Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

31. fejezet - A gerbera

31. fejezet - A gerbera

A gerbera betegségei

A gerberán a gyűrűsfoltosság (tobacco rattle tobravirus) gyakori vírusos betegség, amely a levélen mutatkozó sárgászöld mintázottságról, fekete gyűrűs foltosságról és a tövek leromlottságáról ismerhető fel. A kórokozó több dísznövényen is előforduló polifág vírus, ami fonálféregvektorokkal és mechanikai úton terjed. A vektorok gyérítésével, a dugványvágó kés nátrium-hidroxid vegyszerbe mártásával, szelekcióval védekezünk ellene.

A gerberán látható gyakori jelenség, az ún. gerberahervadás, amelyet különböző kórokok idézhetnek elő. A megnevezés többféle betegséget foglal össze. Hervadást nem fertőző kórokok (pl. pangó talajvíz) és kórokozók is okozhatnak. Fertőző hervadások a fitoftórás (Phytophthora cryptogea), a fuzáriumos (Fusarium oxysporum f. sp. gerberae) és a verticilliumos hervadás (Verticillium dahliae).

Magyarországon a fitoftórás hervadás a gerbera legjelentősebb hervadásos betegsége; kórokozója a szártő lokális rothadását okozva idézi elő a hervadást. A verticilliumos és a fuzáriumos hervadás esetében ún. tipikus tracheomikózis lép fel, azaz a teljes szállítószövet-rendszer elhal, és emiatt következik be a hervadás. A fuzáriumos és a verticilliumos hervadás ritkán fordul elő. Kórokozóik talajlakó gombák. Ellenük benomil hatóanyagú fungicides beöntözést használunk. E kezelés a fitoftórás hervadás ellen hatástalan!

A gerbera levelén a lisztharmat (Oidium erysiphoides f. sp. gerberae) és az alternáriás levélfoltosság (Alternaria porri) fordulhat elő. A szklerotíniás betegség (Sclerotinia sclerotiorum) a tövek fehérpenészes rothadásáról ismerhető fel. A zöldséghajtatással is foglalkozó dísznövénykertészetekben gyakori. Észlelésekor a beteg töveket eltávolítjuk, és környezetük talaját benomil hatóanyaggal öntözzük be. Télen a botrítiszes betegség (Botrytis cinerea) a virágokon telepszik meg. A botrítiszes virágokat megsemmisítjük.

A gerbera fitoftórás hervadása

(Phytophthora cryptogea)

Gazdanövény: a fitoftórás hervadás kórokozója polifág gomba. A gerberafajok és -fajták a betegségre fogékonyak, a fogékonyságuk mértéke között jelentős különbség nincs.

Tünet: kezdeti tünetek a levelek egyre erősödő fakulása, ezt követően a külső levelek lankadása, majd hervadása figyelhető meg, végül a teljes gerberatő elehervad, és a levelek fakóbarnára színeződnek. A hervadó gerbera szártövét kettévágva, a gyökérnyaktól kiinduló, lokális, barnásfekete elhalás látható a szövetekben. Az elhalás gyakran sebzésektől – pl. eltávolított levél és virág után maradt vágásfelület – indul ki. A gyökérzet a gyökérnyaktól indulva barnul, rothad, és a rothadás a gyökérvégek felé terjed.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség mindenhol előfordul, és esetenként az állomány 60–80%-át is elpusztítja. A gerbera minden fejlődési szakaszában megbetegedhet. A levegőtlen, hideg, erősen kötött talajban nevelt ültetvényekben gyakori. A talajon termesztett gerbera a kiemelt ágyban vagy a növényasztalon neveltnél gyakrabban károsodik.

A kórokozó életmódja: a kórokozó talajlakó gomba. Klamidospórái a talajban hosszú évekig életképesek maradnak. A gerbera rothadó szöveteiben a gomba jellegzetes cönocitikus micéliuma, sporangiuma, oogóniuma és oospórája is megfigyelhető. Szaporítóképleteit, a sporangiumokból kirajzó zoospóráit, az öntöző- és talajvíz mossa széjjel. A sebeken és a növény légzőnyílásain keresztül is fertőzhet. Fertőzési forrás a dugvány és a talaj.

Ökológia és előrejelzés: a betegség nedves, hideg, levegőtlen talajban hatalmasodik el. A kórokozó 16–21 °C közötti talajhőmérsékleten fejlődik a leggyorsabban.

Védekezés: a gerberát gőzzel fertőtlenített talajban, izolált ágyban vagy növényasztalon kell termeszteni. A talaj jól szellőző, könnyű, jó vízáteresztő legyen. A gerbera talaját a túlzott átnedvesedéstől óvni kell. Kerüljük a pangó vagy mozgó víz jelenlétét, képződésének lehetőségét!

Szükség esetén a gerbera talaját bazamid vagy formalin hatóanyaggal is fertőtleníthetjük. Talajon való termesztésnél a bakhátas művelésmód vagy a konténeres termesztés csökkenti a betegség terjedését. Kémiai védekezésként a dugványok gyökérzetének ültetés előtti, fungicides agyagpépes bemártogatását és a növények beöntözését alkalmazhatjuk. A beöntözés a fiatal növények esetében nagyon hatékony, az egyre nagyobbodó gyökerű, idős növényeken a hatékonyság egyre csökken.

A fungicides öntözéseket a növények begyökeresedése után, majd 5–6 hetenként még 2–3 alkalommal végezhetjük el. Az agyagpépes mártogatáshoz és a beöntözéshez metalaxil, metalaxil + mankoceb, oxadixil + cineb és propamokarb hatóanyagú fungicidek használhatók.

Gerberalisztharmat

(Oidium erysiphoides f. sp. gerberae)

Gazdanövény: gerberafajok és -fajták.

Tünet: a lisztharmat tüneteit a levélen és a virágon figyelhetjük meg. A levél színén az érzugokból kiinduló, halvány, majd egyre erősödő, lisztszerű fehér bevonat keletkezik, amely egyre erőteljesebbé válik és szétterjed, a levéllemez hullámosodik, megkeményedik, pattanva törik. A levél fonákán az erőteljes szőrözöttség miatt a kezdeti tünetek alig láthatók. Később a vastagabb levélerek által határolt szegletes mezőkben a lisztszerű gombafonal-bevonat jól láthatóvá válik. A levél színén és a fonákán is a bőrszövet apró pontokból álló barnulása figyelhető meg. A fonákon később kialakuló nagy, szegletes, barna foltok a lisztharmat jellegzetes tünetei, amelyre azért is tanácsos felfigyelni, mert a betegség gyakran a levél fonákán jelenik meg először.

A lisztharmatos levelet fény felé fordítva jól látható a felületi barnulás és a levélszövet sárgulása. Az idülten beteg levelek megsárgulnak, majd megbarnulva elszáradnak.

A levélnyélen, a virágszáron is megjelenik a szürkésfehér micélium, alatta a felület barnul. Ritkán a színes nyelves virágok is lisztharmatosak lehetnek, a beteg virág torzul.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség 1982 óta ismert Magyarországon, feltehetően szaporítóanyaggal hurcolták be, fokozatosan szaporodik el gerberaállományokban. Viszonylag sokáig rejtve marad. Levélelhalás és virágdeformáció miatt a virágminőség romlik.

A kórokozó életmódja: fertőzési forrás a beteg növény. A lisztharmatos levél micéliumán fejlődő konídiumokkal terjed, ezzel magyarázható foltszerű előfordulása a növényállományban.

Ökológia és előrejelzés: párás, meleg, szellőzetlen növényházakban hatalmasodik el.

Védekezés: szellőztetéssel, a levélzet ritkításával a lisztharmat megtelepedését megakadályozhatjuk. A betegség észlelése esetén kémiai védekezést kell alkalmazni, 7–10 naponkénti kezeléssel a lisztharmat megszűnéséig. Nem virágzó gerberában dinokap, kén, benomil, bupirimát, fenarimol, tiofanát-metil hatóanyagú készítmények, virágzó gerberában benomil, bupirimát, fenarimol vagy pirazofosz használhatók. A permetléhez nedvesítőszert is kell adni.