Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A szőlő kártevői

A szőlő kártevői

A fiatal és idősebb növények gyökerén szívogatással károsít a nagy tőrös, a kis tőrös fonálféreg és a szőlő-gyökértetű. A gyökeret rágásával károsítja a vonalas és a pirospettyes ezerlábú, a lótücsök, a valódi és az áldrótféreg, a pajor, a firkálóbogár és a vincellérbogarak lárvái. A gyökereket, a gyökérnyaki részt, sőt a hajtást is megrágja a hörcsög, a mezei pocok, a kószapocok, a mezei és az üregi nyúl.

A növények fakadó rügyeit, a hajtásokat és a virágokat veszélyezteti a fekete tücsök, a szőlőtripsz, a nagyfejű csajkó, a hamvas vincellérbogár, a kendermagbogár, a szőlőeszelény, a bundásbogár, a sokpettyes virágbogár és a lepkék (szőlőilonca, kormospille, ékköves araszoló, bagolylepke) lárvái.

A leveleken táplálkozik az olaszsáska, a nyerges szöcske, a fekete és pirregő tücsök, a közönséges fülbemászó, a májusi és a zöld cserebogár, a vincellérbogár, a fekete és a hegyesfarú barkó, a firkálóbogár, a füzikebolha, a szőlőbolha, a szőlőeszelény, a vetési, a homoki zöld, a nagy sárga fű-, a „C” betűs, a káposzta-, a saláta- és a somkóró-bagolylepke hernyói, az ékköves faaraszoló, a közönséges medvelepke, az amerikai fehér szövőlepke, a bogáncslepke, a sávos szőlő és a piros szender, valamint a szőlőilonca, a tarka és a nyerges szőlőmoly lárvái. A leveleket károsító fajok között kell még megemlíteni a sima falú gubacsot képező szőlő-gubacs szúnyogot, a bibircses falú gubacsokban élő szőlő-gyökértetűt, a szőlő gubacsatkát, a szőlő-levélatkát, a sárcseppes, az óriás énekes, a zöld kis kabócát, a kétfoltos takácsatkát, a szőlőtripszet és a különböző csigafajokat.

A szálvesszőket peterakással károsítja a pirregő tücsök, rágással a firkálóbogár, szívogatással és peterakással az amerikai bivalykabóca. A fásodott vesszőkben és kordonkarokban táplálkozik a szőlőcincér és a púpos szú lárvája. Szívogatással a hosszúfarkú vándor, a rövidfarkú vándor, a zsákos vándor, az akác, a hosszúteknős, a gyapjas, a kaliforniai és a kagylós pajzstetű károsít.

A zöld és az érett bogyókat táplálékként fogyasztja a fülbemászó, a közönséges, a német, a ló- és a francia darázs, a szőlőilonca, a tarka és a nyerges szőlőmoly lárvája. A bogyókat a bogyómászó poloska és a kurtaszárnyú bodobács szívogatja. Az érő bogyókat és a teljes fürtöt is elfogyaszthatja a sárgarigó, a feketerigó, a seregély, a háziveréb, a házityúk, a kutya, a róka, a nyest és a borz.

Szőlő-gyökértetű

(Viteus vitifolii)

Tápnövénykör: kizárólag szőlőfajok.

Kárkép: a szőlőgyökéren táplálkozó egyedek fejlődési rendellenességet okoznak. A szöveti elváltozások az európai szőlőfajták ceruza vastagságú gyökerein is megfigyelhetők. A hajszálgyökereken a szöveti elváltozások gémcsőrre vagy gólyaorra emlékeztetnek. A dudorok kezdetben sárgásfehérek, később barnán elhalnak. A kártétel következtében csökken, majd teljesen megszűnik a gyökérfunkció, ami elhaláshoz vezet. A gyökérkártételek föld felett látható következménye a vesszők ízközeinek rövidülése és elvékonyodása. A levelek kifakulnak, a bogyók lehullanak, a termés teljesen elpusztulhat.

A levéllakó alak táplálkozásának következtében a fonáki oldalon gombostűfejnél nagyobb, ripacsos felületű levélgubacs (szemölcs) alakul ki.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a szőlőtermesztő területeken mindenütt ismert. Őshazájának az Egyesült Államok tekinthető, ahonnan Dél-Franciaországba 1758–1982 között hurcolták be. Innét egész Európában elterjedt. Hazánkban először 1875-ben, Pancsován találták meg.

Franciaországi megtelepedése után néhány év alatt 1,5 millió ha szőlőt pusztított el. A hazai történelmi borvidék jelentős részét (2/3-át) 10 év leforgása alatt tönkretette. A teljesen kipusztított szőlőtermő terület 130 ezer ha volt. A rendkívül súlyos kártétel eredményezte azt az állami intézkedést, amelynek következtében hazánkban megindulhatott a szervezett, intézet keretében végzett növényvédelmi kutatás.

Fejlődésmenet: a holociklikus fejlődésmenet két évet vesz igénybe (gyökér- és levéllakó alakok). Az anholociklikus fejlődésmenet figyelembevételével évente több, 4–7 nemzedéke fejlődik ki.

A holociklikus fejlődésmenet esetén a 2-3 éves vesszők kéregrepedéseiben, pete alakban telel. A petékből a rügyfakadással egy időben kelnek ki a lárvák. Az ősanya lárvák a levelekre vándorolnak, ahol szívogatás közben megtelepszenek, többszöri vedlést követően május közepére ősanyává alakulnak. A levélszövetbe juttatott nyál hatására a sejtek működése megváltozik, és kialakul a sajátos, ripacsos felületű levélgubacs. Az ősanya szűznemzéssel szaporodik, és 400–600 petét rak a gubacsba. Az embrionális fejlődés után kikelő lárvák a gubacs nyílásán keresztül elhagyják a születési környezetet és újabb levelekre, valamint kocsányokra vándorolnak. Megtelepedésük után ismét levélgubacsokat hoznak létre. A gubacsok először zöldessárgák, majd élénkebb piros szín után zöldek lesznek. A levéllakó alakok fejlődése 2-3 hétig tart. Utódaikat szűznemzéssel hozzák létre. A nyár folyamán kialakuló nemzedékek száma 4. Nyár közepétől számítva a peték egyre nagyobb hányadából gyökérlakó alakok kelnek ki, amelyek a gyökérzetre húzódnak és ott szűznemzéssel hozzák létre az újabb gyökérlakó nemzedékeket.

A kifejlett gyökérlakó alakok az ökológiai feltételektől függően 20–120 petét raknak. Az embrionális fejlődés 8–10 napig tart. A kikelő lárvák a szőlőgyökereken táplálkoznak, és kétszeri vedlés után ivaréretté válnak.

A következő évben, nyár vége felé, a gyökérlakó lárvák egy része a második vedlés után csonka szárnyú nimfává alakul, amelyek a főgyökér mentén feljönnek a talaj felszínére, és ott többszöri vedléssel szárnyas imágóvá (szexupar) alakulnak. A rajzó nőivarú egyedek a szél segítségével nagyobb távolságokra is eljutnak, majd a tápnövényekre szűznemzéssel nyári petéket (7-8) raknak. A petékből hím- és nőivarú egyedek (szexuálesz) fejlődnek. Az így kialakult egyedek az ivaros fejlődés biztosítékai. Mindkét nem egyedei szárnyatlanok. A kikelést követően azonnal párosodnak. A téli petéket a megtermékenyített nőstények a 2-3 éves vesszők repedéseibe rakják, amelyekből a telelés után kelnek ki az ősanya lárvák, és gyors vedlésekkel ősanyává (fundatrix) fejlődnek. Az ismertetett teljes fejlődési ciklus csak az amerikai és direkttermő szőlőfajtákon megy végbe. Az európai fajtákon a gyökérlakó nemzedékek váltják egymást.

Az anholociklikus fejlődésmenet esetében csak gyökérlakó alakokkal találkozunk, amelyek első vagy második fejlődési fokozatú lárvái telelnek a talajban. Az egymást követő nemzedékek száma az ökológiai feltételektől függően 4–7 között változik.

A legújabb hazai tapasztalatok szerint a filoxéra levél-gubacslakó alakja időnként megjelenik az európai szőlőfajtákon is. A Kocsis Irma, az Irsay Olivér, a Szürkebarát, a Rajnai rizling, a Kunbarát fajtákon egyre gyakrabban károsít. Az ezeken a fajtákon kialakuló gubacsok nem érik el az amerikai fajtákon jellemző méretet. Balatonbogláron a 15 évnél idősebb Muscat de Lunel és a Merlot fajták levelein a gubacslakó alak előfordulása gyakori volt. Ugyanezt tapasztaltuk Káptalanfüreden az Irsay Olivér ültetvényben. Mindez azt jelzi, hogy a faj életrevalósága változik, alakul a körülményekhez alkalmazkodva.

Ökológia és előrejelzés: tömeges elszaporodásnak a kötöttebb talajok kedveznek. Azok a talajok, amelyekben a homok kvarctartalma eléri vagy meghaladja a 75%-ot, immúnis talajoknak tekintendők. A filoxéra ilyen esetben elpusztul.

A szőlő-gyökértetű előfordulása a leveleken kialakuló levél-gubacsok felismerésével, a föld feletti részek növekedési zavarainak figyelembevételével és a kiásott tövek gyökerén található elváltozások (dudorok) alapján állapítható meg.

Védekezés: a gyökérlakó alakok elterjedése ellen amerikai alanyra oltott nemes európai fajták telepítésével, szénkéneges vagy hexaklór-butadiénes talajfertőtlenítéssel és 75%-ot meghaladó kvarctartalmú homoktalajokra való telepítéssel védekezhetünk.

A levéllakó alakok ellen hatásos a tavaszi lemosó permetezés.

Kendermagbogár

(Peritelus familiaris)

Tápnövénykör: a szőlőültetvényeket és a fiatal gyümölcsfákat, továbbá a csillagfürtöt, a lucernát, a vörös herét és a csalánt kedveli. Ritkán táplálkozik az akácon, a dohányon, az arany ribiszkén, a fenyőfélék csemetéin, a borsón és a pázsitfűféléken.

Kárkép: fő kártevőként az imágót tartjuk nyilván, mivel a fakadó rügyeket rágja és kiodvasítja. A rügyeket április–május hónapban károsítja, és ekkor a szőlő már csak az alvórügyekből fejlődő hajtásokon hoz kétes értékű termést. Lárvái hajszálgyökerekkel táplálkoznak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: elterjedésére legjellemzőbb a Fekete-tenger környéki és a dél-olaszországi előfordulás. Hazánkban a Duna–Tisza közén és a Nyírségben található meg legnagyobb egyedszámban, a homoktalajok növényállományában.

Értékelhető termésveszteséget évenkénti rendszerességgel nem okoz. Több éven keresztül nem jelentkezik kártevőként. A károsítás évében a termésveszteség 20–30%-ot is elérhet.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke fejlődik.

Az imágó telel a talajban, ahonnan a szőlőrügyek fakadásával egy időben jön elő. A bogár az alkonyati órákban táplálkozik, az esti és a hajnali órákban a hajtások csúcsán található. Nappal a talaj felső rétegében rejtőzködik. Az érési táplálkozás néhány napig tart, közben párosodik és megkezdi a peterakást. A petéket májusban a talaj felső, 2–6 cm-es rétegébe helyezi el. A naponta lerakott peteszám 2–4. Az ivarérett peték száma 10–110 között változik. Az embrionális fejlődés a környezeti tényezőktől függően 6–20 napig tart. A kukac típusú lárvák a talaj humuszanyagával, a hajszálgyökerekkel, különösen pedig a fűfélék bojtos gyökerével táplálkoznak.

A lárva fejlődése többszöri vedlést követően nyár végére fejeződik be. A talajban bábozódik. Az imágóvá fejlődés két héttel később következik be, de csak a következő év tavaszán jön elő.

Ökológia és előrejelzés: tömeges elszaporodására az egymást követő száraz, meleg években lehet számítani. Különösen kedvező a meleg tavasz és peterakás idején a párás meleg. Az aszályos nyár a lárvák és az imágók tömeges pusztulását okozza.

Az imágó egyedszáma megállapítható térfogati kvadrát módszerrel és növényegyed-vizsgálattal. A védekezés indokolttá akkor válik, ha a növényeken 1-2 imágó táplálkozik.

Védekezés: a növényeken táplálkozó imágókat peterakás előtt, az alkonyati órákban metilparation, monokrotofosz, foszfamidon, kartap és benszultap hatóanyag-tartalmú készítményekkel lehet elpusztítani.

Szőlőilonca

(Sparganothis pilleriana)

Tápnövénykör: sok tápnövényű faj. Európában eddig 116, hazánkban pedig 37 növényfajon észlelték előfordulását. A tápnövények 38 növénycsaládba tartoznak, amelyek többsége kétszikű. Fő tápnövénye a szőlő, rajta súlyos károkat okozhat, a többi növényen azonban nem, kivéve a szamócát.

Kárkép: a hernyók kora tavasszal a rügyeket, majd a leveleket, a levélnyeleket, a fürtkocsányokat rágják, amelyek hirtelen elbarnulnak és mumifikálódnak. A hernyó kártétele felismerhető az összerágott rügyekről, a megrágott és szövedékkel összeszőtt levelekről, hajtásokról. A károsított szőlőtőke a fejlődésben visszamarad, mert az elpusztított rügyek és hajtások helyett az alvórügyekből pótol, aminek következménye a termésveszteség. Az idősebb hernyók a fürtkocsányokat, a fő- és mellékkocsányokat megrágják, a hernyófészekbe a fürtöt is beszövik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a kártevő előfordul Közép-, Kelet-Európában, megtalálható Hollandiában, Svédországban, Kis-Ázsiában, Iránban, Közép- és Kelet-Ázsiában, sőt Japán szőlőtermesztő területein is. Hazánkban a szőlőtermesztő területeken mindenütt előfordul.

Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve 10–12 évenként okoz súlyos károkat. Az elhanyagolt, gyomos szőlőültetvényekben szaporodik el. Súlyos károkat okozott a múlt század végén Tokaj–Hegyalján, Pozsony környékén, a Budai hegyekben, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Komárom megyében, a Jászságban és Pest megye homoki szőlőiben. A Duna–Tisza közén 1940-ben okozott jelentős termésveszteséget. Bács-Kiskun megye déli területein 1955–57-ben és 1966–67-ben volt gazdasági jelentősége.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke fejlődik.

Fiatal (L1) hernyó alakban telel, a karó és a tőke kéregrepedéseiben készített gubóban. Az áttelelt lárvák április végén, május elején jönnek elő a telelőhelyről, és ezzel egy időben a fakadó rügyekkel kezdenek táplálkozni. A hajtások és a fiatal levelek megjelenésekor azokat szövedékkel összeszövik, és a levéllemezzel táplálkoznak. Előnyben részesítik a kacsok által összehúzott leveleket, mert ott védett helyet találnak.

A hernyók rendkívül érzékenyek, ezért zavarásra vagy érintésre elhagyják a szövedéket és a talajra vetik magukat, ahol a rögök között keresnek védett helyet. A 3. vedlés után a hernyók elhagyják a hajtásvégeket, a nagyobb leveleket összeszövik, és azokkal táplálkoznak. Ezzel egy időben következik be a fürtkárosítás. Ekkor a fő- és mellékkocsányokat megrágják. A lárvafejlődés júniusban befejeződik, és ezt követően a levelek között készített, laza szövésű gubóban bábozódik. A lepkerajzás két héttel később, napnyugtakor kezdődik a szőlőtőkék között. Borult időjárás esetén napközben is rajzik. A párosodást követően esetenként 4–10 petét rak a levelek színére.

Az egyedenként lerakott peték száma 90–300 között változik.

Az embrionális fejlődés az ökológiai feltételektől függően két hétig tart, majd ezt követően kikelnek a lárvák, amelyek táplálkozás nélkül szétmásznak a leveleken, és pókhálószerű szálon leereszkednek. A gubókészítéshez védett helyet keresnek, amelyben összegömbölyödve obligát diapauzában maradnak a következő év tavaszáig.

Ökológia és előrejelzés: túlszaporodásra 10–12 évenként kerül sor, amikor egymás után 3-4 éven keresztül súlyos károkat okozhat. Elszaporodását elősegíti a lepkerajzás idején uralkodó párás, meleg, szélcsendes időjárás. A fejlődést a meleg, nedves időjárás segíti. Az egyedszám-növekedést 14–28 °C léghőmérséklet és a 45% vagy ennél magasabb relatív páratartalom kedvezően befolyásolja.

A várható kártételek alakulására jelzést kaphatunk a lepkerajzás fénycsapdával való ellenőrzésekor. További vizsgálatok végezhetők a petecsomók gyakoriságának és a peték számának a felderítésére. A hernyófészkek gyakorisága ugyancsak irányadó lehet a védekezések szempontjából.

Védekezés: a szőlőrügyek fakadásával és a hajtásfejlődéssel egy időben, a fiatal lárvák ellen kell elvégezni. Erre a célra felhasználhatók a foszfamidon, a triazofosz, a cipermetrin, a flufenoxuron, a fentoát, a dimetoát, a benszultap, a fenpropatrin, a diklórfosz, a deltametrin, a kinalfosz, az alfametrin, a fenoxikarb, a lambda-cihalotrin, a metomil, a foszmetilán, a teflubenzuron, a cihexatin, a metilparation, a klórpirifosz-metil, a dioxakarb, a foszmet, az eszfenvalerát, a fenitrotion, a bifentrin, az endoszulfán, az etofenprox, a metiadation és a foszalon hatóanyag-tartalmú készítmények.

Tarka szőlőfürtmoly

(Lobesia botrana)

Tápnövénykör: eredetileg a Daphne gnidium volt a tápnövénye, napjainkban a szőlő tölti be ezt a szerepet. Irodalmi adatok alapján 24 tápnövénye ismert. Hazánkban táplálkozik még a ribiszkén, a szamócán és a cseresznyén.

Kárkép: az első nemzedék L1-es lárvái a szőlő virágbimbóiban vagy a fiatal bogyókban táplálkoznak. Fejlődésük későbbi szakaszában szövedéket készítenek és annak védelme alatt rágják a fürtök kocsányait és a bogyókat.

A második nemzedék lárvái egyenként 4–9 bogyót pusztítanak el, a harmadik nemzedék lárvái pedig már az érő szőlőszemeket fogyasztják. A károsított bogyók puhák, ráncosodnak, esetleg aszúsodnak, de a károsítás nyomán fürtpenészek is felszaporodhatnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a kártevő Közép- és Dél-Európában, a Földközi-tenger vidékén, Kis-Ázsiában, Kelet-Kaukázusban, Azerbajdzsánban és Japánban is megtalálható.

Hazánkban a múlt század közepe óta ismert. A szőlőtermesztő területeken mindenütt előfordul. A károsítás mértéke a bogyóhullással és a szürkepenész fellépésével nő.

Fejlődésmenet: a hazánkban évente kialakuló nemzedékek száma 3.

Báb alakban telelnek az elszáradt bogyók között, esetleg a szőlőtőke kérge alatt vagy a karók, támberendezések repedéseiben. A lepkék április utolsó, május első napjaiban rajzanak, az alkonyati órákban. A rajzással egy időben párosodnak, majd 1-2 napon belül az esti, éjszakai órákban, a tőkék rejtett helyeire rakják petéiket. A peterakás helye néha a bimbós virágzat, a szőlőlevél és a kocsány. Az embriófejlődés 7–9 nap, majd az ezt követően megjelenő L1-es lárvák megkezdik a táplálkozást. A lárvafejlődés 25–40 napig tart, aminek végén a károsított növényi részek és a fürtmaradványok között, száraz helyen bábozódnak. A bábokból 1-2 hét alatt repülnek ki a második nemzedék imágói. A második nemzedék imágórajzásának időpontja június–július, a harmadiké augusztus. A lepkék által lerakott peték száma (nemzedéktől függően) 70–150 között változik. A harmadik nemzedék lárvái már az érő szőlőbogyókkal táplálkoznak. A kifejlődött lárvák bábozódnak és a második nemzedék diapauzáló lárváival együtt vegyes populációban áttelelnek. A fejletlen hernyók elpusztulnak.

Ökológia és előrejelzés: a faj fejlődése során igényes a hőmérsékletre és a szárazabb környezetre. A peteszámot előnyösen befolyásolja, ha a peterakás időszakában a léghőmérséklet 20–27 °C, a levegő relatív páratartalma pedig 55–60%.

A lepkerajzás időtartama, intenzitása fény- és szexuálattraktáns csapdákkal állapítható meg.

Védekezés: a védekezés optimális időpontja a csúcsrajzást általában 8–10 nappal követi. Az első nemzedék lárvái ellen időben alkalmazott védekezés szükségtelenné teszi a további beavatkozásokat. Az inszekticidek közül eredményesen alkalmazhatók mindazok a készítmények, amelyeket a szőlőilonca ellen javasoltunk.

Nyerges szőlőmoly

(Eupoecilia ambiguella)

Tápnövénykör: a faj fő tápnövénye a szőlő, de 63 egyéb tápnövénye is ismert, amelyek közül hazánkban jelentősebb a borostyán, a kányabangita, a fagyal, a vadszőlő és a ribiszke.

Kárkép: a hernyók károsító táplálkozása május–június, majd augusztus. A kártétel megegyezik a tarka szőlőmolyéval. A hernyók a laza és talaj közeli fürtöket részesítik előnyben. A kocsányok átrágása miatt jelentős a bogyóhullás. A hernyó a virágbimbók összeszövésével csőszerű szövedéket készít, amelyet csak a táplálék elfogyása után hagy el, ezért a súlyosabb kárt a tavaszi nemzedék okozza. A nyári nemzedék hernyói egyedenként 10–17 bogyót pusztítanak el. A rágás a bogyón mélyebb és szabálytalanabb, mint a tarka szőlőfürtmoly által okozott.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európa és Ázsia szőlőtermesztő országaiban a mediterrán vidéktől egészen Dél-Angliáig és Dél-Skandináviáig megtalálható. Európában északi elterjedése meghaladja a szőlőtermesztés északi határait. Ázsiában Kazahsztántól és Üzbegisztántól kezdve Kelet-Ázsiáig terjed és eléri Kína területeit. Megtalálható még Japánban és Tajvanon. Előfordulását Algírban is megfigyelték, de Észak-Afrikában nem tudott meghonosodni. Hazai előfordulását és tömeges elszaporodását a hűvösebb és csapadékosabb évjáratokban és országrészeken tapasztaltuk.

Gazdasági jelentősége a populációban betöltött aránytól függően változik. A tarka szőlőmoly és a nyerges szőlőmoly együttesen 55% termésveszteséget is okozott (1958, Móri Borvidék).

Fejlődésmenet: hazánkban évente két nemzedéke fejlődik. Bábállapotban telel a tőkefej, ritkábban a szőlőkarók repedéseiben. A lepkék éjjel 11 óra és a kora hajnali órák között repülnek. Az imágók repülése kevésbé cikázó, váltakozó irányú, mint a tarka szőlőmolyé.

A nőstények májusban, illetve június végén, augusztus elején, a rajzás második felére jelennek meg nagyobb számban. Petéiket a fürtök bimbói, illetve a bogyók közé, egyesével (50–70 db) rakják. A két hernyónemzedék május–júniusban, illetve augusztusban károsít. A hernyók kifejlődve június végén, illetve augusztus végén, szeptember elején elhagyják a fürtöt, és alkalmas bábozódási helyen (tőkecsapok, kéregrepedések) gubót szőnek, majd abban előbábbá, később bábbá alakulnak. A második nemzedékben az előbáb állapot viszonylag hosszú, mivel azok csak október végén, november elején alakulnak bábbá, és így telelnek.

Ökológia és előrejelzés: a faj a tarka szőlőmollyal ellentétben a hűvösebb, csapadékosabb évjáratokat kedveli. Ilyen években a populáció 70–90%-át a nyerges szőlőmoly teszi ki.

A rövid távú előrejelzést megkönnyíti, hogy a tarka szőlőmollyal szemben a nyerges szőlőmoly imágói intenzívebben repülnek a fényre, ezért fénycsapdákkal jól szignalizálhatók. A szignalizációra alkalmas az „Eupoecilia ambiguella” jelű szexferomon készítmény is.

Védekezés: a védekezés során különösen fontos az alsó fürtkezdemények, illetve fürtök védelme. Ezek gondos permetezése az eredményesség alapja.

A védekezésre a szőlőilonca ellen javasolt készítmények használhatók.

Szőlő-levélatka

(Calepitrimerus vitis)

Tápnövénykör: tápnövényei között a különböző szőlőfajták eltérő mértékben játszanak szerepet.

Kárkép: a levélatkák táplálkozása következtében a növények hajtásai gyengén fejlődnek, rövid szártagúak lesznek. A kártétel súlyosságától függően az 5–10 cm hosszú hajtások leszáradnak. A levelek hólyagosodnak és jellegzetesen elbarnulnak. A levél színén való táplálkozás következménye a füstösen barnás elszíneződés, a fonáki oldal azonban megtartja eredeti zöld színét. A barnulás először az ér mentén jellegzetes, majd fokozatosan átterjed az erek közötti mezőkre is. Az atkaszívogatás következtében a levelek kanalasan zsugorodnak, nem fejlődnek, rajtuk áteső fényben sok apró, sárgás vagy színtelen, sugaras foltocska látható. A hajtás tengelyén és a kocsányon parás felületű foltok és csíkok látszanak. A hajtásfejlődés rendellenes, azok vastagok, merevek, könnyen törnek és az oldalhajtások kialakulása következtében csalánosodottak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európa minden szőlőtermesztő államában ismert károsító. Hazánkban először 1914-ben, Budapest közelében találták meg. Azóta az ország minden szőlőtermesztő területén, különösen pedig a Balaton északi oldalán tömeges az előfordulása.

Az utóbbi évtizedben szinte minden tavasszal tömegesen jelentkezett, és így súlyos károkat okozott.

Fejlődésmenet: az ökológiai feltételek alakulásától függően évente 7–10 nemzedéke fejlődik.

A kifejlett imágók telelnek a kéregrepedésekben, sok esetben a rügypikkelyek alatt. Tavasszal a rügyfakadással egy időben a hajtástengelyen és a levelek fonákán kezdenek táplálkozni. A hajtásnövekedés megindulását követően az idős levelekről a hajtáscsúcs alatti fiatal levelekre vándorolnak. Ilyenkor már csak a levél fonákán és a virágbimbókon táplálkoznak. Az atkaszám május–június hónapban és július–augusztusban a legnagyobb. Petékkel szaporodnak, amelyek rendszertelenül helyezkednek el a levelek fonáki oldalán, az érzugokban vagy az érközi levélrészeken.

Az embriófejlődés 8–10 napig tart, amit a lárvák megjelenése követ. A kelés után 6–8 nappal nimfává alakulnak, amit közvetlen nyugalmi időszak előz meg. A nimfa állapotban 6–8 nappal később bekövetkezik a második nyugalmi szakasz, amit az ivarérett imágó állapot követ. A három stádium közül a pete 8–10, a lárva 6–8, a nimfa ugyancsak 6–8 napot igényel.

Egy nemzedék kialakulásához általában 18–24 nap szükséges, amit a nyugalmi szakaszok meghosszabbítanak. A nyári hónapok során augusztus végéig a populáció tisztán nyári (primogyne) alakokból áll. Augusztus végén jelennek meg a telelő (deutogyne) alakok. A telelő alak kialakulásának aránya a nappalok hosszától függ. A fajra jellemző, hogy kedvezőtlen ökológiai feltételek között, rejtekhelyeken 40–50 napot is képes táplálkozás nélkül eltölteni.

Ökológia és előrejelzés: több éven keresztül ismétlődő meleg, száraz tavasz és az ehhez hasonló nyárvég, valamint őszkezdet különösen kedvez elszaporodásának. A tavaszi hajtásfejlődés az atkák miatt olyan súlyosan károsodhat, hogy a tőke mellék- és alvórügyeiből kényszerül új hajtás képzésére.

Az egyedszám megállapítható rügy-, majd hajtásvizsgálattal.

Védekezés: az atka terjedését elősegítik a szaporítóanyagok és a művelőeszközök, ezért azok fertőtlenítéséről gondoskodni kell.

A telelő egyedszám gyéríthető a bárium-poliszulfid hatóanyag-tartalmú készítmény lemosásszerű alkalmazásával. A védekezés optimális időpontja vegetációban a rügyfakadás utáni permetezés. Erre a célra alkalmazhatók a triazofosz, a fenpropatrin, a brómpropilát, a cihexatin, a flufenoxuron, a metomil, a propargit, a piridaben, a bifentrin, az endoszulfán, a fenbutatin-oxid hatóanyag-tartalmú készítmények.

Szőlő-gubacsatka

(Eriophyes vitis)

Tápnövénykör: a termesztett szőlőfajtákon előforduló monofág faj. A fajták közül előnyben részesíti a Piros traminit, a Chardonnayt, a Pannónia kincsét és a Chasselas-t.

Kárkép: a táplálkozás már a rügyekben kezdődik, mert az ott telelő atkák szívogatásának hatására deformálódott levelek fakadnak. Később jellemző a szöszösödés vagy nemezesedés, amikor a szőlőlevelek színén kezdetben dudorok, ezek fonáki oldalán fehér, később pirosas, majd elbarnuló, sűrű szőrképletekből álló foltok alakulnak ki. Súlyos fertőzéskor a hajtás növekedése leáll, és a levelek elpusztulnak. A szöszösödés néha a fürtre és a fejlődő hónaljhajtásokra is átterjed. A virágbimbók az atkaszívás következtében lehullanak. A kártevőnek hazánkban rövid szártagúságot és levélsodródást okozó rassza is ismeretes. Táplálkozásuk hatására a levelek a fonák felé besodródnak, háromszög alakot vesznek fel. A gubacsatka főképpen a fiatal (1–6 éves) telepítések károsítója.

Elterjedés gazdasági jelentőség: a szőlőtermesztő területeken mindenütt megtalálható. Hazánkban az egyik legismertebb kártevő atkafaj. Kártételi jelentőségének megítélése nem egységes, előfordultak azonban olyan esetek, amikor a fiatal telepítéseket súlyosan károsította. Közvetlen termésveszteséget akkor okoz, amikor a fiatal virágkezdeményeket károsítja. A bimbókat borító szöszös bevonat alatti károsítás esetén a bimbók nem fejlődnek virággá, elszáradnak. A virágkártétel következtében kialakuló termésveszteség a 20%-ot is meghaladhatja.

Fejlődésmenet: évente 6-7 nemzedéke fejlődik.

A faj deutogyne egyedei, amelyek kizárólag nőstények, a rügyekben telelnek át, aktivitásuk áprilisban kezdődik. Először az új hajtások első levelén találhatók, és itt rakják le petéiket. Később a hajtások csúcsi levelei felé vándorolnak (ilyenkor a szőlő középső levelei mentesek), majd a hónaljhajtásokon és a visszavágott hajtások végén szaporodnak. Augusztus vége után az atkák a növény alsó leveleire és a tőke téli rügyei irányában vonulnak telelésre. A fejlődés a petétől a kifejlett egyed megjelenéséig 10–14 napig tart. A tenyészidő folyamán a népesség egyedszáma eleinte lassan, később július végéig rohamosan emelkedik, majd a növekedés leáll. Augusztus végétől gyors csökkenés áll be, ami a telelőre vonulással is kapcsolatos.

Ökológia és előrejelzés: a kedvező időjárás, hosszú ősz és korai kitavaszodás esetén, valamint a lisztharmat elleni rendszeres védekezés elmaradásakor nagyobb fertőzés várható, különösen az 1–6 éves ültetvényekben.

A téli hónapokban végzett rügyvizsgálatok eredményei alapján következtetni lehet a kártételek kialakulására. A 3–5 rügyre való metszés esetén az áttelelt atkáknak mintegy a fele (rügyenként 40–400) a tőkén marad, ami tavasszal jelentős fertőzés kiindulópontja lehet.

Védekezés: a téli rügyvizsgálatokkal végzett felmérések alapján védekezés végezhető kolloidkénnel vagy endoszulfán hatóanyag-tartalmú készítményekkel. Később, indokolt esetben, a 3–5 leveles korban vagy az első, peronoszpóra elleni védekezéssel kombinálva flucikloxuron, klofentezin, fenpropatrin, amitráz, hexitiazox, propargit, cihexatin, tetradifon, klórpropilát, piridaben, bifentrin, kén, fenbutatin-oxid hatóanyag-tartalmú szerekkel további szaporodásuk megakadályozható.

Társas redősszárnyú darazsak

(Vespidae)

Közönséges darázs, német darázs, lódarázs, francia darázs

(Vespa vulgaris, Vespa germanica, Vespa crabro, Polistes gallica)

Tápnövénykör: az érő és a lédús gyümölcsök közül előszeretettel fogyasztják a szőlőt, az őszibarackot, a körtét, a szilvát és a ringlószilvát. Az ivadékgondozás során feldarabolt rovarokkal, rovarlárvákkal is etetnek. Egyes fajtársakra jellemző, hogy asztalközösségben elvett táplálékon élnek.

Kárkép: az érő gyümölcsöket gyakran teljesen kiüregesítik úgy, hogy csak a gyümölcs héja és a magház marad vissza. A szőlőn jellegzetes kárkép alakul ki, feltűnők az üres, barnuló héjú bogyók. A darázskártételt követően a háziméhek is táplálkozhatnak a visszahagyott gyümölcsrészeken. A megrágott gyümölcsökön másodlagos rothadás alakulhat ki.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európában mindenütt előfordulnak, de különösen Közép- és Dél-Európában közismertek. Hazánkban mindenütt gyakoriak. Az érőfélben lévő és a már megérett, vékony héjú, nedvdús gyümölcsök károsítói. Jelentőségük a kis területű gyümölcsösökben (házikert) különösen nagy, mert a termést teljesen megsemmisíthetik.

Fejlődésmenet: egyéves fejlődésűek.

A megtermékenyített nőstények telelnek át a rejtekhelyeken, a többi fejlődési alak elpusztul. Tavasszal a nőstények külön-külön államot alapítanak. Papírszerű fészkük nyálból és rágcsálékból készül és néhány sejtsorból áll. A tavasszal lerakott petékből kizárólag dolgozók fejlődnek, amelyek megnagyobbítják a fészket és a később kelt lárvákat táplálják. Évente fészkenként 1000-nél is több egyed fejlődhet. A lárvákat feldarabolt rovarokkal táplálják. A kifejlődött lárvák a sejteket fehér fedővel zárják le, majd bábozódnak. A darázsfészek átmérője a lódarázs esetében a 0,5 m-t is elérheti; védett helyen (padlásokon stb.) találhatók felfüggesztve. Ősszel hímek és nőstények fejlődnek. Párosodás után a hímek elpusztulnak, a megtermékenyített nőstények telelnek.

Ökológia és előrejelzés: elszaporodásuknak kedvez a száraz, meleg időjárás.

Előrejelzésük erjedő gyümölcscsapdákkal megoldható.

Védekezés: gyéríthetők a darázsfészkek eltávolításával, ami az esti és hajnali órákban végezhető. Az üregekbe épített fészkek forró vízzel vagy szénkéneggel megsemmisíthetők. A darazsak gyéríthetők még erjedő gyümölccsel vagy cukros folyadékkal félig töltött, vékony szájú csalogatóüvegekkel. Ezeket az üvegeket a gyümölcsfák vesszőire vagy a szőlőkarókra, illetve kordonhuzalokra kell kiakasztani.