Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A napraforgó védelme

A napraforgó védelme

Az ökológiai feltételeket, valamint a termesztési és technológiai elemeket úgy kell megválasztani, hogy azok a napraforgó igényeit a lehetőségek szerint legjobban elégítsék ki.

A tábla kiválasztásánál részesítsük előnyben a karbonátos talajokat, kerüljük a túlzottan savas kémhatású területeket.

A talaj nedvességét megőrző talajművelést folytassunk, hogy ezáltal is csökkenjen a szkleróciumok élettartama.

Fontos a növény igénye, a talajvizsgálatok és a megcélzott termésszint figyelembevételével végzett szakszerű és harmonikus tápanyag-utánpótlás. Kerüljük a nitrogén-túladagolást.

Napraforgót és a kórokozók gazdanövényeit öt éven túl vessük önmaga után. Ez rendszerint csak akkor tartható, ha a napraforgó vetésterülete nem haladja meg a szántó 10%-át.

A tányérbetegségekkel szemben kevésbé fogékony fajtákat, hibrideket termesszünk. Helyezzük előtérbe az éréskori gyors vízleadású és a korai érésű hibrideket, fajtákat. A középkorai vetést részesítsük előnyben.

Vetéskor ügyelni kell az optimális tőszámra. Fajtánál általában 35–45 ezer, hibridnél 45–55 ezer az ajánlatos betakarításkori tőszám hektáronként. Mindenesetre az adott fajtára, hibridre előírt növényszám legyen az irányadó.

A gyomirtást szakszerűen kell elvégezni, mert ellenkező esetben kedvező feltételeket teremtünk a tányérbetegségek fertőzéséhez.

A kémiai védekezés a kórokozók és kártevők ellen csak azokon a táblákon javasolt, amelyek 2 t/ha vagy annál magasabb terméshozamra képesek. A védekezést – ökonómiai megfontolásokból – minden esetben növényanalízisre alapozott lombtrágyázással kombináltan kell elvégezni.

Ahol szükséges, különösen a kárveszélynek kitett helyeken, a madárkárosítások (fácán, varjú, galambok) ellen a vetőmagot merkaptodimetur vagy antrakinon hatóanyagú szerekkel kezeljük.

A talajból támadó penészgombák, illetve a vetőmagra tapadó kórokozók (Fusarium spp., Alternaria spp., Rhizoctonia spp., Botrytis cinerea, Sclerotinia sclerotiorum, Plasmopara halstedii) ellen a vetőmagot csávázni kell.

Csávázásra jól használhatók a benomil + mankoceb + metalaxil hatóanyagok.

A vetés előtt a táblán ellenőrizni kell a talajlakó polifág kártevők (drótférgek, cserebogárpajorok, sároshátú bogár, gyökérrágó gyászbogár stb.) számát. Négyzetméterenként 3 db drótféreg vagy 1 db pajor feletti egyedsűrűségnél védekezni kell diazinon, forát, karbofurán hatóanyagú készítményekkel.

A napraforgó termesztésének, ezen belül növényvédelmének egyik sarkalatos pontja a gyomirtás. A gyomnövények 15–38%-os kárt képesek okozni. Közvetett kártételként említhetjük, hogy a gyomok által termelt virágpor nagymértékben fokozza a Botrytis cinerea konídiumainak csírázását.

A vetés előtti (presowing) gyomirtásra április közepén kerüljön sor. Ezt követően a preemergens gyomirtást április végén, a posztemergens gyomirtást pedig május második felében kell elvégezni. A javasolt gyomirtó szerek „A napraforgó gyomirtása” c. fejezetben szerepelnek.

Mindezek figyelembevételével a napraforgó legjobb előveteményei hazánkban a kalászosok, mivel az évelő gyomokat kiirtják, és a talaj káros herbicid-maradványt nem tartalmaz.

A szántóföldi területek egyaránt fertőzöttek egy- és kétszikű gyomokkal, ezért a védekezés csak szerkombinációkkal oldható meg eredményesen. A helyes kombináció kiválasztásánál figyelembe kell venni a terület gyomflóráját és talajadottságait.

A kelés időszakában jelentkező barkók ellen, ha egyedszámuk eléri a 2–3 db/m2-t, metilparation készítményekkel védekezzünk.

A fiatal növényt károsító barkók ellen jó hatásúak a monokrotofosz hatóanyagú készítmények.

A levéltetvek (Aphis fabae, Brachycaudus helichrysi) ellen felhasználható hatóanyagok a metilparation, formation és a pirimicarb. A védekezést a levéltetvek tömeges felszaporodásának kezdetén kell megkezdeni. A tenyészidő elején a permetezés még szántóföldi géppel is elvégezhető, de bizonyos állománymagasság után csak a légi kezelés alkalmazható.

A napraforgó 4–6 leveles stádiumában indul meg a mezei poloskák imágióinak betelepedése. Az imágók elleni védekezéssel megakadályozhatjuk a peterakást. Ismételt permetezéskor vagy ha a tömeges lárvakeléskor végezzük az első permetezést, a napraforgó már virágzik. Ebben az időszakban már csak kizárólag méhkímélő technológiát alkalmazhatunk.

A poloskák elleni védekezésre alkalmazható készítmények az endoszulfán, foszalon, deltametrin hatóanyagú készítmények, amelyek megfelelő technológiával méhkímélők.

A Diaporte helianthi által veszélyeztetett körzetekben fel kell készülni a kórokozó elleni kémiai védelemre, amelyet a napraforgó 6–8 pár leveles fejlettsége és a tányérképződés kezdetére célszerű időzíteni. A védekezést a következő készítményekkel végezhetjük el: benomil + mankoceb vagy tiofonát-metil + cineb.

A tányérbetegségek (Botrytis cinerea, Sclerotinia sclerotiorum) ellen az első tünetek megjelenésekor, de mindenképpen a tányérképződés-virágzás kezdetén, majd teljes virágzáskor vagy a virágzás végén védekezünk, karbendazin, vinklozolin és iprodion hatóanyagokkal.

A permetezéskor éljünk a szerrotáció lehetőségével, s a növényanalízisre alapozva lombtrágyát is kijuttathatunk.

A kémiai állományszárítás, melyet diquat-dibromid hatóanyagú készítménnyel végezhetünk el, mérsékli a madárkárt. Az állományszárítást a kaszatok biológiai érettsége idején hajtsuk végre, a betakarítás ütemének megfelelően.

A kaszatok betakarítása után gondoskodjunk a tarlómaradványok felszámolásáról és a talajba dolgozásáról. Erős fertőzés esetén mérlegelni lehet a tarlóégetést is.

A napraforgó védelme