Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

38. fejezet - A cseresznye és a meggy

38. fejezet - A cseresznye és a meggy

A cseresznye és a meggy betegségei

Cseresznye- és meggyfáinknak számos vírus, baktérium és gomba kórokozója ismert, amelyek közül néhány rendkívül súlyos, nagy termésveszteséggel járó megbetegedést okozhat. A vírusos betegségek között a legfontosabbak a cseresznye és meggy nekrotikus gyűrűsfoltossága (prune necrotic ring spot ilarvirus) és a cseresznye és meggy klorotikus (nekrotikus) gyűrűsfoltossága. Ez utóbbit a prunusdwarf ilarvirus két különböző törzse idézi elő. Valamennyi vírusos betegségre általánosan jellemző, hogy a megtámadott fák növekedése csökken, visszamaradnak a fejlődésben, kevesebb és gyengébb minőségű termést hoznak, és idő előtt elpusztulnak.

A gombás betegségek közül a fák lombozatán károsít a Blumeriella jaapii nevű apotéciumos gomba, amely faiskolai csemetéken súlyos lombhullást, termő fákon pedig levélfoltosságot okoz. A cseresznye és meggy moníliás betegsége elsősorban a meggyfákon veszélyes, ahol leggyakrabban virág- és hajtásszáradást okoz. Ugyanez a betegség gyümölcsrothadás formájában is jelentkezik mind a cseresznyén, mind a meggyen.

Cseresznye és meggy nekrotikus gyűrűsfoltossága

(Prunus necrotic ring spot ilarvirus)

Gazdanövény: elsősorban cseresznye és meggy, de előfordul dísz Prunus fajokon is.

Tünet: a betegségnek két tünettípusa van: a sokktünet és a krónikus tünet. A sokktünet tavasszal jelentkezik rügypusztulás, hajtásnekrózis, valamint a leveleken megjelenő barna, nekrotikus foltok formájában. A levélfoltok később kilyukadnak, nagyszámú folt esetén a levéllemez jelentős részben hiányozhat. A vírussal fertőzött fiatal fák látszólag kigyógyulhatnak, illetőleg évente visszatérhetnek a sokktünetek, de fapusztulás is bekövetkezhet.

A betegség krónikus szakaszában keskeny, erősen fogazott szélű levelek fejlődnek, olykor kettős levélcsúcs is előfordul. A legjellegzetesebb betegségtünet a levelek fonákán látható, mégpedig a levélerek mentén kifejlődő sötétzöld, kakastaréjszerű kinövések, ún. enációk formájában. Ezek az enációk főleg a levél felső harmadában és a levélszél közelében fejlődnek, elsősorban a meggyen.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a korábban stecklenberginek nevezett betegséget először az amerikai földrészen írták le a 60-as évek elején, majd rövidesen Európában és így hazánkban is megjelent. Ma már világszerte a csonthéjasok legelterjedtebb vírusos betegsége. A beteg cseresznye- és meggyfák gyengén fejlődnek, terméshozamuk csökken, és korán elpusztulnak. A kártétel mértéke függ a fajtától, a vírus virulenciájától, valamint komplex fertőzésnél a víruskombinációktól.

A kórokozó átvitele, terjedése: a vírus fertőzött anyanövényekről származó szaporítóanyaggal (szemzőhajtás), fertőzött maggal és pollennel terjed, de gyökérérintkezéssel is átkerülhet a szomszédos egészséges fákra.

Ökológia: a betegség (a tünetek) erőssége nagymértékben függ a fák korától és a külső hőmérséklettől.

Védekezés: legfontosabb a vírusfertőzés megelőzése, amihez egészséges szaporítóanyagra van szükség, továbbá a fertőzött, illetőleg beteg fák kivágására és megsemmisítésére. Értékes szaporítóanyagnál hőkezeléses terápia is alkalmazható. A kórokozó, komplex fertőzésnél a kórokozók kimutatása (meghatározása) lágy szárú, illetve fás indikátornövényeken, valamint ELISA technikával történhet.

Cseresznye és meggy klorotikus gyűrűsfoltossága

(Prunus dwarf ilarvirus)

Gazdanövény: cseresznye, meggy, sajmeggy, valamint több más Prunus faj.

Tünet: évekig látens marad a fertőzés. A cseresznye és meggy levelein halványzöld vagy sárgászöld, gyűrű alakú foltok jelennek meg, az elszíneződés olykor sávok formájában látható. Ez a levélfolt tünet elsősorban tavasszal és csak rövid ideig észlelhető, míg a levelek fonákán a főér mentén kifejlődő enációk a betegség krónikus voltára utalnak. Idősebb fákon már ritkán fordulnak elő enációk. A vírus egyik törzse nekrózissal járó gyűrűsfoltosságot okoz, és ezért ezt klorotikus-nekrotikus gyűrűsfoltosság néven külön betegségként is említik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegséget a 60-as években írták le Németországban, azóta Európa-szerte, valamint Amerikában is ismertté vált. Magyarországon is már a 60-as évek óta ismert. A beteg fák (főleg a cseresznyefák) rosszul fejlődnek, termésük csökken, az oltványok pedig rosszul erednek.

A kórokozó átvitele, terjedése: a fő fertőzési források a vírust hordozó anyatövek, illetve az ezekről származó szaporítóanyag. Terjedhet még a vírus maggal és pollennel is.

Védekezés: vírusmentes szaporítóanyag felhasználása, a beteg fák kivágása és megsemmisítése. A kórokozó, komplex fertőzésnél a kórokozók kimutatása (meghatározása) lágy szárú, illetve fás indikátornövényeken, valamint ELISA technikával történhet.

Cseresznye és meggy blumeriellás betegsége

(Blumeriella jaapii; anamorf alak: Phloeosporella padi)

Gazdanövény: elsősorban cseresznye és meggy, ritkábban sajmeggy, kajszi, szilva, mandula és más Prunus fajok.

Tünet: leggyakrabban a leveleken, ritkán a gyümölcskocsányon jelentkezik. A levél színén 1–3 mm átmérőjű, kerek vagy szögletes, liláspirostól sötétbarna színű foltok jelennek meg, és ezeknek a foltoknak megfelelően a levél fonákán kissé kiemelkedő, az epidermisz alól felszabaduló sárgásfehér, drappos termőképletek, acervuluszok láthatók. A kórfolyamat előreheladtával a foltok összefolynak, a közepük kifehéredik, a levéllemez sárgul, majd a levél lehullik. A fertőzés a fa alsó levelein kezdődik és halad felfelé.

A gyümölcskocsány ritkán fertőződik, ilyenkor apró, bíborvörös udvarú foltok borítják, amelyekben szintén kifejlődnek az acervuluszok. A kocsány fokozatosan elhal, és a gyümölcs megaszalódik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a kórokozó konídiumos alakjának régi neve alapján korábban cilindrospóriumos foltosságnak nevezett betegséget az Egyesült Államokban írták le először, a múlt század 80-as éveiben. Hamarosan Európában is megjelent, és ma már valamennyi cseresznye- és meggytermesztő országban előfordul. Hazánkban először faiskolai betegségként észlelték, és ma is a fiatal csemetéket veszélyezteti leginkább. Termőfákon alig harminc éve ismert, a leveleket és a gyümölcskocsányt károsítja, de gyengül a hajtásnövekedés, csökken a termőrügyképződés és romlik a fák kondíciója.

A kórokozó életmódja: a kórokozó a lehullott levelek fonákán sötétbarna, pontszerű, kiemelkedő sztrómák formájában, szaprofita módon telel át. Tavasszal a sztrómákból apotéciumok, ritkábban acervuluszok képződnek, amelyekben 1–2 sejtű, megnyúlt aszkospórák, illetve többsejtű, hajlított fonál alakú konídiumok fejlődnek. Az aszkospórák kiszóródása általában áprilistól (lombfakadás) júniusig tart, a konídiumok valamivel hamarabb kezdenek szóródni. A kórokozó spórái a felcsapódó vízcseppekkel kerülnek a levelekre, és a sztómákon keresztül hatolnak be a gazdanövény leveleibe. Egy-két hét lappangási idő után jelennek meg a betegség tünetei, és rövidesen új acervuluszok is fejlődnek. Ezt követően általában több konídiumos nemzedék követi egymást.

Ökológia és előrejelzés: a betegség kialakulását és terjedését döntő módon befolyásolják az időjárási viszonyok. Mind az elsődleges, mind a további fertőzésekhez nedvességre (csapadékra) van szükség, ugyanis a spórák vízcseppekkel jutnak a levelekre, és ottani csírázásukhoz is vízre van szükség. A konídiumok 21 °C-on csíráznak leginkább, 15 °C alatt és 27 °C felett csíraképtelenek. Éppen ezért nedves, csapadékos tavaszt követően fokozódik a járványveszély.

Védekezés: a fertőzött lomb talajba forgatása, illetve lepermetezése benomil vagy tiofanát-metil hatóanyagú szerekkel az áttelelő alak elpusztítására. A tavaszi fertőzések ellen a valós veszélyhelyzetnek megfelelő kémiai védelem cineb, mankoceb, propineb, kaptán, benomil vagy tiofanát-metil hatóanyagú fungicidekkel.

A cseresznye és meggy monilíniás betegsége

(Monilinia laxa, M. fructigena)

Gazdanövény: cseresznye, meggy, valamint más csonthéjas gyümölcsfajok.

Tünet: a virág-, hajtás- és ágelszáradás csak meggyen, míg a gyümölcsrothadás cseresznyén és meggyen egyaránt előfordul. (A cseresznyén egy másik gomba, a Monilinia fructigena is okozhat rothadást.)

A virág csésze- és sziromlevelei világosbarnák, a virágkocsány barna, elhalt. A virágrészeken apró, szürkés színű penészpárnácskák (sztrómák) figyelhetők meg. A hajtás alsó részén besüppedő, ovális foltok jelennek meg, az ilyen hajtás csúcsi része a levelekkel együtt elbarnul, elszárad. A vesszőn és ágakon rákos sebek alakulnak ki. Csapadékos időben a beteg hajtásokon, vesszőkön és ágakon ugyancsak szürkés színű gombatelep fejlődik.

A gyümölcsön a sebzések körül egyre nagyobbodó barna, rothadó folt keletkezik, amely végül az egész gyümölcsre kiterjed. A rothadó felületen hamarosan megjelenik a gomba szürkés sztrómája. A beteg gyümölcs kocsánya elbarnul, maga a gyümölcs barna színű múmiává szárad össze és legtöbbször a fán marad.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a monilíniás gyümölcsrothadás egyike a legrégebben ismert és világszerte elterjedt betegségeknek, a virágpusztulás azonban jóval újabb keletű. Ez utóbbi alattomosabb betegség, hiszen a kórokozó gomba a hajtásokon és termőnyársakon keresztül behatol az idősebb fába és ott az évek során rákos elhalásokat okoz.

A kórokozó életmódja: a kórokozó többféle módon és alakban képes áttelelni. Legfőbb fertőzési források a gyümölcsmúmiák (álszkleróciumok), amelyeken tavasszal apotéciumok képződnek (az aszkospórák fertőzésben játszott szerepe vitatott), illetve még az ősszel kialakult konídiumok is életképesek maradnak, továbbá a tél folyamán, majd tavasszal új konídiumok fejlődnek. A fertőzött vesszőkön és ágakon tavasszal új sztrómák, azokon pedig szintén konídiumok alakulnak ki. Ez utóbbiak ugyancsak fontos fertőzési forrásul szolgálnak. A konídiumok levegő vagy vízcsepp útján jutnak a gazdanövényükre.

Virágzáskor a konídiumok a pollenhez hasonlóan csíráznak és a bibén keresztül fertőznek. A magkezdeményből továbbnőve a kocsányba, majd onnan a vesszőbe jut a gomba. A gyümölcsök mindig valamilyen sérülésen (rovarrágás, jégverés okozta seb vagy egyenlőtlen vízellátás miatt keletkezett repedés) keresztül fertőződnek, de szorosan érintkező gyümölcsöknél közvetlen, bőrszöveten keresztüli átfertőzés is előfordul.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó viszonylag alacsony hőmérsékleten is képes fejlődni, ezért enyhe téli napokon a sztrómák felületén friss konídiumok fejlődését lehet megfigyelni. Hasonlóképpen kora tavasszal, már 8–10 °C hőmérsékleten csíráznak az áttelelt vagy télen képződött konídiumok, és amennyiben a virágzás alatt csapadékos, ködös az idő, fertőzési veszélyhelyzet következik be.

Védekezés: a gyümölcsmúmiák megsemmisítése, illetve talajba dolgozása, valamint a fertőzött fás részek metszéssel való eltávolítása és végül a gyümölcssérülések elkerülése hatékony megelőzést jelent. Fontos a korai védekezés rügypattanás előtt réztartalmú szerekkel, virágzáskor, illetve utána kaptán, prokloráz, benomil, tiofanát-metil, vinklozolin stb. hatóanyagú készítményekkel.