Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A napraforgó kártevői

A napraforgó kártevői

A napraforgót számos polifág, illetve oligofág rovar károsítja. A többi növénykultúrától eltérően a madarak és a rágcsálók is jelentős károkat okozhatnak az állományokban.

Az elvetett kaszatokat madarak szedhetik ki. Elsősorban a fácán (Phasianus colchicus L.), a házigalamb, a balkáni gerle és a gerle, erdőcsoportok közelében a kolóniákban fészkelő vetési varjú. Az elvetett kaszatokat a talajból kikaparja és a talaj felszínén elfogyasztja a mezei pocok. Kártételét a talaj felszínén hátrahagyott és szétrágott kaszathéj jelzi. A szétnyílt, csírázó kaszatokat a drótférgek rágják, amelyek a nagy pattanóbogarak, valamint a kis pattanóbogarak lárvái. Fejlődésük 2–3 évig tart a talajban, és a környezeti körülményektől – elsősorban a talaj hőmérsékletétől és nedvességtartalmától – függően különböző mélységben vándorolnak; kártételük mértékét is ez szabja meg. 9 °C-nál ugyanis a drótférgek 10–20 cm mélységben találhatók és még nem károsítanak. 10 °C-nál magasabb hőmérsékleten már szórványos károk is megfigyelhetők, 16 °C-nál magasabb talajhőmérsékleten pedig megkezdik az intenzív táplálkozást. Nedves és meleg tavaszokon a talaj felső rétegeiben tömörülnek, és itt kezdetben a csírázó kaszatokkal táplálkoznak, később pedig a csíranövények szárát rágják meg. A 2–3 pár lombleveles és idősebb növények gyökérnyaki részén rágnak mély odvakat. A talajban hűvös, nedves időben elfekvő kaszatokat vaspondrók, a gyökératka károsíthatják. Súlyos – sok esetben újravetést is igénylő – károkat okoz a földrögök védelmében károsító feketebarkó imágója. Kártételét a sziklevél nélküli növénykék jelzik. A bogár tömeges megjelenése a 15 °C-os talajhőmérsékleten várható. A bogár rejtett életmódot él. A reggeli és esti órákban a legaktívabb. E bogárra jellemző a nagy vándorlási hajlam.

A zöld növényi részeket károsítja a fekete tücsök. Az imágó akkor jelenik meg tavasszal, amikor az idő száraz, meleg, szélcsendes és a talaj hőmérséklete 15 cm-es mélységben eléri a 13 °C-ot. E rovar nagy tömegben a napraforgótáblák szélén és az erdősávok mentén mutatkozik. A napraforgót főleg szikleveles állapotában károsítja. A rovar elrágja a zsenge szárat, és a földre döntött, fonnyadó növénykét elfogyasztja. A szár megvastagodása után kártétele csökken, mert ilyenkor már csak a fiatalabb levelek széleit károsítja, ami nem jár feltétlenül a növény pusztulásával. Az 5–6 lomblevélpáros növények főgyökerének átrágásával – a napraforgó 30–40 cm-es magasságáig – kipusztulását okozzák a különböző cserebogár- és szipolyfajok lárvái, a pajorok. Ez utóbbiak közül a legnagyobb károkat az osztrák szipoly lárvái okozzák, csernozjom-jellegű talajokon. A homokos csernozjomon szerepüket a kis és nagy fináncbogár, valamint a pusztai és keleti cserebogár lárvái veszik át.

A 2–3 pár lomblevelű napraforgó leveleit szabálytalanul karéjozzák a különböző barkófajok imágói. Elsősorban a hegyesfarú barkó, a fekete barkó, a kukoricabarkó és homokos területeken a kendermagbarkó imágója. A fiatal növény szára a talajfelszín közelében átrágott, a fejlettebb növény töve pedig körberágott a bagolylepkék lárváinak kártétele nyomán.

A napraforgó szárába és levélnyelébe a különböző mezeipoloska-fajok (Heteroptera: Miridae) is belerakják tojásaikat. Elsősorban a Lygus, Polymerus és Adelphocoris fajok. Ettől a száron és a levélnyélen a jégveréshez hasonló sebzések, forradások és parásodások keletkeznek. A kialakult virágzaton és a fészekpikkelyek között a már említett sárga szilva-levéltetű és a fekete répa-levéltetű szívogat, aminek következtében a tányér jellegzetesen eltorzul. A tányér kaszat felőli oldalán megtelepedő fekete répalevéltetű-telepek részleges sterilitást is okoznak. A napraforgó „csillagbimbós” fenológiai stádiumától a már említett mezeipoloska-fajok (Lygus, Polymerus és Adelphocoris) okoznak érzékeny károkat szívogatásukkal. Kártételük különösen a „nyitott bimbójú” hibrideknél kifejezett a virágkezdeményeken okozott sérülésekkel, mézgaszerű kifolyásokkal. A poloskák kártétele nagymértékben hozzájárul a jellegzetes kaszatbélbarnulási tünetekhez. A kaszatkezdemény károsítása egyértelmű elhalást okoz. A már kifejlett, de még zsenge kaszatok károsítása viszont csökkent értékű, gyenge vitalitású kaszatokhoz vezet. A napraforgókaszatok beérésével az egész vegetációban károsító mezeipoloska-fajok kártétele jelentősen csökken. Szerepüket az erősebb szúró-szívó szájszervű bodobács- (Heteroptera: Lygaeidae) fajok veszik át, elsősorban a fakó és a vörösfoltos bodobács.

Napraforgómoly

(Homoeosoma nebulellum)

Tápnövénykör: fő tápnövénye a napraforgó, de a kerti őszirózsa (Gallistephus), a bókoló bogáncs, az acat- és bojtorjánfajok, továbbá egyéb fészkes virágzatú növények is elősegítik a lárvapopuláció fejlődését és a faj elszaporodását.

Kárkép: a virágot, a magkezdeményeket és a magot rágja meg, a szövedékével összeszövi az egész tányért. A magvaknak általában a felső részét károsítja. Nedves évjáratban a megrágott magvak megpenészednek.

Elterjedése és gazdasági jelentőség: európai-ázsiai elterjedésű faj. Nagyjából a 30–60. szélességi körök között fordul elő. Magyarországon is megtalálható.

Fejlődésmenet: évente 2, esetleg egy csonka 3. nemzedéke is lehet. A kifejlődött hernyó telel át a talajban. Május vége felé a talaj felszínéhez közel bábozódik. Június elején rajzanak az áttelelt nemzedék lepkéi. Tejfehér színű, fénylő, 0,8 mm hosszú petéiket a bókoló bogáncs, a szamárbogáncs, különféle acat- és bojtorjánfajok virágzatába helyezik. A lárvák itt fejlődnek. A nyári, első nemzedék lepkéi július közepétől augusztus elejéig rajzanak. Ezek a lepkék már a napraforgó virágzatába rakják le petéiket, kedvező körülmények között mintegy 200–300 db-ot nőstényenként. A petéket egyesével a napraforgó-tányér frissen kinyílt virágaira helyezik. A lárva három vedléssel (4 lárvastádiummal) fejlődik ki. Az első nemzedék fejlődési ideje 42–49 nap, a másodiké pedig, az áttelelést is beszámítva, 8–10 hónap.

Védekezés: a legelőkön, útszéleken, árokpartokon a tápnövényeit adó fészkes virágzatú gyomnövények irtásával fékezhetjük a kártevő túlnépesedését. Ellenálló napraforgófajtákat és hibrideket termesszünk! Az ellenálló fajtát jellemzi, hogy a maghéjon virágzás után már néhány nap múlva kialakult a páncélsejtréteg (a melanin vagy fitomelán). Ennek következtében a hernyó a maghéjat nem tudja átrágni. Mesterséges pótbeporzással is csökkenthető a kártétel, mivel a lepkék nem petéznek a már megtermékenyült virágokba. Szükség esetén a virágzás kezdetén méhkímélő technológiával védekezünk.