Ugrás a tartalomhoz

Élelmiszer-higiénia

Biró Géza (2014)

Agroinform Kiadó

8. A gépi fejés higiéniai vonatkozásai

8. A gépi fejés higiéniai vonatkozásai

a) A gépi fejés élettani alapjai

Laktáció alatt az emlős állat mindazon élettevékenységét értjük, amelyek a szervezetben a tejtermelés megindulása és annak folyamatosságának biztosítása érdekében lejátszódnak (Katona, 1983).

A tejtermelés élettani alapismereteit más szakkönyv tartalmazza (lásd Rudas–Frenyó: Állatorvosi élettan, Springer Hungarica, 1994). Ebben a tejmirigy kialakulása (mammogenesis), a tejtermelés megindulása (lactogenesis), a tejszekréció fenntartása (galactopoesis), a tejbeáramlás (ejectio) élettani és főleg neurohormonális viszonyai részletes leírásra kerültek. Jelen fejezetben a gyakorlat számára szükséges ismeretekkel kívánjuk az élettani alapokat kiegészíteni.

Tejképződés

A tej a tőgynegyedekben az epithel-, ún. tejtermelő mirigyhám sejtekben képződik. A tőgy állományának fő részét a mirigyállomány alkotja, amelynek szerkezete szőlőfürthöz hasonló. A mirigy végkamrákból (alveolusok) tejelvezető csatornák erednek, ezek később nagyobb átmérőjű tejutakba, majd a tejutak a tejmedencébe torkollanak. A tejmedence a kisebb érmérőjű bimbócsatornába folytatódik. A bimbócsatorna alsó részén záróizom van, amely összehúzódásával a tej kifolyását megakadályozza. A tehén tőgyében 20–100 milliárd alveolus van. A tőgynek gazdag vérellátása és bőséges nyirokér hálózata van.

A tőgyet sűrű hálózatban idegek szövik át, emiatt a tőgy igen érzékeny szerv. A tőgyet ért durva behatás és a tőgy sérülése miatt keletkezett fájdalom a tejtermelésre is kihat.

A tejtermelő sejtekben képződik és a végtömlőkben gyűlik össze a tej. A tejtermelő sejtek hormon hatására a vérből átvett anyagokból állítják elő a tej sajátos alkotórészeit: a tejzsírt, a tejfehérjét, a tejcukrot. A vitaminokat, egyes fehérjéket, ásványi sókat, a tejtermelő sejtek a vérből veszik át (Schmidt, 1971).

A termelt tej a végtömlőből kivezető járatokon át a kisebb, majd a nagyobb tejutakba, és végül a tejmedencébe kerül. A tejutak hálózata a tejmedencével együtt a tőgy tejtároló rendszerét alkotja. A két fejés közötti időben folyamatosan képződő tej először a végtömlőket tölti meg, majd egyre nagyobb hányada jut a tároló rendszerbe. Nagy tejhozamú teheneknél a fejés előtt a képződött tej 1/3–2/5-e található a tejutakban és a tejmedencékben.

A képződött tej a tőgy telítődésével egyre nagyobb nyomást gyakorol a tejtermelő sejtekre és a tejutak falában lévő nyomásérzékelő idegvégződésekre. Így részben a tej keltette nyomás következtében, részben idegi és hormonális hatásra a tejtermelő sejtekben a tejelválasztás csökken és meg is szűnik, csak akkor indulhat meg újra, ha a tej a tejutakból és a végtömlőből kiürül, a tejtermelő sejtekre nehezedő nyomás megszűnik.

A tej termelődése annál erősebb, minél kisebb a nyomás a tőgyben. Így közvetlenül a fejés hatására csökken a nyomás.

Tejleadás

A tejleadás szopáskor vagy fejéskor idegi és hormonális hatásra következik be, amelynek lényegében több szakasza különböztethető meg.

  • A külső ingerek felvétele (pl. tőgybimbókra ható mechanikus és hőbehatás, látás inger a fejő fehér köpenyének látása, a fejőedények, a fejőgép zöreje, szag inger, hang inger).

  • Az ingerek idegpályán való bejutása a gerincvelőbe és az agyba. Innen idegi úton a kialakuló reflex eredményeképpen a tejutak kitágulnak, ezáltal nagyobb mennyiségű tej befogadására válnak alkalmassá.

  • Az agyban (az agyfüggelékben) az ingerület kiváltja az oxitocin hormon termelését.

  • Az oxitocion hatására az alveolusokat körülvevő myoepithel sejtek (Richardson, 1949), ún. kosársejtek és a tőgyben levő simaizom elemek összehúzódnak és a tejet a tejmedencébe préselik, ahonnan az kifejhető.

Kép

Tőgy epitheliális sejt kiválasztja a zsírcseppet f: zsírcsepp, mv: mikroboholy, p: fehérje szemcse, v: vakuolum, m: mitochondrium, l: alveolus ürege (elektronmikroszkópos felvétel Wellings, S. R. után G. H. Schmidt: Biology of lactation, 1972. könyvből)

A tejleadási reflex veleszületett, az akarattól független, ún. feltétlen reflex. A képződött tej maradéktalan kifejéséhez a feltétlen tejleadási reflex hatása nélkülözhetetlen.

Az oxitocin a szervezetben 6–8 perc alatt elbomlik. A fejést úgy kell szervezni, megvalósítani, hogy az még az oxitocin elbomlása előtt befejeződjék.

A tejleadást azonban nem minden pozitív inger váltja ki. Közülük azok eredményeznek tejleadást, amelyeket a fejés rendszeresen azonnal követ.

A tejleadást egyetlen észlelt jelenség (pl. tőgymosás) is kiválthatja. A tejleadás több együttes inger (pl. a tőgy mosása, törlése, a fejő látása, a gép zöreje stb.) hatására is bekövetkezhet. Figyelni kell azonban arra, hogy ezek a hatások állandóan meghatározott sorrendben kövessék egymást. Megvizsgálták a vérplazma oxitocin mennyiségét és kimutatták, hogy a fejés előtti stimulálás azt megnövelte (Schmidt, 1971).

Ismert jelenség, ha nem tartjuk be pontosan a fejés kezdetének időpontját (itt negyedórák is számítanak) sok tehén „nem adja le a tejet”. Ügyelni kell tehát a fejések kezdési időpontjára is.

A tejáramlás sajátosságai

Az alveolusokban és kis tejcsatornákban lévő tej a kapilláris hatás következtében magától nem ürül ki. Ehhez szükséges az oxitocin hatása a kosársejtekre.

Az oxitocin hatás 6–8 perces időtartama alatt a tej nem egyenletesen ürül a tőgyből. A tej kiáramoltatásának mértéke (azaz a fejési sebesség) az első három percben a legnagyobb, majd fokozatosan csökken. Ugyanis minél nagyobb a tőgyben lévő nyomás, annál nagyobb a tej kiáramlásának sebessége. A tőgy ürülésével a belső nyomás fokozatosan csökken.

A tej kiáramlásának mértékét, egy adott tehénnél befolyásolja tőgyének szerkezete is. Minél nagyobb a bimbócsatorna és a záróizom nyitási keresztmetszete, annál könnyebben és rövidebb idő alatt tud ugyanaz a tejmennyiség a tőgyből kifolyni.

Még a tökéletes kifejés után is marad tej a tőgyben, amely az egyszeri fejés alkalmával nyert tej mintegy 5%-a. ez az állandóan (minden fejés után) visszamaradó tej, csak különleges eljárással fejhető ki és nem befolyásolja a tejképződést.

A tej visszatartása

Már említettük, hogy az oxitocin a szervezetben 6–8 perc alatt elbomlik. A fejést ezért úgy kell végezni, hogy az még az oxitocin elbomlása előtt befejeződjék, mert a tehén a továbbiakban a tejet visszatartja.

Megszűnik a tejleadás akkor is, ha a tehenet a fejés alatt szokatlan, zavaró (negatív) ingerek (ütés, rúgás, kiabálás, hideg víz stb.) éri. E negatív ingerek behatására egy másik hormon, az adrenalin képződik a szervezetben, amely egyrészt érszűkítő hatású, másrészt az oxitocint elbontja, hatástalanítja (Ely, Peterson, 1941).

Ha a tehenet a fejésre nem a megszokott helyen és módon, nem a megszokott sorrendben vagy időben készítik elő, az oxitocin termelés meg sem indul vagy nem teljes a hatása. Ilyenkor a tehén a tejet visszatartja vagy a teljes tejmennyiség egy része nem fejhető ki.

Nem ritka eset, hogy a tehén nem adja le a tejet, ha ivarzik. Ilyenkor az állat nyugtalan, egyes ingerekre érzéketlen. A tejleadás a megfelelő ingerek felfogásának hiányában elmarad.

A tejet visszatartó tehenekkel kíméletesen kell bánni. Fel kell deríteni a visszatartás okát, az elkövetett hibát meg kell szüntetni. A legközelebbi fejéskor e tehenek többsége már leadja a tejet. A tejvisszatartás arra figyelmeztet, hogy a fejést mindenkor gondosan és szabályszerűen végezzük.

b) A fejőberendezések

A fejőgép működési elve

Az első fejőgép megalkotásán fáradozó konstruktőrök vagy a kézi fejést, vagy a borjú szopását utánzó eszközök létrehozására törekedtek. A kézi fejéskor az ujjak szorításával préselik ki a tejet a tőgybimbóból, szopáskor a borjú részben préseléssel, részben szívással nyeri ki a tejet. A mai fejőgépek nagyrészt a borjú szopását utánozzák. A borjú nyelve és szájpadlása közé veszi a tőgybimbót, és felváltva szívást és nyomást fejt ki a tőgybimbóra. E folyamatot percenként 40–70-szer ismétli (Mikecz, 1985).

A fejőberendezés olyan gépcsoport, amely önmagában vagy külső áramforrásra kapcsolva a tehenek fejésére alkalmas.

Alapvető szerkezeti egységük:

  • fejőkészülék(ek),

  • vákuumszolgáltató gépcsoport, annak vezetékei és szerelvényei.

A mai fejőgépekre jellemző kétterű fejőkelyhek (15. ábra) egyik része a tőgybimbóra illeszkedő kehelybe szerelt rugalmas fejőgumi, másik része a fémből vagy műanyagból készült kehely.

A fejőkehelyben két különböző tér van:

  • a fejőgumi belső tere, ahová fejéskor a bimbó kerül,

  • a falközötti tér, melyet a fejőgumi külső fala és a kehely belső fala határol.

A fejőgumi belső tere a rövid tejtömlőn át a tejgyűjtő kollektorral áll kapcsolatban. A falközötti térből vezető tömlő pedig a pulzátorhoz kapcsolódik. A fejőgumi belső tere állandó vákuum alatt van. A vákuumot (légritkulást) a vákuumszivattyú hozza létre. A vákuumszivattyú légüstön és csővezetéken, tömlőkön át csatlakozik a sajtárhoz és a kollektorhoz. A pulzátor váltakozva vákuumot és atmoszférikus levegőt enged a falközötti térbe.

Kép

15. ábra. A fejőkehely részei

A fejőgumi belső terében, valamint a falközötti térben uralkodó nyomás viszonyoktól függően szívó ütemről vagy szorító ütemről beszélhetünk. A szívóütem idején mindkét térben csaknem azonos vákuum van. A vákuum felnyitja a bimbó záróizmát és a tej a bimbócsatornából a fejőgumi belső terébe, más szóval az állandó vákuumú térbe kerül. Innen a tej a rövid tejtömlőn keresztül a kollektorba, majd a hosszú tejtömlőn át a sajtárba (tejvezetékbe) érkezik. Szívó ütemben a fejőgumi változatlan alakban veszi körül a tőgybimbót.

Szorító ütemben a falközötti térben légköri nyomású levegő, a fejőgumi belső terében pedig vákuum van. A két térben levő nyomáskülönbség hatására a fejőgumi összelapul, és szorító hatást fejt ki a tőgybimbóra. Ekkor a tejfolyás a tőgybimbóból megszűnik. A szívó- és szorító ütem együtt egy teljes ciklust képez, amely a fejés folyamán percenként 40–70-szer ismétlődik.

A kétütemű fejőgép fentiekben leírt, általános elvét az egyes gyártók és konstrukciók eltérő módon, eltérő szerkezetekkel valósítják meg.

A fejőberendezések csoportosítása

A fejőberendezések építésének, beszerelésének, üzembe helyezésének és üzemeltetésének szabályait hazai és nemzetközi szabványokban foglalták össze.

Hazai szabványok:

  • MSZ–080128–87 sajtáros fejőberendezések

  • MSZ–080132–87 tejvezetékes fejőberendezések

  • MSZ–080137–87 fejőtermi fejőberendezések

Nemzetközi szabványok:

  • ISO 3918 Milking machine installations-Terms and definitions

  • ISO 6690 Milking machine installations-Mechanical tests

  • ISO 5707 Milking machine installations-Construction and performance

A nemzetközi szabvány szerint a fejőberendezések típusai a következők:

  • sajtáros fejőberendezés, amelynél a fejőkészülékből a tej a vákuumhálózathoz csatlakoztatott sajtárba folyik (16. ábra),

  • tankos fejőberendezés, amelynél egy vagy több fejőkészülékből a tej a kerekekkel ellátott, fejési és szállítási célokat is szolgáló tankba folyik. Fejéskor a tankot a vákuumhálózathoz csatlakoztatják (16. ábra),

  • tejvezetékes fejőberendezés, amelynél a tej a fejőkészülékből a két funkcióval rendelkező tejvezetékbe kerül. A tejvezeték funkciói: fejővákuum ellátás és a tej szállítása a tejleválasztóhoz (17. ábra),

  • tejmérő üveghengerrel (rekorderrel) ellátott fejőberendezés, amelyben a tej a fejőkészülékből a rekorderbe kerül. A rekorder vákuum ellátását a fejővákuum vezetékéből kapja. A tej leengedhető a rekorderből vagy a tejvezetéken át a tejleválasztóba, vagy egy külön gyűjtő edénybe, ha ez szükséges (17. ábra),

  • elkülönített fejővákuum vezetékekkel és tejvezetékekkel ellátott fejőberendezés, amelynél a levegő és a tej szétválasztása közvetlen a fejőkelyhek alatt megtörténik. A levegőt és a tejet külön csővezetékek szállítják (18. ábra).

Kép

16. ábra. Sajtáros vagy tankos fejőberendezés

Légmennyiség mérő csatlakozási tartománya.→ A1

Csatlakozó mérőpontok közel a szabályozó szelephez és a szivattyú szívócsonkjához. → Vp és Vr

Csatlakozó pont a kipufogási nyomás méréséhez. → Po

 – LEVEGő = TEJ • • • LEVEGő ÉS TEJ

Kép

Sajtáros fejőkészülék

Kép

17. ábra. Tejmérő üveghengerrel ellátott fejőberendezés

A jelzések közelében légmennyiség mérő csatlakozási pontok. (A1 és A2)

Vákuummérő csatlakozási pontjai közel a szabályozóhoz (Vr) és közel a szivattyú szívócsonkjához (Vp).

– LEVEGő = TEJ • • • LEVEGő ÉS TEJ

Kép

18. ábra. Elkülönített fejővákuum vezetékkel és tejvezetékkel ellátott fejőberendezés

A hazai gyakorlat szerint a különböző fejőberendezéseket aszerint csoportosítjuk, hogy istállóban vagy fejőházban fejünk-e.

Kép

Két fejőkészülékes mobil sajtáros fejőberendezés

Kép

Tankos fejőberendezés

Kép

19. ábra. Vezetékes fejőberendezés

Megjegyzés: A szivattyús tejelválasztó (tejleválasztó és tejszivattyú) helyén vákuumoldó is lehet, a hazai gyakorlatban

Légmennyiség mérő csatlakozási tartománya (A1 és A2)

Csatlakozó mérőpontok közel a szabályozó szelephez és a szivattyú szívócsonkjához (Vp és Vr)

Csatlakozó pont a kipufogási nyomás méréséhez (Po)

– LEVEGő = TEJ • • • LEVEGő ÉS TEJ

A kötött tartású teheneket általában az istállóban (helyben) fejik. Ehhez használjuk az előzőekben ismertetett, sajtáros, tankos és tejvezetékes fejőberendezéseket. A sajtáros fejőberendezéseknek két változata van. A stabil sajtáros fejőberendezés, amelynél a vákuum szivattyú és a csővezeték rendszer az épület tartozéka, valamint a mobil sajtáros fejőberendezés, ahol a fejéshez szükséges valamennyi részegység kerekekkel ellátott kocsira van szerelve. Az előzőnél csak a sajtárt és a fejőkészüléket viszik a tehénhez, az utóbbinál a teljes fejőberendezést mozgatják.

Tejvezetékes fejőberendezések

A tejvezetékes fejőberendezéseket a kötött tartású tehenészetekben gyakran alkalmazzák. E fejőberendezéseket általában a 19. ábra szerint építik. Alapvető előnyük a sajtáros fejőberendezésekkel szemben, hogy a tejszállítási munka teljesen gépesített, valamint a tej a kifejéstől számított 2–5 perc alatt a tejhűtőbe kerül. Ez a tej minősége szempontjából lényeges előny (Patkós, Tóth, 1978).

A 19. ábra szerint a fejőkészüléktől jövő hosszú tejtömlő a tejcsapon keresztül a pulzátor vezetékkel párhuzamosan kiépített (üveg vagy rozsdamentes acél) tejvezetékhez kapcsolódik, és a tej a vezetékben lévő vákuum hatására a fejőkészülékből a tejvezetékbe és ezen keresztül a tejházban lévő tejleválasztóba áramlik. A tejleválasztó szivattyúja a tejet a zárt vákuumtérből a lemezes tejhűtőbe vagy a tejhűtő tárolóba juttatja.

A tejvezetékes fejőberendezéseket a nagyüzemi tehenészetekben 300–400 férőhelyig alkalmazzák (Biró, Katona, 1983). Mai viszonyaink között magán tehenészetekben 10–40 férőhely között javasolható a tejvezetékes fejés.

A tejvezetékek anyaga rendszerint rozsdamentes acél vagy üveg. A tejvezeték tejfolyás irányú lejtése 0,5%, olyan magasságban vezetve, hogy a fejők a vezetékbe iktatott tejcsapokat elérhessék, ugyanakkor a vezeték védve legyen a mechanikai sérülésektől. A tejvezeték tejleválasztótól mért legtávolabbi pontján szabályozó szelepet és vákuummérőt célszerű elhelyezni. A tejvezeték is körvezetékként legyen kiépítve. A körvezetéket egyrészt könnyebb kimosatni, másrészt áramlási ellenállásai kisebbek, mint sugaras elrendezésben.

A vezeték keresztmetszetét a vezeték hossza, az egyidejűleg működő fejőkészülékek száma, illetve az időegység alatt kifejt tej mennyisége és a vezeték elrendezése alapján a szabványból ki lehet választani.

A tejvezeték fontos szerelvényei a fejőkészülékek csatlakozására szolgáló tejcsapok. Ezek számos változata közül azok előnyösek, amelyek egyszerű és gyors csatlakozást tesznek lehetővé, a vezeték mosása során a tejcsapok tisztogatása külön munkát nem jelent. További követelmény a jó zárás, valamint hogy a nyitott tejcsap (fejéskor) jelentős vákuumveszteséget ne okozzon.

A tej vákuumtérből való leválasztására a tejvezeték végét vákuumoldóval vagy tejleválasztóval kell ellátnunk. A régi fejőberendezéseken található pneumatikus vákuumoldók hátránya a jelentős légfogyasztás, amely egyrészt többlet energiát és többlet légszállítást igényel, másrészt jelentős mértékű periodikus vákuumingadozást okoz.

A tejszivattyúból és a vele egybeépített tejleválasztó tartályból és szintérzékelős automatából álló tejleválasztó használata előnyösebb. E változat előnye, hogy nincs légfogyasztása, csaknem zajtalanul működik és a szivattyú tetszőleges távolságra pl. hűtőtárolóba továbbíthatja a tejet.

Az istállóban az állásszinttől 160–195 cm magasra felszerelt tejvezetékbe a tejet fejéskor (a tőgytől a tejcsapig) 1,5–1,7 m magasra kell felszívni. Az áramlási ellenállást is figyelembe véve, e jelentős tejemelés a fejőgumi belsejében (az üresjárati vákuumszinthez képest) 18–22 kPa vákuum esést is okozhat (Bramley, 1991).

A vákuum csökkenéssel járó jelentős hátrányok a következők:

  • a fejővákuum csökkenése miatt nő a fejési idő,

  • a szívási ütemben a falközötti térben a vákuum nagyobb, mint a fejőgumi belső terében, ezért a fejőgumi eltávolodik a bimbótól, felcsúszik azon és a bimbó tövén a bázisnál zárja a tejfolyást.

Az előző hátrányok csökkentésére kézenfekvő megoldásnak látszik a tejvezeték jászol pereme melletti elhelyezése, amely jelentősen csökkenti a tej emelési magasságot. A megoldás azonban nem terjedt el, mivel beépítése a meglévő istállókba igen költséges.

A tejvezetékes fejőberendezéseket néhány típusnál (pl. Alfa-Laval, Triovac) a 18. ábra szerint építik. Itt a levegő és a tej szétválasztása közvetlen a fejőkelyhek alatt (a kollektorban vagy a tejtömlőbe iktatott választó kamrában) megtörténik. E fejési megoldásnál, a csak vákuum ellátásra szolgáló külön fejővákuumvezeték miatt a tőgybimbónál mérhető vákuum stabilabb, kiegyenlítettebb, mint a 19. ábra szerint épített tejvezeték rendszernél. A külön választott tej a kollektortól a hosszú tejtömlőben és a tejvezetékben elkülönítve áramlik, és a tejemelésből adódó vákuumveszteség nincs hatással a fejővákuumra. Nem hallgatható el azonban az a tény sem, hogy e berendezések bonyolultabbak, költségesebbek és tisztításuk is körülményesebb. Ezért csak igen szűk körben terjedtek el.

Az istállói fejőberendezések nagy hátránya, hogy a fejő kényelmetlen testhelyzetben (guggolva) dolgozik, hogy a fejőkészülékek csatlakoztatása, áthelyezése jelentős munkával (17–20 m/tehén) és jelentős időveszteséggel jár.

Tejvezetékes fejésénél egy fejő három-négy készüléknél többet nem tud oly módon kezelni, hogy a tőgy gondos előkészítését és a fejés további munkáit is megbízhatóan ellássa.

Fejőtermi fejőberendezés

A fejőállások kialakulása és térhódítása a kötetlen tartás terjedésével magyarázható. Hazánkban mintegy két évtizedes múltja van a nagy termelésű fajták és a keresztezett állományok kötetlen tartásának.

Jellegzetességük, hogy az állatcsoportok a rendelkezésükre álló istállórészben (amely lehet pihentető boxos vagy mélyalmos), valamint a karámrészben szabadon mozognak és pihennek.

A teheneket (tehéncsoportokat) a fejési célra szolgáló fejőházban, fejőteremben, alkalmas módon kialakított fejőállásokban fejik.

A fejőtermi fejés előnyei (Mikecz, 1985):

  • a fejés eszközei viszonylag kis helyre koncentrálhatók és könnyen cserélhetők,

  • a fejés nagy tisztasággal végezhető, a tej zárt rendszerben hűthető és szállítható,

  • a fejő kedvező feltételek között (álló testhelyzet, hideg-meleg folyóvíz, a tehenek jönnek a fejőállásokba) dolgozik, ezért munka termelékenysége számottevően növekszik,

  • az állatok paramétereinek, az egészségügyi és termelési feltételeknek az ellenőrzése és a munka termelékenység fokozása céljából új technikai eszközök állíthatók be.

Egy fejőházban egy vagy több fejőterem, egy fejőteremben azonos típusú fejőállások vannak.

A fejőállás típusok:

  • párhuzamos,

  • soros (tandem),

  • halszálka,

  • körforgó (karusszel).

Párhuzamos fejőállás

 Párhuzamos fejőállásokban a tehenek egymással párhuzamosan, a fejő folyosóra merőlegesen helyezkednek el. az állatokat csoportosan hajtják a fejőállásokba, az állások be- és kijárati kapui általában gépi működtetésűek, távvezéreltek. A fejőállásban lévő tehenekből a fejő csak a far részeket és a tőgyeket láthatja. A fejőkészülékek felhelyezése a két láb között hátulról történik. E fejési megoldást akkor alkalmazzák, ha az állomány szelektált (az egyszerre fejt tehenek fejési ideje közel azonos), a fejésre érkező tehenek tőgye tiszta és közel egyforma terjedelmű, a fejő munkáját készülék levevő automaták segítik, valamint a tehén csoportok gyors kihajtását a fejőállásokból gépi működtetésű mell korlát sor biztosítja. Jellemző fejőterem méretek 2 x 16; 2 x 20; 2 x 32. A két tőgy közötti távolság e fejőállásoknál a legkisebb, 0,7–0,8 m. csak függesztett állás szerkezettel alkalmazható. A fejést általában egy fő végzi. Használata az USA déli, nagyüzemi méretű tehenészeteiben terjedt el.

Soros (tandem) fejőállás

Az egymás mögötti, egymástól elkülönülő fejőállásokban a tehenek egy vonalban, a fejő folyosó szélén helyezkednek el. Minden fejőálláshoz két oldalkapu tartozik, amelyek a fejő folyósóról nyithatók és zárhatók. A teheneket egyenként hajtják a fejőállásokba, ami alapvetően javítja a higiénés feltételeket. A fejő az állat oldalát (kb. 2,4 m) láthatja.

Jól szemmel tarthatja a tőgyet és a fejőkészüléket, szükség esetén nyomban beavatkozhat a fejés folyamatába.

Ellenőrizheti az állatok fizikai állapotát, viselkedését (lásd még tandem fejőállások automatikus kapu mozgatással). Jellemző fejőterem-méretek 2 x 2; 2 x 3; 2 x 4; 2 x 5.

Kép

Párhuzamos fejőállású alsóvezetékes fejőberendezés

Halszálka fejőállás

A halszálka formában elrendezett fejőállások a fejő folyosóval 30–36 fokos szöget zárnak be. minél kisebb a szög, annál nagyobb hely van a fejő számára az állatok tőgye tisztogatásához, a készülékek felhelyezéséhez. A fejőállás fejő folyosó irányú vetülete 1–1,4 m. munka közben a fejőnek így rövidebb utat kell megtennie, mint tandem fejőállásoknál (Tóth, Bak, 1987).

A tehenek csoportosan érkeznek a fejőállásokba és fejés közben szorosan egymás mellett állva egymást rögzítik. A halszálka állásokban a fejés csoportos. Ezért a csoport egyedeit (a havi befejések alapján) úgy kell összeválogatni, hogy fejési idejük túlzottan ne térjen el egymástól.

Függesztett állás szerkezet mellett a fejő munkájához nagyobb hely áll rendelkezésre. Halszálkás fejőállásokban a fejő négy-nyolc, esetleg még több fejőkészüléket is kezelhet, így teljesítménye 30–60 tehén óránként.

Polygon elrendezésű halszálkás fejőállás

Az USA-ban kifejlesztett fejőállás alaprajzi elrendezése rombusz alakú. Egy-egy oldalon többnyire hat vagy nyolc fejőállás van. A 24 vagy 32 állást általában két fejő szolgálja ki.

Távvezérelt, gépi működtetésű kapukkal, készülék levevőkkel ellátott polygon fejőberendezésben jól tervezett munkával egy-egy fejő teljesítménye 50–60 tehén óránként (Tóth, Bak, 1987). Főként nagyobb helyigénye miatt a polygon építése költségesebb, mint az egyszerű halszálkás fejőállásoké.

Kép

Készülék levevővel ellátott halszálkás fejőberendezés

Trigon elrendezésű halszálkás fejőállás

A háromszög alaprajzi elrendezésű trigont 7–24 fejőállással építik. Általában egyik állás sora hosszabb a másik kettőnél.

Körforgó (karusszel) fejőállások

A fejőállások síneken és kerekeken gépi erővel körbe forgatható körgyűrű felületen helyezkednek el. a fejő folyosó (kezelőtér) a körgyűrű külső vagy belső oldalán süllyesztve építhető.

A karusszelek több változata ismert aszerint, hogy a körgyűrűn a fejőállásokat hogy helyezik el. Így beszélhetünk:

  • tandem fejőkarusszelről (ahol az állások egymás mögött helyezkednek el),

  • halszálkás elrendezésű fejőkarusszelről,

  • radiális elrendezésű karusszelről (a tehenek fejjel előre mennek be és farral jönnek ki a fejőállásokból, a fejés hátulról a lábak között történik).

Kép

Radiál karusszel rendszerû fejőház

A fejőállások megválasztása és üzeme

A kötetlen tartású tehenészet legcélszerűbb fejőállás típusának megválasztása nem egyszerű feladat. Döntésünk előtt általában az alábbi tényezőket kell mérlegelnünk:

  • az állomány nagysága (néhány éves állomány felfutást is figyelembe véve),

  • az állomány fejéséhez rendelkezésre álló idő,

  • a fejést a tulajdonos vagy bérmunkás végzi,

  • a legnagyobb tejhozamú egyedek várható legnagyobb fejésenkénti tejhozama,

  • az abrakolás rendszere,

  • a fejők és a műszaki szakszemélyzet képzettsége, lehetséges munka beosztása,

  • meglévő épületek használhatósága.

Először leghelyesebb annak eldöntése, hogy stabil, halszálkás, vagy a körforgó rendszerű fejőállás alkalmazása-e az indokolt. Az utóbbi években szerte a világon, a kisebb költségű és nagyobb üzembiztonságú, egyszerűbb, stabil fejőállások felé irányul a figyelem.

A stabil, halszálkás fejőállásokban a munka ütemének célszerű megválasztásával, a fejő önmaga fizikai igénybevételét szabadon határozhatja meg.

A forgó fejőállásokban a fejők néhány műveletből álló monoton munka szakaszt ismételnek, mindezt a karusszel forgása által meghatározott ütemben. E szalagszerű fejés kevésbé kedvez a figyelmes és gondos munkának.

Kép

Fejőkészülék levevő automata készüléktartó karral

Valamennyi fejőállás típus teljesítménye növelhető a részműveletek automatizálásával, amellyel az alkalmazott fejőberendezés egyben bonyolultabbá és költségesebbé is válik. A forgó fejőállás részleges automatizálása alig csökkenti a dolgozó terhelését, mert a munka üteme gyorsul, és egyhangúsága is fokozódik.

A fejőállások létesítése számottevő költséggel jár, elérheti a tehenészet férőhelyenkénti beruházási költségének 10–25%-át is (Mikecz, 1985).

A fejállásokban, a fejőberendezések beépítése a 19. vagy a 17. ábra szerinti elvet követi. A fejőtermi fejőberendezések tehát alapvető működési rendszerben nem különböznek az istállói-tejvezetékes fejőberendezésektől.

A tejmérő üveghengerekkel ellátott fejőberendezésnél (17. ábra) az üveghengerekről a fejésenként (egyedenként) fejt tej mennyiségeit leolvashatjuk, de a benne összegyűjtött tej színéből és fizikai állapotából minőségére is következtethetünk. Ha a fejés végére a tej véres lesz, akkor a mérőballonból a tejet külön edénybe kell engednünk, a mérőballont pedig víz és tisztítószer felhasználásával ki kell mosnunk.

Közvetlenül a csővezetékbe fejjük a tejet a 19. ábra szerinti tejvezetékes fejőrendszernél. Ha a csővezetékbe szennyezett (beteg állattól származó) tejet fejünk, akkor az egész tejmennyiséget fertőzzük. A kárt csak az első tejsugarak kifejésével és ellenőrzésével (a tej szükség szerint külön fejésével) előzhetjük meg.

A fejőházi fejőberendezéseknél megvalósítható a tejvezeték emelkedő szakaszok nélküli, kevés iránytörést tartalmazó állásszint alatti (alsóvezetékes) beépítése, amely a fejővákuum stabilitását kedvezően befolyásolja.

Juhfejő gépek

A juhfejés korszerű végrehajtására szintén fejőberendezéseket használnak. A fejőberendezések működése elvileg azonos a tehén fejéséhez használatos berendezésekkel. A különbségek a fejőkelyhek kiképzésében, pulzusszámban mutatkoznak, valamint abban, hogy egy fejőkészülékhez két fejőkehely tartozik.

A juhokat hátulról fejik és ehhez alkalmazták a különböző rendszereket. Alapvetően két rendszer ismeretes, így a stabil kivitelű juhfejő berendezések és a mozgatható, általában teherautó, vagy pótkocsija platóján elhelyezett fejőberendezések.

A stabil rendszerek fejőtermi berendezések, ezek lehetnek párhuzamos, halszálkás és karusszel jellegűek. Ezeknél a munkaterület, a fejőút süllyesztett, a fejő mellmagasságban dolgozik. A tej- és vákuumvezetékek a fejő folyosó feletti – felsővezetékes – elhelyezésűek. Általában az egyedi tejmennyiség mérésére üveg mérőhengereket alkalmaznak a tejvezetékhez csatlakoztatva.

A juhok gépi fejésénél a tőgyalakulás, a géppel fejhető tőgy lényeges szelekciós szempont.

A tőgy legyen szabályos alakú, a két tőgyrész azonos kapacitású. A tőgybimbó alapi része legalább 16 mm vastag, hossza legalább 20 mm legyen. Előnyösebb, ha a bimbó hossza meghaladja a 25 mm-t (Mikus, 1967).

Lényeges, hogy a tőgybimbók a padozat felé irányuljanak, jó a csecsbimbó illesztés még, amikor azok 45–55 fokos szöget alkotnak a tőggyel.

A juhok gyorsan megszokják a gépi fejést, általában jól fejhetők. A tejleadás 2–4 s alatt megindul és ezt jól szolgálja a meleg vizes tőgymosás.

A fejőgépek egyes technikai tényezői és azok hatása a tőgyre

A korszerű fejőgépektől elvárjuk, hogy (Biró, Katona, 1983)

  • a tőgyben levő tejet a lehető legrövidebb idő alatt,

  • a lehető legteljesebb mértékben kiürítik, miközben

nem okoznak sérüléseket a tőgyön, és nem befolyásolják a tej minőségét.

Ennek teljes megvalósításához a tehén állománynak azonos fejéstechnikai paraméterekkel (azonos formájú és méretű tőgyek, valamint bimbó méretek, azonos kapacitású tőgynegyedek stb.) kellene rendelkeznie. Valójában minden tehén egyed tőgyalakulása, külső hatásokkal szembeni ellenállóképessége eltérő, az idegrendszerük (vérmérsékletük) is változó. Az előzőekből következik, hogy olyan fejőgép, amely minden tehénnél ideálisan elvégzi a fejést nincs és nem is készíthető.

Régóta ismert tény, hogy a jól megépített, kiválóan működő és optimális körülmények között üzemelő fejőberendezések önmagukban nem teszik beteggé az állatokat. A rosszul működő és szennyezett fejőberendezések viszont a tőgygyulladások kiváltói. A szennyező anyag, illetve a fertőző forrás a jól működő fejőberendezésekben is általában jelen van.

Kép

Juhfejő karusszel

Kép

Pótkocsis mozgó juhfejő

A fejőberendezés a következők szerint terjesztheti a tőgyfertőzést (Tóth, 1989):

  • a fejőberendezés belső, tejjel érintkező felületeit a fejési műszak után nem megfelelően tisztítják, a tejmaradványokban az elszaporodó baktériumok a következő fejési műszak során az egészséges tőgyeket fertőzik,

  • adott tehén fejésénél, az egészséges tőgynegyedekre fertőző forrást jelent, ha az egyik tőgynegyed beteg és annak teje a fejés során fertőzi az egészséges negyedeket,

  • nagy a fertőzés tovább adásának a lehetősége, ha a fel nem derített fertőző tőgygyulladásban szenvedő tehén fejését végezzük, majd e tehén tejével szennyezett fejőkészüléket a fejésben utána következő egészséges tehénre tesszük.

A gépi fejés során a tőgyre ható mechanikai hatások és ezek nagysága főként a vákuumtól, a pulzátor jellemzőitől és a bimbóval közvetlenül érintkező fejőgumi tulajdonságaitól függ.

A vákuum hatása a tőgyre

A működő fejőgépben mérhető üresjárati (tejfolyás nélküli) vákuum nagysága a fejőberendezés konstrukciójától függően 40–50 kPa közötti. Sajtáros fejőberendezéseknél az üresjárati vákuum általában 50 kPa, nagy keresztmetszetű alsóvezetékes fejőberendezéseknél 40 kPa is lehet.

Az előírtnál nagyobb üzemi vákuum (melyet gyakran a szabályozó szelep eltömődése okoz) gyakran tőgygyulladáshoz vezet. A vákuum szabályozó normál működésének helyreállítása számos gazdaságban javította a tőgyegészségügyi helyzetet.

Két hazai tehenészetben végzett vizsgálatok szerint a véres tej oka a 72–74 kPa-os fejővákuum volt (Biró, Katona, 1983).

Több szubklinikai tőgygyulladást észleltek azokban az állományokban, ahol a fejést a kívánatosnál nagyobb ingadozó vákuummal végezték.

A vákuum ingadozást és vákuum csökkenést a tőgybimbó alatti térben nem lehet teljesen megszüntetni, de mérsékelni lehet. A vákuum ingadozás összefügghet a fejőberendezés valamennyi fő egységének paramétereivel, így a légtartalékkal, a tejvezeték hosszával, keresztmetszetével, görbületével, emelkedő szakaszaival, a szabályozó szelep rossz méretezésével, szennyezettségével stb. a vákuum ingadozást leginkább a „kaliforniai normák” szerint épült, ún. alsó vezetékes fejőberendezések szüntetik meg.

A vákuum ingadozás periodikusan tőgyirányú áramlást okoz. Ekkor a tej és levegő áramlik a tőgyhöz, amely a fejőkészülékből fertőző anyagokat is szállíthat.

A sajtáros fejőberendezésekben a tőgybimbó alatt mérhető vákuumingadozás sokkal kisebb, mint a felső tejvezetékes (istállói vagy fejőházi) fejőberendezésekben, mert a sajtárnál kisebb a tejemelési magasság, mint a tejvezetéknél.

A fejőgumiban a fejés alatti vákuumingadozás egyrészt ciklikus, amit a fejőgumi mozgása, valamint a tejfolyás idéz elő, másrészt szabálytalan ingadozás, ami a vákuum rendszer ingadozásával függ össze.

A fejőgumi aktív mozgást végez, amikor a pulzátortérben vákuum van és egyúttal a tejtérben is szívás van (szívóütem elején). Ilyenkor a vákuum megemelkedik, így a tőgybimbóra a normál vákuumnál nagyobb vákuum hatás érvényesül. A tejfolyás megindulásakor egy tejoszlop alakul ki a tejtérben, aminek következtében csökken a vákuum. Ugyanis a tejtérben lévő vákuum a tejoszlopon keresztül hat. A vákuumot csökkenti a tejoszlop áramlása is. Tehát a szívás ütem elején az emelkedett vákuum a tejfolyás megindulásakor csökken. Így alakul ki a ciklikus vákuum ingadozás.

A fejési sebesség növekedésével a tőgybimbó alatti vákuum átlaga csökken. A vákuum ingadozást a következő módon igyekeztek csökkenteni. (Tóth, 1989):

– speciális kialakítású kollektorokat készítettek, alkalmaztak (Flaco, Zero, Bio-Milker, Miele stb.),

– a vákuum rendszerben a vákuum ingadozást plusz-mínusz 2 kPa-ra mérsékelték (igen nagy légszállító kapacitás, a vákuum vezetékek méretének növelése, a szabályozó szelepek érzékenységének növelése hatására),

– a kollektorok térfogatát és légvezetését megnövelték,

– aszinkron pulzálást készítettek,

– állás szint alatti tejvezeték elrendezést alakítottak ki, amelynek nincs a tejemelésből adódó vákuum csökkenése, sőt a gravitáció kényszeríti a tejet az egyirányú áramlásra.

Az előzőekben felsoroltakkal elérhető, hogy a legnagyobb fejési sebességre képes teheneknél sem telítődik a kollektor tejjel és így a kifejt tej közvetlen (tőgybimbóhoz való) visszafolyásából adódó kontakt fertőzés lehetősége megszűnik. Hátránya, hogy a kollektornál beáramló levegő erősen habosítja a tejet, egyes alkotó elemeit oxidálja is. A levegő beáramlásának környékén a tejből permetszerű aeroszol képződik, amely a belső terek levegőjével együtt vándorol. Az aeroszoloknak fertőzést terjesztő szerepük van, mivel a fejőkészülékek belső járatain eljuthatnak a tőgybimbók végéig is.

A pulzálás feladatai és hatása a tőgy egészségi állapotára

A fejőkehely falközötti terében kialakuló periodikus nyomás változást a pulzátor valósítja meg. A pulzátor percenként 40–60-szor, felváltva légköri nyomású levegőt, illetve vakáuumot enged a falközötti térbe. A falközötti térben a pulzátor vezérelte nyomásváltozást megfelelő műszer segítségével regisztrálva a pulzusdiagramhoz jutunk (20. ábra). A görbét szabványban rögzített megállapodás szerint szakaszokra osztják. E szakaszok arányai a pulzátor jellemzők az alábbiak szerint.

Kép

A pulzusdiagram alakját a pulzátor szerkezeti sajátosságai (pl. a levegőt átbocsátó keresztmetszetek) is befolyásolják.

Módosul a diagram, ha a pulzátorhoz kapcsolódó tér térfogata (pl. ha egy pulzátorfélhez két fejőkehely helyett négyet csatlakoztatnak) vagy a vákuumszint változik.

Kép

20. ábra. A pulzátor jelleggörbe (a falközötti térben regisztrálható periodikus vákuumváltozás) szabványos szakaszai

A szögletes pulzusdiagrammú pulzátorhoz kapcsolódó fejőgumik igen gyorsan nyitnak és zárnak. A fejőgumi gyors nyitásának hatására nagy sebességgel áramlik a tej (tejköd, fertőzött anyagot szállító levegő) a bimbó irányába. Tehát azon fejőberendezésekkel dolgozva, amelyek pulzátora a fejőgumit igen gyors mozgásra kényszeríti, a tőgyfertőzési veszély sokkal fokozottabb.

A pulzátorok többféle változatát ismerjük. Működési elvük szerint:

– pneumatikus,

– villamos,

– hidraulikus,

vezérlésűek lehetnek.

A pneumatikus vezérlésű pulzátoroknál a vákuum csökkenés (amely bekövetkezhet növekvő fejési sebesség hatására) következtében, mind a szívási ütemarány, mind az ütemszám változik. A vákuum csökkenésével a pulzátorok egyre lassabban járnak.

A hidraulikus pulzátorok pulzálási jellemzőiket a vákuumszinttel kevésbé változtatják, mint a pneumatikus pulzátorok, de a pulzátor jellemzőket a hőmérséklet is kismértékben befolyásolja.

A villamos vezérlésű pulzátorok a legelőnyösebbek, mivel paramétereiket a fejőgép és a környezet kevésbé befolyásolja.

Szinkron rendszerű a pulzálás, ha a fejőkészülék mind a négy fejőkelyhében egyszerre van szívási fázis, aszinkron rendszerű a pulzálás, ha a fejőkészülék két fejőkelyhében szívás a másik kettőben szorítás van ugyanazon időben. Az aszinkron üzemű gép a tőgyről nehezebben csúszik le, de könnyebben okoz a bimbó bázisán (a fejést befejező fázisban) elzáródást. Tehát utófejésre hajlamosító hatásuk nagyobb. Gyakorlati körülmények között az aszinkron üzemű géppel a visszafertőzés veszélye nagyobb, ha a kollektor térfogata kicsi és nincs légbevezetése. Mindezek ellenére nem lehet általánosan a szinkron vagy aszinkron pulzálást a másik rovására előnybe részesíteni.

Hazai és külföldi kutatási eredmények szerint a szívási ütemrész hosszának növelése fokozza a fejési sebességet. A hosszú szívási ütemrésznek negatív hatásai is vannak. Egy tehenészetben, ha 50% szívási arányú pulzátorokról 67–75% szívási arányú pulzátorokra térnek át, az állományban a tőgygyulladások megnövekedett számára kell számítani. Hosszú szívási ütemrészben a bimbócsatorna olyan hosszú ideig van nyitva, hogy a bimbó belső tere teljesen kiürül (a fejés végén a vakfejés alatt) és vákuum alá kerül. Ekkor a vákuum már nem csak a külső bimbófelületet, hanem a belső nyálkahártyát is károsítja. (Bak, Tóth, 1992).

Általánosan a 45–60 percenkénti pulzusszámot megfelelőnek tartják. A nagyobb pulzusszám a vérkeringés szempontjából kedvezőbb. Ugyanakkor csökken a bimbócsatorna teljesen nyitott állapotának időtartama és ezzel együtt a fejési sebesség is. ha túl alacsony a pulzusszám nőhet a fejési sebesség, de romlik a fejőgép stimuláló képessége. Az előzőek alapján a fejőberendezéshez meghatározott pulzusszám megtartása az eredményes fejéshez alapvető.

A túlságosan lassan működő pulzátorok tőgykárosodást okozhatnak. Néhány esetben találtunk olyan fejőgépeket, amelyek (karbantartási hiány miatt) 30–32 percenkénti ütemszámmal működtek (Biró, Katona, 1983). A pulzusszám csökkenésével a szívási idő megnő és a tőgyre megszakítás nélkül 0,7–0,8 s-ig ható vákuum igen hátrányos volt.

A fejőgumi működése és hatása a tőgyre

A fejőgumi a fejőgép olyan alkatrésze, amely a tehén tőgyével közvetlen érintkezésben van. A fejőgumi közvetíti és módosítja a fejővákuum és a pulzátor tőgyre irányuló hatásait. A régi típusú fejőgumi működő része (15. ábra) a rövid tejtömlőtől különáll, s a két részt az ún. vizsgálótölcsér köti össze. Újabb gépek fejőgumija a rövid tejtömlővel egybe vulkanizáltan készül.

Az ajakból és torokból álló szájrészt masszáló fejnek is szokás nevezni. A szájrészkamra, nagyméretű fejőgumik használatakor, állandó vákuum alá kerül. E vákuum a fejés teljes periodusában hat a bimbó felületére és biztosítja a fejőkehely tapadását, fennmaradását még rendellenes eseménykor is. Ilyen fejőkészülékkel való fejéskor, ha rövid idő (néhány másodperc) kimarad, lecsökken a fejővákuum, a fejőkészüléket a szájrészkamra tapadóvákuuma a bimbón tartja.

A fejőgumikat különféle formában és méretben készítik. A nagy fejőgépgyártó cégek 20–50 féle fejőgumit forgalmaznak. Az egyes típusok több tulajdonsága eltérhet egymástól.

A fejőgumi leglényegesebb tulajdonságai a következők:

– méretei és formája,

– rugalmassága,

– keménysége,

– felületének minősége,

– a működő rész falvastagsága,

– alapanyaga.

A fejőkehelybe szerelt fejőgumit a falközötti tér és a tőgybimbó alatti tér vákuumának különbsége, azaz a vákuum által létrehozott erőbehatások eredője mozgatja. A fejőgumi hengeres állapotában a tőgybimbó alatti térben, valamint a falközötti térben a vákuum azonos értékű. Ilyenkor az eredő nulla. Legnagyobb az eredő, ha a falközötti térben atmoszférikus nyomás, a tőgybimbó alatt pedig vákuum van. A fejőgumi belső terében csak a tejfolyás megindulásáig (általában néhány másodpercig) fordul elő névleges (pl. 50 kPa) vákuum. Ekkor a tőgybimbó végén a vákuum közel azonos a pulzátor csúcsvákuumával. Ha a tejfolyás megindul a bimbóvégi vákuum csökken. A bimbóvégi vákuum és a pulzátor csúcsvákuuma közötti különbség annál nagyobb, minél nagyobb a fejési sebesség, illetve az adott fejőberendezésnél minél nagyobbak az áramlási ellenállások. Az előzőekből következik, hogy a tejfolyástól függő vákuum viszonyok a fejőgumi mozgását is módosítják. Másként fogalmazva, ha egy adott fejőberendezésnél a fejővákuumot stabilizálom (változásait csökkentem) ezzel a fejőgumi mozgásviszonyait is megváltoztatom. Megállapították, ha a fejővákuum 50 kPa-ról 30 kPa-ra csökken, akkor a fejőgumi átlagos mozgási sebessége 2–5-szörösére, maximális mozgási sebessége 10–12-szeresére nő (Tóth, 1989).

Amikor a fejőgumi az összezárt (lapított) állapotból hengeres alakúra tágul, a tőgybimbó végénél jelentős légtérnövekedés van. E térbe levegő csupán a kollektor irányából áramolhat. Ha az előző adatok szerint a stabilizálatlan fejővákuum miatt a gumi mozgási sebessége megkétszereződik, ezzel a tőgyirányú áramlás (és vele együtt a tőgyfertőzés veszélye) is megnövekszik. A fejőgumi mozgásával összefüggő tőgyirányú levegőáramlás csökkentésére speciális fejőgumikat készítettek. Norlander (1960) a fejőgumi és a rövid tejtömlő határán légbevezető furatot alakított ki.

Kevésbé masszív fertőzéseket állapítottak meg olyan fejőguminál, amelynek ajak és működő rész kialakítása sokszögletű. A sokszögek éleinél folyamatosan levegő juthat a tőgy mellett a fejőgumi belső terébe. A beáramló levegő akadályozza az aeroszol tőgyirányú áramlását és nem okoz körkörös gyűrűráncot a bimbó bázisán, és a vérpangás is mérsékeltebb.

Kívánatos, hogy az adott tehénállomány bimbóméreteihez a leginkább megfelelő fejőgumikat használjuk. A fejőgumik és a tőgybimbók méretbeni összhangja a gépi fejés súlyponti kérdése. Összhangjuk befolyásolja:

– a tőgyirányú levegő (aeroszol) áramlás mértékét,

– a tőgyben visszamaradó tej mennyiségét,

– a gumi stimuláló képességét és

– a bimbókra kifejtett traumatizáló hatást.

A magyartarka állományhoz általában 24–27 mm-es csatlakozó méretű fejőgumikat használtak. E méretek azért váltak szokásossá, mert a kézi fejésről a gépi fejésre történő átmenet időszakában a terjedelmes bimbókat csak a nagyméretű fejőgumik voltak képesek magukba foglalni.

Kísérleti elemzést itt nem közölve, a fekete tarka holstein-fríz tehenekhez 20–21 mm átmérőjű és 125–130 mm hosszú fejőgumik előnyösek. A holstein-frízzel keresztezett magyar tarka tehenekhez a 22–23 mm átmérőjű gumik felelnek meg, a gumik hossza 140–145 mm legyen. Általánosan fogalmazva úgy is mondhatjuk, hogy a tehénállomány bimbó-alakulásához az a fejőgumi felel meg (átmérőt tekintve), amely felrakás után csak a bimbó kétharmad részét foglalja magába. Az ilyen fejőgumikat a tőgyhöz képest kisméretűnek mondják.

A kisméretű kúpos (a szájrész felé bővülő) kivitelű fejőgumiknak az az előnyük, hogy kevésbé képesek felcsúszni a bimbókon és nem okoznak a bimbómedence és a tőgymedence között elzáródást, így kevesebb az utófejésre maradó tejmennyiség.

Nagyméretű fejőgumik használatakor, közvetlen a fejőkészülék levétele után, megfigyelhetjük a bimbók felületének kékes-lilás elszíneződését, élénk kipirosodását és vérpangásra utaló tüneteket. Megfigyelhető továbbá a bimbók bázisánál (tövénél) körbefutó piros gyűrű alakú ránc, amit „gyűrűráncnak” is nevezünk. Ha gyűrűránc keletkezik, bizonyosan a tehénhez nem megfelelő fejőgumit alkalmaznak.

Kísérleti tapasztalat, hogy a fejőgumik szorítási fázisban a teljes deformáció idején sem zárnak le teljes egészében. Így a tőgybimbók a kétterű fejőkészülékben nem mentesülnek a vákuum mechanikus hatása alól.

A rugalmas fejőgumi a bimbóhoz jól illeszkedik, jól követi a pulzáló vákuum és a fejővákuum változásait. A rugalmas anyagú fejőgumi tartósabb és könnyebben kezelhető.

A vékonyabb falú gumi deformációja igen kis nyomáskülönbség hatására létrejön. A nagyobb falvastagság esetén növekszik a deformáció munkaigénye, vagyis összenyomásához nagyobb nyomás különbség szükséges.

A túl kemény fejőgumi könnyebben okoz felületi sérüléseket, a kemény gumiknál gyakoribb a gyűrűránc, ami az elégtelen véráramlást jelzi.

A fejőgumit a kehelyben ki kell feszíteni és így kell rögzíteni. A kifeszítés 40–50 N (Newton) erővel történjék. A gumi rugalmasságától függ döntően a bimbó stimulációja.

A fejőgumi a tartós használat vagy a szakszerűtlen kezelés következtében, anyagától függően előbb-utóbb kitágul és eredeti fizikai tulajdonságai (formája, rugalmassága stb.) fokozatosan megváltoznak. Az öregedett fejőgumi nem csak nehezen tisztítható és alig fertőtleníthető, hanem a tőgyet közvetlenül is károsítja. Ezért a fejőgumikat ki kell cserélni, amint azokon elváltozások alakulnak ki.

Vizsgálataink (Tóth, 1989) szerint a szintetikus alapanyagú és jó minőségű fejőgumiknál a mikrorepedések 350–400 üzemóra után jelennek meg. Ez a működő rész 2,3–2,7 millió hajlításának felel meg. Átszakadásuk gyakran csak 4–5 millió deformáció után következik be.

Ha a fejőgumi felülete erősen barázdált, repedezett, illetve mosószer lerakódásokkal fedett, akkor a szennyezett tejrészecskék jobban megtapadnak. E szennyező anyagot a fejés során az „új” tej kimossa és a vákuumingadozás aeroszol formájában a bimbóvégre juttatja.

A fejőberendezésekre vonatkozó műszaki és higiéniai irányelvek

Akkor lesz eredményes a jól kiválasztott részegységből, jól megépített, karbantartott fejőberendezéssel végzett munka, ha egyidejűleg szakszerű fejést végeznek.

A mai gazdasági körülmények a fejőberendezésekkel kapcsolatos igények közül a következőket teszik elsődlegessé, hangsúlyossá:

– a fejőgép a tőgyet ne károsítsa, a fejéssel járó stresszhatás minimális legyen,

– a tehén egyed egyes tőgynegyedei, valamint a tehenek egymás közötti átfertőzésének lehetőségét minimálisra csökkentse,

– a fejőberendezés hibaelhárítása, karbantartása egyszerű legyen, üzembiztosan működjön.

Régóta ismert elv, hogy a fejőberendezés részegységeit a fejt állomány sajátosságai figyelembevételével kell kiválasztani és megépíteni. A hazai tehenészetek tehénállománya, fajtaátalakító keresztezéssel, jelentős vérhányadban holstein-frízzé vált. a holstein-fríz állományok fejéssel összefüggő biológiai sajátosságai a következők (Tóth, 1989):

– rövid és keskeny tőgybimbók,

– gyakoriak az igen terjedelmes tőgyek, amelyeken a bimbók egymástól távol helyezkednek el,

– jellemző a rövid fejési idő és az ezzel párosuló nagy fejési sebesség.

A fejőgéppel szembeni követelménynél nem célszerű különbséget tenni a holstein-fríz és a holstein-frízzel keresztezett tehénállományok között. ugyanazon technika alkalmazandó és legfeljebb átmenetileg lehet különbség a fejési műveletek végrehajtásánál.

A hazai magyar tarka x holstein-fríz állomány termelési szintje 4000–7000 liter/tehén/év. Egyes rekorder tehenek tejtermelési szintje eléri a 10–12 000 liter/tehén/év szintet. Az első tőgyfélben mintegy 10%-kal több tej van, mint a hátsókban. A tőgy síkja a talaj síkjával nem párhuzamos (Tóth, Bak, 1987).

A teljes hazai tehénállományt géppel fejik. Új fejőgép használatba vétele egyben a meglévő fejőgép rekonstrukcióját is jelentheti.

A fejőgép rekonstrukciót a következő szempontok is indokolttá tehetik:

– a tehénállományban változás következik be (más tőgyalakulás, más fejőgép). Elégséges lehet csupán a fejőgumik vagy a fejőkészülékek cseréje, vagy vezetékek átmérőjének növelése és új pulzátorok beállítása,

– a tehenészet növekedése indokolttá teheti, hogy sajtáros vagy vezetékes fejésről fejőházi fejésre térjünk át.

Munka termelékenységben jelentős javulást csak a fejőházi fejés hoz. A fejőházi fejésre való áttéréskor célszerű igen gondos elemzést (tervet) készíteni.

A fejőberendezés részegységeinek, paramétereinek összehangolásánál figyelembe vehető az, hogy bármely tényezőt optimalizáljuk a többinél kompromisszumok sorozatával kell számolnunk. Például a stabil vákuumhoz nagy légszállítás kell. Ezzel nő az energiafelhasználás és a beruházási költség is. A stabil vákuumhoz kellenek továbbá nagy átmérőjű tej- és vákuumvezetékek, amelyek költségnövelők, de ezzel a higiénés feltételek is romlanak, mivel a nagy keresztmetszetű csövek nehezebben tisztíthatók (nagyobb a tisztítószer igény is). Összegezve, a nagyobb hasznot szem előtt tartva, kompromisszumokon át célszerű az optimumot keresni.

A fejőberendezéseket tervezésük, beszerelésük során megfelelő méretű, alakú, nagyságú (tulajdonságú) alkatrészekből kell kialakítani. Használatba vételük előtt, majd utána is rendszeresen ellenőrizni kell a fejőberendezések működését, higiéniai állapotát.

A fejőberendezések szakszerű megítéléséhez ismerni kell a legfontosabb paramétereiket.

A vákuum szivattyú teljesítménye

A vákuum szivattyú a fejőberendezés motorja. A fejőkészülékek működtetéséhez szükséges vákuumot, légbeállítást a vákuum szivattyú hozza létre és a szabályozó szelep tartja állandó szinten.

A vákuumszivattyú légszállítási teljesítményét, 50 kPa vákuumon – 101 kPa nyomású és 20 oC hőmérsékletű levegőre vonatkoztatva – liter/perc-ben tudjuk megmérni, a szívócsonkra helyezett légmennyiségmérő műszerrel (Bak, Tóth 1992).

Egy fejőberendezéshez a vákuum szivattyú szükséges teljesítményének pontos számítási módszerét az idevonatkozó szabvány tartalmazza. A vákuum szivattyú szükséges teljesítménye függ az összes részegység légfogyasztásától, a szükséges légtartaléktól, a szabályozási veszteségtől és a rendszer (vákuum és tejvezeték rendszer) légveszteségétől.

Egy fejőkészülék átlagosan 50 liter levegőt „fogyaszt” vagyis percenként 50 liter levegőt enged működése során a vákuum rendszerbe.

A rendszer légveszteségét a vezetékeken, tejleválasztón lévő apró lyukakon (tömítetlenségeken) beáramló levegő jelenti. E veszteség nő, ha a fejőberendezés vákuum szintjét (névleges vákuumát) megemeljük, illetve a természetes elhasználódás miatt a veszteség növekedésével kell számolnunk. A vákuum szivattyúk légszállítása használatuk során, szerkezetük kopása miatt csökken.

Az USA-ban 230–280 liter/perc légszállítás kapacitást ajánlanak, és építenek be fejőkészülékenként. A többlet légszállítás természetes többletberuházással és energia költséggel jár. Ez a fejés szempontjából azonban igen nagy biztonságot jelent.

A fejőberendezés vákuumtechnikai megfelelőségét, a légszállítás oldaláról az jelzi, ha van elegendő légtartalék. a szükséges elegendő légtartalék kifejezhető százalékban és liter/perc-ben. A mért légtartalék a vákuum szivattyúk névleges légszállításának 50%-ánál nem lehet kevesebb.

Másként kifejezve a fejőkészülékenkénti légtartalék minimum 70 liter/perc legyen. A légtartalék kedvező értéke fejőkészülékenként 70–140 liter/perc.

A vákuum szivattyúkat a lehető legközelebb célszerű elhelyezni a működő fejőkészülékekhez. A szivattyú helyszíni beszerelésénél (beépítésnél) arra is gondot kell fordítani, hogy a szivattyú fordulatszáma, légszállítása, a vákuumszint mérhető legyen (vagyis a műszerek csatlakoztatására legyen kiépített helyen).

A vákuum szivattyút jól szellőztethető, a fejőteremtől a tejháztól elkülönített helységben kell telepíteni.

A vákuum vezeték

Általános elv, hogy a vezetékeket lejtéssel építik és a vízgyűjtő ágba automatikus vízleeresztő szelepet építenek be.

A csőívek legkisebb sugara 45 cm lehet. A vákuum vezeték tömítetlenségi vesztesége a légszállítás 5%-át nem haladhatja meg.

A vákuum vezeték belső átmérőjének pontos meghatározásához, a 2 kPa-nál kisebb vákuumveszteségi elvet követve a szabványban előírtak szerint járjunk el.

A fő vákuum vezeték és a pulzátorvezeték keresztmetszetének kialakításához a következők javasolhatók.

A fő vákuum vezeték (a vákuum szivattyút és a légtartályt összekötő szakasz) keresztmetszete 4,0 négyzetcentiméter fejőkészülékenként. A pulzátorvezeték keresztmetszete 2,0 négyzetcentiméter fejőkészülékenként. E vezetékek építéséhez horganyzott acél vagy vastagfalú (kemény) műanyag csöveket használjunk (Tóth, Bak, 1987).

A tejvezeték

A tejvezetéket úgy kell megtervezni, hogy benne a tej áramlása a lehető legjobban akadálymentes legyen. A tejvezetékben az emelkedés, az iránytörés, a keresztmetszet szűkítése mellőzendő.

A rozsdamentes acél tejvezeték falvastagsága minimum 1,0 mm, a hőálló üveg tejvezeték pedig minimum 2,0 mm.

A tejvezeték belső átmérőjét 2 kPa-nál kisebb vákuumesésre méretezik a szabványban leírtak szerint. A tejvezeték a legnagyobb fejés alatti terhelés (tejfolyás) mellett is csak egyharmad részben telítődhet fel tejjel. A tejvezetékben a hosszú tejtömlő csatlakozó csonkja a tejvezeték felső harmadához vezesse be a tejet azért, hogy a tejvezetékben lévő tej ne tudjon visszafolyni a hosszú tejtömlőkbe.

A tejvezetéket a kapcsolódó fejőkészülékek számától és a benne várhatóan áramló tejmennyiségtől függően kell méretezni. Hazai viszonyaink között általános szabály, hogy egy fejőkészülékre legalább 5 négyzetcentiméter tejvezeték keresztmetszet jusson. A tejvezetékek a tejleválasztó tartályhoz minimum 1,25%-os lejtéssel csatlakozzanak.

Kollektor

A kollektor a fejőberendezés legnehezebben tisztítható része. Kiválasztásánál alapvető követelmény, hogy belső falai simák legyenek, éles sarkokat (réseket) ne tartalmazzon, valamint az időszakos kézi tisztítás miatt, könnyen szét- és összeszerelhető legyen. Kedvező, ha a sajtáros és a tejvezetékes fejőberendezések kollektorai automatikus elzáró szeleppel is el vannak látva. Ha a fejőkészülék a tőgyről leesik, az automatikus szelep azonnal elzárja a fejővákuumot, ezzel megakadályozza, hogy a padozatról szennyező anyag szívódjon a készülékbe, illetve a sajtárba vagy a tejvezetékbe.

Fejés során a vákuum periodikusan ingadozik és ennek hatására a kollektorból a fertőző anyag visszajuthat egészen a tőgybimbóig. A visszaáramlás csökkenése érdekében a kollektor térfogatának (és egyéb jellemzőinek) alapvetően a tehénállomány fejési jellemzőivel kell összhangban lenni. Azt az elvet, hogy a kollektor beömlő nyílásait a kollektorban összegyűlő tej szintje ne érje el (a tehénállományok növekvő tejtermelése mellett) növekvő kollektor térfogattal lehet megvalósítani. Növekvő térfogat mellett a kollektorok egyre nehezebben tisztogathatók és kezelhetők. Kísérleti eredményeink szerint (Bak, 1992) alsóvezetékes rendszernél, a vákuumviszonyokra kedvező hatású 290–320 köbcentiméter térfogatú kollektorok megfelelőek a legnagyobb tejleadó tehenekhez is (Tóth és mtsai, 1993).

Kedvező, ha a kollektor elvezető csonkjának belső átmérője 13,5–15 mm közötti. A bevezető csonkok belső átmérőjének növelése csökkenti a tőgyirányú áramlás sebességét. E csonkok belső átmérőjének ajánlott értéke 11–14 mm.

A kollektorból a tejet levegő bevezetéssel továbbítjuk. A légbevezető furat maximum 8 liter/perc mennyiségű levegőt engedhet a tejtérbe. A kollektorba vezetett levegő nagyon szennyezi a tejet, kémiai elváltozást is okoz (ezért limitált), de a tőgyirányú áramlást és ezzel a tőgyfertőzés lehetőségét csökkenti.

A légbevezetés megszűnése a vákuum ingadozást két-háromszorosára, tőgybimbó alatti vákuum átlagos értékét 4–5 kPa-lal a rendszer átlagos vákuum szintje fölé emelheti.

Fontos feltételek, hogy a kollektornak átlátszó része legyen, amelyen a tejleadás megindulása, a tejfolyás csökkenése stb. megfigyelhető.

A pulzátor

Tehénállományunk első tőgyfelében kevesebb tej van, mint a hátsó tőgyfélben. Az az ellentmondás, amely az aszimmetrikus tőgy és a szimmetrikus fejőkészülék között fennáll úgy oldható fel, ha a hátsó tőgynegyedek több tejéhez nagyobb szívási arányú pulzálást biztosítunk. Szimmetrikus pulzálás mellett az első tőgynegyedek korábban kiürülnek, mint a hátsók. Ekkor az első tőgynegyedeknél vakfejés van.

A szívási ütemrész hosszának növelése fokozza a fejési sebességet, és az állományban növeli a tőgygyulladások számát, illetve annak valószínűségét. A szívási ütemarány tőgyterhelés szempontjából kedvező (ajánlott) értéke 50–60%.

A percenkénti pulzusszám tőgyterhelés szempontjából kedvező értéke 45–60 pulzus/perc (Dahl, 1987).

A pulzusszám nem térhet el ± 3 pulzus/perc-nél nagyobb értékkel a pulzátor névleges (beállított) pulzusszámától.

A szívási arány megengedett eltérése 5% egység. A „b” nem lehet kevesebb 30%-nál. A „d” nem lehet kevesebb mint 15%, illetve rövidebb mint 150 ms (millisecundum) (20. ábra).

A szabályozó szelep

Fontos követelmény a fejőberendezés belső tereiben a vákuum állandó szinten tartása. Ehhez a vákuum szivattyúk légszállításához kell a szabályozó szelepek légáteresztő (szabályozó) sebességét igazítani.

A szabályozó szelepet a 16., 17., 18., 19. ábrán jelelölt helyre kell beépíteni, a gyártó előírásai szerint. A különféle szabályozó szelepek közül korszerűek a „servo” rendszerűek, amelyeken a vákuum 35–50 kPa között állítható. Követelmény, hogy a szabályozó érzékenysége (szabályozási tartománya) ± 2 kPa, szabályozási vesztesége maximum 35 liter/perc legyen. A szabályozó szelep összes vesztesége nem lehet több a névleges légszállítás 8%-ánál (Tóth, Bak, 1987).

Vákuummérő óra

A vákuummérő legalább 75 mm átmérőjű legyen skáláján 20–80 kPa tartományban, legalább 2 kPa-onkénti beosztással.

A vákuummérőt a 16., 17., 18., 19. ábrán jelölt helyre kell beépíteni.

Tejtömlők

A hosszú tejtömlők belső átmérője minimum 12,5 mm. Felsővezetékes fejőberendezéseknél a hosszú tejtömlő belső átmérője nem lehet nagyobb 16 mm-nél. Törekedni kell arra, hogy a hosszú tejtömlő hossza a lehető legrövidebb legyen.

A rövid tejtömlő legkisebb javasolt belső átmérője 10 mm.

c) A fejéshez kapcsolódó automatizálás

A tehenek egyedi, elektronikus azonosítása

A kötött tartásnál jelentkező munkatermelékenységi korlátok miatt a tehenészetek egyre inkább áttértek, illetve térnek át a kötetlen tartásra, amely a nagyobb munkatermelékenység mellett az állatok számára is kedvezőbb környezetet biztosít a termelési potenciáljuk jobb kihasználásához. A kötetlenül tartott tehenek viszont a nagy telepeken szinte teljesen elvesztik egyediségüket. A tehénegyeddel kapcsolatos igen nagy számú adat csak akkor gyűjthető, tárolható és feldolgozható számítógéppel, ha a teheneket (külön-külön) technikai úton fel lehet ismerni.

Ezért olyan elektronikus egységet fejlesztettek ki és helyeztek el a tehenek nyakába, amelyek a tehén egyedi azonosító jelét (kódját) sugározzák. A tehenek elektronikus azonosításához szükség van a következő részegységekre:

– számjegykódos válaszadók (tehenenként),

– adó-vevő (az azonosító helyen felszerelve),

– erősítő,

– mikroszámítógép.

A válaszadók elektronikus részegységei a nyakszíjon általában 50x30x100 mm méretű műanyag dobozban vannak elhelyezve. A doboz üres részét műgyantával öntik ki, ezáltal a válaszadó víz- és ütésállóvá válik.

A technikai korszerűsödés hatásaként a válaszadók elektronikus alkatrészeinek száma és mérete csökken. A legújabb injektálható válaszadó mérete csupán 3 x 18 mm. Ezeket speciális injektorral lehet közvetlenül a bőrfelület alá beültetni. A válaszadóba tárolható információ mennyisége az utóbbi években növekedett. A tárolt információ tartalmát, sorrendjét, módját nemzetközi szabvány határozza meg (Tóth, 1990).

A számjegykódos válaszadó elhelyezhető: a nyakszíjon, a fülre erősítve, a bőr alá injektálva és a bokaszíjon.

A fejőteremben az adó-vevők (azonosítók) elhelyezhetők:

– minden fejőállás állásszerkezetén, vagy abrakos csészéjén (állásonkénti azonosítás),

– a fejőállássor bejárati kapujánál (azonosító kapu).

Állásonkénti azonosítás és nyakszíjon elhelyezett válaszadó esetén az etetőcsészébe gyakran azért adnak abrakot (csalogatóabrak), hogy az állatok mindenképpen az etetőcsészébe (az adó-vevő antennához közel) tegyék a fejüket. A legkiválóbb állásonkénti azonosítónál sem érhető el 93–98%-nál jobb azonosítási arány (Tóth, 1990).

A fejőállássor bejárati kapujánál a tehenek nagyméretű adó-vevő antennán (keretantennán) haladnak keresztül. Az azonosító megjegyzi a beérkező tehenek sorrendjét, valamint későbbiekben a tejmennyiségmérők által mért adatokat és ezeket az adott helyen tartózkodó tehén számához rendeli. Az azonosító kapunál az állatok azonosítása 100%-osan megtörténhet, ha a tehenek nyakán lévő válaszadók megfelelően működnek.

A tej elektromos vezetőképességének automatikus mérése

A tej kémiai összetételének változása együtt jár vezetőképességének változásával. A különböző elektromos vezetőképességi tartományokhoz a szomatikus sejtszám és a masztiteszt-próba jól definiálható értékei tartoznak (Bak, Tóth, 1992).

A tej elektromos vezetőképességének fiziológiás értéke 4,0–8,5 mS/cm (kiejtve miliszimensz/cm) között van.

Fejés közben a tőgymeleg tej vezetőképessége mérhető:

– a kollektorban, tőgynegyedenként (Check Gate típusú műszer),

– a kollektor tejgyűjtő terében, a hosszú tejtömlőben, vagy az egyedi tejmennyiségmérőben (AFIKIM tejmérő) az egyedi elegy tejben.

A fejés kezdetén és végén az egyes tőgynegyedek tejének vezetőképessége (ellenállása) jelentősen eltérhet egymástól (Tóth, 1990). Az eltérés 50–60% is lehet. A tej vezetőképessége a laktációs állapot és a laktációk számától függően a szomatikus sejtszámmal együtt változik.

Az automatikus működésű műszerek a tej vezetőképességét fejésként (típustól függően tőgynegyedenként) mérik. A mérési adatokat a számítógépes rendszer gyűjti és a napi értéket az előző két napi átlaghoz hasonlítja. Jelentős elétérés esetén jelzést ad a fejőnek és a tehenet a problémás tehenek listájára teszi.

Egyedi abrakadagolás automatizálása

A kötetlen tartású nagyméretű tehenészetekben takarmányozási csoportokat képzenek, ahol a csoportosítás legfontosabb szempontja az állatok laktációs állapota és tejtermelése. A csoportokhoz tartozó egyedek (takarmányozás szempontjából) legfontosabb paramétereiben (tejtermelés, testtömeg, az egyed agresszivitása) jelentős mértékű a szórás. A takarmányozási szintet a csoport átlagértékéhez határozzuk meg. Ezzel a kisebb termelésű egyedeket túltakarmányozzák, a nagyobb tejhozamúakat pedig az alultakarmányozással korlátozzák a tejtermelésükben.

A nagyobb termelésű egyedek fejadagjában nagyobb a koncentrált takarmány részaránya is. a fajlagos tejtermelés növekedésével egyidejűleg indokolt az egyedi abrakolás megvalósítása.

Kötetlen tartásnál az egyedi abrakolást, elektronikus felismerést is alkalmazó, abrakoló állásban célszerű megvalósítani. Az állat az etetőállásba belépve, a nyakszíján lévő elektronikus egység kapcsolatba kerül az etetőcsésze peremén lévő jelfogóval. A válaszadó ugyanis meghatározott távolságon belül érzékeli a nyakszíjon lévő válaszadónak csak az adott egyedre jellemző válaszjeleit. E jelek az erősítőn keresztül a vezérlőegységbe, illetve a mikroszámítógépbe kerülnek, amely a felismert egyedhez hozzárendeli a megfelelő takarmányadagot és utasítja az adagolóberendezést a megfelelő mennyiség kiadagolására.

Az egyedi abrakadagolókhoz kapcsolódóan kétféle etetési forma terjedt el. Az egyikben a koncentrált takarmány teljes mennyiségét abrakadagolókból etetik, a jászlakból csupán az alaptakarmányt. A másikban csak a prémiumtakarmányt adják az abrakadagoló automatákból. Egy abrakoló állással 20–25 tehén etethető, ha az összes abraktakarmányt az automatákból fogyasztják a tehenek. Ha az abrakoló állás csak a prémium abrakot adagolja, akkor elégséges 30 tehenenként egy abrakadagolót felállítani (Tóth, 1990).

A pontos egyedi automatikus abrakolás, amely együtt jár az etetési gyakoriság növekedésével, a következő előnyös hatásokkal jár, többlettejtermelés, magasabb zsír és fehérjeszázalék, az egységnyi tejmennyiségre jutó abrak jelentős mértékű csökkenése.

Az állatok aktivitásának meghatározása

A szarvasmarhatartás egyik leglényegesebb gazdasági tényezője a megfelelő szaporaság elérése. Ezért többféle paramétert keresnek annak megállapítására, hogy az állatokat mely időpontban célszerű vemhesíteni. Ennek egyik módja, kötetlen tartásnál, a tehén bokájára lépésszámláló (aktivitásmérő) rögzítése. E műgyantával kiöntött elektronikus egység az állat napi mozgásáról, aktivitásáról ad információt. A lépésszámláló fejlett változata egybe van építve a számjegykódos válaszadóval. Itt az adó-vevő antennákat a fejőállások állásszerkezetére rögzítik, olyan mágneses területet (kört) kialakítva, amelyen belül kerül a tehén lába a fejés idején. Az azonosítással egyidőben megtörténik az aktivitási adatok lekérdezése is.

Schlünsen (1987) megállapításai szerint e műszerek 90–95%-os pontossággal jelzik az ivarzás időpontját. Kötetlen tartási körülmények között ezeken a napokon az aktivitás, illetve a lépésszám 200–300%-ával is növekedhet.

Kötött tartásnál is tapasztalható aktivitás növekedés, de ez a referencia szinttől alig tér el, így ebből az ivarzás időpontjára nem lehet következtetni

A fejt tejmennyiség meghatározása

A fejőállásokban az egyedenként fejt tej mennyiségének mérésére ma is használnak üveg mérőballonokat. Hátrányuk, hogy nehezen tisztíthatók, sérülékenyek és drágák. Ma már legnagyobb hátrányuk, hogy automatizált gépi adatgyűjtési rendszerbe nem kapcsolhatók.

A gépi adatgyűjtési rendszerbe kapcsolható egyedi tejmennyiségmérők szinte valameynyi típusa volumetrikus elven működik. A tejmérők mechanikus része a beérkező (távozó) tejintenzitással arányos villamos jelet ad a mikroprocesszoros adatgyűjtő és vezérlő egységnek, amely ezeket feldolgozza, összegzi és numerikus kijelzőjén megjeleníti.

E tejmérők hitelesítése laboratóriumban történik, de a fejési helyeken (a beépítést követően) is szükség van további hitelesítésre. Egyes típusoknál mikroprocesszorban lévő hibagörbe állandóit a helyszíni körülményeknek megfelelő értékre kell beállítani. Beépítési körülménynek tekinthető a fejőberendezés típusa, emelési magasságok, légbevezetések stb. a mérőegység az építési körülményektől függő mérési hibákat korrigálja és ezzel a mérési pontosság javul. E tejmennyiségmérők megengedett mérési hibája max. 3% (Tóth, 1990).

A fejőházban lévő egyedi tejmennyiségmérők a fejőházi vezérlőhöz kapcsolódnak. A fejőházi vezérlő rögzíti az adott tehén előző hat fejésének tejmennyiségadatait és a legutolsó (aktuális) fejés adatát ezek átlagához hasonlítja. Amennyiben az eltérés jelentős (20%-nál nagyobb), akkor a tehenet, mint „problémás egyedet” kijelzi, vagyis figyelmeztető jelzést ad a tehenészet tulajdonosának, vezetőjének. Tehát a fejésenként és egyedenként mért tejmennyiség az abrakadag meghatározásán túl bizonyos egészségügyi és takarmányozási problémákra is felhívja a figyelmet. a fejőházi vezérlő a fejést követően a fejt összes tehén egyedi tejmennyiségét összeadja és közli a számítógéppel, mint a reggeli vagy esti összes tejtermelést. Az egyedi, fejésenkénti tejmérési adatok a takarmányadagok módosítására is felhasználhatók. Ha nincs rendellenesség, akkor a takarmányozás korrigálását a várható laktációs görbe alapján a gép el tudja végezni. A laktációs görbe a havi befejési adatok (laktációnként 10–12) alapján is prognosztizálható, illetve megrajzolható, de a fejésenkénti (laktációnként 500–300) adatokból a prognosztizálás és a rajzolás sokkal pontosabban végezhető el.

A központi számítógép az egyed fejésenkénti tejtermelését két irányból figyeli:

– az előző napok termelésének átlagához,

– a várható laktációs termeléshez viszonyítva.

Mindezen, egyébként szükséges, adatgyűjtést és értékelést csak automatikus gépi eszközökkel lehet megvalósítani.

Fejés közben a tej hőmérsékletének mérése

A tőgynegyedből kifejt friss, tőgymeleg tej igen jó korrelációban van a fejt testrész (tőgy) hőmérsékletével. Schön (1984) számos vizsgálattal megállapította, hogy a kifejt tej hőmérsékletéből következtetni lehet a betegségre, illetve a betegség lefolyására. Többféle betegségnél is jelentős tejhőmérséklet növekedést mért. A kifejlesztett mérőeszközök és a hozzájuk kapcsolódó szoftverek üzemi használtra még nem alkalmasak.

A fejőkészülékek automatikus öblítése

A tőgygyulladást kiváltó mikroorganizmusok átvitele egyik tehén tőgyéről a fejésben utána következő tehén tőgyére a fejőkészülékkel igen valószínű.

Az egyed fejésének befejezése után a fejőkészülék belső terében a következők találhatók (Tóth és mtsai, 1993):

– friss tejmaradék,

– a tőgyfelületről származó szőr, szalma, por, trágya,

– álláspadozatról származó trágya (leeső fejőkészüléknél),

– tejkő és egyéb tisztítási, mosási hiányosságból származó lerakódások.

A felsorolás szerinti első három szennyeződés-típus, két tehén fejése közötti készüléköblítéssel távolítható el, a negyedik típusú szennyeződés a fejőberendezés műszakonkénti tisztításakor. A fejés során a fejőgumi belső felületéről, az előző tehénről (tehénből) származó mikroorganizmusok kontakt módon kerülnek a tőgybimbó felületére. A fejés közbeni vákuumingadozás mikroorganizmusokat szállíthat a hosszú tejtömlő, a kollektor, a rövid tejtömlő, a fejőgumi belső felületeiről a tőgybimbó felületére, vagy a bimbó belsejébe.

Kép

Szabad kifolyásos automatikus fejőkészülék öblítő

A tőgybetegségek csökkentése, megelőzése, a minőségi tejtermelés érdekében, fejésenként (egyedenként) célszerű a szennyeződéseket eltávolítani a következő részegységek belső felületeiről:

– hosszú tejtömlő egy szakasza,

– kollektor,

– rövid tejtömlők,

– fejőgumik.

Korszerű fejőkészüléknél az öblítendő belső felület 1100 cm2, öblítési térfogat 660 cm3 (Tóth és mtsai, 1993).

Öblítési cél: az öblítendő felületen lévő mikrobák (szennyeződés) eltávolítása, de járvány esetén az eltávolítás mellett az elpusztítás a cél.

Az öblítés a céltól függően történhet:

– csapvízzel (szennyeződés eltávolítása a cél),

– csapvízzel és vegyszeres folyadékkal,

– forróvízzel (ez utóbbi kettőnél a mikrobák elpusztítása a cél).

Az automatikus készüléköblítők rendszerüket tekintve lehetnek:

– bemártásos,

– szabad kifolyásos kialakításúak.

A bemártásos rendszernél a függő fejőkészülékhez sorjában forróvizet, majd fertőtlenítő oldatot, végül öblítővizet tartalmazó tartályt emelnek automatikusan. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatták, hogy a bemártás nem elég eredményes, mert a hatásidő túl rövid. A bemártás a szennyeződés egy részét távolította el, mivel alacsony a bemártást követően a kifolyó víz sebessége, mechanikus hatása. további hátrány, hogy a tartályokban a kórokozók feldúsultak, így a vizet és a fertőtlenítőszert sűrűn kellett cserélni.

A szabad kifolyásos öblítőknél a tisztító folyadékot általában a tejtömlőbe vezetik be, amely a tej folyásával ellentétes irányú öblítést végez, majd a folyadék lefolyóba kerül.

A szabad kifolyásos öblítők az öblítésre felhasznált anyagtól függően lehetnek:

– csak folyadékot felhasználó öblítők (öblítéskor a teljes belső teret folyadék tölti ki),

– a folyadékot és sűrített levegőt használó öblítők (ezeket kétfázisú öblítőknek is nevezzük).

Az egyfázisú öblítők víz és vegyszerigénye nagyobb, mint a kétfázisú öblítőké, ahol a sűrített levegő növeli az áramlási sebességet (vagyis a tisztítás hatékonyságát), csökkenti a vízigényt és az öblítés végi önálló levegőáramlás biztosítja az öblítő folyadék teljes kiürülését.

A szabad kifolyásos automatikus öblítőknél az öblítési folyamatot vezérelhetjük fejőállásonként (minden fejőálláshoz tartozik egy öblítésvezérlő), vagy állássoronként (minden álláshoz tartozik egy öblítésvezérlő). A fejőállásonkénti vezérlés a sok vezérlő miatt megdrágítja a beruházást. Autotandem fejőberendezésnél ez az öblítő vezérlés alkalmazható. Egyéb fejőberendezésekhez főként az olcsóbb – állássoronkénti vezérlővel ellátott – öblítő javasolható.

Megelőzési célú csapvizes (kétfázisú) öblítésnél hatékony öblítést lehet elérni, ha a fejőkészüléken 68 s alatt 0,5–0,8 liter víz és 10–20 liter sűrített levegő halad át. Így elérhető, hogy a fejőkészülék belső felületén csak annyi mikroorganizmus legyen a következő tehén fejése előtt, amennyi az öblítéshez felhasznált hálózati víz mikrobaszáma.

A fejőkészülékek automatikus levétele

A fejőkészülékek automatikus levételére szolgáló készüléklevevő automaták a nagyüzemi (Nyugat-Európában már a 40–100 fh-es) tehenészetekben a fejőberendezések széles körben használatban lévő kiegészítő részei. Ezen berendezések, kialakításuktól függően többféle feladatot láthatnak el: tartják a pulzátort és a hosszú tejtömlőt, beállítják a fejőkészülék helyzetét a tőgyön, utófejést végeznek, érzékelik a tejfolyást és az alapján jelzéseket adnak a fejők részére, elzárják a fejővákuumot és leveszik, kifordítják a fejőkészüléket.

Tehenészeteinkben a készüléklevevő automaták mindkét alapvető változata a húzóköteles és a karos mechanizmussal ellátott készülékvevők is megtalálhatók.

A készüléklevevők részei a következők:

– tejfolyásérzékelő,

– készüléktartó kar, húzókötél,

– fejővákuum elzáró,

– vezérlő egység,

– munkahangerek,

– mágnesszelepek.

A készüléklevevők előnye elsősorban a vakfejés mérséklésében és a fejési teljesítmény kis mértékű növelésében jelentkezik. Fejőházi fejésnél a készüléklevevők 20–30%-kal növelik a fejőberendezés áteresztő képességét, a karos levevők emellett javítják a kifejés mértékét is. Készüléklevevők használata mellett a fejők később fáradnak el, hiszen munkájuk 20–40%-át az automaták átveszik (Tóth és mtsai, 1991).

Istállói tejvezetékes fejőberendezéseknél csak a vákuummal működtetett, húzóköteles készüléklevevőket alkalmazzák. Készüléklevevők alkalmazása mellett egy fejő három, maximum négy fejőkészüléket tud kezelni.

A készüléklevevők legjellemzőbb alkalmazási területe a halszálkás, a polygon és az autotandem fejőberendezések. Ez utóbbi két fejési rendszernél a készüléklevevők a fejőberendezés elmaradhatatlan részei. A polygonnál a fejő munkájának szervezése, az autotandemnél a tehenek automatikus ki- és beengedése feltételezi a készüléklevevők munkáját.

Fejőállásokban a húzóköteles készüléklevevőktől jobb minőségű munkát kaphatunk, mint tejvezetékes fejőberendezéseknél és a teljesítményt növelő hatásuk is jelentősebb.

Tapasztalatok szerint húzóköteles levevőknél utófejés nélkül, a tőgyben maradt tej mennyisége a levétel után átlagosan 0,8 l, egyes karos mechanizmussal ellátott készüléklevevőknél pedig 0,2 l.

A készüléklevevők beállítás szempontjából nem tartoznak az egyszerű berendezések közé. A több funkciót ellátó, bonyolultabb felépítésű készüléklevevőknél 2–6 beállítási értékeket kell ellenőrizni és szükség szerint módosítani, ha az ellenőrzést és beállítást havonta elvégzik. E munkákat célszerű, kellő gyakorlattal rendelkező szerviz szakemberre bízni.

A hazai tehenészeteinkben előfordulnak olyan tehénegyedek, amelyek a tejleadást a fejőkészülék felhelyezését követő egy perc után kezdik meg még akkor is, ha a tőgyelőkészítés megfelelő volt. Ezért fontos, hogy a tejfolyás érzékelés késleltetési ideje 1,5–2 percre legyen beállítva. Ilyenkor ugyanis a tejfolyás érzékelés, igen nagy valószínűséggel valamennyi tehénnél a tejleadás megindulása után következik be.

Tapasztalható, hogy túl erős készülék meghúzástól a tehén megijed, fájdalmat érez és lerúgja a fejőkészüléket. Az is előfordul, hogy túl erős, 10–30 s-ig tartó meghúzás során az egyik fejőkehely fokozatosan lecsúszik a tőgybimbóról, majd a készülék leesik a tőgyről.

A tejfolyásérzékelő normál érzékenysége 0,2–0,3 kg/min, de beállítható 0,1 kg/min érték is. ez utóbbinál a fejés végén érkező tej hibás működést indít el, tehát az ilyen nagy érzékenységű szabályozás (beállítás) a tejfolyás érzékelőnél nem célszerű.

Az előnyök realizálásához a készüléklevevőket kifogástalan állapotban kell tartani, működőképességüket karbantartással, beszabályozással, beállítással, javítással kell fenntartani. Ennek elmulasztása a tőgygyulladás és a tej sejtszámának növekedésével jár.

Tandem fejőállások automatikus kapumozgatással

A tandem elrendezés a fejőállások soros elrendezését jelenti, ahol az állatok egymás mögött állnak és mindegyik fejőállásnak külön kapui vannak. A tehenek a fejőállásokban egyenként cserélődnek. Az autotandem a tandem fejőállások azon változata, amelynél a kapuk nyitása és zárása automatikusan történik.

Az állatok egyenkénti mozgására a fejőállások mellett 90 cm szélességű közlekedő folyosó áll rendelkezésre. Az elővárakozóból a főkapun a tehenek egyenként lépnek be a közlekedő folyosóra. A főkapuhoz legközelebbi fejőállás nyitott bejárati kapuján a tehén belép, majd elfoglalja a helyét a fejőállásban. A tehén beérkezését, fejőállásban való bentlétét fotocellás érzékelővel rendelkező mikroprocesszoros egység érzékeli. A fejés végét a kapuvezérlő számára a készüléklevétel, illetve a készüléklevevő biztosítja. A levételt követően 60–90 s időkésleltetés után a fejőállás kijárati kapuja nyílik. A kapu addig marad nyitva, amíg a fotocellás érzékelő az állat távozását nem jelzik. Az állat távozása után a fejőállás kijárati kapuja záródik.

Egy fővezérlő egy állás ki- és bejárati kapuit, valamint a főkapu mozgatását vezérli. Pl. egy ötállásos autotandemnél ez 11 kapu sűrítettlevegős mozgatását jelenti.

A sűrített levegő hiánya, illetve a kompresszor és a fővezérlő meghibásodása a teljes fejőberendezést üzemképtelenné teszi, ezért ezen részegységek biztonságos működtetésére kell törekedni.

Ideális esetben az autotandemnél a tehenek ki- és behajtását automatikus kapunyitása révén az automatika biztosítja, amely előmunka megtakarítást jelent. A 2 x 8 állásos halszálkás fejőberendezésnél, távvezérlésű kapunyitás mellet egy csoport (8 tehén) ki- és behajtásához átlagosan 72 s szükséges. Ez tehenenként 9 s többletmunkát jelent az autotamdenhez képest. Egy 2 x 5 állásos autotandemben az automatikus kapunyitás és állatmozgatás óránként 99,5 min előmunka megtakarítást jelent az előző halszálkás fejőberendezéshez hasonlítva.

A tőgy automatikus tisztítása

Az előkészítő állásokban (vagy az elővárakozóban) általában a tőgyre permetező szórófejekkel, alulról vagy oldalról a tőgyre irányított vízsugarakkal tisztítjuk a tőgyet. E vízsugár csupán a sár-, ürülék-, alomszennyeződés durvább alkotóinak eltávolítására alkalmas. Általában nem helyettesíti a fejőállásokban végzett gondos tőgytisztítást (Mikecz, 1985).

d) A fejőberendezések működésének ellenőrzése

A fejőberendezés durva hibái érzékszerveinkkel is megállapíthatók. A működés érzékszervi ellenőrzésekor először is győződjünk meg arról, hogy a beépített vákuummérő óra mutatója rezgés mentesen, az üzemi vákuumot jelző tartományban van-e. ha kicsi a vákuum vagy nincs elég légszállítás, úgy a vákuum rendszerbe valahol szabadon áramlik be a levegő. E levegőbeáramlás, ha egy helyen nagyobb volumenű (pl. nyitva hagyott vákuumcsap) akkor hallható, ha kisebb volumenű kezünkkel érezhető. Ha a névlegesnél nagyobb a vákuum a hibát a szabályozó szelep túlzott szennyeződése (vagy kis légbeengedő képessége) okozza.

A pulzátort vagy a pulzátor tömlőt megfogva a percenkénti nyomás hullámok száma vagyis a pulzátorszám megszámlálható. A mért pulzátorszám összehasonlítható a gyári (névleges) értékkel, vagy a többi pulzátornál számlálttal. Az eltérés nem lehet több ± 3 pulzus/perc-nél.

A fejőgumi működését (nyomását) érzékelhetjük, ha az ujjunkat a fejőgumiba tesszük. Ezzel kimutathatók a fejőgumi és a pulzátor durva hibái (pl. a fejőgumi csavart helyzete a kehelyben, a fejőgumi kis méretű szakadása).

Durva hibák mellett a fejés nem folytatható, a hibák azonnal javítandók.

A fejőberendezés finom hibái csak műszeres mérésekkel mutathatók ki. Ahhoz, hogy a fejőberendezés ne okozzon maradandó károsodást a tőgyön, a fejőberendezésnek tökéletes műszaki állapotban kell lennie. A műszaki állapotot, diagnosztikai céllal rendszeresen, legalább negyedévenként műszeresen is ellenőrizni kell (Horváth, 1982).

A tőgybimbó alatti vákuumot ellenőrizhetjük:

– körszámlapos vákuummérő órával,

– elektronikus mérőműszerrel (PT-IV, MILKOTEST 512).

A vákuummérő órával elsősorban egy-egy lengés két szélső vákuum értéke mérhető. A mutató kitérése csillapított, így a tényleges ingadozásnál kisebbet mérünk.

Az elektronikus műszer a vákuum változást folyamatában (részleteiben) tudja érzékelni. A vákuum görbét papírszalagra rajzolja és adott időszakokra (5 s, 50 s) kiírja a minimum, a maximum és átlag értéket. A görbe teljes diagnosztikai és dokumentum értékű.

A légmennyiség mérők változtatható keresztmetszetű nyílásokkal ellátott műszertestből és vákuummérő órából állnak. Mérési tartományuk néhány száz liter/perctől 3000 liter/perc-ig terjed. A legismertebb ma használatban lévő légmennyiség mérő AFM-3000 típusjelű. A légmennyiség mérővel célszerű ellenőrizni a szivattyú(k) légszállítását, a fejőkészülékek légfogyasztását, a tömítetlenségi veszteségeket és a tartalék légszállítást. Ha a légtartalék 50% alá csökken, a fejőberendezést légtechnikai szempontból fel kell újítani (Horváth, 1982).

A pulzátorok működését jellemző görbéket regisztrálhatjuk és értékelhetjük különböző elektronikus műszerekkel. Legismertebb típusok Alfatronic, PT-IV. MILKOTEST 512. A felsoroltak közül kedvezők azok a műszerek, amelyek a pulzusgörbét papírszalagra rajzolják és a pulzátor lehetséges jellemzőit kiszámítják és kinyomtatják. E műszerek kijelzik a telep lemerülését, töltési folyamatát, a használt mérőcsatornát és a felhasználó részek számos (a mérést segítő) hibaüzenetet írhatna ki. E műszerekkel gyors, pontos, dokumentálható mérés, diagnosztizálás végezhető. A mért értékek a műszerek gépkönyvei segítségével értékelhetők.

e) A gépi fejés művelet-elemei

A jól végrehajtott gépi fejésnek személyi és környezeti feltételei vannak.

Személyi feltételek:

– az állatokkal szívesen foglalkozó és jól képzett fejő,

– a fejőgépet jól ismerő, műszakilag képzett karbantartó, aki a készülékek átszerelését, ellenőrzését és kisebb hibák, rendellenességek kijavítását is elvégzi.

Tárgyi, környezeti feltételek (Tóth, 1980):

– egészséges tehénállomány,

– tiszta istálló,

– műszaki és működési szempontból kifogástalan fejőberendezés,

– megfelelő eszközök a tőgyek tisztogatásához, ellenőrzéséhez és fertőtlenítéséhez,

– megfelelő helyiségek a gépek és eszközök, valamint a tejesedények tisztogatásához,

– rendszeresen és szakszerűen végzett karbantartás, javítás és hibaelhárítás,

– megfelelő mennyiségű tartalék alkatrész, illetve fogyóeszköz.

A háztáji gazda, vagy a standfejést végző tehenész a teheneit jól ismeri és a fejést ezek ismeretében végezheti. A naponta 200–400 tehenet fejő szak vagy betanított fejő a tehenek egyedi tulajdonságait nem ismerheti. A tehenek egyedi ismerete pedig eredményesebbé teszi a fejést. Fontos, hogy a fejő ismerje azokat a tehén-egyedeket, amelyek (Biró, Katona, 1983):

– tőgygyulladásra hajlamosak,

– nehéz, hosszadalmas fejésűek,

– tőgy szerkezete hosszadalmas gépi utófejést igényel,

– tőgyén süket tőgybimbók vannak,

– tejét gyógyszeres kezelés miatt külön kell fejni.

A fejési módszert mindig a fejt tehénállomány tejelési tulajdonságaihoz, a tartási körülményekhez, a gépek típusához, de főként automatizáltsági szintjéhez kell kialakítani. Amíg a standfejésnél egy dolgozó legfeljebb két sajtáros fejőkészüléket kezel, a fejőállásokban egy fejőre 5–16 fejőkészüléket is rábíznak. A fejőállásokban egy-egy tehén fejéséhez legfeljebb egy perc áll a fejő rendelkezésére, fele annyi idő, mint a sajtáros fejőberendezésnél.

A gépi fejés előtt, a fejési előkészületeket végezzük el. a fejés előkészületéhez tartozik:

– a fejést végző dolgozó tisztálkodás után a fejéshez használt ruhába öltözik,

– a fejéshez használatos eszközöket fejési helyzetbe állítja és a tejjel érintkező belső felületeket tiszta vízzel átöblíti,

– ellenőrzi és beállítja a tőgymosóvíz hőmérsékletét, előkészíti a törlőkendőket és a tőgyfertőtlenítőket,

– elindítja a vákuum szivattyút (előtte ellenőrzi az olajszintet és a szíjfeszességet),

– ellenőrzi, hogy a szabályozó szelepen át áramlik-e folyamatosan a levegő a vákuumtérbe,

– ellenőrzi a pulzusszámot.

Ezután végezhetők a gépi fejés alapműveletei, amelyek a következők (Tóth, Bak, 1980):

1.tőgymosás 40–45 oC-os meleg vízzel,

2.tőgytörlés,

3.a tőgy ellenőrzése az első tejsugarak kifejése,

4.a fejőkészülék felhelyezése,

5.a fejőkészülék eligazítása, a tejfolyás megindulásának ellenőrzése,

6.gépi utófejés,

7.a fejőkészülék levétele,

8.a tőgy és a kifejés mértékének ellenőrzése (esetleg kézi utócsepegtetés),

9.a bimbóvégi fertőtlenítés.

Tőgymosás 40–45 oC-os meleg vízzel

A tőgymosás célja kettős, egyrészt a tőgy tisztítása, másrészt a tehén előkészítése a gyors tejleadásra, hőinger alkalmazásával.

A tőgymosást, istállói fejésnél, vödörből végezzük. Nyolc-tíz liter 40–50 oC-os meleg vízbe 0,4–0,5 dl fertőtlenítőszert (IOSAN vagy Nitrogenol) teszünk. A mosáshoz jó nedvszívó tulajdonságú, durva szövésű kendőt használjunk. A tőgyet mindkét oldalán lemossuk, majd a kendőt a trágyacsatorna fölött kicsavarjuk, és a vödörbe visszatesszük. A tőgy szennyezettségétől függően, általában 6–8 tehén után, a tőgymosó folyadékot a lefolyóba (nem a trágyacsatornába) öntjük.

Fejőállásokban a tőgymosást langyos folyó vízzel végezhetjük. Ügyeljünk arra, hogy a szennyeződést csak a tőgyön lazítsuk fel. Jó tartástechnológia esetén, a tőgymosás csak a tőgy alsó harmadára és a bimbókra terjedjen ki. Külön figyelmet kell fordítani a bimbónyílások környékének tisztogatására.

Angliai szerzők vizsgálatai szerint a NaOCl-es tőgymosás (600 mg/l cl) lényegesen csökkentheti a tej összcsíraszámát és anaerob spórás baktérium számát (McKinnon és mtsai, 1983).

Trágyával vagy sárral vastagon szennyezett tőgyek tökéletesen nem tisztíthatók. Az erős tőgyszennyeződés tartástechnológiai hibából (kevés alom, helytelen lekötés, fölázott kifutó) fakad.

Mindent meg kell tenni, hogy a bimbónyílás körüli terület a baktériumok számát (az új tőgyfertőzések megelőzése érdekében) csökkentsék. A szemmel érzékelhető tisztaság általában elegendő.

A hideg vízzel történő tőgymosás gátolja a gyors tejleadást, megnő a fejési idő és ezzel a fejőkészülék károsító hatása is.

A tőgytörlés

A tőgytörlés célja a vizes tőgy szárazra törlése, valamint a tehén előkészítése a gyors és maradéktalan tejleadásra mechanikus inger alkalmazásával (Biró, Katona, 1983).

A tőgy törlésére a különféle papírszalvéták (pl. ún. pékárú-csomagoló papír) jól használhatók. Ne használjunk olyan anyagokat, amelyekről a törlés után rostos anyag marad a tőgy felületén. A tejtérbe került rostok az automaták működését akadályozzák. A tőgytörlést úgy végezzük, hogy azt a bimbók nyílásánál kezdjük és felfelé haladunk.

Ha a tőgytörlést tőgymosó ruhával végezzük, akkor a törlés és a tőgymasszás össze is kapcsolható. Bizonyított tény, hogy a tejleadási reflex kiváltásában, a tőgyre gyakorolt mechanikus hatásnak igen lényeges szerepe van. A masszást az egész tőgyfelületen alkalmazzuk.

A durva masszázs hatására különösen a duzzadt tőgyű tehenek nehezebben adják le a tejet.

A tőgy ellenőrzése, az első tejsugarak kifejése

A tőgyellenőrzés, az első tejsugarak kifejésének célja a baktériumdús első tejsugarak elkülönítése, a tőgygyulladás gyanújának megállapítása, valamint a tejleadás elősegítése.

A tőgyellenőrzést végezhetjük a masszázs során is. ekkor érzékelhetjük a tőgy feszességét és hőmérsékletét, amelyből következtethetünk az előkészítés minőségére és a tőgy egészségügyi állapotára (Tóth, Bak, 1980).

A sok baktériumot tartalmazó első tejsugarakat külön edénybe, próbacsészébe fejjük. A próbacsészébe fejt tej színéből és „pelyhességéből” következtetünk a tőgy egészségi állapotára. Ha tejhibát tapasztalunk, ne kezdjük meg a tehén fejését, hanem utoljára hagyjuk. Beteg tehén fejése után (még akkor is, ha egymás után több beteg tehenet fejünk) a fejőkészüléket tisztítani és fertőtleníteni kell. Így elkerüljük, hogy a fertőzést átvigyük egyik tehénről a másikra.

Előfordul, hogy a tej baktériumokkal nem szennyezett, csupán véres. A vérzés oka rálépés és rúgás is lehet. E tehenek fejését is elkülönítve végezzük és megkülönböztetett figyelemmel.

Kép

Tőgytörlés

Kép

Próbacsésze használata

A fejőkészülék felhelyezése

Az a legkedvezőbb, ha a tőgymosás kezdete és a fejőkészülék felhelyezésének kezdete között egy, másfél perc telik el. a fejőkészüléket csak jól előkészített és szárazra törölt tőgyre tegyük fel. A fejőkészülék felhelyezésének módját befolyásolja a fejőkészülék típusa és a tehén tőgyalakulása. Ügyeljünk arra, hogy a fejőkészülék felhelyezésével minél kevesebb levegő kerüljön a fejőkészüléken át a vákuum rendszerbe (Facsar és mtsai, 1993).

A készülék felhelyezésekor a kollektort mindig a bal kézzel fogjuk (bal kezes dolgozók fordítva), jobb kézzel nyitjuk a kollektor csapját vagy a tömlőzárat és a fejőkelyhek felrakását mindig a legtávolabbi bimbónál kezdjük. Ha a tehén jobb oldalán állunk először a bal hátsó bimbóra, utoljára a jobb első bimbóra tesszük fel a kelyhet.

Ha a tőgy terjedelme nagy a bimbók közel vannak a talajhoz, akkor nem lehet a fejőkészüléket az előző módon felhelyezni. A rövid tejtömlőket visszahajtva a kelyheket marokba (balkézbe) fogva lehet a felhelyezést elvégezni.

A beteg (üres) tőgybimbót ne fejjük, a fejőkelyhet dugóval zárjuk le. Csak a rövid tejtömlő megtörésével való fejőkehely-lezárás nem biztonságos, nem ajánlható.

A fejőkészülék eligazítása, a tejfolyás megindulásának ellenőrzése

A fejőkészülék eligazításakor úgy járunk el, hogy a készüléket kissé előre és lefelé meghúzzuk. A tejfolyás ellenőrzése tőgynegyedenként a fejőgumi és a rövid tejtömlő közötti kémlelő tölcséren lehetséges. A négy tőgynegyed együttes tejfolyása a kollektoron vagy a hosszú tejtömlő kollektorhoz közeli szakaszán figyelhető meg. Ha a fejőkészülék felrakása után 5–10 s-on belül nem indul meg a tejfolyás, akkor rosszul végeztük el a tőgyelőkészítést.

Gépi utófejés

A gépi utófejés célja a teljes kifejés elősegítése. A készülék működése közben figyeljük a tejfolyást. Ha csak „ködözik” a tej, kezdjük meg a gépi utófejést, amely a fejőkészülék meghúzásából és tőgymasszázsból áll. A fejőkészülék húzását a bimbók irányába végezzük. A súlyozás, meghúzás hatására a tőgy belső felületei, a bimbók bázisánál, az elzáródásnál egymástól eltávolodnak és a tej át tud folyni a bimbótérbe, ahonnan kifejhető (Facsar és mtsai, 1993).

Kép

Fejőkészülék a tőgyön

A magyar tarka tehénállományoknál és a régi fejőkészülékeknél a gépi utófejést el kell végezni.

Kísérleti eredmények igazolták, hogy jó fejhetőségű tehénállományoknál, megfelelő kivitelű és teljesítményű fejőberendezéseknél a gépi utófejés csak esetenként szükséges. A stabil fejővákuum, megfelelően beállított pulzálás, a jól beállított karos készüléklevevő, kisméretű fejőgumi együttesen járulnak hozzá a tőgy gépi utófejés nélküli teljes kifejésének műszaki feltételeihez.

Ha a tehénállományt jól előkészítettük, és a gépi utófejéssel mégis tehenenként átlagosan egy liternél több tejet fejünk, akkor géphibára kell gyanakodnunk.

Nagyarányú a gépi utófejés, ha könnyű a fejőkészülék és a szükségesnél nagyobb méretű a fejőgumi. A hosszú ideig végzett gépi utófejés, a fejő számára nagy fizikai igénybevétel és a tehénállományt a gépi utófejéshez szoktatja.

A gépi utófejés késői megkezdése sok üres fejéssel jár. Az üres fejés (vakfejés) idején a fejőgumi a tőgybimbók belső felületeit egymáshoz dörzsöli és sebek, vérömlenyek keletkezhetnek. Kerüljük az egy percnél hosszabb vakfejést.

Automatizált fejőberendezéseknél a tejfolyás csökkenését lámpa(k) kigyulladása jelzi. A jó fejő a tejfolyás megszűnését jelző lámpa kigyulladásakor megkezdi a gépi utófejést.

Egyes automatizált fejőgépeknél a tejfolyást jelző lámpa után át lehet kapcsolni az ún. gépi utófejésre. Ez az automatizálási módszer a fejőkészülék súlyozása nélkül helytelen.

A fejőkészülék levétele

A hosszú tejtömlőt, a kollektor előtt 30–40 cm-rel, olyan mélységig lenyomjuk, hogy a tej a kollektorból a tejtömlőbe folyjék át. Ezt követően elzárjuk a kollektor csapot vagy a tömlőzárat. a kollektor furatán keresztül 23 s alatt annyi levegő áramlik a fejőtérbe, hogy a készülék vákuumos tapadása megszűnik és a fejőkészülék leemelhető. Istállói fejésnél karunkkal átfogjuk a fejőkészüléket, így megakadályozhatjuk, hogy a fejőkelyhek a padozathoz érjenek (Tóth, Bak, 1980).

Külön egy fejőkelyhet ne vegyünk le. Ha erre mégis szükség lenne (pl. üres tőgynegyed, vagy egy tőgynegyed különfejése) akkor a fejőkelyheket vegyük le, a szükséges kelyhet dugózzuk le és tegyük föl a fejőkészüléket.

Zárjuk el a fejővákuumot mielőtt a fejőkészüléket levesszük. Hanyag fejés vagy a készüléklevevő automata hibájából előfordul a vákuum alatti fejőkelyhek „leszakítása”. E művelet során nagy sebességgel szennyezőanyag áramlik a bimbócsatornán át a tőgybe, amely tőgyfertőzést indukál.

A fejőkészülékek levételét a készüléklevevő automaták a fejővákuum elzárásával, a fejőkészülék állat alóli kifordításával és felemelésével oldják meg.

A tőgy és a kifejés mértékének ellenőrzése

A fejőkészülék levétele után, illetve azzal egyidőben győződjünk meg a kifejés mértékéről. Ha a tőgy összeesett, tapintása puha, akkor a kifejés megfelelő. Kézi utócsepegtetéssel tudjuk a kifejés mértékét leginkább ellenőrizni.

E művelet elhagyható, ha:

– a fejést gyakorlott, jó fejő végzi,

– a fejőberendezés korszerű, jó műszaki állapotú,

– az állomány jó fejési, tejleadási tulajdonságokkal rendelkezik.

A bimbóvégek fertőtlenítése

A tőgybimbók fertőtlenítésének célja egyrészt a baktériumok bimbócsatornába való bejutásának megakadályozása, másrészt a fejőgumi traumatizáló hatásának kitett tőgybimbó bőrének kezelése (Facsar és mtsai, 1993).

Legbiztosabb módszer, ha a bimbókat fertőtlenítőszert tartalmazó flakonba mártogatjuk. Ismert és használt a szorópisztolyos bimbófertőtlenítés is. Ez azonban akkor eredményes, ha a pisztollyal mind a négy tőgybimbó alatt permeteznek és nem csupán a fejőakna felől a bimbók irányába.

A fertőtlenítőszer kiválasztásánál előnyt jelent, ha a szer használata a bimbókon hoszszabb ideig meglátszik, azokat színezi.

A fürösztés a bimbók egy-harmadáig, feléig történjen, közvetlenül a fejés után. a 0,25 illetve 1%-os jodoform oldatnak a fejések közötti időszakban is van csíraölő hatása.

Huzamos használat után a bimbófertőtlenítő flakonokat öblítenünk, újratöltenünk kell. Az oldatban tejmaradvány és szerves anyag halmozódik fel, így csíraölő hatása csökken (Dahl, 1987).

Kép

Tőgybimbó fertőtlenítés

A tejminőséggel szembeni igények szigorításával a fejőkészülékek tehenenkénti öblítése a gépi fejés alapműveletei közé tartozhat. Kaliforniai és hazai gyakorlat szerint a fejőkészülékek ellenáramú öblítése nagy segítséget jelenthet a fertőző tőgybetegségek (pl. Staphylococcus spp és Mycoplasma spp) megfékezésében, a tejminőség javításában. A fejőkészülék ellenáramú öblítése állhat csak hidegvizes öblítésből, de lehet többfázisú öblítés, fertőtlenítés és szárítás együttesen. Az öblítési folyamat a fejőállásokban automatizálható és az öblítési vízigény 0,5 literre csökkenthető tehénegyedenként.

f) A fejőberendezések tisztításához és fertőtlenítéséhez használt eszközök és készülékek

A fejőberendezések tisztítása történhet:

– kézi eszközökkel, e célra berendezett helyiségben (sajtáros fejőberendezéseknél),

– folyadékáramoltatásos tisztítással, tisztítási célra berendezett helyiségben (istállói tejvezetékes fejőberendezéseknél),

– a fejőállásokban, folyadékáramoltatásos tisztítással (CIP rendszerű, helyben tisztítás).

A folyadékáramoltatásos tisztításnál a mosási folyamat lehet kézi vezérlésű (vagyis nincs mosóautomata) és lehet gépi vezérlésű, ahol a mosási folyamat automatizált.

A fejőberendezéseket minden fejési műszak után tisztítani, majd fertőtleníteni szükséges. Ha a fejési műszak hosszú (6–8 óra) akkor a fejést megszakítva 3–4 óránként el kell végezni a tisztítást és fertőtlenítést. E műszakonkénti tisztítással el kell érni, hogy a fejőberendezés tejjel érintkező felületei állandóan tiszták és csíraszegények legyenek. A hetenkénti tisztítás feladata a rejtett szennyeződések eltávolítása (a fejőberendezés alkatrészeinek szét- és összeszerelésével egybekötött tisztításnál), a fejőgép alkatrészeinek ellenőrzése, a hibás alkatrészek cseréje. A jól megépített és jól működő CIP rendszernél, a folyadékáramoltatásos tisztítás a rejtett szennyeződéseket is eltávolítja, így nincs szükség a hetenkénti kézi tisztításra.

A kézi tisztítás és eszközei

Kézi tisztítás van a sajtáros fejőberendezések műszakonkénti és hetenkénti tisztításánál, az istállói tejvezetékes és egyes kevésbé korszerű fejőházi fejőberendezések hetenkénti tisztításánál.

A kézi tisztítást e célra berendezett helyiségben végzik. Itt rendelkezésre áll: hideg-meleg folyóvíz, többrekeszes mosogatómedence, asztal és szerszámok a fejőkészülékek szét- és összeszereléséhez, egyéb szerelést, tisztítást segítő eszközök, szekrények a tisztító- és fertőtlenítő szerek, alkatrészek stb. tárolására. Sajtáros fejés esetén a helyiségbe kiépítik a vákuumvezeték több csappal ellátott csatlakozóágát.

A tisztítandó részegységek külső és belső öblítése után a tisztításhoz használjunk 50 oC-os 200 ppm-es klórozott lúgoldatot (Dahl, 1987). A szétszerelt alkatrészeket a fejőberendezéshez rendszeresített „formakefékkel” átdörzsöljük. A tisztítás után az alkatrészeket átöblítjük, lemossuk és farácsra helyezzük. Itt a felületekről lecsepeg a víz és az alkatrészek megszáradnak. Száradás után a készülékek összeszerelhetők. Fejés előtt a fejőkészülékeket át kell öblíteni. Összeszereléskor észrevehetővé válnak a részegységek használat közben bekövetkezett hibái (pl. elöregedés miatt keletkezett lyukak stb.). A hibás alkatrészeket újakra cseréljük.

A tisztításhoz nyeles keféket használjunk, hogy munka közben ne kelljen a lúgos (savas) oldatba nyúlnunk.

A folyadékáramoltatásos tisztítás és eszközei

A folyadékáramoltatásos tisztítás általános követelményei:

– a tisztítás (vagyis a folyadékáramlás) az előírt ideig tartson (idő tényező),

– a tisztítófolyadék kellő hőmérsékletű legyen (hőfoktényező),

– a tisztítófolyadék megfelelő mennyiségen és koncentrációban álljon rendelkezésre (vegyszer koncentráció),

– a tisztítófolyadék áramlási sebessége kellően nagy legyen, hogy mechanikai (súrlódás) hatása segítse a tisztítást (mechanikai hatás).

A négy tényező (idő, hőmérséklet, koncentráció, mechanikai hatás) egymástól is függ, de a hatékony tisztításhoz mindegyiknek érvényesülni kell. Ha közülük bármelyiket is elhanyagoljuk a tisztítás nem lesz tökéletes.

A tisztító- és fertőtlenítőszer maró-, oldó- és fertőtlenítő hatásának kifejtéséhez meghatározott időre van szükség. Az öblítővíz hőfoka 43–45 oC-os, a fő mosási szakaszhoz a tisztítóoldat 60–90 oC-os legyen. A fő mosási szakaszban a tisztítás annál hatékonyabb, minél magasabb a tisztítóoldat hőfoka. Használjunk nem habzó, klórozott, lúgos tisztítóoldatot 200 ppm koncentrációban. E koncentráció növelése a tisztítás hatékonyságát alig javítja, ugyanakkor felesleges kiadást jelent.

A különböző típusú fejőberendezések tisztításához, fertőtlenítéséhez általában gyártó cégek szállítják a tisztítószereket. Hazai gyártású kombinált tisztító és fertőtlenítőszerként az Unipon TF klórt kell kiemelni. A szer általánosan használt az eszközök, berendezések, csővezetékek tisztítására. Alkalmas acél, alumínium, ónozott felületek és műanyagok tisztítására, fertőtlenítésére (Biró, Katona, 1983).

Az Unipon TF klór fehér színű, klórszagú por, vízben jól oldódik. Vizes oldata kissé opálos, lúgos kémhatású, 1%-os oldata 11,5 pH értékű. A gyakorlatban 0,5–0,7%-os oldata használatos. Aktiválható klórtartalma 4,2%. A szerben az aktívklór hordozó az izo-cianursav származék, a nátrium-diklór-izocianurát.

Egyszerűbb viszonyok között a nátrium-hipoklorit (NaOCl) használata terjedt el. 0,2–0,5%-os oldatával jól fertőtlenítő hatás érhető el, langyos vagy enyhén meleg (24–40 oC) oldat alkalmazásával. A klóros fertőtlenítők előtt az öblítés fontos a tejmaradékok eltávolítása céljából.

A tejgazdasági eszközök tisztításának fontosságára hívta fel a figyelmet Svájcban Gehringer (1982), amikor a sajtkészítéshez alapanyagot szolgáltató gazdaságok gondosabb és fokozottabb tisztítási, fertőtlenítési műveletekkel lényegesen jobb mikrobiológiai minőséget értek el.

Hasonlóan angliai farmer sajtkészítők egy tisztítási, fertőtlenítési program segítségével, amelyben egy sterilizáló utóöblítés is szerepelt, tíz éves időszakban figyelemre méltó 11,000/cm3 összcsíraszámot értek el az alapanyag termelésben (Rayes, 1983).

A fő mosási szakaszban annyi tisztítófolyadék kell, amennyi a tisztítófolyadék folyamatos köráramoltatását biztosítja. Ehhez a mosóvezetéket, a tejvezetéket és a fejőkészüléket fel kell tölteni folyadékkal. A fejővákuum stabilizálása érdekében egyre nagyobb átmérőjű tejvezetékeket használunk. Az átmérő növelése együtt jár a fajlagos csőtérfogat növelésével. Az 51 mm-es átmérőjű tejvezetéki folyóméter térfogata 2,04 liter, a 63 mm-es átmérőjű tejvezetéké 3,11 liter. A tisztítófolyadék mennyisége periodikus légbevezetéssel csökkenthető.

A tisztítófolyadék áramlási sebessége, növekvő keresztmetszetekben négyzetesen csökken és a fejővákuum növelésével, csökkenésével együtt változik. Periodikus légbevezetéssel folyadékdugó alakítható ki, melynek csúcssebessége eléri az 5–9 m/s értéket is.

Ha a fejőberendezés helyben tisztító rendszerű (CIP), akkor az öblítővizet visszaforgatás nélkül engedjük ki. Az öblítést azonnal kövesse a cirkulációs mosás (fő mosási szakasz), amelynek ideje 10–20 perc. A tisztítási folyamat hidegvizes utóöblítéssel zárul. A tisztítási folyamat a használt szerektől, az egyes fejőberendezések és a mosóautomaták típusától függően változhat.

Az új, korszerű automaták a mosószer adagolására, a víz hőmérsékletének beállítására, a mosás, az öblítés sorrendjére és időtartamára, valamint a periodikus légbevezetésre is programozhatók.

A fejőberendezést közvetlen használata előtt öblítsük. Gondoskodjunk arról, hogy a fejés megkezdése előtt a fejőberendezésből a maradék víz is kifolyjon.

A periodikus légbevezetés hatására a tisztítófolyadék sebessége 0,51 m/s-ról – a beállítástól függően – 5–9 m/s-ra nő, miközben a folyamatos folyadékáramlást periodikus (folyadékdugós) áramlás váltja fel. Egy 50 m-es hurkos elrendezésű tejvezetékkel ellátott fejőberendezésnél, a periodikus légbevezetés 250–700 liter/perc legyen 33 kPa-on. Ugyanakkor 75 m-hez már 600–1600 liter/perc légvezetés tartozik. A túl sok légbevezetéskor a beáramló nagy mennyiségű levegő széttörheti a folyadékdugót. A széttörés a tejvezeték átmérő növelésével valószínűbb.

A légbevezetési idő számítható a vezetékhossz és a folyadékdugó áramlási sebessége alapján. Pl. egy 100 m-es vezetékben, 8 m/s-os sebességet feltételezve a légbevezetési idő 100/8 = 12 s.

A légbevezető szelep zárási idejét addig növeljük, hogy elég hosszú folyadékdugó alakuljon ki. Ha a légbevezetéssel jól formáljuk a folyadékdugót, akkor a szükséges mosófolyadék mennyisége a tejvezeték térfogatának 75%-ával csökkenthető.

Az előzőekből következik, hogy önmagában a mosóautomata alkalmazása nem eredményez hatékony tisztítást. A hatékony tisztítás a mosási folyamat kézi vezérlésével is biztosítható.

Ha a tisztítás rossz eredményű, a következőkre legyünk figyelemmel:

– a fejés végére (a mosás kezdetére) már nem áll rendelkezésre elegendő melegvíz (a hőfoktényező hiánya),

– kicsi a víznyomás, az időtartamvezérelt automata a szükségesnél kevesebb vizet enged be a mosótartályba, a kevés víz miatt nem alakulhat ki folyamatos áramlás (mechanikus hatás hiánya),

– a fejőberendezés vákuum része hibás, így a folyadékáramlás lelassul (mechanikus hatás hiánya),

– a víz minőségének és a fejőberendezés sajátosságainak megfelelően nem kombinálják a rendszeres lúgos tisztogatást a savas tisztogatással. A váltás két-három naponként indokolt lehet.

IRODALOM

Balatoni M., Ketting F.: Tejipari kézikönyv. Mezőgazdasági Kiadó, 1981.

Biró G., Katona F.: Tejtermelési higiénia. Állatorvostudományi Egyetem jegyzete, 1983.

Biró G., Kovács J.: Magyar Állatorvosok Lapja, 1981. 36.64.

Bozó S.: Tejipar, 1990. 40. 50.

Bramley, I., Dodd, F., Mein, G., Bramley, J.: Machine Milking and Lactation. Published by Insight Books, Berkshire, England, 1992.

Csapó J.: Tejipar, 1990. 40. 91.

Csiffó Gy., Katona F., Munkácsy L., Patkós I.: A gépi fejés technológiája. Mezőgazdasági Kiadó, 1980.

Csiszár V.: Tejtermelési higiénia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1954.

Dahl, J.: Quality of Milk, Dairy Equipment. Comp. Division of DEC International, Inc. 1919 S. Staughton Road Madison, Wisconsin 1987.

Dohy J.: Tejipar, 1989. 39. 14.

Facsar I.: Magyar Állatovosok Lapja. 1981. 36. 735.

Facsar I., Kovács J., Szita G.: Élelmiszer-higiéniai gyakorlatok. Állatovostudományi Egyetem jegyzete. 1993.

Horváth Gy.: A tőgygyulladás elleni védekezés. Mezőgazdasági Kiadó, 1982.

Horváth Gy., A. I. Mohamed, Varga J., Szemerédi Gy., Quarini L.: Magyar Állatorvosok Lapja, 1980. 35. 615.

Hökl, J., Stepanek, M.: Hygiene der Milch und Milcherzeugnisse. VEB G. Fischer Verlag Jena. 1965.

Kaplan, M. M., Abdussalam, M., Bijlenga, G.: Diseases Transmitted Through Milk. (in Milk Hygine) FAO/WHO, Geneva, 1962.

Ketting F.: Nemzetközi Tejgazdasági Szövetség 191/1985, 251/1990. sz. jelentései. Tejipar, 1987. 1. 22, 1991. 12. 24.

Kon, S. K., Cowie, A. T.: Milk: The Mammary Gland and Its Secretion. Academic Press, New York, London, 1961.

Merényi I., Wágner A.: Állattenyésztés és takarmányozás, 1989. 38. 31.

Mikecz I.: Az állattenyésztés gépei. Mezőgazdasági Kiadó, 1985.

Patkós I., Tóth L.: A szarvasmarhatartás gépesítése. Mezőgazdasági Kiadó, 1978.

Reiter B.: Dairy Science Abstracts, 1987. 49. 133.

Tóth L., Bak J.: Fejési technológia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980.

Tóth L., Bak J., Bolyos J.: Mezőgazdasági Technika, 1991. 33. 15.

Schön, H., Artmann R., Schlünsen, D.: Zukunftsorientierte Milkproduktion durch moderne Elektronik. DLG. Band 181. Franfurt (Main) 1984.