Ugrás a tartalomhoz

Élelmiszer-higiénia

Biró Géza (2014)

Agroinform Kiadó

5. Maradékanyagok (reziduumképzők, xenobiotikumok) és egészségügyi kockázatuk

5. Maradékanyagok (reziduumképzők, xenobiotikumok) és egészségügyi kockázatuk

a) A szennyeződés forrásai

Természetes források (háttér szennyeződés)

Ez a talaj natív összetételével és a hidrogeológiai adottságokkal kapcsolatos. E tekintetben országrészenként, területenként jelentős mértékű eltérések vannak. Az így termelt élelmiszer, mint természetes anyag, xenobiotikumok, nehézfémek feldúsulásával válhat az egészségre veszélyessé (Balitz és Grosch, 1985).

Mesterséges eredetű források

Az agrokemizáció eredményeként az egész világon, így hazánkban is – az elmúlt évtizedek során – folyamatosan növekedett a peszticidek és a műtrágyák felhasználása. Azonban az elmúlt évek során felerősödött az a tendencia, amely a kémiai anyag felhasználás csökkentését, majd annak elhagyását, illetve a biológiai növényvédelem eszközével történő helyettesítését szorgalmazza /„természetes, biológiai élelmiszer”/ (Lindner, 1986).

Jelenleg még az Európai Közösség (EC) országaiban több mint 100 féle peszticid hatóanyagot és ezek hozzávetőlegesen 50000 készítményét tartják nyilván, amelyek számát évről-évre csökkentik. Hazánkban a mezőgazdasági kártevők elleni küzdelem céljából 1975-ben 30 ezer tonna, 1980-ban 70 ezer tonna különféle peszticid vegyületet tartalmazó szert hoztak forgalomba. Ez a növekedési tendencia az 1980-as évek második felére megállt, majd pedig az 1990-es évek során drasztikusan csökkent. Ugyanakkor viszont megnőtt az élelmiszeriparban igénybe vett vegyi anyagok (szintetikus színezékek, íz- és aromaanyagok, antioxidánsok, konzerválószerek, emulgeátorok, gélesítők, ízjavítók, stb.) száma és mennyisége.

A xenobiotikumok nem csupán a házi, hanem a vadon élő állatok szöveteiben is megjelentek, felhalmozódnak (Tucker és mtsai, 1983).

Hazánkban a minden évben kiadott „Engedélyezett növényvédőszerek” c. könyv (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest) ismerteti az összes engedélyezett növényvédőszert, közli az élelmezésegészségügyi várakozási időket, a munkavédelmi előírásokat, valamint a mérgezés esetében az elsősegélynyújtási teendőket.

Az egyes vegyületekkel kapcsolatos alapvető toxikológiai adatok ismertetésétől a jelen munkában eltekintünk.

A xenobiotikumok előfordulása és felhasználási területei:

a mezőgazdaság területén: növényvédőszerek (peszticidek, herbicidek), műtrágyák, konzerválószerek, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek, hozamnövelő hatású szerek, premixek, szennyvíziszap, egyéb hulladékok és környezetszennyezési eredetű kontaminánsok;

az élelmiszeripar területén: adalékanyagok, segédanyagok, tartósítószerek, tisztító és fertőtlenítőszerek, csomagolóanyagok, a gépi berendezések üzemeltetése során keletkező szennyezőanyagok;

egyéb ipari tevékenység kapcsán (emissziós és imissziós szennyeződés): energiatermelés, autók-motorok, ércdúsítók, bányák, kohók, káros hulladékok kezelése és megsemmisítése (a széljárás iránya, erőssége valamint az esőfront kialakulása jelentősen befolyásolhatja a szennyeződés szétterülésének mértékét);

a kereskedelem területén: csomagolóanyagok (papír, műanyag), szállítás, árukezelés elégtelen körülményei.

b) A klórozott szénhidrogének

A klórozott, aromás szénhidrogének – didaktikailag (analitikai meghatározás szempontjából) együtt tárgyalva a technológiai segédanyagként szereplő poliklórozott bifenileket (PCB) is – valamennyien zsíroldékony vegyületek, amelyek lipid-tartalmú táplálékok révén szívódnak fel mind az állati, mind pedig az emberi szervezetbe és ott a test zsírszöveteiben raktározódnak. Számos vegyület biológiai felezési ideje években mérendő.

A DDT-t (p-p’-diklór-difenil-triklóretán) és származékait rovarirtószerként (kontakt hatású gyomor- és idegméreg = peszticid) a második világháború után az egész világon tömegesen alkalmazták. Ezért annak idején a bioszféra elszennyeződött, így nem csupán az ember, továbbá a házi, hanem a vadon élő állatok – beleértve a halakat is – szövetei is több-kevesebb koncentrációban tartalmazzák (Rico, 1986).

A hazai lakosság zsírzsövetének DDT és metabolitjai (DDD, DDE) tartalma 1970-ben 5–12 mg/kg volt.1968. január elsejével – mint ezt megelőzően számos országban – megtiltották a klórozott szénhidrogéneknek a mezőgazdaságban történő további felhasználását. Ezt követően megállapították, hogy éveken keresztül egyes juhsajtok klórozott szénhidrogén (OC)-szennyezettsége határérték feletti mértékű volt. Ez a takarmányok révén felvett OC-szennyezőknek az állatok zsírszövetében történő feldúsulására és a tejzsírral történő fokozatos kiválasztására (lipofil-anyagok) vezethető vissza. A kiválasztás mértékét az állatok kondíciója is befolyásolja. Ennek eredményeként az elmúlt évtized során fokozatosan csökkent az állati eredetű élelmiszerek (hús, tej, tojás) klórozott szénhidrogén szennyezettsége.

Ugyanakkor kimutatták, hogy a vadon élő állatok zsírszövetének klórozott szénhidrogén tartalma ma is közel egy nagyságrenddel magasabb, mint a háziállatoké.

Kép

Kép

A 4.táblázatban a ponttal, illetve egyéb szimbólumokkal jelzett adatok az évtizedeken át elvégzett több mint félezer vizsgálatnak a zsírszövetre vonatkoztatott átlagértékét és annak a nemzetközi összehasonlítását adják meg. Megjegyzendő, hogy 1990-et követően a középértékek és a szórásuk minimális alacsony mértékűvé váltak. A DDT és az anyagcsereterméke /DDE-metabolit/ hányadosa (DDE/DDT), a friss szennyeződés esetében egy (1) körüli értéket mutat. A nevezett peszticid alkalmazásának a betiltását követően a friss kontamináció lehetősége véget ér. Ennek eredményeként a DDE/DDT-hányados értéke fokozatos mértékben megemelkedik: ez 20 év alatt megközelíti az egy nagyságrendi mértéket. A DDT/DDE-hányados értéke alapján jól összevethető az egyes országok között a kimutatható szennyeződés eredetének az ideje pl.: Magyarország, az Egyesült Királyság, USA, Kanada, Törökország esetében már több évtizede tiltják a klórozott szénhidrogén peszticidek alkalmazását, viszont Indiában mindmáig alkalmazzák, tehát létezik a friss szennyeződés lehetősége (Kaphalia és mtsai, 1981; Lavi és Mattice, 1986).

(A jelenleg érvényes megengedő és tiltó, valamint a határértéket adó szabályozás (módosítása) az EüM részéről kibocsátás előtt áll.)

A klórozott szénhidrogének csoportosítása

Kifejezetten perzisztens anyagok

DDT (p-p’-diklór-difenil-triklóretán) és metabolitjai, amelyek az élelmiszerekben kimutathatók: DDE+DDD,Fluoro-DDT; ciklodien-származékok: Aldrin, Dieldrin, Andrin, Klórdán, Heptaklór, Hexaklór Ciklo-Benzol (HCB). Ezek erős mérgek, a talajba kerülve hosszú ideig perzisztensek. Biológiai lebomlásuk is igen lassú, a tápláléklánc révén az emberi szervezetbe kerülve a zsírszövetben kumulálódnak. A heveny toxikózis következményeivel ma már nem kell számolni, az alkalmazásuk 1968/01/01-től tilos (Clarkson, 1995; Prokopp és Sas, 1990).

Kevésbé perzisztens vegyületek

Gamma-HCH=Lindan (hexaklór-ciklohexán), amely bár toxikusabb a DDT-nél, de a szervezetből gyorsabban ürül ki, így az emberi szervezetre gyakorolt káros hatásai mérsékeltebbek; toxikusabb izomerjei az alfa- és a béta-HCH. A klórozott diénekkel rokon terpénszármazék a Toxafen, amely emlősökre és méhekre kevéssé toxikus vegyület, de halakra erősen mérgező (máj- és veseelfajulás) hatású. A Metoxiklór kevésbé, de az Endoszulfan erősen toxikus vegyület, de kumulációra egyik sem hajlamos, rendszerint a Lindannal kombinálják (Schnenck és mtsai, 1996).

Kép

c) Technológiai segédanyagként alkalmazott poliklórozott és brómozott bifenil-kongenerek (PCB)

Poliklórozott bifenil (PCB)-származékok, pl.: Aroclor-1243-1260. A természeti környezet iránt rendkívül ellenálló, perzisztens, nagyon hosszú felezési idejű vegyületek (Conacher és mtsai, 1993).

Származékaik és izomerjeik száma meghaladja a kétszázat. Folyamatos felvételük idegrendszeri, enzimműködési és szaporodási zavarokat idéz elő; számos vegyület kifejezetten kumulatív és karcinogén tulajdonságú; ezek az un. dioxinszerű hatással bíró származékok. Elsősorban speciális olajokból (transzformátor), műanyagokból, égésgátló anyagokból kerülnek a természeti környezetbe (Winster és mtsai, 1990).

A még nyomnyi mennyiségeik kimutatására is az élelmiszert importáló országok komoly súlyt fektetnek. Hazánk területe ezen anyagokkal szerencsére még nem szennyezett. A17/1999. (VI.16.) az élelmiszerek vegyiszennyezettségének megengedhető mértékéről EüM rendeletek módosításaként, az EK vonatkozó előírásait figyelembe véve – szabályozza a PCB-határértéket az emlős, a madár és a hal szövetekben, valamint tej és tejtermékekben, héj nélküli tojásban és termékeikben. (A vonatkozó MRL-érték az emlős és a baromfi szövetekben és készítményeiben a tejben és termékeiben, héj nélküli tojásban: 1,0 mg/kg; a szárnyas és az emlős-vad szöveteiben: 2,0 mg/kg; halhúsban és készítményeiben: 2,0 mg/kg; halmájban és készítményeiben: 5,0 mg/kg.) (Lee and Peart, 1993.)

d) Szerves foszforsavészterek és inszekticid karbamátok

Ezen vegyületcsoport az (orto) foszforsavnak, illetve a tiofoszforsavnak a különböző nyílt vagy zárt láncú szubsztituált gyökeit tartalmazó származékai. Többé-kevésbé illékony anyagok. Vízben csak kis részük oldódik, szerves oldószerekben, zsírban viszont jól oldódnak. Kevés kivétellel jellegzetes, romló káposztára emlékeztető szaggal rendelkeznek. A foszforsavészterek és a karbamátok közös méregtani tulajdonsága az, hogy kompetitív gátlással – tartósan, illetve reverzibilisen – bénítják a kolineszteráz-enzimet. Tünetei paraszimpatikotoniával jellemezhetők: pupillaszűkület, hányás, nyálfolyás, görcsös hasi fájdalom, bradycardia, dyspnoe, vérnyomásesés, idegrendszeri zavarok, kóma, stb. (Winter és mtsai, 1990).

A szerves foszforsavészterek és az inszekticid karbamátok a melegvérű fajok esetében – a klórozott szénhidrogéneknél – általában toxikusabbak (heveny méreghatás). Azonban perzisztens tulajdonságuk nincs, ezért az alkalmazásuk széles körben elterjedt. Hazánkban a növényvédelem, a légymentesítés és az állatgyógyászat céljára több mint húsz hatóanyag-féleséget – 50 feletti számú gyári készítmény formájában – alkalmaznak.

Amíg az állati eredetű élelmiszerek estében határérték feletti szerves foszforsavészter (OP) maradékot (pl.: friss kolbászban diazinon) csak elvétve lehet kimutatni, addig a friss növényi élelmiszereknél (primőrök) ezen vegyületek jelenléte a kifogásolás gyakori tárgya. Sajnálatosan az orgonafoszfát-szennyeződés a háziméh pusztulásának is gyakori oka, ezért a méz amitráz és egyéb OP-tartalmának a meghatározását is rendszeresen elvégzik. Az ún. szisztémás szerekre a relatíve lassú lebomlás jellemző, az így képződő szulfon- és szulfoxid-származékok (metabolitok) a kiindulási vegyületeknél jóval toxikusabb hatásúak pl. triklórfon ’ DDVP (Brown és mtsai, 1996., Sas, 1994).

Élelmiszer maradékanyag-szint szabályozás:

17/1999. (VI.16.) az élelmiszerek vegyiszennyezettségének megengedhető mértékéről EüM számú – az élelmiszerek ártalmas vegyi szennyeződésének elhárításáról szóló – rendelet intézkedik. Ez az egyes kémiai szerenként és élelmiszerenként adja meg a határérték-koncentrációt. Az elmúlt öt év során – elvétve éppen határérték (0,50 mg/kg) feletti koncentrációjú Diazinon-tartalmú minta kivételével – a halmazati vizsgálati anyag szinte egyöntetű szerves foszforsavészter negativitást mutatott.

Leggyakoribb vegyületei:

Diazinon, Metilparation, Fenitrotion, Fenklórfosz (Ronnel), Paration, Bromofosz, Etion, Diszulfoton, Malation, Fention, Metidation, Kumafosz, Triklórfon és ennek kifejezetten toxikus anyagcsereterméke a diklórdimetilvinilfoszfát (DDVP), Diklórfosz, Famfur, Krufomator, Klórpirifosz-metil, stb.

Karbamátok:

pl. karbaril. Ezen vegyületek között vannak „direkt kolineszteráz bénítók”, amelyek in vitro körülmények között is azonnal hatnak.

Az „indirekt kolineszteráz bénítók” csak úgy fejtik ki a hatásukat, ha a májba kerülve metabolizálódnak és átalakulnak toxikus termékké.

Mint ismeretes, ezek a vegyületek (OP-k és a karbamátok) általában a szövetekben nem kumulálódnak. Ha azonban az ember vagy az állat ismételten felveszi, tehát folyamatossá válik a kolineszteráz-bénító hatás, így bizonyos idő után enzimhiány alakul ki, ez az ún. biológiai akkumuláció jelensége.

e) Szintetikus piretroidok

A piretroid inszekticidek a krizanténumból kivonható természetes piretrinek szintetikus analógjai. A molekulák térszerkezetét és a biológiai hatásokat az aszimmetrikus szénatomokhoz kapcsolódó gyökök, illetve atomcsoportok elrendeződése határozza meg (Winter és mtsai, 1990).

Gyakorlati jellemzőjük az általában erős inszekticiditás, továbbá az igen alacsony emlős és madár toxicitás, a fokozott foto- és környezeti degradáció és az inert felületekkel kapcsolatos stabilitás. A piretroidok halakra kifejezetten mérgezőek: 96 órás LC50=10 mg/lit; továbbá az i.p. és i.v. LD50= <20 mg/kg.

A szintetikus piretroidok biológiai hatékonysága és a toxicitása azon alapul, hogy befolyásolják az idegmembránok Na-csatornáinak, továbbá a kolinerg, a muszkarinerg- és a GABA-receptorok működését.

Ugyan a szintetikus piretroidok viszonylag gyorsan lebomlanak az élő szervezetben, de a zsíroldható jellegükből adódóan viszonylag magasabb koncentráció mutatható ki a zsírszövetben, bőrben, májban és a vesében. A patkány zsírszövetben a cisz-izomerek felezési ideje: 12–19 nap, a transz-izomereké pedig 3–4 nap. Példaként megemlíthető, hogy a cipermetrin a melegvérű állatok szervezetében – az észterkötés elhasadása révén – fenoxibenzoésavvá és ciklopropankarbonsavvá metabolizálódik. A metabolitok kiválasztása glukuronált és szulfatált konjugátumok formájában történik.

Számos készítmény a szintetikus piretroidot szerves foszforsavészter hatóanyaggal együtt tartalmazza.

Hazai szabályozások: úgy az élelmezésegészségügyi várakozási idő(2–35 nap), mint a maradékanyag határérték (0,05–1,0 mg/kg), a kezelt mezőgazdasági termékek jellege szerint változik.

A szintetikus piretroid tartalmú állatgyógyászati szerek rendeltetésszerű alkalmazása kapcsán, a kimutatás határa ( 0,01 mg/kg) feletti koncentrációban szermaradék a vizsgált állati szövetekben nem volt kimutatható. A fluvalinát – a háziméh kezelése kapcsán – a mézben nem, viszont a viaszban jelentős mennyiségben volt meghatározható (Winter és mtsai, 1990).

f) Egyes agrokemikáliák (gyomirtó-, gombaölő- és rágcsálóirtó-szerek)

A növényi eredetű élelmiszerek megemelkedett nitrát (-NO3-) és nitrit -(NO2-) tartalma – az egyes növények (paraj, répa és retekfélék) faji tulajdonságain túlmenően – az intenzív nitrogén-tartalmú műtrágyázással hozható kapcsolatba. Az egyes herbicidekkel (pl. 2,4-diklór-fenoxi-ecetsav) történő kezelés a répa- és a retekfélék NO3-tartalmát toxikus mértékben megemelheti.

Az egyes növényi eredetű élelmiszerek tárolása, fermentálása az NO2/NO3-tartalmat úgy befolyásolja, hogy elősegíti az NO3 ’ NO2 átalakulást. Ha figyelembe veszzük azt, hogy a nitrit 10–12 szeres mértékben toxikusabb, mint a nitrát, ez a terhelés - különösen fiatal gyermekeknél – a methemoglobinaemia kialakulásának a veszélyét idézheti elő, továbbá a nitrózamin képződés prekurzoraként is szolgálhat. A fólia alatti primőrtermesztés során fokozódik a növényi nitrát-akkumuláció (Winter és mtsai, 1990).

A mikroelem-műtrágyák és a szennyvíziszap alkalmazásának esetleges élelmiszer-toxikológiai következményeit is figyelembe kell venni.

Az agrokemizáció során igénybevett egyéb peszticidek, gyomirtó, gombaölő és rágcsálóirtó szerek:

– nikotin;

– dinitrofenol-származékok (típus vegyületek: 4,6-dinitro-O-krezol) (DNDC);

– dinitro-rodánkrezol-származékok;

– fenoxiecetsav-származékok (típus vegyülete: 2,4-diklórfenoxi-ecetsav) (2,4-D), hatását lásd később;

– triazin-származékok (típus anyagai: atrazin, simazin);

– bipiridil-származékok (típus vegyülete: paraquat-diklorid);

– ditiokarbamátok (típus vegyülete: Zn-propilén-biszditiokarbamát);

– tetraetil-tiuram-diszulfid (TMTD)

– kumarin-származékok (típus vegyülete: 3-tetratil-4-hidroxi-kumarin).

A fentiekben megadott anyag-csoportokba sorolt agrokemikáliákkal kapcsolatosan, az állati eredetű élelmiszereket érintő reziduum-képződés hazánk eddigi élelmiszer ellenőrzési gyakorlatában nem volt kimutatható.

g) Policiklusos aromás szénhidrogének (PAH)

Ezek a potenciális daganatkeltő hatással bíró vegyületek – krizén, benz(a)antracén, benz(a)pirén, benz(e)pirén, dibenz(a,h)antracén, indenol (1,2,3,–c,d) pirén és további izomerjeik és származékaik – egyrészt mint környezetszennyezők kontaminálhatnak (növények, tengeri élőlények), másrészt viszont az élelmiszeripari technológiai eljárások (főzés, grillezés, füstölés) eredményeként is képződhetnek és szennyezhetnek (Jones és Leber, 1979).

A hivatkozott anyagok a gépkocsik kipufogógázai, az égető- és erőművek égésgázai révén a környezetbe kerülhetnek és a növényzet levélzetére kiülepedhetnek. Megfelelő szűrőberendezések és katalizátorok segítségével a káros emisszió mértéke számottevően csökkenthető.

A hőhatással, illetve füstöléssel kapcsolatos élelmiszeripari műveletek során, különösen a hőmérséklet emelkedés az, amely fokozza a PAH-képződés mértékét. A füstölőkamrákban – a behatás mértékétől függően – több mint ezer PAH-származék képződhet, ezek közül néhány az, amely biztosan daganatkeltő hatású. Kimutatták, hogy a grillezett húsok és sajtok égett, felületi zsírtartalma az, amely a PAH-képződés szempontjából az egészségre káros és keletkezésére a 400–700 oC közötti füstölési hőmérséklet tartomány a legkedvezőbb. (Loung, 1980).

Hazai szabályozás:

A jó analitikai kimutathatóságot és a vegyület potens kancerogenitását figyelembe véve a 3,4-benz(a)pirén az, amelyet indikátor vegyületként rendszeresen meghatároznak. Méréseink szerint a füstölt húskészítmények 3%-ában lehet 1 mg/kg feletti benz(a)pirén koncentrációt kimutatni: a mért szélső értékek: 0,10–55 mg/kg voltak.

h) Klórozott dibenzo-p-dioxinok és dibenzofuránok

Ezek az anyagok az aromás-éterek csoportjába tartoznak. Megkülönböztethető több mint 75 poliklórozott dibenzodioxin (PCDD) és 135-féle poliklórozott dibenzofurán (PCDF) származék. Ezek között a legjobban ismert és egészségügyileg legveszélyesebb vegyület a 2,3,7,8-tetraklór dibenzo-p-dioxin /TCDD/ (Soveto-méreg) általában különböző vegyipari termékek szennyezőjeként fordul elő. Ezek az anyagok erősen hidrofóbok, ezért nagyságrenddel erősebben kötődnek a lipidekhez és egyéb szerves anyagokhoz, mint a vizes fázishoz (Rifkin and Lakind, 1991).

A TCDD-terhelés jellemző klinikai tünetei:

– hörghurut és egyéb nyálkahártyák hurutja, gyulladása,

– a nyálkahártyák és bőr hiperpigmentációja (porphyria cutanea tarda),

– perifériás neutropathia, a végtagok érzéstelensége,

– májelfajulás (dystrophia),

– a zsírszövet kóros elváltozásai,

– immunhiányos állapot,

– daganatképződés (kancerogenitás).

Az egyéb PCDD-származékok teratogenitásával, valamint a mutagenitásukkal/kancerogenitásukkal kapcsolatosan azonban kevés bizonyító erejű adat áll rendelkezésre.

ADI-értéke: 1,0 ng/kg/nap

Az ADI-értéket meghaladó felvételt követően kialakuló klinikai tünetek: májelfajulás, bőrgyulladás, növekedésbeni visszamaradás, hipo-A-vitaminozis, fokozódó mortalitás és daganatképződés (máj, tüdő, orrnyálkahártya), a citokróm P450-függő monooxigenázok fokozott indukciója, immunotoxikus és immunoszupresszív hatás, a májműködés zavara alapján fokozódik az endotoxin-toxicitás és az oxidatív stress-hatás, anti-ösztrogén hatást vált ki. (Megjegyzés: nem toxikus PCDD-származékok feltételezhetően szerepet játszhatnak az emlőcarcinoma gyógykezelésében) (Rappe és mtsai, 1987).

Hazai szabályozással nem rendelkezünk. Az USA/EPA (Environmental Protectional Agency) javasolt dioxin-határértéke az ivóvízben: 0,013 ppq (par per quadrillion=10-15), az állati eredetű élelmiszerben viszont: 1,0 ppt (10–12).

i) Egyes húsipari technológiai segédanyagok és a nitrózaminok képződése, valamint a közegészségügyi kockázatuk

A színstabilizálás céljából, húsipari technológia segédanyagként – szigorú mennyiségi előírás szerint (MSZ. 14476-86) – a pácoldat készítéséhez nitrit- és nitrát-sókat rendszeresen igénybe vesznek.

A nitrit az „érett hús” savas kémhatású közegében nem stabil. Hatására a mioglobinból „pácvörös-színt’’ adó nitrozomioglobin keletkezik. A hús érése során a nitrit reagálhat a glikolitikus anyagcseretermékként keletkező tejsavval.

A pácoldat Na2CO3 – és NaNO2-tartalmának a kationjai, a laktát-anionnal laktátot képezhetnek. Azonban a képződött salétromossav (HNO2) só formájában csupán alkalikus közegben stabil. Az érésben lévő hús vegyhatásán (pH 5,8-6,2), valamint a kiegészítő páclé-technológiai segédanyagok (szénhidrátok, aszkorbinsav) hatására a HNO2 tovább redukálódik (Hill, 1988).

Kép

Az így keletkező nitrogén-monoxid (NO) és -dioxid (NO2) a hús egyéb alapvegyületeit nitrózálhatják és ennek eredményeként – további technológiai befolyásra: hőkezelés, füstölés, szárítás – nitrózaminok és N-nitrózamidok keletkezhetnek.

Kép

A nitrózaminok daganatkeltő és általános ellenállóképességet csökkentő hatása közvetlen, tehát ehhez nem igénylik a metabolikus aktivációt (Hendricks és mtsai, 1995). A nitrózamin-képződés nemcsak a fogyasztásra kerülő élelmiszerekben mehet végbe, hanem in vivo is pl. a sejtek közvetítette reakciók révén, a gyomor endothel-sejteiben (Jeong és mtsai, 1994). A nitrózaminok a neutrális vagy bázikus vegyhatású közegben kevésbé stabilak. Az aszkorbinsav, izoaszkorbinsav, tokoferolok a nitrózamin-képződés gátlói. A németországi felmérés eredménye szerint, az N-nitrozodimetilamin terhelés naponta: 1,1g, ez az adat Japánban: 1,8 g/nap/fő. A javasolt minimális koncentráción túl (0,50-5,0g/kg), a húsban (pl. pácolt, füstölt sonka) és a húskészítményekben előforduló nitrózaminok, a fogyasztási populációban daganatképződés veszélyét idézhetik elő(Glória és mtsai, 1997). Elsősorban a hőkezelt húskészítményekben számításba veendő, jelző(indikátor) származékok: N-nitrozodimetilamin, N-nitrozodietilamin, N-nitrozopirrolidin, N-metil-N’-nitrozo-N-nitrozoguanidin, N-dimetilnitrozomorfolin, (esetenként az egyes származékok az élelmiszerek plasztik- és gumihálós csomagolóanyagából is kimutathatók /ham’s elastic rubber nettings/).

j) Antibiotikumok, szulfonamidok és egyéb antimikrobiális hatású gátlóanyagok, valamint fertőtlenítő- és tisztítószerek

Az élelmiszer-termelés céljául szolgáló állatoknak (emlős és madáralkatú háziállatok, vadállatok, vízi élőlények, mézelő méh) antibakteriális hatású anyagokkal történő preventív hozamnövelő, illetve terápiás kezelését követően, az előírás szerinti élelmezésegészségügyi várakozási időt be kell tartani. Figyelmen kívül hagyásának vagy a megrövidítésének az eredményeként a húsban, a tejben, a tojásban és az egyéb állati eredetű élelmiszerben tolerancia-határérték (MRL) feletti maradékanyag koncentráció mutatható ki; az ilyen élelmiszer fogyasztása számottevő közegészségügyi veszély lehetőségét hordozza (rezisztencia kialakulása, allergia), ezért elkobzandó (Branen és Davidson, 1983; Swann, 1969).

Az antibakteriális hatású anyagoknak az MRL-érték feletti koncentrációját tartalmazó húsnak és egyéb állati eredetű élelmiszernek, illetve készítményének – a fogyasztói populáció által történő felvétele – kockázatos mértékben fokozhatja a mikrobiális rezisztencia felléptének a valószínűségét, valamint a mikroba-törzsek közötti „genetikai-transzfer révén” a polirezisztencia kialakulását és annak a meghatározott ütemű elterjedését. 1969-ben a Swann-Report nyomatékosan hívta fel a figyelmet arra, hogy ugyanazon kemoterapeutikumnak embernél és a háziállatok esetében történő párhuzamos – különösen kis dózisú hozamnövelőként történő hosszú tartamú – alkalmazása, a fent tárgyalt jelenség kialakulását fokozott mértékben kiválthatja és megerősítheti (Gustafson és Bowen, 1997). Ezért hazánkban is hozamnövelés céljára csupán olyan speciális kemoterapeutikumokat alkalmaznak, amelyek humán gyógyászati felhasználásra nem kerülnek. Egyes gyógyszerek (pl. penicillin-származékok) nyomnyi mennyiségeinek akár élelmiszer révén történő felvétele is – szöveti immunológiai túlérzékenység következtében – allergiás tüneteket idézhet elő.

Ugyancsak számottevő kockázati faktor az egyes szerek (pl. szulfametazin, 5-nitrofurán-származékok) felvételével okozati kapcsolatba hozható daganatkeltő, kancerogén hatás. A klóramfenikol-reziduumot tartalmazó állati eredetű élelmiszer elfogyasztása – a dózis mértékétől függetlenül – 13-szoros mértékben megnövelheti az ember esetében egy súlyos vérképzési zavar, a „fatalis aplasztikus anaemia” előfordulási gyakoriságát. Ezen vérképzési zavarban szenvedő emberek 70%-a néhány hónapon belül – bárminemű orvosi beavatkozás ellenére – elhalálozik, a túlélők esetében viszont magas arányú a leukémiás esetek száma.

Az USA Közegészségügyi Központjában az elmúlt másfél évtizeddel kapcsolatosan közölt adatok szerint, 270.000 ezer ember esetében diagnosztizált salmonellosissal kapcsolatosan – antibiotikum poli/rezisztencia kiváltotta – hatástalan gyógyszeres beavatkozás következtében többszáz ember halálozott el. 1986-ban a New England of Medicine orvosi folyóirat 18 olyan esetet írt le, amely klórtetraciklinnel hozamnövelőként etetett hízómarhákból készült és nem megfelelően hőkezelt hamburger fogyasztásával volt kapcsolatos és kezelhetetlen, fatális salmonellosist idézett elő. Az elhunytakból kitenyésztett Salmonella-törzs számos antibiotikum iránt poli/multirezisztens volt. A hiányosan hőkezelt (nem érte el az előírás szerinti maghőmérsékletet 180 oC) hamburger fogyasztásával kapcsolatosan, a multirezisztens és verocytotoxin-termelő E. coli O157:H7 törzs, számos esetben haemolyticus uraemia kórképét és a beteg elvesztését idézte elő.

Kapcsolatot mutattak ki a szulfametazin(-piridin) felvétel mértéke és a pajzsmirigy daganatos elváltozásainak a gyakorisága között. Ez a hatás áttételesen nyilvánul meg, nevezetesen a jód-pajzsmirigybeli akkumulációjában szerepet betöltő jodid-peroxidáz enzim bénítása révén megzavarja a hypophysis thyreotroph-hormonjának (TSH) normális kiválasztási ütemét. A hormonális szabályozás visszacsatolásának ezen zavara vezethet a pajzsmirigy daganatoselfajulásához (Moon és Miazzi, 1989).

A hazai vizsgálatok is bizonyították, hogy a nitrofurán-származékoknak ionofór-antibiotikumokkal történő együttes adása következtében – in vivo, a citokróm P450 enzim által mediált metabolikus kölcsönhatás eredményeként – az ionofór-antibiotikum kiürülésének az időtartama, az önmagában történő adagolás esetéhez viszonyítva, 3,5-szeres mértékben megnövekedett. Ezen túlmenően azt is kimutatták, hogy a 5-nitrofurán-származékok metabolitjai, az érzékeny egyének esetében, szintén daganatkeltő hatással bírhatnak.

Ezen adatok is komoly figyelmeztetésül szolgálnak az élelmiszertermelő háziállatok kemoterápiás szerekkel történő kezelése szabályainak (dózis, az adagolás módja, az egyidőben adott szerek metabolikus kölcsönhatása /interakció/, faji érzékenység, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő) szigorú figyelembevételét és betartását illetően. Külön hangsúlyt kell fektetni annak a szabályozására, hogy az élelmiszertermelő háziállatok takarmányához milyen kemoterapeutikumot keverhetnek, továbbá az ún. befejezőtápok bárminemű kemoterapeutikumtól mentesnek kell hogy legyenek (2788/98 és 2821/98 EC Direktívák). A befejező takarmány – etetése baromfi és nyúl esetében a vágást megelőző utolsó hét, a sertésnél a vágás előtti utolsó hónap során – preventív és/vagy nutritív célból várakozási idővel rendelkező gyógyszert nem tartalmazhat (6. táblázat), a 15/1982. (XII.27.) EüM sz. rendelet 3. sz. mellékletének a 2. pontja szerint: „a haszonállatoknak betegségek megelőzésére és a hozam növelése érdekében adagolható hatóanyagok maradékainak határértékei állati eredetű termékekben”. Hazánkban a „Takarmányba keverhető állatgyógyászati készítmények” aktuális szabályozása – a 25/1996. (IX.4.) FM rendelet 13.-a alapján, különös tekintettel a kokcidiózis és a pulyka-blackhead betegsége megelőzésére, továbbá a hozamfokozás céljára – 22078/1997. FM engedély alapján az alábbi szempontokra terjed ki: a hatóanyag megnevezése, a törzskönyvezett készítmény megnevezése + törzskönyvi szám, engedélyezett állatfaj, javallat, az állat kora (min/max), hatóanyag tartalom (min/max: mg/kg), élelmezésegészségügyi várakozási idő, korlátozás, figyelmeztetés.

Valamennyi kemoterapeutikummal kezelt vagy hosszabb betegség következtében kényszervágott állatot, antibakteriális gátlóanyag kimutatást célzó vizsgálatnak kell alávetni és az eredménytől függően – a 41/1997. (V.28.) FM rendelet (az Állategészségügyi Szabályzat) II. rész, „Az állati eredetű élelmiszerek élelmiszerhigiéniai vizsgálata és ellenőrzése” előírás szerint – kell a levágott állat húsát elbírálni. A gyógyszereket tartalmazó takarmányok etetését követően az élelmezésegészségügyi várakozási időt szigorúan be kell tartani. Az állatnak a vágóhídra történő küldése esetén az állatorvosnak igazolnia kell (állatorvosi egészségügyi és származási bizonyítványok), a vágás előtt felhasznált szereket és a várakozási idő betartását (lásd fent hivatkozott rendeletet, a 7. (3) bekezdése szerint):

„Az állatok szaporodási, termelési eredményeinek a növelésére vagy más célból tilos olyan kémiai vagy biológiai szereket alkalmazni, amelyek az állatok egészségügyi állapotára, illetve az állati terméket fogyasztó ember egészségére károsan hatnak.”

Az állatorvosi igazolás garanciát kell hogy szolgáltasson arra, hogy az állati eredetű élelmiszer, a rendeletben meghatározott tolerancia határérték (MRL) feletti koncentrációban, illetve egyáltalán, semmiféle kémiai maradékanyagot – különös tekintettel az antibakteriális hatású gátló-, valamint a nem engedélyezett/tiltott hozamfokozó szerekre – nem tartalmazhat.

Azon hatóanyagot tartalmazó készítmények, amelyek állati eredetű élelmiszerekben megjelenőmaradékaira 0,0 toleranciát állapítottak meg (ezek túlnyomóan már betiltott szerek), kizárólagosan csak állatorvosi vényre szolgáltathatók ki; a felhasználásának pedig az állatok kezelésbe vitelének és az adagolás beszüntetésének az időpontjáról írásos feljegyzést kell vezetnie.

Az Európai Közösség (EC) részletesen, minden lehetséges vonatkozásra kiterjedően I-IV. szakmai függelékek rendszerében szabályozza az állatorvosi gyógyszereknek (7. táblázat), ezen belül az antibakteriális hatással bíró, tehát a mikrobiális rezisztencia kiváltásában meghatározó szerepet játszó szerek alkalmazhatóságát és annak élelmiszer-biztonsági vonatkozású alkalmazhatóságának (MRL) a feltételeit (8. táblázat).

6. táblázat. Hozamnövelő szerek határértékei állati eredetû termékekben

 A szerek csoportosítása és elnevezése

Reziduum tûrési határ az ehetõ (nedves) szövetekben (mg/kg)

 

ANTIBIOTIKUMOK

 

Zn-bacitracin

0,50

 

Flavomycin

0,10

 

Spiramycin

0,050

 

Virginiamycin

0,050

 

Monensin-Na

0,050

 

EGYÉB HOZAMNÖVELÕK

 

Carbadox

0,0

 

Nitrovin

0,050

 

PREVENTÍV SZEREK KOKCIDIÓZIS MEGELÕZÉSÉRE

 

Amprolium

0,50

 

Clopidol

0,50

 

Ethobamat

0,50

 

Halofuginon

0,050

 

Lasalocid-Na

0,050

 

Methylbenzoquat

0,050

 

EGYÉB MEGBETEGEDÉSEK MEGELÕZÉS

 

Dimetridazol

 

(tiltott szer, kivéve pulyka)

0,0

 

Furazolidon (tiltott szer)

0,0

 

Ronidazol (tiltott szer)

0,0

 

Szulfonamidok

0,10

 

Tylosin

0,05

 

 

(A vonatkozó komplex rendelet EüM-módosítása folyamatban.)

7. táblázat. Az állati eredetû élelmiszerek esetében az állatorvosi gyógyszerek

reziduumainak az aktuális EU-szabályozási rendszere

Alap szabályozás: 2377/90 EU-Direktíva:

– Függelék (Annex)-I = véglegesen meghatározott tolerancia határértékkel (MRL) rendelkezõ szerek

– Függelék (Annex)-II = olyan szerek, melyekhez MRL-érték nem rendelhetõ (szervetlen és szerves anyagok)

– Függelék (Annex)-III = ideiglenes (temporary) érvényességû MRL-értékkel rendelkezõ szerek

– Függelék (Annex)-IV = tiltott (illegális) szerek

elõzményi jogszabályi hivatkozások: 81/851, 81/852, 87/20).

módosításai (amendment numbers): 762/92, 2701/94, 2703/94, 3059/94, 1102/95, 1441/95, 1798/95, 2796/95, 2804/95, 281/96, 282/96, 1140/96, 1147/96, 1311/96, 1312/96, 1433/96, 1742/96, 1798/96, 2010/96, 2017/96, 2034/96, 434/97, 426/98, 613/98, 1000/98, 1076/98, 1568/98, 1569/98, 1570/98, 508/99 EC-Direktívák

8. táblázat

Az állatorvosi gyógyszerek élelmiszer biztonsági vonatkozású alkalmazásának és a reziduum-képzõdésével kapcsolatos tolerancia határérték (MRL) szabályozás

(2377/90 EEC-szabályozást módosító 1570/98 EC-reguláció alapján)

I. Függelék (Annex-I.)

A szer és

marker-

-reziduuma

állatfaj/ok

MRL-

-érték

Ehetõ célszövetek

(exkrétum)

Speciális

szabályozási

vonatkozások

Fertõzésellenes hatású szerek

    

1. Szulfonamidok

 (SULFA)

valamennyi élelmiszertermelõ állatfaj (vétaf.)

 100 g/kg

- ehetõ szövetek (ehsz) /izom, zsír, máj, vese/

- tej

SULFA-k együttes reziduuma:

100 g/kg

 /Diamaino

 pirimidin-szárm./

2. Baquiloprim

- szarvasmarha (szm)

- sertés

10-300 g/kg

30 g/kg

- ehsz

- tej

3. Trimetoprim

szm., sertés, lóalk,, hal

g/kg

- ehsz

- tej

 /Penicillin-szárm./

4.         Amoxicillyn

5.         Ampicillin

6.         Benzilpenicillin

vétáf.

g/kg

- ehsz

- tej

7.         Cloxacillin

8.         Oxacillin

vétáf.

g/kg

- ehsz

- tej

9.         Penethamat

 (lásd No:6.)

szm.

g/kg

- ehsz

- tej

 /Cefalosporin-

 szárm./

10. Cefazolin

kérõdzõ fajok

50 g/kg

- tej

11. Cefquinom

szm.

50-200 g/kg

20 g/kg

- ehsz

- tej

 /Kvinolon-szárm./

12. Danofloxacin

szm.

baromfi

100-400 g/kg

100-400 g/kg

- ehsz.

- ehsz.

Tejtermelõ állatoknál nem alk.

Tojástermelõ állatoknál nem alk.

13. Difloxacin

baromfi,

pulyka

300-1900 g/kg

- ehsz.

14.         Enrofloxacin+

 ciprofloxacin

szm., sertés, baromfi

30 g/kg

- ehsz.

15. Sarafloxacin

baromfi

10-100 g/kg

- ehsz.

A szer és

marker-

-reziduuma

állatfaj/ok

MRL-

-érték

Ehetõ célszövetek

(exkrétum)

Speciális

szabályozási

vonatkozások

 /Makrolid-szárm./

16.         Spiramycin+

 neospiramyycin

szm.

baromfi

200-300 g/kg

200 g/kg

200-400 g/kg

- ehsz.

- tej

- ehsz.

17. Tilmicosin

kérõdzõk, sertés, juh

1000 g/kg

50 g/kg

-ehsz.

- tej

18. Tylosin

szm., sertés, baromfi

100 g/kg

50 g/kg

- ehsz.

- tej

 /Florfenikol-szárm./

19.         Florfenicol és

 -amin-szárm.

Szm.

200-3000 g/kg

- ehsz

 /Tetraciklin-szárm./

20.         Klórtetraciklin+

 4-epimer-metabolitjai

Vétáf.

100-600 g/kg

100 g/kg

- ehsz.

- tej

21. Doxyciclin

szm., sertés, baromfi

100-600 g/kg

-ehsz.

22.         Oxitetraciklin+

 4-epimer-metabolitjai

23.         Tetraciklin+

 4-epimer-metabolitjai

Vétáf.

100-600 g/kg

100 g/kg

- ehsz.

-tej

 /Tiamfenikol-szárm./

24. Tiamfenikol

szm., baromfi

50 g/kg

50g/kg

- ehsz.

- tej

Tojástermelõ állatoknál nem alk.

Antiparazitikumok

    

 /Szalicilanilid-szárm./

25. Closantel

kérõdzõk

1000-3000 g/kg

-ehsz.

 /Tetro-hidro-

 imidazol-szárm./

26. Levamisol

kérõdzõk, sertés, baromfi

10-100 g/kg

- ehsz.

 /Benzimadol-szárm./

27.         Febantel

 (oxfendazol szulfon)

28. Fenbendazol

kérõdzõk, sertés, lóalk., szm., juh

50-500 g/kg

10 g/kg

- ehsz.

- tej

29. Flubendazol+metabolitjai

sertés, baromfi, vadonélõ madarak

50-400 g/kg

400 g/kg

- ehsz.

- tojás

30.         Oxfendazol+szulfon-

 metabolitjai

kérõdzõk, sertés, lóalk.  

kérõdzõk

50-500 g/kg

10 g/kg

- ehsz.

- tej

31. Oxibendazol

sertés

100-500 g/kg

- ehsz.

A szer és

marker-

-reziduuma

állatfaj/ok

MRL-

-érték

Ehetõ célszövetek

(exkrétum)

Speciális

szabályozási

vonatkozások

32.         Tiabendazol+5

 OH+tiabendazol

33. Triclabendazol

szm.

szm., juh

100 g/kg

100 g/kg

- ehsz.

- tej

 /Szerves foszforsav-

 észterek/

34. Diazinon

kérõdzõk

20-700 g/kg

20 g/kg

- ehsz.

- tej

 /Formamidin-szárm./

35.         Amitrz+2,4 MDA-

 metabolit

sertés

200-400 g/kg

- ehsz.

 /Avermectinek/

36.         Abamectin

 (avermectin B1a)

szm.

10-20 g/kg

 

- ehsz.

37. Dramectin

kérõdzõk, sertés

10-100 g/kg

Tejtermelõ juhnál nem alk.

38.         Eprinomectin

 (B1a-metabolitja)

szm.

30-600 g/kg

30 g/kg

- ehsz.

- tej

39.         Ivermectin

 22,23-2HO-

 avermectin B1a

kérõdzõk, sertés, lóalk.

15-100 g/kg

40. Moxidectin

kérõdzõk

50-500 g/kg

Az autonóm idegrendszerre ható szer (terápia, tiltott hozamfokozás)

    

 /Anti-adrenerg/

41. Carazolol

sertés

5-25 g/kg

- ehsz.

Gyulladáscsökkentõ hatású szerek

    

 /Arilpropionsav-szárm./

42. Vedaprofen

lóalk.

200-1000 g/kg

 Fenamat-szárm./

43. Tolfenamin sav

szm.

500-400 g/kg

50 g/kg

- ehsz.

- tej

 /Kortikoszteroid/

44. Dexametazon

kérõdzõk, sertés, lóalk.

0,75-2,0 g/kg

0,3 g/kg

- ehsz.

- tej

II. Függelék (Annex-II.)

Az alábbi csoportosítás szerint azon engedélyezett anyagok, vegyületek listáját tartalmazza, amelyekhez tolerancia határérték (MRL) nem rendelhetõ, illetve csupán meghatározott módon/körülmények között alkalmazhatók (per os, külsõleg, intramammalisan, kizárólagosan gyógykezelés céljára, bódítás céljára, zootechnológiai céllal (intravaginálisan), kizárólagosan újszülötteknek, kizárólag nem tejtermelõ állatok esetén, max. 0,5%-ban konzerválószerként, vaccina-prezervatívként:

1.        Szervetlen vegyületek/anyagok,

2.        Szerves vegyületek, egyes gyógyszerek,

3.        Teljesen biztonságosnak nyilvánított anyagok,

4.        Az állatorvosi homeopátia szerei,

5.        Engedélyezett (E-számjelzéssel rendelkezõ) élelmiszer-adalékanyagok.

A szer és

marker-

-reziduuma

állatfaj/ok

MRL-

-érték

Ehetõ célszövetek

(exkrétum)

Speciális

szabályozási

vonatkozások

III. Függelék (Annex-III.) (Ideiglenes meghatározott idõpontig érvényes határérték)

    

Fertõzésellenes hatású szerek

    

 /Benzolszulfonamid-

 szárm./

1. Clorsulon

szm.

50-400 g/kg

- ehsz.

2000/01/01-ig

 /Béta-laktamáz

 enzimbénító/

2. Calvulánsav

kérõdzõk, sertés

200 g/kg

200 g/kg

- ehsz.

- tej

1999/07/01-ig

 /Makrolid-szárm./

3. Erythromycin

kérõdzõk, sertés, baromfi

400 g/kg

40 g/kg

200 g/kg

- ehsz.

- tej

- tojás

2000/06/01-ig

4. Josamycin

baromfi

200-400 g/kg

200 g/kg

- ehsz.

- tojás

2000/07/01-ig

 /Cefalosporin-szárm./

5. Ceftiofur

szm., sertés

200-2000 g/kg

100 g/kg

- ehsz.

- tej

1999/01/01-ig

6. Cefapirin

szm.

50-100 g/kg

10 g/kg

- ehsz.

- tej

1999/01/01-ig

 /Aminoglikozid-szárm./

7. Aminosidin

szm., sertés, nyúl, baromfi

50-1500 g/kg

- ehsz.

2000/07/01-ig

8. Apramycin

szm., sertés

103-2104 g/kg

- ehsz.

1999/07/01-ig

9. Dihidrostreptomycin

kérõdzõk, sertés, baromfi

500-1000 g/kg

200 g/kg

- ehsz.

- tej

2000/06/01-ig

10. Gentamycin

szm., sertés

100-1000 g/kg

100 g/kg

- ehsz.

- tej

2000/06/01-ig

11. Neomycin+framycetin

kérõdzõk, sertés, baromfi, pulyka, kacsa

500-5000 g/kg

500 g/kg

- ehsz.

- tej

2000/06/01-ig

12. Spectionomycin

kérõdzõk, sertés, baromfi

300-5000 g/kg

200 g/kg

- ehsz.

- tej

1998/07/01-ig

13. Streptomycin

kérõdzõk, sertés, baromfi

500-1000 g/kg

200 g/kg

- ehsz.

- tej

2000/06/01-ig

 /Kvinolon-szárm./

14. Decoquinat

kérõdzõk

500 g/kg

- ehsz.

2000/07/01-ig

15. Flumequin

kérõdzõk, sertés, baromfi

szalmonidák

50-30 g/kg

150 g/kg

- ehsz.

- tej

2000/01/01-ig

16. Marbofloxacin

szm., sertés

50-150 g/kg

75 g/kg

- ehsz.

- tej

2000/07/01-ig

17. Sarafloxacin

szalmonidák

30 g/kg

- ehsz.

1998/07/01-ig

 /Polimixin-szárm./

18. Colistin

kérõdzõk, sertés, baromfi

nyúl

50-200 g/kg

50 g/kg

300 g/kg

- ehsz.

- tej

- tojás

2000/07/01-ig

 /Penicillin-szárm./

19. Nafcillin

szm.

30 g/kg

30 g/kg

- ehsz.

- tej

1999/01/01-ig

20.         Penethomat

 (Benzilpenicillin)

juh

sertés

150 g/kg

4 g/kg

50 g/kg

- ehsz.

- tej

- ehsz.

2000/01/01-ig

 /Florfenikol-szárm./

21. Florfenicol és -aminja

hal/ak

1000 g/kg

- ehsz.

2000/07/01-ig

Parazitaellenes szerek (endo- és ektoantiparalitikumok)

    

 /Benzimidazol-szrm./

22.         Albendazol-szulfoxid,

 -szulfon, -2-amino-

 szulfon

kérõdzõk,

fácán

100-1000 g/kg

100 g/kg

- ehsz.

- tej

2000/01/01-ig

23.         Netobimin

 (Albendazol szárm.:

 -2-amino-szulfon

kérõdzõk

100-1000 g/kg

100 g/kg

- ehsz.

- tej

1999/07/01-ig

 /Formamidin-szárm./

24.         Amitraz (mért.: 2,4-

 dimetil-alanin)

szm.

juh

mézelõ méh

200 g/kg

10 g/kg

200-400 g/kg

200 g/kg

- ehsz.

- tej

- ehsz.

- méz

1998/07/01-ig

1999/07/01-ig

 /Iminofenil-szárm./

25. Cymiazol

mézelõ méh

1000 g/kg

- méz

1999/07/01-ig

 /Organofoszfát-szárm./

26. Azamethyphos

Szalmonidák

100 g/kg

- ehsz.

1999/06/01-ig

 /Acil-urea-szárm./

27. Tefubenzuron

Szalmonidák

500 g/kg

- ehsz.

1999/07/01-ig

 /Avermectin-szárn./

28.         Ivermectin (22,23-

 2OH-avermectin B1a)

õz, szarvas

200-100 g/kg

- ehsz.

1999/01/01-ig

29. Moxidectin

lóalkatúak

50-500 g/kg

- ehsz.

2000/01/01-ig

Az autonóm idegrendszerre ható szer

    

 /Béta-receptor blokkoló,

 sympathomimeticum/

30. Clenbuterol-HCL

szm.

lóalkatúak

0,10-0,50 g/kg

0,050 g/kg

0,10-0,50 g/kg

- ehsz.

- tej

- ehsz.

2000/07/01-ig

Gyulladásellenes hatású (nem szteroid-szerkezetû) szer

    

 /Arilpropionsav-szárm./

31. Carprofen

szm., lóalkatúak

50-1000 g/kg

- ehsz.

2000/01/01-ig

IV. Függelék (Annex-IV.)

(Az élelmiszertermelõ házias és vadonélõ /ill. tenyésztett vad/ állatok esetében az alább felsorolt szerek alkalmazása tilos.)

– Klóramfenikol,

– Kloroform,

– Klórpromazin,

– Kolhicin,

– Dapson,

– Dimetridazol,

– Furazolidon,

– Egyéb 5-nitrofurán-származékok,

– Metronidazol,

– Ronidazol.

A tej maradékanyag (reziduum) tartalma

A friss, egészséges tej eredendően dinamikus antimikrobiális hatással rendelkezik. A tej természetes védőanyagai, a fejést követő néhány órán át – az átlagos tejkezelési hőmérsékleti körülmények között – képesek egyes mikroorganizmusok szaporodásának a hatékony gátlására, tehát baktericid és bakteriosztatikus hatás kifejtésére (A tej nem specifikus védőmechanizmusa).

a)Laktoperoxidáz-tiocianát-hidrogénperoxid (LPS)-rendszer: a laktoperoxidáz (LPS)-enzim, hidrogénperoxid jelenlétében katalizálja a tiocianát oxidációját. Ennek a reakcióterméke a hipocianát-ion, amely felelős a mikroba ellenes hatás kifejtéséért. Ez az ion jól kimutatható baktericid hatást fejt ki számos Gram-negatív baktériumra (Campylobacter jejuni, Escherichia coli, Salmonella- és Pseudomonas-fajok), viszont a Listeria monocytogenes-el szemben bakteriosztatikus hatást mutat. A baktericid hatás jól érzékelhető a 4–8–35oC-os friss, valamint a 4–15 oC-os UHT-tej esetében is.

Az LPS-rendszer károsítja a mikroorganizmusok citoplazma-membránját. Ennek következtében csökken a sejt O2-felvétele, gátlást szenved az energiafüggő glükóz- és aminosav-transzport, valamint fokozódik a mikroba-sejtből történő K+ kibocsátás.

b)A tehéntej tartalmaz laktoferrint(Lf)/molekulatömeg: ~10 ezer dalton/, amely FeIII-tartalmú komplex-fehérje (glikoprotein). Kimutatható emlős exokrin mirigyek váladékában, valamint a granulociták citoplazma granulumaiban is. A Lf több alegységre bontható: peptid I,II és III.

Kimutatták, hogy a monovalens-(Na+, K+) és a divalens-kationok (Ca2+,Mg2+) jelentősebb mértékű koncentráció emelkedése csökkenti a peptid-I baktericid hatását.

c)A tehéntejben is jelenlévő Lactobacillus lactis subsp. lactis nisin-t /mol. tömege:3354 dalton/, a Pediococcus acidilactici, pediocin AcH-t termelnek, amelyek ppm-koncentrációban, a pasztőrözött tejből történő sajt, illetve sajtkrém készítés során számos kórokozó és romlást okozó mikroorganizmust elpusztítanak; a NaCl-tartalom növelése és a pH-érték csökkentése a fent nevezett két bakteriocin hatását potenciálja.

d) A tehéntejben kimutatható lizozim-enzimek (katepszin, foszfatázok) olyan hidrolítikus enzimek, amelyeket a lizozómák foglalnak magukban, ha ezek burka felhasad, az enzimek szabaddá válva kifejtik az antibakteriális hatásukat.

e) A mastitisben szenvedő tehén tejében egyéb úgynevezett gyulladásos eredetű fehérjék is kimutathatók, amelyek szintén rendelkeznek bakteriosztatikus hatással.

A tehéntejben kimutatható a, b, c, d, és e pontokban felsorolt antibakteriális és/vagy bakteriosztatikus hatású természetes tejösszetevők általában hőhatásra inaktiválódnak (a, b, d és e: 85 oC/40 sec., c: 95-100oC/15 min.). A mastitissel kapcsolatosan szecernált tehéntejben az antibakteriális hatású gátlóanyag reziduum-vizsgálat során, a fent jelzett antibakteriális hatású tényezők fals-pozitivitás előidézéséhez járulhatnak hozzá.

A mastitis gyógykezelésére igénybe vehető gyógyszerek, azok alkalmazási módja és a maradékanyag képződés kapcsolata

A tőgygyulladás kezelésével kapcsolatosan – lehetőleg az előzetes mikrobiológiai rezisztencia-vizsgálat eredményei alapján – ki kell dolgozni a terápia és hatékonysága ellenőrzésének a stratégiáját: gyógyszer (kemoterapeutikum), illetve gyógyszer-kombináció kiválasztása, dózismeghatározás, az adagolás módjának és időtartamának kidolgozása, a klinikai kép változásának a nyomon követése, a tejjel kapcsolatosan a sejtszám-, valamint a mastitis-markerek-ellenőrzése; nyomatékosan fel kell hívni a figyelmet az élelmezés-egészségügyi várakozási idő tartamának a betartására és azt rendszeresen ellenőrizni szükséges. Az igénybe vett gyógyszer/kombinációval kapcsolatosan a leghosszabb várakozási időtartamot kell figyelembe venni. A karencia-idő leteltéig a tej közfogyasztásra nem bocsátható(!), viszont a farm egyéb háziállatainak – a várakozási időnek ismételt betartására való figyelemmel - takarmányozására felhasználható.

A mastitis és az egyéb betegségek gyógykezelésével kapcsolatos adagolási módok:

– parenterális (sc., im., iv., esetlegesen egyéb),

– helyi kezelés ( a bimbócsatornán át történő intra-mammalis),

befolyásolja a szer/ek szöveti megoszlását, farmakokinetikáját és kiválasztását. Az antibakteriális hatású szerrel elvégzett méhbeli kezelés eredményeként a szer a tejben megjelenhet és kiválasztódhat, ezért a tejre meghatározott élelmezés-egészségügyi várakozási időt ezen esetben is be kell tartani!

A mikrobiális rezisztenciára vonatkozó adatok mellett– az alkalmazandó hatékony gyógyszer/kombináció kiválasztása érdekében – ismerni kell, hogy a kórokozó baktérium (pl. Staphylococcus aureus) milyen formában van jelen és intracelluláris szinten hogyan határolódik el (membrane-bound vacuolae formation). A kórokozót körülvevő szubcelluláris membrán gátolhatja számos gyógyszer penetrációját és a hatékony koncentráció kialakulását. Ez a celluláris jelenség az F-aktin mikrofilamentek szerepével is kapcsolatot mutat.

Az antibakteriális hatású szerrel szennyezett tej fogyasztása és ipari felhasználása egyrészt az ember egészségét veszélyezteti (orvos-biológiai és toxikológiai kockázatok: bakteriális poli/rezisztencia kialakulása, allergizáló hatás „lárvált” méreghatások: kancerogenitás, mutagenitás, teratogenitás, a szaporodóképesség befolyásolása), másrészt viszont a tejipari fermentációs eljárásokat (sajtgyártás, inokulált termékek előállítása) zavarva, illetve azok eredményességét felfüggesztve, számottevő gazdasági kár forrásává válhat. Ezért meghatározó jelentőségű a felhasznált gyógyszerek hatékonyságának az ismerete, valamint a vonatkozó élelmezés-egészségügyi jogi szabályozás (karencia-idő) előírásainak a következetes betartása, tehát annak elmúlta előtt, a kezelt állat teje közfogyasztásra nem bocsátható.

A tőgygyulladás kezelésére igénybe vehető antibiotikumok

Béta-laktam szerkezetű antibiotikumok

(Gram+ és Gram- baktériumokkal szemben baktericid hatásúak)

+ Penicillin-származékok: prokain penicillin-G, benzil-penicillin.

+ Izoxazolil-penicillinek: oxacillin, cloxacillin, dikloxacillin (metabolitja: piperacillin), amoxicillin; ampicillin, nafcillin, methicillin.

+ I. és II. generációs cefalosporin származékok: cefapirin, dezacetilcefapirin, ceftiofur, cefaloglicin, cefalexin, cefazolin, cefalotin, cefquinon, cefuroxim, cefamandol, cefadroxil, cefsuladin, cefoperazon, cefmetazol, desfuroilceftiofurcisztein.

+ III. generációs (parenterális) cefalosporinok: cefmenoxim, cefoperazin, cefotetan, cefotiam, cefsulodin, ceftazidim, ceftizoxim, ceftriaxon, moxalactam, cefpirom.

Tetraciklin-csoportba tartozó antibiotikumok

(Gram+ és Gram- baktériumokkal szembeni széles terápiás sávval rendelkeznek) tetraciklin, oxitetraciklin, klórtetraciklin, doxiciklin; az előző csoportbeli szerekkel együtt intra-mammalis kezelés céljára veszik igénybe. A bakteriális rezisztencia kialakulása fokozott.

Aminoglikozid-szerkezetű antibiotikumok

neomycin-B, sztreptomycin, dihidro-sztreptomycin-szulfát, kanamycin-szulfát, gentamycin-szulfát (spektinomycin, apramycin, aminosidin) egyéb csoportbeliekkel párhuzamosan intra-mammalis kezelés céljára veszik igénybe. Megjegyzés: a zárójelben lévő utolsó három antibiotikum az aminociklitol-szerkezetű csoportba tartozik.

Makrolid-szerkezetű antibiotikumok

(Gram+ és Gram- baktériumokkal szemben hatékony) erithromycin, troleandromycin, oleandromycin-szulfát, pirlimycin-HCl, josamycin, spiramycin, tylosin, tilmicosin.

Fluoro/kvinolin-karbonsav szerkezetű antibiotikumok

(A régi típusú kvinolonok a Gram- baktériumokkal szemben igen mérsékelt hatással rendelkeznek; a fluorokvinolonok viszont már széles terápiás-spektrummal rendelkeznek) nalidixin sav (régi), piromidin-sav, enrofloxacin, ciprofloxacin, sarafloxacin, difloxacin, danofloxacin (Megjegyzés: technikailag nem igazi antibiotikumok, hiszen nem élő mikroorganizmusok tenyészete, hanem total kémiai szintézis az előállításuk módja.)

Amfenikol-csoportba tartozó (szintetikusan előállított) antibiotikumok

–Klóramfenikol, tiamfenikol (Igen hatékony, széles antibakteriális terápiás sávval /Gram+ és -/ rendelkeznek). Ezen antibiotikumok grammnyi mennyisége az érzékeny személyekben halálos aplasztikus anaemiát idéz elő, ezért bárminemű alkalmazása az élelmiszer-termelés céljául szolgáló háziállatok esetében 1987-óta hazánkban az EC-ben és az USA-ban tilos. Megjegyzés: az USA/FDA viszont engedélyezte a florfenicol alkalmazását (MRL: 10 ng•ml-1) tejtermelő állatok esetében /hazánkban nem engedélyezett/.

A mastitis kezelésére igénybe vehető szulfonamidok

(Az elsősorban bakteriosztatikus hatással rendelkező szulfonamidok hatásukat azáltal fejtik ki, hogy a mikroba anyagcseréje során, a p-aminobenzoesav kiszorítása révén (kompetíció) gátolja a dihidrofolsav enzimatikus szintézisét, amely a purin-termelés és a metionin-szintézis kritikus tényezője.

szulfametazin (szulfapiridin), szulfadiazin, szulfatiazol, szulfadimetoxin, szulfametizol, szulfamerazin, szulfametoxazol, szulfaklórpiridazin, szulfaklórpirazin, szulfapirazol, szulfametoxipiridazin. A trimetoprinnel potenciált készítményei inkább az elmúlt évtizedek terápiás eszközei voltak. Esetlegesen antibiotikummal kombinált készítményként (ritkán) fordul elő.

A tőgygyulladás gyógykezelésével kapcsolatosan esetlegesen előforduló egyéb kemoterapeutikumok

5-nitrofurán-származékok (ezek bárminemű alkalmazása tejtermelő tehén állományokban 1991-től hazánkban és a fejlett országokban egyaránt tilos) furazolidon, nitrofurantoin, furaltadon, nitrofurazon. Korábban ezen szereket a méhkezelés céljául szolgáló készítmények alkotójaként vették igénybe, ezért a tejjel együtt is kiválasztódhattak. A tiltás oka: a toxikológiai ellenőrző vizsgálatok a potenciális daganatkeltő hatásukat bizonyították.

Nitroimidazol-származékok (Hatékonyak számos Gram- és bizonyos anaerob Gram + batériumokkal szemben, azonban az aerob baktériumok iránti hatása igen mérsékelt) dimetridazol, ronidazol, ipronidazol, metronidazol. Hazánkban tejtermelő tehén és egyéb kérődző állományokban történő alkalmazása tilos. Országunkba esetleg szennyezett import tej, illetve tejpor révén kerülhet be (8. táblázat).

Diuretikus hatású tiazid-származékok: klórtiazid, hidroklórtiazid, triklorometazid. Ezen szereket a tőgyödéma kezelésére vehetik igénybe, ezért maradékanyagok a tejbe kerülhetnek.

Fertőtlenítő- és tisztítószerek

A tejtermelés és az élelmiszer-feldolgozás során számos hatóságilag engedélyezett fertőtlenítő, fertőtlenítő hatású tisztító és tisztítószert alkalmaznak.

– Fertőtlenítőszerek: kvaterner ammónium-származékok, Na-vagy Ca-hipoklorit, hidrogénperoxid (H2O2), szerves savak (ecetsav, perecetsav, citromsav), formaldehid, glutáraldehid, jód és szerves jódvegyületek, klór és klórt kibocsátó vegyületek, klorogénsav, kloramin-, klórszukcimid.

– Fertőtlenítő hatású tisztítószerek: foszforsav, alkálifoszfát, kálilúg, nátronlúg, szilikátok, metaszilikát, nátriumszulfát, Na-tripolifoszfát, halogénezett aromás hidroxil-származékok, aldehidek, alkoholok, salétromsav (alacsony koncentráció).

– Tisztítószerek: metaszilikát, Na2CO3, alkálifoszfát, szulfamidsav, komplex-foszfát, nem ionos detergensek, trinátrium-foszfát, aromás szulfonát, foszforsav, oxálsav, alkaliaminsav, hidroxidifeniléter, enzim+enzim aktivátor+tisztító adalék.

Ezen szereket és meghatározott összetételű kombinációit a tőgy valamint a fejő- és tejipari-, valamint egyéb élelmiszeripari berendezések fertőtlenítésére egyaránt felhasználják. A 4/1978. (VI.25.) EüM sz. rendelet 3. mellékletének az előírása szerint: „a mosogató, tisztító, tisztító-fertőtlenítő, valamint a fertőtlenítőszerek, a termelési és technikai eszközöknek az élelmiszerrel rendeltetésszerűen érintkező felületén, valamint az élelmiszerben – így a tejben – kimutatható maradékot nem képezhetnek”.

A Delvotest, a négy/hat csészés agargél-diffúziós, valamint a vezetőképesség mértékének a megváltozásán alapuló mikrobiológiai szűrőeljárások közel azonos mértékű érzékenységgel jelezhetik a fent felsorolt szereknek a tejbeni esetleges jelenlétét, mint antimikrobiális hatást. Azonban a felsorolt módszerű eljárások nem adnak megfelelő információt az antibakteriális szennyeződés kémiai mibenlétét illetően. Így a szóban forgó szerek kémia-analitikai kimutatása válhat szükségessé; erre a célra spektroszkópiai, elektrokémiai és kromatográfiás meghatározási módszereket alkalmaznak.

Az antibakteriális hatású (gátló) anyagok kimutatásának módszerei

– Gyorsvizsgálati módszertani irányok

+ mikroba szaporodás gátlása (microbial inhibition) – pl.: Bacillus cereus teszt (4/6 csészés agargél-diffúziós, mikrobiológiai detekció elvén működik)

+ receptorkötő próba (receptor assay)

+ kötőfehérje próba (binding protein) + enzimhez kapcsolt immunoszorbent-próba (ELISA-probe)

+ ELISA-csésze (cup)

+ ELISA-lap (card)

+ ELISA-cső (tube)

+ ELISA-cella (wells)

+ Latex-agglutináció

+ enzim-próba

+ indirekt kimutatás (konduktancia/impedancia elvén)

+ optikai immunobioszenzor próba (fejlesztési fázisban)

A friss tejből az antimikrobiális gátlóanyagok esetleges jelenlétének kimutatása gyors szűrő (screening) vizsgálatokkal történik és ezen ellenőrzést a célirányosan felszerelt Tejminősítő Laboratóriumok végzik el.

A gyorsvizsgálati módszerek működési elvei

A szűrővizsgálat meghatározó módszereként hazánkban is, a mikrobiológiai elven működő DELVOTEST-P, illetve – SP próba szolgál. Ennek a jelző mikroorganizmusaként a Bacillus stearothermophilus var. calidolactis szerepel. A vizsgálat végrehajtása során a mintából 0,1–0,1 cm3 tejmennyiséget mérnek párhuzamosan a vizsgáló-kit celláiba. Ezt követően azt 30 perc tartamáig szobahőmérsékleten, majd pedig hűtőszekrényben +4oC-on kondicionálják, majd pedig 2,5h tartamára 64 oC-on termosztátban inkubálják, ennek során – ha a minta antimikrobiális gátlóanyagot nem tartalmaz – a jelző mikróbatörzs elszaporodik és metabolitokat termel. Ellenkező (pozitív) esetben az úgynevezett testidegen gátlóanyagok hatására a mikrobiális multiplikáció gátlást szenved, tehát a brómtimolkék indikátor színe nem változik.

A teszt-mikroba szaporodásának eredményeként, a képződő fermentációs termékek (metabolitok) felszaporodásának a hatására a teszt-cella közegének a pH-ja csökken. Ennek eredményeként a cellába mért indikátor színe sárgába csap át (negatív vizsgálati eredmény).

Az úgynevezett testidegen gátlóanyagok hatására a mikroba szaporodás gátlást szenved. Ennek következtében az indikátor lila színe vagy nem változik (pozitív vizsgálati eredmény), vagy pedig a lila és a sárga közötti átmeneti jellegű elszíneződést mutat (kétes vizsgálati eredmény). Ami a próba teljesítőképességét illeti, az 0,003–0,006 IU/cm3 penicilinnek vagy pedig azzal ekvivalens mennyiségű, más antibakteriális gátló hatású szernek a jelenlétére hívja fel a figyelmet, de nem teszi lehetővé a mikrobiális gátlást előidéző szer pontos kémiai azonosítását (a 4/6 csészés próba rendszerével bizonyos gátlóanyag-csoportok elkülöníthetők).

Az esetenkénti fals-pozitív vizsgálati eredmény jellemző előfordulási aránya további részletes elemzést és vizsgálatokat igényel. Az esetleges fals vizsgálati eredmény a tejben, illetve a kolosztrumban, valamint a vadon élő állatok húsában magasabb koncentrációban jelenlévő „természetes inhibitorok’’ jelenlétével hozható összefüggésbe; ezt bizonyítja, hogy a kísérletesen előidézett endotoxin-mastitis nyomán ez a jelenség fokozottabb mértékben lép fel, hiszen megnövekszik a tőgy erek vaszkuláris permeabilitása.

Az esetlegesen a tejbe illetve a húsba kerülő kemoterapeutikumok indirekt mérési eljárással történő kimutatásának a módszertani elve a konduktancia/impedancia (elektromos vezetőképesség/ ellenállás) elvén működő mérőrendszer. Ez a módszer azon az ismert tényen alapul, hogy a mikroba-szaporodás során termelődő anyagcseretermékek jellemzően megváltoztatják a folyékony tápközegben – a speciális elektródok által mérhető módon– az elektromos vezetőképesség, illetve az ellenállás mértékét; ez a változás, a mikroba-multiplikáció mértékével függvénykapcsolatot mutat; alkalmazható mérőrendszerek: Malthus-2000/UK, Bac-Trac, Celsis Ltd/UK, Bacto-meter, bioMerieux /France/. Abban az esetben, ha a mérőrendszer teszt-mikroorganizmusaként B. stearothermophylus var. calidolactis jelző mikroorganizmust alkalmaznak, akkor a béta-laktam származékok mellett, megfelelő érzékenységgel képes a tetraciklinek, aminoglikozidok, makrolidok, fluorokvinolonok, stb. csoportokba sorolható antibiotikumok jelenlétének – 3–5 órán belüli – nagy érzékenységű jelzésére. Hangsúlyozandó, hogy a konduktometriás mérőmódszer is csak a „gátlóanyag” jelenlétéről ad felvilágosítást, nem pedig annak kémiai szerkezetéről (Mitchell és mtsai, 1998).

Az USA-ban kifejlesztettek specifikus, meghatározott csoportba tartozó antibiotikum jelenlétének a kimutatását lehetővé tévő gyors próbákat: a membrán-matrixhoz kapcsolt kötőfehérje blot-ELISA elvén működő CITE–R (gyenge specifitású), valamint folyadékfázisú, specifikus ellenanyagot alkalmazó kompetitív cső-ELISA rendszert LAC TECR, SignalR.

Kémiai-analitikai megerősítő (konfirmatív) vizsgálatok

Kívánatos, hogy a szűrővizsgálati eljárások alkalmazása során kapott valamennyi pozitív vizsgálati eredményt adó mintában el kell végezni a kémiai-analitikai megerősítő vizsgálatot. Ez általában két lépésben hajtható végre:

+ Megfelelő specifitású és érzékenységű immunanalitikai módszerrel, illetve nagyteljesítményű folyadékkromatográfiás (HPLC) módszerrel un. közelítő azonosítás (szemikonfirmáció) végezhető el.

+ A bizonyító erejű kémiai azonosítás (konfirmáció) céljára – megfelelően validált minta előkészítés, majd legalább két egymástól eltérő elven működő HPLC-beállítás és detekciós-mód, valamint a kombinált analitikai rendszerek: GC-HPLC-MSn, GC-FTIR alkalmazása – teremti meg a szakmai feltételeket (Kennedy és mtsai, 1998).

Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 27.-nak (11) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – „az állatgyógyászati készítmények élelmiszerekben előforduló maradványának megengedhető mértékéről” – 2/1999. (II.5.) EüM rendelet részletesen intézkedik. Ez a rendelet az egyes szereket a gyógyszertani/hatástani és az élelmiszer-biztonsági vonatkozások szerint – az érintett élelmiszer termelő állatfajok, az egyes ehető szövetek, illetve exkrétumok, a hozzájuk rendelt és koncentrációban kifejezett (g/kg) tolerancia-határérték (MRL) – csoportosítva határozza meg, az alábbi mellékleti csoportosítás szerint:

1. maradékanyagok megengedhető határértékei az élelmiszerekben,

2. állatgyógyászati készítményekben előforduló olyan anyagok, amelyek esetén határérték megállapítása nem szükséges,

3. maradékanyagok ideiglenes határértékei az élelmiszerekben,

4. haszonállatok kezelésére nem használható hatóanyag csoportok és hatóanyagok,

5. számszerűen felsorolja azokat az Európai Közösség-i jogszabályokat (határozatok, irányelvek), amelyek előírásainak a következetes figyelembevétele lehetővé tette a vonatkozó hazai jogszabály EC-harmonizációját (7. és 8. táblázatok).

k) Hormonok, hormonhatású és az anyagcserét befolyásoló hozamnövelő hatású egyéb anyagok

Hormonok és hormonhatású anyagok

Az állati és az emberi szervezetben képződő természetes szteroid-hormonokon és származékaikon (ösztrogének, androgének) túlmenően a szintetikus sztilben-derivátumok, a mikoösztrogén zearanol és a szintetikus androgén trenbolon azon hormonhatású anyagok, amelyek a háziállatoknál hozamnövelés céljából történő alkalmazása tilos.

Az anabolikus hormonokat – fokozott testömeg gyarapítás céljából – számos ország állattenyésztésében, a szigorú tiltó rendelkezések ellenére is, illegálisan alkalmazhatnak. Ezen vegyületek a maximális hozamfokozó hatásukat igen alacsony koncentrációban, hosszabb idő alatt fejtik ki.

A tiltott hozamnövelés céljára ún. „természetes hormonokat” pl. ösztradiolt, progeszteront, tesztoszteront is igénybe vesznek. Ezeket olyan alacsony koncentrációban alkalmazzák, hogy igen nehéz a természetes (fiziológiai) és a kezelést követő hormonszint közötti különbség tétel; általában az eltérés nagyságrendje nanogrammnyi (10-9 g) lehet. Az un. tiltott hozamfokozó „feketepiac” vélekedése szerint a szintetikus hormonok olcsóbbak és hatásosabbak, de az alkalmazásuk közegészségügyi kockázata jóval jelentősebb. A tiltott alkalmazás módja az, hogy a hatóanyag-pelletet (pl. 36 mg) a fül mögötti terület bőr alatti kötőszövetébe implantálják (kitapintható). (Rico, 1986) (9. táblázat).

9. táblázat. Hozamfokozás céljára tiltott hormonok és hormonhatású szerek csoportosítása

A. I. a. csoport

Sztilbének: dietilsztilbösztrol (DES), hexesztrol, dienösztrol.

A. I. b. csoport

Pajzsmirigy mûködést gátló szerek (thyreostaticum): tiouracil, metil-, propiltiouracil, tapazol (1-metil-2-merkaptoimidazol).

A. I. c. csoport

1. Ösztrogén hatású szerek:

17-β-ösztradiol-származékok, zearanol (Ralgro).

2. Androgén hatású szerek:

17-β-tesztoszteron-származékok, nor-tesztoszteron, d- és -trenbolon

3. Gesztagén hatású szerek: progeszteron-származékok, mint melengesztrol-acetát, klórmadinon-acetát, medroxiprogeszteron-acetát.

A. II. csoport

 Természetes hormonok:

– 17-β-ösztradiol,

– 17-β-tesztoszteron,

– progeszteron

– biotechnológiai úton elõállított polipeptid-hormonok (BST, pST)

.

Fehérje, polipeptid hormon (új típusú hozamfokozók)

Fajspecifikus szomatotróp növekedési hormont (bST), biotechnológiai módszerrel, gén-manipulált mikroba törzs fermentációja révén állítják elő. A megfelelő tisztaságú készítményt (pl. bST, pST) ipari preparatív biokémiai eljárások igénybevételével tisztítják, majd pedig formulázzák. Az Európai Közösség (EC) vonatkozó előőírásai szerint, ezen biotechnológiai úton előállított polipeptid-hormonoknak hozamnövelés céljából történő igénybevétele – szemben az USA/FDA szabályozással – az EC-országaiban, valamint az oda állati eredetű élelmiszert szállító un. harmadik országok esetében szigorúan tilos.

Az anabolikumok alkalmazásával kapcsolatos egészségügyi kockázat

Az anabolikus hormonok – adagolásukat követően – az állati test különböző szöveteinek szubcelluláris frakcióihoz kötődve hosszabb időn át (30–70 nap) perzisztálnak.

Az anabolikumokkal kontaminált állati eredetű élelmiszert fogyasztó emberekben – az alkalmazott vegyülettől függően – ösztrogén vagy androgén hatást válthatnak ki. Ez – különösen az ismételt fogyasztást követően – az emberekben hormonális zavart idézhet elő; pl. Olaszországban megfigyelték, hogy az ösztrogén-készítménnyel kezelt borjak húsát fogyasztó leánygyermekeknél a másodlagos nemi jelleget meghatározó változások rohamosan alakulnak ki (Chang és mtsai, 1996; Vanoosthuyze és mtsai, 1994). Tehát megzavarja mind az infantilisek, mind pedig a felnőttek endokrin-egyensúlyát (fogamzásképtelenség, vérzések, vetélés, torzképződés). Az androgének az ellenkező neműeknél virilizációt, valamint idegrendszeri zavarokat (pl. aggresszió készség fokozódása) idézhetnek elő (Rico, 1986).

Ismeretes, hogy egyes környezetszennyező anyagok (pl. öntözésre használt szennyvíz ösztrogén és/vagy androgén aktivitással), egyes antioxidánsok (bisphenol A), fitoesztrogén (genicstein), peszticid (p’-DDT), plasztikképzők (dietil-, dibutil-, difenil-ftalát) ösztrogén-aktivitással rendelkezhetnek; ezen hatás elkülönítése az illegálisan adagolt szerekétől döntő jelentőséggel bír (Harris és mtsai, 1997; Shore és mtsai,1993).

Közel másfél évtizeddel ezelőtt bebizonyosodott, hogy egyes anabolikus hormonok kifejezetten kancerogén hatásúak. Különösen a DES és a trenbolon felvételével egyes daganatos megbetegedések előfordulási gyakoriságának a növekedése kapcsolatba hozható. Kimutatták, hogy DES-tartalmú élelmiszert hosszabb időn át fogyasztó nők leánygyermekei esetében jellemzően megemelkedett az emlőkarcinóma előfordulási gyakorisága (Chambert, 1987).

Az egyes anabolikus hormonok között – a potenciális egészségügyi kockázatot illetően – számottevő különbségek vannak: a legfontosabb, vonatkozó EC-szabályozások: 81/602, 85/358, 88/146, 88/299 EEC Direktívák.

l. Az anyagcserét és az idegrendszer működését befolyásoló tiltott hozamfokozók (thyreostaticumok, béta-receptor blokkolók és tranquillánsok)

A pajzsmirigy működését gátló hatású hozamfokozók (thyreostaticumok)

A thyreostaticumoknak (Thx) hosszabb időn át a takarmányok révén történő tiltott felvétele (15-25 mg/kg) nyomán a pajzsmirigy működése fokozatosan megbénul. A gl. thyreoidea acinusainak hámsejt rétege hyperplasiássá válik, a protoplazma vakuolizálódik, az egész mirigy megnagyobbodik. Ezzel párhuzamosan a szerv hormontermelése (tiroxin, trijódtironin) fokozatosan csökken. A Thx-vegyületek alkalmazása nyomán fokozatosan hypothyreosis fejlődik ki. Ezzel kapcsolatosan pajzsmirigy hypertrophia alakul ki, kezdetben az állatok tápanyagfelvétele és testtömege jellemzően gyarapodik (mixoedematosis), a N-retenció mértéke fokozódik, majd pedig csökken. Jellemző szerek: tiouracil, metil- és propiltiouracil, feniltiouracil, tapazol (81/602, 85/358, 93/256 Eec Direktívák).

A Thx-hatású vegyületek alkalmazásának egészségügyi kockázata

Ezen vegyületek az izomszövetből és a zsigeri szervekből igen lassan – 6–8 hét múltán – ürülnek ki. A kontaminált élelmiszert fogyasztó embernél enyhébb-súlyosabb pajzsmirigy működési zavar, esetleg daganatképződés léphet fel. Ennek a károsító hatása különösen gyermekeknél kifejezett.

Béta-adrenerg blokkoló (antagonista) hatású hozamfokozók

Az állati termék előállítás egyik alapvető kérdése az, hogy az állati testben milyen a hús és a zsírszövet aránya. A fokozott zsírtartalom gazdasági veszteség forrása (Bareille és mtsai, 1977). A „béta-adrenerg blokkolók” fokozzák a fehérjeszintézis ütemét, viszont ezzel párhuzamosan a lipolítikus hatásuk is jellemző. Ennek révén „átcsoportosítják” a szervezet metabolikus energia-készletét, a zsír-depot képződéstől az izomzat mennyiségi növekedése (akkréciója) irányába, amely csökkent ütemű fehérje-katabolizmussal jellemezhető. Kimutatták, hogy a béta-adrenerg blokkolók fokozzák a növekedési hormon (STH) és az inzulin szekréció mértékét is. Megállapították, hogy a béta-adrenerg antagonizmus eredményeként – a cAMP közvetítő hatására – a zsírszövetből felszabaduló szabad zsírsavak – alternatív energiaforrásként – csökkentik az aminosavak glikoneogenetikus felhasználását. Tehát az adrenerg stimuláció nyomán csökken az izomfehérje lebontásának üteme és így fokozatosan vázizomzati hyperrophia alakul ki, viszont a hús porhanyóssága romlik. Jellemző szerek: clenbuterol, carazolol, salbutamol. A legfontosabb vonatkozó EC-szabályozások: 81/602, 88/146, 88/299, 96/23 EC Direktívák.

Béta-adrenerg antagonisták alkalmazásának egészségügyi vonatkozásai

Szakirodalmi adatok alapján megállapítható, hogy ezen vegyületek – jelen ismereteink szerint – mentesek kancerogén, mutagén, valamint a szaporodási teratogenitást indukáló hatástól. Így a jelenleg alkalmazott, a szöveti reziduum kimutatás céljára rendelkezésre álló analitikai eljárások érzékenységi, kimutathatósági határa alatti maradékanyag-koncentrációk semmiféle egészségkárosító hatással nem rendelkeznek, viszont a hozamnövelés céljára történő igénybevételük az EC-országaiban és hazánkban is tilos (Roberts, 1981).

Tranquilláns-hatású hozamfokozók

Olyan, a központi idegrendszerre ható psychotrop szerek, amelyek a dopamin és a neurotranszmitter katekolamin-funkció blokkolása révén fejtik ki nem csupán a szedatív, hanem a testtömeg gyarapító, ún. hozamfokozó hatásukat. A hypothermikus anyagcsere befolyásuk révén ugyancsak mérséklik egyes anyagcsere utak aktivitását. Tulajdonságuk, hogy csökkentik az állatok spontán idegrendszeri tevékenységét. Jellemző szerek: azaperon, propiopromazin. Hozamnövelés céljából történő igénybevételük tilos.

Hazai élelmiszer maradékanyag-szint szabályozás

Az 1995. évi XCI. Trv; az Állategészségügyről szóló törvény végrehajtási utasítása, az Állategészségügyi Szabályzat 7. §-a szerint;

(2) Takarmányozásban tilos hormontartalmú és hormonhatású, továbbá az ember, illetőleg az állat egészségét veszélyeztető kémiai anyagok használata.

(3) Az állatok szaporodási, termelési eredményeinek a növelésére vagy más célból tilos olyan kémiai vagy biológiai szereket alkalmazni, amelyek az állatok egészségi állapotára, illetve az állati terméket fogyasztó ember egészségére károsan hatnak, ennek megfelelően tilos:

a) sztilbének, sztilbén-származékok, ezek sói, észterei, továbbá tireosztatikumok állatgyógyászati célra történő forgalomba hozatala, valamint állaton történő alkalmazása.

b) béta-agonisták alkalmazása élelmiszer-termelő állaton, kivéve a szarvasmarhák szülészeti segélynyújtásának az esetét.

(4) Egyedileg megjelölt élelmiszer-termelő állat:

a., terápiás céllal kezelhető 17- ösztradiolt, tesztoszteront, progeszteron, illetve ezek származékait tartalmazó készítményekkel. A kezelés kizárólag állatgyógyászati célra törzskönyvezett injekciós vagy hüvelyspirál formájú készítménnyel történhet. A kezelést csak állatorvos végezheti, akinek a kezelésről nyilvántartást kell vezetnie, amelyben fel kell tüntetni a kezelés módját, idejét, a készítmény nevét és a kezelt állat azonosítási adatait.

b., ivarzás szinkronizálás vagy embrió-átültetés céljából állatorvosi felügyelettel alkalmazható ösztrogén, androgén vagy gesztagén hatású állatgyógyászati készítmény, amelyet erre a célra Magyarországon törzskönyveztek. A kezelésről az állatorvos az a., pontban előírt nyilvántartást köteles vezetni.

(5) Tenyészhalak életük első három hónapjában kezelhetőek androgén-hatású törzskönyvezett állatgyógyászati készítménnyel ivaruk befolyásolása céljából. A készítmény rendeléséről az állatorvos nyilvántartást köteles vezetni.

(6) Nem törzskönyvezhető állatgyógyászati célra:

a., olyan hormonhatású készítmény, amelynek az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje hosszabb, mint 15 nap.

b., olyan béta-agonista készítmény, amelynek az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje hosszabb, mint 28 nap.

Az egyes szerek tolerancia-határértékét (MRL) a 2/1999. (II.5.) EüM rendelet – az állatgyógyászati készítmények élelmiszerekben előforduló maradványának megengedhető mértékéről – határozza meg.

Az Európai Közösség (EK) szabályozása

Az EEC Miniszteri Tanácsának a kollégiuma 1988. január 1-től (72/462, 85/358 EEC Direktívák) megtiltotta a növekedést serkentő hormontartalmú implantátumok alkalmazását a közösség valamennyi országában. Ugyancsak megtiltotta olyan hízómarha és termékeinek a behozatalát, amelyet előzetesen növekedést fokozó hormonnal kezeltek.

A fentiekkel kapcsolatosan az EC-án kívüli – oda állatot és állati terméket exportáló – országoknak az alábbiakat kell garantálnia:

– Az EC országaiba exportált hús és élőállat soha és semmilyen módon nem kerülhetett érintkezésbe hozamfokozó anabolikummal.

– Azon állattartó telepek állományából származó biológiai mintákat – amelyek az EC országaiba szállítanak vagy szándékoznak szállítani állati eredetű termékeket – szúrópróbaszerűen meg kell vizsgálni arra vonatkozóan, hogy anabolikus hormonokat és egyéb tiltott hozamnövelő hatású szereket nem alkalmaztak-e

– Azon állatokat, amelyeket a tiltás hatálya alá eső vegyületekkel terápiás célból kezeltek, az állatorvosnak jól látható módon meg kell jelölnie, továbbá a kezelés körülményéről feljegyzést kell vezetnie.

– A vágóhidakon mind a levágás előtt, mind pedig azt követően random biológiai mintákat kell venni méréssel bizonyítandó, hogy anabolikus hormonokat illegálisan nem alkalmaztak.

– Minden érintett országnak olyan jól felszerelt reziduum-vizsgáló laboratóriumot kell munkába állítania, amelynek az anabolikus hormonoknak – az EC-analitikai eljárása szerinti – vizsgálatát el tudják végezni (89/610 EC Direktíva).

– Azon gyógyszergyáraknak, amelyek a tilalom hatálya alá eső hormonokat gyógykezelés céljára gyártanak és kiszerelnek, pontos nyilvántartást kell vezetniük mind az előállításról, mind pedig a kiszerelésről és forgalmazásról egyaránt.

Vizsgálati módszerek

Az anabolikus hormonok alkalmazásának fokozott egészségügyi kockázatára való tekintettel, kimutatásukhoz a legérzékenyebb analitikai eljárásokat (szűrővizsgálatra: GC, HPLC, RIA, ELISA, megerősítő /konfirmatív/ vizsgálat céljára: GC-HPLC-MSn, GC-FTIR) kell igénybe venni. A kimutatás hatása, a vizsgált vegyülettől és az alkalmazott analítikai eljárástól függően, 0,10-10,0 mg/kg (ppb) határ között található (Rico, 1986). A vonatkozó Európai Közösség-i szabályozások: 87/410, 93/256, 93/257, EC Direktívák.

m) Mikotoxinok és egyéb mikrobiális gomba anyagcseretermékek

A mikotoxinok sajátos (toxintermelő) genetikai adottságú gombatörzsek olyan anyagcsere termékei, amelyeknek a szintézise csupán meghatározott környezeti feltételek (hőmérséklet, páratartalom, pH, szubsztrát kínálat) esetében valósul meg. Ritkán az élelmiszerekben és az alapanyagaikban – valamint az állati termék előállítására felhasznált, rendszerint importált takarmányokban – a mikotoxinok egy vagy több vegyülete mutatható ki.

A csapadékos időjárás elősegíti a toxin-termelő gombafajok elszaporodását a gabonák magvaiban és így a mikotoxinok az állati és az emberi táplálkozási láncba bekerülnek.

Ezen anyagok igen kis koncentrációban (tized mg/kg) súlyos káros elváltozásokat idéznek elő mind a háziállatoknál, mind pedig az élelmiszert fogyasztó embernél (Leung, 1980, Watson, 1987).

A mikotoxin felvétel egészségügyi kockázata

A mikotoxinokról az elmúlt negyed évszázad kutatási eredményei bebizonyították, hogy számos, már korábban elterjedt, illetve helyenként jelenleg is fellépő sajátos megbetegedés (pl. toxikus aleukia, balkáni nephropathia, „sárga rizs” betegség) oktanában a penészgomba eredetű méreganyagok szerepet játszanak. Szerencsésen ezen bántalmak hazai előfordulásáról nincs tudomásunk. Ismeretes az is, hogy egyes mikotoxinok potenciális daganatkeltő, hormonszerű (ösztrogén-aktivitás /zearalenon/) és hallucinogén idegrendszeri hatással is bírnak (Bata és mtsai, 1996, Glávits és mtsai, 1995).

A mikroszkópikus gombák – az egészségügyi szempontból különleges jelentőségű – mikotoxinok mellet egyéb fermentációs anyagcseretermékeket is termelnek (szerves savak, alkoholok, aldehidek, ketonok, szteroidok, gáz halmazállapotú anyagok, stb.). Ezek esetenként előnyösen, de hátrányosan is befolyásolhatják az élelmiszerek organoleptikus tulajdonságait. Bizonyos aldehidek és ketonok kifejezetten visszataszítóvá tehetik az élelmiszert (Watson, 1987).

A mikotoxinok nagyobb részaránya kifejezetten mérgező, súlyos klinikai tüneteket és kórbonctani elváltozásokat idéznek elő: immungátlás, hányás, hasmenés, görcsök, idegrendszeri zavarok, ösztrogén hatás, az endokrin-rendszer zavara, leucopenia, thrombocytopenia, vérzéses diathesis, gyomor- és bélgyulladás, nephrosis, májdystrophia, szívizom-elfajulás. Számos mikotoxinnal kapcsolatos larvált méreghatásokat (cancerogenitás, mutagenitas, teratogenitas) már korábban ismertettük (Chambers, 1987).

Az élelmiszerek mikotoxin-szennyezettségének megelőzése és csökkentése

Az élelmiszeripar nem rendelkezik olyan hatékony eljárásokkal, amelyek lehetővé tennék a mikotoxin-tartalom megbízható detoxikálását.

Figyelembe véve azt, hogy a mikotoxinokat termelő penészgombák rendszerint először a mezőgazdasági termények megsérült héjában – különösen a szakszerűtlen tárolás körülményei között – szaporodhatnak el, ezért a hámozás és a hántolás bizonyos védelmül szolgálhat, mint pl. a rizs esetében. Ugyanakkor a kukoricaszemek héjában és a lisztben a mikotoxin-szennyezettség közel azonos arányban oszlik el. Az olajos magvak sajtolása során pl. az aflatoxin túlnyomó részben a pogácsában marad vissza, az olajba jutó mennyiség elhanyagolható.

A konyhai műveletek (sütés, főzés, pácolás) az élelmiszerek mikotoxin-tartalmát számottevő mértékben nem befolyásolják. Hasonló módon ítélhető meg pl. a pasztőrözés, forralás, de a pörkölés az aflatoxin-tartalomnak közel a felét hatástalaníthatja.

A mikotoxinok egy része a pH-változásra és egyéb redox behatásokra többé-kevésbé érzékeny. Az UV-sugárzás csupán felületi hatást fejt ki, ugyanakkor a nagy dózisú gammasugárzás (100 kGy) hatásmódja még nem elég mélyen tisztázott.

Tehát a mikotoxin megelőzésnek két fő iránya van:

a) A fertőződés elkerülése,

b) a gombák növekedéséhez és toxin termeléséhez szükséges környezeti feltételek kialakulásának megakadályozása. (Ennek a növénytermesztési vonatkozásait más munkák tárgyalják.)

Fontos a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek légszáraz állapotának vagy a hűtésnek a folyamatos biztosítása. Az egyes termékféleségek tárolásához a hazai szabványok a nedvességtartalmat előírják, kalászos gabona: 14,5%, kukorica: 13,5%. A 16%-nál magasabb nedvességtartalmú gabonát a betárolás előtt a kívánatos mértékig szárítani szükséges. Kívánatos a tárolt és a forgalmazott mezőgazdasági termékek mikotoxin-szennyezettségének a szúrópróbaszerű ellenőrzése is.

Élelmiszer maradékanyag-szint szabályozás

Hazánkban az élelmiszerek ártalmas vegyi szennyeződésének az elhárításáról szóló 17/1999. (VI.16.) EüM. rendelet újra és kiterjesztetten szabályozza az alaprendelet 3. számú mellékletének 1. pontjában meghatározottakat. Az aflatoxin-metabolitokon túlmenően – amelynek elsődleges hordozója az importált földimogyoró dara – egyes országok, így hazánk is további mikotoxinok esetében is előírnak tolerancia határértéket (10. táblázat).

– patulin: 50,0 g/kg gyümölcslevekben (Németország, Csehszlovákia)

– ochratoxin-A: 10 g/kg sertés vesében (Dánia)

– deoxynivalenol: 1000 g/kg lisztekben (Dánia)

Ezen szigorú szabályozásnak a magyarázata az aflatoxin-metabolitok kifejezett kancerogenitása, valamint az, hogy a szabályozásban tolerancia határértékkel (MRL) definiált további mikotoxinok nemcsak erőteljesen egészségkárosító farmako-toxikológiai hatással, hanem kimutatható szignifikanciájú daganatkeltő hatással is rendelkeznek.

Kép

A kimutatás módszerei

Az egyes mikotoxinok szűrővizsgálati (screening) jellegű kimutatása céljára korábban – az adott, megfelelően kidolgozott minta előkészítést követően – vékonyréteg kromatográfiát + denzitometriát vettek igénybe. Manapság erre a célra legszívesebben (az egyes mikotoxin kimutatása számára kidolgozott ) immunanalitikai (ELISA) eljárásokat alkalmazzák (Pestka és mtsai, 1995).

Ugyancsak igénybe vesznek műszeres kromatográfiás (GC, HPLC) módszereket is. A korszerű kémiai azonosítás módszerei: GC-MSn, HPLC-MSn rendszerek alkalmazásához kapcsolódik.

n) Toxikus és egyéb mikroelemek

A mikroelemek (pl. Cu, Fe, I, Mn, Se, Zn) meghatározott koncentrációban folyamatosan felvéve hozzájárulnak a normális életfunkciót biztosító enzimek aktiválásához. Ilyen körülmények között koncentrációjuk az egyes ehető szövetekben az előírás szerinti határértéket nem haladhatja meg. Ezek közül egy vagy több elem – hosszabb időn át történő – túladagolása már terhelést, illetve toxikózist (pl. Cu, I, Se) idézhet elő. Hangsúlyozandó, hogy meghatározott mértékig ezen elemek az élelmiszerek normális összetevőiként szerepelnek, de orvosi szakirodalmi adatok szerint – élelmiszer eredetű véletlen – mérgezések egyes ezen elemek túlzott felvételével hozhatók kapcsolatba (Mills és mtsai, 1985).

Más nyomelemek viszont – meghatározott minimális koncentráció felett – kifejezetten toxikus hatásúak (pl. As, Cd, F, Hg, Pb). A toxikus koncentráció mértéke fajonként eltérő lehet, azonban élelmezésegészségügyi szempontból elsősorban a human-toxikológiai adatokat kell figyelembe venni.

Az ültetvények mikroelem-műtrágyázása, továbbá a szennyvíz iszappal történő kezelés előidézheti mind az élelmiszer, mind pedig a takarmánynövényekben végbemenő nehézfém koncentrálódást. Ennek következménye lehet az állati szövetekben is végbemenő nehézfém feldúsulás (Meran és mtsai, 1985).

ARZÉN (As): Hazánkban 1968. január 1-től tilos As-tartalmú peszticideket felhasználni. Gyógykezelés céljára – lege artis – azonban igénybe vehetők (kevéssé toxikus vegyületei: Na-arzanilát).

Az As az emésztőcsatornából jól felszívódik. Fő raktározó szövetei: a máj, a csont, a bőr és a szaruképletek. Mérgezés esetén a tejjel toxikus mennyiségben is kiválasztódik. Általános sejtméreg, a szulfhidrid-csoportok megkötése révén az enzimek működését bénítja.

Hazánkban Békés és Csongrád megyékben az artézi vizek arzén-tartalma számos esetben meghaladja a tolerancia-határértéket. Ennek ellenére az ehető állati szövetek, a tej és a tojás arzén-tartalma évek óta jóval az egészségügyi tolerancia alatti mértékű.

KADMIUM (Cd): Terheléses esetek a bányák, fémfeldolgozó üzemek vagy pedig szennyvízzel öntözött területeken fordulnak elő. A bélből gyorsan és jól felszívódik. A legmagasabb Cd-koncentráció a vesében, a májban és a lépben alakul ki.

A Cd a cink kompetitív antagonistája, anélkül, hogy annak a fiziológiai funkcióit is teljesítené. A kadmium biológiai felezési ideje több évben mérendő! A krónikus Cd-terhelés veseelfajulást és magas vérnyomást idéz elő.

Mind a hazai termesztésű gabonák, mind pedig az állati eredetű élelmiszerek – elsősorban a hús, máj, vese – kadmium tartalma lassú emelkedő tendenciát mutat.

FLUOR (F): Terhelése elsősorban az alumínium-kohók körzetében alakul ki. De a F-ral szennyezett takarmányfoszfátok etetése is – elsősorban a kérődzők esetében – fluorosist idézhet elő. A felszívódott fluor károsan befolyásolja a kalcium és csont-anyagforgalmat. Jellemzői a fogromlás és a csontok elváltozásai (exostosis). Az állati eredetű élelmiszerek fluor-tartalmának az átlaga 0,50 mg/kg. Ugyanakkor krónikus hiánya a csontosodást és fogképződést hátrányosan befolyásolja.

HIGANY (Hg): Vegyületeit korábban vetőmagvak csávázására vették igénybe. A szerves Hg-vegyületeket ma már fertőtlenítőszerként sem használják. A Hg az emésztőcső nyálkahártyáján, a bőrön és a légutakon át egyaránt felszívódik. A májban, a vesében valamint a csontozatban halmozódik fel. A Hg-t az enzim-fehérjék szulfhidrid-csoportjai szelektíve megkötik, ezzel az enzimek működését megbénítja. A szerves Hg vegyületek (metil-, etil-Hg) intenzíven felszívódnak és az idegrendszert károsítják. A mérgezés jellemzője a veseelfajulás és az idegrendszer zavarai.

A higany-tartalmú csávázószerrel kezelt takarmánygabona etetésére visszavezethetően az elmúlt 5 év során csupán sporadikus határérték túllépés volt az állati eredetű élelmiszerek esetében kimutatható. Az ellenőrző mérési adatok túlnyomó része egy nagyságrenddel alacsonyabb, mint a hazai tolerancia érték. A szennyeződés forrásai pl. elavult technológiai vegyi üzemek is számításba veendők.

ÓLOM (Pb): A gépkocsi üzemanyag Pb-tetraetil tartalma környezetszennyezőként, továbbá ólom-tartalmú festékek, valamint akkumulátor-gyűjtő és feldolgozó telepek, valamint korszerűtlen technológiájú vegyi üzemek lehetnek a mérgezés forrásai. A Pb vegyületei a gyomor- és bélcsatornán át jól felszívódnak és a májban, a csontozatban és a vesében kumulálódnak. A Pb az enzimek szulfhidrid csoportjait irreverzibilisen megkötve, azok működését bénítja. Zavart okoz a vérképzésben, az idegrendszer működésében.

Az elmúlt 10 év vizsgálati eredményei alapján megállapítható, hogy valamennyi állati eredetű élelmiszerfajta esetében kezdetben emelkedett, majd pedig fokozatosan csökkent a tolerancia-határértéket meghaladó kifogásolási arány.

A vizsgálat módszerei

A toxikus és mikroelemek nagy érzékenységű (ppm/ppb) kimutatására – a hamvasztásos vagy pedig a nedves roncsolásos mintaelőkészítést követően – az alábbi korszerű módszereket veszik igénybe:

a) – atomabszorpciós spektrometria (AAS), annak „hideggőz’’ vizsgálati módszere (Hg), folyamatos üzemmódú borohidrid-generációs üzem (As, Se), az egyes fokozott érzékenységű elem kimutatását az elektrotermikus atomizáció (ETA) üzemmódja teszi lehetővé.

b) – nagyszámú elem egyidejű, szimultán minőségi és mennyiségi meghatározását az induktive csatolt plazma-atomemissziós spektrometria (ICP-AES), a szerves-ligand kapcsolat kimutatását pedig a tömegspektrometriás detektorral kapcsolt rendszere (ICP-MS) teszi lehetővé; a vonatkozó EC szabályozás: 90/515, 93/351 EEC Direktíva.

Élelmiszer maradékanyag-szint szabályozás

17/1999. (VI. 16.) EüM. r. 3.2. pontja: „Élelmiszerek maximálisan megengedhető fémtartalma, óntartalma és az alumínium dobozba csomagolt tartósított élelmiszerek alumínium-tartalma” (11. táblázat).

Kép

o) Az állatorvoslásban és az állattenyésztésben használatos egyéb szerek

Alkalmazásuk egészségügyi kockázatai

Tekintettel az igen nagyszámú eltérő hatásmódú és emlős toxikológiai tulajdonságú vegyületekre:

– antiparazitikumok (ekto és endo), protozoaellenes szerek,

– a központi és perifériás idegrendszerre ható szerek,

– a vegetatív idegrendszer működését befolyásoló szerek,

– a vérkeringést befolyásoló szerek,

– a gyomor/béltraktus működését befolyásoló szerek,

– az immunrendszert stimuláló szerek,

– antihisztaminok,

– láz-, fájdalom- és gyulladásellenes szerek,

– diureticumok,

– izomrelaxánsok,

– helyi érzéstelenítők,

– légzőrendszer működését stimuláló szerek,

– vérképzést és véralvadást befolyásoló szerek,

– citotoxikus hatású szerek, azok egészségügyi kockázatát – ezzel kapcsolatosan az élelmezés-egészségügyi várakozási időt – külön-külön anyagonként és kombinációnként kell elbírálni és meghatározni. Pl.: az utóvizsgálatok során megállapították, hogy a mebendazol a laboratóriumi állatok esetében daganatképző hatással rendelkezik (Rico, 1986, Winter és mtsai, 1990).

Élelmiszer maradékanyag-szint szabályozás

2/1999. (II.5.) EüM rendelete: az állatgyógyászati készítmények élelmiszerekben előforduló maradványának megengedhető mértékéről.

Minden új szer bevezetésének az engedélyét és az élelmezés-egészségügyi várakozási idő tartamát az egészségügyi hatóság (EüM) az OKK–Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézete (OÉTI) – az állategészségügyi szolgálattal egyetértésben – adja meg.

p) A csomagoló-anyagok alkalmazásával kapcsolatos élelmiszerszennyezés

Az élelmiszerek csomagolására – a technológiai követelmények kielégítésén túlmenően – azok az anyagok vehetők igénybe, amelyek alkalmazása toxikológiai szempontból is megfelelő. Tehát semmiféle, a fogyasztó egészégét károsító anyagot nem bocsát át, valamint belőle sem jut (migrál) toxikológiai megítélés alá eső anyag az élelmiszerbe (Chambers, 1987).

A csomagolóanyagok csoportosítása

– Hagyományos felhasználásúak (üveg, papír, lakkozott fém, viaszok),

– újabb keletűek (célszerűen kiválasztott műanyag polimerek).

Hagyományos csomagolóanyagok

Üveg csomagolóanyagok

Elsősorban a folyékony élelmiszerek csomagolására, tárolására igen régóta vesznek igénybe megfelelő összetételű, formájú és falvastagságú üveget.

Előnyei: a jól zárható üveg a külső szennyeződéstől hatékonyan védi az élelmiszert, ismételten felhasználható.

Hátrányai: törékeny, magas a fajlagos tömege. A legújabb megállapítások szerint az ólomkristály üvegekből – az idő függvényében – szennyező ólom oldódhat ki, pl. a whiskybe.

Papír csomagolóanyagok

Hagyományosan a papír a legáltalánosabban használt, egészségügyi szempontból általában aggálymentesnek tekintett csomagolóanyag. A megfelelő tulajdonságú, minőségű, színű papírok gyártásához különböző adalék, töltő és segédanyagokat is igénybe vesznek. Ezek esetenként az egészségügyi kockázat lehetőségét hordozzák. Megemlíthető, hogy a papír víz- és zsírállósságának a biztosítására különböző adalékanyagokat (pl.: formaldehid-gyanták, poliamid-epiklórhidrin gyanták, optikai fehérítő, felületjavítók, tartósítószerek) vesznek igénybe (Roberts, 1981).

A hulladékpapír újrafelhasználása révén szervetlen (As, Pb, Cd, Hg) és szerves szenyezők (pl.: PCB, festékalapanyagok) szintén belejuthatnak a papírba; az ilyen minőségű papír az élelmiszer-csomagolás céljára alkalmatlan. Papírfelületet lakozott fémréteggel is bevonnak (Castle és mtsai, 1997).

Az adott gyártástechnológiával előállított és meghatározott minőségű papír élelmiszer-csomagolás céljára történő felhasználását, az egészségügyi hatóság és az OÉTI végzi el; mindez természetesen vonatkozik az importált élelmiszer csomagolópapírok esetére is.

Fém csomagolóeszközök

A fém csomagolóeszközök túlnyomóan felületkezelt (lakkozott) kivitelben kerülnek forgalomba. Az ónozott lemezek alkalmazási aránya egyre csökken. A fémlemezek varratának forrasztásánál olyan ólom-tartalmú fém ötvözetet vesznek igénybe, amelyből a varrat menti élelmiszer rétegbe a szennyező ólom bediffundálhat, ezért ez a technológia egészségügyileg aggályos; ezért újabban a hegesztéses zárást alkalmazzák.

Egyre gyakrabban veszik igénybe, különösen a fényérzékeny és az oxidációra hajlamos élelmiszerek csomagolására – az érintkező felületen – lakkréteggel kezelt fémfóliákat, illetve kombinált papír-fém fóliákat a légmentes zárás biztosítása érdekében.

Műanyag csomagolóeszközök

A korszerű élelmiszer-ellátás mind nagyobb mértékben szükségessé teszi a műanyagok és egyéb csomagolóanyagok felhasználását. Ezért kívánatos, hogy a műanyagok tulajdonságaival összefüggő (a gyártási módszer figyelembevételével) toxikológiai problémákat is ismerjük.

A műanyagok kémiai úton előállított szerves makromolekuláris termékek. A műanyagok két fő részből állnak: az alapanyagból és a különböző járulékos vagy segédanyagokból (Winter és mtsai, 1990).

Az előállítás módja és a polimerizációhoz felhasznált anyagok a késztermékek toxikológiai megítélése szempontjából nem közömbösek.

A polimerek fajtái szerint megkülönböztetnek: kopolimereket, amelyek azonos alkotóelemek kapcsolódása által jönnek létre és a kapcsolódás formája határozza meg a polimer tulajdonságait. E tulajdonság megváltoztatható, a kopolimerizáció útján, amikor más típusú monomer hozzáadásával egy új tulajdonságú kopolimer jön létre.

A kopolimerizáció útján lehet pl. ún. belső lágyítású fóliákat előállítani, amelyek különösen előnyösen használhatóak húsipari készítmények csomagolására (pl. a saran néven ismert polivinil-klorid-vinildénklorid kopolimer).

Megkülönböztetnek ezen kívül kemény és lágy fóliákat. A műanyagok lágyítása történhet belső vagy külső lágyítás útján. A belső lágyítás példájára az előzőekben került említésre a vinilklorid-vinildénklorid kopolimer, a saran. Külső lágyítás során – lágyítók hozzákeverésével – a hőre lágyuló polimereket szobahőmérsékleten is rugalmassá lehet tenni, mivel lazítják a szomszédos molekulák közötti kötéseket (a lágyítók bizonyos esetekben meghaladhatják a műanyag súlyának 60%-át is). Mivel szerves vegyületek, zsírokban, olajokban kioldódhatnak, így az ily módon lágyított fólia élelmiszeripari célra nem vehető számításba (néhány lágyító még vízben is oldódik!).

A műanyagok toxikológiai megítélése szempontjából alapvető fontosságú, hogy a műanyagok makromolekuláris vegyületek, amelyeket kémiai semlegesség és nagyfokú oldhatatlanság jellemez. Az oldhatatlanság mértéke egyenesen arányos a molekulatömeg növekedésével. Az élő szervezetbe esetleg bekerülő makromolekulák – nem szívódnak fel – változatlanul kiürülnek. Nem vonatkozik ez azonban a tökéletlenül polimerizálódott anyagokra és monomerekre. Ezért rendkívül lényeges a műanyagok élelmiszeripari engedélyezése előtt a kémiai tisztasági és toxikológiai vizsgálatok elvégzése (Chambers, 1987).

Toxikológiai minősítés szempontjából egyértelmű, hogy a megfelelően polimerizált műanyagokból nem jön létre kioldódás, tehát ezek ártalmatlanok az emberi szervezetre.

Probléma abból adódik, ha gyártás közben nem kielégítő a polimerizálódás vagy a

polikondenzálódási fok, és a késztermékből kioldódhatnak monomerek, katalizátorok, stabilizátorok és antioxidánsok, amelyek elsősorban az élelmiszerek lipid-fázisába „migrálhatnak” (Riquet és Feigenbaum, 1997).

A poliészterből vagy poliuretánból készült anyagok vízben való főzéskor részben hidrolizálhatnak.

Regenerált vagy ismételten felhasznált műanyagok is bomlást szenvedhetnek, ezért regenerált műanyagok egészségügyi vagy élelmiszeripari felhasználása tilos.

A legtöbb monomer igen reakcióképes és kifejezetten toxikus hatású anyag (sok közülük a mérgek kategóriájába tartozik). Érthető, hogy a nem kellő mértékben polimerizálódott termékekből kioldódó monomerek, mint sejt és szövetmérgek irreverzibilis károsodást okozhatnak (Lupien, 1997).

Néhány ismertebb monomer és egyéb segédanyag veszélyeztető hatása

Az akril-nitrilből a szervezetben cián-gyök hasad le, így ciánmérgezést okoz. A hiszfenol a lebomlott késztermékből való kioldódás után hormonális zavarokat idézhet elő, mivel szerkezeti képlete a női szexuál-hormonokhoz hasonló.

A vinilklorid – a PVC előállítással foglalkozók körében – megbetegedéseket idézett elő.

Állatkísérletekben a vinil-klorid monomer belélegeztetése után angiosarcomát, tüdőadenomát, emlőrákot, máj-angiosarcomát észleltek. (Ezzel dolgozó munkások között is több májbeteget, illetve máj-angiosarcomában szenvedőt találtak.)

A járulékos anyagok közül a lágyítók a legveszélyesebbek. A toxikológiai vizsgálatok hosszadalmassága miatt az alaposan kivizsgált lágyítók száma elég kevés. Élelmezési célra, az egészségügyi eszközök készítésére legbiztonságosabb a lágyító nélküli műanyagok használata. Trikrezilfoszfáttal (TCP) lágyított termékek nem használhatók az előbb említett célokra, mivel a TCP erős idegméreg.

A stabilizátorok közül a Ca- vagy Mg-sztearát szabadon alkalmazható, nem jelentenek mérgezési veszélyt.

A Pb-sztearátok és Ba-sztearátok a vinil-műgyanták stabalizálása során fémkloridokat képezhetnek, amelyek oldhatók és mérgezőek (Élelmiszeriparban nem alkalmazhatók). Műanyagokban antioxidánsként alkalmazott aromás-aminok általában mérgezőek és karcinogén hatásúak, élelmiszeriparban veszélyesek.

A polimerizációs folyamatokhoz katalizátorként leggyakrabban benzoil-peroxidokat (de ismertek egyéb peroxidok is) vesznek igénybe.

A peroxidok ártalmasak a bőrre és a kötőhártyára, a bőrön át felszívódva hemolítikus anemiát is okozhatnak, de ezek a késztermékben már alig fordulnak elő (Leung, 1980).