Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

17. fejezet - A komló

17. fejezet - A komló

A komló betegségei

A komló vírusos betegségei közül, a komló latens vírus (hop latent carlavirus) és a komló mozaik virus (hop mosaic carlavirus), baktériumos betegségei közül az Agrobacterium tumefaciens által okozott gyökérgolyva érdemel említést.

A Pseudoperonospora humuli (komlóperonoszpóra), a Sphaerotheca humuli (komlólisztharmat), a Septoria humuli (komló szeptóriás levélfoltossága) és a Botrytis cinerea (virág- és termésrothadás) a komló föld feletti részein okoznak megbetegedéseket.

A komlóperonoszpóra

(Pseudoperonospora humuli)

Gazdanövény: a termesztett és a vadon termő komló, továbbá az Urtica és a Celtis nemzetségek egyes fajai, bár ez utóbbiakon erősen specializálódott formái fordulnak elő, és a keresztfertőzéseknek kicsi a valószínűsége.

Tünet: a komló valamennyi részét megtámadja. A betegségnek az áttelelés, illetve a fertőzés mikéntjétől függően két megjelenési formája ismert. A már előző években fertőződött (szisztémikus fertőzés) növényeken tavasszal rosszul fejlődő, rozettás hajtások is megjelennek. E hajtások levelei sodródnak, fonákjukon zoosporangiumtartók és zoosporangiumok képeznek ibolyásbarna bevonatot. A vegetációs időszakban történő (szekunder) fertőzés a leveleken jellegzetes szögletes foltokat hoz létre. A foltoknak megfelelően a fonákon, itt is ibolyásbarna színben látható a főtünet. A kórokozó megfertőzi a virágzatot és a tobozokat, sőt ritkábban a növény gyökértörzsét is, és az említett részek elhalását okozza. A zoosporangiumtartók monopodiálisan ágakra bomlók. A zoosporangiumok vízben kizárólag rajzóspórákkal csíráznak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegségről szóló első jelentés (1905) Japánból származik, majd ezt követően viszonylag rövid időn belül (1909), vadkenderről izolálták az USA-ban és kísérleti komlón azonosították1920-ban Angliában is. Napjainkban az északi félteke valamennyi komlótermesztő vidékén gondot okoz. A komlóperonoszpóra a legsúlyosabb termesztést korlátozó tényezők egyike. A terméscsökkenés mellett, a tobozok beltartalmi értékét is jelentősen csökkenti.

A kórokozó életmódja: endoparazita gomba. A kórokozó fennmaradhat a növényi maradványokban oospórával és a már előző év(ek)ben megfertőződött növény hajtásaiban, gyökértörzsében, micéliummal is. Mindkét esetben fröccsenő víz segítségével zoospórák terjesztik a betegséget a vegetációs időben. A gomba cönocitikus hífája intercellulárissá fejlődik, és hausztóriumokat bocsát a növény sejtjeibe.

Ökológia és előrejelzés: bár a levelek és a hajtások már 1,5–3 órás nedves (esős, harmatos) időszakban és 5–29 °C hőmérsékleti intervallumban fertőződhetnek, igazán jelentős mértékű megbetegítést csak mérsékelten meleg, 4–8 órás esős időjárás esetén okoz. Továbbá, minthogy a zoospórák kizárólag a nyitott légcserenyílásokon (nappali állapot) keresztül képesek behatolni, a fénynek is meghatározó szerepe van. Éjszakai eső, illetve harmatképződés számottevő komlóperonoszpóra megbetegedést még sohasem okozott.

Védekezés: ellenálló fajták telepítése. A megbetegedett növényi részek és növények eltávolítása. Fungicides állománykezelés réz, tio-, illetve ditiokarbamát, valamint metalaxil hatóanyagú készítményekkel.

Komlólisztharmat

(Sphaerotheca humuli)

Gazdanövény: a vadon termő és a termesztett komlón patogén. A főbb rezisztenciagéneket tartalmazó fajtákkal nemesített vonalakkal szemben tanúsított reakciói alapján öt különböző rasszát ismerjük.

Tünet: a betegség tünetei a komló valamennyi részén jelentkezhetnek. A fiatal levelek felhólyagosodnak, torzulnak. A levelek színén, de méginkább a fonákján, lisztszerű, szürkésfehér bevonat keletkezik. A virágzaton és a tobozokon szintén megtelepszik a gomba, foltosságot és deformálódást okozva. A kleisztotéciumok megjelenése júliusra esik. Bár a növény minden részén képződhetnek, túlnyomórészt a tobozokon találjuk őket, feketésbarna pontok formájában. A késői, augusztusi fertőzés, az érőfélben lévő tobozokat elszínezi és kényszerérést okoz. Ilyenkor különösen sok kleisztotéciumot képez a tobozka-, illetve murvaleveleken. A kleisztotécium egyaszkuszos.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegség Európa-szerte ismert. Az USA-ban előfordulása mindössze néhány államra korlátozódik. A komlóskertekben rendszerint védekezni kell ellene. Az ültetvények hozamát és a tobozok beltartalmi értékét egyaránt veszélyezteti.

A kórokozó életmódja: ektoparazita gomba. Áttelelhet kleisztotéciummal a talajra hullott tobozokon és leveleken, valamint micéliummal a nyugvó gyökértörzsek talajfelszín feletti rügyeiben. Az elsődleges inokulumpotenciált a kleisztotéciumokból kiszóródó aszkospórák és az áttelelő micéliumot tartalmazó rügyek mennyisége határozza meg. A gomba később oidium típusú konídiumokkal szaporodik és terjed.

Ökológia és előrejelzés: a S. humuli konídiumainak csírázása és fertőzése – más lisztharmatokéhoz hasonlóan – jórészt független az időjárási feltételektől. A sporuláció és a konídiumok kiszóródása száraz napokon kora délután a legintenzívebb, esőben és éjszaka gyakorlatilag szünetel. Az inokulum felszaporodása és a kedvező, magas hőmérséklet miatt a legerőteljesebb támadásra júliusban számíthatunk.

Védekezés: rezisztens fajták telepítése. Fungicides kezelés pirazofosz, kinometionát és triforin hatóanyagú készítményekkel.