Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A kajszi gyomnövényei

A kajszi gyomnövényei

Kajszitermesztésünk Bács-Kiskun megyében összpontosul. A megye 16 gazdaságában, 634 ha-on vizsgálták a gyomflóra változását a legutóbbi években. A különböző táblákon 17 fő gyomfaj jelenlétét állapították meg, ezek közül 5 faj uralkodó.

Az évelő egyszikűek közül a G1 életformába tartozó Cynodon dactylon és az Agropyron repens gyakorisága és területfoglalása a legnagyobb, a magról kelő gyomok között a T4Amaranthus retroflexus, Erigeron canadensis és Chenopodium album meghatározó. E két utóbbi előretörése figyelhető meg. A tarackos gyomok magas aránya a szükséges védekezések elmaradásának következménye. Nincs kielégítő védelem az Asclepias syriaca ellen, terjedése várható. Az egyéb fajok között említést érdemel a Convolvulus arvensis (G3), a Hordeum murinum (T2) és az Echinocloa crus-galli (T4).

A gyomosodás tekintetében augusztusra kialakuló kedvezőtlen helyzet a kajszitermesztés jövedelmezőségének romlására mutat.

A kajszi gyomirtása

A kajszi igen érzékeny a gyökérherbicidekre, ezért a káros hatások elkerülése érdekében legfeljebb sorvegyszerezést célszerű alkalmazni. Különösen vonatkozik ez a homoktalajon telepített ültetvényekre, ahol a talaj kevés szerves anyagot és kolloid részt tartalmaz. Homoktalajon 5 évesnél fiatalabb állományokat általában kockázatos gyökérherbicidekkel kezelni.

Nincs az ültetvény korához kötve a fluazifop-P-butil, a napropamid, az oxadiazon, a pendimetalin, a diquat-dibromid és a metolaklór használata. Ezek vadkajszi alanyú oltványiskolában is alkalmazhatók, de vigyázni kell, hogy a kajszi lombozatára permetcsepp ne kerüljön.

A pendimetalin és a napropamid hatóanyagú készítmények használhatók új telepítésben (is), de meg kell várnunk a talaj ülepedését, a repedések eltűnését. Legkedvezőbb az őszi kijuttatás, de fagymentes időjárásban az egész nyugalmi időszakban megtehetjük, ha a gyomirtó szer elegendő nedvességet kap az aktiválódáshoz. A kijuttatásukkor a talajnak gyomoktól és növényi maradványoktól mentesnek kell lennie. Hatásuk számos egyéves gyomfajra kiterjed.

Egyszikűek irtására alkalmas a fluazifop-P-butil. Magról kelő egyszikűekre 1–3 leveles állapotban kell kipermetezni, évelőkre pedig akkor, amikor intenzív növekedésben vannak (10–30 cm-es fejlettség) és a nagyobbik dózissal. Egyéb posztemergens készítményekkel nem kombinálható, ezeket 7 napos eltéréssel lehet kijuttatni. A szulák ellen oxadiazon hatóanyagú készítmény használható, 20–30 cm-es fejlettségnél.

Kétévesnél idősebb ültetvényben már napropamid is felhasználható a magról kelő egyszikűek, illetve disznóparéjfélék, libatop- és pipitérfélék ellen.

Háromévesnél idősebb ültetvényben egész évben alkalmazható posztemergensen, főképp mélyen gyökerező, évelő egyszikűek ellen a glifozát hatóanyagú készítmények egész sora és a glifozát-trimesium. Ügyelni kell arra, hogy a kajszi leveleire ne jusson a permetléből, mert a termékcsalád tagjai nem szelektívek. Ez azt is jelenti, hogy hatásosak több kétszikű gyomra is. Évelő egyszikűek (Agropyron repens, Cynodon dactylon) ellen március végén, április elején a leghatékonyabb a védekezés. Május második felétől a tarackok axilláris rügyei már mélynyugalmi állapotban vannak, ekkor nem érdemes kezelni. Az évelő kétszikűek (Convolvulus arvensis, Cirsium arvense) virágzásuk idején – június elejétől – a legérzékenyebbek. Vegyes gyomállomány esetén a kezelést legcélszerűbb május elején elvégezni. A kijuttatás után 6 órán belül hullott csapadék csökkenti a hatást. Júliusban és augusztusban az újra kihajtott gyomok ellen már csak szórópisztolyos „vadászó” permetezést érdemes végezni, fokozottan ügyelve a gyümölcsfákra.

Négyévesnél idősebb telepítésű gyümölcsösökben újabb hatóanyagokkal bővül a herbicidválaszték. Virágzás előtt alkalmazható az MCPA. A kezelést úgy kell végezni, hogy permetlé a növény zöld részére ne jusson, mert károsodást idézhet elő. Az eljárás csak sorkezelésre használható. A készítmények hatásspektruma széles, de nem hatásosak az Anthemis, Bifora, Cerostium, Fumaria, Galium, Geranium, Matricaria és Stellaria fajok ellen.

Szintén csak négyévesnél idősebb állományban használható terbacil hatóanyagú készítmény, fakadás előtt, egy- és kétszikű gyomnövények preemergens irtására. 1% alatti humusztartalmú talajokon nem biztonságos! Két év után más gyomirtó szerre kell váltani!

Fakadás előtt használható a karbamidszármazékok közé tartozó linuron és monolinuron, magról kelő, elsősorban kétszikű gyomnövények ellen. A velük azonos csoportba tartozó klórbromuron használata viszont csak 5 évesnél idősebb ültetvényben engedélyezett.

A kajszi gyomirtó szerei