Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

Tenyészcélok az egyes gazdasági állatfajok nemesítésében

Tenyészcélok az egyes gazdasági állatfajok nemesítésében

A tenyésztési célkitűzés állatfajonként eltérő, de az adott állatfajon belül a fajtától, típustól, hasznosítási iránytól, az előállítani kívánt állati terméktől függően is különböző lehet.

A lótenyésztésben például a kedvező vérmérséklet, a tanulékonyság minden hasznosítási irányban fontos tenyészcél. Ezenkívül a hátaslovaknál a jó vágtát, a vadászlovak esetében az ugróképességet, a fogatlovaknál pedig a munkaképességet hangsúlyozzuk.

Hasonlóképpen a szarvasmarha-tenyésztésben is differenciáltan fogalmazzuk meg a tenyészcélokat. A tejelő hasznosítású szarvasmarháktól elsősorban nagy tejtermelést várunk el. A fogyasztói tej termeléséhez a hígabb tejet termelőfajták és típusok, az ipari feldolgozásra kerülő tej termeléséhez pedig a koncentráltabb, a sajtgyártásra alkalmasabb fehérje összetételű (kappa kazein) tejet termelők, alkalmasabbak. Tejelő állományoknál fontos továbbá a jó gépi fejhetőség, a kedvező tőgyalakulás és a jó lábszerkezet is. Az ún. másodlagos tulajdonságok között az intenzív tejtermelő állományok szelekciója során egyre inkább előtérbe kerül a jó konstitúció, az állóképesség és a hasznos élettartam javítása is. Ennél a hasznosítási típusnál a tenyészcél megfogalmazása során a hústermelési tulajdonságokat rendszerint figyelmen kívül hagyjuk. A kettős hasznosítású szarvasmarha állományokban azonban szerényebb tejtermeléssel is megelégszünk, de a hústermelési tulajdonságokat fontos tenyészcélnak tekintjük. A húshasznosítású szarvasmarhák anyai típusában az igénytelenség, a koraérés, a könnyűellés, a termékenység, a jó borjúnevelő-képesség és a jó gulyakészség, a végtermék típusban pedig a hízékonyság, a vágóérték valamint a húsminőség a fontos.

A sertéstenyésztésben is különböző lehet a tenyészcél a fajtától, az alkalmazott technológiától és attól függően, hogy milyen terméket kívánunk a vágóállatokból készíteni.

A pecsenyemalac előállításhoz a korán érő, fiatalabb korban is jó húsformákat mutató típusok alkalmasak. Hasonló kívánalmakat támasztunk a könnyű porknak nevezett, bőrös áruként forgalmazott, kisebb súlyban (40–60 kg) vágott sertésekkel kapcsolatban is. A nagyobb súlyú (60–80 kg) termék (pl. nehéz pork) előállításához a korán érő típusok korai elzsírosodásuk miatt kevésbé alkalmasak. A baconsertések (90 kg) esetében pedig az egyenletes hátszalonna-vastagság szigorú minőségi követelmény. A sonka- és tőkesertés (105–120 kg) előállításához a később érő fajták és típusok felelnek meg elsősorban. A száraz töltelékáru alapanyagául a nagy tömegű, nagy szárazanyag-tartalmú, ízes zamatanyagokban gazdag húst produkáló, idősebb sertések a legalkalmasabbak.

A juhtenyésztésben az előállítandó főterméktől függően eltérő tenyészcélokat tűzünk ki. Ha elsősorban hízóbárányt kívánunk előállítani, akkor a növekedési erély és a jó izmoltság a fontos. Tejtermelésre specializált juhoknál a nagyobb tejhozamot, gyapjútermelő állományoknál pedig elsősorban a gyapjú mennyiségét és minőségét tekintjük a legfontosabbnak.

A baromfitenyésztésben is a más-más tenyészcéllal kialakított állományok felelnek meg a nagy hozamú gazdaságos tojástermelés követelményeinek (250–300 db tojás/év), mint a vágóbaromfi (brojler) előállításának. Az előbbiben a tojás szám növelési lehetősége biológiai korlátok miatt ma már mérséklődött, ezért a tenyésztők egyre inkább a koraérés és a perzisztencia (tojástermelés egyenletessége) javítására törekednek. Az utóbbi hasznosításban pedig a növekedési erély, a takarmányértékesítő képesség fokozása, ezáltal a vágási életkor csökkentése, és a minőségi szempontok, pl. a mell izmoltsága jelentik a főtenyésztési célkitűzést.