Ugrás a tartalomhoz

Gazdasági állatok anatómiájának és élettanának alapjai

Bárdos László – Husvéth Ferenc – Kovács Melinda

Mezőgazda Kiadó

2.2. Az izmok anatómiája

2.2. Az izmok anatómiája

Az izmok (musculi, röv.: m., több: mm.) a mozgás aktív szervei, összességükben az izomrendszert alkotják. A mozgásszervek esetében csak az akarattól függő működésű vázizomzatról van szó, amelyre egységes szövettani felépítésén kívül az jellemző, hogy tagjai kevés kivételtől eltekintve, a csontvázzal állnak szoros kapcsolatban. Az izmok a test tömegének nagy részét (36–45%) alkotják. Ezek a vázizmok, amelyek a csontokat fedik, az üregek falát adják, a test idomait, körvonalát határozzák meg. Összehúzódásuk a test mozgását hozza létre.

Izomtani alapfogalmak

Az izom (mint szerv) eredésén azt a részt értik, amely összehúzódása alkalmával megmarad helyzetében, míg a tapadása ilyenkor helyzetéből kitér. Ez a mozgékony, vékonyabb részlet többnyire ínban végződik. Az izmokat alakjuk szerint (pl.hosszú = longus, rövid = brevis, széles = latissimus stb.), helyeződésük szerint (pl. fej-, nyak-, karizom), lefutásiirányuk szerint (pl.egyenes = rectus, haránt = transversus stb.), egymáshoz viszonyított rétegeik szerint (pl. felületes = superficialis, mély = profundus stb.), működésük szerint (pl.hajlító = flexor, nyújtó = extensor stb.) lehet megnevezni. Az izomrostok valamely ín egyik (unipennatus) vagy mindkét oldalára (bipennatus) tapadhatnak. A megnyúlt orsó alakú izmokon fej, has és farok különböztethető meg. A két- és többfejű izmok (mm. bi-, tri-, quadriceps) több ínnal erednek, de egy izomhasban egyesülnek, a kéthasú izom testét az ín két részre osztja. Ha több izomhas egy közös ínban egyesül, összetett izomnak, ha pedig egy izomhasból több ín veszi eredetét, közös izomnak (m. communis) nevezik. Az izomnak működése szerint van fő- és mellékhatása, amely utóbbival egy másik izomtársát támogatja(synergeta) vagy pedig ellentétes hatást fejt ki (antagonista). Az izom (és/vagy végina) lefutása során egy vagy több ízületen is áthaladhat. Így hatása több ízületen is érvényesül. Az egyik ízületben lehet hajlító, a másikban viszont akár nyújtó működést fejthet ki.

Az izmok segítő szervei

Az egyes izmokat vagy kisebb-nagyobb izomcsoportokat izompólya burkolja. Az izom és az izompólya között keskeny rés van, amelyben összehúzódáskor az izom elcsúszik. A pólyák feladata az izomfeszülés elősegítése és az izmok, izomcsoportok rendezett működésének (pl. egymás melletti elsiklás) biztosítása. Az ín selyemfényű, kevéssé rugalmas, hengeres köteg, az erő átvitelére szolgál. Az ín szakítási szilárdsága sokkal nagyobb az izoménál annak ellenére, hogy az izom átmérője az ín átmérőjének többszöröse is lehet. Az inak közvetlenül a csonthártyába sugárzanak, és a Sharpey-féle rostokkal egyes ínrostok benyomulnak a Volkmann-féle csatornákba is (2.2.1. ábra). Az erős súrlódásnak kitett helyeken az inakat kettős falú, csőhöz hasonló ínhüvely veszi körül. Az ínhüvely rostos kötőszövetből álló külső fala az izompólyában folytatódik, a belső fala nedvet termelő hártya, ami kettőzet alakjában húzódik az ínra. Az ínhüvely külső falából ereket és idegeket vezető kettőzet tér az ínszövethez. Ha ez elszakad, a táplálását vesztett ín elhal. A nyálkatömlő, főképpen az igen mozgékony ízületek közelében, az ínak és az izmok alá kitűrődött, vékony falú zsákocska, amely a súrlódást csökkenti.

2.2.1. ábra - Az izom tapadásának vázlata (több szerző nyomán) 1. csont, 2. Sharpey-féle rostok, 3. ín, 4. ínba átmenő kötőszöveti elemek, 5. izomhas, 6. izomrost, 7. a rostokat, kötegeket és nyalábokat elhatároló kötőszöveti elemek, 8. erek, idegek

kepek/2-2-1_G-allatok.png


Az izomerő

Az izomerő arányos az izom fiziológiai harántmetszetével, amit az egy izomban levő rostok lefutására merőlegesen vont (esetleg zegzugos) vonal hossza ad. A távolság, amellyel az izom összehúzódása során megrövidül, az emelési magasságot adja, ami az izomrostok hosszától és helyzetétől függ. Ha ínlemezek nyomulnak a rostok közé, tollazottá válik az izom. Az izom tollazottságával együtt az izom tényleges harántmetszetén, az anatómiai átmérőn az izomrostok száma nő, így fokozódik a fiziológiai átmérő nagyságával arányos izomerő (2.2.2. ábra). Minél tollazottabb az izom, annál nagyobb az ereje, viszont annál kisebb a megrövidülési képessége. A tollazottsággal az izom statikus tulajdonságai kerülnek előtérbe.

2.2.2. ábra - Az izmok tollazottságának vázlata A – anatómiai átmérő, É – élettani átmérő, Í – ínlemez, 1. egyszerű izom, 1/a. nyugalomban, 1/b. összehúzódva, 2. tollazott izom, 3. többszörösen tollazott izom

kepek/2-2-2_G-allatok.png


Részletes izomtan

A szövegben szereplő (számok és betűk) a 2.2.3. ábrán a ló felületes izmait, illetve a metszeteket mutató 2.2.8. ábrához tartoznak.

2.2.3. ábra - A ló felületes izmai (Popesko 1968 nyomán) (a számok magyarázata a szövegben)

kepek/2-2-3_G-allatok.png


Bőrizmok

A bőrizmok (mm. cutanei) lapos, lemez- vagy szalagszerű izmok, a testet beborító felületes pólya két lemeze között helyeződnek. Lóban és szarvasmarhában fejlettek. A bőr mozgatásával a mechanikai irritáció elleni védekezést szolgálják. A test tájékai szerint csoportosítva a törzs, a nyak, a fej bőrizmai különböztethetők meg.

Az elülső végtag izmai

A törzzsel közös izmok

Lapos, lemezszerű, ún. köpenyizmok, amelyek a nyak és a törzs csontjain erednek, és a lapockán, illetve a karcsonton tapadnak meg. A váll tájéka felé sugárirányban összetérnek; az összetérő izmok centrumát a lapocka mozgási középpontja képezi. A fejnyakkarizom (m. sternocleidomastoideus, 1) a fejet és a nyakat hajlítja, oldalra vonja, a végtagot emeli. A csuklyásizom (m. trapezius, 2) és a csüllő alakú izmok (mm. rhomboideii, 3) a lapockát előre- és hátravonják. Az alsó fűrészizmok (m. serratus ventralis cervicis, m. thoracis, 4) hevederként rögzítik a mellkast a két lapocka között. A szegyizmok (mély: m. pectoralis profondus 5); felületesek: mm. pectorales superficiale, 6) a végtagot hátrahúzva a törzset előrelendítik. A széles hátizom (m. latissimus dorsi, 7) a hátágyéki pólyáról a karcsont testére tér, így összehúzódása a végtagot hátravonja.

A mellső végtag saját izmai (2.2.4. és 2.2.5. ábra)

2.2.4. ábra - AA ló mellső lábának izmai (lateralis nézet) (Popesko 1968 nyomán) (a számok magyarázata a szövegben)

kepek/2-2-4_G-allatok.png


2.2.5. ábra - A ló mellső lábának izmai (medialis nézet) (Popesko 1968 nyomán) (a számok magyarázata a szövegben)

kepek/2-2-5_G-allatok.png


Ezek az izmok a végtag ízületeit mozgatják és/vagy rögzítik, ezáltal nagyban hozzájárulnak a testtömeg viseléséhez. Jellemzőjük, hogy az izmok hasa a végtag proximalis, az izmok ína pedig a végtag distalis részén található. A vállízületet a tövis előtti (m. supraspinatus, 8) és a hollócsőrkarizom (m. coracobrachialis, 9) nyújtja, a tövis mögötti (m. infraspinatus, 10), a deltaizom (m. deltoideus, 11), valamint a kis és nagy görgetegizom (m. teres minor et major, 12) pedig hajlítja. A lapocka belső felületének árkában futó lapocka alatti izom (m. subscapularis, 13) a vállízület pillanatnyi helyzetének megfelelően a nyújtók vagy hajlítók támogatója lehet. A könyökízületet a karizom (m. brachialis, 14) és a kétfejű karizom (m. biceps brachii, 15) hajlítja, a könyökbúbon megtapadó háromfejű karizom (m. triceps brachii, 16) és a kampóizom (m. anconeus) nyújtja. A lábtőízületet két-két nyújtó- és hajlítóizom: az orsói lábtőnyújtó (m. extensor carpi radialis, 17) és a singoldalinyújtóizom (m.extensor carpi ulnaris, 20), valamint orsói lábtőhajlító (m. flexor carpi radialis, 18) és a singoldali lábtőhajlító (m. flexor carpi ulnaris, 19) mozgatja. Lóban és szarvasmarhában a végtagcsontok alakulása miatt a singoldali nyújtóizom hajlító funkciót végez! A háziállatok ujjizmai, szemben azokkal az állatokkal, amelyek a végtagjaikkal bonyolultabb mozgásokat végeznek, lényegesen egyszerűbben alakultak. Az ujjízületek izomhasai az alkaron találhatók, még a lábtő felett hosszú ínba mennek át, és több ízületet áthidalva az ujjak csontjain tapadnak meg. Ínaikat ínhüvelyek és nyálkatömlők védik. Két-két hosszú ujjhajlító, illetve ujjnyújtó izom van (m. flexor digitorum superficialis, 21), m. profundus, 22), illetve m. extensor digitorum communis, 23, m. lateralis, 24), amik a megnevezésüknek megfelelő működést végzik.

A hátulsó végtag izmai

A hátulsó végtag törzzsel közös izmai

Ez az izomcsoport, minthogy a medencecsont szorosan összefügg a törzs csontjaival, gyengébben fejlett, mint az elülső végtagon. Mind statikailag, mind dinamikailag kisebb a jelentőségük. Ebbe a csoportba az ágyék izmai tartoznak: a kis és nagy horpaszizom (m. psoas minor et major, 25), valamint a csípőizom (m. iliacus, 26). Az ágyékizmok a hátat púposítják, és a csípőízületet hajlítva a végtagokat előrelendítik.

A hátulsó végtag saját izmai (2.2.6. és 2.2.7. ábra)

2.2.6. ábra - A ló hátulsó lábának izmai (lateralis nézet) (Popesko 1968 nyomán) (a számok magyarázata a szövegben)

kepek/2-2-6_G-allatok.png


2.2.7. ábra - A ló hátulsó lábának izmai (medialis nézet) (Popesko 1968 nyomán) (a számok magyarázata a szövegben)

kepek/2-2-7_G-allatok.png


Ezek az izmok sokkal erősebbek és bonyolultabb felépítésűek, mint az elülső végtag izmai. Ez azzal függ össze, hogy igen nagy erőt fejtenek ki a törzs előremozdításában, így dinamikailag jelentősebb a működésük. A csípőízület nyújtói erős, hatalmas izomcsoportot alkotnak. Helyeződésük szerint: a felső és hátulsó farizmok, a medialis combizmok, valamint a mély csípőízületi izmok csoportjába soroljuk. A felső farizmok (m. glutaeus superficialis, 27, m. medius, 28 et m. profundus) a medence felső és oldalsó falán helyeződnek. Ide sorolható a széles combpólya feszítője (m. tensor fasciae latae, 29) is. A hátulsó farizmok erős, nagyterjedelmű izmok, a comb hátulsó részén, a felső farizmok mögött foglalnak helyet. Részben a keresztcsontról, részben az ülőcsontról erednek, és a térdízületet hátulról átkarolva tapadnak meg abban a magasságban. Összehúzódásuk a térdízület hajlítását végzi. Ide tartozik a kétfejű combizom (m. biceps femoris, 30), a félig inas izom (m. semitendinosus, 31), amelyek egy-egy járulékos ínnal (tendo accessorius) a sarokgumót is elérik, így a csánk nyújtóit támogatják. Az állatokban jól fejlett félig hártyás izom (m. semimembranosus, 32) szintén e csoportba tartozó térdízületi nyújtó. A medialisan lévő combközelítő izmok a végtagot a középvonal irányába mozgatják. Ide tartozik a szabóizom (m. sartorius, 33), a karcsúizom (m. gracilis, 34), a fésűizom (m. pectineus, 35) és a combközelítő izom (m. adductor, 36). A térdízületnek a végtag előrevitelében nagyon fontos szerepe van, ennek megfelelően a nyújtóizma a hatalmas, négyfejű combizom (m. quadriceps femoris, 37). Minthogy a térdhajlítást elsősorban a hátulsó farizmok végzik, az ízület közvetlen hajlítója, a térdalji izom(m. popliteus) csak gyengén fejlett. A csánkízületet az elülső sípizom (m. tibialis cranialis, 38) és a szárkapcsi izmok(mm. peronaei) hajlítják. Lóban a harmadik szárkapcsi izom (39) csak ínszövetből áll. A háromfejű lábikraizom (m. triceps surae, 40) pedig nyújtja a csánkízületet. Ez utóbbi ina, az Achilles-ín (41) más izmok (m. semitendinosus, m. biceps femoris) járulékos inaival (42) együtt a sarokgumón tapad. A hátulsó végtag ujjizmainak hasai a szártájékon helyeződnek. Tapadási viszonyaik hasonlóak, mint az elülső végtagon. Itt szintén két-két hosszú ujjhajlító, illetve ujjnyújtó izomcsoport van (m. flexor digitorum superficialis, 43, m. profundus, 44; illetve m. extensor digitorum longus, 45, m. lateralis, 46). Ez utóbbiak végina összeolvadt.

2.2.8. ábra - A ló jobb oldali mellső és hátulsó lábának metszete (Kovács 1956 nyomán) (a számok magyarázata a szövegben)

kepek/2-2-8_G-allatok.png


A törzs izmai

A törzs izmait két nagyobb csoportra lehet osztani: egyik a dorsalis csoport, amelyhez a gerincoszlop izmai tartoznak, a másik a ventralis csoport, ahová a mellkas és a has izmai tartoznak.

A gerincoszlop izmai

Ennek az izomcsoportnak a tagjai a gerincoszlopot hajlítják, nyújtják és oldalt fordítják. A sok és egyben igen értékes húsipari alapanyagot (pl. karaj) adó izmot helyeződésük és működésük szerint csoportosítjuk. A gerincoszlopon dorsalisan – a csigolya-tövisek két oldalán és felett – a nyújtó működésű (epaxonalis) izmok, ventralisan pedig, a csigolyák teste alatt a hajlító-(hypaxonalis) izmok helyeződnek. A gerincoszlop nyújtói sokkal fejlettebbek, mint a hajlítók, sőt ez utóbbiak a gerincoszlop hátágyéki szakaszán hiányoznak is. Itt a mellkasi és hátulsó kapcsolóöv izmainak összehúzódása hat hajlítóként.

A mellkas izmai

Mozgásukkal a mellkast tágítják és szűkítik. Ezáltal a be- és kilégzésben van szerepük. A belégzésben több izom vesz részt, mint a kilégzésben. Az utóbbiaknak elsősorban a nehezített légzésben van szerepük, így – ép viszonyok esetén – kevésbé fejlettek. A bordaközi izmok (mm. intercostales externi, [47] et interni) áthidalva a bordacsontok és porcok közötti réseket a mellkas falának izomrétegét adják. A külső, erősebben fejlett bordaközi izmok rostjai caudoventralis irányúak, ezért előre és kifelé vonják a bordákat, ezzel tágítják a mellkast, így a belégzést, a cranioventralis rostirányú belső izomcsoport befelé vonja a bordákat, ezzel a kilégzést segíti elő. A felső fűrészizom (m. serratus dorsalis, 48) a gerincoszlophoz közel helyeződő szelvényezett izomcsoport fejfelőli része (pars cranialis, s. inspiratoria) a mellkast tágítja, tehát belégző, hátulsó szakasza (pars caudalis, s. exspiratoria) kilégző működésű. A szegycsonti tájékon kívül egy hosszanti lefutású egyenes mellkasi izom(m. rectus thoracis) belégző, a szegycsonthoz ízesülő bordaporcok belső felületét borító harántszegyizom(m. transversus thoracis) kilégző funkciójú. A rekeszizom(m. phrenicus; 2.2.9. ábra) a mellüregbe kupolaszerűen bedomborodó, lemezszerű izom, választófalat képezve elrekeszti egymástól a mell- és hasüreget. Izmos oszlopaival (1) az első ágyékcsigolyán, izomkoszorúja (corona muscularis, 2) a bordaív és a szegycsont belső felületén tapad. A rekeszoszlopok között, az ágyékcsigolyák szomszédságában az aorta (4), az alatt a nyelőcső nyílása (5) található. Középső inas centrumán(centrum tendineum) van a hátulsó üres véna nyílása (6). Ez a hely a rekesz fix pontja, ami be- és kilégzés közben sem mozdul el. A rekeszizom, mozgása közben domborodik, illetve lelapul. A kitérése kb. egy bordaköznek felel meg.

2.2.9. ábra - A ló rekeszizmának mellüreg felőli nézete (Popesko 1968 nyomán) (a számok magyarázata a szövegben)

kepek/2-2-9_G-allatok.png


A hasizmok (2.2.10. ábra)

2.2.10. ábra - A hasizmok vázlata (több szerző nyomán) (a számok magyarázata a szövegben)

kepek/2-2-10_G-allatok.png


Ezek az izmok a hasfal oldalsó és alsó részének izmos és inas vázát adják. Fontos statikai és dinamikai szerepük van. A háziállatok törzse vízszintesen helyeződik, így, különösen a növényevőkben, a hasűri tartalom súlya a hasfalra nehezedik. A hasfal izmai széles, lapos ínlemezekben folytatódnak, amelyek a nagy tömeg viselésére alkalmasak. Rostjaik négy irányban haladnak, összességükben így hálózatszerű, többrétegű falat képeznek (trajektorium rendszer). A négy hasizom ellenoldali társával a középvonalban „fiziológiás varratban” (linea alba) egyesül. A ferde és haránt hasizmok ide térő ínlemezei az egyenes hasizmot mintegy tokba foglalják (rectushüvely, 5). Az egyenes hasizom (m. rectus abdominis, 3) a has alsó középvonalában, a másik három hasizom ínlemezei (5) között haladva a szegycsont és a fancsont között húzódik. A külső ferdehasizom (m. obliquus ext. abdominis, 1, illetve 49 a ló felületes izmait mutató ábrán), a belső ferdehasizom (m. obliquus internus abdominis, 2), a haránt hasizom (m. transversus abdominis, 4) a has oldalsó falát alkotják. A külső és belső ferde hasizom ínlemezei a Poupart-félelágyékszalaghoz (6) térnek. Ezen szalag és a ferde hasizmok ínlemezei között van a külső (8) és a belső (7) lágyékgyűrű, amiket összeköt az ínlemezek között húzódó résszerű lágyékcsatorna. Hímekben a here a hashártyát és a haránthaspólyát maga előtt tolva, az ondózsinór képleteit pedig magával vonva ezen a járaton át száll le a herezacskóba.

Ha a rekeszizommal együtt a hasizmok is összehúzódnak (és zárt a gége; vö. légzés), akkor fokozott nyomást fejtenek ki a hasüreg szerveire. Ez a hasprés, ami a vizelet, illetve bélsár ürítésekor és a szüléskor lényeges funkció. A hasizmok nehezített légzéskor kifejezetten támogatják a kilélegzőizmokat, amikor is a bordaív, valamint a ferde és egyenes hasizmok határa mentén behúzódás, az ún. kehbarázda jelenik meg.

A fej izmai

A fej izmait helyeződésük szerint hat csoportba soroljuk: arc-, rágó-, nyelv-, garat-, gége-, szemgödri izmok. Itt csak a rágóizmokkal foglalkozunk. Négy pár rágóizom van: a nagy (külső) rágóizom(m. masseter), ami a mandibula szögletétől az arclécre tér. A röpizmok(mm. pterygoidei) több rétegben a röpcsont és a mandibula ágai között helyeződnek. A halántékárkot kitöltve, az állkapocs izomi nyúlványán tapad meg a halántékizom(m. temporalis). Ez a három izom a szájnyílást zárja. Velük antagonista (nyitja a szájat) a kéthasú rágóizom(m. digastricus), ami a nyakszirtcsont nyúlványa és az állkapocs szöglete között fut le.

A házimadarak izmai (2.2.11. ábra)

2.2.11. ábra - A házityúk felületes izmai 1. mellcsont-nyelvcsonti izom (m. sterohyoideus), 02. nagy összetett izom (m. complexus majus), 3. hosszú nyakizom (m. longus colli), 04. csuklyásizom (m. trapezius), 05. kétfejű karizom(m. biceps brachii), 06. háromfejű karizom (m. triceps brachii), 07. a repülőhártya izma (m. tensor patagii), 08. a szárnytő hajlítója (m. flexor carpi), 09. ujjnyújtó izom (m. extensor digitorum), 10. ujjhajlító izom (m. flexor digitorum), 11–12. felületes mellizom (m. pectoralis superficialis), 13. felső fűrészizom (m. serratus dorsalis), 14. szabóizom (m. sartorius), 15. kétfejű combizom (m. biceps femoris), 16. félig hártyás izom (m. semimembranosus), 17. félig inas izom (m. semitendinosus), 18. külső ferde hasizom (m. obliquus abdominis externus), 19. átfúrt hajlítóizom (m. perforans), 20. a lábszár ikerizma (m. gastrocnemius), 21. hosszú szárkapcsi izom (m. peronaeus longus), 22. rövid szárkapcsi izom (m. peronaeus brevis), 23. az ikerizom és az ujjhajlítók egyesült ina, 24. közös ujjnyújtó izom (m. ext. digitorum pedis communis)

kepek/2-2-11_G-allatok.png


A madarak izmai az evolúció során kialakult speciális mozgáshoz, a repüléshez való alkalmazkodást mutatják. Ezek a jellegzetességek (a galamb kivételével) gyakorlatilag nem repülő gazdasági madarainkban is érvényesülnek. A madarak csontvázrendszerének megismerésekor számos, az emlősétől eltérő különbség volt tapasztalható. Ez a vázizmok esetében is érvényes. A következőkben a leglényegesebbnek tekinthető sajátosságokat mutatjuk be. Az izmok a madarakban is a testtájékoknak megfelelően csoportosíthatók. A bőrizmoknak gyakorlatilag az egész testet fedő tollak mozgatásában van nagy szerepük. A fej izmai közül a csőr nyitását és zárását végző izomcsoport fontos. A törzs izmai közül a hosszú nyak és a rövid farok minden irányba való mozgatását végző epaxonalis,hypaxonalis és lateralis hosszú és rövid izmok lényegesek. A közöttük levő testrészek izmai a csigolyák összecsontosodás miatt kevéssé fejlettek. A madaraknak egységes mell‑, has- és medenceürege van, mivel a rekeszizom csak egy dorsalis, csökevényes izomlemez. A hasizmok mind megtalálhatók, és mozgásukkal nagy a szerepük a légzőmozgások fenntartásában. A szárnyat és a lábat mozgató izmok egyben a gazdasági madarak legfontosabb húsrészeit is adják. A szárny mozgatásában a legnagyobb szerepe a mellcsonton és a hollócsőrcsonton eredő, inaikkal a karcsont fejét övező gumókon tapadó izmoknak van. Ezek az egymáson több rétegben helyeződő mellizmok, a felületes és mély mellizom (m. pectoralis superficialis és m. profundus), valamint a felső hollócsőr-karizom (m. supracoracoideus). A mély szegyizom és a hollócsőr-karizom véginai a függesztőöv csontjai között lévő foramen triosseumon átbújva tapadnak a karcsonton. Összehúzódásuk emeli a szárnyat. Az erős felületes mellizom ina a három csont ízületét kívülről áthidalva tapad a karcsonton, ezzel a szárny levonójaként működik. A comb és a szár izmai jól fejlettek. A láb ízületeinek összehangolt mozgásában, valamint azok rögzítésében kivételes szerepe van a m. ambiensnek. Ez a combcsonton eredő izom a térdízület magasságában inas lemezeket bocsát az ujjhajlító izmokhoz. Lépéskor ezért figyelhető meg az ujjízületek behajlása (dinamikai szerep). Amikor a madár ágra ül, a testsúlya az ambiens inát megfeszítve passzívan rögzíti az összekulcsolódó ujjakat (statikai szerep).

Statika

Funkcionális anatómiai értelemben a statika az állati test működésének azon rendszere, ami által a mozgás passzív és aktív szerveinek filogenetikailag kialakult, összehangolt működésével, minimális energiafelhasználással valósulhat meg a test egyensúlyi állapotban tartása. A statikai feladatokat lóban passzív: inakból, szalagokból álló statikus készülékek,kérődzőkben, sertésben és húsevőkben fáradékony izmok látják el. Háziállataink statikus felépítése alapvető szerkezetében azonos, mégis igen eltérő egymástól. Fejlett statikai rendszerük révén a lófélék (ló, szamár és öszvér) különleges tulajdonságokkal rendelkező, teherhordásra, igavonásra, alkalmas állatok. Az egypatások saját súlyukat és a többlet terhet is nagyobbrészt passzíve viselik. A statikai mechanizmusok bemutatására így a lovat választottuk. A test tagolásának megfelelően a törzs és a végtagok statikai rendszere különíthető el egymástól.

A törzs statikai rendszere

A törzs két pilléren (végtagok) nyugvó, kétkonzolos (fej és farok) hídhoz hasonlítható. A gerincoszlopból álló ívet dorsalisan a csigolyák rövid és hosszú szalagjai, ventralisan a csigolyatesteket áthidaló szalagok, valamint a borda-szegycsonti ízületek szalagjai és a hasizmok rostlefutásából származó statikai rendszer képezi.

A végtagok statikája

Az állat tömegét nemcsak a csontváza, hanem az izomzata is hordozza. A végtagok nem egyenes oszlopot alkotnak, hanem a csontok az ízületeknél egymással szögeket zárnak be. Álló helyzetben a csontok megfelelő rögzítését az ízületek fölött elhelyezkedő izomzat enyhe összehúzódásával, tónusával segíti az állat. A lovakban az izmok ilyen feladatának megkönnyítésére segédszerkezetek alakultak ki.

A mellső végtag statikai rendszere (2.2.12. ábra). Mivel a test súlypontja az elülső végtaghoz közelebb esik, ezek a testtömeg nagyobb részét viselik. Ennek a végtagpárnak a hátulsó végtagokénál nagyobb a statikai szerepe. A törzset a két alsó fűrészizom hevederszerűen a lapockához erősíti, a két végtag között mintegy felfüggeszti. Az izom medialis felületét borító izompólya ínlemezzé alakult át. Ezáltal képes passzív hordozóhevederként működni. A testsúly a vállízületet igyekszik behajlítani, aminek hatására az ízület előtt haladó kétfejű karizom megfeszül, ésmivel azizomhasában lévő ínlemez (lacertus fibrosus, 50 a mellső végtag izmait bemutató ábrán) folytatása az orsói lábtőnyújtó izomba olvad, minél erősebben feszül a kétfejű karizom, annál erősebben rögzíti a mellső lábtőízületet is. A végtagok terhelése az ujjízületeket túlnyújtaná, amit azonban egy palmarisan helyeződő inakból álló hármas heveder (a lábtő- és lábközépcsontok hátulsó felszínétől a felületes és mély ujjhajlítók véginához térő járulékos inak, a tendo accesoriusok, valamint a hajlító- és a nyújtóizmok véginait áthidaló ínköteg, a tractus appositus) működése akadályoz meg. Ezek a viszonyok lényegében mind az elülső, mind a hátulsó lábvégeken azonosak.

2.2.12. ábra - A mellső végtag statikai rendszere ↓ a testsúly 1. kétfejű karizom, 2. összekötő ínköteg (lacertus fibrosus), 3. orsói lábtőnyújtó izom, 4. a felületes ujjhajlító izomhoz térő erősítő ínköteg, 5. a mély ujjhajlító izomhoz térő erősítő ínköteg, 6. a közös ujjnyújtó izomhoz térő erősítő ínköteg

kepek/2-2-12_G-allatok.png


2.2.13. ábra - A hátulsó végtag statikai rendszere 1. négyfejű combizom, 2. a térdkalácsízület hurkot képező szalagjai, 3. kétfejű lábikraizom, 4. Achilles-ín, 5. harmadik szárkapcsi izom, 6. erősítő ínsapka a sarokgumón, 7. hármas ínheveder-rendszer

kepek/2-2-13_G-allatok.png


A hátulsó végtag statikai rendszere (2.2.13. ábra). A hátulsó végtag statikus működésében legnagyobb szerepe a patellamechanizmusnak van. A pihenő állat az egyik hátulsó végtag térdízületét a négyfejűcombizom megfeszítésével túlnyújtja. A felfelé mozduló patella ilyenkor a combcsont alsó végdarabján lévő ízületi henger feletti árokba igazodik, és a térdkalács szalagjai hurokszerűen beleakadnak a combcsont medialis trochleájának bütykébe. Ezek a szalagok a végtag megterhelésekor megfeszülnek, és középállásában rögzítik a térdízületet. A térdízület rögzítése egyben a csánkízület rögzítését is jelenti, mert a két ízület csak együtt képes elmozdulni. Az együttműködést az ún. fűrész konstrukció eredményezi. Ennek az a lényege, hogy a térd- és a csánkízület között az elülső felületen futó harmadik szárkapcsi izom csak ínlemezekből áll! Ez az ín és a sípcsont hátulsó felületén húzódó inak(Achilles-ín és járulékos inak, tendo accesorius) olyan kényszerkapcsolatot alakítanak ki egymással, mint a keretes fűrészben a fűrészlap és a feszítő kötél esetében tapasztalható. Ezáltal a térd-, illetve a csánkízület nyújtása, illetve hajlítása a másik ízületben is hasonló jellegű mozgást okoz.

Dinamika

A funkcionális anatómia ezen részterülete a mozgásszervek összehangolt működésének rendszerét elemzi és írja le.

Helyváltoztatás nélküli mozgások

Igen sokfélék lehetnek. Fajonként és egyedenként is nagyfokú eltérések vannak. Ilyen pl. a lefekvés, a felállás, az ágaskodás, a hempergés, a nyújtózkodás, vakaródzás, tisztogatómozgások stb.

Helyváltoztatással egybekötött mozgások

Ezekben a mozgásokban a végtagok összehangolt működése ugyan különböző, de az egyes végtagok esetében azonos fázisok, szakaszok és mozzanatok ismétlődnek. Leegyszerűsítve a következő események történnek. A végtag ízületei behajlanak, ezáltal az megrövidül és felemelkedik a felületről. A behajlított végtagot először előrelendítik a nyújtóizmok, majd teljesen ki is nyúlik a végtag, miközben ismét eléri a talajt. A megfelelő alátámasztást követően az adott végtag ismét részt vesz a súlyviselésben. Ez a folyamat minden jármódban ciklikusan ismétlődik.

Alap jármód a lépés, amiben a végtagok mozgására a keresztben átellenes (diagonális) összerendezettség a jellemző. A poroszkálás a lépés egyik válfaja. Jellemző rá az azonos oldali, ún. sagittalis szinkronizmus, ami egyes vad (medvék, zsiráfok, elefántok) és gazdasági fajokban (teve) is általános jármód.

Ügetésben a lépésnél sokkal gyorsabban az állat átlós végtagjai teljesen összerendezetten mozognak (diagonális szinkronizmus). A testsúlyt mindig a diagonális két láb viseli.

A vágta az állatok leggyorsabb jármódja, ami tulajdonképpen ugrások sorozata, ahol a törzs előrevitelét túlnyomórészt az egyik hátulsó végtag végzi. Eszerint megkülönböztetünk jobbra, illetve balra vágtázást.

A végtag ízületek szögellése, valamint a test elöl helyeződő súlypontja miatt a legtöbb állat nehezen hátrál. Ilyenkor ugyanis az indító impulzust a mellső lábaknak kell megadniuk. Az állat általában a fejét megemelve, súlypontját hátrább helyezve fordított sorrendű lépésként végzi ezt a mozgást.