Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

9. fejezet - A répafélék

9. fejezet - A répafélék

A répafélék betegségei

A csíranövény betegségei közül legveszélyesebb a gyökérfekély, amelyet számos patogén (Phoma betae, Alternaria tenuis, Fusarium spp., Rhizoctonia solani) okozhat. A gyökérzeten a baktériumos gyökérfarok-rothadás (Bacillus betae), a varasodás (Streptomyces scabies), a gyökérgolyva (Agrobacterium tumefaciens), továbbá a tárolás során elhatalmasodó gyökérrothadások (makrofominás, szklerotíniás, botrítiszes) károsítanak.

A zöld részeken a levélzeten minden répatáblán megtalálhatók a vírusos betegségek (a répa nekrotikus sárgaerűsége, a répasárgaság, a répamozaik), továbbá a cerkospórás levélragya, a répaperonoszpóra, a lisztharmat, a makrofominás hervadás, amelyeket részletesen ismertetünk. A növényvédelmi technológia összeállításánál kevésbé fontos betegségeket (réparozsda, fómás levélfoltosság, alternáriás levélfoltosság) csak tájékoztatásként említjük meg.

Élettani betegségek esetenként komoly károkat okoznak, így a levélszáradás (levélváltás), a szív- és szárazrothadás (bór hiánya) és a különböző üregesedések.

Répagyökérfekély

(Phoma betae, Alternaria tenuis, Fusarium spp., Rhizoctonia solani)

Gazdanövény: cukorrépa, cékla, zöldségfélék stb., közel 100 gazdanövényen.

Tünet: a betegség szimptómái a kórokozóktól függően némileg eltérőek, közös azonban az, hogy az említett kórokozók a talajban már a csírát is megtámadják és elpusztítják, így a betegség első jele a hiányos kelésben nyilvánul meg. Később, szikleveles korban, a gyökérnyaki részen vagy a gyökér végén támadnak a kórokozók. A gyökérnyak először üvegesen áttetsző lesz, majd sárgás, barnuló színt vesz fel, a növények fejlődésükben visszamaradnak, kidőlnek. Nedves időben a fertőzött rész nyálkásan rothad, míg száraz időben vékony fonallá zsugorodik össze. A gyökér végén megtámadott növények kedvező körülmények között – oldalgyökerek fejlesztésével – kiheverhetik a betegséget. A fertőzés nyomait betakarításkor a deformált vagy talpas répák jelzik. Az első lomblevelek megjelenése után a kórokozók már nem képesek a növényt súlyosan megbetegíteni.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a csíranövény elhalása miatt (a kikelt répasorok láthatók, majd egy hét elteltével szinte eltűnnek) a tőszám nagyon kevés lesz, foltokban egyáltalán nem marad növény. A répatáblát újra kell vetni. A megkésett második vetés a beköszöntő szárazságot már nem bírja, termés alig lesz.

A kórokozó életmódja: a gyökérfekély kórokozóit a betegség tünetei alapján nem tudjuk meghatározni, mivel azok csaknem azonos szimptómákat okoznak. Identifikálásuk kizárólag a kórokozók izolációjával, szaporító-, illetve kitartóspóráiknak, valamint a micéliumoknak mikroszkópos megfigyelésével lehetséges. A kórokozók egyrészt a talajban szaprofita módon, micélium alakban (Fusarium spp., Rhizoctonia solani) telelnek át, másrészt a Phoma, a Fusarium, az Alternaria fajok konídiumokkal vagy vastag falú, ivartalan spórákkal – klamidospórákkal – is átvészelhetik a kedvezőtlen körülményeket a vetőmagon, dugványrépán vagy védett helyen telelt növényi maradványokon. Az említett kórokozók esetében tehát főleg a talaj és a vetőmag a legfontosabb, első tavaszi fertőzési forrás.

A kórokozók terjedhetnek a micélium aktív növekedésével a talajban (Rhizoctonia solani, Fusarium spp.) vagy ivartalan úton, nagy számban képződött szaporítóképletekkel: piknokonídiumokkal (Phoma betae), konídiumokkal (Fusarium spp., Alternaria tenuis), amelyek az eső, az öntözővíz, a szél vagy a rovarok közvetítésével jutnak el növényről növényre.

Ökológia és előrejelzés: a betegség megjelenésében döntő szerepet játszanak az ökológiai tényezők. Hideg, nedves, mély fekvésű talajokban, túl mély vetés esetében a csírázás elhúzódik, s ez kedvező a Pythium, az Aphanomyces és a Rhizoctonia fellépésére. A sekély és túl késői vetés esetén – a talajfelszín kiszáradásakor – a Phoma és a Fusarium károsításával kell számolnunk.

Védekezés: a gyökérfekély elleni védekezésnél rendkívül fontos a vetőmag csávázása, mivel a maggal terjedő, de a talajból is fertőzni képes gombák súlyos tőszámcsökkenést okozhatnak. A csávázáshoz, amit központilag végeznek, elsősorban a több hatóanyagú kombinációk (a rézoxikinolát + karboxin, a rézoxikinolát + karboxin + benomil, a rézoxikinolát + karboxin + mankoceb vagy a rézoxikinolát + karboxin + mankoceb + benomil) használata ajánlatos.

A vetőmag csávázása mellett igen nagy gondot kell fordítani a növények egészséges fejlődését segítő, a növekedést siettető agrotechnikai módszerekre is. Így a betegség megelőzése szempontjából rendkívül fontos a jól előkészített magágyba, időben és megfelelő mélységbe való vetés, a harmonikus tápanyagellátás és a gondos növényápolás (gyomirtás). Helyes vetésváltással, a gombákra fogékony gazdanövények (lucerna, burgonya, paprika, dohány) kikapcsolásával megakadályozzuk a kórokozók nagymérvű elszaporodását a talajban. A rezisztenciára való nemesítéssel a répa gyökérfekély-ellenállósága (pl. a Beta Poly 3 rezisztens) fokozható.

Répa nekrotikus sárgaerűség, rizománia

(beet necrotic yellow vein furovirus)

Gazdanövény: cukorrépa, továbbá az Amaranthaceae és a Chenopodiaceae családok tagjai.

Tünet: a vírusbeteg növények levelei merevek, felállók, a levélnyelek megnyúlnak és elvékonyodnak. A levéllemezek kivilágosodnak, klorózisosak, vékonyabbak. Később, a betegség utolsó stádiumában a levelek lankadnak, hervadnak, a talajon szétterülve elszáradnak, a tövek elpusztulnak.

A betegség rendszerint augusztus közepére hatalmasodik el annyira, hogy már messziről feltűnik a táblán. A kihúzott gyökerek feltűnően kicsik, a főgyökéren vagy az oldalgyökereken csomókban, pamacsszerűen képződnek a vékony hajszálgyökerek.

Az edénynyalábok a beteg répatestben is elszíneződnek, kezdetben narancssárgák, üvegesek, vizenyősek lesznek, később megbarnulva elhalnak. Az edénynyalábok károsodása a répában súlyos anyagcserezavarokat idéz elő. A betegség korai fellépésekor 50–70%-os terméskiesés is előfordulhat.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: először Olaszországban írták le (fellépésének időpontja 1950 körül), majd megjelent Görög-, Francia- és Németországban, átterjedt Ausztriára s 1982-ben hazánk egyes területeire is. Mindenütt súlyos károkat, a termés mennyiségének csökkenését okozta.

A kórokozó átvitele, terjedése: a vírust a Polymyxabetae talajlakó gomba terjeszti. A talajban széleskörűen elterjedt nyálkagomba nem tartozik a patogén kórokozók közé. A fertőzött répa hajszálgyökerein kisebb nekrózisokat, elhalásokat okozhat, de optimális termesztési viszonyok között károsítása jelentéktelen.

A vírussal fertőzött gomba zoospóráival terjeszti a betegséget. A zoospórák a gyökérszőrökön keresztül fertőzik meg a répa gyökereit. A fertőzéskor a zoospórák plazmája a gyökerek epidermiszsejtjeibe jut, ahol az egymagvú, csupasz plazmatest sejtmagosztódásokkal sok sejtmagvú plazmodiummá alakul. A plazmodium körülveszi magát sejtfallal, és zoosporangiummá alakul át. A zoosporangiumban a plazmodium sejtmagjainak megfelelő számú zoospora képződik. A zoosporangiumból kirajzó, két ostorral mozgó zoospórák, a talaj vízszállító kapillárisaiban úszva, újabb répa-gyökereket fertőznek meg.

A vírus mechanikailag is átvihető, de ennek a gyakorlatban nincs jelentősége. Újabb tesztelési eredmények szerint átvitelében a répa-fonálféreg is szerepet játszik. Kimutatása Elisa-teszttel könnyű, a vírus jó immunogén. Diagnosztikai tesztnövényei ismertek.

A vírus multikomponensű, egyszálas-RNS-tartalmú, merev pálca alakú.

Ökológia és előrejelzés: a vírus fellépése, elterjedése egyrészt a vírusvektor Polymyxa betae jelenlététől függ, másrészt attól, hogy a gomba szaporodásának, terjedésének megvannak-e az ökológiai feltételei (a víz és a magas talajhőmérséklet).

A vektor kitartóspórái átalakulnak zoosporangiumokká, tehát az előrejelzésnél a talaj fertőzöttségét és víztartalmát kell figyelembe venni. A száraz talaj s a laza szerkezet gátolja, a nedves, kötött talaj pedig elősegíti a vektor szaporodását.

Védekezés: rezisztenciára való nemesítés. Ismeretesek toleráns fajták (pl. Ritmo), felsorolásuk a fajtaismertetőkben megtalálhatók. Vetésváltás alkalmazása. Optimális tápanyagellátás.

Répamozaik

(beet mosaic potyvirus)

Gazdanövény: répafélék, herefélék, spenót, néhány gyomnövény (Chenopodium, Amaranthus stb.)

Tünet: a mozaikvírus a cukor- és a takarmányrépa egyik legelterjedtebb betegsége. A betegség szimptómái igen változatosak. A tünetek a fertőzés után mindig a legfiatalabb leveleken, a szívleveleken jelennek meg. A megbetegedést világos vagy sötétebb zöld színű foltok megjelenése, valamint az erek elhalványulása jelzi. A foltok nagysága a gombostűfej nagyságától a több centiméter átmérőig változhat, alakjuk többnyire szabálytalan, ritkán gyűrűs. Az egészséges részek – intenzívebb növekedésük miatt – gyakran felhólyagosodnak, ilyenkor a levél egyenetlen, hullámos felületű lesz. Gyakran tapasztalható a levelek elkeskenyedése. A vírusbeteg levelek asszimilációs tevékenységének csökkenése következtében a gyökerek fejlődésükben visszamaradnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a répatermesztő területeken mindenütt előfordul. A termésveszteség eléri a 30%-ot, a lényeges cukorveszteség mellett.

A kórokozó átvitele, terjedése: présnedvvel könnyen átvihető, nem perzisztens vírus. Mechanikai sérüléseken keresztül, nedv útján és levéltetvekkel (Aphis fabae) terjed. Természetes körülmények között az utóbbinak van jelentősége. Elsősorban a dugványrépa fejében telel át, de a fertőzés forrásai lehetnek még évelő kultúr- és gyomnövények is. A vírusgenom egykomponensű, egyszálú RNS.

Ökológia és előrejelzés: mivel a kórokozó a szántóföldön elsősorban a levéltetvek útján terjed, így a fertőzés mértéke a vírusterjesztő vektorok gradációjának függvénye. A levéltetvek szaporodását, mozgását a környezeti tényezők döntő mértékben befolyásolják. E tényezők közül leglényegesebb a hőmérséklet, a szélerősség és a páratartalom. A vírusterjesztő vektorok szaporodására legkedvezőbb a 20 °C körüli hőmérséklet és a levegő 75–85%-os relatív páratartalma. Az alacsony hőmérséklet lassítja fejlődésüket, a magas (30 °C feletti) hőmérséklet és a csekély (50% alatti) páratartalom, valamint a hűvös, szeles, esős időjárás, a sok csapadék megakadályozza elszaporodásukat. Az időjárási tényezők hirtelen megváltozása döntő jelentőségű a levéltetvek populációdinamikájának változására is. Ez a magyarázata, hogy a levéltetvek biztonságos előrejelzése korlátozott. Az előrejelzés legmegbízhatóbb módja a szignalizáció. A szignalizációs megfigyelések „növényállomány-vizsgálattal” és a „sárgatálas módszerrel” végezhetők. Az időjárási viszonyok a betegség tüneteire is befolyásoló, illetve módosító hatással vannak. A tipikus tünetek csak magasabb, 21 °C feletti hőmérsékleten mutatkoznak, míg az alacsonyabb, 10 °C alatti hőmérsékleten a szimptómák rejtve maradnak.

Védekezés: a répamagtermő területek izolálása, a vektorok elleni védekezés felszívódó inszekticidekkel, rezisztenciára való nemesítés.

Répasárgaság

(beet yellows closterovirus)

Gazdanövény: répafélék. Gazdanövényköre nem kiterjedt.

Tünet: a betegség tünetei főleg a répa idősebb levelein jelentkeznek. Fertőzés után a beteg leveleken először világoszöld, elmosódó szélű foltok jelennek meg, amelyek később megsárgulnak. A sárgulás rendszerint a levél csúcsi részéről kiindulva, fokozatosan terjed a levélalap felé. A sárgulás csak az ér közötti mezőkre korlátozódik, a levél az erek mentén zöld marad. A vírusbeteg levél merev, feltűnően megvastagodott, összehajtva üveges pattanással törik, s a nyár forró, déli óráiban sem lankad.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a lombozat asszimilációs tevékenységének csökkenése jelentős gyökér- és cukorhozam-veszteséget idézhet elő. A fertőzés idejétől és a levéltetvek gradációjának mértékétől a cukorveszteség 5–6%, a gyökérhozam-csökkenés 20–60% között ingadozik. A magrépán a betegség súlyosabb formában jelentkezik, a magveszteség a 25%-ot is elérheti.

A kórokozó átvitele, terjedése: a répa sárgaságvírusa természetes körülmények között csaklevéltetvek útján terjed, perzisztens vírus. A levéltetvek közül főleg a fekete levéltetű (Aphis fabae) és az őszibarack-levéltetű (Myzus persicae) terjeszti. A vírust egyik évről a másikra elsősorban a dugványrépa viszi át, de a spenót, a mák, a gyomnövények közül a libatopfélék (Chenopodiaceae) és a disznóparéjfélék (Amaranthaceae) is fontos gazdanövényei lehetnek. Vetőmaggal és a talaj útján nem terjed, bár néhány külföldi adat ezt is lehetségesnek tartja.

Ökológia és előrejelzés: a vírus terjedése a levéltetvek szaporodásának függvénye. Az aszályos, meleg időjárás kedvez a vírust terjesztő vektorok szaporodásának és elterjedésének, valamint ilyenkor fokozódik a növények diszpozíciója is, ami a betegség járványszerű elterjedését teszi lehetővé.

A répa vírusos sárgaságának előrejelzése – a répa-mozaikvírushoz hasonlóan – a levéltetvek szignalizációjával (növényállomány-vizsgálat, sárgatálas módszer) lehetséges.

Védekezés: a répa vírusos betegségei ellen főleg preventíven, közvetett eljárásokkal tudunk védekezni. A védekezés fő hangsúlyát a vírust terjesztő levéltetvekre kell összpontosítani.

A víruskár mérséklése szempontjából rendkívül fontos a répa gyors fejlődésének biztosítása, valamint a jól záródott, sűrű állomány mielőbbi elérése.

Feltétlenül meg kell tartani a dugványrépa és az ipari répa közötti izolációs távolságot (1000–1500 m).

Fontos a vírust terjesztő gyomok rendszeres irtása. A leghatékonyabb védekezés a vírusok ellen a rezisztens fajták nemesítése. A fajtamegválasztáskor előnyben kell részesíteni a kevésbé fogékony, illetve toleráns fajtákat.

Répaperonoszpóra

(Peronospora farinosa f. sp. betae)

Gazdanövény: cukor- és takarmányrépa, cékla.

Tünet: a répaperonoszpóra már a 4–5 lombleveles, fiatal növények belső szívleveleit károsíthatja. A fertőzött levelek színén először halványzöld, elmosódott szélű foltok jelennek meg, majd fokozatosan az egész levéllemez megsárgul. A megsárgult levelek vastagok, merev állásúak, felületük hólyagos, és szélük a fonáki rész felé erősen sodródik. Nedves időben a torzult, deformált levelek fonákán a gomba szürkésibolyás színű penészgyepe (sporangiumtartó és sporangium) jelenik meg. A fertőzött levelek 8–10 nap múlva, megbarnulva elhalnak, belsejükben áttelelő spórák (oospórák) képződnek. Az elhalt levelek helyébe újabbak fejlődnek, és ha az időjárás csapadékos, az újonnan fejlődött levelek is megbetegednek, a növény elpusztul. A kórokozó a maghozók hajtásait és virágzatát is megtámadja, amelyek megbarnulva elpusztulnak, elszáradnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: minden cukorrépát termesztő országban megtalálható. Hazánkban csak hűvösebb, csapadékos nyarakon károsít.

A kórokozó életmódja: a gomba a fertőzött, elhalt leveleken oospórával, valamint a magrépák gyökérfejében micéliummal telel át. A fertőzés szempontjából a répa gyökérfejében áttelelő micéliumoknak van nagyobb jelentősége: ez a magyarázata, hogy a betegség először mindig a magrépatáblákon vehető észre, és ott is okozza a legsúlyosabb károkat. Az első éves iparirépa-táblák közül elsősorban a magrépatáblákhoz közel fekvők fertőződnek a legerősebben. A kórokozó micéliuma a sejt közötti járatokban élősködik, sporangiumtartói és sporangiumai a levél fonákán jelennek meg. Sporangiumtartója elágazó, kétszterigmás, sporangiuma egysejtű, ovális. A vegetációs időszakban a kórokozó a szél segítségével, sporangiumokkal terjed. Sporangiumai nem esnek szét rajzóspórákká, hanem közvetlenül csíratömlővel fertőznek.

Ökológia és előrejelzés: a járványok kialakulásában döntő szerepe van a csapadéknak és a hőmérsékletnek. Az esős idő és az ezzel járó mérsékeltebb meleg (15–20 °C) kedvez a gombának, ezért járványszerű fellépésére csapadékosabb években, tavasszal és ősszel számíthatunk. A betegség száraz, forró nyarakon jelentéktelen.

Védekezés: preventív védekezésnél a legfontosabb a fertőzött növényi maradványok megsemmisítése, az átválogatott, egészséges dugványok kiültetése, valamint a maghozó és elsőéves iparirépa-táblák izolációs távolságának megtartása. Állománypermetezés csak abban az esetben indokolt, ha a fertőzöttség mértéke meghaladja a 0,5%-ot. A kémiai védekezés eredményessége a kontakthatású fungicidekkel (rézoxiklorid vagy cineb hatóanyagúak) bizonytalan, mert az erősen besodródott leveleken a kórokozó nehezen érhető el. Eredményes, biztonságos védekezés csak a kuratív hatású, felszívódó, metalaxil hatóanyagú fungicidekkel lehetséges, ragasztó hatású adjuvánssal.

Répalisztharmat

(Erysiphe communis, Microsphaera betae)

Gazdanövény: répafélék. Az E. communis polifág, sok kultúr- és gyomnövényen megtalálható.

Tünet: a répa levelének színén és fonákán először foltszerű, majd az egész levéllemezre kiterjedő, fehéres, szürkésfehér, lisztes bevonat jelenik meg. A bevonat a kórokozó harántfalakkal tagolt epifita micéliumából és konídiumláncaiból áll. A későbbiekben a micéliumszövedékbe ágyazva apró, fénylő, sárgásbarna, majd megfeketedő pontocskák figyelhetők meg. Ezek a gomba ivaros termőtestjei, kleisztotéciumai, amelyekben az aszkuszok és az aszkospórák képződnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a cukorrépa termesztésében általában nem vették komolyabban kártételét. Az új fajták térhódításával azonban jelentős betegség lett. 1994-ben több gazdaságban vegyszeres védelemre volt szükség.

A kórokozó életmódja: nálunk a cukorrépában többnyire az Erysiphe communis nevű gombát találjuk, bár néhányan a betegség kórokozójaként a Microsphaera betae gombát említik.

A gomba a fertőzött növényi maradványokon kleisztotéciummal, valamint a répafejen micéliummal telel át. Az első tavaszi fertőzéseket a kleisztotéciumból kiszóródó aszkospórák és a micéliumon fejlődő konídiumok indítják meg. A kleisztotéciumban több aszkusz található, a függelékek bazálisak. A tenyészidő folyamán a nagy mennyiségben képződő oídium-konídiumok okozzák a járványos terjedést. A konídiumok megfelelő körülmények között (meleg, párás időben) azonnal csíráznak és fertőznek. Epifita parazita, a felszínen él, és a felső sejtsorba szívókákat bocsát be, azzal táplálkozik.

Ökológia és előrejelzés: a betegség kifejlődésében és elhatalmasodásában a külső környezeti tényezők döntő szerepet játszanak. A kórokozó hőigénye nagy, járványszerű fellépésére csak a melegebb nyarakon kell számítanunk. A gombának a levegő páratartalmával szemben támasztott igényéről némileg ellentmondóak az irodalmi adatok. Általában elfogadott tény, hogy a kórokozó csak száraz, meleg viszonyok között telepedhet meg és károsíthat erősebb mértékben. Ennek ellentmond az a hazai megfigyelés, miszerint a betegség nagyobb arányokban csak a vizek melletti táblákon fordul elő. Ez arra utal, hogy a konídiumok csírázásához, a fertőzéshez, esetleg még a micélium fejlődéséhez is a levegő magasabb páratartalma szükséges.

Védekezés: a betegség elleni preventív védekezésnél rendkívül fontos a fertőzött növényi maradványok megsemmisítése (mélyszántás). A tenyészidőszakban gondoskodni kell a növények egészséges fejlődéséről harmonikus tápanyagellátással és szükség szerinti öntözéssel. Az első tünetek megjelenésekor vegyszeres védekezés szükséges. Eredményes a kéntartalmú szerekkel való permetezés (kolloidkén, 600–700 l/ha), valamint benomil hatóanyagú készítménnyel, amely a cerkospórás levélragya ellen is hatásos.

Cerkospórás levélragya

(Cercospora beticola)

Gazdanövény: cukorrépa, takarmányrépa, cékla.

Tünet: júniustól kezdődően megjelennek a ragyás foltok a cukor- és a takarmányrépa külső, idősebb levelein. A betegség fokozatosan terjed befelé, a fiatal szívlevelek azonban sohasem károsodnak. A fertőzött leveleken elszórva apró, 1–3 mm nagyságú, kerek, halványvörös foltok jelennek meg. A szövetek elhalásával a foltok közepe hamarosan szürke színnel beszárad, peremükön pedig éles, vörösbarna szegély jelenik meg. Erős fertőzéskor, ha a foltok tömegesen képződnek, a levelek megsárgulva, összezsugorodva elpusztulnak. Az elpusztult levelek helyébe a répa újabbakat fejleszt, ami a répafej erős megnyúlásához vezet.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a levelek fokozatos és állandó pusztulása a gyökerek cukortartalmát is csökkenti, s így a termésveszteség mértéke elérheti a 20–30%-ot, sőt korai fertőzéskor az 50%-ot is. A kórokozó az elsőéves répán kívül megtámadja még a maghozó répa leveleit, szárát és virágzatát is. A száron megnyúlt, kissé besüppedő, sötét peremű, világos közepű folt keletkezik. A fiatal oldalágak leszáradnak. A gomolyok, ha fiatal korban fertőződnek, összezsugorodva elpusztulnak, későbbi fertőzéskor foltosak lesznek. Az erősen fertőzött tövek apró, csenevész, gyengén csírázó magokat fejlesztenek.

A kórokozó életmódja: a kórokozó egyrészt az elhalt levelek légzőnyílásai alatt összetömörült hífaszálakkal, sztrómákkal, másrészt a répagomolyon vagy védett helyen a növényi maradványokon konídiumokkal telel át. A sztrómák és a konídiumok is meglehetősen ellenállóak a szárazsággal és a hideggel szemben, a sztrómák 8 hónapig, a konídiumok 16 hónapig maradnak élő és fertőzőképes állapotban.

A cerkospóra konídiumai színtelenek, soksejtűek, bunkó alakúak, a csúcs felé fokozatosan elkeskenyedők, és egyesével fejlődnek a tartók végén. Konídiumtartói nyalábokban állnak, világosbarnák, rövidek, nem elágazóak. A tenyészidőben a konídiumok főleg szél segítségével terjednek, de továbbjutásukat segíthetik a rovarok és az öntözővíz is.

Egészséges levélre jutva a konídiumok víz jelenlétében néhány óra múlva csíratömlőt fejlesztenek, s a légzőnyílásokon keresztül fertőzik a növényeket. A fertőzés után 8–13 nap múlva kialakulnak a cerkospórára jellemző foltok.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó fejlődéséhez mérsékelten meleg, erősen párás vagy csapadékos időjárást igényel. A fertőzés mértéke 18–22 °C hőmérséklet és 98% relatív páratartalom mellett a legnagyobb. A fertőzés után általában 10–13 nap múlva jelennek meg a tünetek. A foltokon a konídiumképződés akkor a legintenzívebb, ha legalább 15–20 órán át a levegő páratartalma 97–98%-os és a léghőmérséklet eléri a 26–32 °C-ot. A betegség járványszerű terjedésével 20 °C körüli átlagos hőmérséklet és legalább 70 mm havi csapadék mellett júliusban és augusztusban kell számolnunk.

Az üzemen belüli előrejelzéshez a kórokozó számára optimális (mély fekvésű, párás) környezetben az egyik takarmány- vagy cukorrépatáblán 10 m2 nagyságú megfigyelőparcellát kell kijelölni. A megfigyeléshez a vörös takarmányrépa-fajták a legalkalmasabbak, mert ezek – a levelek antociántartalma miatt – a betegség tüneteit korán és határozottan mutatják.

Védekezés: a preventív védekezésben legfontosabb a fertőzött növénymaradványok megsemmisítése, az őszi mélyszántás, a vetésváltás betartása és a talaj megfelelő tápanyagellátása.

A megelőzés szempontjából fontos a vetőmag csávázása. A vetőmag csávázását, drazsírozását központilag végzik, a termelők megfelelően kikészített vetőmagot kapnak. A fajtamegválasztáskor előnyben kell részesíteni a kevésbé fogékony fajtákat.

Szükség esetén vegyszeres permetezéssel kell a betegség elterjedését megakadályozni. Eredményesen használhatók a rézoxikloridok, a rézoxiklorid + cineb vagy maneb kombinációja és a benomil hatóanyagú készítmények.