Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

42. fejezet - A szőlő

42. fejezet - A szőlő

A szőlő betegségei

A szőlő vírusos betegségeinek következtében fokozatos tőkeleromlás, a hozamok mennyiségi és minőségi romlása, a tőke folyamatos elöregedése, súlyos esetekben tőkeelhalás következhet be. A szőlő fertőző leromlása (grapevine fanleaf nepovirus), a szőlő levélsodródása (grapevine leafroll associated closteroviruses IV.), a szőlő sárga mozaikja (grapevine fanleaf nepovirus yellow mosaic strain) a gyakoribb betegségek. Ritkábban fordul elő a szőlő faszöveti barázdáltsága (grapevine stem pitting closterovirus), a szőlő krómmozaikja (grapevine chrome mosaic nepovirus), a szőlő tőkesatnyulása (arabis mosaic nepovirus és tomato black ring nepovirus) és a szőlő vonalas mintázottsága (grapevine line pattern ilarvirus).

A szőlő agrobaktériumos vesszőgolyvája (Agrobacterium vitis) a magasművelésű ültetvényekben a vesszők és a kordonkarok pusztulása miatt a szőlő igen súlyos betegsége lehet.

A szőlő gombás betegségei közül a szőlőperonoszpóra (Plasmopara viticola) a legjelentősebb, amely a levélen és a fürtön fordul elő. Csapadékos években a szőlőperonoszpóra elleni védelem adja a szőlő növényvédelmének a gerincét. Aszályos években a szőlőlisztharmat (Uncinula necator) kerül előtérbe, és ilyenkor a szőlő zöld hajtásain, valamint a fürtön súlyos kártételek alakulhatnak ki. A peronoszpóra és a lisztharmat az ültetvényekben évente rendszeresen előfordul, az okozott kártétel elsősorban az időjárás függvénye. A szőlő botrítiszes betegsége (Botrytis cinerea) csapadékos, hűvös nyarakon és ősszel, közvetlenül a szüret előtt fürtrothadással járó, súlyos betegség, amely a szőlőoltványokon is előfordulhat.

A szőlő lombozatán, a hegyvidéki szőlőkben fordul elő a szőlőorbánc (Pseudopezicula tracheiphila). A szőlő szeptóriás levélfoltossága (Septoria ampelina) kisebb jelentőségű betegség.

A szőlővessző és a fürt elhalásával járó, nagyon ritkán és lokálisan mutatkozó betegség a szőlő koniellás fakórothadása (Coniella diplodiella).

A szőlővesszők és a fás részek elhalása miatt gyakran tőkeelhalással járó betegség a szőlő eutípás tőkeelhalása (Eutypa lata), a szőlő fomopsziszos betegsége (Phomopsis viticola) és a szőlő sztereumos tőkeelhalása (Stereum hirsutum).

Fiatal szőlőtelepítésekben és idős, leromlott ültetvényekben a szőlő gyökérbetegségei gyakoriak. Ilyenek a szőlő armilláriás gyökérbetegsége (Armillaria mellea), a szőlő rozellíniás gyökérbetegsége (Rosellinia necatrix), valamint a szőlő röszlériás gyökérbetegsége (Roesleria pallida).

A szőlő fertőző leromlása

(Grapevine fanleaf nepovirus)

Gazdanövény: a betegség a szőlőalanyokon és a nemes fajtákon is előfordul.

Tünet: a levelek deformáltak. Vállöblük nyitott, a levélszél szabálytalanul, erőteljesen fogazott. A levélerek legyezőszerűen ágaznak el, a levéllemez hullámos felületű, klorotikusan márványozott. A hajtások gyengén fejlettek, rövid ízközűek, rendellenes a kacsképződés, a nóduszokon kettős, egymással szembenálló rügyképződés figyelhető meg, a hajtástengely ellaposodik, villásan elágazódik. Sok oldalhajtás képződik, a beteg tőke bokorszerűvé válik. Az ültetvények beteg tőkéi télen is kiválaszthatók.

A fertőző leromlás jellegzetes belső tünetei a szállító edénynyalábokban látható radiális pálcikák. A fürtök is károsodnak, súlyosan madárkásak. A gyökérzet gyengén fejlett. A beteg tőkék az ültetvényben kör alakú foltokban találhatók meg.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a fertőző leromlás a világon, így a hazai szőlőültetvényeinkben is általánosan elterjedt, súlyos betegség, amely a tőkék folyamatos leromlásával és lassú, korai elhalásával jár. A termesztésben lévő alany és nemes szőlőfajok és -fajták a betegségre fogékonyak.

A kórokozó átvitele, terjedése: a kórokozó a beteg tőkék vegetatív részeivel hurcolható széjjel. Terjeszti a beteg tőkékről szedett szaporítóanyag, a zöld és a fás oltásokhoz felhasznált beteg hajtás, illetve vessző. A kórokozót a talajban élő Xiphinema index és a X. italica fonálféreg vektorok is terjesztik. A fertőző leromlás maggal nem vihető át.

Ökológia: hazai viszonyaink a vírusra kedvezőek. A vírus több törzse ismert, ezek agreszszivitása különböző.

Védekezés: a szőlő talaját újratelepítés előtt 5-6 évig pihentetjük. A területet a telepítés előtt fonálféreg ellen nematocid szerrel kezeljük. Vírusmentes szaporítóanyagot szabad felhasználni. A dugvány- és az oltványtermesztés során a fonálféreg vektorok ellen folyamatosan védekezünk. Törzsültetvényben a beteg tőkéket megsemmisítjük.

A szőlő levélsodródása

(Grapevine leafroll associated closteroviruses I–V.)

Gazdanövény: a betegség a szőlőalanyokon és a nemes fajtákon egyaránt megtalálható.

Tünet: kezdetben a hajtások alsó levelein látható tünet, később a többi levélen is. A vörös bogyójú fajtákon vörös foltok jelennek meg, de a nyár elejére a teljes levél megvörösödik, csak az erek mentén marad keskeny, zöld sáv. A fehér bogyójúakon csak enyhe levélsárgulás látható, emiatt ezeken a betegség nehezen ismerhető fel. Az alanyfajták csaknem tünetmentesek. Később a levelek megvastagodnak, a fonákuk felé besodródnak, és ekkor a meghajlított levél üvegszerűen, pattanva törik. A levélsodródás folyamatosan halad a hajtáscsúcs felé, és a nyár végére a tőke összes levelén levélsodródás látható.

Kevés fürt képződik, a bogyó savanykás, gyengén színeződik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség 1965 óta ismert Magyarországon. Ennek ellenére ma már az egész országban elterjedt. A levélsodródás hazánkban, de külföldön is a szőlő legelterjedtebb és legjelentősebb vírusos betegsége, amelynek következtében a hozamok jelentős mennyiségi és minőségi romlása áll elő.

A kórokozó átvitele, terjedése: a kórokozó a szőlő vegetatív részeivel terjeszthető. Fokozott veszélyt jelent a terjesztésben a beteg alany, amely rendszerint tünetmentesen hordozza a kórokozó vírusokat.

Ökológia: a levélsodródást öt, teljesen még fel nem tárt vírustörzs okozza. A betegség hazai viszonyaink között erőteljesen terjed.

Védekezés: törzsültetvényből a beteg tőkéket eltávolítjuk. Évente három vizuális szelekciót végzünk. Hőkezeléssel kombinált mikroszaporítással levélsodródástól mentes növények állíthatók elő.

A szőlő agrobaktériumos vesszőgolyvája

(Agrobacterium vitis)

Gazdanövény: az Agrobacterium vitis baktériumfajt a polifág A. tumefaciens fajból különítették el. Az A. vitis a Vitis nemzetség fajain fordul elő. Más gazdanövényeken levő esetleges előfordulása még nem tisztázott.

Tünet: a beteg szőlőtőkék gyengén fejlődnek, lombjuk sárgászöld vagy vöröses. A levelek néha kanalasodnak. A dugvány, az oltvány vagy az idősebb tőkefej sebein vagy a talaj feletti vesszőkön bárhol egyenetlen, a karfiol felületére emlékeztető, hosszúkás, borsó, olykor ököl nagyságú tumorok láthatók. A tumorok felszínén az elhalt kéregszövet szétmálló szálai feszülnek, alattuk a faszövet elhal, és emiatt tápanyag-szállítási zavarok lépnek fel, a tőkefej, a kordonok, a törzs, a szálvessző elhal. A kezdetben puha tumorok fokozatosan megkeményednek, majd egy-két éven belül szétesnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: külföldön és hazánkban is mindenhol előfordul a betegség, amely régóta ismert. A magasművelésű szőlőültetvényekben a kordonkarok károsodása miatt különösen súlyos betegség. Magyarországon az ültetvények fertőzöttsége 5–85% között váltakozik. A betegség veszélyességét növeli az is, hogy a szőlő-szaporítóanyaggal a vesszőgolyva tünetmentesen is átvihető.

A kórokozó életmódja: a kórokozó a beteg szőlővesszőben telel. Tipikus sebparazita, a vesszőt csak sebeken át fertőzi. A sejt közötti járatokban az élő kéregszövetben telepszik meg. A szövetek sejtjei gyors osztódásnak indulva jellegzetes tumorokat képeznek. A kórokozó baktérium a szőlő szállító edénynyalábjaiba is eljut, és az erőteljes nedvkeringés megindulásakor a szőlő legkülönbözőbb részeibe sodródhat, azaz szisztemizálódik. A veszsző parányi repedésein át kilép az edénynyalábokból, és a kéregszövetbe jutva másodlagos tumorok képződhetnek. A fagy okozta repedések a tumorképződés gyakori helyei.

A baktérium a szőlő könnyezési nedvéből is kimutatható. A kórokozó tünetmentes, fertőzött szőlővesszővel terjeszthető.

Ökológia és előrejelzés: a baktérium hőoptimuma 25–28 °C. A tumorok kifejlődését a fagy okozta vesszőrepedés, a kora tavaszi, hirtelen felmelegedés, a nedvkeringés gyors megindulása elősegítheti. A vesszőn kialakuló tumorok nemcsak áttételesek, hanem külső fertőzés eredményei is lehetnek.

A betegség várható mértékére az ültetvény fertőzöttségéből következtethetünk.

Védekezés: a vesszőgolyva elleni védelem a prevencióra épül. A tumorok lemetszése az áttétel miatt rendszerint eredménytelen védekezési mód.

A mikroszaporítással előállított növények a betegségtől mentesek. Ezeket izolált fóliahengerben gyökereztetjük, így garantáltan egészségesek maradnak. Szaporítóanyag csak tünetmentes ültetvényről szedhető. A dugványok egyedi izolációja megakadályozza a betegség terjedését a gyökereztetés során.

Ültetvényben a könnyezési nedvvel való terjedés a nedvkeringés megindulása előtti metszéssel elkerülhető. A szőlőt 7 °C alatti középhőmérsékleten kell metszeni. A bőséges nitrogénadagolás a vesszőgolyva kialakulását elősegítheti, ezért kerülendő.

Szőlőperonoszpóra

(Plasmopara viticola)

Gazdanövény: a szőlőperonoszpóra a Vitaceae család fajain fordul elő. A Cissus, a Parthenocissus és a Rhoeocissus fajok csaknem ellenállóak. A Vitis fajok közül az amerikai és az ázsiai eredetű fajok rezisztenciája nagyfokú. Néhány direkttermő fajtánk ellenállósága is kiváló. A Vitisvinifera termesztett fajtái nagyon fogékonyak. Fogékonyságukat újabban ellenálló amerikai és ázsiai fajtákkal való keresztezésekkel sikerült mérsékelni. Ilyen új fajta pl. a Zalagyöngye.

Tünet: a levélen, a kacson, a fürtön láthatók tünetek. A fiatal levélen kör alakú, sárgászöld, fényben áttetsző, ún. olajfoltok vannak. A fonákon fehér sporangiumtartó gyep látható. A foltok hamarosan elszáradnak.

Az idősebb levélen, a nyár végén, levélerek által határolt, szegletes, apró olajfoltok vannak, fonákukon fehér sporangiumtartó gyeppel. A foltok elhalása után a levél jellegzetesen mozaikos kinézetű. A súlyosan fertőzött peronoszpórás levelek lehullanak.

A szőlőfürt a fürtvirágzat megjelenésétől kezdve egészen a borsómag nagyságú bogyók kifejlődéséig hasonló tünetekkel betegszik meg. A fürtkocsány, a virág, a fiatal bogyó sárgászölddé válik, felületükön dús fehér sporangiumtartó gyep képződik. A fürt, a virág és a bogyó gyorsan elszárad.

A bogyók később már egyedileg betegszenek meg, a bogyókocsány felől töppednek, szürke, majd barna vagy lilásbarna színűekké válva, megszáradva, összetöppednek. Az idős bogyók felületén sporangiumtartók már nem fejlődnek. A töppedő bogyók belső szövetei a betegség kezdetétől fogva megbarnulnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegséget 1837-ben Észak-Amerikában írták le először. Európában 1878-ban, Franciaországban jelent meg. Magyarországon 1880-ban tűnt fel, és már 1890–92 között olyan súlyos járványok alakultak ki, hogy a bortermés a negyedére csökkent.

A szőlőperonoszpóra ma már általánosan elterjedt betegség, és hazánkban a szőlő legjelentősebb betegségének tartjuk, kártételét száraz években csak a szőlőlisztharmat vagy esetenként a botrítiszes betegség múlhatja felül. A betegség nyomán 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat, ezért a szőlőperonoszpóra elleni rendszeres védelem nélkül gazdaságos, biztonságos szőlőtermesztés nem képzelhető el.

A kórokozó életmódja: a kórokozó a talajra hullott szőlőlevelekben oospórával telel. Tavasszal az oospórák rövid nyélen ülő, ún. makrosporangiumot fejlesztenek, ezekben 35–40 zoospóra fejlődik. A zoospórák vízcseppben kirajzanak, és az esőcseppekkel a szőlő alsó leveleire csapódnak fel. Csíratömlőt fejlesztenek, és a sztómákon át a levél szövetébe hatolnak. A gomba micéliuma a sejt közötti járatokban gyorsan halad tovább, a sejtekbe hausztóriumokat növesztve, miközben a levélen kifejlődnek a jellegzetes olajfoltok.

A levélfonákon 1-2 napon belül a sztómákon keresztül fehér sproangiumtartók gyepet alkotva törnek a felszínre. A rajtuk lévő sporangiumok 3–20 napig életképesek, és csapadék esetén vízcseppben zoospórákra esnek széjjel, amelyek 1-2 óra alatt ismét fertőzik a levelet vagy a fürtöt. A sporangiumok terjesztik a betegséget a vegetációban.

A levél a fonákon át fertőződik, mert a fonákon nagy a sztómák száma. A fiatal bogyón is sok a sztóma, emiatt könnyen fertőződik. Idős bogyók felületén a sztómaszám rohamosan csökken.

A szőlőperonoszpóra lappangási ideje, azaz a zoospórával való fertőzéstől az olajfoltok megjelenéséig eltelő időszak elsősorban a léghőmérséklet függvénye.

Az áttelelő oospórák a nyár végén kialakuló mozaikfoltos levelekben alakulnak ki.

Szőlőültetvényeink fertőződésében a déli, mediterrán szőlővidékekről a monszunesőfrontokkal hazánkba sodródó sporangiumoknak is jelentős szerepe lehet.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó hőmérsékleti optimuma 20–25 °C. Fejlődése már 10 °C feletti napi középhőmérsékleten megindul. Az oospórás fertőzés feltétele a napi 10–13 °C középhőmérséklet, a 10–11 °C feletti, éjszakai hőmérséklet, valamint az 1-2 napon belüli 10 mm feletti csapadék. A vegetációban a zoospórás fertőzés már 3–5 mm csapadék esetén is bekövetkezik.

A szőlőperonoszpóra várható megjelenését a napi középhőmérséklet és csapadék mérésével, valamint inkubációs táblázat segítségével előre jelezhetjük.

A szőlőperonoszpóra lappangási ideje különböző léghőmérsékleten

Istvánffi és Pálinkás (1913), valamint Sántha (1934) nyomán

Az inkubációs táblázatból az olajfoltok megjelenésének idejét határozhatjuk meg. Eddig kell a szőlőt védelemben részesíteni. Késedelmes védekezés esetén csak szisztémikus hatóanyag használatával védekezhetünk eredményesen.

Az előrejelzések hatékonyságát a mikroklimatikus különbözőségek nagymértékben befolyásolhatják. Az előrejelző állomás helyének kijelölése jó helyismeretet igényel. A vegetációban a monszunesőzések szállította inokulum előrejelzése nem megoldott. Az előrejelzés csak a helyi szignalizáció kiegészítője lehet.

Szőlőperonoszpóra járványveszélyének kialakulására akkor számíthatunk, ha az esős május–júniust borult, gyakori esőzésekkel teli nyár követi. Ilyenkor 4–5 naponként új zoospórageneráció képződik, és a 20 nap alatt kifejlődő 4-5 generáció már súlyos járványt okozhat.

Védekezés: a szőlő lombját a talajba forgatjuk. A szőlősorokat szélirányba telepítjük. Mély fekvésű, ködös területre szőlőt nem telepítünk. A védekezési kapacitást a minimális, 3-4 napos permetezési forduló végrehajtására tervezzük.

A szőlőperonoszpóra elleni védelem a kémiai védekezésen alapszik. Járványveszélyes időszakban 10–12, járványmentes időben 5–7 kezelést tervezünk, ezenkívül 1–4 fürtporozásra is felkészülünk.

A kémiai védekezésre kontakt és szisztémikus hatóanyag-tartalmú fungicideket, illetve ezek kombinációit használjuk. A kontakt hatóanyagúak közül a réz-szulfát, a rézoxiklorid, a réz-hidroxid, a cineb, a mankoceb, a propineb, a metirám, a kaptán és a folpet, a szisztémikus hatóanyagúak közül a benalaxil, a cimoxanil, az efozit, a metalaxil és az oxadixil hatóanyagúakat használjuk.

Szőlőlisztharmat

(Uncinula necator)

Gazdanövény: a Vitis fajokon a leggyakoribb. Esetenként a Cissus, a Parthenocissus és a Rhoeocissus fajokon is előfordulhat.

Tünet: a levélszínen, ritkán a fonákon is finom, hálózatos, szürkésfehér micéliumbevonat látható, amelyben fekete, pontszerű kleisztotéciumok is fejlődnek. A levéllemez meggörbül, hullámosodik, sötétbarnára színeződik, majd elszárad, és a levél lehullik.

A hajtáson már a rügyfakadást követően szabad szemmel alig észlelhető, lisztes bevonat van. Ezt primer tünetnek nevezzük. Később, az idős hajtásokon már jól látható a szürkésfehér micéliumbevonat, amely alatt a bőrszövet hálózatosan, foltszerűen megbarnul, majd elfeketedik. A hajtáson kialakult folt maradványai még az egyéves vesszőn is jól fellelhetők.

A fürtön, a zöld bogyókon erőteljes, lisztes micéliumbevonat képződik. Alatta a bogyóhéj elparásodik. A parás héjat a növekvő bogyó felszakítja, a bogyó felreped. A repedésen át az egyébként egészségesen zöld bogyóhús kifolyik, a magvak is láthatóvá válnak. Az ilyen bogyókat a gyakorlatban sérves bogyóknak nevezik. A zsendülő bogyók berepedése már kevésbé drasztikus, de a sérült bogyók minden esetben beszáradnak, és a fürt értéktelenné válik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: az egész országban elterjedt betegség. Az utóbbi, aszályos években kártétele jelentősen megnövekedett. Főleg a fürtök károsodása jelentős, gyakran a fogékony fajtákon 80–100%-os fürtkár is kialakul.

A kórokozó életmódja: a kórokozó a fertőzött rügyekben telel. A kleisztotéciummal való áttelelés nem jelentős. A fertőzött rügyből fejlődő hajtáson alakul ki a primer tünet. E hajtásokon lefűződő konídiumok terjesztik tovább, és ezután alakulnak ki a másodlagos, ún. szekunder tünetek. A lisztharmat a teljes vegetációban a légárammal tovajutó konídiumokkal szóródik széjjel.

Ökológia és előrejelzés: a lisztharmat-konídiumok csírázása 15–27 °C hőmérséklet és 96% relatív páratartalom esetén optimális. A konídiumok néhány óra alatt csíráznak, és 5-6 nap múlva újabb konídiumláncok fejlődhetnek. Járvány kialakulása párás, meleg időjárás esetén valószínű.

A lisztharmat előrejelzésére az ültetvényben előforduló fogékony fajták használhatók fel. Ezeken jelenik meg a lisztharmat először, ezek a lisztharmat legjobb jelzőnövényei.

A lisztharmatjárvány kialakulása helyi jellegű, nagy távolságokra az inokulum nem szállítódik. Egy ültetvényben a várható járványveszély a vesszők téli bonitálásával is becsülhető. A tünetes vesszők száma a fertőzött rügyek nagyságrendjére is utal. A járvány előzménye minden esetben az ültetvény előző évi súlyos fertőzöttsége.

Védekezés: a lisztharmat elleni védekezést a primer tünetek észlelésekor, kisleveles állapotban kezdjük el. Ez megelőzi a peronoszpóra elleni első kezelést. Száraz időjárás esetén a lisztharmat ellen folyamatosan védekezünk.

A lisztharmat ellen kontakt és szisztémikus hatóanyagú fungicidekkel védekezhetünk. A lombot permetezéssel, a fürtöt kiegészítő fürtporozással védjük. Kontakt hatóanyagok a dinokap, a kén, a kinometionát és a nitrotál-izopropil; szisztémikus hatóanyagok a benomil, a dinikonazol, a fluzilazol, a hexakonazol, a nuarimol, a pirazofosz, a propikonazol, a pirifenox, a tiofanát-metil, a triflumizol és a triforin. A permetléhez nedvesítőszert is adunk.

A fürtporozást kén hatóanyaggal hajtjuk végre. A szisztémikus hatóanyagú készítmények a fürtökben alig transzlokálódnak, ez gyakori oka a fürtvédelem sikertelenségének.

A szőlő eutípás tőkeelhalása

(Eutypa lata)

Gazdanövény: a szőlőn és a kajszin fordul elő.

Tünet: a fás részeken, a sebzések körül hosszirányú, zónált, rákos sebek alakulnak ki. A törzs, a kordonkar a foltoknál hosszirányban belapul. A sebben a kéregtől a farészig húzódó szövetelhalás látható. A tápanyagszállítás menete károsodik, emiatt a folt feletti hajtások rövidülnek, fürtöt alig hoznak. Olykor a károsodott vessző alvó rügyei is kifakadnak, majd hamarosan elszáradnak, és a tőke részlegesen vagy teljesen elhal.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: régen behurcolt betegség, amely a magasművelésű szőlőültetvényekben nehezíti a termőkarok kialakítását. Eddig az ültetvények 4–85%-os fertőzöttségét figyelték meg.

A kórokozó életmódja: a gomba a fertőzött tőkék sebein és a levágott nyesedékben, peritéciummal telel. Az aszkospórák a tőke fás részeit, sebzéseken keresztül fertőzik. A betegség lassú lefolyású: többéves, tünetmentes időszak után jelennek meg az első látható tünetek. A lappangási időben a gomba a faszövetben halad előre, majd a kambiumba és a háncsszövetbe hatol. A fertőző aszkospórák kiszóródása az egész vegetációban folyamatos.

Ökológia és előrejelzés: a gomba már viszonylag alacsony, 1–6 °C hőmérsékleten is fertőzőképes. Előrejelzése az ültetvény fertőzöttségének felmérésével lehetséges.

Védekezés: az ültetvényből az elhalt fás részeket, tőkéket eltávolítjuk és elégetjük. A tőkék késő őszi vagy megkésett tavaszi metszését kerüljük. A kordonkar kialakítását kevés sebzéssel végezzük. A sebeket sebzáró szerrel vagy benomil hatóanyagú fungicid 2,5%-os töménységű oldatával kezeljük.

Fiatal ültetvényekben a betegség megelőzésére a fás részeket a szüret után 1,5%-os rézoxiklorid hatóanyagú készítménnyel permetezzük. Kora tavasszal a megmetszett szőlőt a sebek lezárására rézoxiklorid hatóanyagú fungiciddel permetezzük meg.

Szőlőorbánc

(Pseudopezicula tracheiphila)

Gazdanövény: főként a Vitis nemzetség fajain fordul elő, de több lombos fáról és cserjéről is kimutatták. Többen úgy vélik, hogy a lombos fák tömegének hiánya az oka az alföldi szőlők orbáncmentességének.

Tünet: csak a levélen van

Tünet: az elhaló erek mentén nagy, szabálytalan alakú foltok alakulnak ki. A fehér szőlőfajtákon sárga, a vörös fajtákon barnásvörös a foltok szegélye. A beteg levelek lehullanak, a tőke felkopaszodik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: az orbánc a hegyvidéki szőlőültetvényekben fordul elő, a sík vidéki szőlők rendszerint mentesek a betegségtől. Helyi járványok alakulhatnak ki, ilyenkor a levelek 50–80%-a is lehullhat, minőségi és mennyiségi veszteséget okozva.

A kórokozó életmódja: a kórokozó a talajra hullott levelekben telel. A tavaszra kifejlődő apotéciumok aszkospórái fertőznek. Anamorf alakja nincs. Nyáron újabb fertőzés már nem lehetséges.

Ökológia és előrejelzés: járványveszély csak egymást követő csapadékos évek után alakulhat ki. Előrejelzés a lehullott levelekben fejlődő apotéciumok vizsgálatával lehetséges.

Védekezés: ősszel a lehullott leveleket a talajba forgatjuk. A lombhullás előtt végzett, DNOC hatóanyagú kezelés a gomba áttelelését gátolja. Tavasszal kis hajtás (3–5 leveles) állapotban védekezünk először. A további védekezések a peronoszpóra elleni védekezéssel egybeesnek. A szőlőorbánc ellen a mankoceb és a propineb hatóanyagú fungicidek igen hatásosak.

A szőlő botrítiszes betegsége

(Botrytis cinerea)

Gazdanövény: a kórokozó polifág gomba. A szőlőn kívül a legtöbb termesztett növényen előfordul.

Tünet: a fiatal hajtások és a fürtkezdemények elhalása viszonylag ritka tünete a betegségnek. A zsendülő fürtön rendszerint a sérült bogyóktól kiinduló rothadás indul meg, amely az egész fürtre kiterjed, és a fürtben alkoholos, majd ecetes erjedés indul meg. Ez a tünet a zöldrothadás. Az érő fürtökön is kialakulhat botrítiszes rothadás. A vesszők is károsodhatnak, a beteg vesszőkből készült oltványok rosszul erednek. A beteg részeken szürke konídiumtartó gyep fejlődik, amelyről porszerű konídiumfelhő hullik széjjel. A szőlő felületén gyakran fekete szkleróciumok is láthatók.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: általánosan elterjedt betegség. Csapadékos, meleg időjárás esetén súlyos járvány alakulhat ki. A fiatal fürtök 10–30%-a elpusztulhat, és ez 2–15%-os termésveszteséggel járhat. Az érő fürtök 50–60%-a is elrothadhat, és emiatt 5–20%-os súlyveszteséggel számolhatunk. A vesszőfertőzöttség miatt az oltványok 5–10%-a nem ered meg.

A kórokozó életmódja: a polifág gomba élő és elhalt növényeken egyaránt áttelel. Áttelelése nemcsak a szőlő növényhez kötött. A szkleróciumok telelnek át főképpen. A konídiumok 20–25 °C léghőmérsékleten, 92–97%-os relatív páratartalom esetén 6–8 óra alatt kifejlődnek. A konídiumok a széllel terjednek.

A gomba a szőlőt sebeken át fertőzi. Az ép bőrszöveten és a sztómán át való fertőzés nagyon ritka. Jelentős a virágzás után az elhalt virágmaradványokon keresztüli fertőződés, az ún. kontakt infekció. A bogyók élettani okok miatti, valamint a lisztharmat következtében előálló felrepedése, a kártevők okozta sebek a behatolás gyakori helyei.

Ökológia és előrejelzés: a betegséget rendszerint a bogyók tömeges sérülése előzi meg. Járványveszélyt a meleg, csapadékos időjárás jelent.

Védekezés: a betegség elleni védekezés fontos követelménye a megelőzés. A szőlőtőkét szellősen neveljük. Egyenletes vízadagolással a fiziológiás bogyófelrepedés kiküszöbölhető. A bogyósérülést a kártevők és a lisztharmat elleni védekezéssel elkerülhetjük. Jégverés esetén a sebek lezárására azonnal védekezni kell.

A botrítiszes betegség ellen a kritikus fertőzésveszélyes időszakokban 3 (–4) alkalommal célzott kezelést végzünk. Először a virágzás végén, 80%-os elnyíláskor, a kontakt infekció elkerülésére, másodszor közvetlenül a fürtzáródás előtt, harmadszor a szüret előtt 30 nappal a zsendülő bogyók védelmére, végül negyedszer, járványveszély esetén, a szüret előtt két héttel. Permetezésre, illetve porozásra a kontakt hatóanyagú fungicidek közül a diklofluanid, a folpet, a kaptán, a metirám, a polioxin-B és a tirám; a lokoszisztémikus és szisztémikus hatóanyagúak közül az iprodion, a procimidon, a vinklozolin, valamint a benomil és a tiofanát-metil hatóanyag-tartalmúak használhatók.

Az oltványkészítéshez használt vesszőket hidroxi-kinolin hatóanyagú gombaölő szer oldatában csávázzuk.