Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

Csernozjom talajok

Csernozjom talajok

E főtípusban azokat a talajokat egyesítjük, amelyekre a humuszanyagok felhalmozódása, a kedvező, morzsalékos szerkezet kialakulása, valamint a kalciummal telített talajoldat kétirányú mozgása a jellemző, és amelyek az ősi füves növénytakaró alatt bekövetkezett talajképződés eredményei (a zárt fűtakarón belül egyes fák vagy kisebb facsoportok előfordulhatnak). A csernozjom talajokat kialakító folyamatokat a következőkben jellemezzük.

Humuszosodás. A füves növényzet talajba jutott maradványainak mikrobiológiai úton bekövetkező elbomlása és átalakítása a humuszosodás. Az aerob baktériumok által termelt és az elhalásuk után képződő huminsavak a talajoldat kalciumionjaival humátokat képeznek. Ezt a folyamatot a mélyebb szintekben csak fokozatosan csökkenő erősséggel lelhetjük fel, aminek következményeként a csernozjom talajokban a humusztartalom a mélységgel fokozatosan csökken. A szerves anyag szelvényen belüli eloszlását jelentősen befolyásolja a talajlakó állatok túró, keverő tevékenysége, a járatokon keresztül ugyanis összekeverik a különböző jellegű talajszintek anyagát. Előfeltétele a túlnyomórészt füves növénytakaró, a talajba jutó szerves anyag baktériumos elbontása, a gyengén lúgos vagy semleges kémhatású talaj, a kalciumban gazdag talajoldat, valamint olyan víz-, levegő- és tápanyagviszonyok, amelyek a biológiai tevékenységnek kedveznek. Következménye a viszonylag mély és sok szerves anyagot tartalmazó morzsalékos szerkezetű, jó víz- és tápanyag-gazdálkodású humuszos szint. A humuszos réteg a vízhatástól mentes típusokban fokozatosan átmenetet mutat, a réti csernozjomokban viszont nem.

Kilúgozás. E folyamat a csernozjomokban a szénsavas meszet oldja ki a felső talajszintekből, de sok esetben csak a karbonáttartalmat csökkenti. Egyedül a kilúgozott csernozjomtípusban, esetenként pedig az erdőmaradványos csernozjomokban lúgozódnak ki a karbonátok a humuszos szintnél mélyebbre. A mélyben sós réti csernozjom altípusban a kilúgozás oly kis mértékű, hogy a mélyebb szintekben (1 m alatt) visszamaradnak a nátriumsók. A kilúgozásnak előfeltétele az elegendő csapadék, amelynek eloszlása is egyenletes, mert ha a nedves és száraz időszakok váltakoznak egymással, a szárazság idején a kilúgozás visszafordul, és a mélybe mosott sók a talajoldattal a felszín felé vándorolnak. További vízveszteség esetében a sók betöményednek és kiválnak, ami a mikrokristályos kalcit, esetenként pedig a dolomit kicsapódásához vezet a mészlepedékes csernozjomokban. Ugyancsak feltétel a talajoldat és a talajvíz vagy a mélyebb talajszintek kapcsolatát biztosító jó vízáteresztő képesség. A kilúgozásnak követelménye a szénsavas mész eloszlásában mutatkozó szabályosság, ami jellemzi is az egyes típusokat. A mészlepedékes csernozjom szelvényében a karbonátok mennyisége felülről lefelé fokozatosan nő, és kolloid vagy mikrokristályos alakban egy rétegben csapódik ki; a réti csernozjomok szelvényében a karbonáttartalom előbb kevés, aztán maximális, majd a talajképző kőzet felé ismét csökken. A kilúgozás sohasem ér el olyan mértéket, hogy a talaj elsavanyodása jelentős legyen.

Agyagosodás. A csernozjom főtípusban ritka, vagy az ősi erdőtalaj-képződésnek a humuszosodással elfedett maradványa lehet, vagy a nedvességbőség hatásának a következménye. Kimutatása az agyagtartalom karbonátmentes anyagra való átszámítása alapján lehetséges. Agyagosodáskor a talajszintekben több az átszámított agyag, mint a talajképző kőzetben.

Az agyagos rész – összetételét vizsgálva – illitesedést is mutat. A röntgendiffrakciós vizsgálatok adatai szerint (12.12. ábra) a lösz eredeti agyagásványai között az illit mellett a kloritot és nagyobb mennyiségben a szmektitet, valamint az illit–szmektit vegyes ásványt is megtalálhatjuk. Ez a típusos löszökre vonatkozik, ott azonban, ahol pannon üledék anyaga vagy az andezitmálladék elegyedik a hullóporral, a löszök és a lösszerű üledékek méginkább szmektiteket tartalmaznak.

A csernozjomképződés folyamán ez az agyagásvány-társulás a felszín felé közeledve az egyes talajszintekből vett mintákkal mind több illitet tartalmaz, amely a szmektitek rovására, a káliumbefogás következtében alakul ki. A közös eredetre utal, hogy a különböző szintekből elkülönített agyagos részt kálium-kloriddal kezelve majdnem azonos röntgendiffrakciós képet kapunk, valamint, hogy az agyag káliumtartalma is az illitesedésnek megfelelően nő. Ez az illitesedés feltételezhetően a füves növényzet káliumfelhalmozása, valamint a váltakozó kiszáradás és újranedvesedés következménye.

A szénsavas mész fluktuálása. A kilúgozási folyamat jellegének következménye. Azokban a talajokban, amelyekben a sók kilúgozódása a nyári száraz időszakban visszafordul, és a karbonátok időleges felhalmozódását idézi elő, labilis mészkiválások képződnek, melyek legtöbbször mészlepedék alakjában tűnnek elő. Ez a jelenség nyáron jobban észlelhető, tavasszal olykor egyáltalán nem. A talajszerkezet jó vízállóságú, mert a szerkezeti elemek felületét a vékony szénsavasmész-hártya – a mészlepedék – bevonja és ellenállóvá teszi. Újabb vizsgálataink szerint a mészlepedék anyaga nemcsak mikrokristályos kalcitot, hanem több-kevesebb dolomitot is tartalmaz.

Sófelhalmozódás. A mélyebb szintekben akkor következhet be, ha a talajvíz csak kisebb mélységben található, és a kapilláris zóna eléri a talajszinteket, továbbá akkor, ha a vízzáró altalaj felett a kilúgozás hatására lefelé vándorló oldatok megtorpannak, és a szállított vízben oldható sók feldúsulnak. Előfeltétele a sok sót tartalmazó talajvíz – amely kapillárisan felhúzódva a talajszintekben betöményedhet –, vagy a vízhatlan altalaj, mely meggátolja az oldatok további lefelé mozgását. Következménye a talajok vízgazdálkodásának romlása, aszályérzékenysége és a sóérzékeny növények gyökerei számára káros réteg kialakulása.

Vasmozgás. E folyamat a vasionok vegyértékváltásának következménye. A talajban bekövetkező redukció hatására a vas kétértékűvé alakul, így mozgékony lesz. Ha a vándorló kétértékű vasvegyületek ismét oxidálóközegbe jutnak, visszaalakulnak háromértékűvé, elvesztik mozgékonyságukat és kicsapódnak. Így keletkezhetnek a rozsdafoltok, a vasborsók vagy egyéb vaskiválások, ami a réti csernozjomokra jellemző.

A leírt folyamatok több talajtípust alakítottak ki.

Öntéscsernozjomok

Az ebbe a típusba tartozó talajokban a csernozjomképződés, azaz a szerves anyag felhalmozódása társul azokhoz a tulajdonságokhoz, amelyek a talaj öntésjellegéből származnak.

Az öntésanyag lerakódásának körülményeiből származó különbségek a talaj szelvényében tovább is fennmaradnak, a humuszosodás csak elfedi ezeket. Szelvényükben a morzsalékos, barna humuszos szint alatt, de sokszor ezen belül is a rétegzett, több vagy kevesebb homokot, iszapot és agyagot tartalmazó talajképző kőzet található. Az öntés jellegétől függően több-kevesebb szénsavas meszet tartalmaznak, de a karbonátok eloszlása nem mutat olyan jellegzetes képet, mint a többi csernozjomtípusnál. A morzsás szerkezet kevésbé jó, és a szerkezetes humuszos szintek átmenete rövid. A feltalaj humusztartalma 3–4%, ez lefelé fokozatosan csökken. Az egész szelvényben előfordulnak az öntéstalajmúltból származó apró rozsdafoltok.

Vízgazdálkodásuk a fizikai talajféleségtől függően különböző lehet, de általában vízvezető és víztartó képességük is közepes. Sok nyers ásványi tápanyagot tartalmaznak, amelyek feltáródásának feltételei megvannak, ezért tápanyag-gazdálkodásuk a szerves anyag formában felhalmozódott nitrogén mennyiségétől és ásványosodásának ütemétől függ.

Területei általában a régi folyóteraszok és az árterek – elsősorban a Duna-völgy – magasabb részein találhatók, melyekhez a folyók fiatalabb ártere felől az öntéstalajok, mélyebb fekvésű helyeken pedig a réti talajok csatlakoznak.

Altípusok. A karbonáttartalom az elhatárolás alapja. Megkülönböztetünk karbonátos és nem karbonátos altípust a feltalaj karbonáttartalma alapján.

Változataik. A humuszréteg tulajdonságai, a karbonáttartalom, valamint a kultúrállapot szerint a többi csernozjomtípusnál ismertetett hatérértékek alapján választjuk el őket egymástól.

Kilúgozott csernozjom talajok

Szelvényükben a kilúgozási folyamat a szénsavas meszet a talajképző kőzetbe vagy ezen keresztül a talajvízbe szállította. Ennek következményeként karbonátokat csak a humuszos szint alatt, a talajképző kőzetben találhatunk, ugyanakkor a talajképző kőzet egy részét is érintette a kilúgozás. A talajszelvényben a humuszos szint mélyre hatol, és két szintre osztható, a felső, az egyenletesen humuszos A szintre és fokozatosan csökkenő humusztartalmú B szintre.

Meg kell jegyeznünk, hogy erdőtalajokban B szintnek általában a felhalmozódási szintet nevezzük; a csernozjom talajokban az ún. csernozjom B szint a fokozatosan csökkenő humusztartalommal jelemezhető réteget jelöli. A humuszréteg átmenete a talajképző kőzet felé hosszú, fokozatos, nehezen elhatárolható. Sok az állatjárat. A giliszták és a talajlakó rágcsálók járatait egyaránt nagy számban találjuk, és ezek anyaga egyrészt humuszos talajrészeket tartalmaz, másrészt a talajképző kőzet anyagát foglalják magukban. A humuszos szintek szerkezete morzsalékos, és ez a morzsalékosság egyes esetekben még a humuszos szint alá is nyúlhat. A kilúgozott csernozjom kémhatása semleges, telítettsége a feltalajban 70–80%-os, ez az érték a talajképző kőzet felé fokozatosan nő. A kicserélhető kationok között a kalcium az uralkodó. Vízben oldható sók csak igen kis mennyiségben találhatók a talajszelvényben.

Vízgazdálkodásuk igen jó. A kitűnően morzsás szerkezet következményeként vízáteresztő képességük jó, egyúttal víztartó képességük is olyan nagy, hogy a növények számára a szükséges vízmennyiséget a hosszabb, szárazabb időszakokon át is biztosítani tudják. Tápanyag-gazdálkodásuk jó, a viszonylagosan nagy szervesanyag-tartalom egyben sok nitrogént is tárol, melynek felszabadulása és a növények által történő hasznosítása folyamatos. Hasonló a helyzet a foszfátok felvehetőségi viszonyaival kapcsolatban is, a folyamatos káliumellátást pedig a talaj ásványi része biztosítja az egyenletes mállás következtében.

A kilúgozott csernozjom talajok területe hazánkban szűk térre korlátozódik. Foltokban több helyen is előfordulnak, de összefüggő területen csak az ország északkeleti részén, a Tisza és a Hernád között elnyúló löszháton.

Altípusok. Ritka előfordulásuk miatt altípusokat ez ideig még nem állott módunkban elkülöníteni.

Változataik. Az elhatárolás alapja a humuszos szint tulajdonságai, az erózió mértéke és a kultúrállapot. A humuszréteg vastagsága szerint közepes humuszrétegűnek nevezzük azokat a szelvényeket, amelyekben az A és a B szint együttes vastagsága 40–80 cm, mély humuszrétegűnek azokat, amelyekben 80 cm-nél vastagabb. A humusztartalom (2 és 3,5%) alapján gyengén, közepesen és erősen humuszos szelvényeket választunk el.

Az erózió mértéke alapján három fokozatot különítünk el aszerint, hogy a talajszinteknek, vagyis az egyenletesen humuszos A szint és a B szint együttes vastagságának hány százaléka esett áldozatul a talajpusztulásnak. Ezek a fokozatok egyben a visszamaradt talajrétegek vastagságát is jelentik, ami az elválasztás alapjául szolgál. Gyengén erodáltnak nevezzük azokat a szelvényeket, amelyekből a talajszintek 30%-nál kisebb részét hordta el a talajpusztulás, vagyis 70%-a megmaradt, közepesen erodáltnak nevezzük azokat a szelvényeket, amelyekben az eredeti talajszintek 30–70%-a pusztult el, ill. 70–30%-a maradt meg. Erősen erodáltnak mondjuk azokat a szelvényeket, amelyek talajszintjeiből több mint 70% elpusztult, de még nem sorolhatók a földes kopárok típusába, vagyis még felismerhetők az eredeti talajszintek maradványai. Kultúrállapot szerint két változatot különböztetünk meg, elsősorban a huzamos, helytelen talajművelés hatására a csernozjom talajokban gyakran fellépő tömődött szint alapján, mely a szántott réteg alatt képződik. Ez az eketalprétegnek vagy barázdafenék-tömődöttségnek is nevezett jelenség általában kb. 5 cm vastag, tömött, valamivel több agyagos részt tartalmazó, éles hasábokra vagy rétegekre széteső szint. A másik változatot a leromlott szerkezetű szántott réteg képviseli, mely az eredetileg morzsalékos szerkezet elporosodásával jellemezhető.

Mészlepedékes csernozjom talajok

Nemcsak hazánk, hanem az egész Duna-völgy jellegzetes talajképződménye. Elnevezésüket a szelvényükben általában 30–70 cm között jelentkező mészlepedékről kapták, mely a szerkezeti elemeket, vagyis a talajmorzsákat vékony, penészhez hasonló hártya alakjában vonja be.

A lepedékes réteg – különösen szárazon – világos színű, szürkés árnyalatú, és igen könnyen esik szét szerkezeti elemeire. A mészlepedék e talajtípus sajátos dinamikájának következménye, melyben váltakozva következnek a kilúgozás, vagyis a szénsavas mész kioldásának, és a lepedékképződés, vagyis a szénsavas mész talajoldatokból való kicsapódásának időszakai. A kilúgozás az ősztől tavaszig tartó átnedvesedéssel esik egybe, a lepedékképződés pedig a nyári kiszáradás és a talajoldatok betöményedésének következménye.

A szelvény felépítésében a szántott réteg, amelyet általában Asz-szel jelölünk, leromlott szerkezetet mutat, apró morzsás, hosszas művelés hatására elporosodott, és alján tömődöttebb réteg jön létre, ahol a szántott réteg kolloidjainak egy része egyszerű fizikai átiszapolódás következtében kismértékben feldúsult. A feltalaj kémhatása semleges vagy gyengén lúgos, humusztartalma 3–4%. A szénsavasmész-tartalom vagy teljesen hiányzik, vagy legfeljebb néhány százalék. Az alatta következő A szint humusztartalma a szinten belül azonos. Színe a sok humusz következtében sötétbarna, barnásfekete. Szerkezete kitűnően morzsás. Kémhatása gyengén lúgos, szénsavas meszet rendszerint kisebb mennyiségben tartalmaz. Humusztartalma, mint a szántott rétegé.

Az alatta következő B szint felé átmenete fokozatos, és rendszerint egybeesik a mészlepedékes szint felső határával. A csernozjom B szintben a szervesanyag-tartalom fokozatosan csökken. Ennek megfelelően világosodik a szint színe, és ezzel párhuzamosan nő a szénsavasmész-tartalom is. A talajszerkezet, a kitűnően morzsás állapot a szint felső részétől a mélyebb részek felé kisebb mértékben és fokozatosan csökken. A szintet alszintekre oszthatjuk és a mészlepedékes szintet mindenkor különválasztjuk. Ez az alszint a szénsavas mész meghatározásakor nem mutat kiugróan nagy értéket, viszont a kationcserélő képesség meghatározása során ebből oldódik ki a legtöbb kalcium, ami a kicsapódás frissességét és a kicsapódó anyag finom szerkezetét árulja el. A B szint szervesanyag-tartalma 3%-ról általában 1% alá csökken (lásd 12.11. ábra). Igen sok állatjárat figyelhető meg, nem találunk egy négyzetcentiméternyi helyet sem a szelvényben, amely ne mutatná az állatok keverőhatásának jelét. Ezek lehetnek gilisztajáratok és nagyobb talajlakó állatok járatai, vagyis krotovinák egyaránt. A talajképző kőzetben, sokszor azonban már a felhalmozódási szint alsó részén is mészerek és mészgöbecsek jelennek meg. A mészerek a régi gyökérjáratok szénsavas mésszel való kitöltése útján jönnek létre. Az ásványi rész vizsgálati adatai az illetesedést mutatják (lásd 12.12. ábra).

12.11. ábra - A mészlepedékes csernozjom szelvénye és vizsgálati adatai; a) a szelvény morfológiai képe, b) a mechanikai összetétel (a szemcseátmérő mm-ben), c) a talaj teljes elemzése (sz.a. %-ban), d) az agyagos rész teljes elemzése (sz.a. %-ban), e) a kicserélhető kationok megoszlása (cmol./kg talaj), f) az alapvizsgálatok adatai, amelyek közül az ábra y1, y2, KA és CaCO3-érték tizedrészét mutatja

kepek/12-11-abra.png


12.12. ábra - A mészlepedékes csernozjom teljes anyagának és agyagos részének ásványi összetétele

kepek/12-12-abra.png


Vízgazdálkodása igen jó, mert minden szintjének kiváló a vízáteresztése és a víztároló képessége. Kivételt csak a leromlott szerkezetű, szántott réteg és a tömődött barázdafenék képez. Ezért ezek megszüntetése különösen fontos. E talajok tápanyag-gazdálkodása szintén jó, a kedvező nitrogénellátottság, foszfátfeltáródás és káliumszolgáltató képesség hatására.

Altípusok. Részben a talajképző kőzet, részben a sófelhalmozódás első jelei alapján határoljuk el őket. Három altípusukat ismerjük: a típusos, az alföldi és a mélyben sós altípust. A típusos mészlepedékes csernozjomot azokon a löszféleségeken találjuk, amelyekben a durva por mennyisége az uralkodó, tehát a Mezőföldön, a Tolnai dombságon, a Pécsi síkságon, a Bácskai síkvidéken és a Kisalföldön, az alföldi csernozjomok a Tisza völgyének több agyagos részt tartalmazó löszös és lösszerű üledékein fordulnak elő. Ez utóbbinak az agyagos talajképző kőzet, valamint az ebből következő talajdinamika hatására rövidebbek az A és B szintjei, ugyanakkor humusztartalmuk valamivel nagyobb, mint a típusosmészlepedékes csernozjom talajoké. A harmadik altípus a mélyben sós mészlepedékes csernozjom. Szelvényében a vízben oldható sók mennyisége a B szint alsó felében vagy a talajképző kőzet határán meghaladja a 0,1%-ot. A sófelhalmozódást – amely sok esetben a nátriumionok mennyiségének növekedésével jár – a szerkezet megváltozása is kíséri, így ezekben a szelvényekben a sós rétegek közelében a talaj szerkezete már nem kitűnően morzsás, hanem tömöttebb, sőt esetenként hasábos is lehet.

Változataik. A humuszos szint tulajdonságai, a karbonátos szint mélysége, a talajpusztulás mértéke, a kultúrállapot és a sófelhalmozódás jellege szerint különböztetjük meg őket.

A humuszréteg vastagsága szerint megkülönböztetünk sekély, közepes és mély humuszrétegű változatokat, ez esetben az egyes határértékek: 40 és 80 cm. Humusztartalom szerint megkülönböztetjük a gyengén humuszos szelvényeket, amelyek szervesanyag-tartalma 2%-nál kevesebb, a közepesen humuszos szelvényeket, melyek szervesanyag-tartalma 2–3,5% és a humuszgazdag szelvényeket, melyek 3,5%-nál több szerves anyagot tartalmaznak az A szintjükben. A karbonátos szint mélysége alapján elválasztjuk a karbonátos változatokat, amelyekben szénsavas meszet a felszínen, ill. a szántott rétegben találunk, a közepes mélységben karbonátos változatokat, melyek szelvényében a karbonátos réteg 20 és 60 cm között van, és a mélyen karbonátos változatokat, amelyekben a szénsavas mész 60 cm alatt található. A talajpusztulás mértéke alapján gyengén, közepesen és erősen erodált szelvényeket különböztetünk meg, amelyek határai egybeesnek a kilúgozott csernozjom típusnál közölt határértékekkel. Ugyancsak hasonló módon különböztetjük meg a kultúrállapot szerinti változatokat. A sók minősége alapján a mélyben sós altípust három változatra oszthatjuk, szulfátos, hidrogén-karbonátos és szulfátos-hidrogén-karbonátos változatokra. Az első esetben a vízben oldható sók több mint 50%-a szulfát, a második esetben a vízben oldható sóknak legalább 20%-a hidrogén-karbonát, a harmadik változatban a szulfát és a hidrogén-karbonát aránya 50–50% és 20–80% közötti. A sótartalom szerint gyengén sósnak nevezzük azokat a változatokat, amelyek altalajában vízben oldható sók mennyisége 0,15%-nál kevesebb, közepesen sósnak, amelyekben 0,15–0,4%, erősen sósnak, melyek 0,4%-nál több vízben oldható sót tartalmaznak.

Réti csernozjom talajok

Kialakulásukra és tulajdonságaikra jellemző, hogy a csernozjom jellegű humusz-felhalmozódást gyenge vízhatás kíséri. A vízhatás lehet a talajvíz közelségének vagy a mélyedésekben összefutó belvíznek az eredménye. Ritka, de egyes helyeken tapasztalható eset, hogy a talajszelvények vízbősége s az annak következményeként fellépő levegőtlensége a talaj agyagtartalmának függvénye. Mindazok a különbségek, amelyek a réti csernozjomokat a mészlepedékes csernozjomoktól elválasztják, a levegőtlenség következményei. Mások a szerves anyag tulajdonságai, más a mélységi eloszlása. A réti csernozjomok elsősorban abban különböznek a többi csernozjomtípustól, hogy bennük a vasmozgás nyomai is észlelhetők, rozsdás foltok, vasszeplők, erek alakjában. A humuszos szintek színe sötétebb, barnásfekete, fekete. Szerkezetük inkább szemcsés, sokszögű. Az egyes szintek egymás közötti átmenete élesebb és rövidebb. A B szint A szinthez viszonyított vastagsága a réti csernozjomokban kisebb (12.13. ábra).

12.13. ábra - A réti csernozjom szelvénye és vizsgálati adatai; a) a szelvény morfológiai képe, b) a mechanikai összetétel (a szemcseátmérő mm-ben), c) a talaj teljes elemzése (sz.a. %-ban), d) az agyagos rész teljes elemzése (sz.a. %-ban), e) a kicserélhető kationok megoszlása (cmol/kg talaj), f) az alapvizsgálatok adatai, amelyek közül az ábra KA és CaCO3-érték tizedrészét mutatja

kepek/12-13-abra.png


Jellegzetes különbség mutatható ki a karbonátgörbék lefutásában is, mert a mészlepedékes csernozjomok szelvényében a szénsavasmész-tartalom görbéje a felszíntől kezdve fokozatosan nő, a réti csernozjomok karbonátfelhalmozódási görbéje viszont hirtelen emelkedik a maximális értékre, azután pedig a talajképző kőzet karbonáttartalmának megfelelő szintre tér vissza. Jellemző a talajtípusra a szénsavas mész felhalmozódásának formája is, amely leggyakrabban göbecs. A vízhatás jelei, a vasszeplők és a rozsdás foltok, részben a A szintben, részben a talajképző kőzetben jelentkeznek. A talajok ásványai között nagyobb arányban található dolomit és szmektit, mint más csernozjomokban (lásd 12.14. ábra). A szerves anyag szelvényen belüli eloszlása a felszíni 3,5–4,5%-os értékről hirtelen csökken, és ez az éles határ rendszerint egybeesik a karbonátok megjelenésének helyével is. A vízhatás a szerves anyag minőségét is befolyásolja, mert a talaj szerves anyagának egy része vashoz kötött huminsav alakjában található. A talajok telítettsége a szénsavasmész-tartalomtól függ, így a kilúgozott szelvényekben a telítettség 70% körüli. A kicserélhető kationok között a kalcium az uralkodó, de a kicserélhető magnézium mennyisége sem elhanyagolható, mert értéke 15–25 S% is lehet.

12.14. ábra - A réti csernozjom teljes anyagának és agyagos részének ásványi összetétele

kepek/12-14-abra.png


E talajtípus alatt a talajvíz általában 4 m körüli mélységben vagy valamivel feljebb található. Vízgazdálkodása éppen ezért az év egy részében a talajvíz felszín felé áramlásával jellemezhető. Az egyes szintek vízáteresztése jó, víztartó képességük is megfelelő. Kora tavaszi vagy magas vízállású időszakokban, – ha sok a csapadék vagy az olvadási víz –, túlnedvesedésre hajlamos.

Tápanyag-szolgáltató képessége a kedvező nitrogén-, foszfor- és káliellátás miatt jó. Csak az időszakos levegőtlenség befolyásolhatja a nitrogénfeltáródás késleltetésével, valamint a foszfátok megkötődésével.

Az Alföld és a Kisalföld mélyebb fekvésű, nedvesebb területein mindenütt előfordul.

Altípusaik. Négy altípust különböztetünk meg: karbonátos, nem karbonátos, mélyben sós és szolonyeces réti csernozjom. Az első kettőt az A szint karbonáttartalma alapján határoljuk el, a harmadik altípust a B szintben vagy a talajképző kőzet határán észlelhető sófelhalmozódás segítségével határozzuk meg. A negyedik altípus, a szolonyeces réti csernozjom szelvényében a B szintben jelentkező sófelhalmozódáson kívül a B szint kicserélhetőnátrium-tartalma is meghaladja az S-érték 5%-át, sőt annak hatása e szintek szerkezetében is megmutatkozik, az eredetileg sokszögű szemcsés szerkezetét hasábossá alakítva.

Változataik. A megkülönböztetés alapja a kőzet és a talajféleség mellett a humuszréteg tulajdonsága, a sófelhalmozódás jellege és erőssége, valamint a szolonyecesség foka. Befolyással van a változatok elhatárolására a kultúrállapot is. A humuszréteg vastagsága alapján sekély, közepes és mély humuszrétegű szelvényeket különböztetünk meg, 40, 40–80, illetve 80 cm-es határtékekkel. A humusztartalom alapján van közepesen humuszos (2–3,5% szerves anyag) és humuszgazdag (3,5%-nál több szerves anyag) változat. A sótartalom szerint van gyengén, közepesen és erősen sós változat 0,1–0,1–0,4 és 0,4%-os határértékkel. A szolonyeces jelleg mértéke szerint megkülönböztetünk közepesen és erősen szolonyeces réti csernozjomot, aszerint, hogy a szikesedés által befolyásolt talajszintben a kicserélhető nátrium az S-érték 5–15%-a, ill. 15%-át meghaladja-e vagy sem. A kultúrállapot alapján ismét két változatot határolunk el, az eketalpréteg megjelenése, ill. a szántott réteg szerkezetleromlása, elporosodása, valamint a meszezéses talajjavítás szerint.