Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A burgonya kártevői

A burgonya kártevői

A burgonyát számos polifág és oligofág kártevő választja tápnövényül. Közülük csak néhány – elterjedési területén belül súlyos kárt okozó – faj, pl. a burgonyabogár, a közönséges burgonya-fonálféreg és a burgonyamoly kapcsolódik szorosabban e kultúrnövényhez.

A burgonya levélzetét és szárát a rágó szájszervű fitofágok közül legerőteljesebben a burgonyabogár imágói és lárvái veszélyeztetik. Időszakos és alkalmi jelleggel a leveleket száraz években a burgonyabolhák (sárga burgonyabolha, csucsorbolha) lyuggatják, lombszinten élő bagolylepkék (gamma-bagolylepke) lárvái, sáskák (olasz sáska) karéjozzák. Esetenként a burgonyabogár kártételével összetéveszthető rágásnyomokat hagynak az olajos bogarak imágói és lárvái, valamint a hollóbogár-imágók. Ez utóbbi faj imágója alkalmi kártevő lehet a sáskák élettereihez közel eső burgonyaföldeken, földben élő lárvája viszont az egyenesszárnyúak tojásait fogyasztva, hasznos.

A szúró-szívó szájszervű kártevők közül száraz években a takácsatkák, poloskák (zöld mezei poloska), kabócák (burgonyakabóca, sárgalábú recéskabóca) csökkentik a burgonyalevelek asszimilációs felületét. A felsorolásban utolsóként szereplő kabócafaj a táplálkozásával okozott kártételén túl, a sztolbur néven ismert mikoplazma átviteléért is felelőssé tehető. A burgonyán megjelenő levéltetvek esetében (fekete répa-, zöld őszibarack-, csíkos burgonya-, sárga burgonya-levéltetű) szintén nem az elsődleges, hanem a másodlagos, közvetett – vírusátvitellel okozott – kártételt kell kiemelni.

A burgonya föld alatti részeit több fonálféregfaj is károsíthatja. A burgonya gyökereiben él és ezzel a gumóhozamot is veszélyezteti a közönséges burgonya-fonálféreg. A gumó járatok nélküli „romlását” okozza (utat nyitva a szaprofita kártevőknek) a gumórontó fonálféreg, kisebb gyakorisággal a szár-fonálféreg. A gumó húsában nyílt, mély berágásokat okozhatnak a talajszinten élő bagolylepkék (vetési bagolylepke) lárvái, valamint az előzőknél még jelentősebb kárt okozó cserebogárpajorok. Apróbb üregek, járatok ászkákra, ikerszelvényesekre utalhatnak. A súlyos mennyiségi és minőségi veszteséget okozó drótférgek (pattanóbogarak, gyászbogarak, alkonybogarak lárvái) rágásképe: kerek lyukú alagutak a gumó húsában. Elterjedési areáján belül a burgonyamoly lárvái a burgonyagumó héja alatt és a húsában vékony, ürülékkel, rágcsálékkal teli járatokat készítenek. A rágcsálók (mezei pocok, ürge, hörcsög) különösen a tenyészidőszak végén, a betakarítás idején okoznak tetemes mennyiségi kárt. Az általuk okozott rágás felületén jól felismerhetők a metszőfogak nyomai. Erdőségek közelében, az említett vegetációs időben, a nagyvadak (vaddisznó, gímszarvas) is veszélyeztethetik a termést.

A fentiekben ismertetett kártevők közül az 5/1988. (IV. 26.) MÉM rendelete szerint „veszélyes” kártevőnek minősülnek (szorosan a burgonyához kapcsolódóan) a vírusvektor levéltetvek, valamint a burgonyabogár és a gumórontó fonálféreg. Két további kártevő, a közönséges burgonya-fonálféreg és a burgonyamoly, A/II kategóriájú „karantén” kártevő (Európa egyes országaiban előforduló zárlati kártevők tartoznak ide).

Burgonyabogár

(Leptinotarsa decemlineata)

Tápnövénykör: a burgonyabogár tipikus oligofág kártevő: valamennyi tápnövénye a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozik. A termesztett Solanaceae növények közül a burgonya és a tojásgyümölcs tekinthető teljes értékű tápnövényének. A paradicsomon főleg a bogarak, paprikán legfeljebb az idősebb lárvák kártételével kell számolni.

Kárkép: mind a lárvák, mind a bogarak károsítanak. Az L1-es lárvák hámozgatnak, az L2-es lárvák lyukakat rágnak a leveleken. Az L3-as és L4-es stádiumúak a bogarakkal egyetemben karéjozzák a leveleket; gyakran a főereket és a szárat sem kímélve tarrágást okoznak. A levelekre száradt barnásfekete ürülék mindig áruló jele a lárvák tevékenységének. A nyári nemzedék imágói betakarítás idején a felszínre került gumókba belerághatnak, ez azonban nem jellemző táplálkozása a burgonyabogaraknak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a burgonyabogár őshazája Mexikó északi részén van, ahol vad Solanaceae-féléken él. A burgonyával először valószínűleg Colorado állam területén találkozott, ezért nevezték el kolorádóbogárnak. Európában a burgonyaföldeken első alkalommal Franciaországban találták meg, 1877-ben. Magyarországon először 1947-ben, Hédervárott (Győr mellett) jelezték, 1960-ra az egész ország területén szétterjedt. Időközben a burgonyabogár eljutott Közép-Amerikába, Kanadába, Afrikába. Keleti irányú terjeszkedése (Európa felől) folyamatos, és csak idő kérdése, hogy meghódítsa az eurázsiai kontinens számára megfelelő klímájú részeit is.

A burgonyabogár által okozott termésveszteség nagysága az egyedszámtól függően változik. Burgonyatermesztés ma már csak a burgonyabogár elleni rendszeres védekezéssel folytatható. Védekezés nélkül a termésveszteség meghaladhatja a 70%-ot is.

Fejlődésmenet: hazánkban évi két nemzedéke fejlődik ki. Északabbra fekvő országokban csak évi egy nemzedéke van, míg a mediterrán klímájú országokban három nemzedék is kialakulhat. A telet imágó alakban tölti a talajban, 15–25 cm mélységben. Az imágók tavaszi előjövetelére a napi átlaghőmérséklet tartós +10 °C fölé emelkedésével lehet számítani. Az előjövetel elhúzódó. A bogarak tömeges megjelenése május elejére, közepére esik, alkalmazkodva melegigényes tápnövényeik kikeléséhez. A tápnövény kiválasztása a szájszerveken elhelyezkedő kontakt kemoreceptorok segítségével történik, az útjába eső növények „megkóstolása” során. Az áttelelt bogaraknak érési táplálkozásra van szükségük a tojásrakáshoz. A tojások 15–30-as csomókban, rendszerint a burgonyán, de néha a köztes gyomokon, sőt a talajrögökön is megtalálhatók. Az embrionális fejlődés, a hőmérséklet alakulásától függően, 1–2 hétig tart. A lárvafejlődéshez szükséges táplálék 96,4%-át L3 és L4-es időszakuk folyamán fogyasztják el az egyedek. Az áttelelő nemzedék lárva utódai általában május végétől kezdődően károsítanak. A lárvafejlődés 3–4 hétig tart. A bábozódás 5–10 cm-es talajmélységben, bábkamrában történik. A nyári első nemzedék imágói általában június végétől jelennek meg. A fiatal, érési táplálkozást folytató imágók 2–3-szor annyi levelet fogyasztanak el, mint a lárvák egész fejlődési idejük alatt. A fiatal bogarak érzékenyek a nappalhosszúságra. Azok az első nemzedékű, kései tojásrakásból származó imágók, amelyek érési táplálkozása augusztusra, szeptemberre esik, tojásrakás nélkül telelőre vonulnak (fakultatív diapauza). A második nemzedék lárvái július második felében, augusztusban károsítanak. A második (áttelelő) nemzedék imágói augusztus végén, szeptember elején jelennek meg, majd táplálkozás után telelőre vonulnak a talajba. Megfigyelték, hogy a burgonyabogár-populáció bizonyos százaléka tavaszi előjövetel nélkül, két évig is a talajban maradhat.

Ökológia és előrejelzés: a burgonyabogár kimondottan melegigényes rovar. Meleg, csapadékos tavasz és nyár elősegíti tömeges felszaporodását. Magyarország ökológiai adottságai optimálisak a kártevő fejlődéséhez.

A burgonyabogárnak számos természetes ellensége van. Hazai viszonyok között, mint őshonos entomofágok, néhány ragadozó poloska- és fátyolkafaj fejt ki tojás- és fiatallárva-pusztító tevékenységet. Ezeken kívül futóbogarak és madarak is gyéríthetik egyedszámukat, a kémiai védekezést azonban nem helyettesíthetik. A mikroorganizmusok közül néhány rovarpatogén gomba (Aspergillus, Beauvearia nemzetség tagjai) szintén a burgonyabogár-lárvák és -imágók pusztulását okozhatja.

Az áttelelő imágók elleni védekezés szükségessége területi kvadrát módszerrel meghatározható (1 bogár/m2 már veszélyes lehet). Más megközelítéssel, ha 100 növényen átlagosan 5–10 bogarat vagy a növények 5–10%-án rágásnyomot találunk, azonnal védekezni kell. Fejlett burgonyatövek esetén a kártételi veszélyhelyzet megközelítően tövenkénti 10–20 imágó, 10–20 fejlett, illetve 20–30 fiatal lárva esetén áll elő.

Védekezés: a burgonya gyors és egyenletes kezdeti (és későbbi) fejlődését jó agrotechnikával és tápanyagellátással biztosítani kell. Ilyen esetben ritkábban válik szükségessé az áttelelő imágók elleni védekezés. A tápnövénynek számító vad Solanaceae növények irtása szintén gátolja a felszaporodást. Házikertekben a könnyen felfedezhető tojáscsomók megsemmisítése kivitelezhető.

Az első vegyszeres védekezés időpontja általában május végére, június elejére esik és az első lárvanépesség ellen irányul. Második védekezésre – az új nemzedék imágói ellen – rendszerint június végén, július elején kerül sor. Az időjárási viszonyoktól függően szükségessé válhat újabb védekezés július végén, augusztus elején, a második nemzedék lárvái ellen.

A szerjegyzékekben a burgonyabogár ellen javasolt inszekticidek szinte valamennyi hatóanyagcsoportot képviselik. A szerválasztásnál figyelembe kell venni a termesztés célját; korai érésű burgonyánál pl. az első védekezésnél javasolható metilparation hatóanyag, később inkább a piretroidok vagy benszultap hatóanyag jöhet számításba. Őszi szedésű fajtáknál a tenyészidő elején hosszú hatású, erősebb méregkategóriájú szereket (endoszulfán, metidation) gazdaságos használni. A lárváknál gyorsabban kialakul a rezisztencia, ezért a szerrotáció fontossága nagy. A burgonyabogár elleni integrált védekezés részét képezheti a szerjegyzékekben javasolt környezetkímélő „anyagok” felhasználása. A Bacillus thüringiensis var. tenebrionis spóraképző baktérium biopreparátuma a burgonyabogár-lárvák ellen hatásos lehet. Az elsődlegesen burgonyavész ellen alkalmazható, rézoxiklorid tartalmú szerek a burgonyabogár táplálkozását is gátolják. Újabb biológiai védekezési lehetőségnek látszik rovarpatogén fonálférgek felhasználása a burgonyabogár lárvái ellen.

Levéltetvek

Tápnövénykör: a burgonyán sok levéltetűfaj károsít. Legjelentősebb közülük a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae). Elsődleges fő (tavaszi) tápnövénye az őszibarack. A fekete répa-levéltetű (Aphis fabae) legismertebb tavaszi tápnövénye a kecskerágó, a sárga burgonya-levéltetűé (Aphis nasturtii) pedig a varjútövis. Mindhárom faj nagyszámú nyári tápnövénye között szerepel a burgonya is.

Kárkép: szívogatásukkal, jelenlétükkel a levelek torzulását, illetve a közismert „korompenész” megjelenését okozzák.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: mindhárom faj országos elterjedésű. A sárga burgonya-levéltetű a hűvösebb, nedvesebb országrészekre jellemző, míg a zöld őszibarack-levéltetű előfordulása az őszibarackkal kapcsolatos.

Elsődleges kártételük, amely az asszimilációs felület csökkenéséből következik, messze elmarad az általuk átvitt vírusok okozta „leromlás” terméshozam-csökkentő hatásától.

Fejlődésmenet: a tavaszi tápnövényeket elhagyó szárnyas alakok a fekete répa-levéltetű esetében keresik fel legkorábban (május elején) a burgonyát. Ezt követi május közepén a zöld őszibarack-levéltetű, majd május végén, június elején a sárga burgonya-levéltetű inváziója. A levéltetvek egyedszáma általában június végén, július elején a legnagyobb, majd a telepek elnéptelenednek a burgonyaföldeken.

Ökológia és előrejelzés: a levéltetvek hőmérsékleti optimuma 18–22 °C, relatív légnedvesség-igényük 75–85% közötti.

A szárnyas alakok betelepedését nyomon követhetjük (először a tavaszi, tápnövényközeli burgonyatáblákon) május közepétől július közepéig, sárga, vizes tálcsapdákkal. A fertőzés mértékét, a levéltetűtelepek nagysága alapján, gondos növényvizsgálattal lehet meghatározni.

Védekezés: a levéltetvek káros hatása számos agrotechnikai eljárással csökkenthető: harmonikus növénytáplálás, gyomirtás, a burgonya korai lombtalanítása stb. Szorosan vett növényvédelmi feladat a levéltetvek esetleges „távoltartása” (csillogó, repellens hatást kifejtő felületekkel), a kártevő megjelenésének időben való jelzésére alapozva, az azonnali inszekticides védekezés, foszfamidon, endoszulfán, lambda-cihalotrin stb. hatóanyagú szerekkel.

Gumórontó fonálféreg

(Ditylenchus destructor)

Tápnövénykör: legfontosabb tápnövénye a burgonya. Tetemes kárt okoz Magyarországon a komlón is. Megtalálható még répaféléken, hagymás és gumós dísznövényeken.

Kárkép: burgonya esetében a gumót támadja meg. A tünetek kezdetben jelentéktelenek, később a héj foltonként elvékonyodik, gyűrött lesz, alatta egyre terjedő barna foltok, rothadási gócok jelennek meg.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: ismeretes Észak-Amerikában, Európában, az északi részek kivételével. Hazánkban 1954-ben, a Nyírségben találták meg először.

Veszélyes kártevő, a fertőzött növények hozama átlagosan 30%-kal kevesebb lehet. A kár a raktározás alatt tovább nő, ugyanis az elhalt részeken szaprofita fonálférgek, gyászszúnyog-lárvák, baktériumok és gombák szaporodhatnak el.

Fejlődésmenet: évente két, kedvező ökológiai feltételek mellett több nemzedéke is kifejlődhet. A telet lárva alakban tölti a gumókban. A kiültetés után az egyedek kifejlődnek, párosodnak és petét raknak. A kikelő lárvák az új gumókat a sztólókon keresztül fertőzik. Bejuthatnak a talajból is, sérüléseken keresztül.

Ökológia és előrejelzés: felszaporodása nagy vízkapacitású, kötött talajokon, intenzív burgonyatermesztés mellett következhet be. Hőmérsékleti optimuma 20–25 °C.

A fonálféreg jelenlétéről az elhalt és az élő gumórész határáról vett kaparék mikroszkópos átvizsgálásával győződhetünk meg.

Védekezés: a védekezés alapelve az, hogy csak egészséges, ép gumókat szabad vetési célra használni. A fertőzött területre 5 évig ne kerüljön burgonya vagy a kártevő más tápnövénye. Eredményes kísérletek folynak rezisztens burgonyafajták nemesítésével. A fonálférgek egyedszáma általános talajfertőtlenítő szerekkel (metámammónium, dazomet) gyéríthető, de ez nagyon költséges eljárás.

Közönséges burgonya-fonálféreg

(Globodera rostochiensis)

Tápnövénykör: számos, Solanaceae családba tartozó növény gyökerén megél, de kultúrnövényeink közül csak a burgonyát és a paradicsomot károsítja.

Kárkép: a fonélféreg táplálkozásának hatására a gyökerekben óriássejtek képződnek, ami gyökérelhaláshoz, tápanyagforgalmi zavarhoz vezet. A növény újabb és újabb gyökerek képzésére kényszerül. A gyökerek pusztulása miatt a lombozat rosszul fejlődik, alulról felfelé sárgul, hervad. A gumókötés csökken, apró gumók fejlődnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a burgonya-fonálféreg, hasonlóan legkedveltebb tápnövényéhez, a dél-amerikai Andokból származik. Valószínűleg az 1850-es években hurcolták be Európába. Jelenleg Európában már mindenütt megállapították jelenlétét. Hazánkban zárlati kártevőnek számít. Megtelepedése reális veszélyt jelent, mivel vetőburgonya-előállításunk lényegében az erősen fertőzött országokból származó importra alapozódik. Fontos állami feladat a fertőzési gócok lokalizálása és felszámolása.

A Globodera rostochiensist a burgonyatermesztő országokban a termelés elsőszámú ellenségének tekintik. Erős fertőzésnél a korai és a középkorai fajtákon 50–80%-os, késői fajtáknál mintegy 30%-os termésveszteséget okozhat.

Fejlődésmenet: évente általában egy nemzedéke van, az esetleg megjelenő második nemzedék kis jelentőségű. A telet az elpusztuló nőstény testében, mint tokban (ciszta) tölti, lárva alakban. A gazdanövény gyökérnedvei hatására a ciszta felreped, és az ún. „inváziós” lárvák a gazdanövény hajszálgyökereibe fúródnak. Táplálkozás közben az egyedek ivar szerint differenciálódnak. A fonál alakú hímek elhagyják a gyökereket és a talajba vándorolnak, a palack alakú, ivaréretté váló nőstények teste felett a gyökér bőrszövete felreped, a hímek elvégzik a megtermékenyítést. Az anya testében több száz pete alakul ki, maga pedig védőtokká alakul. Ezekben az ún. cisztákban évekig átvészelhetik (anabiózis) a fiatal lárvák a kedvezőtlen ökológiai körülményeket.

Ökológia és előrejelzés: a burgonya-fonálféreg – mint a fonálférgek általában – nedvességigényes. A ciszták kialakulása 73%-os talajnedvesség esetén a legintenzívebb. Nagy ökológiai rugalmasságára utal, hogy Észak-Afrikában, a mediterrán országokban ugyanúgy jelen van, mint a skandináv államokban. Felszaporodását segíti a monokultúrás termesztés, a nem kellő időbeni izoláció.

A kártevő kimutatása a fertőzésgyanús talajból történhet, ún. petricsészés módszerrel vagy nagy tömegű talaj esetén speciális cisztamosó géppel. A fertőzés mértékét az 1 kg földben előforduló ciszták számával adják meg.

Védekezés: fontos a megelőzés, a szaporítóanyag, az arra tapadt föld ellenőrzése. Amennyiben a kártevő jelenléte beigazolódott, vetésváltással, ellenálló fajták termesztésével és fonálféreg elleni talajfertőtlenítő szerek használatával lehet védekezni. Vetésváltással elérhető az egyedszám gyérülése, különösen, ha olyan növények (cukorrépa, len, vörös here) kerülnek a burgonya után, amelyeknek gyökérsavai kicsalják a cisztákból a fonálférgeket, de mivel ezek a növények nem tápnövényei, a lárvák hamarosan elpusztulnak. Külföldön már több fonálféreg-ellenálló burgonyafajtát sikerült előállítani. Az ezirányú nemesítés eredményességét nehezíti, hogy a Globodera rostochiensis fajnak is kialakultak olyan rasszai, amelyek áttörik a növényi rezisztenciát. A burgonya-fonálféreg elleni vegyszeres védekezés talajfertőtlenítő szerekkel (dazomet) költséges eljárás, de a veszélyes kártevő visszaszorításánál alkalmazása elengedhetetlenül szükséges, amelynek révén a zárlati időt csökkenteni lehet.