Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

23. fejezet - Az uborka

23. fejezet - Az uborka

Az uborka betegségei

A szabadföldi uborkán az uborkamozaik (cucumber mosaic cucumovirus) jelentős és gyakori betegség, mivel a beteg tövek gyengén fejlettek, termést alig hoznak. A síkművelésű uborkán a pszeudomonászos betegség (Pseudomonas syringae pv. lachrymans) gyakori. A művelésmódtól függetlenül viszont az uborkaperonoszpóra (Pseudoperonospora cubensis) a legveszedelmesebb betegség. Kártétele az uborkatermesztést is meghiúsíthatja. Ugyancsak a védekezés gerincét alkotja az uborkalisztharmat (Erysiphe cichoracearum, Sphaerotheca fuliginea) abban az esetben, ha a fajta lisztharmat-ellenállósággal nem rendelkezik. Az uborka kolletotrihumos betegsége (Colletotrichum orbiculare) elsősorban lombkárosodást okozva, csapadékos időjárás esetén vagy öntözött növényállományban jelentkezik. Az uborka kladospóriumos betegsége (Cladosporium cucumerinum) szórványosan fordul elő.

A hajtatott uborkán az uborkamozaik főleg akkor válik jelentőssé, ha a levéltetvek elleni védekezés nem megfelelő. Az uborkaperonoszpóra elleni védekezés az uborkahajtatás védelmének gerincét alkotja. Elhanyagolása súlyos következményekkel jár. Az uborkalisztharmattal szemben a hajtatott uborkafajták nagy része ellenállóságot, illetve toleranciát mutat. Ha azonban a fajta nem ellenálló, akkor e betegség elleni védekezés is döntő fontosságú. Az uborka botrítiszes betegsége (Botrytis cinerea) és az uborka szklerotíniás betegsége (Sclerotinia sclerotiorum) a hajtatóházakban gyakran fordul elő, ellenük a védekezés feltétlenül szükséges. Az uborka fuzáriumos hervadása (Fusarium oxysporum f. sp. cucumerinum) a hajtatóban szórványosan jelentkezik. Ellene Fusarium-ellenálló alanyokkal védekezzünk.

Uborkamozaik

(Cucumber mosaic cucumovirus)

Gazdanövény: közel 40 növénycsaládba tartozó 700 faj. A kelet-ázsiai uborkafajok a kórokozóval szemben toleránsak.

Tünet: a levélen tipikus mozaikfoltok és apró nekrózisok alakulnak ki, a levelek hullámosak, deformáltak, az egészségesekhez viszonyítva kisebbek lesznek. A levélnyél és az inda rövidebb lesz, a tövek fejlődésükben visszamaradnak. A termés apró és márványozott lesz, rajta dudorok figyelhetők meg.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: az egész világon az uborka gyakori és jelentős betegsége. A betegség nagy terméskiesést okoz, mert a beteg tövek gyengén fejlettek, termést alig hoznak.

A kórokozó átvitele, terjedése: a levéltetvek terjesztik. Mintegy 60 vírusátvivő levéltetűfaj ismert, ezek közül a kabakosok esetében a feketerépa-levéltetű, az uborka-levéltetű és a zöld őszibarack-levéltetű a legjelentősebb.

Ökológia: a megbetegedés ideje és mértéke a levéltetvek gradációjától függ. A vírus növénynedvvel is átvihető.

Védekezés: döntő fontosságú a levéltetvek elleni rendszeres védekezés.

Az uborka pszeudomonászos betegsége

(Pseudomonas syringae pv. lachrymans)

Gazdanövény: kabakosok, gyakorlatilag az uborka.

Tünet: a levélen 3 mm átmérőjű, erek által határolt, szögletes foltok láthatók. A foltok először vizenyősek, később kifehérednek vagy barna színűek lesznek. A folt felületén baktériumnyálka fénylő bevonata figyelhető meg. A levélnyélen és a száron megnyúlt, ovális foltok láthatók, felületüket szintén baktériumnyálka borítja. A termésen a tüskék körül 3 mm átmérőjű, kerek, vizenyős, enyhén besüppedő foltok találhatók. A foltok felületén baktériumnyálka és mézgakiválás figyelhető meg.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: síkművelésű uborkán gyakrabban, a támrendszer mellett nevelt uborkákon ritkábban fordul elő. A lombpusztulás és a termésrothadás miatt a termés mennyisége csökken és minősége romlik.

A kórokozó életmódja: a fertőzési források a beteg növénymaradványok és a vetőmag, ahol a kórokozó főleg a mag felületén helyezkedik el. A magról a baktérium a csíranövényekre, majd a lomblevelekre és a termésre kerül. A növényrészeken nagy tömegben képződött baktériumnyálka elsősorban vízcseppekkel terjed, de rovarok is lehetnek baktériumátvivők. A baktérium a növény szövetébe a sztómákon, hidatódákon és a sebeken keresztül hatol be. Sebek főleg homokveréstől és a termés tüskéinek letöréséből adódnak.

Ökológia és előrejelzés: a betegség szabad földön, csapadékos, meleg nyarakon vagy öntözött növényállományban nagy jelentőségű. A baktérium optimális hőmérsékleti igénye magas: 25–28 °C. Hőmérsékleti minimuma 0 °C körül, hőmérsékleti maximuma pedig 35 °C körül van. Előrejelzés nincs.

Védekezés: ugyanazon a területen, egymást követő években ne termesszünk uborkát vagy más kabakos növényt! A magvakat feltétlenül csávázni kell. A magvak csávázására kasugamicintartalmú szer eredményesen használható. Az állománypermetezés akkor eredményes, ha a permetezéseket a megbetegedés előtt végezzük el. Így az első biztonsági védekezést már 2–3 lombleveles korban, szabad földön termesztett, korai vetésű uborka esetében, május elején kell megkezdeni, majd az újabb növényrészek gyors permetléborítása miatt 10 naponként, legalább 6 alkalommal kell permetezni. Július elejétől még 2–3 alkalommal, 10 napos időközzel végzett kiegészítő permetezésre lehet szükség. Védekezésre kasugamicin, réz-szulfát, réz-hidroxid vagy a rézoxiklorid hatóanyag-tartalmú permetezőszerek jöhetnek számításba.

Uborkaperonoszpóra

(Pseudoperonospora cubensis)

Gazdanövény: kabakosok, elsősorban az uborka.

Tünet: a levél színén először 3–5 mm-es, sárgászöld, szögletes foltok képződnek, amelyek hamarosan összeolvadnak, emiatt a levél nagy része sárgászöld lesz. A levél fonákán lilásbarna bevonat (sporangiumtartó gyep) jelenik meg. Később a foltok elhalnak, világosbarna színűek lesznek, a levéllemez rongyolódik, végül elpusztul, a levélnyél és az inda viszont egészséges marad.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség az 1900-as évek elején terjedt el, Magyarországon 1903-ban lépett fel. Azóta a betegség szórványosan fordult elő. 1985 tavaszán és nyarán növényházban és szabad földön egyaránt jelentős lombkárosodást okozott uborkán, kisebb jelentőségű volt sárgadinnyén. A betegség az utóbbi években az uborka legjelentősebb betegségévé vált, több helyen meghiúsította az uborkatermesztést.

A kórokozó életmódja: fertőzési források a beteg, elpusztult levelek, amelyeken a kórokozó sporangiumai hosszú ideig életképesek maradnak. A kiszáradást jól tűrő sporangiumok légárammal nagy távolságra kerülnek, sőt az időjárási frontokkal távolabbi országokból is életképesen továbbjutnak. A növényállományban légmozgással terjednek a sporangiumok.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó hőmérsékleti igénye alacsony, 15–20 °C közötti. A hűvösebb és a melegebb időjárást (8–30 °C hőmérsékleti tartományban) egyaránt jól elviseli. A fertőzés számára igen előnyös a levélfelület nedvessége. Ha a kórokozó hőmérsékleti optimumán öt óra hosszat nedves a levélfelület, akkor a fertőzés létrejöhet. Előrejelzés nincs.

Védekezés: ma már egyre több ellenálló fajtát forgalmaznak. A termesztési eljárásokkal arra kell törekedni, hogy a levélfelület-nedvesség időtartamát a lehető legrövidebbre szűkítsük. A megelőző védekezést már a palántaneveléskor meg kell kezdeni, majd a kiültetés után folyamatosan kell védekezni. Hűvösebb időben, gyakori harmatképződéskor e védekezések döntő fontosságúak. A betegség első tüneteinek észlelésekor további, kiegészítő védekezésre van szükség. Védekezésre a szisztémikus hatású benalaxil, cimoxanil, efozit és oxadixil jön számításba. A kontakthatású szerek közül a mankoceb, a propineb, a metirám, a rézoxiklorid + cineb hatóanyagú készítmények használhatók.

Uborkalisztharmat

(Erysiphe cichoracearum, Sphaerotheca fuliginea)

Gazdanövény: számtalan növényfaj, így a Cucurbitaceae családba tartozók is.

Tünet: mind a levél színén, mind a fonákán először foltszerűen, később pedig a levéllemezre kiterjedve, fehér epifita micéliumbevonat jelenik meg, amely később a konídiumláncoktól lisztszerű lesz. Végül a micéliumbevonatba ágyazva, elszórtan és falkában fekete kleisztotéciumok figyelhetők meg. A hajtáson és a termésen a tünetek ritkán fordulnak elő.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: mind a hajtatott, mind pedig a szabad földön termesztett uborka jelentős és rendszeresen előforduló betegsége.

A kórokozó életmódja: a fertőzés elindítói a konídiumok és az aszkospórák. A vetegációs időben a kórokozók légmozgás útján, konídiumokkal terjednek.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozók relatívpáratartalom-igénye alacsony. A kórokozók optimális hőigénye 15–25 °C. A konídiumok szórt fényben csíráznak a legjobban. Előrejelzés nincs.

Védekezés: az állománypermetezést szabad földön, a növények 10 lombleveles korától, folyamatosan kell elvégezni. A permetezésre kén-, dinokap-, kinometionát-, fenarimol-, pirazofosz- vagy tridemorftartalmú permetezőszerek jó hatásúak. Lisztharmat-ellenállósággal rendelkező uborkafajták ma már rendelkezésre állnak. E tulajdonságukat a fajtaleírások közlik. Közöttük számos hajtató fajta ismert.

Az uborka szklerotíniás betegsége

(Sclerotinia sclerotiorum)

Gazdanövény: rendkívül sokféle, főleg kétszikű növényfajok.

Tünet: a szár gyökérnyaki részén és nóduszain először vizenyős, rothadó foltok mutatkoznak, később a foltok felületén laza, majd vattaszerű, fehér micélium jelenik meg, és izzadmánycseppek kíséretében nagy, fekete szkleróciumok alakulnak ki. A száron mézgacseppek is jelzik a betegséget. A beteg részek fölötti szárrész lankad, hervad, végül elszárad. A termések rövid kocsányát fehér, laza, majd vattaszerű micéliumszövedék borítja, amelyen izzadmánycseppek jelennek meg. A termés a kocsánytól kiindulva szennyes-szürke lesz, rothad, rajta ugyancsak fehér micéliumtömörülések, majd fekete szkleróciumok képződnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség uborkán jelentős, szabad földön elvétve fordul elő.

A kórokozó életmódja: fertőzési források a talajban lévő szkleróciumok, valamint a beteg növénymaradványok, ahol a kórokozó szkleróciummal marad fenn. A szkleróciumok micéliumot fejlesztenek, amely a szártőhöz jut. A szárra az ápolási munkák során micéliummal átszőtt talajrészekkel kerül a kórokozó, illetve a talaj felső, 2–3 cm-es rétegében lévő szkleróciumok apotéciumokat fejlesztenek, és a növényre aszkospórák jutnak.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó számára a magas relatív páratartalom, valamint a 24 °C körüli hőmérséklet kedvező. Előrejelzés nincs.

Védekezés: a hajtatás befejezése után a növénymaradványokat el kell távolítani, a hajtatóház talaját pedig legalább 3 évenként ki kell cserélni. A legbiztosabb védekezési eljárás a talaj gőzölése. A növények kiültetése után azonnal a főhajtás gyökérnyaki részét tiofanát-metil, benomil, iprodion, procimidon vagy vinklozolin hatóanyagú szerrel kell nagy lémennyiséggel permetezni. Állománypermetezéskor elsősorban a gyorsan fejlődő szárat kell permetlével borítani.

Az uborka kolletotrihumos betegsége

Lásd: A dinnye kolletotrihumos betegsége.

Az uborka botrítiszes betegsége

(Botrytis cinerea)

Gazdanövény: rendkívül széles körből kerül ki.

Tünet: a termésen a kocsány felé terjedő, vizenyős rothadás látható. A rothadó részeket később dús, szürke konídiumtartó gyep borítja.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség elsősorban a hajtatott uborkán, főleg a termésen fordul elő.

A kórokozó életmódja: fertőzési források a termés virágmaradványai, amelyeken a kórokozó megtelepedik, majd elszaporodik. A gomba egyrészt konídiumtartó gyepet fejleszt, ahonnan a konídiumok légmozgással vagy vízzel szétterjednek, másrészt micéliumával a termésbe jut, és annak szövetében gyorsan továbbterjed. A rothadó terméseken fejlődő konídiumok újabb fertőzések létrehozói.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó számára a magas relatív páratartalom és a 22–24 °C hőmérséklet kedvező. Előrejelzés nincs.

Védekezés: noha a hajtatott uborka számára a magas relatív páratartalom elengedhetetlen, a légmozgást – különösen a fényszegény időszakban – szellőztetéssel biztosítani kell. Az első tünetek észlelésekor azonnal meg kell kezdeni a permetezést vinklozolin, iprodion, procimidon, tiofanát-metil vagy benomil hatóanyagú szerekkel.