Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A körte kártevői

A körte kártevői

A körte kártevő-együttese hasonlóan népes, mint az almáé. Amíg azonban az alma kártevői viszonylag rendszeresen, szinte előre kiszámíthatóan lépnek fel, a körténél az egyes évek között lényegesen nagyobb különbségekre számíthatunk az adott évben fellépő kártevő fajok összetételében.

Szil hólyagos gubacstetű

(Shizoneura lanuginosa)

A körte ceruza vastagságú vagy vékonyabb gyökerein a nyár második felében alkot kolóniákat. Kártétele jelentéktelen.

Amerikai bivalykabóca

(Ceresa bubalus)

A hajtásokba, a kéreg alá, párhuzamos hasítékokba rakja tojásait, és a hajtásokat szívogatja. A tojásrakás és a szívás helyein jellegzetes duzzanatok képződnek. Az éghajlat esetleges melegedésével fokozódó kártétele várható.

Levélbolhák

(Psyllidae)

Több fajuk szívogatja a körte hajtásait és leveleit. A károsított növényen a kártevő által kiválasztott mézharmat olyan mérvű lehet, hogy még a törzsre is átfolyik. A mézharmatos leveleket ellepi a korompenész. A körtelevélbolhák voltak az elmúlt évtizedben a körte legkellemetlenebb kártevői.

Kaliforniai pajzstetű

(Quadraspidiotus perniciosus)

A kisebb jelentőségű piros (Epidiaspis leperei) és a sárga pajzstetűvel (Quadrospidiotus piri) együtt károsít.

Levélbarkók

(Phyllobius spp.)

Több faj rágja a körte rügyeit és levelét a tavaszi és kora nyári időszakban. Ellenük nincs szükség védekezésre.

Kis farontó lepke

(Zeuzera pyrina)

Sárgás alapon kerekded barna foltokkal díszített hernyói a vékonyabb ágakban, vesszőkben károsítanak, de a kártétel mértéke jelentéktelen.

Sátoraknásmolyok

(Lithocolletidae)

Az almalevél-sátorosmoly (Phyllonorycter corylifoliella) a legjelentősebb, amelynek vörösesbarna folt aknáit a levél színén találhatjuk meg.

Üvegszárnyú almafalepke

(Synanthedon myopaeformis)

Esetenként fertőzi a körteültetvényeket is. A fertőzés kiváltó oka a sebkezelések elmaradása. A körte nehezen viseli a fertőzést, a kezeletlen sebeknél megfigyelhetjük, hogy a fakéreg átnedvesedik, mintha vizes volna.

Sodrómolyok

(Tortricidae)

A körte hajtásait és levelét csupán 6–11%-os mértékben fertőzték a felmérések során. Viszont lényegesen jelentősebb a gyümölcsöt károsító almamoly (Cydia pomonella) és a körtemoly (Laspeyresia pyrivora) kártétele. Az almamoly fertőzése gyengébb a körténél, mint az almánál, de így is a termés több mint felét veszélyezteti. A körtemoly 3–35%-os fertőzési szinttel képviselteti magát. Kártételét sokáig az almamoly számlájára írták.

Gyapjaslepke

(Lymantria dispar)

6–10 évenkénti tömegszaporodása esetén veszélyezteti a lombos erdők közelében lévő körteültetvényeket. A gyapjaslepke gradációja mindig összeomlik 2-3 éven belül.

Amerikai fehér medvelepke

(Hyphantria cunea)

Hernyóinak lombrágását láthatjuk a nyár második felében. Kártétele esetleges.

Poloskaszagú körtedarázs

(Hoplocampa brevis)

A körte jelentős kártevőinek egyike. A virágzás körüli időszakban a termés 60–70%-át is veszélyeztethetik.

Körtegubacsatka

(Eriophyes piri typicus)

Elsősorban a fiatal körtefákat támadja meg. Termő körteültetvényekben már csak szórványosan fordul elő.

Füstösszárnyú körtelevélbolha

(Psylla pyri)

Tápnövénykör: kizárólag a körtén él. Különösen érzékenyek rá a Vilmos és a Madame fauvre fajták. A többi körtefajta érzékenységét illetően nagyon megoszlik az egyes szerzők véleménye. A gyengébb növekedési erélyű fajtákon általában elenyésző a kártétele.

Kárkép: a kártevő szívogatása következtében a hajtásnövekedés lelassul, a levelek erősen deformálódnak, egy részük lehullik, a vesszők rövid ízközűek maradnak. A bőségesen termelt ragacsos mézharmaton megtelepszik a korompenész, ami zavarja az asszimilációs tevékenységet és jelentősen rontja a gyümölcs piaci értékét. A telelőre vonuló nemzedék az őszi fagyok beálltáig szívogatja az éves vesszőket.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európában és Közép-Ázsiában honos. Általában más rokon fajok társaságában fordul elő. Hazánkban általánosan elterjedt.

Fejlődésmenet: imágó alakban telel át legtöbbször a kéregrepedésekben vagy a lehullott levelek védelme alatt. Az imágók akkor jönnek elő telelőhelyükről, amikor megindul tavasszal a fák nedvkeringése. A faj nőstényei életük során 100–400 tojást raknak. A tojásokat eleinte a vesszők árnyékos oldalára, majd a fakadó levelekre, végül a bimbók és virágok csészeleveleire rakják. A lárvakelés egérfül állapotban kezdődik és fehér bimbós állapotban tetőzik. A lárvák eleinte védett helyekre húzódnak, de később kijönnek a nagyobb levelekre is. A fiatal lárvák világos, az idősek sötét színűek. A lárvák a kiválasztott mézharmat védelme alatt táplálkoznak. Évente 4–6 nemzedékük fejlődik. A tavaszi és az őszi nemzedékek élete hosszabb, mint a nyáriaké. A telelőre vonulás már szeptemberben elkezdődik és eltart az első fagyok beálltáig. Rajzását legfontosabb ellenségei a virágpoloskák (Anthocorus spp.) 7-8 nap késéssel követik.

Ökológia és előrejelzés: a kontinentális éghajlathoz alkalmazkodtak. A telelő állomány a kemény téli hideget könnyebben vészeli át, mint az enyhe, nyirkos telet. Az erős napsütést (30 °C) nem kedveli, mert kiszáradnak a tojásai, ezért a laza lombkoronájú ültetvény nem kedvez tömegszaporodásának. A nagyobb esők gyakran lemossák a mézharmatot a lárvákról, ilyenkor azok kiszolgáltatottabbak a permetlének és természetes ellenségeiknek is. Tavasszal a szaporodásuk + 5–6 °C léghőmérsékletnél kezdődik el. Azokban az ültetvényekben, ahol rendszeres tápanyag-utánpótlást végeznek, kedvezőek az életfeltételek számukra.

A várható fertőzésről, a telelő populáció nagyságáról a körtefákra rakott hullámpapír övek segítségével tájékozódhatunk. Korán tavasszal kézi nagyítóval megfigyelhetjük az áttelelt nemzedék tojásaiból kikelő lárvák tömeges megjelenését.

Védekezés: lehetőleg törekedjünk a szellős, világos lombkorona kialakítására. A metszéskor keletkező sebeket naftil-ecetsav + karboxil-metil-rutin hatóanyagú sebkezelő kenőccsel kezeljük, mert az meggátolja a vízhajtások tömeges előtörését, ami kedvez a kártevő felszaporodásának. A kémiai védekezésnél legjobban bevált a kitinszintézist gátló szerek, a diflubenzuron vagy a teflubenzuron hatóanyagok kombinálása vazelinolajjal (0,3%) 80%-os lárvakeléskor. A védekezést lehetőleg nagy lémennyiséggel végezzük. A védekezést szükség szerint egy-két alkalommal még meg kell ismételni.

Almalevél-sátorosmoly

(Phyllonorycter corylifoliella)

Tápnövénykör: igaz, hogy ez a faj nevében viseli az alma mint gazdanövény nevét, mégis jobban kedveli a körtét. Előfordul még a korábbi tápnövényeken kívül birsen, szilván, cseresznyén, mandulán, naspolyán, berkenyén, galagonyán, madárbirsen és nyíren.

Kárkép: jellegzetes foltaknája a levél színén található, körkörös vagy ovális alakú, végső mérete 4–5 × 15–30 mm. A kis kezdeti akna eleinte barna, majd világosabb színű lesz, hosszanti irányba húzódik, és a benne élő lárvák szövögetésükkel kicsit összehúzzák, amitől ráncos lesz a levél felülete vagy csónak formára deformálódik a levél.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: európai faj, amely hazánkban évtizedekkel korábban csak szórványosan fordult elő. Ma már megtalálható az ország egész területén. Bár időszakos kártevő, amikor fellép 80–90%-os levélkárosítást is okozhat. Egy levélen akár 25–30 akna is lehet. Az akna felületének nagyságával csökken az asszimilációs felület, ami erős kártétel esetén súlyos következményekkel, akár lombhullással is járhat. Általában más aknázómolyokkal vegyes populációban károsít.

Fejlődésmenet: a kifejlett hernyók és bábok telelnek át a lehullott levelek aknáiban. Ezért a tavaszi rajzás, amely 10 °C átlaghőmérsékletnél kezdődik, április–májusban hosszan elhúzódik. A nőstények a levél színére egyesével helyezik el ellipszis alakú tojásaikat. A kikelt lárvák az epidermisz alatt készítik el aknájukat, miközben az epidermisz alatti szivacsos parenchima réteggel táplálkoznak. Kezdetben az aknák sima felületűek, csak később ráncosodnak. A teljes nemzedék kifejlődéséhez 35–50 nap szükséges. Évente 3-4 nemzedéke fejlődhet ki hazánkban.

Ökológia és előrejelzés: a meleg, száraz időjárási periódusok és a ragadozókat kiiktató folyamatos inszekticidfedettség elősegíti elszaporodásukat. Elvileg fénycsapdával is megfigyelhető a rajzása, de határozási nehézségek miatt e módszer nem ajánlott. A rajzás nyomon követhető szexferomon és fehér színcsapdákkal, amit célszerű 100–200 aknázott levél ellenőrzésével egybekötni, hogy pontosan tájékozódhassunk a kártevő fejlődésmenetéről. Ezen adatokat még a fertőzés mértékének felmérésével egészítsük ki.

Védekezés: fontos feladat ősszel a lehullott levelek aláforgatása, hogy megakadályozhassuk az áttelelő nemzedék kirajzását. A parazitakímélő védekezést az imágók rajzása idején gázosodó hatóanyagú készítményekkel (diklórfosz) vagy tömeges rajzáskor az előnyösebb kitinszintézis-gátlókkal (diflubenzuron, teflubenzuron) valósíthatjuk meg. Az 1-2 mm átmérőjű aknákban lévő lárvák elpusztítására a metomil és az endoszulfán hatóanyag a legalkalmasabb.

Körtemoly

(Laspeyresia pyrivora)

Tápnövénykör: eddig kizárólag a vadkörtén és a legkülönbözőbb körtefajtákon találták meg, de azt is tapasztalták, hogy nem tesz különbséget a körtefajták között.

Kárkép: a kárminpiros, kör alakú, lapos tojásból a lárva közvetlenül a gyümölcs belsejébe rág, a tojás és a gyümölcs felületeinek érintkezési pontján. A tojásból, amelynek héja még továbbra is a helyén marad egy ideig, egyenes, vékony és ürülékmentes járat vezet a magházhoz. A hernyó a magvakkal táplálkozik, a magházban. A kifejlődött hernyó a magházból 2-3 mm átmérőjű, ürülékmentes járaton távozik. A petehéj alatt a gyümölcs felszíne kissé megsüllyed, a fertőzött gyümölcs nem hullik le a fáról. A hernyó távozási helyénél a gyümölcsön a későn érő fajtáknál hegszövet képződik, míg a korai fajtáknál párás, meleg időjárás esetén ugyanott a monília fertőzhet.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: előfordul Közép- és Dél-Európa számos országában. Feltételezik, hogy hazánkban őshonos faj, csak kártételét az almamolynak tulajdonították. A Kaukázus lábánál elterülő dombvidéken a körte legjelentősebb kártevője. Hazánkban, a nyugati megyékben általánosan elterjedt, de megtalálták már Pest és Szolnok megyében is. Maximális terméskárosítása 35% volt, de az éves átlag valahol 3,6–8% között van.

Fejlődésmenet: a kifejlett hernyó pergamenszerű gubóban telel át a talaj felső, 8 cm-es rétegében. A gubókban május végén kezdődik a bábozódás. A rajzás június közepétől július második feléig tart. A hímek rajzása egy héttel előzi meg a nőstényekét. A lepkék a hajnali órákban hagyják el a bábinget, de csak alkonyatkor repülnek. A báb elhagyása után két nappal a nőstények már megkezdik a tojásrakást. Évente egy nemzedéke fejlődik.

Ökológia és előrejelzés: a párás, meleg időjárás kedvező számára. A lerakott tojásokban 10 °C alatt és 35 °C felett leáll az embrionális fejlődés. Előrejelezhető talajra telepített izolátorokkal a telelő állomány felett vagy alkonyatkor a fa körül repkedő lepkéket lepkehálóval foghatjuk. Eredményes lehet még a tojásrakás figyelemmel kísérése kézi nagyítóval.

Védekezés: a védekezések során deltametrin hatóanyagú szereket 1-2 alkalommal használva értek el jó eredményt.

Poloskaszagú körtedarázs

(Hoplocampa brevis)

Tápnövénykör: egyedüli gazdanövénye a vad- és a termesztett körte.

Kárkép: az apró körték a sziromhullást követően tömegesen hullanak a fákról. A lehullott gyümölcsökön a csészelevelek táján apró, sötét színű lyukak láthatók, körülötte barna színű ürülékkel. Amennyiben kettévágjuk a lehullott gyümölcsöt, a belsejében feketére színeződött falú üreget találunk, amit a jellegzetes poloskaszagot árasztó álhernyó rágott ki. A le nem hullott, fertőzött gyümölcsön a későbbiekben jellegzetes, S alakú, elparásodott kárkép látható. A virágzás utáni fertőzés a gyümölcskezdemény csészeperemén körbefutó csíkról ismerhető fel, a kár százaléka ennek 3-4-szerese lesz.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európa jelentős részén ismert kártevő. Hazai első kártételéről már a múlt század második felétől vannak feljegyzések. Átlagos években a kártétele általában 5% alatt marad, de egyes években elérheti a 80–100%-ot is.

Fejlődésmenet: a talaj felső, 10 cm-es rétegében, lárva alakban telel. A lárvák tavasszal bábozódnak és alakulnak imágóvá. Az imágók rajzása a körtefák virágzása előtt kezdődik és sziromhulláskor ér véget. Ez naptár szerint április eleje és vége közé esik. Feltételezhetően szűznemzéssel szaporodnak. Érési táplálkozásukat más virágzó gyümölcsfajokon is megfigyelhetjük. Tojásaikat a csészelevelek fonákjába, a bőrszövet alá csúsztatják, amelyek a vízfelvétel miatt jelentősen megduzzadnak. Nőstényenként 20–40 petével számolhatunk. A kikelő álhernyók ív alakban futó aknát rágnak a porzók tövénél, amely a felszínről nézve feketén áttetsző. Egy lárva 3–5 gyümölcsöt fogyaszt el, amíg fejlődik. A lárvák fejlődésük során négyszer vedlenek. A kifejlődött lárvák a talajra vetik magukat, finom gubót készítenek, és abban vészelik át a telet. A telelő populáció nem teljes egészében rajzik ki a következő tavasszal, egy részük 2–4 évig is elfekszik a talajban.

Ökológia és előrejelzés: jobban kedveli a homoktalajon lévő ültetvényeket, de kötött talajú területeken is jelentős kárt okoz. Amennyiben virágzás idején 20–32 °C körüli léghőmérséklet uralkodik, jelentős kártételre számíthatunk. Az imágók megjelenését a területen kísérjük figyelemmel, majd válogatás nélkül pár száz (100–200) virágon nagyító vagy sztereomikroszkóp segítségével ellenőrizzük a tojásrakást, a lárvakelést és a kártétel mértékét.

Védekezés: erős rajzáskor az imágók ellen a viszonylag rövid várakozási idejű piretroidokat használhatjuk. A tojásból közvetlenül kikelő lárvák ellen sikerrel alkalmazták a kitinszintézis-gátlókat. Virágzás után, sziromhullás végén, amikor már a méhek nem járják a virágokat, a metidation hatóanyagú permetezőszerrel biztosíthatunk tartós védelmet.