Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A repce kártevői

A repce kártevői

E század elején hazánkban kb. 250 ezer ha-on termesztettek repcét. Amikor a petróleum, a gáz, később a villany úgyszólván teljesen kiszorította a repceolajat mint világítási célra használt anyagot, a repce vetésterülete erősen csökkent. Pontos adatok 1991-ből állnak rendelkezésre, amikor 65 ezer ha-on termesztették. Az étkezési célra való repceolaj-felhasználás miatt a repce vetésterülete valószínűleg emelkedni fog.

A mustárt gyógyszer, olaj, ételízesítő, takarmány, zöldtrágya előállítása céljából termesztik. Egyetlen jelentős kártevője a repcedarázs, ezért együtt tárgyaljuk a repcével.

A repcén mind ősszel, mind tavasszal igen gazdag állattársulás él. Az őszi aspektus tagjai között első helyen kell megemlíteni a repce- és mustárdarazsat (Athalia rosae és A. glabricollis), amelyek az éppen kikelt repcelevelekbe helyezik el tojásaikat, és lárváik tarrágást okozhatnak. Ugyancsak az alig kibújt repcét károsítja egyes alföldi vidékeken a honvédbogár (Entomoscelis adonidis) imágója és lárvája. Az állattársulás földibolha (Phyllotreta spp.) tagjai is jelentős kárt okozhatnak a repcelevelek hámozgatásával és lyuggatásával. Ugyancsak ősszel károsít még a nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) imágója a levél és szár megrágásával, majd később lárvája, amely a levélnyélben, szárban és a gyökérnyaki rész körüli gyökérrészekben rág. Végül a gubacsormányos (Ceutorhynchus pleurostigma) imágója idézhet elő kisebb-nagyobb kártételt a fiatal repcenövényeken.

A tavaszi időszakban kapcsolódnak be az állattársulásba a Baris fajok, amelyek közül repcegyökéren elsősorban a Baris coerulescens lárvája rág hosszanti járatokat. A gyökértest felszíni részében a tavaszi káposztalégy (Phorbia /Chortophyla, Hylemia/brassicae) nyüvei élnek. A repcelevélen és egyéb zöld részeken különböző lepkefajok (Polia dissimilis, Phytometra gamma) hernyói károsítanak. A levélben aknázólégy (Phytomyza rufipes, Phytomyza atricornis) fajok lárvái aknáznak. A repcebolha imágói is hámozgatnak, lyuggatni szokták a leveleket. Április végétől a káposztapoloska (Eurydema ventrale) mint fő kártevő és a sokkal kisebb jelentőségű paréjpoloska (E. oleraceum) jelenik meg.

A repceszárban elsősorban a repceszárormányos (Ceutorhynchus quadridens) él, néha igen nagy számban. A növény gyökeréhez közel eső részben elhelyezkedő levélnyelekben és szárrészekben, valamint a gyökérnyaki részben a nagy repcebolha lárvái okoznak időnként érzékeny kárt.

A repce virágzatát elsősorban a repcefénybogár- (Meligethes spp.) fajok és a bundásbogár (Epicometis hirta), itt-ott a pejbogár (Omophlus rugosicollis) károsítja.

A becőket a repcebecőormányos (Ceutorhynchus assimilis) lárvája károsítja, majd ennél sokkal nagyobb kárt okoz a repcebecő-gubacsszúnyog (Dasineura brassicae), amelynek kártétele nyomán a becők idő előtt felrepednek és a mag kihull. A repcebecőmoly (Crobena /Evergestis/ extimalis) lárvája szintén a becőn károsít.

Érés előtt egy-másfél héttel a nagy repcebolha és a repceszárormányos fiatal, érési táplálkozást végző imágói rágják meg a becőfalat. Jelentős kárt tehetnek az érett becők kicséplésével a mezei és a házi verebek is.

A mustár leveleit fiatal korban különböző földibolhafajok (Phyllotreta spp.) imágói hámozgatják, majd lyuggatják. Később a repce- és mustárdarázs álhernyói jelentik a veszélyt: még a virágrészeket és az érőfélben lévő becőket is megrágják. Tavasszal velük egy időben a mustárbogár (Colaphellus sophiae) lárvái pusztítják a leveleket. Az év bármelyik szakában megtalálhatók a káposztamoly (Plutella maculipennis) lárvái, amelyek a levélen károsítanak.

Repcedarázs

(Athalia rosae)

Tápnövénykör: őszi és tavaszi repce, mustár, tarlórépa, káposztafélék, retek és keresztes virágú gyomnövények (vadrepce, útszéli zsázsa, izsóp vagy erdei kányafű).

Kárkép: a fiatal lárvák (álhernyók) a levél fonákán hámozgatnak, majd lyuggatnak. A 3. fejlődési stádiumtól kezdve karéjoz, és már nemcsak a fonáki, hanem a felső oldalon is táplálkozik. A táplálkozás nyomán csak a levél érhálózata marad meg. Súlyos kártétel esetén a szárat, sőt mustáron a virágrészeket és a becőket is megrágják. A lárvák a kifejlődésükhöz szükséges táplálékmennyiségnek 85–90%-át a két utolsó fejlődési stádiumban fogyasztják el. Ez a magyarázata annak, hogy szinte 1-2 nap alatt pusztul el az egész repce-, illetve mustártábla.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: egész Európában, Észak- és Dél-Afrikában, Szibériában és Japánban előfordul. Hazánkban mindenütt károsít, és a repce legveszedelmesebb kártevője. Ősszel a repcét, tavasszal a mustárt pusztítja. Minden évben jelen van a repce- és mustártáblákon, de nem mindig szaporodik el tömegesen. Magnak termesztett retken 1964 júliusában okozott jelentős kárt.

Fejlődésmenet: hazánkban évenként háromszor rajzik. Előbáb alakban, földgubóban telel át a talaj 3–10 cm-es rétegében. Április végén bábozódik. Az áttelelő nemzedék rajzása április végén kezdődik, a legtöbb imágó május 20-a körül repül. A rajzás június elején ér véget. Az imágók előjövetelük után érési táplálkozást végeznek az éppen nyíló virágok nektárjából, majd párzanak és petét raknak. A nőstények párzás nélkül is képesek petét rakni: az ilyen petékből hímek kelnek. A tavasszal rajzó imágók petéiket a mustárnövény leveleibe helyezik. Ha nincs mustár, főleg a vadrepce fiatal leveleibe helyezik el petéiket oly módon, hogy a nőstény lovagló helyzetben, a levél széle mentén fűrészes tojócsövével vékony rést vág a fonáki epidermiszen, és a résen keresztül a szivacsos parenchimába helyezi el a petét. Egy levélbe több petét is tojhat. Egy nőstény, élete folyamán 150 petét is rakhat. A pete az embrionális fejlődés során sejtnedvfelvétel következtében megduzzad. Az embrionális fejlődés, a hőmérséklettől függően, 7–10, a lárvafejlődés 15–20 napig tart. A táplálkozást befejezett lárva lemászik a növényről, és alkalmas helyet keresve a talajba vonul. Bábozódás előtt az előbáb gubót sző maga körül, amelyre talajszemcsék tapadnak. Az előbáb állapot 3–4 napig, a bábállapot 10–14 napig tart a nyári nemzedéknél. A kifejlett imágó mandibuláival kerek lyukat rág a gubó végén, és azon keresztül hagyja el a gubót, majd átfúrja magát a talajon, és a felszínre jut.

A nyári első nemzedék repcearatás (június 20–30.) után rövidesen rajzik. Petéit az árvakelésű repcére, a zöldtrágyának vagy takarmánynak vetett mustárra rakja, esetleg tarlórépára. Ennek a nemzedéknek a lárvafejlődése július hónapra esik. A nyári második nemzedék augusztus végén kezd rajzani, és rajzása október közepéig is eltarthat. Rendszerint ez a nemzedék szokott a legnépesebb lenni, és e nemzedék álhernyói jelentik a legnagyobb veszélyt az őszi repcére nézve. A lárvafejlődés az őszi hűvös időjárás miatt elhúzódhat, ezért néha november végén, december elején is gyűjthetünk lárvát. A lárvák talajbavonulása után kokont szőnek maguk köré, és előbáb állapotban (eonympha) telelnek át.

Ökológia és előrejelzés: a repcedarázs elősorban a csapadékban szegényebb években fejlődik zavartalanul. A tömeges elszaporodásnak elsőrendű előfeltétele a peterakásra alkalmas növény jelenléte. Egyes években a gazdanövény fenológiai viszonyai úgy alakulnak, hogy a tojásrakás idején már alkalmatlan a levélszövet a nőstény peterakása számára, ilyenkor gradáció nem alakulhat ki, tehát az állat és a gazdanövény szinkronizációja a tömeges elszaporodás egyik igen jelentős előfeltétele. A repcedarázs hosszúnappalos állat, amelynek nyugalmi állapotát (eonymphya stádiumban) a lárvafejlődés alatti fotoperiódus határozza meg. Az előrejelzés szempontjából fontos, hogy a repcevetést kikelés után 2–3 naponként vizsgáljuk meg. Ha sok sárga potrohú darazsat észlelünk a táblán vagy környékén, 4–5 nap múlva már megjelennek a petével fertőzött levélkék. Ha a leveleket a nap felé fordítva, azok parenchimaszövetében legalább két petét találunk, az álhernyók kelése után meg kell kezdeni a kémiai védekezést.

Védekezés: agrotechnikai úton a nyári első nemzedék lárva utódai megsemmisíthetők, ha az árvakelésű repcét augusztus első dekádjában alászántjuk. A magcsávázás triazofosz hatóanyagú szerrel ősszel védelmet nyújt. Legeredményesebb az L1–3 lárvák elleni védekezés benszultap, metilparation, dioxakarb, metidation és diklorfosz hatóanyagú porozó-, illetve permetezőszerekkel.

Hazánkban ismert természetes ellenségei a következők: Perilampus aeneus (fürkészdarázs), Tachina migricans, Meigenia mutabilis és Nemorilla floralis (fürkészlegyek), Apanteles lacteus (gyilkosfürkész).

Nagy repcebolha

(Psylliodes chrysocephala)

Tápnövénykör: az őszi és tavaszi repce (az utóbbit csak az imágó károsíthatja), a mustár, továbbá a vadrepce és a repcsényretek. Káposztaféléken is megél.

Kárkép: az imágó ősszel a növény levelének lyuggatásával, tavasszal a szár és a félig érett becő hámozgatásával okoz károkat. A lárvák ősszel és télen az alsó levelek nyelében furkálnak, majd kora tavasszal a szárba, esetleg a gyökérnyaki részbe húzódnak, és ott járatokat rágnak. A lárvákkal fertőzött levelek elsárgulnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: egész Európában, sőt Ázsia északi részén egészen Szibériáig elterjedt. Hazánkban mindenütt előfordul, de a csapadékban gazdagabb Dunántúlon gyakoribb. A mérsékelt telű északi országokban nagy károkat okoz. Az őszi repce pusztulását (kifagyását) és a mag kényszerérését okozhatja.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke van. Az imágók ősszel a kelő repcében gyülekeznek, majd 1,5–2 hétig tartó táplálkozás után párosodnak. A nőstények petéiket közvetlenül a repcetövek mellé helyezik el. Egy nőstény 900–1000 petét is rakhat. A petéket kisebb csomókban, 1-2 cm mélyen helyezik el. Laza talajban 6–8 cm mélységben is találhatók petecsomók. A lárvák 1-2 héten belül kikelnek és felmásznak a növényre, ahol befurakodnak a levélnyélbe, majd berágják magukat a főérbe. Egy növénybe vagy egy levélbe több lárva is behatolhat. A fiatal lárvák kezdetben felfelé haladnak, és mintegy 2–4 cm hosszú járatot rágnak. A harmadik fejlődési stádiumban megfordulnak, és lefelé haladnak. Ettől kezdve a hajtásba és a szárba is behatolnak. A lárva fejlődése folyamán kártétele fokozódik, és egyre hosszabb időt tölt a növény felületén. Ilyenkor a száron a szállítószöveteket is megrághatják.

A telet általában 2–3. lárvastádiumban, a növényben töltik. Tavasszal a szárban befejezi fejlődését, és a növényt elhagyva a talajba vonul bábozódni. Ott mintegy 2–4 cm mélyen, május elejétől előbábbá, majd bábbá alakul. Az új bogarak május folyamán jönnek elő a talajból, és tömegesen ellepik a még zöld szárat és a becőket, amelyeket megrágják, illetve hámozgatják. A repce érésekor szétszóródnak a határban, és rövid ideig a különböző keresztes virágú gyomokon táplálkoznak, majd a talajba vonulnak. A nyarat nyugalmi állapotban (esztiváció) töltik, és csak ősszel lesznek ismét aktívak.

Ökológia és előrejelzés: az őszi peterakást elsősorban a hőmérséklet és a relatív páratartalom befolyásolja. Magas nedvességtartalmú környezetben és 4–12 °C-os hőmérsékleten a peterakás szabályszerű és folyamatos. A nőstények termékenysége és életkora 16 °C-on felül erősen csökken. A peték meleg őszi napokon (26 °C felett) elpusztulnak. Ha az imágók egyedszáma ősszel eléri a m2-enkénti 1 egyedet, már lehetséges a kártétel. A tőrózsaállapotban levő növény, ha 5 lárvát rejt magában, akkor ez a növény pusztulásához vezet.

Védekezés: a magcsávázás triazofosz hatóanyagú szerrel 2–3 hétig védelmet nyújt. Az imágók ellen metilparation hatóanyagú porozószer és fenitrotion hatóanyagú permetezőszer hatásos. Számos természetes ellensége van, amelyek a Hymenoptera rendbe tartoznak, továbbá a nematódák néhány faja pusztítja az előbábokat és bábokat.

Repcefénybogár

(Meligethes aeneus)

Tápnövénykör: elsődleges gazdanövényei a repce, a mustár és a tarlórépa. Emellett káposztaféléken és keresztes virágú gyomokon is képes kifejlődni a lárvája. Az imágók tápláléka lehet a mák, a gyümölcsfák és egyéb növények virágpora.

Kárkép: fő kártevő az imágó. A bimbós repcén a termőt rágja meg. Peterakáskor is tehet kárt a bimbók megrágásával. Az imágó egyébként virágporevő. A virágpor keresése közben rágja meg a bimbókat, ilyenkor megsérti a termőt is. A kártétel nyomán hiányos lesz a megtermékenyülés. A sérült bimbók lehullanak, így a virágzati tengely felkopaszodik. Az élettani eredetű bimbóhulláskor a virágzati tengelyen hosszabb virágnyelek maradnak vissza, mint a bogár kártételekor.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: egész Európában, Észak-Afrikában és Ázsia mérsékelt égövi részein mindenütt gyakori. Észak-Amerikába is behurcolták. Hazánk egész területén (alföldön és hegyvidéken egyaránt) előfordul. A repcefénybogár csak hűvös tavaszokon, lassú kitavaszodás esetén, a rosszul telelt, gyenge őszi repcék jelentős virágkártevője. A hosszú időn át bimbós állapotban maradó repcét veszélyezteti. A jól telelt, java virágzásban lévő repcére nagyobb veszélyt nem jelent, hanem inkább a növények megtermékenyítését segíti elő.

Fejlődésmenet: évi egy nemzedéke van. Az imágók kifejlett alakban, a tábla közelében lévő erdők, árokpartok, útszegélyek avarjában telelnek át. Áprilisban, amikor a levegő átlaghőmérséklete eléri a 9 °C-ot, előjön és az érési táplálkozáshoz virágport keres. Ilyenkor a különböző, korán virágzó gyomokat, vadon élő keresztes virágú növényeket, gyümölcsfák virágait és a repcét látogatja. Ha zöldbimbós növényt lep meg tömegesen, hogy virágporhoz jusson, kénytelen a bimbót kirágni, és elkerülhetetlenné válik a már említett károsítás. A nőstény petéit a repce vagy a vad keresztes virágú növények porzószálaira ragasztja. Egy-egy bimbóba több imágó is rakhat petét. Esetenként a nőstény 1–2 petét rak. Átlagos fekunditása 150–230 pete. Petéit mindig a legfejlettebb bimbókba rakja. A petelerakás viszonylag hosszú ideig tart. A petékből kb. 4 nap elteltével kelnek ki a lárvák. Ezek virágporral táplálkoznak, de előfordulhat, hogy a bibeszálat is károsítják. A lárvák fejlődésük során háromszor vedlenek. A teljes kifejlődésükhöz kb. 4 hét szükséges. A bábozódásra érett lárva elhagyja a repce virágját, és 2–6 cm mélyen, a talajban bábozódik. A sárgásfehér szabad bábból kb. 1 hét múlva alakul ki az imágó, amely rövidesen előjön a talajból, és nyár közepéig különböző növények (pl. magkáposzta) virágain táplálkozik, majd telelőre vonul.

Ökológia és előrejelzés: fejlődésének és tömeges elszaporodásának a párás, meleg tavasz és nyár kedvez. A száraz, meleg vagy hűvös klímát nem kedveli. A lárva talajbabújásakor és bábozódása idején az aszály tömeges pusztulásukat okozhatja. Ha egymás után több száraz tavasz követi egymást, alig lehet repcefénybogarat találni. A telelő bogaraknak a nyirkos, de szellős, 2–3 cm-es, korhadt és humuszban gazdag avar kedvez. Ilyen szempontból legmegfelelőbb a tölgy- vagy gyertyánerdő avarja.

Az előrejelzés tővizsgálati módszerrel vagy a Moericke-féle sárga színű tálakkal történhet. Az előbbi módszer alkalmazása esetén, ha a tábla közepén 10–10 tő átvizsgálása után egy-egy tövön ötnél több bogár található, fel kell készülni a védekezésre. A sárga színű tálakat naponta figyelve következtetni lehet a várható kártételre.

Védekezés: jól fejlett, télálló, korán és egyenletesen virágzó repcén jelentéktelen a kártétel. Ha az előrejelzés alapján indokolt a kémiai védekezés, a következő hatóanyagú inszekticidek javasolhatók: benszultap, deltametrin, alfametrin, foszmetilan, endoszulfán, diklorfosz és foszalon.

Repceszárormányos

(Ceutorhynchus quadridens)

Tápnövénykör: őszi és tavaszi repce, káposzta, karalábé, karfiol, repcsényretek, vízitorma és útszéli zsázsa.

Kárkép: az imágó kora tavasszal apró lyukakat rág a repce levelein, szárán és a levélnyélen, majd a levél főerébe, a fonáki oldalon, az ormányával ejtett sebbe rakja petecsomóit (általában 10 pete csomónként). Az új bogarak június elejétől a zöld repcebecőt rágják, illetve hámozgatják. A lárvák fiatal korban a levél főerében, nyelében rágnak. Rágásuk következtében a levél elszárad és lehullik a szárról. Idős lárvák a repce szárát úgyszólván üresre rágják.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: egész Európában előfordul. Magyarországon mindenütt megtalálható. Repcében ritkán okoz jelentős termésveszteséget annak ellenére, hogy lárvája nagy számban él a szárakban. A konyhakerti növények közül a káposzta- és karfiolpalántákban jelenléte néha jelentős károkat okozhat.

Fejlődésmenet: évenként csak egy nemzedéke van. Imágó alakban tölti a telet az erdőszélek avarjában. Kora tavasszal, repülve keresi fel a repcetáblát. A repcefénybogár után tavasszal a repceszárormányos jelenik meg a tavaszi kártevők közül. A nőstény petéinek zömét csomókban, a levél főerébe és nyelébe, kisebb részben a szár bőrszövete alá helyezi el. A peték elhelyezése annyira felszínes is lehet, hogy a fejlődésük alatt megduzzadt tojások egy része kívülről is látható. Az embrionális fejlődés kb. egy hétig tart. A lárvafejlődés egy hónap alatt zajlik le. Egy növény szárában 25–30 lárva is élhet. A kifejlett lárvák a száron jól látható lyukat fúrnak, majd a talajra pottyanva ott befurakodnak, és a felszíni 1–2 cm-es mélységben bebábozódnak. A bábnyugalom 8–12 napig tart. A fiatal imágók repcearatás előtt egy héttel jelennek meg. Ilyenkor megrágják a becőket is. Rövid érési táplálkozás után telelésre vonulnak. Kis részük ősszel előjön, és ismét petét rak. Ezek lárvái enyhe télen tavaszig kifejlődhetnek és imágóvá alakulhatnak. Kemény teleken az L1–L2 lárvák elpusztulnak.

Ökológia és előrejelzés: korán tavaszodó években tömegesen jelenik meg (március közepétől). A kifejlett lárvák közül sok elpusztul, ha a talajbavonulás idején a talaj felszíne száraz és kemény. Ugyancsak sok lárvát elpusztít a talajra hulló csapó eső. Rendszerint a bábozódásra készülő lárvák fejlődése idején uralkodó időjárás alakulása dönti el a következő évi populáció nagyságát. A kora tavaszi károsítás nagysága függ a betelepülést követő 2–3 hét alatt lehullott csapadék mennyiségétől. A száraz meleg (12–15 °C) kedvez a kártétel kialakulásának.

Védekezés: a Moericke-féle sárga színű tálak (március elején kihelyezve) alkalmasak a rajzásmenet nyomon követésére. Ha a tál fogási eredménye azt mutatja, hogy az imágók száma egy héten belül nem ingadozik, meg kell kezdeni a kémiai védekezést. A védekezés időpontja rendszerint egybeesik a repcefénybogár elleni védekezés időpontjával, ezért nem szükséges külön a repceszárormányos imágói ellen védekezni.

Repcebecő-ormányos

(Ceutorhynchus assimilis)

Tápnövénykör: az őszi és a tavaszi repce, a magnak termesztett káposzta, a karórépa, továbbá a retek és a repcsényretek, ritkán a fehér mustár.

Kárkép: mind az imágó, mind a lárva károsít. Az imágó tavasszal a növény szárát, a leveleket és a különböző fejlettségű bimbókat furkálja meg. A lárva, amely a fő kártevő, a becőben él, és a magkezdeményeket, magvakat kívülről rágja meg. A károsodott becő korábban érik, magtermése lehull.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: egész Európában előfordul, így hazánk egész területén is megtalálható, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában szintén él. Az 1930-as években az USA-ban és Kanadában is megtalálták.

Fejlődésmenet: évente csak egy nemzedéke van. Imágó alakban telel az erdőszélek, mezsgyék avarjában. Meleg, kora tavaszi napokon repülve keresi fel a repcetáblát, és azonnal táplálkozik. Peterakását csak később, a repcebecők megjelenése idején kezdi meg. Amikor a becők 2–5 cm hosszúak, akkor indul meg a peterakás. Ez az időpont az évjárat időjárási viszonyainak alakulásától függően változik, nálunk április végétől május közepéig szokott bekövetkezni. A peterakás úgy történik, hogy a nőstény ormányával átfúrja a becőt, és a fúrt lyukon süllyeszti be a petéit. A nőstény kevés, csupán 1–2 petét rak becőnként. Az embrionális fejlődés 10–12, a lárvafejlődés 20–25 napig tart. A lárva kezdetben a magkezdeményt, később a magvakat rágja meg. Kifejlődése során 2–3 magot tesz tönkre. A kifejlett lárva kerek lyukat rág magának a becő falán és a talajra ejti magát, ahova befurakodva bebábozódik. A bábállapot 10–15 napig tart. Az imágók előjövetelük után szétszélednek és a különböző keresztes virágú növényeken érési táplálkozást folytatnak, majd nyár végén telelésre vonulnak. Elvétve szeptemberben is lehet imágót gyűjteni.

Ökológia és előrejelzés: kedvező tavaszi időjárás esetén a repce fejlődése gyorsabb, az imágók is korábban (március végén) jelennek meg, ezért ilyenkor a kártétel nagyobb. Ha a lárvák bábozódása előtt enyhén csapadékos az idő, akkor könnyen a talajba furakodhatnak a lárvák. Száraz időben nagy részük elpusztul.

Előrejelzés céljára a sárga színű tálat célszerű használni, ugyanis a tál vizébe fulladt imágók száma így nyomon követhető.

Védekezés: csak az imágók ellen lehet védekezni. Őszi repcében virágzás előtt (kb. április első fele, közepe) és virágzáskor (április vége, május eleje) indokolt védekezni. Ez utóbbi időben csak méhkímélő inszekticid alkalmazható. A virágzáskori védekezés a repcebecő-gubacsszúnyog ellen is védelmet nyújt. Szükség esetén teljes virágzásban is védekezhetünk. Az inszekticidek közül a foszalon, a benszultap, a foszmetilan és a deltametrin hatóanyagú szerek eredményesen alkalmazhatók. Virágzás idején csak méhkímélő technikával szabad inszekticideket kijuttatni a növényállományra.

Repcebecő-gubacsszúnyog

(Dasineura brassicae)

Tápnövénykör: az őszi és tavaszi repce, továbbá a maghozó káposztafélék.

Kárkép: a becőkben élő nagyszámú, rózsaszínű lárva a magvakat és a becő falát belülről sérti meg. Az ilyen becőben feszültség keletkezik, aminek az lesz a következménye, hogy a becő még érés előtt megsárgul, kovad és elhullatja a magját.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: az európai repcetermesztő országokban mindenütt előfordul, így hazánk területén sem ritka. Erős (25%-on felüli) becőfertőzés esetén 18–20%-os magtermésveszteség következhet be.

Fejlődésmenet: hazánkban évenként kb. 5–6 nemzedéke lehetséges. Báb alakban telel 5–10 cm-es talajmélységben, apró földkamrában. Április második felében indul meg a rajzás. Előjövetelük után rövidesen párzanak, majd petét raknak. A peterakás módjára nézve eltérőek a vélemények. A szerzők egy része azt állítja, hogy csak a repcebecő-ormányos által fúrt lyukon képes petéit a becőbe helyezni. Mások mechanikai sérülést is elegendőnek vélnek a peték elhelyezésére, ismét mások a repcefénybogár vagy nagy repcebolha rágása nyomán keletkezett nyílást említik, mint peterakó helyet. Egyesek azt állítják, hogy a repcebecő-gubacsszúnyog önálló peterakásra is képes. Saját vizsgálataink mindegyik lehetőséget igazolták. Egy becőben 3–29 lárvát számoltunk meg (100 becő vizsgálata). A kifejlődött lárvák a talajra pottyannak, ahova befurakodnak, és földkamrában bábozódnak. A bábállapot májusban 8–13 napig tart. A bábok jelentős része nyugalmi állapotban marad a következő tavaszig. Az őszi repce szempontjából csak az első, esetleg a második nemzedéknek van jelentősége. Sárga színű tállal végzett megfigyelések szerint Délnyugat-Dunántúlon az első rajzás a repcevirágzás előtt néhány nappal (április 20–25. között) indul meg és május közepéig tart. A második rajzás június első napjaiban kezdődik és a repce aratásáig (június 20–25.) tartott. Ezek az imágók már csak az elkésetten virágzó becőkbe petéztek.

Ökológia és előrejelzés: mivel nem minden évben okoz kárt, ez arra utal, hogy tevékenységét a külső ökológiai tényezők (a hőmérséklet és a szél) erősen befolyásolják. Előrejelzését sárga színű tállal lehet megoldani, de a lepkeháló is segít az imágók jelenlétének megállapításában. Általában akkor van jelentősebb lárvaegyedszám a becőkben, ha sok a repcebecő-ormányos.

Védekezés: külön nem védekezünk ellene, hanem a repcebecő-ormányos elleni védekezéssel a repcebecő-gubacsszúnyog imágói is elpusztulnak.