Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

Az állat kiszolgáltatottsága környezetében

Az állat kiszolgáltatottsága környezetében

Különböző domesztikált gazdasági haszonállatfajaink és fajtáink a vad fajokhoz hasonlóan eltérő igényt támasztanak az élet és a termelés feltételeit biztosító környezeti tényezőkkel szemben. A haszonállatok az ember által nyújtott abiotikus és biotikus eredetű környezeti faktorokra fajonként, fajtánként, hasznosítási típusonként és korcsoportonként másképp reagálnak, és azokat számukra kedvezőtlen esetben eltérően tűrik el.

Ezek alapján haszonállataink között is megkülönböztetünk tág tűréshatárú ún. euriök, és szűk tűréshatárú, ún. sztenök fajokat. A specifikus adaptációs készség attól függ, hogy az egyed ökológiai valenciája (tűrőképessége) mekkora, vagyis adott környezeti tényezőalsó és felsőhatára között mekkora tartományon belül képes élet és termelő funkcióját teljesíteni. Az ökológiai faktorok alsó és felső tűréshatára, vagyis pesszimuma között van az az optimális zóna, amely az egyed vagy a populáció számára a környezeti faktorok összessége tekintetében kedvező. Tág az ökológiai valenciája, vagyis az adaptációs készsége, pl. a kifejlett szarvasmarhának, mert az összes környezeti faktor tekintetében nagy ingadozásokat képes elviselni, de szűk a napos pipének, mert korlátolt látás miatt és hőszabályozó képesség hiányában csak az egészen speciális feltételeket biztosító, kontrollált környezetben képes életben maradni.

Természetesen, a fajon belül változó az egyes korcsoportok ökológiai tűrőképessége. Az életkor előrehaladásával azonban az ökológiai pesszimum, azaz a tűréshatár kitágul, és számos környezeti faktorban nagy szélsőségeket lesz képes elfogadni az egyed.

A haszonállatok termelési színvonalában érdekelt ember számára fontos az optimális környezeti faktorok pontos ismerete, és azok biztosítása a termelő populáció számára. A kedvezőtlen környezeti hatáselemek közül ugyanis mindig a minimumban lévő hatás a meghatározó szint.

A termelőpopuláció biotópja, élőhelye az az intenzív, félintenzív vagy extenzív környezet, amiben a létfeltételeket az ember szabályozza. A termelés helye, a termelőpopuláció biotópja nem más, mint az ember által kívülről szabályozott, zárt életközösség.

Az optimális biotikus és abiotikus környezeti elemek a termelő populációval kölcsönhatásban kiszolgáltatott labilis „egyensúlyt” biztosítanak. Amennyiben az ember külső, szabályozó funkciója pontatlan vagy fegyelmezetlen, a labilis életközösségben az egyensúly felborul. Az ingadozásokat a populáció a termelés szintjének változásával hamarosan jelzi.

Kritikus esetben a felnőtt állatok életfunkciói közül a szaporodásbiológiai rendellenességek figyelemre méltó jelzések. Az állattartás számára kidolgozott tartástechnológiai utasítás tartalmazza mindazokat az előírásokat, amelyeknek betartása a termelőérdeke.

A technológiai fegyelem árutermelésben tapasztalt gyakori megsértése nem más, mint a külső szabályozású, labilis egyensúly szándékos felborítása. Méreteiben nagyszabású állattartás a nagyüzemekben folyt, a jövőben ezek egy része tovább működik, más része felaprózódik. Függetlenül attól, hogy a termelés milyen üzemi formában folyik, az állati termék előállításához az intenzív és a félintenzív tartástechnológiáknak változatlanul biztosítaniuk kell a kontrollált környezetet. A tartástechnológiai hibákból, hiányosságokból eredőkörnyezeti hatásokat ugyanis a gazdasági haszonállat

• időlegesen elvisel, (faj, fajta, korcsoport eltérő időtartamig, visszafordíthatatlan károsodás nélkül kibírja a kedvezőtlen hatást),

• testében tárolja (káros kémiai anyagokat testében felhalmoz, ilyenek a nehézfémek is),

• feldúsítja (hosszú ideig ható terheléskor egyes testrészekben, szövetekben idegen anyag deponálódik),

• indikátorként jelzi (az életfunkciók zavara felhívja az állattartó figyelmét a rendellenességre),

• esetleg hullája a károsítást visszajuttatja az anyag- és energiaforgalomba.

Az abiotikus és biotikus környezeti tényezők közül az állattartásban legfontosabbakat több szempont szerint csoportosíthatjuk. Az állattartás gyakorlatát figyelembe véve érdemes az abiotikus vagy élettelen tényezőket három alcsoportban elemezni.

• Fizikai tényezők: fény, nedvességtartalom, légmozgás, hőmérséklet, tengerszint feletti magasság stb. (mikro- és makroklíma).

• Kémiai tényező: állattartó hely levegőjének összetétele, fertőtlenítő- és gyógyszerek, szermaradványok, takarmány-kiegészítő anyagok.

• Mechanikai tényezők: gépek, technológiai berendezések, épületek.

A biotikus vagy élőkörnyezeti tényezők között jelentősek:

• a takarmány,

• a faj- és fajtatársak,

• a kórokozók, élősködők, rágcsálók, rovarok, madarak,

• az ember.

A biotóp élő és élettelen környezeti elemei a zárt, kívülről szabályozott ökoszisztémában – állattartó épületben – teljesen kiszolgáltatottak a rendszert üzemeltető embernek.

A mikroklimatikus tényezők biztosítása a termelő egyedek ökológiai optimum miatt nagyon fontos. Ha történetesen az állatnak a létfenntartó és a termelő tápanyagszükségletén túl az istállónak testmeleggel történő fűtéséről is gondoskodni kell, lényegesen nagyobb lesz az egységnyi állati termékre jutó fajlagos takarmány-felhasználás, mint optimális hőmérsékleti feltételek mellett. A táplálék hőenergiává történő transzformációjának ugyanis alacsony a hatásfoka.

Kémiai környezeti faktorokat kiiktatva termeltetni lehetetlen, mert e tényezők közül, pl. az istálló levegőjének összetétele éppen az állat szervezetének anyagcsere-funkciói miatt pillanatonként változik. Optimalizálni azonban tudjuk a levegő összetételét szellőztetéssel.

A termelőállat számára számos vegyület, ásványi anyag létfontosságú. A termelés környezetében ezek ritkán találhatók meg a szükséges mennyiségben vagy az állat számára felvehető formában. Hiányuk miatt a szervezet anyagcseréjében, egyéb élettani folyamataiban zavarok állnak be.

A mikroelemek hiánya, esetleg túlsúlya az egyik leggyakrabban előforduló gond még a természetszerű állattartás esetén is.

A mikroelem-ellátás hiányát elsősorban a takarmánynövények termőhelyéből és az állatok élőhelyéből kiindulva határozhatjuk meg. Az átlagadatok szerint nagyfokú Mn-hiány van az országnak mintegy 80%-án. A kérődzők Zn-ellátása jó, hiány főleg az abrakfogyasztó fajoknál jelentkezik. Rézhiánnyal a láp- és szikes talajokon tartott állományokban kell számolni, az elöregedett legelőfüvön tartott húsmarha- és juhállományokban rézhiány jelentkezhet. Az intenzív termék-előállításban nem nélkülözhetjük a termelési eredményeket javító takarmány-kiegészítőket, hozamfokozókat, preventív adalékanyagokat.

A termelés intenzív és félintenzív formája épített, mesterséges környezetben folyik. Az épületekben az ember munkáját számos technológiai berendezés, gép könnyíti, amelyek jelenléte vagy működése a termelőállat nyugalmát zavarja, esetenként stresszorként hat.

A biotikus környezeti tényezők közé kell sorolnunk a táplálékot, mert az állat a biomasszában mint szekunder producens jelenik meg, tehát az élőeredetű, primer producenseket, vagy egy másik szekunder producenst fogyaszt el táplálékként. A takarmány növényi (primer producens) eredetű, vagy a ragadozó fajok esetében állati (szekunder producens) eredetű.

Az ökonómiai megfontolásból túlzott telepítési sűrűség alkalmazása miatt a csoport tagjai nemcsak stresszt okoznak egymásnak, hanem az állat-egészségügyi problémákat is gyakorivá teszik. Pl. a csipkedés, a kannibalizmus gyakori jelenség a túlnépesített baromfi- és sertéspopulációkban. Ennek anyagi hátránya semmiképpen sem kompenzálható a túltelepítéstől az épületek, berendezések jobb kihasználásából adódó várt haszonnal. Az ilyen populációkban a más fajú, káros rovarok, rágcsálók, fertőző ágensek elszaporodásának sokkal kedvezőbbek a feltételei, mint a termelőállat ökológiailag optimális termelési környezetében.

Az ember, mint a táplálékpiramis csúcsán lévő lény, és mint a saját érdekében az optimális vagy szuboptimális termelési feltételeket biztosító biotikus faktor, meghatározó szerepet játszik a haszonállat és környezete, mint ökológiai rendszer szabályozásában.