Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

3. fejezet - A kukorica

3. fejezet - A kukorica

A kukorica betegségei

Az elvetett magvak és a fejlődő csíranövények penészedését és rothadását különböző kórokozók (Fusarium spp., Helminthosporium spp., Trichothecium roseum, Nigrospora oryzae, Penicillium spp., Aspergillus spp., Diplodia spp.) okozzák, ezáltal hiányos a kelés.

A kifejlődött növények gyökerének és szárának rothadását, valamint szárdőlését számos kórokozó (Fusarium spp., N. oryzae, Diplodia spp., Macrophomina phaseolina, Cephalosporium spp., Erwinia spp.) idézi elő. A szár bélszövete a kórokozóktól függően fekete, szürke, barna, sárgásvörös vagy lilás elszíneződésű.

A zöld részeken a tenyészidőszakban törpenövekedést, mozaikosodást, levélcsíkoltságot és deformációt a kukorica csíkos mozaik vírusa (MDMV), levélcsíkoltságot és hervadást a baktériumok közül az Erwinia stewartii, E. chrysanthemi okoz. Levélfoltosodást és levélszáradást a baktériumok (Pseudomonas andropogoni, Ps. syringae pv. syringae, Xanthomonas campestris pv. campestris), számos gomba (Helminthosporium spp., Kabatiella zeae, Phyllosticta maydis, Curvularia maculans, C. lunata) idézhet elő fertőzésével. A száron és a leveleken gyakran golyvásodást, deformációt okoz a golyvásüszög (Ustilago maydis). A növények törpenövekedése, erős fattyasodása, a levelek csíkoltsága, klorózisa, a peronoszpórás (Sclerophthora macrospora) megbetegedés következménye. Gyakori jelenség a leveleknek, a levélhüvelyeknek és a szárnak vörös, illetve barnás elszíneződése, amelyet a gombák (Fusarium spp., Diplodia spp.) fertőzése okoz. Nyár végén jelennek meg a leveleken és a levélhüvelyeken a rozsdabarna, majd fekete, pörsenésszerű telepek, amelyet a kukoricarozsda (Puccinia sorghi) idéz elő.

A virágzatokat és a termést több gombafaj károsítja. A címervirágzat ellevelesedését, torzulását a kukorica peronoszpóra (Sclerophthora macrospora), a hím- és nővirágzat teljes, illetve részleges elüszögösödését a rostosüszög (Sorosporium holcisorghi) és a golyvásüszög (U. maydis) fertőzése okozza.

A termésen és a csöveken penészedés, csőrothadás (Fusarium spp., N. oryzae, Diplodia spp.) figyelhető meg.

Kukorica csíkos mozaik

(maize dwarf mosaic potyvirus)

Gazdanövény: kukorica, köles, cirokfélék, muharfélék.

Tünet: az infekciót követően 15 nappal jelentkeznek az első tünetek a fiatal csúcsi levelek alapi részén, mozaikosodás formájában. A későbbi leveleken hosszanti lefutású, erekkel párhuzamos, világoszöld, sárgás csíkoltság mutatkozik. Ezek a tünetek előfordulnak a levélhüvelyen és a csuhéleveleken is. A csövek kisebbek, gyakran hiányosan, féloldalasan termékenyültek és görbültek. A szemek is deformáltak, vörösen csíkozottak. Korai fertőzés következtében a növények fejlődésükben visszamaradnak, törpülnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: veszélyes kórokozó. A világ minden kukoricatermelő országában megtalálható. Hazánkban 1963 óta ismert. Kártétele szoros összefüggésben van a Sorghum halepense-fertőzés mértékével. Hazánkban a kukorica legveszélyesebb vírusbetegsége. Közvetlen kártétele mellett fertőzése következtében megnő a növények gombák által okozott gyökér- és szárkorhadás iránti fogékonysága.

A kórokozó átvitele, tejedése: nem perzisztens vírus, mechanikailag könnyen átvihető. A maggal való vírusátvitel nem jelentős. Terjedésében a legfontosabb szerepet a levéltetvek játsszák: a Rhopalosiphum maydis, Rh. padi, a Schizaphis graminum és a Myzus persicae. A vírus flexibilis, mérete 12–15 × 750 nm. Hip. = 55–60 °C, Hig. = 10-3, Ive = 1–2 nap. A kórokozó „A” rassza a Sorghum halepense gyomnövény rizómáiban marad fenn.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó fellépése, a betegség kialakulása alapvetően a levéltetvek károsításának függvénye. Terjedését elsősorban azok a tényezők segítik elő, amelyek a levéltetvek szaporodását és rajzását kedvezően befolyásolják. A meleg, száraz tavasz és nyár eleji időjárás kedvez a kukoricán károsító levéltetvek tömeges szaporodásának. A betegség mértékét döntően meghatározza a terület S. halepense gyomnövény-borítottsága.

Védekezés: a vírusrezervoár gyomnövények és a vírusvektorok elleni agrotechnikai és/vagy vegyszeres eljárások alkalmazása. Rezisztenciára való nemesítés és térbeli izoláció. A vetőmagnak termesztett állományban a beteg tövek negatív szelekciója.

A kukorica baktériumos hervadása

(Erwinia stewartii)

Gazdanövény: kukorica, muharfélék, cirokfélék, gammafű, teozinte.

Tünet: a kórokozó a növényt bármely fejlődési stádiumában megtámadhatja. Korai fertőzéskor az alsó leveleken halványzöld, majd sárga, később beszáradó csíkozottság figyelhető meg a fertőzött levélerek mentén. A levelek lankadnak, hervadnak és elszáradnak. A csíkozottság és a hervadás alulról felfelé halad, végül az egész növény elpusztul. A betegség legjellemzőbb tünete, hogy a hímvirágok idő előtt, korán kinyílnak, azonban ráncosak és fehér színűek. Gyakori jelenség a beteg tövek nóduszainak sötét elszíneződése is. A fertőzött szártő hosszmetszetében csokoládébarna színű üregek találhatók, és az edénynyalábokból sárgás színű baktériumexudátum tör elő. Tipikus edénynyaláb-betegség (tracheobakteriózis), aminek következtében az életben maradt növények termésébe jutva a szemek fertőződnek. A szemek fénytelenek és ráncosak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegséget először az USA-ban, 1897-ben írták le. Azóta megtalálható Észak-Amerika, Közép-Amerika (Mexikó, Costa Rica, Puerto Rico), Kelet-Európa országaiban, Olaszországban, a volt Szovjetunió és Kína területén. Az USA-ból származó adatok szerint a betegség járványszerű fellépése esetén – a hibridek fogékonyságától függően – az előidézett kár a 20–40%–ot is elérheti. Hazánkban jelenleg ismeretlen betegség, amelynek veszélyességét igazolja, hogy karanténlistán szerepel. Vetőmaggal terjed, így behurcolásának veszélye fennáll.

A kórokozó életmódja: a baktérium sebzéseken keresztül, rovarvektorok közvetítésével fertőz. Járványtani szempontból kiemelkedő jelentőségű a Chaetochnema pulicaria földibolha, amelynek testében áttelel. A kórokozót a kifejlett rovar és a lárva is terjeszti. Más rovarvektorok (Diabrotica undecimpunctata howarti, Chaetochnema denticulata, Hialemya cilicrura, Agriotes mancus, Phyllophaga sp.) szintén terjesztik, de bennük nem tud áttelelni. A baktériumsejt flagellum nélküli, Gram-negatív fejlődésű, 0,4–0,8 × 0,9–2,2 µm nagyságú. Táptalajon krémsárga, citromsárga vagy narancssárga telepeket képez. Több rasszát különítették el, amelyek virulenciájukban is különböznek egymástól.

Ökológia és előrejelzés: a betegség elterjedésében a hőmérsékletnek nagy szerepe van. Enyhe telek (december, január, február középhőmérsékletének összege 37–38 °C) után súlyos fertőzésekre lehet számítani. Hideg telek (három hónap középhőmérsékletének összege 32 °C alatti) csökkentik az áttelelő rovarvektorok számát, amely a betegség csökkenéséhez vezet. Az egyoldalú nitrogén- és foszforműtrágyázás növeli, a kalcium- és káliumadagolás csökkenti a megbetegedés mértékét.

Védekezés: legfontosabb védekezési lehetőség a külső karantén rendelkezések szigorú betartása, a vetőmagtételek ellenőrzése. A földibolhák inszekticidekkel való irtása. Harmonikus tápanyagellátás biztosítása és ellenálló hibridek termesztése (a kukoricavonalak és -hibridek fogékonysága között különbségek vannak).

Kukoricaperonoszpóra

(Sclerophthora macrospora)

Gazdanövény: kukorica, zab, muhar, köles, cirok, pirók-ujjasmuhar, búza.

Tünet: a betegség a kukorica minden föld feletti részén megjelenik, de legjellemzőbb a címeren. A fiatalkori fertőzés következménye a törpe növekedés, az erős fattyúhajtás-képződés, a levélcsíkoltság és a klorózis. A beteg növényeken a csövek deformálódnak és a terméskezdemények gyéren fejlődnek. A címer zöld színű, többszörösen magukba vagy egymásba csavarodott kis levelekből álló, torz képződménnyé alakul. Ez az ún. „bolond fej” betegség.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: hazánkban 1973-ban írták le a Dunántúlon. Azóta az ország több helyéről jelezték sporadikus előfordulását, de jelentős károkat nem okoz. Az USA-ban, de különösen Dél-Ázsiában és Afrikában súlyos betegségként tartják számon.

A kórokozó életmódja: a kórokozó fertőzött növényi maradványokban oospórákkal telel át, amelyek tavasszal cseppfolyós víz jelenlétében indirekt módon (zoospórákat termelnek) csíráznak. A zoospórák növényre kerülve fertőznek és szisztémikus micéliumot fejlesztenek a merisztémaszövetekben. Az ivartalan szaporítóképletek – a sporangiumtartók és a sporangiumok – a levelek légzőnyílásain keresztül jutnak a felszínre. A sporangiumtartó faszerűen elágazó, végein csoportosan képződnek a kerekded sporangiumok. A sporangiumok indirekt módon csíráznak, rajzóspórákat termelnek, amelyek a tenyészidőszakban újabb fertőzéseket okozhatnak.

Ökológia és előrejelzés: járványtani szempontból meghatározó az időjárás alakulása. A kukorica fejlődésének kezdetén uralkodó csapadékos időjárás kedvez a kórokozóknak. A sporulációt elsősorban a hőmérséklet szabályozza, optimális a 24–28 °C.

Védekezés: mély fekvésű területek vízrendezése, ellenálló hibridek termesztése és szükség szerint fungicides kezelés. Az állományvédelemre réz, mankoceb hatóanyagtartalmú készítmények használhatók.

Kukoricarozsda

(Puccinia sorghi)

Gazdanövény: kukorica, madársóska.

Tünet: leggyakrabban a nyár második felében jelennek meg a leveleken a megnyúlt, epidermisszel fedett, enyhén kiemelkedő, rozsdabarna színű uredotelepek. Teljes beérésük után felszakítják az epidermiszt, és a bennük képződött uredospórák a szabadba kerülnek. A tenyészidő végén a leveleken és a levélhüvelyeken hasonló, de fekete színű teleutotelepek fejlődnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a világ minden kukoricatermesztő országában előfordul. Klasszikus kukoricabetegség, amely egyes évjáratokban és termőterületeken potenciális veszélyt jelent. Hazánkban súlyosabb megbetegedések csak csapadékos időjárási körülmények mellett alakulnak ki. A csemegekukorica és a késői érésű hibridek fogékonyabbak.

A kórokozó életmódja: a kórokozó teljes fejlődésmenetű, heteroecikus (gazdacserés) rozsda gomba. Köztesgazdája a madársóska (Oxalis sp.), amelynek a gomba életciklusában hazánkban nincs gyakorlati jelentősége. Uredospórákkal telel át, amelyek tavasszal fertőzik a kukoricát. Egy tenyészidőszakban több uredogenerációt fejleszt. Az uredospórák sárgásbarnák, oválisak, finoman tüskézettek, méretük 21–30 × 24–33 µm. Több fiziológiai rassza ismert.

Ökológia és előrejelzés: a mérsékelten meleg és csapadékos időjárás kedvez a fertőzések kialakulásának. Az uredospórák csírázása 16–23 °C hőmérséklet és magas (100%) relatív páratartalom mellett a legintenzívebb.

Védekezés: legeredményesebb az ellenálló hibridek termesztése, a fertőzött növényi maradványok megsemmisítése, mély alászántása. Szükség esetén fungicides védekezés réz, cineb, mankoceb hatóanyag-tartalmú készítményekkel.

Golyvásüszög

(Ustilago maydis)

Gazdanövény: kukorica.

Tünet: a kórokozó a kukorica minden fiatal, intenzív fejlődésben lévő részét (csíragyökér, levél, szár, virágzat) megtámadja. A fertőzött részeken különböző alakú és nagyságú (1–20 cm), szürkésfehér, majd ezüstös színű hártyával fedett, golyvaszerű daganatok képződnek. A golyvák belseje kezdetben fehér, szivacsos, később sárgás, szürkés állományú. Végül teljes tartalma fekete portömeggé alakul át.

Csíranövényen és a fiatal, néhány leveles növényen általános megbetegedést okoz. Felületükön szabálytalan, hullámos, sárgás színű daganatok fejlődnek, amelyek előbb a növény torzulását, majd pusztulását okozzák. A növény szárán kialakuló golyvák miatt a szár meggörbül, deformálódik. Előfordul, hogy a daganatok fölött a szárrész elhal vagy a növény steril marad. Ha a fertőzés a molykártétel helyén következik be, akkor a szár a golyvák növekedésekor hosszanti irányban felreped. A leveleken az üszögös képződmény a főér mentén 10–20 cm hosszú, hártyával borított, hullámos felületű, daganatos csíkot alkot. A levelek idő előtt elszáradnak, elhalnak. Virágfertőzéskor a hím- és nővirágzat torzul, azonban ritkán alakulnak át teljes egészében üszögdaganattá. Címerfertőzéskor a daganatok súlya alatt a virágzati tengely eltörik. A fertőzött csöveken kisebb-nagyobb daganatok mellett egészséges szemek találhatók.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: mindenütt előfordul, ahol kukoricát termesztenek. Hazánkban a kukorica állandó kórokozója, azonban fertőzése és kártétele évjáratonként változó. Az országos fertőzés a felmérések alapján több év átlagában 2–10% körül alakul. Vizsgálatok szerint 10%-os fertőzésnél 3,5% terméskieséssel kell számolni. A termésveszteség akkor a legnagyobb, ha a csövet fertőzi vagy az üszögös daganat a cső fölött fejlődik. Az üszög a szemek közé kerülve fertőzi a takarmányt, ezáltal az állatokra mérgező.

A kórokozó életmódja: a golyvákban a tenyésztest feldarabolódása során keletkezett üszögspórák gömbölyűek, 8–11 µm méretűek, vastag falúak, fekete színűek, és felületük finoman tüskézett. A kórokozó ezekkel a spórákkal (teliospórák) telel a talajban, növényi maradványon és a kukoricaszemeken. A talajban évekig (3–4 év) is fennmaradnak. A teliospórák nedvesség hatására kicsíráznak és négysejtű promicéliumot fejlesztenek, amelyről laterálisan bazidiospórák fűződnek le. A bazidiospórák sarjadzással sporídiumok tömegét hozhatják létre. A sporídiumok szél segítségével rákerülnek a kukorica még fejlődésben lévő részeire, ahol kicsíráznak és haploid hifát fejlesztve légzőnyílásokon vagy sebzéseken fertőzik a növényt. Megbetegedés csak akkor alakul ki, ha a megtámadott szövetekben egy másik ivarjellegű sporídiumból származó haploid hifával találkozva lejátszódik a szomatogámia. A létrejött dikariotikus hifa a fertőzés helyéről nem terjed szét, ezért tömeges fejlődésével lokális tüneteket okoz. A daganatok kb. két hét múlva jelennek meg, majd 8–10 nap múlva teljes nagyságukat elérve beérnek. A károsítás helyén nekrózisok nem láthatók, mert a kórokozó a fejlődéséhez szükséges tápanyagokat enzimatikus úton vonja el a növénytől.

Ökológia és előrejelzés: az időjárási tényezők alapvetően meghatározzák a betegség kialakulását. Az esős, meleg nyarakon gyakori viharkárok, jégesők után a fertőzés mértéke jelentősen emelkedik. Minden növényi sérüléssel járó mechanikus hatás, kapálás, címerezés, rovarrágás (fritlégy, kukoricamoly) növelik a fertőzés valószínűségét. Az istállótrágyázás, a bőséges nitrogénellátás és az öntözés fokozza a növények fogékonyságát. A klimatikus tényezők közül a hőmérséklet nagy hatást gyakorol a kórokozóra, ezáltal a megbetegedés mértékére is. A teliospórák 8 °C fölött már csíráznak, az optimum 26–34 °C között van. A sarj sporídiumok képzése pedig 20–26 °C között következik be optimálisan.

Védekezés: az őszi mélyszántás elvégzése a betegség megelőzése szempontjából nagyon jelentős. Az optimális tápanyag- és vízellátás csökkentheti a fertőzés mértékét. A fajta megválasztásánál figyelembe kell venni a hibrid ellenálló képességét és a tenyészidőszak hosszát. A hosszú tenyészidejű hibridek súlyosabban fertőződhetnek. Állománykezelésre TMTD hatóanyag-tartalmú készítményt használunk.

Rostosüszög

(Sorosporium holci-sorghi)

Gazdanövény: kukorica, cirok, szudánifű.

Tünet: a fertőzés következményeként az üszögtelepek a kukoricavirágzatok helyén fejlődnek, ezért a tüneteket rendszerint csak a virágzás időszakában vesszük észre. A címer részben vagy egészben elüszögösödik, torzsa alakot vesz fel. Gyakran előfordul, hogy a fertőzés hatására a címer ellevelesedik, torzul. A cső minden esetben teljes egészében áldozatul esik. A csövek helyén a csuhélevelektől takarva 12–15 cm hosszúságú, zömök, hengeres, üszögös képletek fejlődnek. A beteg csöveken a csuhélevelek az egészségesnél rövidebbek, kezdetben zöldek, majd megsárgulva elszáradnak. A teljesérés időszakában az elpusztult csuhélevelek szétnyílnak, és a fekete üszögtömeg láthatóvá válik. Az üszögtömeg beszáradva kiszóródik, és az elpusztult virágzatokból (hím- és nővirágzat) csak a megbarnult szállítónyalábok (rostok) maradnak meg. Ezen tüneti megnyilvánulása után kapta a „rostosüszög” népies elnevezést. A kórokozó a kukorica intenzív növekedése miatt nem minden esetben éri el a generatív szerveket, ezért a virágzatok elüszögösödése nem figyelhető meg. Azonban a fertőzés így sem marad nyomtalan, mert a növények fejlődésükben visszamaradnak, erősen fattyasodnak, és a csövek kisebbek, mint az egészséges növények csövei.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a rostosüszögöt először 1868-ban Egyiptomban találták meg. Innen került át Európába, majd a kukorica őshazájába, Amerikába. Hazánkban az 1960-as években járványszerűen károsított, igen jelentős (30–40%-os) veszteségeket okozott. Az elmúlt egy-két évtizedben a kukorica harmonikus tápanyag-ellátottsága, valamint a korszerű csávázószerek és hibridek használata következtében jelentősége csökkent.

A kórokozó életmódja: az érés időpontjában kiszóródó üszögspórák a talajra és a növényekre kerülnek. Az elsődleges, primer fertőzési forrás a talaj, amelyben az üszögspórák (teliospórák) életképességüket 3–7 évig is megtartják. Az üszögspórákkal külsőleg fertőzött vetőmag is terjesztheti a kórokozókat. Az üszöggomba csírafertőző. A teliospórából fejlődő négysejtű promicéliumon laterálisan képződő bazidiospórák sarjadzás útján további sporídiumokat hoznak létre. Az ellentétes ivarú bazidiospórák vagy sporídiumok egymással kopulálnak, majd dikariotikus csíratömlőt fejlesztve szisztémikusan fertőzik a csíranövényt, illetve a fiatal növény föld alatti részeit (gyökér, gyökérnyak, koleoptil). A kukorica 10–20 cm–es magasságig érzékeny a fertőzésre. A kórokozó micéliuma együtt nő a növénnyel, majd a generatív szerveket behálózva és elpusztítva üszögspórákra (teliospórák) esik szét. A teliospórák 9–12 µm átmérőjűek, gömbölydedek, kissé szögletesek, sötétbarnák, vastag falúak, aprón szemölcsösek.

Ökológia és előrejelzés: mindazok a kedvezőtlen tényezők, amelyek a kukorica csírázását és fiatalkori fejlődését akadályozzák, elősegítik a fertőzést. A száraz, meleg és tápanyagokban szegény talajban a növények növekedése vontatott, emiatt a megbetegedés mértéke nő, mivel a kórokozó lépést tud tartani a növények fejlődésével. Az üszöggomba melegigényes, ezért megkésett vetéskor nagyobb a fertőzöttség. A talaj nedvességtartalma szintén meghatározó jelentőségű, mert a kórokozónak bizonyos határon belül a szárazabb talaj kedvez. Vizsgálatok alapján 21–28 °C talajhőmérséklet és 15–25% talajnedvesség mellett nagy üszögkár várható.

Védekezés: legeredményesebb védekezési eljárás a rezisztens hibridek termesztése, a hibridek megfelelő időben való vetése, a keléshez és a kezdeti fejlődéshez szükséges víz- és tápanyagellátás biztosítása, az erősen fertőzött területeken a 3–4 éves vetésváltás betartása. A vetőmag csávázása a csírafertőzés elkerülése érdekében fontos eljárás. Erre a célra eredményesen alkalmazhatók a rézoxikinolát és karboxin hatóanyag-tartalmú kombinációk.

Kukorica szürke gyökér- és szárkorhadása

(Macrophomina phaseolina, Rhizoctonia bataticola)

Gazdanövény: polifág gomba, mintegy 300 növényen károsít (kukorica, szója, napraforgó, bab stb.).

Tünet: a kórokozó már a kelés és a kezdeti fejlődés időszakában károsíthatja a kukoricát. A gomba a gyökereken vizenyős, rothadó foltosodást okoz, aminek következtében azok feketén elszíneződnek, és a növények elpusztulnak. A tenyészidőszak közepén, a virágzástól kezdődően, az egyes tövek hirtelen elszáradnak. Az éréshez közeli időpontban való fertőzéskor szárkorhadást okoz. A kórokozó a szár alapi részét és a gyökereket pusztítva kényszerérést okoz. A szár alapi részén az epidermisz felhasadozik, és a növények kidőlnek. A szállítónyalábokban és a bélszövetben is mikroszkleróciumok fejlődnek, amitől a szár szürkésen elszíneződik. A mikroszkleróciumok képződése és a szürke elszíneződés alapján a betegség jól elkülöníthető a más kórokozók által okozott szárkorhadástól. A kórokozó fertőzi a kukoricaszemeket is.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: széles körben elterjedt, polifág kórokozó. Európában, különösen a déli országokban okoz jelentős károkat. Hazánkban 1973-ban írták le először. Az elmúlt évtizedben az ország egyes területein az aszályos időjárás következtében, gyökér és szárkorhadást okozva súlyosan károsította a kukoricát.

A kórokozó életmódja: hazánkban a természetben ritkán alakul ki az ivartalan, piknídiumos (Macrophomina) alak. A gomba mikroszkleróciumokkal telel át a fertőzött növényi maradványokban (gyökér, szár). A mikroszkleróciumok valódiak, átlagos méretük 118 × 98 µm.

Ökológia és előrejelzés: a járványok kialakulását alapvetően a környezeti tényezők szabják meg. A kórokozó melegigényes, hőoptimuma 28–30 °C, (37 °C-nál fejlődése megáll). A fertőzés kialakulásának kedvez a meleg és száraz talaj.

Védekezés: a rezisztens hibridek termesztése, az öntözés és a harmonikus növénytáplálás csökkenti a betegség kialakulásának lehetőségét. A vetőmag csávázása rézoxikinolát, kaptán és karboxin hatóanyag-tartalmú készítményekkel, a fiatalkori megbetegedés ellen eredményes.

Diplodiás cső- és szárkorhadás

(Diplodia maydis, D. macrospora)

Gazdanövény: kukorica.

Tünet: a kórokozó elsősorban a cső korhadását okozza, de megtámadhatja a növény szárát, levelét és levélhüvelyét is. A csőfertőzés a bibék megjelenésétől a beérésig végbemehet. A fertőzött csöveken a csuhélevelek szürkészölden elszíneződnek, szorosan a csőre tapadnak. A csövek a betakarítás idejére szürkésbarnák és ráncosak lesznek. A szemeken és a szemsorok között szürkésfehér micéliumbevonat jelentkezik. A cső az alapi része felől kezdődően fokozatosan elkorhad. A kukorica szára általában az alsó internódiumoknál fertőződik. A száron barna, később szalmasárga elszíneződés jelentkezik. A bélrész elkorhad, csak az edénynyalábok maradnak meg. A korhadt tövek a cső súlya alatt eltörnek és eldőlnek. A levélen és a levélhüvelyen vörösesbarna foltosodás formájában jelentkezik. A fertőzött vetőmag esetén gyakori a csíranövény pusztulása. A fertőzött részeken (szár, csuhélevél, csutka, kukoricaszem) szabad szemmel jól látható fekete színű piknídiumokat fejleszt.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Észak-Amerikában, Afrikában és Grúziában az egyik legveszélyesebb kukorica- betegség. Európában Franciaország, Olaszország, Németország és Románia termőterületein is jelentős károkat okoz. Hazánkban mind a két faj karantén kórokozó, előfordulásáról nincsenek ismeretek. A kórokozók vetőmaggal terjednek, ezért hazánkba való behurcolásának a lehetősége fennáll.

A kórokozó életmódja: a kórokozóknak csak az ivartalan (piknídiumos) fejlődési alakjai ismertek. A piknídiumok sötét színűek, felületi elhelyezkedésűek vagy a szövetekbe süllyedve találhatók. A konídiumok világosbarnák, hengeresek vagy oválisak, tompa végűek, kétsejtűek. Méretük 5–6 × 25–35 µm. A D. macrospora konídiumai megközelítőleg kétszer nagyobbak. Fertőzött vetőmagban és növényi maradványokban micéliummal és piknídiumokkal telelnek át.

Ökológiai és előrejelzés: a szeles, csapadékos (500 mm felett) időjárás, valamint a 20–30 °C közötti hőmérséklet kedvező a kórokozó terjedésére és fertőzésére. A mechanikai sérülések, a sűrű állomány és a bőséges nitrogénellátottság elősegíti a megbetegedést. Különösen gyakori a fertőzés az olyan hibrideknél, amelyeknek csuhélevelei lazák, a cső csúcsa szabadon van vagy a csövek hosszú ideig felállóak.

Védekezés: a szaporítóanyag szigorú ellenőrzése, a karantén intézkedések betartása, a fertőzött tételek megsemmisítése, rezisztens hibridek termesztése.

Kabatiellás szemfoltosság

(Kabatiella zeae)

Gazdanövény: kukorica.

Tünet: nyár közepétől elsősorban a levélen, de a levélhüvelyen és a csuhéleveleken is kb. 1–4 mm átmérőjű, kör vagy ovális alakú, áttetsző foltok jelennek meg. A foltok közepe később elhalványodik, kifakul, nekrotizálódik. A szélüket vörösbarna vagy sötét ibolyaszínű szegély határolja. A kórfolyamat előrehaladtával az elhalt foltok közepén sötétszínű szaprofita gombák (pl. Epicoccum, Cladosporium) megtelepedése révén fekete pontok jelennek meg, s ezáltal szemhez hasonlítanak. Az elhalt szövetek tönkremennek, felszakadozva kihullanak. Az erősen fertőzött levelek idő előtt sárgulnak, majd fokozatosan elhalnak.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a betegséget először Japánban, 1959-ben írták le. Azóta Észak-Amerika, Európa és Ázsia több országában ismert előfordulása. Hazai fellépéséről először 1975-ben számoltak be. Az 1981-es felmérések szerint több hibrid átlagában a levélfertőzöttség elérte a 40%-ot. Veszélyes kórokozónak minősült, jelenleg lekerült a listáról.

A kórokozó életmódja: nem képez tipikus acervuluszokat, konídiumtelepeit az epidermisz alatt hozza létre. A konídiumtartók egyszerűek, bunkó alakúak, rajtuk a konídiumok tömegesen képződnek. A konídiumok világos színűek, sarló alakúak, elhegyesedő végűek, egysejtűek és sarjkonídiumokat fejlesztenek. A gomba fertőzött növényi maradványokban micéliummal telel át. A következő évben egyszerű tartókon tömegével keletkeznek konídiumok. A konídiumok a szél segítségével kerülnek a növényekre, és csíratömlőt fejlesztve hatolnak be a levelekbe. A tünetek a fertőzést követően 4–10 nap múlva jelentkeznek.

Ökológia és előrejelzés: a kórokozó számára a nyár második felében és ősz elején alakulhatnak ki kedvező feltételek a fertőzéshez. Különösen csapadékos, meleg években, illetve nedves, mély fekvésű területeken, ahol gyakori az éjszakai harmat-képződés.

Védekezés: leghatékonyabb védekezési eljárás a rezisztens hibridek termesztése. Fungicides állománykezelés mankoceb hatóanyag-tartalmú készítménnyel célszerű, mert a készítmény más levélbetegség ellen is védelmet nyújt.

Nigrospórás szárazkorhadás

(Nigrospora oryzae)

Gazdanövény: kukorica, rizs, cirok, termesztett és vadon élő pázsitfűfélék.

Tünet: a kórokozó elsősorban a kukorica csövét, ritkábban a szárát támadja meg. A tüneteket rendszerint csak a betakarításkor vesszük észre. A beteg növények csövei lefelé lógnak vagy már a talajra hullottak, mert a kocsányuk korhadt és törékeny. A letört cső csutkájából az edénynyalábok barna rostjai lógnak ki. A kocsányon kívül a kórokozó elrothasztja a csutkát is. A korai, tejesérés előtti fertőzéskor a cső fejlődése megáll, a szemek összetöppednek, s a cső gumiszerűvé válik. A gomba micéliuma tejesérés utáni fertőzéskor átjárja a csutka szövetét, amely gyakran a kocsány felőli végétől kiindulva behasadozik, parenchimaszövete kiporzik, s csak az edénynyalábok laza rostjai maradnak vissza. Az elkorhadt csutkájú cső szemei meglazulnak, könnyen kihullanak. A fertőzött csövek szemeinek felületén és a szemsorok között laza, feketés, pókhálószerű penészbevonat figyelhető meg. A micélium gyakran a szemekbe is behatol, s ilyenkor a csírarészük megfeketedik. A beteg szemek kisebbek, töppedtek, gyenge csírázóképességűek, és elvetésükkor csírapusztulás lép fel. A kórokozó a csöveken kívül a szárat is megtámadja. A szártő elkorhasztása következtében a tövek érés előtt a földre dőlnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a kukorica szárazkorhadása Európában először 1911-ben jelentkezett. Magyarországi előfordulásáról 1942-ben számoltak be. Kezdetben szórványosan fordult elő, majd 1954–1955-ben már járványszerűen pusztított. Napjainkban a harmonikus tápanyagellátásnak, a korszerű csávázószereknek köszönhetően nincs nagy gyakorlati jelentősége.

A kórokozó életmódja: rövid (3–7 µm), tagolt konídiumtartókon fejlődnek a sötét, gömbölyded, 10–16 µm átmérőjű konídiumok, amelyek a vegetációs időben rovarok útják terjednek. A kórokozó fertőzött növényi maradványokban konídiumokkal, valamint vetőmagban micéliummal telel át. A konídiumok a talajban 5 évig is életben maradnak.

Ökológia és előrejelzés: a környezeti tényezők nagy szerepet játszanak a fertőzés kialakulásában és a betegség elhatalmasodásában. A kórokozó, mint gyengültségi parazita, elsősorban a legyengült növényeket támadja meg. Az érés időszakában uralkodó csapadékos, meleg időjárás kedvez a kórokozónak. A konídiumok már 10–17 °C-on csíráznak, a hőoptimum 30 °C. Növeli a fogékonyságot a nitrogénbőség és az érési idő hossza. Vizsgálatok szerint a hosszú tenyészidejű és magasabb hőmérsékleti igényű hibridek nagyobb mértékben fertőződnek.

Védekezés: a fertőzött növényi maradványok megsemmisítése, mély leforgatása csökkenti a következő évi fertőzést. Ellenálló hibridek termesztésével és korai betakarítással csökkenthető a megbetegedés. A csírakori fertőzések ellen védelmet nyújt a vetőmag csávázása benomyl, rézoxikinolát, karboxin vagy kaptán hatóanyag-tartalmú fungicidekkel.

Kukorica helmintospóriumos levélfoltossága és száradása

(Helminthosporium turcicum, H. carbonum, H. maydis)

Gazdanövény: H. turcicum fertőzi a kukoricán kívül a szudánifüvet, fenyércirkot, teozintét.

Tünet: a kórkép a genuszoktól, rasszoktól függően nagyon változatos képet mutat.

A Helminthosporium turcicum tünetei rendszerint a vegetációs időszak második felében (augusztus vége, szeptember eleje) észlelhetők. A leveleken, az erekkel párhuzamosan hosszú, megnyúlt elliptikus, szürkészöld, majd világosbarna foltosodást idéz elő. A foltok kezdetben aprók, 10–15 × 2–3 mm nagyságúak, később megnőve összefolyhatnak, és méretük a 15–18 × 3–4 cm-t is elérheti. A foltok mindkét oldalán – a hőmérséklet és a csapadék függvényében – olajzöld, bársonyos penészbevonat (konídiumtartók és konídiumok tömege) jelenik meg. A kórfolyamat előrehaladtával a foltok nekrotizálódnak, a levelek sárgulva alulról felfelé elszáradnak.

A Helminthosporium carbonum tünetei a vegetáció közepén (július vége, augusztus eleje) figyelhetők meg. A kórokozó fertőzi a leveleket, a levélhüvelyeket, a csuhéleveleket, a csöveket és a szemeket is. A kórkép a kórokozó rasszától függően különböző lehet. Az I. rassz a leveleken kezdetben apró, sárga, később barnuló, ovális, gyakran koncentrikus gyűrűzöttséget mutató, 1,2 × 2,5 cm nagyságú foltosodást okoz. A foltokon nedves időben fekete színű, bársonyos penészbevonat (konídiumtartók és konídiumok tömege) látható. A csöveken, legtöbbször a csúcsi rész felől fertőzve, a szemeket támadja és pusztítja el. A szemeken és a szemsorok között fekete penészbevonat képződik. Ez kölcsönzi az „elszenesedés” látszatát. A II. rassz a leveleken hosszúkás, csokoládébarna színű, 0,5 × 2,5 cm nagyságú foltosodást idéz elő. Azonban ez a tünet csak ritkán figyelhető meg. A csőfertőzés tüneti megnyilvánulása hasonló, mint az I. rassz esetében. A III. rassz kisméretű, O,5–2 mm, maximum 15–20 mm hosszúságú, vonalas, szürkésbarna színű, sötét szegéllyel határolt foltosodást okoz.

A Helminthosporium maydis már június végén, július elején károsíthat. A kórokozónak két rassza ismert, amelyek közül a 0- rassz csak a leveleket fertőzi. Fertőzése következtében a levélerek között apró, sárgás, később ovális, sárgásbarna színű, 2–6 × 3–22 mm nagyságú, barna szegéllyel határolt foltok jelennek meg. A T-rassz a leveleken 0,6–1,2 × 0,6–2,7 cm nagyságú, ovális, sárga, később világosbarna színű, vörösbarna szegélyű foltosodás formájában jelentkezik. A T-rassz rendkívül veszélyes, mert a növény minden föld feletti részét megtámadja. Csőfertőzés következtében a csövek a betakarítás idejére szétroncsolódnak. A szár alsó ízközei korhadnak, a növények eldőlnek. A rassz a kukorica-citoplazmák közül a T-citoplazmára specializálódott, mert csak a T-citoplazmás hímsteril (Tmsc) vonalakat, illetve az ezekből származó hibrideket fertőzi. Fitotoxint is termel, amely önmagában is képes a tünetek előidézésére.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: az Európában elterjedt H. turcicum faj hazánkban minden évben megjelenik, és az időjárástól függően kisebb-nagyobb károkat okoz. A H. carbonum Amerikából kiindulva közel két évtizede veszélyezteti Európa kukoricatermesztő országait. A H. maydis elsősorban az USA-ban elterjedt kórokozó, amely az 1960–1970-es években okozott járványos megbetegedést. Az utóbbi két Helminthosporium faj a karantén károsítók listáján szerepel.

A kórokozó életmódja: a kórokozók a vegetációs időszakban konídiumokkal szaporodnak, amelyek nagy tömegben képződnek a megtámadott növényi részek felületén. Szél, eső vagy rovarok segítségével terjednek.

A H. turcicum konídiumai orsó alakúak, soksejtűek (2–8), olajszürke színűek, alsó végükön kicsi, kiemelkedő köldökkel rendelkeznek. Méretük 15–25 × 45–132 µm.

A H. carbonum konídiumai elliptikusak, enyhén görbültek, aranysárga vagy olajbarna színűek, soksejtűek (2–12). Méretük 7–18 × 25–100 µm.

A H. maydis konídiumai íveltek, a csúcs közelében elhegyesedők, olajzöld színűek, soksejtűek (4–14). Méretük 10–17 × 30–115 µm. A kórokozóknak ivaros szaporodási alakjai (Trichometasphaeria, Cochliobolus) pszeudotéciumos gombák. A természetben ritkán képződnek, így járványtani jelentőségük kicsi. A Helminthosporium fajok mindegyike képes fertőzött növényi maradványokon konídiumokkal áttelelni. A H. carbonum és a H. maydis a magban micélium formájában is fennmarad.

Ökológia és előrejelzés: a betegség járványszerű fellépésében a nedvességnek és a hőmérsékletnek nagy jelentősége van. A meleg (optimális 28 °C), csapadékos nyári és őszi időjárás kedvez a kórokozóknak. A konídiumok csírázásához cseppfolyós vízre, míg a sporulációhoz magas (80–90%) relatív páratartalomra van szükség.

Védekezés: fontos védekezési eljárás a fertőzött növényi maradványok mély leforgatása, a kórokozóktól mentes, jó csírázóképességű vetőmag használata. A vetőmag a rézoxikinolát és a karboxin kombinációjú készítményekkel csávázandó. Vegetációban a járványos gócok felszámolása állománykezelés formájában mankoceb hatóanyagú készítménnyel megoldható. A prevenciót szolgálja még a harmonikus tápanyagellátás, a rövid tenyészidejű hibridek termesztése és a rezisztenciára való nemesítés. A H. maydis hazánkban még nincs jelen, ezért a behurcolás megakadályozása elsődleges feladat.

Kukorica fuzáriózisa

(Fusarium graminearum, Gibberella zeae, F. moniliforme, G. fujikuroi, F. culmorum)

Gazdanövény: polifág kórokozók. Fertőzhetik a kukoricát, a gabonaféléket, a répát, a borsót, a burgonyát, a pillangós virágú növényeket, a paradicsomot stb.

Tünet: a betegség tünetei a növények minden fejlődési stádiumában megfigyelhetők. A kórokozók kártétele már a vetést követően, hiányos kelés formájában jelentkezik. Az elvetett magvak és a csíranövények a talajban elrothadnak. Felületükön fehér vagy rózsaszín árnyalatú penészbevonat figyelhető meg. Később a már kikelt, fiatal növénykék egyesével vagy csoportosan sárgulnak, vontatottan fejlődnek, súlyos esetben elpusztulnak. A beteg növények gyökerei, illetve a szár alapi része lilás árnyalatú, és felületükön fehér vagy rózsaszín, bolyhos penészbevonat látható. A nyár folyamán a kórokozók a növények föld alatti részeiben lappangva élősködnek. A virágzás körül gyakran előfordul, hogy a növények elszórtan, egyesével, sokkszerűen elpusztulnak. Gyakori jelenség még a levélen, a levélhüvelyen, valamint a csupasz szárrészen a lilásvörös elszíneződés. Az elszíneződött növények fejlődésükben visszamaradnak, a rajtuk képződött csövek kisebbek, a szemek töppedtek, kényszerérettek. A beteg növények gyökerei és a szár alapi része korhadt és vöröses-lilás árnyalatú. A viaszérés idején a gyökerek és a szár belső szövetei korhadnak, a növények kényszerérettek, a cső súlya következtében a korhadt szár eltörik, eldől. Nedves időben a szár talaj közeli részén fehér vagy rózsaszín penészbevonat látható. A korhadt szár bélszövete rózsaszínű, és belsejében csak az edénynyalábok megbarnult rostjai maradnak vissza. Az érés folyamán a fuzáriumok csőpenészedést is előidéznek. A fertőzés leggyakrabban a cső csúcsi részén, ritkábban a cső közepén vagy alján alakul ki. Utóbbi esetekben a kórokozók sebzéseken (pl. a kukoricamoly lárvájának rágása) vagy a szárból a kocsányon át fertőződnek. A kórokozók a csuhélevelek alatt fehér, rózsaszín vagy vörös színű micéliumszövedékkel vonják be a cső felületét. Ha elegendő idő áll rendelkezésre, a kórokozók átjárják a szemeket és a csutka szövetét is. A csutka elkorhad, a szemek töppedtek és elszíneződöttek. A tárolás alatt is fertőzhetnek a különböző Fusarium fajok. Rossz tárolási körülmények között termésrothadást okoznak és toxinokat termelnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a kukorica fuzáriumos megbetegedését világszerte és hazai vonatkozásban is sokan tanulmányozták. A betegség az 1960-as évek végétől kezdve járványszerű méreteket öltött. Az országos járványok jelentős termésveszteséget okoztak, és ezen túl milliárdos veszteségek érték az állattenyésztést is, főként a toxikózisok közvetlen, illetve közvetett hatásai miatt.

A kórokozók életmódja: a kukoricán károsító Fusarium fajok polifág kórokozók. A monokultúrás termesztés, valamint a gyakori búza-kukorica vetésváltás elősegíti a kórokozók felszaporodását a talajban. A Fusarium fajok egyrészt a talajban micéliummal, másrészt szél, rovarok stb. közvetítésével, konídiumokkal terjednek. A konídiumok sporodochiumban vagy pionoteszekben fejlődnek. A Fusarium fajok morfológiailag kétféle konídiumot fejleszthetnek. A gömbölyded, megnyúlt, csepp, körte vagy ovális alakú, 1–2, ritkábban 3–4 sejtű mikrokonídiumokat és a megnyúlt, soksejtű (4–9–10), egyenes vagy sarló alakúan görbült makrokonídiumokat. A konídiumok színtelenek, tömegesen képződnek, azonnal csírázó és fertőzőképesek. A kórokozók a talajban micéliummal, klamidospórákkal, valamint a kukorica szárán peritéciumokkal telelnek át. A peritéciumban képződnek a tömlő alakú aszkuszok, amelyek mindegyikében 8–8, kettő vagy több keresztfallal ellátott aszkospóra található. A kukorica fuzáriózis legfontosabb fertőzési forrása a vetőmag. A kórokozók a magban micélium, a felületén klamidospórák és konídiumok formájában vannak jelen.

Ökológia és előrejelzés: a kelés időszakában meghatározó jelentőségű a talaj nedvességtartalma és hőmérséklete. Ha a vetőmag nedves, hideg talajba kerül, csírázása vontatott, ezáltal nő a fertőzés súlyossága. A kifejlett növények esetében az időjárási tényezők közül elsősorban a csapadék mennyisége és eloszlása befolyásolja a fuzáriózis fellépését. Ha a kukorica virágzásakor aszályos időjárás uralkodik, nő a szárfuzáriózis mértéke, az érési időszakban lehullott sok csapadék következtében pedig a csövek megbetegedése lesz nagyobb. A fertőzés növekedését vonja maga után a monokultúrás termesztés és a búza-kukorica vetésváltás, a túl sűrű növényállomány, az egyoldalú nitrogéntrágyázás és a mély vetés.

Védekezés: az egyik védekezési lehetőség az agrotechnikai rendszabályok betartása. Ezek a következők: a kukorica monokultúrás, valamint a búza-kukorica egymás utáni termesztésének elkerülése, harmonikus tápanyag-utánpótlás, optimális tőszám, nem túl korai és nem túl mély vetés, a fertőzött növényi maradványok aláforgatása, a termőhelynek megfelelően kiválasztott éréscsoportú hibrid stb. A vetés optimális idejének meghatározásához figyelembe kell venni a hibridek Cold-teszt-értékeit. A magasabb Cold-teszt-értékű hibrideket később kell vetni. A hibrid kiválasztásakor az ellenálló, nagy szárszilárdságúakat kell előnyben részesíteni. A fiatalkori megbetegedések elkerülése érdekében a vetőmagot csávázni kell. Csávázás karboxin, rézoxikinolát, mankoceb és kaptán hatóanyag-tartalmú készítményekkel történhet.