Ugrás a tartalomhoz

Növényvédelem

Bozsik András, Bujáki Gábor, Bürgés György, Czencz Kornélia, Deli József, Glits Márton, Folk Győző, Hunyadi Károly, Ipsits Csaba, Járfás József, Kadlicskó Sándor, Kiss József, Koppányi Marietta, Kozma Erzsébet, Kövics György, Kuroli Géza, Lánszki Imre, Petrányi István, Petróczi István, Pécsi Sándor, Pénzes Béla, Pintér Csaba, Radócz László, Reisinger Péter, Sáringer Gyula, Szabolcs János, Szalay-Marzsó László, Takács András, Tomcsányi Ernő, Tóth Attila, Tóth István, Virányi Ferenc

Mezőgazda Kiadó

A búza kártevői

A búza kártevői

A rosszul vetett szemeket a madarak és a mezei pocok fogyasztják. A csírázásnak indult magot a drótférgek, áldrótférgek, lótücsök pusztítják.

Ősszel a fiatal növényt csírázás, kelés, bokrosodás idején károsítja a vetési varjú, a csíranövények kihúzásával. A zöldellő vetéseket a mezei pocok, a hörcsög, az ürge és a bagolypillelárvák támadják. A fiatal növények szártövében károsítanak a gabonalegyek lárvái, leggyakrabban vezérhajtás-sárgulást okozva. A „gabonalegyek” a Diptera rend mindkét alrendjéből (légyalkatúak és szúnyogalkatúak) egyaránt képviseltetve vannak. A gyakoribb hazai fajok száma 8–10-re tehető.

A gabonaféléket károsító kétszárnyúak 2–3 mm-es rovarok (kivételt képeznek a viráglegyekhez tartozó, 5–7 mm-es fajok, pl. az őszi fekete búzalégy és az ugarlégy). Tojásaikat a gabonafélék fehérje-, vitamindús részeire (tenyészőcsúcs, nóduszok feletti rész, szemképződési helyek) rakják. A kialakuló fő kárképtípusok is a tojásrakási (lárvatáplálkozási) helyekből következnek.

Vegetatív részek pusztulása: vezérhajtás, oldalhajtások sárgulása, elhalása (fritlégy, őszi fekete búzalégy, tavaszi fekete búzalégy, ugarlégy). A két utóbbi faj lárvái csak tavasszal károsítanak.

Generatív részek károsodása:

  • közvetett módon, a kalásztengely sérüléséből eredően (csíkoshátú búzalégy, heszszeni szúnyog, nyerges gubacsszúnyog),

  • közvetlen módon, a szemek odvasításával, szívogatásával (fritlégy, búza gubacsszúnyogok).

A foltokban ritkuló, pusztuló őszi vetés a „csócsárló” felszaporodására enged következtetni. Az őszi fejlődési szakaszban – szívogatásukkal – károsítanak még a levéltetvek és a kabócák. Mélyebb, nyirkosabb területeken jellegzetes szájszervével, „radulájával” kárt okozhat a meztelencsiga, továbbá a búza-fonálféreg, amelynek kártételére a levelek dugóhúzószerű csavarodása a jellemző.

Száraz tavaszokon a gabonapoloskák érési táplálkozásának, szívogatásának hatására nem vagy igen lassan következik be a szárbaindulás. Árpán, zabon, őszi búzán a vetésfehérítő bogár csíkokban való levélrágását ismerhetjük fel (lásd részletesen az őszi árpánál). Kártevőként jelentkezhetnek még ebben a fejlődési szakaszban a levéltetvek, mezei poloskák szívogatásukkal, továbbá a fűbolhák, a lombszinten élő bagolylepkék, rágásukkal.

A kalászolástól az érésig terjedő időszakban a szívó kártevők közül jelentősebbek a levéltetvek, a tripszek, a gubacsszúnyogok, a poloskák lárvái. Virágok és szemek rágásával vagy közvetlen fogyasztásával károsít a bundásbogár, a pejbogár, majd a gabonaszipolyok, a gabonafutrinka, a kalászrágó bagolypille hernyója.

Érési időszakban a rágcsálók közül a mezei pocok, az ürge, a hörcsög, míg a nagyvadak közül a vaddisznó jellegzetes „bagózásával” károsít. Lakott helyek közelében dézsmálhatják a termést a verebek, a házi egér, a vándor-patkány és a mezei gabonamoly.

Búza-fonálféreg

(Anguina tritici)

Tápnövénykör: a kultúrnövények közül a búzát, rozsot, csomós ebírt, csenkeszt és az aranyzabot károsítja.

Kárkép: kártétele már ősszel, a kikelt gabonán jelentkezik, és folytatódik az aratásig. Ősszel a fiatal lárvák a növénybe fúródnak, és a búza levelei deformálódnak, görbülnek, dugóhúzószerűen fodrosodnak, csavarodnak. Később a fejlődésében lemarad, szára rövidebb lesz. Érés idején a kalászok borzassá válnak, és a búzaszemek helyén sötét színű, a búzaszemnél kisebb, ovális gubacsokká alakulnak. A gubacsos mag belseje a bennük lévő lárvák tömege miatt sárgás vagy sárgásszürke színű. Ezt a gubacsot nevezik „golyóüszögnek”, a búzát pedig „csörmölyös” búzának.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: geopolita faj. Hazánkban jelentősebb a Dunántúl nyugati, hűvösebb és csapadékosabb megyéiben. Csapadékosabb években más területeken is felszaporodhat.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke van. A talajba a vetőmaggal vagy az aratáskor kipergett szemmel jut. A gubacsban 1–2 ezer, olykor ennél is több lárva lehet, mozdulatlan állapotban. A lárvák a nedvesség hatására felpuhuló szemekből szétmásznak, a talaj és a gyökérnedvek csalogató hatására befúrják magukat a növénybe. A búzával együtt fejlődnek, ott is telelnek. A tenyészőcsúcsba húzódva eljutnak a szemkezdeményekig, ott megtelepednek és jellegzetes gubacsot képezve fejezik be a fejlődésüket. A gubacsban általában 1–2 ivarérett hím és 2–6 nőstény található. Ezek párosodás után egyedenként 500–1000 petét raknak. Így egy-egy szemben több ezer lárva kelhet ki. A lárvák még a búza érése előtt megvedlenek és L2 stádiumban anabiotikus állapotban (akár 15 évig is) maradnak. Fejlődésüket csak a számukra kedvező ökológiai viszonyok között folytatják.

Ökológia és előrejelzés: csapadékos években nagyobb az elszaporodás. Határozott összefüggés van az október–december havi csapadék, valamint a következő évi egyedsűrűség között.

Védekezés: egészséges vetőmag vetése. Aratáskor a szempergés minimálisra csökkentése. Hatékony védekezési eljárás, ha a fertőzött talajban őszi takarmánykeveréket termesztünk, így a zöld állapotban lekaszált növényben a kártevő megsemmisül, mert fejlődését nem tudja befejezni.

Vetési bagolylepke

(Scotia segetum)

Tápnövénykör: polifág faj. A lárvák a legkülönfélébb egyszikű és kétszikű növényen megélnek.

Kárkép: a fiatal növényeket (gabonafélék, kukorica, répafélék, dohány, napraforgó stb.) a talaj felett, legfeljebb 1–2 cm-es magasságban átrágják, illetve lerágják. Ez a kártétel a vetések foltszerű pusztulását okozza. A palántákat a föld felszínén körülrágják. Gyökgumósokba a földközelben szabálytalan odúkat rágnak. Fejlett, akár 1–2 m magas kukoricatövek kidőlését okozhatják azáltal, hogy a hernyók alulról felrágnak a szárba és kiodvasítják.

Elterjedés, gazdasági jelentőség: Európában, Ázsiában és Afrikában egyaránt elterjedt, Magyarországon mindenütt megtalálható. A gradációs években súlyos, több millió forintra tehető kárt okoz.

Fejlődésmenet: évente két nemzedéke van. Hosszú, meleg és száraz őszön a hernyók nagy része fejlődését befejezve, 5–20 cm mélyen, telelőkamrában áttelel. A fejlett, „zsíros” hernyók a testükben felhalmozódott glicerin és más, hidegtűrést befolyásoló anyagok hatására -7– -8 °C-ot is elviselnek, míg a fiatal lárvák -2 °C-on elpusztulnak. Tavasszal bábozódnak, majd az első nemzedék imágói májusban, június elején, meleg, szélcsendes estéken repülnek. Nektárral, virágporral táplálkoznak. A petéket kis csomókban, elsősorban kapások föld közeli leveleire helyezik. A lárvák júniusban károsítanak. Júliusban 2–3 cm mélyen a talajban bábozódnak. A második nemzedék imágói július végén, augusztusban repülnek. A tojásprodukció, ha elegendő virágzó nyár végi gyom áll rendelkezésre, 1,5–2 ezer is lehet nőstényenként. A tojásokat is elsődlegesen a gyomnövényekre és évelő pillangósokra rakják. A lárvák frontálisan támadnak a kelő őszi gabonákra, és itt fejlődnek tovább. Az áttelelt lárva tavasszal már nem károsít.

Ökológia és előrejelzés: a peték keléséhez, az imágók táplálkozásához, a lárvák zavartalan évközi és őszi kifejlődéséhez egyaránt a meleg, nagy esőzésektől mentes időjárás a kedvező. Tömeges felszaporodására az átlagosnál melegebb és szárazabb években, főleg mezőségi és vályogtalajokon kell számítani.

A vetési bagolylepke távelőrejelzése nehéz a faj labilis populációdinamikája miatt. A tömeges felszaporodásra utalhat a két nemzedék imágóinak egyedszámaránya (generációs koefficiens). A védekezésnek a fiatal lárvák ellen kell irányulni. A lárvák tömeges kelése a rajzáscsúcs utáni 10–14. napon várható (rövid előrejelzés). A lepkék rajzása fénycsapdával és melaszcsapdával nyomon követhető. A védekezés szükségességét és idejét (szignalizáció) a veszélyeztetett területen a lárvák kelésének és egyedszámának meghatározásával (területi kvadrát módszerrel) állapíthatjuk meg.

Védekezés: a gyomirtás és minden olyan talajművelés, amelyet idejében végzünk, nemcsak a növény fejlődését gyorsítja, hanem a kártevő petéit, a fiatal lárvákat és a bábokat is pusztítja. Különösen a második nemzedék lárváinak kártételét csökkenthetjük, ha a nyár végi virágzó gyomokat irtjuk, a tarlót augusztustól szeptemberig „feketén” tartjuk.

Egyes országokban eredményesen kísérleteztek a Trichogramma evanescens petefürkész vetési bagolylepke elleni felhasználásával. A hazánkban felhasználásra engedélyezett Bacillus thüringiensis gyári biopreparátumaival szintén biztató eredményeket értek el. A fiatal hernyók ellen alkalmazott vedlésgátló diflubenzuron hatóanyagú készítménnyel reménykeltő üzemi kísérletek folynak.

Az imágók és a lárvák kedvelik az erjedő édes anyagokat, ezért melaszcsapdával az imágók száma gyéríthető. Az idős lárvákat inszekticidekkel kevert melaszos csalétekkel pusztíthatjuk. A talajlakó kártevők ellen alkalmazott talajfertőtlenítő szerek a fiatal bagolypillelárvák ellen is hatásosak. Állománykezelésre endoszulfán, foszfamidon javasolható. Fontos, hogy ilyenkor a permetezőszer a talaj felszínére is lejusson.

Fritlégy

(Oscinella frit)

Tápnövénykör: tavaszi–őszi kalászosok, kukorica, fűfélék.

Kárkép: a három generáció által okozott kárkép a következő. Ősszel – károsítása következtében – a gabonafélék vezérhajtása elsárgul, könnyen kihúzható, alul a nyű által elroncsolt. Tavasszal a tavaszi kalászosokon és a kukoricán szintén vezérhajtás-elhalás következhet be. A kukoricán a levelek szivarszerű összesodrottsága is árulkodó jel. A nyári nemzedék lárvái a tavasziárpa- és zabszemeket üresítik ki.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európában, Ázsiában, Észak-Amerikában egyaránt ismert kártevő. Az általa okozott termésveszteség évente 1–2%-ra tehető. Kukorica esetében a monokultúrás termesztés segíti a felszaporodását. Nagyobb figyelmet érdemel gyakori kártétele a fűmag-termesztésben.

Fejlődésmenet: évente három nemzedéke fejlődik. A telet lárva vagy báb alakban tölti a károsított növényekben. Április–májusban rajzik. A tojásait (nőstényenként átlagosan 40 db-ot) a 2–3 leveles növényekre rakja. A lárva lehúzódik a vezérhajtás aljához. Itt bábozódik. A júniusban rajzó nemzedék a zab-bugákra, illetve árpakalászokra rakja a petéit. A lárvák a kiüregesített szemekben bábozódnak. A harmadik nemzedék augusztus–szeptemberben rajzik, de ez áthúzódhat októberre is. Peterakási helyül a korán kelő őszi vetéseket keresi fel.

Csíkoshátú búzalégy

(Chlorops pumilionis)

Tápnövénykör: a kalászosokon kívül a pázsitfűféléket (fűmagtermesztés) is károsítja.

Kárkép: az őszi nemzedék lárvái leggyakrabban az árpa- és a rozstövekben élve, azok hagymaszerű duzzadását okozzák. A tavaszi lárvanemzedék az őszi búza kalásztengelyét károsítja, aminek következtében az ki sem kalászol vagy léha szemeket hoz.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európában és Ázsiában elterjedt, Magyarországon mindenütt gyakori. Jelentősebb termésveszteséget általában a tavaszi nemzedék okoz, az ezerszemtömeg 25–30%-kal is csökkenhet.

Fejlődésmenet: hazánkban évente 2(–3) nemzedék fejlődik. A telet lárva alakban tölti a fertőzött növény gyökérnyaki részénél. Tavasszal bábozódik. A május elején kirepülő legyek tojásaikat a levelekre rakják, innen húzódnak a nyüvek a még hasban lévő kalász alatti szárrészbe. Az aratás előtt kirajzó nemzedék biológiája nincs tisztázva. Ősszel a legyek a pár leveles gabonára helyezik el a tojásaikat.

Ugarlégy

(Delia coarctata)

Tápnövénykör: leggyakrabban a búzát, kisebb mértékben a rozsot károsítja.

Kárkép: tavasszal a növények szívlevele, majd az oldallevelek is sárgulnak, barnulnak és elhalnak. A lárvák a bokrosodási csomónál furakodnak be.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európa északibb, hűvösebb klímájú országaiban már a század elején jelentős kártevőként tartották számon. Magyarországon a '70-es évek elején vált ismertté, az évtized végére pedig már az egész országban elterjedt. Legsúlyosabb kártételét eddig Fejér megyében észlelték.

Kártételének hatására a tőpusztulás, „kifoltosodás” olyan mértékű lehet, hogy a növényzet kiszántására is sor kerülhet. A helyzet különösen akkor veszélyes, ha a tél végén az őszi gabona gyenge, nem kezdett el bokrosodni.

Fejlődésmenet: az ugarlégynek évente egy nemzedéke fejlődik ki. A telet a tojásburokban maradt lárva vészeli át, a talajrögök között. A különböző mélységbe került lárvák február vége és április eleje között hagyják el a tojásburkot, majd befurakodnak a növényekbe. A károsítás április végéig tart. A lárvák ekkor a gyökérzónába húzódnak bábozódni. A rajzás a virágzás kezdetétől az aratásig, de gyakran szeptemberig tart. Az imágók tojásrakási helyül növény nélküli, száraz, repedezett talajt választanak (tarlóhántásokat, gyeptöréseket, de burgonya vagy cukorrépa sorközeit is előszeretettel látogatják). A legtöbb tojást július hónap folyamán rakja le az ugarlégy.

Ökológia és előrejelzés: a rajzás idején az imágó száraz, meleg időt igényel. Nedves időben tömeges az elhullás, ilyenkor a rovarpatogén gombák akár 80–100%-ban is pusztíthatják populációikat. A tojások számára viszont kedvező, ha július végén, augusztus elején a talaj kellően nedves.

Az időjárás és a rajzás figyelésével a következő évi kártétel közepes biztonsággal előrejelezhető. Szignalizációja nehéz, mert amikor tavasszal a kártétel észrevehetővé válik, a védekezés már megkésett.

Citromsárga búzagubacsszúnyog

(Contarinia tritici),

narancssárga búzagubacsszúnyog

(Sitodiplosis mosellana)

Tápnövénykör: elsődleges tápnövényük az őszi búza.

Kárkép: a tömeges lárvakelés időpontjától függően a szemképződésben lévő szemek elpusztulhatnak, a tejesérésben lévők töppedtek lesznek, a viaszérésben értek károsodása viszont a csírázási százalék romlásához vezethet. A citromsárga búzagubacsszúnyog esetében leginkább az első kárképtípus fordul elő, amikor is egy-egy búzaszemkezdeményen akár 8–15 lárva is szívogathat.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a búzagubacsszúnyogok a hazánktól északabbra fekvő, hűvösebb, nedvesebb klímájú országokban (Hollandia, Svédország, Lengyelország stb.) komoly kártevőként ismertek.

Kártételére hazánkban nem fordítanak kellő figyelmet, pedig nedves években jelentős lehet termésmennyiség- és minőségrontó hatásuk.

Fejlődésmenet: mindkét faj egynemzedékes. Lárva alakban telelnek a talaj 5–15 cm-es mélységében, kokonban. Tavasszal a lárvák felhúzódnak a talajfelszín alá, ahol újabb kokonban bebábozódnak. A báb elhagyva a kokont a felszín fölé emelkedik, majd a bábinget hátrahagyva kirajzik, az őszi búza virágzása idején. A hímek rajzása korábban kezdődik. A tojásrakásra a reggeli és kora esti órákban kerül sor. A citromsárga búzagubacsszúnyog a zártabb virágpelyvák közé helyezi a tojásait, nyolcasával-tízesével. A narancssárga búzagubacsszúnyog a nyíltabb virágpelyvákat részesíti előnyben, a tojásokat kettesével-hármasával helyezi el. A kifejlett lárvák ugró mozdulattal levetik magukat a talajra, és a telelési mélységbe húzódnak.

Ökológia és előrejelzés: a búzagubacsszúnyogok felszaporodására nedvesebb termőhelyeken kell számítani. A talaj átnedvesedésére a lárvák talajba vonulásának, illetve a bábok kokont és talajt áttörő (rajzást megelőző) tevékenységének időszakában van szükség. Az imágók rajzásának a borús, párás májusi időjárás kedvez. Az imágók rajzása hálózással nyomon követhető. A rajzáscsúcs után 5–6 nappal várható a lárvák tömeges kelése.

Védekezés a gabonalegyek és a búzagubacsszúnyogok ellen: az agrotechnikai eljárások is gyakran elegendők a kár megelőzéséhez.

Az árvakelések megsemmisítésével gyéríthetjük a fritlégy, a csíkoshátú búzalégy és az őszi fekete búzalégy őszi nemzedékének egyedszámát.

A vetési idő őszi időpontjának kissé későbbre helyezésével kivédhetjük az előbb megnevezett fajok kártételét.

Jól bokrosodó fajták választásával a vezérhajtás-pusztulást okozó légyfajok káros hatása mérsékelhető.

Harmonikus növénytáplálással szintén „ellenállóbbá” válnak a növények. Különösen érvényes ez a tavasszal károsító ugarlégy és a tavaszi fekete búzalégy esetében.

A tarlóhántásnak és a vetésváltásnak különösen a tábla talajában telelő búzagubacsszúnyogok gyérítésében lehet nagy szerepe.

A kémiai védekezés alapja a „légyalkatú gabonalegyek” esetében (bár a gabonafélék ökonómiai szempontok miatt a vegyi védekezést nem nagyon „bírják el”) a lehetőleg szisztémikus hatású szerekkel (pl. karbofurán) végzett talajfertőtlenítés lehet. A búzagubacsszúnyogok ellen szükség esetén fungicidekkel és lombtrágyákkal, légi úton, egy menetben kijuttatott inszekticidek alkalmazásával is sor kerülhet.

Gabonafutrinka

(Zabrus tenebrioides)

Tápnövénykör: a gabonaféléken és a kukoricán kívül a termesztett és vad pázsitfűféléket egyaránt károsítja.

Kárkép: fő károsító a lárva. Károsítása szeptembertől április végéig tart. Enyhe télen megszakítás nélkül táplálkozik. A lárva kártétele a „csócsárlás”, amely abból áll, hogy a gabonafélék fiatal leveleit földkamrájába húzza, ott az erek közötti lágyabb részt végigrágja, morzsolja. A visszamaradt keményebb részek összegubancolódnak. Ezek a csócsárolt részek kezdetben zöld színűek, később megsárgulnak, elbarnulva kócszerűen megszáradnak. A többszörösen károsított növény elpusztul. Erős fertőzéskor a vetés foltokban kipusztul. Ezek a foltok az előző évi kepék, szalmabálák, szalmarendek helyén keletkeznek. Frontális támadáskor a tábla szélétől befelé karéjos, félhold alakú a vetés ritkulása, pusztulása, ezeken a helyeken a gyomok felszaporodnak. A kártétel különösen tavasszal látható jól. A bogár kártétele aratás előtt az érőfélben lévő szemek megrágásában és az érett szemek kitúrásában nyilvánul meg. A megrágott szemek csúcsa kehelyszerűen kirágott. Az imágó kártételének jelentősége messze elmarad a lárváétól.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: közép- és délkelet-európai faj. Hazánkban a futóhomokos területek kivételével országosan elterjedt.

A tömbösítés, továbbá a mono- és bikultúrás őszigabona-termesztés kedvező feltételeket teremt számára. A lárva a tavaszi kalászosokban és a kukoricavetésekben is károsít, illetve károsíthat.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke van. Lárva telel a szívószálszerű talajkamrában, és még a következő év tavaszán is károsít. A bábozódás májusban 10–20 cm mélyen a talajkamra alján megy végbe. Az új bogarak június elején jelennek meg. Napközben rögök alatt, résekben, repedésekben húzódik meg. Alkonyatkor jön elő és repül vagy mászik a kalászokra. Aratás után a talajon a szalmarendek alatt keresi a kipergett szemeket táplálkozás céljából. Hosszú érési táplálkozást és nyári nyugvást folytat. Augusztusban párosodik. Ezt követően hamarosan megkezdi a peterakást. Petéit 10–30-as csoportokba rakja, 5–12 cm mélyre, az általa készített nyirkos talajüregekbe. Egy-egy nőstény élete során 80–100 petét rak. A kampodeoid lárvák szeptemberben kelnek ki. Eleinte árvakeléseken, majd a kikelt új vetéseken táplálkoznak. A lárva fénykerülő és párát igénylő, ezért nappal a 10–30 cm mély, 3–5 mm átmérőjű, függőleges falú aknájában tartózkodik, amelyet a növény mellé készít. A vedlés időszakát az akna fenekén tölti. Ilyenkor napokig nem táplálkozik.

Ökológia és előrejelzés: a kötött és vályogtalajok kártevője. Nedves és futóhomokos területeken nem él meg. Érési táplálkozás és peterakás idején meleg, csapadékos időt kíván. Lárva korban a hosszú, meleg ősz és a hótakaró nélküli tél kedvező számára. Sok természetes ellensége van, pusztítják a rovarölő gombafajok, továbbá különböző fürkészlegyek, a ragadozó bogarak, gerinces állataink közül a vetési varjú, a sirály vagy a rovarevő emlősök, a vakondok, a cickány, a sündisznó.

Az imágónépesség megállapítható pohárcsapdázással. 5–6 bogár poharanként már veszélyes lehet. Az átlagosnál csapadékosabb augusztus–szeptember a lárvák nagy egyedsűrűségét okozza, ugyanis ez esetben kicsi a peték mortalitása. Búzacsomós csalogató módszerrel, ha a mintában háromnál több fiatal lárva van, javasolt a preventív védekezés. A kelő vetésben 2 lárva/m2 azonnali vegyszeres beavatkozást tesz indokolttá. A MÉM 5/1988. számú rendelete szerint veszélyes kártevőnek minősül, tehát védekezni ellene kötelező.

Védekezés: ügyeljünk a gabona-egymásutániságra és a veszélyes szomszédságra! Őszi kalászos után inkább tavaszi kalászos kerüljön. Pergésmentes betakarítás, a szalma mielőbbi letakarítása szintén a populáció csökkenéséhez fog vezetni. A tarlót alá kell szántani, az árvakelést meg kell szüntetni nyári tárcsázással. Hatásos a talajfertőtlenítés diazinon hatóanyagú készítménnyel, fertőzött táblán az állomány kezelése metilparathion, dioxakarb tartalmú készítményekkel. A kezelések az érzékenyebb fiatal lárvák ellen irányuljanak a délutáni órákban, fagymentes napokon.

Szalmadarázs

(Cephus pygmaeus)

Tápnövénykör: károsítja a búzát, az árpát, a rozsot, a zabot és az ún. szálfüveket (pl. árvarozsnok, csomós ebír, hélazab).

Kárkép: csak a lárva károsít. A gabonaszár belsejét rágja, lefelé haladva. A rágás következtében a gabonaszár idő előtt megsárgul, a kalászban a gabonaszem megszorul, a kifehéredő kalászban csak léha szemek fejlődnek. A károsított szár belseje hosszában végigrágott, a nóduszuk felett finom sárgásfehér rágcsálék található. Szél hatására a károsított növények eltöredeznek, ledőlnek.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: a palearktikumban és Észak-Amerikában egyaránt megtalálható. Hazánkban mindenütt előfordul.

Tevékenysége nyomán a kalászban a szemek száma és súlya 20%-kal is csökken, ráadásul nehezíti a betakarítást is. Fertőzése általában 2–3%-ot tesz ki.

Fejlődésmenet: évente egy nemzedéke van. Lárva alakban a tarlómaradványban telel. Tavasszal bábozódik. Tömeges rajzása az akácvirágzás idejére esik. Az imágók érési táplálkozása kalászosok és fűfélék virágain történik. Petéit egyesével helyezi el a fejlettebb kalászok vagy a szálfűfélék szárában, a legfelső nódusz fölötti részben. Élete során 35–40 petét rak. A kikelt lárva a szár falának belső részeivel, lefelé haladva, a nóduszokat átrágva táplálkozik. Többszöri vedlés után – a viaszérés időszakára – eléri a legalsó ízközt. Itt körülrágja a szárat, rágcsálékával eltömi a felső részt, celofánszerű gubót készít, majd nyugalmi állapotba (obligát diapauza) vonul, és áttelel.

Ökológia és előrejelzés: tömeges felszaporodásának kedvez a monokultúrás gabonatermesztés, valamint a meleg, száraz tavasz. A szalmadarázslárvákat néhány fürkészdarázs parazitálja, amelyek gyakran a lárvák 60%-át is elpusztítják.

A szalmadarázs egyedsűrűségéről fűhálózással győződhetünk meg.

Védekezés: őszi mélyszántással és egyéb talajművelő eljárásokkal gyéríthető a lárvák száma. A tarlóégetés hatástalan a telelőre vonult előbábokra.

Gabonapoloskák

(Aelia spp., Eurygaster spp.)

A gabonapoloskák gyűjtőnéven négy poloskafajt értünk, amelyek kártétele és életmódja többé-kevésbé megegyezik. A jelentősebb fajokat rendszertani besorolásuk szerint adjuk meg:

  • a pajzsospoloska-félékhez (Scutelleridae) tartozik a mór- vagy szerecsenpoloska (Eurygaster maura), osztrák vagy teknőspoloska (Eurygaster austriaca),

  • a címerespoloskákhoz (Pentatomidae) a szipolypoloska (Aelia acuminata) és a csőrös szipolypoloska (Aelia rostrata).

Tápnövénykör: a kalászosok közül kiváltképpen a búzát károsítják. Megtalálhatók továbbá a rétek, legelők pázsitfüvein is.

Kárkép: gabonanövényeinken a növény fenológiai stádiumainak megfelelően változik a poloskák kártétele. Szárbaindulás előtt (IV–V. hó) a vezérhajtás vagy szúrt mellékhajtás kisárgul, kifehéredik, majd elpusztul. A hasban lévő kalászt megszúrva teljesen fehér lesz. Kikalászolás után megszúrva a kalászt, a szúrás feletti részen kifehéredik, elhal, lekonyul („zászlós kalász”). A tejesérésben szúrt szemek aszottak lesznek, ocsúvá zsugorodnak. A viaszérésben szívott szemeken fakó, kör alakú foltok láthatók. Ezek a búzaszemek alakra, méretre épnek látszanak, de sütőipari értékük csökken, a tészta nem kel meg, azaz minőségi kárt szenved.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: Európa déli és délkeleti részén, valamint Kis-Ázsiában terjedtek el a fajok. Hazánkban az Északi-középhegységtől délre eső területeken gyakoribb; helyi és időszakos kártevőként jelentkeznek.

A kalászosok közül a búzát kedvelik, azok közül is a különösen lágy búzák érzékenyek. Az 5–6%-os poloskaszúrt szem jelentékenyen rontja a liszt minőségét, mivel a sikér károsodik. A vetőmag csírázóképességét is rontják.

Fejlődésmenet: a fajok közül a nálunk legjelentősebb osztrák poloskát ismertetjük részletesebben. A többi faj kártétele, életmódja és a védekezés alapelvei többé-kevésbé hasonlóak. Egynemzedékes fajok. A kifejlett poloskák erdőszélek, útmenti árkok avarjában telelnek. Áprilisban jönnek elő és vonulnak a gabonavetésekre. Május elején, kopulálás után a nőstények sorban, párosával 7–7 petét raknak a levélre, ritkán a gabona szárára. Egy-egy nőstény peteprodukciója 120–150. Kéthetes embrionális fejlődés után a kikelő kis lárvák eleinte zöld részen, majd a kalászokon szívogatnak. Öt vedléssel, aratás idejére érik el a teljes fejlettségüket. Július közepén az új imágók elhagyják a gabonatáblákat, s a rétek, legelők pázsitfüvein szívogatnak még egy ideig. Augusztus végén, szeptember elején vonulnak telelőhelyeikre.

Ökológia és előrejelzés: a gabonapoloskák melegkedvelő fajok. Fejlődésüknek a száraz, meleg május kedvez. Ha két, egymást követő év tavasza száraz, az átlagosnál melegebb, akkor gradációra számíthatunk. Hűvös, csapadékos években a populáció visszaszorul. Sok természetes ellenségük van. Petéiket a törpe fürkészdarazsak, a fátyolkalárvák, a katicabogarak pusztítják. Lárváit és imágóit a fürkészlégy, a fácán, a fogoly, a varjú, a sirály, a seregély gyérítheti.

A poloskanépességről avarvizsgálattal győződhetünk meg. Tavasz elején, ha az egyedsűrűség 5–6 egyed/m2, akkor kárveszéllyel kell számolni. Kalászolás előtt a petecsomók (növényvizsgálat) és a lárvák népességéből (hálózással) következtethetünk a károsítás mértékére.

Védekezés: az áttelelt poloskák ellen a bokrosodás és szárbaindulás idején ajánlatos védekezni. Később, a szárbaindulás után, a kalászolás idején a lárvák ellen védekezhetünk metilparation hatóanyagú szerek kijuttatásával.

Szipolyok

(Anisoplia spp.)

A gyakoriság sorrendjében a következő fajokat kell megemlíteni: széles szipoly (Anisoplia lata), osztrák szipoly (Anisoplia austriaca), keresztes szipoly (Anisoplia agricola), vetési szipoly (Anisoplia segetum), gabonaszipoly (Anisoplia tempestiva hungarica). Részletesen a széles szipollyal foglalkozunk.

Tápnövénykör: az imágók a pázsitfűfélék közül a kalászos gabonákat és magfogó fűféléket károsítják.

Kárkép: az imágó az érésben lévő szemeket fejjel lefelé rágja. A legnagyobb veszteséget a magok kitúrásával okozza. Egy-egy imágó 60–100 szemet is kitúrhat és megrághat. A rágott szemeken barázdák, gödröcskék láthatók. A károsított kalászok kuszáltak, széttúrtak. A lárva polifág, talajlakó kártevő.

Elterjedés és gazdasági jelentőség: balkáni eredetű faj. Magyarországon a gabonatermő síkságon és dombságon a legelterjedtebb. Gyakran együtt és tömegesen lépnek fel. Az imágók a kalászosok termését pusztítják, a lárvák, mint polifág kártevők, főleg a gabona utóveteményét, különösen a répát és a kukoricát veszélyeztetik.

Fejlődésmenet: fejlődése két év. Mindkét telet lárva alakban tölti a talajban. A második év májusában 20 cm mélyen, talajkamrájában bábozódik, majd 2–3 hét múlva alakul ki a bogár. A fény- és melegigényes bogarak június elején, a déli órákban jelennek meg a kalászokon. Táplálkozás és megtermékenyítés után június második felében kezdik a petézést, többszöri megszakítással. Petéiket a kalászosok, rétek talajába, 10–20 cm mélyen, kisebb csoportokban helyezik el. A nőstény peteprodukciója 40–60. Meleg, nyirkos talajban 3–4 hét múlva kelnek ki a lárvák. Kezdetben humusszal, később a növények gyökerével táplálkozva okoznak kárt.

Ökológia és előrejelzés: az imágóknak kedvez a száraz meleg. Peteérés, valamint a lárvák kelésének idején csapadékos, meleg időjárást kívánnak. A parazita gombák közül a Metarrhyzium anisopliae, a zoofágok közül a tőrösdarazsak, a vetési varjú, a sirályok gyérítik számukat.

Az imágók egyedsűrűségét rajzáskor kell felderíteni. 10 egyed/m2 szipoly nagyon veszélyes lehet. A lárvapopuláció megállapítása, értékelése a cserebogárpajorokéhoz hasonló módon és elvek alapján történik. A veszélyességi küszöbérték is ahhoz hasonló.

Védekezés: az imágók ellen a viaszérésben végzett kombinált permetezés (inszekticid + fungicid + levéltrágya) a legeredményesebb. A pajorokat a cserebogarak és drótférgek ellen javasolt talajfertőtlenítő inszekticid (diazinon, fonofosz, karbofurán stb.) granulátumokkal irthatjuk a vetés előtt.