Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

35. fejezet - A szegfű

35. fejezet - A szegfű

A szegfű betegségei

A növényházi szegfű leggyakoribb és legjelentősebb betegségei az ún. hervadásos betegségek. Az elnevezés azon betegségek összefoglaló neve, amelyek kórokozói a szegfű szállító szövetrendszerében élnek és terjednek, és végső tünetként a szegfű hervadását okozzák. Ilyenek a pszeudomonászos (Pseudomonas caryophylli), a fialofórás (Phialophora cinerescens) és a fuzáriumos hervadás (Fusarium oxysporum f. sp. dianthi).

A szegfű vírusos betegségei következtében a virághozam kismértékű csökkenése, a virágminőség romlása áll elő. A szegfűdugvány szaporítóanyagoknak a vírusos betegségektől mentesnek kell lenniük. A növényházi szegfűn többféle vírusos betegség fordulhat elő. Gyakori az ún. intermedier tünetekkel járó komplex vírusfertőzés is. Jelentősebb betegségek az értarkulás (carnation vein mottle potyvirus), a gyűrűsfoltosság (carnation ringspot dianthovirus), a karcolatos gyűrűzöttség (carnation etched ring caulimovirus) és a tarkulás (carnation mottle carmovirus).

A szegfűhajtások torz növekedése a rodokokkuszos betegség (Rhodococcus fascians) következménye.

A gombás betegségek közül az alternáriás betegség (Alternaria dianthi, A. dianthicola), a fuzáriumos szár- és tőrothadás (Fusarium avenaceum, F. culmorum) és a szegfűrozsda (Uromyces dianthi) gyakori. A mediterrán szegfűféléken a mikoszferellás betegség (Mycosphaerella dianthi) fordulhat elő. Télen a termesztőházakban a botrítiszes betegség (Botrytis cinerea) következtében virágelhalás következhet be.

A szegfű pszeudomonászos hervadása

(Pseudomonas caryophylli)

Gazdanövény: a növényházi és a szakállas szegfűn gyakori.

Tünet: külső tünet az alsó levelek sárgulása, majd száradása. A szárcsomók között hosszúkás, mély, olykor a bélszövetig hatoló, vizenyős, nyálkás berepedések mutatkoznak.

Belső tünet a szállító edénynyalábok részleges vagy teljes barnulása.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség a bőségesen öntözött, túlzottan nedvesen tartott állományban hatalmasodhat el. A dugványok folyékony oldatokba való áztatása (pl. vizes áztatás, fungicides csávázás, hormonkezelés) elősegíti a betegség terjedését. Magyarországon csak szórványosan fordul elő.

A kórokozó életmódja: fertőzési forrás a beteg növény, a dugvány és a növényi maradványok. Ezek közül a dugványok a baktérium legjelentősebb terjesztői. A baktérium az állományban öntözővízzel, talajjal, érintéssel és művelőeszközökkel terjedhet. A gyökeret, dugványtöréskor a törési sebet fertőzi meg, majd az edénynyalábokba hatol. Tünetmentes dugványokkal is terjedhet.

Ökológia és előrejelzés: a baktérium hőoptimuma 30–33 °C, de 5–46 °C között is képes fejlődni, 53 °C-on elpusztul. A növények hervadása a fertőzés után 14–40 nap múlva következik be, de már 10 nap után kimutatható a baktérium a még tünetmentes növények szállítószöveteiből.

Védekezés: kerüljük a dugványok áztatásos kezelését. Ha mégis szükség lenne erre, akkor az oldatba baktericid hatóanyagot (pl. kálium-permanganát vegyszer, kasugamicin) is kell tenni. A dugványokat gőzölt közegben gyökereztessük. A gyökeres szegfűt fertőtlenített közegbe ültessük. A beteg, hervadó töveket távolítsuk el. A szegfű szárazon tartása, a talaj öntözése, a gyakori szellőztetés, az alacsony hőmérsékleten tartás a betegség elterjedését gátolja.

A szegfű mikoszferellás betegsége

(Mycosphaerella dianthi)

Gazdanövény: gyakori gazdanövény az egynyári, ún. Chabaud szegfű. A mediterrán szegfűfajták közül egyesek nagyon fogékonyak.

Tünet: a levélen ovális alakú, 5–15 mm nagyságú, vörösesbarna szegélyű, fakóbarna közepű foltok vannak. A levéllemez szélén a folt mindig félbevágott ovális alakú. A száron és a virágcsészelevélen a foltok megnyúltabbak. A levél szárad, a szár törékennyé válik. A virág féloldalas, értékesítésre alkalmatlan.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: elterjedt betegség, a szabad földön nevelt egynyári és évelő szegfűkön gyakori. A növényházban a mediterrán szegfűfajtákon fordul elő. A betegség következtében súlyos levél-, szár- és virágelhalás állhat elő.

A kórokozó életmódja: a gomba növénymaradványokon, a mag felületén és az élő, beteg növényeken telel. Konídiumai légmozgással és az öntözővízzel terjednek.

Ökológia és előrejelzés: helytelen termesztési viszonyok esetén hatalmasodik el a betegség.

Védekezés: szabad földön a növénymaradványokat a talajba forgatjuk. A magról szaporított szegfűknél a magot csávázzuk 20 percig a permetezésre javasolt hatóanyagok valamelyikében. Állománypermetezésre a cineb, a klórtalonil, a mankoceb, a propineb vagy a triforin hatóanyagú gombaölő szerek valamelyikét használhatjuk.

Szegfűrozsda

(Uromyces dianthi)

Gazdanövény: a szegfűrozsda köztes gazdanövénye az Euphorbia seguieriana, a pusztai kutyatej. Fő gazdanövényei a Dianthus, a Gypsophila és a Silene fajok.

Tünet: az E. seguieriana levélszínén spermogóniumok, a levél fonákán csésze alakú ecídiumok láthatók. A növény kicsi marad, levelei megvastagodnak. A szegfű levelén, a szárán és a csészelevelén apró, pettyszerű, sárga foltok jelennek meg. A sárga foltokon barna uredopusztulák láthatók. Az uredopusztulák között sötétbarna teleutopusztulák is fejlődnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség az egész világon elterjedt. Magyarországon közel száz éve ismert. A rozsda megjelenése a szegfűállomány lassú lefolyású, súlyos leromlásához, a virághozam csökkenéséhez vezet, de teljes növényelhalást sohasem okoz. A rozsda a virág és a dugvány értékesítésekor minőségi hibának számít.

A kórokozó életmódja: a kórokozó gazdacserés, teljes fejlődésű rozsdagomba. Fejlődése során a köztesgazda szerepe nem jelentős, mivel ritkán található növényházak közelében. A gomba a szegfűn él folyamatosan. A szegfűrozsda nagy távolságokra dugványokkal hurcolható el. Növényállományban a légmozgással és az öntözővízzel tovasodródó uredospórákkal terjed. Szedéskor a növényházban hurcolt, fertőzött virágok a rozsda gyakori terjesztői.

Ökológia és előrejelzés: a magas hőmérséklet és páratartalom, a szellőzetlenség, a nitrogénbőség a betegségre hajlamosító tényezők. A rozsda hőoptimuma 20–25 °C között van.

Védekezés: a betegségtől mentes dugványokat szabad csak ültetni. Az ültetés után észlelt beteg töveket eltávolítjuk. Az állomány besűrűsödéséig 7, később 10–14 naponként kell a szegfűt permetezni, a kontakthatású cineb, mankoceb és propineb, valamint a szisztémikus hatású oxikarboxin vagy triforin hatóanyagú fungicidek valamelyikével. A permetléhez nedvesítőszert is kell adni.

A szegfű fialofórás hervadása

(Phialophora cinerescens)

Gazdanövény: a növényházi szegfű.

Tünet: külső tünetei a leveleken megjelenő szabálytalan alakú, kisebb-nagyobb, szürkészöld vagy pirosas-ibolyakék foltok. A foltosodó levelű szegfűtövek rövidesen szalmasárgára színeződnek, majd elszáradnak. A hervadó töveken sarjhajtásképződés indulhat meg, de az újonnan képződő hajtások hamarosan elszáradnak. A betegség belső tünete a szállító edénynyalábok barnulása, majd elhalása.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a szegfű hervadásos betegségei közül ez a legdrasztikusabb és a leggyorsabban lezajló betegség. Magyarországon e dugvánnyal behurcolt betegség nem tudott nagymértékben elterjedni. Hazai viszonyaink, különösen a nyári magas talajhőmérséklet a betegség kifejlődésére kedvezőtlen. A betegség szórványosan fordul csak elő.

A kórokozó életmódja: a kórokozó talajlakó gomba. Micéliuma és klamidospórái a talajban éveken át életképesek. A gyökereken át fertőz, a szállítóedényekben terjed a növényben. Tünetmentes dugványokkal terjeszthető.

Ökológia és előrejelzés: a gomba az alacsony talajhőmérsékletet kedveli. Hőoptimuma 20–22 °C. A betegség inkubációs ideje 20–25 nap.

Védekezés: a fialofórás hervadás elleni védekezés a szegfű fuzáriumos hervadása elleni védekezéssel azonos.

A szegfű alternáriás betegsége

(Alternaria dianthi, A. dianthicola)

Gazdanövény: a Dianthus caryophyllus növényházi és egynyári fajtáin gyakori, de a D. barbatus, a D. chinensis, a D. plumarius, a Gypsophilaelegans és a Saponaria officinalis fajokon is előfordul.

Tünet: a levélen kör alakú vagy ovális, vízzel átitatott, fakóbarnára színeződő, lilásbarna szegélyű foltok láthatók. A folt közepén fekete konídiumtartó gyep fejlődik. A száron a foltok megnyúltabbak, és ha a szárat körülölelik, a felettük levő hajtásrész elszárad. Sima dugványokon a hűtőtárolás során szabálytalan alakú, vizenyős, majd rothadó foltok jelennek meg. A dugványon gyakori az alsó levélpár rothadása és a törésfelülettől kiinduló rothadás. A beteg leveleken fekete gyep fejlődik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség mindenütt előfordul, ahol szegfűt termesztenek. A szegfű gyakori betegsége, amely a dugványok elhalását, a levelek vagy a teljes növény száradását okozhatja. A betegség kártétele 5–20%-os is lehet.

A kórokozó életmódja: jelentős fertőzési forrás a dugvány, valamint a vetőmag. A szegfűállományban a betegséget a gomba konídiumai terjesztik. A konídiumok párásításkor, virágszedéskor, valamint az ápolási munkák során terjednek. Vízcseppben néhány óra alatt kicsíráznak, és a gomba a növénybe hatol. A fertőzés sebeken át történik.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozók annak ellenére, hogy melegigényes (hőmérsékleti optimum 25–30 °C) fajok, tág (5–35 °C) hőmérsékleti határok között virulensek.

Védekezés: a gyökereztetés során a beteg dugványokat el kell távolítani, és a gyökeresedő dugványokat 5–7 naponként cineb, klórtalonil, mankoceb vagy propineb hatóanyag-tartalmú fungicidekkel kell permetezni.

A szegfűállományt a kiültetéstől kezdve a növények összeborulásáig hetenként, a továbbiakban 10–14 naponként kell permetezni cineb, klórtalonil, mankoceb, propineb vagy triforin hatóanyag-tartalmú fungicidek valamelyikével. A permetléhez nedvesítőszert is kell adni.

A magról szaporított szegfűfajok vetőmagja a permetezésre javasolt kontakt hatóanyagok bármelyikével csávázható.

A szegfű fuzáriumos hervadása

(Fusarium oxysporum f. sp. dianthi)

Gazdanövény: a betegség az amerikai és a mediterrán szegfűkön fordul elő. Az amerikai fajták fogékonyak, a mediterrán fajták fogékonysága változó. Több fajta ezek közül ellenálló, ún. fuzáriumrezisztens.

Tünet: a betegség külső tünetei a szegfű valamennyi fejlődési szakaszában megjelenhetnek. Az alsó levelek világoszöldek, lankadók, majd szalmasárgára színeződve elszáradnak és a száron lefelé lógnak.

A száradás felfelé halad, végül a növény teljesen elszárad. Néha a szegfű féloldalas száradását is megfigyelhetjük, ilyenkor a szárcsúcs a beteg rész felé hajlik. A hervadó töveken a gyökérnyakból sarjhajtások törhetnek elő, de ezek rövid életűek, hamar elszáradnak. A gyökér hamarosan elrothad, a szártő megpuhul, lilásvörös lesz, majd szálkásan szétmállik.

A betegség belső tünete a szegfű szállító edénynyalábjainak barnulása. A barnulás a szárkeresztmetszetben jól látható. A beteg anyanövényekről szedett dugványok a betegséget külső tünetek nélkül is hordozhatják.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: mindenhol előforduló betegség, amely a szegfű hervadásos betegségei közül a leggyakoribb és a legsúlyosabb károkat okozza. Hazai viszonyaink a betegségre rendkívül kedvezőek, nem ritka a 30–40%-os szegfűpusztulás sem. A betegség súlyát jelzi, hogy az izolált, kiemelt ágyas termesztéstechnológiát, a tápoldatban való termesztést a fuzáriumos hervadás elleni védelem tette szükségessé.

A kórokozó életmódja: a kórokozó talajlakó gomba. A szegfűdugványok szállítószövetében rövid ideig, általában néhány hétig, látható külső tünetek nélkül is előfordulhat. A talajban 6–8 évig is életképes marad. A szegfű sérült gyökerein át fertőz, és a szállítószövetekben terjed széjjel a növényben.

Ökológia és előrejelzés: a fuzáriumos hervadás kialakulását a magas talajhőmérséklet elősegíti. Nyáron hatalmasodik el a betegség.

Védekezés: alapja a termesztési higiéne körültekintő betartása, a betegségtől mentes szaporítóanyag, a kórokozótól mentes termesztőközeg. Betegségtől mentes szaporítóanyag meriklón szaporítással állítható elő. A dugványok gyökereztetése gőzölt perlitben történik. A termesztés során rezisztens fajták használata javasolt. A szegfűt kiemelt vagy izolált ágyban termesztjük. A mentesség a közeg évenkénti cseréjével, gőzölésével (98–100 °C hőmérsékleten, 45 percig tartó kezeléssel) vagy növényvédőszeres kezeléssel (dazomet hatóanyaggal) érhető el.

A talaj nélküli szegfűtermesztés, hidrokultúra (hidropónia) esetén a fuzáriumos hervadás jelentősen mérséklődik.

A szegfűállomány kezelése háromszori, azaz alap- és esetenkénti kiegészítő beöntözéses kezelésekből áll. Az alapkezelés során a szegfűt kiültetés után begyökeresedéskor, majd még két alkalommal 30 naponként öntözzük be. Kiegészítő kezelést a hervadó tövek eltávolításakor végzünk, a növény helyének kezelésére. Beöntözésre benomil vagy tiofanát-metil hatóanyagú fungicidek használhatók.

A betegség ellen biológiai védekezés is lehetséges, amely a talajba juttatott antagonista szervezetekkel történhet.

A szegfű fuzáriumos szár- és tőrothadása

(Fusarium avenaceum, F. culmorum)

Gazdanövény: a betegség kórokozói sok gazdanövényű fajok, így igen sok növényen fordulhatnak elő. Az amerikai és a mediterrán szegfűfajták nagyon fogékonyak.

Tünet: a betegség jellegzetes tünete a tőrothadás és a szárrothadás. A tőrothadás esetén külső tünetként a gyökérnyaknál besüppedő, barna elhalás látszik, a száralap szárazon rothad, majd rostokra bomlik. A szegfű hervad, szárad. A rothadó száralap felületén narancssárga, párnaszerű sporodóhiumok fejlődnek. Belső tünet az elhalt szártő keresztmetszetében a szövetek lokális barnulása, amely a száralapra, az ún. szártőre korlátozódik.

A szárrothadás a növények visszatörésekor, virág-, illetve dugványszedéskor keletkezett szárcsonkokon alakul ki. Külső tünete a szárcsonk lassú rothadása.

A szárrothadás esetében is a növény vagy a hajtás hervadása következik be.

Dugványokon a törési felülettől kiinduló rothadás, majd elhalás a gyakori tünet.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: minden termőhelyen és szegfűállományban előforduló betegség, amely a fuzáriumos hervadástól eltérően nem szisztémikusan, hanem lokalizáltan, csak a rothadó részeken fordul elő. Bár a betegség egyik kísérő tünete lehet a szegfű részleges vagy teljes hervadása, a fuzáriumos tőrothadást nem soroljuk a szegfű hervadásos betegségeihez, mivel a szállító edénynyalábok nem károsodnak. A betegség súlyos kiesést okozhat a mélyen ültetett szegfűn, illetve a sebzett anyanövényeken, dugványokon, a visszatört töveken. A betegség kártétele olykor a fuzáriumos hervadás kártételénél is nagyobb. Tünetmentes dugványokkal nem terjed.

A kórokozó életmódja: fertőzési forrás a talaj, amelyben a gombák micéliuma él, a beteg növények maradványai, valamint a dugványok. A dugványok a szedéskor fertőződnek. A sérült, sebzett, legyengült növények fertőződnek leginkább. A kórokozók a talajban micéliummal, a növények között konídiumokkal terjednek.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozók a magas talaj- és légnedvességet kedvelik. Hőmérsékleti igényük 25–28 °C.

Védekezés: a talajt fertőtlenítjük. A dugványokat egészséges anyanövényekről szedjük. A gyökérképződést elősegítő serkentőanyagot benomil vagy tiofanát-metil hatóanyaggal kombinálva kell használni. A beteg dugványok az ültetés előtt kiválogathatók.

A sebeket visszatörés, dugványszedés után azonnal benomil vagy tiofanát-metil hatóanyagú fungiciddel kell permetezni. A beteg szárcsonkot ismételt visszatöréssel távolítjuk el. Visszatörés után a sebzáródás elősegítésére a szegfűt szárazon kell tartani.

A szegfűt alacsony hőmérsékleten neveljük, és nyáron is csak a reggeli órákban párásítsunk. A talajt öntözzük. Kerüljük a növények mély ültetését.