Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

20. fejezet - A hagyma

20. fejezet - A hagyma

A hagyma betegségei

Hazánkban szántóföldi növényként a vöröshagyma termesztésének hagyományai vannak. Makó környékén jellegzetes kultúrája és minősége alakult ki, amely a helybevetési technológiával korszerűsödött. Mindez a betegségek arányát megváltoztatta. Számos kórokozója a fokhagyma, a metélőhagyma, a póréhagyma, a salátahagyma és a téli sarjadékhagyma kertészeti termelése során is megtalálható, ezért e témakört a „hagymafélék betegségei” címen is tárgyalhatjuk.

Élettani betegségei közül a hagyma kiürülését, az aszályos és csapadékos időjárás változására előálló kettős növést, továbbá a jégkárt és a viharkárt (főleg a maghozóknál) kell megemlíteni. Az alföldi területeken nem ritka a homokverés, valamint herbicidelsodródásból eredő deformációk (2–4–D hatóanyagú, paraquat diquát deszikkálók).

Vírusos, baktériumos és gombás betegségei jól ismertek. Ezek közül a fontosabbakat részletesen tárgyaljuk. Az alkalmanként fellépőkről (többek között a hagymarozsda, az aszpergilluszos betegség, az alternáriás levélfoltosság, a fuzáriumos rothadás, a kolletotrihumos betegség) a tudnivalók a Mezőgazdasági növénykórtan és a Kertészeti növénykórtan c. tankönyvekben megtalálhatók.

A hagyma sárga-levélcsíkossága

(Onion yellow dwarf potyvirus)

Gazdanövény: vöröshagyma, Liliaceae családba tartozó zöldség-, dísz- és gyomnövények.

Tünet: a betegség tünete attól függően, hogy a vírus maghozón, dughagymán, illetve étkezési hagymán károsít-e, változik. Maghozókon a fertőzött szár kb. 2/3-dal alacsonyabb, csavarodott növésű, erőtlen. Virágzás idejére már a földre fekszik, és rajta a sárgászöld sávozottság jól érzékelhető. Levelei virágzás után nagyrészt elpusztulnak. A virágbimbó kisebb, torzult, és nehezen bontakozik ki. A magszár több steril virágú, rosszul kötődő virágzatot tart.

Az étkezési hagymán a sárgászöld csíkok végigfutnak az egész levélen. A levél felülete hullámos, majd megcsavarodó, rugalmasságát elveszti, és lankadtan lecsuklik vagy lelóg a tő oldalán. A levelek idő előtt elszáradnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: gazdasági jelentőségének értékelésekor célszerű a víruskártételt összességében, a kétéves művelésben egységesen szemlélni. Legnagyobb kár mindig a maghozókon jelentkezik, különösen akkor, ha az a dugvány-előállítás időszakában fertőződött és magában hordta a kórokozót. Tehát legveszélyesebb, ha első évben (fekete magvetésben) fertőződik a hagyma. A maghozó 50%-kal kevesebb magot hoz, mint az egészséges. Külföldi adatok szerint 2/3-dal csökken a magtermés. A csírázóképességre és a csírázási erélyre nincs lényeges befolyása. A gazdasági kárhoz kell számítani azt is, hogy a fertőzött táblákról a vetőmag-betakarítás nehezebb, mivel a maghozó szárak a földön fekszenek. A maghozók országos átlagban 40–80%-ban fertőzöttek.

Az étkezési célra termelt hagyma termése 15–35%-kal kisebb. A hagymafej lazább, előbb csírázik, ezáltal utat nyit a kórokozó baktériumoknak (Pseudomonas alliicola, Erwinia carotovora), amelyek a termés bűzös rothadását okozzák. Az étkezési hagyma átlagosan 10–14%-ban fertőzött.

A kórokozó átvitele, terjedése: hőinaktiválási pontja: 75–80 °C. Hígíthatósága: 10-4. Laboratóriumi körülmények között présnedve 3–4 hónapig tartható el. A száraz növényi maradványokban az egyfonalú RNS vírus inaktiválódik. Levéltetvekkel terjed. Irodalmi adatok szerint több mint 50 faj képes az átvitelére. A levéltetű-átvitellel és terjedésével kapcsolatosan hazai tapasztalataink azonban hiányosak. Mindenesetre az ismert, hogy Makón és körzetében nincs olyan nagymértékű levéltetűrajzás (igen kevés a szárnyas alak a hagymákban), ami az esetenként kialakult magas fertőzöttséget indokolná. A levéltetű szárnyas alakja 3–4% az állományban, a vírusfertőzöttség pedig 30–35%. A hazai szakemberek figyelme így joggal egyéb vektorokra irányult, különösen a hagymán gyakori tripszre és kabócafajokra, elsősorban pedig a fonálférgekre.

Ökológia és előrejelzés: az ökológiai tényezők a betegség lefolyását nem befolyásolják, csak a levéltetvek esetleges elszaporodása révén. A fertőzési forrás az anyahagyma, kisüzemekben a dughagyma. Ezek fertőzöttségéből lehet előre jelezni a pollenfertőzés mértékét. Az anyahagyma és a dughagyma „előcsíráztatásával” megbízható százalékos adatokat kaphatunk a tétel egészségi állapotáról. A tárolókban a korán hajtást fejlesztő hagymák nagy valószínűséggel fertőzöttek.

Védekezés: a maghozó táblákat az egyéb tételektől távol, izolálva kell termeszteni, és különös gondossággal kell a vektorok ellen védekezni.

A hagyma pszeudomonászos rothadása

(Pseudomonas alliicola)

Gazdanövény: vöröshagyma.

Tünet: jellegzetesen a szimptómák a raktárhelyiségekben fejlődnek ki. Először a hagyma nyaki része kezd rothadni. Ilyenkor még kívülről semmiféle elváltozás nem látható, csak a külső borítólevelek leszedése után vesszük észre, hogy a húsos levelek közötti rész üvegesen áttetsző. A rothadás fokozatosan lefelé terjed, nedves jellegű lesz, amit kellemetlen, bűzös szag kísér. A külső levelek teljesen épek maradnak. Szántóföldön a föld feletti részek sárgulása, hervadása jelzi a betegséget. Mikroszkóp alatt a rothadó részben élénk baktériummozgást észlelünk. A baktérium pálcika alakú, poláris csillangóval rendelkezik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: szántóföldön nedves, csapadékos időjárásnál szórványos megbetegedést okoz, ami azután a tárolás során komoly, 20–30% veszteséget is jelenthet.

A kórokozó életmódja: a baktériumok szántóföldön a talajban vagy a raktár-helyiségekben több éven át életképesek maradnak, s fertőzik a sérült vagy valamilyen okból lazán összeboruló húsos leveleket. Sértetlen terméseket nem képesek megfertőzni, mivel a külső borítólevelek ellenanyagokat tartalmaznak. Fertőzés legkönnyebben a nyaki részen történik. A baktériumok behatolása után 3–4 napra kezdeti tünetek jelentkeznek, a hagymatest pedig 2–3 hét alatt rothad el teljesen. A kettős növésű, vírussal fertőzött, illetve tavasszal a raktárban hajtó hagymákat a P. alliicola igen könnyen megfertőzi.

Ökológia és előrejelzés: szántóföldön a fertőzés csak ritkán, esős, nedves időjárás mellett jön létre. A betegség kialakulását, illetve a raktározás alatti bűzös rothadást közvetve az aszályos és a csapadékos időjárás váltakozása döntően befolyásolhatja. Ilyenkor alakul ki ugyanis a hagyma kettős növése. A hirtelen szárazságban a növények fejlődése megakad, a hagyma is befejezi a növekedését, amit a csapadék lehullása után ismét folytatni kíván, de az újabban képződött húsos levelek már nem tudnak kellően ráborulni a régebben fejlődöttekre. Ez pedig elegendő a kórokozó behatolására. Gyakran a hagymán egy újabb, féloldalasan lapított hagymarész képződik, amely külsőleg is jól érzékelhető. A kettős növés e formája a szerencsésebb, mert ezek raktározás előtt szelektálhatók, illetve értékesíthetők, mielőtt a rothadás még megindulna. A raktárhelyiségekben a baktériumos rothadás elhatalmasodásához párás, 15–20 °C-os hőmérséklet kedvező. 5 °C alatt a baktériumok szaporodása megáll.

Elsősorban raktárhelyiségekben okoz nagy pusztítást, amikor a tárolt hagyma hajtani kezd, és a nyaki résznél a baktérium könnyebben behatolhat. A vírussal fertőzött, kettős növésű, sérült vagy csírázó hagymák mennyiségéből következtetni lehet a pusztulás mértékére, és biztonsággal adható előrejelzés is.

Védekezés: csak teljesen ép, egészséges hagymát tároljunk. Tárolás előtt a láthatóan kettős növésű egyedeket szelektáljuk és még az ősz folyamán értékesítsük.

Tárolás előtt a raktárhelyiségeket 5%-os formalinoldattal fertőtlenítsük. Tartsuk be a tárolási előírásokat. Tárolás alatt a hagymákat válogattassuk át, és a szelektáltakat hasznosítsuk.

Ellenálló fajták termesztésére lehetőség van. A fajtakínálati leírások erre kitérnek. A csípős, magas allil-szulfid-tartalmú vöröshagyma általában rezisztens.

A hagyma botrítiszes rothadása

(Botrytis aclada, B. byssoidea, B. squamosa, B. porri, B. cinerea)

Gazdanövény: Allium fajok. Vöröshagyma, metélőhagyma, fokhagyma, póréhagyma stb.

Tünet: a termés nyaki részén kezdődik a rothadás, és fokozatosan terjed az alapi rész felé. A hagyma héján barna elszíneződés látszik, amely alatt a húsos levelek sötétednek, üvegesen áttetszőek, mintha megfőzték volna. A hagyma a betegség előrehaladott stádiumában összezsugorodik. A külső fedőlevelek alatt szürkés penészbevonat és 2–4 mm átmérőjű, gömbölyű vagy kissé lapított, fekete szkleróciumok láthatók. Nedves körülmények között a felületen is megjelenik a kórokozó. Némely esetben a rothasztó baktériumok is társulnak a B. aclada gombához, ilyenkor bűzös rothadás alakul ki. A mumifikálódás különösen dughagymánál gyakori, ezek felismerhetők és kiválaszthatók.

A gomba meghatározása a fedőlevelek alatt képződő szkleróciumok, illetve a konídiumtartók és konídiumok alapján történik.

A B. aclada konídiumtartói barna színűek, aránylag rövidek, gyéren elágazók, és sok konídiumot képeznek. A konídiumtartók sötétszürke, poros gyepet képeznek, és közte csoportosan vagy szórtan 2–4 mm átmérőjű szkleróciumok képződnek. A konídiumok egysejtűek, színtelenek.

A B. byssoidea konídiumtartói kezdetben világosak, majd gyengén barnára színezettek, gazdagon elágazódnak, de kevesebb konídiumot képeznek. A konídiumtartók nem gyepszerűen, hanem légmicéliumon elszórtan képződnek. A konídiumok egysejtűek, színtelenek, alakjuk ovális. Burgonya-dextróz táptalajon konídiumokat nem vagy csak igen ritkán fejleszt. A gombára jellemző a bőséges micéliumképzés, ezért az általa okozott kárt szürkepenészes nyakrothadásnak is nevezik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a botrítiszes rothadás a vöröshagymán kívül egyéb, hagymás gazdasági és dísznövényeken is fellép, de azoknál a kórfolyamat üteme lassabb. Legfontosabb gazdanövényét, a vöröshagymát, fajtánként eltérően károsítja. A színes fajták rezisztenciájának okát kutatva megállapítást nyert, hogy a színes külső borítólevelekben dioxiphenolt tartalmazó anyagok vannak, amelyek gátolják a kórokozó behatolását. (Ezért csak a nyaki részen vagy a sebeken át történik fertőzés.) A csípős íz és a rezisztencia között is van összefüggés. Az erősen csípős (nagy allil-szulfid-tartalmú) hagymák ellenállóbbak a botrítiszes rothadással szemben.

A betegség a raktárhelyiségeinkben rendszeresen előfordul. Tömeges kártétele egy-egy évben problémát okoz. Tavasszal nehezíti a tárolást, különösen, ha a csírázás is megindult. Más a helyzet azonban a dughagymánál, amelynél a téli tárolás során súlyos pusztulás lép fel, és akadályozza a megfelelő mennyiségű és minőségű szaporítóanyag előállítását. Rossz évjáratokban a dughagyma 30–35%-a elpusztul.

A kórokozó életmódja: mindkét gomba a talajban, szklerócium formájában telel át, de tavasszal fertőzött dughagymával is kihurcolhatjuk a szántóföldre. A hagyma vegetációs időszakában az elhalt, idősebb hagymarészekben élősködik a gomba. Itt mindig bőségesen fruktifikál, és apró konídiumaival szétterjed a táblán. A termés az érési szakaszban fertőződik, a még nem záródott nyaki részen az elhaló leveleken át. A gomba az alapi rész felé haladva ráterjed a húsos levelekre is. Fertőzés a raktárakban, tárolóhelyiségekben is létrejön, ahol a sérülések mindenkor nyitott kaput jelentenek a gombának.

Ökológia és előrejelzés: szántóföldön a gomba elszaporodásához csapadékra van szükség. Fertőzés csak akkor jön létre, ha az érési stádiumban gyakori és bőséges a harmatképződés vagy ha gyakran esik. Az időjárás szárazra fordulása esetén a rothadás lényegesen kisebb. Nedves helyiségben vagy túlságosan vastag rétegben tárolva, a rothatás továbbterjed. A gomba fejlődése 3–4 °C-on igen lassú. A fertőzéshez és a kórfolyamathoz a 15–20 °C közötti hőmérséklet a legkedvezőbb. A betakarítás időpontjának megválasztása rendkívül fontos.

Védekezés: a vetésváltást úgy kell kialakítani, hogy 3–4 évig fertőzött területre, illetve annak szomszédságába hagyma ne kerüljön. Kedvezőtlen, mély fekvésű helyekre, ahol gyakori a harmatképződés, ne ültessünk vöröshagymát.

Csak az egészséges dughagymát használjuk, magról vetésnél pedig a vetőmagot csávázzuk (benomil, TMTD).

A termésbetakarítást csak optimális beérés után kezdjük, amikor a szárak70%-a lefekszik a talajra. Ügyeljünk, hogy minél kevesebb termés sérüljön meg. Napos, száraz időben a felszedett hagymát utóérleljük. Ellenkező esetben mesterségesen kell szárítani. Fontos, hogy a nyaki részen a levélmaradványok leszáradjanak.

A tárolás gondosan és körültekintően történjék. A dughagymát alacsony hőmérsékleten és vékony rétegben kell tárolni. A tárolóhelyiség páratartalma 65% fölé ne emelkedjék. Az étkezési tételeket lehetőleg ne tároljuk vastag rétegben. Kettős növésű, könnyen romló hagymát értékesíteni vagy tartósítani (szárítani) kell. Tavasszal gondoskodjunk a „csírázó” hagyma gyors feldolgozásáról is.

Hagymaperonoszpóra

(Peronospora destructor)

Gazdanövény: Allium fajok.

Tünet: a betegségnek két megjelenési formája van. A primer (szisztémikus) tünetre jellemző, hogy a beteg növény alacsony növésű lesz, a levelek a csúcstól lefelé halványzöldre színeződnek, majd a felületükön szürke sporangiumtartó gyep jelenik meg. Szekunder tünetek esetében a leveleken világoszöld foltok jelennek meg, amelyek hamarosan szürkés színűvé válnak a felületen megjelenő penészkiverődés miatt. A megtámadott levelek idő előtt elszáradnak. A leveleken másodlagosan a Cladosporium és a Stemphylium gomba is megtelepszik, amely a foltoknak sötét színeződést kölcsönöz. A maghozókon a tünetek súlyosabbak. A szárak a fertőzöttség miatt nem képesek megtartani a virágokat, azok lehajlanak, eltörnek, a tábla úgy néz ki, mintha letarolták volna. Vizsgálatkor a kaparékban tömegesen találhatók a Stemphylium parasiticum, illetve a Cladosporium herbarum gombák konídiumai. Ezek a peronoszpóra fertőzése után lépnek fel, s gyors fejlődésükkel a peronoszpórás tüneteket lefedik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a hagymaperonoszpóra nem rendszeresen károsító, nedves időjárás mellett azonban igen veszélyes betegség. Legfőbb kárt a maghozókban teszi, amelyeknél 80–100%-os pusztulást is okoz. Az étkezési célra termelt hagymában a terméscsökkenés a betegség fellépésének idejétől függ. Nálunk június végén, július elején lehet tömeges elszaporodására számítani, erre az időre pedig a hagyma termése jól fejlett, így katasztrofális károktól nem kell tartanunk. A lombozat egy ideig csökkent felülettel még asszimilál, ezért a terméskiesés nem nagyobb 15–35%-nál. A dughagymánál a fertőzés veszélyesebb, mert a kórokozót terjesztheti.

A kórokozó életmódja: a gomba a talajban telel át, petespóra alakjában, amely tavasszal, nyár elején közvetlenül csíratömlővel fejlődik tovább, és a légzőnyíláson át fertőzi a növények leveleit. A fertőzés nyomán a sejt közötti járatokban a gomba egysejtű micéliuma megkezdi táplálkozását, és 10–14 nap múlva megjelennek a betegség tünetei. Ha az időjárás kedvező, a gomba szaporítószervei, sporangiumtartói és sporangiumai tömegesen képződnek, és biztosítják gyors elterjedését. A sporangiumok közvetlenül csíráznak, zoospórát nem képeznek.

A betegség vetőmaggal is terjed, de a következő évre való átvitelében a petespóráknál is nagyobb jelentősége van a fertőződött hagymatöveknek, továbbá a dughagymának, ahol micéliummal telel át.

Ökológia és előrejelzés: a környezeti tényezők közül itt is, mint egyéb peronoszpóráknál, az esős, meleg időjárást kell kiemelni. A gomba fejlődéséhez meleget igényel (20–25 °C közötti hőmérséklet), ezért a júniusi, júliusi csapadék a döntő a betegség kialakulása szempontjából. Különösen kedvez a gomba elszaporodásának a mélyebb fekvés, az olyan terület, ahol a reggeli harmatképződés bőséges. Kedvező, esős, párás időjárás esetén egy hét alatt az egész tábla megbetegszik. A járvány kialakulásához az előrejelzés lehetőségeit ismernünk kell.

Előrejelzéskor az elsődleges fertőzés időpontjának meghatározása érdekében a hagymákat mesterségesen fertőzik, majd a megfigyelőparcellába ültetik.

A mesterséges fertőzésre azért van szükség, mert az étkezési hagymánál a belső fertőzés csak 0,1–0,5% nagyságrendű. Tekintettel arra, hogy az injektáláshoz használt spóraszuszpenzió csírázása a hagymafejbe juttatás során nem minden esetben következik be, ezért a szuszpenzió előállításakor körültekintően kell eljárni.

Védekezés: hagymatáblákat mélyebb fekvésű területekre – ahol erősebb harmatképződéssel kell számolni – ne tegyünk. A maghozó táblákat a dugvány- és árutermelő tábláktól távol helyezzük el. Tartsuk be a 3–4 éves vetésváltást, illetve a termés betakarítása után a fertőzött maradványokat mélyen szántsuk le. Peronoszpórafertőzés idején a táblákat gondosan át kell vizsgálni, és ha a betegség kezdeti jeleit észleljük, azonnal védekezni kell. Permetezés rézoxiklorid-, mankocebtartalmú fungiciddel, illetve az értékesebb magtermő táblákon metalaxil hatóanyaggal, tapadást fokozó adjuvánsok hozzáadásával szükséges.