy a szolgáltatásokban, de az állásváltoztatást költségesnek és kényelmetlennek ítélnék. További kárt okozna nekik, hogy földjeik ára a rizs árával párhuzamosan zuhanna. Nem meglepő tehát, hogy a japán parasztok élesen ellenzik a rizs szabadkereskedelmét, és jól megszervezett importliberalizáció-ellenes mozgalmuk nagyobb súllyal esett latba Japánban, mint a szabadkereskedelem lehetséges haszna az ország egésze számára.

A külkereskedelem valósághű elemzésének túl kell lépnie a ricardói modellen olyan modellek felé, amelyekben a külkereskedelem már a jövedelemeloszlást is befolyásolja. Ez a fejezet egy olyan modellre összpontosít, amely a jövedelemeloszlásra is kitér. A modellt a specifikus termelési tényezők modelljének nevezik.

A specifikus termelési tényezők modellje

A specifikus termelési tényezők modelljét Paul Samuelson és Ronald Jones fejlesztette ki [7]. Ez a modell a ricardói modellhez hasonlóan olyan gazdaságot tételez fel, amely két terméket állít elő és munkaerejét át tudja csoportosítani a két iparág között. A ricardói modellel ellentétben azonban itt más termelési tényezők is léteznek a munkaerő mellett. Míg a munkaerő úgynevezett mobil (mozgékony) termelési tényező, amely áramolhat az iparágak között, addig a többi termelési tényező iparág-specifikus(röviden és a továbbiakban: specifikus. A ford.). Ez annyit jelent, hogy ezek a termelési tényezők csak adott termékek gyártásához használhatók.

A modell feltevései

Képzeljünk el egy gazdaságot, amely két terméket, iparcikket és élelmiszert tud előállítani. Egy termelési tényező helyett azonban hárommal: munkaerő (L), tőke (K) és föld (T) rendelkezik. Az iparcikkeket tőke és munkaerő (de nem föld), az élelmiszert pedig munkaerő és föld (de nem tőke) felhasználásával termeli meg. A munkaerő így úgynevezett mobil termelési tényező, amelyet mindkét ágazatban lehet alkalmazni, a föld és a tőke viszont specifikus, amely csak egy termék előállításában használható fel.

Mennyit állít elő a gazdaság az egyes termékekből? A gazdaság iparcikk-termelése attól függ, hogy mennyi tőkét és munkaerőt alkalmaznak abban a szektorban. Ezt a kapcsolatot egy termelési függvény foglalja össze, amely megmutatja, hogy a tőke és a munkaerő adott mennyiségű felhasználásával milyen mennyiségű iparcikk állítható elő. Az iparcikkek termelési függvényét algebrai formában a következőképpen foglalhatjuk össze:

Q M = Q M ( K ,   L M ) , MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamyua8aadaWgaaWcbaWdbiaad2eaa8aabeaak8qacqGH9aqpcaWG rbWdamaaBaaaleaapeGaamytaaWdaeqaaOWaaeWaaeaapeGaam4sai aacYcacaqGGaGaamita8aadaWgaaWcbaWdbiaad2eaa8aabeaaaOGa ayjkaiaawMcaa8qacaGGSaaaaa@41BC@ (3.1. egyenlet)

ahol QM a gazdaság iparcikk-termelése, K a gazdaság tőkeállománya, LM pedig az iparcikk-gyártásban foglalkoztatott munkaerő. Hasonlóképpen, az élelmiszer-termelésre a

Q F = Q F ( T ,   L F ) MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamyua8aadaWgaaWcbaWdbiaadAeaa8aabeaak8qacqGH9aqpcaWG rbWdamaaBaaaleaapeGaamOraaWdaeqaaOWaaeWaaeaapeGaamivai aacYcacaqGGaGaamita8aadaWgaaWcbaWdbiaadAeaa8aabeaaaOGa ayjkaiaawMcaaaaa@40F0@ (3.2. egyenlet)

termelési függvényt írhatjuk fel, ahol QF a gazdaság élelmiszer-termelése, T a gazdaság földállománya, LF pedig az élelmiszer-termelésben foglalkoztatott munkaerő. A gazdaság egészére pedig a munkaerő foglalkoztatásának meg kell egyeznie a teljes munkaerő-kínálattal:

L M + L F   = L MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamita8aadaWgaaWcbaWdbiaad2eaa8aabeaak8qacqGHRaWkcaWG mbWdamaaBaaaleaapeGaamOraaWdaeqaaOWdbiaacckacqGH9aqpca WGmbaaaa@3E0F@ (3.3. egyenlet)

Mi a specifikus termelési tényező?

Ebben a fejezetben olyan modellt mutatunk be, amelynél feltételezzük, hogy két olyan termelési tényező létezik, a föld és a tőke, amely állandóan a gazdaság egyik szektorához van kötve. A fejlett gazdaságokban azonban a mezőgazdasági földterületre csak a nemzeti jövedelem csekély hányada jut. A közgazdászok általában úgy alkalmazzák a specifikus tényezők modelljét az amerikaihoz vagy a franciához hasonló gazdaságokra, hogy a termelési tényezők specifikus jellegét nem állandó körülménynek, hanem időben változó feltételnek tekintik. Példa erre, hogy a sörfőzéshez használt hordók vagy a gépkocsi-karosszériák gyártásához alkalmazott sajtolóberendezések nem helyettesíthetők egymással, így mindkét berendezés iparág-specifikus. Bizonyos idő alatt azonban lehetséges, hogy a beruházásokat átcsoportosítsák az autógyárakból a sörfőzdékbe vagy megfordítva, így pedig hosszú távú értelmezésben a hordók és a sajtolók is egyetlen, mobil, tőkének nevezett termelési tényező megnyilvánulási formáinak tekinthetők.

A gyakorlatban tehát nincs éles választóvonal a specifikus és a mobil termelési tényezők között. Az alkalmazkodási sebességtől függ, hogy mely tényezők csoportosíthatók át gyorsabban egyik iparágból a másikba. A specifikus jelleg annál a tényezőnél erősebb, ahol ez az átcsoportosítás lassabban megy végbe. Milyen mértékben specifikusak tehát a valóságos gazdaság termelési tényezői?

A viszonylag általános képzettségű munkások meglehetősen mobilak (ha nem is annyira, mint ahogy a modellben szereplő munkaerő), ha nem kaptak kifejezetten szakosított képzést. A mobilitási fok eldöntéséhez segítséget ad, ha azt az időt tekintjük, amely a munkaerő egyes földrajzi telephelyek közötti áramlásához kell. Egy gyakran idézett tanulmány szerint a gazdasági nehézségekkel küzdő amerikai szövetségi államokból gyorsan máshová áramlanak a munkások: a munkanélküliségi ráta általában hat év alatt visszaesik az országos átlag szintjére. Ezt egy magasan specializált berendezés 15–20 éves, vagy egy bevásárlóközpont, illetve egy irodaépület talán 50 éves életciklusával lehet összevetni. A munkaerő tehát feltétlenül kevésbé specifikus termelési tényező, mint a tőke legtöbb fajtája. A magasan képzett munkaerő viszont igen erősen szakmájához kötődik: egy agysebész lehet jó hegedűs, de nem válthat pályát karrierje közepén.

Blanchard, Olivier–Katz, Lawrence: Regional Evolutions. Brookings Papers on Economic Activity, 1991.

Termelési lehetőségek

A specifikus tényezők modellje feltételezi, hogy a két specifikus tényező, a tőke és a föld egyaránt csak egyetlen szektorban, az iparcikkek, illetve az élelmiszer termelésében használható. Csak a munkaerő használható bármelyik szektorban. Így a gazdaság termelési lehetőségeinek elemzéséhez csupán azt kell szemügyre vennünk, hogy miként változik a gazdaság termelési szerkezete a különböző termékek kombinációjaként, ha a munkaerő az egyik szektorból a másikba áramlik. Ezt grafikusan is ábrázolhatjuk. Az első lépésben bemutatjuk a (3.1.) és (3.2.) termelési függvényeket, a másodikban pedig összekapcsoljuk őket a termelési lehetőségek határvonalának meghatározásához.

A 3.1. ábra a munkaerő-felhasználás és az iparcikk-kibocsátás közötti összefüggést mutatja be. Minél nagyobb a munkaerő felhasználása adott tőkeellátás mellett, annál nagyobb a kibocsátás. A 3.1. ábrában a QM (K, LM) meredeksége a munkaerő határtermékét ábrázolja, tehát azt a kibocsátási többletet, amely egy többletmunkaóra révén keletkezik. Ha azonban a munkaerő-felhasználás a tőkeellátás növelése nélkül emelkedik, szokásos esetben csökkenő hozadék lesz: az egy munkással nagyobb munkaerő munkásonként csak kisebb tőkeállománnyal dolgozhat, ezért a munkaerő bővítésének minden egyes lépése az előzőnél kevésbé növeli a termelést. A csökkenő hozadékot a termelési függvény alakja mutatja: QM (K, LM) jobb felé haladva laposabbá válik, ami tükrözi, hogy a munkaerő határterméke csökken a munkaerő-állomány bővítésével. A 3.2. ábra ugyanezt más formában mutatja meg. Ezen az ábrán a munkaerő határtermékét közvetlenül a felhasznált munkaerő függvényében ábrázoljuk. (A fejezet függelékében pedig megmutatjuk, hogy a határtermék görbéje alatti terület az iparcikkek teljes kibocsátásával egyenlő).

Hasonló diagrampár ábrázolhatja az élelmiszer termelési függvényét. E diagramokat kombinálva létrehozhatjuk a gazdaság termelési lehetőségeinek származtatott határvonalát, ahogy az a 3.3. ábrán látható. Mint a 2. fejezetben láttuk, a termelési lehetőségek határvonala megmutatja, hogy a gazdaság mit képes termelni; esetünkben azt, hogy mennyi élelmiszert tud előállítani adott iparcikk-mennyiség mellett, illetve megfordítva.

A 3.3. ábra négy térnegyedből áll. A jobb oldali alsó térnegyedben az iparcikkek 3.1. ábrából származó termelési függvényét ábrázoljuk: a függőleges tengelyen lefelé haladva az iparcikk-termelés munkaerő-felhasználásának növekedését láthatjuk, a vízszintes tengely mentén jobbra haladva pedig az iparcikk-kibocsátás nő. A bal oldali felső térnegyedben az élelmiszer megfelelő termelési függvényét mutatjuk be. Ez a diagramrész el van forgatva, ezért a vízszintes tengelyen balra haladva az élelmiszer-termelés munkaerő-felhasználásának növelését látjuk, a függőleges tengely mentén fölfelé irányuló mozgás pedig az élelmiszer-termelés növekedését jelzi.

Minél több munkaerőt alkalmaznak az iparcikk-termelésben, annál nagyobb lesz a kibocsátás. A csökkenő hozadék miatt azonban minden új munkaóra hozzáadása az előzőnél kevésbé növeli a termelést. Ezt onnan látjuk, hogy a kibocsátást a munkaerő-felhasználás függvényében ábrázoló görbe ellaposodik a foglalkoztatási szint növekedésével.

3.1. ábra - Az iparcikkek termelési függvénye

kepek/3.1.png


Az iparcikk-termelésben a munkaerő határterméke a 3.1. ábra termelésifüggvény-görbéje meredekségének felel meg, és annál kisebb, minél több munkaerőt foglalkoztatnak a szektorban

3.2. ábra - A munkaerő határterméke

kepek/3.2.png


A bal alsó térnegyed a munkaerő allokációját mutatja be a gazdaságban. Mindkét mennyiség mérése a szokásossal ellenkező irányban történik. A függőleges tengelyen lefelé haladva az iparcikkszektor munkaerő-felhasználása nő; a vízszintes tengelyen jobbra való elmozdulás pedig az élelmiszer-termelés munkaerő-felhasználásának növekedését jelzi. Az egyik szektor munkaerő-felhasználásának növekedése egyben a másik szektor rendelkezésére álló munkaerő csökkenését jelenti, az allokációs lehetőségeket tehát a lefelé hajló vonal mutatja. Ezt a vonalat AA-val jelöljük. 45 fokos szögben hajlik lefelé, tehát –1-es meredekségű. Annak megértéséhez, hogy ez a vonal miért is mutatja a munkaerő allokációs lehetőségeit, vegyük észre, hogy ha az összes munkaerőt az élelmiszer-termelésben alkalmaznák, akkor LF L-lel volna egyenlő, LMpedig 0 lenne. Ha ekkor a munkaerőt fokozatosan az iparcikk-szektorba csoportosítanánk át, minden átcsoportosított munkaóra az LM-et megnövelné egy egységgel, az LF-et pedig egy egységgel csökkentené. Ez a mozgás –1-es meredekségű vonal mentén történne mindaddig, ameddig a teljes L munkaerő-kínálat nem kerülne át a feldolgozóiparba. A két szektor közötti munkaerő-allokáció bármilyen kombinációját az AA görbe valamely pontja ábrázolja, mint például a 2 pont.

Most látjuk tehát, hogyan határozható meg a termelés mennyisége a munkaerőnek a két szektor közötti allokációs kombinációi alapján. Tegyük fel, hogy a munkaerő allokációját a 2 pont ábrázolja a bal alsó térnegyedben, azaz a feldolgozóipar L2M munkaórát, az élelmiszer-termelés pedig L2F munkaórát használ fel. A termelési függvény alapján meghatározhatjuk a kibocsátást mindkét szektorban: a feldolgozóipar Q2M egységet, az élelmiszer-termelés pedig Q2F egységet állít elő. E koordináták, Q2M, Q2F és a 3.3. ábra jobb felső térnegyedében a 2’ pont megmutatják, hogy milyen élelmiszer- és iparcikk-kibocsátás adódik.

A termelési lehetőségek egész határvonalának felrajzolásához a fenti eljárást kell megismételnünk a munkaerő számos különféle allokációjára. Kezdhetjük azzal, hogy feltételezzük: a munkaerő nagy részét az élelmiszer-termelés használja fel, ahogy ezt a bal alsó térnegyedben az 1 pont is mutatja. Ezt követően fokozatosan növeljük a feldolgozóipar munkaerő-felhasználását egészen addig, amíg már csak nagyon kevés munkás marad az élelmiszer-termelésben (lásd a 3 pontot). A jobb felső térnegyed megfelelő pontjai kirajzolják az 1’ és a 3’ közötti görbét. Így a jobb felső térnegyedben PP ábrázolja a gazdaság termelési lehetőségeinek határvonalát a föld, a munkaerő és a tőke adott kínálata mellett.

  1. Az élelmiszer termelési függvénye

  2. Élelmiszer-termelés, QF(növekvő)

  3. A gazdaság termelési lehetőségeinek határvonala (PP)

  4. Az élelmiszer-termelés munkaerő-felhasználása, LF (növekvő)

  5. Az iparcikkek kibocsátása, QM (növekvő)

  6. A gazdaság munkaerő-allokációja (AA)

  7. A feldolgozóipar munkaerő-felhasználása, LM (növekvő)

  8. A feldolgozóipar termelési függvénye

  9. Az iparcikkek és az élelmiszer termelését a munkaerő allokációja határozza meg. A bal alsó térnegyedben az AA vonal pontjai mutatják a szektorok közötti munkaerő-allokációt. Ez a vonal a feldolgozóipar és az élelmiszer-termelés munkaerő-felhasználásának összes kombinációját ábrázolja, e kombinációk adják a gazdaság teljes munkaerő-felhasználását (L). Az AA görbe bármely pontjának, mint például a 2 pontnak, megfelel a feldolgozóipar és az élelmiszer-termelés adott munkaerő-felhasználása (L2M, illetve L2F). A jobb alsó és a bal felső térnegyedek görbéi a feldolgozóipar és az élelmiszer-termelés termelési függvényeit ábrázolják; ezek adott munkaerő-felhasználás alapján lehetővé teszik a kibocsátás (Q2M, Q2F) meghatározását. Ekkor a PP görbe a jobb felső térnegyedben megmutatja a két termék kibocsátásának változását annak nyomán, ahogy a munkaerő allokációja eltolódik az élelmiszerektől az iparcikkek felé. A kibocsátás 1’, 2’, 3’ pontjai a munkaerő-allokációt mutató 1, 2, 3 pontoknak felelnek meg. A csökkenő hozadék miatt PP nem egyenes, hanem görbe vonal.

3.3. ábra - A termelési lehetőségek határvonala a specifikus termelési tényezők modelljében

kepek/3.3.png


A ricardói modellben a munkaerő az egyetlen termelési tényező. Ezért ott a termelési lehetőségek határvonala egyenes vonal, hiszen az iparcikkek élelmiszerben kifejezett alternatívaköltsége állandó. A specifikus tényezők modelljében azonban a többi termelési tényező hozzáadása a modellhez a termelési lehetőségek PP határvonalának az alakjáét görbévé változtatja át. PP görbülete a munkaerő csökkenő hozadékát mutatja mindegyik szektorban; ez a csökkenő hozadék jelenti az alapvető különbséget a specifikus faktorok modellje és a ricardói modell között.

Vegyük észre, hogy a PP görbén haladva a munkaerőt az élelmiszer-termelésből a feldolgozóiparba csoportosítjuk át. Ha egy munkaórát csoportosítunk át az élelmiszer-termelésből a feldolgozóiparba, akkor ez a munkaerőtöbblet a munkaerő feldolgozóipari határtermékével, MPLM-mel növeli meg a kibocsátást. Ekkor a feldolgozóipari kibocsátás egy egységgel való megnöveléséhez a munkaerő felhasználását 1/MPLM-mel kell megemelnünk. Közben azonban az élelmiszer-termelésből kivont munkaerő minden egysége a munkaerő élelmiszer-termelési határtermékével, MPLF-fel csökkenti az élelmiszerszektor kibocsátását. Így a feldolgozóipar kibocsátásának egy egységnyi növeléséhez az élelmiszer-termelést MPLF/ MPLM-mel kell csökkenteni. A PP görbe (amely az iparcikkek élelmiszerben mért alternatívaköltségét ábrázolja, tehát azt, hogy hány egységnyi élelmiszerről kell lemondani az iparcikk-kibocsátás egy egységnyi növeléséhez) meredeksége tehát

A termelési lehetőségek görbéjének meredeksége = –MPLF/MPLM.

Most tehát látjuk, miért hajlott formájú a PP görbe. Ahogy 1’-ből 3’-ba haladunk, LM emelkedik, LF pedig csökken. Láttuk a 3.2. ábrán azt is, hogy LM növekedésével a feldolgozóipari munkaerő határterméke csökken; ennek megfelelően LF csökkenésével párhuzamosan nő a munkaerő határterméke az élelmiszer-termelésben. Így PP meredekebbé válik, ahogy a görbe jobbra és lefelé tolódik.

Megmutattuk, hogy a kibocsátás hogyan határozható meg a munkaerő allokációja alapján. A következő lépésben azt vesszük szemügyre, hogy a piacgazdaság miként határozza meg a munkaerő allokációját.

Árak, bérek és munkaerő-allokáció

Mennyi munkaerőt foglalkoztatnak majd az egyes szektorokban? A válaszhoz a munkaerő-piaci kínálat és kereslet áttekintése szükséges. A munkaerő iránti kereslet minden szektorban a kibocsátás árától és a bérszinttől függ. A bérszint viszont az élelmiszer-termelés és a feldolgozóipar együttes munkaerő-keresletének a függvénye. Az iparcikkek és az élelmiszer árának, valamint a bérszintnek az ismeretében az egyes szektorokban meghatározhatjuk a foglalkoztatást és a kibocsátást.

Nézzük először a munkaerő keresletét. A profit maximalizálására törekvő munkaadók minden egyes szektorban mindaddig növelik munkaerő-keresletüket, amíg az egy újabb munkaóra által létrehozott érték egyenlő nem lesz ennek a munkaórának a költségével. A feldolgozóiparban például az egy többlet munkaóra értéke egyenlő a feldolgozóipari munkaerő határtermékének és az egységnyi iparcikk árának a szorzatával: MPLM × PM. Ha a munkaerő bérszintje w, akkor a munkaadók mindaddig felvesznek új munkásokat, amíg

M P L M × P M = w . MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamytaiaadcfacaWGmbWdamaaBaaaleaapeGaamytaaWdaeqaaOWd biabgEna0kaadcfapaWaaSbaaSqaa8qacaWGnbaapaqabaGcpeGaey ypa0Jaam4Daiaac6caaaa@40AF@ (3.4. egyenlet)

nem lesz. A feldolgozóipari munka határterméke, amelyet a 3.2. ábrában bemutattunk, a csökkenő hozadék miatt csökken. Így bármilyen adott PM iparcikkár mellett a határtermék értéke, MPLM × PM, ugyancsak csökken. Ezért a (3.4.) egyenletet úgy is tekinthetjük, mint a feldolgozóipari munkaerő-keresleti görbe egyenletét: ha a többi tényező változatlansága mellett a bérszint csökken, akkor a feldolgozóipari munkaadók több munkás felvételére törekszenek.

A munkaerő allokációja úgy történik, hogy határtermékének (P × MPL) értéke egyenlő a feldolgozóiparban és az élelmiszer-termelésben. Egyensúly esetén a bérszint megegyezik a munkaerő határtermékével.

3.4. ábra - A munkaerő allokációja

kepek/3.4.png


Ugyanígy, az élelmiszer-termelésben is egy többlet munkaóra értéke MPLF × PF. A munkaerő keresleti görbéje tehát az élelmiszeriparra a következőképp írható fel:

M P L F × P F = w MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamytaiaadcfacaWGmbWdamaaBaaaleaapeGaamOraaWdaeqaaOWd biabgEna0kaadcfapaWaaSbaaSqaa8qacaWGgbaapaqabaGcpeGaey ypa0Jaam4Daaaa@3FEF@ (3.5. egyenlet)

A bérszintnek mindkét iparágban egyenlőnek kell lennie, hiszen feltételeztük, hogy a munkaerő szabadon áramolhat az iparágak között. Minthogy a munkaerő mobil termelési tényező, az alacsony bérszintű szektorból mindaddig a magas bérszintű szektorba áramlik, amíg a bérek ki nem egyenlítődnek. A bérszintet viszont az a feltétel határozza meg, hogy a teljes munkaerő-kereslet (a foglalkoztatás) egyenlő a teljes munkaerő-kínálattal:

L M + L F = L MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaamita8aadaWgaaWcbaWdbiaad2eaa8aabeaak8qacqGHRaWkcaWG mbWdamaaBaaaleaapeGaamOraaWdaeqaaOWdbiabg2da9iaadYeaaa a@3CEB@ (3.6. egyenlet)

Ha a fenti három egyenletet egy ábrában foglaljuk össze (3.4. ábra), látni fogjuk, hogy a bérszint és a foglalkoztatás mindkét szektorban meghatározott mértékű lesz, ha az élelmiszer és az iparcikkek ára adott. A 3.4. ábra vízszintes tengelye mentén L a teljes munkaerő-kínálatot mutatja. Az ábra bal oldalától mérve a feldolgozóipari munkaerő határtermékének értékét látjuk, amely egyszerűen a 3.2. ábrából ismert MPLM görbe és a PM szorzata. Ez a feldolgozóipar munkaerő-keresleti görbéje. A jobb oldaltól mérve az élelmiszer-termelésben foglalkoztatott munkaerő határtermékét látjuk, ez az élelmiszer-termelés munkaerő-kereslete. Az egyensúlyi bérszintet és a két szektor közötti munkaerő-allokációt az 1 pont ábrázolja. A w1 bérszint mellett a feldolgozóipar által igényelt (L1M) és az élelmiszer-termelés által igényelt (L1F) munkaerő összege éppen megegyezik az L teljes munkaerő-kínálattal.

A gazdaság a termelési lehetőségek határvonalának (PP) azon a pontján termel, ahol ennek a határvonalnak a meredeksége megegyezik az iparcikkek relatív árának –1-szeresével.

3.5. ábra - A termelés a specifikus tényezők modelljében

kepek/3.5.png


Hasznos összefüggés van a relatív árak és a kibocsátás között, amely világosan megmutatkozik a munkaerő allokációjáról adott elemzésünkből; ez a kapcsolat általánosabb érvényű, mint a specifikus tényezők modellje által leírt összefüggés. A (3.4.) és a (3.5.) egyenletből következik, hogy

M P L M × P M = M P L F × P F = w , MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape GaamytaiaadcfacaWGmbWdamaaBaaaleaapeGaamytaaWdaeqaaOWd biabgEna0kaadcfapaWaaSbaaSqaa8qacaWGnbaapaqabaGcpeGaey ypa0JaamytaiaadcfacaWGmbWdamaaBaaaleaapeGaamOraaWdaeqa aOWdbiabgEna0kaadcfapaWaaSbaaSqaa8qacaWGgbaapaqabaGcpe Gaeyypa0Jaam4DaiaacYcaaaa@4995@

illetve átrendezés után

M P L F / M P L M   = P M / P F MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr 4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbb a9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr 0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaabaaaaaaaaape Gaai4eGiaad2eacaWGqbGaamita8aadaWgaaWcbaWdbiaadAeaa8aa beaak8qacaGGVaGaamytaiaadcfacaWGmbWdamaaBaaaleaapeGaam ytaaWdaeqaaOWdbiaacckacqGH9aqpcaGGtaIaamiua8aadaWgaaWc baWdbiaad2eaa8aabeaak8qacaGGVaGaamiua8aadaWgaaWcbaWdbi aadAeaa8aabeaaaaa@4693@ (3.7. egyenlet)

A (3.7.) egyenlet bal oldala a termelési lehetőségek határvonalának a meredeksége a jelenlegi termelést ábrázoló ponton; a jobb oldal pedig az iparcikkek relatív árának –1-szerese. Ez az eredmény azt jelenti, hogy a jelenlegi termelést ábrázoló ponton a termelési lehetőségek határvonalának érintenie kell azt a görbét, amelynek a meredeksége az iparcikkek és az élelmiszerek árának –1-gyel megszorzott hányadosa. Ezt az eredményt a 3.5. ábra mutatja be: ha az iparcikkek relatív ára (PM/PF)1, akkor a gazdaság az 1 pontban termel.

Hogyan alakul a munkaerő allokációja és a jövedelemeloszlás, ha megváltozik az élelmiszer és az iparcikkek ára? Vegyük észre, hogy minden árváltozás két részre bontható: az egyik egy egyenlő mértékű arányos változás PM-ben és PF-ben, a másik pedig csak az egyik ár megváltozása. Tételezzük fel például, hogy az iparcikkek ára 17, az élelmiszeré pedig 10 százalékkal nő. Ezeknek az árváltozásoknak a hatásait úgy elemezhetjük, hogy először feltesszük a kérdést: mi történik, ha az iparcikkek és az élelmiszer ára egyaránt 10 százalékkal emelkedik, majd pedig azt vesszük szemügyre, hogy milyen hatásokkal jár az iparcikkárak további 7 százalékos emelkedése. Ez lehetővé teszi, hogy kettéválasszuk az általános árszínvonal és a relatív árak megváltozásának hatásait.

Az iparcikkek és az élelmiszer munkaerő-keresleti görbéje egyaránt felfelé mozdul el PMPM1-ről PM2-re való emelkedésének és PFPF1-ről PF2-re való emelkedésének arányában. A bérszínvonal ugyanebben a mértékben emelkedik, w1-ről w2-re, de a két szektor közötti munkaerő-allokáció nem változik.

3.6. ábra - Egyenlő mértékű, arányos áremelkedés az iparcikkeknél és az élelmiszernél

kepek/3.6.png


Egyenlő mértékű arányos áremelkedés. A 3.6. ábra bemutatja egy egyenlő mértékű arányos áremelkedés hatásait. PMPM1-ről PM2-re nő; PF pedig PF1-ről PF2-re emelkedik. Ha mindkét termék ára 10 százalékkal nő, mindkét iparág munkaerő-keresleti görbéje is 10 százalékkal felfelé mozdul el. Ahogy az ábrából látható, ezek az elmozdulások a bérszint w1-ről (1 pont) w2-re (2 pont) való emelkedését eredményezik. A két szektor közötti munkaerő-allokáció, illetve kibocsátási volumenük nem változik.

Valójában nem történik tényleges változás, amikor PM és PF ugyanabban az arányban változik. A bérszint ugyanolyan arányban emelkedik, mint az árak, így a reálbérszintek, azaz a bérszintek és a termékárak közötti arányok nem változnak. Mivel minkét szektorban továbbra is ugyanannyi munkaerőt alkalmaznak, és a reálbérek sem változnak, a tőke- és a földtulajdonosok reáljövedelme is változatlan marad. Így mindenki pontosan ugyanabban a helyzetben marad, mint előzőleg. Ez a tény pedig egy általános elvet szemléltet: az általános árszínvonal változásainak nincsenek reálhatásai, tehát nem változtatnak meg semmilyen fizikai mennyiséget a gazdaságban. Csak a relatív árak változásai – ami ebben az esetben az iparcikk/élelmiszer árarányt (PM/PF) jelenti – befolyásolják a jólétet, illetve az erőforrások allokációját.

3.7. ábra - Egy iparcikk-áremelkedés

kepek/3.7.png


A relatív árak megváltozása. Most egy olyan árváltozás hatásait nézzük meg, amely befolyásolja a relatív árakat. A 3.7. ábra a csupán egyik terméknél végbement árváltozás, ebben az esetben PMPM1-ről PM2-re való 7 százalékos emelkedésének hatásait mutatja. PM emelkedése a feldolgozóipar munkaerő-keresleti görbéjét az áremelkedés arányában mozdítja el, és az egyensúly az 1 pontból a 2 pontba tolódik. Vegyük észre ennek az eltolódásnak két fontos hatását. Először azt, hogy a bérszint emelkedik ugyan, de ez az emelkedés kisebb, mint az iparcikkek árnövekedése. Ezt a 3.6. és a 3.7. ábra összehasonlítása mutatja meg. A 3.6. ábra PM és PF egyaránt 10 százalékos növekedésének eredményét mutatja meg. Ebben az ábrában azt láttuk, hogy w ugyancsak 10 százalékkal emelkedett. Ha csak PM emelkedik, akkor w nyilvánvaló módon kevésbé, mondjuk 5 százalékkal nő.

Ha csak PM emelkedik PM és PF egyidejű növekedésével szemben, akkor a második hatás az, hogy a munkaerő az élelmiszer-termelésből a feldolgozóiparba áramlik át, így pedig az iparcikk-kibocsátás emelkedik és az élelmiszer-termelés csökken. (Emiatt w nem nő annyira, mint PM: a feldolgozóipari foglalkoztatás bővül, így a munkaerő határterméke csökken abban a szektorban).

Az iparcikkek relatív árának növekedéséből eredő hatásokat közvetlenül is látni lehet a termelési lehetőségek görbéjén. A 3.8. ábrán megmutatjuk ennek az iparcikk-áremelkedésnek a hatásait: ennek az áremelkedésnek az eredménye, hogy az iparcikkek relatív ára (PM/PF)1-ről (PM/PF)2-re nő. A termelési pont mindig ott van, ahol PP meredeksége a relatív ár –1-szeresével egyenlő. Ez a pont most 1-ből 2-be tolódik el. Az élelmiszer-termelés csökken, az iparcikk-kibocsátás pedig nő az iparcikkek relatívár-növekedése eredményeként.

Az iparcikkek relatív árának emelkedése az iparcikkeknek az élelmiszerekhez képest megnövekedett kibocsátásához vezet. Ezért a relatív keresleti görbét úgy ábrázolhatjuk, hogy QM/QF -et PM/PF függvényében mutassa. Ezt a relatív kínálati görbét RS-ként mutatja be a 3.9. ábra. Ahogy a 2. fejezetben megmutattuk, relatív keresleti görbét is felrajzolhatunk, amelyet a lefelé tartó RD vonal mutat. Az egyensúlyi relatív árat (PM/PF)1 és kibocsátást (QM/QF)1 egyaránt RS és RD metszéspontja határozza meg.

A gazdaság mindig a termelési lehetőségek PP határvonalának azon a pontján termel, amelyben PP meredeksége az iparcikkek relatív árának –1-szeresével egyenlő. Így PM/PF emelkedése nyomán a termelés jobbra lefelé mozdul el a termelési lehetőségek határvonalán a nagyobb iparcikk- és a kisebb élelmiszer-termelésnek megfelelően.

3.8. ábra - Az iparcikkek relatív árának megváltozására adott kínálati válasz

kepek/3.8.png


Relatív árak és a jövedelemeloszlás

Eddig a specifikus tényezők modelljének a következő elemeit tekintettük át: (1) a termelési lehetőségek meghatározása a gazdaság erőforrásai és a rendelkezésére álló technológia figyelembe vételével, (2) az erőforrás-allokáció, a termelés és a relatív árak kialakulása egy piacgazdaságban. A külkereskedelem hatásainak vizsgálata előtt ki kell térnünk a relatív árak megváltozásának a jövedelemeloszlásra gyakorolt hatásaira.

Nézzük ismét a 3.7. ábrát, amely az iparcikkek árában végbement emelkedés hatását mutatja. Már megjegyeztük, hogy a feldolgozóipar munkaerő-keresleti görbéje felfelé fog tolódni PM emelkedésének függvényében. Így tehát ha PM 10 százalékkal nő, akkor a PM× MPLM által meghatározott görbe ugyancsak 10 százalékkal emelkedik. Láttuk azt is, hogy az élelmiszeráraknak legalább 10 százalékkal kellene emelkedniük ahhoz, hogy w legalább PM-mel egyenlő mértékben nőjön. Így ha az iparcikkárak 10 százalékkal emelkednek, akkor a bérszintnek csak mondjuk 5 százalékos növekedésére számíthatunk.

Nézzük meg most, hogy ebből az eredményből mi következik három csoport, a munkások, a tőketulajdonosok és a földtulajdonosok jövedelmére vonatkozóan. A munkások azt látják majd, hogy reálbérük nőtt, de a PM emelkedésénél alacsonyabb mértékben. Az iparcikkekben kifejezett reálbérük, w/PM tehát csökken, az élelmiszerben kifejezett reálbérük, w/PF viszont nő. Ennek az információnak az alapján nem tudhatjuk, hogy a munkások helyzete javul-e vagy romlik; ez ugyanis attól függ, hogy a munkások fogyasztásában milyen relatív hányadot képviselnek az iparcikkek és az élelmiszer. Ebben a kérdésben azonban jobban nem kívánunk elmélyedni.

A tőketulajdonosok azonban biztosan jobban járnak. Az iparcikkekben kifejezett reálbérszint csökkent, így a tőketulajdonosok profitja termékükben kifejezve nőtt.

A specifikus tényezők modelljében az iparcikkek magasabb relatív ára az iparcikk-kibocsátás bővüléséhez vezet az élelmiszer-kibocsátáshoz képest. Így az RS relatív kínálati görbeemelkedő. Az egyensúlynak megfelelő relatív árakat és kibocsátási mennyiségeket az RS és az RD relatív keresleti görbe metszéspontja határozza meg.

3.9. ábra - A relatív árak kialakulása

kepek/3.9.png


Így a tőketulajdonosok relatív jövedelme a PM emelkedésénél nagyobb mértékben nő. Mivel azonban PMPF-hez képest emelkedett, a tőketulajdonosok jövedelme nyilvánvaló módon mindkét termékben kifejezve növekedett.

A földtulajdonosok viszont rosszabbul járnak. Ennek két oka van: az élelmiszerben kifejezett relatív bér nő, ami jövedelmükre nyomást gyakorol, az iparcikkárak emelkedése pedig csökkenti minden meglévő jövedelem vásárlóerejét.



[7] Samuelson, Paul: Ohlin Was Right. Swedish Journal of Economics, 73. (1971) 365–384. old.; Jones, Ronald W.: A Three-Factor Model in Theory, Trade, and History. In: Bhagwati, Jagdish és tsai. (szerk.): Trade, Balance of Payments, and Growth. North-Holland, Amsterdam, 1971. 3–21. old.