Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A kukorica kártevői

A kukorica kártevői

Az elvetett magot és a csíranövényt a drótférgek, az áldrótférgek, a cserebogárpajorok és a vaddisznó károsíthatja. A csíranövényeket a szár-fonálféreg, a kukoricabarkó, esetleg a feketebarkó, a sároshátú bogár és lárvája, a fekete tücsök, a lótücsök, a vetési varjú, a fácán, a mezei pocok, az ürge, a hörcsög és a vaddisznó fogyaszthatja. Alkalmi kártevőként jelentkezhet a nyolcsávos gyalogcincér, a butabogár és a muharbolha. A csíranövények főhajtását egyes években a fritlégy, a gabonafutrinka lárvája és vetésfehérítő bogarak pusztítják.

A kukorica gyökérzetét és egyéb föld alatti részeit a közönséges gyökér-fonálféreg, a drótférgek, az áldrótférgek, a pajorok és a lótücsök károsíthatja. A gyökereket pusztíthatják még a polifág ormányos bogarak gyökereken fejlődő lárvái. Mezőségi talajokon gyakran fellép és károsít a gyökértetű. A gyökérzetet és a gyökérnyaki részt a kukoricabogár lárvái károsítják.

A zöld növényi részekkel táplálkozó fajok közül a szárfonálféreg, a marokkói sáska, a fogasfarkú szöcske, a fekete tücsök, a gabonakabócák, a gabonafutrinka, a sároshátú bogár, a gabonabolhák, a muharbolha, a vetésfehérítő bogarak, a feketebarkó, a kukoricabarkó, a muszkamoly, a szárlégy és a fritlégy okozhat eseti kártételt.

A 20–40 cm nagyságú kukoricát a vetési bagolylepke lárvái károsíthatják. A kukorica fejlettebb levelein a gamma-, a káposzta- és a somkóró-bagolylepke hernyói rághatnak. A levéltetvek (fekete répalevéltetű, fakó fűlevéltetű, zöld kukorica levéltetű, zselnicemeggy levéltetű, zöld gabonalevéltetű, kukorica sörtés tetű) kedvező években ellephetik a leveleket, a címert, a csövet és a szárat is. Június vége felé a zöld cserebogár táplálkozhat a leveleken. Címerhányás idején a kukoricamoly hernyója kezdetben a levelet, majd a címert, a szárat, sőt később a kialakuló termést is károsíthatja. Az idősebb leveleken nyár vége felé tömegesen szívogathat a takácsatka.

A kukorica virágzatát és termését a levéltetvek szívásukkal károsíthatják. A hímvirágzat biológiai értékét csökkentheti a kukoricamoly-lárva, de a szár károsításán kívül még a szemesedő csőtermésbe is berág. A csuhélevelek között és a szemeken a káposzta-bagolylepke, a kalászrágó-bagolylepke és a gyapottok-bagolylepke hernyói károsíthatnak. A virágzatot, a pollent és a bibeszálakat a kukoricabogár imágói fogyaszthatják.

A kukorica termését – főként elhúzódó betakarítás esetén – a mezei pocok, a hörcsög, a fácán, a galambok, a vetési varjú és a háziveréb fogyaszthatja. Erdővel határos területeken a vadak közül a vaddisznó, a szarvas, az őz igen jelentős károkat okozhat.

A mezei gabonamoly hosszú, meleg őszön a szabadban károsíthatja a csővégen szabadon álló kukoricaszemeket.

Kukorica-gyökértetű

(Tetraneura ulmi)

Tápnövénykör: fő tápnövénye a mezei szil, a hegyi szil és az évelő pázsitfüvek. Köztes gazdanövényei az egyéves pázsitfüvek, a kukorica és a kalászosok.

Kárkép: a lárva és a kifejlett alak az egész tenyészidőszakban, de különösen a nyári hónapokban szívogat a gyökereken. A kukorica gyengén fejlődik, sárgul, lankad, vörösödik. Késve hoz címert, és gyengén termékenyül. A károsított növények gyökerét tömegesen keresik fel a gyepi hangyák. Ha felhúzzuk a beteg töveket, a gyökéren népes tetűkolóniát találunk.

Fő vagy telelő gazdanövénye a mezei szil, amelynek levelein tavasszal jellegzetes, zacskószerű gubacsok vannak. Színük vörös, 1 cm magasak és 0,5 cm átmérőjűek. Különösen gyakori a magányos szilfákon és szilcserjéken. A gubacsos levelek később elbarnulnak és leszáradnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: eurázsiai faj. Magyarországon főként a Mezőföldön gyakori. Legjelentősebb kártételével a somogyi homok-hátságon találkoztak. A meleg évjáratok kártevője.

Az agrotechnikailag hibás, gyenge kukoricavetéseket, kalászosokat és egyéb fűféléket támadja meg.

Fejlődésmenet: több, 5–6 nemzedékes faj. Jellemzője a holociklikus és az anholociklikus fejlődésmenet.

Holociklikus vagy teljes fejlődésmenet során petéi a szilfákon telelnek át, amelyeket a talajhoz közeli, parás ágakon, éves vesszőkön és a törzs kéregrepedéseiben találjuk. Április végén, május elején a lárva a közeli levelekre vonul. Szívogatása nyomán a levélrész elszíneződik, majd egy héten belül gubacsosodni kezd. A gubacs teljes kifejlődése három hétig tart. Ezalatt a lárva a gubacsban 4 vedlés után ivarilag érett ősanyává (fundatrix) fejlődik. Az ősanya néhány napon belül szűznemzéssel (parthenogenesis) létrehozza az első lárvákat (fundatrigén). Élete folyamán 30–60 utódról gondoskodik. Ezek a gubacsüregekben fejlődnek, és közben „viaszpelyheket” választanak ki, amitől a gubacs belseje szürkésfehér lesz. A 4. lárvafokozatú egyedeken megjelennek a szárnykezdemények, majd az utolsó vedléssel szárnyas, migráló (fundatrigén) nőstényekké fejlődnek. Ez a nőstény a levél fonákán felnyíló levélgubacsot elhagyja, és a szél segítségével június elején átrepül a fűfélékre és a kukoricára. A növények szártövéhez 2–3 utódot helyez el, ál-elevenszüléssel. Ezt a közeli növényeken 2–3 esetben megismétli, így a szaporulat száma 8–10 lehet.

A lárva először a főgyökéren szívogat, később a talajrepedéseken át a hangyák segítségével mélyebbre, a mellékgyökerekre megy. Négy hét alatt ivarérett, szárnyatlan nőstény (virginogén) alakká fejlődik. A kukorica gyökerén 2–3 hetenként, egy-egy nemzedék fejlődik. A gyökéren kolóniák alakulnak ki. A generációk egybeolvadnak és a kolóniákban keverednek. A kolóniák népessége az alacsonyabb növésű pázsitfüveken általában 50, a kukoricán 500 egyed. A kukoricán és egyéb pázsitfüveken augusztus végén, szeptember elején tetőzik a populáció. Nyár végén megjelennek a szárnyas alakok (szexupár), és visszarepülnek a szilfára. A paralécek védelmében kisszámú (5–6) utódot szaporítanak. Ezekből fejlődnek ki a hím és nőstény egyedek (szexuáleszek). A nőstényben egy pete fejlődik ki. Megtermékenyítés után az elpusztult állat összeszáradt bőrének védelmében a szilfaágon telel át a pete.

Anholociklikus vagy hiányos fejlődésmenet hazánkban az évelő vad fűféléken és a magfogás céljára telepített füveken fordul elő. Lényege, hogy nyár végén, ősz elején a virginogén alak nem fejlődik szárnyassá, ezért továbbra is a Gramineae-k gyökerén szaporít. Utódainak egy része kékeslila vagy sötétkék színű telelő alakká fejlődik, amely a fűfélék gyökerén telel át. Tavasszal már korán, április elején szaporít és kolóniát alakít ki. A fűfélék gyökérzetén tavasztól őszig 3–4 hetenként egyik nemzedék a másikat követi. Az így fejlődő virginogén generációk nagy veszélyt jelenthetnek.

Ökológia és előrejelzés: tömeges elszaporodásának az anholociklikus fejlődés és a meleg évjáratok kedveznek. A holociklikus fejlődésűeknél kritikus a gazdanövényváltás (migráció) idején uralkodó időjárás. Május végén, valamint szeptember végén száraz meleget kíván. A szeles, csapadékos, hűvös időjárás következtében sok példány elpusztul. Népes kolónia kialakulását a hangyák, mint szimbionta szervezetek elősegítik.

A faj egyedszáma előrejelezhető a szilfaleveleken kialakult gubacsok figyelembevételével és a termesztett növények (kukorica, füvek) növényegyed-vizsgálatával.

Védekezés: megelőző védelmet nyújt a NPK-egyensúly megteremtése. A kukorica öntözéses termesztése esetén a populáció nagymértékben visszaszorul.

A talajlakó kártevők ellen végzett talajfertőtlenítés (karbofurán, forát, karboszulfán, terbufosz, diazinon, klórpirifosz, teflutrin, bendiokarb hatóanyag-tartalmú inszekticidekkel) jó eredményt ad.

Zselnicemeggy-levéltetű

(Rhopalosiphum padi)

Tápnövénykör: fő tápnövénye a zselnicemeggy és a késői meggy. Melléktápnövényként több nemhez tartozó pázsitfűvel táplálkozik. A gabonaféléken (búza, rozs, árpa, zab), a kukoricán és a cirokféléken mint kedvelt tápnövényeken jelentős egyedszám-növekedés következhet be.

Kárkép: a levéltetűegyedek alkotta telepek a gabonafélék alsó és középső levelein alakulnak ki, a kukoricán ugyancsak a leveleken és a csuhéleveleken táplálkoznak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a faj egyedei megtalálhatók Európában, Ázsiában, Amerikában és Ausztráliában a gabonatermesztő területeken.

A kártétel következtében a gabonafélék ezerszemtömege 25–75%-kal csökken.

Fejlődésmenet: az évente kifejlődő nemzedékek számát (10–15) a környezeti feltételek alakulása határozza meg.

Fejlődésük alakulhat holociklikusan és – az időjárási feltételektől függően – anholociklikusan. A holociklikus módon fejlődő egyedek a zselnicemeggy vesszőire, rügyeire és a rügyek tövébe rakott petékkel telelnek át. Tavasszal, a rügyfakadással egyidőben megtörténik az embrionális fejlődés, majd az ősanyalárvák kelése. A lárvák táplálkoznak a fiatal leveleken, amelyek sodródva jelzik a kártételt. Vedlésekkel, több lárvastádium után fejlődnek ősanyává (fundatrix). Az ősanya szűznemzéssel és álelevenszüléssel hozza a világra utódait, amelyek ugyancsak szárnyatlanok. A létrehozott fundatrigén nemzedékekben kialakulnak a szárnyas, migrációra alkalmas egyedek, amelyek a fő gazdanövény elhagyása után megkeresik a melléktápnövényeket. Ezek között előnyben részesítik a különböző fű- és gabonafajokat, amelyeken az első szárnyasok megjelenése általában május elejére esik. A táplálkozással együtt járó folyamatos szaporodás eredménye több nemzedék lesz, amelyek kedvező időjárás esetén a gabona érőfélben lévő kalászain is károsítanak. A generációk egyedei között szárnyas egyedek is kialakulnak, amelyek átváltanak újabb gazdanövényekre, köztük a kukoricára. A tápnövényeiken egymást követő nemzedékek sorát virginogéneknek nevezzük. Ősszel, a kedvezőtlen táplálkozási és időjárási körülmények bekövetkezésének hatására kialakulnak a szárnyas gynoparok és androparok. A gynoparok visszarepülnek a fő gazdanövényre, ahol szűznemzéssel világra hozzák a szárnyatlan, de ivarilag differenciált nőivarú egyedeket. Ezeket a nőstényeket termékenyítik meg a szárnyas hímek, amelyek lerakják telelő petéiket.

Az anholociklikus fejlődési mód a trópusokon általános, a mérsékelt égövi területeken, így hazánkban is, csak kedvező, enyhe teleken, esetleg vastag hótakaró alatt valósulhat meg. Ebben az esetben megnő a kártétel veszélye, mivel a tavaszi, kedvező időjárás hatására rögtön megkezdődik a szaporodás, és az így kialakult kolóniák egyedszáma lényegesen nagyobb lesz, mint a holociklikus fejlődési mód eredményeként májusban berajzó egyedek utódszaporulata.

Ökológia és előrejelzés: a levéltetvek szaporodását elősegíti a fő- és melléktápnövények rendelkezésre állása, továbbá a hőmérséklet és a páratartalom kiegyenlítettsége. A faj szempontjából ökológiai optimumnak tekinthető a 20–22 °C és a 65–80% relatív páratartalom.

A rajzás sárga tálcsapdák alkalmazásával figyelemmel kísérhető. A levéltetvek tápnövényen való megtelepedése és szaporodásának mértéke „100 növény” felvételezési módszer alkalmazásával ellenőrizhető.

Védekezés: célszerű a főtápnövények előfordulásának csökkentése. A kedvező ökológiai feltételek hatására bekövetkezett egyedszám-növekedés inszekticidek alkalmazásával mérsékelhető. A levéltetvek ellen hatásos inszekticid hatóanyagokat a zöld őszibarack-levéltetűnél tüntettük fel.

Zöld kukorica-levéltetű

(Rhopalosiphum maidis)

Tápnövénykör: tápnövényei között szerepel a kukorica, a köles, a cirok, a cukornád, valamint a gabonafélék.

Kárkép: a kolóniák többnyire a levelek fonákán találhatók, de előfordulnak a virágzaton is. A táplálkozás a szúró-szívó szájszervvel jellemezhető. Ennek következtében a növény a szúrás helyén klorotikusan elhalványul vagy – mint pl. a cirokféléknél – bíborvörösre színeződik. A kukorica bibeszálainak szívogatásával a terméskötést akadályozza.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a faj egyedei megtalálhatók Ausztráliában, Ázsiában, Észak-Amerikában, Afrikában és Európában. Európai elterjedése korábban csak a mediterrán országokban volt ismert, jelenleg már Svédországban is megtalálható.

Táplálkozásával kárt okozhat az asszimiláták elvonásával, a fokozott mézharmattermeléssel és a vírusterjesztéssel.

Fejlődésmenet: ismereteink szerint fejlődése anholociklikus.

Kedvezőtlen ökológiai feltételek között nem tud áttelelni, ezért a migráló egyedek tavasszal, nyár folyamán repülnek be hazánk területére a mediterrán vidékről. Több megfigyelés igazolja, hogy kedvező ökológiai feltételek között hazánkban is áttelel, sőt vannak olyan konkrét megfigyelések, amelyek igazolják az ősszel bekövetkező ivari differenciálódást.

Ökológia és előrejelzés: a faj ökológiaioptimum-igényének megállapítása vizsgálatokkal még nem történt meg. Feltehetően folyamatban van az akklimatizációja, aminek eredményétől várható a faj egyedeinek évenkénti rendszeres előfordulása.

Az előrejelzés módszerei megegyeznek a Rh. padinál leírtakkal.

Védekezés: az egyedszámtól függő védekezés megoldható a levéltetvek ellen hatásos inszekticid készítmények alkalmazásával.

Pattanóbogarak

(Elateridae)

Sötét pattanóbogár (Agriotes obscurus)

Egyike a leggyakoribb és legkártékonyabb fajoknak. Hazánk egész területén elterjedt. Az imágók elsősorban a pázsitfűféléken táplálkoznak. A lárva polifág. A savanyú ártéri és erdei kötött vagy középkötött talajokat kedveli. Fejlődésének időtartama valószínűleg 5 év.

Réti pattanóbogár (Agriotes sputator)

Hazánkban főként nedvesebb ártéri öntéstalajokban károsít. Előfordulása Somogy megye területén gyakori. Fejlődése 3 évig tart.

Mezei pattanóbogár (Agriotes ustulatus)

Hazánkban gyakori kártevő. A legkülönbözőbb típusú talajokban megtalálható. Az imágó, ellentétben a többi Agriotes fajjal, az ernyős virágú gyomnövények virágzatában folytat érési táplálkozást. Fejlődése 4 évet igényel.

Vetési pattanóbogár (Agriotes lineatus)

A fajnak inkább helyi jelentősége van. Főként Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém megye területén, a nyirkosabb réteken, öntés- és savanyú talajokban (pH 4–5) károsít. Fejlődése valószínűleg 4 évig tart.

Széles pattanóbogár (Selatosomus latus)

A lárva az elvetett magot, a növények föld alatti részeit (gyökérzet, gumó) fogyasztja, a talajlakó rovarok lárváit pusztítja.

Elszaporodása többnyire gócszerűnek tekinthető. Az imágórajzás május közepétől június végéig tart. A nőstény 200 petét rak. A kifejlődött lárva július végén, augusztusban bábozódik. Fejlődésének időtartama 3,5–4,5 év között változik.

Fényes pattanóbogár (Selatosomus aeneus)

A volt Szovjetunió csernozjom övezetében a legjelentősebb talajlakó kártevőnek tartják. Életmódjára jellemző, hogy időnként ragadozó tevékenységet folytat.

A március végén rajzó imágó virágporral és a fűfajok leveleivel táplálkozik. A peterakás április–május hónapokra esik. A lárva júniusban kel. A fejlődés 4–5 évet igényel.

Márványos pattanóbogár (Actenicerus sjaelandicus)

Jellemző előfordulási helyei a hegyi erdők, a nedves rétek és a tőzeges területek talajai.

Kárt okoz a frissen feltört talajokban termesztett növények fogyasztásával. A tartósan művelt gazdasági területekről eltűnik.

Szurkos pattanóbogár (Athous haemorrhoidalis)

Az öntéstalajokban előforduló károsító faj. A rét-legelő területeken nagyobb egyedszámban fordul elő, mint a szántók talajában.

Az imágó rajzása május–június hónapokban észlelhető, amikor virágokon táplálkozik. Petéit a rét-legelő területek talajába rakja. A kifejlett lárva tavasszal bábozódik. Fejlődése 3–4 évig tart.

Szőrös pattanóbogár (Limonius pilosus)

Hazai előfordulása ritka, lárvája a szántóföldön termesztett növények és a facsemeték pusztítója.

Gyászbogarak

(Tenebrionidae)

Sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum)

Igen gyakori polifág kártevő. Az imágó a szikleveles kelő zöldségféléket, a kukoricát, a gabonát, a répát, a dohányt, a mákot, és a napraforgót károsítja. A sziklevél alatti szárrészt elrágja, a növény eltörik. A sziklevelek és a tenyészőcsúcs megrágásával a növény pusztulását okozhatja. A lárva áldrótféreg, amely polifág gyökérkártevő.

Egyéves fejlődésű. Imágó alakban telel, 1–2 cm mélyen a talajban. Kora tavasszal előjön és, gyalogolva közelíti meg a tápnövényeket. A petéket a talajba helyezi. Hosszú életű bogár. Gyakori, hogy két év alatt rakja le a petéit. A lárva a gyökereken fejlődik. Ősszel imágóvá alakul. A gyászbogarak a pattanóbogarakkal ellentétben a száraz sztyepp jellegű klímát kedvelik. Ezért különösen Békés és Csongrád megyében terjedtek el.

Alkonybogarak

(Alleculidae)

Közönséges pejbogár (Omophlus proteus)

Száraz, gyepes területek közelében az imágó időnként a gyümölcsfák, a szamóca, a cukorrépa, a repce, a búza virágporát fogyasztja. Táplálkozás közben a generatív részeket megsérti, és ezzel termésveszteséget okoz. A lárva a gabonafélék és a pillangósok gyökerét rágja. Egyéves fejlődésű. A lárva telel a talajban. Májusban rajzik. A petéket a talajba helyezi.

Tipikus talajlakó, polifág kártevők. A kis és nagy drótféreg típusú lárva: az Elateridae (pattanóbogarak), az áldrótféreg típusú lárva: a Tenebrionidae (gyászbogarak) és az Alleculidae (alkonybogarak) családjára jellemző.

A valódi drótférgek a torlábak mérete és a potrohvég (9. szelvény) alakja alapján ismerhetők fel. A kis drótférgek potrohvége egy csúcsban végződik, kúp alakú. A nagy drótférgeké egy vagy több csúcsban végződik, de hát–hasi irányban mindig lapított.

Áldrótférge van a gyászbogaraknak, az alkonybogaraknak és a szemétbogaraknak. Jellemzőjük, hogy vaskosabbak, puhább tapintásúak, szelvényezettebbnek tűnnek, a lábak a testhez viszonyítva jóval nagyobbak, mint a valódi drótférgeké, az első pár láb néhány fajnál a másodiknál és harmadiknál is nagyobb, ásóláb. A felső ajak az áldrótférgeknél nem hiányzik.

A kis pattanóbogarak legelterjedtebb fajai:

  • sötét pattanóbogár (Agriotes obscurus),

  • réti pattanóbogár (Agriotes sputator),

  • mezei pattanóbogár (Agriotes ustulatus),

  • vetési pattanóbogár (Agriotes lineatus).

Jelentősebb nagy pattanóbogarak:

  • széles pattanóbogár (Selatosomus latus),

  • fényes pattanóbogár (Selatosomus aeneus),

  • márványos pattanóbogár (Actenicerus sjaelandicus),

  • szurkos pattanóbogár (Athous haemorrhoidalis),

  • szőrös pattanóbogár (Limonius pilosus).

Gyászbogarak:

  • sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum).

Alkonybogarak:

  • közönséges pejbogár (Omophlus proteus).

Tápnövénykör: a kis drótférgek elvileg minden termesztett és gyomnövény föld alatti részét károsítják. Legérzékenyebben a nagy tenyészterületű növényeket (kukorica, cukorrépa, burgonya, stb.) érinti a kártétel.

Kárkép: a drótférgek károsítása növény, illetve gyökértípusonként változik.

A csírázó kukoricamag belseje kirágott, a kelés hiányos.

A fiatal kukorica és a gabona föld alatti szárrészébe rágva a szövetek pusztulását okozza. A növény lankad, sárgul, vörösödik, súlyos esetben elpusztul.

A karógyökerű, a gumós, a hagymás szántóföldi és kertészeti növényekbe jellegzetes, barna, kerek nyílásokat rágnak, amelyek járatokká alakulnak. A károsított növények (burgonya, répafélék) a tárolás során, a kórokozók megtelepedése miatt tovább romlanak.

A gyümölcsfacsemeték vékony gyökereit elrágják, a vastagabbakba berágnak. A facsemete sárgul, sínylődik.

Az Agriotes fajok imágói általában a virágzó növényeken folytatnak érési táplálkozást. Csoportosulás tapasztalható cserjéken. Fiatal feketenyár hajtások levélalapi részén a kiváló nedvet fogyasztják.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában mindenütt elterjedtek.

A drótférgek gazdasági jelentősége az abundancia- és dominanciaviszonyuktól, valamint táplálkozási életformájuktól függ. A drótférgek kezdetben humuszevők (szaprofágok). Az egyes fajok ragadozókká (predátorok), míg mások életük későbbi szakaszában elsődlegesen növényevőkké (fitofág) válnak.

A kis drótférgek szántóföldjeink 80%-án megtalálhatók, négyzetméterenként 40–60 egyed is előfordulhat. A nagy drótférgek gazdasági jelentősége jóval kisebb. Gyakori közöttük a ragadozó és szaprofita faj. Az áldrótférgek általában fitofágok, de alacsony egyedszámuk, valamint rövid fejlődési idejük miatt jelentőségük a valódi drótférgekétől elmarad.

A drótférgek évente 6–8%-os kárt okoznak, de száraz, tápanyagban szegény talajokon a kár 30–40% is lehet. Kártételük igen jelentős a szántóföldön, konyhakertben, gyümölcsösökben, faiskolákban, csemetekertekben, sőt még a rét-legelő területeken is. A legsúlyosabb károkat a tág sor- és tőállású növénykultúrák szenvedik, ami helyenként elérheti a 100%-ot.

Fejlődésmenet: fejlődésük, fajoktól függően, 3–5 év között változik.

A bogarak sekélyen a talajban vagy az avarban telelnek. Telelőhelyüket április második felében hagyják el. Páraigényes fajok, ezért az esti és éjszakai órákban repülnek. Nappal az avarban, rögök között vagy a fák lombkoronájában rejtőzködnek.

Peterakásra a kevésbé bolygatott, lazább talajú, zártabb növényállományokat választják. Petét május–júniusban, a talajba, 1–2 cm mélyen raknak. A lerakott peték száma 150–200 db/nőstény. Az embrionális fejlődés csak a kellő nedvességtartalmú talajokban mehet végbe. Kiszáradt talajokban a peték elpusztulnak.

A fiatal lárvák négy hetes embrionális fejlődés után kelnek ki, és akkor kizárólag növényi korhadékanyagokkal táplálkoznak. Az élő növényi részek fogyasztását a harmadik lárvastádiumban kezdik meg. Fejlődésük alatt nyolcszor vedlenek, így tehát 9 lárvastádiumuk van. A lárvák korát a fejtokszélesség alapján lehet meghatározni.

A drótférgek humusz-, hő- és nedvességigényesek. A lárvák érzékenyek a talaj nedvességtartalmának ingadozására. Ennek megfelelően állandó vertikális mozgásban vannak. Humuszszegény talajokban nagyobb a horizontális mozgás. Nedves időjárás esetén a talaj felszínéhez közel tartózkodnak. A drótférgek számára az optimális talajhőmérséklet 20 °C körül van. A drótférgek 10–12 °C-on már nem táplálkoznak, és további csökkenés esetén (9 °C) telelőre vonulnak. A telelés mélysége 20–60 cm, néha még mélyebb is lehet. Fajtól függően 2–4 telet töltenek lárva alakban.

Bábozódnak a talaj felső, 20 cm-es rétegében, az utolsó év július–augusztus havában. A bábbölcsőben csontszínű szabadbáb található, amelyből augusztus végén, szeptember elején kel ki a bogár. A kifejlett imágó színesedik, a talajban marad vagy az avarszintbe megy telelni.

Ökológia és előrejelzés: a legtöbb faj lárvája a kötöttebb, savanyú erdei talajokat és a réti agyagtalajokat (pH 4–5) kedveli. Tömeges elszaporodás az olyan területeken jellemző, ahol az évi csapadékösszeg 700 mm felett van, és a csapadékos napok száma meghaladja a 200-at.

A fiatal drótféreg kezdetben szaprofág, később fitofággá válik, de idősebb korban még a kannibalizmus is előfordulhat (A. obscurus). A drótféreg növényi táplálkozásra való áttérése a talaj humusz- és nedvességtartalmától függ. Abban az esetben, ha a talaj humuszban szegény, nedvességtartalma pedig a faj számára az optimális alatt van, áttér a növény fogyasztására. Száraz időszakban és száraz talajokban a nedvdús gumókat és húsos gyökereket fogyasztja. Hiányuk esetén a talaj mélyebb rétegébe húzódik.

A polifág módon táplálkozó drótféregre riasztóan hat a len, a hajdina, a mustár és a csillagfürt.

A kis drótférgek természetes ellenségei közül a nagy bogárölő darazsat, a futóbogarakat, a vetési varjút, a seregélyt, a sirályt, a fácánt, a baromfit és a vakondokat kell megemlíteni.

A talajokban előforduló fitofág drótférgek és áldrótférgek felvételezését kora tavasszal és ősszel, térfogati kvadrát módszerrel végezhetjük. A felvételezéseket különösen azokon a területeken kell elvégezni, ahová érzékeny növénykultúrát kívánunk telepíteni. A felvételezések megkönnyítése céljából alkalmazhatjuk a gépesített talajminta-vételezést, továbbá a búzacsomós csalogató módszert, augusztus végén, gyommentes területen.

Kukoricában m2-enként 1–3 drótféreg kártételi veszélyhelyzetet jelent, míg sűrű vetésekben a 10–12 egyed/m2 okozhat érzékeny tőpusztulást.

Védekezés: a virágzó gyomok irtása, a sorközök megművelése, a rendszeres növényápolás, a tarlóhántás, általában a talaj felső rétegének kiszárítása ajánlható a peték elpusztítására. A bábozódásra időzített talajmunkákkal az érzékeny bábok jelentős hányadát elpusztíthatjuk. A károsítás csökkentését több szerves trágyával, talajmeszezéssel és több vetőmaggal is mérsékelhetjük.

A drótférgek ellen talajfertőtlenítéssel is védekezhetünk. Azoknál a növényeknél, ahol a fiatalkori, föld feletti kártevőkre nem kell számítani (pl. málna, facsemeték stb.), elegendő a nem felszívódó diazinon is. Ott, ahol a fiatalkori egyéb kártevők is várhatóan nagy kárt okoznak (pl. kukoricánál kukoricabarkó és fritlégy), a felszívódó forát és még inkább a karbofurán hatóanyagtól várhatunk mind a föld alatti terrikolok, mind a föld feletti károsítók ellen védelmet.

Újabban perspektivikus módszernek ígérkezik – a környezet peszticid-tehermentesítése és ökonómiai okok miatt is – a vetőmagvak csávázása karbofurán hatóanyag-tartalmú inszekticidekkel.

Cserebogarak

(Melolonthidae)

Egyedfejlődésük általában több évig tart. A talajban lárva vagy imágó alakban telelnek. A kora tavasszal rajzó fajok imágó alakban telelnek. Gyakori a hímek nőstényeket megelőző rajzása (protandria). Az embrionális fejlődéshez nélkülözhetetlen a nedvesség, mert a peték annak hatására megduzzadnak, és ez a zavartalan embriófejlődés biztosítéka. A lárva a talajban horizontális és vertikális mozgást végez a talajnedvesség, a talajhőmérséklet változásaitól, a tápanyag- és a szén-dioxid-forrástól függően.

A lárva polifág gyökérkártevő, a legkülönbözőbb növények gyökerein kifejlődik. A tápnövény gyökereit elrágja, hámozza (facsemeték), gödrös mélyedéseket készít (gyökgumósok, hagymás növények). A károsított növények fonnyadnak, gyengén fejlődnek, kipusztulnak. Rágásával utat nyit – elsősorban a raktározás alatt – a másodlagosan károsító kórokozóknak. A fiatal lárvák humuszevők. Egyes fajok (néhány apró termetű cserebogár, virágbogár és gabonaszipoly) lárvái fejlődésük későbbi szakaszában is elsődlegesen elhalt növényi részekkel, humusszal táplálkoznak, így jelenlétük nem veszélyes.

Az egyes fajok imágóinak tápnövényköre jóval szűkebb, mint a lárváké, és egymástól is nagy eltérést mutatnak. Az imágók a tápnövény leveleit szabálytalan szélű, karéjozó rágással károsítják. Gradáció idején, az elsődleges tápnövényeken tarrágást okozhatnak.

Hazánk területén leggyakoribb és legjelentősebb kártevő cserebogárfaj a májusi cserebogár, ezért részletesen csak e fajjal foglalkozunk.

Májusi cserebogár (Melolontha melolontha)

Tápnövénykör: az imágók a lombos erdei fák (cser, tölgy, vadgesztenye, nyár), a gyümölcsfák közül főként a csonthéjasok, továbbá a málna és a szőlő leveleit fogyasztják. A lárvák a szabadföldi, a kertészeti, a gyümölcs és az erdészeti növények föld alatti részének rágásával okoznak kárt. Ezek közül is a szamóca és a saláta a kedvenc tápnövényük.

Kárkép: lombos fákon a levélkártétel először szabálytalan karéjozás, ami később tarrágásba is átmehet. Kényszerből a tűlevelű fákon is táplálkozik. A lárvák a gyökérzetet (hajszálgyökér, főgyökér, húsos gyökértermés, karógyökér) és a föld alatti szárrészt rágják. A károsítás következtében a palánták, a fiatal növények, a csemeték hirtelen lankadása a vastag és mély gyökérzetű növények gyenge fejlődése, sárgulása a szembetűnő. Lankadó tövek alatt vagy azok közelében a károsító pajor megtalálható. Gyök-gumós növények esetén a föld feletti rész hervadása nem jellemző. A kártétel a termés betakarításakor szabálytalan berágások formájában látható. Gradáció esetén a lárvák a gyümölcsfák gyökérzetét is elrágják, aminek következtében azok kiszáradnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Észak- és Közép-Európában, a volt Szovjetunió területén és Kis-Ázsiában egyaránt megtalálható. Hazánkban a Dunántúlon, az Északi-hegyvidéken, az Alföld északi peremén és a Nyírségben elterjedt. A Kárpát-medencében hét cserebogártörzs alakult ki. A hét törzs közül az V., VI., VII. törzsek károsítanak hazánk területén. Az V. törzs kártételi övezete a Balatontól délre eső megyék területe. Rajzási évei 1986–1989–1992–1995–1998. A VI. törzs az ország nyugati részén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén fordul elő. Rajzási évei 1987–1990–1993–1996–1999. A VII. törzs a Mecsek-hegységben, valamint Gödöllőtől Ceglédig terjedt el. Rajzási évei 1988–1991–1994–1997–2000.

A pajorok a termesztett növényekben évente 4–6%-os közvetlen kárt, ezenkívül nehezen értékelhető, közvetett minőségi veszteségeket okozhatnak. A károk helyenként az 50–60%-ot is elérhetik vagy meghaladhatják.

Fejlődésmenet: fejlődése hazánk területén három évig tart.

Az ug1tolsó telet bogár alakban tölti a talajban. Az időjárási viszonyok függvényeként április második felében és május hónapban rajzik.

Az imágók az alkonyati órákban repülnek és kopulálnak. A bogarak hajnalban, a reggeli órákban dermedten kapaszkodnak a fák lombkoronájában. A megtermékenyített nőstény peterakás végett felkeresi a kevésbé árnyékolt területeket, erdei tisztásokat, az erdő közeli egyéb sűrű növényállományú táblákat.

Petéit a talajba rakja 20–30-as csomókba, és ezt 2–3 alkalommal megismételheti. Közben pár napos ismételt érési táplálkozást folytat, majd újra kopulál.

Az embriófejlődés – a talaj hőmérsékletétől és nedvességétől függően – 30–50 napig tart. A peték a talajnedvesség hatására eredeti méretük háromszorosára is megduzzadnak.

A lárvakelés június végétől kezdődik. A kikelt lárva először humusszal táplálkozik. Az első vedlést követően fitofággá válik. Az első vedlés a peterakás évében nyár végére, a második pedig a következő nyár elejére esik. A három lárvafokozatnak megfelelően a lárva kora a fejtok mérete alapján meghatározható (L1 = 2–3 mm, L2 = 3,5–5 mm, L3 = 6–7,5 mm).

Az idős lárva (L3) a legkárosabb. A talajban horizontális és vertikális irányú, aktív mozgást végez. Egyik növénytől a másikhoz való vándorlása mindössze néhány méter. A vertikális irányú mozgást a talaj nedvességtartalma és hőmérséklete határozza meg. Mozgása ősszel lefelé, tavasszal felfelé irányul. A talajfelszín közelében általában május végén, június elején található a pajor. A talaj típusától függően változik a telelési mélység, ami gyakran eléri az egy métert.

A májusi cserebogár két telet tölt lárva alakban, amit a harmadik év nyarának közepén követ a bábozódás. Bábozódik az első ásónyom mélységében. A bábbölcsőben kialakult szabadbábból őszre átalakul imágóvá, amely azonban nem jön elő, hanem áttelel. A fejlődésmenet tehát három évig tart, ennek megfelelően három évenként rajzik a májusi cserebogár. A hazánkban élő három törzs területileg szétválik, ezért eltérő területen, de minden évben van rajzás. Azokon a területeken, ahol két, egymást követő évben rajzást tapasztalunk, ott két májusicserebogár-törzs él.

Ökológia és előrejelzés: a rajzó imágó peteprodukciója a rajzás alatt uralkodó időjárástól függ. A hűvös időjárás késlelteti a rajzást. A peterakás idején uralkodó száraz, meleg időjárás veszélyt jelent az imágóra és a peteszámra. A petéknek és a kikelő lárvának a nyirkos, üde talaj kedvez. Száraz talajban a peték nem tudnak megduzzadni, ezért tömegesen elpusztulnak. A lárva fejlődésének a talaj gazdag humusztartalma kedvez, viszont a magas talajvíz gátolja. Az árasztást, a belvizeket a lárva kevésbé tudja elviselni. A lárva téli hideg merevsége + 3 °C-on következik be, –4 °C-on már elpusztul. A lárva tavaszi mozgása 7 °C felett kezdődik. A táplálkozási küszöbérték 11–12 °C.

Fontos prognosztikai feladat a rajzás helyének és idejének meghatározása. A rajzás fénycsapdával (125 W-os HGL izzó, koronaszintben rögzítve) jól nyomon követhető. Az imágók táplálkozási helyén az egy folyóméterre eső ágdarabon található egyedek száma szintén jó adatot szolgáltat. A lárva egyedsűrűségéből hosszú és rövid lejáratú előrejelzés egyaránt adható. A talajlakó kártevők, a pajorok és a drótférgek egyedsűrűsége térfogati kvadrát módszerrel állapítható meg. A mintavétel történhet kézi mintagödörásással vagy gépi mintavételezéssel. Megbízható eredményt ad továbbá a búzacsomós csalogató módszer.

A kártételi veszélyhelyzet függ a lárva korától, a kultúrnövény fenológiai stádiumától, a talaj nedvesség- és humusztartalmától. Így pl. sűrű állományú búzában m2-enként 3–4 L2-es pajor, ritka sor- és tőtávolságú kukoricában 1–1,5 L2-es, 0,5–1 L3-as pajor jelent kártételi veszélyhelyzetet.

Védekezés: az évközi talajművelés a lárvaszámot jelentősen csökkenti. A helyes növényi sorrend és növényválasztás a költséges talajfertőtlenítést esetenként szükségtelenné teszi.

A táplálkozó imágók nem szóródnak szét az erdő egész területén, ezért elegendő a 150–200 m-es szegélykezelés. Az inszekticidek közül jó eredményt adnak a malation, a foszfamidon és a dioxakarb hatóanyag-tartalmúak, földi vagy légi gépekkel kijuttatva. Erdősávok, út menti fasorok, gyümölcsösök kezelésére jó hatású a malation hatóanyag-tartalmú aerosolköd, különösen eredményes a „rajzófák” kezelése. Az imágópusztítás akkor jár eredménnyel, ha még peterakás előtt végezzük. A lárvák ellen hatékonyan alkalmazhatók forát, karbofurán, diazinon, terbufosz, klórpirifosz, teflutrin, bendiokarb és karboszulfán hatóanyag-tartalmú talajfertőtlenítő granulátumok. A granulátumok kijuttathatók szórva és sorba. A lényeg, hogy a készítményeket azonnal dolgozzuk a talajba. A sorkezelés előnye, hogy a vetéssel egy menetben történik és kisebb adag szükséges.

A legnagyobb egyedszámban jelentkező májusi cserebogár ismertetése után röviden foglalkozunk a hazánkban időnként, illetve tájegységenként nagyobb számban fellépő cserebogárfajokkal.

Erdei cserebogár (Melolontha hippocastani)

Az imágó és a lárva nagyon hasonlít a májusi cserebogárhoz. Az európai és szibériai lazább homoktalajokon élő kártevő. Kártétele különösen a tölgyerdőkkel határos területeken jelentkezik. Fejlődése három évet igényel, de egy-két héttel előbb jelentkezik a májusi cserebogárnál. Fejlődése során két telet lárva, az utolsót pedig bogár alakban tölti.

Kalló cserebogár (Polyphylla fullo)

Hazánk homoktalajain az imágó általában július elejétől a szőlő, a gyümölcsfacsemeték, az akác, a tölgy, a fekete és az erdei fenyő, a napraforgó stb. leveleit rágja. Fejlődése négy évig tart. Mind a négy telet lárva alakban tölti a talajban.

Keleti cserebogár (Anoxia orientalis)

A homoktalajok jellemző faja, faunaterületünkön tömeges fellépése ritka. Négyéves fejlődésű. Az utolsó telet is lárva alakban tölti.

Pusztai cserebogár (Anoxia pilosa)

A homoktalajokat kedveli. Tápnövényei közé tartozik az erdei fenyő. Hároméves fejlődésű, mind a három telet lárva alakban tölti.

Áprilisi vagy vörhenyes cserebogár (Rhizotrogus aequinoctialis)

A sík- és a dombvidékek kötöttebb területeinek elterjedt cserebogárfaja. Az imágó nem táplálkozik. A lárva elsődlegesen szántóföldi növények gyökerein él. Hároméves fejlődésű, az utolsó telet imágó alakban tölti.

Közönséges júniusi cserebogár (Amphimallon solstitialis)

Középkötött és laza talajainkon közönséges. Az imágó kártétele jelentéktelen. Nem vagy csak elenyésző mértékben táplálkozik. Kétéves fejlődésű. Júniusban rajzik, a második telet is lárva alakban tölti.

Zöld cserebogár (Anomala vitis)

Elsődlegesen a homoktalajokhoz kötődő faj. Az imágó a szőlő, az alma, a kajszi, a napraforgó stb. leveleit rágja. A lárva gyökérkártevő. Kétéves fejlődésű. Június–júliusban rajzik. Mindkét telet lárva alakban tölti.

Bundásbogár (Epicometis hirta)

Az imágó polifág, virágporevő. A gyümölcsfélék, a szőlő, de a virágzó szántóföldi növények (rozs, repce) virágrészeit is rágja, azok terméketlenségét okozza. A lárva gyökerekkel táplálkozik, kártétele nem jelentős.

Kukoricabogár

(Diabrotica virgifera virgifera)

Tápnövénykör: fő tápnövénye a kukorica, de fogyasztja a lucernát, a napraforgót és egyes dísznövényeket is. További tápnövényei közé tartozik még a tarackbúza, a tőtippan, az árpa, a muharfajok, a búza és a rizs. Az imágó érési táplálkozása során felkeresi még a tökfélék és a szőrős disznóparéj virágait is.

Kárkép: az imágó és a lárva táplálkozását tekintve oligofág. Az imágó táplálkozása során károsíthatja a leveleket és a címert. Kártétele kifejezetten veszélyes a pollen és a bibeszálak fogyasztása miatt. A bibeszálak alkotta bajuszt sokszor teljesen elfogyasztja. Ilyen esetekben még a csuhélevelek alá is berág. A bibekártétel következménye a megtermékenyítés elmaradása, és ezért a hiányos megkötés következtében ablakos lesz a cső. A lárvák a gyökerekben táplálkoznak. A fiatal lárvák a kukorica vékonyabb gyökereit rágják, az idősek pedig a pányvázó- vagy támasztógyökerekben károsítanak. A kártétel hatására a növények fejlődésükben visszamaradnak, a szél hatására pedig kitörnek vagy csak elfekszenek, és így nehezítik a betakarítást. A kártétel következménye másodlagos gyökérképződés is lehet. Ezek a gyökerek barnás, pirosas színűek, és fogékonyak lesznek különböző kórokozókra.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: eredetét tekintve közép-amerikai faj. Észak-Amerikába kukoricaszállítmányokkal jutott el, ahol károsítóként 1909-ben írták le. Az USA minden jelentős kukoricatermesztő területén, Kanadában és Mexikóban is előfordul. Európában új kártevő fajnak tekinthetjük, először 1992-ben találták meg Szerbiában, a belgrádi repülőtér közelében. Azóta károsít a Szerémségben és Bánátban, a Száva mentén. A jelenlegi helyzet figyelembevételével a hazai kukoricatermesztésünkre potenciális veszélyt jelentő fajnak tekinthetjük, mivel 1995-ben hazánk Szerbiával határos területein néhány egyedet már fogtak a kihelyezett csapdák. Az USA-ban az okozott kártételek következtében a kukoricatermesztés veszteségét 2,1%-ra értékelték. Szerbiai adatok szerint a termésveszteség 10–30%, de esetenként az 55%-ot is eléri.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke fejlődik.

A talajban telel pete állapotban. Az embriófejlődés 11 °C fölött veszi kezdetét, majd azt követően június–július hónapokban kel ki a lárva. A lárva fejlődése három hétig tart, de az elhúzódó kelés miatt június 10-től augusztus 10-ig lehet táplálkozó egyedeket találni. A kifejlődött lárva a talajban bábbölcsőt készít, és abban bábozódik. A bábállapot általában egy hét, és ezt követően jelenik meg a növényeken az imágó. A báb június 20. és augusztus 15. között található a talajban. Az első imágó már július közepén jelentkezik, és gyakorlatilag ettől számítva október elejéig lehet vele találkozni a növényeken. Az imágó élettartama 5–6 hét, amiből a peterakás produktív szakasza 2–2,5 hét. A peterakás augusztus elejétől szeptember 10-ig intenzív. Ez alatt az idő alatt a nőstény 295–600 petét rak, ami alapvetően a hőmérséklet alakulásától függ. A petét a talaj 10–25 cm-es rétegébe rakja, amely áttelel.

Ökológia és előrejelzés: a faj általában melegkedvelőnek tekinthető, de aktivitásához szükséges a levegő relatív páratartalma is. A hímek 23–25 °C-on, a nőstények 25–27 °C-on mutatják aktivitásuk maximumát. A peteprodukció 16 °C-on 295, 26,5 °C-on 600. Laboratóriumi körülmények között az átlagos peteszám 1023. Vizsgálatokkal igazolták, hogy az öntözéses termesztés kedvez a faj egyedszám-növekedésének.

A kártevő eltérő fejlődési alakjainak felmérésére – előrejelzési céllal – különböző módszerek alkalmazhatók. Ősszel és kora tavasszal talajszonda segítségével mintákat veszünk elkülönítve, 10 és 20 cm mélységig. Ezeket a mintákat vízben szuszpendáljuk, és magnézium-szulfát hozzáadásával biztosítjuk a peték kiválását. Ha mintánként öt vagy annál több az előforduló pete, akkor fel kell készülni a védekezésre.

Az imágó egyedszámának felmérésére 10 × 30 cm-es, sárga színű, nem száradó ragasztóval bekent lapokat alkalmazunk. Az imágók gyűjtésére eredményesen használhatók a hazánkban kifejlesztett szexferomon ragacsos lemezcsapdák. Az imágó egyedszámának megállapítása növényegyed-vizsgálattal is megoldható a kora reggeli és késő esti órákban, amikor azok a növényeken, a kukoricacsöveken és a bajuszon táplálkoznak. A csemegekukoricán növényenként előforduló egy imágó már veszélyesnek tekintendő.

Védekezés: azokon a területeken, ahol a kártevő előfordul, célszerű a regenerációra képes, toleráns hibrideket termeszteni. Fontos az időbeni vetés, a nitrogéntrágyázás és a sorközök kultivátorozása. Gondoskodni kell a gazdanövények, elsősorban a gyomnövények irtásáról és a silókukorica korai betakarításáról. Kerüljük a monokultúrás termesztést.

Az eddigi külföldi tapasztalatok figyelembevételével a monokultúrában termesztett kukorica esetében a vetőmag csávázása is eredményes lehet a lárvák ellen. Erre a célra felhasználhatók karbofurán hatóanyag-tartalmú készítmények, de alkalmazható talajfertőtlenítés is karbofurán, terbufosz, forát és klórpirifosz hatóanyag-tartalmú készítményekkel. Eredményesek az inszekticidgranulátumok a sorköz talajába való kultivátoros bedolgozással. Hazánkban még nincs engedélyezett eljárás, ami azonban a kártevő térhódításával várhatóan bekövetkezik.

Kukoricabarkó

(Tanymecus dilaticollis)

Tápnövénykör: a kukoricán kívül a tavaszi árpát, a búzavetéseket, továbbá a termesztett fűfajok közül a komócsint, a rozsnokot károsíthatja. A napraforgón is találkozhatunk néha jelentős kártételével.

Kárkép: fő kártevő a bogár, amely a rögös szerkezetű talajba későn vetett, fejlődésben visszamaradt kukorica veszedelmes kártevője.

A „szeg állapotban” lévő kukoricát tőben elrágja. Súlyos károk esetén a kukorica nem vagy csak hiányosan kel. A kukoricát 2–3 leveles állapotban is tönkre teheti. Az idősebb kukorica a kártételt kiheveri, kevés termésdepresszióval azonban számolnunk kell.

Rágása kezdetben a csipkéző bogarak kártételére hasonlít, „U” alakú karéjos rágás. Később a rágások szabálytalanná válnak, különböző mélységűek és alakúak lesznek a karéjok. A mélyebb berágások következtében a levelek megvörösödnek, letörnek, elfonnyadnak.

A lárva a hajszálgyökereken táplálkozik. Kártétele a növény fejlődésének előrehaladt volta miatt nem jelentős.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: kelet-mediterrán faj, Törökország, Görögország, Bulgária, Románia, Jugoszlávia, a volt Szovjetunió, és Európa déli részein mindenütt megtalálható. Hazánkban a középhegység vonalától délre gyakori, sőt a Kisalföldön is súlyosan károsít. Legjelentősebb kártételét a Mezőföldről, Fejér, Komárom és Tolna megyéből jelezték.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke van.

Imágó telel az előző évi kukoricatábla talajában 20–50 cm mélyen. A bogarak már április elején, tömegesen pedig április végén megjelennek. Táplálkozásuk több hétig elhúzódik. Eleinte gyomnövényeken, pázsitfüveken (acat, tarack), később a kelő vetéseken (kukorica, napraforgó) táplálkoznak.

A bogarak gyalogosan keresik fel a kukoricavetéseket, ott tömörülnek. Előfordul, hogy m2-enként 40–60 egyedet is találunk. A bogarak a meleg esti, éjszakai órákban károsítanak. Borús, párás, meleg időben nappal is táplálkoznak. Az imágók a földrögökhöz való hasonlóság miatt nehezen ismerhetők fel. Külső inger hatására holtnak tettetik magukat.

Az érési táplálkozást és a kopulációt követően a peterakás május és június hónapokra esik. Petéit kisebb csomókban vagy egyesével a növények tövéhez közel, talajrepedésekbe vagy a rögök alá helyezi. A peték száma 150–200 között változik, amelyek lerakása időben elhúzódó.

A csontszínű, kukac típusú lárva két hét múlva kel ki. Először humusszal, majd a növények hajszálgyökereivel táplálkozik. A lárva háromszor vedlik. Négy lárvastádiuma van. Nyár végén az elkészített bábbölcsőben szabadbábbá fejlődik, és még az ősz folyamán bogárrá alakul. Az imágó csak a következő év tavaszán jön elő.

Ökológia és előrejelzés: tömeges elszaporodásának kedvez a mezőségi, az erdőségi és a homoktalaj. Az imágónak a száraz március, április, míg a lárvának a meleg, párás, csapadékos május hónap a kedvező.

A monokultúrás kukoricatermesztés kedvező feltételeket teremt számára, elősegíti a népes populáció kialakulását. A napraforgón, a lucernán, a répaféléken fejlődő lárvából kisebb imágó lesz.

Az áttelelt bogarak egyedsűrűségét tél végén, tavasszal a régi kukoricatáblán kell megállapítani térfogati, illetve területi kvadrát módszerrel, és ennek alapján rövid lejáratú előrejelzést adunk a várható fellépésről. Fel kell készülni a preventív védelemre, ha a telelő bogarak száma m2-enként eléri a 3–4 egyedet. A kukorica kelésétől 15–20 cm-es fejlettségig 3–4 naponként kell a vetést vizsgálni, főleg a táblaszéleken. Védekezni kell, ha a bogarak száma m2-enként meghaladja a 3–4-et vagy a lombpusztulás mértéke a 20–25%-ot.

Természetes ellenségei közül említésre méltó a baromfi, a fácán és a fogoly. Nedves, hűvös időben a talajban a lárvát és a bogarat is pusztítják az entomopatogén gombák.

Védekezés: a preventív védekezés alapja a helyes vetésváltás. Jó talaj-előkészítéssel, növénytáplálással elősegítjük a kukorica intenzív fejlődését, és az „kinő a kártevő foga alól”. Fertőzött táblákon utóveteményként kalászost vessünk. A sűrű vetés mikroklímája sem a bogárnak, sem a lárvapopulációnak nem kedvez.

Frontális támadás esetén körülárkolással, csíkporozással előzhetjük meg a betelepülést. A drótférgek és a pajorok ellen alkalmazott talajfertőtlenítés szintén preventív védelmet ad. A bogarak ellen állománykezelésre benszultap, foszfamidon, metilparation, kartap és metidation hatóanyag-tartalmú készítmények jó eredménnyel használhatók.

Kukoricamoly

(Ostrinia nubilalis)

Tápnövénykör: tápnövénye a kukorica, a komló. Megél a kenderen, a cirkon, a kölesen, a paprikán, a paradicsomon. A dudvás gyomok között a disznóparéjt, az ürömöt és a kakaslábfüvet kedveli. Az irodalomból 240 tápnövénye ismert.

Kárkép: a kárt a hernyó a szár belsejének végigrágásával okozza. Károsításának fő időszaka június–augusztus. Az internódium bélszövetében járatot rág, a nóduszt a legtöbb esetben kikerüli, a csőtermést és az érő szemeket is megrághatja. A kukorica termésmennyisége csökken, kényszeréretté válik, ezáltal a magvak csírázóképessége romlik. A molyos tövek a sebzési helyeken golyvásüszöggel és fuzáriummal fertőződhetnek. A berágás helyén a címert a szél gyakran letöri. Ha a hernyó már címerhányás előtt behatol a szárba, akkor a címert borító leveleken sörét nagyságú, kerek lyukak láthatók. Nyár második felétől a száron a levelek hónaljában, a nóduszok felett és alatt lyukakat találunk, amelyből fűrészporszerű rágcsálék- és ürülékcsomók lógnak ki. A felmetszett szárban az ízközök végig rágottak, benne rágcsálék és ürülék található. A károsított komló tobozai léhák lesznek.

A kenderen károsítva a rost és a mag minősége romlik. Az elfonnyadó levél nyele végig rágott. A száron rágcsálék és ürülék nyomai láthatók. A hernyók behatolási helyén szövetburjánzásból eredő vastagodások keletkeznek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európában őshonos kártevő. Elterjedt Kis-Ázsia, Japán, Észak-Afrika területén. Behurcolták Észak-Amerika kukorica-, gyapot- és kendertermő területeire, ahol jelenleg sokkal nagyobb gondot okoz, mint az őshazában.

Hazánkban mindenütt előfordul. Kártétele a fő kukoricatermesztő körzetekben a legjelentősebb. Kedvez számára a monokultúrás kukoricatermesztés.

A molyos kukoricatövek fizikai hatásokra (szél, munkagép) könnyen eltörnek, ezáltal a gépi betakarítás nehezebb lesz. A kukoricamollyal fertőzött növények csőtermése 36%-kal kevesebb az egészségesekénél.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke van. A melegebb éghajlatú országokban és Amerikában évente 2–3 nemzedéke is kifejlődhet.

A kifejlett hernyó telel a kukoricaszárban vagy a gyomok dudvás szárában. A lepke június második felében, július elején repül. Előbb a hím, néhány nap múlva a nőstény egyedek rajzása tömeges. A fénykerülő lepke a szélcsendes, meleg esti órákban repül.

A nőstény petéit a kiemelkedő, magas kukoricanövények felső leveleinek fonáki részére rakja a főér mellé, 16–20-as csomókba, amelyeket habszerű váladékkal véd. Meleg időben a peterakás egy-két héten belül lezajlik. A nőstény peteprodukciója 250–300, de kivételes esetben 700–1000 is lehet.

Az embrionális fejlődés rendszerint egy hetet vesz igénybe. Ezt követően kibújik a petéből a gyengén szőrözött, szürke színű hernyó. Eleinte együtt maradnak és a levélen hámozgatnak, majd hosszú fonalat eresztve a szél segítségével, „hintázva” jutnak át a szomszédos növényekre. Ez a magyarázata a gócszerű fertőzésnek. Az első vedlés után többnyire az összesodort levelek között a fejlődő címerbe vagy a szárba hatolnak. Előfordul, hogy egy szárban több hernyó is károsít. A bélrészben lefelé haladó járatokat rágnak. Fejlődésük 3–5 hét, ezalatt négyszer vedlenek. A kifejlett lárva többnyire a kukoricaszár 3–5. ízközében (internódiumában) található. Szeptembertől diapauzába vonul a lárva, és a károsítás helyén telel át. Az áttelelt hernyó tavasszal már nem táplálkozik, hanem bábbölcsőt készít, járatának kiszélesítésével a száron kerek röpnyílást rág. A járatot és a röpnyílást finom szövedékkel és rágcsálékkal eltömi. Májusban alakul bábbá, majd 2–3 hét múlva kezdődik a lepkerajzás.

Ökológia és előrejelzés: hazánk melegebb, délkeleti területein kétnemzedékes biotípus is ismert. Itt az első nemzedék elsősorban a kendert károsítja. A kenderen kikelő hernyó a fejlődő növény levélnyelét, majd a szár bélszövetét odvasítja. A kenderben 3–4 hét alatt kifejlődő lárvák 80%-a diapauza nélkül bábozódik, majd augusztusban lepkévé alakul. Az augusztusban rajzó lepkék petéiket a magkenderre, a disznóparéjra, a kakaslábfűre, esetleg más, dudvás szárú növényekre rakják. A hernyók ezekben a növényekben telelnek át.

Ökológiai igénye – a klimatikus tényezők tekintetében – megegyezik a kukoricáéval. A bábozódási időszakban (május) csapadékos, párás időjárást kíván. A rajzás és peterakás idején száraz, meleg, szélcsendes időt igényel. A hernyók kelésének viszont a párás, meleg kedvez. Augusztus–szeptemberben száraz meleget igényel, ami a szár gyors beérését teszi lehetővé. A telelő, diapauzáló lárva a hideget és a nedvességet jól bírja.

Hűvös, nedves években a gombás, baktériumos (Bacillus thüringiensis) hernyóbetegségek, járványok tizedelik meg a lárvapopulációt.

A rajzás idejéről és dinamizmusáról a fénycsapda ad megbízható adatokat. Tővizsgálattal a petecsomók számából következtethetünk a fertőzés erősségére. Ha a tövek 20–25%-án petecsomó található, a kárveszély nagy, és idejében fel kell készülni a vegyi védekezésre.

Védekezés: az előző évi kukorica- vagy cirokszárat május 15-ig fel kell takarmányozni vagy meg kell semmisíteni. A fertőzött kenderszárat a feldolgozó üzem köteles külön kazalban tárolni, amit a termelési évet követő május 15-ig fel kell dolgozni vagy be kell áztatni (5/1988. sz. MÉM-rendelet). „Parazitamentés”, illetve azok kímélése érdekében szükséges a műveletekkel május első dekádjáig várni.

A korábbi vetésű kukoricák molyfertőzöttebbek, mint a május elején vetettek. Hazai tapasztalatok alapján a martonvásári hibridek molytűrőnek bizonyultak. A sűrű vetés kedvez a gócos fertőzésnek. A silókukorica szárát alacsony tarlóra vágva takarítsuk be. A címerezés csökkenti a molyfertőzést. Az időben és jó minőségben végzett kukoricaszár-betakarítás (szártépővel való feldolgozás), majd műtrágyakiszórás és mély alászántás növeli a lárvák mortalitását, illetve csökkenti áttelelési esélyüket.

A biológiai védekezés terén nagyüzemi kísérletekben bíztató eredményeket értek el Bacillus thüringiensist tartalmazó „biopreparátumok”-kal. A granulátumot („Bactospeine G”) vagy a permetezőszert (Dipel, Thuricide HP) tömeges lárvakeléskor, légi úton kell kijuttatni.

Természetes ellenségei közül legjelentősebb a Trichogramma petefürkész. A lárvákat a fürkészlégy, a gyilkosfürkész és a fürkészdarázs pusztítja. A lárvák és bábok összparazitáltsága azonban ritkán haladja meg a 10–20%-ot. A madarak közül a harkály, a varjak és a verebek a szárban telelő hernyópopulációt gyérítik.

Vegyszeres védekezés a fiatal hernyók ellen a leghatásosabb. Erre a célra dimetoát, foszfamidon, formotion, aszimetrin, cipermetrin, deltametrin, lambda-cihalotrin, teflubenzuron, fenvalerát és metidation hatóanyag-tartalmú permetezőszerek használhatók. A szárban lévő idősebb hernyók ellen a diazinon hatóanyag-tartalmú granulátum repülőgépes kijuttatása eredményes. A levelekre hulló granulátumszemek a kukorica levelén legördülnek a levélhónaljba, a nóduszhoz. A nóduszt kerülő lárvák közvetlen kapcsolatba kerülnek az inszekticiddel, ami elpusztítja őket.

Mezei pocok

(Microtus arvalis)

Tápnövénykör: polifág, de elsősorban a szénhidrátban, a fehérjében és az olajban gazdag növényeket, illetve terméseket károsítja (évelő pillangósok, gabonafélék, kukorica, borsó, napraforgó stb.). Aszályos nyári hónapokban a nedvdús terményeket (cukorrépa, burgonya, káposzta, paradicsom, sárgarépa stb.) fogyasztja, az őszigabona- és az évelőpillangós-vetésekben pedig különösen a téli hónapokban okozhat jelentős károkat.

Kárkép: a kárkép növénynemenként változik. Az elvetett magokat kiszedi a talajból, a kelés hiányos lesz. Az őszigabona-vetéseket, pillangósokat a téli hónapokban foltokban lerágja. Az érő gabonafélék szárát elrágja, a kalászokat pedig a helyszínen elfogyasztja vagy kotorékába viszi. Aszályos hónapokban a nedvdús terményekbe belerág. Járatok készítésével a növényeket közvetlenül is veszélyeztetheti, de azok felfagyását és kifagyását is elősegítheti. A góréban tárolt csöves kukoricát, a halomban tárolt szemes kukoricát is megdézsmálja.

Faiskolákban nagy kárt okozhat a gyökerek elrágásával, a gyökérnyak vagy a fiatal törzs körberágásával. Réteken és legelőkön gyakran a talaj felszínén láthatók az elágazó járatok és a lyukak. A lakott lyukak felismerhetők a bejárati nyílás előtti morzsás talajszerkezetről és a növényi maradékokról. A lakott lyukak környékén a növények károsítottak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: elterjedt kártevő Európában, Közép- és Észak-Ázsiában. Hazánk egész területén, de főként a dombvidékeken gyakori.

Rendkívüli szaporodóképessége és kártétele miatt „veszélyes károsító” (MÉM 5/1988.). Károsítása kiterjed a betakarított terményekre (vermekben, górékban, raktárakban). Károsíthatja és ürülékével szennyezheti a tárolt élelmiszereket és terményeket. Kártétele a növények minden részére kiterjed. A zöld növényi részek és gyökerek megrágásával különösen nagy károkat okozhat az őszi vetésekben és az évelő pillangósokban, valamint a legelőkön.

Fejlődésmenet: a nőstény élete (0,5–1,5 év) folyamán 4–6 alkalommal fial. A fiatalok 4–6, az idősebbek esetenként 8–10 kölyköt hoznak világra.

Az ivarérett, áttelelt pocok március–áprilisban fial először. Az utódok a 9. napon látnak, az anya 18–20 napig táplálja és gondozza őket. Ezt követően önálló életet élnek. A nőstény az ellést követő rövid időn belül újból megtermékenyül és a szoptatással egy időben hordja ki a következő fészekaljat. Optimális körülmények között havonként szaporít. A pocok társas életet kedvelő állat, nagy kolóniákban él. A fiatal pockok az új lakásokat a régi közelében építik, és ennek következménye, hogy a szaporodás gócszerű lesz.

A pocok mozgása élénk, jól szalad, szükség esetén úszik. Táplálékszerzés érdekében felmászik a növényre. Általában háromóránként élénkül fel, mert ilyen időközönként éhezik meg. Téli álmot nem alszik, a hó alatt is táplálkozik, ezért csak keveset gyűjt télire. Fészkét 20–30 cm mélyen a föld alatt készíti el, gömbölyűre kotorja, majd növényi anyagokkal kibéleli. Fészkéből sugár irányban ágaznak szét az élelemszerző járatok. Ezek a járatok a talaj felszíne alatt sekélyen futnak. Télen, vastag hótakaró alatt, a hóban is készíthet járatokat. Fészkéhez közlekedési utakat készít a talaj felszínén, amelyeket megtisztít a növényektől. Fészkének általában 6–7 kijárata van. Éléstára 20–30 cm mélyen található a talajban.

Ökológia és előrejelzés: elszaporodásának kedveznek az egymást követő száraz, meleg évek. Leginkább a kötött és a középkötött talajokon szaporodik el. A telelő pocok számára kedvező a hosszú ősz, az enyhe és száraz tél.

Elszaporodását akadályozza a gyors hóolvadás, a hosszú esőzések, a zivatarok, a záporok és az áradások. Zavartalan életmenetét az aszályos nyár is megakadályozza, amely az utódok számának lényeges csökkenéséhez vezet. Ökológiai szempontból – figyelembe véve az elszaporodását – három területet különítünk el:

  • rezervátor terület vagy tartós tenyészhely (a faj fennmaradását elősegítő, bolygatás nélküli, magasabb fekvésű, gyér növényzetű, parlag terület),

  • akkumulátor terület vagy gyűjtőterület (a faj nagy szaporaságához nélkülözhetetlenek a fehérjében, szénhidrátban, vitaminban gazdag évelő pillangósok, őszigabona-vetések),

  • depresszor vagy gyérítő tenyészőhely (a faj számára biológiailag és ökológiailag nem kedvező, rövid tenyészidejű, bolygatott talajú növénykultúrák, pl. borsó, len, burgonya stb.).

Tömeges felszaporodását rendszerint gyors összeomlás követi. Ennek oka lehet a táplálék hiánya, az esőzések, a beltenyésztés következtében bekövetkező leromlás, a betegségek fellépése (lépfene, tífusz, rüh) és a természetes ellenségek (róka, vaddisznó, varjú) gyérítő hatása.

Az előrejelzés során kell megállapítani a mezei pocok egyedsűrűségét csapdázással, kiszántásos módszerrel vagy a lakott lyukak számlálásával (területi kvadrát módszerrel 100 m2-es területen vagy sávfelvételezéssel).

Az eredmények alapján kell eldönteni, hogy mely kultúrákban, mely táblán szükséges a védekezés. Ha 100 m2-en ősszel kettőnél, tavasszal egynél több a lakott lyukak száma, védekezni kell. Csapdázás esetén 8 pocok/100 m2 már veszélyes. A távelőrejelzésben jelentős szerepe van a bagolyköpet-vizsgálatnak, amelyből a medencecsont alapján az ivararányokat tudjuk meghatározni.

Védekezés: a védekezés a kártevő ellen rendeletileg kötelező. A talajmunkák jelentősen gyérítik az egyedszámukat. A természetes ellenségek kímélését, a baglyok, ölyvek számára T alakú ülőfák kihelyezését a növényvédelmi kódex írja elő. A cink- és az alumínium-foszfidos csalétkek hatásosak (pocokarvalin), de a kijuttatásuk kézimunka-igényes. Teljes felületű kezelésre jól beváltak az endoszulfán hatóanyag-tartalmú készítmények, (alkalmazásuk egyedi engedélyhez kötött!), amelyeket ősszel és tavasszal, külön engedéllyel a növényzetre kell kipermetezni. A véralvadást gátló klórfacinon hatóanyag-tartalmú készítmény alkalmazása akkor eredményes, ha a területen már kevés zöld növényi rész van. A brodifakum hatóanyag-tartalmú készítmény 8–10 cm-es növényállományban alkalmazható. A felületkezelések esetében különös figyelmet kell fordítani a vadveszélyességre.

Hörcsög

(Cricetus cricetus)

Tápnövénykör: a gabona-, a pillangós és a kertészeti növények, továbbá a répa, a burgonya és a fűfélék károsítója. Pantofág táplálkozású, mert rovarokat, apró emlősöket és madártojásokat is fogyaszt.

Kárkép: a fiatal gabonavetések tarrá rágottak, az idősebb gabona szárait letapossa, kalászait lerágja, illetve szétrágja. A többnyire üres kukoricacsutka buroklevelei foszlányosan feltépettek. Az ilyen módon károsított és megdézsmált kukoricacsövek csuhélevelei között a hörcsög ürülékét és rágcsálékát is megtaláljuk.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: közép-európai és elő-ázsiai faj. Nálunk az Alföldön és főleg a Tiszántúlon, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád megye, valamint a Dunántúl, a Mezőföld tipikus búza- és kukoricatermő talajain károsít.

Télire jelentős mennyiségű (15–20 kg vagy annál is több) gabonát, kukoricát és egyéb magtermést raktároz. 1985–1986–1987 években a Tiszántúlon a növények 15–20%-át tönkretette.

Fejlődésmenet: viszonylag hosszú életű, 6–8 évig él.

A telet föld alatti vackában, téli álomban tölti. Magányos természetű, harcias, alkonyati órákban járó, illetve éjszakai állat. A hím és a nőstény külön készít vackot 1,5–2 m mélyen a talajban. A fészekhez függőleges bejárat és rézsutos kijárat vezet.

Évente kétszer fial. Először március–áprilisban, másodszor július–agusztusban. Átlag 9 utódja van.

A telelésre úgy készül fel, hogy a pofazacskói segítségével a száraz magot összegyűjti, vackába viszi, és ott tárolja. A hím 15–20 kg terményt gyűjt. A nőstény csak a kölykök felnevelése után kezd hozzá a táplálékszerzéshez, ezért kevesebbet tud gyűjteni. Általában október hónapban vonul a földépítménybe. A mélyítés során kikerülő földdel eltömi a bevezető nyílást, majd szakaszosan a föld alatti járatokat is. Az életfunkciók lecsökkenésével az álomba merülés vontatott, teste lehűl. A tartalék zsíranyagok lebomlásakor felszabaduló energia melegíti fel a szükséges mértékig. Téli álmát rövid időre, több alkalommal megszakítja. A gyűjtött készlet nagyobb hányadát álomba merülés előtt és a tartós ébredés után fogyasztja el.

A hörcsög március végén, április elején ébred. Ekkor a télire eltorlaszolt kivezető járatokat kinyitja. A párosodás időszakában a hím felkeresi a nőstényt. A hörcsög 19–20 napig vemhes, 4–14 kölyköt hoz a világra. A kölykök egy hét alatt szőrösödnek ki, két hét múlva a szemük is kinyílik, és háromhetes koruktól önállóan szerzik meg táplálékukat, majd 2–3 hónapos korban szétszélednek, és különálló vackot építenek.

Ökológia és előrejelzés: lösz- és agyagtalajokban, szárazabb, melegebb évjáratokban szaporodik el. Megtelepedését és szaporodását a vízáteresztő, laza és sekély termőrétegű talajok gátolják. A lápos, nyirkos altalajú területeken nem tud meghonosodni.

Természetes ellenségei közül a róka, a görény, az egerészölyv, a sólyomfélék, valamint az uhu említhető meg. A rágcsálóknál gyakori pestis, lépfene és tífusz tizedelheti meg a hörcsögpopulációt.

Előrejelzés sávbecsléssel vagy területi kvadrát módszerrel oldható meg telelés előtt vagy a tavaszi előjövetelük után, a lakott lyukak száma alapján. Az egyedsűrűség csapdázással is felmérhető. Hektáronként 3–4 lakott lyuk vagy egyed esetén védekezni kell.

Védekezés: a hörcsög csapdázása a gyakorlatban elterjedt módszer. Ez az eljárás csak akkor hatékony, ha a hímekre, a nőstényekre, az idős és fiatal hörcsögökre egyaránt kiterjed.

A kémiai védekezés tavasszal, a pillangósokban és a kalászosokban, valamint közvetlenül a kalászosok betakarítását követően a legsikeresebb. A füstképző patronok hatékonysága közepes. A gázosodó alumínium-foszfid hatóanyag-tartalmú tabletták csak kimondottan száraz talajokban megfelelők. A patronokat és a tablettákat a járatokba helyezzük, amelyeket azonnal be kell taposni. A klórfacinon hatóanyag-tartalmú készítmény a hörcsög ellen is hatékony.

Ürge

(Citellus citellus)

Tápnövénykör: kedvelt tápnövényei a gabonafélék, a zöld fűfélék, a kukorica, a pillangósok, a gyökér- és a gumós növények, valamint a hüvelyesek.

Kárkép: kiszedi az elvetett növények magvait. A fiatal vetéseket foltokban rágja. A kukorica- és gabonamagvakból téli készletet gyűjt. A földön fészkelő madarak tojásait és fiókáit is pusztítja.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: kelet-európai faj. Hazánk területe elterjedésének nyugati határa. Hazánkban mindenütt előfordul, de tömegesen csak az Alföld, a Mezőföld és a vele határos homok-, valamint vályogtalajokban szaporodik el, ezért nálunk időszakos kártevő.

Fejlődésmenet: életkora átlag 4–5 év.

A telet a hím és a nőstény külön kotorékban tölti. Március végén jön elő a téli álomból. Évente egyszer ellik, április végén–május elején. Utódainak szám 3–4.

A megművelt területekkel határos legelőket, árokpartokat, gazdasági utak szegélyeit kedveli. 1–1,5 m mélyen, itt készíti 30–40 cm átmérőjű fészkét. A fészket finomra rágott fűvel béleli.

Az ürge nappal gyűjti táplálékát. Rendkívül óvatos állat. Gyanús mozgás hatására a telep lakói az őrt álló füttyére sietve menekülnek a kotorékba. Nyáron szorgalmasan gyűjti és a lakófészke közelében lévő kisebb üregben tárolja a téli készletet. Az ürge a tél folyamán nem ébred fel és nem táplálkozik. A gyűjtött készletet csak tavasszal, ébredés után fogyasztja el.

Ökológia és előrejelzés: az ürge elszaporodásának a száraz, meleg, a csapadékban szegény évek és a hosszú éveken keresztül bolygatás nélküli talaj kedvez.

Legnagyobb ellenségei közé a róka, a menyét, a görény és a sólyomfélék tartoznak.

Előrejelzést a tavaszi előjövetelekor területi kvadrát, illetve sávfelvételezési módszerrel, a lakott lyukak számának megállapítása alapján végezhetünk. Védekezni kell, ha a lakott lyukak száma hektáronként 25.

Védekezés: hagyományos megoldás a kiöntés és a csapdák alkalmazása. Szénkéneg lyukankénti 25 g-os adagjával és cinkfoszfidos csalétek kiszórásával hatékonyan védekezhetünk, ami legeredményesebb április, május és augusztus hónapokban. Az ürge ellen alkalmazhatók füstölőszerek és foszforhidrogén hatóanyag-tartalmú készítmények.