Ugrás a tartalomhoz

A magyar büntetés-végrehajtási jog

Vókó György, Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft. (2014)

Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft.

2. fejezet - Különös rész

2. fejezet - Különös rész

Tartalom

V. fejezet: A szabadságvesztés végrehajtásának célja, feladata, teljesítésének biztosítékai, tartalma
1. A szabadságvesztés végrehajtásának célja, feladata
2. A végrehajtás teljesítésének biztosítékai
3. Emberséges bánásmód, hátrányokozás és humanitárius tartalom a neveléssel (kezeléssel) egységben
4. A szabadságvesztés-büntetés megkezdése, tartamának számítása, átvétele és átengedése
VI. fejezet: A szabadságvesztés végrehajtásának rendje
1. A végrehajtási rend meghatározása
2. A szabadságvesztés differenciálása, a végrehajtási fokozatok
3. Enyhébb végrehajtási szabályok foganatosítása
4. Az átmeneti csoport
5. A gyógyító-nevelő csoport
6. Az elítéltek elhelyezése
7. Őrzés, felügyelet, ellenőrzés, biztonsági csoportok
8. Az elítéltek anyagi ellátása
9. Az egészségügyi ellátásról
10. Az elítéltek nevelése, célszerű foglalkoztatása, képzése, jutalmazása, fegyelmezése, kapcsolattartása
11. Az elítéltek munkáltatása, szakmai képzése, terápiás foglalkoztatása, munkavédelme
12. Az elítéltek jogi helyzete
13. A különleges kategóriák sajátosságai a végrehajtás rendjében
14. Az elítéltek szabadítása feltételesen és véglegesen
15. Az elzárás végrehajtása
VII. fejezet: A nem szabadságvesztéssel járó büntetések végrehajtásáról
1. A közérdekű munka végrehajtásának jellemzői
2. A pénzbüntetés végrehajtása
3. A foglalkozástól, járművezetéstől eltiltás, a kitiltás, a kiutasítás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás végrehajtása
VIII. fejezet: A büntetőjogi intézkedések végrehajtása, az elítéltek utógondozása
1. Megrovás, próbára bocsátás
2. A jóvátételi munka végrehajtása
3. A pártfogó felügyelet végrehajtása
4. Az elkobzás foganatosítása
5. A vagyonelkobzás végrehajtása
6. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele
7. A kényszergyógykezelés végrehajtásának sajátos szabályai
8. A jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések
9. A javítóintézeti nevelés végrehajtása
10. Az elítéltek utógondozása
IX. fejezet: A személyes szabadságot érintő büntetőeljárás-jogi intézkedések végrehajtása
1. Az őrizetbe vétel foganatosítása
2. Az előzetes letartóztatás végrehajtása
3. A házi őrizet végrehajtása
4. Távoltartás
5. Az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtása
6. Az elmeállapot megfigyelése
X. fejezet: A járulékos büntetés- végrehajtási feladatok
1. Vagyoni jellegű igazságügyi követelés, hátrány
2. A bűnügyi és a büntetés-végrehajtási nyilvántartás
3. A szabálysértési elzárás végrehajtása
XI. fejezet: A büntetés-végrehajtást övező jogállami biztosítékrendszer
1. A büntetés-végrehajtási bíró szerepéről
2. A bv. bíró hatásköre
3. A bv. bíró illetékessége
4. A bv. bíró eljárása
5. A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete
6. Együttműködés az alapvető jogok biztosával, a társadalmi és nemzetközi szervezetek ellenőrző tevékenysége

V. fejezet: A szabadságvesztés végrehajtásának célja, feladata, teljesítésének biztosítékai, tartalma

1. A szabadságvesztés végrehajtásának célja, feladata

A szabadságvesztés nemcsak a büntetési, de a büntetés-végrehajtási rendszerben, a hazai és külföldi büntetés-végrehajtási tudományos kutatások és érdeklődés terében is központi szerepet tölt be. A bűnözés összetételét és az ítélkezési gyakorlatot tanulmányozva megállapítható, hogy továbbra sem kivételes büntetési nemként szerepel majd, hanem fontos helyet foglal el büntetési rendszerünkben, sikere pedig függ a szabadságvesztés végrehajtására rendelt intézetek szerkezetétől, igazgatásától, működésétől is.

Többeket foglalkoztat a kérdés, vajon a börtönbüntetés jelenlegi formája megadja-e a társadalomnak azt a védelmet és biztonságot, amelyet keres. Ezzel kapcsolatban a kutatóknak még nem sikerült tapasztalati egyértelműségre bukkanniuk.

„A bűnözésre adott válasznak tiszteletben kell tartania a büntetőjog társadalmi funkcióját, igazodnia kell a büntetőjog hagyományos értékeihez és a jogállamiság megkívánta feltételekhez: azaz az elkövetett bűncselekmény súlyához igazodó büntetés keretei között, az individualizáció keretében lehet csak a speciális prevenció szempontjait érvényesíteni. Ugyanakkor figyelembe kell vennie a sértettek szükségleteit, a lakossági elvárásokat is.”[167]

Megjegyzés

A jogirodalomban és más társadalomtudományokban is világszerte azért a szabadságvesztés-büntetéssel foglalkoznak legtöbbet és azért a legnagyobb az érdeklődés iránta, mert évszázadok óta a leggyakrabban és igen széles körben alkalmazott büntetési formáról van szó. A történelem változásaival egyidőben alapvetően megváltozott a tartalma, célja és a végrehajtás körülményei, de központi szerepe a legtöbb országban napjainkban is megmaradt. Célja mindig függött a történelmi kortól, a bűnözés alakulásától, az adott társadalomtól. A szabadságvesztésnek a középkorban főbüntetésként történő alkalmazása még nem terjedt el, lényegében az újkor találmányának tekinthető.[168] Az első letartóztató intézetet,[169] a Fleet börtönt Angliában már kifejezetten ilyen célból építették a XII. században. Londonban a Marshalsea már 1381-ben is létezett, és csak 1850-ben zárták be. A szépirodalomban is számos emléket hagyott. Az első nevesítetten szabadságvesztés végrehajtására szolgáló intézetet 1553-ban VI. Eduard emeltette az angliai Bridewellben, csavargók és munkakerülők számára. A XIV. századból ismerünk utalásokat arra, hogy egyes olasz városi bíróságok szabtak ki több hónapra terjedő fogházbüntetéseket.

A börtönügy valódi fejlődése a XVII. század elején indult el, e században még a szigorú fegyelem melletti kényszermunkáltatás állt az elképzelések középpontjában. Hazánkban 1772-ban, a Pozsony megyei Szemczen épült az első fegyház. Ezekben az intézetekben – de még inkább egyéb, e célt szolgáló helyiségekben – a végrehajtás szabályozatlanul, rendszertelenül folyt, közösen zárták el a fiatalokat és időseket, férfiakat és nőket, első bűntetteseket és visszaesőket. John Howard, az intézmény első reformere a filantróp eszméktől vezettetve utat tört a reformoknak, amelyek a börtönrendszerek tökéletesítését, a közös rendszer háttérbe szorítását eredményezte. Jelentős fejlődést jelentettek az angol és ír fokozatok, melyek összevonták a magán- és a közös rendszert, kiegészítették a reszocializációt közvetítő intézettel és a próbára bocsátás elméletével.

A fokozatos rendszer célja az elítélt felkészítése a szabad élet viszonyaira, és ebből is látható, hogy ezekben a megtorlás és elrettentés gondolatát teljesen háttérbe szorítja a speciális prevenció elérése. A XX. század második felében megjelentek a nyitott és félig nyitott végrehajtási intézetek, a századfordulóhoz közeledve pedig a szabadságvesztéshez viszonyított alternatív büntetések törtek utat.

A XX. századra egyértelműen a büntetés jogalapja, hasznossága és szükségessége került előtérbe, de úgy, hogy a büntető törvényhozás elveit kötni kell a jogállamiság alapvető követelményeihez is. Ekkorra a relatív és abszolút elméletek hatására kialakult vegyes teória győzedelmeskedett, a büntetés egyértelmű célja a kialakult jogrend, a speciális és generális prevenció. A szabadságvesztés-büntetést a reszocializációs célkitűzése legitimálja jelentős mértékben, anélkül, hogy ez az orientálódás maga után vonta volna az eltérő magatartásra való társadalmi reagálás elvi jellegű megkérdőjelezését.

Megjegyzés

A szabadságvesztés mint szankció általános megelőző hatását vizsgálva nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a bűnözés nemcsak a jog eszközével csökkenthető, hanem elsődlegesen társadalmi jelenségként szorosan összefügg az adott állam gazdasági, politikai helyzetével is. Csak az adott társadalom konkrét viszonyain múlik, hogy az átlagember mennyire lát hátrányt a szabadságelvonásban, annak ellenére, hogy a szabadság az élet mellett alapvető emberi jog. A szabadságvesztés nem oldja meg az érintett személyek konfliktusait, nem szünteti meg a hiányhelyzetet és nem számolja fel a szocializációs deficiteket sem.

A szabadságvesztés végrehajtásának célja lényegében a büntetés céljának realizálása oly módon, hogy a törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során a társadalomba való beilleszkedést és az újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodást kell elősegíteni.[170]

Megjegyzés

Egyesek véleménye szerint a végrehajtás nem mondhat le a megtorlásról, csak akkor lehet eredményes, ha az elítélt borzongva gondol vissza a büntetés-végrehajtási intézetben töltött időre. Megjegyezhető, hogy ez kisebbségi vélemény. Újabban vannak, akik különösen az első bűntényesekkel szemben látnák célszerűnek a kemény rezsimet, a végrehajtás minden mozzanatának merev szabályozását, mások a többszörös visszaesőkkel szemben.

Nem tagadva a hátrányokat okozó retorzió szükségességét, a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megtorlás kényelmetlensége csak addig hat, amíg átélik. Számolni kell azzal a veszéllyel is, hogy az elrettentés, a retorzió erőltetése átcsap az embertelenségbe, kegyetlenségbe, ami pedig összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, az emberiességgel.

A végrehajtás célját, feladatát illetően uralkodó elmélet volt az eltelt évtizedekben az ún. nevelésielmélet, amelynek képviselői azt az igényt támasztották, hogy az elítélt a végrehajtás ideje alatt átnevelhető, törvénytisztelő állampolgárrá is alakítható. Erre a nézetre az volt jellemző, hogy túlzott eredményességet várt a neveléstől. Közelebb állt a realitásokhoz, de mégsem fogadható el az a vélemény, amely a szabadságvesztésre ítélteket eleve két csoportba osztotta: a nevelhetők és nevelhetetlenek csoportjába. Ha ezt vennénk alapul, annak a következménye az lenne, hogy az elítéltek egyes kategóriáival, különösen a többszörös visszaesőkkel szemben céltudatos nevelési tevékenység már nem is lenne igényelhető.

Sokan vitathatónak tartják azt a nézetet is, amely a végrehajtás számára külön célkitűzést jelöl meg és ezzel azt a látszatot kelti, mintha a szabadságvesztés végrehajtása során nem a büntetés céljának realizálására kellene törekedni.

A hátrányok érvényesítése mellett nem mellőzhetők a reszocializációt szolgáló jogelvek és módszerek sem. Ebbe a körbe tartozik mindaz a nevelési forma, módszer, amely a speciális prevenciót szolgálja. A hátrány és a nevelés együtthatásától várható, hogy az elítélt úgy illeszkedik majd be a társadalomba, hogy szabadulása után igyekszik tartózkodni újabb bűncselekmény elkövetésétől.

A szabadságvesztés természetesen magától értetődően azáltal is csökkenti a bűnelkövetők számát és védi a társadalmat, hogy a bűnöző nem követhet el bűncselekményt, amíg fogva tartják, vagyis a bűnelkövetésre irányuló aktivitását ily módon visszaszorítják. Többen a zárt rendszerű büntetés-végrehajtási intézetek lényeges hatásmutatójának tartják azoknak a bűncselekményeknek a számát, amelyeket a büntetés-végrehajtási intézet lakói elkövetnének, ha szabadon lennének azon idő alatt, míg a büntetésüket töltik.[171] Tehát nem szabad úgy felfogni a szabadságvesztés végrehajtását, mint ami a társadalom számára csak fölösleges kiadást jelent, mindenféle társadalmi hasznosság nélkül.

A szabadságvesztés hatásaival foglalkozók szerint amikor a büntetés különös megelőző hatásáról beszélünk, elsősorban a szabadságvesztés javító-nevelő célzataira gondolunk. A szakirodalomban ezzel legtöbbet a börtönártalmakról, illetve a kezelési (treatment) ideológia (meghatározatlan tartamú büntetés, elítéltek osztályozása, pszichológiai alapokra támaszkodó kezelési programok) háttérbe szorulásának okairól szóló munkákban foglalkoztak. Egyértelműen azt mutatják, hogy a szabadságvesztés végrehajtása – a szabadságtól megfosztás – nem javítja meg az elítéltet. Annak ellenére, hogy a büntetés-végrehajtás célja a büntetés céljának realizálása oly módon, hogy a társadalomba való beilleszkedés és az újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodást elősegítse, az elítélt társadalomba beilleszkedését csak akkor tarthatjuk aggálytalannak, ha a szabadságvesztés végrehajtása kellő eredménnyel járt, vagyis megszüntette vagy legalább csökkentette az illető személyében rejlő és a társadalmat fenyegető veszélyt tápláló komponenseket.

A befektetett nem kevés pénz nem térült meg az új típusú szabadságvesztéssel sem, a visszaesés a bűnözéssel együtt megnőtt, amit tetézett egy nagy gazdasági visszaesés is.

Egyre többen léptek fel a börtön személyiségkárosító hatásait hangoztatva. Megjelent a „prizonizáció”, a börtönösödés fogalma, megfogalmazták így a deprivációkat, mely szerint a börtön megfosztja nemcsak a szabadságuktól, de különböző javaiktól, szolgáltatásoktól is az elítéltet. A szabadságvesztés nem nyújt megfelelő lehetőséget az elítéltek erkölcsi megerősítésére, ehelyett morális korrupcióhoz és kriminális fertőzöttséghez vezet, melyet a „börtöniskola” fogalommal jellemeztek. Az elszigeteltség lerombolja az elítélt önbecsülését, önálló életvitelre való képességét, kommunikatív és egyéb szociális készségeit, amelyekre pedig nagy szüksége lenne a külvilágban, hogy ne kövessen el újabb bűncselekményt. A külvilággal való kapcsolat meglazulása következtében sokszor nincs hová, kihez fordulnia a szabadulása után, így korábbi baráti, családi kapcsolatai fellazultak vagy felbomlottak. Hiába szabadul az elítélt azzal az elhatározással, hogy „soha többet”, ha azután nem tud munkához jutni, nem várja sem a család, sem támaszt nyújtó családi, baráti kör. A társadalom sem úgy fogadja a „börtöntölteléket”, hogy segítse a talpraállásban. Sokáig talán egész életére „megbélyegzett” marad, kiközösítik, így sokkal nehezebb feladat, hogy új életet kezdjen.

A szakirodalomban olvasható vélemény szerint az ok – mint ami a hetvenes évek börtönválságához vezetett világszerte – az volt, hogy „a börtön céljainak meghatározásában hiányzik mindenfajta koherencia: egy időben kell büntetnie és bűnhődtetnie, gyógyítania és rehabilitálnia, elkülönítenie és izolálnia”.[172]

Az elmúlt 30 évben a világon erőteljesen emelkedett a börtönbüntetések száma, aminek következtében néhány ország jelentős összeget fordított börtönépítkezésre, a börtönférőhelyek számának növelése érdekében. Más országok anyagilag nem voltak képesek több börtönférőhely létesítésére, a meglévőkben helyezték el a kétszer, háromszor, tízszer annyi rabot, akik nem egy országban kénytelenek voltak ágyaikat megosztani egymás között. Az ilyen környezetben nem meglepő, hogy betegség üti fel a fejét és tombol az erőszak.

A nyitott börtön, ami szinte teljesen bevált a fiatalkorúaknál, nem alkalmazható korlátlanul a felnőtt bűnelkövetőknél. „A nyitott intézet csak a zárt intézet mellett vagy abban, tehát egységes szisztémát feltételezve funkcionálhat. A félnyitott és nyitott büntetés-végrehajtás misztifikált megváltásnak is kikiáltott rendszere napjaink praktikumában hasznossá szelídült, a gyakorlati szakemberek által adaptált, nélkülözhetetlen eleme lett a börtönügynek.”[173]

A börtönbüntetés a 80-as évek második felétől éli ismét a reneszánszát. A neoklasszikus vagy konzervatív nézetek képviselői mellett feltűnnek más irányzatok is, mint a kritikus radikális szemlélet, amely a rövid és enyhe szabadságvesztéseket tartja megfelelőnek, a büntetőpolitika gazdasági irányzata pedig arra keres megoldást, hogy egyrészt megfizettesse a bűncselekménnyel okozott kárt, másrészt, hogy a büntetés ne járjon nagyobb költséggel, mint az abból származó nyereség. E nézet képviselői szintén az elkövetők hatékonyabb elrettentését és semlegesítését kívánják elérni.

A büntetési cél és ezáltal a „börtön” feladatainak meghatározása, melynek kiinduló pontja acélmeghatározás lehet, alá kell hogy szálljon az ideák világából, vagyis a büntetéssel egyáltalán teljesíthető funkcióból kiindulva a lehetőségek maximumához igazodó és az emberiesség követelményével javított, de optimális céltételezésre van szükség.[174]

Egyértelművé vált kutatásaim eredményeként, hogy a visszaesés trendjének emelkedését a különös és a többszörös visszaesők okozzák. A visszaeső bűnelkövetőkről újfent az bizonyosodott be, hogy többszörösen hátrányos helyzetűek, szocializációjuk hibás, egyharmaduk személyiségzavarban szenved, sokak intellektusa alacsony, többségük szakképzetlen, inkább az antiszociális szubkultúra értékrendjét fogadják el. Az intézeti szabályokhoz igyekeznek alkalmazkodni, de személyiségükben a vizsgálatok gyakran mutatnak ki torzulásokat.

Megjegyzés

Tehát az elítélteknek erre a „magjára” kell megtalálni a leghatékonyabb eszközöket. Részükre egy sajátos, de mindenképpen a többinél szigorúbb, a személyiséget jobban figyelembe vevő végrehajtási rezsimet kellene kialakítani. A velük szemben alkalmazott olyan módszer, mint az egyszer megtévedt elítéltnél alkalmazott, nagy igazságtalanság a büntetés-végrehajtás területén, amelyre nagyon is áll az ókori Arisztotelésztől eredő tétel, hogy az egyenlőtlenekkel szembeni egyenlő elbánás maga a legnagyobb egyenlőtlenség. Helyes lenne tehát növelni a szabadságvesztés fokozatai közötti különbséget. Egyébként az arisztotelészi tétel a jogba és a büntetés-végrehajtás területére a XIX. században hatolt be, amikor Wahlberg 1869-ben megírta alapvető fontosságú művét az individualizáció tárgyában. A differenciálás gyakorlata az 1842-es évre vezethető vissza, amikor a pentonville-i intézetben azt a progresszív angol rendszert alkalmazták, amely lehetővé tette az elítéltek bizonyos szempontú elkülönítését, illetve a szabad életbe való folyamatos előkészítését. 1851-től Croftons ír rendszere méginkább élt a differenciálás eszközével.

A modern büntetés-végrehajtási rendszerek előnyben részesítik a nyitottságot, a társadalmi integrációt az izolációval szemben. A modern börtönök – bármennyire magasak is a falak – szoros kapcsolatban állnak környezetükkel és ezt a kapcsolatot a lehetőségek határáig nyitottá teszik. Szükségtelennek tartják korlátozni a fogvatartott külvilággal való kapcsolatát, többüknek engedélyezik az intézet időszakos elhagyását.

Az európai jogrendszerek – hangsúlyozva az egyén emberi, állampolgári jogait – természetesnek tartják, hogy ésszerű keretek között, fontos társadalmi érdek védelmében szükségessé válhat a jogok korlátozása.

A visszaesőkkel, azok egyes csoportjaival szemben alkalmazható szabadságelvonások optimális tartama és a büntetés-végrehajtás hatékonysága, ennek keretében a generális és speciális prevenció minél teljesebb érvényesülése közötti összefüggések természetesen további és elmélyült kutatásokat indokolnak.

Két ellentétes tendencia érvényesül a szabadságvesztés végrehajtása alatt. A szabadságelvonás hosszabb időtartamát igényelné már a rögzült személyi vonásokra figyelemmel a visszaesők nevelése, de a visszatartó hatás növelése is, ugyanakkor viszont a hosszabb időtartam csökkenti az elítélt kapcsolatait a társadalommal és fokozza a prizonizációs veszélyeket is.

A börtönrendszerre vonatkozó legtöbb elméletet két csoportba sorolják: funkcionális és importációs (a külső életből átvett aspektusok alapján álló) elméletre. A börtönt mint komplex társadalmi rendszert vizsgálja pl. Herbert J. Spíro, amely más normális közösségektől eltérően sajátos problémákat vet fel, s ezekre sajátos megoldásokat kell találni.

Megjegyzés

A nyugati országokban a kutatók a börtönnek, mint komplex rendszernek a megközelítése felé haladtak. A börtön funkcionális megfosztó modelljét képviselők azzal érvelnek, hogy egy belső szubkultúra jön létre, amely a bebörtönzés fájdalmát tompítja. Klemmert „börtönösülésnek” hívja ezt, ami annyit jelent, hogy a büntető kultúrának olyan vonásait fogadják el, amely egyik oldalon kimerül a börtönszemélyzettel való mindenkori szembehelyezkedéssel, másik oldalon pedig a bebörtönzöttek között kialakítja a „testvériség” érzetét, sokszor káros összefogásra (pl. lázadás) késztetve őket. Ez a megfosztó börtönkép. Ennek a fő kritikusa egy volt bebörtönzött, később neves kriminológus; John Irwin tanulmányában írtak szerint a börtönön belüli társadalmi rendszer olyan értékek köré csoportosul, amelyeket kintről importálnak. A börtöntársadalmat Spíro politikai rendszerhez hasonlítja. Nézeteltérések esetén szerinte a közösségnek politikai természete van. Egy ilyen irányú kutatás ösztönző lehet a börtönszervezet jobb megértéséhez, megismeréséhez, segítségével új pezsdítő kutatásokat lehet bevinni a börtönök tanulmányozásába.[175]

A rövid tartamú szabadságvesztéssel szemben felhozott érvek a következőkben foglalhatók össze: nem érvényesülhet a szabadságvesztés átnevelő hatása; nem lehet megfelelően előkészíteni a szabadulás utáni életbe beilleszkedést; nagy a veszélye a börtön káros hatása érvényesülésének – a bűnözők a környezet hatása alá kerülhetnek –; a rövid tartamú szabadságvesztésre ítéltek lekötik a börtönadminisztrációt, ezért nem tudnak eleget foglalkozni a súlyosabb elítéltekkel.

A börtönbüntetés lélektani hatása három szakaszra osztható: először deprimáló hatású; a második szakaszban eltompul az elítélt; végül alkalmazkodik a mesterséges körülményekhez és elidegenedik a külvilágtól.

A rövid tartamú szabadságvesztés során csak az első szakasz érvényesül, a fokozottan hátrányos további folyamatok elkerülhetők. A kisebb súlyú büntetésalternatívák hatékonysága viták tárgya, amelyek empirikus úton nincsenek megfelelően alátámasztva. A rövid tartamú szabadságvesztések aránya nemzetközi méretekben továbbra is magas. A nemzetközi és hazai adatokat tanulmányozva azt láthatjuk, hogy nincs teljes összhang a rövid tartamú szabadságvesztés hatástalanságáról szóló elméleti tételek és a gyakorlat között.

A végrehajtási könnyítések közé tartozik pl. Svájcban a napi végrehajtás és az ún. félfogság intézménye, valamint a félszabad végrehajtás. Előnyeként említik a rövid tartamú szabadságvesztésnek továbbá, hogy nincs szükség reszocializációs intézkedésre, a környezettel nem szakad meg a kapcsolat, a munkaviszony fennmarad, az elítélt meg tud felelni társadalmi kötelezettségeinek, ugyanakkor e büntetési forma léte kielégíti a népesség bizonyos szociálpszichológiai igényét is.

A rövid tartamú szabadságvesztéssel szorosan összefügg a félszabad intézmények kérdése, mivel kifejezetten a rövid tartamú büntetéseknél alkalmazzák. Több országban hosszú múltra tekint vissza ez a végrehajtási forma, amelyből létezik a hétvégi, illetőleg az éjszakai. A franciáknál alkalmazott „semi liberté” kifejezetten félszabad intézmény; az elítélt intézeten kívül folytathatja a korábban megkezdett munkáját, tanulmányait és a szünetet, illetve pihenőidejét tölti a bv. intézetben. Érdemes megemlíteni még a svájci példát, ahol a rövid tartamú szabadságvesztésnél három megoldást vezettek be. Az ún. napi végrehajtást a 14 napig terjedő szabadságvesztésnél, és a félfogságot, illetőleg a félszabad végrehajtást az egy hónapig terjedő szabadságvesztésnél. Az előbbi ünnepnapi, hétvégi elzárást jelent, az utóbbi pedig a francia példánál említett vonást, hogy az elítélt megkezdett munkáját, tanulmányait intézeten kívül is folytathatja.

Deák Ferencnek tulajdonítják azt a mondást, hogy nem szabad egyik börtönrendszerre sem leadni a voksunkat, amíg ki nem kísérleteztük. Nem biztos, hogy Magyarországon jó az a rendszer, ami külföldön bevált.

Napjaink tudományos vitái során senki sem vitatta, hogy a neoklasszikus büntetési elvek érvényesítése során sem nélkülözhető a börtön mint büntetési forma. Hiszen ez a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőitől legalább a büntetés tartamára fizikailag védi a társadalmat, emellett jól arányosítható a bűntett társadalomra veszélyességéhez is. Létével félelmet kelt a társadalom potenciális bűnelkövetőiben, így betölti a generális prevenció szerepét is. Az intézetek belső rendjéről megállapították, hogy az az új elvárásokhoz igazítandó. A visszaesési arányszámokból a körülmények tényleges ismerete nélkül rendkívül nehéz következtetni arra, hogy az újabb bűncselekmény elkövetésében milyen mértékben játszott közre a büntetés hatástalansága, illetve a szabadulás utáni körülmények. Tehát ezeket együtt kell vizsgálni, amit kutatásom is igazolt. Általános – de konkrét példákkal is bizonyítható – tapasztalat, hogy minél többször ítélnek el egy embert szabadságvesztésre, minél több időt tölt el a börtönben, annál nagyobb mértékben alakul ki nála a „börtönkonformitás”. Ennek következtében, főként az eltöltött idő függvényében, egyenes arányossággal idomul az elvárásokhoz, a speciális börtönviszonyokhoz. Viselkedése, véleménynyilvánítása sablonos, formális lesz, a feltett, szubjektív kérdésekre konformista választ ad.

A szabadságvesztés céljával kapcsolatos nézetek, vélemények, az egyes részkérdésekkel foglalkozó kutatások eredményeinek összevetése után arra a következtetésre lehet jutni, hogy a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja – fejlődésére is visszatekintve – az általános büntetőjogi célon túlmenően összetett, bonyolult kapcsolatrendszerű, speciális célkitűzéseket is magában foglal, amit kifejezésre juttat a Bv. tvr. már hivatkozott 19. §-a is.

„A szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy e törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől.” [176]

A szabadságvesztés végrehajtásának célja lényegében a büntetés céljának realizálása oly módon, hogy a törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során kell a társadalomba való beilleszkedést és az újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodást elősegíteni.

A hátrányok érvényesítése mellett nem mellőzhetők a reszocializációt szolgáló jogelvek és módszerek sem. A hátrány és a nevelés együtthatásától várható, hogy az elítélt úgy illeszkedik majd be a társadalomba, hogy szabadulása után igyekszik tartózkodni újabb bűncselekmény elkövetésétől. A szakirodalomban ezzel legtöbbet a börtönártalmakról, illetve kezelési (treatment) ideológia (meghatározatlan tartalmú büntetés, elítéltek osztályozása, pszichológiai alapokra támaszkodó kezelési programok) háttérbe szorulásának okairól szóló munkákban foglalkoztak. Megjelent a „prizonizáció”, a börtönösödés fogalma, definiálták így a deprivációkat, mely szerint a börtön megfosztja nemcsak a szabadságuktól, de különböző javaiktól, szolgáltatásoktól is az elítéltet. Annak ellenére, hogy a büntetés-végrehajtás célja a büntetés céljának realizálása oly módon, hogy a társadalomba való beilleszkedést és az újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodást elősegítse; az elítélt társadalomba beilleszkedését csak akkor tarthatjuk aggálytalannak, ha a szabadságvesztés végrehajtása kellő eredménnyel járt, vagyis megszüntette vagy legalább csökkentette az illető személyében rejlő és a társadalmat fenyegető veszélyt tápláló komponenseket.

Az európai jogrendszerek – hangsúlyozva az egyén emberi, állampolgári jogait – természetesnek tartják, hogy ésszerű keretek között, fontos társadalmi érdek védelmében szükségessé válhat a jogok korlátozása.

A szabadságvesztés céljával kapcsolatos nézetek, vélemények, egyes részkérdésekkel foglalkozó kutatások eredményeinek összevetése után arra a következetésre lehet jutni, hogy a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja – fejlődésére is visszatekintve – az általános büntetőjogi célon túlmenően összetett, bonyolult kapcsolatrendszerben, speciális célkitűzéseket is magában foglal.

A büntetés-végrehajtási cél gyakorlati megvalósulásához járulnak hozzá az alapvető végrehajtási elvek.

A hatályos magyar szabályozás is rögzíti azt, hogy az elítélttel szemben csak az ítéletben és a törvényben meghatározott joghátrányok alkalmazhatók.[177] A végrehajtás során az elítélt elveszti ugyan a személyi szabadságát, de az állampolgári kötelességei és jogai csak annyiban szünetelhetnek, illetve korlátozottak, amennyiben erről az ítélet vagy a törvény rendelkezik. Semmilyen indokkal nem sérthetők az elítélt alapvető emberi jogai, továbbá a törvényben előírtak szerint módosulnak vagy szünetelnek, illetve változatlanul maradnak az elítélt állampolgári jogai, valamint a szabadságvesztés végrehajtásával összefüggésben új jogok is keletkeznek, amelyek elsősorban az elítélt és a végrehajtó szervezet közötti kapcsolatrendszert jellemzik. A szabadságvesztés ténye már önmagában büntetés, s a büntetésnek egyedül a szabadságvesztés elvonásából kell állnia. Ezen elvre vezethető vissza, hogy az elítéltet egyrészt a lakóhelyéhez közeli[178] intézetben kell elhelyezni. Másik alapelv az ellenhatás elve, ennek értelmében a szabadságelvonással együtt járó káros következményeket, a személyiség negatív fejlődését elősegítő mellékhatásokat is ellensúlyozni kell. Ennek eléréséhez szükséges egyrészt az elítéltek elkülönített elhelyezése, főként a visszaesőknek és az első bűntényeseknek a különválasztása.[179] Más káros mellékhatások (izoláció, depriváció, prizonizáció), az anyagi és egészségügyi hátrányok ellensúlyozása ugyancsak indokolt, hiszen a totális intézményt jelentő bv. intézetből a szabad életre alkalmas elítéltek kibocsátása a társadalom érdeke is.

Fontos alapelv a felelősség elve, amely minden elítéltre kell hogy vonatkozzon és nem szabad csupán az elbocsátás előtti időszakra korlátozódnia. Ennek érvényesítésével az elítéltnek segítséget kell adni ahhoz, hogy önmagáról tudjon gondoskodni. A beilleszkedést erősítheti az elítéltek felelősségének, önbecsülésének és önállóságának fejlesztése.[180]

2. A végrehajtás teljesítésének biztosítékai

„A szabadságvesztést a büntetés-végrehajtási szervezet hajtja végre.” [181]

A bv. szervezet a büntetés-végrehajtás feladatainak segítése érdekében más, nem állami szervezetekkel és magánszemélyekkel együttműködik.[182]

A szabadságvesztést töltő fiatalkorú neveléséhez és társadalmi beilleszkedése segítéséhez a gyámhatóság és más állami szervek, a társadalmi szervezetek, a pártfogó felügyelők, az elítéltek hozzátartozóinak segítségét kell igénybe venni a Bv. tvr. 50. § (2) bekezdése értelmében. A büntetés végrehajtásában szintén közreműködő önkormányzatok, egyházi, karitatív, más társadalmi szervezetek, illetve magán- vagy közalapítványok, valamint más végrehajtást segítő szervezetek a végrehajtással kapcsolatos feladataikat a saját alapszabályzatuknak megfelelő körben és működési szabályokkal, a végrehajtás rendjét meghatározó jogszabályi előírások betartásával, együttműködési megállapodás alapján végzik.

A végrehajtás feladata teljesítésének biztosítéka a biztonsági intézkedések, kényszerítő eszközök alkalmazásának lehetősége is.[183]

A fogva tartás rendjét és biztonságát a fogvatartott önkéntes jogkövetésre való ösztönzésével, a jogszabályoknak megfelelő őrzéssel, felügyelettel és ellenőrzéssel, szükséges intézkedések megtételével, végső esetben kényszerítő eszköz alkalmazásával kell megvalósítani.[184] A rend megtartására kényszerítés közvetett útja a kilátásba helyezett hátrányok tényleges alkalmazása.

A rend helyreállítása érdekében ideiglenesen felfüggeszthető egyes elítélti jogok gyakorlása, a törvényben meghatározott kényszerítő eszközök (testi kényszer, bilincs, könnygáz, elektromos sokkoló eszköz, gumibot, szolgálati kutya, lőfegyver) alkalmazása történhet.

A fogva tartás biztonsága olyan állapot fenntartását jelenti, amelynél az intézetben, illetve a büntetés-végrehajtási feladat teljesítése miatt az intézet területén kívül tartózkodó személyek élete, testi épsége, szabadsága, a büntetés-végrehajtás anyagi javainak sérthetetlensége, valamint a büntetés-végrehajtási feladatok zavartalan ellátása a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosított.[185] Az intézeten kívüli munkavégzés, a fogvatartottak szállításának biztonsága szükségessé tette a fenti szabályozást.

A fogva tartás biztonságának megvalósulása érdekében olyan biztonsági rendszert kell kialakítani és működtetni, amely segíti, szükség esetén kikényszeríti a fogva tartás rendjére vonatkozó szabályok érvényesülését. Ez sokrétű feladatot foglal magában, mert elősegíti egyrészt az elítélt jogainak és járandóságainak biztosítását, kötelességei betartását, másrészt az elítélt, továbbá azon személy életének, testi épségének és személyi szabadságának megvédését, aki a büntetés-végrehajtás kezelésében lévő létesítményben vagy egyéb területén, valamint a büntetés-végrehajtási feladat teljesítésének helyén jogszerűen tartózkodik. Nem tekinthető mellékesnek a büntetés-végrehajtás által őrzött létesítmények, a kezelésében lévő vagyontárgyak védelme sem.

A büntetés-végrehajtási intézet, intézmény, továbbá a fogvatartottak foglalkoztatását végző gazdálkodó szervezet működési területén a fogva tartás biztonságát sértő vagy veszélyeztető, illetve az intézet működési rendjét befolyásoló cselekményt, történést rendkívüli vagy egyéb eseménynek kell minősíteni.

A fogva tartás rendjét és biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekmények megelőzésére, illetve megszüntetésére a szükséghez mérten a büntetés-végrehajtási alkalmazottak biztonsági intézkedéseket foganatosíthatnak. Ezek köréből ki kell emelni különösen a biztonsági elkülönítést, a különleges biztonsági körletre, illetve zárkába helyezést, a mozgást korlátozó kényszerítő eszközök alkalmazását, a személymotozást, a biztonsági ellenőrzést, biztonsági motozást, valamint a biztonsági szemlét. Ezen túl rendkívüli esemény közvetlen veszélye esetén vagy bekövetkezésekor elrendelhető az ajtók zárva tartása, valamint az egyes jogok gyakorlásának felfüggesztése.[186] Indokolt esetben több biztonsági intézkedés együtt is alkalmazható.[187]

A biztonsági elkülönítés az elítélt elhelyezésének megváltoztatását, intézeten belüli kapcsolattartásának és mozgásának, valamint a nála tartható tárgyak körének korlátozását jelenti. Az elkülönítés elrendelésére okot adó körülmény lehet különösen valamely utasítás végrehajtását megtagadó csoportos ellenszegülés, táplálkozás megtagadása, illetve ha az elítélt ön- és közveszélyes magatartást tanúsít. A biztonsági elkülönítés csak az elrendelésre okot adó körülmény megszűnéséig tarthat, de legfeljebb tíz napig, amit egy alkalommal legfeljebb tíz nappal a parancsnok meghosszabbíthat. A parancsnoknak a biztonsági elkülönítés szükségességét ötnaponként felül kell vizsgálnia. Az elítélt az e célra szolgáló helyiségben is elkülöníthető, nem kell az elhelyezést megváltoztatni azonban, ha az elítélt egyszemélyes elhelyezésben van, és a zárkában hagyása a biztonsági elkülönítés célját nem veszélyezteti.[188]

A különleges biztonsági körleten a IV. biztonsági csoportba besorolt elítéltek helyezhetők el, továbbá azok az elítéltek, akiknek élete vagy testi épségének védelme csak ilyen módon biztosítható.

IV. biztonsági csoportba kell besorolni azt az elítéltet, akinél alapos okkal arra lehet következtetni, hogy az intézet rendjét súlyosan sértő cselekményt, szökést, saját vagy mások életét, testi épségét sértő vagy veszélyeztető magatartást fog tanúsítani, illetve ilyen cselekményt már elkövetett, és a biztonságos fogva tartás csak őrzéssel, kivételes felügyelettel biztosítható.[189] A bv. intézet parancsnoka csak tíz napig terjedő időre helyezhet ilyen körletre fogvatartottat, míg az ennél hosszabb időtartam csak a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által kijelölt bizottság rendelkezése alapján állapítható meg. Ez utóbbi elhelyezés indokoltságát a bizottság legalább hat hónaponként felülvizsgálja. A különleges biztonsági körleten való elhelyezést az elrendelő haladéktalanul megszünteti, ha annak indokai már nem állnak fenn.[190]

Az elítélt különleges zárkába helyezését a befogadó bizottság rendeli el, amelyet két alkalommal három-három hónappal meghosszabbíthat. Ezt meghaladó időre az országos parancsnok által kijelölt bizottság rendelheti el, az elhelyezés indokoltságát hat hónaponként felülvizsgálják.

Az elítélt mozgását korlátozó eszközök biztonsági intézkedésként akkor alkalmazhatók, ha a fogva tartás biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekmény megelőzése érdekében szükséges. A mozgás korlátozása történhet a kezek előre vagy hátrabilincselésével, két vagy több személy egymáshoz rögzítésével, vezető bilinccsel, bilincs és bilincsrögzítő öv együttes alkalmazásával. Mozgáskorlátozó eszköz, előállítás esetén pedig a vezetőbilincs alkalmazásának az elrendelésére és megszüntetésére a parancsnok vagy a személyi állomány általa megbízott tagja jogosult.[191]

A személyi motozás az elítélt személyes használati tárgyainak, teljes ruházatának, valamint testének, testüregeinek átvizsgálására irányulhat. Ennél a biztonsági intézkedésnél technikai eszköz (például fémkereső készülék), vagy szolgálati kutya is igénybe vehető.

A személyi motozást, a ruházat átvizsgálását csak a személyi állománynak az elítélttel azonos nemű tagja végezheti, és az nem történhet szeméremsértő módon. A test üregeinek átvizsgálását csak orvos végezheti, a vizsgálaton az őrzést vagy felügyeletet ellátó személyen kívül más nem lehet jelen.

A személyi motozás körébe tartozik az elítélt zárkájában vagy máshol elhelyezett személyes használati tárgyainak átvizsgálása is. Ha ekkor az elítélt nincs jelen, jegyzőkönyv felvétele mellett két tanú jelenlétében kell foganatosítani és a jegyzőkönyv egy példányát az elítéltnek át kell adni. Ez a rendelkezés biztosítja az elítélt személyes tulajdonának védelméhez fűződő jogát.[192]

A biztonsági ellenőrzés kiterjed az elítéltek tartózkodására szolgáló helyiségek nyílászáró szerkezeteinek, a falaknak, a mennyezetnek, a padozatnak, a rácsoknak naponkénti átvizsgálására. Ennél az elítélt nem lehet jelen.

A biztonsági szemlét az intézet valamennyi helyiségére és létesítményére ki kell terjeszteni, megtartását szükség szerint, de fegyházban legalább kéthavonta, börtönben legalább négyhavonta, fogházban legalább félévenként kell végrehajtani. A biztonsági szemle az elítéltek személyi motozására, a biztonsági berendezések és felszerelési tárgyak meglétének, rendeltetésszerű használatának ellenőrzésére irányul.

A biztonsági vizsgálatot évente legalább egy alkalommal kell végrehajtani és a biztonsági rendszer valamennyi területére kiterjed.

Az elítéltek elhelyezési körletén az ajtók zárva tartását az intézet parancsnoka biztonsági okból, különösen rendkívüli esemény bekövetkezésének a megelőzése, megszakítása vagy felszámolása érdekében, végrehajtási fokozattól függetlenül a kiváltó ok megszűnéséig rendelheti el.[193]

Ha az elítélt a táplálkozást megtagadja és ezzel a bv. intézet rendjét vagy saját egészségét veszélyezteti, el kell különíteni, és ha szükséges, egészségügyi ellátásban kell részesíteni. A kényszertáplálás a magyar bv. intézetekben megszűnt. A polgári kórházakban elhelyezett, vagy ott büntetés-félbeszakítás folytán lévő elítélt ilyen kezelése is meglehetősen garanciákkal körülbástyázott, kényszertáplálás alátámasztására két orvos szükséges itt is.[194] A büntetés-végrehajtási intézet rendjét, a fogva tartás biztonságát közvetlenül és súlyosan sértő vagy veszélyeztető cselekmények felszámolásának az idejére – legfeljebb öt napig – a bv. intézet parancsnoka az elítéltek meghatározott csoportjára nézve elrendelheti a Bv. tvr. 36. § (1) bekezdés b), c), d), k), m) o) pontjaiban, a (3) bekezdésben, továbbá az (5) bekezdés e) pontjában foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges felfüggesztését. Az országos parancsnok az intézkedés időtartamát további öt nappal meghosszabbíthatja. Az elrendelésről vagy meghosszabbításról az ügyészt haladéktalanul értesíteni kell, aki az intézkedés jogosultságát nyomban megvizsgálja, annak tartalmát megváltoztathatja, a jogok gyakorlásának a felfüggesztését megszüntetheti. Az intézkedést kiváltó ok előidézésében vétlen elítélt részére az elmaradt jogainak gyakorlását utólag lehetővé kell tenni.[195] A jogok gyakorlásának a felfüggesztéséről az érintett elítélteket, továbbá lehetőség szerint mindazokat – különösen a hatóságokat, a látogatásra és csomagküldésre jogosultakat – értesíteni kell, akikre az intézkedés végrehajtása kihat.[196] A felfüggesztés tényéről az ügyész értesítése mellett a parancsnok jelentést is tesz az országos parancsnoknak. Ennek az intézkedésnek a hatálya alatt is engedélyezhető, hogy az elítélt a súlyosan beteg hozzátartozóját meglátogassa, részt vegyen a hozzátartozója temetésén.

A látogatókra vonatkozó rendelkezéseket a 44/2007. (IX. 19.) IRM rendelet 9. §-a tartalmazza.

Eszerint a fogvatartott látogatója a látogatási engedély alapján léptethető a bv. szerv területére. A látogató ruházatát és csomagját ellenőrizni kell, amihez technikai eszköz és szolgálati kutya is igénybe vehető. A járművét csak a bv. szerv arra kijelölt területére viheti be. A látogató a bv. szerv területén csak felügyelet mellett mozoghat; a fogvatartottal az erre kijelölt helyiségben beszélhet, a beszélgetés ellenőrizhető.

Hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró személynek – az ellenőrzés szempontjából – azok minősülnek az intézetbe belépés vagy kilépés során, akik a jogszabályban meghatározott feladataik végrehajtása, vagy a bv. szervezettel kötött együttműködési megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében léptek az intézet területére.

A bv. szerv területére beléphet:

  1. a büntetés-végrehajtási szervezet (a továbbiakban: bv. szervezet) személyi állományának tagja;

  2. a hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró személy;

  3. a fogvatartotthoz látogatási céllal érkező személy;

  4. a szakorvosi vizsgálatra jelentkező, szabadlábon lévő elítélt;

  5. a bűnmegelőzési célú látogatás keretén belül az oktatási intézmények 18. életévüket betöltött tanulója, hallgatója, oktatója;

  6. a bv. szerv parancsnoka, igazgatója, főigazgató főorvosa, ügyvezető igazgatója (a továbbiakban együtt: bv. szerv vezetője) által engedélyezett személy;

  7. a fogvatartott nem védőként eljáró jogi képviselője, törvényes képviselője, illetve meghatalmazás alapján eljáró egyéb képviselője (a továbbiakban: fogvatartott képviselője).

A bv. szerv területére belépő személyt a belépés szabályairól, illetve a bv. szerv rendjére és biztonságára vonatkozó előírásokról tájékoztatni kell.

A 44/2007. (IX. 19.) IRM rendelet 2–3. §-a előírja, hogy

„2. § (1) A bv. szerv területére belépő személy köteles

  1. a személyazonosságát igazolni és a belépés indokát közölni;

  2. betartani a bv. szerv rendjére, a házirendre és a fogva tartás biztonságára vonatkozó előírásokat.

(2) Az (1) bekezdésben előírtak hiányában az érintett személy beléptetése, illetve a bv. szerv területén való további tartózkodása megtagadható, és az érintett személy onnan eltávolítható.

(3) Az ittas vagy bódult állapotban lévő személy beléptetését meg kell tagadni. Az ittas állapot ellenőrzéséhez annak megállapítására alkalmas eszköz igénybe vehető.

(4) A bv. szerv területére belépő személyt a belépési engedélyre utaló, a ruházaton elhelyezhető jelzéssel kell ellátni.

3. § (1) A bv. szerv területére nem vihető be lőfegyver, lőszer, robbanószer, szúró- vagy vágóeszköz, alkohol, kábítószer, a közbiztonságra, valamint egyéb, a bv. szerv rendjére és a fogva tartás biztonságára veszélyes tárgy. Adó-vevő készülék, telefon, fényképezőgép, illetve hang és kép rögzítésére alkalmas más készülék bevitelét a bv. szerv vezetője engedélyezheti.

(2) A hatósági eljárást, illetve nyomozati cselekményt végző személy a feladata elvégzéséhez szükséges fényképezőgép, illetve hang és kép rögzítésére alkalmas más készülék, hordozható számítógép bevitelére – a belépéskor történő bejelentés mellett – külön engedély nélkül is jogosult.

(3) A bv. szerv területére belépő személy ruházata, csomagja – a 4. § a) és d)-e) pontjában megjelölt, továbbá a diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyek kivételével – szemrevételezéssel és technikai eszközzel ellenőrizhető, indokolt esetben közvetlenül is átvizsgálható. Az intézet területére be nem vihető tárgyak tekintetében tőlük szóbeli nyilatkozat kérhető.

(4) Az ellenőrzéshez szolgálati kutya is igénybe vehető. A ruházat közvetlen átvizsgálását csak a személyi állomány belépő személlyel azonos nemű tagja végezheti.”

Hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró személynek minősül a 44/2007. (IX. 19.) IRM rendelet 4. §-a szerint:

  1. „állandó személyi védelemben részesülő állami vezető (a továbbiakban: védett személy) és a védelmét ellátó;

  2. az országgyűlési képviselő; az európai parlamenti képviselő; az önkormányzati képviselő; a kisebbségi önkormányzat képviselője; a polgármester; az önkormányzat jegyzője, illetőleg az általuk írásban megbízott személy;

  3. az országgyűlési biztos, továbbá az általa írásban megbízott személy;

  4. a bíró, az ügyész, a bírósági és ügyészségi dolgozó, a pártfogó felügyelő, a közjegyző, valamint az önálló bírósági végrehajtó, végrehajtó-helyettes és kézbesítési végrehajtó;

  5. a hatósági eljárást, nyomozati cselekményeket, illetve a fogvatartottak intézetbe szállítását, előállítását és kísérését végző személy;

  6. a bv. szerv, illetve bv. szervezet felett irányítási, felügyeleti jogot gyakorló szervek képviselője;

  7. a védő, valamint a fogva lévő sértett, a magánvádló és az egyéb érdekelt képviselője, továbbá a fogva lévő pótmagánvádló, illetve tanú érdekében eljáró ügyvéd;

  8. a nem magyar állampolgárságú fogvatartott tekintetében az állampolgársága szerinti állam diplomáciai képviselője és konzuli tisztviselője;

  9. a fogva tartás körülményeivel foglalkozó nemzetközi szervezet megbízott képviselője;

  10. az egyház, továbbá a bv. szervezettel együttműködő más szervezet (személy) képviselője;

  11. a bv. szerv ellátásával és a fogvatartottak foglalkoztatásával, valamint anyanyelvük szabad használatával összefüggésben tevékenységet végző személy;

  12. a büntetőeljárásban részt vevő szakértő;

  13. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 114. §-a alapján kirendelt tolmács;

  14. a személyi állomány és a fogvatartottak sürgősségi vagy egyéb egészségügyi ellátásában szükségszerűen vagy engedéllyel együttműködő személy;

  15. a katona [Btk. 122. § (1) bek.] állományilletékes parancsnoka vagy annak megbízottja.”

Az utóbbi pontot a 61/2007. (XII. 23.) IRM rendelet 10. §-a iktatta be.

A hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró személy a feladata ellátására feljogosító igazolvány, okmány, határozat, megbízólevél vagy meghatalmazás felmutatása mellett léphet be a bv. szerv területére.

A hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró személy a jogszabályban meghatározott feladata végrehajtása, illetve a bv. szervezettel vagy a bv. szervvel kötött együttműködési megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében léphet a bv. szerv területére.

A hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró személy a bv. szerv azon területén tartózkodhat, ahol a feladata ellátásához jelenléte szükséges. A büntetés-végrehajtás felügyeletét ellátó ügyész a bv. szerv bármely területén tartózkodhat.

A fogvatartottak biztonságos azonosítása és ellenőrzése érdekében az 1995. évi CVII. törvény 28. § (2) bekezdés a) pontja alapján fényképes nyilvántartás létezik.

A szabadságvesztés büntetőjogi büntetés végrehajtásának – jogerős bírói ítélet alapján – az elítélt köteles magát alávetni.[197] Ha az elítélt ennek nem tesz eleget, akkor a végrehajtás a jogszabályban meghatározott módon kikényszeríthető. A büntetés-végrehajtási szervezet tagja hivatásának jogszerű teljesítése során az intézkedéseinek a megengedett kényszerítő eszközök alkalmazásával is jogosult és köteles is érvényt szerezni.[198]

A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény (továbbiakban: Bv. Sztv.) – eleget téve a jogállamiság követelményeinek – a személyi szabadságjogokat korlátozó kényszerítő intézkedések részletes törvényi szabályait tartalmazza. Kényszerítő eszköz alkalmazására a bv. szervezet hivatásos szolgálati viszonyban álló tagja feladatának jogszerű teljesítése során – amennyiben más intézkedés nem vezet eredményre – jogosult és köteles.[199] A feladat jogszerű teljesítéséről akkor beszélhetünk, ha a bv. alkalmazott a jogszabályok és azokkal összhangban lévő belső rendelkezések alapján járt el. A törvény rögzíti, hogy ilyen eszközt csak a bv. szervezet hivatásos szolgálati jogviszonyban álló tagja alkalmazhat, azaz, aki esküt tett és a büntetés-végrehajtás állományába kinevezték. A kényszerítő eszköz alkalmazására a jogot és a kötelezettséget arra az esetre engedi a törvény, ha más intézkedés nem vezet eredményre. Ebből következik az is, hogy az eszköz alkalmazásának arányban kell állnia az ellenszegülés súlyával.

A törvény számos megszorító előírást tartalmaz a kényszerítő eszközök alkalmazása tekintetében. Így „a kényszerítő eszköz alkalmazására az érintettet – ha az eset körülményei lehetővé teszik – előzetesen figyelmeztetni kell”.[200] A törvény kizárja az alkalmazást magatehetetlen személlyel, továbbá – a testi kényszer és a bilincs kivételével – a terhes nővel és a gyermekkel szemben, ha e körülményről az intézkedőnek tudomása van, vagy az nyilvánvalóan felismerhető.[201] Csak korlátozott testi kényszer (megfogás, lefogás) alkalmazható a kényszergyógykezelttel, az ideiglenes kényszergyógykezelttel és a kóros elmeállapotúvá vált fogvatartottal szemben.[202] Velük szemben az egészségügyi jogszabályokban meghatározott orvosi beavatkozások jöhetnek csak szóba.

Nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört, vagy az intézkedés eredményessége e nélkül is biztosítható.[203]

A kényszerítő eszköz alkalmazásának a kivételessége, továbbá annak esetleges következményei indokolják, hogy a használatot a szolgálati elöljárónak haladéktalanul jelenteni kell. Ha a parancsnok, illetve országos parancsnok a kényszerítő eszköz használatát jogszerűtlennek minősíti, vagy az testi sérülést, vagy halált okozott, az ügyész értesítése is kötelező.[204] Jogszerűtlennek minősítés esetében 8 napon belül, ha pedig a kényszerítő eszköz használata testi sérülést vagy halált okozott, haladéktalanul értesíteni kell az ügyészt.

Fogvatartottal szemben kényszerítő eszköz akkor alkalmazható, ha a bv. szerv rendjét, biztonságát sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít; bármely személy életét, testi épségét, személyes szabadságát sérti vagy veszélyezteti; bűncselekmény megakadályozása érdekében szükséges. Alkalmazható azzal a személlyel szemben is, aki a bv. szerv által fogvatartott személy életét, testi épségét, személyes szabadságát vagy a fogva tartás biztonságát sérti, illetve veszélyezteti; a bv. szerv területén annak rendjét, biztonságát sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít; a bv. szerv, illetve a személyi állomány tagja ellen támad, a személyi állomány tagját a feladatának ellátásában akadályoz, vagy intézkedésre kényszerít; a bv. szerv vagyonát rongálja és azt felhívás ellenére sem hagyja abba.[205]

Külön ki kell emelni, hogy a személyi állomány tagja a szolgálati (munkaköri) feladatának ellátása során – az illetékes hatóság intézkedéséig – a bíró, az ügyész, illetve az eljárásban közreműködő más hivatalos személy részére, az e személyek életét, testi épségét, személyes szabadságát sértő vagy veszélyeztető cselekmények megakadályozása érdekében – feladata végrehajtásának veszélyeztetése nélkül – köteles a szükséges segítséget megadni. A szolgálati feladat végrehajtásának elsődlegessége mellett a segítségnyújtás szükségességéről a konkrét körülmények értékelésével a személyi állomány jelenlévő tagja dönt.[206]

A lőfegyverhasználat Bv. Sztv.-ben rögzített szabályait a 2007. évi XXVII. törvény 2007. július 1-jei hatállyal megváltoztatta. A jelenleg hatályos szabályok szerint nincs helye lőfegyverhasználatnak

  1. ha az olyan személy életét vagy testi épségét veszélyeztetné, akivel szemben a lőfegyverhasználat feltételei nem állnak fenn,

  2. ha az intézkedés célja tárgyra vagy állatra leadott lövéssel is elérhető,

  3. a fogvatartott szökésének megakadályozására, illetve szökése esetén elfogására.

3. Emberséges bánásmód, hátrányokozás és humanitárius tartalom a neveléssel (kezeléssel) egységben

„Az elítélt emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, nem lehet őt kínzásnak alávetni, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódban részesíteni, rajta orvosi kísérletet vagy a beleegyezése nélkül tudományos vizsgálatot vagy kísérletet végezni. A szabadságvesztés végrehajtása során a neveléshez és a büntetés-végrehajtás rendjéhez szükséges fegyelem érvényesül.” [207]

Hazánkban a Btk. szankcionálja a kínzás elleni egyezmény megsértését. Azok a bűncselekmények, amelyek konkrét esetekben ezt jelenthetik – az élet elleni bűncselekményeken kívül – a kényszervallatás (Btk. 227. §, az új Btk.-ban 303. §), a bántalmazás hivatalos eljárásban (Btk. 226. §, az új Btk.-ban 301. §), a jogellenes fogva tartás (Btk. 228. §, az új Btk.-ban 304. §), az olyan hivatali visszaélés, amely a fogvatartottakkal való bánásmóddal összefüggésbe hozható (Btk. 225. §, új Btk.-ban 305. §). Az új Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény kiegészítette új törvényi tényállásokkal az egyezmény által alkalmazott jogok védelmét.

Ilyenek a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése (Btk. 215. §), közösség tagja elleni erőszak (Btk. 216. §), kényszerítés hatósági eljárásban (Btk. 278. §), bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában (Btk. 302. §). További külön értéke az új Btk.-nak az emberiség elleni bűncselekmények cím alatti XIII. fejezete, amely egyben a különös rész legelején áll.

A szabadságvesztés végrehajtása fontos okból – közérdekből, illetőleg az elítélt személyi, családi körülményei, egészségi állapota miatt – félbeszakítható.

A szabadságvesztés félbeszakítását

  1. egy évben tíz napig terjedő időtartamra a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka;

  2. egy évben tíz naptól három hónapig, öt évet meghaladó szabadságvesztés esetén harminc napig terjedő időtartamra a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka;

  3. a b) pontban szabályozottnál hosszabb időre az igazságügy-miniszter engedélyezheti.

A félbeszakítás tartama, valamint az engedély nélkül a büntetés-végrehajtási intézeten kívül töltött idő a szabadságvesztésbe nem számít be. A félbeszakítás tartama alatt az elévülés nyugszik (2012. évi CCXXIII. törvény 59. §).

Az elítélt felügyelettel vagy anélkül meglátogathatja a súlyos beteg hozzátartozóját, részt vehet a hozzátartozója temetésén. A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elrendelheti bilincs használatát, kivételes esetben megtagadhatja a látogatást, illetőleg a temetésen való részvétel engedélyezését.”[208] A rendkívüli eltávozás az öt napot nem haladhatja meg, tartama a szabadságvesztésbe beszámít.

A félbeszakítás tartamába viszont nem számít be az a nap, amelyen az elítéltet szabadon bocsátották. A büntetés-félbeszakításon töltött időt úgy kell számítani, hogy az utolsó napját követő napból ki kell vonni a büntetés-félbeszakítás kezdő napját. Ez a büntetés-végrehajtási jogi félbeszakítás, viszont ettől függetlenül létezik a büntetőeljárás-jogi félbeszakítás is, amelyre az elsőfokú bíróság döntése alapján perújítási,[209] illetőleg a Legfelsőbb Bíróság döntése esetén felülvizsgálati indítvány[210] elbírálásáig kerülhet sor. A büntetőeljárásról szóló törvényen alapuló harmadik félbeszakítási lehetőség pedig az, hogy az igazságügy-miniszter a kegyelem iránti előterjesztés esetén a köztársasági elnök döntéséig a büntetés félbeszakítását elrendelheti.[211]

„A szabadságvesztés félbeszakítását az engedélyező megszünteti, ha tudomására jut, hogy

  1. az elítélttel szemben a félbeszakítás tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás indult, vagy újabb szabadságvesztés végrehajtásáról érkezik értesítés;

  2. az elítéltet más ügyben előzetes letartóztatásba helyezték;

  3. a félbeszakítás indoka az engedélyezett határidő letelte előtt megszűnt.” [Bv. Szabályzat 187. § (1) bekezdése]

A félbeszakítás megszüntethető, ha az illetékes hatóság írásbeli tájékoztatása szerint az elítélt a félbeszakítás ideje alatt a társadalmi együttélés szabályait durván sértő magatartást tanúsított, és ezért ellene szabálysértési eljárás indult.[212]

Ha az elítélt a jelentkezésre előírt napon nem tér vissza az intézetbe, akkor a következő naptól jogellenesen távollévőnek kell tekinteni. A jogellenesen távol töltött idővel természetesen a szabadságvesztés tartama meghosszabbodik.

4. A szabadságvesztés-büntetés megkezdése, tartamának számítása, átvétele és átengedése

4.1. A szabadságvesztés végrehajtásának megkezdése, elhalasztása

A végrehajtás megkezdésének elsődleges, abszolút előfeltétele a jogerős ítélet. A Be. 588. §-ából és a Bv. tvr. 1. § (1) bekezdéséből következik, hogy a büntetés és intézkedés csak bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre. (Kivételt képeznek azok az ügyészi vagy bírósági határozatok, végzések, amelyeknél a jogorvoslatnak, fellebbezésnek – a törvény értelmében – nincs halasztó hatálya. A megrovás a bírósági határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül, a pártfogó felügyelet és a megrovás az ügyész határozata alapján is végrehajtható.) A Be. 591. §-ában foglalt rendelkezés értelmében pedig halasztás csak „fontos okból” engedélyezhető.

A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásánál nagy jelentősége van annak, hogy mennyi idő telik el a büntetés jogerős kiszabásától annak megkezdéséig.

A szabadságvesztés-büntetésre ítélt a büntetése végrehajtásának megkezdésére általában külön felhívást kap a bíróságtól. E felhívás azonban nem abszolút feltétele a végrehajtás megkezdésének, elmulasztása nem zárja ki azt, sőt számos esetben nincs is szükség külön felhívásra, a jogszabály értelmében e helyett más módon intézkedik a bíróság, továbbá mindig fennáll annak a lehetősége, hogy az elítélt önként kezdje meg a büntetés töltését.

A felhívást úgy kell kiadni, hogy azt az elítélt a szabadságvesztés végrehajtásának meghatározott időpontja előtt legalább 8 nappal megkapja. Ha az elítélt közli, hogy kiskorú gyermeke a szabadságvesztés végrehajtása alatt felügyelet nélkül maradna, a bv. bíró haladéktalanul megkeresi az illetékes gyámhatóságot a szükséges intézkedések megtétele végett. Ha az önként jelentkező elítélt a bv. intézetbe magával hozza kiskorú gyermekét, aki felügyelet nélkül maradna, a bv. intézet gondoskodik a területi gyermekvédelmi szakszolgálat gyermekvédő intézetébe szállításáról. Az elítélt vagyontárgyainak és lakásának biztonságba helyezése érdekében a bv. intézet rövid úton az illetékes önkormányzat jegyzőjét keresi meg, ha az elítéltnek nincs olyan hozzátartozója, közeli ismerőse, akinek az elítélt megbízást adhatna vagyontárgyai megőrzésére.

Ha megállapítást nyer, hogy az elítélt ismeretlen helyen tartózkodik, sor kerülhet a tartózkodási hely felkutatására, illetve elfogatóparancs kibocsátására. A tartózkodási hely felkutatásának elrendelésére a jogerős határozatot követően a büntetés végrehajtása érdekében a bv. bíró jogosult.[213] Elfogatóparancsot kell kibocsátani, ha a szabadságvesztést vagy a szabadságvesztés hátralévő részét ismeretlen helyen tartózkodó elítélten kell foganatba venni.

A Be. és a Btk. alapállása, hogy a büntetést nyomban végre kell hajtani, bírói mérlegelés kérdése, hogy a bíró a jogszabályi feltételek esetén ez alól mely esetben, kinek ad halasztást. A halasztás tartalmilag annak engedélyezése, hogy az elítélt a szabadságvesztést a bíróság által engedélyezett időpontban kezdje meg. Szoros értelemben nem büntetőjárási, büntetés-végrehajtási, hanem igazságügyi igazgatási jellegű intézkedés, amely azonban összefüggésben van a végrehajtás megkezdésével, részletszabályait a Be. 591–595. §-ai tartalmazzák. Ezek értelmében a bíróság a két évet meg nem haladó szabadságvesztés és a közérdekű munka végrehajtásának megkezdésére az elítélt kérelmére fontos okból, különösen az elítélt személyi vagy családi körülményeire való tekintettel, legfeljebb három hónapra halasztást engedélyezhet.

Ha az elítélt betegsége az életét közvetlenül veszélyezteti, a bíróság a három hónapot meghaladó, határozott ideig tartó halasztást is engedélyezhet, a már engedélyezett halasztást meghosszabbíthatja, a két évet meghaladó szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére is halasztást engedélyezhet.

Nő kérelmére el kell halasztani a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdését annak a nőnek az esetében, aki a negyedik hónapot meghaladó terhes, legfeljebb a szülés várható idejét követő hatodik hónap végéig; hat hónaposnál fiatalabb gyermekét gondozza.

A bíróság igazságügyi orvos szakértői vélemény alapján állapítja meg a halasztás egészségügyi feltételeinek fennállását és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Egészségügyi szolgálata vezetőjének – az elítélt egészségi állapotának büntetés-végrehajtás keretei között való kezelhetőségére vonatkozó – nyilatkozatát figyelembe véve határoz a kérelemről.

Az ismertetett feltételek esetén sincs helye az elhalasztásnak, ha az súlyosan veszélyeztetné a közbiztonságot vagy a közrendet, illetve ha az elítélt szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani.

A halasztás iránti szóbeli kérelmet az ítélet jogerőre emelkedése után azonnal, már a tárgyalóteremben elő lehet terjeszteni, és ebben az eljáró első-, illetve másodfokú tanács elnöke határoz, amit köteles indokolni. A terhelt később előterjesztett kérelmének elbírálására a különleges eljárások szabályait (Be. XXIX. Fejezet) kell alkalmazni.

A szabadságvesztés és a javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztása tárgyában hozott határozat ellen az ügyész, az elítélt és a védő fellebbezhet. Ha a halasztást a másodfokú bíróság engedélyezte, a fellebbezés elbírálására a XIV. fejezet IV. címe megfelelően irányadó [Be. 595. § (5) bekezdés].

Nem lehet halasztást adni az ítélet jogerőre emelkedésekor előzetes letartóztatásban lévő terheltnek, valamint a más ügyben kiszabott szabadságvesztés-büntetését töltő terheltnek sem.[214]

A határozat jogerőre emelkedésének és végrehajthatóságának deklarálása önmagában még nem elegendő a végrehajtás megkezdéséhez. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság a határozat végrehajtását külön elrendeli.

1. A Be. 596. §-a alapján a bíróság a szabadlábon lévő terhelttel szemben az öt évi vagy ezt meghaladó, jogerősen kiszabott szabadságvesztés azonnali foganatba vételét rendelheti el.

A jogerősen kiszabott szabadságvesztés azonnali foganatba vételét azonban köteles elrendelni a bíróság, ha azt a szabadlábon lévő terhelttel szemben bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt szabta ki. Ilyenkor a bíróság bv. őr kirendelését kéri, akinek átadja az elítéltet. Ha ennek akadálya van, vagy nincs a bíróság székhelyén bv. intézet, a bíróság szintén rövid úton a rendőrséget keresi meg az elítéltnek a bv. intézetbe kísérése végett.

2. Amennyiben a szabadlábon lévő jogerősen szabadságvesztésre ítélt szökésétől vagy elrejtőzésétől lehet tartani, az elítélt bv. intézetbe fogadásáig a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés rendelhető el. El kell rendelni ezt az intézkedést, ha a bíróság a két évet meghaladó szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére halasztást engedélyezett [Be. 591. § (2) bek. c) pont].

A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés hatálya alatt álló elítélt a bíróság határozatában meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózkodási helyét, illetőleg a lakóhelyét nem változtathatja meg. A bíróság határozatában előírhatja, hogy az elítélt meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzék. Az előírások megtartását – a lakhelyelhagyási tilalom megtartásának ellenőrzésére vonatkozó szabályok szerint – a rendőrség ellenőrzi. Ha az elítélt az előírásokat megszegi, a rendőrség haladéktalanul értesíti az intézkedést elrendelő bíróságot, és az elítéltet a bíróság határozatának meghozataláig – legfeljebb hat napig – őrizetbe veheti. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés előírásainak megszegése esetén a szabadságvesztés azonnali foganatba vételét rendelheti el, és intézkedhet az elítélt tartózkodási helyének felkutatása iránt, elfogatóparancsot bocsáthat ki.

A büntetés végrehajthatóságának megszűnése esetén a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedést is meg kell szüntetni.

A végrehajtás elrendelése történhet az értesítés és az erre vezetett végrehajtási utasítás kiállításával és megküldésével, magának a határozatnak a megküldésével, speciális értesítés kiállításával és megküldésével.

A büntetés-végrehajtás megkezdése a végrehajtás elrendelését követő és egyben a végrehajtás érdemi részéhez tartozó aktus. Jogi jelentősége abban nyilvánul meg, hogy az elítélttel – jogszabályban megjelölt – végrehajtó szerv kerül büntetés-végrehajtási jogviszonyba és a büntetés végrehajtását már csak a jogszabály szerinti esetekben lehet megszakítani. A bv. intézetbe történő felvételi eljárás a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdését jelenti a bv. intézet részéről és ezt az eljárást a jogerős szabadságvesztésről kiállított értesítés átvétele után legkésőbb 15 napon belül kell befejezni. Az elítéltet akkor kell befogadottnak tekinteni, amikor az általa közölt adatokat egyeztették az okiratok adataival és megállapították a személyi azonosságát. A szabadságvesztés-büntetésről kiállított értesítés kötelező tartalmi követelményeit a 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 3. és 9. §-ai tartalmazzák.

Az intézetbe befogadott elítéltet egészségügyi szempontból meg kell vizsgálni, enélkül nem szabad a többi elítélt közé elhelyezni.[215] Külsérelmi nyomok észlelése esetén jegyzőkönyvet és orvosi látleletet kell készíteni. Ha a rendőrségi fogdából, a javítóintézetből, a katonai fogdából átkísért elítélt azt állítja, hogy bántalmazták, haladéktalanul orvosi vizsgálatot kell végezni, valamint jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek egy-egy példányát az átkísérést végrehajtó szervnek, illetve a törvényességi felügyeletet ellátó ügyésznek kell küldeni.[216]

Megőrzésre kell befogadni az elítéltet, ha

  1. az intézet illetékességi területén – mint más intézetből jogellenesen távollévőt – a rendőrség elfogta és oda előállította;

  2. valamely hatósághoz történő előállítás, illetve gyógykezelés céljából vagy a végrehajtás körében felmerült egyéb okból más intézet adta át, illetve engedélyezett távollét után más intézetben jelentkezik, mint ahonnan elbocsátották.

A megőrzésre befogadott elítéltet a megőrzés okának megszűnését követően az intézetek közötti legközelebbi heti rendszeres szállítással a végrehajtásra kijelölt intézetbe kell szállítani.[217]

A befogadási eljárás során azokat a tárgyakat, amelyeket az elítélt nem tartott magánál, tőle át kell venni és letétjében kell elhelyezni. Az elítélt nem tarthat magánál a bv. intézet rendjét, biztonságát, saját vagy mások testi épségét veszélyeztető tárgyat.

A közrend megkívánja, hogy a különböző állami szervek tudomást szerezzenek arról, hogy az elítélt megkezdi szabadságvesztés-büntetését. Ezért a bv. intézet a befogadásáról várható szabadulásának közlésével tíz napon belül értesíti a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes rendőrkapitányságot, a BNYH-t, az elsőfokú ítéletet hozó bíróságot; gondnokság alá helyezett elítélt esetében a gondnokot. A külföldi fogvatartott esetében a külképviselet értesítése csak akkor mellőzhető, ha ezt a fogvatartott írásbeli nyilatkozatában kifejezetten kéri.[218] A bv. intézet a szabadítás tényéről is értesíti mindazokat a szerveket, amelyeket a befogadásról is értesített.

Az elítéltet önként jelentkezése esetén a bv. intézet ellátja hitelezett utazási igazolvánnyal és útbaindítja, más esetekben a végrehajtási fokozatának megfelelően kijelölt – a lakóhelyéhez lehetőleg közeli – bv. intézetbe kell szállítani.[219]

4.2. Nyilvántartás és tartamszámítás

A végrehajtás törvényességének fontos feltétele a pontosan vezetett nyilvántartás. A büntetés-végrehajtási szervezet az elítéltről vezetett nyilvántartás adataiból a törvényben meghatározottak szerint adatszolgáltatást teljesít, biztosítja a nyilvántartásba való betekintést. Az elítélt nyilvántartási száma, illetőleg a róla készült fényképfelvétel a büntetés végrehajtása során belső azonosításra használható fel. Gondoskodni kell arról, hogy az elítéltről vezetett nyilvántartásokba illetéktelen személy ne tekinthessen be, az adat tartalma illetéktelen személy tudomására ne juthasson, a nyilvántartások kezelése során is biztosított legyen az elítélt személyiségi jogainak védelme.

A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvénynek a fogvatartottak nyilvántartásáról rendelkező – az 1996. évi LXVI. törvény 38. §-ával megállapított szövegű – 28. §-a szerint: „A fogvatartottról a fogva tartó bv. szerv helyi, az Országos Parancsnokság központi nyilvántartást vezet. A nyilvántartás kiterjed

  • a fogvatartott személyazonosító adataira, Társadalombiztosítási Azonosító Jelére és fényképére;

  • lakcímére;

  • a választójoggal nem rendelkező fogvatartott személy azonosítójára;

  • a végrehajtás során a büntetés-végrehajtás e törvényben meghatározott feladatai ellátásához és a fogvatartott jogainak a gyakorlásához szükséges adatokra, iratokra;

  • a büntetőeljárásban, illetve a fogvatartottal kapcsolatos egyéb – bírósági, ügyészségi, közjegyzői, államigazgatási – eljárásban keletkezett azon iratokra, amelyeket jogszabály rendelkezése alapján a bv. szervezet részére meg kell küldeni.”

A fogvatartott a róla nyilvántartott adatokat megismerheti, a téves adatok kijavítására és a jogellenesen nyilvántartottak törlésére irányuló kérelmet teljesíteni kell. Az adataira vonatkozó rendelkezési joga azonban nem sértheti a bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervek működéséhez, az állami és az önkormányzati feladatok ellátásához, a fogva tartás biztonságához szükséges adatok használatához fűződő közérdek érvényesítését.[220]

A Bv. tvr. 5. §-a szerint „a büntetésbe minden megkezdett nap beszámít, végrehajtásának utolsó napját a naptári nap szerint kell megállapítani”.

Amennyiben a művelet nem végezhető el, az előzetes fogva tartás utolsó napját megelőző hónapot kell naptári napokra bontani, majd a számítást ennek alapul vételével kell elvégezni. Ha a szabadságvesztésbe több előzetes fogva tartás idejét kell beszámítani, a beszámítandó fogva tartások tartamait össze kell adni, majd az így kapott együttes időtartamot kell a szabadságvesztés időtartamából levonni. E számításnál egy hónapot 30 nappal kell figyelembe venni.

Az elítélttel szemben a magyar bíróság által kibocsátott elfogatóparancs alapján a külföldi hatóságok által foganatosított fogva tartás idejét – hivatalos igazolás alapján – a szabadságvesztés utolsó napjának a számítását végző bv. intézetnek kell figyelembe vennie. A szabadságvesztés kezdő és befejező napjának, tartamának számítására vonatkozó rendelkezéseket a 30/1997. (XII. 17.), a 6/2000. (III. 22.) IM számú rendelettel módosított, a szabadságvesztés kezdő és utolsó napjának megállapításáról szóló 17/1997. (V. 9.) IM számú rendelet tartalmazza.

4.3. A büntetés végrehajtásának átvétele és átengedése

Az átadás-átvétel feltételeit és részletes szabályait nemzetközi szerződés szabja meg. A Strasbourgban 1983. március 23-án kelt, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kihirdetésére hazánkban az 1994. évi XX. törvénnyel került sor. Az egyezmény 3. Cikke szerint az elítélt személy csak az alábbi feltételek fennforgása esetén szállítható át:

  1. ha a végrehajtó állam állampolgára;

  2. ha az ítélet jogerős;

  3. ha az átszállítás iránti kérelem kézhezvételekor az elítélt személynek legalább hat hónap letöltendő büntetése van hátra, vagy ha a büntetés határozatlan időtartamra szól;

  4. ha az átszállításhoz az elítélt személy, illetve – amikor kora, fizikai vagy elmeállapota miatt a két állam közül az egyik, ha szükségesnek tartja – képviselője hozzájárult;

  5. ha a büntetőítélet alapjául szolgáló cselekmények vagy mulasztások a végrehajtó állam joga szerint bűncselekmények vagy azok lennének, ha területén követték volna el;

  6. ha az ítélkező és a végrehajtó állam megegyeztek az átszállításban.

A megkereséseket az igazságügyi minisztériumok intézik mindkét államban. A kérelem alátámasztására szolgáló okirati követelményeket a 6. Cikk tartalmazza. Amikor a magyar igazságügy-miniszter az átvétel tárgyában állást foglalt, erről értesíti a dokumentumok rendelkezésre bocsátásával a Fővárosi Törvényszéket. A bíróság ezt követően tárgyalást tart, amelyen az elítélt és az ügyész részvétele a törvény értelmében kötelező. A bíróság végzéssel mondja ki a szabadságvesztés végrehajtásának átvételét és ebben feltünteti a Magyarországon végrehajtandó szabadságvesztés tartamát, végrehajtási fokozatát, a bűncselekménynek a magyar törvény szerinti minősítését. A büntetésnek azt a részét, amelyet az elítélt a büntetést hozó bíróság államában kitöltött, be kell számítani a magyar bíróság által megállapított büntetés tartamába. A büntetés végrehajtásának átvétele és a külföldi bíróság ítélete végrehajtásának elrendelése a Fővárosi Törvényszék részéről ugyanolyan hatályú, mint amikor elismerik a külföldi bíróság ítéletének érvényét. A büntetés-végrehajtási fokozat és a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége tekintetében a Btk.-ban foglalt büntető anyagi jogi rendelkezések az irányadók.[221]

A fogva lévő elítélt hozzájáruló nyilatkozatáról a jegyzőkönyvet a bv. bíró veszi fel és azt az első fokon eljárt bíróságnak megküldi. Ha a szabadlábon lévő elítélt terjeszti elő az átszállítás iránti kérelmet, az első fokon eljárt bíróság tanácsának elnöke elrendeli a jogerős szabadságvesztés, illetőleg intézkedés azonnali foganatba vételét, és intézkedik a hozzájáruló nyilatkozat jegyzőkönyvezése iránt. A bíróság az átszállítás iránti kérelmet a büntetőügy irataival, valamint az egyezményben felsorolt iratokkal az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak küldi meg. Ha külföldi bíróság magyar állampolgárral, illetve a Magyarországon bevándorlási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgárral szemben szabadságvesztést szab ki, vagy szabadságelvonással járó intézkedést alkalmaz, az elítélt átszállítására irányuló kérelem tárgyában szintén az igazságügyért felelős miniszter dönt.[222] 2012. december 31. napján 621 fő idegen állampolgárságú elítélt volt magyar bv. intézetben.

A külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtására átvett elítéltet a Be. 579. §-ában szabályozott eljárás befejezéséig a Fővárosi Bv. Intézetben tartják fogva a kiadatási letartóztatásra vonatkozó szabályok alkalmazásával.

Az elítélt átadásáról és átvételéről az Országos Rendőr-főkapitányság INTERPOL Magyar Nemzeti Iroda a Rendőrség Különleges Szolgálatának közreműködésével gondoskodik. Az ezzel kapcsolatban felmerülő fordítási költségek bűnügyi költségek.



[167] Kerezsi K.: Koncepció a büntető törvénykönyv szankciórendszerének átalakításához. Kriminológiai Közlemények 53. Magyar Kriminológiai Társaság Budapest, 1996. 112–115. oldal

[168] A római jog carcerja, a germán népjogok fogsága, a középkor turmja, a Spinnhaus és a Raspelhaus nem a büntetés-végrehajtás, hanem a vizsgálati fogság céljait szolgálták.

[169] A foglyokat a büntető vagy közigazgatási hatóság elé állítás céljából őrizték.

[170] Bv. Kódex 19. §.

[171] Vö. Kertész I. – Stauber J.: A bűn kockázata, a büntetés hozama. Magyar Jog, 1995/10. szám

[172] Kövér Á.: Reszocializáció a börtönben? Jogtudományi Közlöny, 1989/4. szám, 173. oldal

[173] Mezey B.: Nyitott börtön. A nem zárt büntetés-végrehajtás múltja és jelene. Börtönügyi Szemle, 1995/2. szám, 15. oldal

[174] Kabódi Cs.: Börtönrendszerünk a mérlegen. Jogtudományi Közlöny, 1990/5. szám, 158. oldal

[175] Vö. Kalinich, D. B. – Stojkovic, S. – Klofas, J.: Toward a political-community theory of prison organization. Journal of Criminal Justice, 1988/3. szám, 217–230. oldal

[176] Bv. tvr. 19. §

[177] Bv. tvr. 2. § (1) bekezdés

[178] Bv. tvr. 24. §

[179] Bv. tvr. 30. § (1) bekezdés

[180] Bv. tvr. 38. § (1) bekezdés

[181] Bv. tvr. 20. § (1) bekezdés

[182] Bv. tvr. 20. § (2) bek. Lásd még a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény 1. §-át

[183] Bv. tvr. 20. § (3)–(4) bekezdés

[184] Bv. Szabályzat 4. §

[185] Bv. Szabályzat 36. § (1) bekezdés

[186] Bv. Szabályzat 45. §

[187] Bv. Szabályzat 45. § (2) bekezdés

[188] Bv. Szabályzat 46. §

[189] Bv. Szabályzat 42. § (3) bekezdés d) pont

[190] Bv. Szabályzat 47. § (7) bekezdés

[191] Bv. Szabályzat 48. §

[192] Bv. Szabályzat 49. §

[193] Bv. Szabályzat 50–52. §

[194] Orvosok Világszövetsége Tokiói Deklarációja, 5. cikk

[195] Bv. tvr. 37/A. § (3) bekezdés

[196] Bv. Szabályzat 53. §

[197] Bv. tvr. 2. § (6) bekezdés

[198] Vö. Bv. tvr. 20. § (3) és (4) bekezdés

[199] Bv. Sztv. 15. § (1) bekezdés

[200] Bv. Sztv. 16. § (1) bekezdés

[201] Bv. Sztv. 16. § (2) bekezdés

[202] Bv. Sztv. 16. § (3) bekezdés (a 2007. évi XXVII. törvénnyel megállapított szöveg)

[203] Bv. Sztv. 16. § (4) bekezdés

[204] Bv. Sztv. 16. § (5)–(7) bekezdés

[205] Bv. Sztv. 17. § (1) és (2) bekezdés

[206] Bv. Sztv. 13. § (4) bekezdés

[207] Bv. tvr. 21. § (1) és (2) bekezdés

[208] Bv. tvr. 22. § (1)–(3) bekezdés, Bv. tvr. 22/A. §

[209] Be. 413. § (1) bekezdés

[210] Be. 423. § (6) bekezdés

[211] Be. 598. § (2) bekezdés

[212] Bv. Szabályzat 187. § (2) bekezdés

[213] Be. 590. (3) bekezdés

[214] 6/1979. BK 40. – BJD 2336.

[215] Bv. Szabályzat 20. §

[216] Bv. Szabályzat 17. §

[217] Bv. Szabályzat 15. §

[218] Bv. Szabályzat 222. § (1) bekezdés

[219] Bv. tvr. 24. §

[220] 1995. évi CVII. törvény 29–31. §

[221] 1/1997. BH 1. BK Határozat

[222] 9/1995. (III. 8.) IM rendelet 1–2. §