Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

15. fejezet - A len

15. fejezet - A len

A len betegségei

Az elvetett magok, a kelő csíranövények rothadását és pusztulását részben a talajból vagy a magvak útján talajba került kórokozók (Pythium spp., Botrytis cinerea, Thielaviopsis basicola, Colletotrichum lini, Septoria linicola, Polyspora lini, Fusarium spp., Alternaria spp., Olpidiaster radicis) okozzák.

A föld feletti részeken levél- és szárfoltosság, illetve szártörés formájában számos gombafaj (C. lini, S. linicola, P. lini) károsít. A leveleken, ritkábban a száron finom, fehéres bevonatot képez a len lisztharmata (Erysiphe cichoracearum). A növények hervadását, elszáradását tracheomikózis előidézésével fuzáriumos megbetegedés (Fusarium oxysporum f. sp. lini) okozza. A leveleken és a száron pörsenésszerű telepeivel a lenrozsda (Melampspora lini) idéz elő károkat.

A generatív részeket, a virágot és a tokot különböző kórokozó (S. linicola, P. lini, F. oxysporum f. sp. lini) támadja meg, és magfertőzést okoz.

Lisztharmat

(Erysiphe cichoracearum)

Gazdanövény: polifág kórokozó, elsősorban a kobakosok és fészkes virágzatú növények lisztharmata, de fertőzi a lent is.

Tünet: a gomba a len levelein, ritkábban a száron finom, szürkésfehér bevonatot képez. A tünetek kezdetben a növény alsó részein figyelhetők meg, majd egyre feljebb hatolnak. A levelek az élősködés következtében sárgulnak, nekrotizálódnak és lehullanak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a világon mindenütt elterjedt betegség. Hazánkban az elmúlt években jelentősége fokozódott. Fogékony fajtákon súlyos fertőzéseket okoz.

A kórokozó életmódja: polifág, ektoparazita gomba, amelynek több specializált formája alakult ki. Kleisztotéciumban képződött aszkospórákkal telel át. Járványos megbetegedést a tenyészidőszakban hífafregmentációval képződött, oldiumtípusú konídiumok okozzák.

Ökológia és előrejelzés: a betegség a túl sűrű vetésekben, nagy adagú nitrogéntrágyázás következtében súlyosabban jelentkezik. Kedvez a járvány kialakulásának a meleggel párosuló magas légnedvesség.

Védekezés: harmonikus tápanyagellátás, rövid tenyészidejű fajták termesztése. Fungicides állománykezelés benomil, tiofonát-metil, kén stb. hatóanyag-tartalmú készítményekkel.

Len szeptóriás foltossága

(Septoria linicola)

Gazdanövény: len.

Tünet: a tünetek a növény valamennyi föld feletti részén és minden fejlődési stádiumban megtalálhatók. Az első tünetek közvetlenül a kelés után, a szikleveleken jelentkeznek, elmosódott szélű, kezdetben vizenyős, majd sárgásbarna, kerek foltok formájában. A sziklevelek összezsugorodnak (pozmo=görcs) és elhalnak. A szik alatti szárrészen vonalkás nekrózisok láthatók. Az idősebb növények levelei összezsugorodnak, és tömeges levélpergés lép fel. A száron kialakuló barnás foltok gyakran szárölelők, ezért a szár a barnult, beteg és a zölden, majd szalmasárgán elszíneződött egészséges részek váltakozása miatt szalag, öv, csíkozott kinézetű. A kórokozó fertőzi a csészeleveleket, a tokokat és a magokat is. A terméstok barnán elszíneződik, a magvak töppedtek, zsugorodottak, fénytelenek, rosszul csíráznak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegséget Argentínában írták le először, de megtalálható Észak-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Európában is. Hazánkban 1937-ben közölték jelenlétét. Az 1950-es évek elejétől már elterjedt az ország fontosabb lentermesztő területén. Több országban karantén, illetve veszélyes kórokozónak számít.

A kórokozó életmódja: a kórokozó növényi maradványokban piknídiumokkal és micéliummal, vetőmagban micéliummal és felületén konídiumokkal telel át. Az ivaros, pszeudotéciumos alakja Európában ritkán képződik, ezért az áttelelésben és terjedésben betöltött szerepe jelentéktelen. A betegség a tenyészidőszakban a fertőzött növényeken fejlődött piknídiumokból kitóduló konídiumokkal terjed. A konídiumok színtelenek, fonalasak és válaszfalakkal tagoltak, méretük 25–35 × 2–3 µm. Csapó esővel és rovarok útján terjednek.

Ökológia és előrejelzés: a betegség elterjedésének kedvez a párás, csapadékos és mérsékelten meleg (20 °C) időjárás, valamint a mély fekvésű területek.

Védekezés: fertőzött növényi maradványok megsemmisítése, a vetésváltás betartása, egészséges vetőmag használata, ellenálló fajták termesztése, vetőmagcsávágzás benomil + mankoceb kombinációval. A vegetációs időszak alatt járványveszély esetén cineb, maneb, mankoceb hatóanyag-tartalmú készítményekkel való permetezés.

Len szártörése, szárbarnulása

(Polyspora lini)

Gazdanövény: len.

Tünet: az első tünetek a növény szikleveles állapotában jelentkeznek, kezdetben vizenyős, később sötét szegélyű, szürkésbarna foltok formájában. A sziklevelekről a szik alatti szárrészre terjed, és a sziklevelek tövénél barna színű sebhely keletkezik, ahol a szár megtörik. A növény 15–20 cm-es magasságánál a tünetek feltűnőbbek, a száron besüppedt, barna színű foltok keletkeznek. Legnagyobb számban a gyökérnyak táján találhatók, ahol a foltok szárölelők lesznek, a szár megcsavarodik, kérge felhasadozik, a növény eldől. A fertőzött tábla úgy néz ki, mintha állatok taposták volna le.

A len érésének időszakában a növény szárán, a leveleken, a csészeleveleken és a toktermésen szürkésbarna, kissé besüppedő foltosodás jelentkezik. A növények a kényszerérés jeleit mutatva megbarnulnak. A toktermésről a magokra terjedve a magok is megbetegednek, aprók, fénytelenek lesznek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegséget először Írországban írták le. Azóta Európában és Ázsiában általánosan elterjedt. Hazánkban 1951-ben közölték előfordulását, elsősorban a Dunántúlon károsít. Elsődlegesen a rostlent károsítja, az átlagos termésveszteség 5–6%.

A kórokozó életmódja: a kórokozó növényi maradványokban és fertőzött vetőmagban, micéliummal és klamidospórákkal telel. A magban 2–3 évig is megőrzi fertőzőképességét. A fertőzött növényekben képezi a tipikus acervuluszait, amelyekből konídiumtartók törnek a felszínre. Végeiken 3–5-ös csoportot alkotva képződnek a hialin, palack alakú, hengeres, egysejtű, 9–20 × 7 µm nagyságú konídiumok. A konídiumok eső, szél és rovarok útján terjednek, a légzőnyílásokon és kutikulán át fertőznek.

Ökológia és előrejelzés: a bőséges harmatképződés, kisebb esőzések, magas páratartalom, szeles időjárás, a 20–25 °C közötti hőmérséklet kedvez a betegség kialakulásának.

Védekezés: egészséges vetőmag használata, a fertőzött növényi maradványok megsemmisítése, 6–7 éves vetésváltás, ellenálló fajták termesztése, a vetőmag csávázása (a szeptóriás foltosságnál leírtak alapján) a betegség megelőzésének alapja.

Lenfenésedés

(Colletotrichum lini)

Gazdanövény: a termesztett lenen kívül fertőzi a vad leneket is.

Tünet: az első tünetek már a kelés időszakában jelentkeznek, az erősen fertőzött magok ki sem csíráznak, a talajban elrothadnak. A szikleveles növények gyökerén, szárán és sziklevelén besüppedt, vörösbarna foltok képződnek, amelyeket nedves környezetben rózsaszínű nyálka borít. A szik alatti szárrész befűződik, cérnaszerűen összezsugorodik, a növény eldől, elpusztul. A beteg növényekről a kórokozó tovább terjed, és az egészséges növények levelein 1-2 mm átmérőjű, vörös szegélyű barna foltosodást idéz elő. A száron besüppedő, megnyúlt, ovális, barna foltosodás látható. Fertőzheti a csészeleveleket és a termést is, foltosodást okozva. A toktermésről ráhúzódik a magokra. Korai fertőzés esetén a magok satnyák, matt színűek és könnyen kirostálódnak. Későbbi fertőzésnél a fénytelen magokon besüppedő, nyálkás foltok keletkeznek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: ahol lentermesztéssel foglalkoznak, ott károsításával számolni kell. Károsítása a mag és a rostok mennyiségi és minőségi mutatóinak csökkenésében nyilvánul meg. Hazánkban korábban az átlagos fertőzöttség meghaladta a 20%-ot.

A kórokozó életmódja: a gomba fertőzött növényi maradványokban, éretlen acervuluszokkal, vetőmagban micéliummal, felületén konídiumokkal telel át. A magban fertőzőképességét 8 évig is megőrzi. A tenyészidőszakban a fertőzött részeken kezdetben az epidermisz által fedett acervuluszok fejlődnek. Az epidermisz felszakadása után válnak szabaddá a rózsaszín nyálkába ágyazott hialin, kissé hajlított, lekerekített végű, tojásdad, 16–20 × 4–6 µm nagyságú, egysejtű konídiumok. A konídiumok a csapó eső segítségével jutnak a növényekre, és kicsírázva a légzőnyílásokon át fertőznek. A kórokozó tenyészteste intercelluláris növekedésű. A fertőzéstől számítva 10–12 nap múlva jelentkeznek az első tünetek.

Ökológia és előrejelzés: a betegség kialakulásában döntő jelentősége van az időjárásnak. A csírázás és kelés időszakában uralkodó esős, hűvös idő, valamint a nagy talajnedvesség kedvez a kórokozónak. A gomba 14 °C hőmérséklet felett sporulál, fejlődésének optimuma 22–24 °C. Terjedésében és fertőzésében a víznek meghatározó jelentősége van.

Védekezés: lásd a szeptóriás foltosságnál tárgyaltakat!

Fuzáriumos hervadás

(Fusarium oxysporum f. sp. lini)

Gazdanövény: len.

Tünet: a kórokozó az egész tenyészidőszak alatt fertőzheti a lent. Kártétele elsősorban hervadásos száradás formájában jelentkezik, de csíra- és csíranövény-pusztulást is okoz. A fiatal vetésekben a csíranövények felületén vattaszerű, fehéres micéliumszövedék fejlődik, amely alatt elszíneződés és rothadás figyelhető meg. A kifejlett 8–10 leveles kortól hervadásos betegséget okoz. A növény szárának föld közeli részében a szállítónyalábokat részben eltömíti, részben anyagcseretermékeivel mérgezi, aminek következtében az a csúcstól kezdve hervad. A fertőzött növény tenyészőcsúcsa fakó színű, visszahajlik, majd a levelek szürkéssárgán hervadnak, végül az egész növény elszárad. A szár keresztmetszetében az edénynyalábok szürkésbarnán elszíneződnek. Nedves, meleg időjárásban a fertőzött növény száralapjánál fehér, vattaszerű penészbevonat fejlődik. Az érés időszakában fertőződhet a magtok is, amelyen barna elszíneződés keletkezik. A tokról ráhúzódik a magokra, amelyet kívülről és belülről is fertőz. Az ilyen magok matt színűek és töpörödöttek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a len leggyakoribb betegsége, minden lentermesztő helyen előfordul. Károsítása csíranövény-pusztulásban és rossz rostminőségben mutatkozik meg.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó számára a 22–26 °C hőmérséklet és a magas talajnedvesség, a nagyadagú nitrogéntrágyázás kedvező.

Védekezés: fertőzésmentes vetőmag használata, vetőmagcsávázás karboxin, benomil hatóanyag-tartalmú készítményekkel, a tarlómaradványok megsemmisítése, 5–6 éves vetésváltás, harmonikus tápanyagellátás.