Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A cseresznye és a meggy kártevői

A cseresznye és a meggy kártevői

A cseresznye és meggy kártevőegyüttesének legjelentősebb, gazdasági kárt is okozó tagja a cseresznyelégy, amelynek nyűve a termésben él. Ugyancsak az együttes jellegzetes tagja a füstösszárnyú levéldarázs, amelynek fekete, csillogó felületű álhernyói a leveleket hámozgatják. A gyakran megjelenő fekete cseresznye-levéltetű telepei főképpen a hajtásvégek leveleinek fonákán élnek és azok torzulását, becsavarodását okozzák. A fertőzött levelek alatti részeket a levéltetvek ürüléke (mézharmat) és az azon megjelenő korompenész lepi el. A károsítás a cseresznye vagy meggy termését kevéssé érinti ugyanazon évben, mert a levéltetvek elszaporodása rendszerint a gyümölcsérés után következik be. Alig észrevehető szépséghibának számít a gyümölcsök magjában esetenként fejlődő meggyeszelény kártétele; a bogár peterakását a gyümölcs felületéről a magig húzódó keskeny csatorna jelzi.

Cseresznyelégy

(Rhagoletis cerasi)

Tápnövénykör: elsősorban a cseresznyét és meggyet károsítja, de megfigyelték lonc (Lonicera), sajmeggy (Prunus mahaleb) és csepleszmeggy (Prunus fruticosa) gyümölcsében is. Ezek igen fontosak mint alkalmi tápnövények, ha a cseresznye virágzása valamely okból elmaradna. Említés történik az irodalomban a parkokba telepített hóbogyó (Symphoricarpus) és ördögcérna (Lycium), valamint a sóskaborbolya (Berberia) termésében való előfordulásáról; az utóbbi adat azonban valószínűleg a rokon Rhagoletis berberidis légyfajjal való összetévesztés eredménye.

Kárkép: a cseresznyelégy lárvája (nyűve) a gyümölcsben furkálva fejlődik, táplálkozása és mozgása következtében a mag körüli részek elpépesednek és elbarnulnak. A gyümölcs puha tapintásúvá válik, és a mag nyomásra könnyen elmozdul. A károsított cseresznye (meggy) erjedésbe és rothadásba megy át.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európában elterjedt faj, a fertőzött terület hazánkban évente mintegy 15–20 ezer ha-t tesz ki, nem számítva a kiskerteket és szórvány gyümölcsösöket. A kései, egyben az export szempontjából legjelentősebb cseresznyefajták fertőzöttsége elérheti a 100%-ot is.

Fejlődésmenet: az évente egy nemzedéket nevelő faj obligát diapauzájú, a nyugalmi állapota független a fotoperiódustól. A talaj felső 10 cm-ében telelő bábokból az első imágók rendszerint a 12 °C talajhőmérséklet elérése után, már április közepén kikelnek, de rajzásuk júliusig eltarthat. A diapauza feloldásában jelentős szerepe van a bábokat ért fagyhatásnak, 0 °C feletti hőmérsékleten telelt bábok nem alakulnak át a következő évben. A június közepén diapauzájukat elkezdő bábok kis százalékából (0,1–5%) még ugyanazon a nyáron megjelenhetnek imágók, ezeknek nincs hatása a cseresznyetermesztésre. A bábok túlnyomó része a következő tavaszig nyugalmi állapotban marad, 4-5%-uk kétszer is áttelel.

A bábokból kikelt legyek kiszíneződésük és szárnyaik megkeményedése után válnak repülőképessé, nagyobb távolságokra azonban ritkán repülnek. A fakorona déli oldalán, a legmelegebb részeken tartózkodnak a legszívesebben, a levelek fonákán (a közvetlen napfényt kerülik). A nőstények párosodás, majd érési táplálkozás után válnak termékennyé, és petéiket tojócsövükkel egyenként a zöld vagy színesedő gyümölcsök héja alá süllyesztik. A nőstény petézéskor a gyümölcsöt a többi nőstény tájékoztatását szolgáló (elriasztó) feromonnal jelöli meg, így gyümölcsönként rendszerint csak egy nyű fejlődik.

A petékben az embrionális fejlődés 6–10 napig, a lárvák fejlődése 10–12 napig tart. A kifejlődött lárvák a károsított gyümölcsből a földre vetik magukat, abba 10–12 cm mélységig befurakodnak, majd ott bábbá alakulnak.

Ökológia és előrejelzés: az imágók kialakulásához szükséges, a bábokat ért fagyhatástól eltekintve a faj inkább melegkedvelőnek nevezhető, így már maga a rajzás csak a megfelelő (12 °C feletti) talajhőmérséklet elérése után várható. Az imágók a fakorona legmelegebb részeiben tartózkodnak, és ezért a gyümölcsök fertőzöttsége is a déli oldalon a legmagasabb. A hőmérséklet a lárvafejlődés időtartamát is lényegesen befolyásolja.

Nyugati vizsgálatok szerint az európai cseresznyelégy-populáció keleti és nyugati törzsre tagolódik, amelyek genetikailag inkompatibilisek; a két törzs határvonala Magyarország és Ausztria határán húzódik. Az ökológiai sajátosságot a gyakorlati védekezés során még nem hasznosították.

A védekezés eredményességének alapfeltétele, hogy a legyek rajzásához igazodjék. A rövid távú előrejelzés az előző évben erősen fertőzött fák alatti talajon elhelyezett sátorcsapdával vagy Tóth-féle rajzásvizsgáló izolátorral történik. Ez utóbbi 1 mm lyukbőségű drótszövettel fedett deszkakeret, amelyet 100 bábot tartalmazó földréteg fölé állítanak, és a fényt kedvelő legyek a lesötétített keret sarkán a drótháló furatába elhelyezett üvegfiolában gyülekeznek. Amikor a fiolában a legyek száma a 3–5%-ot elérte, a védekezés ideje elérkezett.

Használható továbbá a rajzó legyek vizsgálatára az Ilovai-féle sárgalapos színcsapda (nem száradó ragasztóanyaggal bekent, 20 – 2 cm méretű, sárga műanyag lap), amelyet a lombkorona külső részében erősítenek fel.

Védekezés: a fák alatt a cseresznyelégybábok száma lényegesen csökkenthető, ha a termést nem hagyják túlérni a fán és hiánytalanul szüretelnek. A védekezést továbbá megkönnyíti, ha az azonos érő fajtákat elkülönítve, de egy helyre telepítik.

A védekezőszerek megválasztásánál különös figyelemmel kell lenni a szer várakozási idejére. Eredményesen használható a rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idejű vagy melegvérűekre kevésbé mérgező szerek széles köre, így a dimetoát hatóanyagú készítmények a fention, metilazinfosz, kinalfosz. Melegvérűekre jelentenek kisebb veszélyt a piretroidok, amelyek azonban korántsem veszélytelenek a háziméhekre, így alkalmazásuk házikertekben különös gondosságot igényel.

Füstösszárnyú levéldarázs

(Caliroa limacina)

Tápnövénykör: leggyakoribb tápnövénye a cseresznye, meggy és körte, valamint birs. A díszfák közül megtalálható a Sorbus, Prunus és Crataegus nemek tagjain.

Kárkép: a levelek színén kezdetben áttetsző foltok mutatkoznak a lehámozott epidermisz helyén. Ezek később megbarnulnak, és a levél (néha az egész fa) leperzselt képet mutat.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európában és Magyarországon nem ritka faj; mivel károsítása ritkán vezet a növény pusztulásához, kártétele legtöbbször esztétikai jellegű, és inkább faiskolákban védekeznek ellene.

Fejlődésmenet: a talajban telel, gubóban, lárva alakjában, és első rajzása április–májusra esik. Partenogenezissel szaporodik, vagyis csak nőstény alakja ismeretes. Két, egymásba folyó nemzedékének lárvái a nyár elejétől késő őszig károsítanak. A második nemzedék augusztus–szeptemberben rajzik.

A nőstények a petéiket a levélfonák felől süllyesztik a levelek bőrszövete alá, a kikelő lárva a levél színén táplálkozik. A fejlettebb lárva egy másik levelet keres fel, ezen azonban már a levélfonákot is károsítja hámozó rágásával. A meztelen csigára emlékeztető lárvák teste sárga, de azt borító csillogó, fekete váladék révén fekete színű. Az utolsó vedlése alkalmával a lárva a nyálkás bevonatot leveti, és sárga színe előtűnik.

Ökológia és előrejelzés: a tömeges elszaporodás feltételeire nézve nem rendelkezünk elegendő adattal. A kártétel nyár elején kezdődik, de rendszerint augusztusban hatalmasodik el.

Védekezés: a levelek felszínén hámozó lárvák elleni védekezés viszonylag könnyű feladat, ellenük a cseresznyelégy elleni védekezésben használt foszforsavészterek, dimetoát hatóanyagú szerek vagy piretroidok használhatók.