Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

19. fejezet - A borsó

19. fejezet - A borsó

A borsó betegségei

A csírán és a csíranövényen a hipokotil befűződése (Rhizoctonia solani, Fusarium spp.) vagy a gyökérnyaki rész ibolyásfekete elszíneződése, illetve a sziklevelek barna foltossága (Ascochyta pinodella) látható.

A levélen és a száron a borsómozaik, a peronoszpóra, a lisztharmat, a rozsda kártétele gyakori, ezeket részletesebben tárgyaljuk. A generatív részeken több patogén gomba jelenik meg, így a peronoszpórán és a lisztharmaton kívül a vetőmagtermesztés szempontjából különösen veszélyes a baktériumos hüvelyfoltosság és az aszkohitás hüvely- és magfoltosság.

A gyökerek és egyéb föld alatti részek betegségei közül említést érdemelnek a gyökerek fehérpenészes rothadásai (Sclerotinia sclerotiorum, Fusarium solani), az edénynyaláb elhalása és hervadása (Fusarium oxysporum), valamint a gyökerek fekete rothadása (Thielaviopsis basicola).

Borsómozaik

(Pea common mosaic potyvirus)

Gazdanövény: borsó, lucerna, lóhere, somkóró, lóbab, bükköny.

Tünet: a fertőzött növények levéllemezén, az erek között világoszöld és sötétzöld mozaikos tarkázottság figyelhető meg. A mozaikfoltok elmosódottak vagy élénkebbek, határozott szélűek. A mozaikosodás mellett a levélerek is kivilágosodnak, a pálhalevelek kisebbek és csavarodottak.

A beteg növények növekedése gátolt, gyéren virágzanak. A hüvelyek kisebbek és deformáltak, mag alig képződik bennük. A száron és a magon nem figyelhető meg tünet.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: földünk minden országában megtalálható, elterjedt vírusféleség. Kártétele általában nem súlyos, de minden borsótáblán (étkezési, magtermesztés, takarmányborsó) előfordul.

A kórokozó átvitele, terjedése: a kórokozó a tenyészidőszak alatt mechanikailag könnyen átvihető. Terjedésében azonban a levéltetvek játsszák a legnagyobb szerepet. Legfontosabb vektoraik az Acyrthosiphon pisum, az A. destructor és a Macrosiphum euphorbiae. Maggal kisebb mértékben vihető át.

Ökológia és előrejelzés: a borsó legelterjedtebb vírusos betegsége, amely egyes években jelentős károkat okoz. Előfordulása szoros összefüggésben áll a levéltetű-populáció alakulásával. Széles gazdanövényköre miatt egész éven át fennáll a fertőzési veszély.

Védekezés: legfontosabb a levéltetvek elleni rendszeres védekezés. A megbetegedés mértéke csökkenthető a borsó korai vetésével, mivel ilyenkor kisebb még a levéltetű-populáció. Kerülni kell a káros növényszomszédságot, így a borsót lehetőleg ne vessük herefélék, lucerna és más hüvelyesek mellé.

A borsó pszeudomonászos zsírfoltossága

(Pseudomonas syringae pv. pisi)

Gazdanövény: borsó.

Tünet: a betegség szimptómái a növény valamennyi zöld részén megtalálhatók. A pálhaleveleken először apró, sötétzöld, vizenyős foltok jelennek meg. Később a foltok 2–3 mm átmérőjűek, többé-kevésbé szögletesek, elvékonyodók, áteső fényben zsírosan áttetszőek lesznek. A foltok összefolyhatnak, barnáslilás színűvé válnak és elszáradnak. A barna foltok szélén esetenként vizenyős szegély látható. A száron a foltok megnyúltak, csíkszerűek, kezdetben vizenyősek, később ezek is megbarnulnak. A vékony szárrészeken a folt gyakran szárölelő, s ilyenkor a folt feletti részek elhalnak.

A fertőzött virágok elhalnak, termést nem kötnek. A kórokozó a legjellegzetesebb szimptómákat a hüvelyen okozza. A fiatal hüvelyeken kezdetben vizenyős foltok figyelhetők meg, később zsugorodva elhalnak. A fejlett hüvelyeken 4–6 mm átmérőjű, kerek, sötétzöld, zsíros, majd megbarnuló foltok láthatók. A foltok gyakran a hasi és a háti hüvelyvarrat mentén is előfordulhatnak. A magvak a hüvelyen át vagy a szállítóedények közvetítésével, a funikuluszon keresztül fertőződnek. A mag héján vagy csak a mag köldöke körül különböző alakú és nagyságú zsíros foltok figyelhetők meg. Az egyes fertőzött növényrészeken a foltok felületére gyakran szürkésfehér baktériumnyálka diffundál, amely később beszárad, és filmszerű bevonatot alkot.

A kórokozó az edénynyalábokba is behatolhat, ilyenkor a szállítósejtek a kórokozó nyálkás tömegével telítődnek, ami részleges vagy teljes hervadást idéz elő. A szárfoltok közelében vágott keresztmetszetben az edénynyalábok barnulása, elhalása jól látható.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a borsót termesztő országokban elterjedt, ezért a vetőmag minőségére (export tételeknél különösen) nagy gondot kell fordítani.

A kórokozó életmódja: a kórokozó monotrich, Gram-negatív, pálcika alakú baktérium. A betegség vetőmaggal és a fertőzött növénymaradványokkal terjed. A kórokozó a magban és a mag felületén egyaránt megtalálható, és 10 hónapig megtartja fertőzőképességét. A beteg növénymaradványoknak, mint fertőzési forrásoknak, kisebb a jelentőségük.

A kórokozó a beteg magvakból fejlődő sziklevelekről a szétfröccsenő esőcseppekkel és rovarokkal terjed. A növényeket a légzőnyílásokon és a sebzéseken keresztül fertőzi, és bejutva a sejt közötti járatokban terjed. A mag felületére a hüvelyfalon keresztül, belsejébe pedig a funikuluszon át jut.

Ökológia és előrejelzés: a betegség az ország valamennyi borsótermesztő körzetében előfordul, de a csapadékban gazdagabb vidékeken (Dunántúl) gyakoribb.

A kórokozó számára a csapadékos időjárás kedvező. Hőmérsékleti optimuma magas, 28–30 °C, minimuma 0 °C alatt, maximuma 36 °C körül van.

A megfigyelések szerint a fertőzöttség mértéke tavaszi fagyok, valamint jégesők vagy viharok után jelentősen nő.

Tavasszal a fiatal, 8–10 cm magas növényekbe a kórokozó bejutását, a betegség súlyos mértékű fellépését elősegítik a csipkézőbogarak okozta sebzések is.

Védekezés: rendkívül fontos az egészséges vetőmag használata, valamint a vetőmag csávázása. A vetőmagcsávázással azonban nem érünk el tökéletes védelmet, csak a fertőzés mértékét csökkenthetjük. A kórokozó a mag belsejébe is behatol, így a nem felszívódó szerekkel történő kezelés csak a mag felületén levő baktériumokat pusztítja el.

A tenyészidőszakban réz-szulfát- vagy rézoxiklorid-tartalmú szerekkel a betegség mértékét csökkenteni lehet. Borsó után ugyanabba a táblába csak 3–4 év múlva vessünk újra borsót.

Borsóperonoszpóra

(Peronospora pisi)

Gazdanövény: borsó.

Tünet: a betegségnek két megjelenési formája van. Az egyik tünettípus – primer tünet – esetében a fertőzött magból szisztémikusan megbetegedett növények fejlődnek, amelyek gyenge növésűek, torzak és sárgászöldek. A beteg növények levelének fonákán és a hüvelyeken lilásszürke gombagyep jelenik meg, amely sporangiumtartókból és sporangiumokból áll.

A másik tünettípusra – szekunder tünet – a lokális foltok jellemzőek. Ebben az esetben a kórokozó a fertőzött növénymaradványról kerül a jól fejlett növényekre. Először a levelek színén szögletes, sárgászöld foltok jelennek meg, amelyeknek fonákán később lilásszürke sporangiumtartó gyep fejlődik. A foltok megbarnulnak, a levelek elszáradnak. A hüvelyeken a tünetek hasonlóak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: az egész országban elterjedt. Csapadékos időjárásban, buja, nagy zöldtömegnél másodlagos szervezetekkel együtt az állomány (összeroskadásához) vezet. A zöldborsó betakarítását nehezíti, magtermesztésnél pedig 30–40% terméskiesést okoz.

A kórokozó életmódja: a legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag. A magban a kórokozó a maghéj alatt, micéliummal telel át. Áttelelhet még a talajban maradt fertőzött maradványokban oospórákkal is. Az oospórák a levélre kerülve csíratömlőt fejlesztenek, és a sztómákon keresztül fertőzik a növényt. Ha a micélium a magban van, akkor az a növénnyel együtt fejlődik, a magból a szárba jut, majd onnan a levelekbe terjed szét. Mindkét esetben a kórokozó a levél fonákán hozza létre kétszterigmás sporangiumtartóit, amelyekről a lefűződő sporangiumokat a légmozgás terjeszti a vegetációs időben. A szekunder fertőzéseket okozó sporangiumok csíratömlővel csíráznak.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó számára a hűvös, párás, csapadékos tavaszi időjárás a kedvező. Száraz, meleg időjárás esetén a kórokozó fellépésével nem kell számolni. Előrejelzésnél a peronoszpórák járványos fellépésének összefüggéseit kell figyelembe venni.

Védekezés: a fertőzött növényi maradványokat mélyen kell leszántani. A tenyészidőszakban hűvös, csapadékos időjárás esetén – főleg tavasszal – cineb, maneb, mankoceb stb. hatóanyagú szerekkel állománykezelésre van szükség. A vetőmag csávázását szisztémikus + kontakt fungicidekkel és tapadást fokozó adjuvánsokkal kell elvégezni (metalaxil + rézoxiklorid).

Borsólisztharmat

(Erysiphe pisi)

Gazdanövény: borsó.

Tünet: a kórokozó a növény valamennyi zöld részét megtámadja. A betegség kezdeti stádiumában a pálhalevélen, a száron és a hüvelyen finom, szürkésfehér, lisztes bevonat található. A bevonat a kórokozó epifita micéliumából és konídiumaiból áll. A bevonatban később apró, fekete pontok, kleisztotéciumok képződnek. A lisztes bevonat alatt a fertőzött növényfelület vörösesbarnán, hálózatosan elszíneződik. A fertőzött hüvelyek deformálódnak, a bevonat alatt barnulnak, teljesen üresek vagy csak kevés szemet fejlesztenek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a zöldborsótermésnél kártétele elhanyagolható, de másodvetésnél kártétele már igen súlyos. A vegetációs idő végén minden borsótáblában jelen van a kórokozó.

A kórokozó életmódja: a tenyészidő végén a szürkésfehér, lisztes bevonatban képződő kleisztotéciumokkal telel át. A kleisztotéciumban több (4–8) aszkusz található, a függelékek elhelyezkedése bazális. Tavasszal a primer fertőzéseket a kleisztotéciumból kiszabaduló aszkospórák indítják meg. A vegetációs időben a kórokozó a láncokban képződött konídiumai segítségével terjed. A konídiumok egysejtűek, világos színűek.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó melegigényes, járványszerű fellépésére csak száraz, meleg időjárás esetén, nyáron és ősszel kell számítanunk.

A betegség a vetőmagnak termesztett késői, hosszú tenyészidejű borsóban, valamint a másodterményként vetett borsókon gyakori. Korai vetésben a betegség ritkán fordul elő.

Védekezés: korai fajták termesztése, mivel a zöldfogyasztásra kerülő korai borsót nem kell permetezni. A vetőmagnak vagy takarmányként termesztett borsót a nyár végén – ha a betegség erősebb fellépésére számítani lehet (elemikén-, dinokap-, kinometionát- vagy benomiltartalmú szerekkel kell permetezni. Fontos a fertőzött növénymaradványok alászántása. A borsószalma takarmányozásra felhasználható, ha előzőleg peszticidet nem használtak.

Borsóragya

(Ascochyta pisi, Ascochyta pinodella, Mycosphaerella pinodes)

Gazdanövény: borsó.

Tünet: a kórokozók a borsó valamennyi zöld részét (pálhalevél, szár, hüvely, mag) megtámadják. Az Ascochyta pinodella és a Mycosphaerella pinodes tüneteit a szártövön is megtaláljuk. A legjellemzőbb szimptómák a hüvelyen jelennek meg, és a három kórokozó kórképe között csak itt figyelhetünk meg lényeges különbségeket.

Az Ascochyta pisi esetében a hüvelyen 3–4 mm átmérőjű, kerek folt képződik, amelynek szegélye sötétbarna, kiemelkedő, közepe enyhén besüppedt, világosbarna. A gomba konídiumot termelő szaporítószervei, a piknídiumok a foltok közepén, fekete pontok alakjában, csoportokban jelennek meg. Erős fertőzéskor a hüvelyen a közel eső foltok összefolynak. A Mycosphaerella pinodes kórképére jellemző, hogy a folt 3–4 mm átmérőjű, kerek, szegélye sötétbarna, de nem kiemelkedő, mint az előzőnél. A folt közepe itt is világosbarna, enyhén besüppedt, de a piknídiumok tömegesen nem a folt közepén, hanem a szélén figyelhetők meg.

Az Ascochyta pinodella a hüvelyen különböző alakú és nagyságú, elmosódott szélű, nem bemélyedő, barna foltokat okoz. A piknídiumok a hüvely szövetébe mélyen beágyazottak, elszórtan helyezkednek el. A megtámadott hüvelyfalon keresztül a gomba a magokra is ráhatol, s azok héján szabálytalan alakú, sötétbarna, elmosódott szélű foltosodást okoz.

A pálhalevélen az Ascochyta pisi foltjai 6–8 mm átmérőjűek, világosbarnák, sötétbarna, keskeny szegéllyel. A foltok közepén a piknídiumok elszórtan találhatók.

A Mycosphaerella pinodes esetében a levéllemezen sok, kisebb-nagyobb, 1–6 mm átmérőjű, lilásbarna, zónált folt található. A száron és a levélnyélen a foltok megnyúltak, oválisak, bemélyedők. A Mycosphaerella pinodes és az Ascochyta pinodella megtámadja még a szártövet is, ahol 5–8 cm magasságig felhúzódott lilásbarna, elszíneződött, rothadt részt figyelhetünk meg.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegséget nagyon régóta ismerik (1830) Európában. Magyarországon 1924-ben találták meg a piaci árusoknál. Feltehetően már régebben is károsított. A fertőzött mag ipari feldolgozásra (konzerv, szárazáru) alkalmatlan, vetőmagként pedig nem értékesíthető.

A kórokozó életmódja: a legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag. A kórokozók a mag belsejében micéliummal, ritkán a maghéjon képződő piknídiumokkal 5–6 évig is élet-, illetve fertőzőképes állapotban maradnak. A teljesen beteg magvak elvetés után nem csíráznak ki, míg a részben betegek igen. A gombák a csírázás alatt vagy után a maghéjból vagy a sziklevelekből fertőzik a csírát, illetve a növény szárát.

A tenyészidő folyamán a piknídiumokból kiszabaduló piknokonídiumokkal terjednek a kórokozók, amelyeket a szél, az eső és a rovarok juttatnak a levelekre és a hüvelyekre. A konídiumokból fejlődő csíratömlő az epidermiszt áttörve hatol a növény szövetébe, ahol a sejt közötti járatokban fejlődik. A fertőző micélium a rovar vagy a jég okozta sebeken keresztül is a növény szövetébe juthat.

A gombák a talajon maradt növényi maradványokon piknídiumokkal, illetve a Mycosphaerella pinodes még a peritéciumokban képződő aszkospóráival is áttelel. A kórokozók morfológiai bélyegeik és a táptalajon való viselkedésük alapján határozhatók meg.

Ökológia és előrejelzés: a betegség járványszerű fellépésére esőt követő párás, meleg időjárás esetén kell számítani. A kórokozó hőoptimuma 20–24 °C között van. Csapadékos esztendőkben hazánkban a borsó egyik legveszedelmesebb betegsége, amely 30–35% terméscsökkenést is okoz. A betegség elhatalmasodását a talajban uralkodó nitrogénbőség is nagymértékben fokozhatja.

Védekezés: vetőmagtermesztés esetén a megelőző eljárásokra kell nagy gondot fordítani, és a költségesebb, vegyszeres védekezést is alkalmazni kell. A beteg növényrészek talajba forgatása és az 5–7 éves vetésforgó megtartása az eredményes védekezés egyik feltétele. Igen fontos, hogy a vetésre egészséges vetőmagot használjunk. A vetésre használt magot kaptán-, folpet-, tirám- vagy klórtalonil-tartalmú szerekkel kell csávázni. A csávázószer tapadását Buvisild technológiával vagy adjuvánssal fokozzuk. A tenyészidőszak alatt az állománykezeléssel jó eredményt lehet elérni a rézoxiklorid-tartalmú vagy a kaptán-, illetve folpettartalmú szerek 0,2–0,25%-os oldatával való permetezéssel.

Borsórozsda

(Uromyces pisi)

Gazdanövény: Pisum, Lathyrus és Vicia fajok. Köztesgazdái az Euphorbia-félék.

Tünet: a borsórozsda heteroecikus, köztesgazdái az Euphorbia cyparissias, az E. esula, az E. lucida és az E. virgata. A borsón, mint főgazdán, a pálhalevelek színén és fonákán, ritkábban a levélnyélen, a száron és a hüvelyeken fejlődnek az uredo- és a teleutotelepek. A betegség kezdeti szakaszában a fertőzött részeken apró, sárgászöld foltok figyelhetők meg, amelyeknek a közepén rövidesen megjelennek a fahéjbarna, többé-kevésbé szabályos, kör alakú uredopusztulák. Az uredotelepek elhelyezkedése néha körkörös. A sötétebb, majdnem fekete színű teleutotelepek az érés előtt közvetlenül jelennek meg.

A spermogóniumok az Euphorbia fajok levelének színén és fonákán fejlődnek nagy számban, míg a csésze típusú, narancssárga ecídiumok csak a levél fonákán találhatók. A fertőzött Euphorbia fajok hajtásai mereven felállóak, hosszabbak, mint az egészségeseké, sárgászöld színűek, sterilek. A levelek klorotikusak, tojásdadok és megvastagodottak, a növény deformálódott, az egészségesek között messziről kitűnik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: külföldön és hazánkban is régóta ismert, Linhardt által már az elmúlt században is oktatott betegség. Főleg a vegetációs idő végén vagy magtermesztésnél, illetve másodvetésnél, szeptember elején fordul elő.

A kórokozó életmódja: a kórokozó az Euphorbia fajok rizómáiban micélium alakban több évig fennmarad. A fertőzött rizómájú kutyatejfélék minden évben szisztémikusan megbetegedett hajtásokat fejlesztenek, amelyek az évi fertőzés kiindulópontjai. A beteg, deformált leveleken fejlődő ecidiospórák a légmozgással a fiatal borsó pálhalevelére kerülnek, ahol kicsírázva a sztómákon keresztül jutnak a levél szövetébe. A fertőzés után 3 hét múlva jelennek meg a világosbarna uredotelepek. Az uredospórák oválisak. Az uredopusztulákból kiszóródó uredospórák újabb fertőzést hoznak létre. Később kialakulnak a teleutopusztulák is, amelyekben a spórák egysejtűek, barnák, tojásdadok, faluk szemölcsös. A teleutospórákon már ősszel, néha a következő év tavaszán bazidiospórák képződnek, amelyek légmozgással az Euphorbia fajokra jutnak, s azok rizómarügyeit fertőzik. Így a fertőzést követő tavaszon a beteg kutyatejfélék levelein először a spermogóniumok, majd az ecidiotelepek jelennek meg.

Ökológia és előrejelzés: a betegség kifejlődésének és elhatalmasodásának kedvez az esős, párás tavaszi időjárás, valamint az Euphorbia fajok borsótáblához való közelsége. Hazánkban a borsórozsda csak nedves években vagy mély fekvésű területeken szokott nagyobb méretekben károsítani. Előrejelzésére nincs szükség, a rozsdagombák szaporodás-biológiáját vegyük figyelembe.

Védekezés: a preventív védekezés szempontjából fontos a borsótábla közelében lévő Euphorbia fajok, valamint a kórokozó vad gazdanövényeinek, a Lathyrus és a Vicia fajoknak az irtása. Továbbá lényeges a táblán maradt növényi maradványok mély aláforgatása. A tenyészidőszakban, ha szükséges, a betegség megjelenésekor cineb, mankoceb, propineb, kaptán vagy folpet hatóanyagú készítményekkel védekezünk, de csak vetőmagtermesztésnél. Étkezési borsónál fungicidet általában nem használunk.

A borsó fuzáriumos hervadása

(Fusarium oxysporum f. sp. pisi, Fusarium solani)

Gazdanövény: borsó, bükköny, lóbab.

Tünet: a betegség június elején, a borsó virágzásakor szokott fellépni. Az alsó levelek világoszöldek, lankadók, később szalmasárgák lesznek. A sárgulás fokozatosan halad felfelé, majd a teljesen elsárgult növények hirtelen hervadni kezdenek, s rövid idő alatt elszáradnak. Ha a hervadó növények szárát átvágjuk, szembetűnik az edénynyalábok barnán elhalt gyűrűje.

A gyökér a hervadás észlelésekor még ép, de hamarosan elrothad, és gyakran ibolyásfehér vagy rózsaszínű penészgyeppel borított. A szártő megpuhul, szétmállik, és rajta is rózsaszínű párnácskák, sporodochiumok képződhetnek. A betegség a táblán elszórtan vagy kisebb-nagyobb foltokban jelentkezik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a Fusarium oxysporum f. sp. pisi és a Fusarium solani fajok polifág kórokozók, ezért – a speciális formán kívül – a károsításban bármikor megjelenhetnek, elsősorban aszályos időjárásban, nyáron, ezért „János-napi betegségnek” is nevezték.

A kórokozó életmódja: legfontosabb fertőzési forrás a talaj, ahol a kórokozó szaprofiton módon, éveken keresztül megélhet. Micéliuma és klamidospórája a talajban 6–8 évig életképes. A magokat általában nem fertőzi, csupán az alacsonyabb növésű fajtákét, amelyeken a hüvelyek egy része a talajjal érintkezik. Itt a kórokozó a hüvelyen keresztül a magvakra is rátapadhat. Ebben az esetben a magvak is terjeszthetik a betegséget.

A tenyészidőszakban a gomba egyrészt a talajban a micélium aktív növekedésével, másrészt a talajszint felett mikro- és makrokonídiumokkal terjed. A mikrokonídiumok egysejtűek, hialinok, tojásdadok, ritkán vese alakúak. A makrokonídiumok 4–6 sejtűek, gyengén görbültek, orsó vagy ár alakúak, tömegben piszkosfehérek, halvány hússzínűek vagy narancsvörösek. A kórokozó a gyökerekbe sérüléseken keresztül jut be, majd a szállítóedényekben a szárban felfelé halad. A gomba a növényt toxikus anyagaival is károsítja. (Hervadást okozó toxin.)

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó melegigényes, különösen párás, meleg időben okoz súlyos károkat.

Védekezés: mivel a kórokozó a talajban szaprofita módon évekig fennmaradhat, nagyon nehéz az ellene való eredményes védekezés. A talajfertőtlenítés gazdaságossági okokból nem jöhet szóba.

A betegség elleni védekezés legfontosabb szabálya az egészséges vetőmag használata, valamint a vetésváltás szigorú megtartása. Ellenálló fajtákat már nemesítettek, a választék e tekintetben bőséges. A fajtaleírások mindezeket tartalmazzák.