Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

11. fejezet - A napraforgó

11. fejezet - A napraforgó

A napraforgó betegségei

A napraforgó-csíranövény pusztulása gyakorlatilag elhanyagolható, mivel a vetőmag központi csávázását elvégzik, s a vetés idején a fejlődéshez az optimális hőmérséklet biztosított. Az irodalomban alternáriás, botrítiszes és szklerotíniás csíranövény-elhalást közölnek. A szikleveleken és az első lombleveleken a szeptóriás foltosság megjelenik, s az állományt visszaveti.

A zöld részeket, a virágzatot, a napraforgótányért néhány veszélyes kórokozó károsítja, s ezek között kiemelten tárgyaljuk a Plasmopara halstedii, a Botrytis cinerea, a Sclerotinia sclerotiorum, a Macrophomina phaseoli, a Diaporthe helianthi gombákat. Az Alternaria zinniae, az Erwinia carotovora, a Puccinia helianthi és néhány más kórokozó másodlagos jelentőségű.

A gyökérzeten a makrofominás, verticilliumos, szklerotíniás rothadás, valamint az Orobanche cumana virágos élősködő károsítása jelentős.

Napraforgó-peronoszpóra

(Plasmopara halstedii)

Gazdanövény: napraforgó, csicsóka.

Tünet: a betegség tünetei általában a bimbók megjelenése előtt mutatkoznak. A tábla szélén már messziről jól láthatók a fertőzött növények, amelyek fejlődésükben visszamaradva apró termetükkel, rozettaszerűen összezsúfolt, majd leszáradó levélzetükkel magukra vonják a figyelmet. Közelebbről szemlélve a levelek színi részén sötétzöld és sárgászöld színű mezők váltakoznak, a mintázat a mozaikvírus tüneteire emlékeztet. A növény magassága az internódiumok rövidülése miatt 20–30 cm, levélszáma azonban megegyezik az egészséges, 150–160 cm magasságú növényekével. A betegség legjellemzőbb tünete a kivilágosodott részeknek megfelelően a levelek fonákán megjelenő, élénkfehér színű, finom penészgyep. A fertőzött levelek később elszáradnak, egy ideig a száron maradnak, majd lehullanak.

Késői fertőzés esetén lokális foltok jelennek meg a leveleken. A foltok klorotikusak, többnyire szögletesek, és a levél fonáki részén sűrű, fehér penészgyep képződik.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: hazai terjedését vizsgálva kitűnik, hogy a fertőzés két irányból (Románia és Jugoszlávia felől) indult el. 1949–1952 között fertőzött töveket csak a keleti és a déli határaink közelében találtak. 1955-ben már az ország nyugati (Sopronhorpács, Mosonmagyaróvár) és északi részein (Gödöllő) is megjelent. A Duna–Tisza közének alsó részén, Hartától lefelé a kalocsai járásban és Dél-Dunántúlon Tolna, Baranya megyében rendszeresen károsít 10–35%-os fertőzöttséggel. 1965-ben erős fertőzési gócok alakultak ki Győr-Moson-Sopron, Pest, Nógrád és Heves megyében, továbbá Szolnok és Békés megyében, ahol a 60–70%-os fertőzés miatt nagyobb területeken napraforgókat kellett kiszántani.

Jelenleg a bevezetett növényvédelmi technológia miatt a köztermesztésből gyakorlatilag eltűnik, de így van ez Franciaország, Horvátország, Szlovénia, Szerbia stb. területein is.

A kórokozó életmódja: a kórokozó micéliuma a gazdanövény sejt közötti járataiban él és hausztóriumaival táplálkozik a szomszédos sejtekből. A felszínre a légzőnyílásokon keresztül csak szaporítószerveit hozza. Zoosporangiuma szétszóródás után, ha vízcseppbe kerül, 6-8 rajzóspórát fejleszt. A zoospórák 20-30 percnyi élénk mozgás után egy-egy légzőnyílásnál megállapodva elvesztik csillangóikat, és a sztómán keresztül fertőzik a gazdanövényt. A vegetációs idő végén a gomba a fertőzött növény szöveteiben ivaros úton petespórákat képez, amelyek a lehullott levelekkel s egyéb növényi maradványokkal a talajba kerülnek. Tavasszal, kedvező hőmérsékleti és nedvességi viszonyok között ezek indítják el az elsődleges fertőzést. A gomba micéliuma a vetőmagban áttelel, vagyis a betegség a vetőmaggal is terjedhet.

Akár a vetőmagban áttelelő micélium, akár az oospóra indítja el a fertőzést, a gomba mindkét esetben lépést tart a napraforgó növekedésével, tehát általános megbetegedést okoz.

Az elsődlegesen fertőzött tövek egy része magot nem köt vagy csak a tányér szélén, a murvalevelek mellett fejlődnek magvak. A tányér kicsi és torz.

A levelekről szétszóródott zoosporangiumok ún. másodlagos fertőzése helyi jellegű, aminek levélfoltosság, levélszáradás a következménye.

Ökológia és előrejelzés: a fiatal növényeket a petespórák fertőzik vagy a fertőzött magból már eleve beteg növény kel ki, ezért a klimatikus tényezők a fertőzés után a fruktifikációig már nem lényegesek. A napraforgó fejlődésének kezdeti szakaszában a 8 °C feletti talajhőmérséklet és a megfelelő talajnedvesség kedvező, esős időjárásban a fiatal növények fertőződnek. Tápanyagokban gazdag talajokon, kedvező körülmények között a micélium nem tudja követni a napraforgó gyors fejlődését, s ilyenkor találhatók olyan növények, amelyeknek felső levelei már nem mutatják a betegség szimptómáit, s termése egészségesen kifejlődik.

A talaj fertőzöttsége, petespóra-tartalma döntően befolyásolja a megbetegedési százalékot. Olyan területeken, ahol a napraforgó a vetésváltásban gyakran követi egymást, jelentős károk alakulnak ki.

Védekezés: a vetőmag csávázása metalaxil + rézoxiklorid vagy metalaxil + mankoceb kombinációval, olaj alapú adjuváns hozzáadásával, amikor a fungicid tapadását segítjük elő. A csávázás tetszetősebb, ha alumínium-oxiddal „metálfényt” biztosítunk a felületen. Ellenálló fajták termesztése és előállítása, nemesítése. A vetésváltás betartása.

A napraforgó fehérpenészes szár- és tányérrothadása

(Sclerotinia sclerotiorum)

Gazdanövény: napraforgót és más szántóföldi (dohány, kender, repce, ricinus, répa, borsó, bab, lóhere, lucerna), kertészeti (gyökérzöldség, káposztafélék stb.), dísz- és gyógynövényeket támad meg.

Tünet: a napraforgó szárán alul vizenyős, puha foltok képében jelentkezik a betegség. A szárban a szövetek között fehér gombafonalak, majd fekete, kemény rögöcskék keletkeznek. A micélium feljut a tányérba és deformálja, a termés értéktelen, léha lesz. A tányérban a magvak között rácsos szerkezetű szkleróciumok is tömegesen találhatók. A betegség meghatározása a szkleróciumok alapján történik. Szkleróciumai kemény, fekete, 2–5 mm vagy 12–15 mm nagyságúak, többé-kevésbé magszerűen gömbölydedek vagy alaktalan képletek. Kettévágva, a belsejük fehéres színű. Nyugalmi idő után tavasszal apotéciumokat fejlesztenek. A napraforgótáblán a lankadás, a hervadás foltokban vagy elszórtan jelentkezik. A betakarítást az eltörött, fekvő szárak nehezítik, sok tányér a földön marad. (Ezek csak kézzel gyűjthetők össze.) A tányérból a kaszat kihull, helyén rácsos szerkezetű szkleróciumképződmény marad.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: minden napraforgót termelő országban előfordul. A hibridek fogékonyságától függően a 15–20% szártörés általános jelenség. Terméskiesést, betakarítási veszteséget okoz.

A kórokozó életmódja: terjesztésében a szkleróciumoknak, illetve az aszkospóráknak van szerepük. A szkleróciumok a talajba kerülve 2–3 évig is megtartják fertőzőképességüket, majd kedvező viszonyok között apotéciumokat fejlesztenek. Egy szkleróciumon több, 2–3 cm hosszú nyélen elhelyezkedő, 4–8 mm átmérőjű, serlegszerű, barna apotécium képződik. Az aszkuszokban8–8 vékony falú aszkospóra található. Ezek szétszóródás után közvetlenül fertőzik a növényeket. A talajból micéliummal is fertőzhet, amely rendkívül gyorsan növekszik, majd ismét szkleróciumot képez.

Ökológia és előrejelzés: nedves fekvés, kötöttebb talaj szükséges a betegség kialakulásához. Egyéb helyeken csak csapadékos esztendőkben vagy öntözéses növénytermesztés esetén lép fel a gomba. A levegő hőmérsékletével kapcsolatosan a hűvös időjárást kell kiemelni, amely a növények ellenállóságát csökkenti, ugyanakkor a gomba agresszivitását fokozza.

Védekezés: fertőzött területen fogékony növényeket 3-4 évig ne termesszünk! A gomba veszélyességét növeli polifág volta, miáltal megnehezíti a vetésforgó beállítását. Mély fekvésű, vizenyős területre a vetésforgóba napraforgó ne kerüljön. Öntözéses napraforgó-termesztésnél ellenálló és kevésbé fogékony fajtákat (hibrideket) alkalmazzunk. A GKI (Szeged) fajtaleírásai ezeket az adatokat tartalmazzák.

A napraforgó diaportés betegsége

(Diaporthe helianthi)

Gazdanövény: napraforgó.

Tünet: a betegség virágzás után jelenik meg. A tünetek a növények valamennyi föld feletti részén (száron, leveleken, tányéron) láthatók. A száron a foltok a levélnyél ízesülésénél alakulnak ki. Kezdetben világosbarnák, később megsötétednek. A kórokozó az edénynyalábokat támadja meg, útját az edénynyalábok elhalása jelzi.

A leveleken a főerek által határolt, szabálytalan alakú, nagy kiterjedésű foltokat idéz elő. A leveleken érbarnulást, érnekrózist figyelhetünk meg. A tányérok hátoldalán a levélfoltokhoz hasonló, szabálytalan alakú, kiterjedt, vizenyős foltosodás jelenik meg.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Jugoszlávia felől terjedt át a kórokozó hazánkba (1981), s kezdetben csak az ország déli területein telepedett meg. Jelenleg mindenütt megtalálható. Kártétele korszerű termesztéstechnikáink miatt nem olyan súlyos, mint déli szomszédainknál.

A kórokozó életmódja: a beteg foltokon (a kaszatokon is) az epidermisz alatt tömegesen képződnek a kórokozó piknídiumai. A piknídiumok gömb alakúak. Ezekből a zárt termőtestekből konídiumok szóródnak ki, amelyek járványszerű terjedését idézik elő. A konídiumok egysejtűek, oválisak, áttetszőek, két jól látható olajcseppel. A gomba peritéciumokkal telel át, amelyek gömbölyűek és sötét színűek. A kiszóródás a felületre csőrszerű szájnyíláson keresztül megy végbe. Az aszkospórák színtelenek, kétsejtűek.

Ökológia és előrejelzés: a konídiumok és az aszkospórák csírázásának, az inokulációnak optimális hőmérséklete 24–25 °C (10 °C alatt és 31–33 °C felett leáll a fertőzés). A virágzás idején, illetve után, ha csapadékos, meleg az időjárás, a betegség járványszerű méreteket ölthet. Fokozódik a megbetegedés akkor is, ha az új napraforgótábla az előző évi fertőzött tábla mellé kerül. Különösen nagy inokulumtömeg halmozódik fel, ha a fertőzött növényi részeket nem megfelelő módon szántották le.

Védekezés: csávázott vetőmag használata. Optimális tápanyag- és vízellátottság. 40–50 kg/ha nitrogénműtrágya. Permetezés-technológia (benomil, karbendazim) általában nem szükséges.

Napraforgórozsda

(Puccinia helianthi)

Gazdanövény: napraforgó, csicsóka.

Tünet: nyáron a levelek mindkét oldalán (de inkább a fonákán) fejleszti gesztenyebarna, porzó csomócskák alakjában uredotelepeit, nyár végén, illetve ősszel pedig barnásfekete, szilárdabban tapadó teleutotelepeit. Először az alsó, idősebb leveleket támadja meg, majd fokozatosan terjed felfelé, s nemegyszer a tányér murvaleveleit is ellepi. Meghatározása a leveleken szórtan elhelyezkedő uredo- és teleutotelepei alapján lehetséges. Uredospórái vékony falúak, finoman szemcsézettek, világosbarna színűek. Alakjuk gömb vagy tojásdad. Teleutospórái kétsejtűek, hosszú nyélen képződnek, sötétbarnák, buzogányszerűek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: tömeges megjelenésének idejére a növény lényegében befejezi a fejlődést, a termés érési stádiumba lép, jelentősebb kárt hazai viszonyok között így nem okoz. Korai fellépése esetén az asszimilációs felület csökkentésében, a párologtatás fokozásában nyilvánul meg a kártétele. Az uredotelepek körül a levél megsárgul, a légzésintenzitás emelkedik, s a levelek idő előtt elhalnak.

A kórokozó életmódja: a Puccinia helianthi egygazdás rozsdagomba. A gomba teleutospórái tavasszal csíráznak, bazídiumot s rajta bazidiospórákat fejlesztenek. Fertőzésük nyomán a leveleken (főleg igen korán vetett napraforgón) apró, sárga pontocskák formájában kialakulnak a piknídiumok (spermogóniumok), majd ezt követően a fonákon körkörösen, csoportokban az ecídiumok. A serleg alakú, széthasadt burkú ecídiumokban kerek vagy enyhén sokszögletes ecídiospórák találhatók. Az ecídiospórák fertőzése után nyári telepek keletkeznek. A fertőzés szempontjából leglényegesebb ez az uredo állapot. Az uredospórák hosszú ideig életképesek maradnak, s így a kedvező éghajlatú országokban, a vetőmagra tapadva uredospórákkal is terjedhet.

Ökológia és előrejelzés: a vegetációs idő második felében mély fekvésű talajon, páradús körülmények között lép fel. Előrejelzésre általában nincs szükség.

Védekezés: a napraforgó rozsdája ellen kidolgozott nagyüzemi védelem nincs. Amennyiben a napraforgót időben elvetik, és erőteljes fejlődését biztosítják, különösebb beavatkozásra nincs szükség.