Ugrás a tartalomhoz

Gyermekgyógyászat

László, Maródi (2013)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

4. Az egészséges gyermek fejlődése

4. Az egészséges gyermek fejlődése

Gallai Mária

Fejlődési modellek

Mindnyájan emberek vagyunk, mégis minden ember más. Az élet egyik legnagyobb, a szemünk előtt folytonosan ismétlődő csodája, amint az esendő, kiszolgáltatott újszülöttből néhány röpke év alatt a világban eligazodó, alkotó, logikusan gondolkodó ember formálódik. Mi az, ami bennünk közös, és mégis egyedivé, megismételhetetlenné tesz? Ezek a kérdések már évezredek óta foglalkoztatják az embereket, és különböző tudományágak (pszichológia, filozófia, genetika, biológia) és művészetek keresik a kérdésekre a választ. A gyermeki fejlődés sokféle szempont szerint tanulmányozható. Egyesek az emberi fajra jellemző fejlődést vizsgálják, mások az egyedi fejlődést alapul véve vonnak le általános következtetéseket. Vannak, akik a biológiai meghatározottságot tekintik elsődlegesnek, mások a környezet hatását tartják döntőnek.

A fejlődés különböző aspektusainak kutatásából több jelentős elmélet született, amelyek részben kiegészítik egymást, részben a más szemléletű megközelítés miatt egymásnak ellentmondanak. Az orvosnak és a szülőknek azért érdemes a fejlődésről és a tanulásról alkotott nézetek történeti alakulásáról informálódni, mert a korábbi nézetek megismerése által könnyebben értelmezhető számos mai vélekedés és gyakorlat. Ezzel együtt azt is felismerhetjük, hogy néhány nevelési módszerünk már idejét múlt, vagy rájöhetünk arra, hogy léteznek sokkal modernebb, hatékonyabbnak tűnő elgondolások és gyakorlatok is. Az orvosok (és segítségükkel a szülők is) a tudományos ismeretek alapján megfogalmazhatják saját teóriáikat arról, hogy hogyan fejlődnek a gyerekek. Egy olyan fejlődési elmélet, amelyet – akár több szempont integrációjával – a magunk számára hozunk létre, támpontot ad a gyakorlat számára. A későbbiekben ez a tudás biztosíthatja, hogy amikor a gyermekük fejlődésével, nevelésével kapcsolatban a szülők megkeresnek minket, kompetens és előrevivő tanácsadással segítsük őket.

A főbb fejlődés- és tanuláselméleteket, valamint ezeknek a mindennapi gyakorlatra kifejtett hatását foglaljuk össze.

A fejlődés mint érés

A legősibb népi megfigyelésben tükröződik az érés-elmélet alapja: ahogy a gyermek nő és erősödik, éppúgy okosodik. Az elmélet első tudományos képviselője Darwin, aki saját fia megfigyelése közben alkotta meg a fejlődésre vonatkozó elméletét. Legfőbb képviselője a 20. században Gesell. Az éréselmélet szerint, ahogy az idegrendszer differenciálódik, úgy formálódik a gyermek magatartása. A gyermek a saját biológiai menetrendje szerint fejlődik, és a szülőknek az a dolguk, hogy ehhez biztosítsák a megfelelő törődést, mint ahogy a jó kertész gondozza a növényeit.

A biológiai érés koncepciója meggyőz minket arról, hogy a fejlődésnek van egy „természetes”, a humán természetből adódó komponense. Egyúttal segít minket elfogadni és értékelni a gyerekeket olyannak, amilyenek.

A fejlődés mint tanulás

Az éréselmélettel szemben a tanuláselmélet szerint a kellően kontrollált környezetben megfelelő lesz a fejlődés. Szerintük az egyént az élete folyamán a környezete formálja, többnyire jutalmazás, büntetés formájában. Főbb képviselői a 17. században Locke, majd a 20. században az amerikai Watson. A tanuláselmélet a taníthatóság szempontjából nagyfokú optimizmust tükröz, de egyben azt a rejtett üzenetet is hordozza, hogy ha nem megfelelő a gyermek fejlődése, akkor ezért a környezete a felelős.

A modern tanuláselméletek világosan kimutatják, hogy a gyermek számára biztosítanunk kell azt a tárgyi környezetet, amely alkalmas az explorációra, és engednünk kell, hogy a gyerekek önállóan kipróbáljanak egy sor tevékenységet és aktivitást, amely segíti a tanulásukat. Igazolódott, hogy a büntetés nem megfelelő módja a gyerekek tanításának, de a jutalmaknak, dicséretnek, bátorításnak fontos szerepe lehet, ha megfelelően alkalmazzuk őket.

A fejlődés mint mások megfigyelése

A szociális tanuláselmélet szerint (kidolgozója Bandura, amerikai pszichológus) a gyerekek tanulásának fontos formája mások viselkedésének, érzelmeinek, attitűdjeinek megfigyelése. A szociális tanuláselmélet azt igazolta, hogy a tanulás végbemehet külső megerősítések nélkül is, a gyermek aktív figyelme a döntő a tanulás közben. Megfigyelték, hogy a gyerekek nem utánoznak bárkit, hanem csak a számukra fontos, pozitív modelleket.

A szociális tanuláselmélet arra hívja fel a figyelmünket, hogy a gyerekek mennyire sokat tanulnak abból, hogy megfigyelik a környezetüket. Éppen ezért állandóan tudatában kell lennünk, hogy a viselkedésünk, gondolkodásunk, kapcsolataink stb. minták a gyerekek számára.

A fejlődés mint konfliktusmegoldás

Legfontosabb képviselője Sigmund Freud. Szerinte a neuroanatómiai fejlődésből következően a gyermek örömkeresése az első életévben a szájra irányul (szopás, ujjszopás), majd az analis régióra és végül a genitáliákra. A gyermek viselkedését egyik oldalról a gyermek örömkereső magatartása, míg a másik oldalról ennek a korlátozása, és az ebből eredő konfliktusok határozzák meg. Szerinte az élet első hat évében lezajló konfliktusok egészséges vagy kóros megoldásai életreszólóan meghatározzák a gyermek fejlődését.

A szintén analitikus szemléletű Erikson 8 stádiumra osztja a fejlődést. Szerinte a fejlődés a csecsemőkortól az öregkorig tartó, egész életen átívelő folyamat. Minden stádiumot egy fejlődési konfliktus jellemez, melynek megoldása lehetővé teszi a további egészséges személyiségfejlődést.

Az analitikus szemlélet hívta fel a gyermeki fejlődés kutatóinak figyelmét az emberi motiváció és szándék fontosságára.

A fejlődés mint kognitív változás

Piaget saját gyermekeinek megfigyelésével és sok-sok fejlődéslélektani kísérlet alapján dolgozta ki elméletét, mely szerint a gondolkodás a fejlődés előidézője. Az elmélet középpontjában a gyermek világképe áll, Piaget szavával a séma, amit a gyermek állandó gondolkodással konstruktívan épít. Amikor találkozik egy új jelenséggel, akkor beilleszti az eddigi tudásába (asszimiláció), vagy átformálja az eddigi világképét úgy, hogy most már az új jelenség is megmagyarázhatóvá váljon (akkomodáció). Ez a folyamatos adaptáció egész életünkön át tart.

A piaget-i gyermeket, aki saját maga konstruálja a fejlődését a világban szerzett tapasztalatai által, gyakran nevezik „magányos megfigyelőnek”. Gyakran lehet látni a gyerekeket így tevékenykedni, de legalább ennyi alkalommal láthatjuk őket társas interakciókban felnőt-tekkel, gyerekekkel. A tanulásnak ezt a szociális dimenzióját emelte ki az orosz pszichológus, Lev Vigotszkij, aki Piaget elméletét átdolgozva lényegesen nagyobb szerepet tulajdonít a gyermek és szociális környezete közötti kapcsolatnak (4.1. táblázat).

2.3. táblázat - 4.1. táblázat. A gyermek fejlődése 5 éves korig

Időszak

Nagymozgás

Finommozgás

Nyelv

Kognitív

Pszichoszociális

1. hó

flexor tónus dominancia;

összerendezetlen végtagmozgás

kéz ökölben;

fogóreflex

hangra összerezzen; differenciálatlan sírás

20 cm-re fixál;

habituáció

arcot fixál, követ;

anyja hangjára megnyugszik

2.hó

ATNR dominancia;

fejét 45°-ban emeli

kezét nyitogatja

elnyújtott és torokhangokat ad

tárgyat 90°-ban követ

szemkontaktus;

mosolyog

3.hó

alkarjára támasz-kodik, szimmetrikus végtagmozgás;

fejét stabilan tartja

kezét középre hozva nézegeti, tárgyat megfog

szemével hang irányába tekint, gügyög

azonnal fixál, 180°-ban követ, a kezében fogott tárgyra néz

hangadással „válaszol”

6. hó

forog, hason fekve kéztámasz, koordinált végtagmozgás; lábujjait szájba veszi

biztosan nyúl, fog; hüvelykujj opponál, tárgyat egyik kézből másikba átvesz, szájba vesz

sok hangzót használva gagyog, hangosan nevet

leejtett tárgy után néz; a tárgyakat ütögeti, rázza

az anyához szelektíven kötődik, mimikát érti

9. hó

négykézlábra áll, mászik, esetleg ül, áll

mutatóujját használja; elenged, kézzel eszik

a nevére figyel; tiltást érti; ciklizál

2 tárggyal játszik; gesztust utánoz

kukucs-játékot játszik; idegentől fél

12. hó

ül; áll, 1-2 lépést megtesz

csippentő fogás;

kanállal próbálkozik

első szavak; halandzsa beszéd, sok szót ért

funkcionális játék, körformát helyére tesz, letakart játékot megtalál

jó kontaktus-készség, öröm-megosztás; sze-parációs szorongás

18. hó

önállóan jár; ritkán esik;

székre mászik firkál;

3 kockából tornyot épít;

zokniját leveszi

testrészeit meg-mu-tat-ja, 15–20 szót hasz-nál, kérésre képet meg-mutat

ki-be rámol; szimbolikus játék saját teste bevonásával

házimunkát utánoz, a család életébe bekapcsolódik

2. év

jól fut, lépcsőn mellélép

5 kockából tornyot épít; könyvben lapoz; tisztán eszik; kezet mos

szavakat kapcsol; kb. 50 szót használ, kétlépéses utasítást megért

szimbolikus játék babával; többszörösen eldugott tárgyat megtalál

akaratát kifejezi, ellenkezik; paralel játék

3. év

lépcsőn felfelé váltott lábbal megy; páros lábbal ugrik; triciklizik

ollóval vág; gyöngyöt fűz;

10 kockából tornyot épít

3 szavas mondatot mond; ragoz; 250 szót használ; „mi ez?” korszak

4 kockából vonatot másol; rajzát meg-nevezi; fej-láb alakot rajzol; formát, nagyságot differenciál, 3-ig megszámlál

szerepjátékot és/vagy konstrukciós játékot játszik; mások érzéseit megérti; tudja a nevét, a nemét; szobatiszta

4. év

lépcsőn lefelé váltott lábbal megy; egy lábon ugrál

a ceruzát ujjai közt fogja; levetkőzik, egyszerű ruhát felvesz

4-5 szavas mon-da-tokban beszél, „miért?” korszak, mesét mond; 4 színt megnevez

rajza felismerhető, embert rajzol 3 testrésszel; 10-ig elszámlál

barátja van; családtagok nevét tudja, gyakori félelmek

5. év

biciklizik, egy lábon néhány másodpercig megáll, szökdécsel

önállóan öltözik

jól érthetően beszél; történetet elmesél; szavak jelentését kérdezi

minta után koc-ká-ból lépcsőt épít; emberrajzán 6 test--rész van; 10-ig megszámlál

4-5 társával együtt játszik, sza-bályjátékot kezd; szexuális kíváncsiság; ener-gikus, indulatos


Fejlődés a kapcsolatokon keresztül

Az elmúlt időszakban egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a gyerekek tanulásában és fejlődésében mennyire meghatározó az emberi kapcsolatok minősége. A modern kötődéselmélet képviselői (pl. Daniel N. Stern) a gyerekek tanulásában a szociáliskapcsolatokat látják meghatározónak. Azt állítják, hogy a gyermek emberi kapcsolatainak minősége alapvető a korai életévek fejlődésében. A fejlődés olyan fontos aspektusai, mint a pozitív énkép, a másokba vetett bizalom, valamint a saját gondolatokra és érzésekre való önreflexió kialakulása egyértelműen a pozitív kapcsolatoktól és pozitív élményektől függ.

A személyközi aspektusok fontosságát hangsúlyozó modellek arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyerekekkel való pozitív, hiteles, közvetlen kapcsolatunknak olyan ereje van, amely a gyerekek fejlődését minden területen elősegíti.

Fejlődés a gyermeket körülvevő rendszerek függvényében

A modern fejlődéselméletek szerint a gyermek fejlődésében a folyamatosan változó, sokszereplős inter-akciók a meghatározóak. A gyermek elsődleges szocializációs környezete a család, ahol a folyamatos társas interakciók révén minden szereplő hat a többiekre, együtt alakulnak a családi szokások, szabályok, kommunikációs minták, szerepek, megküzdési módok, családi elrendeződések stb. Ebből a sokszereplős, dinamikus folyamatból adódik nemcsak a gyermek, hanem a szülő és a család fejlődése is.

A rendszerszemlélet kiterjesztésével az ökológiai perspektívát képviselő Bronfenbrenner azt állítja, hogy a gyermek és családja is egy tágabb rendszer része. A gyerek életében fontos intézmények (óvoda, iskola, orvosi rendelő stb.), a helyi közösség, valamint a társadalom és a kultúra sajátosságai is interakcióba lépnek egymással, és ez a bonyolult hálózat befolyásolja a gyerek fejlődését.

A rendszerszemléleti modellek arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyermek biológiai adottságai (temperamentuma, kognitív képességei), a már megszerzett készségei, a személyiségjellemzői, valamint a szülő (illetve tágabban értelmezve a folyamatot: a környezet, a társadalom és a kultúra) jellemzői folyamatosan és kölcsönösen hatnak egymásra.

A fejlődés a kognitív idegtudomány szerint

Minden változás a tudásban és a viselkedésben egyúttal az idegrendszer változását, fejlődését is jelenti. Az agy alapvető struktúrája egy hosszantartó folyamat során épül fel, amely a magzati életben kezdődik el és még a felnőttkorban is folytatódik. Az utóbbi évtizedek tudományos kutatásainak eredményeként igazolódott, hogy mindannyian egy alapvetően humán környezetre „huzalozott és programozott” aggyal születünk, és már születésünk pillanatában rendelkezünk néhány, az emberi és tárgyi világról szóló alapvető információval. Ezen az alaptudáson kívül velünk születik egy nagyon hatékony tanulási képesség és a tanulásra való alapvető igény. A tanulási folyamatban a gyermek a saját megfigyeléseire, tapasztalataira és a körülötte lévő emberek segítségére támaszkodik. A felnőttek pedig – szintén „programozott módon” – önkéntelenül segítenek.

Az utóbbi évek kutatásai alapján bővültek az ismereteink az agy szerkezetének fejlődésével kapcsolatban. Az újszülött agyában majdnem az összes neuron jelen van, amit valaha is használni fog, de az agya még csak negyedannyi súlyú, mint egy felnőtté. A növekedés nagy részéért a sejtek közötti nyúlványok bonyolult hálózatának kialakulása felelős. Születéskor egy neuronnak átlagban 2500 szinapszisa van, ez növekszik a 3. év végére kb. 15 000-re. Igazolódott, hogy a szinaptikus hálózat kiépülése tapasztalat-függő. Egy inger hatására az egymáshoz hasonló funkciójú sejtek jelzéseket adnak, és azok felé kezdenek nyúlványokat növeszteni, amelyek saját jeleiket velük egyidőben sugározzák („Fire Together-Wire Together” elmélet). A neuronok így kiépülő hálózata tehát nem véletlenszerű és nem is előre beprogramozott, hanem tapasztalattól formálódik. A kialakult szinapszisok közül csak azok maradnak meg tartósan, melyeket rendszeresen használunk, a többit a szinaptikus „visszametszés” révén elveszítjük. A felnőtt agya így sokkal specializáltabbá válik, és megnőtt hatásfokkal dolgozik.

Bár az idegrendszer fejlődése folyamatos és soha nem zárul le az életút során, ahogy a fejlődő agy egyre komplexebb funkciókra specializálódik, úgy egyre kevésbé van lehetőség át- vagy újrarendezni ezeket a struktúrákat. Az agyi plaszticitás azt jelenti, hogy az agy struktúrája – és ezáltal a funkciók, képességek, készségek – mennyire változtatható, rugalmas, vagyis az agy mennyire alkalmazkodóképes. Az agy plaszticitása kora-gyermekkorban (az első 5–6 évben) a legnagyobb. A specializáltabb agy egyre nehezebb képes a nagyon új vagy nem várt kihívásokhoz alkalmazkodni.

Az agyunk felépítése az életünk során mindvégig változik, és az eltérő tapasztalatainknak megfelelően mindnyájunk agya egyedi szerkezetűvé válik. A felépülés jellege hierarchikus, vagyis az alapképességekért felelős agyi kapcsolatok korábban alakulnak ki, mint a komplexebb képességekért felelős területek. Így ha az alapképességekért felelős agyi központok kiépülése nem megfelelő, akkor problémák fognak jelentkezni a komplexebb képességek elsajátításánál. Ez az egyén számára azt jelenti, hogy a későbbiekben sokkal nagyobb fiziológiai energiát kell mozgósítani a szervezetnek a kompenzációhoz, mintha az alapok komplexebb szinten állnának. A társadalom számára pedig azt jelenti, hogy későbbi életkorokban több (gyógypedagógiai, pszichológiai stb.) intervencióra van szükség. Ezek pedig lényegesen költségesebbek, mint a támogató kapcsolatok és a megfelelő tanulási tapasztalatok biztosítása a koragyermekkorban.

Összefoglalva: Minden szakembernek – valamint a közvetítésünk révén a társadalom minden tagjának – tudatában kell lennie, hogy a koragyermekkor időszakában szerzett érzelmi tapasztalatok, a családi élet jellemzői és a környezeti stimuláció minősége egyértelműen befolyásolják (segítik vagy hátráltatják) a gyerekek agyi struktúráinak a kiépülését, valamint a külső szemmel is megfigyelhető fejlődést. A gyerekek egészséges fejlődésének érzelmi és kognitív megalapozása és e folyamat segítése, támogatása mindnyájunk közös felelőssége.

A következőkben a Gesell által javasolt felosztásban mutatjuk be a fejlődés menetét. Fontos szem előtt tartani, hogy a gyermek egységes egész, aki személyisége minden rezdülésével reagál az őt körülvevő világra. A fejlődés nem egymástól elszigetelt részterületeken zajlik, hanem kölcsönösen egymásra ható folyamatok láncolataként jön létre. Nekünk, a gyermeket figyelő fel-nőtteknek jelent könnyebbséget, ha a gyermeki fejlő-dést részterületekre bontva vizsgáljuk. Az itt megjelölt életkorok az „átlagos” fejlődést mutatják. Nincs azonban átlagos gyerek! Vannak gyorsan fejlődő és lassan érő gyerekek, és van, aki egyes területeken az átlagnál gyorsabban, más területeken lassabban fejlődik. Nekünk az a dolgunk, hogy a környezet és a támogató kapcsolatok optimális alakításával elősegítsük a gyermekben rejlő képességek kibontakoztatását.

A mozgás fejlődése

Nagymozgás

A gyermek fejlődésének látványos és könnyen megfigyelhető területe a nagymozgások alakulása. Nem elválasztható a többi fejlődési területtől, bizonyos értelemben a többi terület alapját képezi. Különösen fiatal csecsemőknél láthatjuk, hogy a mozgáson keresztül fej-lődik és nyilvánul meg gondolkodó tevékenységük. A kisgyermek mozogva, cselekvésen keresztül tanulja a világot. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a gyermekek mozgásfejlődésében nagy időbeli eltolódások vannak, és meglehetősen tágak azok az időintervallumok, amiket még normálisnak tekinthetünk. A mozgásfejlődés üteme csak nagyon távoli összefüggést mutat a későbbi intellektuális fejlődéssel.

Izgalmas megfigyelni, ahogyan filogenetikailag meg-határozott sorrendben kibontakozik a gyermek mozgása: a fejét tartani nem tudó újszülöttől a mászó, majd két lábon járó kisgyermeken át az örökmozgó ötéves gyermek harmonikus mozgásáig. Bár a mozgások kivitelezése a serdülőkoron túl is tökéletesedik, körülbelül 15 hónapos korra minden alapvető mozgásforma kialakul.

Ahhoz, hogy ez a fejlődés bekövetkezhessen, három folyamatnak kell összehangoltan végbemenni:

a primitív reflexek integrálódásának;

a flexorok és az extenzorok közötti egyensúly kialakulásának;

az egyensúlyi és kitámasztási reakciók kifejlődésének.

A neuromaturációs érés és a sok gyakorlás eredményeként tökéletesedik a gyermek mozgása. Élmény megfigyelni a gyermekeket, ahogy hihetetlen kitartással gyakorolnak egy-egy mozgásformát, ezzel megalapozva a következő mérföldkő megjelenését.

A nagymozgások fejlődését részletesen ismertetjük az önálló járás kialakulásáig, majd rövid áttekintést adunk 5 éves korig (4.1. ábra). A fejlődésmenetet 2 szempont szerint követjük:

testtartás, testhelyzetek;

aktív mozgás, helyváltoztatás.

4.1. ábra. A nagymozgás alakulása hason fekvésből

A mozgásfejlődés jóval a születés előtt, méhen belül kezdődik. Ultrahangos vizsgálatokkal már a 7 hetes magzat spontán mozgását ki lehet mutatni. Nyolchetes korban a végtagokat, fejet és törzset magába foglaló generalizált mozgásokat láthatunk. Az ujjak nyújtása, hajlítása 10 hetes korban kezdődik. A magzat kezével arcához nyúl, és időnként ujját szopja. 10 hetes kortól láthatók a lépegetésre és mászásra emlékeztető végtagmozgások.

A méhen belüli nagy aktivitást ismerve nem meglepő, hogy az újszülött egy sor reflexes és akaratlagos mozgásformával születik. Kezét, lábát hajlítja, nyújtja, fejét kisfokban oldalra fordítja, alkalmanként ujját szopja. Az eddig felismert több mint 70 primitív reflex közül a fontosabbak: Moro-reflex, kereső és szopó reflex, fogó reflex, tónusos nyaki reflexek. Az elemi mozgásminták közül kiemelendő az elemi kúszás, mászás és járás. Az újszülött testtartása szimmetrikus, a flexor tónus dominanciája jellemzi. A hátán fekvő újszülött karját könyökben behajlítva a mellkasa mellett tartja, kezét ökölbe szorítja, csípője, térde hajlítva. Hason fekve könyöke behajlítva a mellkas alatt van, térdét a hasa alá húzza, így medencéje a levegőbe kerül, fejét oldalra fordítja. Az utóbbi évek vizsgálatai azt mutatták, hogy a gyermek számára lényegesen kedvezőbb, ha hátán fekve tartják, a korábban javasolt hason fektetéssel szemben.

Egy hónapos korában továbbra is a flexor tónus dominál. Hason fekve állát pillanatokra elemeli az ágyáról. Ölben tartva fejét néhány másodpercig képes megtartani, majd feje elbillen.

A 2 hónapos csecsemő karját, lábát egyre lazábban tartja, fejét szabadon forgatja. Az erősödő extenzió következtében hason fekve fejét 45 fokban felemeli a felszínről, medencéje kezd lejjebb ereszkedni, válla, karja előrébb kerül. Hátán fekve, amikor feje a középvonalban van, a végtagjait szimmetrikusan, lazán behajlítva tartja. Amikor fejét oldalra fordítja, az aszimmetrikus tónusos nyaki reflex dominál, azaz amelyik irányba fordítja a fejét, azon az oldalon karja kinyúlik, az ellentétes oldalon behajlik (vívóállás). Karjával, lábával szimmetrikus összerendezetlen mozgásokat végez. Ölben tartva fejét hosszabb ideig képes megtartani, de még lebillen.

3 hónapos korában a tovább erősödő nyaki extensio következtében hason fekve fejét már 90 fokban emeli. Az alkarjára támaszkodik, mellkasa kissé elemelkedik. Csípője, térde csaknem teljesen nyújtott, medencéje a felszínre simul. Háton fekve csökken az aszimmetrikus tónusos nyaki reflex dominanciája. Örömében, izgalmában karjával „repdes”, lábával is szimmetrikusan rugdos. Ölben tartva fejét stabilan megtartja. Ébrenlét idejében már hempergőbe tehetjük, ahonnan jól kilát a világra.

Általában 4 és 6 hónapos kor között fordulnak a csecsemők hasra, majd néhány héttel később vissza. Hason fekve már nyújtott könyökkel a tenyerén támaszkodik, mellkasa elemelkedik a felszínről. Háton fekve a csecsemő testtartása szimmetrikus, a korábban jellemző aszimmetrikus tónusos nyaki reflex 4 hónapos korra integrálódik. Karjával „szélmalom”-mozgásokat végez, lábával „pedálozik”. Megtalálja a lábfejét is, és hosszasan nézegeti, játszik vele, lábujjait szájába veszi. 6 hónapos korban háton fekve fejét képes előre hajlítva kissé megemelni, így kezdeményezi az ölbevevést. Ebben a korban a gyermeknek már nagy a mozgásigénye. A mozgás fejlődését azzal segíthetjük, ha a gyermek biztonságos térben szabadon mozoghat.

7 és 10 hónapos kor között gyakran látványos a mozgásfejlődés. A gyermek megteszi a földtől való elszakadáshoz vezető bonyolult út első lépését: négykézlábra emelkedik. Hamarosan ebben a helyzetben előre-hátra hintázik, ezzel erősítve kezét, lábát, gerincét. Amikor már kellőképpen biztonságosnak érzi az új egyensúlyi helyzetet, és az izmai is megerősödtek, kb. a 8. hónap körül kúszni, mászni kezd (kezdetben inkább hátrafelé). Nagy változás ez a gyermek életében. Az eddigi önálló világa, ami addig tartott, amíg a keze elért, hirtelen hatalmasra kitágul. Nagy felfedezések korszaka kezdő-dik, tele az újdonság izgalmával és veszélyeivel. Nagyon fontos, hogy biztosítsunk megfelelő teret a mozgásához, de feltétlenül gondoskodjunk a biztonságáról! Vannak gyermekek, akik nem másznak, hanem a helyváltoztatás más formáit alkalmazzák. Vannak, akik inkább „kommandós módon” kúsznak, vannak, akik félig ülő helyzetben a fenekükön csúsznak, és vannak, akik inkább felállnak, járnak anélkül, hogy előzőleg más módon közlekedtek volna. Általában a gyermekek a négykézlábra emelkedést követően hamarosan megtanulnak önállóan felülni. Az ülés új dimenziót nyit meg a világból számára. Az eddigi horizontális világba belép a függőleges irány is. A tárgyakat, embereket új irányból lehet megszemlélni, a világ új arcát mutatja be. Amint a gyermek ülése stabilizálódik, és mindkét keze felszabadul a játékra, attól kezdve többnyire ülve játszik.

10–12 hónapos kor környékén jön el a nagy nap (ami leginkább a szülők számára jelentős), amikor a gyermek négykézláb helyzetből térdre, majd állásba húzza magát. Kezével erősen kapaszkodva, terpesztett lábbal, behajlított térddel, gyakran a lábujjaival is kapaszkodva áll. Hamarosan teljes biztonsággal uralja a felállást, leülést, és megpróbálkozik az ágy szélébe kapaszkodva oldalirányba lépegetni. Soha ne próbáljuk siettetni a mozgásfejlődést úgy, hogy ültetjük, állítgatjuk a gyermeket.

14 hónapos kor körül a gyermekek veszik a bátorságot, és megteszik az első önálló lépéseket. Néhány gyermek a felállást követően hamarosan elindul, mások hónapokig mászva közlekednek. Mindkét változat teljesen egészséges. Hagyjuk a mászni szerető gyermeket, hogy az általa kedvelt módon, szabadon bebarangolja a világot, és ne próbáljuk kézen fogva járatással „segíteni” a gyermeket. A „holdkomp” és egyéb járató eszközök pedig kifejezetten károsak a gyermek mozgása szempontjából. A kezdeti járás még éretlen, széles alapú, teli talpas, miközben a gyermek könyökben hajlított karjával egyensúlyoz. A következő hónapok során kifejlődik az érett járás. A felemelt kartartás fokozatosan megszűnik, kialakul a végtagok reciprok együttmozgása. Eközben a járás alapja szűkül, és megtanul sarokról lábujjhegyre gördítve lépni.

A 2 éves gyermek fut, székre mászik, lépcsőn mellélépve jár, labdát rúg. Két és fél évesen páros lábbal ugrik, egy lábon néhány másodpercig megáll. 3 évesen triciklit hajt, lépcsőn váltott lábbal közlekedik. 4 évesen egy lábon ugrál, labdát felső dobással dob. Az 5 éves gyermek örökmozgó, aki a mozgás öröméért rohan, élvezi a sebességet, ugrál, mászik. A mozgás tovább finomodik az elkövetkező évek alatt. A fiúk általában ügyesebbek az ugrásban, mászásban, labdadobásban, míg a lányok ügyesebbek a szökdelésben, biciklizésben. Néhány gyermek kiemelkedő atlétikai készségeket mutat, mások kevésbé harmonikusan mozognak. Bár a mozgás fejlődése kevésbé függ a környezeti tényezőktől, mint a fejlődés egyéb területei, de a családi és kulturális hatásoknak is szerepe van abban, hogy milyen mértékben fejlődik ki a gyermek mozgáskészsége.

Finommozgás

A finommozgások alakulása szintén meghatározott sorrendiséget követ, de az egyes mérföldkövek elérésénél lényegesen kisebb életkori eltéréseket tapasztalunk, mint a nagymozgás esetében. A finommozgás alakulását 4 szempont szerint ismertetjük:

nyúlás;

fogás;

elengedés;

szem–kéz-koordináció.

Ezt követi egy rövid összefoglaló az érett ceruzafogás kialakulásáig, és rövid áttekintés az önellátás fejlő-déséről.

Az újszülött kezét ökölbe szorítva tartja, fogóreflexe miatt a tenyerébe helyezett tárgyra ujjai rámarkolnak. Látótere szűk, és csak a középvonalban, 20 cm távolságban lévő tárgyat, elsősorban emberi arcot képes fixálni, kis fokban követni.

A 2. hónap során a flexor tónus csökkenése miatt lehetővé válik, hogy karjaival oldalt „sepregető” mozgást végezzen, közben kezét lazán ökölben tartja. Ahogy a fogó reflex eltűnik, lehetővé válik a szándékos fogás kialakulása. Kezdetben a ruháját markolássza, és a véletlenül keze ügyébe került játékot megfogja, de tekintetét még nem irányítja a játékra. A középről belógatott játékot tekintetével oldalra követi, 6 hetes korától a szobában mozgó személyeket nézegeti.

A 3 hónapos gyermek a kezét a középvonalba hozza, és elkezdődik a heteken át tartó játék a kezekkel. Ujjait nyitja, csukja, egyik kezével a másikat megfogja. Amikor színes, érdekes tárgyat mutatunk, a „szemével azonnal megragadja”, 180 fokban követi, miközben az általános izgatottság jeleit mutatja, kezével, lábával hadonászik. Fokozatosan megtanul kezével a játékok felé nyúlni. Kezdetben nem tudja a távolságot felbecsülni, általában a tárgy mögé nyúl, nyúlása bizonytalan. 4 hónapos korában a megfogott játékot már nézegeti, tekintetével követi. A játékokat ujjai és tenyere ulnáris oldala közé fogja, hüvelykujja még nem opponál (4.2a ábra). Az apróbb tárgyak még elkerülik a figyelmét.

5 hónapos korára a közelébe helyezett tárgyakért pontosan nyúl, kezdetben 2 kézzel, később egy kézzel. Most már a külvilág tárgyai érdeklik, a keze nézegetését elhagyja. Amennyiben 5 hónap után még mindig dön-tően a kezét nézegeti, ez retardáció jele lehet. 6 hónapos korára kialakul a hüvelykujj-oppozíció. Hamarosan mindent megfog, amit lát és elér. A játékát egyik kezéből a másikba átveszi, és mindent a szájába vesz. Látása tovább érik, már meglátja az apróbb tárgyakat is, melyeket „gereblyéző” mozdulattal próbál felszedni. 8 hónapos korában két tárgyat is megtart, a tárgyakat egymáshoz és az asztalhoz ütögeti. Az apró tárgyakat a hüvelykujja és a mutatóujj oldala közé fogja (éretlen csippentő fogás, 4.2b ábra). Ügyeljünk, hogy mi kerül a gyermek kezébe, mert az apró tárgyakat lenyelheti, aspirálhatja.

4.2. ábra. A fogás fejlődése a) 4 hónap – ulnaris tenyérfogás; b) 8 hónap – éretlen csippentőfogás; c) 12 hónap – érett csippentőfogás

9 hónapos korban a mutatóujj „önálló életet” kezd, a csecsemő a mutatóujjával közelít a tárgyakhoz. Ekkor kezdi elengedni a tárgyakat. 10 hónapos korára nagyon élvezi a játékok dobálását, különösen, ha van, aki felszedegeti számára. Ahogy a manipulációs készsége fejlő-dik, egyre kevésbé veszi szájába a tárgyakat.

1 éves korára látása funkcionálisan hasonlít a felnőttéhez, mind a látótér, mind a látásélesség tekintetében. Az apró tárgyakat már hüvelykujja és mutatóujja hegye közé fogja. Szeret pakolgatni, tárgyakat egymásba rakni, ki-berámolni. Az elkövetkező hónapok során hosszasan élvezi a rakosgatást. 14 hónapos korában az elengedése olyan kifinomulttá válik, hogy 2 kockát egymásra tud rakni.

Másfél évesen 3 kockából épít tornyot, 2 éves korában 5-6 kockából, 3 évesen 9-10 kockából. Rajzolni 2 évesen kezd, kezdetben többnyire körkörös firkát. 3 évesen firkáját megnevezi, de rajza még nem felismerhető. Emberrajza tipikusan fej–láb alak. 4 éves korban a gyermek rajza már felismerhető, de még aránytalan (pl. a fák az égig érnek), és az ábrázolt tárgy részei gyakran nem érintkeznek egymással (pl. a ház teteje lebeg a ház fölött). 5 éves korban a gyermek úgy rajzolja le a világot, ahogyan ismeri (még nem úgy, ahogyan látjuk), ezért a rajzain a tárgyak gyakran átlátszóak, egyidejűleg több nézőpontból rajzol. Emberrajza a kezdeti fej–láb alakból fokozatosan finomodik, 5 éves korban a rajzolt embernek már 6 testrésze van, 6 évesen pedig már ruhát is rajzol. A kezesség kialakulása a 3–4. évre tehető. A túl korai kézdominancia latens paresis jele lehet. Iskoláskorra többnyire kialakul a szabályos ceruzafogás, de sok gyermek finommozgása csak később érik meg a keskeny sorközű íráshoz.

A gondozási műveletekbe egyre aktívabban bekapcsolódik. 8 hónapos korban kezd kézzel enni, 1 éves korára kanállal próbálkozik, de még kiborítja az étel nagy részét. 18 hónapos korára kialakul a csukló szupinálása, és most már szabályosan eszik kanállal, pohárból tisztán iszik. Másfél éves korában kezdi egyszerű ruhadarabjait levenni, 3 éves korára önállóan levetkőzik, 5 éves korára egyedül felöltözik.

Nyelvi fejlődés

A nyelvi fejlődésen nem csupán a beszéd kialakulását értjük, hanem egy kommunikációs rendszert, ami a gesztusnyelvet, a szóbeli beszédet és az írott nyelvet foglalja magában. A nyelvi fejlődés elválaszthatatlanul összekapcsolódik az intellektuális és a szociális fejlődéssel. A többi fejlődési részterülethez hasonlóan a nyelv kialakulása is meghatározott sorrendiséget követ, de kialakulásában a környezet hatásának fontosabb szerepe van, mint az egyéb területeknek. A gyermek csak a környezetével szoros interakcióban képes elsajátítani a nyelvet.

Ahhoz, hogy megfelelő beszéd alakulhasson ki, ép hallásra, megfelelő agyi feldolgozó tevékenységre és ép motoros apparátusra van szükség. Mivel a hallás kisfokú csökkenése is nagymértékben gátolja a nyelvi fejlődést, az orvos feladatai közé tartozik, hogy minél korábban felismerje az esetleges halláskárosodást. A hallás fejlődése az alábbi, könnyen követhető menetrend szerint alakul:

0–3 hónap: erősebb hangra összerezzen, alvásban megmozdul, felébred, emberi hangra, zenére megnyugszik.

3–6 hónap: szemével, fejével a hang irányába tekint, telefoncsengésre reagál, élvezi a hangot adó játékokat.

6–10 hónap: nevére figyel, a tiltást érti, szívesen gagyog.

10–15 hónap: élvezi a zenét, zenére mozog, ismerős személyekre, tárgyakra mutat, egyszerű szavakat utánoz, 15 hónapos korában már a szom-széd szobából is reagál a hívásra.

Amennyiben gyanú merül fel, hogy a gyermek nem hall tökéletesen, feltétlenül küldjük audiológiai vizsgálatra. A későn felismert halláskárosodás behozhatatlan hátrányt jelent a gyermek fejlődése szempontjából.

A nyelvi fejlődés alakulását két fő szempont szerint vizsgáljuk:

befogadó, megértő tevékenység;

kifejező beszéd.

A csecsemő és szülei a gyermek megszületését követően kezdenek kommunikálni egymással. Jóval az el-ső szavak megjelenése előtt hangadással, nonverbális jelekkel megtanulják megérteni egymás szándékait, képesek felhívni egymás figyelmét a környezetükben történő eseményekre, jelezni tudják az érzéseiket, szükségleteiket. A beszéd kialakulását segíti, ha a gondozási műveletek és játék közben rövid mondatokkal rendszeresen beszélünk a gyermekhez.

Az újszülött sírását tekinthetjük a későbbi beszéd kezdetének. A sírás mennyisége az élet első heteiben fokozatosan növekszik, hiszen az újszülöttnek ez a leg-főbb kommunikációs eszköze. Általában a 12. hét után, ahogy bővül a csecsemő kommunikációs tárháza, csökken a sírás mennyisége. Igyekezzünk megérteni a sírás okát, vigasztaljuk meg a gyermeket, ha igényli, vegyük ölbe. Ne féljünk az „elrontástól”.

2 hónapos korban kezd a csecsemő rendszeresen hangot adni. Ezek többnyire elnyújtott magánhangzók (áá, óó, úú) néha torokhangokkal kombinálva (gii). Örömét leli a hanggal játszásban, és hangadása intenzívebbé válik, ha a szülők „válaszolnak”. 4 hónaposan játszás közben hangosan nevet, visongat. 4–5 hónapos kortól bővül a hangzók repertoárja, kialakul a kb. 9 hónapos korig tartó gagyogás. 8 hónapos korban hangsorokat ismételget, ciklizál, (da-da-da-da), melyek 10 hónapos korra 2 tagúvá rövidülnek. Ekkor szokták először kimondani a mama, papa szavakat, de még jelentés nélkül. A beszédértés jóval hamarabb kialakul, mint a beszédprodukció. A 8 hónapos gyermek már nevére figyel, a tiltást érti, néhány szót megért. Egyszerű utasítást gesztus segítségével 11 hónapos korban ért. (Pl. az „Add ide a mackót!” utasítást megérti, ha közben nyújtjuk érte a kezünket.) Gesztus nélkül 15 hónapos korára ért. Egyéves korára a passzív szókincse kb. 50 szó.

Az első tudatos szavakat 1 éves kor környékén ejti ki a gyermek. A beszéde ebben a korban jellemzően halandzsa beszéd, azaz az adott nyelvre jellemző hangzókészlettel és dallammal folyamatosan beszélget a saját nyelvén. Ebbe a halandzsa beszédbe egyre több értelmes szót sző bele.

A kétéves gyermekek egyre inkább mernek elszakadni az édesanyától, és figyelmükkel a külvilág felé fordulnak. A világ megértésének és befolyásolásának a leghatásosabb eszköze a beszéd, melynek megtanulása döntően erre az életkorra esik. Szavak hiányában a gyermek csak azokkal a dolgokkal tud foglalkozni, amiket közvetlenül lát, elér. A szavak segítségével a gyermek világa hihetetlen mértékben kitágul, részévé válnak olyan dolgok, események, amelyeket ő maga nem észlel, de a beszéd segítségével mégis megért. Ezzel új dimenzió nyílik meg a gyermek számára, melynek segítségével az addigi közvetlenül megtapasztalt világon túl az időben és térben korlátlan világ részesévé válik.

A kétéves gyermek kb. 50–100 szót használ, beszéde többnyire egy- vagy kétszavas mondatokból áll. Az egyszavas mondatok értelmezésében a környezetnek nagy szerepe van. Ha a gyermek pl. azt mondja, hogy „tej”, akkor lehet, hogy azt szeretné kifejezni, hogy „kér tejet”, de lehet, hogy azt, hogy „kiborult a tej”, vagy azt, hogy „nincs már tej, mert a cica megitta”. Az egyszavas mondatok megértéséhez mindig szükség van a szituáció ismeretére és a gesztusok értelmezésére. Amikor megjelennek a kétszavas mondatok, a környezetnek már sokkal könnyebb megértenie a gyermek beszédét. A tipikus kétszavas mondatok névszói bővítményből vagy főnév és ige kombinációjából állnak. Pl. „nagy autó”, „még hinta”, „baba eszik”. A gyermekek pontosabban ki tudják fejezni magukat, de a kétszavas kijelentések félreérthetősége még mindig korlátozza a beszéd használatát az „itt és most” dolgokra, tevékenységekre.

Átlagosan 2–2 és fél éves kor között jelenik meg a személyes és birtokos névmás használata (először az „én”, „enyém”), mely szoros összefüggésben van a gyermeki éntudat fejlődésével. A névmásokat kezdetben keveri, saját logikája szerint ragozza pl. „tiem”, majd hároméves korra kialakul a személyes és birtokos névmások helyes használata.

A mondat megjelenésével kezdődik a beszéd valódi használata. A hároméves gyermek átlagosan 3-4 szóból álló mondatokban beszél. Ahogy a mondatok egyre hosz-szabbak lesznek, a ragozás tökéletesedik. Ez az időszak a kérdések korszaka. A „Mi ez?” kérdések özöne segíti a gyermeket az új szavak megtanulásában. Ezt követi óvodás korban a „Miért?” korszak, mely a világ összefüggései között segít eligazodni. Kérdéseire mindig számára érthetően válaszoljunk, beszélgessünk vele az őt érdeklő témákról.

A 4–5 éves gyermek gazdag szókinccsel beszél, élményeit elmeséli, a felnőtt társalgásba bekapcsolódik. Rövid mesét elmond, verset, éneket tud. 6 éves kor után a nyelvhasználat döntően kommunikációs célú, azaz kialakul a szocializált beszéd.

A beszéd hangjainak kiejtése a beszédhasználat során egyre tökéletesedik. Kétéves korban az idegenek a gyermek beszédének kb. 25%-át értik, míg négyéves korban már csaknem teljesen érthető a beszéd. A kétévesek általában akkor ejtik helyesen a mássalhangzókat, ha az a szó elején van, a háromévesek már a szóvégi mássalhangzókat is tisztán ejtik, de a mássalhangzó-torlódásoknál többnyire kihagyják az egyik hangot. (pl. „taktor”-t mondanak a traktor helyett.) A két és féltől négyéves korig terjedő időszak az ún. physiológiás dadogás időszaka, amikor a gyermek gondolati sebességével még nem tud lépést tartani a beszéd tempója. Ez az átmeneti dadogás magától el szokott múlni, nem szabad kijavítgatni a gyermeket, mert ez állandósíthatja a problémát. Beszéljünk a gyermekkel lassan, szemébe nézve, és hagyjunk elég időt számára, amikor ő beszél, hogy ki tudja fejezni magát (4.2. táblázat).

2.4. táblázat - 4.2. táblázat. A kifejező beszéd alakulása

Időszak

Hangadás és beszéd

2. hó

elnyújtott és torokhangok

3. hó

gügyög

6. hó

gagyog, hangosan nevet

9. hó

ciklizál

12. hó

halandzsa

15. hó

első szavak

18. hó

15-20 szót használ

2. év

kb. 50 szót használ, szavakat kapcsol

3. év

3 szavas mondatotok, „mi ez?” korszak, jól ragoz

4. év

4-5 szavas mondatok, mesét mond


A gyermekek beszédprodukciójának üteme jelen-tősen eltér egymástól. Van, aki már 18 hónapos korára gyönyörűen beszél, van, aki csak 2 és fél évesen kezd el folyamatosan beszélni. Általában a lányok hamarabb kezdenek el beszélni, mint a fiúk. A beszéd megértése viszont közel azonos ütemben fejlődik, és jóval megelő-zi a beszédprodukciót. A második év folyamán gyors ütemben fejlődik a gyermek beszédértése. Az egyszerű utasításokat már gesztus nélkül is megérti, fontosabb testrészeit megmutatja, tárgyakat képeskönyvben megmutat. A kétéves gyermek már megérti a kétlépéses utasításokat pl. „Tedd a ceruzát az asztalra, és hozz egy zsebkendőt!” Hároméves korra a háromlépéses utasítás teljesítése várható. A különböző ragok és névutók megértése szintén folyamatosan fejlődik, hároméves korra legalább négyféle helyhatározót megért a gyermek (4.3. táblázat).

2.5. táblázat - 4.3. táblázat. A hallási figyelem és a beszédértés alakulása

Időszak

Reakció hangra és beszédre

1 hó

hangra összerezzen

3 hó

szemével hang irányába tekint

6 hó

fejét a hang irányába fordítja

9 hó

nevére figyel, a tiltást érti

12 hó

„hol van” kérdésre tárgyakat, személyeket megkeres

15 hó

kérést gesztus segítségével megért

18 hó

testrészeit megmutatja, kérésre képet megmutat

2 év

kétlépéses utasítást megért

3 év

egyszerű mesét, helyhatározókat megért


Előfordul, hogy a gyermek beszédfejlődése elmarad társaitól. A megkésett beszédfejlődésű gyermekek általában a komminukálás érdekében rendkívül sok erőfeszítést tesznek, és mégis sokszor kudarcot vallanak. Gyakran tapasztaljuk, hogy ezek a gyermekek hajlamosabbak a dühkitörésre. Fontos, hogy tudatosítsuk a szülőkben, hogy ez a magatartás nem akaratosság vagy rossz viselkedés, hanem a kommunikációs nehézség miatt jelentkezik. Amennyiben úgy látjuk, hogy a gyermek nyelvi fejlődésében elmaradt, vagy az alábbi tüneteket észleljük, forduljunk logopédushoz:

a gyermek 2 éves korában még egyáltalán nem beszél;

3 év után még érthetetlen a beszéde, vagy nem beszél mondatokban;

4 éves korban hibás a mondatszerkesztése, ragozása, vagy kifejezetten dadog, esetleg a szokásostól eltérő hangszínnel, ritmussal, intonációval beszél;

bármely életkorban, ha a beszélni tudó gyermek nem mer megszólalni.

A kisiskoláskor fő feladata az írás, olvasás megtanulása. Gyakran látjuk, hogy azok a gyermekek, akiknek a beszédfejlődése megkésve alakult, az írás, olvasás elsajátításában is lassabban haladnak. Fontos, hogy tegyük lehetővé számukra, hogy a saját tempójukban tanulhassanak. A túlhajszolt írás-, olvasástanítás kudarcokhoz és tanulási nehézségekhez vezethet.

Kognitív fejlődés

A gyermek mozgásfejlődése és beszéde a külső szemlélő számára könnyen megfigyelhető, ellenben a gondolkodás fejlődése belső, láthatatlan folyamatként megy végbe. A megfigyelő – különösen a csecsemők és kisgyermekek vizsgálatánál – csak a cselekedetekből tud következtetni a mögöttük meghúzódó gondolkodó tevékenységre. Piaget alkotta meg a klinikai gyakorlatban jelenleg legelterjedtebben használt fejlődéselméletet. Szerinte az intellektuális fejlődés egy életen át tartó folyamat, amely segíti az egyént a környezethez való alkalmazkodásban. A gyermek az információkat nem csupán passzív módon fogadja be, hanem kíváncsi, felfedező lény, aki maga is te-vőlegesen részt vesz a tudás megszerzésében.

Újszülött

Az újszülöttek lényegesen kifinomultabb sensoros észleléssel jönnek a világra, mint ezt korábban gondolták. Brazelton vizsgálataiból tudjuk, hogy az újszülött születésétől fogva előnyben részesíti a számára szociális szempontból fontos ingereket. Az emberi arcot 20 cm távolságból fixálja, és követni tudja, mimikát utánoz. Megismeri az édesanyja hangját, szagát. Megkülönbözteti az ízeket (előnyben részesíti az édeset). Ha többször alkalmazunk egyfajta ingert, pl. csengő hangját, akkor az ismételt ingerekre egyre kevésbé reagál a gyermek (habituálódik), de ha változtatunk az ingeren, akkor ismét erőteljesen reagál. Tehát az újszülött a kezdetektől aktív részese a körülötte lévő világnak, és reakcióit – bár rendkívül szűk keretek között, de – saját maga is képes befolyásolni.

Egy hónapos kortól 2 éves korig

Piaget az élet első két évét sensomotoros periódusnak nevezi. A tanulást alapvetően 4 folyamat mentén lehet nyomon követni:

a tárgyállandóság kialakulása, azaz a tárgyak akkor is léteznek, ha nem láthatók;

ok-okozati összefüggés megértése, azaz a tárgyaknak funkciója, a történésnek oka van;

utánzás alakulása;

szimbolikus játék kialakulása.

A tárgyállandóság alakulása: 6 hónapos kor előtt a gyermek számára, amit nem lát, az nem is létezik. 7–12 hónap között fokozatosan megtanulja, hogy a tárgyak akkor is léteznek, amikor nem látszanak. Ez először a számára érzelmileg fontos anya személyéhez kötődik a „kukucs játék” megjelenésével. Várja a szülő arcának felbukkanását, és kitörően boldog, amikor meglátja. A saját cselekvéseiben a tárgyállandóság első jele, amikor a leejtett tárgy után néz. Később részben eltakart tárgyat is felismer, és megtalálja a kendő alá dugott játékot. Végül 2 éves korára akkor is megtalálja az eldugott játékot, ha letakarás után többször megváltoztatjuk a helyét.

Az okság alakulása: 1 és 4 hónapos kora között a csecsemő megtanulja a számára kellemes testi érzést újból előidézni. (Pl. a véletlenül szájába került hüvelykujját újból és újból szájba veszi.) 4 és 8 hónapos kora között a tárgyakkal előidézett véletlen reakciót váltja ki újra meg újra. (Pl. a véletlenül meglökött csörgőt ismételten lökdösi.) 1 éves korában már nyilvánvalóan céltudatos a tevékenysége. (Pl. ha el akar érni egy játékot, de ezt akadályozza egy párna, akkor határozott mozdulattal félrelöki a párnát.) Ahogy a gyermek fokozatosan megérti az ok-okozati összefüggéseket, egyre célzottabb tevékenységeket alkalmaz. A 2. év során felfedezővé válik. Kíváncsi, mindennel kísérletezik, mindent kipróbál. Már nem a megszokott cselekvésmintákat gyakorolja, hanem tudatosan új hatást kíván elérni. Ki-berámol, tárgyakat egymásra rakosgat. Másfél éves korában még próba–szerencse alapon játszik pl. az egymásba rakható kockákkal, de 3 éves kora után már „fejben” elvégzi a próbálgatást, és a megfelelő méretű kockához nyúl. Különböző stratégiákat tud alkalmazni, ha az egyik nem válik be, másikkal próbálkozik. (Pl. ha hiába ágaskodik, hogy elérje az asztalon lévő cumisüvegét, akkor megrántja az asztalterítőt, és így szerzi meg az üveget.) 2 éves korára a látszólag nem összefüggő cselekvéseket is össze tudja kapcsolni, hogy elérje a kívánt hatást. (Pl. kulccsal felhúzza a kisautót, hogy guruljon.)

Utánzás: a gyermek 4 hónapos kora után közvetlenül a bemutatást követően a már a repertoárjában lévő hangokat, mozdulatokat utánozza. Néhány hónappal később új hangokat, gesztusokat is utánoz, de csak az általa korábban használt hangokhoz, mozdulatokhoz hasonlót (pl. pápát int, tapsol). 1 éves kor után kezdődik a valódi utánzás, amikor az ismeretlen szavakat, mozdulatokat is képes leutánozni. Ettől kezdve szinte mindent leutánoz, a számára érthetetlen szavakat is kimondja. 18 hónapos korára emlékezetből felidéz új szavakat, mozdulatokat. Minta után kezd építeni (pl. kockából tornyot, vonatot).

Játék, manipuláció: az, ahogy a gyermek játszik, a tárgyakkal manipulál, szintén a világ megértését tükrözi. Az 5–6 hónapos gyermek pontosan nyúl és mindent megfog, de a manipulációja csupán néhány tevékenységre korlátozódik, függetlenül a tárgy funkciójától. A kisautót, a csörgőt, a kanalat vagy a szemüveget egyformán szájba veszi, rázza, ütögeti, ledobja. 1 éves korára viszont már tudja funkciószerűen használni a játékokat: a kisautót tologatja, a csörgőt rázza. A következő fejlő-dési fokozat, amikor a gyermek a szociális funkcióval bíró tárgyakkal szimbolikus játékot játszik. Kezdetben ez a játék önmagára irányul: (a saját füléhez teszi a játéktelefont, önmagát eteti a babapohárból), majd 18 és 24 hónap között játéka egyre inkább kifelé irányul (a babáját itatja, altatja). 24–30 hónap között kezdődik a valódi képzeletet igénylő játék, amikor már az egyik tárgy a másikat helyettesíti (pl. a papírdarabkák a gombócok a játék tányérban), de ez már átvezet minket a következő fejlődési szakaszba.

2–7 év

Piaget műveletek előtti szakasznak nevezi ezt a periódust, melyben jellemzően eltér egymástól a 2–4 éves kor (fogalom előtti, azaz prekoncepcionális kor) és a 4–7 évig tartó (intuitív) periódus, így ezeket külön ismertetjük.

A 2–4 éves gyermek a varázslat világában él. Számára a rajzfilmek mesefigurái élő alakok, akik a tévében élnek, az élettelen tárgyak pedig gyakran szándékkal cselekszenek. (Pl. a Nap azért megy aludni, mert fáradt.) Sok gyereknek van képzeletbeli barátja, akivel mindent megbeszél.

Gyakran összekeveri az ok-okozati összefüggéseket, és magára vonatkoztatva magyarázza az eseményeket. Pl. a testvére azért lett beteg, mert mérges volt rá. Fontos, hogy a szülők tudjanak ezekről a félreértésekről, és legyen idejük átbeszélni a gyermekkel, különben jelentős bűntudat halmozódhat fel a gyermekben.

Gondolkodásában még az észlelés a meghatározó. Jól illusztrálja ezt Piaget klasszikus kísérlete, mely szerint a gyermek még nem tudja átlátni, hogy a magas, vékony pohárban ugyanannyi víz van, mint az alacsony, szélesben. Manipulációja tovább fejlődik. Amíg 2 éves korában 2 kockából épít tornyot, 3 évesen már 5 kockából, 4 évesen pedig 9-10 kockából. Egyszerű alakzatokat (kockából kaput, lépcsőt) minta után is épít. Formaegyeztetős játékoknál tipikusan előbb megfigyeli, hogy mi hová illik, és csak utána rakja be a megfelelő helyre (szemben a korábbi próba–szerencse megközelítéssel).

Játékában a szimbolikus játék dominál. Egyre nagyobb szerepet kapnak a társak. Míg a kétévesek inkább egymás mellett, de egymástól függetlenül játszanak, a 3 évesek már időnként együttműködnek, a 4 évesek pedig kooperatívan játszanak komplex szerepjátékokat (doktorost, boltost stb.).

A 4–7 éves kor közötti szakasz az intuitív periódus. A gyermek még nem képes analizálni, részekre bontani, mindig az egészet igyekszik megragadni, érzékelni, átélni. Oksági magyarázatra már megjelenik ugyan az igény, de gondolkodásába még beleférnek az ellentmondások. (Pl. „Az erdőben milyen állatokkal találkozhatunk?” kérdésre felsorolja a farkast, medvét is. Rákérdezésre ugyan tudja, hogy ezek nem élnek nálunk, de válaszában mégis megjelennek, mert ezektől fél.) A gyermek tudását elsősorban érzelmekkel, indulatokkal megélt élményei, tapasztalatai formálják, és kevésbé a felnőttektől kapott ismeretek. A további fejlődés során majd a kapott ismereteknek lesz egyre nagyobb jelen-tősége, melyek így az értelmi fejlődés fontos forrásává válnak.

6–7 éves korára érik meg a gyermek az iskolára. Érdekelni kezdik a számok, a betűk, keresztnevét nagybetűkkel leírja. A hét napjait, az évszakokat ismeri, a tízes számkörben eligazodik. Örömét leli a fejtörést okozó játékokban.

Iskoláskor

Piaget a 7–11 éves kort a konkrét műveletek szakaszának, a 11 év fölötti kort pedig a formális műveletek periódusának nevezi.

Az iskolába kerülés időszakában döntő változások történnek a gyermek gondolkodásában. Egyre élesebben el tudja különíteni a valóságot a fantáziától, az ok-okozati összefüggéseket egyre jobban érti. Alapvető logikai műveleteket konkrét tárgyakkal már végre tud hajtani. Képes sorba rendezni, megszámlálni, osztályozni. Már tudja, sőt meg is indokolja, hogy ha a vizet magas, keskeny pohárba töltjük át, akkor a mennyisége nem változik. Érdeklődése a külvilág és a természeti jelenségek felé fordul, nagy tömegű információ befogadására képes. Ugyanakkor absztrakt fogalmak összefüggéseit még nem képes felismerni, ez majd a következő életkor jellemzője lesz.

A 11–12 évtől ismét változás észlelhető a gyermek gondolkodásában. Gondolkodása képes leválni a konkrét tárgyakról, és a logikai készségeket elvont fogalmakon is tudja alkalmazni. A kamaszt a törvényszerűség, a szabály érdekli, unja a részleteket. A nemi éréssel egy-időben megindul az értelem gyors érése is. A serdülő-kor a testi és szellemi érés kora, a két folyamat jól egyensúlyozza egymást.

Az iskolai teljesítményt az osztályzatokkal mérik, de tudjuk, hogy nem mindig a jó tanuló állja meg helyét később az életben. Hosszan lehet sorolni azokat a híres embereket, akik „megbuktak” az iskolában. Csak néhány nevet felsorolva: Einstein, Thomas Mann, Edison,Darwin, Pasteur, Tolsztoj, Rodin. Segítsünk elfogadtatni a pedagógusokkal a gyermekek különbözőségeit, hogy lehetőleg minden gyermek a maga tempójában és a maga módján tanulhasson, hogy minél jobban kiaknázhassa veleszületett képességeit.

Pszichoszociális fejlődés

Pszichoszociális fejlődésen egyrészt a gyermek személyiségfejlődését, másrészt azt a folyamatot értjük, ahogyan megtanul a társadalmi elvárásoknak megfelelően viselkedni és beilleszkedni a szorosabb, tágabb környezetébe. Ezt a folyamatot a bio-pszicho-szociális modell alapján egyrészt a gyermek veleszületett biológiai adottságai, másrészt a gyermek életében előforduló események, élmények és a környezet együttes hatása alakítja.

A gyermekek veleszületett temperamentumuk szerint 3 csoportba sorolhatók. A „könnyű temperamentumú gyermek” vidám alaptermészetű, gyorsan megtanulja a szabályokat, könnyen alkalmazkodik, szabályos a biológiai ritmusa. A „nehéz temperamentumú gyermek” új ingerek hatására visszahúzódik, gyakran ingerlékeny, nehezen alkalmazkodik, szabálytalan a biológiai ritmusa. A „lassan felmelegedő gyermek” az új ingerekre (akár pozitív, akár negatív) visszahúzódik, majd ha kellő időt hagynak számára, fokozódó érdeklődést mutat, alkalmazkodik a környezethez, és bekapcsolódik a tevékenységbe. Ezek a temperamentum jellemzők a gyermekkoron végig nyomon követhetőek, és befolyásolják a pszichoszociális fejlődést. Fontos, hogy az orvos ennek tudatában segítse a szülőket a gyermeknevelés kérdéseiben. Tanácsaival támogassa a szülőket abban, hogy gyermekük temperamentumát megismerjék és elfogadják.

Csecsemőkor

Az élet első hónapjai az anyával való szimbiotikus kapcsolatban telnek. Az anya–gyermek kötődés nem azonnal alakul ki, hanem érzékeny, kölcsönösen egymásra ható folyamat eredményeként jön létre. A kettő-jük közötti kapcsolat már méhen belül kezdődik. Amikor az édesanya a magzatmozgások észlelésétől kezdve a gyermekét önálló lényként kezdi érzékelni, intenzív belső kapcsolatba kerül gyermekével. Az anyában fokozott érzékenység fejlődik ki, ami a terhesség végére éri el csúcspontját, és a szülést követően néhány hétig tart. A szülés élménye és a gyermek meglátása katartikus módon beteljesíti a hosszú várakozást. A megszületett gyermek a szülést követő első órában rendkívül éber, meglepően aktív. Fejét a hang irányába fordítja, arcot követ, mimikát utánoz, erőteljesen szopik. Ebben a rendkívüli éber állapotban tölt el kb. 40 percet, ami a leghosszabb éber állapot az első napokban. Ha lehetővé tesszük, hogy ezt az órát anya és gyermeke és lehetőleg az apa is együtt, zavartalanul töltsék el, akkor segítjük a kötődés kialakulását. Azok az édesanyák, akik „room-ing-in” rendszerben gondozhatják újszülöttüket már az élet első napjaiban, könnyebben alakítanak ki harmonikus kapcsolatot gyermekükkel, ami hosszú távon is érezteti hatását.

Az első hetekben a szülők ösztönösen érzik, hogyan fokozhatják gyermekük szociális válaszkészségét. A gyermek arcához közel (20 cm-re) hajolnak, szemöldöküket felhúzzák, nagy szájkerekítéssel óó, áá hangokat mondanak. Válaszul a gyermek szemét nagyra nyitja, pupillája tágul, szája elkerekedik. Néhány hét elteltével a csecsemő megtalálja édesanyja szemét, és megkez-dődik a hosszas szemkontaktus időszaka. Aki már átélte ezt a találkozást, az nem vonhatja ki magát a boldogító érzés alól, amit ez a kapcsolat jelent: itt vagy – itt vagyok – itt vagyunk.

Hat, de legkésőbb 8 hetes korban megjelenik az első szociális mosoly, amivel a csecsemő a szülőnek válaszol. 3 hónapos korban a szülő kezdeményezésére a csecse-mő mosolyog, hangokat ad, rúgkapál, később ő is kezdeményezi ezeket az örömteli játékokat. Kölcsönösen kielégítő harmónia alakul ki közöttük. Ebben az időszakban a csecsemő hasonló módon reagál a hozzá közeledő idegenekre is.

A kötődési folyamat következő állomása, amikor a csecsemő nyilvánvalóan előnyben részesíti az őt rendszeresen ellátó személyt, többnyire a közeli hozzátartozókat. A 3–6 hónapig tartó időszakban a csecsemők hamarabb abbahagyják a sírást az édesanya vigasztalására, mint az idegenére, és azonnali, széles mosollyal reagálnak az ismerős közeledtére. Ez a nyilvánvaló preferencia tovább erősíti a pozitív érzelmi kötést a szülők és a csecsemő között.

A 7–9 hónapos időszakban két fontos jelenség alakul ki. Az egyik az idegentől való félelem, a másik a szeparációs szorongás. Az idegentől való félelem során a gyermek analizálja az arcot, észleli a megszokottól való különbséget, és erre aggodalommal, sírással válaszol. Fontos, hogy fokozatosan szoktassuk idegenekhez a gyermeket, és lehetőleg legyünk mellette, hogy biztonságban érezze magát. A szeparációs szorongás során a gyermek észleli a különbséget az anya jelenléte és hiánya között, és ez váltja ki a félelmet. Általában 8 hónapos kor környékén kezdődik, 15 hónapos korban éri él a csúcspontját, és többnyire 2 éves korra lecsökken.

A szoros anya–gyerek kötődéssel az élet első évében kialakul a bizalom és biztonság, ami lehetővé teszi a gyermek további egészséges személyiségfejlődését, az „ego” kialakulásának kezdetét. Ha a bizalom és biztonság nem alakul ki, akkor a csecsemő félőssé válik, másokat elutasít, és ez a további fejlődését akadályozza.

Kisgyermekkor

Miután a gyermek megtanult önállóan járni, el tud távolodni az anyjától, és elindul önállóan felfedezni a világot. Az édesanyát biztos bázisként használja, és gyakran visszatér hozzá, hogy megbizonyosodjon róla, hogy ott van, számíthat rá. A világ felfedezése közben megtapasztalt örömét megosztja az anyjával. Mutogatással, hangadással felhívja anyja figyelmét is a számára érdekes dologra, eseményre, és megerősítést vár tőle. A kisgyermeket belső erő hajtja, hogy birtokába vegye a világot. Fokozatosan megtanulja, hogy befolyásolni tudja a környezetét. Ez az intenzív törekvés, hogy önállósodjon, és uralja a környezetét, szorosan összefügg a kibontakozó éntudattal. Ezek a tényezők vezetnek el a 2 évesek világához, amikor a gyermek mindenre „nem”-et mond. Így küzdve, küszködve tapasztalja meg, hogy mi is tartozik a hatáskörébe. Fontos, hogy a szülők ne tiporják le a gyermek kialakulóban lévő függetlenségét, hanem megfelelő korlátozásokkal segítsék az önálló felfedezést.

A kisgyermekkor egyik jelentős mérföldköve a szobatisztaság kialakulása. Általában 2–3 éves kor között a gyermekek spontán utánozzák szüleiket, testvéreiket. Engedjük, hogy a gyermek a maga tempójában váljon szobatisztává. Az a törekvése, hogy a testi funkcióit is önállóan kontrollálja, és az a vágya, hogy megfeleljen a szülők elvárásának, segíti abban, hogy akár néhány nap alatt szobatisztává váljon, ha kivárjuk a megfelelő időpontot. Amennyiben a gyermek kontrollálhatja a szobatisztaság kialakulását, akkor a folyamat az énkép megerősödéséhez vezet, ellenkező esetben tartós konfliktusok forrása lesz.

Óvodáskor

Amíg a tipikus 2 éves gyermek a szüleivel küzd az önállóságért, addig a tipikus 3 éves formálódó egyéniségével a kortársak világába lép. Óvodáskorban a gyermek kezd ráébredni, hogy önálló egyéniség, azonosul a konvencionális nemi szerepével, és átformálódik a környezetében élőkhöz fűződő viszonya.

A gyermek érzelemvilága óvodáskorban nagymértékben átalakul. A kiscsecsemő alapvetően csak kétféle érzelmet tud kifejezni. Ha valami jó számára, akkor elégedett és nevet, ha rossz, akkor sír. A kisgyermek az érzelmeit már árnyaltabban képes kimutatni. Máshogy viselkedik, amikor haragszik, mintha fél, és másként, ha örül valaminek vagy amikor a szeretetét akartja megmutatni. Ahogy a gyermek éntudata fejlődik, kezdi megérteni a mások érzéseit. Vígasztal, ha valaki szomorú vagy megsérült. Megérti, hogy fáj a másiknak, ha megütik, és ez segít kontrollálni agresszív magatartását. Kezdi megérteni azt is, hogy mi a rossz és mi helyénvaló.

Óvodáskorra a gyermek többi emberhez fűződő viszonya megváltozik. Eközben kialakulnak (majd az élet során egyre finomodnak) azok az érzelmek, amik a másik emberhez fűződő kapcsolatainkat szabályozzák. A gyermek tud gyöngéd vagy agresszív lenni. Büszke, ha valami jól sikerül, és zavarba jön, ha mások nem kívánt figyelme rá irányul. Féltékeny, ha barátja mással játszik, és eközben ő magányosnak érzi magát.

Az óvodás gyermek gyakran fél: sötéttől, szörnytől, haláltól, és időnként rémálmai vannak. Nagyon fontos számára a mese, ami segít túljutni ezeken a félelmeken. (Azonosul a legkisebb királyfival, aki sok nehézség árán leküzdi a sárkányt, és megszabadítja a királylányt.)

Ebben az életkorban a gyermeknek rendkívül élénk a fantáziája. Gazdag képzeletével bonyolult szerepjátékokat játszik, melyek segítik az érzelmi növekedését, valamint a nemi identitás kialakulását is. Játékában gyakran csodás történeteket talál ki, vagy olyan szituációkat játszik el, melyekkel meg kell birkóznia, pl. agresszió, félelmek, személyes kapcsolatok. A gyermek fokozatosan megtanul társaival együtt játszani, a közös fantáziák segítik a kooperatív játék kialakulását.

A gyermek 3 éves kora után átmenetileg erősen kötődik az ellentétes nemű szülőhöz (Ödipusz-komplexus), de 6 éves korára általában az azonos nemű szü-lővel és társakkal azonosítja magát. Gyakori a maszturbáció, ami a saját testének felfedezéséhez tartozó természetes jelenség.

Az óvodás gyermek örökmozgó, napi 4–5 órát kellene rohangálnia, lehetőleg szabad levegőn. Mindenre kíváncsi, gyakran követelőző, indulatos. Türelmünk és szeretetünk segít túljutni a magatartási gondokon.

6–7 éves korára érik meg a gyermek személyisége az iskolára. Ilyenkor figyelmét már szándékosan tudja irányítani, nem kalandozik el olyan könnyen, mint korábban. A szociális elvárásoknak megfelelően viselkedik, pl. köszön, elnézést kér. Tud az érzelmein uralkodni, kevésbé indulatos, eleven vagy éppen kevésbé szorongó, félénk. Az iskolaérettség magától alakul ki, siettetni nem lehet. Aki túl korán kerül be az iskolába, a rossz indítás miatt egész tanulmányi ideje alatt hátrányban lesz.

Kisiskoláskor

A gyermek életének a 7. évétől a 11-12 éves koráig tartó időszaka viszonylag nyugodt kor. Érdeklődése a külvilág felé fordul, mindenről szeretné tudni, hogy mi micsoda és hogyan működik. Nagy mennyiségű információ befogadására képes. Mindenfélét gyűjt (szalvétát, bélyeget, lepkét stb.). Gondolatait képes megosztani, ez segíti a kortársak közötti együttműködést. A „csapatszerveződés” időszaka ez, ahol a csapat szabályait szigorúan be kell tartani. Itt tanulja meg a gyermek a gyakorlatban az alapvető társadalmi szabályokat, a vezetést, az igazságot, igazságtalanságot, a hűséget stb. A fáradhatatlan tevékenység korszaka ez. Az óvodás még magáért a mozgás öröméért mozgott, a kisiskolást már az elérendő cél vonzza. Sarkallja a siker, mindenben első akar lenni.

A gyermek megtanul különbséget tenni az ideális és a valóságos között. Ez tükröződik a szülőkhöz való viszonyában is, a korábban csalhatatlannak tartott szülők-ről kiderül, hogy ők is követnek el hibákat. Emiatt átmenetileg elutasíthatja a szüleit, de 9 éves korára általában elfogadja, hogy szülei sem tévedhetetlenek. Az erkölcsi fejlődésben szintén fontos ez az időszak. A helyes és helytelen dolgokról szóló szülői szabályoknak korábban csak engedelmeskedett, 9–10 éves korban kezdi ezeket megérteni és elfogadni. Bár a kortárskapcsolatok egyre fontosabbak a gyermek életében, a legfőbb biztonsági forrást még a család jelenti.

Kamaszkor

A kamaszkor a második születés kora. Az első születéssel világra jött a gyermek teste, a másodikkal megszületik az önálló személyisége. A kamaszkoron végigvezet a szülőktől való érzelmi elszakadás folyamata. Ahhoz, hogy megtalálja az utat a többi ember közé és majd vissza a családjához, előbb önmagát kell megtalálnia.

Kamaszkorban a biológiai érés következtében megváltozik a test és a megindul a szexuális érés. A kamasz magatartása megváltozik, a néhány hónapja még kedves gyerekből hirtelen érthetetlen idegen lesz a szülők számára. Indulatait nehezen tudja kontrollálni, látszólag ok nélkül érzelmi viharai dúlnak, mindenen megsértődik, magába zárkózik. Miközben minden közeledésre „sündisznóként” válaszol, ugyanakkor nagyon igényli az elfogadó szeretetet. Új kapcsolatait az otthonon kívül kortárscsoportokban és családon kívüli felnőttekkel építi ki. Sóvárog a társak elismerésére, és kerül minden olyan viselkedést, ami nevetségessé teheti szemükben.

A fiatal kamaszok kortárscsoportjai többnyire azonos neműek. A fiúk „bandába” tömörülnek, a lányoknak van néhány „legjobb barátnője”. A csoportok zártak, tagjai bizonyos szabályoknak engedelmeskednek: pl. hasonlóan öltözködnek, egyforma a hajviseletük, azonos helyen találkoznak stb. A 15–16 évesek zárt baráti társaságukba már bevonják az ellenkező nemű barátokat is. A legtöbb tinédzser ekkor kezdi az udvarlást, együttjárást.

A kamasz önbizalma a végletek között ingadozik: egyszer mindent tudnak, és mindenre képesek, máskor semmirevaló szerencsétlennek érzik magukat. A „Ki vagyok?”, „Milyen vagyok?” kérdések izgatják őket.

A kamaszok gyakran családon kívüli felnőtt modellt keresnek. Új vallásos nézeteket, életstílust próbálnak ki, esetleg olyanokat, amik lényegesen eltérnek a családi hagyománytól. Ha a szülők kellően toleránsak gyermekük kísérleteivel kapcsolatban, akkor várható, hogy néhány év múlva a gyermek „pszichológiailag” visszatér a családba. De ez már egy minőségileg új kapcsolat lesz mindkettőjük számára.

A kamasz átmeneti állapotban van, se nem felnőtt, se nem gyerek. Idétlen, lusta, nehezen elviselhető a felnőttek számára. Nekünk, felnőtteknek az a dolgunk, hogy elviseljük, elengedjük, de ott álljunk a közelében, hogy ha szüksége van ránk, akkor segíthessük.

Az orvos szerepe

A gyermekorvos abban a kiváltságos helyzetben van, hogy végigkísérheti, ahogyan a teljesen kiszolgáltatott újszülöttből a játékos óvodáson át, a sértődős kamasz, majd végül a világot megváltani akaró ifjú kibontakozik. Fontos, hogy az orvos tanácsaival segítse a szülőket a mindennapi problémák megoldásában. De az is az orvos feladata, hogy időben észrevegye és a megfelelő segítségforráshoz eljuttassa azt a gyermeket, aki elmarad fejlődésében.

A gyermekek optimális fejlődése csak testi, szellemi és lelki egységük figyelembevételével biztosítható. Megfelelő körülmények között a gyermekek a rájuk jellemző egyéni ütemben fejlődnek, de kb. 5 százalékuk fejlődése megkésve alakul vagy kóros irányú. Ezeknek a gyermekeknek és az őket nevelő családoknak megfelelő ellátásra van szükségük, mely segíti a gyermekben rejlő képességek kibontakozását, a megfelelő szülő–gyermek kapcsolat kialakulását, valamint támogatja a családokat a sérült gyermekkel való együttélésből származó gondok megoldásában. A fejlődési zavarok korai felismerése lehetővé teszi, hogy a gyermek minél hamarabb az állapotának megfelelő terápiában részesüljön. Az alapos anamnézis, a megfigyelés és a fizikális vizsgálat többnyire elegendő a súlyosabb problémák felismerésére. Az enyhébb problémák (enyhe értelmi fogyatékosság, beszédzavar stb.) viszont gyakran elkerülik az orvos figyelmét, ezért alapvetően fontos, hogy minden gyermek fejlődését rendszeresen monitorizáljuk. Fejlődési zavar gyanúja akkor merül fel, ha a gyermek a vizsgálat idő-pontjában egy vagy több fejlődési területen megkésett vagy kóros fejlődést mutat. Az elmaradás mértékétől függően (4.4. táblázat) vagy kontrolláljuk 2–3 hónapon belül vagy továbbküldjük kivizsgálásra.

2.6. táblázat - 4.4. táblázat. A fejlődési zavarok felismerése

Életkor

Kontroll

Kivizsgálás

0–12 hó

2–3 hó elmaradás

3 hó elmaradás

1–2 év

3–4 hó elmaradás

4 hó elmaradás

2–3 év

4–5 hó elmaradás

5 hó elmaradás

3–4 év

5–6 hó elmaradás

6 hó elmaradás

4–5 év

6–9 hó elmaradás

9 hó elmaradás

5–6 év

9–12 hó elmaradás

12 hó elmaradás


A fejlődés folyamatáról szóló modern elméletek számos dologra hívják fel a figyelmet:

Fontos, hogy a gyermek környezetének minden jelentős területét feltérképezzük, és az ezekben fellelhető kockázati és védőfaktorokat azonosítsuk. Ha nyilvánvalóak a kockázati faktorok, világossá kell tenni a lehetséges erősségeket, erőforrásokat, védőmechanizmusokat, valamint a szükséges támogatási lehetőségeket is. Csak így biztosíthatjuk, hogy a rászoruló gyermekek a megfelelő segítségforráshoz jussanak.

El kell különítenünk a kulturális és a szociális háttérből adódó különbségeket a valódi fejlődési problémáktól. A kulturális különbségek megszüntetésére nem szabad törekedni, csakis a valódi fejlődési lemaradás ad okot intervencióra.

Monitorozni kell saját reakcióinkat, nézeteinket a kulturális különbségekkel és a fogyatékosságokkal kapcsolatban. Az előítéletek, sztereotípiák tudatosítása már egy lépés az integrált és inkluzív környezet kialakítása érdekében. Csakis ilyen szemlélettel segíthetjük a hátrányos helyzetű és eltérő fejlődésű gyermekek és családjaik megbirkózási képességét és így optimalizálhatjuk fejlődési kimenetét.