Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

20. fejezet - Technológiai irányelvek az állattenyésztésben

20. fejezet - Technológiai irányelvek az állattenyésztésben

A technológia azoknak a szabályoknak, intézkedéseknek és eszközöknek az összessége, amelyek a gazdaságos termeléshez szükségesek.

Ebben a fejezetben tehát a termelés (illetve állattartás) gyakorlati megvalósításának szabályairól lesz szó. Természetesen nem részletes technológia ismertetésére kerül sor, hanem csupán azokra az általános szabályokra, amelyek minden állatfaj esetén alkalmazhatók. A legapróbb részletekig kidolgozott technológiára a nagy gazdaságokban van szükség, elemei azonban a kis létszámú állattartás körülményei között is érvényesek.

Itt az állattenyésztés nemcsak szűkebb értelemben (nemesítés), hanem tágabb értelemben (állatitermék-előállítás) szerepel.

Beszélünk általános technológiáról, amely a szabályrendszert valamilyen termék előállítására általánosságban tartalmazza, és beszélünk adaptált technológiáról, amely az általános technológia szabályait alkalmazza, részletezi a helyi viszonyoknak megfelelően. Ez utóbbi alkalmas arra, hogy a termelést e szerint végezzük.

A technológiát – hasonló hangzása miatt – össze szokták téveszteni a technikával. Valóban a technológiának az állattenyésztésben, – mint látni fogjuk – technikai elemei is vannak, azonban a technológia ennél lényegesen tágabb fogalom.

Az állattenyésztési technológia elemei az alábbiak szerint csoportosíthatók:

• Tenyésztés–nemesítés

• Takarmánytermesztés–takarmányozás

• Állatok ápolása és gondozása

• Állategészségügy és szaporodásbiológia

• Épületek, berendezések, gépek és üzemeltetésük (= technikai elemek)

• Munkaszervezés–bérezés

• Értékesítés

• Gazdaságossági számítások

A technológia elemeinek ez a sorrendje semmiképpen sem jelent rangsort vagy fontosság szerinti felsorolást.

Ugyanis a technológia elemei között mindig az a legfontosabb, amelyikben a legtöbb hiányosság található, mert ezzel kell foglalkozni, itt kell a technológia pontos betartását elérni vagy javításokat végrehajtani, mert általában ez az összes többi elemre is kedvezően fog hatni.

A technológia elemei tehát egymással összefüggnek, egy-egy okos vagy meggondolatlan változtatás ezért az egész technológiára kedvezően vagy kedvezőtlenül fog hatni.

Tenyésztés, nemesítés

A technológiának ez az eleme a nemesítéssel kapcsolatos gyakorlati feladatokat tartalmazza, amelyek közül néhányhoz hatósági előírás is tartozik (egyedi megjelölés, nyilvántartások).

Ahhoz, hogy a technológiának ezt az elemét ki tudjuk dolgozni és magas színvonalon végrehajthassuk, mindenekelőtt a tenyészcél pontos tisztázása szükséges. Ennek több évre előremutatóan kell a legfontosabb irányelveket, az elérendő mutatószámokat stb. megszabnia. A hatékony tenyészcél jól mérhető, jól öröklődő és gazdaságilag fontos tulajdonságok javítására irányul.

Vannak olyan ágazatok, amelyekben a nemesítés többnyire külön nemesítő helyeken, cégeknél történik és utána az árutermelő a kész, termelő állatállománnyal dolgozhat. Ilyen a helyzet pl. a baromfitenyésztésben. Az árutermelő feladata a nemesítés területén csupán arra korlátozódik, hogy adatokat szolgáltasson az állomány termeléséről, amely nagyon fontos információ lehet a további nemesítőmunka számára. A kisebb szaporaságú állatfajok esetében (ló, szarvasmarha, juh, és többnyire a sertés is) a nemesítés munkája a tenyészetekben, nagy és kis termelőknél is folyik, ezért a technológiának több olyan fontos mozzanata van, amely a nemesítéshez kapcsolódik, de általában a termelésben is hasznos.

Idetartoznak a következők.

a) Egyedi megjelölés. Ez döntőfontosságú mind a nemesítés, mind az állategészségügy, valamint a gazdaságos termelés szempontjából és több állatfaj esetében országos, sőt EU-rendszer is szabályozza (Részletesen a 18.2 fejezetben).

Követelmények az egyedi megjelöléssel szemben. A jelölés legyen tartós, jól olvasható (nagyon kedvező, ha az állatot nem kell megfogni és rögzíteni az azonosításhoz), el nem távolítható, meg nem változtatható, össze nem téveszthető és olcsó, valamint állatvédelmi szempontból ne essék kifogás alá.

Esetenként ennek a követelménysornak csak kétféle megjelölés felel meg, pl. jól látható és olvasható (de kicserélhető és magától is bizonyos százalékban kihulló) krotália (jelölés) és meg nem változtatható, örökös, de nehezen leolvasható tetoválás a fülben. Nagyon sok szempontból jó a hagyományos bélyegzés, azonban az állatvédelem támadja.

Az azonosítás célját szolgálja az állat fényképe vagy a róla készített rajz is (főképpen szabálytalan tarka állatok esetében). A lótenyésztésben a színek és jegyek pontos leírása szolgálja az azonosítást.

Segítenek az azonosításban még a különböző lenyomatok (orrtükör, szutyak, szarugesztenye), a szőrforgók helyének feljegyzése és a vércsoport illetve DNS-vizsgálat adatai is.

Rövid ideig tartó, ideiglenes megjelölés céljára szokás alkalmazni a nyakba akasztható táblácskákat, s az állatjelző festékkel vagy krétával való megjelölést is. Ezek közül néhány hónapig tartó jelölést ad a szőrzeten az ezüst-nitrát 15–20%-os oldata.

Az egyedi megjelöléssel olyan elemi fontosságú feladat megoldásáról van szó, amelynek elhanyagolása alapvető hibák forrása lehet. Ezért a technológiának pontosan tartalmaznia kell az egyedi megjelölés módját, azt, hogy ki, mikor végzi el, honnan lehet beszerezni a hozzá szükséges anyagokat (tetováló festék stb.) és eszközöket (tetováló fogó, sütővas stb.) és azt is, hogy milyen időközönként és milyen alkalommal kell az elveszett jelölést (pl. krotália) pótolni.

b) Fej-, állománytáblák, falka- és kutricalapok vezetése. Ezek, állandóan naprakész állapotban, minden illetékes szakember állandó tájékoztatását szolgálják. Adott esetben az állatok egyedi etetésében van szerepük (ménesi futóistállók).

c) Szakmai nyilvántartások. Kartonok, tenyésztési napló és egyéb házi törzskönyvi feljegyzések. Az a kedvező, ha ez a nyilvántartási rendszer egyszerű, nincsenek benne átfedések és ismétlések. Ami elengedhetetlenül szükséges, azt azonban szigorú következetességgel kell írni és naprakészen tartani. Ezekből a feljegyzésekből, – ha pontosak – minden szakember dolgozhat (állatorvos, törzskönyvvezető, inszeminátor, egyesületi ellenőr stb). Mindemellett a jó házi törzskönyv a hivatalosan előírtnál sokkal többet, szubjektív adatokat és megjegyzéseket is tartalmaz.

A szakmai adminisztrációt nem szabad nyűgös feladatként kezelni, mert ennek elhanyagolása jóvátehetetlen mulasztások forrása lehet.

Évszázadokon át ezek a nyilvántartások kézzel írott (bőrbe kötött, rézsarkú) könyvek vagy füzetek, szellemesen rendezett és való helyzetet imitáló, jelekkel ellátott kartonok, ügyes mágneses táblák voltak. Ma számítógépes telepirányító programok támogatják a tenyésztőt abban, hogy a gyűjtött adatokat a napi munkában is hasznosítani tudja.

A nemesítés tárgyköréhez szigorúan hozzátartozik a fajtát tenyésztőegyesülethez vagy szövetséghez való tartozás is. Az állomány genetikai fejlesztése még nagy állományokban sem oldható meg a többi tenyésztővel kialakított kapcsolatok nélkül. Ez jelenti a fontos információkat, a többiek eredményeivel való összehasonlítás lehetőségét, az apaállat-katalógusok és a hivatalos törzskönyvi adatok, adatfeldolgozások használatát. Ezen alapszik nagyrészt a tenyészállatok eladása és vásárlása is.

A tenyésztési adatok gyűjtése, tárolása és feldolgozása, valamint az ezek alapján végzett alapfokú szelekciós munka, tulajdonképpen minden állattenyésztéssel foglalkozó ember lelkiismereti kötelessége, akire az állam, valamely közösség vagy magántulajdonos állatállományt bízott. Ez hozzátartozik a nemzeti vagyon védelméhez. A saját állományról készült feljegyzések vezetése pedig a tulajdonos számára fontos, nemcsak a saját érdekében, hanem gyermekeire és unokáira gondolva is, hiszen a tenyésztés, nemesítés sokgenerációs feladat.

d) Selejtezés. A szakmai feljegyzésekre támaszkodva kell végezni az állomány selejtezését is. Ez olyan folyamatos munka, amelyben a tulajdonos, illetve az állattenyésztő és állatorvos közösen vesznek részt és sajátos szempontjaik alapján tud a tulajdonos dönteni. Lényegében ez a gazdaságban végzett szelekció az utánpótlásra szánt állatok kiválogatása mellett.

Megkülönböztetünk tenyésztési és technológiai selejtet.

• A tenyésztési selejt a genetikai haladás eszköze. Azokat az anyaállatokat, amelyeknél jobbat tudunk beállítani az utánpótlásból, nem fedeztetjük be, illetve nem termékenyítjük. Ezek addig maradnak az állományban, amíg termelnek, illetve a leggazdaságosabban eladhatók. A tenyészapaállatokra ez értelemszerűen szintén vonatkozik.

• A technológiai selejt azt jelenti, hogy azokat az állatokat, amelyek a tenyészet átlaga alatt, gazdaságtalanul termelnek (és ez a helyzet egyhamar nem fog kedvezően megváltozni), adódó alkalommal vágóra (vagy egyéb eladásra) kell küldeni. Ezek adott esetben értékes, de már elhasználódott tenyészállatok.

Az utóbbi selejtezés helyes megítélésében az állatorvos is segítségére lehet a tenyésztőnek. A selejtezés gyakorisága, időpontjai és módjai részleteiben állatfajoktól és a termeléstől függően változnak. Esetenként ez a kétféle selejtezés egyszerre történik, máskor pedig a tenyésztésből kiselejtezett egyed még rövidebb-hosszabb ideig haszonállatként tovább szolgál (lovak, tehenek) és csak később ítéljük technológiai selejtként vágóra. Nagyon fontos a tenyésztési okmányokon szakszerűen feltüntetni a selejtezés okát. Ennek a szakszerű tenyésztési programokban van jelentősége.

e) Az utánpótlásra szánt állomány kijelölése és beállítása.

f) Az apaállatok (sperma) kiválasztása.

g) A párosítási terv (egyedi, csoportos) elkészítése.

Ez az utóbbi három szempont jelenti tulajdonképpen azt a tenyésztői munkát, amelyeket a gazdaságokban végeznek. Ezek lelkiismeretes elvégzéséhez feltétlenül hozzá tartoznak az előzőkben felsorolt mozzanatok (egyedi megjelölés, nyilvántartások stb.) is, azonban ezeken túlmenően, aki ezzel foglalkozik (tulajdonos, törzsállattenyésztő, ágazatvezető, esetenként állatorvos) annak szaktudása és jól informáltsága is előfeltétel. A szükséges információ az egyesületen keresztül, annak rendezvényein való részvétellel, illetve a szakirodalom, apaállat-katalógusok stb. olvasásával, más esetben utazással és a hasonló tenyészetek látogatásával szerezhető meg.

A hatékony tenyésztői munka, genetikai fejlesztés nagy szelekciós bázist tételez fel. Ezért is hasznos a gyorsabb haladás érdekében tenyésztői egyesületbe lépni. Ez különféle pénzügyi előnyök mellett sok szakmai információt jelent és a szükséges eszközhöz is könnyebben juthat így a tenyésztő. A döntés felelőssége azonban mindenképpen a gazdáé, illetve a gazdaságban dolgozó szakemberé.