Ugrás a tartalomhoz

Növénytermesztéstan 2.

Antal József, Izsáki Zoltán, Kruppa József, Pocsai Károly, Schmidt Rezső, Fazekas Miklós, Kajdi Ferenc, Késmárki István, Reszkető Péter, Sárvári Mihály, Szabó Lajos, Tóth Zoltán, Varga Sándor, Barnáné Bacsa Magdolna, Iványiné dr. Gergely Ildikó, Janowszky János, Janowszky Zsolt, Gyuricza Csaba, Lesznyák Mátyásné, Máté András, Pepó Péter, Szabó Miklós, Balázs Julianna, Csajbók József, Győri Tamás, Hoffmann Sándor, Kassai Katalin, Makai Sándor, Mikó Péter, Nagy Jenő, Nagy László, Nyárai Horváth Ferenc, Petróczki Ferenc, Szentpétery Zsolt

Mezőgazda Kiadó

8. Rostkender

8. Rostkender

8.1. Jelentősége

A kender (Cannabis sativa L.) az emberiség egyik legrégebben termesztett, legsokoldalúbb és leghasznosabb növénye. Közép-Ázsiából származik és innen terjedt el Ázsia más területeire, valamint Európába, Amerikába, Afrikába. Kultúrába vétele Kínában kezdődött és ott i. e. 6500-ban már elterjedt gazdasági növény volt. Kezdetben magját, olaját élelmiszerként, levelét, virágzatát gyógyszerként, illetve rituális/vallási szertartásokhoz ajzószerként használták. A kender rostját később kezdték felhasználni. Először kötelet, majd textilt készítettek belőle.

A kender termeszthető száráért, magjáért és mindkettőért, ez utóbbit a kender kettős hasznosításának nevezzük. A szártermést a gyakorlatban kórótermésnek nevezik. A nyers kóró rosttartalma 25–35 százalék. A külső háncsrész hosszú rostokat (1–10 cm), a farész rövid rostokat (0,5 mm) tartalmaz. Feldolgozása során a kender hosszú rostjait tartalmazó háncsrészt elkülönítik a farésztől, a háncsból nyert hosszú rostokat további feldolgozási folyamat után elsősorban a textilipar hasznosítja, míg a farészt, amelyet a gyakorlatban pozdorjának neveznek, pozdorjalapokká préselve a bútoripar hasznosítja. A hazai kendertermesztés XX. századi fénykorában előállított kendertermékeknek (kötelek, spárgák, ponyvák, zsákok, pozdorjalapok) biztos hazai és külföldi (elsősorban orosz) piaca volt, amely az 1980-as évek közepétől fokozatosan megszűnt.

A kendertermesztés, a -feldolgozás és a végtermék-előállítás korszerűsítésével, elterjedésével számos új ipari hasznosítási terület nyílik, melyek közül a két legnagyobb volument az autóiparban a műanyag burkolatok biokompozitokkal való kiváltása, az építőiparban hő- és hangszigetelő alkalmazása jelenti.

A modern textilipar a kenderből pamutszerű textíliákat képes előállítani.

Termesztésének és az új fajták EU fajtalistára kerülésének előfeltétele az alacsony, 0,2% alatti narkotikum (THC = tetra-hydrocannabinol) tartalom.

Magjának beltartalmi összetétele az emberi táplálkozás szempontjából is kedvező. Olajtartalma 30–33%, melyben a többszörösen telítetlen zsírsavak aránya (linol- és linolénsav) eléri 90%-ot, melyek között 2–4% az igen értékes és ritkán előforduló gamma linolénsav.

A fehérjetartalma 20–25%. Fehérjéje a szójához hasonlóan tartalmazza az ember számára lényeges összes aminosavat.

Beltartalmi összetételét a kendermagot felhasználja a kozmetikaipar, a gyógyszeripar és az élelmiszeripar. Ilyen termékeket jelenleg csak külföldön állítanak elő. Olaja – hasonlóan a lenolajhoz – magas jódszámú, a száradó olajok csoportjába tartozik. Ezért lakk- és festékipar is alkalmazza.

Magja madáreleség és haleledel. Erre a célra a selejt vetőmagot értékesítik.

Hazánkban 100–200 ha-on termesztenek vetőmagot, 0,6–1 t/ha terméssel. Az évente megtermelt vetőmag 100–150 t, ennek jelentős részét külföldön értékesítjük.

Az utóbbi évek átlagában a világ kender vetésterülete 60 ezer ha, aminek fele Kínában és Észak-Koreában található. Európában legnagyobb területen Oroszországban (15 ezer ha), Spanyolországban (11 ezer ha) és Ukrajnában (2–3 ezer ha) termesztenek rostkendert. A Franciaországban termesztett 6 ezer ha-on a főtermék a mag, a kóró melléktermék, melyet főleg a papíripar hasznosít.

A nyugat-európai országokban 1970-től tiltott volt a kendertermesztés annak ellenére, hogy az ipari kender nemesített és termesztett fajtáiban alacsony a narkotikumtartalom. A kender újra felfedezése és termesztésének engedélyezése az 1980-as évek második felében kezdődött. A kenderből előállított termékek környezetbarát, újrahasznosítható.

A kender hasznosítása és haszna M. Karus és G. Leson nyomán (Nova Institute, Cologne, Germany 1995) a következő:

• szántóföldön kedvező hatású, mert jó gyomelnyomó, kevés kártevője van, mély gyökérzetével talajlazító hatású és betakarítása után jó kultúrállapotú talajt hagy hátra;

• a háncsrost alkalmazása textilipar (ruhaneműk, műszaki vásznak, zsákok, kötelek, ponyvák) számára;

• a papíriparban a másolópapírtól kezdve az újságpapírokon át a kartonokig, továbbá

• az építőiparban rostlapok, szigetelő anyagok, cementtömbök, díszvakolat és habarcs készítésére;

• a farész fás anyaga az építőipar számos területén, továbbá gombakomposztnak is felhasználható;

• a levélzet használható állatok almozására és különféle összetételű komposztokhoz;

• a magból készült pogácsa állati takarmány, ami fehérjében gazdag;

• a magból sajtolt olaj az élelmiszeriparban a margarinhoz adalék, alapanyaga a különféle szappanoknak és kozmetikumoknak, valamint ipari termékek területén festékek, oldószerek, kenőanyagok, ragasztók számára;

• a zöld növény sejtnedve természetes oldószer a vegyiparban.

Sokirányú hasznát és jelentőségét felismerve az EU a kendert a támogatott növények közé sorolta.

Termesztése hazánkban a kisüzemi gazdálkodás, a kézi feldolgozás idején, 1950–1970 között, 15–25 ezer ha-on volt, 3–6 t/ha kórótermés átlagokkal. A korszerűbb termesztés bevezetésével a nagyobb termések változatlan termésszinten 500–1000 ha.

Termesztése az ország keleti-délkeleti termőhelyen:

• középkötött mezőségi talajokon

6–10 t/ha légszáraz kóró,

• kötött réti talajokon

4–7 t/ha légszáraz kóró.

8.2. Botanikája és fiziológiája

A kendert (Cannabis sativa L.) korábban a komlóval (Humulus ssp.) együtt vagy az eperfafélék (Moraceae), vagy a csalánfélék (Urticaceae) családjába sorolták. Napjainkban azonban már általánosan elfogadott, hogy a kender és a komló együtt egy elkülönült családba, a Cannabaceae = Cannabinaceae családba tartozik. A családba a két rokon nemzetség, a kender (Cannabis L.) és a komló (Humulus L.) tartozik. A kender (Cannabis L.) nemzetségbe tartozó egy faj, a Cannabis sativa L.több változatra tagozódik:

Cannabis sativa var. vulgaris(közönséges, termesztett kender),

Cannabis sativa var. indica Lam. (indiai kender),

Cannabis sativa var. indica Lam. subvar. gigantea (óriás kender),

Cannabis sativa var. ruderalis Janisch (az úgynevezett vadkender).

A közönséges, termesztett kender nemesített fajtái alacsony, 0,2% alatti THC-tartalmúak, ezért teljesen alkalmatlanok kábítószerkénti fogyasztásra.

Az indiai kender, az ún. ázsiai alakkörhöz tartozik és THC-tartalma elérheti a 20%-ot. A kender alkaloidája a hasis, amely név a perzsa Hasemiták nemzetségének ún. „hasisevő” vallásos muzulmán szektájától származik. Hasisevő arabul: hasisin.

A vadkender (ún. útszéli kender) elterjedési köre Oroszország közép-ázsiai, volgai és uráli vidéke, Törökország, Románia, Bulgária és Magyarország. Hazánk a vadkender elterjedési körének nyugati határán van. Tőlünk nyugatra ez az alak vadon nem fordul elő. Igen alacsony, elágazó, apró magvú. Egyenetlen virágzása egybeeshet a kultúrkenderével, s mivel vele könnyen kereszteződik, biológiailag fertőzheti.

A vadkendertől meg kell különböztetni a szántóföldről kiszökött, elvadult kendert, amely morfológiailag alig különbözik a kultúrfajtáktól és olykor gyomosít. Sem a vadkender, sem az elvadult kultúrkender nem tartalmaz számottevő THC-t, így indokolatlan a hasiskendert vadkendernek nevezni.

A rostkender további rendszertani egységekre nem bontható, kizárólag földrajzi, illetve ökológiai csoportokra, rasszokra (alakkörökre) tagolható. E rasszok között – földrajzi származásuktól függően – tetemes morfológiai, élettani és termesztési értékbeli különbségek vannak. Ennek ellenére a legkülönbözőbb típusú kenderek megegyeznek abban, hogy kromoszómaszámuk azonos (2n = 20) és könnyen, spontán módon is kereszteződnek egymással.

Az egyes ökológiai rasszok:

Északi kender. Ide tartoznak a 60. szélességi foktól északra Oroszországban és Finnországban termesztett fajták, formák. A világ legkorábbi kendertípusai sorolhatók ide.

Közép-orosz kender. Az ebbe az alakkörbe tartozó fajtákat termesztik a legnagyobb területen, az Orosz-alföldön, Lengyelországban, Németország északi részén általában az 50. és 60. északi szélességi fokok között.

Déli (mediterrán) kender. Gazdasági jelentőség tekintetében a legfontosabb alakkör. Általában az 50. északi szélességi foktól délre termesztik Európában, így hazánkban is, ennél északabbra ugyanis magja nem érik be.

Ázsiai kender. Tenyészidejük általában 150–170 nap Az ehhez az alakkörhöz tartozó típusok általában alacsonyabb (1,5–3,0 m) szárat fejlesztenek. Száruk rendkívüli módon hajlamos az elágazásra, ennek megfelelően a szártagok igen rövidek és számosak. Leveleik nagyok, világos pasztellzöld színűek, a levelek ujjasodási értéke nagy, általában 9–13.

A kender egynyári, 110–150 nap tenyészidejű (rostnak, illetve magnak), váltivarú, kétlaki, legmagasabbra növő szántóföldi növényünk. A hím- és nőegyedek állományban 50–50%-ban fordulnak elő, de a nőegyedek kis számú fölénye is lehetséges. Minden kétlaki állomány tartalmaz azonban 0,1–0,2%-ban egylaki egyedet is, amelyen a hím- és nővirágok ugyanazon a növényen egy virágzatban, de a virágzat különböző részein találhatók. Az ilyen állomány rostjai sokkal homogénebbek.

Gyökérzete a növény össztömegéhez viszonyítva kevés, 8–9%-a. Elágazó karógyökere 2,0–2,5 m mélyre hatol le, oldalgyökerei 60–80 cm-re terjednek szét. Már gyökérzeténél is érvényesül az ivari dimorfizmus, a hímkenderek rövidebb tenyészidejüknél fogva kisebb tömegű gyökérzetet fejlesztenek.

Dudvás szára a rost gazdasági értelemben termése. Gazdasági növényeink közül területegységenként a kender adja a legtöbb fás anyagot (pl. egy hektár rostkender fa-, azaz pozdorjatermése vetekszik másfél-két hektár bükkerdő egy évi fanövekedésével). Szára merev, felálló. Felülete szőrökkel borított, melyek igen korán elsimulnak. Ezek az úgynevezett fedőrostok vagy mirigyszőrök. A szár kerülete szögletes, hosszanti irányban gyakran bordázott.

14. ábra - A kender

kepek3/14.abra.png


A szár magassága között a déli alakkörhöz tartozó fajták szárának hossza – rostkendernek vetve – l,5–3 m között változik. Nagyobb tenyészterület mellett (magkenderkultúrákban) a kender szára hazai viszonyaink között eléri a 4–4,5 m magasságot. Sűrű állományban a hímkender általában mintegy 10–15%-kal magasabb a nőkendernél, annak ellenére, hogy az utóbbinak a tenyészideje mintegy 6–7 héttel hosszabb. A gabona-sortávolságra vetett rostkender szárának átmérője 3–9 mm között változhat. Ennél vastagabb szár nagyobb tenyészterületen jön létre. A kenderszár elágazásra hajlamos. A rostkendernek vetett, sűrű állományú kender egyáltalán nem ágazik el. A nőkender minden fajtánál lényegesen elágazóbb, mint a hímkender. A kender levele ujjasan összetett. A levél levélkékből áll, melyeknek száma mindenekelőtt a fajtára jellemzően lehet 5–13, leggyakrabban 7–11.

A vegetatív fázisban a levelek a száron szemben fejlődnek, később, a generatív fázis kezdetétől, átellenessé válik egymáshoz viszonyított helyzetük. Azt a helyet, ahol az első átellenes levél fejlődik a növényen, GV, azaz generatív-vegetatív növekedési pontnak nevezzük

Kétlaki, kétféle ivarú virágai külön egyeden vannak. A mindkét nembeli virágok virágzatokba csoportosulnak. A porzós (hím-) virágzat tulajdonképpen bogernyős fürt (14. ábra). A nőnemű (termős) virágok bogernyős füzér nővirágzatban foglalnak helyet. A virágzati oldalágak igen rövidek, azokon tömötten helyezkednek el a virágok.

A kender idegen termékenyülő, szélporozta növény. Egyes országokban egylaki kendert is termesztenek, ahol a növényeken a hímvirágok az elsőrendű oldalágak hónaljában, tömött örvökben helyezkednek el, míg a nővirágok mindig az elsőrendű elágazások csúcsán vannak. Az egylaki kender külső megjelenése és habitusa azonban mindig a nőkenderéhez hasonló.

Termése szabatos botanikai megjelöléssel: makkocska. Ennek ellenére a gyakorlatban kizárólag magról beszélnek. A makkocska száraz, zárt termés, amelyben egyetlen mag van. A magot a terméshéj burkolja, amelyet viszont olykor murvalevél is körülvesz. A magyar fajták ezermagtömege általában 15–23 g között változik.

A mag gyorsan elveszíti csírázóképességét. Így a termés évében a 95%-os csírázóképességű mag egy év múlva már csak 80% körül csírázik, két év múlva pedig már vetésre alkalmatlan. A nőkender érése idején a nagy THC-tartalmú fajták magját burkoló lepellevelek ragacsos gyantát választanak ki, amelyből a marihuána, illetve hasis készül. Hazai kenderfajtáink ilyen kábítószert élvezhető mennyiségben nem tartalmaznak.

8.3. Biológiai alapok

Az első hazai nemesített kenderfajtát, az „F” kendert Kompolton, 1926-ban Fleischmann Rudolf állította elő. Előtte főleg az olasz kenderből származó Tiborszállási tájfajtát termesztették. A nemesítő munkát Kompolton végzik. Ott állították elő 1954-ben az azóta világhírűvé lett ’Kompolti’ fajtát. A fajta rosttartalmát az ún. Bredemann-féle egyed kiválasztásos rostdúsító nemesítéssel 13,5%-ról (1953) 37%-ra (1988) növelték.

Jelenleg a Kompolton előállított, államilag minősített fajták száma hét, a Tiborszállási fajtát az algyői Agrohemp Kft. tartja fenn.

A rostkender-nemesítés célkitűzései: l. kevés, 0,2% alatti THC-tartalom vagy THC. mentesség, újabban az alacsony Cannabidiol (CBD) tartalmat is vizsgálják, mert az könnyen átalakulhat THC-vá; 2. nagy hektáronkénti rosttermés (4–5 t/ha); 3. jó kórótermő képesség (14–18 t/ha); 4. a kóró rosttartalma (28–34% nyers kóróra vonatkoztatva), 5. a rostfinomság, 6. betegségellenálló képesség.

A kender modern, új felhasználási célkitűzései további, új minőség iránti követelményeket, új kutatási feladatokat jelentenek a nemesítés számára.

8.4. Termőhelyigénye

Talajigény. A rostkender a jó kultúrállapotú, mélyrétegű, csernozjom talajok növénye. Termeszthető nem túl kötött, réti és csernozjom réti talajokon is. Mélyebb fekvésű talajfoltokra vagy egyéb talajhibákra a kender érzékenyen, magasság- és minőségcsökkenéssel reagál. Szikes, valamint gyengén humuszos, laza talajokon nem termeszthető.

Éghajlatigény. A hazánkban termesztett, mediterrán típusú kender meleg és csapadékigényes.

Vízigényét mélyre hatoló gyökérzetével a talaj mélyebb rétegeiből is képes kielégíteni. Március végén, április elején vetve a rostkender a fajta tenyészidejétől függően július közepére–augusztus elejére éri el a betakarítás idejét, a technikai érettségét. Szik- és 1–2 lombleveles fejlődési fázisban fagytűrő, a –5 °C -ot is kibírja.

Erőteljes növekedéséhez meleg, párás időjárás szükséges. Május végén–június elején, amikor a napi középhőmérséklet eléri a 20–25 °C-ot, akkor kezdődik a növekedési szakasz, amely a virágzás kezdetéig, július elejéig tart. Ekkor a napi növekedés elérheti a 4–6 cm-t. Ebben az időszakban a sokévi átlagnak megfelelő csapadékösszeg vízigényét legtöbbször fedezi. Ezután a meleg, száraz idő kedvez a betakarításának.

Környezetigény. A kendertermesztési körzetek az ország keleti, délkeleti részén, a feldolgozó üzemek környékének jobb minőségű talajain alakultak ki. Alkalmazkodó képessége kiváló. Jó kultúrállapotú talajt igényel.

8.5. A termesztés módszere

8.5.1. Elővetemény

A kendert régen évtizedekig ugyanazon a táblán termesztették (kenderföldek), ma leginkább két kalászos közé kerül.

A napraforgó és a rostlen kivételével valamennyi szántóföldi növény után vethető. Kedvezőek a korán lekerülő növények, a kalászosok, az évelő és egyéves pillangósok.

Érzékeny a gabona hormonbázisú gyomirtó szereire. Károsodás esetén a kender deformálódik, értékesítése lehetetlenné válik. A talajban száraz év után felhalmozódhat a kukorica triazin gyomirtó szer maradványa, amely blokkolja a kender hosszirányú növekedését.

A rostkender a legtöbb szántóföldi növénynek kiváló előveteménye, mert korán lekerül, a nagy tömegű, fokozatosan lehulló levélzete a talajt jó fizikai állapotban és gyommentesen hagyja vissza.

8.5.2. Talaj-előkészítés

Nyáron betakarított elővetemény után a tarlóhántás tárcsával és gyűrűshengerrel zár. A kizöldült tarlót, mielőtt a gyomok magot érlelnének, el kell végezni a tarlóápolást.

Talaj-előkészítésének alapvető eleme az őszi mélyszántás, 26–32 cm mélyen. Ezzel által a növény aktív gyökérzónája mélyebbre kerül és a talaj mélyebb rétegeinek tápanyag- és vízkészletét is jól hasznosítja.

A szántás őszi durva elmunkálásával, az osztóbarázdák behúzásával a tavaszi talaj-előkészítés műveleteinek száma csökkenthető.

Tavasszal jó minőségű, durván elmunkált őszi szántás után, korai kitavaszodás és kevés csírázó gyom esetén a tavaszi fejtrágya kijuttatása után fogassal vagy kombinátorral is készíthető magágy. Simítózás után kombinátort vagy forgóboronát is alkalmazhatunk magágykészítésre. A magágy mélysége ne haladja meg a 10 cm-t.

8.5.3. Tápanyagellátás

A rostkender mélyre hatoló gyökérzetével a talaj mélyebb rétegeinek tápanyagtartalmát képes hasznosítani. Tápanyagfelvételének rövid, egy hónapos intenzív szakasza van, amely általában május közepétől június közepéig tart. A szakasz végére, amikor szárazanyagának még csak 55%-a alakul ki, a makrotápanyagainak – a P kivételével – 85–98%-át veszi fel. A foszfor felvétele egyenletesebb. A kender rövid tápanyagfelvétele alatt igényli a könnyen felvehető tápanyagformákat. A kender tápanyaghiánya, különösen a N hiány okozta sárgászöld szín, május végén jól látható és levélanalízissel kimutatható.

Egy tonna kóróterméssel a (hozzá tartozó levélzettel) a rostkender az alábbi tápanyagokat veszi fel több év átlagában:

nitrogén (N)

10 kg/t

mész (CaO)

16 kg/t

foszfor (P2O5)

4 kg/t

magnézium (MgO)

6 kg/t

kálium (K2O)

20 kg/t

  

Egy tonna kender (a hozzá tartozó levélzettel) előállításához a fajlagos trágyaigény a termőhely tápanyag-ellátottságától függően változik (36. táblázat).

36. táblázat - A kender fajlagos trágyaigénye, kg/1 t termés

Szántóföldi

termőhely

Hatóanyag

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

I.

N

16

14

12

10

6

P2O5

5,5

5,2

4,8

4

2

K2O

30

25

22

18

9


A kender az istállótrágyát meghálálja, de tápanyagigényét általában műtrágyákkal elégítjük ki. Jó kultúrállapotú, középkötött, a talajvizsgálatok szerint közepes tápanyag-ellátottságú talajon 10 t/ha kórótermés trágyaigénye 100 kg N, 60 kg P2O5 és150 kg K2O.

Mész- és magnéziumigényét a kendertermesztésre alkalmas talajokon a talajból ki tudja elégíteni.

A kender a nitrogénbőségre nagy kóróterméssel, de csökkenő rosttartalommal reagál.

A kender tápanyag-ellátásánál lényeges az egyenletes növénysűrűség, mert a hiányos tőszámnál a növények jobb egyedi tápanyag-, fény- és vízellátottságának következménye növénymagasság és átmérőnövekedés lesz, amely egy bizonyos érték fölött alacsonyabb minőséghez vezet.

A P- és K-trágyákat ősszel, a N-t tavasszal juttatjuk ki. A K-trágyát előnyösebb kálium-szulfát formában adagolni, mert a kloridionok a rostok kialakulását csökkenthetik.

8.5.4. Vetés

A kender vetésideje március vége, április eleje, amikor a talaj hőmérséklete a vetés mélységében eléri a 8–10 °C-t. Ezen belül a talaj nedvességtartalma dönti el, hogy mikor lehet megfelelő homogén szerkezetű és nedvességtartalmú magágyat készíteni. A vetés mélysége 3–5 cm. Vetőmagját – ha a kender önmaga után kerül – a betegségek és a földi bolha ellen vetés előtt csávázni kell. A kender vetőmagcsávázása a gyakorlatban nem terjedt el.

A rostkender jó termésének meghatározója a tenyészterület. Ennek első feltétele az egyöntetű kelés, ami a talaj-előkészítés, a homogén magágy kialakításával érhető el. Ellenkező esetben kettőskelés következik be, ahol a korábban kelt növények erőteljes fejlődésükkel elnyomják a későbben kelteket. A fejlődésben lemaradott, vagy esetleg az aljkender (100 cm alatti növénymagasságú, l–3 mm átmérőjű növények) mennyiségét növelik.

Az egyöntetű állományú, hosszú és vékony (180–220 cm-nél nem magasabb és 5–7 mm vastag) kender biztosítéka a nagy kórótermésnek, a magas rosttartalomnak és jó a rostminőségnek.

37. táblázat - Rostkender vetési útmutató

Megnevezés

Adatok

Megjegyzés

Vetésidő

III. 20–IV. 10

8–10 °C-os talajhőmérsékleten

Sortáv

12 cm

 

Vetésmélység

3–4 cm

önritkulás 10–20%, egyenletes

Csíraszám vetéskor

 

ritkulással a 200 növény/m2 is jól

– rövid tenyészidejű

300–350 db/m2

beállottnak számít

– hosszabb tenyészidejű

200–250 db/m2

 

Ezermagtömeg

20 g

 

Csírázóképesség

75%, legalább

 

Tisztaság

98%, legalább

 

Nedvességtartalom

12%, legfeljebb

 

A rostkendert általában gabonasortávolságra vetik. A rövidebb tenyészidejű fajták hektáronként kivetett csíraszáma 3–3,5 millió, a hosszabb tenyészidejűeké 2–2,5 millió legyen.

Nagyobb csíraszám vetésével önritkulás következtében a tenyészidő alatt a növekedésben lemaradt, ún. aljkender mennyisége nő, ami a betakarítást nehezíti, a termés minőségét csökkenti, ugyanakkor a vetőmagköltségét növeli. A vetéshez eligazítást a 37. táblázat nyújt.

A kender vetőmagra vonatkozó előírásokat a MSZ 7145:1999 sz. szabvány tartalmazza, mely szerint tisztaságának legalább 98%-nak, csírázóképességének legalább 80%-nak kell lenni. A kendervetőmag átlagos ezermagtömege 20 g.

A homogén, egyforma magas és vékony termés eléréséhez elengedhetetlen az egyenletes tőtávolság. Vetés után hengerrel kell zárni a talajt.

8.5.5. Növényvédelem, növényápolás

A rostkendernek – más növényekhez viszonyítva – kevés kártevője és kórokozója van. Vetésváltásban termesztve vegyszeres növényvédelmet nem kell alkalmazni.

Vegyszeres gyomirtásra kiváló gyomirtó tulajdonsága miatt nincs szükség.

Kártevői közül a kenderbolha (Psylliodes attenuata) már a kelés idején megjelenik és a fiatal növénykék sziklevelét, első lombleveleit lyukasztja. Nagyobb a károsítás kelés idején magasabb hőmérsékleten, főleg akkor, ha az elővetemény is kender volt és a fajta kezdeti fejlődése lassú. Ekkor azonnal vegyszeres védekezést kell alkalmazni.

Kisebb mértékű bolha jelenlétét egy gyors, erős növekedésű állomány elviseli, mert „a kender ekkor gyorsan kinő a bolha foga alól” és későbbi jelenléte a termésben lényeges kárt nem okoz.

A kiskendermoly (Grapholita delineana) első nemzedéke károsítja a kendert. A lárva kórómaradványokon telel át, általában május közepén bebábozódik. A bábból kikelt lepkék a kender tenyészőcsúcsára lerakott tojásaiból kikelt hernyók a kender szárába rágják be magukat és károsítják a rostokat. A berágás helyén a száron dudorok képződnek. A kártétel után a kender szára törékennyé válik, rosthozama és rost minősége csökken. Ezért a moly megjelenésekor azonnal permetezni kell. A permetezést hetenként indokolt megismételni, ha csak a tábla szélein végzünk szegélykezelést.

Betegségei közül a fehérpenészes tőszáradás (Sclerotnia sclerotiorum) és a kender szárfoltossága (Dendrophoma macronii), a kenderperonoszpóra (Pseudoperonoszpora cannabina) és a szeptoriás levélfoltosság (Septoria cannabis) fordulhat elő, különösen monokultúrában, nedves, párás körülmények között. Védekezés elsősorban a vetésváltással történhet.

A tőszáradás ellen vetőmagcsávázással, peronoszpóra és szeptória ellen réz, illetve szerves hatóanyagú fungicidekkel védekezhetünk alacsony állományban. A megkésett védekezés nehéz.

8.5.6. Érés, betakarítás

A rostkendert technikai érettsége idején kell betakarítani. A technikai érettség akkor van, amikor a hímegyedek 50%-án a virágok kinyíltak és azok érintésre, rázásra szórják a virágporukat, vagyis porzik, „füstöl” a kender. Ekkor csak a hímkenderek alsó és középső levelei hullottak le. A nőkenderek ekkor még levelesebbek és virágzatukban a magok még nem tapinthatók ki.

A betakarítás naptári időpontja a rövid tenyészidejű fajtáknál július közepe-vége, a hosszabb tenyészidejűeknél augusztus eleje, közepe.

A rostkender betakarításának jelenleg két módszere van.

Egyik, a még félig gépesített, a hagyományos kévekötő aratógépre és stabil bálázó gépre alapozott módszer. Jelenleg ezt a módszert alkalmazzák az áztatás után a hosszú szálú rostok és a pozdorja szétválasztását igénylő feldolgozási, illetve szövőipari technológiákhoz.

Másik, az újabb, teljesen gépesített betakarítás, kenderaratóval, ami feldarabolja és rendre rakja az érett kendert.

Száradás után a rendekből nagybálákat vagy kisbálákat lehet készíteni bálázó gépekkel. A bálákat bálabontás után dolgozzák fel.

A hagyományos kévekötő aratógép alternáló kaszája a kendert levágja, a kórókat egy továbbító szerkezet egy ferde felhordó asztalon rendezi és továbbítja a kötöző szerkezethez, amely 20–25 cm átmérőjű kévéket készít és azokat a tarlóra ejti.

A rostkender lombtömege a technikai érettség idején olyan nagy lehet, hogy az aratógép pontos működéséhez az állomány lombtalanítására van szükség. A lombtalanításhoz glufozinát-ammónium vagy metoxuron lombtalanító szerek alkalmazhatók.

Az aratógép teljesítményét sok tényező befolyásolja. Kedvezőtlen a túl magas, 220–220 cm fölötti és/vagy egyenetlen növénymagasság, a vastag, 10 mm fölötti szárátmérő, a túlzott levelesség, a túl sok aljkender és a gyomosság.

A tarlón lévő kévéket párnapos száradás után kúpokba rakják, ott tovább szárad. Egy kúpba 40 kéve helyezhető el. A kévék mozgatása során a levélzet teljesen lehullik. A bálázást 16% nedvességtartalom alatt lehet megkezdeni. A magyar gyártmányú rostkender bálázó nyitott présterébe átlag 80 kévét kell rakni, ami megfelel két kúpban lévő kéve mennyiségének. A bálákat azonnal el kell szállítani a feldolgozó üzembe.

8.5.7. A rostkender minősítése

A hagyományos célokra, hagyományos módszerrel betakarított rostkender minősítését a bálázás előtt a táblán végzik. A minőségi követelményeket az MSZ 7145: 1999 sz. szabvány tartalmazza. Az első osztályú kenderszár műszaki hosszúsága (a gyökérnyaktól az első elágazódásig terjedő szárrész) legalább 140 cm és a szár közepén az átmérőnek legfeljebb 10 mm-nek kell lenni a minta 85%-nál. A szabvány a 60 cm alatti kenderszárakat aljkendernek tekinti. A szár színe sárga, világoszöld vagy világosbarna lehet.

A kender egyéb hasznosításának minősítési rendszere hazánkban nincs bevezetve.

8.5.8. Vetőmagtermesztése

A kender vetőmagtermesztése jelenleg tájilag és agrotechnikailag elkülönül a rostkender termesztéstől. Hagyományai miatt a magtermesztés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében láp- és kotutalajokon folyik, bár a magtermesztés megvalósítható ásványi talajokon is. Termesztésének kritikus pontja a betakarítás, aminél a kézi betakarítás az általános.

Az előírt szigetelési távolság szuperelit, elit szaporítási foknál 1000 m, I. és II. szaporítási foknál legalább 200 m. A magkender termesztőtáblán a vetést megelőző 2 évben kendert termeszteni nem szabad.

1 t magtermés (a hozzá tartozó 6 t kóróterméssel együtt) 60 kg N-t, 32 kg P2O5-t és 72 kg K2O-t von ki a talajból.

Vetése 70 cm sortávolságra, hektáronként 70–80 ezer csíraszámmal, 2–3 kg/ha maggal történik. A hibridkender vetését osztott magládájú géppel a hibridelőállításnak megfelelő arányú, váltott apa- és anyasorokkal kell végezni.

A vetőmagtermő tábla szelekcióját virágzás előtt és magkötés előtt kell végezni. Ennek során el kell távolítani a szigetelési távolságon belüli vadkendert és árvakelést, az idegen kenderfajtát az apa- és anyasoroknál, valamint a veszélyes és nehezen tisztítható gyom és a beteg növényeket.

A kétlaki magkender gépi betakarítása megkönnyíthető, ha virágzás előtt csak minden 8–10-ik sorban marad meg a hímkender. Ezáltal a nőkenderek jobban elágazódnak, több magot teremnek, a gépi betakarítást az elszáradt hímegyedek nem gátolják. A vetőmag-szaporítások szántóföldi ellenőrzésének követelményeit az MSZ 6353:1998 sz. szabvány és a kendervetőmagra vonatkozó előírásokat a 48/2004. FVM rendelet tartalmazza (38. táblázat).

38. táblázat - A kender vetőmag minőségi követelményei

Szaporítási

fok

Csírázó-

képesség, legalább, %

Tisztaság,

legalább,

%

Idegenmag-

tartalom

db/minta

Szklero-

cium,

legfeljebb,

db/minta

Nedves-ség-

tartalom,

legfeljebb, %

Vizsgá-lati

minta, legfel-

jebb, g

összes, legfel-jebb

káros gyom,* legfel-

jebb

SE-E

85

98,0

30

3

12,0

600

I. fok

5


* Káros gyomok: szulák, sövényszulák, szédítő vadóc, szulák keserűfű; szürkepenész legfeljebb 5 db/100 db. A vetőmag vadzabot és arankát nem tartalmazhat.