Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti dendrológia

Schmidt Gábor – Tóth Imre

Mezőgazda Kiadó

Angiospermatophyta -Zárvatermők törzse

Angiospermatophyta -Zárvatermők törzse

Dicotyledonopsida – Kétszikűek osztálya

Magnoliaceae – Liliomfafélék

1.

A levél tagolatlan, hegyes csúcsú

Magnolia

 

●●

A levél karéjos, levágott csúcsú

Liriodendron

Magnolia – Liliomfa

Lombhullató vagy örökzöld fák, cserjék. Szórt állású leveleik egyszerűek, ép szélűek és többnyire nagyok. Végálló virágaik magányosak, nagyok, a szabad szirmok száma (6–(9)–15), a gyakran sziromszerű csészeleveleké 3. Porzó, termő sok van. Terméscsoportjuk közös tengelyen elhelyezkedő, éréskor a háti oldalukon felnyíló, 2 magvú tüszőtermésekből áll, melyekből a húsos burkú magvak hosszú köldökzsinórokon lógnak ki.

A Magnolia nemzetség képviselői hazájukban üde talajú erdők alsóbb koronaszintjeiben élnek vadon. Kivétel nélkül humuszban és tápanyagban gazdag, savanyú kémhatású, üde talajt kedvelnek. Meszes földben levelei többnyire megsárgulnak, csak igen gyengén fejlődnek és idővel elpusztulnak. A nemzetség két nagy csoportra osztható:

Az első csoport képviselői a lombozat kifejlődése után hozzák virágaikat. Az ide tartozó fajok többsége fa termetű és különösen kényes, igényes növény (pl. M. acuminata). Kertészeti jelentőségük minimális, de régi kastélykertekben még ma is gyakran láthatók.

Számunkra fontosabb a második csoport, amelynek tagjai lombfakadás előtt adnak feltűnő virágdíszt. Bár ezek is igényesek, hazánk klimatikus viszonyait jobban elviselik. Ha talaj- és nedvességigényüket kielégítjük (például egy öntözött parkban), a város levegőszennyezését is jól elviselik.

A liliomfák kertjeink, parkjaink legfeltűnőbb és egyik legnagyobb virágú fái, cserjéi. Leveleikkel és nagy rücskös uborkához hasonlító, többnyire pirosra vagy rózsaszínűre színeződő terméseikkel is díszítenek. Egyesével, szabad állásba ültessük.

1.

A virágtakaró fehér

2.

 

●●

A virágtakaró legalább kívül színes

4.

2.

A virágtakaró 6–9 szirmú

M. kobus

 

●●

A virágtakaró 12–18 tagú

3.

3.

A virágtakaró 7–8 cm átmérőjű, 12–18 tagú. A szirmok keskeny hosszúkásak

M. stellata

 

●●

A virágtakaró nagyobb, többnyire 12 tagú. A szirmok szélesebbek

M. × loebneri

4.

A csészelevél kifejlett, zöld, rövid

M. liliiflora

 

●●

A csészelevél a sziromhoz hasonló

M. × soulangeana

Magnolia kobus – Japán liliomfa, fehér liliomfa

Kezdetben bokor termetű, később 6–8 m-es, széles kúp alakú kis fává nő. Március–áprilisban nyíló virágai fehérek.

Hazája Japán. Magyarországon sokfelé ültetett díszfa. Mivel ősszel rendszeresen csíraképes magot terem, nálunk ez a legkönnyebben beszerezhető és egyben a legedzettebb Magnolia faj.

Magnolia stellata – Csillagvirágú liliomfa

A M. kobusrahasonlít, de mindene kisebb: termete, levelei és a virágai is. 1,5 m-es bokor, 3–5 cm-es levelekkel. Áprilisban nyíló virágai sokszirmúak, a szirmok csillagszerűen szétállnak.

Hazája Japán. Kis termete miatt elsősorban házikertbe alkalmas.

Magnolia × loebneri – Loebner-liliomfa

A M.stellata és a M.kobus keresztezésével előállított hibridcsoport, mely a M.stellatanálmagasabb termetével (3–5 m), dúsabb és erőteljesebb virágaival különbözik.

– –

’Leonard Messel’ Virágai halványrózsaszínűek.

– –

’Merrill’ – Virágai fehérek. Jó mésztűrésével is kitűnik.

Magnolia liliiflora – Kínai liliomfa

2–2,5 m magasra növő, tőből sokszorosan elágazó bokor. Májustól június elejéig nyíló, liliomszerű, felálló virágai kívül bíborvörösek, belül világosabbak, pirosak vagy rózsaszínűek.

– –

’Nigra’ – Virágai feketés bíborszínűek. A nyár második felében többnyire gyér másodvirágzást is produkál. Kertekben terjedt el.

Magnolia ’Susan’ (M. liliiflora ’Nigra’ × M. stellata ’Rosea’)

1,5 m-re növő, dúsan virágzó bokor. Keskeny, felálló, liliomszerű virágai sötét borvörösek, április-májusban nyílnak.

Magnolia × soulangeana (M. denudata × M. liliiflora) – Nagyvirágú liliomfa

A legdekoratívabb és legkeresettebb, hibrid származású faj. 3–4 méteres, terebélyes cserje, néha többtörzses fácskává nő. Virágai nagyok, húsos szirmúak, tulipánszerűek, ezért – tévesen – tulipánfa néven is emlegeti a nagyközönség. Április végén – május elején virágzik.

– –

’Alexandrina’ Nálunk ez a széles, kanalas szirmú, élénk rózsaszínben nyíló fajta a legelterjedtebb. Bár csíraképes magot hoz, magoncai csak alanynak valók (F2), mert bizonytalanul virágzanak és későn fordulnak termőre.

A Magnolia nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magvetéssel szaporítjuk. Az ősszel érő húsos magot a maghurokból óvatosan kifejtve elrétegezzük és tavasszal a szabadba vagy hidegágyba elvetjük. A M.liliiflora alsó ágai gyakran meggyökeresednek, ezért házilag tőosztással is szaporítható, üzemben pedig nyári zölddugványai elég jól gyökeresednek. A M. × soulangeana fajtáit régebben oltották a M.kobus cserépben előnevelt, üvegházban meghajtatott magoncaira. A legkorszerűbb azonban a zölddugványozás. Itt alapvető, hogy a dugványt fiatal, jó növekedésben lévő növények erőteljes, és épp a leállás stádiumában lévő hajtáscsúcsaiból készítsük. Serkentőszerrel kezeljük, majd a gyökeres dugványt a dugványágyban teleltessük és csak a következő év tavaszán cserepezzük be.

A Magnolia nemzetség tagjai húsos gyökérzetük miatt az átültetést rosszul tűrik, ezért földlabdásan vagy konténerben forgalmazzák őket. Telepítésükre legjobb a tavasz, amikor a talaj már kissé felmelegedett.

Magnolia, Liriodendron levelek

Magnolia habitus

Liriodendron – Tulipánfa

Liriodendron tulipifera – Amerikai tulipánfa

15–30 m-re növő, sudaras koronájú, hosszú élettartamú fa. Nemzetségneve líra alakú leveleire, fajneve tulipánszerű virágaira utal. A hat szirmú, kívül zöldessárga, belül aranysárga virágok közelről igen szépek lennének, mivel azonban a teljes kilombosodás után, júniusban nyílnak, fent a koronában alig lehet őket észrevenni. Termése érdekes, kihegyezett szárnyú aszmagokból álló, tobozszerű aszmagcsokor, ami ősszel, érés után pikkelyenként hullik a földre.

Hazája Észak-Amerika. Érdekes alakú, ősszel mélysárgára vagy dohánybarnára színeződő leveleivel nálunk is kedvelt díszfa. A nyirkosabb talajokat kedveli, de átlagos kerti viszonyok között is jól fejlődik.

Szaporítása: Magvetés tavasszal, hidegágyba. Magját rétegezni kell. Egyenetlenül, sokszor csak a második évben kel. Csak az idős fák hoznak csíraképes magot, de ezek csíraképessége sem haladja meg a 20%-ot.

Liriodendron habitus

Aristolochiaceae – Farkasalmafélék

Aristolochia – Farkasalma

Aristolochia macrophylla (A. durior) – Pipavirágú farkasalma

8–10 m magasra csavarodva kúszó, zöldes vesszejű, lombhullató cserje. Fő díszét a nagy, tompa szív alakú levelei adják. Június–júliusban nyíló, pipaszerű, levél alá rejtett, barnáspiros virágai inkább érdekesek, mint szépek.

Hazája Észak-Amerika, ahol az üde talajú erdők gyors növekedésű liánnövénye. Kertben is hasonló viszonyokat kedvel, de némi szárazságot még elvisel.

Szaporítása: Mivel magot nálunk ritkán hoz, legegyszerűbben fásdugványról szaporítható.

Aristolochia macrophylla

Berberidaceae – Borbolyafélék

1.

A levelek egyszerűek

Berberis

 

●●

A levelek páratlanul szárnyasan összetettek

Mahonia

Berberis – Borbolya

A nemzetség képviselői pionír cserjék, amelyek azonban ritkás erdők árnyékát is képesek elviselni. A lombhullató fajok valamennyien a hazánkéhoz hasonló klímájú területek erdeiben vagy bozótosaiban élnek vadon. Klímánkat ezért kiválóan tűrik, még a nyári szárazságot is elég jól elviselik. Az örökzöld fajok többsége a hazánkénál enyhébb telű és csapadékosabb vidékekről származik. Valamivel érzékenyebbek ezért a szárazságra, inkább a félárnyékos, mint a napos fekvésben fejlődnek jól. A tűző napon, télen a leveleik könnyen lefagynak, illetve leperzselődnek A borbolyafajok kivétel nélkül pálhatövisesek, sárga virágaik április–májusban nyílnak. Az egyes fajok a legkönnyebben a tövisek száma, a levélszél fogazottsága, valamint a virágzat jellege alapján különböztethetők meg.

1.

Lombhullató cserje

2.

 

●●

Örökzöld cserje

5.

2.

A levelek zöldek

3.

 

●●

A levelek fénytelen feketésvörösek

B. × ottawensis ’Superba’

3.

A levelek széle sűrűn fogas vagy szálkásan fűrészes

B. vulgaris

 

●●

A levelek széle ép vagy csak ritkásan fogazott

4.

4.

A hajtáson a tövisek egyesével állnak

B. thunbergii

 

●●

A hajtáson a tövisek hármasával állnak

B. × media ’Parkjuweel’

5.

A levelek 5–10 cm hosszúak

B. juliunae

 

●●

A levelek 1–3 cm-esek

B. verruculosa

1. LOMBHULLATÓ FAJOK (termésük többnyire piros)

Berberis vulgaris – Közönséges borbolya

2–3 méter magas, sűrű, felálló ágrendszerű cserje. Tövisei többnyire három ágúak, egyes hajtásokon 1 vagy 5 ágúak, a levélszél szúrósan fogazott, a virágzat sokvirágú, hosszúkás fürt.

Hazája Európa, a Kaukázus. Nálunk karsztbokorerdőkben, száraz tölgyesekben vagy bozótosokban, nyáras-borókásokban él vadon. Szárazságtűrő és elég árnyéktűrő faj. Hátránya azonban, hogy a lisztharmatra érzékeny.

– –

’Atropurpurea’ – Lombja piros

Lombhullató Berberis fajok

Berberis thunbergii – Japán borbolya

1–1,5 méter magas, sűrűn elágazó, gömbölyded bokor. Tövisei egyágúak, a levél ép szélű, virágai 2–5 tagú csomókban nyílnak. Nem hoz olyan gazdag virág- és termésdíszt, mint a B. vulgaris, de habitusa szebb, lombja apróbb és finomabb, ősszel pirosra színeződik.

Hazája Japán. Az előző fajnál valamivel igényesebb, de kevés szárazságot még elvisel. Jobban tűri azonban a szennyezett levegőt és a lisztharmat nem támadja meg.

– –

’Atropurpurea’ Lombja piros. Jóval intenzívebb színű, mint az előző faj hasonnevű fajtája. (Mindkét piros levelű fajta az alapfajnál valamivel edzettebb.)

– –

’Atropurpurea Nana’ Piros lombú, törpe növekedésű.

– –

’Bagatelle’ Mint az előző fajta, csak még tömöttebb.

– –

’Carmen’ 1,5–2 m-es, magyar nemesítésű fajta, kecsesen széthajló ágrendszerrel és keskeny, mélybordó színű, csillogó levelekkel.

– –

’Green Carpet’ 50–60 cm magas, 1,5 m átmérőjű, elterülő ágú, világoszöld levelű cserje. Jó talajtakaró.

– –

’Red Chief’ – A ’Carmen’-hez meglehetősen hasonló, nyugat-európai fajta, keskenyebb levelekkel.

– –

’Red Pillar’ Sötétvörös lombú, tömött tojásdad alakú bokor, mereven felálló ágakkal.

Berberis × ottawensis ’Superba’ – Kanadai vérborbolya

(B. thunbergii ’Atropurpurea’ × B. vulgaris ’Atropurpurea’)

A B. thunbergii ‘Atropurpurea’-hoz hasonló megjelenésű, de annál edzettebb és erőteljesebb növekedésű: 2–3 m magasra is megnő. Levelei szélesebbek, gyakran csaknem kör alakúak, színük intenzív feketésvörös. Tövisei egyesével vagy hármasával állnak, virágai csomókban vagy rövid fürtökben fejlődnek.

Berberis × media ’Parkjuweel’

(B. hybrido-gagnepainii ‘Chenault’ × B. thunbergii)

1-1,5 m magas, tömött, gömbölyded cserje, hármas tövisekkel és szélesen elliptikus, csillogó sötétzöld, vaskos levelekkel. A lomb enyhe teleken zölden telel át, kemény télen azonban december végén megbarnul, s a nyáron egyébként igen mutatós bokrot elcsúfítja. Közepesen szárazságtűrő fajta, amely az enyhe telű Nyugat-Európában igen népszerű, de nálunk is több figyelmet érdemelne.

– –

’Red Jewel’ – Az előzőhöz hasonló, de barnásvöröses lombú.

Lombhullató borbolyák

Örökzöld borbolyák

2. ÖRÖKZÖLD FAJOK (termésük feketéskék)

Berberis julianae – Julián-borbolya

1,5–2,5 m-es, gömbölyded bokor, 8 cm hosszú, széles lándzsás, szúrósan fogazott, csillogóan zöld levelekkel.

Hazája Közép-Kína. Méltán a legkedveltebb és leggyakrabban ültetett örökzöldjeink egyike. Szárazság- és várostűrése kiváló, erős hármas tövisei alkalmassá teszik az áttaposás veszélyének kitett parkrészek hathatós lezárására. A szélsősségek kivételével (nyirkos talaj, szik stb.) minden talajon és fekvésben felhasználható, napon és árnyékban egyaránt. A lombhullató cserjéktől eltérően hajtásnövekedése nyáron két vagy három hullámban történik, és többnyire csak augusztus végén fejeződik be. Az első növekedési hullámban fejlődött levelek ősszel sárgára, majd bíborvörösre színeződnek, végül lehullanak.

Örökzöld Berberis fajok

Berberis verruculosa – Bibircses borbolya

A B. julianaereemlékeztet – kicsiben. 0,5–1 m magas, gömbölyded bokor, 1–3 cm-es levelekkel.

Hazája Kína. Közepes vízigényű cserje, amit napra vagy inkább félárnyékba, kisebb-nagyobb foltokba telepítsünk.

Berberis ’Jytte’ (B. candidula ’Jytte’)

1 m-es, gömbölyded bokrú, örökzöld cserje, 2–3 cm-es, hosszúkás levelekkel, aranysárga virágokkal és fehéren hamvas, kékeslila termésekkel.

Nyugat-Európában a borbolyák faj- és fajtaválasztéka igen nagy. A kistermetű, örökzöld fajok-fajták közül a B.verruculosáhozhasonló B. candidula, a keskeny lándzsás levelű B. × frikartii hibridek és a B. ’Klugowski’ érdemelnek említést. Valamennyien közepes igényűek, alacsony, összefüggő foltok vagy nyíratlan sövények kialakítására alkalmasak.

A Berberis nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magvetéssel szaporítják. Az ősszel érő magot a terméshúsból kitisztítva azonnal rétegezni, tavasszal pedig vetni kell. Néha azonban így is elfekszik. A fajták közül a két ’Atropurpurea’-t magvetéssel szaporítják, a magpopulációból idejében szétválogatva a nagy százalékban megjelenő piros egyedeket. Az egyéb fajtákat félfás dugványról szaporítják: a lombhullató fajokat július végén-augusztus elején, az örökzöldeket augusztus elejétől szeptember végéig.

Mahonia levelek

Mahonia – Mahónia

A Mahonia nemzetségbe tövistelen hajtású, örökzöld cserjék tartoznak. Mintegy 50 fajuk ismert. A nálunk telepítettek képviselői két nagy csoportba sorolhatók: az észak-amerikai és a kelet-ázsiai fajok csoportjába.

1.

A levelek 30–40 cm-esek. A levélkék szélén 2–5 nagy, tüskés fog van

M. bealei

 

●●

A levelek 10–25 cm-esek. A levélkék szelén 5-nél több, apró, szálkás fog van

2.

2.

Tarackoló tövű. A levelek nem fényesek

M. repens

 

●●

Nem tarackoló. A levelek fényes sötétzöldek

M. aquifolium

1. ÉSZAK-AMERIKAI FAJOK

Az észak-amerikai fajok a mi félszáraz vagy üde tölgyeseinkhez hasonló társulásokból kerültek hazánkba. Klímánkat és talajainkat ezért jól tűrik.

Mahonia aquifolium – Kerti mahónia

1–1,5 méter magas, bokros növekedésű, de nem tarackol. Levelei 7–9 levélkéjűek, fénylő sötétzöldek és ősszel napon megpirosodnak. Sárga, illatos virágai tömött fürtökben áprilisban nyílnak. Termése hamvas kékesfekete bogyó.

– –

’Apollo’ – Alacsony (60 cm), széles bokrú, sok hajtású cserje, matt zöld levelekkel és dús virágzással. Értékes talajtakaró.

– –

’Hillary’ – 1m magas, gyengén terjedő tövű. Hajtásai fakadáskor bronzvörösek. Dúsan virágzik. A gombásbetegségekre nem érzékeny. Talajtakarónak kiváló, magyar nemesítésű fajta.

Mahonia repens – Kúszó mahónia

0,5 méternél alig magasabb, tarackolva terjed. Levelei matt zöldek, ősszel nem színeződnek. Egyéb tulajdonságai az előző fajéval megegyeznek.

Mindkét fajt már a XIX. században elterjedten ültették kastélyparkokba, temetőkertekbe, lombjukat pedig a koszorúkötészetben régóta felhasználják. Sok helyütt kivadultak és igen gyakran kereszteződtek. A M.aquifolium néven forgalmazott magcsemeték sem mindig egyöntetűek.

Mahonia levéltípusok

A M. aquifolium és a M. repens parkjaink, kertjeink értékes, edzett örökzöldjei lehetnének, temetőhangulatuk miatt azonban gyakran idegenkednek tőlük. Hátrányuk még a populáció kiegyenlítetlensége, valamint a lisztharmatra való elég nagy érzékenység. Ezek kiküszöbölésére hazánkban is folyik nemesítői tevékenység, mellette várható azonban a nyugat-európai fajták elterjedése. E fajták előnye még az ivartalan szaporításból adódó egyöntetűség, a kiszámítható méret, ill. növekedési jelleg, a gazdag tavaszi virágzás és az egészséges, gyakran csillogó sötétzöld lombozat.

2. KELET-ÁZSIAI FAJOK

A kelet-ázsiai fajok közös jellemzője a magasabb termet, a ritkás ágrendszer és a merev, sok levélkéjű, igen szép rajzolatú levélzet. Ezek a fajok Kelet-Ázsiában a csapadékos, enyhe telű területeken élnek. Nálunk nagy részük már el is fagy.

Mahonia bealei – Törzses mahónia

Viszonylag elterjedt ez a fagytűrő, 1–2 méter magas, ritkás ágú cserje, február–márciusban hosszú füzérekben nyíló sárga virágokkal és nyáron érő, kék terméscsomókkal. Igényes faj, elsősorban Nyugat-Dunántúlon, hűvös klímában érzi jól magát. Az ország többi részein nagy parkok vagy kertek védett mikroklímájába, félárnyékba telepítsük, szoliterként.

A Mahonia nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magvetéssel szaporítjuk (rétegezés után, elfekvésre hajlamos lehet), a fajtákat pedig augusztusi vagy szeptemberi félfás dugványozással. A tarackoló fajok, illetve fajták kisebb tételben tőosztással is jól szaporíthatók.

Ranunculaceae – Boglárkafélék

Clematis – Iszalag

A nemzetség képviselői általában az erdőszélek, a ritka árnyékú erdők vagy a bozótosok liánnövényei. Közülük a nálunk is őshonos C. vitalba 10–12m magasra, a miénknél enyhébb és kiegyenlítettebb klímából származó C.montana 6–8m magasra, míg a dél-európai és kelet-ázsiai szülők keresztezéséből származó C. × jackmanii és a többi nagyvirágú hibrid hazánkban legfeljebb 4 m-re kapaszkodik a periodikus visszafagyás vagy visszaszáradás miatt. Virágtakarójukat sziromszerű csészelevelek alkotják. Aszmagtermésük többnyire farokszerű bibeszálmaradványban végződik.

A Clematis hibridek és fajták összehasonlítása a 8. táblázatban található.

1.

A levélkék széle fűrészes vagy fogas

2.

 

●●

A levélkék széle ép vagy néha karéjos

C. × jackmanii

2.

A levelek páratlanul szárnyasan összetettek

C. vitalba

 

●●

A levelek hármasan összetettek

C. montana

Clematis vitalba – Erdei iszalag

Csaknem minden lombos erdőnkben vagy annak szélén megtalálható. Gyors növekedésű, szárazságtűrő faj. Fiatal erdősítéseknél az egyik legveszedelmesebb gyom, képes az egész újulatot elborítani, és ha nem védekeznek, megfojtani. Levelei általában 5 levélkéjűek, az egyes levélkék durván fogazottak vagy néha ép szélűek. Fehér virágai júniustól augusztusig sokvirágú, illatos bogernyőben nyílnak. Ősszel bozontos-szőrös terméstömegével is díszít.

Hazája Európa, Kis-Ázsia. A legszerényebb díszt adó, de a legigénytelenebb Clematis faj, amit nagyméretű pergolák vagy kiszáradóban lévő fák befuttatására használhatunk. Alkalmas támfalak, meredek rézsűk vagy omló sziklafalak eltakarására és védelmére is.

Clematis montana – Hegyi iszalag

6–8 m magasra kapaszkodó kúszócserje. 4 lepellevelű, tányérszerűen szétterülő virágai már a kerti iszalagokra emlékeztetnek, de azokénál lényegesen kisebbek (4–5 cm átmérőjűek). Színük fehér. Az év folyamán csak egyszer, május–júniusban nyílnak a vesszők oldalán.

Hazája a Himalája, Közép- és Nyugat-Kína. Az előző fajnál valamivel igényesebb, de díszesebb. Télálló, közepes szárazságot még elvisel.

– –

var. rubens Kihajtásban pirosló levelű, rózsaszín virágú. A fajták közül a legkedveltebb.

Clematis levelek

Clematis × jackmanii (C. lanuginosa × C. vitacella) – Kerti iszalag

Az első ide sorolt típust mintegy 150 éve állították elő. 3–4 m magasra kúszó cserje, egyszerű vagy hármas levelekkel. Virágai nagyok (8–14 cm átmérőjűek), 4–6 db széles, tányérszerűen szétterülő, sötét kékesibolya színű lepellevelekkel, melyek az az évi hajtásokon júniustól októberig többé-kevésbé folyamatosan nyílnak. A nagyvirágú iszalagok közül ez a legrégibb, a legedzettebb, és éppen ezért nálunk ez a legelterjedtebb.

Clematis montana

Clematis × jackmanii

Egyéb nagyvirágú Clematis hibridek

A múlt század közepétől kezdve Nyugat-Európában több kelet-ázsiai faj bekeresztezésével a nagyvirágú és szebbnél szebb fajták egész sorát állították elő. Ezeket néha ugyancsak C. × jackmanii néven hozzák forgalomba, de mindig a fajtanév megjelölésével. Célszerűbb – a hazai és nemzetközi viszonylatban is gyakoribb – a „nagyvirágú Clematis hibridek” elnevezés, ami után csak a fajtanevet tüntetik fel. A fajták skálája óriási: a hófehértől a rózsaszín és piros különböző árnyalatain keresztül egészen a mély sötétliláig terjed. Nagy részük nem új keletű. Többnyire lengyel vagy nyugat-európai szaporítóüzemekből kerül hazánkba, majd nálunk fokozatosan „kikopik” a szortimentből. Általában a legedzettebbek a sötétkék és részben a sötétrózsaszín virágú fajták, míg a halványkék, fehér és a fehér alapon rózsaszínnel sávozott lepellevelűek a kényesek közé tartoznak.

A pusztulás gyakran egyes fajták fokozott talajigényére, a szárazsággal, a talaj nyári felhevülésével vagy téli átfagyásával szembeni érzékenységre vezethető vissza, de még gyakoribb az ún. klemátiszhervadás okozta pusztulás. A kór leginkább a fiatal telepítéseket károsítja: a hajtások egyik napról a másikra hirtelen elfonnyadnak. Szerencsés esetben a bokor tőből újra kihajt, de gyakoribb a teljes pusztulás. A betegség oka részben az élettani legyengülés, de a közvetlen pusztulást általában egy talajlakó gomba idézi elő, mely gomba a gyökereken, a gyökérnyakon keresztül károsít vagy már eleve a szaporítóanyaggal hoztuk magunkkal. Az egyes fajták toleranciája különböző, az érzékenyeknél nincs ellene biztos védekezés. Némileg segít a tő beárnyékolása, a laza, levegős talajkeverék, valamint a híg gombaölő szeres permetezés kéthetenként a májusi időszakban.

A C. × jackmanii és egyéb nagyvirágú hibridek elsősorban házikertbe, ritkábban az igen intenzíven fenntartott parkokba alkalmasak, kisebb pergolák, virágrácsok befuttatására. Az ország kiegyenlített klímájú, hűvös nyarú területei kivételével keleti fekvésben vagy félárnyékban érzik jól magukat. Tövüket télire takarni kell. Házikertben ajánlatos rendszeres metszésben részesíteni.

A kerti klemátiszok metszési csoportjai

Napjainkban külföldi, szakosodott Clematis-faiskolákból kis- és nagyvirágú kerti iszalagok sokasága kerül az országba és jelenik meg az árudákban. A fajok és fajták egyenként kis jelentőségűek és állandóan változnak, ezért azokat tankönyvünk csak táblázatos formában tartalmazza. Fontos viszont tudni a Clematis-katalógusokban, illetve a növény színes jeltábláján feltüntetett ún. metszési csoport jelentését, mivel az nem csak az illető növény metszési sajátosságaira, hanem annak igényeire (elsősorban a fagytűrésére), közvetve pedig a szülőfajok származására is utal.

A klemátiszokat virágzási idejük szerint, habitusuk és metszésigényük szerint három alapvető csoportba sorolják:

1. metszési csoport. Az előző évi vesszők oldalrügyeiből korán nyíló kis- és közepes virágú fajok. Ebbe a csoportba tartozik a már ismertetett Clematis montana, valamint az egyéb közepes méretű és színes virágú fajok (pl. C. alpina, C. macropetala) fajtái. Kivétel nélkül fagytörők. Évente egyszer virágoznak május végén – június elején. A virágzás után célszerű őket megmetszeni, eltávolítva a levirágzott részeket. Így a meghagyott vesszőrészek rügyeiből erőteljes új hajtásokat fejlesztenek, amelyek a nyár második felében termőrügyekkel berakódva a következő év késő tavaszán újra gazdag virágdíszt produkálnak.

2. metszési csoport. Vesszőn és hajtáson egyaránt virágzó, korán és későn (is) nyíló nagyvirágú fajták. Ebbe a csoportba tartozik a C. × jackmanii, valamint a legedzettebb nagyvirágú klemátisz hibridek. Első virághullámukat május végén-június elején az előző évivesszők rövid oldalhajtásain hozzák, majd azt az erőteljes új hajtásokon megjelenő másod- (harmad-) virágzások követik. Többnyire télállóak. Kora tavasszal kell őket metszeni, az új hajtások megjelenése előtt. A metszésnél eltávolítjuk az elhalt és sérült szárakat, de meghagyjuk az összes egészséges és nagy rügyű vesszőt: ezek ugyanis az első virágzás letéteményesei.

3. metszési csoport. Az idei hajtáson virágzó, kései nyílású fajok és fajták. A 3. metszési csoporton belül megkülönböztetjük:

  1. Későn nyíló, nagy virágú és a

  2. Későn nyíló, kis virágú klemátiszokat

a) Későn nyíló, nagy virágú fajták

A legszebb, de egyben a legkényesebb klemátiszok tartoznak ebbe a csoportba. (A már említett fehér, halványkék vagy sávozott leplű szétterülő virágúak.) Elvileg valamennyi rügyükből virágzóképes hajtást hoznak, de a legfelső (virágot is tartalmazó rügyeik) télen többnyire megfagynak és csak az alulról induló leveles hajtások oldalán differenciálódnak, majd fejlődnek virágok június végétől egész nyár elmúltáig. Metszés nélkül is alulról hajtanak ki, mert a fölső részük megfagy.

b) Későn nyíló, kis virágú fajták

Virágaik viszonylag kicsik (2–4 cm-esek) csillag vagy harang alakúak és néha egész különleges (sötétlila, piros vagy aranysárga) színűek. Vesszőik télen nem fagynak le, de virágot csak az idei hajtáson differenciálnak, így a virágnyílás június végétől indul és szeptemberig tart. Metszés nélkül felülről hajtanak újra, ezért a bokor alja kopasz marad.

A 3. metszési csoport képviselőit (nagy és közepes virágúakat egyaránt) kora tavasszal kell metszeni, az új hajtások megjelenése előtt. Ennek során az összes előző évi vesszőt, néhány erőteljes rügy meghagyásával, a talajszint felett 15–30 cm-re visszavágjuk. A meghagyott rügyekből erős új hajtások fejlődnek, melyek a nyár közepétől folyamatosan és gazdagon virágoznak.

A Clematis nemzetség szaporítása: A tiszta fajok magját érés után azonnal a szabadba vetjük. A C. montana fásdugványról is szaporítható. A nagyvirágú fajták hagyományos szaporításmódja a téli üvegházi oltás volt, egyrügyes szemlapok felhasználásával, a C.viticella vagy C.vitalba gyökérdarabjaiba vagy fiatal magcsemetére. Jelenleg leggyakoribb a speciális módon elvégzett és feltétlenül hormonkezeléssel is kiegészített zölddugványozás. Kisebb tételek hullámos bujtással is szaporíthatók.

Hamamelidaceae – Varázsmogyorófélék

Parrotia – Varázsfa

Parrotia persica – Perzsa varázsfa, perzsafa

Kezdetben lassan növő, kúpos termetű bokor, ami idős korára 8–10 m magas, többtörzsű fává, ill. bokorfává fejlődik. Alsó ágán kérge idősebb korban a platánéhoz hasonló lapokban válik le, levelei ősszel sárgára vagy (gyakrabban) csodálatos lilás bíborpirosra színeződnek. A kihajtás előtt nyíló bársonyos barnáspiros, apró virágai nem feltűnőek.

Hazája a történelmi Perzsia északi része (ma: Észak-Irán és a Kaukázus déli területei). Védett és meleg fekvésbe való, az átlagosnál valamivel bővebb, de azért gyérebb vízellátást is elvisel. Megél nagy fák árnyékában is, de igazán szépen csak napon színeződik.

– –

„Tűzmadár’ Új magyar fajta, rózsaszínűen kihajtó, majd ősszel tartósan és intenzíven bíborvörös levelekkel.

Szaporítása: Magot nálunk ritkán hoz, ezért mind az alapfajt, mind említett fajtáját többnyire zölddugványról szaporíthatjuk május végén vagy június elején. A dugványokat télire szaporítóágyban hagyjuk, és csak a következő év tavaszán, a rügyfakadás idején cserepezzük be. Rügyei érzékenyek a szürkepenészre, ezért télen ajánlatos 3–4 alkalommal gombaölő szerrel permetezni, ill. beöntözni.

Parrotia persica, Platanus × hispanica habitus

Parrotia és Platanus levelek

Platanaceae – Platánfélék

Platanus – Platán

A nemzetségből három faj érdemel említést:

1.

A levelek 5–7 keskeny hasábúak. A kocsányon 3 vagy több gömbvirágzat van

P. orientalis

 

●●

A levelek 3–5 karéjúak. A kocsányon 1–2 gömbvirágzat van

2.

2.

A levél szélessége és hossza egyenlő. A gömbvirágok száma a kocsányon többnyire 2

P. × hispanica

 

●●

A levél szélesebb, mint hosszabb. A gömbvirágzatok száma a kocsányon 1

P. occidentalis

Platanus orientalis – Keleti platán

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia. 20–30 m-es fa. Kérge apró cserepes, levelei ékvállúak, mélyen karéjosak, a virágkocsányon 3–5 apró gömbvirágzat van. Kissé fagyérzékeny.

Platanus occidentalis – Nyugati platán

Hazája Észak-Amerika déli területei. 30–35 m magasra nő meg. Kérge nagy lapokban válik le, levelei sekélyen karéjosak, a levélváll egyenes vagy kissé szíves, a virágkocsányon egy nagyméretű gömbvirágzat van. Nem fagyérzékeny.

Az említett két fajjal tiszta formában csak arborétumokban, botanikus kertekben találkozhatunk.

Platanus × hispanica (P. × acerifolia, P. × hybrida) –

Közönséges platán (P.occidentalis × P. orientalis)

30–35 m-es, terebélyes koronájú fa. Morfológiai bélyegei a két szülő között képeznek átmenetet.

A platánok gyorsan felnövő, hosszú életkort és hatalmas termetet elérő fák. Hazájukban a miénknél lényegesen melegebb klímában, patakok vagy folyók partján élnek, a nyirkos talajt és a meleget kedvelik. Levelük többnyire nem természetes úton hullik le, hanem a fagyok megérkezése miatt. Ennek ellenére kiválóan tűrik a klímánkat és Európa-szerte több évszázada telepítik őket. Nálunk a XIX. század elejétől váltak különösen népszerűvé („platánkorszak”) kezdetben a nagy kastélyparkokban, később pedig utcafásításra is felhasználták. Fővárosunk történeti fasorainak jó része is platánból áll(t).

A városi ártalmak fokozódásával azonban a platán csaknem teljesen kiszorult a lakóterületi utcákról és a meglévő fasorok is pusztulóban vannak. Ennek fő okai az út és járdafelületek hermetikus burkolása, a sózás, a fokozódó forgalom és az ebből adódó erőteljes légszennyeződés. Együttes hatásukra (de főként a víz és a levegő hiánya miatt a talajban) a platánok élettanilag legyengültek, és a járványszerűen terjedő apiognomóniás betegség és a platán-csipkéspoloska könnyű prédájává válnak. Továbbra is nagy figyelmet érdemel azonban a platán a városi közparkokban és a lakótelepi parkokban, mivel gyorsan nagyra nő és mégsem válik törékennyé. Újabban az USA-ból apiognomónia-rezisztenciára szelektált fajtákat (pl. P. occidentalis ’Bloodgood’) hoztak be, és a hazai szelekció is megindult e téren.

A Platanus nemzetség szaporítása: A platánok legegyszerűbben tavaszi magvetéssel szaporíthatók. A magot benedvesítve az elvetés előtt ajánlatos 1–2 napig meleg helyen fóliazacskóban előcsíráztatni (május elején). A hibrid eredetűek Nyugat-Európában visszafagynak, ezért ott fagyálló klónokat szaporítanak. Ezek egy részét nagy faiskoláink újabban ugyancsak szaporítani kezdték (főleg export célokra) közönséges fás dugványról vagy kalapácsos dugványról. Az USA-ban névvel ellátott klónok vannak forgalomban, melyek értékét a betegség-ellenállóság, a szép, szabályos koronaforma, több esetben pedig a piros őszi lombszíneződés adja.

Buxaceae – Puszpángfélék

Buxus – Puszpáng

1.

A levél a közepénél vagy az alatt a legszélesebb. A hajtás többnyire kissé szőrös

B. sempervirens

 

●●

A levél a közepe fölött a legszélesebb. A hajtás többnyire kopasz

B. microphylla

Buxus sempervirens – Örökzöld puszpáng

Tömött ágrendszerű, fényes, apró levelű, 3–6m-es, örökzöld bokor, néha kis fává is megnő. Április–májusban nyíló, illatos, zöldes virágai nem feltűnőek.

Hazája a Földközi-tenger környéke és Nyugat-Ázsia. Magyarországon ültetve sokfelé megtalálható, elsősorban temetőkben és régi kastélyparkokban. Előszeretettel használták barokkos elemek (kacskaringós sövények, szabályos gömb- vagy egyéb formák) kialakítására, mivel kiválóan tűri a nyírást. Közepes igényű mezofiton, félárnyékos fekvést kedvel. Az átlagosnál valamivel szárazabb, napos helyen is megél, de itt a puszpángszúnyog erősen károsítja, kemény teleken pedig a lombja fagyfoltos lesz. A mélyárnyékot – még a vadgesztenyéét is – tűri, a városi szennyezett levegőre nem kényes. Közparkjainkban „temetőhangulata” miatt kissé idegenkednek tőle, pedig jó tulajdonságai miatt több figyelmet érdemelne.

– –

’Aurea’ 1,5–2,5 m magasra nő. Levelei kihajtáskor (és a hajtásvégeken) aranysárgák, később sárgászöldek, majd sötétzöldek.

– –

’Aureovariegata’, ’Argenteovariegata’ Sárga-, ill. fehértarka levelűek. Az alapfajnál igényesebbek és kiméra jellegük miatt könnyen visszazöldülnek.

– –

’Suffruticosa’ – Sövénybuxus – Lassú növekedésű, sűrű bokor. Nyírás nélkül gömb alakú. Alacsony, nyírott szegélysövénynek alkalmas.

Buxus levelek

Buxus microphylla – Kislevelű puszpáng

Alacsony, 1 m körüli, gömbölyded bokrú, néha elterülő ágú cserje. Levele visszás-tojásdad, 8–25 mm-es. Japánból származik, de ott vadon nem ismert.

– –

’Faulkner’ 1–1,2 m magas, ellaposodó, félgömb alakú koronát nevel. Levele

tompazöld.

A Buxus nemzetség szaporítása: félfás dugványozás a nyár végén.

Ulmaceae – Szilfélék

1.

A levél főere szárnyasan elágazó. A termés lependék

Ulmus

 

●●

A levél főere a levélvállnál 3 részre ágazik. A termés gömbös, csonthéjas

Celtis

Ulmus – Szil

A nemzetség képviselői jellegzetes előfutár fafajok valamelyik klímazonális erdőövben. Korábban parkjaink szép és hosszú életű fái voltak, az apró levelű mezei szil pedig kiváló nyírott sövényt adott. Jelentőségük az utóbbi időben erősen megcsappant, a fák létét veszélyeztető szilfavész elterjedése miatt. A betegség ellen kémiai védekezés gyakorlatilag lehetetlen. Járhatóbb út a szilfavésznek ellenálló fajok vagy fajták alkalmazása. Hazai sziljeink kivétel nélkül érzékenyek a betegségre (különösen a mezei szil). Az exóták közül az U. pumila var. arborea bizonyult ellenállónak.

Nyugat-Európában több olyan fajtát forgalmaznak, melyet az ottani klímában gyakorlatilag nem károsít a szilfavész. Kérdés azonban, hogyan fognak viselkedni hazánk lényegesen kedvezőtlenebb klimatikus viszonyai közt. Időközben a hazai szilpopulációkból a szilfavészérzékeny egyedek jórészt kipusztultak, az ellenálló típusok pedig (természetes szelekció révén) felszaporodtak. Elképzelhető ezért, hogy e szép és szívós fák zöldfelületi jelentősége ismét nőni fog.

1.

A levél 2–6 cm hosszú

U. pumila var. arborea

 

●●

A levél 6–16 cm hosszú

2.

2.

A levél fonáka sűrűn lágy szőrös. Az érzugok nem szakállasak

U. laevis

 

●●

A levél fonáka kopasz, az érzugok szakállszőrösek

3.

3.

Az oldalerek száma 9–12. A levélnyél 6–12 mm-es

U. minor

 

●●

Az oldalerek száma 16–20. A levélnyél 3–6 mm-es

U. glabra

1. NAGYLEVELŰ FAJOK (8–16 cm-es levelekkel)

Ulmus laevis – Vénicszil

20–25 méterre növő, terebélyes fa. Levelei nagyok, erősen aszimmetrikusak, fonákjuk molyhos. A termés hosszú kocsányú.

Hazája Közép- és Kelet-Európa. Nálunk főleg a síkvidéki folyók mentén, ligeterdőkben fordul elő. Normál talajviszonyok közé vagy folyóvíz mellé, nyirkos talajra ültethető. Gyenge sziken is megél.

Ulmus glabra (U. scabra, U. montana) – Hegyi szil

A vénicszilhez hasonló termetű fa. Levelei annak leveleinél valamivel nagyobbak, fonákuk csak az érzugokban gyéren szakállas, egyébként kopasz. Egyes levelek a csúcsuk felé háromkaréjúak. A termés ülő.

Hazája Eurázsia. Magyarországon hegyvidéken, a bükkös övben vagy nyirkos talajon, patakok mentén fordul elő. Jó talajviszonyok közé való.

– –

’Pendula’ Ágai lefelé csüngenek.

2. KISLEVELŰ FAJOK (10 cm-nél rövidebb levelekkel)

Ulmus minor (U. campestris, U. carpinifolia) Mezei szil

20–25 méteres, hosszúkás, szabálytalan koronájú fa. Kezdetben bokortermetű és gyökérsarjakkal terjed. A levél széle kétszeresen fogazott, a fonáka az érzugokban szakállszőrös.

Hazája Észak-Afrikától Közép- és Dél-Európán keresztül Nyugat-Ázsiáig terjed. Hazánkban sík- és dombvidéki erdőben vagy folyók mentén, tölgy-kőris-szil ligeterdőkben fordul elő. Az átlagosnál nyirkosabb, szárazabb termőhelyeken is jól megél, némi sziket is elvisel. Sajnos, a szilfavésszel szemben ez a faj a legérzékenyebb.

Ulmus pumila var. arborea(U. turkestanica) – Turkesztáni szil

10–15 méter magasra növő, szabálytalan, laza koronájú fa. A levél széle egyszeresen fogazott.

Hazája Turkesztán. Igénytelen faj, közepesen szárazság- és sziktűrő. A szilfavésznek hazánkban és világszerte ez idáig ez a faj, illetve változat mutatkozott a legellenállóbbnak. Sziktűrő képessége miatt erdészeti célra már nagy mennyiségben ültetik, erdősávok lezárására vagy az alsó koronaszintek kialakítására. (Maga az alapfaj nálunk csak néhol, gyűjteményekben található.)

– –

’Puszta’ Bokorfává vagy kis fává nő, parképítészeti szempontból is figyelmet érdemel. Erdészeti nemesítésű.

Az Ulmus nemzetség szaporítása: Azalapfajokat magvetéssel szaporítják. Magja májusban érik és azonnal el kell vetni, még abban az évben kikel. A fajtákat tavasszal, 2–3 éves oltógallyal oltják vagy ősszel szemzik.

Ulmus és Celtis levelek

Ulmus és Celtis habitus

Celtis – Ostorfa

A nemzetség képviselői hazájukban szívós előfutár vagy pionír fafajok.

1.

A levelek fonáka sűrűn szőrös. A kéreg sima

C. australis

 

●●

A levelek fonáka kopasz vagy csak az erek mentén szőrös. A kéreg bibircses rücskös

C. occidentalis

Celtis occidentalis – Nyugati ostorfa

20–25 méteres, terebélyes koronájú fa, mélyen lehajló ágakkal. Levelei kihegyezett tojásdadok, ferde vállúak, fonákok csak az erek mentén szőrös. A kéreg bibircses. Ősszel érő, apró, édes húsú, csonthéjas termése vörösbarna színű.

Hazája Észak-Amerika. Magyarországon gyakran ültetik, elsősorban városi sorfának. Gyakran ki is vadul. A városi körülményeket – szárazság, szennyezett levegő, sózás – az Ailanthushozcsaknem hasonlóan jól tűri. Száraz helyen azonban nem nő nagyra. Hátránya, hogy a közlekedést zavaró, lehajló ágai miatt rendszeresen fel kell metszeni a koronáját. Jó törzsnevelő típusok felszaporítása és új fajták előállítása folyamatban van.

Celtis australis – Déli ostorfa

14–18 méteres, felfelé törő koronájú fa, sima kéreggel. Levelei valamivel keskenyebbek az előző faj leveleinél, fonákuk sűrűn szőrös.

Hazája Észak-Afrika, Dél-Európa, Nyugat-Ázsia. Fény- és melegigényes, a városi viszonyokat az előző fajhoz hasonlóan tűri. Utcafásításra jobban megfelelne, mivel ágai nem hajlanak le. A faiskolák azonban nem szívesen szaporítják, mert fiatalon igen fagyérzékeny. Ezért újabban Olaszországból importálnak félkész növényeket (suhángot vagy 8/10 cm törzskörméretű fát) és ezeket készre nevelik.

A Celtis nemzetség szaporítása: Magvetés (rétegezés után) tavasszal a szabadba. A faiskolákban rossz törzsnevelők. Léteznek jó törzsnevelő fajtái (vagy fajtajelöltjei) is: oltással való elszaporításuk, kipróbálásuk folyamatban van. A kész növényeket legjobb áprilisban, közvetlenül a rügyfakadás előtt állandó helyükre ültetni, mert begyökeresedésükhöz magas talajhőmérsékletet igényelnek.

Moraceae – Eperfafélék

1.

A hajtások tövisesek

Maclura

 

●●

A hajtások nem tövisesek

2.

2.

Az összenőtt pálhák lehullása után szárölelő keskeny csík marad. Az áltermés körte alakú, sima

Ficus

 

●●

A szabadon álló pálhák lehullása után szárölelő keskeny csík nem marad. Az áltermés elhúsosodó epergyümölcs

3.

3.

A nővirágzat barkaszerű. A terméságazat hosszúkás-hengeres vagy tojás alakú

Morus

 

●●

A nővirágzat és a terméságazat gömb alakú

Broussonetia

Morus – Eperfa

1.

A levéllemez vékony; felül sima, alul gyéren szőrös

M. alba

 

●●

A levéllemez vastag; felül érdes, alul érdesen szőrös

M. nigra

Morus alba – Fehér eperfa

10–15 méteres, gömbölyded koronájú fa. A levéllemez vékony, alul gyéren szőrős. A levelek egy része mélyen karéjos. Virágai jelentéktelenek. Fehér, piros vagy fekete, édes epergyümölcse nyáron érik.

Hazája Kína, ahonnan a selyemhernyók kizárólagos táplálékául szolgáló lombja miatt csempészték ki és honosították meg először Közép-Ázsiában, majd Európában is. Hazánkban régen tömegesen ültették, főleg út menti sorfának. A XX. század elején gyakori volt a falusi kertekben is: termését frissen fogyasztották vagy pálinkát főztek belőle, kemény fájából hordódonga, kocsikerék talpa készült. A selyemhernyó-tenyésztés háttérbe szorulása (a műszálak elterjedése) óta az alapfajt alig ültetik. Ehető termése – higiéniai szempontból – inkább hátránynak, mint előnynek számít. Fényigényes. Napra telepítve a szikes és a túl száraz területek kivételével csaknem mindenhol megél, így nyirkos, mozgóvizes talajon is. A Duna árterén kivadulva gyakori a fűz-nyárasok és a tölgy-kőris-szil ligeterdők zónájában. Magas, nyírott sövény kialakítására alkalmas. Az amerikai fehér szövőlepke és az eperfapajzstetű károsítja.

– –

’Pendula’ – Függőlegesen lecsüngő vesszejű, tipikus „szomorú” alak. A legelterjedtebben ültetett fajta.

– –

’Fegyvernekiana’- Magas törzsre oltva tömött, ernyő alakú koronát nevelő fajta, rövid szártagokkal és maximum 4–5 m koronaátmérővel. Termést nem hoz. Magyar fajta.

Morus,Broussonetia, Ficus levelek

Morus nigra – Fekete eperfa

8–10 méteres, ellaposodó koronájú, többnyire tövétől ágas fa. Levele vastag, bőrnemű, felül érdes, sötétzöld, alul érdesen szőrös. A levelek tagolatlanok, csak kivételes esetben karéjos 1–2 levél.

Hazája Nyugat-Ázsia. Nálunk kellemesen savanykás ízű, fekete terméséért elsősorban házikertekben gyümölcsfaként ültetik. Védett, meleg fekvést, laza talajt kedvel. Közepes szárazságtűrő, fényigényes.

A Morus nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magról szaporítjuk április végén. A fajtákat és a M. nigrát többnyire május–júniusban pattintott szemzéssel, tavasszal szabadföldi vagy téli üvegházi oltással szaporítják. Az alany M. alba. A M. alba fajtái (serkentőszerrel kezelve) zölddugványról, néha pedig fás dugványról is gyökereztethetők.

Morus,Broussonetia, Maclura habitus

Broussonetia – Papíreperfa

Broussonetia papyrifera – Kínai papíreperfa

10–12 méterre növő, ernyős vagy gömbölyded koronájú, legtöbbször rövid törzsű, vagy az aljától szélesen elágazó fa. Levelei fonákukon molyhosak. Kétlaki virágaik jelentéktelenek. Érdekes áltermése ősszel érik, a zöld gömbből a magvak narancspiros, nyelvszerű nyúlványokon lógnak.

Hazája Kelet-Ázsia. Laza talajt, védett, napos fekvést kíván, néha visszafagy, de tőből ismét kihajt.

Szaporítása: Magvetés tavasszal üveg vagy fólia alá. Gyökérsarjak felszedése.

Maclura – Narancseperfa

Maclura pomifera (M.aurantiaca) – Tövises narancseperfa

8–10 méteres, többnyire ferde törzsű fa vagy magasra növő cserje. Zöldesszürke vesszői tövisesek. Levelei fénylő sötétzöldek, megtörve tejnedvet eresztenek. Virágai kétlakiak, jelentéktelenek. Terméságazata a narancsra emlékeztető, 8–14 cm átmérőjű, rücskös felületű, sárgászöld, húsos gömb.

Hazája Észak-Amerika déli része. Fénykedvelő és melegigényes, a talaj iránt – a szélsőségek kivételével – közömbös. A sziket közepesen bírja. Tövises ágai miatt telekhatároló sövénynek gyakran ültetik. Bár bírja a metszést, nem jó sövénynövény, mert túl erőteljesen fejlődik és könnyen felkopaszodik (fényigényes). Fiatalon fagyérzékeny, szigorú teleken vagy nyirkos talajon a be nem érett vesszők később is elfagyhatnak.

Szaporítása: magvetés tavasszal.

Ficus – Fikusz

Ficus carica – Fügefa

3–6 m magas, vastag ágú, lombhullató cserje. 10–20 cm-es levelei 3–5 karéjúak vagy hasábúak, sötétzöldek. Évente elhúzodottan, tavasztól őszig, 2–3-szor virágzik. Virágzata körte alakú, belsejében sok apró virággal. Az 5–8 cm-es fügegyümölcs gömb vagy körte alakú, júliustól októberig érik.

A kelet-mediterráneumból származó fajt Magyarországon néhol házikertekben ehető gyümölcséért termesztik. Nálunk csak a tavaszi virágzásból kapunk biztosan élvezhető termést. Védett, meleg fekvést, laza talajt kíván. Mélyen karéjos leveleivel szép, déli karaktert adó dísze a kertnek, de közparkba – ehető termése és fagyérzékenysége miatt – nem való. Történeti kertekben mint régi kultúrnövény is felhasználható, elsősorban az ország déli részein és a történelmi borvidékeken.

Szaporítása: Félfás dugványozás július–augusztusban, feltöltéses bujtás vagy fásdugványozás.

Betulaceae – Nyírfélék

1.

A téli rügyek nyelesek. A tobozszerű terméságazat télire is a fán marad

Alnurs

 

●●

A téli rügyek ülők. A hengeres terméságazat ősszel szétesve lehull

Betula

Betula – Nyír

A nemzetség képviselői a hűvös, humid klímájú vidékek pionír fái. Törzsük többnyire fehér vagy sárgásbarna, az idős alsó részen fekete, repedezett. A levelek szórt állásúak. Egylaki virágaik nem díszítők, a porzósak barkában, a termősek füzérben csoportosulnak. Termésük érés után szétesik, a lapos makkocskák szárnyasak. Ha elég nedvességet és fényt kapnak, a talaj iránt nem igényesek (alkalmasak pl. meddőhányókra is), és a légszennyezést is elég jól elviselik.

1.

A fiatal hajtások és levelek kopaszak

B. pendula

 

●●

A fiatal hajtások és levelek szőrösek

B. pubescens

Betula pendula (B. alba, B. verrucosa) – Közönséges nyír

Gyorsan 15–20méterre növő, laza, karcsú koronájú fa, lecsüngő, vékony vesszőkkel. Háromszög vagy rombusz alakú levelei ősszel sárgára színeződnek.

Hazája Eurázsia. Nálunk elsősorban a hűvösebb, csapadékosabb országrészekben él (erdei tisztásokon, irtásokban, nyíres fenyéreken), de elvétve az alföldi homokbuckák horpadásaiban is találkozhatunk vele. Fényigényes, a talaj vagy a klíma iránt viszont nincsenek különösebb igényei: normál viszonyokat kíván, kisebb szárazságot még elvisel. Fehér kérgével, kecses habitusával északias hangulatú, karakteres dísze a kertnek.

– –

’Bíbor’ Lombja intenzívebb piros, habitusa pedig tömöttebb, mint a ’Porpurea’

fajtáé. Magyar nemesítésű fajta.

– –

’Crispa’ (f. dalecarlica)Levelei mélyen szeldeltek, vesszői hosszan lelógnak.

– –

’Fastigiata’ Oszlopos növésű.

– –

’Purpurea’ – Levelei sötétpirosak

– –

’Tristis’ Habitusa az alapfajéhoz hasonló, de az oldalágak és a vesszők hosszan, ívesen csüngenek.

– –

’Youngii’ – Kis ívben lecsüngő ágú, „szomorú” fajta.

Betula, Alnus, Corylus habitus

Betula pubescens – Szőrös nyír

Az előző fajhoz hasonló megjelenésű, de valamivel felállóbb ágrendszerű fa, a vesszők vége nem bókol. A fiatal hajtások és a levelek szőrösek.

Hazája Közép-Európától Szibériáig terjed, nálunk a Nyugat-Dunántúlon és a Nyírségben, elsősorban nyirkos, lápos területeken fordul elő (nyír- és fűzlápok, fenyéresek). Fásításra ritkán használják.

Nyugat-Európában még számos egyéb szép Betula fajt ültetnek, ezek időnként a hazai faiskolákban, kertészeti árudákban és a parkokban is felbukkannak.

A Betula nemzetség szaporítása: Az alapfajokat legjobb a nyár közepén (júliusban) vetni, mihelyt a magvak viaszérésben vannak, így még abban az évben kikelnek. Árnyékoló alá, takarás nélkül vessük (fényen csírázik). A teljes érésben begyűjtött mag szárazon tárolva a következő év tavaszán is vethető. A fajtákat hagyományosan, alvószemzéssel vagy télvégi, üvegházi oltással szaporították. (Az oltó- vagy szemzőgally kétéves rész is lehet.) Napjainkban egyre elterjedtebb a mikroszaporításuk, erre szakosodott üzemekben, illetve laboratóriumokban.

Alnus – Éger

1.

A levél fonáka zöld, a csúcsa lekerekített vagy kicsípett

A. glutinosa

 

●●

A levél fonáka kékesszürke, a csúcsa hegyes

A. incana

Alnus glutinosa – Enyves éger

20 méter magasra növő, keskeny kúpkoronájú fa. A levelek csúcsa kicsípett, a fiatal hajtások enyvesek. Hosszan lecsüngő porzós barkái lombfakadás előtt díszítenek. Lombja ősszel zölden hull le.

Hazája Eurázsia, Észak-Afrika. Nálunk dombvidéki patakok mentén, a síkvidéken pedig égerlápokban, ligeterdőkben gyakori. Bár jó talajviszonyok közt is megél, elsősorban nyirkos helyre való. A pangó vizet is jól tűri. Sok kerti fajtája van, ezek nagy része különböző mértékben szeldelt levelű (’Laciniata’, ’Incisa’, ’Imperialis’), nálunk azonban általában csak az alapfajt szaporítják.

Alnus incana – Hamvas éger

10–15 méteres, kúpos koronájú fa, levelei az előző fajénál kisebbek, a csúcsuk hegyes. A fiatal hajtások szürkék, nem enyvesek.

Hazája Eurázsia. Magyarországon főleg hegyvidéki patakok mentén fordul elő. Jó kerti viszonyok közé vagy mozgóvizes területekre ültethető.

Az Alnus nemzetség szaporítása: Az alapfajok magját február–márciusban vetjük. A fajták téli üvegházi oltással szaporíthatók.

Betula, Alnus levelek

Corylaceae – Mogyorófélék

Corylus – Mogyoró

Február–márciusban nyíló porzós barkáikkal szép tavaszi díszt adnak.

1.

Fatermetű. A levélnyél 2–4 cm hosszú. A kupacs mélyen rojtos-cafrangos, kemény

C. colurna

 

●●

Cserje. A levélnyél 1–1,5 cm-es. A kupacs nem fásodó

2.

2.

A kupacs rövidebb vagy olyan hosszú, mint a makk, és kb. a feléig hasogatott

C. avellana

 

●●

A kupacs csőszerű, palack alakú, kb. kétszer olyan hosszú, mint a makk, és csak a csúcsán behasogatott

C. maxima

Corylus avellana – Közönséges mogyoró

3–5 méteres bokor, sűrűn növő, egyenes vesszőkkel. Hajtásai és a levélnyél mirigyesszőrösek, a nyár végéig nem kopaszodnak le. A kupacs nem hosszabb a termésen, mint a makk, kb. a feléig rojtosan hasogatott.

Hazája Európa, Kis-Ázsia. Hazánkban főleg vegyes lombos erdőkben, tölgyesek szélén él. Közepes szárazságtűrő, a talaj iránt közömbös.

– –

’Contorta’ – Ágai dugóhúzószerűen csavarodottak. Gyenge növekedésű.

– –

’Fuscorubra’ – Levelei kihajtáskor sötétvörösek, majd barnásvörösek, júniustól zöldek.

Corylus maxima – Csöves mogyoró

Az előző fajhoz hasonló megjelenésű. Hajtásai kezdetben mirigyszőrösek, de kb. a nyár közepére lekopaszodnak. Termésén a kupacs kb. kétszer olyan hosszú, mint a makk, a vége csőszerűen összeszűkül.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia. Igényesebb, mint a közönséges mogyoró, jó kerti viszonyok közé való. Egyes fajtáit gyümölcséért termesztik. Ezek a házikertben mint dísznövények is felhasználhatók, önmeddők és fényigényesek.

– –

’Purpurea’– Vérmogyoró – A legszebb színes levelű cserjék egyike. Lombja

a kihajtástól kb. a nyár közepéig sötétvörös. Napra ültessük, különben bezöldül.

Corylus colurna – Török mogyoró

15–20 méter magas, különösen fiatalon igen szabályos, kúpos koronájú fa. Kérge már a kétéves ágakon is világosszürkén parásodik. A mélyen rajtos kupacsú termések gomolyszerű, gömbölyded terméságazatot alkotnak.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia. Fény- és melegigényes, a szárazságot és a városi levegőt közepesen tűri. A legszebb parkfák egyike, különösen, ha tövétől ágas. Alkalmas utcafásításra is, de ehető termése miatt balesetveszélyes (a gyerekek felmásznak rá). Sorfának nevelve lassabban indul, mint bokorfaként. Faja „rózsafa” néven értékes bútorfa.

A Corylus nemzetség szaporítása: Magvetés (rétegezés után) tavasszal, a szabadba. A fajtákat többnyire sugaras bujtással, ritkábban nyári zölddugványozással szaporítják. A C.alvellana ’Contorta’ nem gyökeresedik, ezért oltani kell (télen, üvegházban, C.avellana vagy C.colurna magoncra).

Corylus levelek

Carpinaceae – Gyertyánfélék

Carpinus – Gyertyán

1.

A levelek 6–12 cm hosszúak. A kupacs 3 karéjú

C. betulus

 

●●

A levelek 3–5 cm-esek. A kupacs ferdén tojásdad alakú

C. orientalis

Carpinus betulus – Közönséges gyertyán

15–20 méter magas, gömbölyded koronájú fa. Törzse csavarodott, gyakran kissé bordás, szürke kérge sokáig sima marad. Hosszúkás tojásdad levelei ősszel sárgára színeződnek. Egylaki, jelentéktelen virágai a vesszőn tavasszal jelennek meg. Makkocska termése a 3 karéjú kupacs tövében található.

Hazája Európa, Kis-Ázsia, Irán. Nálunk főleg hűvösebb hegyvidéki erdőkben fordul elő a tölgyesek és a bükkösök öve közötti átmeneti zónában (gyertyános tölgyesek öve), az előző két fafajjal elegyesen, ritkábban elegyetlen állományban. Mezofiton, az árnyékot jól tűri. Jól metszhető, nyírott magas sövény kialakítására is alkalmas.

– –

’Fastigiata’ Erős növekedésű, széles oszlopforma.

– –

’Pendula’ Széles ernyő alakú, „szomorú” változat. Ágai először vízszintesen állnak, majd ívesen lehajlanak.

Carpinus betulus és Ostrya carpinifolia habitus

Carpinus orientalis – Keleti gyertyán

5–8 méteres bokorfa, a közönséges gyertyánnál feltűnően kisebb levelekkel, vékonyabb ágakkal, a termésen pedig tojásdad kupacslevelekkel.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia, nálunk a Vértes néhány védett helyén él vadon. Védett növény!

A Carpinus nemzetség szaporítása: Magvetés ősszel vagy rétegezés után tavasszal a szabadba. A fajták téli üvegházi oltással szaporíthatók. Az oltáshoz egy- vagy kétéves nemes részt használjunk. (Az egyéves vesszők néha túl vékonyak és nehezen olthatók.)

Carpinus, Fagus, Castanea levelek

Fagaceae – Bükkfélék

A család képviselői csaknem kivétel nélkül valamely klímazonális öv uralkodó fafajai (fő fajai). A szukcesszió csúcspontján jelennek meg, akkor, amikor az előző növények (pionírok, majd az előfutárok) már mélyrétegű, tápdús és jó víztartó képességű talajt készítettek elő számukra. Bírják a kezdeti árnyékolást, igen kitartóan és nagyra nőnek. E tulajdonságaik révén, ha közben nem bolygatják az erdőt, túlélik és túlnövik az előfutárokat.

Hazánkban a bükk és a honos tölgyek a legfontosabb erdészeti fafajok közé tartoznak.

1.

A kupacs a makkot csak részben borítja. A levél legtöbbször szárnyasan karéjos vagy osztott

Qnercus

 

●●

A kupacs kezdetben a makkot teljesen beborítja. A levél ép szélű vagy fogazott

2.

2.

A levelek ép vagy hullámos szélűek

Fagus

 

●●

A levelek széle fogazott

Castanea

Fagus – Bükk

Fagus sylvatica – Közönséges bükk

20–30 méter magas, boltozatos koronájú fa, hengeres törzzsel és sima, szürke kéreggel. Nem feltűnő, egylaki virágai lombfakadás után április–májusban jelennek meg. Termése 3 élű makk, melyből 2 darabot puha tüskéjű, éréskor felnyíló kupacs vesz körül.

Hazája Európa. Nálunk a magasabb hegyekben vagy lejjebb, a hűvös szurdokvölgyekben állományképző (bükkös öv). Igényes mezofiton. Későn lombosodik és igen mély árnyékot ad. Lombja ősszel aranysárgára színeződik.

– –

’Atropunicea’ – Vérbükk Levele a kihajtáskor sötétpiros, később barnáspiros, párás helyen egészen a nyár végéig.

– –

’Dawyck’ (’Fastigiata’) – Fiatalon keskeny, később kissé elterebélyesedő oszlopforma.

– –

’Laciniata’ Levelei szeldeltek, kevésbé elterjedt, mint az itt felsorolt fajták.

– –

’Pendula’ – Az alapfajjal közel azonos méreteket is elérő, hullámzó felületű, kúpos koronájú fa, többségében vízszintesen álló, csüngő végű ágakkal. A „szomorú” változatoknál megszokottól eltérően gyökérnyakba oltva hozzák forgalomba.

– –

’Purpurea Pendula’ – Csüngő koronájú, piros levelű, lassú növekedésű fajta.

– –

’Zlatia’ – Levelei kihajtáskor aranysárgák. E két utóbbi szép, de kényes, ezért inkább házikertbe való.

Szaporítása: Az alapfajt magvetéssel szaporítják, ősszel, érés után. Viszonylag ritkán (5–10 évenként) ad bőséges magtermést. A fajtákat télen üvegházban oltják az alapfaj cserépben előnevelt magcsemetéire. Az ’Atropunicea’ fajta piros levélszínét magról is elég jól örökíti. Angliában például ’Purpurea’ gyűjtőnéven piroslombú magpopulációkat ültetnek (még sövénynek is).

Fagus és Castanea habitus

Castanea – Gesztenye

Castanea sativa – Szelíd gesztenye

20–30 méterre is megnövő, szélesen boltozott koronájú fa. Hosszú, krémszínű porzós barkái júniusban nyílnak. Éréskor felnyíló, sűrűn tüskés kupacs veszi körül a kissé lapított, barna makktermést, mely sokféleképpen fogyasztható.

Hazája Észak-Afrika, Dél-Európa, Kis-Ázsia. Magyarországon a gesztenyés mészkerülő tölgyesek kiritkításával keletkezett gesztenyésekben vagy gesztenyés tölgyesekben fordul elő, főleg a Nyugat-Dunántúlon és a Mecsekben, valamint Nagymaros környékén. Savanyú talajt és meleget kedvelő, igényes faj, mészérzékeny.

Szaporítása: Magvetés ősszel, érés után.

Quercus – Tölgy

Az igen faj- és alakgazdag nemzetség tagjainak nagy része jól bírja a klímánkat. Gyűjteményes kertekben ezért sok szép Quercus fajjal és fajtával találkozhatunk. Az egyes típusokon belüli fajok azonban díszérték szempontjából nem különböznek annyira egymástól, hogy mindegyikkel érdemes legyen foglalkozni. Elszaporításukat sokszor az is nehezíti, hogy nem vagy alig hoznak csíraképes magot. Oltani kellene őket, ami a tölgyek esetében elég nehéz. Ezért a faiskolai termesztésben csak a fontosabb típusok egy-egy jó magtermő képviselője terjedt el.

1.

Áttelelő levelű

Qu. × turneri ’Pseudoturneri’

 

●●

Lombhullató

2.

2.

A levélkaréjok vagy a fogak szálkás csúcsúak

7.

 

●●

A levélkaréjok vagy a fogak nem szálkás csúcsúak

3.

3.

A karéjok hegyesek, a rügypikkelyek mellett hosszú, szálas pálhák vannak

Qu. cerris

 

●●

A levélkaréjok vagy fogak lekerekítettek. A rügyek mellett nincs sallangos pálha

4.

4.

A hajtások kopaszak

5.

 

●●

A hajtások szőrösek vagy molyhosak

6.

5.

A levélnyél 1 cm-nél rövidebb. A kocsány 2–10 cm hosszú

Qu. robur

 

●●

A levélnyél 1 cm-nél hosszabb, a kupacs ülő vagy igen rövid nyelű

Qu. petraea

6.

A levél 3–8 cm-es, rövid karéjú, ékvállú

Qu. pubescens

 

●●

A levél 10–18 cm-es, mélyen karéjos, füles vállú

Qu. frainetto

7.

A levelek nem karéjosak, a szélük sűrűn fűrészes

Qu. libani

 

●●

A levelek karéjosak, a karéjokon csak néhány fog van

Qu. rubra

1. LOMBHULLATÓ TÖLGYEK

Quercus robur – Kocsányos tölgy

A legtovább élő és legnagyobbra növő őshonos fafajunk 30–40 métert is elérő, robusztus, szabálytalan koronát nevel. Levelei igen rövid nyelűek (csaknem ülők), a levélváll szívesfüles. A termés kocsányos.

Hazája Észak-Afrika, Európa, Kis-Ázsia. Magyarországon sík- és dombvidéken állományalkotó faj, különösen ott, ahol a gyökerek számára elérhető magasságban van a talajvíz. (Pusztai és gyöngyvirágos tölgyesek, tölgy–kőris–szil ligeterdők, égeresek, elegyes gyertyános tölgyesek.) Normál vagy enyhén nyirkos talajba való, de kisebb szárazságot és némi sziket is elvisel. Fényigényes, a késői fagyokra érzékeny.

– –

’Fastigiata’ – Piramistölgy A legelterjedtebb tölgyfajta. Oszlopos alakú, ágai mereven felfelé állnak. Mivel nálunk többnyire magról szaporítják, az ezen a „fajta”-néven forgalmazott anyag nem teljesen egyöntetű: termete a tojás alaktól a karcsú jegenyeformáig változik.

– –

’Wageningen’ – Levelei a kihajtáskor sötétpirosak, később fakó vörösesbarnák.

Quercus petraea – Kocsánytalan tölgy

A kocsányos tölgyhöz hasonló méretű, de valamivel szabályosabb koronájú fa. Levelei egyenletesen rövid karéjúak, viszonylag hosszú (1–3 cm) nyelűek, a levélváll nem füles. A termés ülő (kocsánytalan).

Hazája Európa, Kis-Ázsia. Hazánkban elsősorban a halom-, a domb- és az alacsonyabb hegyvidéken állományalkotó. Gyakran elegyedik gyertyánnal, kőrissel, hárssal vagy egyéb tölgyekkel, többnyire a csertölggyel. Közepesen szárazságtűrő, fénykedvelő faj. Később hajt ki, mint a Qu.robur, ezért a kései fagyok nem károsítják.

Megjegyzés: Erdészetileg a tölgyek közül a fenti két faj a legértékesebb: síkvidéken a kocsányos, dombvidéken a kocsánytalan tölgy. Fájukból nemes bútoranyag, kemény parketta, hordódonga, furnérlemez készül, régen az építőiparban és vasúti talpfának is használták.

Quercus habitusok

Quercus pubescens (Qu. lanuginosa) – Molyhos tölgy

10–15 méteres, széles, szabálytalan koronájú fa. Levelei viszonylag kicsik (3–8 cm hosszúak), ékvállúak. A levéllemez vastag. Hajtásai, rügyei, levelei (a fonákukon) molyhosak.

Hazája Dél-Európa, Kis-Ázsia. Legészakibb előfordulása többé-kevésbé egybeesik a Kárpát-medence felső szélével, és egyben a szőlőtermesztés északi határát is kijelöli (Moesz-féle vonal). Főleg a Középhegységben, száraz tölgyesekben, karszt-bokorerdőkben, meleg, sziklás lejtőkön él, de néha az Alföld meszes homokján is megtalálható. A legszárazságtűrőbb fás növények egyike, hátránya, hogy igen lassú növekedésű. Fényigényes, melegkedvelő.

Quercus frainetto (Qu. farnetto, Qu. conferta, Qu. hungarica) – Magyar tölgy

20–30 méterre növő, gömbölyded koronájú fa. Hajtásai, levelei a molyhos tölgyéhez hasonlóak, de a levelek igen nagyok (10–18 cm-esek), füles vállúak. A levéllemez mélyen, többszörösen karéjos.

Hazája Dél-Olaszország, Balkán, Kis-Ázsia. Neve ellenére nálunk csak néhány helyen, kisebb foltokban található meg ültetve, meleg tölgyesekben. Igen dekoratív fa, sajnos ritkán van faiskolai forgalomban.

Quercus cerris – Csertölgy

20–30 méter magasra növő, széles, kúpos, terebélyes koronájú fa. Kérge mélyen ripacsos. Levelei egyedtől függően igen változatos alakúak (sekélyen vagy mélyen karéjosak), a levélkaréjok porcos csücskű hegyben végződnek. A levéllemez felül feltűnően fénylő sötétzöld (messziről is látszik), a fonákán, szürkén molyhos. Rügyei sallangosak, kupacsa a hosszú kupacspikkelyektől bozontos.

Hazája Dél-Európa, Kis-Ázsia. Nálunk cseres–kocsánytalan tölgyesek, verőfényes lejtők egyik uralkodó fája, az Alföldön ritka. Fényigényes, melegkedvelő. A Qu.petraeahozhasonlóan közepesen szárazságtűrő, de annál gyorsabb kezdeti növekedésű és rövidebb életű. Bár vadon a mészkerülő tölgyesek egyik karakterfaja, meszes talajon is jól fejlődik, kevés sziket is kibír.

Quercus libani – Libanoni tölgy

7–10 méter magas, gömbölyded koronájú fa. Levelei kicsik (6–10 cm-esek), egyenletesen fűrészes szélűek. Termése nagy, sötétbarna, kozákkucsmaszerű, bozontos kupaccsal.

Hazája Kis-Ázsia, Szíria. Nálunk csak gyűjteményes kertekben található mezofiton.

Quercus rubra (Qu. borealis) – Vörös tölgy

20–30 méterre növő, széles, gömbölyded koronájú fa. Levelei igen nagyok (10–20 cm-esek), mélyen és kihegyezetten karéjosak, de a levélkaréjok nem érnek beljebb a levéllemez felénél. Ősszel csodálatos bíborvörösre színeződnek.

Quercus levéltípusok

Hazája Észak-Amerika keleti része. Mezofiton. Kedveli a nyirkosabb fekvést, de nem bír el sem annyi nedvességet, sem annyi szárazságot, mint a Qu.robur. Mészérzékeny. Mivel a honos tölgyeknél gyorsabb növekedésű, megfelelő termőhelyen erdősítésre is felhasználják. Őszi lombszínével szép szoliter növény.

2. ZÖLDEN ÁTTELELŐ LOMBÚ TÖLGYEK

Az örökzöld tölgyek a mediterránra jellemzőek. Klímánkat csak egy-két hibrid származású faj bírja, ami nálunk alacsony, gömbölyded koronájú fává nő. Páraigényes mezofitonok, emellett védett, meleg fekvést kívánnak. Gyűjteményes kertekbe valók.

Quercus × turneri ’Pseudoturneri’ (Qu. robur × Qu. ilex)Turner-tölgy

8–10 m-es fa. Lombja enyhe teleken zöld marad, hideg teleken megbarnul. Levelei egy keskeny, rövid nyelű Qu. petraea-levélreemlékeztetnek, fonákuk gyéren szűrös. Gyűjteményes kertekben és néhány közparkban is megtalálható.

A Qaercus nemzetség szaporítása: Azalapfajokat magvetéssel szaporítják ősszel az érés után, vagy rétegezést követően a tavasszal. A makkot sekélyen kell rétegezni, vagy lapos halomban, vastag lombtakaró alatt teleltetni, mert levegőigényes. A fajtákat téli üvegházi oltással szaporítják. A Qu. × turneri és Qu. frainetto nem vagy alig hoznak csíraképes magot, azért Qu. robur alanyra oltják őket. Az oltványok nagy része nem éri meg az idős kort, valószínűleg összeférhetetlenség miatt.

Juglandaceae – Diófélék

1.

A hajtások és vesszők bele rekeszes

2.

 

●●

A hajtósok és vesszők bele nem rekeszes. A termésburok 4 szabályos kopáccsal nyílik

Carya

2.

A kicsi, szárnyas termés hosszú, lelógó füzéreken helyezkedik el

Pterocarya

 

●●

A diótermés nagy, nem szárnyas. A termésburok szabálytalanul reped fel

Juglans

Juglans – Dió

A nemzetség képviselői a nálunk valamivel melegebb klímájú vidékek uralkodó fafajai. Hazájukban üde talajokon élnek tölgyekkel társulva vagy elegyetlenül.

1.

A levelek 5–9 levélkéjűek, melyek ép szélűek

J. regia

 

●●

A levelek 15–25 levélkéjűek, melyek fűrészes szélűek

J. nigra

Juglans regia – Közönséges dió

15–25 m-re megnövő, gömbölyded koronájú fa, 5–9 levélkéjű levelekkel.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia. Magyarországi őshonossága (melegebb patak-völgyekben) vitatott. Gyümölcséért termesztik, de a fája is igen értékes. Bár mutatós, hangulatos fa, közparkba nem való. Felhasználható viszont házikertben, vagy mint régi kultúrnövény, építészeti emlékek történelmi jellegének hangsúlyozására. Melegigényes mezofiton, az átültetést és a metszést rosszul tűri. Allelopátiás hatása miatt alatta más növények nem vagy csak rosszul fejlődnek.

Juglans nigra – Fekete dió

20–40 méteres, széles koronájú fa. Levelei feltűnően sok (15–25) levélkéjűek, a levélkék fűrészes szélűek. A termés csonthéja rücskösen bordázott, csaknem fekete, igen vastag és kemény.

Hazája Észak-Amerika keleti része. Nálunk gyakran ültetik. Nyirkosabb helyen, mozgó víz közelében gyorsan nagy fává nő, de normál talajviszonyok közt is megél. A közönséges dióhoz hasonlóan igen mély árnyékú, alatta a többi növény rosszul fejlődik.

A Juglans nemzetség szaporítása: Magvetés ősszel vagy rétegezés után tavasszal a szabadba. A J. nigra gyakran elfekszik. (A közönséges dió gyümölcstermő fajtáit a tél végén üvegházban oltják vagy augusztusban szemzik.)

Juglans habitusok

Carya – Hikoridió

A dióhoz hasonló megjelenésű és igényű, nagyra növő fák, szórt állású, páratlanul szárnyalt levelekkel. Csonthéjas termésük húsos burka 4 kopáccsal nyílik. A termés gyakran lapított vagy hosszúkás. Nálunk néhány Észak-Amerikából származó fajt ültetnek, elsősorban arborétumokban. (Faiskolai forgalomban ritkán kaphatók.) Szép formájuk és tartós aranysárga őszi lombszínük miatt több figyelmet érdemelnének. (Hazájukban értékes, szívós faanyagot adó, fontos erdészeti fafajok.)

Carya cordiformis – Keserű hikoridió

5–9 keskeny levélkéjű levelei a Fraxinuséraemlékeztetnek. A csonthéj lapított, végén hegyes csőröcskével. Víz közelébe vagy üde, tápdús talajba ültethető.

Szaporítása: magvetés (rétegezés után) tavasszal a szabadba.

Juglans, Carya, Pterocarya levelek

Pterocarya – Szárnyasdió

Pterocarya fraxinifolia – Kaukázusi szárnyasdió

15–20 méterre növő, gyakran többtörzsű, elterülő koronájú fa. Gyökérsarjaival többnyire kis ligetet alkot. Rügyei nagyok, csupaszok. Levelei 20–45 cm hosszúak, páratlanul szárnyaltak, apró szárnyas termései olvasószerű, hosszú füzéren lógnak.

Hazája a Kaukázus, Észak-Irán. Nálunk a régi parkokban és arborétumokban található. Nyirkos helyekre, vízpartra való mutatós parkfa, az árnyékot is tűri.

Szaporítása: Magvetés rétegezés után a szabadba. Kisebb tételben számos gyökérsarjának felszedésével is szaporítható.

Opuntiaceae – Kaktuszfélék

Opuntia – Medvetalpkaktusz

A télálló Opuntia fajok az USA és Mexikó határvidékén elterülő félsivatagos, száraz, meleg nyarú, de már szigorú telű területeiről származnak. Napos, meleg fekvést kívánnak. A nyári öntözést meghálálják, de a téli fölös vízre érzékenyek. (Többnyire ez pusztulásuk fő oka.) Laza, homokos vagy köves talajra, vagy jól drénezett sziklakertbe ültethetők. Érdekes, szép hobbinövények, de közparkba nem valók. Mivel erősen elütnek a többi növénytől, ajánlatos számukra külön részt kialakítani, más, sivatagi jellegű növényekkel (Yucca fajokkal) közösen telepítve. Nálunk a legismertebbek az alábbiak:

1.

Felálló törzsű

O. imbricata

 

●●

Elfekvő szárú

2.

2.

Hosszú, kemény tövisű

3.

 

●●

Többnyire tövistelen

O. humifusa

3.

Sárga virágú

O. phaeacantha

 

●●

Piros virágú

O. rhodantha

1. FELÁLLÓ TÖRZSŰ

Opuntia imbricata – Gyertyatartókaktusz

Vékony. hengeres törzset nevel, rajta szabálytalan övökben álló, hengeres szártagokkal Kb. 1 méter magasra nő. Tövisei 2–3 cm-esek, barnák. Húsos, sokszirmú virágai a nyár közepén nyílnak, bíborpiros színűek.

2. ELFEKVŐ SZÁRÚ

Opuntia phaeacantha – Kolorádói medvetalpkaktusz

Elfekvő ágú, tenyérnyi, lapos szártagú, nagy, kemény tövisekkel. Virágai sárgák.

Opuntia humifusa – Heverő medvetalpkaktusz

Az O. phaeacanthahozhasonló termetű és virágszínű, de többnyire nincsenek rajta tövisek, csak tömött csomókban álló horgas szőrök (glochidák).

Opuntia rhodantha – Pirosvirágú medvetalpkaktusz

Szára elfekszik, de a vége felemelkedik. Szártagjai kissé domborúak, virága kárminpiros.

– –

’Xanthostemma’ – Szártagjai gumószerűen megvastagodottak, szabálytalan, fordított tojás alakúak.

Az Opuntia nemzetség szaporítása: Dugványozás a nyár közepén.

Polygonaceae – Keserűfűfélék

Fallopia – Tatáriszalag

Fallopia baldschuanica – Tadzsikiszalag

(F. aubertii, Reynoutria b., R. aubertii, Polygonum baldschuanicum)

15–20 m magasra csavarodva feljutó kúszócserje. Fénytelen sötétzöld levelei hosszú nyelűek. Kicsi, fehér, a külső részén gyakran pirosló virágai nagy, végálló virágzatban június–júliusban, majd augusztus–októberben nyílnak. Termése jelentéktelen.

Hazája Közép-Ázsiától Tibeten át Nyugat-Kínáig terjed.

Klímánkat kitűnően tűri, elvadulva sokfelé megtalálható. Lombja a legnagyobb szárazságban is haragoszöld marad. A szélsőségek kivételével minden talajon és fekvésben megél. Nagy virágbugáival terjedelmes, üde színfoltot ad, de ettől eltekintve nem különösebben dekoratív. Elsősorban extenzív parkokban nagy pergolák, kiszáradt fák gyors befuttatására alkalmas. Óriási vessző- és lombtömege miatt erős támberendezést igényel, ajánlatos 3–4 évenként visszavágni. Kiváló az autópályák mellett zajvédő falak befuttatására. Jó talajban évi 5–6 m-t is nő.

Szaporítása: Fásdugványozás (ősszel!), zölddugványozás.

Fallopia baldschuanica

Punicaceae – Gránátalmafélék

Punica – Gránátalma

Punica granatum – Közönséges gránátalma

2–4 m magas, sűrűn ágas, lombhullató cserje. Ép szélű, lándzsás levelei többnyire átellenesek. 3–6 cm széles, tölcsér alakú, korallpiros virágai júniustól szeptemberig folyamatosan nyílnak. 5–12 cm átmérőjű, gömbölyű, fényes sárgásvörös, majd barna termései ősszel érnek.

Hazája Kis- és Közép-Ázsia, ahol elsősorban gyümölcséért termesztik. Ősi kultúrnövény. Nálunk a mediterrán jellegű kertekben élénk színű virágaiért és különleges terméseiért ültetik. Hosszú életű cserje, jól társítható teás, melegigényes növényekkel. Északról védett, napos, meleg helyet, vízáteresztő, laza talajt szeret.

– –

’Legrelliae’ – Tömvetelt virágú. A világossárga szirmok széle sűrűn piros csíkos.

– –

’Pleniflora’ – A skarlátpiros virágok tömveteltek.

Szaporítása: Hajtás- és fásdugványozás, tősarjak felszedése. Magvetés is lehetséges.

Paeoniaceae – Bazsarózsafélék

Paeonia – Bazsarózsa

Paeonia suffruticosa – Fás bazsarózsa

1–2 m magas, terebélyes cserje. Nagy levelei kétszeresen hármasan összetettek. 10–25 cm-es, sokszirmú virágai a hajtások csúcsán május első felében nyílnak. A színük a hófehértől a rózsaszínen keresztül a sötétvörösig változik, egyesek telt, mások félig telt vagy szimpla virágúak: ez utóbbiaknak a sárga porzótömege is díszít. Tüszőtermése van.

Az alapfaj Északnyugat-Kína hegyvidékein, üde, lombos erdők tisztásain él vadon. Kínában és később Japánban is már több mint kétezer éve kultúrába vették, és a fajták szinte hihetetlen gazdagságát állították elő. Nemesítése Európában tovább tartott és tart. Paeonia suffruticosa néven ma már gyakran annak más Paeonia fajokkal alkotott hibridjeit is forgalmazzák.

Mélyrétegű, tápdús, laza talajt, védett, meleg, napos fekvést kíván, igényei és feltűnő dísze miatt elsősorban házikertbe vagy a reprezentatív parkokba magányosan vagy ritkás csoportba telepítik.

Szaporítása: A fajtákat P. lactiflora gyökérdarabokra oltják augusztus végén-szeptember elején. E nagy kézügyességet igénylő szaporítástechnológia miatt általában hiánynövény, néha ezért magról is vetik. Magja a gyököcske és a rügyecske külön-külön jarovizációs igényéből eredő kettős nyugalma miatt általában két év múlva csírázik. A csírázási idő a nyár közepi érést követő azonnali magvetéssel, majd a periódusos hideg-meleg kezeléssel a következő év tavaszáig hozható előre. A magoncok nagy hányada örökli az anyanövény szépségét, de az azonnal nyíló oltványokkal ellentétben csak 4–5 év múlva kezd virágozni.

Paeonia és Hypericum levelek

Hypericaceae – Orbáncfűfélék

Hypericum – Orbáncfű

Alacsony cserjék vagy inkább félcserjék. Egy részük, például a gyeppótlóként tömegesen alkalmazott H. calycinum (örökzöld orbáncfű), tulajdonképpen inkább évelő, mint cserje. Gyakran évelőágyba is telepítik őket. Az alább felsorolt fajokat-fajtákat a díszfaiskolák és az évelőkertészetek egyaránt forgalmazzák.

1.

20–70 cm magas félcserje, cserje

2.

 

●●

1–1,5 m magas cserje

4.

2.

20–30 cm magas, erősen terjedő tövű. A hajtás csúcsán többnyire csak 1 virág van

H. calycinum

 

●●

40–70 cm magas. A hajtás csúcsán több virág van

3.

3.

A hajtás felső része 2 bordájú. A virág 4–5 cm átmérőjű

H. patulum

 

●●

A hajtás gyengén 2 vagy 4 élű. A virág 5–7 cm széles

H. × moserianum

4.

Bibeszál 3. Száraz toktermése van

H. ’Hidcote’

 

●●

Bibeszál 5. A termés bogyószerű

H. × inodorum

Hypericum patulum – Japán orbáncfű

50–70 cm-es, felálló ágú cserje. Hajtásai legalább a virág alatt kétélűen szögletesek, leveleik hegyesek. Lombja örökzöld jellegű, de tél közepére a nagyobb hidegek beköszöntével általában lefagy. Aranysárga virágai július–szeptemberben a hajtások végén kevés virágú bogernyőkben nyílnak.

Hazája Kelet-Ázsia. Igényes mezofiton, félárnyékos helyet kedvel.

Hypericum × inodorum (H. androsaemum × H. hircinum) Szagtalan orbáncfű

1–1,5 m magasra növő, felálló ágú, terjedő tövű ± télizöld cserje vagy (kemény teleken visszafagyó) félcserje. Apró, világossárga virágait sokvirágú bogernyőben július–augusztusban hozza a hajtásvégeken. Fő díszét augusztustól színesedő, borsó nagyságú, húsos, bogyószerű toktermései adják: színük kezdetben zöld, pirosló, majd (fajtától függően) piros, narancs- vagy barnássárga. Az éréssel egyre sötétebbé válnak, végül szürkésbarnára száradnak. A hibridcsoport legtöbb fajtáját elsősorban vágási célra, csokorlazítónak nemesítették, de kerti kiültetésben is jól mutat. Egyes fajták lombja sárga vagy pirosló. Jó talajt és vízellátást kívánnak. Némely fajtája a rozsdára érzékeny.

Hypericum calycinum – Örökzöld orbáncfű

20–30 cm magas, tarackoló félcserje. 5–10 cm-es, ép szélű, hosszúkás tojásdad levelei felül fényes sötétzöldek, a fonákon kékesek. 6–8 cm széles, fényessárga virágai a hajtáscsúcsokon magányosan vagy ritkán 2–3-asával júliustól szeptemberig nyílnak.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia. Normál vagy kissé laza talajba, félárnyékos vagy árnyékos helyre való. Napon a levelei télen lefagynak. Kiváló talajtakaró vagy árnyéki gyeppótló növény, a talajt gyorsan beborítja. Hosszú időn át hozza hosszú porzójú, nagy virágait.

Hypericum × moserianum (H. calycinum × H. patulum) – Francia orbáncfű

Hibrid eredetű, megjelenésében a két szülő között áll. 40–50 cm magas, felálló ágú félcserje. Lombja többnyire zölden telel át. Sárga virágai a hajtásvégeken egy–hármasával július–szeptemberben nyílnak. Igényei a H. patuluméhozhasonlóak.

Hypericum ’Hidcote’

Hypericum ’Hidcote’ (H. patulum ’Hidcote’)

Ezt a fajtát egy angol kastélykertről nevezték el. A legmagasabb termetű Hypericum: 1–1,5 méterre nő. Lombja félárnyékban néha áttelel. Nagyméretű, világítósárga virágai júliustól októberig kevés virágú bogban nyílnak. Igen szép, de nagyon igényes növény: félárnyékba való, szoliternek vagy kisebb foltba.

A Hypericum nemzetség szaporítása: Nyári–kora őszi hajtásdugványozás, ritkábban magvetés.

Tamaricaceae – Tamariskafélék

Tamarix – Tamariska

Gyors növekedésű, vékony vesszejű cserjék, apró, pikkelyszerű levelekkel. Idővel felkopaszodva alacsony, görbe törzsű fácskává is megnőnek. Díszük finom, fátyolszerű lombjuk és dús virágzásuk.

A mérsékelt és a szubtrópusi égöv találkozásánál, száraz, homokos, köves vagy szikes területeken honosak (tengerparti szikesek, sós mocsarak, Közép-Ázsia szikes-homokos pusztaságai stb.). Igen fénykedvelők, de ettől eltekintve igénytelenek, minden talajon megélnek, még az erős sziken is. Ez utóbbi helyen gyökereik felveszik a sziksót, majd azt a levelek „kiizzadják”. Talajjavító hatást ezért nem várhatunk tőlük, sőt, lehulló lombjuk sóban gazdagítja a feltalajt. Rendszeres nyírás mellett sövénynek is alkalmasak.

A nálunk telepített fajok két nagy csoportba sorolhatók: a lombfakadás idején, ill. a nyáron nyíló tamariskák csoportjába.

I. Lombfakadáskor, a vesszők oldalán virágzó fajok

1.

Elnyílás után a szirmok lehullanak

T. tetrandra

 

●●

Elnyílás után a szirmok a virágon rajtamaradnak

T. parviflora

II. Nyáron, a hajtások csúcsán virágzó fajok

1.

Elnyílás után a szirmok lehullanak

T. gallica

 

●●

Elnyílás után a szirmok a virágra rászáradnak

T. ramosissima

1. A LOMBFAKADÁSKOR A VESSZŐK OLDALÁN NYÍLÓ FAJOK

E csoport képviselői nálunk a legfagytűrőbbek és a legmagasabb termetűek. 3–5 méteres bokorrá, idővel pedig ferde törzsű kis fává is megnőnek.

Tamarix tetrandra – Korai tamariska

A legelterjedtebb faj. Vesszői sötét vörösesbarnák, majdnem feketék, lombja élénkzöld. Apró, rózsaszín virágai májusban a vesszők teljes hosszában rövid álfüzérekben nyílnak.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia.

Tamarix parviflora – Kisvirágú tamariska

Az előzőhöz hasonló megjelenésű, de kb. két héttel későbbi nyílású, fakó virágú és magasabb termetű.

Hazája Délkelet-Európa.

2. A NYÁR FOLYAMÁN AZ AZ ÉVI HAJTÁSOK CSÚCSÁN, BUGASZERŰ, VÉGÁLLÓ FÜRTÖKBEN VIRÁGZÓ FAJOK

Az ebbe a csoportba tartozó fajok nagy értéke a nyári virágdísz. A késői virágnyílás azonban elhúzódó hajtásnövekedéssel is párosul. Kemény teleken ezért visszafagyhatnak, különösen a T. ramosissima.

Tamarix gallica – Francia tamariska

A csoportból ez a nálunk legismertebb. 3–5 méteres cserje, vesszői vörösbarnák, lombja világoszöld. Kicsi, halványrózsaszín virágai június–augusztusban nyílnak. Hazája a mediterrán medence nyugati részén van.

Tamarix virágzási típusok

Tamarix ramosissima (T. odessana) Szürke tamariska

Nálunk csak 2–3 méter magasra nő, júniustól augusztusig (néha szeptemberben is) nyílik.

Hazája a Kaszpi-tenger környéke. Szürke lombja, késői és intenzív rózsaszín virágzása igen dekoratívvá teszi. Nálunk mégis kevéssé elterjedt, mert kissé fagyérzékeny.

A Tamarix nemzetség szaporítása: fásdugványozás. Az átültetésre kényesek, ritkás, drótszerű, el nem ágazó gyökereik miatt. A faiskolák ezért többnyire közvetlenül a konténerbe dugványozzák (2–3 db/edény, őszre eladható). Házikertben, sövénynek ezért helybe dugványozzák őket, másutt konténereseket telepítenek.

Salicaceae – Fűzfélék

A család tagjai közül a Salixokrovarbeporzású, míg a Populusokszéllel porzódó, kétlaki növények. Víz mellett vagy csapadékos klímában élnek, és rendelkeznek a pionírok összes jellemző bélyegeivel: érzéketlenek a termőhely abiotikus tényezőivel szemben, ha víz- és fényigényüket kielégítjük. A légszennyezést vagy a hideget-meleget jól elviselik. Ez utóbbival kapcsolatos az egyes fajok igen nagy áreája is: a fehér fűzé például Egyiptomtól egész Skandináviáig terjed. A család képviselői jól bírják a várost, a légszennyezést, alkalmasak meddőhányók és egyéb devasztált területek rekultiválására. Apró magvaik a széllel terjednek, késő tavasszal vagy nyár elején akkor érnek, amikor természetes élőhelyükről levonul az áradás, és azonnal a fényen csiráznak. Gyorsan nőnek, hamar öregszenek. Fényigényesek.

Bár eredeti termőhelyük vízhez kötött, a vízborítást nem igénylik, inkább csak elviselik: a fűzek többet, a nyárak kevesebbet. A víz közvetlen közelében ezért először a fűzekkel találkozunk: a leggyakrabban elárasztott területen a legkevesebbet párologtató bokorfüzekkel (S.cinerea, S. purpurea, S. elaeagnos), a terepszint emelkedésével először a bokorfa-, majd fatermetű füzek (S.triandra, S. fragilis, S. alba), végül pedig a náluk is nagyobbra növő nyárak következnek. (A vízborítás levegőtlenné teszi a talajt, ezáltal részlegesen vagy teljesen blokkolja a gyökerek működését. A vízzel elárasztott területek fás növényei ezért – a látszólagos vízbőség ellenére – valójában az élettani szárazságtól szenvednek).

Közös tulajdonság még a szemetelő termés, ami főleg a nyáraknál okoz gondot. Kertbe-parkba ezért lehetőleg porzós klónokat ültessünk. (A vattaszerű termés egyébként egy alapos locsolással „eltüntethető”, a gyepből.)

1.

A hajtásokon csúcsrügy nincs. A levelek ± rövid nyelűek. A rügyeket csak két pikkely fedi, ami összeforrt és egynek látszik

Salix

 

●●

A hajtások csúcsrügyekben végződnek. A levelek többnyire hosszú és lapított nyelűek. A rügyeket több pikkely takarja

Populus

Salix – Fűz

A füzek álló- és mozgóvizeink környékének megszokott karakteres növényei. Víztűrésük többek között annak köszönhető, hogy az elárasztás idején törzsük víz alatti részén preformált gyökereket fejlesztenek, amelyek a víz felső, oxigénben dús rétegében elbokrosodva részben átveszik a levegőtlenné vált talajban lévő gyökérzet szerepét. Általában nyirkos talajt kedvelnek (a pangó vizet is tűrik), de normál viszonyok között is jól fejlődnek.

1.

A hajtások, vesszők erősen csüngők

2.

 

●●

A hajtások, vesszők felállók

3.

2.

A vesszők hullámosan görbültek

S. × erythroflexuosa

 

●●

A vesszők egyenesek

S. babylonica

3.

A levelek legalább a fonákokon sűrűn selymesszőrösek vagy molyhosak

4.

 

●●

A levelek fonáka kopasz vagy csak kissé szőrös

9.

4.

A levelek nagyok, széles elliptikusak, hosszúkás vagy visszás tojásdadok

5.

 

●●

A levelek lándzsásak vagy szálasak

6.

5.

A levelek a felső harmadukban a legszélesebbek. Pálha van

S. cinerea

 

●●

Nagyobb bokor vagy fa. A levelek 5–20 cm hosszúak

S. caprea

6.

Alacsony, 1 m-es cserje. A levelek 1–5 cm-esek

S. rosmarinifolia

 

●●

Nagyobb bokor vagy fa. A levelek 5–20 cm hosszúak

7.

7.

A levél 5–10 cm hosszú, a széle végig aprón fűrészes, nem begöngyölt

S. alba

 

●●

A levél 8–20 cm hosszú, a széle ép vagy csak a csúcs felé finoman fűrészes, visszagöngyölt

8.

8.

A levél 3–6 mm széles, a fonák szürkés vagy fehéres nemezes

S. elaeagnos

 

●●

A levél 8–15 mm széles, a fonák rásimulón ezüstös selymesszőrös

S. viminalis

9.

A levelek a hajtások felső részén látszólag átellenesek

10.

 

●●

A levelek végig szórt állásúak

S. matsudana

10.

A levelek 3–6 cm-esek, keskeny hosszúkásak, lekerekített vagy szíves vállúak

S. integra

 

●●

A levelek 5–10 cm-esek, visszás lándzsásak, ékvállúak

S. purpurea

1. FA TERMETŰ FAJOK

Salix alba – Fehér fűz

20–25 méterre megnövő, terebélyes, csaknem mindig tőtől ágas fa. Levelei lándzsásak, a fonákuk rásimuló ezüstös selyemszőrös. Porzós barkái és termős füzérvirágzatai nem díszítenek.

Hazája Európa, Nyugat-Ázsia.

Parkokba főleg fajtáit ültetik:

– –

’Bédai Egyenes’ – Erdészeti célra szelektált, egyenes törzsű klón. Magyar nemesítésű

– –

’Tristis’ (S. a. var. vitellina pendula) – Szomorúfűz – Aleggyakrabban ültetett fajta. Hosszú, sárga vesszői a földig lógnak. (Feltehetően a S. babylonica és a S.alba ’Vitellina’ hibridje. Egyes szerzők ezért önálló fajnak tartják S. × sepulcralis néven.)

– –

’Vitellina’ – Termete, mint az alapfajé, de vesszői feltűnően sárgák. Kosárfonásra is alkalmas.

Salix habitusok

Salix babylonica – Babiloni fűz

A legősibb szomorúfűz. Levelei kopasz fonákúak, vesszői sárgászöldek, a napos oldalon megvörösödnek.

Hazája Kína, de Nyugat-Ázsiában, majd az iszlám hódítások nyomán Észak-Amerikában és Kelet-Európában már régóta ültetik. Nyugat-Európában a XVII. században terjedt el, és a romantikus kertek egyik divatnövénye volt. Később részleges fagyérzékenysége miatt visszaszorult, helyette inkább az edzett és szebb vesszőjű S.alba ’Tristis’-t telepítették.

Salix matsudana (S. babylonica var. pekinensis) – Mandzsu fűz

8–12 méteres, felálló koronájú fa. Leveleinek fonáka kopasz, a vesszők sárgás- vagy olajzöldek. Virágzata nem díszít.

Hazája Észak-Kína, Korea. Az alapfajt nálunk csak gyűjteményes kertekbe ültetik.

– –

’Golden Spiral’ (’Aranyspirál’, ’Tortuosa Aurea’) – Csavarodott vesszői és ágai télen aranysárga színűek.

– –

’Tortuosa’ – Spirálfűz – Elterjedt fajta, dugóhúzószerűen csavarodott, szürke hajtásokkal és ágakkal.

Mindkét fajta bizarr megjelenésű növény, szoliternek való.

Salix × erythroflexuosa – Csüngő spirálfűz

(S. alba ’Tristis’ × S. matsudana ’Tortuosa’)

Kistermetű fácska, csüngő-kunkorodó hajtásokkal és ágakkal. Kérge télen zöldesvörösre színeződik. Mindkét szülőnél kényesebb és rövidebb életű.

2. BOKOR TERMETŰ, NEM FELTŰNŐ BARKÁJÚ FAJOK

Salix elaeagnos (S. incana) Ciglefűz, parti fűz

A tőfaj néha kisebb fává (bokorfává) is megnő. Nagy, keskeny lándzsás levelei felül sötétzöldek, a fonákon szürkés molyhosak. Virágzatával nem díszít.

Hazája Közép- és Dél-Európa, Ázsia. Bár a Kisalföldön és a Mura mentén nálunk is honos, kertbe nem ültetik.

– –

’Angustifolia’ – Elterjedt keskenylevelű fajta. Ez 2–3 méter magas, szélesen elterpeszkedő cserje. Finom, szürkészöldes, laza lombjával mutatós szoliter növény. Nyirkos vagy normál talajra való.

Salix purpurea – Csigolyafűz

2–3 méteres cserje, keskeny, deresen kopasz levelekkel és télen pirosra színeződő vesszőkkel. Levelei gyakran látszólag párosával állnak. Virágzata jelentéktelen.

Hazája Európától Közép-Ázsiáig terjed, nálunk árterek bokorfüzeseiben gyakori.

– –

’Gracilis’ – A kertbe az alapfaj helyett ezt a kislevelű, vékony, szürke vesszőjű

fajtáját ültetik, ami 1,5 méter körüli tömött gömbölyded bokorrá nő.

– –

’Pendula’ – Vékony vesszői ívesen lehajlanak.

Salix integra – Koreai fűz

A Salix purpureahozigen hasonló megjelenésű, de levelei kisebbek és kerekded vagy majdnem szíves vállúak.

– –

’Hakuro-nishiki’ – Levelei szélesen fehérrel és rózsaszínnel futtatottak, különösen az intenzív hajtásnövekedés idején. (Erős napon viszont megégnek.) Vesszőit célszerű minden tavasszal rövidre vágni, hogy jól színeződő, erős, új hajtásokat hozzon.

– –

’Pendula’ – Többnyire félmagas törzsre oltott, csüngő ágú fajta.

Salix viminalis – Kosárkötőfűz

2–4 méteres cserje (néha kis fa), hosszan, szálasan lándzsás (10–20 cm-es), ezüstös fonákú levelekkel. Vesszői télen zöldessárgára vagy pirosasra színeződnek.

Hazája Európától a Himalájáig terjed, nálunk főleg az árterek bokorfüzeseiben él. Kosárkötésre régóta termesztik és időnként extenzív parkokba is ültetik.

Salix levelek

3. BOKOR TERMETŰ, DÍSZES BARKÁJÚ FAJOK (BARKAFÜZEK)

Salix rosmarinifolia (S. repens subsp. rosmarinifolia) – Serevényfűz

Legfeljebb méteresre növő, sűrű vesszőjű, gömbölyded cserje. Levelei kicsik (1–5 cm-esek), a fonákuk rásimuló selyemszőröktől ezüstfehér. Apró barkái áprilisban nyílnak a vessző teljes hosszában. Régebben „gyöngybarka” néven hozták a piacra, mint vadon begyűjtött vágott virágot: jelenleg védett növény, gyűjtése tilos.

Hazája Eurázsia. Magyarországon főleg az alföldi homokbuckák nedves talajhorpadásaiban és a dunántúli lápréteken fordul elővadon. Nyirkos helyre vagy legalább üde talajviszonyok közé ültessük.

Salix cinerea – Hamvas fűz, rekettyefűz

3–5 m-es, félgömb alakú, dúsan ágas cserje. Vastag hajtásai tömötten molyhosak. 4–12 cm-es, hosszúkás visszástojásdad levelei felül fénytelen szürkészöldek, alul sűrűn szürkés molyhosak. Barkáját húsvét táján árusítják.

Hazája Európától Közép-Ázsián át Nyugat-Szibériáig terjed, Magyarországon elsősorban síkvidéki álló- és lassú folyású vizek partján, lapos, nedves, területeken él. Fény- és vízigényes pionír növény.

Salix caprea – Kecskefűz

5–10 méteres, nagy bokor vagy, bokorfa. Vastag hajtásai fiatalon bársonyosan molyhosak, a levelek fonáka szürkésen molyhos. Fő díszét március–áprilisban virágzó nagy, ezüstös barkái adják (mint vágott barka is keresett).

Hazája Eurázsia. Hazánkban elsősorban üdébb talajú erdők, domb- és hegyvidéki erdők szelén, tisztásain fordul elő. Jó talaj- és nedvességviszonyok közé ültethető, némi árnyékot elvisel.

– –

’Pendula’ – Gyenge növekedésű. Magas törzsre oltva miniatűr „szomorú” fácskát kapunk. Termős és porzós alakja is van. A csüngő ágúak gyűjtőneve.

– –

’Kilmarnock’ – Csüngő ágú, porzós virágú fajta.

– –

’Weeping Sally’ – Mint az előző, de nővirágú.

A S. caprea mellett időnként egyéb barkafűzeket is szaporítanak a faiskolák. Ilyen a S. daphnoides – boroszlánlevelű fűz. Nagyméretű porzós barkáikkal intenzív tavaszi díszt ad még a S. aegyptica – egyiptomi fűz és a S. × smithiana – szépbarkájú fűz. 3–5 méteres, félgömb alakú, robusztus bokorrá nőnek, a kertben időnként ajánlatos radikálisan visszavágni őket, hogy újra erőteljes, barkákkal dúsan berakódó vesszőket hozzanak.

A Salix nemzetség szaporítása: Legelterjedtebb a fásdugványozás, bár magról is könnyen szaporíthatók. A magot érés után azonnal vetni kell, mert hamar elveszti csíraképességét. Nyirkos talajon, fényen csírázik. A S. caprea fajtáit többnyire oltják (tavasszal a szabadban vagy télen üvegházban).

Populus – Nyár

A Populus nemzetség tagjai gyors növekedésükről közismert fák. Leveleik kedvező vízellátás mellett jól bírják a levegő szennyezettségét, és több oxigént termelnek, mint a legtöbb egyéb fafaj levelei. Városfásításra tehát ideálisak lennének, ha felhasználásukat nem korlátozná néhány tényező:

  • Hamar öregszenek. Ágaik törékennyé válnak, így forgalmas utak mellé, balesetveszély miatt nem ajánlatos telepíteni őket. E tekintetben a legveszélyesebbek a gyorsan nagyra növő nemes nyárak (P. × canadensis), melyek bár 40–45 évig is elélnek, 18 éves koruk után már potenciális balesetveszélyt jelentenek. Rövid életű még a kínai nyár (P. simonii – 30–40 év), különösen pedig annak oszlopos fajtája (P.simonii ’Fastigiata’ – 20–30 év). Viszonylag kevés gondot okoz a P.alba, a P. tremula, a P. × canescens, mivel 70–90 évig is élnek.

  • Egy részük későn lombosodik, s a park többi, leveles vagy már virágzó növénye közt csúnyán fest. Ilyenek elsősorban a nemes nyárak (P. × canadensis).

  • Korai lombhullás, ugyancsak a P. × canadensis hibrideknél (az amerikai szülőnek a szélsőséges prériklímához való alkalmazkodása miatt.)

  • Termős példányaik a nyár elején érő, vattaszerű termésükkel erősen szemetelnek.

A nemzetség ezért elsősorban erdészeti szempontból érdekes, sok hibrid származású és exóta faját és fajtáját telepítik. A parképítés főleg a hazai fajokkal és néhány exótával dolgozik. Parkokba, előfásításokhoz vagy védősávok létesítésére alkalmasak.

I. Kanyargós levélszélű vagy karéjos levelű fajok

1.

A levelek a hosszúhajtásokon tenyeresen karéjosak

P. alba

 

●●

A levelek a hosszúhajtásokon nem karéjosak

2.

2.

A hosszúhajtásokon a fiatal levelek fonáka szürkén nemezes

P. × canescens

 

●●

A levelek fonáka kopasz, legfeljebb fiatalon gyéren szőrös

P. tremula

II. Nem karéjos levelű fajok

1.

A levelek széle áttetszőn porcos szegélyű

2.

 

●●

A levelek szélén áttetsző porcos szegély nincs

3.

2.

Alevelek ± pillás élűek, levágott vállúak. A levéllemez alapjánál többnyire szemölcsök vannak

P. × canadensis

 

●●

A levelek nem pillásak, ékvállúak. A levéllemez alapjánál szemölcsök nincsenek

P. nigra

3.

A levelek középen a legszélesebbek. A csúcshajtások élesen szögletesek

P. simonii

 

●●

A levelek az alsó harmadukban a legszélesebbek. A csúcshajtások csak kissé szögletesek

P. × berolinensis

1. KANYARGÓS LEVÉLSZÉLŰ VAGY KARÉJOS LEVELŰ FAJOK

1.1. A LEVÉLFONÁK EZÜSTÖS, GYAKRAN MOLYHOS

Populus alba – Fehér nyár

20–30méteres, vaskos törzsű, szabálytalan koronájú fa. Levelei a hosszúhajtásokon tenyeresen karéjosak, fonákuk fehéren molyhos, míg a rövidhajtásokon tojásdadok, kanyargósszélűek.

Hazája Észak-Afrikától Közép- és Dél-Európán keresztül Nyugat-Szibériáig terjed. Hazánkban elsősorban sík vidéken él, ártéri ligeterdőkben, gyöngyvirágos tölgyesekben vagy az alföldi homokbuckás területek mélyebb részein (nyáras-borókások). Széles ökológiai skálán felhasználható faj: elsősorban víz közelébe, nyirkos talajra való, de az átlagosnál szárazabb viszonyok közt is megél, sőt, ha a talajvíz nincs túl mélyen, közepes erősségű sziken is. Száraz termőhelyen azonban többnyire alacsony lesz vagy bokorszerű marad. Az időszakos vízborítást is tűri. Ezüstfehér lombjával, fehéres kérgű festői ágrendszerével a legszebb nyárak egyike. Hátránya, hogy igen sokat terem, ezért csak a porzós alakokat lenne szabad szaporítani és parkokba ültetni.

– –

’Pyramidalis’ (P. a. var. bolleana) – Felálló ágú, széles jegenyetermetű fajta. Kérge szürkészöld, a rövidhajtásokon a levelek fonáka gyakran lekopaszodik. Nálunk a porzós példányai terjedtek el. Megjegyzés: A jegenyenyárak oszlopos növésüket magról szaporítva is nagy arányban megtartják és keresztezésbenis elég jól örökítik. A legtöbb fajta, bár a faiskolák ivartalanul szaporítják, tulajdonképpen klónkeverék, típustól függően többségében porzós vagy többségében termős egyedekkel.)

– –

’Villafranca’ – Egyenes törzsű, kúpos koronájú, finomabb ágrendszerű, nőivarú fajta. Gyors növekedésű, dugványról könnyen szaporítható.

Populus ’Favorit’ (P. alba × P. grandidentata)

Gyors növekedésű, hímnemű klón. Megjelenése a P.albáéraemlékeztet,de levelei kerekdedebbek, fonákuk kopasz. Törzse hengeres, a koronán át végig követhető. Ágai a fehér nyárénál finomabbak, koronája viszonylag karcsú és laza szerkezetű. Kérge sima, fehéres világosszürke. Jó várostűrő és a fehér nyárnál kevésbe törik.

Populus × canescens (P. alba × P tremula) Szürke nyár

A fehér nyárhoz igen hasonló megjelenésű fa, kérge azonban zöldesebb árnyalatú, a rövidhajtásokon a levelek fonáka lekopaszodik.

Hazája Európa, Kis-Ázsia. Nálunk a P. albávalkeverten fordul elő, elsősorban a Dunántúlon. Igényei ésfelhasználása hasonló az említett fajéhoz, de a tartós vízborítást nem tűri.

1.2. A LEVÉLFONÁK ZÖLD, KOPASZ

Populus tremula – Rezgő nyár

20–25 méteresre növő, gyökérsarjakkal terjedő tövű, gömbölyded koronájú fa. Kérge sima, zöldesszürke. Hajtásai kopaszok, fénylő sárgásbarnák. Lapos nyelű, kerekded levelei a legkisebb szellőre is megmozdulnak, ősszel aranysárgára vagy narancsvörösre színeződnek. Porzós barkái a nyílás kezdetén a Salix capreáéhozhasonlóan ezüstösek, ezért néha vágott virágként a piacra hozzák őket.

Hazája Észak-Afrikától Európán keresztül Szibériáig terjed. Magyarországon elsősorban hegyvidéki erdőkben fordul elő. Normál talaj- és nedvességviszonyok közé ültethető.

Populus levéltípusok

2. NEM KARÉJOS LEVELŰ FAJOK

Populus nigra – Fekete nyár, topolya

20–30 méter magas, szélesen felálló koronájú fa, idősebb korban mélyen repedezett, feketésszürke kéreggel.

Hazája Észak-Afrika, Eurázsia. Magyarországon főleg ártereken, vizek mentén gyakori. Ilyen helyre vagy normál nedvességviszonyok közé ültessük. Száraz homoktalajon is megél, ott azonban gyenge növekedésű. Bírja az időszakos elárasztást. Védett növény!

– –

’Italica’ (P. n. var. pyramidalis, P. italica) – Jegenyenyár – Keskeny oszlopos termetű, szabad állásban a törzse alul erősen bordás. Kérge sötét színű. Nálunk csaknem kizárólag a porzós példányait ültetik. Gyors növekedésű, de az alapfajnál is hamarabb öregszik. Közepes szárazságot is kibír. Régebben út menti sorfának tömegesen ültették. Erre a célra gyorsforgalmú utak mellett, rácshatása” miatt nem alkalmas.

– –

var. thevestina– Tiszaháti nyár – Az előző fajtánál szélesebb jegenyetermetű változat. Törzse hengeres, a kérge szürkésfehér. Kertészeti szempontból kisebb jelentőségű, mivel nálunk csak nőpéldányai ismeretesek. Közép-Ázsiából származik és valószínűleg még a törökökkel került hazánkba.

Populus × berolinensis (P. laurifolia × P. nigra ‘Italica’) Berlini jegenyenyár

Széles jegenyeforma, kissé szögletes és molyhos hajtásokkal és romboid alakú, kihegyezett végű levelekkel. Igényei, felhasználása mint a közönséges jegenyenyáré. Porzós alak. Villásodik.

Populus ’Kórnik-21’ (P. nigra ’Italica’ × P. berolinensis)

Egyenes törzsű, mérsékelten szétterülő koronájú, nőivarú klón. Igen korán kihajt, a betegségeknek, kártevőknek ellenáll. Üde vagy nedves, mészmentes talajba, hűvös, párás helyre való.

Populus × canadensis (P. × euramericana) Nemes nyár, kanadai nyár

A fekete nyárhoz hasonló, de annál is robusztusabb termetű, gyorsabb növekedésű és valamivel nagyobb levelű fa. Levelei levágott vállúak, a levéllemez alapjánál többnyire szemölcsök vannak. A hibrid csoport első képviselője mintegy 200 éve keletkezett Franciaországban, az észak-amerikai P.deltoides és az európai P. nigra spontán kereszteződéséből. Később ide sorolták a P.nigránakmás észak-amerikai Populus fajokkal alkotott mesterséges és többszörös hibridjeit is. Ezeket erdészeti céllal (fahozam) állították elő. A kertészeti gyakorlatban (a legelső név nyomán) P. × canadensis, azaz kanadai nyár néven terjedtek el. Szakmailag helytállóbb az erdészek által használt elnevezés: P. × euramericana, nemes nyárak.

Közös tulajdonságuk, hogy igen gyors növekedésűek, de általában igényesebbek, mint a P.nigra: sem a pangó vizet, sem a tartós szárazságot nem tűrik. Száraz helyen már augusztusban lehull a lombjuk. Rendkívül hamar, már 16–18 éves korukban törékennyé és balesetveszélyessé válnak. Leváltásukat ezért (árnyéktűrő fák alátelepítésével) módszeresen elő kell készíteni és ezt távlati programként a kertterv műleírásában is dokumentálni kell.

Populus habitusok

Porzós fajták

Kertészeti szempontból elsősorban ezek a fajták érdekesek:

– –

’Durvakérgű’ – A ’Robusta’-hoz hasonló. Jó vízellátású területeken igen gyors növekedésű. Vastag, durva kérge a vadkár ellen megvédi.

– –

’1-45/51’ – Paráskérgű nyár – Sudaras koronájú, finom ágrendszerű, vastag, korán parásodó, sötétszürke kérgű klón. Nagy, bőrnemű levelei sötétzöldek. Ártéri területeken intenzív növekedésű.

– –

’1-154’ – Olasz nyár – Terebélyes koronájú, erősen ágas fajta. Kezdetben rendkívül gyors növekedésű, a termőhelyt illetően igényes, a levélkárosító gombásbetegségekkel szemben ellenálló.

– –

’Koltay’ – Korán lombosodó, a termőhelyt tekintve toleráns, betegség-ellenálló, intenzív növekedésű fajta.

– –

’Kopecky’ – Egyenes törzsű, karcsú koronájú, óriásnyárszerű klón. Őszi lombszíne élénksárga. Kezdeti növekedése kissé lassú. A termőhelyre nem túl igényes.

– –

’Robusta’ – Óriás nyár – Egyenes, hengeres törzsű, fiatalon kúpos koronájú. 45°-os szögben felfelé törő ágai örvszerűen állnak. 20–25 éves korig gyorsan nő, majd hamar elöregszik. A nedves talajt nem szereti, mérsékelten szárazságtűrő.

– –

’Sudár’ – Karcsú kúpos koronájú fa, álörvös, vékony ágakkal. Korán, már április elején bronzosan fakad. Sárga lombja október végén hull le. Nedves és félszáraz helyen egyaránt megél.

Termős fajta

A termésükkel szemetelő, nővirágú alakok csak lakott területektől távolabb telepíthetők. Közülük legkevésbé igényes, ezért a leggyakrabban ültetett fajta a:

– –

’Marilandica’ – Korai nyár – Nagyra növő, többnyire görbült törzsű, tojásdad koronájú fa. Korán, már április közepén fakad, de élénksárga lombja hamar le is hullik. Kezdetben lassan, később gyorsabban nő.

Populus ’Meggylevelű’ (P. maximowiczii × P. trichocarpa)

Egyenes, sokáig sima törzsű, közepesen szétterülő koronájú. Mutatós, sötétzöld levele a meggyére emlékeztet. Tavasszal igen korán kihajt. Hímivarú. Nedves talajba, hűvös, párás klímába való.

Populus simonii – Kínai nyár

10–15 méter magas, keskeny, laza koronájú fa, ívesen visszahajló vesszőkkel. Levelei lekerekített rombusz vagy fordított deltoid alakúak.

Hazája Észak-Kína. Magyarországon gyakran ültetett, közepesen szárazságtűrő faj. Lombja késő őszig zölden marad, az átlagnál ellenállóbb a füstgázokkal szemben. A faiskolák általában csak a porzós alakjait szaporítják, így termésével nem szemetel. Méreteinél fogva kisebb kertekbe is alkalmas.

– –

’Fastigiata’ – Széles oszlop vagy inkább tojás alakú. Levelei az alapfajénál keskenyebbek. Porzós alak. Edzettsége és gyors növekedése miatt lakótelepeken előszeretettel telepítik térhatárolónak. Tudni kell róla, hogy 20–30 éves kora után hajlamos a meglepetésszerű pusztulásra.

A Populus nemzetség szaporítása: Legelterjedtebb szaporításmódjuk a fásdugványozás. Igen könnyen gyökeresednek, kivéve a P. × cunescenstésa P. tremulat,melyek gyökérsarjakról és gyökérdugványról szaporíthatók. A P. ’Favorit’ fajtát szemzik vagy oltják P. × canescens vagy P.alba magcsemetéire. Magról – ritkábban – az alapfajokat szaporítják. Magjuk a Salixéhozhasonlóan a tavasz végén vagy a nyár elején érik, és azonnal, fényen csírázik.

Ericaceae – Hangafélék

1.

A levelek aprók, tű alakúak vagy pikkelyszerűek

2.

 

●●

A levelek nagyobbak, szélesebbek

Rhododendron

2.

A csésze színes, hosszabb, mint a párta. Nyár végén virágzik

Calluna

 

●●

A csésze zöld, a pártánál nem hosszabb. Tél végén, néha már tél elején virágzik

Erica

Rhododendron – Havasszépe

A nemzetség képviselői a legszebb virágzó díszcserjék közé tartoznak. Nyugat-Európában, ahol a talajok többségükben savanyúak és mészben szegények, rengeteg fajt, illetve fajtát ültetnek. Magyarországon kertépítészeti jelentőségük minimális, mivel kivétel nélkül páraigényes mezofitonok, s ami a legfontosabb, mészkerülők. Ezért csak a Nyugat-Dunántúlon, egyes lombhullató fajok esetleg még a mészben szegény tiszántúli vagy észak-magyarországi területeken (Zempléni-hegység) ültethetők. Májusban virágoznak.

Hazánkban a legszebb Rhododendron gyűjtemény a Kámoni (Szombathely) és a Jeli (Kám) Arborétumban található.

A nálunk is ültetett fontosabb alapfajok a következők:

I. Örökzöld fajok

1.

A levél hosszúkás tojásdad, tompa csúcsú, lekerekített vállú

Rh. catawbiense

 

●●

A levél hosszúkás lándzsás, mindkét végén hegyes

Rh. ponticun

II. Lombhullató fajok

1.

A porzók száma 5, a virág nem fehér

2.

 

●●

A porzók száma 8–10, a virág fehér

Rh. murcronatum

2.

A virágok sárgák

Rh. luteum

 

●●

A virágok más színűek

3.

3.

A 2–4 virág és a levelek közös csúcsrügyből hajtanak ki

Rh. kaempferi

 

●●

A 6–22virág a csúcsrügyből, a levelek az oldalrügyekből hajtanak ki

Rh. japonicum

1. ÖRÖKZÖLD FAJOK

Rhododendron catawbiense – Ketaba-havasszépe

2–3 méteres, terebélyes bokor, nagy, elliptikus, fénylő, bőrszerű levelekkel. Virágai pirosaslilák, dús sátorvirágzatban május közepén nyílnak. Nyugat-Magyarországon az örökzöld fajok közül leggyakrabban ültetik. Nevét egy kihalt indián törzsről, a ketabákról (angolos helyesírással catawba) kapta. Az örökzöld hibridek egyik legfontosabb szülőfaja és maga is igen változékony: fajtái a legkülönbözőbb virágszínűek lehetnek a fehértől a sötét bíborpirosig.

Hazája az USA délkeleti része.

Rhododendron ponticum – Pontusi havasszépe

2–4 m magas. Megjelenése az előző fajéra emlékeztet, de levelei keskenyebbek, virágai kisebbek, liláspiros színűek. Angliában, a Rhododendronokfontos honosítási és nemesítési központjában annyira otthon érzi magát, hogy a szigetország déli-délnyugati részein az erdőkben kivadult és gyomként terjeszkedik, sőt a walesi Nemzeti Parkban kiirthatatlan bozótosokat alkot.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia és a Kaukázus.

2. LOMBHULLATÓ FAJOK

A lombhullató Rhododendron fajok többségét régebben önálló nemzetségbe sorolták Azalea néven. Ezt később beolvasztották a Rhododendron nemzetségbe, de a kertészeti szaknyelvben az azálea elnevezés továbbra is fennmaradt. Elsősorban a többszörös keresztezéssel kinemesített, puha levelű, törpe fajtákat nevezik így, amelyeket télen vagy kora tavasszal, üvegházban hajtatva, cserepes dísznövényként forgalmaznak.

Rhododendron luteum (Rh. flavum) Sárga havasszépe

A lombhullató fajok közül nálunk a legismertebb. Illatos, sárga virágú. 1–3 méter magas, gyér ágú cserje, levelei hosszúkás lándzsásak, szőrösek. Az egyik legedzettebb faj.

Hazája Délkelet-Európa és a Fekete-tenger környéke.

Rhododendron kaempferi – Kämpfer-havasszépe

1–2 méter magasra nő, virágai rózsaszín, piros vagy skarlátpiros színűek. Levelei rombosak, hegyesen elliptikusak, gyéren szőrözöttek. Egy részük zölden telel át.

A Japánban keletkezett ún. Kurume-azáleák egyik fontos szülőfaija. Hazája Japán.

Rhododendron japonicum (Azaleajaponica)Japán havasszépe

1–2 m magas cserje. Virágai rózsaszínűek, téglapirosak, narancsosak vagy okkersárgák. Lombfakadás előtt, májusban nyílik.

Hazája Észak- és Közép-Japán.

Rhododendron mucronatum – Hófehér havasszépe

1 méter magasra nő, fehér virágú. Levelei kicsik, 3–8 cm-esek, elliptikusak, szőrösek. Az első növekedési hullámból származók ősszel lehullanak, a második hullámból származó, ún. nyári hajtások zölden telelnek át.

Hazája Japán.

A Rhododendron nemzetség szaporítása: Azalapfajokat vagy az alanyokat magvetéssel szaporítják tavasszal, üveg alatt. A magvak igen aprók, fényen csíráznak. A hibrideket és fajtákat leveles dugványokkal, a nehezen gyökeresedő, nagyvirágú fajtákat téli üvegházi oltással szaporíthatjuk.

Rhododendron levél

Calluna – Csarab

Calluna vulgaris – Örökzöld csarab

20–100 cm vastag, laza gyepet alkotó, heverő szárú örökzöld cserje, majdnem szabályosan négy sorban álló, megnyúlt, pikkelyszerű levelekkel. Apró, lilásrózsaszín virágai tömött, felálló fürtökben augusztus–szeptemberben nyílnak.

Hazája Európa, valamint a Kis-Ázsia északi, hűvösebb része. Magyarországon csak a Zempléni-hegységben, a Nyugat-Dunántúlon és a Bakony egyes részein honos, mert mészkerülő. Fényigényes faj, fenyvesek, mészkerülő tölgyesek szélén él. Az ún. nyíres fenyérek (más néven hangamezők – németül Heide) egyik karakterfaja Nyugat-Európában. A nyíres–fenyéres a szélsőségesen savanyú (elsavanyodott) talajokon kialakuló ligetes növénytársulás. Karakterfajai a gyepszintben a Calluna vulgaris, a cserjeszintben a Cytisus scoparius, Juniperus communis, Crataegus monogyna, alaza lombkoronaszintet a magányosan vagy kisebb csoportokban álló Betula pendula és Pinus sylvestris adják. A mi nyáras-borókásainkhoz hasonló, de párásabb klímájú és savanyú kémhatású futóhomokokon hatalmas, összefüggő foltokat képes beborítani; ősszel, a virágzás idején már messziről piroslik. Mészben szegény talajra, párás klímába, nagy foltokba ültessük, napra, esetleg félárnyékba. Nyugat-Európában sok, különböző színű és magasságú, szimpla vagy telt virágú fajtája ismert. Ezeket – Erica és esetleg Rhododendron fajokkal elegyítve – a sziklakert analógiájára készült ún. „hangakertek” kialakítására is felhasználják.

Szaporítása: félfás dugványozás a nyár végén, tőosztás, esetleg magvetés üveg alá.

Calluna, Erica levelek

Erica – Erika

Erica carnea – Alpesi erika, alpesi hanga

20–30 cm magas, laza gyepet alkotó, heverő szárú, örökzöld törpecserje. Lapos, tű alakú, élénkzöld levelei rendszerint négyes örvökben állnak. Húspiros virágai felálló kis fürtökben a tél végén vagy kora tavasszal nyílnak. Sokszor már késő ősszel vagy enyhébb téli napokon virágozni kezd.

Hazája az Alpok középső és keleti része, Nyugat-Balkán. Páraigényes mezofiton. Az Ericaceae családra nem jellemző módon a meszes talajon is megél, de a túl sok meszet nem szereti. Nyugat-Dunántúlon és hegyvidékén napra, máshol inkább félárnyékba ültessük.

Nyugat-Európában az erikák kertépítészeti jelentősége igen nagy, termesztésükkel külön szakosodott erika-kertészetek foglalkoznak. A választék több faj számtalan fajtáját foglalja magában, melyek virágzási ideje – fajtól függően – augusztus végétől egész a következő év áprilisáig tart. A virágszín a hófehértől a rózsaszínen át a sötét bíborvörösig terjed, egyes fajták pedig sárga lombjukkal is díszítenek.

Afelhasználásuk az alábbi területeken történik:

  • A csarabnál említett hangakertekben, ahol a Calluna fajták augusztus–szeptemberi virágzását Erica fajok és fajták folytatják a következő év késő tavaszáig.

  • Temetőkben, sírkertekben, különösen a német nyelvterületeken. Ezeken a vidékeken a Magyarországon használt krizantém helyett az erikák adják a Mindenszentek ünnepének virágdíszét, ám a virágzásuk korábban elkezdődik és jóval tovább tart.

  • Házikertekben és intenzíven fenntartott közparkokban, virágzó talajtakaró cserjeként.

  • Balkonládákban ősztől tavaszig. (Nyárra az erikák helyére egynyári balkonnövényt ültetnek.)

További nagy felhasználási területet jelentenek a cserepes erikák (időszakos beltéri dekoráció), melyek javarészt afrikai és dél-európai (nem télálló) fajok többszörös hibridjei.

A télálló erikák között több mésztűrő faj és hibrid is van, de mint név, legismertebb a már említett Erica carnea. Hazai felhasználása – különösen a házikertekben – növekvőben van. Néhány magyar főiskola már nagy mennyiségben termeszti legalább egy-egy jól bevált fehér, piros és rózsaszín fajtáját.

Szaporítása: hajtásdugványozás a nyár végén.

Tiliaceae – Hársfélék

Tilia – Hárs

A hárs nemzetség egyes fajai többnyire elegyfaként (előfutár) élnek a számukra alkalmas erdőtársulásban, de megfelelő körülmények között (pl. a T. tomentosa a Zselicségben vagy a T. platyphyllos a bükkös öv kőgörgeteges szurdokerdeiben) elegyetlen állományokat is alkothatnak. A kertben a hársak voltak az első fák, amelyeket (már Mátyás király idején) nem hasznukért, hanem a díszükért és illatos virágaikért ültettek. Puha, homogén fájukat fafaragásokhoz, templomi szobrokhoz előszeretettel használták.

A Tilia fajok és fajták összehasonlítása a 15. táblázatban található.

1.

A levelek fonáka sűrűn, ezüstösen csillagszőrös

T. tomentosa

 

●●

A levelek fonáka kopasz vagy szőrös, de nem csillagszőrös

2.

2.

A levelek fonáka, de gyakran a színe is szőrös

T. platyphyllos

 

●●

A levelek fonáka kopasz, vagy csak az érzugokban szőrös

3.

3.

A virágban 5 tagú mellékpárta van. Szakállszőrök a fonákon csak az oldalerek találkozásainál vannak, a főér tövénél nincsenek

T. americana

 

●●

A virágnak nincs mellékpártája. Szakállszőrök a főér tövénél is vannak

4.

4.

A harmadrendű erek a fonákon kiemelkednek. A termés fala vastag

T. × euchlora

 

●●

A harmadrendű erek a fonákon nem állnak ki. A termés fala vékony

T. cordata

Tilia tomentosa (T. argentea) – Ezüst hárs

20–30 méter magas, boltozatos vagy tojásdad koronájú fa. A levelek fonáka sűrű csillagszőröktől ezüstösfehér. A hazai hársak közül a legkésőbb, június–júliusban virágzik.

Hazája Dél-Európa, Kis-Ázsia. Magyarországon a Dél-Dunántúlon és a Nyírségben, üde talajú tölgyesekben él. A Mecsekben a gyertyános tölgyesek és részben a bükkösök elegyfája. A várost legjobban elviselő hársunk. Levelét a takácsatka nem károsítja, de a sózásra az összes többi hárshoz hasonlóan kényes.

Alábbi fajtái kivétel nélkül magyar nemesítésűek:

– –

’Balaton’ – Koronája gömbölyded, a faiskolában jó törzsnevelése miatt kedvelt.

– –

’Bori’ – A ’Teri’-hez hasonlóan lassú növésű, de a koronája felálló (csaknem tojásdad) alakú.

– –

’Szeleste’ – Igen szabályos, karcsú, tojás alakú koronát nevel. Mereven felálló ágaival útfásításra a legalkalmasabb fajta. Gyors növekedésű.

– –

’Teri’ – Lassú növésű fajta, lapos gömbkoronával, keskeny utcákba, légvezeték alá is alkalmas.

– –

’Wagner János’ (T. t. f. rhodopetala) – Virágai rózsaszínűek, koronája lazán széteső.

– –

’Zentai Ezüst’ – Fiatalon csaknem oszlopos, később karcsú kúpkoronát nevelő fa, felálló ágakkal és ezüstös levélfonákkal.

Tilia platyphyllos – Nagylevelű hárs

25–30 méteres, széles kúpos vagy kissé tojásdad koronájú. A levelek fonáka – főleg az erek mentén – gyéren fehéren szőrös, az érzugokban fehéren szakállas. Illatos virágai a hazai hársak közül a legkorábban, június elején nyílnak.

Hazája Közép- és Dél-Európa, Kis-Ázsia. Nálunk főleg a bükkösök és a gyertyános tölgyesek övében alkot előerdőt: északi lejtőkön vagy szurdokvölgyekben magas kőrissel, hegyi juharral, gyertyános tölgyessel. Gyors növekedésű mezofiton, az árnyékot tűri. Megfelelő párás klímában kiváló parkfa és sorfa.

– –

’Ági’ – Felálló ágú, széles oszlop vagy karcsú tojásdad koronájú, erős növekedésű magyar fajta.

– –

’Laciniata’ – Mélyen szeldelt, kissé torz levelű fajta. Az alapfajnál jóval gyengébb növekedésű, tojás alakú koronát nevel.

– –

’Örebro’ – Karcsú kúp alakú, mereven felfelé álló ágakkal.

A T. platyphylloshoz igen hasonló megjelenésű a T. × europaea(T. cordata × platyphyllos), melynek Nyugat-Európában és nálunk is gyakorlatilag csak egyetlen fajtáját, a ’Pallida’-t forgalmazzák. Ez a fajta magas termetű, széles kúpkoronájú, erős növekedésű fává növő.

Tilia habitusok

Tilia americana – Amerikai hárs

A T. platyphylloshoz hasonló megjelenésű, de levelei feltűnően nagyok (fiatal korban 25–30 cm-esek is lehetnek!), a fonákukon csak az oldalerek zugaiban szőrösek. Halványsárga, enyhe illatú virágai a T.tomentosaéhoz hasonlóan későn (június végén, július elején) nyílnak.

– –

’Nova’ – Igen erős növésű egyenes törzset nevelő fajta, fiatalon tojásdad, később széles kúp alakú koronával.

– –

’Redmond’ – Az előző fajtához hasonló, de tömöttebb koronájú.

Tilia levelek

Tilia cordata (T. parvifolia) Kislevelű hárs

20–25 méter magasra növő, hosszúkás vagy szélesen elterebélyesedő koronájú fa, idős korban a földig hajló ágakkal. Vesszői pirosak, levelei viszonylag kicsik, sötétzöldek, fonákuk az érzugokban barnásvörös szakállas, egyébként kopasz. Erős illatú virágai június második felében nyílnak, a legjobb hársmézet adják. Termése 4–6 mm-es, sima héjú.

Hazája Európa. Hazánkban főleg a domb- és hegyvidéki erdőkben a cseres-kocsánytalan és gyertyános-tölgyesek övében fordul elő. Viszonylag lassú növekedésű. Még jól tűri a szárazságot és az árnyékot, a városi klímára azonban igen érzékeny: szennyezett levegőben a takácsatka tömegesen megtámadja.

Az alapfaj mellett a faiskolák két fajtát forgalmaznak: a magyar nemesítésű ’Savaria’-t és az amerikai ’Greenspire’-t. Mindkettő értéke a jó törzsnevelés, az ún. „átmenő sudár” és az egészséges lombozat. Hasonló díszt adó fajta a T. cordatáhozközel állóT. × flavescens‘Glenleven’.

Tilia × euchlora – Krimi hárs

(T. cordata × T. dasystyla)

A kislevelű hársnál valamivel alacsonyabb, gömbölyded vagy tojásdad koronájú fa, vesszői sárgák. Fénylő, sötétzöld levelei az előző fajéra emlékeztetnek, de vaskosabbak, a fonákon a harmadrendű erek is kiemelkednek. A termés fala vastag, kemény. Az ezüst hárssal agyidőben vagy meg annál is később, július elején virágzik.

A kislevelű hárshoz hasonló szárazságtűrésű faj. A városi klímát jobban bírja, mivel a takácsatkák nem károsítják.

Tilia ’Szent István’ – Szent István-hárs

Átmenő sudarú, szabályos koronájú, többszörös hibrid. Magyar szelekció.

A Tilia nemzetség szaporítása: Magvetés – rétegezést követően – a tavasszal. A T. tomentosátfeltétlen rétegezni kell egy nyáron át. A fajtákat saját magoncukra szemzik a nyár végén vagy kézben oltják télen, üvegházban. A T. tomentosa T. platyphyllosrais oltható, a T. × euchlora alanya a T. cordata. Faiskolában általában rossz törzsnevelők, ezért a nemesítésnél ennek tulajdonságnak a kiküszöbölése elsőrendű szempont volt.

Malvaceae – Mályvafélék

Hibiscus – Mályvacserje

Hibiscus syriacus – Kerti mályvacserje

2–4 méteres, mereven felálló ágú cserje. Virágai júliustól szeptemberig folyamatosan nyílnak. Színük a típusnál kékeslila, a fajták virágszíne a hófehértől a sötétpirosig a legkülönbözőbb, szimpla vagy telt virágú.

Hazája Kína, India. Dús és igen szép nyári virágzásáért kedvelt, széltében ültetett növény. Jó kerti viszonyokat kíván, párás klímában nagyobb és intenzívebb színű virágokat hoz. Bírja a magas talajvizet és az enyhén szikes talajt is. Fény- és melegigényes, fiatalon kissé fagyérzékeny.

Egyszerű, nagyvirágú fajták (csak jó termőhelyekre!)

– –

’Blue Bird’ – Igen nagy, kékeslila.

– –

’Diana’ – Hatalmas fehér virágai éjjel is nyitva maradnak.

– –

’Red Heart’ – Fehér, középen bíborpiros szemmel.

– –

’Pink Giant’ – Nagy, rózsaszínű.

– –

’Russian Violet’ – Sötét mályvalila.

Telt virágú fajták

– –

’Ardens’ – Kékesviola.

– –

’Jeanne d’Arc’ – Fehér.

– –

’Lady Stanley’ – Rózsaszínnel futtatott fehér, mályvaszín középpel.

– –

’Puniceus Plenus’– Borvörös.

Tarka levelű fajták

– –

’Purpureus Variegatus’ – Levelei fehértarkák. Apró, telt, borvörös virágai alig nyílnak ki.

Szaporítása: Az alapfajt magvetéssel szaporítják (tavasszal, hidegágyba), a fajtákat téli oltással, augusztusi szemzéssel, esetleg zölddugványról.

Thymelaeaceae – Boroszlánfélék

Daphne – Boroszlán

A nemzetség alább ismertetett fajai elsősorban mint a hazai dendroflóra nem túl gyakori, de igen szép képviselői érdemelnek említést. Kertbe, parkba ritkán telepítik őket mérgező termésük miatt.

1.

A levelek 1–2 cm-esek. Heverő szárú törpecserje

D. cneorum

 

●●

A levelek 3–8 cm hosszúak. Felálló ágú cserje

D. mezereum

Daphne mezereum – Farkasboroszlán

0,5–1 méter magas, gyéren ágas, lombhullató cserje. Erős illatú, rózsaszín virágai februártól áprilisig a levéltelen vesszők oldalán nyílnak. Májusban érő fénylőpiros bogyótermése mérgező! Olyan helyre, ahol gyerekek vannak, ne telepítsük.

Hazája Európától Szibériáig terjed, nálunk gyertyános tölgyesekben, bükkösükben szálanként fordul elő. Félárnyékos, árnyékos fekvést, üde talajt kíván.

Daphne cneorum – Henye boroszlán

Alacsony, heverő szárú törpecserje, apró (1–2 cm-es), keskeny, örökzöld levelekkel. A 10–30 cm magas, ritkás foltot alkotó növényke inkább évelőre, mint cserjére hasonlít. Ciklámen színű, kellemes illatú, apró virágai április–májusban a hajtások csúcsán, lapos csomókban nyílnak. A nyár végén gyakran még egyszer virágzik. Sárgásbarna, bőrszerű termése nem feltűnő.

Hazája Közép- és Dél-Európa. Magyarországon dolomitos, füves északi lejtőkőn, szárazabb tölgyesek szélén él vadon. Kertészetileg ez a faj érdemelne nagyobb figyelmet és elterjedést: öntözött sziklakertbe, előkertbe, alacsony évelőkkel társítva.

A Daphne nemzetség szaporítása: Magvetés, rétegezés után. Magja gyakran elfekszik. Az örökzöld fajok nyári-nyár végi félfás hajtásdugványról is szaporíthatók.

Hibiscus, Daphne és Hydrangea levelek

Hydrangeaceae – Hortenziafélék

1.

A porzók száma a szirmok számának a kétszerese

2.

 

●●

A porzók száma a szirmok számának több mint a kétszerese

Philadelphus

2.

A virágok kétfélék: a termősek aprók, a nagy, meddő virágok a virágzat szélén találhatók

Hydrangea

 

●●

Valamennyi virág termékeny, egyforma

Deutzia

Hydrangea – Hortenzia

A nemzetség képviselői eredeti termőhelyükön az üde talajú erdők cserjeszintjében élnek vadon. Általában véve ezért humuszban gazdag, jó vízellátású talajt, párás mikroklímát kívánnak. Sok fajuk erősen mészérzékeny vagy kifejezetten mészkerülő, jelentős részük pedig a szubtrópusi származás miatt hajlamos a visszafagyásra. A nyugat-európai kertektől eltérően nálunk ezért többnyire csak két fajjal találkozunk: a H. macrophyllávalés a H. arborescensszel.

Mindkét faj vad alakjának virágzata kétféle virágból áll: a virágzat közepén lévő apró, jelentéktelen termővirágokból és a virágzat peremén elhelyezkedő sugárvirágokból, melyeknek nagy, sziromszerű díszét a megszínesedett csészelevelek adják. Kertben mindkét fajból általában a „telt” virágú, azaz csak meddő virágokból álló virágzatú fajtákat ültetik.

Újabban a faiskolák (és az árudák) néhány egyéb fajt is forgalmaznak, elsősorban a laza kúpos bugavirágzatot hozó H. paniculata fajtáit, néha pedig a tölgylevélszerűen karéjozott levelű H. quercifoliat.

1.

A virágzat lapos félgömb vagy ernyő alakú

2.

 

●●

A virágzat kúp alakú

3.

2.

Az alapfaj virágzatának a szélén körben meddő virágok vannak. Szirom 4, porzó 8

H. macrophylla

 

●●

Az alapfaj virágzatának szélén meddő virágok nincsenek vagy csak néhány. Szirom 5, porzó 10

H. arborescens

3.

A levelek kihegyezett tojásdadok

H. paniculata

 

●●

A levelek tölgylevélszerűen karéjosak

H. quercifolia

Hydrangea macrophylla – Kerti hortenzia

1–2 m magas, vastag hajtású, nagy levelű, lombhullató cserje. Termesztett fajtái meddő virágúak. A sziromszerű csészelevelek színesek, és 15–20 cm átmérőjű, gömbölyded vagy ernyőszerű virágzatban június–júliusban nyílnak.

Hazája Japán, nálunk elsősorban cserepes dísznövényként ismert. Gyakran kiültetik azonban a szabadba is, különösen a csapadékos Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Itt a kiegyenlített klímában a napon is jól fejlődik, egyébként félárnyékos-árnyékos fekvést kíván. Vannak kimondottan kiültetésre való edzett fajtái is, de ezek nálunk nem terjedtek el. A cserepesek közül a szabadban való nevelésre a piros és rózsaszín virágúak a legalkalmasabbak, erősen savanyú talajon (Zalában, Belső-Somogyban) viráguk gyakran megkékül. Szép, nyáron nyíló díszcserje, bár merev lombozatával és virágzatával kissé idegenül hat kertjeinkben. A sok mészre és a szárazságra érzékeny, télire ajánlatos a tövét takarni.

Hydrangea arborescens – Cserjés hortenzia

1–2 m magas, lombhullató cserje. Tejfehér virágai június–szeptemberben több hullámban nyílnak.

Hazája Észak-Amerika keleti része. Az előző fajnál valamivel edzettebb, rendszeres öntözéssel az ország bármely részén megtartható. Mésztűrő.

– –

’Annabelle’ – Óriás virágzatú, nálunk most van elterjedőben.

– –

’Grandiflora’ – Lapos gömbvirágzatú. Ez terjedt el nálunk.

Hydrangea paniculata – Bugás hortenzia

1,5–2 m magas cserje, vastag, szőrös hajtásokkal. 10–25 cm hosszú, laza bugákban július–augusztusban nyílnak kicsi, kétivarú virágai, köztük elszórtan nagy, meddő, fehér, elnyílva rózsaszín virágokkal.

Hazája Kína, Japán. Nagy, kúpos virágzata, nyári nyílása miatt kedvelt. Mészérzékeny.

– –

’Tardiva’ – Virágzata nagyobb, benne sok meddő virággal. Később nyílik, mint az alapfaj.

Hydrangea quercifolia – Tölgylevelű hortenzia

1–2 m-es, gömbölyded cserje. Nagy levelei a tölgyéhez hasonlóan karéjosak. Június–augusztusban felálló, széles kúp alakú virágzatban vegyesen hozza apró, hímnős és nagy, meddő, fehér virágait.

Hazája az USA délkeleti része. Jellegzetes formájú, ősszel narancs- vagy lilásvörösre színeződő levele és nyári virágzása miatt ültetik.

A Hydrangea nemzetség szaporítása: zölddugványozás puha állományú hajtáscsúcsokról, májusban.

Deutzia – Gyöngyvirágcserje

A nemzetség képviselői a jezsámenekhez hasonlóan erdei aljnövények, de a jezsámenek termőhelyénél valamivel üdébb erdőkben. Általában jó talajt és legalább közepes vízellátást igényelnek. Öntözött kertben valamennyi ismertetett fajuk és fajtájuk ültethető. Az alacsony termetű fajok elsősorban házikertbe valók, a középmagas és magas termetűek házikertbe és közparkba egyaránt alkalmasak.

I. Magas, felálló bokrú fajok

A levelek csaknem ülők (levélnyél < 5 mm), a virágok csengettyűszerűen lefelé bókolnak.

1.

A virágzat keskeny kúp alakú

D. scabra

 

●●

A virágzat széles, tömzsi kúp alakú

D. × magnifica

II. Középmagas és alacsony bokrú fajok

A levelek határozottan nyelesek (levélnyél > 10 mm) kerek vagy ékvállúak. Virágaik oldalra bókolók vagy felfelé nézők.

1.

Alacsony 0,6–0,7 m-es cserje

D. gracilis

 

●●

Nagyobb. 1–2 m-es cserje

2.

2.

A levelek ékvállúak, a virágok ferdén oldalra vagy kissé lefelé néznek

D. × hybrida

 

●●

A levelek kerek vállúak, a virágok ferdén lefelé néznek

D. × elegantissima

1. MAGAS BOKRÚ FAJOK

Deutzia scabra (D. crenata p. p.)Érdeslevelű gyöngyvirágcserje

2–3méteres, mereven felálló ágú bokor. Fehér virágai június–júliusban nyílnak.

Hazája Kelet-Ázsia. Nálunk a szimpla virágú alapfaj helyett elsősorban az alábbi teltvirágú fajtáit ültetik:

– –

’Candidissima’ – Virágai teltek, tiszta fehérek.

– –

’Codsall Pink’ – Jelenleg a legsötétebb rózsaszínű, népszerű fajta.

– –

’Plena’ – Virágai tömveteltek, belül fehérek kívül halványrózsaszínűek.

– –

’Pride of Rochester’ – Az előző fajtához hasonló, de keskenyebb szirmú.

Deutzia × magnifica (D. scabra × D. vilmorinae) Teltvirágú gyöngyvirágcserje

Hasonló megjelenésű és igényű faj, amely a D. scabrától valamivel szélesebb leveleivel és tömzsibb, dúsabb, fehér színű virágfürtjeivel különbözik.

2. KÖZÉPMAGAS BOKRÚ FAJOK

Deutzia × hybrida (D. discolor × D. longifolia) – Hibrid gyöngyvirágcserje

Középtermetű (1–1,5 méteres), közepes igényű cserje, a D. scabráraemlékeztető, de keskenyebb és kisebb levelekkel, és rendkívül gazdagon nyíló, kezdetben élénkrózsaszín, majd az elnyílásban fehéresre fakuló virágokkal.

– –

’Mont Rose’ – Szimpla virágú.

– –

’Pink Pom-Pom’ – Telt virágú.

Deutzia × elegantissima – Rózsaszínű gyöngyvirágcserje

(D. purpurascens × D. sieboldiana)

1–2 m magas cserje, 5–8 cm hosszú, élesen fűrészes szélű,matt zöld levelekkel. Fehér virágai május–júniusban nyílnak.

– –

’Rosealind’ – 1–1,5 m magasra nő. Ívesen elhajló vesszőin laza, oldalra álló bogernyőkben hozza sötétrózsaszín virágait.

3. ALACSONY BOKRÚ FAJ

Deutzia gracilis – Kecses gyöngyvirágcserje

60–70 cm-es, vékony, felálló ágrendszerű cserje, május–júniusban nyíló fehér virágokkal.

Hazája Japán. Alacsony, nyíratlan, virágzó sövények vagy alacsony cserjefoltok kialakítására alkalmas.

– –

’Nikko’ – 50 cm magas, dúsan elágazó, gazdagon nyíló, fehér virágú cserje.

A Deutzia nemzetség szaporítása: A nagytermetű fajok és fajtáik fás- vagy zölddugványozással, az apró termetű, vékony vesszejűek nyár eleji zölddugvánnyal szaporíthatók.

Deutzia fajok

Deutzia és Philadelphus levéltípusok

Philadelphus – Jezsámen, hamisjázmin

A mintegy 70 fajt számláló nemzetség május–júniusban nyíló virágairól kapta magyar nevét, amelyek illata a szubtrópusokon élő valódi jázminok (pl. a Jasminum grandiflorum) illatára emlékeztet. A XIX. század második felének és a XX. század elejének egyik divatnövénye volt. Ekkoriban Nyugat-Európában igen intenzíven nemesítették: rengeteg fajtáját hozták létre, amelyek nagy része hibrid, sokszor ismeretlen származással. Érthető ezért, hogy Magyarországon is elég sok, egymással néha teljesen azonos díszt adó és igényű Philadelphus fajt és fajtát ültetnek. Közülük csak egy-egy típus legfontosabb képviselőjét ismertetjük.

1.

A virágok egyszerűek

2.

 

●●

A virágok teltek

Ph. × virginalis

2.

A vesszők kérge sárgásszürke, nem hámlik

Ph. pubescens

 

●●

A vesszők kérge sötétbarna, részletekben lehámló

3.

3.

1 m-es cserje. Levele 3–3,5cm hosszú

Ph. × polyanthus

 

●●

2–3m-es cserje. Levele 4,5–9cm hosszú

Ph. coronarius

Philadelphus coronarius – Közönséges jezsámen

2–3m magas cserje, erősen illatos, fehér virágokkal. Vesszőinek kérge sötétbarna, kissé hámló.

Hazája Olaszországtól a Kaukázusig terjed. Magyarországon az egyik legrégebben és leggyakrabban ültetett Philadelphus faj, közepes szárazságtűréssel.

Philadelphus pubescens – Molyhoslevelű jezsámen

3–5m magas, erőteljes növekedésű cserje, leveleinek fonáka sűrűn szürkeszőrös, a vesszők kérge világos színű, nem hámlik le. Tejfehér virágai nem illatosak, és a közönséges jezsámennél 1–2héttel később, június végén-július elején nyílnak.

Hazája az USA délkeleti része. Szárazságtűrő faj.

Philadelphus × polyanthus – Éplevelű jezsámen

(? Ph. insignis × Ph. lemoinei)

1 m körüli, kislevelű cserje. A vesszők gesztenyebarnák, lehámlók. Rengeteg 3cm átmérőjű, kereszt alakú, egyszerű, fehér virágot hoz.

Philadelphus × virginalis – Teltvirágú jezsámen

(Ph. lemoinei × ? Ph. nivalis ’Plenus’)

Többszörös keresztezés eredményeként létrejött fajtacsoport, mely fajtáinak közös tulajdonsága a telt, illatos virág. Termetben, levélszabásban és ökológiai igényekben eltérnek egymástól. Az alacsony (1–1,5m-es) fajták viszonylag igényesek, az erős növekedésűek (2–2,5 m) a Ph. coronariushoz hasonlóan edzettek.

– –

’Albâtre’ – 1,2–1,5m magas, széles termetű, kis levelű fajta, 5–7-esével álló, hófehér, telt virágokkal.

– –

’Girandole’ – 1–1,5 m-es, lassú növekedésű cserje, tejfehér, telt, 3–5cm átmérőjű virágokkal. Már fiatalon is dúsan nyílik.

– –

’Schneesturm’ – 1,5–2,5 m magas, gyors növekedésű. Középnagy, hófehér virágai teltek. Néha az angol ’Snowflake’ néven is forgalmazzák.

A Philadelphus nemzetség szaporítása: Fásdugványozás az erős növekedésűeknél, vagy nyár eleji zölddugványozás a kisebb termetűeknél.

Philadelphus fajok

Calycanthaceae – Fűszercserjefélék

Calycanthus – Fűszercserje

Calycanthus floridus – Illatos fűszercserje

1,5–2 m magas, lombhullató cserje. 4–5 cm széles virágai június–júliusban nyílnak. A nagyszámú bordóvörös lepellevél csúcsa hamar beszárad.

Hazája az USA délkeleti részén van. Sok keskeny lepellevélből álló, szamócaillatú virágával és illatos, sötétzöld levelével díszít. Üde, tápdús talajba, napos, védett helyre egyesével ültessük.

Szaporítása: Hajtás-, esetleg fásdugványozás, mert magot keveset hoz.

Grossulariaceae – Ribiszkefélék

Ribes – Ribiszke

1.

A levélfonák molyhos, mirigyes. A virág rózsaszín vagy piros

R. sanguineum

 

●●

A levélfonák kopasz. A virág sárga vagy sárgászöld

2.

2.

A virágok aprók, zöldessárgák. A termés piros

R. alpinum

 

●●

A virágok nagyobbak, sárgák. A termés fekete

R. aureum

Ribes aureum – Arany ribiszke

1,5–2 méteres, terjedő tövű cserje. Illatos, sárga virágai április–májusban nyílnak, fekete termése júliusban érik. Lombja igen korán (augusztus végén) színesedik és hullatni kezdi.

Hazája Észak-Amerika nyugati része. Magyarországon gyakran ültetett, szárazságtűrő faj, gyenge sziken is megél. Laza talajt és napos fekvést kedvel, árnyékban gyengén fejlődik. A gyümölcstermesztésben a köszméte magastörzsű alanyaként használják.

Ribes levéltípusok

Ribes alpinum – Alpesi ribiszke

1–2 méteres, sűrű, vékony ágrendszerű, gömbölyded cserje. Április–májusban nyílnak apró, zöldessárga virágai. Kétlaki faj. Termése sötétpiros.

Hazája Európa és Szibéria hegyvidéki erdői. Hazánkban néhol az Északi-középhegységben, bükkösök szélén, szurdokerdőkben tenyészik. Közepesen szárazságtűrő növény, melyet főleg korai kihajtása és jó árnyéktűrése tesz értékessé.

– –

’Schmidt’ – 1–2 m magas, felfelé törő növésű, tömött bokrú cserje. Hímivarú.

– –

’Soroksár’ – Hazánkban szelektált, gyorsan növő és terebélyes bokrú, hímivarú fajta.

Ribes sanguineum – Vérvörös ribiszke

1–2 méteres cserje. Ágai, levelei a fekete ribiszkéjére emlékeztetnek. Piros virágai lelógó, laza fürtben április–májusban nyílnak. Termése kékesfekete.

Hazája Észak-Amerika nyugati része. Igényes faj, nyirkos talajon kissé fagyérzékeny. A meszes talajt nem szereti.

– –

’King Edward VII’ – A fajták közül főleg ez a sötétpiros virágú terjedt el.

A Ribes nemzetség szaporítása: Zölddugványozással minden faj szaporítható, a R.alponum és R. aureum fásdugványozással is. Az alapfajokat néha magról vetik.

Ribes fajok

Rosaceae – Rózsafélék

Kertészeti szempontból talán a legfontosabb növénycsalád. Gyümölcsfáink java része, de virágos díszfáink, díszcserjéink nagy hányada is e családba tartozik. Képviselőik hazájukban többnyire az erdők alsó koronaszintjében vagy szélén élnek, ritkábban cserjések, bozótosok növényei.

1.

A termés tüsző

2.

 

●●

A termés más

5.

2.

A levelek egyszerűek

3.

 

●●

A levelek páratlanul szárnyasan összetettek

Sorbaria

3.

A levelek karéjosak, tövükben hamar lehulló pálhákkal

Physocarpus

 

●●

A levelek nem, vagy csak kissé karéjosak, tövükben pálhák nincsenek

4.

4.

A virágok 5–10 mm-esek. A termés apró tüsző

Spiraea

 

●●

A virágok 3–5 cm szélesek. A termés (4–)5 nagyobb tüszőre széteső, tokszerű

Exochorda

5.

A magház alsó állású

6.

 

●●

A magház felső állású

13.

6.

A magvakat körülzáró termőlevelek érés idején kőkemények. A termés 1–5 magvú

7.

 

●●

A termőlevelek éréskor vékony pergamenszerűek. A termés 1–5 rekeszű alma, rekeszenként 1 vagy több maggal

9.

7.

A levelek ép szélűek vagy csak ritkán finoman fűrészesek. A hajtások nem tövisesek

Cotoneaster

 

●●

A levelek széle csak ritkán ép. A hajtások többnyire tövisesek

8.

8.

Örökzöld cserje. Termő 5

Pyracantha

 

●●

Lombhullató cserje. Termő 1–5

Crataegus

9.

A virágzat sátorozó buga vagy bogernyő

Sorbus

 

●●

A virágzat ernyő vagy fürt

10.

10.

A termő 1–2 magvú

11.

 

●●

A termő 4 vagy több magvú

Chaenomeles

11.

A magház és a termés 2–5 rekeszű. A virágzat ülő, sátorozó fürt

12.

 

●●

A magház és a termés 6–10 rekeszű. A virágzat rövid fürt

Amelanchier

12.

A bibeszálak az aljukon ± összenőttek. A portokok sárgák

Malus

 

●●

A bibeszálak aljukon is szabadok. A portokok pirosak

Pyrus

13.

A termőlevél többnyire sok, nem csontosodó. A csésze maradó

14.

 

●●

A csontosodó termőlevél száma többnyire 1(–2–5). A csésze lehulló

Prunus

14.

A vacok lapos vagy domború

15.

 

●●

A vacok gömbös vagy serleg alakú, a termők ennek belsejében állnak

Rosa

15.

Termő 2–5. A levelek egyszerűek, tagolatlanok

16.

 

●●

Termő sok. A levelek többnyire tagoltak vagy összetettek

Potentilla

16

A levelek szórt állásúak

Kerria

 

●●

A levelek átellenesek

Rhodotypos

Spiraea – Gyöngyvessző

I. A lombfakadás előtt, illetve ezzel egy időben, közvetlenül a vesszők oldalrügyeiből virágzó fajok

1.

A virágok tömveteltek

S. prunifolia

 

●●

A virágok egyszerűek

2.

2.

A kifejlett levél fonáka kopasz

S. × arguta

 

●●

A levél fonáka rásimuló selymes szőrös

S. × cinerea

II. A lombfakadás után a vesszők oldalrügyeiből fejlődő rövid, leveles hajtósokon nyíló fajok

1.

A hajtások szögletesek, cikkcakkosan növők

S. chamaedryfolia

 

●●

A hajtások ± hengeresek, egyenesen növők

2.

2.

A virágzat egyszerű, ernyőszerű

3.

 

●●

A virágzat összetett, bogernyő

6.

3.

A levelek ép szélűek, csak a csúcs felé ritkán fogazottak

4.

 

●●

A levelek széle az alsó harmadtól durván fűrészes

5.

4.

A hajtások szögletesek, a levelek 1–3 cm hosszúak, a hajtás végén kerekdedek, lekerekített csúcsúak

S. nipponica

 

●●

A hajtások hengeresek, a levelek 3–5 cm hosszúak, tojásdadok, hegyes csúcsúak

S. media

5.

A levelek hosszúkásak vagy lándzsásak, a fonákon kiálló szárnyas erezettel

S. cantoniensis

 

●●

A levelek rombos tojásdadok, gyakran kissé 3–5 karéjúak

S. × vanhouttei

6.

A porzók a szirmoknál hosszabbak. Felálló ágú

S. betulifolia

 

●●

A porzók hossza a szirmokéval megegyezik. Elterülő bokrú

S. decumbens

III. Nyáron, az az évi hajtások végén nyíló fajok

1.

A virágok ± széles, lapos sátorvirágzatban nyílnak

S. × japonica

 

●●

A virágzat 10–20 cm hosszú, ± keskeny buga

2.

2.

A levelek kopaszak

S. salicifolia

 

●●

A levelek molyhos szőrösek

S. × billardii

A lombhullató nemzetség képviselői három nagy csoportba sorolhatók a virágzási idő és a virágzat jellege szerint:

  1. A lombfakadás előtt közvetlenül a vesszők oldalrügyeiből virágzó,

  2. A lombfakadás után a vesszők oldalán fejlődött rövid, leveles hajtásokon virágzó,

  3. A nyár folyamán az az évi hajtásvégeken virágzó fajok.

1. A LOMBFAKADÁS ELŐTT, ILLETVE EZZEL EGY IDŐBEN, KÖZVETLENÜL A VESSZŐK OLDALRÜGYEIBŐL VIRÁGZÓ FAJOK

A csoportba tartozó fajok április végén, május elején fehéren nyílnak. A virágok egyszerű ülőernyőkben fejlődnek a vesszők oldalán.

Spiraea prunifolia – Szilvalevelű gyöngyvessző

2–3 m-es, felálló, laza ágrendszerű cserje. 1 cm-es, fehér virágai tömveteltek.

Hazája Kína. Érdekessége, hogy a fajként ezt a régóta dísznövényként termesztett, teltvirágú formát írták le, és csak később bukkantak rá Kína Hupeh tartományában a szimpla virágú, szerény díszű, vad alakjára. A legszebb, de legigényesebb gyöngyvessző. Párás klímát és savanyú talajt igényel. Meszes talajon sínylődik, súlyosabb esetben el is pusztul.

Hazánkban nagyobb kertészeti jelentőséggel bír az alábbi két, hibrid származású faj.

Spiraea × arguta (S. thunbergii × S. multiflora) Élesfogú gyöngyvessző

1,5m körüli magasságú, vékony, felálló ágrendszerű cserje. Levelei aprók (2–4 cm-esek), élénkzöld színűek, keskeny lándzsásak vagy keskenyen visszástojásdadok, szélük fűrészes. Fehér virágait április–május elején a vesszők teljes hosszában igen dúsan hozza. Jó kerti viszonyokat igénylő faj: savanyú talajt és rendszeres vízellátást kedvel. A mészre kissé érzékeny.

Spiraea × cinerea (S. cana × S.hypericifolia) Hamvas gyöngyvessző

Az előző fajjal gyakorlatilag azonos időben és hasonlóan gazdagon virágzó, de annál lényegesen edzettebb. Hazánkban a szélsőségek kivételével mindenhol kielégítően fejlődik. Vékony vesszői felfelé törnek, majd oldalra hajlanak, termete ettől inkább félgömb alakú. Levelei a S. × arguta leveleivel azonos méretűek és formájúak, de ép szélűek, színükön és fonákukon egyaránt finoman selyemszőrösek (hamvasak).

– –

’Grefsheim’ – A legismertebb fajta. Tulajdonságai az alapfajéval megegyeznek. Nem mészérzékeny.

Tavasszal virágzó Spiraea fajok

2. A LOMBFAKADÁS UTÁN A VESSZŐK OLDALRÜGYEIBŐL FEJLŐDŐ RÖVID, LEVELES HAJTÁSOKON NYÍLÓ FAJOK

Az ebbe a csoportba tartozók az előző csoporthoz hasonlóan fehér virágúak, tavasszal nyílnak, de azoknál később, a lombfakadás után, május közepén-végén. Többségük a hazánkéhoz hasonló klímájú vidékekről származik, ahol a félszáraz erdők cserjeszintjében vagy szélein él vadon.

Spiraea media – Szirti gyöngyvessző

1–1,5 méter magas, tarackokkal terjedő tövű cserje. Hosszúkás tojásdad levelei fonákukon gyéren szőrösek, a Mecsekben és a Pilisben élő S. m. var. oblongifoliáé kopaszok. Viszonylag későn, júniusban virágzik. Védett faj!

Hazája Délkelet-Európa és Ázsia. Magyarországon az alacsonyabb hegyvidékek sziklás lejtőin, sziklagerincein alkot összefüggő cserjéseket. Közepesen szárazságtűrő és mérsékelten árnyéktűrő növény. Terjedő tövével rézsűk megkötésére is alkalmas.

Spiraea chamaedryfolia – Cserlevelű gyöngyvessző

Az előző fajhoz hasonló termetű, tarackoló cserje. Hajtásai szögletesek, kopaszak, zegzugosan ide-oda hajlók. 4–6 cm-es, ékvállúan tojásdad levelei hegyes csúcsúak, durván fűrészesek, virágai csontfehérek.

– –

var. ulmifolia – Szillevelű gyöngevessző – A tőalaknál erősebb növésű. A hozzá igen hasonló S. × schinabekiivel (és a gyengébb növekedésű alapfajjal) együtt kiváló szárazságtűrő, erős tarackjaival rézsűk megkötésére alkalmas.

Spiraea betulifolia – Nyírlevelű gyöngyvessző

50–80 cm-es, tömött bokrú cserje. Széles tojásdad, lekerekített csúcsú, ékvállú, csipkés szélű levelei felül sötét-, alul szürkészöldek. Fehér virágai 3–6 cm átmérőjű bogernyőkben júniusban nyílnak.

Hazája Északkelet-Ázsia, Japán. Humuszos, üde talajba, intenzíven gondozott kertbe, sziklakertbe, tetőkertbe való.

Spiraea decumbens – Karintiai gyöngyvessző

20–30 cm magas, 40–50 cm széles törpecserje, vékony, drótszerű hajtásokkal, vesszőkkel. A fehér virágok a leveles hajtások csúcsán 3–5 cm széles, ernyőszerű virágzatban júniusban nyílnak.

Hazája Karintia, Dél-Tirol. Napos vagy félárnyékos helyre, normál vagy mérsékelten száraz talajba ültessük. Sziklakertbe, virágvályúba, házikertbe kisebb foltokban talajtakarónak telepítsük.

Spiraea × vanhouttei (S. cantoniensis × S. trilobata) Kerti gyöngyvessző

1,5–2 m magasra növő, mereven felálló ágú cserje, ami edzettsége és igénytelensége révén a legszélesebb körben elterjedt. Alkalmas nyírott vagy nyíratlan sövénynek, térhatároló cserjefoltok kialakítására, de szoliterként is jól mutat.

Spiraea levéltípusok

Spiraea nipponica – Nipponi gyöngyvessző

Ez a 1,5–2,5 m magas, gömbölyded cserje nemrég került kultúrába. Edzettsége megközelíti a S. × vanhoutteiét,de annál jóval látványosabban és gazdagabban virágzik, ezért szoliternek vagy térhatároló cserjének alkalmasabb.

Hazája Japán.

– –

’Halward’s Silver’ – Alig egy méter magas, bokros termetű, ellaposodó tetején közel egy síkban elhelyezkedő fehér virágokkal. Talajtakarónak vagy alacsony jelzősövénynek alkalmas.

– –

’Snowmound’ – A típusnál valamivel alacsonyabb (1,5 m), tömöttebben és gazdagabban virágzik. Jelenleg a legelterjedtebb fajta.

Spiraea cantoniensis – Kantoni gyöngyvessző

1,5 m körüli, széthajló ágú, félgömb alakú cserje. Levelei 3–6 cm-esek, széles lándzsásak, mélyen fűrészesek. Virágai valamivel nagyobbak, mint az eddig felsorolt fajoké.

Hazája Dél-Kína (Kanton).

– –

’Lanceata’ – Telt virágú fajta. Az alapfajnál ugyan gyengébb növekedésű és kissé fagyérzékeny, de sokkal mutatósabb. Normál kerti viszonyokat, napos vagy félárnyékos fekvést kíván.

Spiraca cantoniensis ’Lanceata’

3. NYÁRON, AZ AZ ÉVIHAJTÁSOK VÉGÉN NYÍLÓ FAJOK

Az előző két csoport fehér vagy csontszínű virágaival ellentétben a harmadik csoport képviselőinek virágai többségében rózsaszínűek vagy csaknem pirosak, és csak néhány fajnál vagy fajtánál fehérek. Közös tulajdonságuk, hogy üde, némely esetben nyirkos talajt kedvelnek, és az erősen meszes talajra érzékenyek. Megjelenését tekintve a csoport két további alcsoportra osztható:

  • lapos, széles sátorvirágzatúak,

  • hengeres vagy megnyúlt kúpos bugavirágzatúak.

3.1. LAPOS SÁTORVIRÁGZATÚ FAJOK

Spiraea japonica (S. × bumalda) Japán gyöngyvessző

60–120 cm magas, gömbölyded cserje. Levelei hosszúkásak vagy lándzsásak, tavasszal, kihajtáskor barnáspirosak. Nagy, lapos bogernyőkben csoportosuló rózsaszín virágai június végétől több hullámban nyílnak egészen augusztus végéig.

Hazája Japán. Igényes növény, az átlagosnál kissé nyirkosabb talajokat is kedveli. Elsősorban az intenzíven fenntartott kertekbe (házikert, kiemelt közpark stb.) való, ahol szoliternek, virágos cserjefoltnak vagy szabadon növő jelzősövénynek ültethető. A dúsabb virágzás érdekében ajánlatos a vesszőket tavasszal rövidre visszametszeni.

Újabban ide sorolják a korábban önálló fajnak tekintett, alacsonyabb termetű Spiraea × bumaldat fajtáival együtt. Ezeket a leírásoknál jelöljük.

Spiraea japonica

Sötétrózsaszín virágúak

– –

’Anthony Waterer’ (S. × bumalda ’A. W.’) – Virága bíboros rózsaszínű, leveleinek egy része rózsaszínes-fehéresen tarka (csíkozott a vírusfertőzéstől). Erősen mészérzékeny, igényes fajta.

– –

’Atrosanguinea’ – Virágai sötétvörösek.

– –

’Crispa’ (S. × bumalda ’C.’)Élesen fűrészfogas levelei fodrosak.

– –

’Froebelii’ (S. × bumalda ’F.’)A típusnál erőteljesebb növekedésű és edzettebb. Levelei szélesebbek, kihajtáskor és ősszel bronzos színűek. Virágai sötét liláspirosak.

– –

’Ruberrima’ – Sötétrózsaszín virágú.

Világosrózsaszín virágú

– –

’Little Princess’ – Törpe növekedésű, világos rózsaszín virágú.

Fehér és rózsaszín virágú

– –

’Shirobana’ – Virágai részben fehérek, részben rózsaszínűek, részben pirosak, így igen kellemes összhatást nyújtanak. Nyugat-Európában és nálunk is divatnövény.

Sárga lombúak

– –

’Golden Princess’ – Mint a ’Little Princess’, de a levelei sárgásak. Napégésre nem érzékeny.

– –

’Goldmound’ – A napjainkban divatos, viszonylag nagy számú sárga lombszínű fajták közül a legkedveltebb. Alig 0,5 m-es, tömött félgömb alakú, virágai pirosak.

3.2. HENGERES VAGY KÚPOS BUGAVIRÁGZATÚ FAJOK

Spiraea salicifolia – Fűzlevelű gyöngyvessző

1,5 méteres, felálló ágú, tarackokkal terjedő, terebélyes cserje. Rózsaszín virágai június–júliusban nyílnak.

Hazája Délkelet-Európától Japánig terjed. Nálunk a Nyugat-Dunántúlon lápos, vizes területeken, savanyú talajon él vadon. Védett! Erősen mészérzékeny. Tájfásításnál lehet szerepe, egyéb kertészeti jelentősége nincsen.

Spiraea × billardii (S. douglasii × S. salicifolia) Pirosvirágú gyöngyvessző

Az előző fajtól valamivel tartósabb és gazdagabb virágzásával, szürkészölden molyhos levélfonákával és valamivel jobb mésztűrésével különbözik. Kertészetileg közepesen fontos. Elsősorban az ország nyugati részein és a Nyírségben telepítik széles körben.

A Spiraea nemzetség szaporítása: Az erős növésű fajokat fás-, a gyengébb növekedésűeket általában nyár eleji zölddugványozással szaporítják.

Sorbaria – Tollasgyöngyvessző

A nemzetség képviselői Észak- vagy Kelet-Ázsiában honos cserjék, páratlanul szárnyaltan összetett levelekkel és a hajtások végén fejlődő, nagy, laza bugavirágzatokkal. Nálunk két faja terjedt el:

1.

A levélkék 1,5 cm-nél szélesebbek, kétszeresen fűrészesek

S. sorbifiolia

 

●●

A levélkék 1,5 cm-nél keskenyebbek, egyszeresen fűrészesek

S. aitchisonii

Sorbaria sorbifolia – Északi tollasgyöngyvessző

1–1,5 m magasra nő, gyökérsarjaival idővel kiterjedt sarjtelepet alkot. Fehér virágai július–augusztusban végálló bugákban nyílnak.

Hazája Észak-Ázsia. Kertben összefüggő virágos foltok létesítésére vagy rézsű megkötésére alkalmas.

Sorbaria aitchisonii – Afganisztáni tollasgyöngyvessző

2–3 m magasra nő és csak alig sarjadzik. Összetett levélzetében az egyes levélkék az előző fajénál valamivel keskenyebbek, virágai június–júliusban nyílnak.

Hazája Afganisztán, Kasmír.

Mindkét faj közepesen szárazságtűrő, napra vagy félárnyékba alkalmas.

A Sorbaria nemzetség szaporítása: téli gyökérdugványozással vagy a gyenge oldalhajtások júliusi zölddugványozásával, néha pedig üveg alatti magvetésről történik.

Physocarpus – Hólyagvessző

Physocarpus opulifolius – Bangitalevelű hólyagvessző

1,5–2 m magas, sűrűn ágas cserje, az idősebb ágakról jellegzetesen nagy, összefüggő darabokban hámló kéreggel. Csontfehér virágai, június–júliusban, 3–5 cm átmérőjű bogernyőkben nyílnak.

Hazája Észak-Amerika középső és keleti része. Klímánkat és talajainkat jól tűri, napra és félárnyékba egyaránt alkalmas tömegcserje.

– –

’Diabolo’ – Sötétpiros levelű új (és védett) fajta.

– –

’Luteus’ – Feltűnő díszt ad a sárgán kihajtó fajta, mely az alapfajnál valamivel gyengébb növekedésű, de ahhoz hasonlóan edzett.

Szaporítása: fásdugványozás, nyár közepi zölddugványozás, ritkábban (tavaszi) magvetés üveg, ill. fólia alá.

Physocarpus opulifolius

Physocarpus levéltípusok

Exochorda – Gyöngycserje

1.

Porzó 15. A szirom a köröm felé hirtelen elkeskenyedik. 3–5 m-es cserje

E. racemosa

 

●●

Porzó kb. 20. A szirom a köröm felé fokozatosan keskenyedik el. 1–1,5 m-es cserje

E. × macrantha ’The Bride’

Exochorda racemosa – Fürtös gyöngycserje

A nemzetség nálunk legelterjedtebb képviselője. 3–5 m magasra növő, lombhullató, terebélyes cserjék. Fő értéküket a májusban nyíló hófehér virágai adják, de ötbordás, papsapkára emlékeztető, tokszerű tüszőtermésük is érdekes téli dísz. Rendszeresen csíraképes magot terem.

Hazája Kína. Klímánkat jól tűri, a szélsőségek kivételével gyakorlatilag mindenhol telepíthető. Kórokozók, kártevők nem bántják.

Exochorda racemosa

Sorbaria és Exochorda levéltípusok

Exochorda × macrantha ’The Bride’ – Dúsvirágú gyöngycserje

(E. korolkowii × E. racemosa)

Csak –1,5 m magasra nő és igen gazdagon virágzik. Új hibrid fajta.

Az Exochorda nemzetség szaporítása: tavasszal magvetéssel a szabadba (az alapfajt), vagy a nyár elején zölddugványozással (a fajtát).

Cotoneaster – Madárbirs

Lombhullató vagy örökzöld, közepes vagy alacsony termetű, kecses ágrendszerű cserjék. Május júniusban nyíló rózsaszínesfehér virágaik – 1–2 kivételtől eltekintve – aprók, nem mutatnak, őszi terméstömegük viszont rendkívül látványos. Klímánkat jól tűrik, kiváltképp a lombhullatók. Parkjainkban, de a faiskolákban is elég sok fajjal és fajtával találkozunk. Az almatermésűeket károsító tűzelhalásra (Erwinia amylovora) azegyes fajok különböző mértékben érzékenyek. A túlzott fogékonyság miatt egyelőre a C. bullatus, C. franchetii, C. lucidus, C. microphyllus, C. salicifolius és C. × watereri termesztését tiltották be, de elképzelhető, hogy ez a „feketelista” a jövőben változik.

I. Lombhullató fajok

I/A. Nagylevelű fajok (Alevél 3–5 cm-es vagy nagyobb)

1.

A levéllemez sima felületű

2.

 

●●

A levéllemez hólyagos felületű

C. bullatus

2.

A levél fonáka szőrös

3.

 

●●

A levél fonáka kopasz

C. multiflorus

3.

A levéllemez felül is ± szőrös

C. nebrodensis

 

●●

A levéllemez felül kopasz v. lekopaszodó

4.

4.

A termés piros

C. integerrimus

 

●●

A termés bíborfekete

C. niger

I/B. Kislevelű fajok (Alevél 1–2,5 cm hosszú)

1.

Elfekvő ágú cserje

C. horizontalis

 

●●

Felálló ágú cserje

2.

2.

A levél fonáka szőrös

C. dielsianus

 

●●

A levél fonáka kopasz

3.

3.

A termés piros

C. divaricatus

 

●●

A termés fekete

C. nitens

II. Örökzöld fajok

II/A. Nagylevelű faj

1.

A levél 3–8 cm hosszú, kihegyezett ellipszis alakú, felálló vagy elfekvő ágú cserje

C. salicifolius

II/B. Kislevelű fajok (Alevél 2 cm-nél rövidebb, visszás tojásdad. Elfekvő ágú cserjék)

1.

A hajtások legyökeresednek

2.

 

●●

A hajtások nem gyökeresednek le

3.

2.

A levél 2–3(–5) cm-es, igen rövid nyelű

C. dammeri

 

●●

A levél 1–2 cm hosszú, a nyél 4–8 mm-es

C. radicans

3.

A levél 2–3 cm hosszú, visszás tojásdad. Erős növekedésű cserje

C. × suecicus ’Skogholm’

 

●●

A levél 5–8 mm-es. Törpecserje

4.

4.

A levél fonáka fehéres, kopasz

C. congestus

 

●●

A levél fonáka szürkésfehér, szőrös

C. microphyllus

1. LOMBHULLATÓ FAJOK

A lombhullató madárbirsek többsége a hazánkéhoz hasonló éghajlati körülmények közül, a félszáraz tölgyeseknek megfelelő társulásokból került hozzánk. Klímánkat ezért kiválóan tűrik; parkokba telepített növényekről a madarak által széthordott magokkal néha maguktól is terjednek. Származásukat, morfológiai bélyegeiket tekintve az alábbi típusokba sorolhatjuk őket:

1.1–1.2. Nagylevelű fajok

1.3–1.4. Kislevelű fajok

1.1. NAGYTERMETŰ (2–4 m), NEM ŐSHONOS FAJOK

Cotoneaster bullatus – Hólyagoslevelű madárbirs

2–3 m magas cserje. Fénytelen sötétzöld, hólyagos felületű, 3–8 cm-es levelei ősszel pirosra színeződtek. Kissé pirosas virágai május–júniusban nagy tömegben nyílnak. Borsónyi, fényespiros termései augusztus–szeptemberben érnek.

Hazája Nyugat-Kína. Normál talajba, napos helyre való. Dús termésdísze miatt az egyik legszebb madárbirs. A levéltetű gyakran károsítja.

Cotoneaster multiflorus – Dúsvirágú madárbirs

A nemzetség nálunk telepített képviselői közül eza legnagyobb termetű: 2–3 m magas, széles, gömbölyded bokorrá nő. Különleges értéke még a gazdag júniusi virágzás: félgömb alakú, kellemetlen szagú, fehér virágzatai a gyöngyvesszőkéére emlékeztetnek. Levelei elég nagyok (4–5 cm-esek), kihajtáskor enyhén molyhosak, később lekopaszodnak. Piros termése ősszel érik és a többiekéhez viszonyítva hamar lehull.

Hazája a Kaukázustól Nyugat-Kínáig terjed. Nálunk a szélsőségek kivételével bárhova telepíthető, napra és félárnyékba egyaránt.

Cotoneaster multiflorus

Lombhullató Cotoneaster fajok

1.2. KÖZÉPTERMETŰ (1–2 m), ŐSHONOS MADÁRBIRSEK

Három faj tartozik ebbe a csoportba:

Cotoneaster integerrimus – Szirti madárbirs

Cotoneaster nebrodensis (C. tomentosus) – Molyhos madárbirs

Cotoneaster niger – Fekete madárbirs

Közös tulajdonságuk az 1–2 m magas termet, a fonákjukon és gyakran a színükön is sűrűn molyhos, viszonylag nagyméretű (4–5 cm-es) levelek, és a gyakran szőrös, fiatal hajtások.

Hazánkban száraz, meleg, köves helyeken, karsztbokorerdőkben fordulnak elő vadon. Mindhárom faj védett növény, díszértékük elmarad a többi Cotoneaster fajétól. Díszfaiskolai forgalomban nem találkozunk velük.

1.3. ELFEKVŐ, KISLEVELŰ TÍPUS

Cotoneaster horizontalis – Kerti madárbirs

A legismertebb és legkedveltebb lombhullató madárbirsünk. Kecses ágrendszerével, csodás lombszínével sokoldalúan felhasználható: szoliterként, sziklakertbe, rézsűmegkötésre vagy talajtakaró foltok kialakítására.

Hazája Nyugat-Kína. Közepesen szárazságtűrő és mérsékelten árnyéktűrő faj, jól bírja a városi levegőt.

1.4. APRÓ, TOJÁSDAD LEVELŰ, 1,5–2 m MAGAS FAJOK

Cotoneaster divaricatus – Ragyogólevelű madárbirs

Kopasz, hegyes levelű, piros termésű. Hazája Közép- és Nyugat-Kína.

Cotoneaster nitens – Fényeslevelű madárbirs

Az előzőhöz hasonló, de feltűnően sima, sötétzöld, tompa csúcsos levelű, és előbb piros, majd feketésbordó termésű. Hazája Nyugat-Kína.

Cotoneaster dielsianus – Dústermésű madárbirs

Kissé ráncolt, fonákán erősen molyhos levelű, piros termése lapított gömb alakú. Hazája Közép- és Nyugat-Kína.

A klímánkat mindegyik faj kiválóan bírja, napra vagy félárnyékba egyaránt telepíthetők.

2. ÖRÖKZÖLD (HELYESEBBEN TÉLIZÖLD) FAJOK

A nálunk is telepíthető örökzöld madárbirsek a lombhullatóknál lényegesen igényesebbek: jó talajt, nyáron rendszeres vízellátást, lehetőleg párás mikroklímát és inkább félárnyékos, mint napos fekvést kívánnak. Napra telepítve állományszerűen alkalmazzuk őket, így kevésbé károsodnak a téli napsütés okozta élettani szárazságtól vagy a hidegektől. Az alább tárgyalt fajok – a hibridek kivételével – mind Kínából származnak.

Cotoneaster salicifolius – Fűzlevelű madárbirs

2–4 m-es, rendkívül alakgazdag faj, melynek a közelmúltig a következő fajtái voltak faiskolai forgalomban:

– –

’Gnom’ – Laposan a földre fekvő, tömött növekedésű fajta, apró, fényes levelekkel. Házikertbe, sziklakertbe vagy (téli takarás mellett) kőedénybe alkalmas.

– –

’Herbstfeuer’ – Földre fekvő ágrendszerével 50–60 cm magas, hullámos szőnyeget alkot. Ősszel piros terméstömegével és részben pirosra színeződő lombjával díszít. Viszonylag gyorsan nő, intenzív zöldfelületeken talajtakarónak alkalmas.

A C. salicifolius lombozata nálunk közepesen fagytűrő. A tél különösen a felálló termetűeket sújtja. Az elfekvő alakok a hó védelmében többnyire sikeresen áttelelnek. Mint korábban említettük, a faj és fajtáinak termesztését a tűzelhalás iránti fogékonyság miatt betiltották, de a korábban kiültetett növények a kertekben, parkokban még megtalálhatók.

Cotoneaster levéltípusok

Örökzöld Cotoneaster fajok és fajták

Cotoneaster dammeri – Szőnyeg-madárbirs

A levelek színe fénylő, a fonákokon az erek (különösen a főér) erősen kiemelkedik, a májusban nyíló apró, fehér virágok többnyire egyesével állnak.

– –

’Major’ (C.d. var. radicans) – Azalapfajnál erősebb növekedésű, nagyobb levelű. Ágai, hajtásai a földre fekszenek. Kitűnő, de igényes talajtakaró.

Cotoneaster ’Bella’

A C. dammeri ’Major’-hoz hasonló, de annál nagyobb levelű, robusztusabb termetű és edzettebb magyar fajta. 30–40 cm vastagságú örökzöld gyepet alkot. Elsősorban házikertbe való, de intenzív közparkban is megállja a helyét.

Cotoneaster × suecicus ’Skogholm’(C. dammeri ’Skogholm’)Svéd madárbirs

20–40 cm-es, elfekvő ágú cserje, 2–3 cm-es, visszás tojásdad levelekkel. Agresszív növekedésű fajta, az egyik legkiválóbb örökzöld talajtakaró. Egy átlagos (öntözött) közpark viszonyai közt évente 1–1,5 m-es hajtásokat nevel, és 1–2 év alatt 50–60 cm vastag, tömött szőnyeget alkotva minimális ápolással a terület gyommentesen tartható. Télen (és főleg napos fekvésben) a levelek egy része lefagy ugyan, de a többség zölden telel át. Egyetlen hátránya, hogy termésdísze nem túl dús.

Cotoneaster ’Coral Beauty’ (C. dammeri ’Coral Beauty’)

40 cm körüli, elfekvő, sűrű ágú cserje, viszonylag kicsi (max. 2 cm-es), fénylő sötétzöld levelekkel és ősszel rengeteg piros terméssel.

Cotoneaster radicans – Kúszó madárbirs

A C. dammerihezigen hasonló megjelenésű (egy időben annak változataként forgalmazták), de levelei kisebbek (1–2 cm), felül tompa zöldek, fonákjukon az erek kevésbé kiemelkedők. A hajtások ívesen a földre hajlanak (40–60 cm-es hullámzó gyepet alkotók). Virágaik többnyire párosával állnak.

Hazája Délnyugat-Kína. Elsősorban házikertben vagy intenzív parkban árnyéki gyeppótlónak alkalmas.

– –

’Eichholz’ (C. dammeri ’Eichholz’) – Tömött növésű, talajtakarónak alkalmas.

Cotoneaster microphyllus – Kislevelű madárbirs

20–70 cm között változó termetű, alacsony cserje. A faiskolák a földre fekvő, gyenge növekedésű, kerekded levelű var. cochleatus változatát forgalmazzák többnyire a faj nevén, házikerti felhasználásra.

Cotoneaster congestus – Havasi madárbirs

Visszahajló ágaival szorosan a földre vagy a sziklákra lapuló, lassú növekedésű cserje, 5–8 mm-es levelekkel. Házikertbe való (sziklakert, kőedény).

A Cotoneaster nemzetség szaporítása: Az alapfajok magvetéssel szaporíthatók: az ősszel megszedett termések egészben elrétegezhetők, majd kora tavasszal a rétegező anyaggal (és az elkorhadt terméshússal) együtt vethetők. A magvak néha csak a 2. évben csíráznak ki. Ezt a módszert elsősorban a lombhullató fajoknál alkalmazzuk. Az örökzöldek (fajok és fajták) legelterjedtebb szaporításmódja a hajtásdugványozás: a C. dammeri fajtái a téli és kora tavaszi hónapok kivételével bármikor, a többi örökzöld faj júniustól augusztus végéig dugványozható.

Pyracantha – Tűztövis

Pyracantha coccinea – Közönséges tűztövis

2–3 m magas, sűrű bokrú, tövises ágú cserje. 2–4 cm-es, örökzöld levelei tojásdadok, vékonyak. Fehér virágai rövid bugákban május–júniusban nyílnak. Borsónyi, korallpiros termései augusztus végétől sokáig díszítik a bokrokat.

Hazája Dél-Európában és Kis-Ázsiában van; egyike a nálunk leggyakrabban felhasznált örökzöldeknek. Ebben nagy díszértéke mellett edzettsége és kezdeti gyors növekedése is szerepet játszik. Talaj iránt nem igényes, a közepes szárazságot jól elviseli. Tűri a városok szennyezett levegőjét, napon és árnyékban is megél. Lombja igazából csak télizöld, tél végére sokszor megbarnul vagy megvörösödik és részben lehullik. A hűvös nyarú országrészben és kemény teleken a hajtásai is visszafagyhatnak, de tőből újra kihajt.

Elsősorban nagyvárosokban összefüggő cserjefoltok kialakítására alkalmas, de nyírott sövényt is nevelhetünk belőle. (Tövisei mindkét esetben átjárhatatlanná teszik.)

– –

’Kasan’ – Kúpos, tömör növekedésű fajta, narancspiros, gazdag terméstömeggel. Párás klímában (az alapfajhoz hasonlóan) megtámadja a varasodás, és a terméseket elfeketítve elcsúfítja a bokrot. (Nagyvárosban a száraz, forró levegő miatt a fertőzés minimális.) A termelésből és felhasználásból fokozatosan kiszorítják a varasodás-ellenállásra és intenzívebb díszre szelektált kerti hibridek.

Pyracantha hibridek

Az utóbbi évtizedekben Nyugat-Európában és az USA-ban az új tűztövisfajták széles skáláját állították elő. A nemesítési cél a varasodás elleni ellenállóság és a díszérték növelése volt. A nálunk is telepíthető fajták a Pyracantha coccineanaknémely délkelet-ázsiai Pyracantha fajjal alkotott hibridjei. Közös tulajdonságuk a laza, „rácsos” ágrendszer, és az ágakat teljes hosszukban tömötten borító, apró termések tömege. Hajtásaik csak gyéren szőrözöttek, leveleik fényesebbek, a terméskocsány pedig (a P. coccinea szőrös kocsányához képest) kopasz. A fajták általában varasodás-ellenállók (a szülők nem, vagy alig érzékenyek, és a ritka ágállás miatt a termésen és lombozaton nem ül meg a pára, így nem tud a gomba megtelepedni). Az utóbbi években megjelent tűzelhalás sajnos a Pyracantha fajtákat is megtámadja, bár a Cotoneasterekhezképest sokkal kisebb mértékben.

Pyracantha’Orange Glow’

Pyracantha coccinea ’Kasan’

Nálunk a legismertebbek:

– –

’Golden Charmer’ – Termése mélysárga.

– –

’Mohave’ – Termése sötétpiros, igen dús.

– –

’Orange Charmer’, ’Orange Glow’ – Termésük narancsvörös.

– –

’Red Column’ (P. coccinea ’Red Column’) – Felálló sudarat és fiatalon karcsú, később szélesebbé váló kúpkoronát nevel. Termése a P.coccineaéhozhasonlóan elég nagy és gömbölyded: évjárattól függően sötétvörös vagy narancspiros színű. Sűrűbb növésű és edzettebb fajta, mint az előbb felsorolt hibridek.

– –

’Soleil d’Or’ – Termése citromsárga.

– –

’Teton’ – Mereven felfelé törő habitusú, rengeteg sárgáspiros, sokáig az ágakon maradó terméssel. Sajnos fagyérzékeny.

A felsoroltak a P.coccinea ’Kasan’ fajtánál sokkal díszesebbek, és elsősorban magánosan vagy ritka csoportokba ültessük. Összefüggő cserjefoltként való telepítésük során hátrány, hogy a gyér ágrendszer miatt fiatal korban is gyomosodnak. A nedvesség és a talaj iránt valamivel igényesebbek, mint a P.coccinea, és a leveleik is hajlamosabbak a téli fagyásra. Legkényesebb a ’Teton’ (néha tövig visszafagy), elég kényes még a ’Soleil d’Or’ (lombja 2–3 évente lefagy).

A Pyracantha nemzetség szaporítása: Zöld- vagy félfás dugványozás júniustól szeptemberig, vagy – ha a lomb még nem fagyott meg – egész december elejéig. Magvetéssel – bár jól csírázik – nem szaporítják.

Pyracantha és Chaenomeles levéltípusok

Chaenomeles – Japánbirs

A lombfakadás kezdetén nyíló, nagy, viasszerű virágaikkal díszítő, közkedvelt cserjék. Ágaik tövisesek. Apró, sárga birsalmatermésük erősen illatos, de keserű, nem ehető (kompót ízesítésére viszont kiváló).

Magyarországon két, Japánból származó alapfajjal, illetve azok hibridjeivel találkozhatunk.

1.

A fiatal hajtások molyhosak vagy szőrösek. A vesszők ± bibircsesek

2.

 

●●

A fiatal hajtások kopaszak, a vesszők nem bibircsesek

Ch. speciosa

2.

A levelek 3–5 cm hosszúak, csipkés szélűek

Ch. japonica

 

●●

A levelek nagyobbak, élesen fűrészesek

Ch. × superba

Chaenomeles japonica – Téglapiros japánbirs

Mintegy méteresre növő, terjedő tövű cserje, élénk téglapiros virágokkal. Termései gömbölydedek, vesszői többé-kevésbé bibircsesek. A tiszta fajjal kertben viszonylag ritkán találkozunk, mert a későbbi, nemesített fajták díszértékben felülmúlják.

Chaenomeles speciosa – Pompás japánbirs

Az előzőnél gyakrabban fordul elő, különösen a régi kastélykertekben. 1,5–2m magas, csak kismértékben sarjadzó cserje, közepes növekedési eréllyel. Fiatal hajtásai kopaszak, vesszői nem bibircsesek. A magról szaporított alapfaj virágai többnyire pirosak vagy élénk rózsaszínűek, termése pedig hosszúkás, palackszerű.

– –

’Brilliant’ – Világos- és sötétrózsaszín között váltakozó árnyalatú virágai egyszerűek.

– –

’Nivalis’ – Virágai fehérek, egyszerűek. Erős növekedésű (2 m) fajta.

Chaenomeles × superba (Ch. japonica × Ch. speciosa) Bíbor japánbirs

Az előző két faj keresztezéséből létrejött fajták csoportja. Termetük és egyéb morfológiai bélyegeik a két szülőfaj között állnak, jelenleg főleg az alacsony (1 m körüli) piros fajták vannak divatban. (’Elly Mossel’, ’Etna’, ’Crimson and Gold’ stb.)

A japánbirsek jó vízellátású, tápdús talajt, napos vagy félárnyékos fekvést igényelnek. Érzékenyek a magas mésztartalomra. A robusztus termetű fajták fenntartásigénye minimális, idős korban radikális visszavágással jól ifjíthatók, miután gyökérről könnyen sarjadzanak.

A Chaenomeles nemzetség szaporítása: A tiszta fajok magvetéssel szaporíthatók. A faiskolák időnként – tévesen – Ch. japonica vagy Ch. speciosa néven forgalmazzák a bizonytalan származású és változó virágdíszt adó magpopulációkat is. Az ősszel begyűjtött magot a terméshúsból kimosva elrétegezzük, majd tavasszal a szabadba vetjük. A fajtákat többnyire nyári zölddugvánnyal szaporítják, kisebb tételben feltöltéses bujtással, házilag pedig tőosztással vagy szemzéssel.

Pyrus – Körte

A nemzetség tagjai száraz területek pionír fái vagy kiritkult tölgyesek elegyfái. Általában jól bírják a szárazságot (néha a sziket is), és díszértékük nem marad el a többi díszfa mögött. Májusban fehér virágtömegükkel, a nyár folyamán csillogó lombjukkal, ősszel pedig barnásvörös vagy lilásvörös színeződésükkel adnak kellemes díszt. Parképítészeti szempontból ezért az eddiginél több figyelmet érdemelnének. Elterjedésük egyik fő akadálya a goromba tövises ágrendszer (nehéz kezelni), valamint az, hogy a legtöbb faj ritkás karógyökérzetet nevel, és sorfává nevelve rosszul tűri az átültetést. Ez utóbbi alól kivétel a dúsan elágazó gyökerű P. betulifolia és a P.calleryana, amelyek ezért alanyként is érdekesek lehetnek, valamennyi díszkörte, de különösen a P.calleryana fajták számára. Újabban a tűzelhalás a körtéket is megtámadja. E téren a távol-keleti fajok (egyelőre) ellenállóbbak az európaiaknál.

I. A termés 2 cm-nél nagyobb, körte alakú, rászáradt csészelevelekkel

1.

A levelek és a hajtások kopaszak

2.

 

●●

A levelek és a hajtások ezüstösen molyhosak

3.

2.

A levelek a rövidhajtásokon kerekdedek, 2–4 cm-esek. Az ágak tövisesek

P. pyraster

 

●●

A levelek hegyes tojásdadok, 3–8 cm-esek. Az ágak többnyire nem tövisesek

P. communis

3.

A levelek lándzsásak

P. elaeagrifolia

 

●●

A levelek kerekdedek vagy elliptikusak

P. nivalis

II. A termés 1–2 cm-es, gömbölyű, csészelevél nélküli

1.

A kifejlett levél fonáka kopasz

P. calleryana

 

●●

A kifejlett levél fonáka molyhos

P. betulifolia

1. „NORMÁL” KÖRTE TERMÉSŰ FAJOK, A TERMÉSEN FENNMARADÓ CSÉSZELEVELEKKEL

Pyrus pyraster – Közönséges vadkörte

10–15m magasra növő, hosszú életű, tömött, gömbölyded koronájú fa, kerekded, kopasz levelekkel.

Hazája Európa, Kis-Ázsia. A legkülönbözőbb társulásokban találkozunk vele a tölgy-kőris-szil ligetektől egészen a karsztbokorerdőkig. Ennek megfelelően igen széles ökológiai skálán használható: jól bírja a száraz homokot és a szikes talajt is. Mindennek ellenére a korábban említett problémák miatt díszfaiskolákban ritkán találkozunk vele. Csemetéit erdészeti csemetekertekből lehet többnyire beszerezni: gyümölcsfák alanyául vagy extenzív fásításoknál elegyfának vagy erdősávok lezárására használják. Edzettsége miatt hazai díszkertészeti szelekciója folyamatban van (’Veszprémi’ – tömött tojás alak, ’Márkói’ – laza oszlopkorona; ’Bihar’ – gömbkorona).

Pyrus communis – Nemes körte

Nálunk ez a név a gyümölcseiért termesztett körték kultúrkörét takarja.

– –

’Beech Hill’ – 8 m-es, keskeny oszlopkoronát nevelő, mereven felálló oldalágú. Levelei a Pyrus pyrasterérehasonlítanak.

Pyrus elaeagrifolia – Ezüstöslevelű díszkörte

5–10 m-es, felálló ágrendszerű fa. Levelei keskeny elliptikusak vagy lándzsásak, színükön és fonákukon fehéren molyhosak. Termése viszonylag nagyméretű (zölddió nagyságú), édeskésen fanyar.

Hazája Kis-Ázsia. Jól bírja a szikes talajt és a szárazságot. Hátránya, hogy ez is kissé tövises faj.

Pyrus nivalis – Hófehér körte

Az előző fajhoz hasonló termésű és megjelenésű, de növekedése lassúbb, termete zömökebb, levelei tojásdadok, sűrűbben molyhosak. Védett!

Hazája Közép- és Dél-Európa. Magyarországon az Északi- és Dunántúli-középhegység déli lejtőin, bokorerdőkben elszórtan található. Napos, meleg helyet szeret.

– –

’Kartália’ – Széles oszlop alakú magyar fajta.

2. CSERESZNYE NAGYSÁGÚ VAGY KISEBB, BOGYÓSZERŰ TERMÉST HOZÓ FAJOK, A TERMÉSRŐL LEHULLÓ CSÉSZÉVEL

Pyrus betulifolia – Nyírlevelű körte

10–12 m-re növő, gyors növekedésű fa, lazán elhajló, gyéren tövises ágakkal. Levelei rombusz alakúak, puhák; kihajtáskor gyéren (lisztesen) molyhosak, később színük lekopaszodik. Őszi lombszíne csodálatos bíborvörös. Termésének érdekessége, hogy lehullik róla a csészelevél, így éretten barna, parás héjú, cseresznyeméretű bogyóra hasonlít.

Hazája Kína. Közepes igényű, gyors növekedésű és jól átültethető faj.

Pyrus levéltípusok

Pyrus calleryana – Kínai körte

Az előző fajtól elsősorban merevebb, tojásdad alakú és őszre lekopaszodó fonákú leveleivel különbözik.

Az utóbbi ötven évben az USA-ban intenzíven foglalkoztak a faj nemesítésével fénylő, egészséges lombozata és jó várostűrése miatt. Ennek eredményeképp tövistelen, többé-kevésbé szabályos tojásdad koronájú fajták egész sorát hozták létre.

Hazája Kína.

– –

’Capitol’ – Kezdetben keskeny, később kissé szélesebb hengeres oszlopkoronát nevelő fajta. Oldalágai mereven felfelé állnak. Levelei bőrszerűek: nyáron csillogó sötétzöld színűek, ősszel bíborvörösre színeződnek. Gazdagon virágzik, de termést keveset hoz.

– –

’Chanticleer’ – Nálunk elsősorban ez a széles oszlopos fajta van forgalomban, de a többiek elterjedése is várható. Levelei a nemes körte leveleihez hasonlóak, de valamivel húsosabbak és fénylőbbek, termésük a P. betulifoliaéraemlékeztetően bogyószerű, de valamivel apróbb.

A Pyrus nemzetség szaporítása: A vad fajokat többnyire magvetéssel szaporítják ősszel vagy rétegezés után tavasszal a szabadba. A fajtákat P. betulifolia vagy (gyakrabban) P. pyraster magcsemetéire szemzik. Ez utóbbi alanyon gyakori átiskolázást igényelnek.

Pyrus és Malus habitus

Malus – Alma

Díszkertészeti és gyümölcstermesztési szempontból egyaránt igen fontos nemzetség. A díszként ültetett fajok, fajták, ill. azok szülőfajai eredeti hazájukban a mi tölgyeseinkhez hasonló társulások alsó koronaszintjében vagy peremén élnek vadon. Többségük ezért jól bírja klímánkat, és a szélsőségek kivételével csaknem minden kertben vagy parkban megél. Nagy értékük, hogy virágukkal és termésükkel egyaránt díszítenek, sőt színes lombú fajták is vannak közöttük. Nemesítésükkel már régóta és sok helyen foglalkoztak és foglalkoznak ma is. Hazai faj- és fajtaválasztékuk korábban is gazdag volt, az utóbbi tíz évben pedig rengeteg új fajtával gyarapodott. Az igen széles választékból részletesen csak a már bevált fajokat és fajtákat ismertetjük. A régi és új fajták bélyegeit táblázatos formában foglaljuk össze.

A Malus fajok és fajták összehasonlítása a 10. táblázatban található.

Malus terméstípusok

1.

A levelek a hosszúhajtásokon karéjosak

M. sargentii

 

●●

A levelek tagolatlanok

2.

2.

A virágok és termések pirosak

M. × purpurea

 

●●

A virágok fehérek, a termések sárgák

M. spectabilis

1. ALAPFAJOK

Díszalmából kevés tiszta fajt találunk a kertekben, helyettük inkább az igen nagyszámú és jelentős díszértékű hibrideket ültetik.

Malus spectabilis – Aranyalma

A Kínából származó (de vadon ott sem ismeretes) faj régebben kastélyparkjaink kedvelt növénye volt. Kis fa vagy magas cserje, fénylő sötétzöld, széles levelekkel. Virága bimbóban rózsaszínű, kinyílva fehér. Nagyobb cseresznye nagyságú, fénylő aranysárga termései augusztus végén érnek és szeptember végéig maradnak. Igen ízletesek (ez házikertben előny, közkertben hátrány), kompótnak vagy savanyúságnak elkészítve is kiválóak.

Malus sargentii – Sargent-díszalma

2–3 m-re növő, szétálló ágú, bokor termetű faj. Levelei a hosszúhajtásokon háromkaréjúak, a virágzó hajtásokon keskeny tojásdadok. Virágai bimbóban kissé piroslók, kinyílva hófehérek, nagyok. Piros, borsó nagyságú terméséről a csészelevelek lehullanak.

– –

’Gyöngyvér’ – Tömött növésű, gazdagon nyíló és sok piros termést hozó magyar fajta.

2. MALUS HIBRIDEK

Többszörös keresztezés eredményeképp létrehozott fajták tartoznak ide. Egy részüket különböző – tulajdonképpen fajtatípus értékű – hibridfaj-csoportokhoz sorolják, másokat fajnév nélkül, csupán a nemzetség és a fajtanév megjelölésével forgalmazzák. A jelenleg leginkább elterjedtek az alábbiak:

2.1. „NORMÁL” TERMETŰ FAJTÁK

Malus × purpurea – Piros díszalma

(M. atrosanguinea × M. niedzwetzkyana)

Ez a piros virágával és őszi piros terméstömegével kettős intenzív díszt adó faj, fajtái, valamint a hasonló megjelenésű egyéb hibridek ma a legnépszerűbbek hazánkban. Széles termetű, alacsony fa vagy bokor. Levelei kihajtáskor pirosak, gyakran nyáron is pirosaszöldek maradnak. Hajtásai, vesszői barnásvörösek, kezdetben kissé molyhosak, később kopaszak. Virágai a többi díszalmáéhoz hasonlóan április végén–május elején nyílnak. Jókora cseresznye nagyságú, piros almácskái sokáig, gyakran december közepéig a növényen maradnak.

Malus ’Eleyi’ (M. × purpurea ’Eleyi’)

A M. × purpurea alakkörhöz tartozó régi, de még mindig versenyképes fajta. A faiskolában gyorsan és egyenes törzset nevel. A kertben pirosan kihajtó, egészséges lombozata, nagy, szimpla, piros virágai és piros termései teszik értékessé.

Malus ’Royalty’

A M. × porpurea fajtáihoz hasonlóan piros virágú és termésű, de a termete valamivel zömökebb, növekedése gyengébb. Ezt ellensúlyozza a sokkal díszesebb megjelenés: sötétbordó virág, csaknem feketésvörös termés és vessző, csillogó sötétpiros, merev levélzet.

Malus ’Van Eseltine’

3–5 m magasra növő, a csoport többi tagjához képest mereven felálló ágú fácska. Koronája kezdetben csaknem oszlop, később tölcsér alakú. Virágai bimbóban sötét-, később élénkrózsaszínűek, teltek. Termésszíne barnássárga. Virágzásban az egyik legszebb díszalma.

Malus levéltípusok

2.2. CSÜNGŐ KORONÁJÚ FAJTÁK

Malus ’Cheal’s Weeping’

Kis ívben, szinte függőlegesen lecsüngő ágú fácska. Virágai egyszerűek, élénkrózsaszínűek, termése 2–3 cm-es, piros, jó ízű.

Malus ’Piroska’ (M. × purpurea ’Piroska’)

Magyar fajta, ágai ívesen oldalra hajlanak, majd lecsüngenek. Virága, lombja és termése a M. × purpureáéhozhasonló.

Malus ’Red Jade’

Széles ívben lecsüngő ágú, szomorú fa. Levelei keskeny elliptikusak, üde zöldek. Virágai bimbóban piroslók, kinyílva rózsaszínűek, majd fokozatosan kifakulnak. Termése élénkpiros, jókora borsó nagyságú, a csésze lehullik róla.

2.3. KESKENY OSZLOP ALAKÚ FAJTÁK

Az ún. Ballerina-almák tartoznak ebbe a csoportba. A Ballerina-almák tulajdonképpen olyan házikerti gyümölcsfa-fajták, melyek kevés helyet foglalnak és az ízletes gyümölcs mellett szép díszt is adnak. 2–2,5 m magasra növő, zömök, felálló sudarakon rövid oldalhajtásokat hoznak, így keskeny oszlopformájukat életük végéig megtartják. Virágaik (a pirosat nyíló ’Maypole’ kivételével) bimbóban pirosak, kinyílva fehéresrózsaszínűek. 6–8 cm átmérőjű almáik fajtától függően pirosak, zöldek, sárgák vagy cirmosak. Igen igényesek és a többi (gyümölcstermő) almához hasonlóan rendszeres metszést és növényvédelmet kívánnak.

A Malus nemzetség szaporítása: Az alanyokat tavaszi magvetéssel szaporítják, magját decembertől rétegezni kell! A termesztett fajokat és fajtákat szemzik a gyümölcstermő almák valamelyik alanyára. (Az M 106-os alanyon hamar és gazdagon virágoznak, illetve teremnek. M 111-es alanyon erős lesz a növekedés, de valamivel későbbi és gyérebb a virág- és termésdísze.)

Sorbus – Berkenye

Az egész északi félgömbön elterjedt, rendkívül faj- és alakgazdag nemzetség. Ez nemcsak a fajon belüli nagy változatosságból ered, a formák (és fajták) számát hibridek is növelik. A Kárpát-medencében különösen a S. aria és a vele egy szekcióba tartozó, hasonló megjelenésű fajok (pl. S.graeca) kereszteződnek a S.torminalisszalés a S. aucupariaval.A hibridek érdekes tulajdonsága, hogy apomixis útján állandósult fajokká alakulhatnak, önálló (gyakran csak egy völgyre korlátozódó) elterjedési területtel.

Az alapfajok közti morfológiai különbség szembetűnő, míg a köztes fajok egy-egy származási csoporton belül elég nehezen különíthetők el egymástól. A Sorbus nemzetség kertészetileg legfontosabb képviselőit ezért származás szerint csoportosítva ismertetjük (csaknem minden faj, ill. fajta május közepe táján virágzik, termésével pedig augusztus közepétől vagy szeptembertől december elejéig díszít).

A hibrid származású fajokra jellemző még az erős heterofilia: a fiatal, még nem termő példányok levelei általában sokkal erősebben tagoltak, mint az idős, termőre fordult példányokon. Ez utóbbiakon is nagy különbségek vannak a korona aljából fejlődő meddőhajtások és a koronában elhelyezkedő termőhajtások levelei között. Mivel a legstabilabban a termőhajtások tekinthetők (már nem változnak tovább) az alábbi határozókulcs elsősorban ezek levélformáját veszi tekintetbe.

A Sorbus fajok és fajták összehasonlítása a 13. táblázatban található.

I. A levél szárnyasan összetett, de legalább alul különálló levélkepárral

1.

 

Az egész levél páratlanul szárnyasan összetett

2.

  

●●

Csak a levél alján van 1–4 levélkepár

3.

2.

 

A termés skarlátpiros

S. ancuparia

  

●●

A termés narancssárga

S. × arnoldiana ’Golden Wonder’

3.

 

A levél 8–10 oldalérpáros, alul 1–2levélkepárral

S. × hybrida ’Gibbsii’

  

●●

A levél 10–14oldalérpáros, alul 1–4levélkepárral

S. thuringiaca

II. A levél egyszerű

1.

A levél tagolatlan, csak fogazott

S. aria

 

●●

A levél karéjos, hasadt vagy szeldelt

2.

2.

A levélkaréjok, -szeletek lekerekített csúcsúak

3.

 

●●

A levélkaréjok, -szeletek hegyes csúcsúak

5.

3.

A levél alapja majdnem a főérig szeldelt

S. borbasii

 

●●

A levél alapja nem szeldelt

4.

4.

A levél fonáka fehéren molyhos

S. dacica

 

●●

A levél fonáka szürkén nemezes

S. intermedia

5.

A levél 3–5 érpáros, az alsó osztat hosszú, a főérre majdnem merőleges

S. torminalis

 

●●

A levél 5–8 érpáros, csak karéjos, az alsó osztat nem éri el a fél levéllemez felét

6.

6.

A levél fonáka csak kihajtáskor kissé molyhos, később kopasz

S. decipientiformis

 

●●

A levél fonáka őszig gyéren szőrös vagy molyhos

7.

7.

A levél tojásdad, a termés hosszúkás

S. degenii

 

●●

A levél széles tojásdad, a termés gömbölyű vagy csak alig nyújtott

S. rotundifolia

1. ALAPFAJOK

Sorbus aucuparia – Madárberkenye

10–12 m-es, laza koronájú fa, az akácéra emlékeztető, páratlanul szárnyalt levelekkel. Levélkéinek válla feltűnően ferde, fogaik szétállók. Virágai nagy, lapos sátorban nyílnak, termései kb. borsó nagyságúak, skarlátpirosak. Mivel kedvelik a madarak (és talán a száraz klíma miatt is), a nagyvárosokban 3–4 hétnél ritkán díszít tovább, és szeptember végén többnyire lehullik.

Hazája Európától egész Nyugat-Szibériáig terjed, ahol a bükkösök vagy fenyveserdők övében él vadon. Nálunk is az ország hűvös, párás klímájú hegyvidéki erdeiben találkozhatunk vele. Igényes növény, az ország csapadékos területeire, egyéb helyeken pedig csak öntözött parkba való.

– –

’Edulis’ (S. aucuparia var. moravica) – Középmagas fa, kezdetben keskeny, később szélesebb ovális koronával. Savanykás-édes termése ehető.

Megjegyzés: A S. aucuparianak számos, ugyancsak páratlanul szárnyalt levelű rokon faja él az északi félgömb hűvös éghajlatú vidékein. Egy részük rendkívül dekoratív, ezért Nyugat-Európában egyre divatosabbá válik: a termésük nemcsak piros, de bíborlila, aranysárga vagy fehér is lehet, szép kontrasztot adva az ősszel pirosra színeződő lombozattal.

Sorbus aria – Lisztes berkenye

5–15 m magas, széles, hengeres koronájú fa vagy cserje. Tojásdad levelei kezdetben felül nemezesen molyhosak, később fénylő sötétzöldek. A fonákuk fehéren molyhos. Mintegy 1 cm átmérőjű, gömbölyded termése vörös vagy narancssárga színű, néhány világosabb ponttal. Húsa megérve lisztes, édes-kesernyés.

Hazája Európa, Északnyugat-Afrika. Magyarországon hegyvidéken, üde tölgyesekben, szurdokerdőkben él vadon. Védett! Jó kerti viszonyokat kíván. Faiskolai termesztését 2001-től betiltották a tűzelhalásra való fogékonysága miatt.

– –

’Favorit’ – Magyar nemesítésű fajta, keskeny tojásdad (majdnem oszlop alakú) koronával. Az eddigi tapasztalatok szerint ellenállóbb a tűzelhalással szemben, mint a nyugat-európai típusok.

Sorbus levéltípusok

Sorbus torminalis – Barkócaberkenye

Hazánkban a legnagyobbra növő és a legedzettebb Sorbus faj, hosszú élettartammal. 10–15, ritkán 20 m-es fává nő, csonka kúp vagy szabálytalan gömb alakú koronával. A többi fajnál valamivel később, május végén-június elején virágzik. Külön értéke, hogy lombja ősszel pirosra színeződik. Termése hosszúkás vagy körte alakú, éretten barna színű és végül megpuhul (szotyósodik), a naspolyára emlékeztető, igen kellemes ízű.

Hazája Észak-Afrikától Európán át Kis-Ázsiáig terjed. Hazánkban főleg a közepesen száraz vagy száraz tölgyesekben fordul elő. A legedzettebb Sorbus faj, kertben mégis ritkán találkozunk vele. Ennek az az oka, hogy a vadkörtéhez hasonlóan ritkás karógyökérzetet nevel, így sorfa méretűvé nevelve rosszul tűri az átültetést. A jó gyökerű körte- vagy berkenyealanyokon viszont megmaradása bizonytalan (összeférhetetlenség). Fiatal (2–3 éves) csemetéi az erdészeti csemetekertekből szerezhetők be.

2. AZ ARIA SZEKCIÓ ÉS A S. AUCUPARIA KÖZÖTTI FAJOK

Leveleik – különösen fiatal korban – részben az egyik, részben a másik szülőfajra hasonlítanak: alsó részükben vagy harmadukban párosan szárnyaltak, a csúcsuk felől tompán és karéjosan egyszerűsödnek. Idős korban a levélformájuk tölgylevélszerűen karéjossá válik, csupán néhány – a S.aucupariáhozközelebb álló – faj időskori leveleinek alapi részén található 1–2, a főérig szeldelt levélkaréj vagy levélkepár. E változékonyság miatt mindig csak a virágos hajtásokon található időskori leveleket vehetjük a meghatározás során számításba. Termésük piros, valamivel ritkább fürtű és nagyobb méretű, mint a S.aucupariáé,de kisebb, mint a S.ariáé.

Sorbus dacica – Erdélyi berkenye

Tojásdad koronájú kis fa, ritkábban bokorfa. Levelén a karéjok a fél levéllemez közepéig érnek. Közepes szárazságot még elvisel.

Hazája Erdély.

– –

’Torda’ – Jó növekedési erélyű, egyenes törzsű, szép lombú fajta.

Sorbus intermedia – Svéd berkenye

Az előző fajhoz hasonló megjelenésű, de annál valamivel erőteljesebb növekedésű faj. Észak-Európában igen kedvelt. Nálunk elsősorban alanynak használják, de parkfának, sorfának megnevelve is jól mutat. Talajainkat (a meszes talajt is), jól, a klímánkat közepesen tűri.

Hazája Észak-Európa.

Sorbus × hybrida ’Gibbsii’ (S. aucuparia × S. intermedia)

A S. dacicahozhasonló megjelenésű és igényű, észak-európai fajta. Egyenes törzset, tömött csonkakúp alakú koronát nevel.

Sorbus borbasii – Borbás-berkenye

Nagy bokor vagy kisebb fácska. Levelei a fél lemez közepéig vagy mélyebben karéjosak, és a legalsó 1–2 levélkaréj a termőhajtások alsó levelein is a főérig hasad. Korán érő, sötétvörös termését nem szeretik a madarak, ezért augusztus elejétől sokszor december végéig is díszít termésével.

Hazája a Déli-Kárpátokban van. Normál kerti viszonyokat igényel. Többtörzsű parkfának nevelve a legdekoratívabb, de egytörzsesen kis koronájú fa is alakítható belőle.

– –

’Herkulesfürdő’

A parkokban elsősorban ezzel a dúsan termő fajtájával találkozunk.

Sorbus fajok levéltípusai

Sorbus × thuringiaca – Türingiai berkenye

Az eddig felsorolt fajok közül ez áll a legközelebb a S.aucupariához:hosszú leveleik a fiatal növényeken legalább kétharmadukban, de néha csaknem teljesen páratlanul szárnyaltak, míg az idős példányok levelein alul csak 1–4 pár levélke található. Ezek fölött a levél egyre csökkenő mértékben karéjos, és a levélcsúcs közelében már csak fogazott. Termésdísze, termete és igényei a S. aucupariáéhozhasonlóak.

– –

’Fastigiata’ – Oszlopos termetű (5–10 m magasra növő).

3. AZ ARIA-SZEKCIÓ ÉS A S. TORMINALIS KÖZÖTTI ALAKOK

Leveleik többé-kevésbé karéjosak és a levélkaréjok a S.torminaliséhozhasonlóan kihegyezettek. A legalsó karéj azonban az említett fajtól eltérően nem ér el a fél levéllemez közepéig. Termésük gömbös vagy hosszúkás, sárgásbarna vagy barnáspiros, erősebben vagy gyengébben lenticellás. Szárazságtűrésben, edzettségben általában a S. torminalishozállnak közelebb.

Sorbus decipientiformis – Keszthelyi berkenye

Kúp alakú, sűrűn elágazó, középnagy koronájú fa. Bőrszerű levele deltoid alakú, egyenletesen fogazott, sárgászöld, fényes; fonáka kihajtáskor gyengén molyhos, később csupasz. Ősszel sárgásbarnára színeződik. Termése körte alakú, fényesbarna, fehér, apró pettyekkel. Védett!

– –

’Vallus’ – Erős növekedésű, átmenő sudarat és tömött koronát nevelő, magyar fajta.

Sorbus rotundifolia – Kereklevelű berkenye

Egyenes törzsű, kis vagy középtermetű fácska, felül kissé kihegyesedő, gömbölyded koronával. Őszi lombszíne egyedülállóan szép, először csak a legfelső levelek lesznek fénylő barnáspirosak, majd ez a pirosság felülről lefelé fokozatosan elborítja az egész koronát. Termése a S.torminaliséraemlékeztet, de kerekebb és kissé piroslóbb.

Hazája a Kárpát-medence északi és nyugati részén van, tölgyesekben fordul elő.

– –

’Bükk Szépe’ – Formás koronájával, intenzív termésdíszével és tartós őszi lombszínével egyik legértékesebb berkenyénk. Különösebb igényei nincsenek, a szárazságot is elviseli, nem túl szennyezett levegőjű városrészben utcafásításra alkalmas. A kártevőkkel és betegségekkel szemben viszonylag ellenálló.

Sorbus degenii – Dégen-berkenye

Levele és termése egyaránt nagyon hasonlít a S.torminaliséra,de a levelek valamivel sekélyebben karéjosak: az alsó karéj a fél lemeznek kb. egyharmadáig ér. Fonákuk – a S.torminalis lekopaszodó levélfonákával szemben – a nyár végéig ritkás zöldesszürkén molyhos marad. Őszi lombszíne barna.

A Vértes közepesen száraz karsztbokorerdőiben vagy északi füves lejtőin honos. Védett! A S.torminalisszalcsaknem azonos növekedési erélyű és tűrőképességű, vele gyakorlatilag azonos díszt adó faj. Előnye, hogy valamivel jobban tűri saját gyökerén az átültetést.

– –

’Csákvár’ – Szabályos koronaformájú.

4. EGYÉB ALAKOK

Sorbus ’Gran Sasso’

Tojásdad koronát nevelő kis fa. Bőrszerű levelei kicsik, kerekdedek, gyengén fűrészesek. A levél színe mélyzöld, erősen fényes, fonáka fehéren molyhos, sűrűn erezett. Lombja ősszel barnássárgára színeződik. Piros termése hosszúkás, középnagy. Kiskertekbe vagy parkokba alkalmas magyar fajta.

Sorbus × arnoldiana ’Golden Wonder’ – Sárgatermésű madárberkenye

(S. aucuparia × S. discolor)

Kisméretű, széles kúp alakú koronát nevelő fa, gyakran soktörzsű. Páratlanul szárnyaltan összetett levele ősszel élénksárga-pirosas színben pompázik. Tojásdad alakú termése már augusztusban sárgára, világos narancssárgára színeződik. Savanyú talajt kedvel, de a kissé meszes talajokon is szépen fejlődik.

A Sorbus nemzetség kertészeti szerepe:

Szép lombjukkal, májusban nyíló virágukkal, ősszel színes termésükkel tartósan díszítő, igen dekoratív megjelenésű kisebb fák vagy nagy bokrok. Egy részük sorfaként is felhasználható, de a parkokban többtörzses, tövétől ágas fának nevelve mutatnak a legjobban. A gyümölcsfákhoz hasonlóan hajlamosak az alternanciára, azaz egy-egy gazdagon termő évet többnyire egy kevésbé gazdag „kihagyó” év követ. Várostűrésük származástól függően változik. A magasabb hegyvidékről származó S.aucuparia, S. aria és hibridjeik a mi klímánkban legyengülnek, ezért a pajzstetűre és a farontó lepkére elég érzékenyek. (A tűzelhalás-érzékenység miatt a S.aria termesztését betiltották. Elképzelhető, hogy ez a lista a jövőben sajnálatosan bővülni fog, elsősorban ebből az alakkörből.) Szennyezett és meleg városi levegőn legyengülve a kártevők fellépésének fokozottabban ki vannak téve, növényvédelmükre ezért különösen ügyelni kell. Ahol e tényezők igen erősen hatnak – pl. egy nagyváros utcáin –, lehetőleg ne alkalmazzuk őket.

Nagyvárosokba megfelelőbbek a S.torminalis származékai (S. rotundifolia, S. degenii): a pajzstetűvel szemben inkább ellenállóak és a farontó lepke hernyója is kevéssé károsítja őket. Erősen szennyezett viszonyok közé azonban ezek sem valók. Folyamatban van (Alsótekeresen) az edzett, endémikus Sorbus kisfajok további szelekciója. A közeljövőben ezért a szortimens változása várható.

A Sorbus nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magvetéssel szaporítják, rétegezés után tavasszal a szabadba vetve. A S. degenii, S. dacica, S. borbasii így jól szaporítható: sokat terem, jól csírázik és kiegyenlített magpopulációt ad. A köztes fajok némelyike csak kevés magot terem, vagy nem ad kiegyenlített magpopulációt. Többségüket, valamint a fajtákat ezért szemzik. Alanyként egy időben elterjedten alkalmazták a birset. Hátránya volt, hogy tulajdonképpen törpésítő alany, ugyanakkor gyökérzete bojtos, de sekély elhelyezkedésű és nem elég stabil (megdőltek rajta a fák). Helyette ma Magyarországon inkább a S.intermedia magcsemetét használják. Ez az apomiktikus faj teljesen kiegyenlített populációt ad, rajta a fentebb felsoroltak jól erednek és később nem hoz tősarjakat (nem kell vadalni).

Sorbus és Crataegus habitus

Crataegus – Galagonya

Nagytermetű, tövises bokrok, amelyek idővel kisebb, lapos koronájú fává nőhetnek. Május–júniusban nyíló fehér virágukkal, ősszel tömeges termésükkel, némely esetben pedig szép lombjukkal díszítenek. A nemzetség képviselői az északi félgömbön a száraz, félszáraz területek pionír cserjéi, klímánkat ezért egy-két kivételtől eltekintve jól tűrik. Parkjainkban sok fajjal találkozunk, közülük csak a honos fajokat és néhány fontosabb típus egy-egy egzóta képviselőjét ismertetj

1.

A levelek tagolatlanok

2.

 

●●

A levelek tagoltak

3.

2.

A levelek fonáka kopasz

C. crus-galli

 

●●

A levelek fonáka szőrös

C. × lavallei

3.

A levelek 1,5–5 cm-esek, 3–5 karéjúak

4.

 

●●

A levelek 5–10 cm-esek, 5–11 karéjúak

5.

4.

A levelek a fél levéllemez közepénél mélyebben szeldeltek vagy hasadtak

C. monogyna

 

●●

A levelek sekélyen karéjosak. Az öblök nem terjednek a fél levéllemez közepénél tovább

C. laevigata

5.

A levelek fonáka kopasz

C. pinnatifida

 

●●

A levelek fonáka sűrűn szőrös

C. nigra

Lombozat szerinti csoportosításuk:

  1. Mélyen karéjos levelű fajok

  2. Tagolatlan, vagy csak egészen sekélyen karéjos levelű fajok

1. MÉLYEN KARÉJOS LEVELŰ FAJOK

Crataegus monogyna – Egybibés galagonya

Virágjában egy bibeszál van, a vörös termés egymagvú. 3–5 cm-es levelei a fél levéllemez közepénél mélyebben – néha majdnem a főérig – karéjosak.

Hazája Európa, Észak-Afrika, Nyugat-Ázsia. Nálunk száraz tölgyesekben, bozótosokban fordul elő. A legigénytelenebb, igen szárazságtűrő fajok egyike. Az alapfajt a díszfaiskolák alanynak használják, kész növénnyé ritkán nevelik. Alkalmas lenne extenzív parkokba, és kiváló nyírott sövény nevelhető belőle.

– –

’Stricta’ – Oszlopos növésű fajta.

Crataegus laevigata (C. oxyacantha) – Cseregalagonya

Virágjában általában két bibeszál van és a borsó nagyságú, piros termés kétmagvú. 2–5 cm-es levelei legfeljebb a levéllemez feléig karéjosak, a levélhasábok tompák.

Hazája Európa, Észak-Afrika. Hazánkban a párásabb klímájú, üdébb talajú területeken (gyertyános-tölgyes, bükkös régió) fordul elő. Némi szárazságot még elviselő faj.

– –

’Paul’s Scarlet’ – Virágai teltek, sötét kárminpiros színűek. A legszebb, leggyakrabban ültetett díszgalagonyánk.

Kevésbé elterjedt a:

– –

’Plena’ – Fehér, teltvirágú fajta.

– –

’Rosea Plena’ – Világos rózsaszín, teltvirágú.

A fajtákat C.monogyna alanyon törzses fává nevelve utcafásításra is használják; jól tűrik a szennyezett levegőt és elviselik a szárazságot.

Crataegus pinnatifida – Szárnyaltlevelű galagonya

3–4 m-es, merev ágú bokor vagy kis fa, nagy, fehér virágokkal és hosszúkás, 2–3 cm-t is elérő, fényespiros, aprón pontozott terméssel. Koronája ősszel fénylő pirosra színeződik.

Hazája Észak-Kína.

– –

’Tahi’ – Gazdagon termő és jól színesedő levelű, magyar fajta.

Crataegus nigra – Fekete galagonya

Az összes egyéb ismertetett fajtól eltérően a termése fekete. Levelei kétszer nagyobbak az első két faj leveleinél, a fonákukon sűrűn molyhosak.

Hazája Délkelet-Európa, nálunk ártéri ligeterdőkben fordul elő. Kertészeti jelentősége csak a tájfásításban van.

2. TAGOLATLAN VAGY CSAK EGÉSZ SEKÉLYEN KARÉJOS LEVELŰ FAJOK

Crataegus crus-galli – Egyenestövisű galagonya, sarkantyús galagonya

Fénylőbarna színű, hosszú, vékony töviséről télen is felismerhető. Levelei hosszúkás vagy visszás tojásdadok, bőrneműek, ősszel szép sárgáspirosra színeződnek. 1 cm-es termése fénytelen sötétpiros.

Hazája Észak-Amerika.

Hozzá hasonló megjelenésű, de valamivel keskenyebb levelű faj a C. × prunifolia – szilvalevelű galagonya.

Crataegus × lavallei (C. × carrierei) Fényeslevelű galagonya

(C. crus-galli × C. pubescens)

Az eddigi terebélyes vagy ellaposodó koronájú fajoktól eltérően felálló ágrendszerű, tojásdad alakú, nagy bokor vagy kisebb fa. Vesszői, fiatal ágai sárgászöldek, gyéren tövisesek. Tompazöld levelei a fonákukon molyhosak, és igen későn, többnyire csak novemberben hullanak le. Nagyméretű, hosszúkás, narancsvörös termései csaknem egész télen át fennmaradnak. Az eddig tárgyalt galagonyáknál igényesebb faj, száraz vagy félszáraz helyen gyengén fejlődik.

A Crataegus nemzetség szaporítása: A fajokat magvetéssel szaporítjuk. A magot rétegezni kell és tavasszal a szabadba vetni. Elfekvésre hajlamos. A fajtákat és a hibrideket szemzik az egybibés galagonya vagy valamelyik közelálló faj magcsemetéire.

Crataegus, Amelanchier, Kerria, Potentilla és Rhodotypos levéltípusok

Amelanchier – Fanyarka

1.

A 2,5–4,5 cm-es levelek lekerekített csúcsúak

A. ovalis

 

●●

A 4,5–8,5 cm-es levelek hegyes csúcsúak

A. lamarckii

Amelanchier ovalis – Szirti fanyarka

1–2 m magasra növő, kerek levelű, őshonos faj.

Hazája Északnyugat-Afrikától Dél-Európán a Kaukázusig terjed. Magyarországon a Dunántúli-középhegységben a Gerecsétől a Keszthelyi-hegységig fordul elő. Száraz karsztbokorerdőkben, mészköves, dolomitos lejtőkön vagy sziklagerinceken él. Védett növény, kertészeti jelentősége nincs.

Amelanchier lamarckii – Rézvörös fanyarka

5–10 m-es, kúp alakú, nagy bokor vagy kis fa, hosszúkás levelekkel. Díszét tömeges április végi–május eleji fehér virágai adják. Kékesfekete, ehető termése júniusban érik, hamar elhordják a madarak. Lombja ősszel a sárgától a tűzvörösig sokféle árnyalatra színeződik.

Hazája Észak-Amerika keleti része. Nyirkos talajt kedvel, de normál kerti viszonyok közt is jól fejlődik. A faiskolák gyakran A. canadensis néven forgalmazzák.

Az Amelanchier nemzetség szaporítása: Magvetés (rétegezés után) a szabadba vagy szemzés Sorbus aucuparia, S. intermedia, Crataegus monogryna vagy Pyruspyraster alanyra.

Kerria – Boglárcserje

Kerria japonica – Kínai boglárcserje

1,5–2 m magas, széles növésű cserje, csillogózöld, felálló vesszőkkel és ágakkal. Sárga virágai április végén–májusban nyílnak.

Hazája Kína, onnan került át a japán kertekbe, ahol első példányait leírták és elnevezték a botanikusok. Az egyszerű virágú alapfajt kertbe viszonylag ritkán ültetik.

– –

’Picta’ – Fehéren szegélyezett levelű fajta, inkább félárnyékba való, jól öntözött talajba.

– –

’Pleniflora’ – Igen elterjedt ez a tömvetelt virágú, buja növekedésű fajta. Közepes igényű, a szélsőségek kivételével mindenhol kielégítően fejlődik, napon és félárnyékban egyaránt.

Szaporítása: Kisebb tételeket tőosztással vagy sarjak leválasztásával szaporíthatunk, üzemileg pedig fás- vagy zölddugványozással.

Kerria japonica ’Pleniflora’

Potentilla – Pimpó

Potentilla fruticosa – Cserjés pimpó

50–150 cm magas, sűrű, vékony ágrendszerű cserje. Kicsi levelei páratlanul szárnyasan összetettek. Sárga virágai május elejétől augusztus végéig csaknem folyamatosan nyílnak.

Az egész északi félteke mérsékelt égövén honos, de a miénknél kiegyenlítettebb és csapadékosabb klímájú területeken. Nyugat-Európában igen kedvelt: alacsony, virágzó cserjefoltokban, virágos jelzősövénynek vagy (előkertben) szoliterként is rengeteg fajtáját ültetik a hófehértől a csaknem pirosig terjedő virágszínben. A mi klímánkban elsősorban házikertbe és intenzíven fenntartott, öntözött parkokba való.

Számos fajtája közül a sárga virágúak alegszebbek.

– –

’Elizabeth’ – Alacsony, szürkésen szőrös levelű. Tartósan és gazdagon nyílik.

– –

’Goldfinger’ – Viszonylag magas (0,8–1 m-es), üdezöld lombú.

– –

’Goldteppich’ – Alig 40 cm magas, elfekvő ágú fajta. Virágai mély aranysárgák.

– –

’Klondike’ – Az ’Elizabeth’-hez igen hasonló.

A narancsos, rózsaszínű vagy piros virágú fajták kényesek: levelük leég, viráguk kifakul a nyári melegben. (A pirosnak hirdetett ’Red Ace’ például csak ködös, párás klímában hozza a jellemző színét: nálunk a legelsőnek (április végi) és a legutolsónak (szeptemberben) nyíló virág lesz ilyen színű.)

A fehéren nyílók zömükben mészérzékenyek, kivétel az edzett var. mandshurica, a ’Grönland’ és az ’Abbotswood’.

Szaporítása: zölddugványozás késő tavasszal vagy a nyár elején.

Potentilla fruticosa

Rhodotypos – Hószirom

Rhodotypos scandens (Rh. kerrioides, Rh. tetrapetala) Hószirom

1–2 m magas, sűrű, gömbölyded bokor. Levelei a boglárcserje leveleire emlékeztetnek, de azokénál merevebbek, kerekdedebbek, és – a Rosaceae családnál kivételes módon – átellenes állásúak. Május–júniusban nyíló, négyszirmú virágai fehérek, 6–8 mm-es, fekete aszmagtermései is többnyire négyesével állnak, és a tél végéig kitartanak.

Hazája Japán és Közép-Kína. Edzett, közepes szárazság- és légszennyeződést tűrő faj. Elsősorban tömegcserjének alkalmas.

Szaporítása: őszi magvetés, fás-, esetleg zölddugványozás.

Rhodotypos scandens

Rosa – Rózsa

A rózsák az emberiség első ültetett dísznövényei közé tartoznak. Nemesítésük több ezer éve kezdődött és napjainkban is tart, számtalan fajtát, a színek és formák megszámlálhatatlan sokaságát hozva létre. A fajták pontos botanikai besorolása szinte lehetetlen az ismeretlen időkbe visszanyúló származás, a számtalan, nehezen követhető keresztezés, és az egyre-másra létrehozott újabb és újabb típusok miatt. E helyett inkább gyakorlati csoportokba osztják őket a díszérték és a felhasználás szempontjából. E csoportok a nemesítés különböző állomásait és egyben különböző nemesítési irányokat képviselnek. Díszértékük mellett biológiai ritmusuk és igényeik is különböznek.

1.

A virágok egyszerűek

2.

 

●●

A virágok teltek vagy félig teltek

6.

2.

Felfutó szárú vagy támaszkodó cserje

R. multiflora

 

●●

Felálló ágú cserje

3.

3.

A hajtásokon csak tüskék találhatók

4.

 

●●

A hajtásokon tüskék és serteszőrök is vannak

5.

4.

A tüskék egyenesek, a virágok sárgák

R. foetida

 

●●

A tüskék horgasak, a virágok fehérek vagy halványrózsaszínűek

R. canina

5.

A levélkék sima felületűek

R. spinosissima

 

●●

A levélkék felülete ráncos

R. rugosa

6.

A virágok fehérek vagy rózsaszínesfehérek

R. × alba

 

●●

A virágok rózsaszínűek

7.

7.

A szárat mirigyes serteszőrök és egyenes tüskék borítják

R. × centifolia

 

●●

A szárakon sok egyforma, horgas tüske van

R. × damascena

1. BOTANIKAI FAJOK

Jellegükben, igényeikben nem különböznek lényegesen az egyéb lombhullató díszcserjéktől: virágaik szimplák, a betegségekre, kártevőkre és a téli hidegre nem érzékenyek. A fontosabb fajok az alábbiak:

Rosa canina – Gyepűrózsa

2–3méter magasra megnövő, ívesen elhajló, zöld vesszejű cserje. Fehér vagy halvány rózsaszín virágai júniusban nyílnak. Skarlátpiros termése tojásdad. Ágai felállóak.

Hazája Észak-Afrikától Európán keresztül Nyugat-Ázsiáig húzódik. Változatos populációjú, legelterjedtebb rózsafajunk. Jelentősége inkább alanyként való felhasználásában van. Parkokba nem nagyon ültetik, pedig gazdag virágzása és piros terméstömege erre alkalmassá tenné. Extrém viszonyok közé is ültethető: védősövénynek, erdősávok lezárására. Termése C-vitaminban gazdag, iparilag is feldolgozzák.

– –

’Inermis’ – Tüske nélküli. Elsősorban alanynak használják, de parkban is mutatós.

Rosa multiflora – Sokvirágú rózsa

3 méter magasra is megnövő, elhajló vagy kúszó ágú cserje. Tüskéi aprók, horgosak. Ágai gallyakkal rakódnak be, melyeken június–júliusban kúpos sátorvirágzatban tömegesen nyílnak a szedervirághoz hasonló, fehér virágai. Termése piros, apró.

Hazája Japán, Korea. Virágos sövénynek, kerítések mellé ültethető futórózsaként is alkalmazható. Egy-két öntözéssel a szárazabb viszonyokat is jól tűri. Mészmentes talajon általánosan használt alany. A futó-, a polyantha és a babarózsák egyik őse.

Rosa rugosa

Rosa rugosa – Japán rózsa, ráncoslevelű rózsa

1–2 méter magas, erősen tüskés és serteszőrös, vastag, felálló szárú, tarackoló, kelet-ázsiai cserje. Levélkéi ráncosak, fonákukon szőrösek, erezetük kiemelkedő. Sötét lilásrózsaszínű, nagy virágai júniustól augusztusig folyamatosan nyílnak. Termése nagy, lapított gömb alakú, narancsvörös. Ugyanazon a tövön virág és termés együtt is található.

Hazája Kelet-Szibéria, Észak-Kína, Korea, Japán. Nyugat-Európában alacsony termete, gyors növekedése miatt tömegesen alkalmazzák. Intenzíven fenntartott parkban jó virágos sövénycserje és sokáig díszítő takarócserje. Nálunk száraz viszonyok között kezdeti gyors növekedése után fejlődésben hamar leáll, 1–2 év alatt kiritkul és elöregedik. Mészérzékeny. Van fehér és piros színű, telt virágú fajtája is, de ezek kevésbé ismertek.

Rosa spinosissima (R. pimpinellifolia) Jajrózsa

50–100 cm magas, terjedő tövű cserje. Vékony hajtásai sűrűn tüskések és serteszőrösek. Levelei többnyire 7–9 levélkéjűek. Fehér, néha kissé sárgás vagy rózsaszínes virágai május–júniusban nyílnak. Barnásfekete termése lapított gömb alakú.

Hazája Eurázsia. Magyarországon a Középhegység száraz, köves, bokros területein, tölgyesekben él. Az alacsonyabb típusai sűrű hajtásnövekedésük miatt a legjobb talajtakaró fajnak számítanak városban, autópályák mellett egyaránt. Sziklakertbe és rézsűre is ültethető. Nagyobb figyelemre érdemes faj.

2. KÖZÉPKORI RÓZSÁK

A középkori rózsák számos fajt és fajtát foglalnak magukba, amelyek egy része – a történelem viharait átvészelve és sarjakból szaporítva – ma is fellelhető, elsősorban mint a falusi kertek, régi temetők „parasztrózsája”. Nincsenek faiskolai forgalomban. A fontosabbak az alábbiak:

Rosa × alba – Fehér rózsa

(R. canina × R. damascena)

Kb. 2–3 méterre növő, felálló ágú cserje. Angliában a Rózsák Háborúja idején ez volt a York család fehér rózsája. Júniusban nyílik. Virága fehér vagy halványrózsaszín, telt vagy féligtelt.

Rosa foetida – Sárga rózsa

Kis-Ázsiából került kertjeinkbe, először a keresztes háborúk idején. 1,5–2,5 méter magas, terebélyes bokor. Virágai igen szépek, de kissé kellemetlen szagúak. Teltvirágú fajtája a ’Persiana’, az énekben is megörökített „sárga rózsa”.

Rosa × centifolia – Százlevelű rózsa, káposztarózsa, Provence-i rózsa

A R. × albahozhasonlóan valószínűleg többszörös hibrid faj (illetve fajtacsoport), alacsony termettel és nagy, tömvetelt, illatos virágokkal. Többek között idetartozik az erősen mirigyes szárú, rózsaszín virágú moharózsa (’Muscosa’), valamint a pirosan nyíló burgundi rózsa (’Parviflora’).

Rosa × damascena – Damaszkuszi rózsa

(R. gallica × phoenicia vagy R. gallica × R. moschata)

Valószínűleg Kis-Ázsiából származik és ott ősidők óta termesztett, erős illatú, telt, rózsaszín virágú rózsa. A var. trigintipetala alakkörből került ki a bolgárok híres rózsája, melynek szirmaiból rózsaolajat nyernek. Nálunk többnyire visszafagy, szinte csak elvétve találkozunk vele.

Rosa levéltípusok

3. PARKRÓZSÁK

Erős növésű, 2–3 m-es bokrot nevelő rózsák tartoznak ebbe a csoportba. Virágaik általában teltek vagy szimplák, de igen nagyok, illatosak vagy illat nélküliek. Nagy részük a nyár folyamán kétszer, esetleg többször is nyílik. A parkrózsák igényesebbek a vad fajoknál, de azért általában edzettek: különösebb növényvédelmet vagy téli takarást nem igényelnek. Metszésük is csak a 2–3 évenkénti ifjításra szorítkozik.

4. KERTI RÓZSÁK (NEMES RÓZSÁK)

Az idetartozó fajtatípusokat jórészt az utóbbi száz évben állították elő az Európában addig elterjedt, egyszer virágzó (középkori) rózsák és a Délkelet-Ázsiából behozott folyton nyíló rózsák többszörös összekeresztezésével. Ezek a rózsák a nemesítés magas fokát képviselik. Virágaik teltek és többnyire illatosak. Színskálájuk a hófehértől a sárga és rózsaszínen keresztül a sötétvörösig terjed. A nyár folyamán több hullámban, többé-kevésbé folyamatosan nyílnak. Magas díszértékük fokozott igényekkel párosul: évente rendszeres metszést, egyes fajtái pedig folyamatos növényvédelmet is kívánnak. Kelet-ázsiai szülőiktől a folyton-virágzó képesség mellett némi fagyérzékenységet is örököltek. A legújabb nemesítésű fajták között már olyanok is vannak, amelyek ellenállóak a két legveszélyesebb kórokozóval, a feketefoltossággal és a lisztharmattal szemben. Ha pedig Rosa canina alanyra szemzik őket, a szárazságtűréssel sincs gond.

Rózsa fajtatípusok

A kerti rózsák a kert kiemelt pontjaira valók: utak, pihenők mellé, épületek közvetlen környezetébe. Feltűnő és folyamatosan nyíló virágaikkal reprezentatív jelleget adnak, amit a rózsanemesítők évszázados tevékenysége alakított ki. Felhasználási módjuk a fajtacsoporttól függően többféle lehet.

Főbb fajtatípusaik:

4.1. TEAHIBRIDEK (RÖVIDÍTVE: TH)

Képviselői egy száron kevés (1–3, ritkán 5 db), de nagyméretű virágot hoznak. Többnyire nagyra nőnek, nyár végére a 1,5 méter magasságot is elérik.

Napjainkban ezek a legelterjedtebb nagyvirágú kerti rózsák, amiket vágásra is előszeretettel termesztenek üveg alatt hajtatva és szabadföldön egyaránt. Virágzásuk május végétől kezdve egészen az őszi fagyokig folytonos, mivel minden hajtás bimbóban zár. Színskálájuk a fehér, sárga, rózsaszín és piros minden árnyalatát és kombinációját felöleli, sőt még lilás („kék”) színű fajtáik is vannak. A magas díszérték „ára”, hogy a teahibridek kényesek és igényesek. Fokozottan érzékenyek a fagyra, de a betegségre, kártevőkre is.

Az idetartozó rózsafajták a kertben szoliterként vagy laza csoportokban mutatnak a legjobban, ahol a növény alakja, lombja és virága egyaránt érvényesül. Telepíthetők rózsaágyba is, ez esetben a tőállás 4–5 db/m2. Általában nem adnak annyira intenzív és egyöntetű színfoltot, mint az ágyásrózsák, a nagyobb növénymagasság és a virághoz képest nagyobb tömegű lombozat miatt.

4.2. POLYANTHA (PO) ÉS POLYANTHAHIBRID (PH) RÓZSÁK

Alacsony vagy középmagas növekedésűek (40–100 cm). Virágaikat sokvirágú, lapos bugavirágzatokban hozzák. Az egyes virágok viszonylag kicsik és nem is mindig illatosak, a lombozat fölött nagy tömegben fejlődve azonban igen intenzív színhatást adnak.

Az említett két fajtatípust legtöbbször rózsaágyak kialakítására használják, ezért az ide tartozó fajtákat virágágyi rózsáknak is nevezik. A telepítés sűrűsége 6–10 db/m2 (30–40 cm-es tőtávolság). Ilyen sűrű állásban a növények már nem egyedileg, hanem összefüggő színfoltként érvényesülnek, az egynyári virágokhoz hasonlóan.

A virágágyi rózsák alkalmazási területei sok tekintetben hasonlóak az egynyári virágokéhoz. A színek társítására az általános elvek az irányadók. A virág mellett egyes fajták pirosan kihajtó lombja is színeffektust ad, mások a termésükkel is díszítenek. A virágágyi vagy ágyásrózsák a teahibrideknél valamivel edzettebbek.

4.3. FLORIBUNDA (FL) RÓZSÁK

Ezek átmenetet képeznek a polyanthahibridek és a teahibridek között, ami a polyanthahibridekénél magasabb termetben, egy virágzatban kevesebb, de nagyobb méretű virágban nyilvánul meg. A floribunda grandiflora rózsák már egy kisebb teahibridre emlékeztetnek, sokszor nem is lehet köztük éles határt vonni. Felhasználásuk ennek megfelelően szoliterként, de ágyakban is történhet.

4.4. TÖRPE RÓZSÁK (BABARÓZSÁK)

Közös tulajdonságuk a törpe termet (max. 30–40 cm), a gyenge növekedés, a finom ág- és levélrendszer és a sok apró, egyszerű vagy féligtelt virág.

A törpe rózsákat zölddugványról szaporítva többnyire cserepes dísznövényként forgalmazzák, de a házikertbe kiültetve és télire takarva a szabadban is megélnek. A betegségekre, fagyra és a kártevőkre a kerti rózsákhoz és virágágyi rózsákhoz hasonlóan kényesek.

4.5. KÚSZÓRÓZSÁK

Változatos származású és díszű fajták tartoznak ide, melyek egyetlen közös vonása a kúszó jellegű hajtásnövekedés. Virágaik többnyire teltek, a nyár folyamán egyszer vagy többször is nyílnak. Általában véve a folytonvirágzók igényesebbek az egyszer nyílóknál, mind a növényvédelem és metszés, mind pedig a téli takarás vonatkozásában.

A kúszórózsák önálló kapaszkodásra nem képesek. Ezért csak támberendezésre (pergolák, virágrácsok, gúlák) futtathatók, de annál is némi segítséget, kötözést igényelnek. A kerti és a virágágyi rózsákhoz hasonlóan erősen kultúrjellegűek.

A kúszórózsákon belül külön csoportot képeznek az ún. climbing változatok, amelyek valamelyik korábban ismertetett fajtából keletkeztek rügymutáció útján. Nevük származásukra utal: a ’Climbing Peace’ a ’Peace’ teahibrid rózsa kúszó sportja, a ’Climbing Orange Triumph’ az ’Orange Triumph’ polyantha rózsáé és így tovább. Ezek a változatok nem igazi kúszórózsák, csak ívesen elhajló, hosszú hajtásokat nevelnek, ezért támrendszerre futtatandók.

4.6. TALAJTAKARÓ RÓZSÁK

A csoport – a kúszórózsákhoz hasonlóan – rendkívül vegyes származású és virágzási jellegű fajtát foglal magában, melyek közös tulajdonsága a viszonylagos edzettség (általában nem kell permetezni és takarni) és az alacsony (50–100 cm-es), de agresszív növekedés. Egyes képviselői a már ismertetett alacsony termetű fajok (többnyire a R.rugosa) „újrafelfedezett” szimpla, telt vagy féligtelt fajtái, másokat az utóbbi 1–2 évtizedben kimondottan talajtakaró célra állították elő. Ez utóbbiak elterülő növekedésűek, apró, fényes, egészséges levélzettel és folytonos virágzással. Szaporításuk részben szemzéssel, részben dugványról történik. Ez utóbbi minden felhasználó számára előnyösebb, mert így nem hoznak vad sarjakat.

4.7. SÖVÉNYRÓZSÁK

Sűrűn elágazó, erősen tüskés, felfelé törő hajtású rózsák. A kora tavaszi metszést jól tűrik. Évente egyszer sok virágot hoznak.

A Rosa nemzetség szaporítása: A vad alapfajokat magról szaporítják (rétegezés után), a nemes rózsákat szemzik vad fajokra, illetve tüskétlen alanyfajtákra. A félvad fajták közül a gyökérnemes sarjadzók kis tételekben tőosztással, nagy tételben szemzéssel szaporíthatók. Lehetséges a hajtásdugványozás is.

Prunus

Korábban az összes csonthéjas fajt (szilva, cseresznye, mandula, kajszi stb.) ebbe a nemzetségbe sorolták. Az 1958-as Montreali Botanikai Kongresszuson a nemzetséget önálló alcsalád (Prunoideae) rangjára emeltek és fajait hét önálló nemzetségbe osztották. Ezt az új nomenklatúrát sok ország (és faiskola) nem vette át. Jelenleg – kompromisszumként – a régi és az új elnevezést egyaránt érvényesnek fogadják el. Könyvünk, a hazai és a nemzetközi díszfaiskolai gyakorlattal összhangban, a „hagyományos” elnevezéseket alkalmazza, feltüntetve azonban az egyes országokban (korábban nálunk is) a botanikusok által használt montreáli neveket is.

A Prunus fajok és fajták összehasonlítása a 11. táblázatban található.

Az alnemzetségek határozókulcsa

1.

A virágok magányosan, 2–3-asával vagy ernyőszerű csomókban nyílnak

2.

 

●●

A virágok hosszú fürtökben nyílnak

6.

2.

A virágok hosszú kocsányúak, a magház kopasz. A termés nem szőrös

3.

 

●●

A virágok ülők vagy igen rövid kocsányúak. A magház sűrűn szőrös. A termés többnyire szőrös

4.

3.

A termés hamvas. A virágkocsányok tövében a pikkelyek nem enyvesek

Prunus alnemzetség

 

●●

A termés nem hamvas. A virágkocsányok tövében a pikkelyek enyvesek

Cerasus alnemzetség

4.

A termés gömbös, húsos

5.

 

●●

A termés hosszúkás, lapított, húsa éréskor száraz

Amygdalus alnemzetség

5.

A csonthéj mélyen barázdált

Persica almzetség

 

●●

A csonthéj ± sima

Armeniaca alnemzetség

6.

A levelek örökzöldek

Laurocerasus alnemzetség

 

●●

A levelek ősszel lehullanak

Padus alnemzetség

A továbbiakban a nemzetséget alnemzetségenként ismertetjük.

1. PRUNUS ALNEMZETSÉG (SZILVÁK)

1.

A fiatal hajtások bársonyos szőrösek

P. spinosa

 

●●

A fiatal hajtások kopaszak

2.

2.

A levelek zöldek, a csúcsuk hegyes. A virágok kicsik, szimplák

P. cerasifera

 

●●

A levelek pirosas- vagy zöldesbarnák, kihegyezett csúcsúak. A virágok nagyobbak, féligteltek

P. × blireana

Prunus cerasifera (P. myrobalana) Cseresznyeszilva, mirabolán

Március végén zöldesfehéren nyíló, tövises, 5–8 m-es fa vagy bokorfa. Gömbölyű termése sárga vagy piros színű, kellemes édeskés-savanykás ízű. Kiváló kompót készíthető belőle.

Hazája Délnyugat-Ázsia. Edzett, igénytelen növény, az átlagosnál valamivel szárazabb vagy nyirkosabb viszonyokat is elvisel. Tűri a nyírást, áthatolhatatlan sövénnyé nevelhető. Az alapfajt a faiskolák mirabolánszilva néven alanynak szaporítják. Egy sor csonthéjas gyümölcsöt, díszfát, díszcserjét szemeznek rá.

Dísznövényként a fajtái kedveltek, közülük is elsősorban a piros levelű, ún. vérszilvák.

– –

’Nigra’ – Fénylő feketéspiros lombú, jobb növekedésű.

– –

’Pissardii’ (P. c. var. pissardii) – Időben legelső, kevésbé intenzív színű, ezért ma már visszaszorulóban lévő fajta.

– –

’Woodii’ – Sötétpiros levelű.

Kevésbé elterjedt fajtái:

– –

’Hessei’ – Az előzőeknél gyengébb növekedésű és apróbb levelű. A hosszúhajtásokon a kissé torzult formájú levelek piros alapon sárgatarkák.

– –

’Pendula’ – 3–5 m átmérőjű, csüngő ágú fa, ami tavasszal gazdagon virágzik, majd később terem.

Prunus × blireana – Teltvirágú vérszilva

(P. cerasifera ’Pissardii’ × P. mume)

3–5 m-es bokor vagy bokorfa, a P.cerasifera ’Pissardii’-hoz hasonló, de annál valamivel kisebb és világosabb színű levelekkel. Színes lombja mellett áprilisban a szilvarózsára emlékeztető telt, rózsaszín virágjaival díszít. Szebb, de igényesebb az előző fajnál, ill. annak fajtáinál, jól öntözött viszonyok közé való.

Prunus spinosa – Kökény

2–3 m-es, sűrűn elágazó, terjedő tövű cserje. Rövid oldalhajtásai tövises végűek. 2–4 cm-es levelei sötétzöldek, kopaszak. Fehér virágai lombfakadás előtt, március végén, április elején nyílnak. 1–1,5 cm-es, gömbölyded termése hamvas kékesfekete.

Hazája Észak-Afrikától Európán át Kis-Ázsiáig húzódik. Hazánkban a szárazabb erdők szélén, bozótosokban, utak mentén igen elterjedt, igénytelen cserje. Kertben tövises ágai miatt ritkán ültetik. Csemetekertekből származó csemetéit extrém területeken rézsűmegkötésre, erdősávok fásítására, vízmosásos területek védelmére lehet használni.

A Prunus alnemzetség szaporítása: Az alapfajokat szabadföldi magvetéssel (rétegezés után), a hibrideket és a fajtákat saját magoncra vagy mirabolánra való alvószemzéssel szaporítjuk.

2. AMYGDALUS ALNEMZETSÉG (MANDULÁK)

1.

A levelek ± 3 karéjúak

P. triloba

 

●●

A levelek tagolatlanok

2.

2.

Alacsony cserje. A levelek 3–7 cm hosszúak, fénylő zöldek

P. tenella

 

●●

Fa vagy nagyobb cserje. A levelek 7–12 cm hosszúak, fénytelen szürkészöldek

P. dulcis

Prunus dulcis (P. amygdalus, Amygdalus communis) Édes mandula

Gyümölcséért régóta termesztett, igen korán (február–március) virágzó, középtermetű fa. Virága rózsaszín vagy majdnem fehér.

Hazája a Földközi-tenger keleti része és Nyugat-Ázsia. Laza talajt, napos fekvést kedvel, kiválóan tűri a szárazságot.

– –

var. amara – Keserű mandula – A csonthéjas gyümölcsűek egyik legfontosabb alanya. Díszként délies jellegű kertekbe, száraz talajú parkokba telepíthetjük.

– –

’Balaton’ – Kimondottan díszítő értékű, oszlopos termetű, édes gyümölcsöt termő, magyar fajta.

Az ehető termésű, nemes mandulák gyümölcsnövények. Házikertben a kert díszítő részébe is ültethetők, miután szépen virágoznak, természetes alakúak, metszést, permetezést gyakorlatilag nem igényelnek.

Prunus fajták

Prunus tenella (P. nana, Amygdalus n.) Törpe mandula

Alig 100 cm magas, terjedő tövű cserje, ágai miniatűr manduláéra emlékeztetnek. Bimbóban piros, kinyílva rózsaszín virágai a vesszők oldalán áprilisban gazdagon nyílnak. Védett növény!

Hazája Délkelet-Európa, Ázsia; nálunk köves-füves lejtőkön, száraz erdők szélén, cserjésekben fordul elő. Napos, meleg fekvést kedvel, kiválóan bírja a szárazságot.

– –

’Kati’, ’Pipacs’ – Sötétrózsaszín (csaknem húspiros), dúsan virágzó, magyar nemesítésű fajták.

– –

’Rózsaszín Szőnyeg’ – Erősen terjedő bokrú. Szintén magyar szelekció.

Prunus triloba (Amygdalus t.) Szilvarózsa

2–3 méter magas, sűrűn ágas cserje, sötétbarna vesszőkkel. Rózsaszín virágai a lombfakadás előtt április végén-május elején nyílnak.

Hazája Kína. Az alapfajjal nálunk csak gyűjteményekben találkozhatunk.

– –

’Multiplex’ – Teltvirágú fajta, az egyik legkedveltebb díszcserje, különösen házikertekben és falusi kertekben.

Közepes igényű, a szárazságot is elviseli. Ha virágzás után a vesszőit visszavágjuk, erőteljes, új hajtásnövekedést és a következő évben rendkívül gazdag virágzást kapunk.

Az Amygdalus alnemzetség szaporítása: Magvetéssel a törpe mandulát és a keserű mandulát (mint alanyt) szaporítják, rétegezés után. A nemes mandulákat keserű mandulára szemzik. A törpe mandula fajtáit kisebb tételben tőosztással, vagy (ami elég nehéz) zölddugványozással szaporíthatjuk; szemezhetjük keserű mandulára – ez esetben nem sarjadzik. A szilvarózsát mirabolánra vagy keserű mandulára szemzik: ez utóbbi alany az előnyösebb, mert nem sarjadzik. Legjobb, de a legnehezebb szaporításmódja a május végi zölddugványozás. A saját gyökerű szilvarózsa lassabban nő, de nem kell vadalni, és idővel nemes sarjakat hoz, amelyekről szaporítható is.

Prunus levéltípusok

3. PERSICA ALNEMZETSÉG (ŐSZIBARACKOK)

Prunus persica (Persicavulgaris) Őszibarack

A Kínából származó és nálunk gyümölcséért nagy felületeken termesztett fajnak van néhány teltvirágú változata is (a hófehértől a sötétpirosig terjedő virágszínnel), de nálunk ezek nem terjedtek el.

Prunus ’Rubin’

Díszkertészetileg az előzőeknél jóval fontosabb, hófehér virágú, csillogó sötétpiros levelű fajta. Származását tekintve feltehetően az őszibarack és a Dávid-mandula (Prunus davidiana) hibridje. Ez utóbbi fajtól örökölhette edzettségét és ellenálló képességét. Az őszibarack szokásos betegségei, mint a lisztharmat és a levélfodrosodás nem károsítják, és a kártevők között is csak a levéltetű okoz némi kárt.

A Persica nemzetség szaporítása: Szemzéssel szaporítják (vadbarack vagy keserű mandula alanyra). A piros lombú ’Rubin’ fajta magról is 30%-ban piros levelű populációt ad, de a magoncok habitusa, virága és ellenálló képessége erősen változó.

4. CERASUS ALNEMZETSÉG (CSERESZNYÉK, MEGGYEK)

1.

A rügyek a vesszők oldalán hármasával állnak

P. glandulosa

 

●●

A rügyek a vesszők oldalán magányosak

2.

2.

A csészecimpák felfelé vagy vízszintesen állnak

3.

 

●●

A csészecimpák visszahajlók

5.

3.

A levelek fonáka kopasz

P. serrulata

 

●●

A fonákon az erek szőrösek

4.

4.

A levelek 3–7 cm hosszúak. A virágok ernyőszerű csomókban nyílnak

P. subhirtella

 

●●

A levelek 6–13 cm-esek. A virágok rövid fürtökben jelennek meg

P. × yedoënsis

5.

A fiatal hajtások szőrösek

P. mahaleb

 

●●

A fiatal hajtások kopaszak

6.

6.

A levelek 2–5 cm-esek, a nyelük 0,5–1,5 cm hosszú

P. fruticosa

 

●●

A levelek 5–15 cm hosszúak, a nyelük 1–5 cm-es

7.

7.

A levelek 5–15 cm hosszúak, szabálytalanul, durván fűrészesek. A fonákok ± szőrös

P. avium

 

●●

A levelek 5–8 cm-esek, a szélük aprón fűrészes. A fonákuk kopasz

P. cerasus

Prunus avium (Cerasus a.) – Vadcseresznye

10–12 m magas, széles koronájú fa, látványos tavaszi virágzással és apró, édeskés-kesernyés terméssel.

Hazája Európa és Nyugat-Ázsia. Üde tölgyesekben nálunk vadon is előfordul mint elegyfa (előfutár). A kertészetben elsősorban mint alany jelentős, a parkokban is akkor látjuk, ha a nemes lepusztul róla. Jól használható viszont az extenzív zöldfelületeken, kevésbé forgalmas utak mentén vagy erdősávokban.

– –

’Plena’ – Virágai teltek. Termést nem hoz.

Gyümölcstermő fajtái házikertben díszként is ültethetők, mivel metszést nem igényelnek és permetezés nélkül is többé-kevésbé elvannak. Üde talajt igényel, de a közepes szárazságot elviseli.

Prunus serrulata (Cerasus s.) Japán díszcseresznye

A japán díszcseresznye a közönséges cseresznyéhez hasonló igényű, levele is hasonló ahhoz. Fontosabb különbségek: a közönséges cseresznye levelei a végükön egyenletesen hegyesednek, szélük szabálytalanul durván fogazott. A japán díszcseresznye levele a végén hirtelen elkeskenyedik, majd hosszú hegyben végződik; a levél széle egyenletesen, aprón fogazott, a fogak előre állnak és finom, szálkaszerű hegyben végződnek.

Hazája Kelet-Ázsia. A legkedveltebb díszcseresznyénk.

– –

’Kanzan’ – Tömvetelt, rózsaszín virágú fajta (tölcsér alakú koronájáról télen is könnyű felismerni). Az összes díszcseresznye csaknem 80%-át ez a fajta teszi ki parkjainkban.

A többi (többségében még Kínában vagy Japánban szelektált) fajta szín- és alakgazdagsága rendkívül nagy, a hófehértől a sárgászöldön keresztül a sötétrózsaszínig terjedő szimpla vagy telt virágokkal. Közülük fontosabbak:

– –

’Amanogawa’ – Oszlopos termetű, halványrózsaszín virágú.

– –

’Kiku-shidare-zakura’ – Csüngő koronájú, élénkrózsaszín, telt virágú.

– –

’Shirotae’ – Lapos koronájú, féligtelt-telt, fehér virágú.

Megjegyzés: A kelet-ázsiai díszcseresznyék közül nálunk számos egyéb faj és fajta is megtalálható. Közülük említést érdemelnek:

Prunus × yedoënsis (Cerasus × y.) Jedói cseresznye

(P. speciosa × P. subhirtella)

A Prunus serrulatánálkisebb levelű. Áprilisban nyíló, egyszerű virágai kezdetben halványrózsaszínűek, később hófehérek. Származása ismeretlen.

A „faj” nevén (fajtanév nélkül) egy 4–5 m magas, lapos koronájú, korán és igen gazdagon virágzó klónt forgalmaznak.

Fajtanévvel ellátott alakjai:

– –

’Moerheimii’ (P. incisa var. moerheimii) – Vékony ágai csüngők.

– –

’Shidare Yoshino’ – Erős, vastag hajtásai kis ívben lefelé hajolnak. A kicsi, fehér, egyszerű virágok március végén, április elején nyílnak. Mindkét fajtát magas törzsön hozzák forgalomba.

Prunus subhirtella (Cerasus herincquiana) Higan-cseresznye

Vékony vesszőjű, apró levelű, kis virágú, 10–12 m magas fa. Szimpla vagy telt, fehéres vagy rózsaszín virágú fajtái a tél végén vagy tavasszal nyílnak.

Hazája Japán.

Prunus ’Accolade’ (P. sargentii ’A.’)

(P. sargentii × P. subhirtella)

Magas, több ágas cserje vagy 5–7 m-es fa. 4–5 cm átmérőjű, féligtelt, lilásrózsaszín virágai igen korán, már márciusban nyílnak.

Prunus ’Spire’ (P. × hillieri ’S.’)

5–7 m magas, alulról felfelé kiszélesedő koronájú fa. Nagy levelei kihajtáskor bronzvörösek, később fénylő sötétzöldek, ősszel narancsvörösek. 2,5–3,5 cm átmérőjű, egyszerű, pasztellrózsaszínű virágai áprilisban nyílnak.

Prunus cerasus (Cerasusvulgaris) Meggy

5–8 m magas, laza gömbkoronájú fa, levelei a cseresznye leveleinél valamivel kisebbek, szélesebbek, bőrneműbbek és a levelek fonáka teljesen kopasz. Virágfürtjein az előző fajok levéltelen fürtjeitől eltérően, 1–2 zöld, levélszerű fellevél is található.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia.

A növény elsősorban mint gyümölcsfa jelentős, a házikertben a cseresznyéhez hasonlóan díszként is alkalmazhatjuk. Közepesen szárazságtűrő.

Prunus fruticosa (Cerasus f.)Cseplesz meggy

1–2 méteres, laza ágú, sarjadzó cserje, a meggyére emlékeztető, de annál kisebb és keskenyebb levelekkel, április–májusban nyíló, fehér virágokkal és apró, piros, ehető terméssel.

Hazája Közép-Európától Kelet-Szibériáig terjed, nálunk száraz cserjésekben, száraz tölgyesek szélén él vadon. Az alapfajt kertekben nem alkalmazzák.

– –

’Globosa’ – Magas törzsre szemezve az egyik legszebb, legszabályosabb, tömött gömbkoronát neveli.

Prunus habitusok

Prunus mahaleb (Cerasus m.)– Sajmeggy

5–10 méteres, alacsony törzsű fa, szélesen ellaposodó koronával. Levelei széles tojásdadok, lekerekített vagy szíves vállúak. Fiatal hajtásai és lombja megdörzsölve kumarinszagúak. Apró, fehér virágai májusban nyílnak, termése fekete.

Hazája Délkelet-Európa, Közép-Ázsia, nálunk száraz tölgyesekben, karsztbokorerdőkben él vadon. Elsősorban mint a meggy- és cseresznyefélék alanya jelentős, de száraz és extenzív parkokban díszként is jól felhasználható.

Prunus glandulosa (Cerasus g.)– Japán díszmeggy

1 m magas, vékony vesszejű cserje, hosszúkás, lándzsás, vékony lemezű levelekkel. Vesszői a Spiraea-vesszőkre emlékeztetnek, jellegzetességük, hogy rügyei hármasak.

Hazája Kína, Japán. A szimpla virágú alapfaj kertészetileg nem jelentős.

– –

’Alba Plena’ – Fehér, tömvetelt virágú.

– –

’Rosea Plena’ (’Sinensis’) – 2–2,5 cm-es virágai rózsaszínűek, tömveteltek. Kertekbe ezt a két fajtát ültetik.

A Cerasus alnemzetség szaporítása: Tekintettel a díszváltozatok nagy számára, magról csak a madárcseresznyét és a sajmeggyet szaporítják. A többi faj fajtáit cseresznye vagy sajmeggy alanyra szemzik, termettől függően gyökérnyakba vagy magas törzsre. (Sajmeggyen a gömbkoronák rövid életűek.) A távol-keleti fajok és fajtáik sajmeggyre nem szemezhetők. A P.glandulosat,aszilvarózsához hasonlóan mirabolánra szemeznek vagy zölddugványról gyökereztetnek, a P.trilobánálelmondott előnyökkel és gondokkal.

5. ARMENIACA ALNEMZETSÉG (KAJSZIK)

Prunus armeniaca (Armeniaca vulgaris) Kajszibarack

Gyümölcstermő növényeink egyike. Házikertben a meggyhez, cseresznyéhez hasonlóan díszfaként is felhasználható, mivel minimális metszéssel (így természetes alakjával) kellemes díszt, ugyanakkor ízletes gyümölcsöt is ad.

Hazája Közép-Ázsia, Észak-Kína.

Az Armeniaca alnemzetség szaporítása: Az alapfaj magját rétegezés után tavasszal szabadba vetjük. A fajtákat alvóra szemezzük.

6. PADUS ALNEMZETSÉG (MÁJUSFÁK)

1.

A levél felül fénylő sötétzöld, a fonákon a főér sűrűn szőrös

P. serotina

 

●●

A levél felül fénytelen sötétzöld, a fonák kopasz vagy az érzugokban fehér szakállszőrös

P. padus

Az alnemzetség képviselői 10–15 m-es, kúpos termetű fák vagy bokorfák. Az alább ismertetett fajok közül hazájában a P. padus a nyirkos, a P.serotina a félszáraz és száraz erdők második koronaszintjében él vadon.

Prunus padus (Padus avium) Zelnicemeggy, májusfa

Nevét csüngő, nyúlánk fürtökben április végén–május elején nyíló fehér virágairól kapta. Apró, fekete termése nyár közepén érik.

Hazája Kelet-Európától Kelet-Ázsiáig terjed, nálunk a vízparti vagy üde talajú erdőkben él vadon. Közepes kerti viszonyokat kíván, a nyirkos talajt is elviseli. Jól bírja az árnyékot, de ott keveset virágzik.

– –

’Coloratus’ – Halványpiros levelű és rózsaszín virágú. Páraigényes.

– –

’Rózsaszín Hajnal’ – Az előzőhöz hasonló, de edzettebb. Magyar nemesítésű.

Prunus serotina (Padus s.) Kései meggy, fürtös meggy

Az előző fajtól keskenyebb és bőrszerűen csillogó leveleivel, valamint kb. két héttel később nyíló, kevésbé díszes, fehér, karcsú virágfürtjeivel különbözik. Jellegzetessége még, hogy a levél fonákán a főér mentén két szőrcsík húzódik, melynek színe kezdetben fehér, később barna.

Hazája Észak-Amerika. Nálunk a félszáraz, száraz területeken ültetik, gyakran erdészeti célokra is elegyfának. Kissé mészérzékeny.

Újabban terjed az ugyancsak észak-amerikai Prunus virginiana – virginiai zelnicemeggy – ’Shubert’ és ’Canada Red’ fajtája. 4–6 méteres kis fák vagy bokorfák. Leveleik merevek, csaknem bőrszerűek, felül fénylők. A kihajtáskor zöldek, később pedig sötét borvörösre váltanak.

A Padus alnemzetség szaporítása: A július–augusztusban érő magot azonnal rétegezni kell, és lehetőleg még az ősszel a szabadba vetni. A fajtákat az alapfajra szemezzük.

7. LAUROCERASUS ALNEMZETSÉG (BABÉRMEGGYEK)

Prunus laurocerasus (Laurocerasus officinalis) – Balkáni babérmeggy

Délkelet-Európában és Kis-Ázsiában őshonos, igen dekoratív, lomblevelű örökzöld. Déli típusai nagytermetűek és nagy levelűek, míg az északi áreahatár felé (a Balkánon) termete és levele egyre kisebb lesz, és a növény az erdők árnyékába húzódik. Örökzöld lombja mellett május–júniusban nyíló, a májusfáéhoz hasonló, karcsú virágfürtjeivel is díszít. Termése fényesfekete.

– –

’Magnoliifolia’ – A legnagyobb levelű, a leggyorsabb növekedésű és a legnagyobbra növő (3–5 m) fajta, de egyben a legigényesebb és a legfagyérzékenyebb.

– –

’Otto Luyken’ – 1,5 méternél ritkábban nő magasabbra. Tömött, felálló ágú bokor, sötét smaragdzöld levelű, jó fagytűrő.

– –

’Schipkaensis’ (L. o. f. schipknensis) – Bulgáriából, a Sipka-szorosból származó geográfiai változat. Közepes termetű (2 m körüli), közepesen edzett fajta, ami védett helyen rendszeresen virágzik és dúsan terem. Tulajdonságait magról is örökíti.

– –

’Zabeliana’ – 1–1,5 méter magas, szétterülő növésű. Jó fagytűrő. Levelei hosszúak, keskenyek. Csaknem vízszintes ágú cserje.

Jelentősek a magyar nemesítésű fajták:

– –

’Baumgartner’ – 2,5 méteres, széles bokor, levelei szélesek, viszonylag nagyok, de télállóak, porcelánszerűen fénylők és merevek.

– –

’Klári’ – 2 méter körüli bokor, levelei széles tojásdadok, fénylő sötétzöldek.

– –

’Mari’ – 1,5 méter magas, gömbölyded bokor, középnagy és fagytűrő levelekkel.

– –

’Piri’ – Még a ’Zöld Párna’ fajtánál is tömöttebb növésű, lombja sötétzöld. Mindkét fajta csak intenzív parkba vagy házikertbe való, a gyenge növekedés miatt.

– –

’Zöld Párna’ – Kompakt, félgömb alakú a bokra.

– –

’Zöld Szőnyeg’ – Vízszintesen elterülő ágrendszerű, levelei középnagyok. Magassága 0,5–1 m. Jó talajtakaró, de kemény teleken lombja visszafagyhat.

Megjegyzés: Babérmeggyből Európa-szerte jelentős nemesítés és több országban módszeres fajtaértékelés folyik. A legelterjedtebb fajtákról a 367. táblázat ad összefoglaló áttekintést.

A Laurocerasus alnemzetség szaporítása: nyár végi–őszi félfás dugványozással, vagy ha magot hoz, magvetéssel.

Prunus laurocerasus fajták. Erős növekedésű (>3m) fajták

Prunus laurocerasus fajták. Közepes (2–3 m) és széles növekedésű fajták

Prunus laurocerasus fajták. Kompakt növekedésű (1–2 m) fajták

Prunus laurocerasus fajták. Elterülő növekedésű (1–1,5 m) fajták

Mimosaceae – Mimózafélék

Albizia – Selyemakác

Albizia julibrissin – Perzsa selyemakác

6–10 méter magasra növő, ernyős koronájú fa, júniustól szeptemberig több hullámban nyíló, sárgás-rózsaszínes virágokkal.

Hazája a szubtrópusi öv északi határán Irántól Japánig húzódik. Az utóbbi 20 évben terjedt el hazánkban. Korábban fagyérzékenynek tartották. Nyugat-Európában valóban elfagy a hűvös nyár miatt, amely a hajtások beérését megakadályozza. Nálunk a hegyvidéki és a nyugati országrészek kivételével gyakorlatilag télálló. Áttelelésének alapfeltétele azonban a napos, meleg fekvés, fagyzugba nem való.

Szaporítása: Magvetés. Az átültetés után 1–2 évig lassan, majd később elég gyorsan növekedik.

Albizia julibrissin

Caesalpiniaceae – Szentjánoskenyérfélék

1.

A levelek egyszerűek

Cercis

 

●●

A levelek összetettek

2.

2.

A levélkék 2–3 cm-esek. Az ágak tövisesek

Gleditsia

 

●●

A levélkék 6–8 cm hosszúak. Az ágak nem tövisesek

Gymnocladus

Albizia, Cercis, Gleditsia, Gymnocladus levelek

Cercis – Júdásfa

1.

A levél csúcsa lekerekített vagy kicsípett

C. siliquastrum

 

●●

A levél rövid hegyű

C. canadensis

Cercis siliquastrum – Közönséges júdásfa

6–10 méteres, gyakran többtörzsű fa vagy laza ágú nagy bokor. Levelei vese alakúak. Érdekes formájával és április–májusban a csaknem fekete ágakon, sőt a törzsön is dús csomókban megjelenő élénkrózsaszín virágaival az egyik legszebb virágzó díszfa.

Hazája Dél-Európa, Kis-Ázsia. Elsősorban parkfaként alkalmazzák, de egy törzsre nevelve szűk utcák fásítására is felhasználható. Szárazságtűrő, fény- és melegkedvelő. Fiatal korban fagyérzékeny.

Cercis canadensis – Amerikai júdásfa

10–12 méteres, széles, gömbölyded vagy felálló koronájú – gyakran tövétől elágazó – fa. Kérge világosabb szürkésbarna, április–májusban nyíló virágai halványabb rózsaszínűek, mint az előző fajé. Levelei szív alakúak.

Hazája Észak-Amerika. Jelenleg nincs faiskolai forgalomban, bár felállóbb ágrendszere miatt a kisforgalmú, keskeny utak mellé alkalmas lenne. Vízigénye közepes.

A Cercis nemzetség szaporítása: Magvetés tavasszal üveg alá, a magot szkarifikálni vagy forrázni kell. (A magkezelésnek ez a módja a Caesalpiniaceae és Fabaceae családok csaknem minden képviselőjére vonatkozik.)

Cercis, Gleditsia, Gymnocladus habitusok

Gleditsia – Lepényfa

Gleditsia triacanthos – Tövises lepényfa

20 méterre megnövő, ernyőszerű koronájú fa. Levelei egyszeresen vagy kétszeresen párosan, szárnyasan összetettek. Zöldes színű, jelentéktelen virágai a nyár elején nyílnak, hosszú, kissé csavarodott hüvelytermése egész télen át díszít.

Hazája Észak-Amerika. Edzettsége és szívóssága közismert: elég jól bírja a szárazságot (de a nyirkos talajt is), a gyengébb sziket, városban a sózást. Utcafásításra – és általában a kertépítészetben – egészen a közelmúltig nem terjedt el, elsősorban goromba tövisei, részben pedig „szemetelő” termése miatt. A tövises alapfajt gyakran ültetik védősövénynek. Erre a célra nem túl alkalmas, mert bár a metszést jól tűri, de igen erős növekedésű, így hamar felkopaszodik.

– –

’Elegantissima’ – Felfelé törő ágú, tömött, tojás alakú (3–5 méteres).

– –

f. inermis – Tövis nélküli, magról szaporított egyedek gyűjtőneve.

Az utóbbi időben kezdték el a faiskolák a f. inermis alakkörből szelektált tövis és termés nélküli amerikai fajták szaporítását. Közülük utcafásításra legjobbak:

– –

’Moraine’ – Tömött koronaformájú.

– –

’Rubylace’ – Pirosan kihajtó, torz gomba alakú koronájú, 3–4 m-es fácska, visszahajló sudárral és oldalágakkal.

– –

’Shademaster’ (árnyékmester) – Robusztus, széles kúpkoronájú.

– –

’Skyline’ – Karcsú termetű.

– –

’Sunburst’ – Aranysárgán kihajtó, ellaposodó koronájú. Sokáig sárga marad.

Szaporítása: Magvetés tavasszal, szkarifikálás vagy forrázás után. A fajtákat az alapfaj magoncaira, gyökérnyakba oltják tavasszal vagy nyáron szemzik. Karógyökerű, ezért feltétlenül iskolázni kell.

Gymnocladus – Vasfa

Gymnocladus dioicus – Kanadai vasfa

20–25 méteres, vaskos, ritkás ágrendszerű fa. Vesszői hamvas szürkésbarnák, nagy, patkó alakú levélripaccsal. 30–80 cm-es levelei kétszeresen szárnyaltak. Júniusban nyíló virágai kétlakiak, zöldes színűek, nem feltűnőek.

Hazája Észak-Amerika. Jókora bab nagyságú magvait az első kivándorlók pörkölve fogyasztották, innen egyik angol elnevezése is: ,,Kentucky-kávé”. Nálunk többfelé ültetett, közepes igényű faj. Fiatalon mutatós, idősebb korában azonban gyakran csúcsszáradás jelentkezik, ilyenkor (vagy ha megsérül a koronája) erősen sarjadzik.

Szaporítása: Magvetés, szkarifikálás vagy forrázás után, tavasszal.

Fabaceae – Pillangósvirágúak

1.

A levelek egyszerűek, kicsik, néha hiányoznak

2.

 

●●

A levelek összetettek

3.

2.

A hajtás hengeres

Spartium

 

●●

A hajtás szögletes, rovátkolt

Cytisus

3.

A levelek párosan összetettek

Caragana

 

●●

A levelek páratlanul összetettek

4.

4.

A levelek hármasak

5.

 

●●

A levelek 5-nél több levélkéjűek

6.

5.

A levélkék 2,5 cm-nél rövidebbek

Cytisus

 

●●

A levélkék 3–8 cm-esek

Laburnum

6.

Csavarodva kapaszkodó cserje

Wisteria

 

●●

Felálló ágú fa vagy cserje

7.

7.

A virágtakarót csak egy sziromlevél, a vitorla alkotja

Amorpha

 

●●

A virágtakaró 5 sziromlevélből áll

8.

8.

A hajtás pálhatövises

Robinia

 

●●

A hajtás nem tövises

9.

9.

A virágok bugákban állnak, a termés olvasószerűen tagolt hüvely

Sophora

 

●●

A virágok fürtben állnak. A termés felfújt hüvely

Colutea

Sophora – Japánakác

Sophora japonica – Közönséges japánakác

15–20 méter magas, széles, gömbölyded koronájú fa, jellegzetes zöld vesszőkkel. Krémfehér virágai a nyár közepén (július–augusztusban) végálló bugában nyílnak.

Hazája Kína, Korea. Edzett, közepes szárazságtűrő, és a városi szennyezett levegőt jól elviseli. Utcafásításra gyakran használják. Az eperfapajzstetű elterjedése óta (melyre érzékeny) alkalmazása némileg visszaszorult.

– –

’Pendula’ – Csüngő ágú, nem vagy csak alig virágzó.

– –

’Regent’ – Egyenes törzsű, gyors növekedésű.

Szaporítása: Magvetés tavasszal (szkarifikálni vagy forrázni kell); a fajtákat tavaszi oltással vagy júliusi alvószemzéssel szaporítják. Faiskolai nevelése nehéz, mert a ’Regent’ fajta kivételével – igen rossz törzsnevelő.

Cytisus – Zanót

Alacsony vagy legfeljebb középtermetű cserjék, illetve félcserjék. Leveleik többnyire hármasak, a tárgyalt növények közül a C. × praecox levelei egyszerűek.

I. Szőrös hajtású és levelű fajok

1.

A virágzat fürt

C. nigricans

 

●●

A virágzat fejecske

C. supinus

II. Kopasz hajtású és levelű fajok

1.

Valamennyi levél egyszerű

C. × praecox

 

●●

A levelek legalább a hajtások, vesszők alsó részén hármasak

2.

2.

A virágok a hajtások csúcsán fejecskében nyílnak

C. sessilifolius

 

●●

A virágok a vesszők oldalán 1–2-esével nyílnak

C. scoparius

Igényeik és morfológiai bélyegeik alapján két nagy csoportba sorolhatók:

  1. Szőrös hajtású és levelű fajok

  2. Kopasz hajtású és levelű fajok

1. SZŐRÖS HAJTÁSÚ ÉS LEVELŰ FAJOK

Az ebbe a csoportba tartozó fajok Közép- és Dél-Európában honosak, többségük nálunk vadon is előfordul. Laza talajt, napos vagy félárnyékos, meleg fekvést kedvelnek. Általában szárazságtűrők. Vadon rendszerint félcserje vagy évelő jellegűek, mert a vadon élő állatok – főképp a nyulak – telente tövig lerágják őket. Elsősorban sziklakertbe vagy napos rézsűkre valók, a C.nigricans inkább félárnyékba. A faiskolákban jelenleg nem, vagy csak elvétve szaporítják.

Cytisus nigricans – Fürtös zanót

0,5–1,5 m-es, felálló ágú cserje. Levelei 3 levélkéjűek, hosszú nyelűek. Aranysárga, illatos virágaik végálló fürtökben június–júliusban nyílnak.

Hazája Közép- és Dél-Európa. Nálunk az Alföld kivételével erdőszéleken, bokros területeken, félárnyékban él, többnyire mészmentes talajon. A talaj kémhatása az alkalmazást nem befolyásolja.

Cytisus supinus (C.capitatus) Gombos zanót

0,5–1 m-es, sűrűn ágas, gömbölyded cserje. Hosszú nyelű levelei hármasak. Sárga virágai májustól augusztusig a hajtásvégeken fejecskékben nyílnak.

Hazája Közép- és Dél-Európa. Magyarországon száraz, meleg talajú cserjésekben, domboldalakon, napos helyen gyakori. Egész nyáron át virágzik, lombja ősszel sokáig a bokron marad.

2. KOPASZ HAJTÁSÚ ÉS LEVELŰ FAJOK

Az idetartozók az előzőekénél intenzívebb díszt adnak vagy erőteljesebb növekedésűek, ezért kertészeti jelentőségük is nagyobb. Legalább normál víz- és tápanyagellátást igényelnek, és – a C.sessilifolius kivételével – mészmentes vagy savanyú talajt.

Cytisus sessilifolius – Déli zanót

1–1,5 méteres, gyors növekedésű, sűrű ágú cserje. Hajtásai eleinte lilásvörösek és kissé hamvasak. Világossárga virágai végálló, laza fürtökben május–júniusban nyílnak. A virágzó hajtásokon a levelek ülők, a többi hajtáson nyelesek.

Hazája a mediterrán medence nyugati vidéke. Közepes igényű faj, főleg mint töltőcserje telepíthető.

Cytisus sessilifolius

Cytisus × praecox – Korai zanót

(C. multiflorus × C. purgans)

1–1,5 méter magas, sűrűn ágas, szürkészöld vesszejű cserje. Levelei egyszerűek. Nagy, krémfehér virágai a vesszők teljes hosszában április–májusban nyílnak. Színük – fajtától függően – lehet még sárga, esetleg pirosló.

Virágzásban a legszebb, de egyben a legigényesebb Cytisus faj. Jó talajra, párás klímába való. A mészre érzékeny. Fajtaválasztéka Nyugat-Európában igen nagy. Nálunk időnként a csontfehér virágú „alapfajjal”, az első, még fajtanév nélküli hibriddel találkozunk, elsősorban házikertekben. Hozzá hasonló a liláspiros virágú C. ’Hollandia’ hibrid.

Cytisus scoparius (Sarothamnus s.) Seprűzanót

1–2 méter magas, felálló ágú, sűrű vesszejű cserje. A vesszők sötétzöldek, bordásan ötszögletűek. Levelei alul hármasan összetettek, a hajtás csúcsa felé többnyire egyszerűek. Nagy, élénksárga, illatos virágai május–júniusban nyílnak.

Hazája Közép- és Dél-Európa. Magyarországon Nyugat- és Dél-Dunántúlon, savanyú, laza talajon, fenyvesek szélén, nyíres fenyéreken tenyészik. Igen fényigényes. Dús virágzásával, télen zöld vesszőtömegével nagyon mutatós cserje. Nyugat-Európában sok fajtáját ültetik, de nálunk csak korlátozott jelentőséggel bír, mivel mészkerülő.

A Cytisus nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magról szaporítják (vetés tavasszal, szkarifikálás vagy forrázás után). A hibridek és a különböző fajták zölddugványai nyáron gyökereztethetők. Konténerben kell őket nevelni, mert rosszul tűrik az átültetést.

Cytisus scoparius

Spartium – Jeneszter

Spartium junceum – Jeneszter

2–3 méter magas cserje, lombtalan állapotban a Cytisus scopariusrahasonlít, de zöld vesszői hengeresek, sima héjúak. Egyszerű, lándzsás levelei a hajtásokon ritkásan elszórva helyezkednek el, hamar lehullanak. Nagy, illatos, aranysárga virágai felálló, laza füzérben júniustól szeptemberig nyílnak.

Hazája a Földközi-tenger környéke. Nálunk főleg gyűjteményes kertekbe ültetik. A seprűzanóttal azonos díszértékű, de attól eltérően kimondottan meszes talajra való. Napos, védett, kissé száraz helyet kedvel. Szigorú teleken gyakran tövig visszafagy, de tőből újra kihajt. Vesszői idős korban fagykár nélkül is száradnak („szalmásodnak”), ezért ajánlatos a bokrot 3–5 évenként radikálisán visszavágva megifjítani.

Szaporítása: Magvetés szkarifikálás vagy forrázás után május elején.

Spartium junceum

Laburnum – Aranyeső

5–7 méteres, felálló ágú bokrok, melyek egytörzsű fácskává is nevelhetők. Leveleik hármasak; enyhén illatos virágaik sárgák, hosszú, lecsüngő fürtökben május–júniusban nyílnak. Minden részük (levél, hajtás, virág és a mag) mérgező!

1.

A hajtások rásimuló szőrösek, a fürtök 10–20 cm-esek

L. anagyroides

 

●●

A hajtások kopaszak, a fürtök 20–40 cm hosszúak

L. × watereri

Laburnum anagyroides – Közönséges aranyeső

Hajtásai és a levelek fonáka rásimuló selymesszőrösek, virágfürtjei 10–20 cm-esek, május végén nyílnak.

A Dél-Európában őshonos, a Dunántúlon nálunk vadon is előfordul félszáraz, meleg tölgyesekben, cserjésekben. Napra és árnyékba egyaránt alkalmas, közepesen szárazságtűrő faj.

Laburnum × watereri – Kerti aranyeső

Az előző faj és az ugyancsak Dél-Európában, de a magasabb hegyvidékeken élő, kopasz hajtású és levélfonákú L. alpinum – alpesi aranyeső keresztezéséből jött létre. A közönséges aranyesőnél kb. egy héttel később, május végén, június elején virágzik. Hajtásai kopaszak, a levelek fonákán csak a főér és az oldalerek selyemszőrösek.

– –

’Vossii’ – Karcsú, kúpos, csüngő virágfürtjei 40–50 cm hosszúak. A L. anagyroidesnéljóval intenzívebb díszt ad, de a szárazságot kevésbé tűri.

Cytisus, Spartium, Laburnum és Wisteria levéltípusok

A Laburnum nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magvetéssel szaporítjuk. A magot késő tavasszal, szkarifikálás vagy forrázás után vessük. A L. × watererittöbbnyire L.anagyroides magoncokra oltják tavasszal vagy szemzik a nyár végén.

Amorpha – Gyalogakác

Amorpha fruticosa – Cserjés gyalogakác

3–4 méterre is megnövő, de többnyire csak embermagasságú, terebélyes cserje. Rügyei a felálló, barna, nem tövises vesszőkön gyakran egymás felett kettesével állnak. Barnás-ibolyás virágai felálló, karcsú fürtben júniustól augusztusig nyílnak.

Hazája Észak-Amerika keleti és délkeleti része. Nálunk gyakran ültetik, főleg erdősávok lezárására. Ártereken többfelé kivadulva él. Fő értéke igénytelensége: a szárazságot elég jól tűri, sovány, köves vagy homokos talajon, sőt, nem túl erős sziken is megél. Nyirkos talajon gyakran visszafagy.

Szaporítása: Magvetés (szkarifikálás vagy forrázás után) tavasszal, fásdugványozás.

Wisteria – Lilaakác

Wisteria sinensis (Glycine s.) Kínai lilaakác

Balról jobbra csavarodó hajtásaival 8–10 méter magasra is felkapaszkodó, erőteljes kúszócserje, páratlanul szárnyalt levelekkel. Kékeslila, gyengén illatos virágai áprilistól június elejéig, 20–30 cm-es, lecsüngő fürtökben nyílnak. Termése 12–15 cm hosszú, bársonyosan szőrös hüvely.

Hazája Kína. Kedvelt, dúsan és tartósan nyíló kúszócserje. Elsősorban nagyobb méretű pergolák, rácsok, lugasok befuttatására alkalmas. Kisebb szárazságot még elviselő, meleg, napos fekvést kedvelő mezofiton. Fiatal korban ajánlatos vesszőit télire a föld felszínén letakarni, mert kissé fagyérzékeny, később azonban jól tűri a klímánkat.

– –

’Alba’ – Fehér virágú fajta, azonban nem olyan elterjedt, mint az alapfaj.

Néha, főleg gyűjteményes kertekben, az ugyancsak balról jobbra csavarodó, de kopasz hüvelyű, piroslila, rövid virágzatú W. frutescens – amerikai lilaakác – és a jobbról balra csavarodó W. floribunda – dúsvirágú lilaakác – is megtalálható. Ez utóbbi a legszebb virágú (a virágfürtök hossza 50 cm vagy több is lehet), de az előbbi két fajnál jóval igényesebb.

A Wisteria nemzetség szaporítása: Magvetés tavasszal (szkarifikálás vagy forrázás után) üveg alá. Magról nevelt növények csak idősebb korban kezdenek virágzani, és gyakran akkor is keveset. Elterjedtebb ezért a dúsan virágzó alakok vegetatív szaporítása: oltás, hullámos bujtás vagy zölddugványozás pára alatt. Egyes fajtáit – ha rendszeres visszametszéssel erős vesszők hozására késztetjük –, fásdugványozással is szaporíthatjuk.

Robinia – Akác

A mintegy 10 fajt számláló nemzetség képviselői Észak-Amerikában, részben pedig Mexikóban őshonosak. Bár eredeti termőhelyük többnyire kedvezőbb a magyarországinál, a nálunk elterjedt fajok klímánkat kiválóan bírják és szárazságtűrő pionírokként viselkednek: szívósak, tövisesek, fényigényesek, kezdetben gyorsan növekednek és számtalan gyökérsarjukkal sarjtelepképzésre is hajlamosak.

A sarjadzási hajlam a cserje vagy bokorfa méretű fajoknál a legnagyobb, amelyek így egyben önmagukat ifjítják. A cserje termetű R. hispida ága például 6–8 év alatt, a bokorfává növő R. luxurians, R. viscosa törzse 10–15 év alatt elvénül (és részben vagy teljesen) elszárad; szerepét az addigra nagy számban fejlődő új gyökérsarjak veszik át. A legnagyobbra növő R. pseudoacacia esetében ez az önifjulás nem olyan feltűnő, mivel természetes úton sokkal hosszabb idő (50–70 év) alatt zajlana le. Eközben az akácost többször is letermelik, így a sarjról való felújulás a beavatkozás eredményének tűnik. Jellemzője még az akácoknak az igen kései (májusi) fakadás.

1.

A hajtások kopaszak, a virág fehér

R. pseudoacacia

 

●●

A hajtások hosszú serteszőrösek, virága rózsaszín

R. hispida

Sophora, Cladrastis és Robinia habitus

Robinia pseudoacacia – Fehér akác

20–25 m magas, állományban ennél jóval alacsonyabb, ± sudaras, idős korban elterebélyesedő koronájú fa. Hajtásai kopaszak, a rügyek mellett 2 pálhatövissel. Nagy levelei páratlanul szárnyasan összetettek. Illatos, fehér virágai 10–20 cm-es fürtökben május–júniusban nyílnak. Lapos hüvelytermése 5–10 cm hosszú, barna.

A fehér akác volt az első fafajok egyike, amit (1601-ben) Amerikából Európába áthoztak, hazánkban pedig az első, erdősítésre felhasznált exóta faj. Az 1700-as évek elején került Magyarországra, majd a XVIII. század végétől országszerte tömegesen kezdték telepíteni. Ma egyike a legfontosabb erdészeti fafajoknak (mintegy 16% területaránnyal), de egyben azon kevés fának is, amit a falusi kertekben (a gyümölcsfákon kívül) megtűrtek, sőt ültettek is. Alföldi falu például el sem képzelhető akác nélkül. Népszerűségét – szívóssága mellett – sokoldalú felhasználhatóságának köszönheti: virága illatos, kiváló mézet ad, fája alkalmas oszlopnak, szőlőkarónak, cölöpnek, parkettának, hordókészítésre, szerszámnyélnek és még számos egyéb célra. Tűzifaként szárítás nélkül „nyersen” is ég. Meg kell azonban jegyezni, hogy igazán jó minőségű fát és nagy fahozamot csak a Dunántúli- vagy az Északi-középhegység lábánál elterülő, jó termőhelyeken szolgáltat.

Hazája az USA középső és keleti része.

Fény- és melegigényes, szárazság- és várostűrő.

A fehér akácnak, mint alapfajnak a kertészeti jelentősége jóval kisebb. Hátránya, hogy tövises, árnyéka gyér, zárt állománya alatt pedig (allelopátiás hatása miatt) más fás szárú növény (díszcserje) nemigen marad meg. Kivétel a nitrogénkedvelő, rendkívül korán fakadó Sambucus nigra, kisebb mértékben pedig a Syringa vulgaris, Ptelea trifoliata, Prunus serotina. Utcafásításra főképp a fajtáit használják:

– –

’Bessoniana’ – Laza, gömbölyded koronájú, elég erős növekedésű fajta. Ritkán virágzik. Régebben ezt telepítették – rendszeres visszacsonkázás mellett – gömbakác gyanánt.

– –

’Pyramidalis’ – Jegenyeakác – Karcsú, oszlopos koronájú fajta.

– –

’Tortuosa’ – Dendrológiai ritkaság, ágai, hajtásai erősen görbültek vagy csavarodottak.

– –

’Umbraculifera’ – Gömbakác – Magas törzsre oltva metszés nélkül is szabályos, 3–4 méternél nem szélesebb gömbkoronát nevel. Szűk utcák fásítására is alkalmas. Virágot nem hoz.

– –

’Unifoliola’ – Levelei 1–3 levélkéjűek, sötétzöldek, koronája tömött tojásdad alakú.

Az erdészeti célra nemesített, gyorsan növő, egyenes törzsű fajták részben mint magas törzsű alanyok, részben pedig a szennyezett viszonyok között ismét tért hódító utcai sorfaként érdemelnek figyelmet. Ilyenek az Észak-Amerikában nemesített ’Appalachia’, valamint a magyar nemesítésű „árbócakácok”: ’Zalai’, ’Jászkiséri’ stb.

Robinia ’Casque Rouge’

Az árjegyzékekben néha a R. pseudoacacia fajtái között szerepel, de valójában hibrid származású. Gyengén tövises, közepes fává növő fajta, élénk rózsásvörös virágokkal. Kérge ólomszürke. Kevésbé törékeny, mint a R. hispida.

Robinia hispida – Rózsás akác

1–1,5 méteres, terjedő tövű cserje, amit többnyire törzsre oltva, alacsony, gömbölyded fácskaként hoznak forgalomba. Hajtásai hosszú, barnásvörös serteszőrösek, virágai élénkrózsaszínűek vagy húspirosak, nem illatosak. A május júniusi fővirágzás után többé-kevésbé folyamatosan, de gyérebben egész szeptemberig nyílnak.

Hazája az USA délkeleti része. Szép színű virágzata miatt keresett növény. Mezofiton. Feltétlenül szélvédett helyre ültessük, mert a széltörésre igen érzékeny. Részben a széltörést megelőzendő, részben pedig az ifjítás végett, ajánlatos minden év tavaszán rövidre (csaknem tarra) metszeni. Az önifjulás így sem tökéletes, ezért a magas törzsre oltott R. hispida ritkán él 10 évnél tovább.

Az ismertetett fajon kívül hazánkban főképp faluhelyen még több rózsaszín virágú fajjal vagy azok egymással, vagy a R. pseudoacaciavalalkotott hibridjével találkozhatunk. A növekvő termetet általában fakuló virágszín és csökkenő másodvirágzási hajlam kíséri.

Közülük a leggyakoribb a tövises és mirigyszőrös (de nem ragadós) hajtású R. luxurians – mirigyes akác, valamint a hozzá igen hasonló, de erősen mirigyszőrös, ragadós hajtású R. viscosa – szurkos akác. Mindkét faj 6–8 m magasra nő, június elejétől augusztusig több hullámban virágzik, erősen sarjadzik.

A Robinia nemzetség szaporítása: Magvetés szkarifikálás vagy forrázás után tavasszal. A fajtákat és a R. hispidátfehér akácra oltják, többnyire magas törzsre, héj alá oltással április végén, május elején. A saját gyökéren lévő fajok és fajták gyökérdugványról is szaporíthatók.

Sophora, Amorpha, Robinia, Colutea és Caragana levéltípusok

Colutea – Dudafürt

Colutea arborescens – Pukkanó dudafürt

2–3 méter magas, széles bokrú cserje, páratlanul szárnyalt levelekkel. Virágai sárgák, május–júliusban elég hosszú ideig nyílnak. Termése rózsaszíneszöld, pergamenszerű, felfújt hüvely.

Hazája Dél-Európa, Észak-Afrika. Magyarországon szárazabb tölgyesekben, meszes talajú cserjésekben fordul elő. Laza talajt, meleg fekvést kedvel, a szárazságot elég jól tűri.

Szaporítása: Magvetés tavasszal.

Colutca arborescens

Caragana – Borsófa

Caragana arborescens – Sárga borsófa

4–6 méter magas, sűrű, ferdén felálló ágú bokor. A vesszők és a fiatal ágak zöldek, hosszú, rostszerűen lehajló, feketés kéregfoszlányokkal. Pálhalevelei pergamenszerűek, kissé szúrósak. Levelei a Colutea leveleire emlékeztetnek, de párosan szárnyaltak, mivel a levélgerinc rövid, serteszerű nyúlványban végződik. Sárga virágai májusban a vesszők oldalán, rövid, leveles csomókban nyílnak. Termése 3–5 cm hosszú, hengeres (borsószerű) hüvely.

Hazája Szibéria, Észak-Kína. A szárazságot jól tűrő, hazánkban is gyakran ültetett tömegcserje.

– –

’Pendula’ – Koronába oltva ágai lecsüngenek.

– –

’Walker’ – Ugyancsak csüngő ágú fajta, de a levélkéi feltűnően keskenyek, csaknem szálasak. Virágai is keskenyebb szirmúak a típusénál.

Mindkét fajta viszonylag rövid életű (10–15 év), mivel koronába oltva nem tudja megifjítani magát.

Szaporítása: Az alapfaj magját tavasszal vetjük, a fajtáit középmagas törzsre télen üvegházban vagy tavasszal szabadban oltjuk.

Caragana arborescens

Rutaceae – Rutafélék

1.

A levelek hármasak

Ptelea

 

●●

A levelek páratlanul szárnyasan összetettek

Euodia

Ptelea – Alásfa

Ptelea trifoliata – Hármaslevelű alásfa

3–5 méteres, ritkás ágú bokor vagy többtörzsű fácska. Vesszői, ágai vörösbarnák, levelei hármasak. Júniusban nyíló apró, zöldes virágai nem mutatósak, kerek, érmeszerű lependéktermése viszont egész télen át díszít.

Hazája Észak-Amerika keleti része. Közepes szárazságot még elviselő, edzett faj. Elsősorban tömegcserjeként ültetik, napos vagy félárnyékos fekvésbe.

Szaporítása: Magvetés tavasszal. A sárga levelű ’Aurea’ lombszínét részben magról is megtartja, de téli kézbenoltással és tavaszi kecskelábékezéssel is szaporítható.

Euodia – Mézesfa

Euodia hupehensis – Kínai mézesfa

(Tetradium daniellii var. hupehensis)

10–15 méteres lombhullató fa, ernyőszerűen elterebélyesedő koronával. Levelei páratlanul szárnyaltak, 5–9 db fénylőzöld, ép szélű levélkével. Apró, fehér virágai széles, végálló sátorvirágzatokban július végén–augusztus elején nyílnak. Ősszel vörösbarna, apró toktermései is mutatósak.

Hazája Kína. Közepesen szárazságtűrő, napos, meleg fekvést kívánó faj. A szennyezett levegőt elég jól bírja. Kiváló mézelő, ezért egy időben nyári virágzású méhlegelőnek ültették. Szigorúbb teleken a vesszőinek egy része visszafagy, különösen nyirkosabb talajon.

Szaporítása: Magvetés tavasszal üveg alá. A második évtől 4–5 éves korukig igen gyorsan nőnek – évente 1,5–2 métert –, de gyakran visszafagynak.

Ptelea, Euodia és Ailanthus levéltípusok

Simaroubaceae – Bálványfafélék

Ailanthus – Bálványfa

Ailanthus altissima (A. glandulosa) Mirigyes bálványfa

15–20 méter magasra növő fa, idősebb korban ernyőszerűen ellaposodó koronával. Június–júliusban nyíló, apró, zöldessárga virágai többnyire kétlakiak. Termése egyes példányokon sötétpirosra színeződik (f. erythrocarpa), a sötétzöld lombok között nagy csomókban fejlődve igen dekoratív.

Hazája Északkelet-Kína, Korea. Nálunk elvadulva többször találkozunk vele, mint ültetve. Az egyik legtűrőképesebb fafaj, a nyirkos, hűvös területek kivételével jóformán mindenhol megél. Jól bírja a szárazságot, és a levegőszennyezésre csaknem teljesen érzéketlen. Némi sziket is elvisel. Hátránya, hogy lombja kellemetlen szagú, valamint, hogy rengeteg magoncával és gyökérsarjaival erősen gyomosít (gyökérsarjat főleg akkor hoz, ha koronáját vagy gyökerét megsértik). Igényes parkba, reprezentatív épületek közelébe ezért ne telepítsük. Nagy jelentősége van viszont ipari objektumok erősen szennyezett levegőjű közvetlen környékének fásításánál, vagy a száraz, homokos, köves vagy enyhén szikes talajú területeken. A nagyvárosok forgalmas útjai mentén utcafásításra is felhasználják. Az elmúlt száz év folyamán többször kísérleteztek erdészeti terjesztésével is („a homok nyárfája”). A próbálkozások nem váltak be, mivel állományban visszafagyásra hajlamos, nem hoz elég vastag törzset és a fája puha.

– –

’Bíborsárkány’ – Augusztusban fénylő sötétpiros termésével díszít. Egyenes törzset és gömbölyded koronát nevel, utak mellé inkább ez a fajta javasolható, mivel szebb és egyöntetűbb a magoncoknál. Magyar nemesítésű.

Szaporítása: Magvetés (alapfajt), gyökérdugványozás (a fajtát).

Anacardiaceae – Szömörcefélék

1.

A levelek egyszerűek

Cotinus

 

●●

A levelek páratlanul szárnyasan összetettek

Rhus

Cotinus – Cserszömörce

Cotinus coggygria – Sárga cserszömörce

3–5 méteres, terebélyes bokor. Fiatal hajtásai és levelei megdörzsölve jellegzetes kesernyés terpentin illatúak. Lombja ősszel mély bíborvörösre (ritkán sárgára) színeződik. Júniusban nyíló virágbugái érdekes díszét a rengeteg meddő virág tollas-szőrős virágkocsányai adják. Színük liláspiros, rózsaszínes vagy sárgászöld, és az elvirágzás után még sokáig, néha augusztus végéig is megmarad.

Hazája a mérsékelt égöv melegebb zónáiban, Európától Kínáig terjed. Magyarország kb. a legészakibb előfordulását jelzi (Moesz-féle vonal). A karsztbokorerdőkben, meszes, dolomitos kopárokon fordul elő. A szélsőséges szárazságot is jól elviselő, fény- és melegkedvelő faj. A normálisnál nyirkosabb talajra már nem való, mert levegőigényes gyökerei könnyen megbetegszenek (Verticillium). Hasonló okok miatt nem szabad mélyre telepíteni. Alkalmas száraz rézsűk megkötésére: ilyen helyen alsó ágai a földre fekszenek és legyökeresednek.

– –

’Royal Purple’ – Piros levelű. A szárazságot csak közepesen tűri, viszont a Verticilliumrakevésbé érzékeny.

– –

’Rubrifolius’ – az előbbinél tompább piros színű és kisebb levelű.

– –

’Kanárimadár’ – Sárga lombú magyar fajta.

– –

’Grace’ – Erős növekedésű, nagy levelű és világos bíborpiros színű. Dugványozással könnyebben szaporítható, ezért újabban inkább ezt termesztik.

Cotinus és Rhus levéltípusok

Szaporítása: Az alapfajt tavaszi magvetéssel szaporítjuk, hidegágyban (rétegezni kell, mert elfekszik). A fajtákat hagyományosan zölddugványozással vagy sugaras bujtással, napjainkban inkább mikroszaporítással szaporítják, de a pirosak magról is elég nagyarányú piros populációt adnak.

Rhus – Szömörce

1.

A hajtások kopaszak

Rh. glabra

 

●●

A hajtások sűrűn bársonyosan szőrösek

Rh. typhina

Ailanthus, Rhus és Koelreuteria habitus

Rhus typhina (Rh. hirta) Valódi ecetfa, ecetszömörce

3–5méter magas, gyökérsarjakkal terjedő tövű bokor vagy kis fa. Levelei nagyok, páratlanul szárnyaltak, a hajtások és a vesszők sötétbarnán bársonyos szőrösek. Lombja ősszel intenzív lilásvörösre színeződik. Virágai kétlakiak, zöldessárgák, szőrös bugát alkotnak. Sötétvörös szőrű terméscsomói júliustól a tél végéig díszítenek.

Hazája Észak-Amerika keleti része, ahol a mi cserszömörcénkhez hasonló termőhelyeken él. Szárazságtűrő, fényigényes. Nagy foltokba telepítsük, mert erősen terjed. Ha a nyílt gyepfelületbe szoliterként ültetik, alacsony, görbe ágú fává nő. (Ilyen helyen a sarjait rendszeresen lekaszálják, így nem tud terjedni.) Erősen kötött vagy nyirkos talajra nem való.

– –

’Dissecta’ Az alapfajnál kedveltebb fajta, mélyen szeldelt levélkékkel.

Rhus glabra – Hamvas szömörce

Az előző fajnál valamivel alacsonyabbra növő, egyébként igen hasonló megjelenésű és díszt adó, sarjadzó bokor. Hajtásai kopaszak, liláshamvasak. Ritkábban telepítik, mint a Rh. typhinat,mivel igényesebb: megkívánja a normál kerti viszonyokat.

Hazája Észak-Amerika.

– –

’Laciniata’ – Szeldelt levélkéjű fajta.

A Rhus nemzetség szaporítása: Magvetés, gyökérdugványozás hidegágyba, tősarjak leválasztása.

Staphyleaceae – Hólyagfafélék

Staphylea – Hólyagfa

Staphylea pinnata – Mogyorós hólyagfa

2–5méter magas, felálló ágú cserje, ágai jellegzetes, márványosan csíkozott kérgűek. Levelei páratlanul szárnyaltak, 5–7levélkével. Krémfehér, kívül kissé pirosló, illatos virágai május–júniusban nyílnak. Termése gömbösen felfújt, kétrekeszű tok.

Hazája Közép- és Dél-Európa, Kis-Ázsia. Magyarországon üde talajú tölgyesekben, sziklaerdőkben, ritkás bükkösökben fordul elő. Jó árnyéktűrő, némi szárazságot még elviselő mezofiton. Elsősorban tömegcserjének alkalmas.

Szaporítása: Magvetés ősszel vagy rétegezés után tavasszal a szabadba.

Staphylea és Koelreuteria levél

Sapindaceae – Szappanfafélék

Koelreuteria – Csörgőfa

Koelreuteria paniculata – Bugás csörgőfa

5–10 méteres, gömbölyded koronájú fa, páratlanul szárnyalt, nagy levelekkel. Sárga virágai nagy, végálló bugákban június–júliusban nyílnak. Hólyagosan felfújt, háromrészes toktermése ugyancsak díszít.

Hazája Kelet-Ázsia. A szárazságot és a városi levegőt elég jól tűri, ezért különösen utcafának gyakran ültetik. Szűkebb utcákban a villanyvezeték alatt is elfér.

Szaporítása: Magvetés érés után a szabadba.

Aceraceae – Juharfélék

Acer – Juhar

A juharok közül a fatermetűek tipikus előfutár fajok, a cserje vagy bokorfa termetűek pedig az erdő peremrészeinek és alsóbb szintjeinek lakói valamely klimazonális övben. Az alább ismertetett fajok az A. palmatum kivételével jól bírják klímánkat és talajainkat.

A fontosabb Acer fajok fajtáinak összehasonlítása a 7. táblázatban található.

1.

A levelek egyszerűek

2.

    
 

●●

A levelek páratlanul szárnyasan összetettek

A. negundo

    

2.

A levelek 5 vagy több karéjúak, a levéllemez hossza és szélessége közel azonos

3.

    
 

●●

A levelek tagolatlanok vagy 3 karéjúak, a levéllemez 1,5-szer hosszabb a szélességénél

7.

    

3.

A fiatal hajtás és a levél megtörve tejnedvet bocsát ki

4.

    
 

●●

A fiatal hajtás és a levél tejnedvet nem tartalmaz

5.

    

4.

A levélkaréjok rövidek, tompák

A. campestre

    
 

●●

A levélkaréjok kihegyezettek, mindegyiken több kihegyezett, nagy fog van

A. platanoides

    

5.

A levelek legfeljebb a fél levéllemez közepéig karéjosak

A. pseudoplatanus

    
 

●●

A levelek a fél levéllemez felén túl is hasogatottak

6.

    

6.

A levél 5 hasábú, a középső hasáb 3 karéjú. A fonák ezüstösfehér

A. saccharinum

    
 

●●

A levél 5–7–11 hasábú, a hasábok épek. A fonák világoszöld

A. palmatum

    

7.

A levelek tagolatlanok vagy csak gyengén karéjosak

A. tataricum

    
 

●●

A levelek 3 karéjúak, a középső erősen megnyúlt

A. ginnala

    

Acer platanoides – Korai juhar

20–25 méteres, terebélyes koronájú fa. Levelei 5–(7) karéjúak, a karéjok kihegyezettek. Sárgászöld, elég mutatós, enyhén illatos virágai lapos ernyőben áprilisban nyílnak.

Hazája Európa, a Kaukázus. Nálunk a jó vízellátású tölgyesekben és részben a bükkösök övében fordul elő vadon. A szárazságot közepesen tűri, gyors növekedésű mezofiton. Szép törzset nevel, ezért gyakran ültetik utcai sorfának. Erre a célra azonban csak a kis járműforgalmú területeken alkalmas, mert a füstgázokat és a sózást elég rosszul tűri.

Piros levelű fajták

– –

’Crimson King’, ’Royal Red’ – Levelei kihajtástól a lombhullásig sötétvörösek, tompa fényűek.

– –

’Deborah’ – Széles kúpkoronát nevel, átmenő sudárral és ferdén felálló oldalágakkal. Levelei tavasszal piroslóan márványozottak, később megzöldülnek.

– –

’Faassen’s Black’ – Levelei a kihajtástól a lombhullásig fénylő feketésvörösek.

– –

’Schwedleri’ – Levelei kihajtáskor vörösek, a nyár derekára visszazöldülnek.

Egyéb fajták

– –

’Cleveland’, ’Emerald Queen’ – Új amerikai fajták, nyílegyenes törzzsel, egészséges, sötétzöld lombbal, tömött koronával és „átmenő” sudárral.

– –

’Columnare’, ’Olmsted’ – Karcsú oszlop, felfelé törő, rövid, zömök oldalágakkal.

– –

’Drummondii’ – A levelek fehér vagy sárga szegélyűek. Érzékeny, páraigényes fajta.

– –

’Globosum’ – Lapos, tömött gömbkoronát nevel. (Koronába oltják.)

– –

’Summershade’ – Gyors növekedésű, terebélyes koronájú.

– –

’Superform’ – Nagy termetű, formás koronájú, gyors növekedésű fajta.

Az Acer platanoides fajták összehasonlítása a 7. táblázat után található.

Acer campestre – Mezei juhar

10–20 méterre megnövő, többnyire görbe törzsű fa, tömött, gömbölyded koronával. Vesszői fiatal korban néha vastagon paralécesek (f. suberosum). Levelei 3–5 karéjúak, tompa csúcsúak, ép szélűek. Sárgászöld virágai lombfakadáskor nyílnak. A termésszárnyak majdnem vízszintesen állnak.

Hazája Európa, Kis-Ázsia. Magyarországon az ártéri erdőktől a karsztbokorerdőkig majd minden erdőtársulásban elegyfaként előforduló, igen tág ökológiai amplitudójú növény. A szárazságot és a szennyezett levegőt jól tűri, némi sziket is elvisel. Alkalmas ezért extrém parkokba vagy nagyvárosokban, ipartelepek környékén utcafásításra. Hátránya, hogy lassan nő és rossz törzsnevelő. Jól metszhető, szép, magas sövény alakítható ki belőle.

– –

’Elsrijk’ – Tömött tojásdad koronájú.

– –

’Nana’ – Bokor termetű: magas törzsre oltva torz gömbkoronát nevel.

– –

’Queen Elizabeth’, ’Zentai’ – Nyílegyenes törzset, felálló koronát nevelő fajták, jó utcai sorfák.

Az Acer campestre fajták összehasonlítása a 7. táblázat után található.

Acer levéltípusok

Acer pseudoplatanus – Hegyi juhar

20–30méterre megnövő fa, széles, boltozatos koronával. Kérge pikkelyes. 5karéjú leveleinek széle szabálytalanul fűrészes. Zöldes színű virágai lombfakadás után hosszú, lecsüngő fürtben nyílnak. A termésszárnyak egymással hegyesszöget zárnak be. A mag a termésrekeszből erősen kidomborodik.

Hazája Közép-Európától Kis-Ázsia hegyvidékeiig és a Kaukázusig terjed. Nálunk üde talajú, hegyvidéki erdőkben (bükkösök, gyertyános-tölgyesek, szurdokerdők) él vadon.

Megfelelő helyen szép park- és utcafa, mert jó törzset nevel és gyorsan nő. Az A.platanoidesnél valamivel edzettebb, de ez sem kimondottan nagyvárosi utcákra való.

– –

’Erectum’ – Levágott végű, keskeny kúp alakú koronát nevel.

– –

’Leopoldii’ – A levelek kihajtáskor sárgásak, később sűrűn fehéren vagy sárgán pontozottak. Kényes, páraigényes fajta.

– –

’Purpurascens’ – A levél felül tompa sötétzöld, a fonákán liláspiros.

– –

’Rotterdam’, ’Negenia’ – Új nyugat-európai fajták, egészséges lombbal és széles kúpkoronával.

Megjegyzés: Az új (nyugat-európai vagy amerikai) fajták előnye az egyöntetű, nem túl feltűnő, de szabályos forma, egységes lombozat, jó koronafelépítés (átmenő sudár), a faiskolákban pedig a gyors növekedés, jó törzsnevelés.

Az Acer pseudoplatanus fajták összehasonlítása a 7. táblázat után található.

Acer saccharinum (A.dasycarpum)Ezüst juhar

20–30méterre növő fa, széles gúla alakú koronával. Levelei mélyen ötkaréjosak, a fonákuk ezüstös, ősszel bíborpirosra színeződnek. Jelentéktelen barnás virágcsomói február–márciusban nyílnak, kétlakiak vagy néha egylakiak. Termése már júniusban megérik, lehull és azonnal csírázik.

Hazája Észak-Amerika délkeleti része. A nedves, nyirkos helyeket szereti, de normál viszonyok közt is igen jól fejlődik, ha a talaj nem túl meszes vagy szikes. A Populus fajokhoz hasonlóan igen gyorsan nő, de hamar el is öregszik. Ágai törékenyek, balesetveszélyesek, törzse a szélnyomástól elferdülhet. Ezért elsősorban parkfának alkalmas.

– –

’Pyramidale’ – Kezdetben széles oszlop, később fokozatosan szétnyílik, és kúp alakúvá válik.

– –

’Laciniatum Wieri’ (’Wieri’) –Tavaszi levelei még csak mélyen karéjosak, a nyáriak már majdnem a főérig szeldeltek, a szeletek gyakran egészen keskenyek és erősen tagoltak. Gyors növekedésű fajta, ívesen lehajló, vékony ágakkal.

Acer negundo – Kőrislevelű juhar, zöld juhar

10–20méter magas, széles koronájú fa, többnyire ferde törzzsel. Zöld vagy lilásbarnás, sima héjú vesszőiről télen is könnyen felismerhető. Levelei páratlanul szárnyaltan összetettek. Virágai kétlakiak, szirom nélküliek; sárgászöld, laza csomókban a lombfakadás előtt, március–áprilisban nyílnak.

Hazája Észak-Amerika. Nálunk ültetve és mint ruderális gyomfa elvadulva is csaknem mindenhol megtalálható. A nyirkos talajokat kedveli, a Duna és Tisza árterén kivadulva él. A közepesen száraz területeken is megél, ilyen helyen azonban – különösen, ha a levegő szennyezett – lombját hamar elhullatja. Gyorsan növekszik és hamar termőre fordul. Rengeteg magjával erősen gyomosít. E sok hátránya miatt utcafásításra nem ajánlható, parkba is csak módjával ültessük.

Acer habitusok

– –

’Auratum’ (’Odessanum’) – Fajták közül ez a gyors növekedésű, körülbelül a nyár közepéig aranysárga levelű a legedzettebb, bár ez is valamivel igényesebb, mint az alapfaj. Magról mintegy 50%-ban ad sárga lombú populációt.

Több egyéb, sárga vagy fehértarka levelű A. negundo fajta is forgalomban van (’Aureovariegatum’, ’Argenteolimbatum’ stb.). Ezek valamennyien páraigényesek, száraz klímában védett, félárnyékos helyre valók, mert leveleik a napon megperzselődnek.

– –

’Flamingo’ – Napjaink legdivatosabb zöldjuhar fajtája. Levelei fehértarkák, a növekvő hajtásokon rózsaszín árnyalattal. Viszonylag gyenge növésű: 6–8 méteres fává fejlődik.

Acer tataricum – Tatár juhar, feketegyűrű-juhar

5–10 méteres, többnyire többtörzsű bokorfa, ellapuló koronával. Levelei hosszúkás tojásdadok, nem vagy csak alig karéjosak. Őszi lombszíne sárga vagy piros. Krémfehér virágai jóval a kihajtás után május–júniusban, rövid, felálló bugában nyílnak. Egyes példányok termése nyáron élénkpiros színű.

Hazája Délkelet-Európától Kis-Ázsiáig terjed. Nálunk a nem túl száraz, melegkedvelő tölgyesekben fordul elő, mint második és harmadik koronaszintet alkotó faj. A szárazságot közepesen, az árnyékot elég jól tűri.

Acer ginnala – Mandzsu juhar

Az A. tataricumhozhasonló megjelenésű, de a levelei (legalábbis többségükben) határozottan háromkaréjosak.

Hazája Kelet-Ázsia. Felhasználása az előző fajéval azonos. Valamivel igényesebb, de intenzív lilásvörös őszi lombszíne miatt díszítőértéke is nagyobb. Egy törzsre nevelve szűk utcák fásítására is alkalmas.

Acer ginnala

Acer palmatum – Japán juhar

3–4 méter magas, vékony vesszejű bokor vagy ernyős koronájú miniatűr fa, jellegzetes tenyeresen karéjos levelekkel.

Hazája Japán, Korea, ahol az üde és savanyú talajú erdők aljnövénye. Finom rajzolatú leveleivel, őszi mélyvörös lombszínével az egyik legszebb szoliter cserje. Pára- és vízigényes, árnyéktűrő, mészérzékeny.

Acer levéltípusok

Rengeteg fajtája és alakja van. Ezek nagy része eredeti japán vagy nyugat-európai szelekció, és oltják vagy zölddugványozzák, másokat magról szaporítva latin gyűjtőneveken forgalmazzák. Nálunk egyelőre inkább ez utóbbiakkal találkozhatunk:

– –

’Atropurpureum’ – A levelek mélyen ötkaréjosak, a kihajtástól a lombhullásig sötétvörös színűek.

– –

var. dissectum – Levelei a közepükig szeldeltek, az egyes szeletek szárnyasan bemetszettek. Lassú növekedésű.

– –

’Ornatum’ – A levelek az előző fajtához hasonlóan szeldeltek, de sötétvörös színűek.

– –

’Garnet’ – Levelei mélyen, szinte a levélvállig szeldeltek, az egyes karéjok szintén mélyen hasogatottak. Színük folyamatosan barnásvörös, ősszel kárminpiros.

Az Acer nemzetség szaporítása: az alapfajokat magvetéssel szaporítjuk. Júniusban az érés után azonnal el kell vetni az A. saccharinum magját, mert csíraképességét hamar elveszíti. A többi faj magját ősszel vagy rétegezés után a tavasszal vetjük a szabadba. Elfekvésre hajlamosak az A.campestre és az A. tataricum magjai. A fajtákat az alapfaj magoncaira szemzik. Az A.palmatum fajtáit üvegházban oltják, némelyiket pedig zöld dugványról szaporítják. Az egyes típusok (piros, szeldelt, sárga) tulajdonságaikat magról is elég jól örökítik.

Hippocastanaceae – Vadgesztenyefélék

Aesculus – Vadgesztenye

1.

2–3m magas, terjedő tövű cserje

Ae. parviflora

 

●●

Magasabb fa

2.

2.

A levélkék a felső harmadukban a legszélesebbek. A virágok fehérek

Ae. hippocastanum

 

●●

A levélkék középen a legszélesebbek. A virágok húspirosak vagy rózsaszínűek

Ae. × carnea

Aesculus habitusok

Aesculus levéltípusok

Aesculus hippocastanum – Közönséges vadgesztenye

16–20 m-es fa. A tenyeresen összetett levél egyes levélkéi a felső harmadukban a legszélesebbek. A rügyek enyvesek. Keskeny, boltozatos koronájával, ívesen lehajló ágaival, májusban nyíló nagy, kúpos, fehér virágbugáival az egyik legszebb fa.

Hazája a Balkán és Kis-Ázsia. Régen, a lovas kocsik és a mainál lényegesen szellősebb beépítettség korában utcafásításra is előszeretettel használták (pl. Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor). Erre a célra ma már legfeljebb kisvárosokban, jó talaj- és nedvességviszonyok közt alkalmas. Nem bírja ugyanis a nagyvárosok száraz, meleg klímáját, és a levegőszennyeződésre, különösen pedig a sózásra igen érzékeny. Ilyen helyen sokszor már júliusban leszárad a lombja, majd a rügyeket megtámadó atkák szívogatásától ősszel újra kihajt. Forgalmas utak mentén ősszel a gyerekek által gyűjtött termése baleset forrása lehet. Mindezek miatt elsősorban parkfának alkalmas. Lombkoronája alatt, akárcsak a többi Aesculus faj alatt, minden más növény kipusztul, részben a mély beárnyékolás és az esőárnyékolás miatt, részben pedig a lehullott levelekből kioldódó mérgező anyagok hatására (allelopátia). (Megoldások: az oldalágak enyhe felmetszése, a fa alatt rendszeres öntözés, ősszel a lehullott lomb eltávolítása.) Újabban a vadgesztenyelevél-aknázómoly tömeges lombhullást okoz.

– –

’Baumannii’ – Telt virágú fajta. Nem ad sokkal jelentősebb díszt az alapfajnál, de nem hoz termést.

Aesculus × carnea (Ae. × rubicunda) Piros vadgesztenye

(Ae. hippocastanum × Ae. pavia)

15–18 méteres, gömbölyded koronájú fa. A levélkék középen a legszélesebbek, erősen hullámos szélűek. A rügyek csak kissé enyvesek. Virágai húspirosak, termése ritkásan tüskés. Mezofiton. Lombja valamivel edzettebb, mint az Ae. hippocastanumé,de városfásításra azért ez a faj sem alkalmas, bár a vadgesztenyelevél-aknázómoly nem, vagy csak alig károsítja.

– –

’Briotii’ – Intenzív piros virágú.

Aesculus parviflora – Cserjés vadgesztenye

2–3 méter magas, gyökérsarjakkal erősen terjedő cserje. Levélkéi visszáslándzsásak. Fehéres virágai a többi vadgesztenyétől eltérően a nyár második felében nyílnak.

Hazája Észak-Amerika keleti része. Nedves, nyirkos talajt kedvel, de normál kerti viszonyok közé is telepíthető. Nincs mindig faiskolai forgalomban.

Az Aesculus nemzetség szaporítása: A tiszta fajokat magvetéssel szaporítják. Magját – a tölgyéhez hasonlóan – a lombtakaró alatt kell tárolni, és tavasszal a szabadba elvetni. Az Ae. parviflora gyökérdugványozással vagy tősarjakkal könnyen szaporítható. A hibrideket és fajtákat Ae. hippocastanum magoncokra oltják télen üvegházban vagy szemzik (pajzsos szemzéssel) a nyár közepén.

Cornaceae – Somfélék

Cornus – Som

A nemzetség képviselői különböző erdőtársulások szegély-, esetleg aljnövényei. A parképítés a kis virágúakat főképp tömegcserjeként alkalmazza őket, napon vagy félárnyékban, míg a nagy virágzatúak szoliterként mutatnak a legjobban.

I. A virágzat körül nincs fellevél (kis virágú somok)

1.

A levelek szórt állásúak

C. controversa

 

●●

A levelek keresztben átellenesek

2.

2.

A levelek fonákán az érzugok fehér szakállszőrösek. A sárga virágok lombfakadás előtt nyílnak

C. mas

 

●●

A levelek fonákán az érzugok nem szakállszőrösek. A fehér virágok lombfakadás után nyílnak

3.

3.

A levelek a fonákon berzedten szőrösek, a termés fekete

C. sanguinea

 

●●

A levelek ± kopaszok, a termés fehér

4.

4.

Legyökeresedő szárú, terjedő tövű cserje

C. stolonifera

 

●●

A vesszők, ágak nem gyökeresednek le

C. alba

II. A virágzatot 4 nagy, fehér fellevél veszi körül (nagy virágzatú somok)

5.

A fellevél kicsípett csúcsú

C. florida

 

●●

A fellevél kihegyezett csúcsú

C. kousa

1. KIS VIRÁGÚ SOMOK

Cornus mas – Húsos som

4–6 méter magasra növő bokor vagy idős korára kisebb fa. Zöldespirosas vesszőiről, gömb alakú virágrügyeiről télen is könnyen felismerhető. Levelei alul az érzugokban fehéren szakállszőrösek. Apró, sárga virágai igen korán, gyakran már februárban kinyílnak, ősszel érő piros termése kellemes savanykás ízű.

Hazája Közép- és Dél-Európa. Magyarországon száraz tölgyesekben, karszterdőkben, bokros déli lejtőkön fordul elő. Szárazságtűrő faj, nyírott sövény nevelésére is alkalmas.

Cornus sanguinea – Veresgyűrűsom

3–4 méter magas, terjedő tövű cserje. Vesszői barnászöldek, a napos oldalon piroslók. Levelei a C. mas leveleihez igen hasonlóak, de fonákukon az érzugokban nincsenek szőrcsomók. Fehér virágai lapos álernyőkben május–júniusban nyílnak, termése apró, fekete.

Hazája Európa. Nálunk lombos erdőkben vagy cserjésekben majd mindenütt előfordul az ártéri erdőktől a karsztbokorerdőkig, ahol különböző ökotípusai alakultak ki. Felhasználása ennek megfelelően történhet. Mivel terjedő tövű, rézsűk megkötésére is alkalmas.

Cornus alba – Fehér som

2–3 méteres, terebélyes cserje. Ágai általában nem gyökeresednek le, sarjakat sem hoz. Kékes- vagy fehéreszöld fonákú levelei a veresgyűrűsoménál nagyobbak, és ernyőszerű, fehér virágzatai annál 1–2héttel később nyílnak. Termése fehér vagy kékesfehér.

Hazája Szibéria, Mandzsúria, Észak-Korea. Kertben a kisebb szárazságot, de a nyirkos talajt is elviseli. Csillogó piros vesszői szép téli díszt adnak. Jól bírja a városklímát és gyorsabban nő, mint a két hazai Cornus faj.

– –

’Elegantissima’, ’Sibirica Variegata’, ’Argenteomarginata’ (’Variegata’) – Levelei fehér szegélyűek, néha fehér foltosak.

– –

’Kesselringii’ – Vesszői télen csokoládébarnák.

– –

’Sibirica’ – Vesszői fénylő korallpirosak.

– –

’Spaethii’ (’Gouchaultii’) – Levelei a kihajtáskor bronzosak, később széles sárga szegélyűek, illetve foltosak.

Cornus fajok

– –

’Westonbirt’ – Az irodalom szerint azonos a ’Sibirica’-val, valójában annak javított változata, még élénkebb vesszőszínnel és erőteljesebb növekedéssel. A tarka levelű fajták a zöld levelűeknél gyengébb növekedésűek és igényesebbek.

Cornus stolonifera – Tarackos som

Az előző fajra annyira hasonlít, hogy magoncait és azok vegetatív szaporulatát gyakran – tévesen – C.alba néven hozzák forgalomba. Legfeltűnőbb különbség, hogy vesszői-ágai földre hajlanak és legyökeresednek, a legalsó ágak pedig néha az avar alatt vízszintesen kúszva, tarackszerűen terjednek tovább.

Hazája Észak-Amerika keleti része.

– –

’Flaviramea’ – Sárgászöld vesszőjű; a tompa piros vesszőjű alapfajnál népszerűbb. Normál kerti viszonyok közé vagy nyirkos talajra való.

– –

’Kelseyi’ – Törpe növésű fajta: alig félméteres, lapított gömb alakú bokorrá nő, vékony korallpiros vesszőkkel. Házikertbe vagy igényes parkba való, levelei foltosodást okozó gombás betegségre érzékenyek.

2. NAGY VIRÁGZATÚ SOMOK

A csoport képviselőinek virágai ugyancsak aprók, de a virágcsomókat négy hatalmas sziromszerű fellevél veszi körül, amelynek színe többnyire fehér, a szelektált fajtáknál néha rózsaszín vagy piros.

Cornus florida – Virágos som

3–5 m magas cserje, hazájában kisebb fa. Matt zöld levelei őszre skarlátvörösre színeződnek. Kicsi, zöldesfehér vagy sárgás virágai 10–12 mm-es fejecskékben májusban nyílnak.

Cornus florida

Cornus, Aucuba és Hedera levéltípusok

A gömbölyded virágzatot kereszt alakban 4 kicsípett csúcsú, 4–5 cm-es, fehér fellevél övezi. 1 cm-es termése skarlátvörös, tojás alakú.

Hazája Észak-Amerika. Humuszos, üde, lehetőleg mészmentes talajba, párás klímába, világos vagy félárnyékos helyre ültessük.

Cornus kousa – Csillagsom

Az előző fajhoz hasonló megjelenésű és igényű, de nagyobbra nő, a fehér fellevelek kihegyezett csúcsúak, és a hosszú kocsányú, gömbölyded termése sötétrózsaszínű. Hazája Japán, Korea.

3. FATERMETŰ SOM

Cornus controversa – Emeleteságú som

5–6 m-es cserje, vagy annál jóval magasabbra növő fa, emeletesen elrendezett, vízszintes oldalágakkal. Szórt állású, nagy levelei ősszel vörösek. Apró, fehér virágai felálló, 6–12 cm-es bogernyőkben júniusban nyílnak. Termése kékesfekete.

Hazája Japán, Kína. Igénye a C. floridaéval megegyezik. Szabad állásba ültessük.

A Cornus nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magvetéssel szaporítják, rétegezés után tavasszal. A C.mastajánlatos egy teljes évig rétegezni, mert elfekszik. A fajták zölddugványozással, a C.alba és C. stolonifera fásdugványozással is szaporítható. A „nagy virágú” somok ritkán és kevés magot hoznak, dugványról nehezen erednek. Igényességük és mészérzékenységük mellett a nehézkes szaporítás a fő oka a kismérvű elterjedtségüknek.

Aucubaceae – Babérsomfélék

Aucuba – Babérsom

Aucuba japonica – Japán babérsom

1–2 m magas, vastag, zöld ágú, örökzöld cserje. Keresztben átellenes, ritkásan, durván fogazott levelei fényes élénkzöldek. Kétlaki növény. Apró, barnászöld virágai a tél végén nyílnak. A nőivarúak piros húsú termése ősszel érik és a következő év tavaszáig (az új virágok nyílásáig) díszít.

Hazája Japán. Nálunk elsősorban mint hidegházi cserepes dísznövény ismert, és csak másodsorban mint szabadba is kiültethető cserje. Páraigényes, mezofiton. Árnyékvédelmet kapjon és lombtakarással teleltessük, mert télen levelei vagy az egész növény is elfagyhat.

– –

’Longifolia’ – Levelei hosszúak és keskenyek.

– –

’Picturata’ – A levéllemez közepén nagy, hosszúkás, aranysárga folt található.

– –

’Variegata’ (’Maculata’, ’Punctata’) – Levelei sűrűn sárgafoltosak, a foltok aprók és egyenlőtlen nagyságúak. A tőalaknál gyakrabban felhasznált, erőteljes növekedésű, nagy levelű. Érdekes módon valamivel jobban elviseli a páraszegény levegőt, mint az alapfaj. Többnyire porzós virágot hoz.

– –

’Crotonifolia’, ’Marmorata’ – A ’Variegata’-hoz hasonlóan sárgafoltos levelű fajták, de nőivarúak: ősztől tavaszig a tarka levelek tövében megjelenő piros termésükkel is díszítenek.

Szaporítása: félfás dugványozás augusztustól októberig hidegágyban vagy január–februárban üvegházban. Magvetés lehetséges, de nem szokásos.

Araliaceae – Borostyánfélék

Hedera – Borostyán

1.

A vegetatív hajtás levelei 10–20 cm-esek, nem karéjosak

H. colchica

 

●●

A vegetatív hajtás levelei 4–10 cm-esek, 3–5 karéjúak

2.

2.

A vegetatív hajtás levelei kupolásan karéjosak. A virágzó hajtás levelei szíves vállúak

H. hibernica

 

●●

A vegetatív hajtás levelei hegyes karéjúak. A virágzó hajtás levelei ékvállúak

H. helix

Hedera helix – Közönséges borostyán

A borostyán a heterofilia klasszikus esete. Az ötkaréjos levelű, fiatalkori, meddő alak a földön kúszva sűrű, örökzöld gyepet alkot, és többnyire árnyékban él. A fák koronájába, sziklára vagy falra léggyökerekkel felkapaszkodva fokozatosan alakul át ékvállú rombos tojásdad levelű, zömök hajtású, időskori alakká. Ez hozza ősszel, szeptember-októberben a gömbös ernyőkben álló, zöldessárga virágokat, a borsó nagyságú, fekete termés tavasszal érik.

Hazája Európa, a Kaukázus. Magyarországon az Alföld kivételével erdőkben gyakori. Igen széles ökológiai határok közt alkalmazható: árnyékos vagy félárnyékos fekvésben a szélsőségesen száraz vagy szélsőségesen nyirkos talajok kivételével jóformán mindenhol megél. Árnyéki gyeppótlónak tömegesen ültetik: hamar sűrű borítást ad. Rendszeres öntözés mellett napon is jól fejlődik, itt azonban nagyon gyomosodik. Kőedényekben is nevelhető. Alkalmas északi falak vagy idős fák törzsének befuttatására.

– –

’Arborescens’ – A vegetatív szaporítással rögzített időskori alakok gyűjtőneve, amelyek torz, gömbölyded, örökzöld bokorrá fejlődnek. Fényigényes. Árnyékban visszaalakul a kúszó, meddő alakká.

– –

’Balkon’ – Tömött gyepet alkotó, sokszorosan elágazó hajtásrendszerű, magyar fajta. Balkonládába kiváló, de gyeppótlónak is igen jó.

– –

’Glacier’ – Közepes méretű leveleinek alapszíne szürkészöld, a széle felé ezüst színű és fehér foltokkal. Télálló.

– –

’Ivalace’ – Fodros szélű, élénkzöld levelei közepes méretűek. Rövid ízközű, kompakt fajta.

– –

’Perint’ – A ’Balkon’ fajtánál valamivel lazább és gyorsabb növekedésű magyar fajta.

– –

’Woerner’ – Fagytűrő és gyors növésű, északnyugat-európai fajta, kerekded levelekkel és feltűnő, fehéres levélerekkel.

A borostyán sok levélváltozatát mint hidegházi cserepes ámpolnanövényt is szaporítják. Ezek közül a zöld levelűek a szabadba is ültethetők, pl. ’Pedata’, ’Sagittifolia’, de igényesebbek az alapfajnál. A tarka levelű fajták, mint szabadföldi növények, esetleg házikertben vagy gyűjteményekben jöhetnek számításba. Egy részük fagyérzékeny, ezért télire lombbal kell takarni őket. A ’Goldheart’ fajta a fagytűrők közé tartozik, levelei viszonylag aprók, középen széles, fénylő, szabálytalan, aranysárga folttal. Függőleges felületek befuttatására való, talajtakarónak kevésbé alkalmas. Hajlamos zöld levelű hajtásokat hozni.

Hedera hibernica (H. helix var. hibernica) – Ír borostyán

Gyors növekedésű faj, kupolásan széles karéjú, kevésbé feltűnő (világoszöld) erezetű levelekkel. Az időskori hajtás levelei szív alakúak, szíves vállúak. Igényesebb, mint a nálunk honos közönséges borostyán.

Hazája Írország. Magyarországon egyre jobban terjed. Talajtakarónak, falak befuttatására ültetik.

Hedera colchica – Kolchiszi borostyán

Talajon elfekvő hajtású, később léggyökerekkel magasra kapaszkodó, örökzöld cserje. Nagy, széles tojásdad levelei többnyire ép szélűek, néha sekélyen távol fogazottak, szíves vállúak, szétdörzsölve zellerillatúak. Kékesfekete termései a közönséges borostyánénál nagyobbak.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia, a Kaukázus. Árnyékos, párás, védett helyet, üde talajt szeret. Kissé fagyérzékeny. Igényeinek megfelelő körülmények között gyorsan nagy felületet befed.

– –

’Sulphur Heart’ – Levelei sárgatarkák.

A Hedera nemzetség szaporítása: A meddő alakot többnyire félfás hajtásdugványról szaporítjuk hidegágyban, ritkábban magvetéssel, tavasszal. A termő alak félfás dugvánnyal szaporítható, de csak serkentőszerrel kezelve gyökeresedik és lassú kezdeti növekedésű.

Aquifoliaceae – Magyalfélék

Ilex – Magyal

1.

A hajtások zöldek, kopaszok

I. aquifolium

 

●●

A hajtások zöldes kékesvörösek, szőrösek

I. × meserveae

Ilex aquifolium – Közönséges magyal

5–15 méter magasra növő, örökzöld cserje vagy tövétől ágas, keskeny kúp alakú fa. Fénylő, bőrszerű levelei öblösen fodros szélűek, nagy, szúrós fogakkal. Az idős példányok ép szélű, tüskétlen leveleket hoznak. Apró, fehér, illatos virágai kétlakiak, május–júniusban nyílnak. Élénkpiros termése tavaszig a növényen marad.

Hazája Észak-Afrikától Nyugat- és Dél-Európán keresztül Észak-Iránig terjed. Páraigényes faj, ezért elsősorban a csapadékos nyugati országrészben alkalmazható. Az ország egyéb területein nagyobb parkokba, árnyékvédelembe telepítsük.

– –

’Alaska’ – Kompakt növésű, viszonylag fagytűrő, dúsan termő, nőivarú fajta.

– –

’Angustifolia’ Alig 3 cm-es levelei keskenyek, egyenletesen fogazott szélűek. Igen lassú növésű fajta. Keskeny, tömött, kúp alakú koronát nevel.

Ilex aquifolium levéltípusok

– –

’Aureomarginata’, ’Argenteomarginata’ – Sárga- és fehértarka levelű fajták. Mint a többi tarka levelű, feltűnő díszt adnak, de lassú növekedésűek és igen páraigényesek.

– –

’Ferox’ – A levél széle és a levél lapja is sűrűn apró tüskés.

– –

’J. C. van Tol’ – Hermafrodita virágú, ezért magánosan telepítve is igen gazdagon termő klón. Levelei csaknem ép szélűek (1–2 foggal).

– –

’Golden van Tol’ – Mint az előző, de lombja sárgatarka, növekedése lassú.

Ilex × meserveae – Kékeslevelű magyal

(I. aquifolium × I. rugosa)

2–3,5 m magas, széles bokrú, örökzöld cserje. Fényes, sötét kékeszöld, 3–6 cm-es levelei nagy szúrós, elálló fogúak. Kétlaki, apró virágai májusban nyílnak. A gömbölyded termések fényes élénkpirosak és tavaszig megmaradnak.

Az USA-ban szelektálták. Az I. aquifoliumnálalacsonyabb és fagytűrőbb, ezért Európa-szerte, így nálunk is terjedőben van. Sok fajtája ismert.

– –

’Blue Angel’ – Nővirágú, bőven termő. Kékes sötétzöld levelei az alapfajénál nagyobbak, hullámosabbak. 1,5 m-es, lassú növekedésű.

– –

’Blue Prince’ – Hímivarú. Sűrű bokrú, fényes sötétzöld lombú. Az I. × meserveae fajták jó porzónövénye. Fagytűrő.

– –

’Blue Princess’ – Nőivarú. Bőven hozza sötétpiros termését. Levelei fénylő kékes-, télen feketészöldek.

Szaporítása: Az Ilex aquifoliumot magvetéssel szaporítjuk (az érés után vagy rétegezést követően tavasszal, hidegágyba). A hibrideket, fajtákat a nyár végén hidegágyba dugványozzuk, vagy télen növényházban, melegtalpon gyökereztetjük.

Ilex levéltípusok

Celastraceae – Kecskerágófélék

Euonymus – Kecskerágó

Lombhullató vagy örökzöld cserjék. A nyár elején vagy közepén nyíló, apró virágaik nem mutatósak. A nemzetség fajainak közös ökológiai tulajdonsága, hogy rosszul tűrik a szennyezett, füstgázos levegőt. Ilyen helyen – különösen, ha ez száraz, meleg levegővel is párosul – elvesztik természetes ellenálló képességüket és a pajzstetvek tömegesen ellepik őket. Ennek következtében még jobban legyengülnek és idővel el is pusztulhatnak. Nagyvárosi klímába ezért nem valók. Különösen érzékeny az E. japonicus. és az E.europaeus, viszonylag ellenálló az E. fortunei var. radicans ellenálló az E. alatus.

Lombhullató kecskerágók levéltípusai

Örökzöld kecskerágók levéltípusai

I. Lombhullató fajok

1.

A levelek szórt vagy örvös állásúak

E. nanus

 

●●

A levelek átellenesek

2.

2.

A hajtások, vesszők sűrűn fekete bibircsesek

E. verrucosus

 

●●

A hajtások, vesszők simák vagy paralécesek

3.

3.

A vesszőkön 2–5mm széles paralécek vannak

E. alatus

 

●●

A vesszőkön legfeljebb 1–2mm-es parás csíkok találhatók

E. europaeus

II. Örökzöld fajok

1.

Felálló ágú cserje

E. japonicus

 

●●

Heverő vagy kapaszkodó szárú cserje

E. fortunei

1. LOMBHULLATÓ FAJOK

Euonymus verrucosus – Bibircses kecskerágó

1–2méter magas, vékony ágú cserje. Vesszői, ágai sűrűn, feketén bibircsesek. Lombja ősszel liláspirosra színeződik. Liláspiros toktermései hamar kinyílnak.

Hazája Dél-Európától a Kaukázusig és Kis-Ázsiáig terjed. Nálunk elsősorban a középhegységi melegkedvelő tölgyesekben, karsztbokorerdőkben fordul elő. Jó szárazság- és közepes árnyéktűrő, lassú növekedésű faj.

Euonymus europaeus – Csíkos kecskerágó

2–5méteres, felálló ágú bokor. Vesszői zöldek, négy, hosszanti irányban futó, barna paraléccel. Lombja ősszel pirosra színeződik. Ősszel nagy tömegben fejlődő rózsaszín vagy piros termése szép díszt ad.

Hazája Európa, Nyugat-Ázsia. Nálunk erdős, bokros helyeken igen gyakori. Közepesen szárazságtűrő.

Euonymus alatus – Szárnyas kecskerágó

Lassan növő, 2–2,5méteres cserje, szétálló ágakkal. Vesszői látványosan széles paralécesek, lombja ősszel világító liláspirosra színeződik. Közepesen szárazságtűrő, a pajzstetű (eddig) nem károsítja.

Hazája Északkelet-Ázsia, Kína.

– –

’Compactus’ – Csak 0,5–0,8m magasra nő.

Euonymus nanus – Törpe kecskerágó

Alacsony, vékony vesszejű cserje, keskeny, szálas levelekkel. Ágai a földre fekszenek és részben legyökeresednek, de a végük 40–80cm magasan felhajlik. Érdekes, barnáspiros virágai május–júniusban nyílnak, termése nagy, rózsaszínű, négybordás tok.

Hazája a Keleti-Kárpátok külső oldalától Nyugat-Kínáig terjed. Igényes és kényes faj. Száraz, napos helyen kiritkul és könnyen elgyomosodik. Félárnyékban a leveleinek egy része zölden telel át.

– –

var. turkestanicus(E. nanus var. koopmanii) – Azalapfajnál erősebb növekedésű változat. Levelei valamivel szélesebbek, szélük nem begöngyölt.

Részben áttelelő vagy örökzöld lombú Euonymus fajok

2. ÖRÖKZÖLD FAJOK

Euonymus japonicus – Japán kecskerágó

Gyors növekedésű, 2–3 méter magas, dekoratív bokor, fénylő sötétzöld, visszás tojásdad levelekkel. Termése halványpiros, lapított gömb alakú.

Hazája Japán. Jó viszonyok közé, védett, félárnyékos helyre ültessük. Szigorú teleken visszafagy, ezért, ha mód van rá, ajánlatos télire betakarni.

A fajt hidegházi cserepes vagy dézsás növényként is igen gyakran termesztik. Sok szép tarka levelű fajtája van (’Albomarginatus’, ’Aureomarginatus’, ’Ovatus Aureus’), ezek a tőfajnál is kényesebbek, házikertbe valók.

– –

’Microphyllus’ – Törpe növésű és kis levelű: 30 centiméter magasra nő, hajtásai vékonyak, levelei alig 1 centiméteresek.

Euonymus fortunei – Kúszó kecskerágó

Levelei az előző faj leveleinél kisebbek, az erek mentén fehéresek. Igen változékony, viselkedése a borostyánéra emlékeztet: fiatal korban legyökeresedő, sűrű gyepet alkot vagy a fák törzsére kapaszkodik, termést csak az időskori, bokrosodó alakjai hoznak. Ezek levele általában szélesebb, merevebb.

Hazája Kína.

Magyarországon különösen a kúszó, fiatalkori alakjait ültetik félárnyékba vagy árnyékba, gyeppótlónak. Üde talajt, párás klímát kíván. Tűző napra ne tegyük, mert télen a levelei lefagyhatnak. Alkalmas alacsony falak, fatörzsek befuttatására.

Fiatalkori alakok

– –

’Blondy’ – Levelei merevek, hullámos felületűek, középen fénylő aranysárga folttal.

– –

’Coloratus’ – Erős növésű kúszó fajta. Levelei nyáron smaragdzöldek, télen liláspiros árnyalatot kapnak.

– –

Emerald’n Gold’ – Középerős növésű, kúszó fajta, levelei smaragdzöldek, széles aranysárga szegéllyel.

– –

’Emerald Gaiety’ – Mint az előző, de a levelei fehér szegélyűek.

– –

var. radicans – Elfekvő vagy léggyökerekkel kapaszkodó geográfiai változat. Levelei kicsik, hosszúkásak, termést alig hoz. Hazája Japán. Nálunk gyeppótlónak régebben ezt használták.

– –

’Sunspot’ – Levelei közepén nagy, hosszúkás, aranysárga folt található

– –

’Variegatus’ (’Gracilis) – Gyűjtőnév: ide sorolják a fehér vagy sárgástarka levelű, elfekvő alakokat.

Megjegyzés: A felsorolt fajták egy idő után időskorivá alakulhatnak, egyre nagyobb levelekkel és néha virággal, terüléssel.

Időskori alakok

– –

’Canadale Gold’ – 1–1,5 m magasra növő bokor, széles tojásdad (majdnem kerek) levelekkel, melyek szélén széles aranysárga sáv található. Törzsre oltott „törpefa” formájában is forgalmazzák.

– –

’Vegetus’ – Szabad állásban felálló ágú bokor, árnyékban, félárnyékban felkúszik a környező tárgyakra. Levelei szélesen elliptikusak vagy tojásdadok, alig feltűnő erezettel. Rendszeresen virágzik és terem. Hazája Japán.

Az Euonymus nemzetség szaporítása: Alombhullatókat többnyire magvetéssel szaporítják érés után. Az E. nanus és az örökzöldek legelterjedtebb üzemi szaporításmódja a nyár végi félfás dugványozás.

Rhamnaceae – Bengefélék

1.

Alevelek párosan átellenesek. A virág négytagú. Rügypikkelyek vannak

Rhamnus

 

●●

A levelek szórt állásúak. A virág öttagú. A rügy csupasz

Frangula

Rhamnus – Benge

Rhamnus cathartica – Varjútövisbenge

6 méter magasra is megnövő, nagy bokor, idősebb korban esetleg többtörzses kis fa. Levelei átellenesek, a hajtás többnyire tövisben végződik. Sárgászöld, jelentéktelen virágai május–júniusban nyílnak, fénylő, fekete, bogyószerű bengetermése ősszel érik.

Rhamnus levéltípusok

Hazája Eurázsia. Nálunk főleg melegkedvelő tölgyesekben fordul elő. A szárazságot közepesen tűri. Elsősorban tájfásításra, extenzív parkokba vagy védőerdősávok lezárására való.

Szaporítása: Magvetés ősszel vagy rétegezés után tavasszal, szabadba.

Frangula – Kutyabenge

Frangula alnus (Rhamnus frangula) Közönséges kutyabenge

2–3 méteres, tövistelen bokor vagy bokorfa, szórt állású, visszás tojásdad levelekkel. Zöldes, apró virágai májustól júliusig folyamatosan nyílnak. Termése először piros, majd megfeketedik.

Hazája Észak-Afrikától Európán keresztül Nyugat-Ázsiáig terjed. Magyarországon nyirkos talajú erdőtársulásokban vagy savanyú talajú tölgyesekben él vadon. Nedves, nyirkos helyekre, vízpartra alkalmas.

Szaporítása: Magvetés ősszel, érés után vagy rétegezve tavasszal a szabadba.

Vitaceae – Szőlőfélék

Parthenocissus – Vadszőlő

Elsősorban a lombjukkal díszítő, erőteljes növekedésű kúszó cserjék. Apró zöldes vagy zöldessárga virágaik a nyár folyamán nyílnak, a termés kékesfekete.

1.

A levelek egyszerűek, csak a magoncok legalsó levelei 3 levélkéjűek

P. tricuspidata

 

●●

A levelek 5 levélkéjűek

2.

2.

A kacsok 5–8 ágúak, a végükön tapadókorong van

P. quinquefolia

 

●●

A kacsok 3–5 ágúak, a végükön tapadókorong nincs

P. inserta

Parthenocissus levéltípusok

Parthenocissus tricuspidata – Repkényszőlő

Tapadókorongokkal 10–15 méter magasra kapaszkodó cserje. Világoszöld levelei jellegzetes háromkaréjúak, ősszel fénylő narancs- vagy skarlátvörösre színeződnek. (A fiatal magoncok legalsó levelei hármasak, majd széles tojásdadok.) Apró, sárgászöld virágai a levelek takarásában június–júliusban nyílnak. Borsónyi bogyói hamvas kékesfeketék.

Hazája Kína, Japán.

– –

’Veitchii’ – Elterjedt fajta, nálunk az épületek, falak befuttatására leggyakrabban alkalmazott vadszőlő. Ágainak többsége vízszintes irányban fut, s a növény egy-egy függőleges hajtással szinte emeletenként halad egyre feljebb. Napos fekvést, normál talajviszonyokat kíván. Árnyékos falra futtatva időnként visszafagy.

Parthenocissus quinquefolia – Tapadó vadszőlő

10–15 méter magasra is felkúszó, tapadókorongokkal kapaszkodó cserje. Levelei tenyeresen osztottak, 5 levélkével, ősszel mély bíborpirosra színeződnek. Árnyékos vagy félárnyékos fekvésbe, jó vízellátású talajba ültessük. Napos helyen viszonylag alacsony marad. Felhasználható északi falak, sziklák, fatörzsek befuttatására. Mivel főleg függőleges irányban terjed, panelházak ablaktalan tűzfalainak eltakarására különösen alkalmas.

– –

var. engelmannii – Gyakran ültetett változat, a típusénál kisebb és keskenyebb levélkékkel.

Parthenocissus inserta – Közönséges vadszőlő

Lombja és termete az előző fajra hasonlít, de a kacsokon nincs tapadókorong és valamivel alacsonyabbra nő. Tápdús, üde földbe, vagy víz közelébe, nyirkos talajra való. (Ártereken, patakok mentén nálunk is gyakran kivadul.) Mivel kacsokkal kapaszkodik, csak támrendszerre futtatható.

Az előző fajjal együtt Észak-Amerikából származik.

A Parthenocissus nemzetség szaporítása: A magvetés lehetséges mód, de ritkán alkalmazzák. A P.quinquefolia és a P.inserta fásdugvánnyal jól szaporítható. A P.tricuspidatat január–márciusban üvegházban oltják P. quinquefolia vagy P. inserta gyökérdarabjaiba, gyökeres vagy sima fásdugványaira vagy magoncaira. A ’Veitchii’ fajta speciális magyar technológiával, hajtásdugványozással is gyökereztethető.

Elaeagnaceae – Ezüstfafélék

1.

A levelek szálasak vagy keskeny lándzsásak. A csészelevelek száma 2

Hippophaë

 

●●

A levelek lándzsásak vagy tojásdadok. A csészelevelek száma 4

Elaeagnus

Elaeagnus – Ezüstfa

1.

A levelek fonáka csak ezüstös pikkelyszőrös. A termés lisztes húsú, ezüstös vagy barnás

E. augustifolia

 

●●

A levelek ezüstös fonáka elszórtan barna pikkelyes. A termés lédús, vörös

E. umbellata

Elaeagnus angustifolia – Keskenylevelű ezüstfa

Kezdetben gyors növekedésű nagy bokor, ami idővel 5–15 méter magas, ferde törzsű fává nő. Ágai tövisesek, a hajtások ezüstösek. Az alacsonyabb típusok gyakran gyökérsarjakkal terjednek. Hosszúkás vagy lándzsás levelei felül fénytelen zöldek vagy fehéresek, a fonákon ezüstfehérek. Apró, bódító illatú, sárga virágai a levelek hónaljában május–júniusban nyílnak. Termése ezüstös, majd idővel kissé megbarnuló, lisztes húsú csontár.

Elaeagnus,Hippophaë és Periploca levelek

Hazája a Földközi-tenger környékétől Mongóliáig terjed. A tengerparti sós mocsarak, a közép-ázsiai szoloncsákos szikes puszták pionír fája. Hasonló viszonyok között Magyarországon is meghonosodott és kivadult: az Alföld mély fekvésű szikesein (Békéscsaba könnyékén) vagy a Velencei-tavat övező szikesedő, nyirkos lapályokon. Erdősávok lezárására tömegesen ültetik. Erősen fényigényes, egyébként jóformán mindent kibír: a sovány, száraz, homokos vagy köves talajt, a magas talajvizet, az erős sziket, a szennyezett levegőt. Gyökerén mikroorganizmusok élnek, amelyek megkötik a levegő nitrogénjét. Kiváló várostűrése ellenére utcafásításra sajnos nem alkalmas, mert törzse elhajlik vagy eldől. Jól metszhető, szép, magas élősövény nevelhető belőle.

Elaeagnus umbellata – Pirostermésű ezüstfa

3–4 méteres, tövistelen vagy néha tövises ágú bokor, az előző fajnál kisebb és keskenyebb levelekkel. Sárga, illatos virágai május–júniusban nyílnak. Ősszel apró, piros termései a vesszőket teljes hosszukban elborítják és intenzív díszt adnak.

Hazája Kelet-Ázsia. Napos fekvést, közepes vízellátást és humuszos, lehetőleg savanyú talajt kedvel. A magas mésztartalomra érzékeny.

Az Elaeagnus nemzetség szaporítása: Magvetés (rétegezés után) tavasszal a szabadba.

Hippophaë – Homoktövis

Hippophaë rhamnoides – Közönséges homoktövis

3–6 méter magas, gyökérsarjakkal terjedő, tövises ágú bokor vagy kis fa. Keskeny levelei felül szürkészöldek, alul ezüstfehérek. Jelentéktelen, kétlaki virágai a lombfakadás előtt, áprilisban nyílnak. A nőpéldányokon tömegesen fejlődő, fénylő narancssárga, bogyószerű, húsos csontártermése augusztustól díszít. Vitaminokban gazdag, ezért mint gyümölcsnövényt is termesztik.

Hazája Európától Észak-Kínáig terjed. Hazánkban néhol a Dráva és a Duna árterén, folyó menti hordalékon vagy homokon fordul elő. Védett! Laza, közepes vízellátású talajt, napos fekvést kíván. Ha a talajvizet eléri, sovány futóhomokon is megél. Mivel terjedő tövű, nagy foltokba ültessük a hím- és nőpéldányokat vegyesen.

Szaporítása: Magvetés tavasszal, fás- vagy gyökérdugványozás.

Asclepiadaceae – Selyemkórófélék

Periploca – Fatekercs

Periploca graeca – Görögtekercs

Csavarodó szárával 10 –15 méterre is felkapaszkodó cserje. Sima, hengeres hajtásai tejnedvet tartalmaznak. 4–10 cm-es, tojásdad vagy lándzsás levelei fénylő sötétzöldek, simák. Belül ibolyásbarna, kívül sárgászöld, augusztusban nyíló virágai érdekesek, de nem túl mutatósak. Termése hosszú, hengeres, sokmagvú tüsző.

Hazája Dél-Európa, Kis-Ázsia, ahol a vizeket kísérő galériaerdők liánnövénye. Nyirkos talajt vagy legalább normál, közepes víz- és tápanyagviszonyokat kíván. Ilyen helyen gyors növekedésű, pusztuló fák hatásos eltakarására is alkalmas.

Szaporítása: fás-, esetleg zöIddugványozás.

Periploca graeca

Oleaceae – Olajfafélék

A család alább tárgyalt képviselői parkjainkban tömegesen ültetett fák vagy cserjék. Közepes igényű növények. Gyors kezdeti növekedésűek. Sekélyen elhelyezkedő bojtos gyökérrendszerükkel jól bírják az átültetést, viszont faiskolában a gyomirtó vegyszerekre érzékenyek.

1.

A termés száraz falú

2.

 

●●

A termés húsos

4.

2.

A termés lependék (szárnyas)

Fraxinus

 

●●

A termés nem szárnyas

3.

3.

A virágok sárgák. A hajtások üreges vagy rekeszes belűek

Forsythia

 

●●

A virágok nem sárgák. A hajtások bele tömött, fehér

Syringa

4.

A levelek egyszerűek

Ligustrum

 

●●

A levelek összetettek

Jasminum

Fraxinus – Kőris

Gyors növekedésű, középes vagy nagytermetű fák. Leveleik páratlanul szárnyasan összetettek. Hazájukban valamely klímazonális öv előfutár fajai. A fontosabb Fraxinus fajok fajtáinak összehasonlítása a 9. táblázatban található.

1.

A rügy barna

3.

 

●●

A rügy más színű

2.

2.

A rügy fekete

F. excelsior

 

●●

A rügy szürke

E. ornus

3.

A hajtás és a levélgerinc szőrös

E. pennsylvanica

 

●●

A hajtás és a levélgerinc kopasz

4.

4.

A levélkék tojásdad lándzsásak vagy tojásdadok, ép szélűek

E. americana

 

●●

A levélkék keskeny lándzsásak, a szélük élesen fűrészes

E angustifolia subsp.pannonica

1. LOMBFAKADÁS ELŐTT NYÍLÓ, JELENTÉKTELEN VIRÁGÚ FAJOK

Fraxinus excelsior – Magas kőris

20–30 méter magas fa, fekete rügyekkel. Levelei 9–11 levélkéjűek, melyek széles lándzsásak vagy lándzsásak. Virágtakaró nélküli, nem feltűnő virágai lombfakadás előtt, áprilisban nyílnak. Lependéktermésük 3–4,5 cm hosszú.

Hazája Európa, Nyugat-Ázsia. Nálunk hegyvidéken, hárs-kőris sziklaerdőben, bükkösökben, gyertyánosokban, szurdokerdőkben él. Némi szárazságot még elvisel, a városi levegőre sem túl kényes. Szép törzset nevel és jól tűri az átültetést. A kisebb járműforgalmú helyeken jó utcai sorfa. Lombja ősszel többnyire zölden hull le.

– –

’Aurea’ – Levelei kihajtáskor és augusztustól a lombhullásig világos aranysárga színűek. Vesszői és fiatal ágai sárgák. Gyenge növekedésű.

– –

’Jaspidea’ – Hasonlít az ’Aurea’ fajtára, de erősebb növekedésű. Vesszői sárga alapon zölddel sávozottak.

– –

’Diversifolia’ (F. e. f. heterophylla) – Levelei egyszerűek vagy néha hármasan összetettek, koronája tömött tojásdad alakú.

– –

’Pendula’ – Ágai széles ívben lehajlanak. Nem igazi „szomorú” változat, mert idős korára elég terebélyesre és magasra nő.

– –

’Heterophylla Pendula’ – Termete mint a ’Pendula’ fajtáé, de levelei egyszerűek vagy hármasak.

A fentieken túl megjelentek már hazánkban az új nyugat-európai fajták is. Ilyenek például az ’Altena’, az ’Atlas’, az ’Eureka’ vagy a ’Westhof’s Glorie’, melyek értékét a gyors és erőteljes torzsnevelés, az „átmenő sudár”, az egészséges, sötétzöld lombozat és az alapfajénál valamivel tömöttebb, egyöntetű koronaforma adja. Többségük nem hoz termést.

A Fraxinus escelsior fajták összehasonlítása a 9. táblázat után található.

Elaeagnus, Fraxinus és Sambucus habitusok

Fraxinus angustifolia subsp. pannonica – Magyar kőris

(F. a. subsp. danubialis)

F. excelsiorhozhasonló termetű fa, de hajtásai és vesszői vékonyak, a levélkék feltűnően keskenyek (keskeny lándzsásak). Rügyeik barnák.

Hazája a Kárpát-medence síkságai, a Bécsi-medence, a Morvamező, Nyugat-Ukrajna. Nálunk síkvidéken, álló- vagy folyóvizek mentén, ligeterdőkben vagy láperdőkben Qaercus roburral, Ulmus laevisszel, Almusglutinosaval állományképző táj. Vizes talajt kedvel (a pangó vizet is bírja), de átlagos vízellátás mellett megél, sőt némi szárazságot is elvisel. A városi klímát – meglepő módon – jól viseli. Lombja ősszel szépen színeződik.

– –

’Raywood’ – A F.angustifolia alakkörből származó. Ausztráliában szelektált és Angliában forgalomba hozott fajta. Tömött tojásdad koronát nevel, merev, felálló oldalágakkal. Nem hoz termést és lombja ősszel fénylő liláspirosra színeződik.

A Fraxinus angustifolia fajtákösszehasonlítása a 9. táblázat után található.

Fraxinus americana – Fehér kőris

20–30 méteres fa, rügyei ugyancsak rozsdabarna színűek, de a hajtások és vesszők normál vastagságúak, a levélkék szélesek, tojásdad lándzsásak vagy elliptikusak. Hajtásai és a levélgerinc kopaszak.

Hazája Észak-Amerika. Sudár termetű, szép, fénylő barnásvörös vagy sárga őszi lombszínt adó faj. Jó vízellátású vagy nyirkos talajra ültethető. Új amerikai fajtái, az ’Autumn Purple’ és az ’Urbanite’ még kipróbálás alatt vannak. Előnyük az élénk őszi lombszín és a jó faiskolai növekedés.

A Fraxinus americana fajták összehasonlítása a 9. táblázat után található.

Fraxinus levéltípusok

Fraxinus pennsylvanica – Amerikai kőris

Az előző fajnál valamivel alacsonyabbra (15–20 méterre) nő. Sudaras, széles koronájú, kissé lehajló ágú. Hajtásai és a levélgerinc szőrösek. A vastag levélkék felül sötét-, a fonákon fehéreszöldek.

Hazája Észak-Amerika. Nálunk régebben elég elterjedten, ma már ritkábban használják erdősítésre a második-harmadik koronaszintben. A Duna és a Tisza árterén kivadulva is megtalálható. Nyirkos, de üde talajra, mozgó víz mellé való. A pangó vizet nem tűri. Szárazabb helyen, sőt gyenge sziken is megél, de itt kimondottan csúnya lesz: lassan nő, hamar termőre fordul, s azután erősen gyomosít.

Az új amerikai és nyugat-európai fajták, mint a ’Patmore’ vagy a ’Zundert’, nálunk még az előzetes elszaporítás és kipróbálás stádiumában vannak. Az alapfajtól a F. excelsior új fajtáinál felsorolt tulajdonságokban különböznek, némelyikük lombja pedig ősszel szép pirosra színeződik. Mind a F. americana, mind a F: pennsylvanica hátránya, hogy lombjuk két héttel korábban lehull, mint az európai kőriseké.

A Fraxinus pennsylvanica fajták összehasonlítása a 9. táblázat után található.

2. VIRÁGOS KŐRIS

Fraxinus ornus – Virágos kőris, mannakőris

8–10 méteres fa, jellegzetes gömbölyded vagy ernyőszerűen ellaposodó koronával. Rügyei szürkék (esetleg kissé vörhenyesek), molyhosak. Lombja ősszel lilásvörösre vagy narancssárgára színeződik.

Hazája Dél-Európa, Kis-Ázsia. Nálunk karsztbokorerdőkben, meleg, sziklás-köves lejtőkön él vadon. A legszárazságtűrőbb fák egyike, amely májusban a lombfakadás idején intenzív virágdíszt is ad. Napos, meleg fekvést, laza talajt kedvel.

– –

’Mecsek’ – Magyar nemesítésű fajta, az első valódi gömbkőris: sűrű, szabályos koronával és egészséges, mélyzöld lombozattal.

A Fraxinus nemzetség szaporítása: Magvetés érés után (a F. excelsior magja többnyire elfekszik). A fajtákat az alapfaj magoncára szemzik a nyár végén vagy tavasszal oltják.

Forsythia – Aranycserje

Lombhullató cserjék, keresztben átellenes, többnyire egyszerű, ritkábban hármas levelekkel. Nagy, sárga virágaik lombfakadás előtt a vesszők teljes hosszában március–áprilisban nyílnak. A párta 4 cimpájú. Termésük 2 kopáccsal nyíló, rövid, hegyes csúcsú tok. Rendkívül népszerű díszcserjék.

Nálunk három kelet-ázsiai alapfajjal és azok hibridjeivel találkozhatunk.

1.

A hajtás belül üres, csak a csomóknál tömör

E. suspensa

 

●●

A hajtás az ízközökben belül rekeszes

2.

2.

A hajtás belül a csomóknál tömör, az ízközökben rekeszes, néha üres. A levél a hosszúhajtásokon többnyire hármas

F. × intermedia

 

●●

A hajtás belül teljes hosszában rekeszes, a levél egyszerű

3.

3.

A hajtás hengeres, sárga. A levél széles tojásdad

E. ovata

 

●●

A hajtás négyélű, zöld. A levél lándzsás

E. viridissima

Forsythia suspensa – Közönséges aranycserje

Az alapfajok közül eleinte ezt az aranycserjét ültették.

Két változata ismert:

– –

var. fortunei – 3 m-es, erős növekedésű, felfelé törő ágú. Levelei a hosszúhajtásokon többnyire hármasak vagy szárnyasan hasogatottak. Kicsi virágai 1–2-esével állnak.

– –

var. sieboldii – 2 m-re növő, vékony, lehajló, legyökeresedő vesszőjű. Levelei mindig egyszerűek, nem tagoltak. Virágai többnyire egyesével állnak.

Hazája Kína. Mindkét változat kevés és kicsi virágot hoz, ezért ma már nem termesztik, de régi parkokban még előfordul.

Forsythia viridissima – Zöldkérgű aranycserje

Ágai felállóak, levelei a hosszúhajtásokon is egyszerűek.

Hazája Kína. Késői virágzása és fagyérzékenysége miatt szorult vissza.

– –

’Weber’s Bronx’ – Törpe növésű, alig 60 cm magas.

Forsythia levéltípusok

Forsythia ovata – Koreai aranycserje

Alacsony (1–1,5 m) termetű, keveset, de korán virágzó cserje.

Hazája Korea. Fajtái a más fajokénál alacsonyabbak (1,5–2 m) és kb. 1 héttel korábban nyílnak.

– –

’Tetragold’ – Sötét okkersárga virágú, gazdagon nyílik.

Forsythia × intermedia – Hibrid aranycserje

(F. suspensa × F. viridissima)

A fajták a vad szülőfajoktól gazdagabb virágzásukkal különböznek. Ma ezeket ültetik a legelterjedtebben. 2–3 m magasra nőnek:

– –

’Beatrix Farrand’ – Tetraploid fajta: viszonylag kevés, de igen nagy, okkersárga virágot és vaskos leveleket hoz.

– –

’Golden Tide’, ’Weekend’ – 1 m-re nőnek.

– –

’Lynwood’, ’Goldzauber’ – Virágaik sötét aranysárgák.

– –

’Minigold’ – 1,4–1,6 m magas, gömbölyded bokor.

– –

’Primulina’ – Kissé zöldes aranysárga virágú.

Az aranycserjék közepes igényű, sokhasznú növények, csaknem minden, nem túl száraz talajon szépen díszlenek, napon vagy félárnyékban.

A Forsythia nemzetség szaporítása: Fás- vagy zölddugványozás.

Syringa – Orgona

1.

A virágzat a vesszők oldatrügyeiből fejlődik

2.

 

●●

A tövénél leveles virágzat a hajtás csúcsán fejlődik

3.

2.

A levélváll szíves vagy levágott

S. vulgaris

 

●●

A levél ékvállú

S. × chinensis

3.

A levél 2–4cm-es

S. meyeri

 

●●

A levél 6–12cm hosszú

S. josikaea

Syringa vulgaris – Közönséges orgona

3–7 méterre növő, tarackokkal terjedő tövű, nagy bokor, idővel kisebb fa. Felálló vesszőin csak a legfelső 1–2,ritkán 3 rügypárból fejlődik virág, amely április végén, májusban nyílik. Az alapfaj orgonalila virágú, a kerti fajták színe a hófehértől a feketés sötétliláig a legkülönbözőbb (még sárga is van közöttük), a virágok egyszerűek vagy teltek.

Hazája a Balkánon van. Először a törökök ültették kertekbe, tőlük került a keresztény Európába. Török nevéből (leilak) származik a lila szín neve sok európai nyelvben.

Az egyszerű virágúak akedveltebbek: sötétlila az ’Andenken an Ludwig Späth’ és a ’Negro’, fehér a ’Mme Florent Stepman’.

A telt virágú fajták csapadékos időben hamar rozsdásodnak a sok apró szirom között megálló víztől. Fehér a ’Mme Lemoine’, lila a ’Charles Joly’.

Az alapfaj a szárazságot jól tűri, rézsűk megkötésére is alkalmas, mert tarackol. Száraz helyen, öntözés nélkül azonban nem díszít: sokszor már augusztusban lehull a lombja. A fajták jó kerti viszonyok között fejtik ki díszértéküket. Egy-egy csoportba csak egy fajtát ültessünk, mert az egymáshoz túl közel, vegyesen telepített színek elnyomják egymást.

Syringa × chinensis – Kínai orgona

Neve félrevezető, ugyanis Franciaországban jött létre a S.vulgaris és a S. persica kereszteződésével. 3–5méteres, sűrűn ágas bokor, vesszőin a legfelső 3–6rügypárból fejlődik virágzat. Leveles hajtása a közönséges orgonáéra hasonlít, kicsiben. Virágzatai egyenként kisebbek, de az 5–8virágzat összessége együtt nagyobb, mint az előbbi fajé, enyhén illatosak. Normál talajviszonyok közé való.

– –

’Saugeana’ – Középlila színű, igen nagyméretű virágzatokat hoz.

Syringa meyeri – Törpe orgona

Lassú és tömött növekedésű, 1,5–2 m magasságot elérő bokor, apró, széles, tojásdad levelekkel. Illatos, lilás virágai többszörösen összetett, szabálytalan bugákban nyílnak május közepén. Hazája Kína.

Syringa levéltípusok

– –

’Palibin’ – Nagy bugájú, rózsaszín virágú. A faiskolák ezt a fajtáját szaporítják. Közepes igényű, főleg házikertbe való.

Hasonló megjelenésű és termetű, de valamivel nagyobb levelű az ugyancsak Kínából származó S. microphylla – kislevelű orgona, amelynek ’Superba’ fajtája van időnként forgalomban. A másodvirágzásra hajlamosak.

Syringa microphylla ’Superba’

Syringa josikaea

Syringa josikaea – Jósika-orgona

3–4 méteres, Felálló ágú cserje, hosszúkás és mindkét végén hegyes levelekkel. Jellemző sajátossága, hogy virágzatát 1 db csúcsrügyből, kevés levelű hajtás végén hozza. Az enyhén illatos, rózsaszíneslila virágok ezért a közönséges orgonáénál 1–2 héttel később, május második felében nyílnak. Nem ad olyan szép díszt, mint a közönséges orgona, ezért közkertben ritkán találkozunk vele. Jó kerti viszonyokat kíván, bírja a nyirkos talajt is.

Hazája a Keleti-Kárpátokban és Galíciában van. Nyirkos, párás völgyekben élő reliktum faj. Legközelebbi rokonai a Himalájában találhatók.

Megjegyzés: Nálunk néha a Jósika-orgona kelet-ázsiai rokonait is ezen a néven telepítik, amelyek az említett fajtól csak igen nehezen különböztethetők meg.

A Syringa nemzetség szaporítása: Az alapfajokat magról vetik, ősszel vagy tavasszal, hidegágyba. A S. × chinensis fás- és zölddugvánnyal is szaporítható. A S. vulgaris fajtákat többnyire saját magoncokra szemzik, az oltványokat mélyre kell ültetni, hogy a nemes rész legyökeresedjen, és az alany elpusztuljon. Az előtörő vad sarjak ugyanis sok gondot okoznak („elfajzik” az orgona). Egyre keresettebb ezért a nemes gyökerű kerti orgona, amit mikroszaporítással vagy a virágzás idején megszedett zölddugvánnyal szaporítanak.

Ligustrum – Fagyal

Elsősorban a lombjukkal díszítő tömegcserjék, egyszerű, ép szélű, keresztben átellenes levelekkel. Apró, fehér virágaik június–júliusban a hajtások csúcsán nyílnak. Termésük többnyire fekete vagy kékesfekete bogyó.

1.

A fiatal hajtások kopaszak

L. ovalifolium

 

●●

A fiatal hajtások szőrösek

2.

2.

A pártacső rövidebb, mint a pártacimpák

L. vulgare

 

●●

A pártacső háromszor hosszabb a pártacimpáknál

3.

3.

A csésze és a kocsány kopasz

L. amurense

 

●●

A csésze és a kocsány szőrös

L. obtusifolium

Ligustrum vulgare – Közönséges fagyal

3–4 méteres, terjedő tövű, felálló ágú cserje. Fiatal hajtásai finoman szőrösek. Levelei lándzsásak vagy keskeny hosszúkásak, védett helyen néha áttelelnek. Illatos virágai június–júliusban nyílnak. Termése fénylő fekete, gömb alakú.

Hazája Észak-Afrika, Európa, Kis-Ázsia. Nálunk erdőkben, cserjésekben gyakori. Igénytelen, jó szárazságtűrő faj, gyakran ültetett sövénycserje. Rézsűk megkötésére is alkalmas.

– –

’Atrovirens’ – Erősen felfelé törő növekedésű. Lombja nyáron sötétzöld, ősszel barnásra színeződik és úgy telel át.

– –

’Atrovirens Compacta’ – Mint az előző, de alacsonyabb, tömöttebb bokrú.

– –

’Atrovirens Select’ – Mint az előző, de lombja zölden telel át.

– –

’Chlorocarpum’ – Zöldessárga termésű, a típusnál tömöttebb növekedésű.

– –

’Lodense’ – Lassú és kompakt növésű fajta. Idővel max. 1,5 m-re nő. Lombja többnyire áttelel. Alacsony sövénynek nyírás nélkül is alkalmas.

– –

’Pyramidale’ – Mereven felálló ágú oszlopforma, vaskos levelekkel és zöldessárga terméssel.

Ligustrum ovalifolium – Széleslevelű fagyal, télizöld fagyal

2–5 méteres, sűrű, felálló ágú bokor. Fénylő, sötétzöld levelei szélesebbek és kissé merevebbek a L.vulgare leveleinél, többnyire szabályos ellipszis alakúak, enyhe télen zölden maradnak egész tavaszig. Termése tompa fekete vagy ólomszürke, kissé hosszúkás.

Hazája Japán. Nálunk gyakran ültetik, elsősorban sövénynek. Közepesen szárazságtűrő faj, napos vagy félárnyékos fekvést kedvel. Napon a levele a tél közepére rendszerint lefagy vagy leszárad. Igen szigorú teleken a vesszők is károsodhatnak.

– –

’Aureum’ – Fajtájának levelei sárgatarkák vagy teljesen sárgák. Kiméra jellegű, igen hajlamos a visszazöldülésre.

– –

’Góliát’ – Gyors, erős növekedésű fajta. Magas (max. 3 m) sövénynek vagy törzses, nyírott koronájú, dézsában is tartható fácskának alkalmas. Magyar fajta.

– –

’Nünü’ – Igen lassan, max. 1,5 m-re növő, sűrűn elágazó, gömbölyded bokrú, gazdagon nyíló cserje. Kevés nyírással alacsony sövény nevelhető belőle. Magyar nemesítésű.

Ligustrum amurense – Amuri fagyal

3–4 méteres, mereven felfelé törő ágú cserje. Lombos állapotban igen hasonlít a L.ovalifoliumra, de fiatal hajtásai az előző faj kopasz hajtásaival ellentétben szőrösek. Levele ősszel lehullik.

Hazája Észak-Kína. Kisebb szárazságot elviselő mezofiton, amely az előző fajnál lényegesen fagytűrőbb.

Ligustrum obtusifolium – Tompalevelű fagyal

A Japánból származó alapfajjal viszonylag ritkán, gyűjteményekben találkozunk.

– –

var. regelianum – Puha hajtásai és vékony vesszői erősen szőrösek. Szőrös fonákú levelei a hajtásokon szabályosan két sorban állnak. Lombja ősszel kékeslilára színeződik. Termései aprók, tompa feketék, sörétszerűek. Közepesen szárazságtűrő, igénytelen faj, kiváló sövénycserje.

– –

’Őszi Bíbor’ – 2 méter magas, vízszintesen álló oldalágú, szép őszi lombszínt adó, magyar nemesítésű fajta.

A Ligustrum nemzetség szaporítása: Magvetés ősszel, vagy rétegezés után tavasszal a szabadba. Fásdugványozás, zölddugványozás.

Ligustrum, Jasminum és Sambucus levéltípusok

Jasminum – Jázmin

A nemzetség tagjai többségükben trópusi-szubtrópusi cserjék, illetve kúszócserjék. Egyes fajok (J. grandiflorum, J. sambac) erősen illatos, fehér virágjából illóolajat párolnak. Az alább ismertetett fagytűrő fajok sárgán nyílnak, nem vagy csak alig illatosak.

1.

A levelek hármasak

J. nudiflorum

 

●●

A levelek 5–7levélkéjűek

J. humile

Jasminum nudiflorum – Téli jázmin

1,5–2 méterre is megnövő, de többnyire ennél alacsonyabb, szétterülő ágú cserje, átellenes, hármasan összetett levelekkel. Zöld vesszői jellegzetesen négyszögletűek, földig hajolva meggyökeresednek, majd ívesen tovább nőnek. A növény, ha van mire támaszkodnia (sűrű ágú cserje, rézsű oldala), 3–4 méter magasra is felkúszik. Sárga virágai a tél végétől áprilisig nyílnak.

Hazája Kína. Mezofiton. Félárnyékba telepítsük, mert napon már sokszor decemberben nyílni kezd, és a rákövetkező hidegben a virágok lefagynak.

Jasminum humile – Télizöld jázmin

1,5–2méteres, vastag vesszőjű, gömbölyded bokor. Sötétzöld levelei vaskosak, 5–7(ritkán 3) levélkéjűek, páratlanul szárnyaltak. Védett fekvésben zölden telelnek át. Sárga, enyhén illatos virágai június–júliusban nyílnak.

Hazája Nyugat-Kína. A télálló Jasminum fajok közül talán ez a legszebb. Védett, meleg fekvést, laza, de tápdús talajt kíván. Szigorú teleken lombja és a fiatal hajtások esetleg lefagynak.

– –

’Revolutum’ – Erősebb növekedésű, nagyobb és több virágú. A levélkék száma 5–7.

A Jasminum nemzetség szaporítása: fás- és zölddugványozás.

Caprifoliaceae – Loncfélék

A család alább tárgyalt nemzetségei és fajai az erdők cserjeszintjében vagy peremrészein élnek a hazánkéhoz hasonló klimatikus viszonyok között. Nagy részük ezért edzett tömegcserje, széles körű kertészeti elterjedéssel.

1.

A levelek páratlanul szárnyasan összetettek

Sambucus

 

●●

A levelek egyszerűek

2.

2.

A termés húsos vagy száraz csontár vagy bogyó

3.

 

●●

A termés tok

5.

3.

A virágok sokvirágú bugában vagy bogernyőben állnak. A termés egy magvú

Viburnum

 

●●

A virágzat más. A párta harang alakú, csöves vagy tölcséres. A termés 2vagy több magvú

4.

4.

A virágok kicsinyek, fürtben, füzérben vagy csomóban állnak

Symphoricarpos

 

●●

A virágok a levélhónaljban párosával, a kúszó fajok többségénél örvszerűen hatosával helyezkednek el. A termés több magvú

Lonicera

5.

A termés erősen szőrös, kicsi, tojás alakú, egy magvú tok

Kolkwitzia

 

●●

A termés hosszúkás, kopasz, több magvú tok

Weigela

Sambucus – Bodza

1.

A vesszők bele fehér, a termés fekete

S. nigra

 

●●

A vesszők bele barna, a termés vörös

S. racemosa

Sambucus nigra – Fekete bodza

4–6méteres bokor vagy zömök, több törzsű kis fa. Vesszői lenticellásak, fehér belűek. Csontfehér, illatos virágai június–júliusban nyílnak. A termés fekete, ehető.

Hazája Észak-Afrikától Európán keresztül Nyugat-Ázsiáig húzódik. Magyarországon a nagyon száraz és a nagyon hűvös, nyirkos helyek kivételével majd mindenhol előfordul (akácosban is!), különösen üde, tápdús talajokon. Nitrogénkedvelő, de alapjában véve nem túl igényes faj. Hátránya, hogy nagyon szeretik a levéltetvek. Karakteres emberkísérő (falumúzeumok portáin szinte mindig megjelennek).

– –

’Albovariegata’ – A levélkék fehéren tarkázottak.

– –

’Luteovariegata’ – A levélkék kihajtáskor aranysárgák, később világossárga foltosak és csíkosak.

– –

’Aureomarginata’ – A levélkék sárga szegélyűek. E három tarka levelű fajta kissé páraigényes, elsősorban félárnyékba való.

– –

’Laciniata’ – Levélkéi szeldeltek. A leggyakrabban ültetett fajta.

Sambucus racemosa – Fürtös bodza

2–3méteres cserje. Vesszői simák, barna belűek. Virágai zöldessárgák, tömött, hosszúkás fürtben a lombfakadás idején, áprilisban nyílnak, a vörös termés mérgező.

Hazája Európa, Nyugat-Ázsia. Nálunk a bükkösök övében, erdők szélén, tisztásain fordul elő. Június végétől színesedő skarlátpiros terméscsomóival intenzív díszt adó, de igényes faj. Száraz helyen a termés hamar lehullik vagy ki sem fejlődik.

A Sambucus nemzetség szaporítása: fásdugványozás vagy magvetés érés után.

Viburnum – Bangita

I. Lombhullató fajok

1.

A rügyek csupaszak, gyakran szőrösek. A hajtások és a levelek többnyire sűrűn csillagszőrösek

5.

 

●●

A rügyeket pikkelyek fedik. A hajtások és a levelek nem vagy csak gyengén szőrösek

2.

2.

A levelek 3–5karéjúk

V. opulus

 

●●

A levelek épek, nem karéjosak

3.

3.

Novembertől márciusig virágzik

4.

 

●●

Május–júniusban nyílik

V. plicatum

4.

A virágok bugában nyílnak, színük fehér vagy halványrózsaszín

V. farreri

 

●●

A virágok csomókban nyílnak, bimbóban sötétrózsaszínűek, kinyílva világosabbak

V. × bodnantense

5.

A levelek széle, sűrűn, aprón fogazott

V. lantana

 

●●

A levelek széle szabálytalanul, durván fogazott

6.

6.

A virágzat 8–13cm széles, a pártacső 2–3mm hosszú

V. × carlcephalum

 

●●

A bogernyő 4–8 cm széles, a pártacső 6–10mm hosszú

V. carlesii

II. Örökzöld vagy télizöld levelű fajok

1.

A levelek elliptikusak vagy széles tojásdadok

V. × burkwoodii

 

●●

A levelek lándzsásak vagy keskeny elliptikusak

2.

2.

A levelek 5–10cm hosszúak, fényeszöldek

V. × pragense

 

●●

A levelek 8–18cm hosszúak, erősen ráncosak

V. rhytidophyllum

1. LOMBHULLATÓ FAJOK

Viburnum opulus – Kányabangita

2–4 méteres cserje, jellegzetesen karéjos levelekkel. Hófehér virágai lapos bogernyőben nyílnak május–júniusban. Az apró, belső termővirágokat nagy, mutatós, sziromszerű, meddő virágok veszik körül. Húsos, élénkpiros termése sokáig a bokron marad.

Hazája Észak-Afrika, Eurázsia. Nálunk nyirkos talajú erdőszéleken, ligetekben él vadon. Víz közelébe vagy jó kerti viszonyok közé ültessük, száraz helyen a levéltetű, szilvapajzstetű könnyen megtámadja.

– –

’Compactum’ – 1 m magas, rövid szártagú, kis levelű cserje. Virága, termése az alapfajéval megegyezik.

– –

’Nanum’ – 40–50cm-es törpe fajta, levelei aprók, virágot nem hoz.

– –

’Roseum’ (V. o. var. sterile) Labdarózsa. Gömb alakú virágzata kizárólag fehér, meddő virágokból áll, amelyek elnyíláskor lilásrózsaszínűek lesznek.

Viburnum plicatum – Redős bangita

2–4 méter magas cserje, redőzött felületű levelekkel és az előző fajhoz hasonló, lapos virágzatokkal.

Hazája Kína és Japán. Jó kerti viszonyokat igénylő faj.

– –

’Lanarth’ és ’Mariesii’ – Virágzatai igen nagyok, laposak, és a bokor vízszintes, emeletes ágára merőlegesen helyezkednek el.

– –

’Sterile’ – Virágzata a labdarózsáéhoz hasonló.

Viburnum plicatum

Viburnum farreri (V. fragrans) Korai bangita

Viburnum × bodnantense (V. fragrans × V. grandiflorum) Kikeleti bangita

A fenti neveken két, egymáshoz igen hasonló fajt forgalmaznak a faiskolák. Az első Kínából származik, míg a második annak hibridje. 2–3 méter magas, felálló, barna ágú cserjék, elliptikus vagy visszás tojásdad, a V. plicatuméhozhasonló felületű levelekkel. Rózsaszín, fehér vagy fehéresrózsaszín virágaik oldalra álló, zömök fürtökben a tél végén (néha már a tél elején) nyílnak, kellemes illatúak. Védett fekvést, jó kerti viszonyokat igényelnek.

Viburnum lantana – Ostorménfa

3–4 méteres, felálló ágú cserje. Szőrös vesszőiről, nagy, lapos, kerek virágrügyeiről télen is könnyen felismerhető. Széles tojásdad levelei alul szürkén nemezes-szőrösek, ősszel napos fekvésben bársonyos sötétpirosra színeződnek. Krémfehér virágai május–júniusban nyílnak, termése eleinte piros, majd fekete.

Hazája Európa, Kis-Ázsia. Nálunk karsztbokorerdőkben, száraz cserjésekben, erdők szélén él vadon. Mészkedvelő, szárazságtűrő.

Viburnum lantana

Viburnum × carlcephalum

Viburnum carlesii – Illatos bangita

1,5–2 méter magas cserje, a V. lantanaraemlékeztető, de annál szélesebb és kopaszabb levelekkel és rügyekkel. Erős illatú virágai áprilisban nyílnak. Színük bimbóban kissé rózsaszínes, kinyílva fénylő porcelánfehér.

Hazája Korea. Üde, tápdús talajba való. Lassú növekedésű.

Viburnum × carlcephalum – Illatos labdarózsa

(V. carlesii × V. macrocephalum)

Mint az előző faj, de virágai kevésbé illatosak, porcelánfehérek. Az egyik legszebben nyíló Viburnum, mérsékelt szárazságtűréssel.

Lombhullató bangiták levéltípusai

Télizöld és örökzöld bangiták levéltípusai

2. ÖRÖKZÖLD VAGY ÁTTELELŐ LOMBÚ FAJOK

Viburnum rhytidophyllum – Ráncoslevelű bangita

3–5 méter magas, felálló ágú cserje, jellegzetesen ráncolt felületű, vaskos levelekkel. Csontfehér virágai május–júniusban nyílnak (a nagy, lapos virágrügyek már az előző év őszén kifejlődnek). Termése eleinte piros, majd fekete.

Hazája Kína. Félárnyékban érzi igazán jól magát, de kedvező vízellátás mellett napra is telepíthető.

Örökzöld és áttelelő lombú Viburnum fajok

Viburnum × pragense – Prágai bangita

(V. rhytidophyllum × V. utile)

Prágában állították elő. 2–3 méteres, vékony ágú cserje. Levelei a V. rhytidophyllum leveleire emlékeztetnek, de jóval kisebbek, fénylőek, csaknem sima felületűek. Virágai enyhén illatosak. Igényei az előző fajéval azonosak.

Viburnum × burkwoodii – Tavaszi bangita

(V. carlesii × V. utile)

Az előző fajhoz hasonló termetű cserje, 4–6 cm-es, sötétzöld levelekkel és április–májusban nyíló, nagy, illatos virágzatokkal. Lombja különösen enyhe télen megmarad, egyébként december–januárban már lefagy. Normál kerti viszonyokat kíván.

A Viburnum nemzetség szaporítása: Magvetés érés után vagy rétegezést követően tavasszal. Magjuk elfekvésre hajlamos. A lombhullatók (hibridek és fajták) zölddugványozással, az örökzöldek félfás dugványozással szaporíthatók.

Symphoricarpos – Hóbogyó

1–1,5 méteres, vékony vesszejű cserjék. Leveleik egyszerűek, átellenes állásúak. Apró, fehér vagy rózsaszín virágaik a hajtások csúcsán vagy a levelek hónaljában csoportosan júniustól szeptemberig nyílnak. Termésük bogyószerű csontár. Csoportosan ültetve napon és árnyékban hamar sűrű borítást adnak, ugyanakkor nem nőnek túl magasra. A városi klímát jól tűrik. Hulladékdepóniák befedésére, talajtakaró jelleggel tömegesen alkalmazhatók.

1.

A termés fehér

S. albus

 

●●

A termés színes

2.

2.

A termés egyenletesen sötét liláspiros

S. orbiculatus

 

●●

A termés fehérfoltos vagy fehéres rózsaszín

3.

3.

A levelek 1–2cm-esek

S. × chenaultii

 

●●

A levelek 2–4 cm hosszúak

S. × doorenbosii

Symphoricarpos albus (S. racemosus) – Fehér hóbogyó

Termése bogyószerű, fehér. A levelek alul ritkásan szőrösek vagy kopaszok, a hosszúhajtásokon gyakran karéjosak.

Hazája Észak-Amerika északibb részei. Nálunk csak botanikus kertekben található.

– –

var. laevigatus(S.rivularis) Nyugati hóbogyó – Normál viszonyokat kíván, de nyirkos talajra is alkalmas. A nagy szárazságot nem tűri. Tarackokkal terjedő tövű. Hazája Alaszkától Kaliforniáig terjed. Nálunk kertekben, parkokban ezt ültetik.

Symphoricarpos orbiculatus – Piros hóbogyó

Termése liláspiros, levelei kisebbek, tompa végűek, fonákuk sűrűn puha szőrös. Mereven felálló ágú cserje.

Hazája Észak-Amerika. A szárazságot és az árnyékot elég jól tűri; lombja későn hullik le. Talajtakaróként az utak terelőszigetein is bevált.

Symphoricarpos levéltípusok

Symphoricarpos × chenaultii – Kislevelű hóbogyó

(S. microphyllus × S. orbiculatus)

Hajtása és termése az előző fajéhoz hasonlít, de a termés az árnyékos oldalán fehéren foltos, a levelek hegyesek. Ívesen elhajló vesszejű, laza növésű cserje. Közepes szárazságot még eltűr, talajtakaróként a legjobban bevált Symphoricarpos. Gyorsan nő, és hamar sűrű, egyenletes borítást ad. Terelőszigeteken vagy nem túl száraz rézsűk megkötésére jól felhasználható.

– –

’Hancock’ – Ágai a földre fekszenek és 30–50 cm magas, hullámzó, gyepszerű borítást adnak.

Symphoricarpos × doorenbosii – Hibrid hóbogyó

A nemesítőjükről, Doorenbos holland dendrológusról elnevezett hibridcsoport egyetlen közös tulajdonsága a közös nemesítés.

– –

’Mother of Pearl’ – A legszebb, de legigényesebb fajta (a Gyöngy Anyja), lazán elhajló ágrendszerrel és nagy, gyöngyházrózsaszín termésekkel. Jó talajra, szoliternek alkalmas.

– –

’Magic Berry’ – A piros hóbogyóéhoz hasonló megjelenésű, de rendkívül dúsan termő, hibrid származású fajta. Lilásvörös, tömött terméscsomói többnyire a tél végéig megmaradnak.

– –

’White Hedge’ – A fehér hóbogyóhoz hasonló megjelenésű, de hibrid származású. 1–1,5 méteres, tömött, gömbölyded bokor, mereven felálló hajtásain rengeteg, viszonylag apró, fehér terméssel. Nyíratlan sövénynek is alkalmas.

A Symphoricarpos nemzetség szaporítása: Fás- vagy (ritkábban) zölddugványozás, magvetés.

Lonicera – Lonc

Faj- és alakgazdag nemzetség, változatos igényekkel és felhasználással. Mintegy 180 faja él az északi félgömbön. Lombhullató cserjék, de van örökzöld és télizöld is. Átellenes állású leveleik egyszerűek, rendszerint ép szélűek. A legtöbb virág kétajkú, felül 4, alul 1 cimpával. A termés többmagvú álbogyó, melyek közül kettő az ikervirágú fajok többségénél az alapjuknál összenőtt.

I. Felálló vagy elterülő ágú cserjék

I/A. Lombhullató cserjék, > 3 cm-es levelekkel

1.

A levelek mindkét oldalon kopaszak

2.

 

●●

A levelek legalább az ereken szőrösek

3.

2.

A hajtások kopaszak, a levelek 4–6 cm-esek

L. tatarica

 

●●

A hajtások szőrösek, a levelek 3–4 cm hosszúak

L. × amoena ’Alba’

3.

A levelek 1–3 cm hosszúak

L. korolkowii

 

●●

A levelek 3 cm-nél hosszabbak

4.

4.

A hajtások belül üregesek. Május–júniusban nyílók

6.

 

●●

A hajtások belül tömött, fehér belűek. Kora tavasszal virágzók

5.

5.

A hosszú hajtások kopaszok

L. fragrantissima

 

●●

A hosszú hajtások gyéren serteszőrösek

L. × purpusii

6.

A levéllemez sötétzöld, kihegyezett csúcsú

L. maackii

 

●●

A levéllemez szürkészöld, tompa vagy rövid hegyű

L. xylosteum

I/B. Örökzöld jellegű alacsony cserjék, < 3 cm-es levelekkel

1.

Az ágak elterülők, hajtásai ± kétsorosan állnak. Levelei 1–3 cm hosszúak

L. pileata

 

●●

Felálló ágú cserje, a hajtásai ± keresztben átellenesek. A levelek 6–12 mm-esek

L. nitida

II. Kúszó cserjék,

1.

Lombhullató. A virágok a hajtások végén örvös füzérekben állnak. A termés piros

2.

 

●●

Télizöld. A virágok a levelek tövében párosával állnak. A termés fekete

L. japonica

2.

A levelek a virágos hajtások csúcsán is különállóak

L. periclymenum

 

●●

A virágos hajtásokon a legfelső levélpár a állánál összenőtt

3.

3.

A virág sárga vagy krémfehér

4.

 

●●

A virág rózsaszínű vagy piros

5.

4.

A virág sárga

L. × tellmanniana

 

●●

A virág kívül pirossal futtatott sárgásfehér

L. caprifolium

5.

A virág hosszú cső alakú, 5 cimpájú, skarlátpiros

L. × brownii

 

●●

A virág rövid csövű, kétajkú, kívül világos hússzínű

L. × heckrottii

Az alábbiakban kertépítészeti szempontból csoportosítva tárgyaljuk a legfontosabb fajokat.

1. MAGAS BOKRÚ LONCOK

Virágaik a lombfakadás után, május–júniusban nyílnak, termésük piros. A csoportba tartozó fajokat elsősorban térhatároló tömegcserjeként alkalmazzák, bár egyik-másik szoliterként ültetve is mutatós. Átlagos nedvességigényűek, kisebb szárazságot még jól elviselnek.

Lonicera tatarica – Tatár lonc

3–4 m magas cserje. Korán fakadó, szürkészöld levelei tojásdad alakúak, kopaszok. Párosával nyíló, kétajkú virágai rózsaszínűek. Piros ikerbogyói június–júliusban érnek.

Hazája Közép-Ázsia.

Jelenleg a parkokban ez a loncfaj a legelterjedtebb. Sajnos, épp ezt támadja meg tömegesen a hajtások seprűsödését okozó lonctetű. A védekezés nehézkes, s a beteg növények elveszítik díszértéküket. Telepítése igényes parkba ezért semmiképp sem ajánlható, kiváló viszont az autópályák mentén vagy azok választósávjában. Mindez vonatkozik a kerti fajtáira is. Ilyen a fehér virágú ’Grandiflora’, a sötétvörös virágú ’Hack’s Red’ vagy a törpe ’Louis Leroy’ (’Leroyana’). Helyettük a csoport többi, hasonlóan edzett és azonos díszértékű képviselőjét ültessük, melyek a lonctetűvel szemben ellenállóak.

Magas bokrú Lonicera fajok

Lonicera korolkowii – Szürke lonc

2–4 méteres, ívesen visszahajló vesszejű cserje. Levelei szürkészöldek, puhán szőrösek, köztük jól mutatnak a pasztellrózsaszín virágok, majd a világospiros termések.

Hazája Turkesztán. Fényigényes és elég szárazságtűrő faj, szürke lombjával dekoratív foltot ad.

Lonicera × amoena ’Alba’ – Kései lonc

Az előző két faj spontán hibridje, és egyben a legedzettebb, agresszív tömegcserje. 3–5 méteres, mereven felálló ágú bokor, a L.tataricarahasonlító, de annál valamivel kerekdedebb, kopasz levelekkel és fehér, az elnyílásban megsárguló virágokkal. Termése szeptember–októberig fennmarad.

Lonicera maackii – Koreai lonc

4–5 méter magas, terebélyes cserje. Levelei nagyok, kihegyezett csúcsúak, legalább az erek mentén mindkét oldalon szőrösek. Virágai fehérek, az elnyílásban sárgák. Sötétpiros, gyöngyszerű termése ősszel érik és még a lombhullás után is jó sokáig díszít.

Hazája Mandzsúria, Korea. Gyorsan nagyra növő, edzett faj, szoliterként is alkalmazható.

2. KÖZÉPMAGAS BOKORLONCOK (1-2 m)

Lonicera xylosteum – Ükörkelonc

Vesszői szürkék, szőrös rügyei elállóak, hegyesek. A levelek mindkét oldalon puha szőrösek, különösen a fonákokon. Virágai krémfehérek, elnyílásban sárgák, termése piros, mérgező.

Hazája Eurázsia. Nálunk sűrű árnyékú hegyvidéki erdőkben él vadon. Kiválóan tűri a mély árnyékot is (bükkös árnyékát), s mint a legtöbb bükkös aljnövény, korán lombosodik.

– –

’Clavep’s Dwarf’ (L. × xylosteoides ’C. D.’) – A faiskolák jelenleg elsősorban ezt a tömött növekedésű (1–1,5 méteres) fajtát forgalmazzák.

3. ALACSONY, ÖRÖKZÖLD JELLEGŰ LONCOK

Lonicera pileata – Törpe lonc

Alig félméteres, lapos bokor, ferdén elfekvő ágakkal. Levelei 1–3 cm hosszúak, lándzsásak vagy hosszúkás tojásdadok. A fonákukon a középéren szőrösek. Csak kimondottan párás klímában, félárnyékban telelnek át, egyébként (a földre fekvő legalsó ágak leveleinek kivételével) még az ősszel lehullanak. Apró, világossárga, májusban nyíló virágai és októberben érő pirosaslila bogyói a levelek között többnyire rejtve maradnak.

Hazája Közép- és Nyugat-Kína.

Középmagas és alacsony loncok

Lonicera levéltípusok

Lonicera nitida – Mirtuszlonc

1 méter körüli magasságú, terebélyes bokor. Vezérágai felfelé állnak, rajtuk szabályosan, keresztben átellenesen elhelyezkedő, rövid oldalágakkal. Levelei az előző faj leveleinél lényegesen rövidebbek (6–12 mm-esek), tojásdadok, a fonákuk teljesen kopasz. Általában napos fekvésben is örökzöldek. Tejfehér, illatos, kicsi, májusban nyíló virágai és liláskék termései nem feltűnőek.

– –

’Maigrün’ – Üdezöld lombú, elterülő növésű, tömött bokrú fajta.

– –

’Elegant’ – Tulajdonképpen az előző két faj közötti átmeneti alak. 1–1,3 méter magasra nő. Vezérágai felfelé állnak, de rajtuk a hosszú oldalágak ívesen lehajlanak. Levelei mindkét alapfaj leveleire hasonlítanak, és majdnem annyira télállók, mint a L. nitida levelei.

Mindegyik cserje apró, fényes leveleivel díszít. Öntözött viszonyok között talajtakaró cserjének tömegesen használják őket, erre a célra elsősorban az edzett, gyors növekedésű L. nitida ’Elegant’ vagy a valamivel lassabban fejlődő L.nitida ’Maigrün’ alkalmas. A L. pileata – alacsony termete és rossz lombtartása miatt – csak jó klímában, félárnyékos fekvésbe javasolható.

4. KORA TAVASSZAL VIRÁGZÓ LONCOK

2–3 méter magas, terebélyes bokrok. Kellemes illatú, krémfehér virágaik enyhe időben gyakran már a télen nyílni kezdenek, majd a virágzás február–márciustól egyre gazdagabbá válva egész április elejéig tart. A kert forgalmas pontjára ültessük őket, ahol illatuk is érvényesül, magánosan vagy csoportokba.

Lonicera fragrantissima – Illatos lonc

A hajtásai, vesszői kopaszok. Merev tapintású levelei csak a fonákukon, a főér mentén serteszőrösek.

Kínában őshonos.

Lonicera fragrantissima

Lonicera × purpusii – Korai lonc

(L. fragrantissima × L. standishii

Az előző fajtól valamivel bőrszerűbb, nagyobb, sötétebb zöld, jobban áttelelő lombjával és gyéren serteszőrös hajtásaival különbözik.

Mindkét faj normál kerti talajt és félárnyékos vagy napos fekvést kíván.

5. KÚSZÓ LONCOK

Lonicera japonica – Japán lonc

4–5 méter magasra kúszó vagy a földön laza gyepet alkotó télizöld faj. Erős illatú virágai fehérek, kívül kevés rózsaszínnel, elnyílásban sárgák, június–júliusban a levelek hónaljában nyílnak. Gyakori az augusztus–szeptemberi másodvirágzás. Termése fekete.

Hazája Kelet-Ázsia. Közepes nedvességigényű cserje, félárnyékos vagy árnyékos helyen gyeppótlóként tömegesen alkalmazzák. Napra talajtakarónak nem való, mert átnő rajta a gyom. Télen a levelei leszáradnak vagy lefagynak. Pergolák, virágrácsok befuttatására is felhasználható.

– –

’Halliana’ – Az alapfajnál erősebb növekedésű, gyeppótlónak különösen alkalmas. Virágai tiszta fehérek, elnyílásban sárgák.

– –

’Reticulata’ (’Aureoreticulata’) – Gyenge növekedésű. Levelei aranysárgán hálós-eresek.

Lonicera periclymenum – Búbos lonc

4–5 méterre kapaszkodó, lombhullató cserje. Vesszői barnáspirosak. Kívül pirossal futtatott, illatos, sárgásfehér virágai örvös füzérekben májustól augusztusig nyílnak. Az összes többi lombhullató kúszó lonccal ellentétben a levelek a virágzat alatt nem nőnek össze.

Hazája Észak-Afrika, Dél-Európa, Kis-Ázsia. Magyarországon a Mecsekben elvadulva is megtalálható. Mezofiton. Félárnyékban vagy napon lugasok, virágrácsok befuttatására alkalmas, különösen a későn, augusztus–szeptemberben gazdagon nyíló ’Serotina’ fajtája.

Lonicera levéltípusok

Lonicera × heckrottii – Húspiros lonc

(? L. americana × L. sempervirens)

Az előző fajhoz hasonló megjelenésű és igényű, de gyengébb növekedésű faj. Megkülönböztető bélyegei a virágzat alatt gallérszerűen összenőtt levelek, és a kívül húspiros, belül narancsos virágszín.

Kúszóloncok

Lonicera caprifolium – Jerikói lonc

5–6 méterre kúszó, lombhullató cserje, kívül halványrózsaszín, belül sárgásfehér virágokkal.

Hazája Közép- és Dél-Európa, Kis-Ázsia. Hazánkban a Dunántúl melegebb tölgyeseiben, cserjéseiben él vadon. Állványok befuttatására vagy gyeppótlónak felhasználható, jó árnyéktűrő és közepes szárazságtűrő faj.

Lonicera × tellmanniana – Magyar lonc

(L. tragophylla × L. sempervirens)

Erőteljes növekedésű, június–júliusban örvökben hozza nagy, aranysárga virágait. Levelei kékesderesek, kopaszok. A Budapesti Kertészeti Tanintézet (egyetemünk Kertészettudományi Karának jogelődje) tanára, Magyar Gyula állította elő az 1920-as években. Ma is a legszebb kúszó loncok egyikének tartják világszerte. Igényes mezofiton: jó talajra és feltétlenül öntözött viszonyok közé való. A levéltetvekre érzékeny, szívásukra a virágok torzulnak és zöldesek lesznek.

Lonicera × brownii – Skarlát trombitalonc

(L. hirsuta × L. sempervirens)

Az előző fajhoz hasonló lombú, de cső alakú és skarlátpiros virágú hibrid. Júniustól augusztusig több hullámban nyílik. Virágai a tetűszívástól szintén torzulnak és zöldülnek.

Megjegyzés: A L. × brownii és L. × heckrottii nem igazi kúszók, csak kúszó jellegűek: 2–3 méternél magasabb támrendszer befuttatására nem alkalmasak.

A Lonicera nemzetség szaporítása: A lombhullató fajok többsége fás és zöld dugványról, az örökzöldek és félig örökzöldek nyárvégi félfás dugványokról könnyen gyökereztethetők. Magról szaporítják a rosszul gyökeresedő L. maackiit vagy egyes alapfajokat (pl. L. xylosteum, L. korolkowii), ha nagy mennyiségű, olcsó tömegárura van szükség.

Weigela – Rózsalonc

Weigela florida – Ösztörűs rózsalonc

2–3 méteres, terebélyes cserje. A fiatal hajtásokon két szőrcsík húzódik. Bimbóban pirosló, kinyílva rózsaszínű, esetleg fehér, tölcsér alakú, 5 széles cimpájú virágai május–júniusban nyílnak.

Hazája Észak-Kína, Korea. Kimondottan jó kerti viszonyokat kíván. Ilyen helyen sokáig él és jól regenerálódik, még idős korban is tűri az átültetést. Száraz fekvésben hamar elvénül.

Hazánkban helyenként más Weigela fajokat és fajtákat is ültetnek. A kerti hibridek többnyire fajnév nélkül kerülnek forgalomba. Ezek igényei és felhasználása megegyezik a W. floridáéval.

– –

’Purpurea’ és ’Nana Purpurea’ – A két név valószínűleg ugyanazt a fajtát jelzi. Alig 1 m-es, gyenge növésű bokor, feketéspirossal futtatott levelekkel és lilásrózsaszín, hosszúkás virágokkal. Különleges megjelenésű, de mészérzékeny, és minden szempontból kényes növény. Az ország csapadékos és savanyú talajú vidékeire, elsősorban házikertbe való.

– –

’Nana Variegata’, ’Variegata’ A két név valószínűleg ugyanarra a fajtára vonatkozik. 1,2–1,6 m-es, kompakt növésű bokor, üdezöld levelei széles fehér szegélyűek. Klímánkat és talajainkat az alapfajhoz hasonlóan (közepes) bírja.

– –

’Victoria’ – Alacsony növésű (1,2–1,4 m), mészérzékeny fajta, üdezöld levelekkel és nagyméretű, világítópiros virágokkal.

Weigela florida

Piros virágú

– –

’Bristol Ruby’ – Kárminpiros pártájú.

– –

’Eva Rathke’ – Kisebb, sötétpiros virágú, régi fajta. Mészérzékeny.

– –

’Eva Supreme’ – Intenzív kárminpiros virágú, talán a legszebb a hasonló színűek között.

– –

’Lucifer’ Alacsony növésű (1,2–1,5 m) bronzoszöld levelű fajta, élénk sötétpiros virágokkal.

– –

’Newport Red’ – Kárminpiros virágú.

– –

’Red Prince’ – A ’Lucifer’-hez hasonló megjelenésű, de annál kényesebb: párás klímát, savanyú talajt kíván.

Weigela és Kolkwitzia levéltípusok

Rózsaszín virágú

– –

’Boskoop Glory’ – Gyöngyházrózsaszín virágú.

– –

’Carnaval’ – Alig 1–1,4 m magas, széles növésű bokor, viszonylag kicsi (4–6 cm-es), széles tojásdad levelekkel. Virágai tarkák, színük a sötétrózsaszíntől a csaknem fehér halványrózsaszínig változik. A klímánkat és talajainkat kiválóan tűrő, kedves megjelenésű díszcserje.

– –

’Conquête’ – Virága rózsaszínből fehérbe vált.

Fehér virágú

– –

’Candida’ – Fehéren nyíló.

A Weigela nemzetség szaporítása: zölddugványozás júniusban, az erős vesszőjűeknél esetleg fásdugványozás.

A Weigela fajok és fajták összehasonlítása a 16. táblázatban található.

Kolkwitzia – Viráglonc

Kolkwitzia amabilis – Kínai viráglonc

2–3 méteres, felálló ágú cserje. Érdekes, szőrös csészelevelű virágai fehéres-rózsaszínesek, sárga torokkal. Május–júniusban nyílnak. Elnyílás után szőrös, barnáspiros termése is díszít.

Hazája Közép-Kína. A szárazságot tűri, laza talajt, napos fekvést szeret.

Szaporítása: Magvetés tavasszal, üveg alá.

Kolkwitzia amabilis

Verbenaceae – Vasfűfélék

1.

A levelek egyszerűek

Caryopteris

 

●●

A levelek tenyeresen összetettek

Vitex

Vitex – Barátcserje

Vitex agnus-castus – Illatos barátcserje

2–3 méter magas, szellős ágrendszerű, illatos cserje, tenyeresen összetett levelekkel. A levélkék ép szélűek. Virágai világoslilák, fajtáié rózsaszínűek vagy fehérek, júliustól szeptember elejéig nyílnak.

Hazája Dél-Európa, Kis-Ázsia. Közepesen szárazságtűrő, fényigényes és melegkedvelő faj. Keményebb teleken visszafagy, de tőből újra kihajt és dúsan virágzik. A gyengébb sziket is tűri.

Szaporítása: Magvetés tavasszal hidegágyba (csemetekorban különösen fagyérzékeny), zölddugványozás vagy fásdugványozás az ősszel megszedett és fagymentesen elvermelt vesszőkből.

Vitex agnus-castus

Caryopteris – Kékszakáll

1.

A levelek tojásdadok, durván fűrészesek

C. incana

 

●●

A levelek lándzsásak, ép szélűek vagy csak l–2 fogúak

C. × clandonensis

Callicarpa bodinieri

Caryopteris incana (C. mastacanthus) Kínai kékszakáll

50–100 cm-es, ívesen lehajló vesszejű, gömbölyded cserje. Levelei tojásdadok vagy hosszúkás tojásdadok, durván fűrészesek. Az egész növény szürkén szőrös. Liláskék virágai augusztus–szeptemberben az évi hajtásokon, a levelek hónaljában, kis bugákban nyílnak.

Hazája Északnyugat-Kína, Japán. Laza talajt, napos, meleg fekvést kíván. A szárazságot jól tűri. A téli fölös vízre érzékeny – húsos gyökerei könnyen rothadnak.

Caryopteris incana

Caryopteris incana

Déli tájolású rézsűbe, kőedényekbe, sziklakertbe alkalmas. Hajtása kemény teleken visszafagyhat, de ez a virágzást nem befolyásolja. Fiatalon gyorsan nő, ezért laza, meleg talajon talajtakarónak is felhasználható.

– –

’Cary’ – Igen gazdagon nyíló, sötét liláskék virágú fajta.

Caryopteris × clandonensis

Caryopteris × clandonensis

Caryopteris × clandonensis – Angol kékszakáll

(C. incana × C. mongholica)

60–120 cm-es, sűrű, felálló ágú félcserje, szürkén szőrös hajtásokkal és levelekkel. Levelei lándzsásak, ép szélűek vagy ritkán 1–2 fogúak. Élénkkék virágai augusztus–szeptemberben a hajtások végén bugaszerű leveles virágzatban nyílnak.

Igényei, felhasználása az előző fajéval azonos.

– –

’Heavenly Blue’, ’Kew Blue’ – Az alapfajnál sűrűbb növésű, sötét liláskék virágú, gazdagon nyíló fajták.

A Caryopteris nemzetség szaporítása. Zölddugványozás a nyár elején. Fásdugványozás is lehetséges, ha a vesszőket még a nagyobb fagyok előtt megszedjük. A C.incana magról is vethető, tavasszal, hidegágyba.

Lamiaceae – Ajakosok

A család fás szárú képviselői tulajdonképpen csak félcserjék. Megjelenésükben és technológiai tulajdonságaikban is (szaporítás, nevelés, fenntartás) elég közel állnak az évelő dísznövényekhez. Az alábbi fajokat ezért – különösen a levendulát és a kerti zsályát – a faiskolák gyakran az évelőkkel együtt termesztik, s néha a parkokban is az évelőágyakba ültetik.

1.

A virágok ± sugaras szimmetriájúak, a párta 4 cimpájú

Elsholtzia

 

●●

A virágok ± kétajkúak, a párta 5 cimpájú

2.

2.

A párta felső ajka 4 egyenlőtlen cimpájú

Perovskia

 

●●

A párta felső ajka ép vagy 2–3 cimpájú

3.

3.

A párta felső ajka ép vagy kicsípett. Az ép porzók száma 2

Salvia

 

●●

A párta felső ajka 2 cimpájú. Az ép porzók száma 4

Lavandula

Lavandula – Levendula

1.

Levele 2–4 cm hosszú, 2–4 mm széles

L. angustifolia

 

●●

Levele 3–6 cm hosszú, 4–6 mm széles

L. × intermedia ’Dutch’

Lavandula angustifolia (L. officinalis) Közönséges levendula

40–80 cm-es, örökzöld félcserje. Keresztben átellenes, sűrűn álló, keskeny szálas levelei ezüstszürkék, molyhosak. Liláskék virágfüzérei június–júliusban nyílnak.

Hazája a mediterraneum. A szárazságot elég jól tűrő, fényigényes faj, laza, meszes talajt, meleg fekvést kedvel. Felhasználható sziklakertekben, déli rézsűkön, nagy védőfoltok kialakítására, esetleg szárazabb parkokban talajtakaró jelleggel. 3–4 évenként ifjító metszést igényel, különben felkopaszodik, kizsombékosodik. Mint karakteres, régi kultúrnövényt építészeti emlékek környékén is előszeretettel alkalmazzák. Illóolajáért régóta termesztik.

– –

’Dwarf Blue’ Alacsony növésű, virágai sötétkékek.

– –

’Rosea’ – Virágai halvány rózsaszínűek.

Lavandula × intermedia ’Dutch’

(L. angustifolia × L. latifolia)

A L. angustifolianakrobusztusabb növésű és nagyobb levelű hibridje. Elsősorban feltűnően ezüstös lombja miatt kedvelt, virágot későn és keveset hoz.

A Lavandula nemzetség szaporítása: Dugványozás a nyár végén, magvetés ősszel, hidegágyba.

Salvia – Zsálya

Salvia officinalis – Kerti zsálya

40–60 cm magas, szürkésezüstös félcserje. Finoman ráncos felületű levelei hosszúkásak vagy lándzsásak, áttelelnek Nagy, ibolyáspiros virágai június–júliusban nyílnak.

A mediterráneumból származó, régi kultúrnövény. Igényei, felhasználása, szaporítása megegyezik a levenduláéval.

– –

’Purpurascens’ – Pirosló levelű.

– –

’Tricolor’ – Levelei sárgával és pirossal futtatottak. Gyenge növésű, fagyérzékeny.

– –

’Variegata’ – Sárgatarka levelű fajta.

Szaporítása: Őszi magvetés, június–augusztusi hajtásdugványozás vagy szeptember–októberi félfás dugványozás.

Perovskia – Sudárzsálya

Perovskia atriplicifolia – Kék sudárzsálya

1–1,5 méter magas, illatos félcserje, szürkészöld levelekkel és hajtásokkal. Liláskék virágai a hajtásuk végén szeptemberben nyílnak.

Hazája Afganisztántól Tibetig terjed.

Hasogatottan szeldelt levelével díszít a Himalájából és Közép-Ázsiából származó P. abrotanoides ürömlevelű sudárzsálya, valamint a P. ’Superba’(P. abrotanoides P. × atriplicifolia).

Mindhárom említett növény laza talajt, napos fekvést kedvel, közepes szárazságot még elvisel. Ritkás, felálló ágrendszerük miatt önmagukban kiültetve könnyen gyomosodnak. Elsősorban házikertbe, közparkokban pedig évelőágyba valók.

A Perovskia nemzetség szaporítása: zölddugványozás, fásdugványozás, magvetés ősszel, hidegágyba.

Elsholtzia – Szálkamenta

Elsholtzia stauntonii – Kései szálkamenta

1 méternél ritkán magasabb, illatos félcserje. Levelei tojásdad lándzsásak, zöld színűek. Világos bíborpiros virágai augusztustól októberig, keskeny, felálló álfüzérekben nyílnak.

Hazája Észak-Kína. Fő értékét késő őszi virágzása adja. Az előző fajnál igényesebb (mezofiton), bár kevés szárazságot még elvisel. Meleg, laza talajba, védett, napos fekvésbe ültessük.

Szaporítása: Zölddugványozás, fásdugványozás vagy őszi magvetés.

Lavandula, Salvia, Perovskia, Elsholtzia, Lycium és Buddleja levéltípusok

Solanaceae – Burgonyafélék

Lycium – Ördögcérna

Lycium barbarum (L. halimifolium) Közönséges ördögcérna

2–3 m-es lombhullató cserje, ívesen elhajló, tövises vesszőkkel. Lándzsás levelei szürkészöldek, kopaszak. Lilás, elnyílva világosbarna virágai júniustól augusztusig láthatók. Ősszel érő, skarlátpiros terméstömege elég intenzív színfoltot ad, de ettől eltekintve nincs különösebb dísze. (A nyár közepétől ellepi a lisztharmat.) Fő értéke igénytelensége. Jóformán minden talajon és fekvésben megél, az erős sziket is tűri. Felhasználható száraz rézsűkre, vízmosásos, kőgörgeteges helyek megkötésére: erősen tarackoló tövével, sűrű ág- és vesszőtömegével kiválóan védi a talajt. Hátrányai hogy bokrai tele vannak elszáradt vesszőkkel és levelekkel, ami gyúlékony. Autóutak, vasutak közvetlen közelébe ezért nem ajánlható.

Hazája Délkelet-Európa, Kis-Ázsia száraz, köves helyei. Nálunk elsősorban mint ruderális gyomcserje ismert.

Szaporítása: Fásdugványozás, zölddugványozás, magvetés.

Buddlejaceae (Buddleiaceae) – Nyáriorgonafélék

Buddleja (Buddleia) – Nyáriorgona

1.

A levelek keresztben átellenesek

B. davidii

 

●●

A levelek szórt állásúak

B. alternifolia

Buddleja davidii (B. variabilis) Közönséges nyáriorgona

2–3 méteres, gyorsan növő cserje vagy nálunk inkább félcserje. Levelei keresztben átellenesek, a virágok a hosszúhajtások végén hosszú fürtökben júliustól szeptemberig folyamatosan nyílnak. 1,5–2 méteres hajtásai a tél folyamán gyakran tövig visszafagynak, ez azonban nem befolyásolja a következő évi virágzást, mivel tőből újra erőteljesen kihajt, s a hajtásai virággal zárulnak. (Egyes kertekben a növényt éppen az intenzív virágzás érdekében évente tövig vagy rövidre visszametszik.)

Hazája Kína. Fényigényes, melegkedvelő fáj, laza talajt és jó kerti viszonyokat kíván.

– –

’Black Knight’ – Sötét feketéslila virágú. Gyenge növekedésű.

– –

’Empire Blue’ – Kissé lilás sötétkék virágú.

– –

’Fascinating’ – Halványrózsaszín és igen nagy virágzatú.

– –

’Ile de France’ – Lilásrózsaszín virágú.

– –

’Nanho Blue’ – Alig másfél méteresre növő, halvány liláskék virágú fajta. Levelei keskenyek és kisebbek a típusénál.

– –

’Pink Delight’ – Talán a legszebb rózsaszín virágú fajta. 1,5–2 m magasra nő, virágzatai nagyok, tömöttek, oldalra bókolnak.

– –

’Royal Red’ – Bíborpiros virágú.

– –

’White Profusion’ – Fehér virágú.

Buddleja alternifolia

Buddleja alternifolia – Korai nyáriorgona

2–3 méteres bokor, ívesen bókoló, vékony vesszőkkel és szórt állású, keskeny lándzsás levelekkel. Apró, liláskék virágai az éves vesszők oldalrügyeiből, csomókban nyílnak júniusban.

Hazája Északnyugat-Kína. Közepesen szárazságtűrő mezofiton, fényigényes és melegkedvelő.

A Buddleja nemzetség szaporítása: Zölddugványozás vagy tavaszi fásdugványozás a tél előtt megszedett és fagymentesen átteleltetett vesszőkkel.

Scrophulariaceae – Tátogatófélék

Paulownia – Császárfa

Paulownia tomentosa (P. imperialis) Nagylevelű császárfa

10–20 méteres, széles koronájú fa, hatalmas, szív alakú levelekkel. Gyűszűszerű, halvány liláskék virágai a lombfakadás előtt április–májusban, felálló, kúpos bugákban nyílnak, illatosak.

Hazája Kína. Virágzáskor feltűnően szép, nálunk is közkedvelt szoliter növény. Mezofiton, de kevés szárazságot még elvisel. Fiatal korban igen erőteljes növekedésű (3–4 métert is nő egy év alatt) és elég fagyérzékeny. Vesszői, vagy már ősszel kialakuló virágbimbói szigorú teleken idős korukban is károsodhatnak. Védett, meleg fekvésbe, laza talajba ültessük.

Szaporítása: Magvetés tavasszal, üveg alá.

Bignoniaceae – Bignóniafélék

1.

Egyszerű levelű, fatermetű

Catalpa

 

●●

Összetett levelű kúszócserje

Campsis

Catalpa – Szivarfa

1.

A levelek ± tagolatlanok, a fonákon szőrösek

C. bignonioides

 

●●

A levelek 3(–5) karéjúak, a fonákon az erek kivételével kopaszak

C. ovata

Catalpa bignonioides – Szívlevelű szivarfa

10–15 méteres, laza koronájú fa. Nagy levelei szív alakúak vagy kihegyezett tojásdadok, általában ép szélűek, ritkán 1–2 kisebb, sekély oldalkaréjjal. Fehér virágai június–júliusban nagy, sokvirágú, felálló bugákban nyílnak. Termése 20–40 cm hosszú és kb. 8 mm átmérőjű, vékony falú tok.

Hazája az USA déli része. A városi levegőt a közepesnél valamivel jobban tűrő mezofiton, amit néha utcafásítási célra is ültetnek. Hátránya, hogy az ágai széltörésre hajlamosak. Fény- és melegigényes.

– –

’Nana’ – Lapos gömbkoronát nevel, virágot nem hoz. Magas törzsre oltva szűk utcák fásítására használják.

Paulownia és Catalpa habitusok

Catalpa ovata (C. kaempferi) Karéjoslevelű szivarfa

8–10 méteres, széles koronájú fa. Levelei sekélyen három-(öt) karéjúak. Virágai kisebbek, mint az előző fajé, színük sárgásfehér, június–júliusban nyílnak. Termése elég vékony és rövid (20–30 cm-es), kissé görbült.

Hazája Kína. Igényei a C.bignonioideséhezhasonlóak, de nem ad olyan intenzív virágdíszt, ezért ritkábban, elsősorban parkfának ültetik.

A Catalpa nemzetség szaporítása: Magvetés tavasszal, hidegágyba. Csemetéi 1–2 éves korukig fagyérzékenyek. A fajtákat tavasszal koronába vagy télen üvegházban gyökérnyakba oltják. Az oltáshoz kétéves részt használnak, mert az egyéves vesszők túl puhák.

Paulownia, Catalpa, Campsis és Phyllostachys levéltípusok

Campsis – Trombitafolyondár

1.

A csészecimpák háromszögletűek, rövidek

C. radicans

 

●●

A csészecimpák lándzsásak, hosszúak

C. × tagliabuana

Campsis radicans (Tecoma r.) Amerikai trombitafolyondár

Léggyökereivel 8–10 méter magasra is felkúszó, erőteljes növekedésű cserje. Levelei átellenes állásúak, páratlanul szárnyaltan összetettek. Sötét téglapiros virágai a hajtásvégeken laza, fürtszerű virágzatban júniustól szeptemberig nyílnak.

Hazája az USA délkeleti része. Edzettsége, dús nyári virágzása miatt nálunk is igen kedvelt. Fény- és melegigényes mezofiton, idősebb korban, ha jól begyökeresedett, a szárazságot is tűri.

Campsis × tagliabuana – Olasz trombitafolyondár

(C. grandiflora × C. radicans)

A C. radicansnálgyengébb növésű. Virágai feltűnően nagyok, tág tölcsérűek, élénk narancsos téglavörös színűek.

– –

’Mme Galen’ Nyugat-Európában a legelterjedtebb, látványos díszt adó fajta. Virága kívül narancs színű, belül kissé világosabb, sötétebb erezettel. Nyílása 2–3 héttel később kezdődik (és fejeződik be) a C.radicanshozképest.

– –

’Galen Select’ – Virágdísze az előző fajtáéhoz hasonló, de korábbi nyílású és edzettebb. Magyar fajta.

A Campsis nemzetség szaporítása: Magvetés ősszel, hidegágyba; gyökérdugványozás hidegágyba, zölddugványozás.

Asteraceae – Fészkesek

1.

Örökzöld. A virágzatok egyesével állnak

Santolina

 

●●

Lombhullató. A virágzatok kis bugában csoportosulnak

Artemisia

Santolina – Cipruska

A mediterráneumból származó, illatos, örökzöld félcserjék, apró, tollszerűen szeldelt levelekkel. Mintegy félméteres, gömbölyded, párnaszerű bokorrá nőnek. Csak kögvirágokból álló, gombszerű virágzatuk július–augusztusban nyílik.

1.

A levél ezüstszürke

S. chamaecyparissus

 

●●

A levél zöld

2.

2.

A virág fehér

S. pinnata

 

●●

A virág világossárga

S. rosmarinifolia

Santolina chamaecyparissus – Szürke cipruska

Hajtásai és levelei szürkén molyhosak, virágai sötétsárgák. A nemzetségen belül a legedzettebb.

Santolina pinnata – Tollas cipruska

Zöld és kopasz levelű, fehér virágú.

Santolina rosmarinifolia (S. virens) Zöld cipruska

Az előzőhöz hasonló megjelenésű, de világossárga virágú.

Mindhárom faj fényigényes és melegkedvelő. Védett fekvést, laza talajt kívánnak, a szárazságot jól tűrik. Szigorú teleken hajtásaik visszafagyhatnak, de tőből ismét kihajtanak. Nyirkos, hűvös fekvésbe nem valók, mert ott fokozottan fagyérzékenyek, különösen a S. pinnata és a S.rosmarinifolia. Alkalmasak sziklakertbe, kőedényekbe vagy megfelelő ökológiában talajtakarónak. Előnyük, hogy gyorsan nőnek: egy év alatt elérik végleges méreteiket. Legalább kétévenként vissza kell azonban őket metszeni, különben felkopaszodnak, kiritkulnak.

A Santolina nemzetség szaporítása: Zölddugványozás az év bármely szakában.

Artemisia – Üröm

Artemisia alba – Sziklai üröm

Mintegy félméteres, legyökeresedő szárú félcserje, keskeny cimpákra osztott, szürkészöld levelekkel. Fő díszét finom lombozata adja; a nyár végén, végálló fürtökben nyíló apró, sárgásfehér virágai inkább csak érdekesek, mint szépek.

Hazája Dél-Európa, Észak-Afrika. Nálunk száraz, sziklafüves, kőtörmelékes lejtőkön a subsp. saxatilis alfaja fordul elő vadon. Kiváló szárazságtűrő, fény- és melegkedvelő. Sziklakertbe, laza talajon évelőágyba, esetleg száraz, napos területen talajtakarónak alkalmas. Az évelő dísznövényekhez hasonlóan minden tavasszal vissza kell vágni, különben felkopaszodik.

Szaporítása: Fásdugványozás, zölddugványozás.

Monocotyledonopsida – Egyszikűek osztálya

Agavaceae – Agávéfélék

Yucca – Pálmaliliom

Törzs nélküli vagy alacsony törzses, levélüstökös örökzöld cserjék. Bókoló, csontfehér vagy zöldesfehér virágaik a nyár második felében, 1–1,5 méteres, sudár bugavirágzatban nyílnak. A nálunk szabadban is áttelelő fajok az USA déli részéről (a nemzetség északi áreahatáráról) származnak.

1.

A levelek szélén vékony rostok vannak

Y. filantentosa

 

●●

A levelek szélén elálló rostok nincsenek

Y. recurvifolia

1. TÖRZS NÉLKÜLI FAJOK

A csoport képviselői vastag rizómákkal terjedő tövűek. Levelük széléről fonalas rostok válnak le. Többnyire évelő dísznövényként termesztik és alkalmazzák őket.

Yucca filamentosa – Kerti pálmaliliom

Nálunk a legelterjedtebb Yucca faj. Levelei mereven felállnak. Hasonló megjelenésű, de valamivel puhább, visszahajló levelű a Y. flaccida – puhalevelű pálmaliliom.

A gyűjteményes kertekben számos, főképp keskeny levelű Yucca faj található még. Igen mutatósak, de kevés sarjat hoznak.

Yucca filamentosa

Yucca recurvifolia

2. ALACSONY TÖRZSET NEVELŐ FAJOK

Yucca recurvifolia – Törzses pálmaliliom

A nálunk ültetett Yucca fajok közül ez a legszebb, de egyben a legkényesebb. 1–1,5 méteres törzset nevelő cserje. A levelek szélén nincsenek leváló rostok. A szárazságot kevésbé tűri, és kemény teleken néha visszafagy. Főleg a Dél-Dunántúlon (Pécs, Mohács, Baja környékén) terjedt el.

A pálmaliliomok napos, meleg helyet, jó vízáteresztő, laza talajt kívánnak. Homokon jól fejlődnek. A szárazságot kiválóan tűrik, a téli fölös vízre ellenben érzékenyek. Elsősorban házikertbe vagy sziklakertbe valók. Szabályos termetükkel, könnyed virágzatukkal jól mutatnak kőlapos utak, kőlépcsők, támfalak közelében. Közparkban kevésbé kedvelik őket, mert könnyen begyomosodnak és gyomlálásuk – szúrós levelük miatt – körülményes.

A Yucca nemzetség szaporítása: Kora őszi tőosztással, a rizómák vagy a törzs feldarabolásával történik.

Yucca recurvifolia

Yucca filamentosa

Poaceae – Pázsitfűfélék

Phyllostachys – Botnád

Phyllostachys viridiglaucescens – Dereslevelű botnád

3–6 méter magas, tarackoló tövű, fásodó szárú bambuszféle. Szívós ágai fénylő sárgák vagy olajzöldek. 5–20 cm-es, keskeny lándzsás levelei árnyékban zölden telelnek át.

Hazája Kína. Karakteres kelet-ázsiai növény. Nyirkos talajt, párás, kiegyenlített klímát kíván, ezért Magyarországon elsősorban a Balaton környékén és a Nyugat-Dunántúlon találkozunk vele. Félárnyékba, párás helyen pedig napra is ültethetjük. Megfelelő fekvésben nagy foltokat képes beborítani. Hazánkban gyakran visszafagy, 50–60 évente virágzik, ezt követően elpusztul.

Szaporítása: Tőosztás. Fontos, hogy a szétosztott egyedek mindegyikén hagyjunk legalább egy darab lombos „szívóhajtást”. Ha ugyanis megfosztjuk a leveleitől (pl. úgy, hogy a tőosztás után erősen visszavágjuk), a növény nagyon visszaesik a fejlődésben és csak lassan regenerálódik.

Megjegyzés: A „télálló bambuszok”, amelyek a kelet-ázsiai, soknemzetiségű alcsalád északra szorult (és egyre törpébb termetű) képviselői, Nyugat-Európában nagy népszerűségnek örvendenek; elképzelhető, hogy a közeljövőben nálunk is divatossá válnak.