Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A takarmányfüvek kártevői

A takarmányfüvek kártevői

Az elvetett magot, a csírát és a csíranövényeket egyes futóbogárfajok, gabonalegyek, földigiliszták és meztelen csigák károsítják.

A föld alatti részeket fogasztja a lótücsök, a pajor, a drótféreg, a lószúnyog- és a bársonylégylárvák, valamint a kukorica-gyökértetű. Kisebb károkat az áldrótférgek, a gyalog-cincérek lárvái, a mocskospajor, a komócsin- és levélormányos-lárvák, valamint a mezei pocok okozhatnak.

A zöld részek (hajtás, levél, szár) kártevői között szerepelnek a sáskák (marokkói, olasz, réti, kékszárnyú), a szöcskék (zöld, fogasfarkú), a réti gyapjaslepke és a bagolylepkék hernyói. A levélzet további kártevői között jelentősége van még a fekete ücsöknek, a gabonafutrinkának, a kendermagbogárnak, a kukorica-, a hegyesfarú barkónak, a muharbolhának, a vetésfehérítő bogár-fajoknak és az aknázómolyoknak. Nedves, mély fekvésű területeken minden zöld növényi részt károsíthatnak a meztelen csigák. A füvek kártevői között szerepelnek a gabonalegyek (fritlégy, csíkoshátú búzalégy, őszi és tavaszi fekete búzalégy, ugarlégy stb.) és az aknázó rizslégy, amelyek a vezér- és oldalhajtásokat pusztítják. További károsítók még a hesszeni és a nyerges gubacsszúnyogok lárvái.

A zöld növényi részeken táplálkoznak a szúró-szívó szájszervű kabócák (pl. Macrosteles spp.), a levéltetvek (Rhopalosiphum padi, Metopolophium dirhodum, Sitobion avenae, Schizaphis graminum), a gabona- és mezeipoloskák, valamint a tripszek (gabonatripsz). A rét-legelő növényeit fogyasztják még a rágcsálók (mezei pocok, ürge, hörcsög) és a nagyvadak (őz, szarvas, dámvad, vaddisznó).

A magfüvesek szárát károsítják a búza- és a zabfonálférgek, a fűbolhák, a szalmadarazsak, a gabonalegyek, valamint a gabonapoloskák. A komócsin szárának esetenként jelentős kártevője a komócsinormányos. Egyes fűfajokon a fűgubacsatka okoz mérhető károkat.

A virágzatot és a termést a pejbogár, a pattanóbogarak, a tripszek, a gabona- és a mezeipoloskák, a kabócák, valamint a levéltetvek károsítják. A tejesérésben lévő magot a gabonafutrinka és más egyéb futóbogárfajok, valamint a gabonaszipolyok fogyasztják.

A fűmagtermesztés jelentős kártevői lehetnek a házi- és mezei verebek, valamint a rágcsálók (mezei-, és csalitjáró pocok, pirókegér, ürge, hörcsög).

Marokkói sáska

(Dociostaurus maroccanus)

Tápnövénykör: a pázsitfűfélék mellett kedveli a gabonát. Előnyben részesíti a perjéket, a csenkeszeket és a rozsnokfajokat.

Kárkép: frontális támadás esetén jellemző a tövig vagy tarrágott növényzet. A zöld gabona levelét lerágja, a tejesérésben lévő gabonaszemeket fogyasztja. Az érő gabona szárát a kalász alatt átrágja, aminek következtében azok a földre hullanak. Hasonló módon károsítja a magnak termesztett füvek kalászát és bugáját.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a Földközi-, a Fekete- és a Kaspi-tenger mentén mindenütt előfordul. Hazánkban a Nagy-alföldön és a Tisza menti szikes legelőkön jelentkezik súlyos kártevőként. Hazánkban 1888 óta ismert faj. Utoljára 1937-ben okozott országos méretű kárt. Szórványosan és helyenként azóta is károsít. Több sáskafajjal együtt lokális gradációja volt 1993-ban. A rét-legelő területek javításával, különösen pedig a rendszeres öntözéssel befolyásolható az egyedszám.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke van.

A pete embrionális diapauza állapotban telel az alacsony és gyér füves területek talajában. Az áttelelt petékben az embrionális fejlődés tavasszal folytatódik, majd április második felében megjelennek a hangya nagyságú lárvák. Táplálkozásukat áprilisban kezdik a növények zsenge levelein. Fejlődésük alatt ötször vedlenek. Az utolsó vedlést követően kifejlődnek a szárnyak, és az állatok ivaréretté válnak. A kifejlett imágók a párosodást és a peterakást megelőzően nagymennyiségű táplálékot fogyasztanak. Hazánkban a szokásos nyári aszály következtében a rét-legelő területek növényállománya kiég, és ilyenkor a lárvák gyalogosan, az imágók pedig repülve vándorolnak, többnyire a közeli gabonatáblákat keresve fel. A meleg, déli órákban vándorolnak úgy, hogy előtte csoportokba tömörülnek, és zizegő hangot adva repülnek.

A hosszan tartó érési táplálkozást követően július–augusztus hónapokban visszarepülnek a rét-legelő területekre, ahová petéket raknak. A nőstény a tojócső és a kitines fúrókoszorú segítségével lyukat fúr a talajba, amelybe lerakja a 30–40 db-ból álló petecsomóját. Közben a járulékos ivarmirigyből váladékot bocsát ki, ami a talajszemcsékkel együttesen burkot képez, és ez szolgálja a peték védelmét. A nőstény a legtöbb esetben a petézés helyén elpusztul. A lerakott petékben megindul az embriófejlődés, de annak befejezését az obligát diapauza állapot megakadályozza, és ezt csak a telelés során érvényesült hideg szakasz oldja fel tavaszra.

Ökológia és előrejelzés: hazánkban gyakori az aszályos, meleg nyár, amely segíti a peték életben maradását. Káros tehát a csapadékos időjárás.

A lárvákat és imágókat a hűvös, csapadékos időjárás alkalmával az Empusa grylli entomopatogén gomba pusztítja. További jelentős ellensége a petéket fogyasztó hollóbogár (Epicauta rufidorsum) és a hólyaghúzó bogár lárvája. A lárvák és imágók közül sok egyedet elfogyasztanak a madarak (fácán, fogoly, varjú, gólya, seregély).

A peterakást követően a petetokok előfordulása térfogati kvadrát módszer alkalmazásával, a tavasszal kikelt lárvák egyedszáma területi kvadrát vagy sávmódszerrel mérhető fel. A m2-enként előforduló 2–3 lárva már veszélyt jelent a növény-állományra.

Védekezés: ajánlatos a rét-legelő területek rendszeres ápolása (boronálás, öntözés), mert ezzel mérsékelhető a peterakás lehetősége.

Az egyedszámtól függő védekezést célszerű a lárvák ellen alkalmazható inszekticidekkel elvégezni. Kedvező toxikus hatást biztosító készítmény a karbaril, alfametrin és metilparation hatóanyag-tartalmúak köréből választhatók. Védekezés esetén az előírásokat szigorúan be kell tartani! A fűmagtermesztő területeken károsító lárvák és imágók ellen diklórfosz és alfametrin hatóanyag-tartalmú készítmények alkalmazása javasolt.

Olaszsáska

(Calliptamus italicus)

Tápnövénykör: a pázsitfüveken és a gabonaféléken kívül károsítja a lucernát, a vörös herét, a szőlőt, a dohányt, a burgonyát, a cukorrépát és a napraforgót.

Kárkép: az imágók és a lárvák a növények leveleit, a zsenge hajtásokat és a virágokat rágják. A károsítás következtében csak a vastagabb levélerek, a levélnyelek és a szárcsonkok maradnak meg.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: megtalálható egész Európában és Ázsia nagy részén. Hazánk egész területén előforduló kártevő.

Gyors felszaporodásra képes faj. Többnyire a kétszikű növényeken okoz súlyos károkat.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke van.

Életmódja a marokkói sáskáéhoz hasonlít, de lárvái két héttel később kelnek ki a petékből, amelyek fejlődése augusztus végéig elhúzódik. Petéit augusztus végén és szeptember elején rakja, többnyire a rét-legelő területek és az árokpartok talajába.

Ökológia és előrejelzés: tömeges elszaporodására az egymást követő száraz, meleg években lehet számítani. Kötött, homok- és szikes talajokon egyaránt előfordul. Az Empusa grylli ennek a fajnak az egyedeit is megtizedeli.

Az előrejelzés a marokkói sáskánál tárgyaltakkal megegyezik.

Védekezés: megegyezik a marokkói sáskánál javasoltakkal.

Réti gyapjaslepke

(Hypogymna morio)

Tápnövénykör: a termesztett és vadon termő fűfajok mindegyikén károsíthat. Előnyben részesíti a komócsint, ritkább esetben a gabonaféléken is károsít.

Kárkép: a hernyók tavasszal az aljfüvek leveleit karéjozzák a levélszéltől a főérig. A kárkép kezdetben nem szembetűnő, később azonban az egyedszámtól függően tarrágást is okozhat.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a Duna menti országokban előforduló faj. Hazánkban a csapadékosabb nyugati megyékben, valamint az Alföld északi peremén és az északi hegyvidék völgyeiben károsít.

Táplálkozásával a széna- és a magtermés mennyiségét csökkenti.

Fejlődésmenet: egynemzedékes faj.

A fiatal hernyók telelnek a füvek gyökérzónájában, amelyek már kora tavasszal, márciusban előjönnek és megkezdik a táplálkozást. Fejlődési küszöbhőmérsékletük 6–7 °C. A kifejlett lárvák április második felében és május elején fogyasztják a legtöbb táplálékot. A fiatal hernyók a talajszinthez közel, laza szövedékből készült gubóban alakulnak előbábbá, majd bábbá. A bábállapot 10–14 napig tart, amit a lepkerajzás követ. A hímek szélcsendes, meleg, délelőtti vagy kora délutáni órákban repülnek. A nőstények nem tudnak repülni, szárnycsonkokkal rendelkeznek, és ezért a füvek között járva változtatják helyüket. A nőstényeket a hímek keresik fel párosodás céljából.

A megtermékenyített nőstény a fűszálakra, esetenként a növények leveleire és levélnyeleire is rakja 30–40 db-ból álló petecsomóját. A peték száma meghaladhatja a 150-et. A pete védelmét a nőstény a testéről leválasztott szőrökkel biztosítja.

Az embrionális fejlődés 2–3 hétig tart, majd ezt követően kikelnek az 1 mm nagyságú hernyók, amelyek néhány napig a füveken hámozgatnak. Később a gyökérszintbe húzódnak, és ott obligát diapauzába merülve áttelelnek.

Ökológia és előrejelzés: az egyedszám növekedésének kedvez a csapadékos, meleg tavasz. A petéket a törpefürkészek, a lárvákat és a bábokat a fürkészdarazsak pusztítják. A gyors helyváltoztatásra képtelen nőstényeket a karolópókok fogyasztják.

A veszélyeztetett területeken felmérhető a petecsomók, az áttelelő és táplálkozó lárvák, valamint a füvek között tartózkodó nőstények száma. Az egyedszám megállapítható területi kvadrát módszer alkalmazásával.

Védekezés: a tavasszal táplálkozó hernyók egyedszáma mérsékelhető tövisboronával.

Állománykezelést csak azokon a területeken alkalmazzunk, ahol a táplálkozó hernyók kezdeti kártétele foltokban tapasztalható. Ilyen esetben hatásosak az alfametrin és karbaril hatóanyag-tartalmú készítmények.

Törpe gabonakabóca

(Macrosteles laevis)

Tápnövénykör: tápnövényei közé tartoznak a búza és az egyéb gabonafélék, a kukorica, valamint a takarmányfüvek. Vírus- és mikoplazma-terjesztő szerepe miatt fontosak a répa, a burgonya, a lucerna, a vörös here, a repce, a kender, a len, továbbá a szőlő- és az almafacsemeték.

Kárkép: a lárvák és az imágók szúró-szívó szájszervükkel okozzák a kárt. A szívásnyom körül először apró, fehér, kör alakú folt látszik, amely később sárgul, és végül vörösödik. A levelek elhalása előtt a szúrás helyén feketés, nekrotikus pontok jelennek meg.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a faj a palearktikumban elterjedt. Megtalálható Európában, Ázsiában, Afrika északi területein és Észak-Amerikában. A kártevő előfordul Japánban és Izlandon. Hazánk minden területén él.

A gabonatáblákon a növények károsodása ősszel szembetűnő, amikor a kártételek a tábla szélétől kiindulva haladnak a tábla mélysége felé, de előfordulnak olyan esetek is, amikor a károsítás foltszerűen jelentkezik. Gradáció esetén a növényállomány sárgul és a levélcsúcstól kiindulva barnul. A faj egyedeinek további jelentős szerepe a kórokozó vírusok és mikoplazmák terjesztése.

Fejlődésmenet: hazánkban évente 2–3 nemzedéke fejlődik.

Többnyire az imágó telel az avarban, de előfordulhat olyan eset is, amikor a pete telel a fiatal gabonák, esetleg a füvek leveleiben. A peték obligát diapauzában telelnek, mert csak 3–3,5 hónapos peteállapot után folytatódik az embrionális fejlődés.

Az áttelelt imágók március végén, áprilisban táplálkoznak a tápnövényeken, a petékből kikelt lárvák fejlődése áprilisban fejeződik be. A táplálkozás több hétig eltarthat, amit alapvetően az időjárási feltételek határoznak meg. Az imágók érési táplálkozás és párosodás után raknak petét a levelekbe vagy a levélhüvelyekbe, az epidermisz alá. A lerakott peték száma 2–10 között változik. Az embrionális fejlődés általában egy hét, és azt követően kikelnek az L1-es lárvák. A lárvafejlődés 3–4 hét, mialatt többször vedlenek. A második nemzedék kifejlődésére július elejétől lehet számítani a tápnövényeken. A nyári nemzedékek egyedei kukoricán, vad- és termesztett füveken élnek. A nyári nemzedék imágói szeptembertől folyamatosan felkeresik az őszi vetéseket, és azokon táplálkoznak. Az őszi vetéseken csak az imágók előfordulásával találkoztunk, amelyek egy része petét rakhat. Ebben az esetben peték és imágók telelnek át. Így valószínűbbnek tűnik az évenkénti két nemzedék előfordulása. Az imágók telelőre vonulása – az időjárástól függően – november hónapban következik be.

Ökológia és előrejelzés: az eddigi tapasztalatok és gradációs megfigyelések alapján megállapítható, hogy az egymást követő száraz évek kedveznek az egyedszám növekedésének és a tömeges elszaporodásnak. A csapadékos években jelentéktelen az egyedszám.

Az előrejelzés a faj tulajdonságainak figyelembevételével, fűhálózással megoldható.

Védekezés: a gabonafélék védelménél gondoskodni kell az agrotechnika pontos betartásáról, mert ez elősegíti az állományok gyors és erőteljes fejlődését. A törpekabócák kedvelik a nitrogénszegény növényállományt.

Az inszekticidek közül állománykezelési célra felhasználhatók a szúró-szívó szájszervű kártevők ellen hatásos készítmények.