Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

Táplálkozási kapcsolatok

Táplálkozási kapcsolatok

A növényevők által elfogyasztott szerves anyag a táplálékláncon végighaladva, illetve az e folyamat során keletkező hulladékokkal együtt a lebontó szervezetek közvetítésével kerül vissza az adott élőhely élettelen alkotói közé. Így többé-kevésbé meghatározott utakon és sebességgel zajló helyi anyagkörforgalom jön létre, amelyet az életközösségen belüli táplálkozási kapcsolatok (trofikus kapcsolatok) rendszerével lehet jellemezni (26. ábra).

26. ábra - Az energia és az anyag útja az ökológiai rendszerben

kepek/26.png


Az anyag- és energiaforgalomban játszott szerepkör alapján két nagy működési csoport különül el:

  • A szerves anyagot önállóan előállító és energiát megkötő autotróf szervezetek, amelyeket elsődleges termelőknek(primér producensek) neveznek. A klorofillal rendelkező zöld növények (és egyes, náluk kisebb jelentőségű kemoautotróf mikroorganizmusok) tartoznak ide.

  • Az anyag- és energiaszükségletüket kész szerves anyagból felvevő, azt átalakító és elégető heterotróf élőlények a fogyasztó szervezetek(konzumensek). Valamennyi állat és számos növény és a gombák ebbe a csoportba tartozik.

A fogyasztók az életfolyamataikhoz szükséges anyagot és energiát biztosító táplálékot különböző módokon szerezhetik meg. A növényevők(herbivorák) növényi részekkel táplálkoznak, ezért a termelt szerves anyag elsődleges fogyasztói(primer konzumensek). Mások a növényevőket fogyasztják, és állatevő, ragadozó (carnivora) életmódot folytatnak. A fogyasztók csoportjába sorolhatók azok a trágya-, dög- és korhadékevő (szaprofág) fajok is, amelyek elhalt növényi és állati szervezetekből, hulladékokból (ürülék, avar, korhadékok) fedezik szükségleteiket. Mivel ezek már elhalt és bomlásnak indult anyagokat építenek be szervezetükbe, visszamentő(rekuperáló) szervezeteknek is nevezik őket. Azokat az elhalt anyagokból élő mikro-szervezeteket, amelyek a szerves anyagokat egyszerűbb és kisebb energiatartalmú részekre bontják, lebontó(reducens, dekomponáló) szervezeteknek nevezik.

Az életközösség táplálkozási kapcsolatban álló állományai végeredményben táplálékhálózatot alkotnak, ami rendszerint sok, egymást keresztező táplálékláncból áll. A hálót alkotó fajok (populációk) a láncszemek, amelyeknek a láncban elfoglalt helyét táplálkozási szintnek nevezik.

Az egyes szintek között az energiának csak durván 5–10%-a adódik át, tehát az alacsony hatékonyság határolja be a rendszer szintjeinek számát, azaz a táplálékláncok-hosszát. A táplálékláncok ezért általában három vagy négy szintből állnak. A legalsó (első) szintet a zöld növények képezik, amelyek a nap energiáját felhasználva szervetlen anyagokból állítanak elő szerveset, megteremtve a többi szint számára a létfeltételeket. A második szinten a növényevők (ezek a zöld növényeket fogyasztó primer konzumensek), a harmadikon a növényevőkkel táplálkozó elsődleges ragadozók(szekunder konzumensek), a negyediken pedig a másodlagos ragadozók(tercier konzumensek) állnak, amelyek az elsődleges ragadozókat is fogyasztják (27. ábra).

27. ábra - Táplálékláncok az egyszerűtől a szövevényesig. A táplálkozási kapcsolatok számának növekedése a táplálékláncok összefonódása révén valószínűleg az ökológiai rendszer szilárdságának növekedésével is jár. Ugyanakkor a mindenevők több szintre kifejtett hatásaikkal a rendszer stabilitását meg is bonthatják

kepek/27.png


A táplálkozás egymásra utaltságot és többnyire egyirányú kapcsolatláncot hoz létre az együtt élő szervezetek között. Az anyag- és energiaáramlás útja szerint három tápláléklánctípust különböztetnek meg (28. ábra).

28. ábra - A táplálékláncok három fő típusa: A) növényevő, B) élősködő, C) visszamentő vagy lebontó tápláléklánc

kepek/28.png


  • A növényevő-tápláléklánc(herbivora lánc) első tagja a növény, amit valamilyen növényevő szervezet követ. A növényevőkre a ragadozók két-három szintje épül.

  • A parazita-táplálékláncban a növényt fogyasztó növényevő parazitái vagy a növényevőt fogyasztó ragadozó parazitáinak irányában folytatódik a lánc. A parazitákon élősködő parazitákkal bővülő sor a hiperparazitizmus.

  • A detritikus tápláléklánc(szaprofita lánc) kiinduló tápanyaga nem az élő, hanem az elhalt növényi és állati anyag.

A különböző hosszúságú és az életközösség számos szereplőjéből álló táplálékláncok egymást keresztezik, mivel egy-egy fogyasztó (konzumens) többféle tápláléklánc tagjait is fogyasztja. Az így létrejövő táplálékhálózatok bonyolultságát jelentősen növeli, hogy számos faj időszakosan vagy állandóan növényi és állati táplálékot is fogyaszt, vagyis mindenevő (omnivora). A vadfajok közül jellemző mindenevő a vaddisznó, a fácán és a fogoly növényi és rovartáplálékot egyaránt fogyaszt, de nyáron a róka sem veti meg az érett gyümölcsöt.

A szintek egymásra épülését és nagyságrendi viszonyát leggyakrabban az ökoszisztémában található szerves anyagok (biomassza) piramisával szokták bemutatni (29. ábra). Hasonló piramisok a szintekbe tartozó élőlények száma és a szinteken található energia alapján is készíthetők. Ennek megfelelően a táplálékhálózatban alulról felfelé haladva általában csökken az egyes szinteket alkotó fajok száma, illetve a szintek anyag- és energiatartalma. A piramis csúcsán általában az ún. csúcsragadozó található. Ezek olyan, nagy testméretű és jobbára táplálékspecialista fajok, amelyek az alsóbb szint állatait zsákmányolják, de őket már nem fogyasztja semmi (például farkas, szirti sas vagy az ember).

29. ábra - Az ökoszisztémában az egyes szinteken felhalmozott biomassza elméleti piramisa (a növények és állatok testtömegének összege). 1 kg farkas: 59 kg jávorszarvas: 765 kg növényzet

kepek/29.png


Az ökológia egyik hagyományos, bár újabban vitatott bölcsessége szerint minél összetettebb egy táplálékhálózat, annál szilárdabb az adott életközösség. Ezen az értendő, hogy minél nagyobb az együtt élő növények, növényevők és ragadozók, valamint a közöttük lévő kapcsolatok száma, annál valószínűbb, hogy az egyes fajok állományainak nagysága állandó szint körül, mérsékelten ingadozik. Vagyis kisebb az esély az olyan, szélsőséges ingadozásokra, amik egyes fajok kipusztulásához vezetnének.

A különböző fajok szerepe, súlya sem azonos a táplálékhálózatban. Vannak fajok, amelyek kulcsfontosságú szerepet játszanak a hálózatban. Ezek az ún. zárókő fajok (keystone species, a boltívek tetejét lezáró és az egész szerkezetet összetartó zárókő után elnevezve), amelyek eltávolítása nemcsak egy faj állománynagyságát befolyásolja jelentősen, hanem szétterjedve az egész hálózaton, több faj kipusztulását, illetve jelentős állományváltozásokat is okozhat, alapvetően megváltoztatva ezáltal a közösség összetételét, szerkezetét [23, 55, 270].