Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

Az alma kártevői

Az alma kártevői

Az alma állatvilága nagyon népes, de a hazai almásokban talált 1759 fajnak csupán mintegy 10%-a kártevő. Az ültetvényben észlelt fajgazdagságot az ültetvényt körülvevő biotópok jelentősen befolyásolják. A nagy diverzitásfokú környezet jelentősen elősegíti, hogy lényegesen emelkedjen a predátorok száma az ültetvényekben.

Közönséges levélpirosító alma-levéltetű

(Dysaphis devecta)

Áprilistól a fiatal levelek csúcsi részét szívogatja, ezért a levélszél besodródik a fonáka felé, és a torzult rész élénkpirosra színeződik. Fejlődése során mindvégig ott marad az almán. Erősebb fertőzés csupán néhány fára korlátozódik. Az almafán más levélpirosító levéltetvek is előfordulhatnak, de azok 2-3 nemzedék után más növényekre váltanak át.

Zöld alma-levéltetű

(Aphis pomi)

Szívása áprilisban már megfigyelhető a leveleken. Szinte kizárólag almástermésűeken fordul elő, ahol a károsított levelek hosszanti begörbülését figyelhetjük meg. Tojásállapotban a gazdanövényen telelő, egygazdás faj.

Vértetű

(Eriosoma lanigerum)

Az almafák egyik nagyon fontos kártevője.

Kaliforniai pajzstetű

(Quadraspidiotus perniciosus)

Az almafák fontos kártevője, az üzemi almások 39%-a fertőzött. Főleg a fák csúcsi része veszélyeztetett, amely nem részesül kellő védelemben. Sokgazdás kártevő.

Közönséges kagylós pajzstetű

(Lepidosaphes ulmi)

Fertőzésétől elsősorban a fiatal almafák szenvednek, húszéves kor után már nem okoz számottevő kárt.

Cserebogarak

(Melolonthidae)

A kallócserebogarak (Polyphylla fullo) lárvái homoktalajon lévő ültetvényekben a fák gyökerén 25–80%-os kárt is okozhatnak, míg a májusi cserebogarak (Melolontha melolontha) lárvái a kötöttebb talajú területeken okozhatnak jelentős kárt a gyökerek megrágásával.

Levélbarkók

(Curculionidae)

8 fajuk okozhat mérhető kárt a tavaszi, kora nyári időszakban a rügyek, levelek megrágásával. A közönséges levélbarkó (Phyllobius oblongus) kártétele néha eléri a 10–15%-os lombveszteséget, az ezüstös levélbarkó(Phyllobiusargentatus) viszont csak legfeljebb 10%-os lombveszteséget okozhat. A fák gyorsan kinövik a kártételüket.

Bimbólikasztó-ormányos

(Anthonomus pomorum)

Az erdők melletti ültetvényeket veszélyezteti elsősorban. Gyenge fertőzés jó virágzás esetén nem jelent veszélyt az ültetvényekre.

Nagy farontólepke

(Cossus cossus)

Az almafa a legfontosabb tápnövénye. A Duna–Tisza közén a fák 3–4%-át fertőzte, de az idős fák 25%-a is fertőzött lehet. Lepkéje lomha röptű, ezért a fertőzés lassan terjed nagyobb távolságra. A fatörzsben lévő lárvái jellegzetes ecetszagot árasztanak. A fertőzést könnyen felismerhetjük a fa tövében összegyűlő fűrészporszerű ürülékről és rágcsálékról.

Lombosfa-fehérmoly

(Leucoptera malifoliella)

Az 1980-as évek eleje óta egyes években 50–100%-os lombveszteséget is okozhat. Foltaknájában, amely a levélszínen helyezkedik el, a hernyó körkörösen rág, és az ürülék is körkörösen helyezkedik el. A fertőzöttség mértéke a lárvák és a bábok fertőzöttségétől függ, amely a peszticidterheléssel fordítottan arányos. A gyümölcs csészéjéhez és kocsányához szőtt bábbölcsőjével jelentősen rontja az áru piaci értékét.

Sátoraknás molyok

(Lithocolletidae)

Több fajuk is károsítja az almafák leveleit, de közülük a legjelentősebb az almalevél-aknázómoly (Phyllonorycter blancardella), amely a lehullott leveleken telel át. Közülük sokat elpusztítanak a földigiliszták (a fertőzött levéllel együtt) és a paraziták.

Pókhálós almamoly

(Hyponomeuta malinellus)

Az almaültetvények időszakos kártevője, sokszor hosszú évekig szünetel a kártétele.

Szitaszárnyú almafalepke

(Synanthedon myopaeformis)

Sebzésen át fertőz, rajzása hosszan elhúzódik. Főleg a termőkaros ültetvényeket károsítja. Öntözött ültetvényekben mindig gyengébb a fertőzés. A 10–12 éves fákat támadja legerősebben. Hazánkban az ültetvények 80%-a, az ültetvényen belül a termőkorban lévő fák 45–62%-a fertőzött.

Sodrómolyok

(Tortricidae)

Az almailonca (Adoxophyes reticulana) a legjelentősebb kártevő, amely a rügyeket, leveleket és a termést is károsítja. Betakarításkor a károsodott termés mennyisége a 20–30%-ot is elérheti, míg más helyeken csak 1-2%-os fertőzést észlelhetünk.

Almamoly

(Cydia pomonella)

A termő almaültetvények egyik legjelentősebb kártevője.

Keleti gyümölcsmoly

(Laspeyresia molesta)

Főleg a későn érő almafajtákat fertőzi. A betároláskor még nem észlelt károsodás a betárolt almánál elérheti akár a 80%-os fertőzöttségi szintet is. 5–10 °C-os tárolóban egészen februárig elhúzódhat a lárvák kelése. A fertőzések kizárólag a Jonathan fajtán fordultak elő.

Araszolók

(Geometridae)

A kis téliaraszoló (Operopthera brumata) 10 évenként jelentkezik, mint kártevő. A kártételi szakasza 2-3 évig is eltarthat. A nyári talajmunkákkal tömegesen pusztítható.

Kökényszövőlepke

(Orgyia antiqua)

Időszakosan jelentkező kártevő. Kicsipkézi a leveleket és belerág a termésbe is. A lombkorona felső szintjén károsít, előnyben részesíti a Jonathan és a Starking fajtákat, nem kedveli viszont a Golden Delicious fajtát.

Amerikai fehér szövőlepke

(Hyphantria cunea)

Fiatal lárvái hernyófészekben a leveleket károsítják, a fészekből kimászó idősebb lárvák pedig már megrágják a gyümölcsök felületét is. A tojások 47–61%-a 30 °C feletti melegben beszárad.

Atkák

(Acarina)

A takácsatkák (Tetranychidae) a legjelentősebb kártevők, amelyek akár 60–70% termésveszteséget is okozhatnak. Domináns fajnak számít közülük a piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi).

Mezei pocok

(Microtus arvalis)

A fák tövénél a tél beállta előtt vagy a hó alatt 8–10 cm-es magasságig körbe rághatja a fák kérgét. Főleg a gyepes területekkel vagy lucernával szomszédos területek veszélyeztetettek.

Vértetű

(Eriosoma lanigerum)

Tápnövénykör: fő tápnövénye az alma és a madárbirs. Elvétve előfordul még a galagonyán, a berkenyén, a körtén és a birsen is.

Kárkép: vattaszerű, fehér viaszfonalakkal borított telepei megtalálhatók a többéves ágakon, törzsön, a fiatal hajtásokon, sőt erős fertőzéskor még a levélnyeleken is. A növénynedvek felvétele során a kéregparenchimán és a floémen átdiffundáló nyáluk a növénybe jutva szövetburjánzással járó torzulást vált ki. A szétnyomott állatok vérpiros színűek. A vértetű elsősorban a sebzések mentén támad. A fás részeken okozotthoz hasonló kártétel léphet fel a fiatal fák gyökerein is. A megzavart fejlődésű fák fagyérzékenyek. Fertőzésre fogékony fajták: a Jonathan, a Starking, a Golden Delicious, a Húsvéti Rozmaring és a Téli Arany Parmen. Kevésbé fertőződik a Staymared fajta.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Észak-Amerikában honos faj, ahonnan behurcolták Európába, és a századforduló táján elérte hazánkat is. Behurcolásakor az almafák egyik legveszélyesebb kártevője volt. Azóta sokat veszített a jelentőségéből, de még napjainkban is kialakulhatnak nagyon erős fertőzések a predátor- és parazitamentes, agyonpermetezett ültetvényekben.

Fejlődésmenet: évente 11–13 nemzedéke fejlődik hazánkban. Az ősszel keletkező szárnyas sexupar alakok ivaros formáknak adnak életet, amelyek tojást raknak, azonban a tojásokból kikelő ősanya lárva még L1 állapotban elpusztul, mert nem tud a faj tápnövényt váltani, mint az őshazájában. Ezért a lárvák telelnek át, amelyek szűznemzéssel szaporodnak az év folyamán. A föld feletti részeken vagy a gyökérsarjak föld alatti részein egyaránt áttelelhet. Utóbbin telel át a népesség közel 90%-a.

Ökológia és előrejelzés: a lárvák hidegtűrő képessége azzal is magyarázható, hogy hazánkban lárva alakban telel át. Az áttelelő lárvák számára -27 °C a kritikus hőmérséklet. A gyökérsarjakon ebben az esetben is jelentős mennyiségük marad életben. A mérsékelt légnedvességet kedveli, széltől és naptól védett, sűrű lombkoronában nagyon erős fertőzések alakulhatnak ki. A kártevő előrejelzésére külön módszert még nem dolgoztak ki, ezért csupán a vizsgált fákon talált vértetűtelepek számát és nagyságát kísérhetjük figyelemmel.

Védekezés: fontos a sebkezelések szakszerű és gondos elvégzése. A tősarjakat ne tűrjük meg az ültetvényekben. A vegyi védekezéseket kezdjük az alapos olajos vagy DNOC-s kezelésekkel. A vegetációs időben a telepek gyapjasodásának kezdetétől a parazitákat kímélő pirimikarbra vagy a foszalonra alapozzuk a védekezést.

Kaliforniai pajzstetű

(Quadraspidiotus perniciosus)

Tápnövénykör: tápnövényei 80 növénycsaládból kerülnek ki, így természetesnek vehetjük, hogy szinte valamennyi gyümölcsfánkat és bokrunkat megtámadja. Hazánkban több mint 60 növényfajon mutatták ki a kártételét. Mint jelentős kártevő elsősorban az almán, a ribiszkén és a csonthéjas gyümölcsfáinkon található meg, de előfordul még számos dísz- és vadon élő növényen is (rózsa, tűztövisek, galagonya, kökény, berkenye, nyárfa, szilfa stb.).

Kárkép: a fertőzött fákon szívogatja a törzset, az ágat, a termést és a leveleket. A föld feletti valamennyi növényrészt károsítja. A fiatal és idős fákat egyaránt megtámadja. A fák csúcsszáradása már távolról felhívja a figyelmet a kártételre. A száradás fentről lefelé halad. Gyakran réteges fertőzés alakul ki, amikor az elhalt kártevők tömege könnyen eltávolítható. A szívása következtében mérgezett fatest sejtjei pirosra színeződnek. A gyümölcsön az eltávolított pajzstetű helyén világos közepű, piros szegélyű „lázfoltokat” találunk, amelyek különösen jól láthatók, ha a vizsgálat során a pajzstetveket nedves szivaccsal vagy rongydarabbal letöröljük a növény felületéről. A pajzson látható, koncentrikus kör alakú rajzolatok és a test közepén lévő kráterszerű kiemelkedés alapján kártétele jól elkülöníthető a hazánkban károsító más pajzstetűfajokétól.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: az őshazája Kína, ahonnan 1870 körül hurcolták be Kaliforniába. Eleinte az USA nyugati partvidékén károsított csupán, de onnan szaporítóanyagokkal széthurcolták szinte a világ valamennyi gyümölcstermesztő országába. Hazánkban a Vas megyei Kámon községben találták meg először, 1928-ban. Feltehetően az arborétumba hozott növényi anyaggal került Magyarországra. Vas megyéből az ország különböző részeire különböző növényi szaporítóanyagokkal viszonylag rövid idő alatt széthurcolták. Kezdetben, természetes ellenségek hiányában, a megtámadott fák teljes pusztulását okozta. Ma már nem okoz olyan mérvű pusztítást, mint megjelenésekor, de most is veszélyes kártevőnek számít. Főleg a faiskolai szaporítóanyag mentességére kell ügyelnünk, mert ha már azon is megtalálható, akkor a fiatal ültetvényben is erős kártétel alakulhat ki.

Fejlődésmenet: hazánkban évente két nemzedéke fejlődik. A meleg évjáratokban fejlődő harmadik nemzedék már nem tud áttelelni, pusztulásra van ítélve. Tőlünk északra Szlovákia egyes részein már csak egy nemzedéke, míg Kelet-Oroszországtól délre eső államokban négy nemzedéke fejlődik évente. A kártevő hazánkban L1 alakban, ún. fekete pajzs alatt, fakultatív diapauza állapotban telel át. Egyéb fejlődési alakjai a tél folyamán elpusztulnak. Az áttelelő L1-es stádiumoknál nagyon nagy a mortalitás: a 90%-ot is meghaladhatja. Az áttelelt nemzedéknél az L2-es lárvák április közepén jelennek meg és május utolsó dekádjáig észlelhetők. Ezután különválik a hímek és a nőstények fejlődése (L3). A körte alakú pajzsok alatt fejlődött hímek imágói sárga testűek, hátulsó pár szárnyuk lényegesen kisebb az elülsőnél. A hímek 1-2 napig élnek mindössze, és 2-3 alkalommal párosodnak. A nőstény imágók jóval hosszabb életűek, pajzsuk változatlanul kerek marad. Életük jóval hosszabb, mint a hímeké (2-3 hónap). A megtermékenyített nőstények 20–35 napos embrionális fejlődés után lárvaszüléssel hozzák a világra utódaikat. Egy nőstény élete során európai viszonyok között közel 100 utódnak ad életet. A lárvák előjövetele 30–60 napig is eltarthat. A frissen előbújt lárvák életük első napját a letelepedésre alkalmas hely kiválasztásával töltik, ezalatt akár 3 m-es távolságot is megtehetnek. A letelepedett lárva szipókáját a növénybe mélyeszti, és megkezdi az elsődleges pajzs („fehér pajzs”) képzését. A primer pajzs alatt pár nap múlva alakul ki a szekunder pajzs, ami szürke színű. A két nemzedék fejlődése elhúzódik és összefolyik. Egy nemzedék kifejlődéséhez 5-6 hét szükséges.

Ökológia és előrejelzés: a párás, meleg időjárás kedvez a kártevő elszaporodásának. Hazánkban az éves átlaghőmérséklet 9 °C felett van (10 °C), ezért kedvezőek az éghajlati viszonyok számára, és jelentős kárt okozhat. Nyáron az aszályos, meleg, télen a kemény hideg időjárás (-25–30 °C) jelentősen gyéríti a populációt. Előrejelzése effektív hőösszeg módszerrel nem határozható meg biztonságosan. A hímek megjelenése dobozos futtatóval vagy a fertőzött ágakra helyezett doboz segítségével figyelhető meg. A hímek rajzását még fehér vazelines fogólapokkal is ellenőrizhetjük; gyenge fertőzésnél az előbbit, erős fertőzésnél az utóbbit célszerű használni. A lárvák és a fehér pajzsok megjelenését kézi nagyítóval ellenőrizzük a fertőzött fákon.

Védekezés: alapvető követelmény, hogy az ültetvény telepítésekor károsítómentes szaporítóanyagot használjunk. A lombkoronát úgy alakítsuk ki, hogy az a rendelkezésünkre álló gépekkel védhető legyen. A gépeket úgy üzemeltessük, hogy a fa minden része kellő permetlé-borítottságot kapjon, ezt géptípustól függően a haladási sebesség és a ventilátorfokozat változtatásával érhetjük el. Az NA–10-es permetezőgép középmagas törzsű almafáknál a kaliforniai pajzstetű ellen 4–4,5 km/ó haladási sebesség és IV-es ventilátorfokozat mellett adta a legjobb permetléborítást. A permetezés hatékonyságát jelentősen növeli a téli fatisztogatási munkák rendszeres, időbeni elvégzése. A kémiai védekezéskor lemosó permetezésre az olajos, a DNOC hatóanyagú készítmények, a mészkénlé és az azt pótló növényvédő szerek egyaránt alkalmasak. A hímek tavaszi rajzása idején a metidation adott legjobb eredményt. Ilyenkor e hatóanyag még nyugodtan alkalmazható, mert bár azokra nagyon toxikus, a hasznos paraziták tömeges rajzása későbbre esik. A fiatal, mozgó lárvák és a fehér pajzsos stádiumban lévők ellen a dimetoát, fentoát, foszfamidon, kinalfosz, karbaril és más szerves foszforsavészter hatóanyagú készítmények adnak jó eredményt.

Almamoly

(Cydia pomonella)

Tápnövénykör: elsőrendű tápnövényei az alma, a körte, a dió és a vadalma, másodrendű a kajszifák és a díszalmafajok, harmadrendűek az őszibarack, a szilva, a birsalma, a vadkörte és a lisztes berkenye. Lényegesen kisebb mértékben még előfordulhat más növényeken is.

Kárkép: a gyümölcs bármely pontján befurakodhat, de leggyakrabban a csészénél és a kocsánynál figyelhetjük meg. Járata egyenesen vagy gyengén ívelten vezet a magházhoz, ahol a magvakat is megrágja. A befurakodás helyén vörösbarnás, fekete ürülékszemcsék láthatók, ami mellett még néha selyemszövedék-maradványokat is láthatunk, főleg fiatal hernyók esetében. A gyümölcs nagyságától függően egy lárva 1–3 almát károsíthat. A károsított gyümölcsök idejekorán lehullanak a fákról.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: az almamoly mindenütt megtalálható, ahol almatermesztéssel foglalkoznak, nagy ökológiai plaszticitású faj. Az ország középső, arid klímájú részein 70–80%-os kártételt is okozhat, ha elhagyják az ellene való védekezést. A védekezés rosszul időzítése következtében is előfordultak 40%-os kártételek az említett termesztési zónában, viszont rendszeres, szakszerű növényvédelemmel a kártételek biztonságosan leszoríthatók a 2-3%-os érték alá.

Fejlődésmenet: hazánkban évente két nemzedéke fejlődik. A kifejlődött lárvák telelnek át a fák kéregrepedéseiben és a különböző raktárakban, ládákban lévő repedésekben. A mi viszonyaink között a talajban elvétve telelnek át. Az első imágók május első napjaiban rajzanak ki, a rajzás elhúzódhat június végéig, július elejéig is. A két nemzedék rajzása gyakran fedi egymást. Jelentős mortalitást figyelhetünk meg az áttelelő hernyóknál (20%), bábállapotban (7%) és tojásállapotban (40%). Évközben a hernyókat a Nosema carpocapsae kórokozó pusztíthatja, a hazai felmérések szerint az almamolyállományt 20–85%-ban fertőzte. A kirajzott lepkék között eleinte csak hímeket találunk, amelyeket pár nap múlva követnek a nőstények. A nőstények párzás után 2–8 nap alatt rakják le a tojásaikat. Az első négy nap után már lerakták a tojások 71%-át, ami nagyon fontos adat a védekezés időpontjának megállapítására. Az almamolyok egyesével rakják le tojásukat a gyümölcsökre vagy a közelükben lévő levelekre. Az első nemzedék lárvái fejlődésükhöz 2-3 almát fertőznek meg, míg a második nemzedéknél erre a célra már 1-2 alma is elegendő. Az embrionális fejlődés 8–10 napig tart. A lárvák öt lárvastádiumon át 20–28 nap múlva érik el a bábállapotot, amely hasonló hosszúságú lehet. A diapauzába vonuló lárvák száma a fotoperiódus rövidülésével, a hőmérséklet csökkenésével arányosan emelkedik. A második nemzedék mindig nagyobb kárt okoz, mint az első. A diapauzába vagy telelőre vonuló hernyók többségükben a fák törzsén, a kéregrepedésekben találnak áttelelőhelyet maguknak.

Ökológia és előrejelzés: az almamoly az arid klímájú területeken érzi jól magát. Fejlődését a mikroklimatikus hatások lényegesen módosítják. Jelentős időbeni eltérés adódik fejlődése során aszerint, hogy a fa melyik égtáj szerinti oldalán lévő gyümölcsben fejlődött ki vagy hol választott magának bábozódási helyet. Elszaporodásának kedvez, ha a nyári hónapokban 18 °C felett van az átlag hőmérséklet és 70 mm alatt a csapadék. Gradációjára elsősorban aszályos nyarakon kell számítanunk.

A rajzáskezdet megállapítására jól beváltak a szexferomon csapdák, amit célszerű volna tojásszámlálással egybekötni, mert nagyon erős károsításkor a feromoncsapdák már nem adnak megbízható tájékoztatást. A fénycsapda a rajzáskezdetet bizonytalanul, de a rajzásmenetet jól jelzi.

Védekezés: lényegesen csökkenne a károsítás, ha elvégeznék a termelők a téli fatisztogatást, rendszeresen összeszednék a fák alól a hullott gyümölcsöt vagy hernyófogó öveket alkalmaznának. E munkák nagyon munkaerő-igényesek, ezért sorra elmaradnak. Kitinszintézist gátló szerekkel (diflubenzuron) és a Bacillus thüringiensis hatóanyagú készítményekkel tojásrakás idején és tömeges lárvakeléskor eredményesen védekezhetünk. Más készítményeknél, amelyek erősen gázosodnak (diklórfosz) az imágók rajzásához, a többinél (foszalon, benszultap, dimetoát) pedig a lárvakeléshez igazíthatjuk a védekezést.

Piros gyümölcsfa-takácsatka

(Panonychus ulmi)

Tápnövénykör: fás növényeink közül nagyobb számban a Rosaceae családba tartozókon fordul elő. Elsődleges gazdanövénye az alma és a szilva, másodlagos gazdanövénye a szőlő, az őszibarack, a meggy, a cseresznye és a Ribes fajok.

Kárkép: a kártevő szívása nyomán káros enzimek jutnak a növénybe, a szívás helyén elpusztul a klorofill, így a növények képtelenek a napenergiát hasznosítani. A szívás helyén fokozódik a párolgás, a károsított levelek súlya 15–20%-kal csökken. Ha a növény vízellátása elégtelen, lehullatja a levelét. Az atkának nincs szövedéke, a levél színén és fonákán egyaránt károsít. A levélzet a sok szívogatástól idővel bronzbarnára színeződik, „rókaszínű” lesz.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európából származik, ahonnan széthurcolták a világ különböző gyümölcstermesztő tájaira, ahol mint „európai vörös pók”-ot emlegetik. Korai stádiumban, az ún. egérfül állapotban kialakult károsítás 30–40%-kal csökkentheti a terméskötődést. Más atkafajokkal együtt 67%-os terméscsökkenést is okozhat. A károsított fán rövidebb hajtások fejlődnek, mindez kihat a következő év termésének mennyiségére.

Fejlődésmenet: 4–6 nemzedékes atkafaj, amely tojás alakban telel át a fákon, a rügyek tövében, kéreggyűrődéseknél, ágvilláknál, kéregrepedésekben. Tojásai pirosak, kerekdedek, felületükön lefelé futó párhuzamos barázdákkal, a csúcson hegyes, finom nyúlvánnyal. A lárvák kelése a Jonathan fajta virágzása előtt, áprilisban kezdődik. Amikorra az alma virágzása befejeződik, már megjelennek az első ivarérett hímek és nőstények, amelyek 3–5 nap múlva párosodnak. Egy nőstény általában 15–40 napig él, és ez idő alatt 40–50 tojást rak. A megtermékenyített petéből hímek és nőstények, a meg nem termékenyítettekből pedig csak hímek fejlődnek. A nyári hónapokban a nemzedékek 14–17 naponként váltják egymást. A fiatal lárvák 3 pár, a nimfa I., nimfa II. és az imágók 4 pár lábúak. A nyári tojásokat többnyire a levél fonákára rakják, de azok megtalálhatók kisebb számban a levél színén is. Július végétől a nőstények egyre nagyobb számban raknak le a fás részekre diapauzáló tojásokat, amelyek száma folyamatosan emelkedik az első fagyok beköszöntéséig.

Ökológia és előrejelzés: az áttelelő tojásoknál szélsőséges hőmérséklet-ingadozások esetén nagyon nagy a mortalitás (75–100%). A tojásokból kikelő lárvák további fejlődéséhez legalább 7,2 °C-os léghőmérséklet szükséges. Az érési táplálkozás 9,7–11,7 °C-nál kezdődik, a tojások lerakása pedig 10,7–11,7 °C közötti értéknél. A környezetével szemben hasonló igényt támaszt, mint az almalisztharmat, ezért a két károsító megjelenése gyakran azonos időben okoz gondot. Az egérfül állapotban tömegesen kikelt lárvák és a nyár második felében kialakult erős populációk nagyon nagy kárt okozhatnak.

Az áttelelő tojásokból kikelő lárvák megjelenésének megállapításához használjunk takácsatka-megfigyelő lapokat, de azok csak kötött talajú területeken segítenek, mert homoktalajon a lerakodó homok betemeti a vazelincsíkot. A lárvák és az imágók számát a levélen kézi nagyítóval ellenőrizhetjük, de pontosabb eredményt kapunk, ha a leszedett leveleket egy műanyag zacskóba gyűjtjük, majd zárt helyiségben sztereomikroszkóp alatt ellenőrizzük. Ha a leveleken az atkák száma meghaladja a 6 db-ot és a leveleknek több mint 20%-a fertőzött, indokolt a védekezés.

Védekezés: a fatisztogatási, faápolási munkák során nagyon sok atkatojást távolítunk el a fákról, ezért nagyon fontos, hogy e fertőzött részeket, mint fertőzési forrást mielőbb távolítsuk el a gyümölcsösből. A téli lemosó permetezésre legjobban beváltak az olajos szerek, mert a kipermetezés után a fákon képződött vékony, filmszerű réteg befojtja a tojásokat. A téli tojásból kikelő lárvákat és tojásokat hosszú időn át pusztítják a klórfentezin és a hexitiazox hatóanyagú akaricidek. Később az időjárás melegedésével a következő akaricid hatóanyagok adnak jó eredményt: amitráz, brómpropilát, propargit, klórpropilát, piridaben és a fenbutatin-oxid. Az atkák elleni utolsó védekezéskor fordítsunk különös figyelmet a készítmények kiválasztására, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására.