Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika

Sághi Márta

Panem Könyvkiadó

1. fejezet - Bevezetés

1. fejezet - Bevezetés

A nemzetközi kereskedelem és pénzügyek világa mindig a közgazdaságtudomány különösen élénken és sok vita közepette fejlődő területe volt. A modern közgazdasági elemzés sok alapvető felismerése származik a külkereskedelemről és a nemzetközi pénzügyekről folytatott 18. és 19. századi vitákból. Mégis, a nemzetközi gazdaságtan tanulmányozása alighanem napjainkban a legfontosabb. A különböző nemzetgazdaságok a nemzetközi áru- és szolgáltatáskereskedelmen, a nemzetközi pénzmozgásokon keresztül ma sokkal jobban összekapcsolódnak, mint bármikor a múltban. Ugyanakkor a világgazdaság ma jóval viharosabb időket él, mint az elmúlt évtizedek során bármikor. Az állandó mozgásban levő nemzetközi környezettel való lépéstartás a vállalati stratégiáknak és a nemzeti gazdaságpolitikáknak is központi feladatává vált.

Néhány alapvető statisztikai adat jól szemlélteti, hogy milyen mértékben vált egyre fontosabbá a külgazdasági környezet az Egyesült Államok számára. Az 1.1. ábra a bruttó belföldi termék (GDP) részarányában mutatja az USA exportjának és importjának értékét 1965 és 1997 között. Az ábrából két fontos következtetés adódik. Az első az, hogy az Egyesült Államok termeléséhez képest sokkal többet exportál, és fogyasztásához képest sokkal többet importál, mint a korábbi években: 1965 és 1980 között az export és az import GDP-hez viszonyított aránya is több mint megkétszereződött. A második következtetés pedig, hogy az Egyesült Államok külkereskedelmi forgalma 1980 óta éles ingadozásokat mutatott. Így 1980 és 1987 között az export csökkent a GDP-hez képest, az import viszont nem. Ezzel szemben 1987 és 1991 között az export lendült fel és az import felfutása csak ezt követte. A külkereskedelmi forgalom hosszú távú növekedése és az exportnak az importhoz viszonyított ingadozása egyaránt az amerikai gazdaságfejlődés kulcsfontosságú eleme volt. 1980-hoz érve már aligha volt olyan gazdaságpolitikai ügy Amerikában – akár versenypolitikai, szabályozási, adózási vagy munkaügyi téren –, amelynek megvitatásakor meg lehetett volna kerülni a külgazdasági összefüggéseket. Az 1980 utáni években azonban az import és az export közötti rés már az amerikai gazdaságpolitika egyik leghevesebben vitatott kérdésköre volt.

1.1. ábra - Az export és az import az amerikai nemzeti jövedelem százalékában

kepek/1.1.png


Ha igaz az, hogy a külgazdasági kérdések az Egyesült Államok számára létfontosságúakká váltak, akkor más országok szempontjából ez még inkább így van. Az 1.2. ábra az 1994-es export és import GDP-hez viszonyított arányát mutatja néhány más országra. Valójában az amerikai gazdaság méreténél és erőforrásainak változatosságánál fogva a legtöbb országnál kevésbé függ a nemzetközi kereskedelemtől. Ebből pedig az következik, hogy a külgazdasági kérdések más országok számára még annál is fontosabbak, mint ahogy ezt az Egyesült Államok példáján láttuk.

1.2. ábra - Az export és az import a nemzeti jövedelem százalékában, 1994

kepek/1.2.png


Ez a könyv a nemzetközi gazdaságtan fő fogalmait és módszereit mutatja be az olvasóknak. Az elvont összefüggéseket valós gazdasági példák illusztrálják. A könyv jelentős része a nemzetközi gazdaságtan gazdag hagyományát tárgyalja, hiszen David Ricardo 19. századi külkereskedelmi elmélete vagy David Hume még korábbi nemzetközi pénzügyi elemzése a modern világgazdaságban is jól alkalmazható. Kísérletet tettünk ugyanakkor arra, hogy ezeket az elemzéseket a mai viszonyokra alkalmazzuk. A nemzetközi gazdaságtan tudományterülete az utóbbi években alkotó erjedésben volt, és új nézetek jelentek meg a kereskedelempolitika politikai gazdaságtanáról, a stratégiai kereskedelempolitikáról, a valutaárfolyamokat meghatározó tényezőkről, illetve a makrogazdasági politikák nemzetközi összehangolásáról. Könyvünkben bemutatjuk ezeket az új nézeteket, de továbbra is hangsúlyozzuk a régebbi nemzetközi gazdaságtani eszmék alkalmazhatóságát a jelenlegi viszonyokra.

Miről szól a nemzetközi gazdaságtan?

A nemzetközi gazdaságtan ugyanazokat az alapvető elemzési módszereket alkalmazza, mint a közgazdaságtan többi területe. Ennek az az oka, hogy az emberek és a vállalatok mozgatóerői és magatartási jellemzői ugyanazok a nemzetközi kereskedelemben, mint a belföldi piacon. Ha egy üveg spanyol bor megjelenik egy londoni asztalon, akkor e mögött szinte ugyanaz az eseménysor áll, mint amelynek nyomán egy üveg kaliforniai bor New Yorkba jut. Sőt, a palack által megtett távolság az első esetben sokkal kisebb is! Mégis, a nemzetközi gazdaságtan újabb és másfajta szempontok figyelembe vételét teszi szükségessé, mert a nemzetközi kereskedelem és tőkemozgás független országok között zajlik. Spanyolország és az Egyesült Királyság önálló állam, Kalifornia és New York viszont nem. Spanyolország brit piacra irányuló borszállításai megakadhatnak, ha az Egyesült Királyság kormánya mennyiségi korlátozást vezet be az importra; ha viszont a spanyol pezeta árfolyama esik a font sterlinggel szemben, akkor a spanyol bor hirtelen olcsóbbá válhat a brit borkedvelők számára. E két esemény egyike sem történhet meg az Egyesült Államokban, ahol az alkotmány megtiltja a szövetségi államok közötti kereskedelem bármilyen korlátozását, és az egész ország területén egyetlen valuta van forgalomban.

A nemzetközi gazdaságtan tehát azokkal a sajátos kérdésekkel foglalkozik, amelyek szuverén országok gazdasági együttműködése során merülnek fel. E kérdések tanulmányozását a következő hét, vissza-visszatérő téma köré csoportosítja: a külkereskedelem haszna, a külkereskedelem szerkezete, a protekcionizmus, a fizetési mérleg, az árfolyamot meghatározó tényezők, a nemzetközi gazdaságpolitikai koordináció és a nemzetközi tőkepiac kérdései.

A külkereskedelem haszna

Mindenki tisztában van azzal, hogy valamekkora mértékben biztosan szükséges a külkereskedelem, hiszen senki sem javasolhatná komolyan, hogy Norvégia narancsot termeljen. Mégis sokan nem biztosak a külkereskedelem hasznában olyan termékek esetében, amelyeket egy ország maga is termelhet. Nem kellene-e az amerikaiaknak minden lehetséges esetben amerikai termékeket vásárolniuk, hogy segítsenek amerikai munkahelyek megtartásában? Valószínűleg az a nemzetközi gazdaságtan legfontosabb felismerése, hogy a külkereskedelemnek haszna van – tehát ha országok egymásnak árukat és szolgáltatásokat adnak el, akkor ebből szinte minden esetben kölcsönösen hasznot húznak. Azoknak a körülményeknek a skálája, amelyek között a külkereskedelem hasznot eredményez, sokkal szélesebb annál, mint ahogy ezt az emberek többsége elképzeli. Például számos amerikai üzletember tart attól, hogy az amerikainál magasabb japán termelékenység esetén a Japánnal folytatott külkereskedelem kárt okoz az amerikai gazdaságnak, mert egyik amerikai iparág sem lesz versenyképes a japánokkal szemben. Bizonyos politikusok szerint pedig a kevésbé fejlett és alacsonyabb hatékonyságú országokkal folytatott kereskedelem sérti az amerikai gazdaság érdekeit, mert jóval alacsonyabb béreik miatt alákínálnak amerikai versenytársaiknak.

Ennek a könyvnek a 2. fejezetében azonban olyan külkereskedelmi modellt mutatunk be, amely bizonyítja, hogy két ország akkor is kölcsönös előnyök mellett kereskedhet egymással, ha az egyik minden termék gyártásában hatékonyabb a másiknál és az alacsonyabb hatékonyságú gazdaság termelői csak alacsonyabb bérekkel maradhatnak versenyképesek. A külkereskedelem előnyei abból is származnak, hogy az országok számára lehetővé válik a náluk bőven rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával termelt javak exportja és a szűkös erőforrásaik felhasználását igénylő javak importja (4. fejezet). A nemzetközi kereskedelem révén az országok szűkebb termékválaszték előállítására szakosodhatnak, és ennek köszönhetően fokozottan használhatják ki a termelési méretnagyság növeléséből eredő hatékonysági előnyöket (6. fejezet). A külkereskedelem előnyei nemcsak a dologi javakra korlátozódnak: a nemzetközi migráció és a nemzetközi hitelkapcsolatok ugyancsak a kölcsönösen előnyös külkereskedelmi kapcsolatok formái. Az első az áruk és a szolgáltatások előállításához szükséges munkaerő kereskedelmének tekinthető, a második pedig olyan jelenleg létező termékek forgalmának, amelyek jövőbeli termékek ígéretét hordozzák (7. fejezet). Végül, a magas kockázatú tőkejavak, mint a részvények és a kötvények nemzetközi forgalma minden ország számára előnyös lehet, mert lehetővé teszi vagyonának diverzifikálását és jövedelme ingadozásainak mérséklését (21. fejezet). A külkereskedelemnek ezek a láthatatlan formái olyan megfogható hasznokkal járnak, mint az a kereskedelem, amely februárban friss gyümölcsöt juttat Latin-Amerikából Torontóba.

Az országok általában hasznot húznak a külkereskedelemből, de a nemzetközi kereskedelem hátrányos is lehet egyes csoportoknak az országokon belül – másként szólva, a nemzetközi kereskedelem erősen befolyásolja a jövedelemeloszlást. A külkereskedelem jövedelemeloszlási hatásai hosszú ideje foglalkoztatják a nemzetközi kereskedelem elméleti kutatóit, akik a következőket hangsúlyozzák:

  • a külkereskedelem kedvezőtlen hatással lehet az olyan erőforrások tulajdonosaira, amelyek „specifikusak” az importtal versenyző iparágak számára, tehát amelyek más iparágakban nem használhatók fel (3. fejezet);

  • a külkereskedelem megváltoztathatja a társadalom széles csoportjai, mint a munkások és a tőketulajdonosok közötti jövedelemeloszlási arányokat is (4. fejezet).

Ezek a megfontolások már nemcsak a tantermekben, hanem a gazdaságpolitikai vitákban is gyakran szerepelnek. Mind világosabbá vált ugyanis, hogy az Egyesült Államokban akkor is csökkent a kevésbé képzett munkások reálbére, ha az ország közben egyre gazdagabbá vált. Sok elemző a nemzetközi kereskedelem bővülésének tulajdonítja ezt a fejleményt, különösen az alacsony bérű országokból származó iparcikkexport gyors növekedésének. E feltevés megítélése a külgazdasággal foglalkozó szakértők fontos feladatává vált, és a 4., illetve az 5. fejezetben foglalkozunk vele.

A külkereskedelem szerkezete

A közgazdászok csak akkor tudják megbízhatóan elemezni a külkereskedelem hatásait, vagy képesek komoly gazdaságpolitikai ajánlásokat adni a külkereskedelemre ható intézkedésekkel kapcsolatban, ha biztosak benne, hogy elméletük megfelelő támpontot ad a gyakorlatban megfigyelhető külkereskedelem alakulásának magyarázatához. Ezért a nemzetközi kereskedelem szerkezetének – vagyis hogy ki mit ad el kinek – a magyarázata ma is számos közgazdász kedvenc kutatási feladata.

A külkereskedelmi szerkezet bizonyos tényezői könnyen érthetők. Az éghajlattal és a természeti erőforrásokkal világosan megmagyarázható, hogy Brazília miért exportál kávét, Szaúd-Arábia pedig kőolajat. A külkereskedelmi szerkezet problémáinak nagy része azonban kifinomultabb magyarázatokat igényel. Miért exportál Japán gépkocsikat, miközben az Egyesült Államok repülőgépeket? A kora 19. századi angol közgazdász, David Ricardo a külkereskedelem magyarázatát a nemzetközi termelékenységi különbségekre alapozta, és ez a magyarázat ma is jelentős mértékben érvényes (2. fejezet). A 20. században azonban más magyarázatok is napvilágot láttak. Az egyik legtöbbet idézett, de sokszor vitatott magyarázat a külkereskedelem struktúráját a nemzetgazdaság rendelkezésére álló erőforrások, mint a tőke, a munkaerő és a termőföld viszonylagos kínálata, illetve e tényezőknek a különböző javak előállításához való viszonylagos felhasználása közötti összefüggésre épül. Ezt az elméletet a 4. fejezetben mutatjuk be. Ennek az elméletnek a gyakorlati érvényességét az utóbbi időben többen is vizsgálták, és ezek az eredmények csökkenteni látszanak az elmélet magyarázó erejét. Későbbi elemzések alapján pedig olyan elméletek kerültek be a szakmai köztudatba, amelyek véletlenszerű tényezőknek is jelentős szerepet tulajdonítanak a nemzetközi kereskedelem szerkezetének az alakulásában. Ezekkel az elméletekkel a 6. fejezetben foglalkozunk.

Protekcionizmus

A külkereskedelemből nyerhető hasznok kérdése a nemzetközi gazdaságtan legfontosabb elméleti témája, a jelek szerint örökké tartó harc a szabadkereskedelem és a piacok védelme között viszont a legnagyobb súlyú nemzetközi gazdaságpolitikai kérdés. A kormányok már a modern nemzetállamok 16. századi megjelenése óta rendszeresen aggódnak a nemzetközi verseny belföldi iparágakra gyakorolt hatása miatt, és ezért megpróbálták ezeket az iparágakat vagy az import korlátozásával megvédeni a nemzetközi versenytől, vagy pedig segíteni őket ebben a versenyben az export támogatásával. A nemzetközi gazdaságtan kutatóinak a legfontosabb küldetése az ilyen, úgynevezett protekcionista kereskedelempolitikák hatásainak az elemzése volt – ezzel együtt pedig általában, bár nem mindig, a protekcionizmus bírálata és a szabadabb nemzetközi kereskedelem előnyeinek a bemutatása.

A protekcionizmus témája az Egyesült Államokban különösen sok vitát kavart az 1.1. ábrában bemutatott trendek miatt. Az Egyesült Államok a második világháború óta síkraszállt a világkereskedelem szabadságáért, mert a nemzetközi kereskedelmet nemcsak a jólét, hanem a világbéke eszközének is tekintette. A külkereskedelem amerikai gazdaságon belüli növekvő súlya – és a nemzetközi verseny legalább bizonyos munkavállalói csoportokra gyakorolt esetleges bércsökkentő hatásaitól való félelem – miatt ez a hagyományos szabadkereskedelmi álláspont fokozódó nyomás alá került. Az eredmény a külkereskedelemmel kapcsolatos politikai viszonyok összekuszálódása lett. Az Egyesült Államok egyrészt átfogó szabadkereskedelmi megállapodásokat kötött (mint az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást [NAFTA] Kanadával és Mexikóval, amelyet a 1993-ban fogadtak el), illetve az úgynevezett uruguayi forduló (ezt a világ legtöbb országa aláírta, és 1994-ben fogadták el). Másrészt viszont az amerikaiak egyre agresszívabbá váltak külkereskedelmi vitáikban olyan országokkal, mint Japán, Dél-Korea vagy Kína. A nyíltan protekcionista politikai állásfoglalások pedig mindkét nagy amerikai párt politikusai részéről egyre gyakoribbak lettek.

A protekcionizmus történelmi jelentőségénél és jelenlegi súlyánál fogva a könyv egynegyede ezzel a témával foglalkozik. Az évek során a közgazdászok egyszerű, de jól használható elméleti eszköztárat fejlesztettek ki a nemzetközi kereskedelmet befolyásoló kormányzati politikák hatásainak meghatározására. Ez az eszköztár nemcsak a kereskedelempolitikák hatásainak előrejelzésére alkalmas, hanem költség/haszon-elemzésekre és az olyan kritériumok meghatározására is, amelyek alapján kimutatható, hogy a kormányzati beavatkozás mikor lehet hasznos a gazdaság számára. Ezt az eszköztárat a 8. és a 9. fejezetben mutatjuk be, és alkalmazni is fogjuk számos gazdaságpolitikai probléma vizsgálatára ezekben a fejezetekben, illetve az őket követő két fejezetben.

A valódi világban azonban a kormányok nem mindig pontosan azt teszik, amit a közgazdászok költség/haszon-elemzései tanácsolnak nekik. Ez nem azt jelenti, hogy az elemzés szükségtelen. A közgazdasági elemzés értelmet adhat a nemzetközi kereskedelempolitikával kapcsolatos politikai intézkedéseknek, mert megmutatja, hogy ki nyer és ki veszít az olyan kormányzati lépések miatt, mint például az import mennyiségi korlátozása és az export támogatása. Az ilyen elemzés fő tanulsága, hogy az országokon belüli érdekkonfliktusok általában jobban befolyásolják a kereskedelempolitika alakulását, mint az országok közöttiek. A 3. és a 4. fejezet megmutatja, hogy a külkereskedelem általában igen erős hatásokkal jár az országokon belüli jövedelemeloszlásra, míg a 9., 10. és 11. fejezet azt írja le, hogy az országokon belüli érdekcsoportok hatalmi erőviszonyai gyakran sokkal erősebben hatnak a nemzeti kereskedelempolitikákra, mint a valamilyen módon kifejezett vagy mért általános nemzeti érdek.

A fizetési mérleg

1990-ben Japánnak és Brazíliának is számottevő kereskedelmimérleg-többlete volt. Ez annyit jelent, hogy mindkét ország több terméket adott el a világon, mint amennyit cserébe vásárolt. Japán 56 milliárd dolláros többlete miatt számos ország panaszkodott, hogy a szigetország az ő rovására gyarapodik; Brazília 9 milliárd dolláros többlete (amely Japánnal összehasonlítva az ország nemzeti jövedelmének sokkal nagyobb hányadát jelentette) miatt viszont a brazilok tették szóvá, hogy velük bánnak tisztességtelen módon. Mit jelent, ha egy országnak kereskedelmi többlete vagy hiánya van? Az ilyen számadatok csak akkor kaphatnak értelmet, ha egy ország teljes nemzetközi gazdasági kapcsolatainak szélesebb összefüggésrendszerébe helyezzük őket.

Egy országnak a világ többi részével végzett gazdasági műveleteit összesítő kimutatást fizetési mérlegnek nevezik. A nemzetközi gazdaságtan fontos témája a fizetési mérleg alakulásának magyarázata és jelentőségének felmérése. A fizetési mérleg problémája számos összefüggésben megjelenik: a nemzetközi tőkemozgások elemzésénél (7. fejezet), a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és nemzetgazdasági elszámolások kölcsönhatásainak feltárásakor (12. fejezet), valamint a nemzetközi monetáris politika szinte minden aspektusának a vizsgálatánál (a 16–22. fejezetben). A protekcionizmus problémájához hasonlóan a fizetési mérleg is központi kérdéssé vált az Egyesült Államok számára. Az ország ugyanis 1982 óta mindegyik évet igen jelentős külkereskedelmi hiánnyal zárta.

Az árfolyamot meghatározó tényezők

1995. április 19-én az amerikai dollár 80 japán yent ért, 1998. június 17-re viszont 146 jenre erősödött. Ennek a változásnak a pénzpiacokon jóval túlnyúló hatásai voltak. A 80 jenes dollárárfolyam mellett sok, a múltban a japánok versenyével küzdő amerikai iparág jelentős költségelőnybe került és megnyílt előtte a lehetőség, hogy visszaszorítsa a japánok piaci részesedését. 1998 közepére viszont ugyanezek az iparágak nehéz helyzetbe kerültek. A jen árfolyamának süllyedése miatt olyan más ázsiai országokra is nyomás nehezedett, amelyek exportja valamilyen mértékben Japán kivitelével állt versenyben; egyes elemzések szerint a jen árfolyamzuhanásának szerepe lehetett az ázsiai pénzügyi válságban is.

A nemzetközi gazdaságtan és a közgazdaságtan többi ága között az az egyik fő különbség, hogy különböző országoknak különböző valutáik vannak. Az egyik valutát általában át lehet váltani a másikra (bár egyes országokban még ez is törvénytelen), de a dollár/jen árfolyam példája is azt mutatja, hogy a valuták relatív árai időben változhatnak, méghozzá esetenként drasztikus mértékben.

A valutaárfolyamokat meghatározó tényezők elemzése történeti okok miatt a nemzetközi gazdaságtan egyik viszonylag új területe. A 20. század legnagyobb részében a kormányzatok állapították meg az árfolyamokat a piacok helyett. Az első világháború előtt a világ vezető valutáinak az értékét aranyban rögzítették, a második világháború után pedig egy emberöltőn át USA dollárban határozták meg. A rögzített árfolyamok melletti nemzetközi pénzügyi rendszerek elemzése fontos téma marad. A 17. és a 18. fejezet a rögzítettárfolyam-rendszerek működését tárgyalja, a 19. fejezet azt a vitát, hogy vajon a rögzített vagy a lebegő árfolyamok rendszere a jobb-e, a 20. fejezet pedig az olyan valutaövezetek gazdaságtanát, amilyen például az Európai Monetáris Rendszer. Napjainkban a világ legfontosabb árfolyamai percenként ingadoznak, és a nemzetközi gazdaságtanban központi kérdés marad a változó árfolyamok szerepe. A 13–16. fejezetek a lebegő valutaárfolyamok modern elméletét állítják a középpontba.

Nemzetközi gazdaságpolitikai koordináció

A világgazdaság szuverén országokból áll, amelyek mindegyike szabadon alakítja ki gazdaságpolitikáját. Az integrált világgazdaságban az egyik ország gazdaságpolitikája sajnos a többieket is befolyásolja. Például amikor 1990-ben a német Bundesbank felemelte a kamatlábat– ezt a lépést a német újraegyesítés esetleges inflációs hatásainak az ellenőrzése érdekében tette –, akkor Nyugat-Európa másik részében siettette a recessziót. Az országok céljai közötti különbségek gyakran érdekkonfliktusokat okoznak. Hasonló célokat követő országok is veszteségeket szenvedhetnek el, ha nem koordinálják gazdaságpolitikájukat. A nemzetközi gazdaságtan alapvető problémája, hogy a különböző országok kereskedelmi és monetáris politikája között miként lehetne elfogadható mértékű összhangot teremteni egy világkormány nélkül, amely megmondaná az országoknak, hogy mit kell tenniük.

A kereskedelempolitikákat az elmúlt 45 évben egy nemzetközi szerződés irányította, amelyet Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezménynek (GATT) neveznek. Az irányításban jelentős szerepe volt az egyszerre több tucatnyi ország között tartott hosszas nemzetközi kereskedelempolitikai tárgyalásoknak is. E rendszer értelmét a 9. fejezetben tárgyaljuk, és ott vizsgáljuk meg, hogy a nemzetközi kereskedelem jelenlegi játékszabályai a világgazdaságban fennmaradhatnak-e, illetve fenn kellene-e maradniuk.

A nemzetközi kereskedelempolitikai koordináció jól bevált hagyomány, a nemzetközi makrogazdasági politikák összehangolása viszont újabb és bizonytalanabb terület. A közgazdászok csak az elmúlt néhány évben dolgozták ki a makrogazdasági politikák koordinációjának érvrendszerét. A nemzetközi gazdaságpolitikai koordinációra irányuló kísérletek a valódi világban mégis egyre gyakoribbak. A nemzetközi makrogazdasági koordináció és a tapasztalatok fejlődése a 18. és a 19. fejezetben szerepel.

A nemzetközi tőkepiac

A hetvenes években a fejlett országok bankjai nagy összegeket kölcsönöztek a szegényebb országok cégeinek és kormányainak, különösen Latin-Amerikában. A könnyen megszerezhető hiteleknek ez a korszaka azonban 1982-ben véget ért, amikor Mexikó, majd pedig számos más ország nem tudta visszafizetni tartozását. Az ebből eredő „adósságválság” 1990-ig tartott. A kilencvenes évek befektetői ismét késznek mutatkoztak arra, hogy dollárszázmilliárdokat helyezzenek el „feltörekvő piacokon”, Latin-Amerikában és Ázsia gyorsan növekvő gazdaságaiban egyaránt. Ez a beruházási fellendülés azonban váratlanul megtört: Mexikó 1994 végén ismét pénzügyi válságba került, Ázsia jelentős része pedig 1997 nyarán jutott súlyos krízisbe. Ez a hullámvasút-eseménysor sok tanulságot tartalmaz, és ezek közül a legfontosabb a nemzetközi tőkepiac növekvő jelentősége.

Minden kifinomult, magasan szervezett gazdaságban kiterjedt tőkepiac működik. Ez olyan megállapodások összessége, amelyekben emberek és cégek pénzt adnak jövőbeli fizetésről szóló ígéretekért. A világkereskedelem jelentőségének a hatvanas évek óta tartó növekedését annak a nemzetközi tőkepiacnak a bővülése kísérte, amely az egyes országok tőkepiacait köti össze. Így a hetvenes években az olajban gazdag közel-keleti országok londoni és New York-i bankokban helyezték el olajjövedelmeiket, ezek a bankok viszont ázsiai és latin-amerikai nagyvállalatoknak és kormányoknak kölcsönöztek pénzt. A nyolcvanas években Japán váltotta át az exportja felfutásából szerzett jövedelmet beruházásokra az Egyesült Államokban, többek között azzal, hogy japán nagyvállalatok növekvő számban létesítettek amerikai érdekeltségeket.

A nemzetközi tőkepiacok többféle okból különböznek a nemzeti tőkepiacoktól. E piacok résztvevőinek számos olyan speciális szabályhoz kell alkalmazkodniuk, amelyet a fogadó országok a külföldi eredetű beruházásokra állapítanak meg; ezek a szabályok néha alkalmat adnak a belföldi piacokon működő szabályozás kikerülésére. A hatvanas évek óta óriási méretű nemzetközi tőkepiacok jöttek létre, mindenekelőtt a londoni eurodollár-piac, ahol nap mint nap dollármilliárdok cserélnek gazdát anélkül, hogy akár egy pillanatra is érintenék az Egyesült Államok területét.

A nemzetközi tőkepiacokhoz bizonyos különleges kockázatok társíthatók. Az egyik kockázat az árfolyam-ingadozásokból ered: ha a dollár hirtelen zuhan a japán jennel szemben, akkor az amerikai kötvények japán vásárlói tőkeveszteséget szenvednek el – ahogy ezt 1995-ben sokan tapasztalták is. Egy másik kockázat pedig az országok fizetésképtelensége: egy ország egyszerűen megteheti, hogy leállítja adósságai visszafizetését (talán mert nem is tehet mást), és hitelezői nem citálhatják bíróság elé.

A nemzetközi tőkepiacok növekvő jelentősége és új keletű problémái nagyobb figyelmet igényelnek, mint a múltban bármikor. Ez a könyv két fejezetet szentel a nemzetközi tőkepiacok témakörének: az egyiket a globális értékpapírpiacok működésének (21. fejezet), a másikat pedig a fejlődő országok által felvett kölcsönöknek (22. fejezet).