Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

Tenyészértékbecslés az ivadékok teljesítménye alapján

Tenyészértékbecslés az ivadékok teljesítménye alapján

A különböző teljesítményvizsgálati módszerek közül az ivadékvizsgálat eredményei szolgáltatják a legpontosabb információkat a tenyészállatjelölt tenyészértékére vonatkozóan. Erre utal Rice közismert megfogalmazása is: „A származás arra ad támpontot, hogy az állat tenyészértéke valószínűleg milyen, a fenotípus, hogy látszólag milyen, és az ivadékvizsgálat pedig arra ad választ, hogy valóságban milyen.”

Az ivadékvizsgálatban a szülő tenyészértékét – utódainak teljesítménye alapján – becsüljük. Ha valamely apaállat-jelöltet véletlenszerűen párosítjuk nőivarú egyedekkel, akkor az ivadékok átlagos termelési színvonalának kétszeres eltérése a viszonyítási alaptól (bázispont) az apaállatjelölt tenyészértékét mutatja.

A becsült tenyészérték fele az örökítő érték arról tájékoztat, hogy a tenyészállat későbbi ivadékai valószínűleg mennyivel termelnek többet vagy kevesebbet a populációátlagot képviselő más apaállatok ivadékainak termeléséhez viszonyítva.

Az ivadékvizsgálat előnyeként említhető, hogy alacsonyabb h2-értékkel öröklődő tulajdonságokban is megbízható becslést tesz lehetővé, valamint, hogy csak az egyik ivaron megjelenő és a vágási (vágóérték) tulajdonságokban is megállapítható a tenyészérték. Hátrányként jelentkezik ennél a módszernél egyrészt az, hogy az értékeléshez két nemzedék szükséges, így növeli a vizsgálathoz szükséges időt, másrészt a vizsgálat költségei igen jelentősek.

Valamely apaállat tenyészértéke (TÉ) oly módon számszerűsíthető, hogy az ivadékok átlagos termelésének és a viszonyítási alapnak a különbségét megszorozzuk az apaállatjelölt additív genetikai értékének és az ivadékok termelésének mennyiségi összefüggését kifejező regressziós együtthatóval:

ahol:

n = az ivadékok száma

= az ivadékcsoport átlagos termelése,

= a viszonyítási alap,

h2= az öröklődhetőség.

A becslés megbízhatóságát (b) a következőképlet alapján számíthatjuk:

5. Példa. Egy fiatal tenyészbika 20 hímivarú féltestvér ivadékának átlagos napi csontoshús-termelése 920 g, az összes ivadékcsoport átlagos teljesítménye 780 g, az öröklődhetősége h2 = 0,40.

Kérdés: Mekkora az apaállat tenyészértéke és a becslés megbízhatósága?

Megoldás:

Értelmezés:

• a jelölt tenyészértéke +193,1 g, ivadékai átlagosan 96,5 g-mal nagyobb gyarapodást fognak elérni.

• a becslés megbízhatósága meghaladja a 0,7 értéket, ezért valószínűleg a javítóhatást megközelítőleg növeli majd a későbbi ivadékaiknak termelését.

A becslés megbízhatósága tehát, az ivadékok számától és a tulajdonság öröklődhetőségétől függ. Ha növeljük az ivadékok számát, javul a becslés pontossága. A javulás mértéke természetesen nagyobb a kicsi öröklődhetőségű tulajdonságokban, mint a nagy öröklődhetőséggel rendelkező tulajdonságokban. Az előzőekben említettek egyben azt is jelentik, hogy ugyanolyan megbízhatósághoz a kicsi öröklődhetőségű tulajdonságokban több ivadék szükséges, mint a nagy öröklődhetőségű tulajdonságokban (15.1 ábra).

15.1. ábra - Az ivadékszám hatása a tenyészérték megbízhatóságára

kepek/15.1.abra.png


Az ivadékvizsgálatokat a saját teljesítményhez hasonlóan végezhetik üzemi körülmények között vagy speciálisan ilyen vizsgálatok céljára alkalmas állomásokon. Annak érdekében, hogy az ivadékvizsgálat eredményei a tenyésztőmunkában hasznosíthatók legyenek, a következő alapelveket kell szem előtt tartani:

• A vizsgálandó alapállat-jelölttel a teljes állományt képviselő nőivarú egyedeket szükséges párosítani. A nőivarú csoport képviselje az ivartársai átlagát és szórását. Ha ez nem így történik, akkor a jelölt tenyészértéke vagy fölfelé, vagy lefelé fog változni.

• A nőivarú egyedeket olyan számban és időben kell termékenyíteni, hogy a vizsgálathoz elegendő számú ivadék szülessék egy meghatározott időtartamon belül. A szükséges létszám fajonként változik: szarvasmarha (tej ITV = 50 egyed, hús ITV = központi 12 egyed, üzemi 24 egyed), sertés (hús ITV = 10–12 egyed), juh (gyapjúszaporasági ITV = 80 egyed, hús ITV = 15 egyed).

• A jobb összehasonlíthatóság végett lehetőleg nagy állománylétszámú üzemben vagy nagy férőhely-kapacitású állomáson javasolt az ivadékvizsgálatot végrehajtani. Az üzemi vizsgálatok eredményei jelentősen pontosíthatók, ha az ivadékvizsgálatot úgy szervezik, hogy több üzemben és nagyjából azonos arányában történik – a jelöltek mindegyikével – a nőivarúak termékenyítése.

• Lényeges elv az is, hogy egy üzemen belül azonos környezeti hatások érjék a vizsgálatban részt vevő egyedeket.

• Fontos, hogy minden ivadék szerepeljen az értékelésben, mert az egyedek selejtezése torzítja a becslés eredményét. A központi vizsgálatban az adott férőhely-kapacitás miatt, meghatározott elvek alapján, a megszületett ivadékok között esetenként válogatni kell.

• A viszonyítási alap az összes ivadékcsoport teljesítményének átlaga legyen (mozgó vagy fix érték).

• Az ivadékvizsgálati rendszer tegye lehetővé a „genetikai trend” figyelembevételét, vagyis az apákat nemcsak egyszer, hanem mindaddig értékelje, ameddig ivadékaik születnek.

• Az ivadékvizsgálat a minél korábbi információszerzés érdekében, az ivadékok első termelésének befejezésekor tegye lehetővé az értékelést (előértékelés), s a vizsgálat lehetőleg folyamatos legyen, tehát ne záruljon le.